Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 4x16 - Blunt

2015. június 29. 15:00 - AaannnaaA

Ma minden kertelés nélkül a lovak közé csapunk: John már készültségben, figyeli az új célszemélyt, aki egyetemista, és a Harper Rose nevet viseli. Csak halkan kérdem, ha suli, miért nem Finch van itt? Vendégoktatóként, vagy bármi. Na mindegy. Harold megjegyzi, hogy Harper körül van némi furcsaság kezdve azzal, hogy a gép az egyetemi azonosítóját adta meg (vaj’h miért?), illetve, hogy saját szobát kérvényezett magának – talán baja volt korábbi lakótársával. A tények sorolásának az vet véget, hogy John felfigyel rá: a lány táskát cserél az udvaron valakivel. Hősünknek ez felkelti a gyanúját, és nekiindul, hogy kövesse bármerre megy az egyetem épületében. Közben Főncsinek akad némi bosszankodni valója, Medve ugyanis nemes egyszerűséggel megrágja a méregdrága cipőjét. Nagyon hangosan röhögök.

John folyosókon át követi Harpert, mikor egyszercsak rájön, hogy a női koleszban grasszál – kínos vigyorral fúj hátraarcot, de szerencsére látja hova tart a lány, és oda kevésbé feltűnő, ha követi: ez már a férfi részleg, úgy néz ki a pasijához jött. Csak a tag (Trey) szobájának ajtajában váltanak pár szót, Harper vállalja, hogy elmegy helyette dolgozni, mert a srácnak kis pihenőre van szüksége. Főncsi sorolja a tudnivalókat: Treynek hosszú a bűnlajstroma, aminek visszatérő eleme a fű (nem, nem az, ami a kertben nő, hanem amit búfelejtés és egyéb célból szívnak az érdeklődők). Most már értem a srác szobájából kilibbenő füstöt…

1.jpg

Harper tehát eljött melózni – Johnnal a nyomában – gyorsan kiderül, hogy egy olyan „gyógyszertárba”, ahol orvosi marihuánát árulnak. Persze ide nem lehet csak úgy utána trappolni, benne kell lenni az adatbázisban, miszerint orvos írta fel a cuccost. Harold hekkel (John poszttraumás + hátfájós rendőr lesz) és közben jelzi, hogy megbeszéli a dolgot Dr. Tillman-nel (készítőknek pacsi). A csevegést Forrás irodai érkezése zavarja meg, aki felveti, hogy talán toborozhatnának embereket a csapatukba, a Szamaritánus elleni harchoz. A férfi nem igazán ért egyet vele, hiszen eddig nem erről volt szó. Mindenesetre a gép arra utasította a nőt, hogy írjon egy app-ot, ami felkeltheti a megfelelő emberek figyelmét – egyelőre ő sem tud többet. Mielőtt távozik átad egy doboz teát, amit Srí Lankáról hozott Főncsinek. Hehh!

John immár biztos alibivel sétál be a fűkereskedésbe – jelvényét lóbálva, mint rászoruló zsaru. Amint belép elcsodálkozik: jó sok áru van itt (nagy a kereslet), és nyilván nem kevés lóvé. Merthogy a dolog még nem minden hatóság szemében legális, ezért csak kápéban lehet fizetni, a bankok viszont nem fogadhatják el az itteni lét, mert azt az okosok drogbizniszből származónak minősítették. Ide a nagybökőt, hogy a megoldás valamilyen alvilági módszer lesz! Ezt megerősítendő megjelenik Harper főnöke, aki ugyanezen a témán pörög. A lány felveti, hogy talán a kartellekkel kellene tisztára mosatniuk a pénzt (?), de a tag lehurrogja, ők nem illegális vállalkozás. A szállítók nemsokára jönnek, ideje kidobni a vásárlókat és elküldeni a lét.

2_1.jpg

2_2.jpg

Reese még látja, amint a lány hátramegy az üzletben és egy táskába pakolja a pénzt, aztán távozik. Ő a bejárat közelében marad, és kiszúrja, hogy a „pénzszállítók” Dominic emberei (mondjuk nem tudom mi a retekből jött rá), vagyis újra előkerült a Testvériség. A rosszarcok épp beszállnak a kocsijukba, mikor megjelenik két másik autóval a kartell, ezek szerint kár volt az ördögöt a falra festeni, mert megjelent. A két rivalizáló fél lőni kezd egymásra, John pedig lazán besétál, és térden lő mindenkit. (Jött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből…) Végül a tulaj kiront az üzletből, értetlenül szemléli John jelenlétét, de azért köszöni a megmentett lóvét. Illetve csak köszönné, merthogy a táskában csupán könyvek vannak.

Hősünk morcosan döbben rá, hogy vszg. Harper fújta meg az eredeti tartalmát. Gyorsan a csaj után iramodik, és felszólítja, hogy adja vissza a pénzt, mert veszélyben az élete. Némi szájkaraté után a lány enged, földre vágja a táskát, mire John utána nyúl, a célszemély pedig ezt kihasználva viperát ránt, és azzal üti ki, majd elszelel a pénzzel. Valaki rúgja ki a forgatókönyvírók takarítónőjét, pls!!

3_1.jpg

3_2.jpg

Másnap délelőtt Reese betör Harper kollégiumi szobájába, ahol több mobilt és személyit talál – ezek szerint nem véletlen, hogy nem a számát, hanem az egyetemi azonosítóját kapták meg. Ennyi személyiségből még azt is nehéz lenne kihámozni, melyik az igazi énje, már ha egyáltalán köztük van. John észreveszi, hogy a lány figyelemmel követte a bolt pénzszállítási szokásait, úgyhogy sanszos, hogy a tegnap esti támadásban benne volt a mancsa. Mindenesetre a ruhái már nincsenek itt, nyilván olajra lépett.

Az őrsön Fuszkó tanulmányozza a célszemély ügyét, és jelzi társának, hogy Harper álnevei több ügyben is előkerültek, de igazából csak tanúként, alibije mindig volt. Elő kellene keríteni valahonnan, ehhez nem ártana Főncsi segítsége, ám ő most mással van elfoglalva. Konkrétan Forrás követésével nyílt utcán – ami egyelőre sikertelen vállalkozás. Bár ha Medve vele van nem értem miért nem az eb orrát fogja be nyomozásra, de mindegy.

4.jpg

Harper boltbeli főnöke egy hatalmas (nyilván legális) melegházban marihuánát szemlél, amikor Dominic és annak jobbkeze (ööö, tudja valaki a nő nevét?) lép hozzá felelősségre vonni, hogy mégis hová lett a zsé. Azt is furcsállja, hogy a kartell pont akkor bukkant fel, amikor a szállítás volt, de a tag bizonygatja, hogy nem ő hívta az ellenbandát. Akkor mégis ki? Kivel dolgozott a boltban? Egy csomó megbízható alkalmazottal, meg Trey barátnőjével Harperrel, de érte a csávója jótállt. Hát, azt majd Dominic eldönti, hogy ki mennyire megbízható. A fűárus megemlíti hősünk közbeavatkozását, a bandavezér pedig levágja: Riley nyomozó jelent meg a színen.

Este van, amikor az emlegetett Trey hazaér kollégiumi szobájába, ahol Dominic jobbkeze várja, jointot lóbálva. A nő fegyvert ránt a beszélgetéshez, aminek a lényege, hogy a pénzüket és Harpert akarják – ezzel berobog két Karos Lajos és magukhoz szólítják a srácot.

5_1.jpg

5_2.jpg

Fuszkó az őrsön az egyik térdsérült kartell-tagot hallgatja ki az ügyről, aki némi noszogatásra végül beszélni kezd. A célszemélyt fénykép alapján felismeri, de nem Harpernek, hanem Mariának nevezi (nem lepődünk meg igazán), aki elfelejtette tájékoztatni őket arról, hogy a Testvériség szállítja a lóvét. A kérdésre, hogyan akadtak össze a csajjal elrebegi, hogy egy klubban szokott táncikálni.

És igen, a nagy eltűnőművész kaméleonnak annyi esze van, hogy visszajött a klubba mulatni, ezért John könnyen kiszúrja. Amint távozik a táncparkettről csatlakozik hozzá, és kérdőre vonja, hol a lóvé. Hát, azt elköltötte, mert volt némi tartozása. Na jó, nem is kevés, közöttük a klub tulajai felé. John észreveszi, hogy a Testvériség emberei bejönnek a bejáraton, ám mire kettőt pislant Harper eltűnik a szeme elől. Mindenesetre ha már itt van leveri a rosszarcokat, mialatt a lány a hátsó ajtón át távozik. Szerencsére nem tud végleg eltűnni, mert Fuszkó várja, hogy bezsákolja, konkrétan egy sokkolót villant, mert a lány előveszi a szokásos viperáját. Nem kicsit vigyorgok, lassan el fogom nevezni Lionel Reese-nek.

6_1.jpg

6_2.jpg

Másnap kora reggel az egymáshoz bilincselt Fusco és Harper valamint a nevető harmadik, jelesül John, kávézóban reggeliznek. A csaj kifejti, hogy szerinte hősünk nem rendőr, inkább ex-katona hőskomplexussal – Lionel nem is rejti el a vigyorát a tippek hallatán. De kár a terelésért, nyomozóink a fűboltos afférra kíváncsiak, így végül elismeri, hogy ő szólt a kartellnek, remélve hogy tengelyt akasztanak a Testvériséggel ő pedig feltűnés nélkül elslisszolhat a pénzzel; mígnem a hőskomplexusos belerondított a képbe. Mindenesetre szerinte rossz emberektől lopni nem bűn.

Ekkor Főncsi jelentkezik John fülesén a hírrel, miszerint új számot kaptak: Trey-ét. Mialatt Harold ezeket sorolja újra az utcán látjuk őt, követi Forrást, aki egy nagy irodaházba érkezett. A férfinak ettől megnyúlik a képe, de most nem tudunk meg többet, irány vissza a kávézó. Reese elmondja mit hallott Trey-ről, ám a lányt nem ez izgatja, hanem az, hogy a férfi honnan tudta meg mindezt: fel sem vette a telefonját, olyan, mintha fülese lenne. Jó megfigyelő. A nyomozók terelnek, elő kell keríteni az eltűntet és még jobban kell vigyázni Harperre.

7.jpg

Pár órával későbbre és egy garázshelyiségre ugrunk, ami a Testvériség egyik állomása: pénz áll hegyekben, na meg rosszfiúk a vezetőjükkel együtt. Beosztottja jelenti, hogy egész jól állnak anyagilag, de a férfi kontráz: neki még több játékos kell – azzal egy halom fiatalra mutat, akik számítógépek előtt ülve, fejhallgatóval a fejükön bőszen játszanak valamiféle on-line játékot. Hee??

Egy másik helyiségben pedig itt van Trey, megkötözve, és lájtosan bucira verve. De infót nem tud adni, dunsztja nincs Harper hollétéről és azt sem tudja ki az a Riley nyomozó. Dominic hinni akar, már csak azért is, mert a csávóhoz hasonlóak segítik a bizniszét. Hogyan is? Hát úgy, hogy egy valag lóvét költenek a virtuális játékokra – jelesül a marihuánából származó nehezen legalizálhatót – aztán ha onnan újra kifacsarják a lét, már legális. Én mondjuk nem játszom ilyesmivel soha, úgyhogy nekem azt is elmesélhetnék, hogy ez a játék éneklő kutyákat terem, akkoris ugyanígy vakaródznék elhangzottak alapján, de mindegy. Azt mondjuk nem feltétlenül értem, hogy a bandavezér miért osztja meg mindezt a foglyával, de nem is takarítottam még egyetlen forgatókönyvírónál sem, soha. Jobbkeze azt súgja Dominic fülébe, hogy talán hajítsák ki Treyt, mert felültették és úgysem mennek vele semmire, ám a férfi szerint ha Riley nyomozó felbukkant az ügy körül, akkor Harper is meglesz előbb-utóbb.

8.jpg

Említett eközben a biztonságos lakásban grasszál, ahol immár Harold is megjelent, méghozzá teát hozott a lelkem. A lány nem kevés kérdéssel bombázza, én már rég lelőttem volna „skh” jelzéssel. John egy táskányi pénzt szólít magához, azzal szándékozik lefizetni Dominic-et, hátha így leszáll a célszemélyről és annak barátjáról. Maradjunk annyiban, hogy Harperről nem feltétlenül lehetne megmintázni a hála szobrát.

Mikor Főncsivel kettesben maradnak tovább faggatózik: kiszúrta, hogy nem kevés lóvéja van, nem is érti miért emberek megmentésére költi luxusutazás helyett. Nem kap egyenes választ, ám azt így is kideríti, hogy a férfi hekker. Ő pedig megjegyzi, hogy elég erőteljes káosz az élete, de a lány már csak ezt szereti. Harold azt is észleli, hogy egy antik gyűrűt visel, amire válaszul csak kézlegyintést kap (lopta valahol), szerintem viszont üvölt a fejéről, hogy sokat jelent neki – de legalább a faggatózást befejezi.

9.jpg

John eljött a marihuánaföldre (sátorba), hogy beszéljen a Testvériség fejével, ám csak a jobbkezét és egy másik emberét találja itt. Hiába lóbálja meg a pénzt, azok nem óhajtanak tárgyalni, de persze a zsét megtartanák. Hát, abból nem esztek, jön a higgadt válasz, azzal kiüti a melákot és lefegyverzi a nőt. Laza mozdulattal közéjük hajítja a névjegykártyáját, majd távozik.

Forrásra váltunk: szemüvegben adja elő a rajongó hekkert, aki fejlesztett egy csuda-appot, amivel megkeresett egy nagy céget, hátha szóba állnak vele. Még nem a góréval beszél, csak a beosztottjával, de az nagyon lelkes, és ígéri, ha a főnöke figyelmét felkelti a dolog (szerinte fel fogja), akkor mindenképpen jelentkeznek további együttműködés céljával. Mielőtt elválnának a tag megkérdi, miért az ő cégüket választotta? Hát mert a főnöke hírneve eljutott hozzá. Ajaj, csak nem a Decima egyik leányvállalatánál kilincsel?

10_1.jpg

10_2.jpg

Kora este Reese egy kávézóban ücsörög, amikor Dominic csatlakozik hozzá kis kötetlen beszélgetésre. Kezdetnek visszabassza hősünk névjegykártyáját, akinek a szeme sem rebben, és közli, hogy ellenfele megkapja a zsét amit Harper lenyúlt tőle, ha cserébe békén hagyja a lányt és a barátját. Hát persze, ha Riley nyomozó elárulja kicsoda valójában. Csak egy különleges módszerekkel dolgozó nyomozó, jön a terelés. Olyan, aki nem szereti, hogy Dominic ártatlan embereket bánt. Akkor Eliassal mégis hogy lehet jóban, jön a riposzt? Hát, azt hajnalig mesélhetném. Nem, ezt nem John mondja, hanem én. Ő azt feleli, hogy vele megalkudott, kölcsönösen nem pisálnak egymás területére.

A bandavezér kap az alkalmon: ha ő sem köp hősünk levesébe szabad kezet kap? Jah, ha nem ölsz ártatlanokat. Hát, nincs egyezség. Tovább próbál alkudozni: Treyt cserélné Harperre – hősünk lófaszt int. Ekkor a bejáratokon Dominic emberei nyomulnak befelé, ám Reese sem most jött a falvédőről – mesterlövész-fegyver fonálkeresztjének fénye jelenik meg a főgóré vállán. És igen, a stuki túlvégén Fuszkó van. Mini nagy nyugodtan rákérdez: a csajok valamelyike céloz rá (ja, Rico eltűnéséről nem tud), vagy a társa? Csupán sejtelmes mosolyt kap válaszul; így a bűnöző nyugodtan feláll, és távozik.

11.jpg

A biztonságos lakásban Harper és Harold konstatálják, hogy John nem járt sikerrel, a nő ezért a maga kezébe akarja venni pasija megmentését, de reméli segítséget azért kap hozzá. Megpendíti, hogy kihasználhatnák, hogy Főncsi jól ért a gépekhez – a konkrét megvalósítást pedig késő este látjuk.

A lány díszmagyarban beállít a klubba ahol legutóbb mulatott, egyenesen a kartell embereihez (gondolom övék a hely) azzal, hogy ajánlata van. (Főncsi nyomkövetőt rakott rá és hallja is őt.) Dominic pénzét kínálja fel: rámutat, hogy a bandavezér a pénzmosást csak kisebb tételekben végezheti, hogy ne keltsen feltűnést, ezért nyilván a kápét tárolja valahol. Azt ajánlja a kartelles górénak, hogy híresztelje el az alvilágban, hogy elfogta őt, amire Dominic tuti fel fog bukkanni, a többit meg majd ő, Harper elintézi. Mégis hogyan, lyukat dumál a hasába? Vagy térden vágja viperával, amikor elfordul?

12.jpg

Egy órával később már kapás van, a kartell megérkezik Dominic raktárához a lánnyal, mint zsákmánnyal, akit átadnának. John hátulról közelíti meg a helyet, amikoris szembe jön vele egy rosszarc, még jó, hogy itt van Fuszkó és érzésteleníti az ellent. Hősünk útnak indul a tetőre, mert úgy számol azon át bejutva ki tudja szabadítani Treyt. Lionel hangot ad kétségeinek, hogy bízhatnak-e a célszemélyben, amivel részben John is egyetért, de most evvan. A rosszfiúk szembe állnak egymással, hogy aztán két szó után mindenki fegyvert fogjon mindenkire.

De legalább míg magukkal vannak elfoglalva senki nem őrzi a foglyot, így Johnnak könnyű dolga van. Bezúzza a tetőablakot, ledob egy kötelet, aztán lemászik a totál döbbent sráchoz. Közli, hogy Harper küldte, kiszabadítja és valamiféle kütyüt ad a kezébe, ami felvonja a kötélen – gondolom számolt az eshetőséggel, hogy a fél életét marihuánás ködben leélő nyikhaj nem biztos, hogy képes felmászni a tetőig.

13.jpg

Közben megérkezik a rendőrség, tucatnyian szállják meg a helyet, Fuszkó is velük jön, immár hivatalosan. Dominic letartóztatása azonban nem jön össze, mert neki és az összes emberének a fegyvere törvényes darab, bejegyezve a férfi biztonsági cégébe – azt meg már korábban kibökte a kartellvezérnek, hogy a lóvét és egyebeket rég elszállíttatta innen. És most már a túszt sem lehet rábizonyítani, csak mondom. Hát, ez elég gagyi megoldás volt, de ez van, hiába morcos Fuszkó, csak a kartelleseket tudja letartóztatni.

Harper sóhajt egy nagyot, majd Dominichez somfordál, aki megköszöni, hogy előre figyelmeztette. Na b+! A férfi közli, hogy most már kvittek – a lány megelőzött egy nagyobb bajt, plusz segített a kartell kiiktatásában, szóval ezután nem akarja a fejét venni. És Trey? Hát, ő lényegtelen. Célszemélyünknek végre leesik, hogy Dominic a pasija elfogásának ürügyén tkp. vele akart találkozni, aki ezt megerősíti: egy olyan tökös csaj, aki őt és a kartellt is meglopta igazán beállhatna hozzá. Egyelőre nem kap választ, Harper mindössze bűntudatos pillantásokat vet az őt távolról szemmel tartó John és Lionel felé. Az épület előtt Trey és barátnője végre találkoznak – a lány egy gyors ölelés után kirúgja a fazont, nyomozóink vigyorgása közepette. A semmit sem értő ex-túsznak Fuszkó ajánlja fel, hogy hazafuvarozza.

14.jpg

Másnap kora délután Forráshoz váltunk, aki újra a korábban látott cégnél van (most épp Shannon néven, hehe), ahol végre találkozik a vezetővel, aki odáig van a munkájától, és egyben állást ajánl. A nő pedig attól, hogy ilyen nagy emberrel dolgozhat. A nagy ember amúgy egy fiatal srác, Caleb Phipps, egy pillanatra nem igazán értem Forrás mesterkélt rajongását a programozó-zseni iránt. Aztán agyalok egy kicsit, és megvan a megoldás: a tag régebben célszemély volt, akit Főncsi figyelt meg tanárként (és mentett meg az öngyilkosságtól), mikor John böriben csücsült. Mi a fene!!

Hőseink búcsút vesznek Harpertől, a lány megöleli Haroldot, pár szót szól Johnhoz, aztán míg a férfiak egy pillanatra félrenéznek ő elszelel. Reese fanyar arccal jegyzi meg, hogy célszemélyük a nagy ölelgetésben nemes egyszerűséggel ellopta Finch óráját, ám neki a szeme sem rebben: ő meg a lány gyűrűjét. Ha vissza akarja kapni, majdcsak megjelenik érte...

15.jpg

Zárásként cukiskodjunk egyet, úgyis régen volt már ilyen. Íme:

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W.Jack. 2015.03.10. 14:36:53

Köszönöm szépen a rengeteg munkát (mind az összes eddigi posztot) és gratulálok a százötvenedikhez! :) lh4.googleusercontent.com/-Vu1xIO0T2gQ/VO7siYa5X4I/AAAAAAAAFgg/9DfMhpSbly4/w887-h665-no/A_150.jpg

AaannnaaA 2015.03.10. 14:39:56

@nughop: Igazán kedves Tőled, köszönöm szépen!!
Ez a kép :) Cuki vagy, nagyon!!

W.Jack. 2015.03.10. 14:44:20

@AaannnaaA: Nagyon szívesen :) Sajnos nem tudom, hogy néz ki a sokat megélt, elveszős kés, így egy általam választottra került fel a 150-es szám :) És még mindig mi tartozunk hálával a sok kellemes percért, amit a hogyvoltokkal szerzel nekünk.

AaannnaaA 2015.03.10. 14:52:50

@nughop: Hát, a "survivor kés" nem ilyen szép :)
Odáig vagyok meg vissza ezért a képért, hogy elkészítetted! Lementem emlékbe!

tinipuma 2015.03.10. 16:23:05

Sajnos ezt a részt még nem láttam, de csatlakozom, köszi a hogyvoltokat és gratula a 150-hez!
@nughop: Igazán jól sikerült a montázsod :)

Is 2015.03.10. 21:57:38

Bizony, gratula, bár nem tudtam, hogy ez ilyen jeles HV!

"(Jött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből…)" Ezen majdnem hangosan besírtam...

"Azt mondjuk nem feltétlenül értem, hogy a bandavezér miért osztja meg mindezt a foglyával, de nem is takarítottam még egyetlen forgatókönyvírónál sem, soha." És ez is nagyon tetszett.

Kösz, hogy megvilágítottad, kicsoda Caleb. A nagy felvezetés után biztosra vettem, hogy szerepelt már, de nem tudtam felidézni, ki lehet.

AaannnaaA 2015.03.11. 09:18:09

Sörözés jövő héten valamelyik délután?? Hm?

Nézőke 2015.03.11. 09:49:02

..azért kellően forgott a szemem,amikor Föncsi követte Forrást, mintha nem tudná,vagy a forgatókönyvírók nem tudnák, vagy mi nem tudnánk,hogy úgyis jelent neki a gép, ki van a háta mögött, nem is értettem ezt.
Dominic amikor vérben forgó szemekkel ecsetelte a videojátékos bizniszt, kb olyan főgonosznak tűnt,mint a cipő, amit Medve megrágcsált.
apropó, Föncsi egy ezer dolláros cipőért aggódik, s elvenné szegény Medve játékát, holott 50ezret simán kiperkál havonta ezért a lakásért, vagy múltkor az egy ellopott laptop helyett vett vagy ötöt.

AaannnaaA 2015.03.11. 10:14:59

@Nézőke: Hát az pont nem ezer dolláros cipő :) Én sem biztos, hogy nevetnék, ha a kutya megrágná. Szerintem ilyenkor magában visszasírja a sípoló játékot :D
Ezt a követés dolgot én sem értem, de lehet van rá logikus magyarázat. Bár ebben a részben tény, hogy sűrűn szerepelt a takarítónő munkássága :/

Is 2015.03.11. 10:38:43

@Nézőke: "..azért kellően forgott a szemem,amikor Föncsi követte Forrást, mintha nem tudná,vagy a forgatókönyvírók nem tudnák, vagy mi nem tudnánk,hogy úgyis jelent neki a gép, ki van a háta mögött, nem is értettem ezt."

Pont ez merült fel bennem is.
A takarítónők lassan túlórapótlékot kaphatnának...

Nézőke 2015.03.11. 14:42:32

Bontoni kézzel gyártott világosbarna cipellőt 1214 dollárért találtam neten,de lehet hogy használt :D

Nézőke 2015.03.11. 14:45:49

egyébként az,hogy előrángatnak a múltból mindenféle emberkéket, csak akkor működne,ha
1. dara van,és emlékszem,hogy ezt a részt tegnap láttam és tuom ki ez
2. extra karakter,akire emlékszünk még évadokkal később is (pl. én még most is emlékszem a teszetosza ügynököt játszó szürke kisegérre)

de így, előrángatnak,és utalnak valakikre, akiket csak AaanaaaA vesz észre,de ő is utánaguglizott a dokinak pl :D

Nézőke 2015.03.11. 15:09:55

@AaannnaaA: Tillmann...jó,a doki még csak csak, dehogy Caleb zsigerből fejből jött,arra befizetek :D

AaannnaaA 2015.03.11. 15:26:39

@Nézőke: Én írom a hogyvótot, drága! Ennek apropóján megnézem a részeket párszor :) Azt nem állítom, hogy mindig vágom ki-kivel van, de alaposabban átrágtam magam rajta, mint aki hetiben megnézi egyszer, és kész.
Mondjuk pont nem értem, hogy Tillmann-re mondod, hogy könnyű, mikor az sokkal régebbi részben volt célszemély :) Jó, nekem könnyű, mert csomószor láttam és az volt az első hogyvótom :P

Nézőke 2015.03.11. 15:58:02

én akkor se tudnám,ha én rendezném :D

Oktogon8 2015.03.16. 15:07:26

@AaannnaaA:
Tillman felfedésért külön plusz pont, fogalmam se volt kicsoda.

Lehet a nem főszálas részeket kevésbé jó írók kapják, azért a sok logikai baki.

Bár engem a noname fekete Férfitesvériséges csaj (LOL) álkeménykedése jobban zavart.

Kapitánylány 2015.03.16. 20:29:16

@AaannnaaA: gratula a kerek számhoz, sokat még! :)

Medvéért külön köszönet, igazi színfolt volt ebben a részben, amit én csak nézegettem, annyira nem kötött le... a hogyvolt sokkal jobb! :)

AaannnaaA 2015.03.16. 20:43:44

@Kapitánylány: Köszönöm, aranyos vagy!!!
@Oktogon8: " noname fekete Férfitesvériséges csaj" ezen besírtam, köszi :)

AaannnaaA 2015.03.16. 20:45:36

Amúgy mindenkinek: elnézést, de egyéb elfoglaltságok miatt a kövi rész hogyvótja csúszik, még jövő hétre sem ígérem :( De utána nagyon igyekszem majd, húsvétkor meg talán az a csoda is megeshet, hogy a rég beharangozott újdonságot is folytatni tudom - 4 rész van meg a 10-ből, az is karácsonytól idáig készült el - talán nyárra meglesz :( Pedig azóta beleszerelmesedtem még egy újdonságba, de már szemet sem merek vetni rá...
Ehh, valaki nincs tűzközelben, hogy kijárjon egy törvényt a hogyvótírók háromnapos hétvégéjéről? :)

Gabba 2015.03.24. 22:32:56

@AaannnaaA: megkésve, de annál nagyobb gratulációval jövök, taps és ünneplés az első 150 alkalmából : )

kedves @nughop: kommentelőnktől én is kaptam hasonló ajit, szintén egy kerek szám alkalmából

AaannnaaA 2015.03.25. 11:04:42

@Gabba: Köszi szépen, nagyon aranyos vagy!

tnsnames.ora 2015.04.25. 19:56:13

Kedves Anna,

Köszönet és gratuláció a jeles évfordulóhoz.

Amilyen gyakori annyira kevéssé kedvelt tulajdonsága a kutyáknak a cipők iránt érzett vonzalom. Annó akkor még meglévő párom úgy örült egy méretére kapott, kényelmes szép cipőnek, ami ráadásul jó vétel is volt (minden együtt volt), teljesen odáig meg vissza volt. És a cipő egy napot (se) élt meg mert reggelre szétrágta a kutya. Majd jött a konklúzió, hogy ilyenkor kell tudni igazán kutyabarátnak lenni.

Flankerr 2015.06.01. 00:05:36

Én még jobban elkésve de gratulálok a 150.-hez, tudom hogy ez mennyi meló, így még jobban minden elismerésem :)
"(Jött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből…)" Ezen én konkrétan hangosan felröhögtem :) Hofiért plusz pont, jó felhasználáséért még egy :)

A számítógépes/mobil játékok világában két kulcsszó terjedt el nagyon erősen: pay to win, és in-app purchase. A második azt jelenti, hogy egy játék ingyen van, de játékon belül vásárolhatsz valódi pénzért dolgokat. Az első pedig azt, hogy szinte csak akkor tudsz egy idő után előrehaladni/befejezni/megnyerni egy játékot/ban, ha fizetsz.
Klasszikus példa a részben is látott MMO (neten játszott, sok játékos által egyszerre) RPG-k (szerepjátékok). A World of Warcraft mint legismertebb példa (még mindig 7 millióan fizetnek érte havi több ezret hogy játszhassanak). Például már itt is van lehetőség, hogy sok órás játék (amibe egy 90-s szintű karakter kifejlesztése kerül) helyett csak villantod a bankkártyád és már ott is van. És ebben a bizniszbe nagyon sok millió dollár forog már évek óta.
süti beállítások módosítása