Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x93 - Laci könnyeiben úszik a villa

2015. február 17. 07:43 - candyperfumegirl

Sírás, rívás, búsulás, zokogás, picsogás, siratás, gyász, letargia, férfikönnyek! Ez volt a ValóVilág nettó 40 perce tegnap, a maradék pár meg két poptörténeti jelentőségű videoklip premierjének volt szentelve, és azt hiszem, sokat elmond erről az adásról, hogy inkább néztem volna a két videóklipet végtelenítve.

Mielőtt még László mártíromságára rátérnénk, a hirtelenpirosra rúzsozott Lilu igazi hangulatfokozó bombát dob be már az első percben: holnap megint kiválasztás! És valami egetrengető balhénak kéne addig jönnie, hogy ne Lacit küldjék megint, mondjuk az elég lenne, ha Plasztik elásná Kazal összes műszempilláját meg a sminkkészletét a kert tövében. De most még ugrunk vissza az időben, és megnézzük az utolsó Ádina flashbackekkel teletűzdelt napot, amit még a vellában együtt tölthetett a gerlepár.

793-01.png

Párhuzamos jelenetsorban látjuk, ahogy Laci és Ádina a Komisz-Kazal házaspárt kutyázza, a Komisz-Kazal házaspár őket, és ezeket a nem túl derűs képsorokat színesítendő mi még vágóképnek megkapjuk Plasztikot is, aki így kedveskedik a tartozékbudijának:


„Gyűlöllek, te büdös WC. G*ci”


Mindenképpen javasolnám, hogy filmelméleti kurzusokon ezzel a vágással szemléltessék a párhuzamos montázs hangulatfestő és történetmesélő funkcióját.

793-03.png

Ezek után Lilu a vellába kapcsol, mert most megmutatja nekik a klipeket, amik ők írtak, rendeztek és forgattak a csodás dalokhoz, ehhez pedig össze kell terelni az agyhalottakat. Itt álljunk meg egy pillanatra, mert olyat láttam, amitől majdnem a monitorra köptem az ásványvizet, és nem Komisz zsinórtangából kilógó farpofáira gondolok. Mint azt megtudjuk, öten az öt kontinenst képviselik, ezért vannak olyan jelmezekben, amiknek bármelyik elmegyógyintézet klubdélutánján csodájára járnának a bentlakók. Kazal egy Flintstones-t idéző szettben Afrikát képviseli, Komisz összefestett tangás aboriginalként játssza Ausztráliát, de a szürke kötött sapka így sem rohad le a fejéről az Istennek sem. Plasztikra egy pillanatra azt hittem, hogy civilben van, de csak mert a bajor fejőslány jelmez fölé felvette a szokásos paplankabátot. Laci nagy szombréróban és az indiános hétről hátrahagyott poncsóban képviseli Ámerikát, Robin pedig GÉSA.

793-04.png

Na jöjjenek végre a mai adás abszolút csúcspontját jelentő videolkipek. Elsőként a Fanni-Denisz-Laci trióból álló Young Stars, akik annyira erős képi világgal operálnak, hogy nincs az a hogyvoltírói szókincs, ami alkalmas lenne ennek a visszaadására, ezért csak néhány hangsúlyos vizuális elemet emelnék ki, utána úgyis linkelem a teljes remekművet, mert olyan nincs, hogy ezt megússzátok. A klipben szerepel Kazal feltehetőleg teljes ruhatára, és nem csak ő veszi igénybe, az ocelotmintás szőrmekabátot Komiszon, a szőrmemellényt Lacin látom viszont, és hogy a jacuzzis jelenetben a fiúk Kazal kinyúlt fürdőbugyijait hordják, arra is lenne egy fogadásom. Van itt még sok érdekes kellék: kölyökpezsgő, geek szemüveg, szivar, Kazal kezében egy kiló SÓ, mamusz, popitakaró, Komisz nyakában egy WC-deszka (feltehetőleg a megcsonkított Buddyról származó), mindenki más nyakában vastag WC-lánc lóg, és az egész megkoronázásaként Laci és Komisz egy szál fényes feszülős alsóban és napszemüvegben gitározik (!) Fanni mögött a dzsakuban, amiről nekem egy dolog jut eszembe, de az nagyon, és az a WHAM. A pusztító erejű audiovizuális élményt azonnal ki kell értékelni, ezért Lilu nem egyszer, de mindjárt kétszer teszi fel a kérdést, hogy:


„Dennis, sikerült szerinted helyrehozni a Partybaby-t?”

793-05.png

A másik formáció, a V-Red klipjéről nem lehet ilyen sokat elmondani, alapvetően minimalistább a koncepció, kevesebb vágással és csak néhány átöltözéssel trükközik, Plasztik, Robin és Ádina a háromlépéses koreográfiájukat mindenesetre a vella összes létező pontján elnyomják. A videó képi világa leginkább a korai Abba klipekre emlékeztet, van egymásnak vetett háttal való éneklés, és mindenkit minimum 3 kameraállásból kell folyton mutogatni. Plasztik is beletolja még a melltartóba bújtatott gumilabdákat a kamerába a rend kedvéért, és Laci fel-feltűnik itt-ott, ezt Ádina biztosan szerződésben rögzítette. A remekmű megtekintése után Plasztik lelkendezik, hogy ez TÖKÉLETES volt, Robin szolidan gésáskodik (még mindig nem dolgoztam fel a látványt), Laci pedig természetesen sír. Mert viszontlátta Ádinát. Aki már most hiányzik neki, és egész éjszaka hányingerrel küzdött,hiszen nem alhatott vele.

793-06.png

Ha már ilyen szépen megágyaztunk a sírós-picsogós hangulatnak, folytassuk is a párbajozók búcsúzkodásával, ami annyira fölösleges, mintha ezen a ponton Vikcsu és Dávid (ki?) bemutatkozó kisfilmjeit vetítenék le. Laci és Ádina már csak egymással voltak jóban, tehát a búcsúszónoklatokra senki sem vevő, Kazal le is pattintja Ádinát azzal, hogy a fél szempilláját még fel kell a fejére applikálnia. A gerlepár a vellától is elbúcsúzik, de minden helyiségtől ám, és ezt a szerkesztők műsoridőt nem kímélve végig is nézetik velünk. Itt veszekedtünk, itt dugtunk, itt csókolóztunk, itt cigiztünk, itt közösültünk, itt veszekedtünk,itt volt a behatolás, valahogy így kell elképzelni. Megtudjuk, hogy a legnagyobb fingások és köpések a hálóban voltak, utóbbi „Dóri atya” szájából, Laci legalábbis valamiért így nevezi Plasztikot, erre azért kíváncsi lennék. A nyugiszobás (közösülő szobás) búcsú a legemlékezetesebb, főleg, mert ott ilyen mondatok hangzanak el:


L: Egy darabot itt hagyunk belőlünk.
E: Meg sok kis Lacikát…
L: Ja, és bocs a padlóért.

Búcsú. Csók.

793-07.png

Már csak a párbaj-after van hátra, ami pontosan olyan, mint amilyennek el lehet képzelni. Ott hagytuk ugye abba tegnap, hogy Laci sír. És sír. És sír és sír és sír. Na meg sír is még egy kicsit. Ezen a látványon azért becsületükre legyen mondva a többiek is megzuhannak, ilyen szar helyzetben talán még nem volt VV-játékos soha, és ők ebben vastagon benne voltak. Hogy ne csak Lacival foglalkozzunk, Robin is sírdogál egy kicsit a riportban, mert neki az volt a megfontolása, hogy Laci ellen nagyobb esélye van Edinának, mint Fanni ellen, nocsak. Azt mondja, meg sem fordult a fejében, hogy ezt a párbajt nem Ádina nyeri, aki őszintén kedvelt, de Laci miatt már alig mert a közelébe menni. A sírós búcsú a nyugiszobában a meglehetősen creepy Edina-bábu részvételével folytatódik, Laci még mindig megállás nélkül bőg, és a szokásos dolgokat ismételgeti végtelenítve: végigcsinálom, most már nem csak magamért, de kettőnként. Hát hajrá, egy napja van összeszedni magát, mert ahogy most állunk, a másik négy holnap megint kiküldi párbajozni.

Ne csak sírjunk, itt a két videoklip műremek! Young Stars és V-Red.

Címkék: vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannamontanna 2015.02.17. 09:02:20

@Conchobar: Ha már idézünk: "Egyszerűen azért nem Fannit tette kiválasztottá Robin, mert akkor még a Dóri-Fanni-Dennis tengelyhez húzódott (és nem azért, mert féltette Edinát). A kiválasztásnál Edina (és Edina haragja) körömfeketényit se számított Robin számára " Ez a Te véleményed, ténymegállapításod Robinról, vagy ő mondta hogy nem számít neki Edina? :-D

dumocika 2015.02.17. 09:02:43

Sok ccc, mint zaccc.

Avanivi 2015.02.17. 09:03:21

@csicserierika: mikor, én is azt szeretném nagyon,hogy 55kg kövér legyek :((

Ken Adams79 2015.02.17. 09:03:27

@Morcz:

Én azt gondolom, hogy bár nagyon szánják Laccccci-t és valamennyire (számomra érthetetlen módon) lelkiismeret furdalásuk van, de azért összefognak majd ellene
Szerintem :
Dóri , Fanni és Dennisz - Lacira
Laci és Robin - Fannira

Laci meg vagy kivisz valaki olyat, akitől "fél", hogy kiejti, mert akkor végre a szerelmével lehet
és akkor Úgymond behatolhat oda, ami Úgymond Vagina

vagy majd megbosszul mindenkit(??? - ezt nem tudom, hogy lehet) és akkor viszi Fannit

Szerintem.
De én egy focimeccs eredményét sem bírom megtippelni...szóval... :)

Gia 2015.02.17. 09:04:56

Miért nem mutatták meg a párbajon azt,amikor Edina a Rúzsa Magdi számát énekelte,Laci meg bement,hogy átölelje?Meg amikor szétdobták a "babaruhát" a szobába?

Ken Adams79 2015.02.17. 09:05:26

a legeslegeslegeslegdurvább az egészben:
ezeknek Aurélió egy PÉLDAKÉP!

Aurélió!
PÉLDAKÉP!!!!

csicserierika 2015.02.17. 09:05:47

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: felőlem, ha kint akarsz maradni :) Bosszúhadjáratot folytatok, és kávékészítéssel kezdem :D

Gia 2015.02.17. 09:05:51

@Ken Adams79: Szerintem Dóri már nem rak Lacira,de lehet,hogy tévedek..

dumocika 2015.02.17. 09:06:48

@Ken Adams79: De Robinnak még van dupla jele nem?

ornyim 2015.02.17. 09:07:02

@Morcz: Dórit Laci az elején megbántotta, azóta kikiáltotta ősellenségének, de a tettei annyira mégsem ezt bizonyítják, nem utálják ők annyira egymást. Amúgy meg Fanni sokkal g*cibb Dórival, amire talán már ő is kezd rájönni, remélem, hogy a végére áthúz Lacihoz Robinnal együtt :D Robin most úgy is bratyizik Lacával, megígérte Edinának, valószínűleg valamiféle bűntudat enyhítése gyanánt :)

@VV Erőlegény: áá, sajna olyat nem fogunk látni, Fannit nem hozzák ilyen helyzetbe, lehet, hogy most is kap egy lila kendőt, mermérne? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 09:07:34

@csicserierika: de a bosszúd legyen az, h kisírsz mindenkit a villából :-D

@Avanivi: na menj a.... :-D

csicserierika 2015.02.17. 09:07:34

@Avanivi: én is, én is . Ebben nagyon egyetértünk :D

Gia 2015.02.17. 09:07:37

@dumocika: Megvan a dupla,de egyenlőség esetén Dennis választ.

ornyim 2015.02.17. 09:08:08

@Ken Adams79: Ja :D nem hiába foglalják dalba a nevét :) Sztár lehetsz, mint Rélió, hát a pofám leszakad :D Te attyaságos isten :D

lukacstoncsi 2015.02.17. 09:11:15

@Csak ügyesen!: Szerintem már bőven kisírta magát, nekem ez sok mindenesetre meg a nyavalygás is bár tudom most sűsrítve kaptuk hogy lássuk mennyire meg van viselve.és látom a képet is szépen feltette.Én a helyében nem tudtam volna na mindegy.De ez már az én hülyeségem biztos.

@Conchobar: Bocs nem vagyok ennyire sírás szakértő de a könnyekből biztos ki lehet olvasni hosszas elemzés után kié volt őszintébb:D
Apropó.Tegnap itt közös döntőnézés volt a téma többek közt szerintem hivasd meg magad biztos asztalfőre ültetnének mint díszvendéget és emelnéd a hangulatot biztosan:-))))

Morcz 2015.02.17. 09:11:16

@Ken Adams79: érdekes... egyébként ugye van az a szabály, hogy a kihívásig nem mondhatod ki kit viszel ki, tehát ha Lacccci lesz a kiválasztott, akkor onnantól kezdve kétszer is meg kell gondolnia, hogy kit hív ki, illetve kit fenyít be vele, nehogy egyezzen a kettő, mert akkor gyün a bünti úgymond, de végül is mindegy mert a párbaj után méhét a hotelba Ádinával közösülni. :))))
Amúgy a bosszúállósdi lejárt lemez, és ismerve a "falka" munkásságát, még vissza is üthet.

Tényleg kiderült miért tört össze a műanyag szék?

kismalacka 2015.02.17. 09:11:26

Candy, nagyon jó a poszt...el is sírtam magam.

Ken Adams79 2015.02.17. 09:11:52

@Gia: Passz... ha kicsit előre gondolkozik és lebeszéli minimum D-F párossal, akkor tuti megvan a 3 jele Lacuskának -

@dumocika: passz...lehet :)
Viszont Dennisnek is van valami, nem ? (és most nem arra gondolok, amit fogdos 0-24)

@ornyim:
Ezek szerint van 1 olyan ... réteg (ez csúnya szó, bocsánat), akinek életcél, hogy "Au"-hoz hasonlítson....
Döbbbbbbbbbbbbbbbbb

ornyim 2015.02.17. 09:12:18

@Gia: Szerintem az attól függ, hogy mekkora balhé volt most közte és Fanni között, mert lehet, hogy annyira elege lett Dórinak, hogy megajándékozza egy jellel. Robinnak megvan még a dupla, elképzelhető, hogy felhasználja Fanni ellen, és akkor Dóri, Laci, Robin dupla megy Fannira. Ő meg majd beszarik és az ígéretes Fanni-Laci párbaj helyett, lesz majd egy Fanni-Dóri, megbosszulva a jelrakást és "árulást" :D

ornyim 2015.02.17. 09:13:08

@Ken Adams79: Az a réteg ott van bent a luxusböriben :D

lukacstoncsi 2015.02.17. 09:13:39

@Ken Adams79: Én is éreztem tegnap ezt a döbbenetet meg azt hogy megsajnálták.Még Fanni is hangot adott ennek.Emberek ők is.Most kiderül ő is mekkora hangember vagy tényleg kimegy most párbajozni.

kismalacka 2015.02.17. 09:13:58

@Ken Adams79: Ha Lacit lesz a kiválasztott, szerintem Fannit viszi ki. Egyrészt utálja, másrészt a másik fél szív is utálja.

minden végzet nehéz 2015.02.17. 09:14:08

@dumocika: Azért mert már kiszáradt, mint a bódysivatag))))annyit bőgött elötte,lassan infúzióra kell kötni hogy újra legyen könnye)))

hannamontanna 2015.02.17. 09:14:38

Az se volt rossz, ahogy Lacc elszólta magát hogy pléjbekeltek. :-D Lilu jól lecs*szte, mintha mondjuk nem lett volna nyilvánvaló :-)) Amúgy nem volt rossz egyik "produkció" sem, úgymond.

Morcz 2015.02.17. 09:15:00

@Ken Adams79: "a legeslegeslegeslegdurvább az egészben:
ezeknek Aurélió egy PÉLDAKÉP!" Jujj, ez így most lesokkolt.... :S

@csicserierika: te már lassan ipari mennyiségben gyártod a bosszú kávét... vigyázz ki ne kávézd magad a vellából! :D

@ornyim: "Amúgy meg Fanni sokkal g*cibb Dórival, amire talán már ő is kezd rájönni, " Arra gondolsz, hogy kevesebbet lógtak együtt az utóbbi időben, vagy van más is, mert mindkettő kibeszélte a másikat a háta mögött...:D

Morcz 2015.02.17. 09:17:25

@ornyim: Szerintem Fanni lesz annyira gerinces, hogy LAcit választja, ha ő lesz a kiválasztott.

másodpéldány 2015.02.17. 09:17:36

@Ken Adams79:

"Lacccci sírt???
Hol olvastad??? "

hát ja, ezt a takonyba fúló műsort tegnap, nézhetetlenre vágták laci műkönnyeivel...
illetve ha eztek igaziak, akkor sürgősen vigyék orvoshoz...

de ne felejtsétek el, hogy tegnap kivitték egy tárgyalásra, ahol garázdasággal vádolják, úgyhogy az újabb könnyek és végtelen mélabú a mexikói kalapban már ennek is szóltak...

nyerje meg fanni, vagy robin vagy denisz, de ez fék könnyekben úszó laci ne...

úgy láttam edina a blikkes riportban már nem viselte a félbetört szívet... közben úgy néz ki tudatták vele hogy a könnyező vademberö ellen épp eljárás folyik... bár lehet, hogy a félbetört szívet nem azért nem viseli...

dumocika 2015.02.17. 09:18:07

@minden végzet nehéz: :)
Szerintem Dinka most kiábrándul nagyon, hiszen ő a rosszfiúkat szereti. Ez meg egy felmosórongy.

2015.02.17. 09:18:34

Itt a tv-műsor:
Feb 28:
21:00 ValóVilág 7(12) (valóságshow, 2014) - 103. nap - Párbaj
23:00 BeleValóVilág 7(15) (2014)

Már 1:
20:00 ValóVilág 7(12) (valóságshow, 2014) - Finálé

Ennyi. Lackó, ne sírj. Kibírod. (Sírjál csak! :-)

2015.02.17. 09:21:13

@másodpéldány: ki tudja, lehet azért sírt annyit, mert satuba fogták a golyóit.

lukacstoncsi 2015.02.17. 09:21:21

Dóri szinte végig Fanni mellett volt amíg az aztán rá nem katant teljesen Dennisre.Ő meg a munka héten Zsu-val jobban összehaverkodott nem gondolom hogy érdekből.Fanni ezt késöbb nehezményezte.Amit nem értettem Lacinál sem mi a fasz köze van ahhoz ha Edina mással is jól elvan mégha hímnemü az illető is.Dóri ment mindig fanni után hogy rendezzék ezt.Fanni meg csak kiosztotta hogy Zsu-val vigyázzon.Pedig Dórit Zsu nem használta ki.és igaz az is hogy mikor Dennissel fasírtban volt Fanni akkor eltt Dóri megint "elővéve".

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 09:22:23

Jóreggelt,jó szurkolást! Hajjjrá Robin!

Hihihihi,tegnap én írtam,hogy creepy az Edina baba :P :)))

ornyim 2015.02.17. 09:22:58

@Morcz: Az tény, hogy kibeszélték, de ott ki nem teszi ezt? :D viszont mindezek ellenére Dóri folyton ment a Fanni után, meg minden szart elnézett neki, az meg csak saját magával törődött mindig is. De egyébként én csak akkor láttam Dórit kibeszélni a Fáncsit, amikor gubanc volt, máskor mindig kiállt mellette, ellentétben Fánival..

Conchobar 2015.02.17. 09:23:26

@hannamontanna: "Ez a Te véleményed, ténymegállapításod Robinról, vagy ő mondta hogy nem számít neki Edina?" - Nem kellett azt mondania, rá volt írva. Egyébként, ha már ragaszkodsz ahhoz, hogy mit mondott Robin, vagy mit nem, akkoriban azt se mondta, hogy ő féltené Edinát a Fannival való párbajtól, annál inkább azt emlegette, hogy Lacinak semmi keresnivalója. Sőt! A kiválasztásnál azt mondta, hogy most nem teszi Lacira a dupla, majd a következő párbajon! Tehát Robinnak a kiválasztásnál eszébe kellett, hogy jusson az a lehetőség, hogy nem Edina tér vissza, hanem Laci

Krétagarbó 2015.02.17. 09:23:47

@csicserierika: hihihi, látom a lényeg megmaradt a tegnapi öfiből. Hiányoltam is a posztból, ami amúgy nagyon tetszett:)))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 09:25:01

@Conchobar: Te mán megint kezded? És igen vazzeg,Robinnak folytak a KÖNNYEI, Lacc csak a száraz sírást vetette be,na vajon melyik a trúbb...

,, 2015.02.17. 09:25:09

Robin vmi olyasmit mondott, h barátkozni fog ezentúl Lacival, mert "Edina is ezt szeretné"
nevettem:)
meg h meg sem fordult a fejében h Laci jön vissza (a duplajelet legközelebb fogod kapni)
nagyon ügyes, azt elismerem:)

lukacstoncsi 2015.02.17. 09:25:38

@ornyim: De csak azért mert Lacival összehaverkodott a dzsungelben.Ö adta neki a Rélió nevet is.Ma már mindenkiből "sztár" lehet:D

Conchobar 2015.02.17. 09:25:56

@Conchobar: jav: A kiválasztásnál azt mondta, hogy most nem teszi Lacira a dupla jelet, majd a következő párbajon!

Gia 2015.02.17. 09:26:03

Dennisnek kicsit kerekedett tegnap a szeme,amikor az előzetesben Dóri azt mondta,hogy Fanni csak akkor kereste,ha fasírtban voltak Dennisszel és,hogy akkor szidta a srácot.Kvázi Dórit vele beszélte ki Fanni,Dennist meg Dórival.

,, 2015.02.17. 09:26:47

@Spitzbauer: Ati is nem? De mindhárman A betűsek voltak, ezért ebben az évadban senki nem nyer. Kivéve A Laci.

Krétagarbó 2015.02.17. 09:28:13

@dumocika: Az én gyerekem könnyezve is tud hisztizni, bibibi...:)

ornyim 2015.02.17. 09:28:19

@Morcz: Nem vagyok annyira biztos benne. Ő Edinával is menni akart, aztán mikor ott volt a lehetőség, akkor inkább mégsem. Az meg, hogy nincs meg a lehetősége, hogy ő hívjon ki valakit, csak duma. Mindkettőt utálta, teljesen mindegy volt, hogy melyikkel megy első körben szerintem. Én nem tartom Fannit azért annyira bátornak, na de majd kiderül csütörtökön :) persze lehet, hogy én látom rosszul.

Gia 2015.02.17. 09:29:45

@ornyim: Fanni szerintem nagyon fél a párbajtól..

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 09:32:15

@Gia: Én is azt néztem,kíváncsi leszek,ma mi kerekedik ki ebből :P Fáncsi most lehet,hogy egyedül marad...?

hannamontanna 2015.02.17. 09:34:34

@Conchobar: Nem mondod??? Lehet hogy Robinnak van egy taktikája, és az is lehet hogy játszani, ne adj'isten: nyerni ment be???? Azt a mindenit. Azért ezen most meglepődtem.

csicserierika 2015.02.17. 09:34:56

@Morcz: bekávézom magam a döntőbe :)

,, 2015.02.17. 09:34:58

Ez a Dóri vs Fáncsi dolog egy red herring.

hannamontanna 2015.02.17. 09:36:26

@Conchobar: Jav: a következő kiválasztáson. Szívesen.

ornyim 2015.02.17. 09:39:22

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: Hú, de bírnám, ha egyedül maradna :D Csak az a baj, hogy Dennis is mindig visszatalál. De azért kezdik kapiskálni, hogy miért nincs Fáninak egy barátja sem.

2015.02.17. 09:39:28

@foxglove (F6): Nem, Atus közbe ment be, mint csodabogár vagy összeférhetetlen. Az is csalás volt, hogy őt szavazták be, mert volt mellette egy kopasz szemüveges ember(?) ha jó emléxem rózsaszin műszőrmekabátban, meg alsógatyában. Na az tényleg csodabogárnak tűnt. Meg is lepődtem, hogy a kockafejűt (Atus) küldték be.

másodpéldány 2015.02.17. 09:41:07

Candyperfume:
"sokat elmond erről az adásról, hogy inkább néztem volna a két videóklipet végtelenítve".

pontosan ezt gondoltam, de mivel nem a két klippetmutatták végtelenítve kénytelen voltam átnyergelni más csatornára, és pár percenként visszatekertem, hogy konstatáljam talán már vége, de nem volt vége, hanem nyomták orrbaszájba a gejlt...

a klippeken kívül a tegnapi műsor volt a mélypontja a vv7-nek...

hajrá, Fanni, hajrá Dóri, hajrá Robin!

Fanni, dóri aztán nekem béküljetek ki sürgősen! nem kellenek ezek az álmacerázások...

Morcz 2015.02.17. 09:42:21

@Krétagarbó: "Az én gyerekem könnyezve is tud hisztizni, bibibi...:)" Az enyémek közül a nagyobbik még jobban!!! bibibíííí" :P :DDDDDD

@csicserierika: csak nehogy valaki rád tegye a jelét....:D

másodpéldány 2015.02.17. 09:43:48

@Hadrian77:

"ki tudja, lehet azért sírt annyit, mert satuba fogták a golyóit."

Hát ki tudja, még az is elképzelhető, mert semmi mást nem válthat ki ilyen műzáport, kivéve talán a rettenetesen nehéz gyerekkora...

Kosztarika 2015.02.17. 09:44:50

Sziasztok! :)

Van egy szörnyű sejtésem (pedzegettem a múlt héten is, de lehurrogtatok :) )
Lilu azt mondta, hogy a videoklipért a győztes csapat nagyon értékes jutalmat kap. Nehogy lila kendő legyen! A vv6-ban az x-faktor héten Viki és Teo kapta és nekik kellett eldönteni kié legyen. Akkor is már csak öten, vagy hatan voltak versenyben.
Ha így lenne, ezek megölik egymást :D

másodpéldány 2015.02.17. 09:46:37

@dumocika:

"ő pedig nem tudja szerelmét megmenteni saját magától."

precíz észrevétel...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 09:47:01

@Morcz: hehehe,én felnőtt nőként könnyezve,magamat a földhöz csapkodva is tudok hisztizni,bebebebeee :D adott esetben persze (de az eset mindig adva van. :D)

candyperfumegirl 2015.02.17. 09:47:48

@Ilyen vagyok: ezen a ponton már nem hiszem. Inkább a családlátogatás vagy bármilyen külsős program jöhet most szóba, hogy oldják egy picit a feszültséget.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 09:47:52

@Ilyen vagyok: kizárt dolog szerintem,de tényleg. Most már csak külsős programot fognak max. kapni. Bár,azt is minek,hamarosan úgyis kitakarodnak.

másodpéldány 2015.02.17. 09:48:20

@Ilyen vagyok:

én is pont erre gondoltam, hogy fog kapni a nyertes csapat egy lilát, amit a hármójuk közül kell kapjon valaki...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 09:49:24

@Ilyen vagyok: Robin és Dóri még nem annyira, de a másik hármas... :D :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 09:49:43

@másodpéldány: "véletlenül,nem várt módon" Fanni kapná meg. A zuram lepörgőrugásozná a tévét,abban biztos vagyok :D :D

csicserierika 2015.02.17. 09:50:03

@Ilyen vagyok: így is korábban elvették a lilát, mert Laccinak még járt volna. remélem, h valami hányós repülős ajiit kapnak. és ha Edina csapi nyerne ( tudom nem fog, hanem Fániék ) akkor Edina jutalmával mi lesz ?, Sehogy sem kóser ez az egész.

,, 2015.02.17. 09:51:44

Videóklippek: hmm, Denisz és Laci jól állnak egymásnak. Érzem a chemistryt:)
Kár h Fáncsi helyett nem Robin került a csapiba, és akkor az egész klippet forgathatták volna a dzsakuban.

ornyim 2015.02.17. 09:51:59

@Ilyen vagyok: Ha így lesz, akkor nem kérdés ki kapja, hát a Fanni! :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 09:52:06

@csicserierika: szerintem elég jutalom Edinának az,hogy nem szerepel többet ebben a műsorban. És ezt most irónia nélkül mondom.

dumocika 2015.02.17. 09:52:17

Teljesen fölös lenne a "végén" csökkenteni a feszültséget. Essenek csak egymásnak.

csicserierika 2015.02.17. 09:55:07

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: miért ? Sztem ő nagyon nem így gondolja, meg én sem. Már Fánitól van ki az idegrnCcerem, meg a dobhártyám.

,, 2015.02.17. 09:55:21

@csicserierika: :D reméltem h nem csak én vagyok perverz:)

Ken Adams79 2015.02.17. 09:56:08

Ha Robinnak van 1 csöpp esze (nyilván tudjuk erre a választ), akkor majd amikor már csak 4en vannak bent, akkor használja fel a dupla jelet, mert azzal biztos megmenti magát.
Ha most "ellövi", akkor azzal sokra nem megy és el is használódik.

MacákékIcukája 2015.02.17. 09:59:16

@Ilyen vagyok: Jesszus, ne is mondj ilyeneket, fejbelovom magam, ha az az idiota luvnya megint lilat kap.

Kosztarika 2015.02.17. 09:59:54

@Ken Adams79: kérdés, hogy meddig használhatja fel. Lehet, hogy ha már a 3-ba jutásért megy a harc, akkor nem teheti. Szabálykönyv? Gumiszabály? Majd meglátjuk.

Kosztarika 2015.02.17. 10:00:50

@MacákékIcukája: most írtam Köcsöglánynak, hogy (a Zurával együtt) én is lerúgom a tv-t. :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:01:58

@csicserierika: lehet,hogy ő nem így gondolja,de ez a játék szerintem nem tett jót Edinának és val.szeg ezt ő is be fogja majd látni,ha túlteszi magát az első sokkon,hogy kiesett.

Kosztarika 2015.02.17. 10:02:30

@csicserierika: Persze, hogy "járt" volna.. de kell Fánikának :( :(

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:03:53

BTW, hányan leszünk a döntőnézésen? Én biztos,az egy :D :D @Conchobar: remélem,te is ott leszel :P :P :P

másodpéldány 2015.02.17. 10:04:00

@Morcz:

de azzal, hogy edina kiesett, nem fanni előtt tisztították meg az utat? mert amúgy semmi értelme nem volt edina kiesésének... a maradék két hétre sokkal érdekesebb lett volna, mint lacci sírása...

szóval tanácstalan vagyok mint robin, lehet, hogy a stáb épp úgy csodálkozik mint robin? őket is meglepte edina kiesése? nem, nem az nem lehet...

,, 2015.02.17. 10:05:09

@csicserierika: ezt bizonyítani is tudod?:)

ElzaBerry 2015.02.17. 10:06:42

5-en maradtak, és én már lejátszottam magamban a lehetséges verziókat, egy biztos: Dennist már senki nem fogja kivinni, döntős, szerintem egy harmadik helyet fog birtokolni, de hogy megnyerni nem fogja, az biztos.
Ez a biztos pont, a többi még kérdés. Edina említett valami olyasmit, hogy Robin magára akarja rakatni a jeleket, hogy kivihesse Fannit. Ha ez így történne, akkor Fanni visszamenne szerintem, egyedül Robin az, aki ellen Fanni lehet kinn maradna. Két külön világ, és Robiné szimpatikusabb, de Fannit meg nyomja a csatorna, nagyobb karakter, ezért gondolom, hogy Fanni menne vissza. És akkor Fanni tuti döntős lenne, maradna egy Laci-Dóri párbaj, amiről Laci csont nélkül visszamenne (vagy lenne még egy Fanni-Dóri, de azt nem tartom valószínűnek, akármennyit is veszekednek, eddig is fenyegették egymást, kritikus helyzetben mégis összezárnak).
És akkor lenne egy Dennis-Fanni-Laci döntő. Lacinak adnám a nyereményt egyébként: sír, sír, sajnáltatja magát, persze, de ha végignézzük a játék folyamát, kiderül, hogy ő játszott a legjobban és észre sem vettük (jó, persze ehhez kellett nagy adag szerencse és szerkesztői kavarás), például szinte az összes jó szuperképességet Laci használta fel a száműzetéstől kezdve a lila kendőn át a 20 ezer villakrajcárig, pedig egyik sem volt az övé.

Ez csak egy verzió, ha ma Laci lesz a kiválasztott, akkor szerintem nem Robint fogja, de valószínűleg Fannit sem meri, attól tartok Fanni ellen kinn maradna. Bár nem becsülném le Lacit, érdekes, senki nem vette észre, hogy pont azt a két nőt hagyta kinn, akiket már mindenki győztesnek kiáltott ki? Csak Fannika nehogy így járjon.
És lehet érvelni, hogy csak azért szavaztak Lacira, mert a másik nők ellen szavaztak, de valljuk be, nem tudhatjuk, mi alapján szavaznak (+ Laci most valószínűleg megkapja Edina rajongótáborát, mivel érte harcol), tehát nem írnám le Laci még egy Fanni ellen sem.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:07:25

@másodpéldány: ezzel mire akarsz célozni? nem manipulálják a szavazásokat,ergo meglephette őket

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:08:32

@ElzaBerry: Fanni nem hagyná kint Robint,erre fogadni is mernék.

csicserierika 2015.02.17. 10:09:37

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: ha nem is nyerte volna meg, méltóbb párbajon gondolta a kiesését. Hibáztak, de más vv-ben sem szabtak ekkora büntit ilyen szab.szegésért. Sőt, Gigiéknek már azért adtak kameramentes órát, h végre legyen már valami.

másodpéldány 2015.02.17. 10:10:43

@ElzaBerry:

"Lacinak adnám a nyereményt egyébként: sír, sír, sajnáltatja magát, persze, de ha végignézzük a játék folyamát, kiderül, hogy ő játszott a legjobban és észre sem vettük "

ő játszott a legjobban? tényleg nem vettük észre, bocs, nagyon nem.
szóval az a győztes, aki előre megmondta, hogy ő az áldozatot fogja játszani végig?

hát robin ezerszer szimpatikusabb, nagy néző összefogást várok robin mögött....

csicserierika 2015.02.17. 10:11:16

@Ilyen vagyok: az rtl jól elrúgta a pöttyöst, már a látszatra sem ad.

Conchobar 2015.02.17. 10:11:47

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: "Te mán megint kezded? És igen vazzeg,Robinnak folytak a KÖNNYEI" - ...és Fanninak folytak a könnyei (mikor bemutatta, hogyan tud sírást előidézni önmagának)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:12:14

@ElzaBerry: Másrészt,ha ma Lacc lesz a kiválasztott és nem Fannit viszi,akkor is kiesik. A nézők szemében hatalmasat zuhanna,ha nem tartaná be az Edinának tett ígéretét,miközben egyébként is Edina ellen maradt bent és nem azért,mert annyira szeretik itt kint. Két "rossz" közül kellett választani. Lásd még: Dennis-Denyál párbaj.
Az pedig,hogy megkapja Edina rajongótáborát...kár ilyenekben gondolkodni,ez általában nem működőképes.

,, 2015.02.17. 10:13:31

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: a búcsúzáskor elkezdte sorolni a halállistáját, ki volt az első helyezett? Nem emlékszem.

,, 2015.02.17. 10:14:44

@csicserierika: elfogadom a bizonyítékot:)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:14:54

@foxglove (F6): Edina azt kérte Lacitól,hogy Fannit vigye és ejtse ki. Tehát szerintem most ennek kéne következnie. Valszeg Fanni vagy Laci lesz a kiválasztott,ha nem egymást viszik,az nevetséges lenne.

Bujumburi 2015.02.17. 10:15:01

Legszarabb öfi ever, nálam sok-sok mute-al, köszi Candy, hogy kibírtad!!! Legalább a Dóri-Fanni fájtot berakták volna a végére normálisan, az úgyis vasárnap este volt. Ehelyett folyt a nyál, és majd csak kedden látunk bármit egy vasárnap esti anyagból. A BV-ről ne is beszéljünk, az még az átlagosnál is betegebb volt, ahogy Aurelio tavalyi villaszülinapját kellett nézni, ducivikit a földre ültetve, WTF? Ezek után tényleg örülök, hogy mindjárt vége lesz és megpróbálok majd nem nézni újat. Váááh.

csicserierika 2015.02.17. 10:15:18

@ElzaBerry: én bízok a sok, sok, pink okostelós szavazókban :)

MacákékIcukája 2015.02.17. 10:15:33

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: sztem nem bizti, hogy Laci lesz a kivalasztott, mert nagyon ugy tunik, hogy Robin es Dori melle alltak (remelem). Max. kihivott lehet, bar 2 parbajgyozelem utan szerintem a tobbiek ketszer is meggondoljak, hogy kiviszik-e, hatha nem tudjak kint hagyni a gheccibe' :DD

ElzaBerry 2015.02.17. 10:16:08

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: Bár így lenne, de nagyon nyomják Fannit, kérdés, mennyire kedvelik őt, de úgy vettem észre, hogy eléggé, míg Robin eltűnik a ködben még mindig. Bár láttunk már csodát: Jerzy-Béci például, bármi lehet.

@másodpéldány: Jól játszott, meg is indokoltam, miért, valahogy csak hozzá került az összes szuperképesség. A vak is látja, hogy mártírkodik, de legalább kapálózik és nem azt várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb (mint Dóri)

Csak ügyesen! 2015.02.17. 10:18:03

@ElzaBerry: Nem gondolom h Laci ne tudná kiejteni Fannit. Jelenleg nekem úgy tűnik ha Laci a kiválasztott, Fannit viszi, de nyugodtan vihet bárkit a másik háromból is. De remélem Fannit viszi (és kint is hagyja).

Ken Adams79 2015.02.17. 10:18:12

@Ilyen vagyok:

Igen, végülis azt sem mondták nekik, hogy az utolsó x-ben már nincs védettség párbaj után... szóval változhatnak még a szabályok :)

No...majd kiderül ma este, hogy merre tovább :)

Kosztarika 2015.02.17. 10:18:47

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: de ezt Fannitól már megszoktuk. Mindig akar párbajozni, (mindenkit kivisz és kinthagy a g.ecibe) csak akkor nem,mikor menni kell. :D

,, 2015.02.17. 10:19:18

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: ó, tényleg. Ezért haragszom is Edinára, h ilyen butaságot tanácsolt.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:20:42

Amúgy sajnos azt kell,hogy mondjam,Lacc nem játszik rosszul. Tudja,hogy a magyarok nagy %-a igen erősen IQ light,ezeknek meg nem kell más,mint egy jó kis szappanopera. Kamu bőgés,kamu szerelem (bár ez kérdőjeles),kamu kiborulások. Már amikor a villába kapcsoltak tegnap,akkor is látszott,hogy full jó kedve van,inkább a mártíromságot kellett most magára erőltetnie. Nem hülye gyerek ez,csak nekem rohadtul unszimpatikus a játékstílusa. És aki szerint nem játszik,az nézze már meg a beköltözése előtti interjút, ott is azt nyilatkozta,hogy ő akar majd az áldozat lenni. Hát asszem ezt kimaxolta. Szegény gyerek,akit elszakítanak a szerelmétől és vissza kell mennie a csúnya,hideg-rideg vellába,ahol mindenki uuuutálja. De nem baj,a harc folytatódik,és nemadomfelakkorsem. Csak az nem látja a forgatókönyvet itt,aki nem akarja. :))

,, 2015.02.17. 10:20:48

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: másrészt Edina tanácsaival elsőre mindig megszívta Laci, de ha elég kitekert módon, de azért csak lila kendőt eredményeztek neki...

Conchobar 2015.02.17. 10:20:59

@hannamontanna: "Nem mondod??? Lehet hogy Robinnak van egy taktikája" - Ha te taktikának mondod mások megvezetését, meg a hazudozást, akkor igen, Robin is taktikázik (amit Edinának mondott búcsúzóul, az szöges ellentétben van azzal, amit a kiválasztásnál mondott)

másodpéldány 2015.02.17. 10:21:01

@ElzaBerry:

oké, lehet hogy komolyan gondolod, de a pali vlgig ellenszenvesen játszott, majd a végét leöntötte egy gejles, taknyos könnytengerrel, szóval ezer ripacs se tudna ekkora tócsát összehozni a semmire.

ElzaBerry 2015.02.17. 10:21:38

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: Szerintem emiatt az ígérete miatt még nem zuhan semmit, ha jól csinálja. Lásd: Zsuzsa, mikor nem Renit vitte, hanem Vikcsut, akivel semmi problémája nem volt. Egyébként én reménykedek, hogy nem Lacis párbaj jön, lehet, hogy benn úgy kalkulálnak, most kinn nagyon sajnálhatják Lacit, bárki kiesne ellene, várjuk meg míg újra kinyílik a csipája és lesz indok rátenni a jelet.

,, 2015.02.17. 10:22:04

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: ahhoz képest h állítólag nem is nézett vv-t. Natural talent.

Morcz 2015.02.17. 10:22:30

@foxglove (F6): "hmm, Denisz és Laci jól állnak egymásnak. Érzem a chemistryt:)
Kár h Fáncsi helyett nem Robin került a csapiba, és akkor az egész klippet forgathatták volna a dzsakuban. "
Felforrt volna a dzsaku rendesen...:)))))

@másodpéldány: egyébként az párbajok előtti öfik összevágása se garancia semmire, jó példa erre a VV5, ahol egész héten a nagypofájú Kiszopfel-t promózták, aztán jött a bumm, és elsöprő többséggel a tujának kikiáltott Csabát küldték vissza a nézők!. Na onnantól tetszett igazán a műsor! :D

Amúgy meg Hajrá Fanni és Dóri! :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:23:12

@MacákékIcukája: @Ilyen vagyok: viszont ha Fanni lesz a kiválasztott és nem Lacit viszi,akkor nála van hitelvesztés. A játék felétől azt szajkózza,hogy na majd ő Lacival,így úgy,szóval muszáj lesz. Monnyuk azt nem tudom,hogy gondolta,hogy legfőbb indokként a szaunát akarja előhozni :D :D Vicces lesz

Bujumburi 2015.02.17. 10:23:36

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: igen, és még az is lehet, hogy eddig egyedüliként összeállította a kis fejében, hogy a sajnáltatással jól ki lehet jönni a párbajokon. Zsuzsa nagy százalékú visszajövetele először, aztán meg hogy ő mehetett vissza Zsuzsa ellen, hiszen akkoriban jött rá, hogy Edina micsoda érték, és ő már szerelmes is, és járnak. Aztán Dani kiesése Denis ellen, akit vár bent a szerelme... stb.

Krétagarbó 2015.02.17. 10:25:11

@candyperfumegirl: én az elmúlt időszak után sajnos bármit kinézek a csatornából, ezt is. Ha bedobják a lila kendőt, Fáncsi kapja, így vagy úgy, de az övé lesz akkor. Talán az az egy, ami miatt mégsem annyira valószínű, mert ma este már kiválasztás. Nem tudom, de meg nem lepődnék semmin.

ElzaBerry 2015.02.17. 10:25:28

@másodpéldány: mégis visszaszavazta már kétszer a sok gyökér, erre varrjál gombot, akkor mégsem volt ellenszenvesebb, mint Zsuzsa és Edina?

@Csak ügyesen!: ha már Dórit kinn hagyná, annak is örülnék, Fanni nagyon nagy falat sajnos, nem a nagy karaktere miatt, hanem mert imádja az RTL, ezért nagy falat Lacinak is és Robinnak is, szerintem aki őt kinn hagyná, az megnyerné ezt az egészet.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:26:02

@foxglove (F6): ahhoz képest eléggé vágta,ki az Attila :D :D
@ElzaBerry: szerintem a játéknak ezen szakaszában már számítanak ilyen dolgok is,főleg hogy Fanni hetek óta ezt hangoztatja. Buta,mert maga alatt vágja a fát.

Ken Adams79 2015.02.17. 10:26:20

Szerintem Dóri azért van ennyire ki attól, hogy Fanni "elhagyta", mert egyedül van.
Ez a "való életben" is így van.
Valakivel jó barátságban vagyok, aztán az szerelmes lesz (vagy én leszek az), hát...nyalván, hogy a barátnőmmel akarok lenni inkább.

Persze más egy olyan barátság, ami 20 éve tart és más egy olyan, ami 2 hónapja és egy nő (Zsu) közös gyűlölete kovácsolta össze.

Ettől függetlenül még Dórinak lehet szar, hogy nincs kivel ŐSZINTÉN (hahahaha) beszélgetnie.

Bujumburi 2015.02.17. 10:26:33

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: ámen. bár én gyanakszom egy Fanni-Dóri balhéra is. Fanni berezelt Lacitól, inkább Dórival menne.

,, 2015.02.17. 10:27:13

amúgy... ha én a bentiek helyében lennék, és nem tudnék arról h Edinát mennyire utálják kint, akkor csak elgondolkodnék azon h Laci a párbajgyőztes Zsut is kint hagyta és az általuk is fő esélyesnek tartott Edinát is, nem mernék kockáztatni vele egy párbajt. Kérdés h lesz-e arcuk/eszük kiválogatni egymás közül a leggyengébb láncszemet.

Nbl 2015.02.17. 10:27:23

A tegnap esti adást kb 2 percig bírtam nézni, pedig alapvetően követem az egész VV7-et. Viszont ez a 2 perc elég volt a megvilágosodásra, rátaláltam a kifejezésre amit egészen eddig kerestem: a VV7 a csicskagecik szériája. Ez a jelző kivétel nélkül mindegyikre illik. CsG Fanni, CsG Dennisz, CsG Laci, CsG Dóri, CsG Robin és persze a kihullott CsG-k.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:28:13

@Conchobar: Robin nem hazudozott és nem vezetett meg senkit,Edinának is megmondta a frankót még a jelrakás előtt. Nézzed már néha azt a szájbatekert műsort,okoska.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:29:03

@Bujumburi: akkor viszont ki fog esni (szerintem....remélem :D)

,, 2015.02.17. 10:30:05

@Bujumburi: megelőztél, én is pont ezen gondolkodtam

Krétagarbó 2015.02.17. 10:30:09

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: sztem sem. ha igen, akkor nagy baj van a világban, gymond, dikk.

Conchobar 2015.02.17. 10:30:38

@Csak ügyesen!: "Nem gondolom h Laci ne tudná kiejteni Fannit" - Laciékat nem csak a többiek (a kiválasztásnál), hanem az RTL is szívatta (aránytalan kékkendős büntetés, rokonok egymás elleni harcra buzdításának bevideoztatása, Valentin napra Zsuzsa és Laci Edinát dehonesztáló szavainak bevideóztatása), viszont velük ellentétben Fannit igencsak a tenyerén hordozta az RTL (lila kendő, műsorvezetés), márpedig az ilyesmi aligha marad hatástalan a nézőkre. Fanninak könnyen kint találhatja magát

Ken Adams79 2015.02.17. 10:30:43

@Krétagarbó:
CSALÁST nézel ki ebből a csatornából??? Csalást kiáltasz egy olyan csatornánál, akik a nézők kegyeiért a saját anyjukat eladnák??? NE(Y)MÁR!!!!

Csalni nem fognak, csak max bedobnak 1 lila kendőt és BÁRKI felveheti, akinek F betűvel kezdődik a neve.
Szóval megadják az esélyt BÁRKINEK.

Én persze inkább azt tenném, hogy egy pisztolyt adnék be 4 golyóval.
vagy 5-tel... erről szavazást lehetne tartani

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:30:47

@Krétagarbó: elég baj az,hogy Fanni még bent van :P :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:31:47

@Ken Adams79: "BÁRKI felveheti, akinek F betűvel kezdődik a neve". :DDDDDDDDDD +10000000000

Krétagarbó 2015.02.17. 10:32:17

@foxglove (F6): Fáncsit mutatta Lacci is elsőnek, Edina is ezt mondta neki. Én meg remélem, hogy megjön az esze, és nem őt fogja vinni, ha ma kiválasztják. Robin lenne a megfelelő személy arra, hogy fáncsítlanítsa a vellát.

Bujumburi 2015.02.17. 10:32:19

@Ken Adams79: Fanni elég régóta leszarta Dórit, Fanni egyébként sincs toppon az emberekkel való barátkozásban. Már Reni párbaja előtt is volt ilyen probléma, hogy valójában mindig Dóri volt az, aki Fanni után futott és egyedül ő és anno Maci hallgatta végig, ha Fanninak épp problémája volt Dennissel. Cserébe Fanni jól megbeszélte mindig Dennissel, hogy nem bízik Dóriban és egyébként is, Dennis szerint meg ugye Dóri egy tetvedék, akire nem állna fel a fasza se, és akit sose szeretett. Hát persze, hogy magányos volt Dóri, ha valakivel meg elkezdett barátkozni, pl. Zsuzsa, a Fanni sziréna mindig bekapcsolt és már elő is vette a "Dórit mit képzel magáról"-lemezt, hát Dóri eltávolodik Fannitól és mással is barátkozik. OMG! Hány ilyen birtoklási mániás nőt ismerek, te jó ég.

MacákékIcukája 2015.02.17. 10:32:43

@ElzaBerry: mindig az nyer, akit legkevesbe utalnak a ket parbajozo kozul. Fannit sokan szeretik, ez teny, de meg tobben utaljak. Robin ezzel szemben kb. mindenki szamara elfogadhato figura.

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: de mondj mar egy embert, akit Fanni nem akart kivinni es kinthagyni a gheccibe :D egyebkent nekem total mindegy, kit visz ki, ugyis ellene szavazok, mar nem birom idegekkel. Nekem ez a Doris betamadasa mindennek a teteje, tenyleg nem csoda, hogy nincsenek baratnoi.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 10:32:54

@candyperfumegirl: Azért szeretném őszinte részvétemet kifejezni, hogy neked kellett megírnod a tegnapi összefoglalót. Nem tudom, hogy "vetésforgóban" dolgoztok e rajta vagy mert nő vagy odabacták neked a sírós részt... :)
Tegnap este az RTL szerkesztőségét elég erősen rázhatta a csuklás...

ornyim 2015.02.17. 10:33:30

@Ilyen vagyok: Pont ezt írtam korábban én is, hogy Fanni, amikor ott a szitu, akkor hirtelen mégsem akar, amiket magyaráz, az meg mind csak duma.

@Csak ügyesen!: Szerintem sem olyan esélytelen Laci, és nem is tartom gyengének, főleg miután két erősnek hitt játékost ejtett ki. Azért ez a bentiekben is kételyeket ébreszthet. Fanni pedig már se nem vicces, se nem jó fej (bár az sose volt). Most már csak az utálkozás megy neki. Hiába nyomja a retek, nem olyan erős ő.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:33:57

@Bujumburi: ezt szépen összefoglaltad. pirospont :) nagyon gáz a Fáncsi.... blöá

Krétagarbó 2015.02.17. 10:34:37

@Csak ügyesen!: Én féltem Lackót Fanni ellenében. MOst pihenjem egy kicsit, és menjen inkább Fanni és Robin.

Csak ügyesen! 2015.02.17. 10:34:51

@ElzaBerry: Mit mondjak erre, az RTL ezen a párbajon Edinát próbálta erősíteni, de egy ponton túl nem tudnak mit tenni. Persze, vasárnapig még sok az idő, sok minden történhet, de a dolgok jelenlegi állása szerint (hangsúlyozom: jelenlegi), Laci egy újabb szoros párbajon, egy újabb esélyesnek kikiáltottat hagyna kinn vasárnap. Egyébként nem biztos h a csatorna annyira beavatkozna, már csak másfél hét van hátra.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 10:35:24

@MacákékIcukája: kapjon csak lilát az az agyatlan némber, aztán a döntőben hasaljon el a picsába' BÁRKI ellen. :D

Conchobar 2015.02.17. 10:36:12

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: "Robin nem hazudozott és nem vezetett meg senkit,Edinának is megmondta a frankót még a jelrakás előtt" - Edinának azt mondta a búcsúzásnál, hogy ő féltette, hogy Fanni majd kinthagyja, a kiválasztásnál viszont semmi ilyent nem mondott, csak Laci ellen beszélt. Edinának azt is mondta a búcsúzásnál, hogy őszerinte Edina legyőzi Lacit, a kiválasztásnál meg azt mondta, hogy a dupla jele Lacira vár. Azt még lehetne mondani, hogy Robin álláspontja a történtek hatására változott meg, csakhogy nem történt semmi olyan, ami megváltoztathatta volna az álláspontját

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:38:07

@MacákékIcukája: Lacci pipa,Edina pipa,Dani pipa,Ádám pipa, Zsu pipa,hm,Dennis-nek és Dórinak azt hiszem MÉG nem mondta,de lehet,hogy csak nem hallottuk :P Mondjuk olyat is mondott már,hogy "MINDENKIT KIVISZEK A GECCHIBE",szóval akkor mindenki pipa :D :D
Én már a beköltözés előtti videókból levágtam,miért nincsenek barátai. Egy önző,birtoklási mániás,kisebbségi komplexusokkal küszködő,ezeket állandó támadással kompenzáló,irigy,féltékeny,szereplési mániás ember,azért. Kár érte,nagy kár. Ha jobb ember lenne,imádnivaló karakter lehetett VOLNA. Ez a hajó már elúszott.

Bujumburi 2015.02.17. 10:39:14

@Spitzbauer: mert neki olyan befolyásos haverjai voltak, mint pl. V-tech Kefir, vagy ki :D

Csak ügyesen! 2015.02.17. 10:39:21

@ornyim: Laci nem gyenge, ez már kiderült. De szerintem ez mostanra a bentieknek is leesett, szóval nem biztos h most párbajozni fog. Legfeljebb akkor ha váratlan lesz nekik ez a kiválasztás most és nem tudnak kombinálni, hanem arra teszik, akire ösztönből tenni szokták :) De ez most hiba lenne, mármint Fanniék számára.

,, 2015.02.17. 10:40:21

@Krétagarbó: Dórit kéne vinnie Lacinak...
az a baj h a retek nem akarja szerintem a fáncsi-robin párbajt, és mindent el fognak követni, h ez ne következzen be. A riportban szerintem vmilyen szinten kapnak instrukciót a játékosok, nem lennék meglepve ha robinnal korábban a dupla jele felhasználásáról is elbeszélgettek volna.

Conchobar 2015.02.17. 10:40:41

@Csak ügyesen!: "Mit mondjak erre, az RTL ezen a párbajon Edinát próbálta erősíteni" - Ugyan, mivel próbálta Edinát erősíteni? Avval, hogy Valantin-napra bevideóztatta neki Zsuzsa és Laci haverkodását, meg azt, hogy a VV7 legelején Laci mit mondott Edinára?

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:40:45

@Krétagarbó: :D :D szélmalomharc,tudooom! :D jössz a döntőnézésre?

Krétagarbó 2015.02.17. 10:40:49

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: @foxglove (F6): ez a verzió is jó nekem, és akkor - amit sohasenem gondoltam volna az elmúlt időkig - PVC-t várnám vissza.

Krétagarbó 2015.02.17. 10:42:26

@Ken Adams79: A négy izgibb. Orosz rulett:)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 10:42:30

@Krétagarbó: mindenképpen,kíváncsi vagyok,kikkel eszmecseréltem/veszekedtem az elmúlt hónapokban itten :)))

Bujumburi 2015.02.17. 10:42:50

@foxglove (F6): Nekem is van egy ilyen érzésem, még azt is kinézem a retiből, hogy előbb mutatják meg Dórinak, miket mondott róla Fanni és így összeveszhetnek, alapot adva ezzel egy párbajra, semmint, hogy Robin elhullajtsa a döntő előtt Fánit. Én csípném a kiesett Fáncsifejet. :)

kamilla123 2015.02.17. 10:43:09

nem olvastam végig a kommenteket, szóval lehet,h már volt, de az feltűnt nektek,h a búcsúzkodásnál a nyugiban Edina azt emelte ki, hogy mennyit taktikázott itt a fotókat nézve, Laci pedig a szemét forgatta, mert neki meg természetesen az jutott eszébe, hogy itt szexeltek Edinkával, vagyis bocs, közösültek. Komolyan kezdtem tegnap megsajnálni Lacit, mert szar lehet,h ennyire szeret valakit, aki le sem szarja. Jobb neki, ha nem nyer, mert az a kis csaj tényleg mindenéből kiforgatja majd, és lehúzza az energiavámpírságával. Ha meg nem nyer, hamar elpárolog az életéből Edinka, az tuti. És így járna jobban.

Bujumburi 2015.02.17. 10:43:22

@Krétagarbó: ugye-ugye. VV 7, ahol bármi megtörténhet. :D

Bujumburi 2015.02.17. 10:43:57

@kamilla123: nekem ez nem is esett le, de jó meglátás!

,, 2015.02.17. 10:44:23

@Krétagarbó: off: képzeld, lehámlottam, új bőröm van, mint egy dzsíknak!

MacákékIcukája 2015.02.17. 10:44:43

@Krétagarbó: Laci szerintem is pihizzen, vannak nala ott sokkal rosszabbak.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): neee, mar nem birom, tenyleg :D Most en erzem azt, hogy elkapna a gepszij (ha hagynam) es mindenfele kedves jelzovel illetnem.

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: :D most lett volna lehetosege Edinat kivinni a gheccibe, de hogy visszatancolt basszus. En nem lattam a videot, de hiszek neked, beteg az a csaj. Nem vv-be kellett volna kuldeni, hanem pszichiaterhez. Bar a szociopatia azt hiszem nem gyogyithato.

Morcz 2015.02.17. 10:45:47

@Ken Adams79: "Csalni nem fognak, csak max bedobnak 1 lila kendőt és BÁRKI felveheti, akinek F betűvel kezdődik a neve.
Szóval megadják az esélyt BÁRKINEK."

Azaz felveheti: Flaci, Frobin, Fdennis, Fdóri és FFanni? :DDDD

Amúgy kimondták, hogy nincsen lila, tutkó nem az lesz a jutalom.

Tehát akkor ma kiválasztás... Ha Robin ma nem dupláz Lacira akkor hiteltelen lesz.

Bujumburi 2015.02.17. 10:48:14

@ElzaBerry: Már azon is elmerengtem, hogy csak nyomja az RTL, de valójában Fanni kinn maradhatna a srácokkal szemben... elképesztően sokan utálják azt a lányt, sokkal többen, mint Edinát utálták, és ő is kinn maradt (pedig biztos voltam benne, hogy ő megy vissza). Úgyhogy kezdem elhinni, hogy mégsem így csal a retek, ennél lájtosabban manipulál, inkább bedob egy lila kendőt, stb. ;)

Gia 2015.02.17. 10:49:03

@Morcz:Dóri vajon honnan tudhatta meg,hogy Fáni kibeszélte?

kamilla123 2015.02.17. 10:49:35

@Bujumburi: amúgy a fantomképeknél is, amikor megjelentek az arcok, azt lehetett látni,h Laci Edinának magyaráz, vagyis nem is a nyerésre koncentrál, Edinka meg gúvad a táblára. Én nem bánnám, ha Lackó nyerne, csak ne Edinkára akarná költetni a pénzt. Emiatt nem tudok szolidáris lenni vele.

,, 2015.02.17. 10:50:02

@kamilla123: Edinát valahogy senki sem sajnálta h ennyire szeret valakit aki le sem szarja... nyomul, nem érti h a nem az nem, tapad, stb...
és arról ne is beszéljünk h mennyire valósak ezek az érzelmek Laci részéről. (vagy voltak Edina részéről)

Bujumburi 2015.02.17. 10:50:14

@Morcz: de azóta összeveszett Fánival, amikor Robin Dórit vigasztalta, az felülírhatná.. :D

Krétagarbó 2015.02.17. 10:50:40

@kamilla123: nem, sztem Lacci a taktikázásra forgatta a szemét. Egy csomószor volt rá utalás, hogy ő utálja ezeket a kombinálásokat, meg hogy Edina és Dani beszélgetések is mindig erre mentek, és ki nem állhatta. (legalábbis ezt mutatja, hogy mennyire tudatos a srác, az számomra rejtély egyébként.)

Bujumburi 2015.02.17. 10:50:59

@kamilla123: :) valamiért az az érzésem, hogy Laci pillanatok alatt elszórna mindent :D

Gia 2015.02.17. 10:51:34

Na,a Bors már nyomatja,hogy Laccci csúnyán lebuktatta a csatornát,mert kikotyogta,hogy playbackkeltek...Pff...Miért,volt valaki,aki elhitte ebben az országban,hogy élőben énekeltek?

Ken Adams79 2015.02.17. 10:51:46

@Krétagarbó:

Lehet, de azért az esélyt adjuk meg, hogy az 5.-nek pedig a lelkiismerete segít az 5. golyóval.

@Morcz:

Laccira nem kell dupláznia, szerintem őt fogják a többiek is jelölni, nélküle is meglesz.

Bár Dennisz kiszámíthatatlan, ha 1 olyan nőt élő adásban dob, aki ELVILEG szeret (ha ismeri ezt a szót - érzést) akkor Fannit olyan messzire hajítaná el, amilyenre csak lehet (főleg, ha a lé(t) a tét)

másodpéldány 2015.02.17. 10:52:05

@Morcz:

hát akkor csak mentheti meg a showt, ha robin tényleg kiviszi lacit ahogy igérte... bár ő tényleg azt hitte edina jön vissza, meg is mondta neki, hogy majd egyszer még megköszöni neki ezt... márminthogy rátett, robin mögött mindenki összejöhetne aki nem bírja lacit...

Kosztarika 2015.02.17. 10:52:16

Gondolom, hogy már kiveséztétek (csak nem voltam a hétvégén, most néztem vissza az öfi-ket) Mekkora szemétség a retektől (mindentől és mindenkitől függetlenül!) hogy a valentin napi videóba Edina-Lacinak miket vágtak be, Denniséké meg csupa rózsaszín felhő. ( Na,persze.. kis köpködéssel..) Csak azért írtam le ezt most, mert alátámasztja, mennyire nyomják ezt az alpári, gátlástalan, törtető Fannit.

Krétagarbó 2015.02.17. 10:52:42

@foxglove (F6): legalább szép? :) Azért máskor vigyázz. Fú, nekem ez a hijaju savas kence nagyon bejön, csak keveset csináltam, mert nincs benne nagyon tartósítószer, így hamar romlik.

ElzaBerry 2015.02.17. 10:53:01

@Csak ügyesen!: Nem tudom, én úgy vettem észre, hogy nem erősítették Edinát, legalábbis ha ránéztem mondjuk a honlapra, akkor mindenhol Laci jött velem szembe, Edina meg mellette, de mindig vagy háttal, vagy a felirat takarásában :D meg Edinát nem mutatták annyira szerelmesnek, mint Lacit. Mármint a párbaj előtt az volt, hogy hát Edina simán félredobja Lacit majd.

@Morcz: Robin hiteltelen? Hiszen nem ígérte meg Edinának, hogy beszélget Lacival és megpróbál vele jóban lenni? Szerintem a dupla jele Fannin fog kikötni egyszer, ha nem is ma.

kamilla123 2015.02.17. 10:53:12

@foxglove (F6): sztem LAci részéről valós, de csak most. Azt el tudom képzelni, h kijön, és nem is amiatt, h meglát egy csomó nőt, hanem hogy ez a bezárt világ helyzet megszűnik, ahol a benti kapcsolatoknak sokkal agyon szerepe van, mint kint, és akkor elmúlik ez az érzés. De szem most őszintén szereti. az sem véletlen, h ennyit bőg. Mert a benti mértékkel ez nagy valami, h eltűnik vki az életéből, igaz,h két hét múlva már láthatja. Tényleg irreális a helyzet. De Edinka érzései már most sem őszinték.

,, 2015.02.17. 10:53:28

@Bujumburi: én nem hiszem h Laci elszórná, legkevésbé azt h Edinára szórná el, elég vad fantáziálgatásokat olvastam itt erről.
kapna egy szép nyakláncot Edina meg egy kávéfőzőt, osz ennyike
Többször elmondta Laci h milliós családi adósságot kell kifizetnie... én nem gondolom h ezt bármi is felülírná nála.

Morcz 2015.02.17. 10:53:44

@Bujumburi: nem hinném, hogy felülírhatná, mert abban szituban Robin volt a hülye, és valótlan dologgal támadta be Fannit. amúgy rájöhettek volna, hogy a matarészeg Dórit hagyni kéne a picsába ha beivott, mert csak rosszabb lesz, másnap meg úgysem emlékszik semmire...:)

@Gia: "Dóri vajon honnan tudhatta meg,hogy Fáni kibeszélte? " Megtudta?

Gia 2015.02.17. 10:54:04

@Morcz: Robin nem lesz hiteltelen ha mégsem Lacira teszi a jeleit,hiszen azóta sok Duna lefolyt a szobában.. :-)

,, 2015.02.17. 10:54:10

@Krétagarbó: küldök vmit akkor a riportba mindjárt

Gia 2015.02.17. 10:54:33

@Morcz: Mintha ezt mondta volna az előzetesben Dóri.

hannamontanna 2015.02.17. 10:54:38

@Conchobar: Hát kb. mindenki hazudozzon annyit, mint Robin. A többinél csak jelenthet. Főleg Lacinál, a hősszerelmesnél. Akinek tudjuk mi a véleménye a potyanőkről, Edináról, stb. Szembe és hátulról. :-DD

Krétagarbó 2015.02.17. 10:55:15

@Gia: ezek hülyék, komolyan. nincs miről írni?

Kosztarika 2015.02.17. 10:55:25

@Gia: Mindenki hallotta a felvételek során, hogyan énekelnek, szóval egy percig sem volt kétséges. :D

,, 2015.02.17. 10:56:06

@kamilla123: szerintem ez valamiféle kötődés, nem szerelem... Laci ízlése teljesen más, és ezzel nem Edinát akarom minősíteni.

másodpéldány 2015.02.17. 10:56:09

@Morcz:

az a baj, hogy mit tudnak majd bevágni robinról?

pl a kapcsolatait a két nővel, edinával és dórival...

ezek mind pozitív megmozdulások,

lacinak meg bevágnák, hogy milyen ócskán viselkedett dórival... meg minden olyan mondatát, ahol az egész villát kutyázza, hogy ezek senkik itt, mert neki milyen babarátai vannak odakinn, és neki milyen kínos a villában lenni

meg bevágnák az összes alkalmat, amikor fel akarta adni... mondjuk több tucatszor...

Gia 2015.02.17. 10:56:14

@Ilyen vagyok: Ha Fanniék párbajoztak volna biztos ők is érdekesebb videót kapnak..

Csak ügyesen! 2015.02.17. 10:56:15

@kamilla123: Nem költené Edinára a pénzt, azért ennyire ne nézzük már szegényt hülyének :) /Egyáltalán nem az a srác szerintem, ezért sem értettem h Edina miért vette totál semmibe, amiket mondott neki h mit és h kéne csinálniuk, főként h teljesen jól látta a dolgokat./

kamilla123 2015.02.17. 10:56:37

@Krétagarbó: igen, lehet. Laci nekem is rejtély. És amúgy sztem megérdemelné a fődíjat (bár alapvetően sztem mindenki megérdemelné, aki oda beköltözik), mert tényleg csinálta a műsort, mentek az események körülötte, és jól kavarta a szálakat. És én tegnap már tényleg megsajnáltam a bőgés miatt. Meg a hányást sem lehet tettetni, tényleg kiborult a srác. Csak hát az Edinka faktor...

Bujumburi 2015.02.17. 10:57:12

@foxglove (F6): Hát ki tudja, nekem úgy tűnt, hogy Lacinak nincs érzéke ahhoz, hogyan kell beosztani a dolgokat, de persze az csak villakrajcárok voltak és szuper-képességek.

kamilla123 2015.02.17. 10:57:19

@Csak ügyesen!: ja, lehet. mondjuk kint már a családja és a barátai is befolyással lehetnek rá

Kosztarika 2015.02.17. 10:58:31

@Gia: Csak hogy lássuk, mennyire tájékozódnak a firkászok, mielőtt megírnak egy cikket.
A vv hivatalos oldaláról egy videó (akkor hol a lebuktatás Laci részéről??)

rtl.hu/rtl2/valovilag/napifanni-mi-van-ha-belesulok-a-playbackbe

Conchobar 2015.02.17. 10:59:06

@kamilla123: "de az feltűnt nektek,h a búcsúzkodásnál a nyugiban Edina azt emelte ki, hogy mennyit taktikázott itt a fotókat nézve, Laci pedig a szemét forgatta, mert neki meg természetesen az jutott eszébe, hogy itt szexeltek Edinkával" - Így van ez. Általában a nőknek egy adott helyről nem az ugrik be először, hogy ott hányszor dugták meg, míg egy férfinak éppenséggel az jut eszébe először, hogy ott hányszor és kiket döntött hanyatt

ornyim 2015.02.17. 10:59:33

@kamilla123: Az is furcsa, hogy Edina még csak két hete szerelmes.. én azért hallottam ezt már korábban is a szájából, akkor most mi van?! Én sem bánnám egyébként, ha Laci nyerne, de tartok tőle, hogy Edina és a mama már a bőröndjeikkel mennének a döntőre :D

Kosztarika 2015.02.17. 11:00:04

@Gia: ez párbajtól független kellene, hogy legyen. VALENTIN napi ajándék videó, vagy mi a szösz. Abba pedig ilyeneket belenyomni több, mint gusztustalan.

Jozeph Pelikahn 2015.02.17. 11:00:59

A hagyományok alapján Robin fog nyerni:
- aki dugott bent az nem nyert,
- nő nem nyert.

Meglátjuk!

candyperfumegirl 2015.02.17. 11:01:27

@-pkata-: jaj nem, semmi ilyesmiről nincs szó, jó előre be van osztva, ki melyik napot írja, így csak szerencse vagy balszerencse kérdése, mikor mi jut. Most ezt dobta a gép, viszont a szilveszteri bulikát is én kaptam... :)

Ken Adams79 2015.02.17. 11:01:44

Pörög az élet, egy kulcslyukon nézed,
A (nagyon egyszerű népet: itt a lé(t) a tét!

Conchobar 2015.02.17. 11:01:48

@hannamontanna: "Főleg Lacinál, a hősszerelmesnél. Akinek tudjuk mi a véleménye a potyanőkről, Edináról" - Mert mi a véleménye Edináról szerinted?

Morcz 2015.02.17. 11:03:00

@Gia: köszi, reméljük kiderül....

kamilla123 2015.02.17. 11:03:02

@ornyim: na ja. :-) Meg ezzel tulajdonképpen Edina is nyerne. Akkor meg minek küzdöttünk itt azért, h kiessen? hogy még két hetet nyaraljon kint, aztán gyakorlatilag vigye a nyereményt? :-) láttuk, hogy lyukat tud beszélni mindenki hasába, Lackó ráadásul nem is lát a rózsaszín ködtől. Hamar kiénekelné Edinka a sajtot Laci szájából, az tuti.

pomac 2015.02.17. 11:03:19

@Gia: legelsőnek a vv oldal hozott le egy videót hogy fanni fél hogy elrontja a playbacket :D
rtl.hu/rtl2/valovilag/napifanni-mi-van-ha-belesulok-a-playbackbe

Bujumburi 2015.02.17. 11:06:58

Milyen köcsög ez a blikk tényleg: www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/ciki-igy-enekelt-vv-edina-2327751

Mondjuk én vagyok hülye, hogy ezen csodálkozom, de az a Benkő olyan normálisnak tűnik mindig

ornyim 2015.02.17. 11:08:12

@kamilla123: Ennyi. Edina egyetemre menne, Laci meg maradna utcagyerek :) Nagyon a nyereményre ment, meg is mondta Lacinak, hogy ő önző. Persze, mindenki nyerni ment be, de azért azzal az emberrel szemben csak nem lennék önző, akit elvileg mindennél jobban szeretek. A rózsaszín köd meg csak enyhül valamit, hogy legyen esze nem elbaszarintani a pénzt Edinkára meg a kameramamára :D

jotekony koc 2015.02.17. 11:08:48

Lilu a legnagyobb szineszno a villa kornyeken. Nekunk akarja beadni, hogy nem gerjed a gangeszbugyis Dennisre? 4 par cipojet adna 10 perc kameramentesert vele a nyugiban.

másodpéldány 2015.02.17. 11:09:11

@kamilla123:

"Meg a hányást sem lehet tettetni, tényleg kiborult a srác."

oké, de robin kétszer is hányt már... akkor lehet ő is nyerő?

Bujumburi 2015.02.17. 11:11:00

@Bujumburi: basszus, ezt nem hiszem el, kezdem tényleg megsajnálni a csajszit, ez milyen cím már:

VV Edina: Anyukámnak nincs munkája, nekem sincs munkám. Remélem Laci megnyeri!

valovilag7.postr.hu/vv-edina-anyukamnak-nincs-munkaja-nekem-sincs-munkam-remelem/

Csak ügyesen! 2015.02.17. 11:14:59

@másodpéldány: Nem, mert ő úgy hányt, h ledugta hozzá az ujját ;) :)

csicserierika 2015.02.17. 11:16:45

@kamilla123: ne kiskorúsítsuk már le A Laccit. Nem fog mindent odadobni Edina elé. Várjuk meg, h milyen impulzusok érik kint. Küzd ő rendesen a győzelemért, és még mindig rejtély számomra, h mi a játék, mi a való. Sokkal izgibb karakter mint Fáni pl. az állandó harsányságával.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:16:54

Most olvasom,hogy Dinka ki van akadva Laci viselt ügyein,de "persze azonnal számon kéri majd szerelmét, ha kijött a villából" Jajj,Lacus,szaladj,fuss,amerre látsz :D

Morcz 2015.02.17. 11:17:22

@másodpéldány: robin a saját idiótasága miatt hányt....

@Bujumburi: köszi a linket.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:18:30

@Ilyen vagyok: dehogy,csak próbáltak egy kis ellentétet szítani,hátha lesz valami párbaj fíling-mint láthattuk,nem lett.

másodpéldány 2015.02.17. 11:18:37

@Csak ügyesen!:

nem dugta le, simán kiment a klóra hányni kétszer is...

Ken Adams79 2015.02.17. 11:19:08

@ornyim:
Én azt gondolom, hogy itt az első az volt, hogy MINDENKI NYERNI MENT BE.

Edinában gondolom - rút kiskacsaként (elnézést) végig az volt, hogy ő nem kaphat és nem is tarthat meg 1 ilyen pasit.
Ugye először Dóri, aztán Zsu + még (de ezeket már csak később tudta / fogja majd megtudni), hogy azért Lacit a hideg rázta tőle. Egyszer Ádámmal is beszélték, hogy neked ez jutott, haver.
+ most is volt valami, amiből egyértelműen kiderül, hogy nem igazán tetszett neki.

Ettől függetlenül, az emberben változhatnak az érzések, szóval, még bele / meg is szerethette Edinát Laccccci.
Azok már 2-3 hónappal ezelőtt történt dolgok - sok minden hatással lehet az emberre (pl a 0-24 összezártság, a jó érzés, hogy valaki átölel, hogy tartozik valakihez) + még takkkkktikkka is lehet, hogy majd a párokat nem robbantják szét - hát, ez annyira nem is jött be.

Edina nem önző volt , hogy nem azt mondta, hogy ő az utolsó krajcárig megoszt mindent a "szerelmével", hanem csak egyszerűen nyerni akar.
Mint mindenki, aki oda bement.

Ezt már írtam máskor is, és most is ezt gondolom.

Sajnos az első széria utána, amikor még új volt ez az egész, már mindegyikük fel tudott készülni - lelkileg is, pszichésen is.
Mikor mit kell mondani, a játéknak melyik szakaszában kell a titkolt gyerekkel előjönni, a nagy tartozással...stb...stb

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:19:38

@másodpéldány: Robin azért hányt,mert ledugta az ujját mind a kétszer,most mi ebben a nagy cucc? Nem evett,cigi,kávé ment,stressz,ennyike.

Morcz 2015.02.17. 11:20:49

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: Laci essen ki aztán spuri mielőtt még jobban behálózza a baróti rém családostul....

MacákékIcukája 2015.02.17. 11:20:55

Nekem kicsit furcsa volt, hogy Laci nem konnyezett siras kozben, a szeme sem volt voros es EZmiatt szoget utott a fejembe, hogy Dinka azert vagott mindig "fapofat" Lacc vallomasai kozben, mert szkeptikus.

Persze ezt nem tudhatjuk szaz szazalekig, mert tenyleg van szarazsiras. Csak ugy eszembejutott, ugyis csak ok tudjak, hogy mi van kettejuk kozott. Mindenesetre Laci banata nagyon eroltetettnek tunt (biztos banatos volt, csak nagyon rajatszott).

Csak ügyesen! 2015.02.17. 11:21:06

@kamilla123: Nekem ezért Laci a kedvenc szereplőm, 3 hónap alatt nem tudtam legalább nagyjából kiismerni, fogalmam sincs h mennyi ebből az érzelem, az ösztön, a tudatosság, és általában nem azt lépi, amit várok. Szóval nem uncsi :) Az viszont már feltűnt h amikor arról van szó, h párbaj, akkor nem hibázik, nem csinál hülyeséget, tudja mit kell mondani, tenni, van egy lüktetése a játékának, pihi, némi feszkó, majd karmok visszahúzása, ez most vagy tudatos, vagy szimplán ráérez, de valszeg mindkettő, folyamatában tanulja a játékot.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:21:42

@másodpéldány: dede,pedig ledugta,nézd vissza :P de nehogy már ilyen részletkérdéseken vitatkozzatok,basszus. Kit érdekel,hogy Robin bebulimiázott-e vagy sem. Ha hányni kell,hát kell. Vagy így vagy úgy

csicserierika 2015.02.17. 11:22:00

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: én meg pont azt láttam, h nincs kiakadva ( egy interjú volt ) inkább segít neki túllépni rajta.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 11:22:32

@Csak ügyesen!: én sem tartom valószínűnek, hogy Lacit küldenék ismét. Erősnek vélhetik 2 győztes párbaj után. Azért mégiscsak egy Zsuzsát meg egy Edinát hagyott kinn, akiket szintén erősnek tartottak.
Sokkal valószínűbb, hogy az (egyik) "áldozat" Dóri lesz.

2015.02.17. 11:22:46

@ornyim: maradjunk már annyiban, hogy valami bsc szakra fog menni. :) Bár tegnap azt nyilatkozta, hogy így nem lesz rá pénze. Ez annak fényében fura, hogy a világon több millióan tanulnak munka mellett. :)

másodpéldány 2015.02.17. 11:22:56

@Morcz:

jól értem, te nem bírod robint?

pedig csak az mentheti meg a villát egy randa laci győzelemtől, ha robin férfi lesz és kiviszi...

egy dolgot ne felejtsünk el, laci eddig csak nők ellen ment vissza.... mi lenne ha megtörne a varázs, akár denisszel akár robinnal...

Robin a jobb, hagyja kinn könnyes lacit...

dóri meg denisszel...

nincsenek hírek laci a tárgyalásáról? ami állítólag tegnap volt?

meg még edina szörnyülködhetne laci garázdaságán, mindenesetre a törött szív már nem volt a nyakában a blikkes interjún...

másodpéldány 2015.02.17. 11:24:49

@(Adott Esetben!) Köcsöglány:

rosszul volt, feljött neki a sava... többször is hányt nem csak egyszer...

encek 2015.02.17. 11:25:26

@Bujumburi: Ez szánalmas. Remélem senki nem veszi be. Százezrek vannak így.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:26:18

@csicserierika: én csak olvastam,ártatlan vagyok,bizonyítani nem tudom :D :D most nézem az interjút,ahogy láttam,nem naon tetszett neki a blikk címlap. Aztán ki tudja,mit gondol magában.

Morcz 2015.02.17. 11:26:27

@másodpéldány: "ól értem, te nem bírod robint?" Jól. :)

"pedig csak az mentheti meg a villát egy randa laci győzelemtől, ha robin férfi lesz és kiviszi..." ebben igazat adok neked, vagy Fanni tököt növeszt és kiviszi a Gecchibe...:)

"dóri meg denisszel..." basszus akkor a párbajig gondban lennék, hogy kire appoljak...:DDD

"meg még edina szörnyülködhetne laci garázdaságán, mindenesetre a törött szív már nem volt a nyakában a blikkes interjún... " oh lamúúúúr........

Ken Adams79 2015.02.17. 11:26:43

@Hadrian77:

Több millióan tanulnak munka mellett
De csak nagyon kevesen mennek be ezek közül "luxusbörtönbe", és tekintik példaképnek Réliót...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 11:27:25

@MacákékIcukája: hagyd csak nyugodtan elszabadulni azt a gépszíjat, úgysem tudsz (tudunk) olyan ocsmányságokat kitalálni, mint amiket pl. Edinára aggatott a fél internet, az itteni kollégákkal egyetemben. D

Conchobar 2015.02.17. 11:27:51

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: "dehogy,csak próbáltak egy kis ellentétet szítani" - Hát ja. Nagyon szimpatikus vonása az RTL-nek az, hogy próbálnak barátokat, párok tagjait egymásra uszítani, összeveszíteni

2015.02.17. 11:28:13

@Ken Adams79: az apanázs is csak egy évig tart, utána miből akarja fizetni a tanulást, meg eltartani a családot? Rélió is jár egyetemre? :D

Ken Adams79 2015.02.17. 11:29:01

@Hadrian77:

Rélió a bölcsességéből él :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 11:29:05

@Morcz: az oly' nagyra tartott "SHOW"-nak (pfeeejjj... mecsoda szó, mecsoda elvárás) az tenne jót, ha Fanni (végre ki)menne párbajozni. Na az lenne csak a jó móka, akár visszajön, akár nem.

Csak ügyesen! 2015.02.17. 11:29:34

@csicserierika: Ja, ezért írtam tegnap h a szerkik ezt látták-e már akkor, amikor Lacit beválogatták, vagy csak egyszerűen belenyúltak a tutiba vele. Már a játék közepe óta nagy tisztelője vagyok munkásságának, még nem láttam senkit sem így játszani ezt a játékot, egyedi.

ElzaBerry 2015.02.17. 11:30:23

@ornyim: Laci is szeretne egyetemre menni egyébként, valamikor mondta. Ebben semmi rossz sincs.

@Csak ügyesen!: Pont ezt mondtam, hogy Lacin látom azt, hogy tényleg játszik és nem is rosszul. Nem hülye. Egyébként az elején nekem ő volt a legunszimpatikusabb, de valahogy mikor Dórival összeveszett aztán megérdekezett ő a játékba. Edina jót tett neki, ha valódi, ha nem, felnyitotta, de valóban, nekem is van egy olyan érzésem, hogy nem lehet kiismerni valójába Lacit :)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Szerintem sem küldik ki Lacit, be vannak tojva, hogy erős, ráadásul most még sajnálják is Edina miatt. Lehet, hogy a következőn Laci megy, de most nem hinném, olyan szürreális lenne. Mindenesetre ha így lesz, akkor Lacinak nem ártana beszerezni egy aranyhalat :D

ornyim 2015.02.17. 11:30:32

@Hadrian77: Az ő szavaival szerettem volna élni, az egyetemmel :) Amúgy igen, tanulhatna munka mellett, viszont ahhoz kéne azért valami kis tőke is a kezdéshez, ami meg ugye nincs. Kommunikációra egyébként tényleg járhatna, hátha kiverik belőle a sok hülyeséget, amit beszél :D

@Ken Adams79: Az önzőséget nem arra értettem, hogy adjon neki pénzt, hanem, hogy mégis csak a szerelméről ("szerelméről") van szó, figyelembe vehette volna az ő érzéseit is, hiszen ő is párbajozott. Az természetes, és írtam is, hogy mindenki nyerni megy be, csak közben alakultak ki kapcsolatok, ami picit mássá teszi az egész játékot.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 11:31:17

@Hadrian77: sokba kerül egy félév. Sztem a legolcsóbbak is 150 ezer / félév. Az 37500/hó. + albérlet legolcsóbb is 60 ezer Pesten + rezsi. Már 100 ezer felett jársz. Vegyél BKV bérletet, kaját, ruhát magadnak, tisztálkodás miegymás... Azért nem olyan egyszerű... ÉS azért legyünk őszinték, egy sima érettségivel, nyelvtudás nélkül túl sok választási lehetősége nem lesz. (Tán még érettségije sincs.)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:31:17

@másodpéldány: 2.rész 07:55től látszik,hogy Robin ledugja az ujját. Feljött a sava,de rásegített. Námhiszámál,hogy komolyan ilyeneket kell bizonyítani :DDDD

hannamontanna 2015.02.17. 11:31:17

@Conchobar: Szerintem az, amit látunk a tv-ben. Hogy Laci mit gondol Edináról, azt csak ő és Te tudod. Én tippelni sem merek :-))

Conchobar 2015.02.17. 11:31:32

@másodpéldány: "meg még edina szörnyülködhetne laci garázdaságán" - Szaftos kis csemege a média számára az az elképzelhetetlenül szörnyű garázdaság (kibaszott egy széket az x-dik emeletről, fiatalabb korában meg bunyózott néhány rendőrrel)

csicserierika 2015.02.17. 11:32:31

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: már éppen bizonyítékot akartam kérni, jól kibújtál alóla :)
Blikk címlap köszönő viszonyban sem szokott lenni a cikkek tartalmával.

Bujumburi 2015.02.17. 11:33:05

@encek: Ennek a kislánynak totál kiforgatják még a szavait, mondjuk nem csak neki, Zsunak azért, mert nem tudott összefüggően beszélni ok-okozatok felhasználásával, Edinának meg azért, mert kuszán használja a szavakat. A vége felé már eléggé idegesített Edina, de azért ezt nem kéne csinálni velük, főleg nem vele, totál védtelen és nem is arra célzott, hogy beköltözik Laci nyereményházába. Áhh.. :(

csicserierika 2015.02.17. 11:34:59

@Csak ügyesen!: állítólag direkt kasztingra hívták, Fb-on vadászták le. Nem tudom, h mi a valóságalapja, de valóban jól csinálja :)

ornyim 2015.02.17. 11:35:03

@ElzaBerry: Sose állítottam, hogy ebben van rossz. Nem is ez volt igazán a lényeg, hanem, hogy elképzelhető, hogy élősködne Lacin, amit az meg a rózsaszín buborékban hagyna is neki. Menjen csak egyetemre mindkettő, az nem árt ;)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:35:45

@másodpéldány: rtl.hu/most/rtl2/63097_valovilag_7_-_osszefoglalo_a_villalakok_szamot_adtak_tudasuk
02:12től,hiába van háttal,látszik,hogy a szájához teszi a kezét,és van egy tippem,hogy nem azért,hogy a tenyerébe hányjon

Eszet Lenke 2015.02.17. 11:36:02

Keserve(r)s (by Lacccci)

Jaj, Istenem, itt hagyott a szerelmem,
ezért kelek minden reggel leverten.
Azt sem tudom, mit kellene csinálni,
megpróbálom a hiányát kihányni.
Könnyek nélkül, csak magamban zokogok,
kiröhögnek jó barátok, rokonok.
Elvette az eszemet a fájdalom,
macsó voltam, papucs lettem... vállalom.
Jaj, Istenem ne hagyj engem magányba',
ha kint leszek, visszamegyek vagányba.
Erről majd a nézőket is meggyőzőm,
csak a Robin kávéját még lefőzöm.

Conchobar 2015.02.17. 11:36:32

@hannamontanna: "Szerintem az, amit látunk a tv-ben. Hogy Laci mit gondol Edináról, azt csak ő és Te tudod. Én tippelni sem merek" - Mostmár késő evvel a baromsággal előjönnöd, mert nem átallottad leírni azt, hogy "Főleg Lacinál, a hősszerelmesnél. Akinek tudjuk mi a véleménye a potyanőkről, Edináról, stb. Szembe és hátulról". Azzal csak a saját megítélésedet súlyosbítod, hogy össze-hordasz tücsköt-bogarat, megalapozatlanul mindenfélét

ornyim 2015.02.17. 11:37:25

@-pkata-: Edina nagyon csak azt látja, hogy a pénz az akadálya az egész továbbtanulásnak. Az meg tényleg nem derült ki, hogy van-e egyáltalán valami plusz mögötte. Én nem nézem ki belőle a nyelvtudást. De attól persze még lehet, viszont, ha annyira okos lenne, nem láthattuk volna 3 hónapig :)

Gia 2015.02.17. 11:37:26

Sosem hittem,hogy egyszer Lacinak fogok drukkolni.. :-)
Tök jó lenne ha Robinnal tényleg összefognának.

másodpéldány 2015.02.17. 11:38:00

@(Adott Esetben!) Köcsöglány:

a dolog abból indult ki, hogy mivel laci már hányt kétszer, ezért nyerjen ő, én meg jeleztem, hogy hányni más is tud, és az valahogy nem elég...

meg tényleg, hát laci nem egy pozitív figura könyörgöm, egy önsajnáltató műsírós fazon, csöppet sem gátlásos, mindenkit kivétel nélkül lenéz, lefikáz, randákat mond róla, ahogy a csajokat osztotta az kifejezetten gusztustalan volt...

egy ilyet akarna a közönség nyerőnek? ha már muszáj hogy fiú legyen akkor legyen robin...

Gia 2015.02.17. 11:38:29

@Eszet Lenke: Tök jó,ügyes vagy! :-))

Kan Csóka 2015.02.17. 11:38:45

@Krétagarbó: Mert egyszerűen hülye volt hozzá, hogy taktikázzon ! :)
Megjegyzem szerintem Láccira 1000x több csaj fog bukni kinn mint pasi Ádinára!

Kan Csóka 2015.02.17. 11:40:26

@másodpéldány: Teljesen egyetértek, Láccí a bunkó faszfej tipikus példánya akiről kiderül hogy egy nyápic szardarab is ! Igazából azt mondanám megérdemelné amit Ádinátol kap, de annyira utálom a patkánylányt , hogy nem mondom :)

Conchobar 2015.02.17. 11:41:17

@Bujumburi: "Ennek a kislánynak totál kiforgatják még a szavait" - Nemcsak kiforgatják, hanem olykor mások szavait is neki tulajdonítják. Például a Zsuzsát szapuló Fanni szavait (a tegnapi kommentek a bizonyíték rá, mikor sehogyse akarták megérteni, hogy a Belevalóban nem Edina, hanem az Edina szavába vágó Fanni mondja azt Zsuzsának, hogy 'te se hazudozz annyit' )

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:42:02

@másodpéldány: áááááá!már értem,és ezzel egyet is értek. Amúgy nagyon röhögnék,ha Lacc is ben maradna a 3ban(monnyuk én azt nem szeretném :/) és azt látnánk,hogy a finálé előtt Lacc a hálót hányná össze,Robin meg a wc-ben dugdosná az ujját. :D :D

Bujumburi 2015.02.17. 11:42:15

@-pkata-: Hát figyelj, ha van magyar állampolgársága, akkor van államilag finanszírozott féléve is. Ha nincs, akkor előbb azt kéne megszereznie szerintem. Egyébként a nagynénje itt él, ha létezik ez a nagy családi összetartás amit mutatnak, akkor csak segít neki ideig-óráig, nem? Egyébként tény, hogy BP-en élni egy vidékinek sem olcsó muri, nem hogy egy erdélyinek segítség nélkül. Egyetem előtt 1 egész nyarat végigdolgoztam (napi 12-16 órákat összesen 4 szabadnappal a két hónap alatt!!!) hogy legyen pénzem az albérlet első havi részletére és kaucióra. Kollégiumot nem kaptam, valamiért 150. voltam a várólistán. :) De azért ezek ne lehetetlen dolgok. Pultozni simán felveszik szerintem, azzal el lehet lenni suli mellett, de talán még az rtl-nél is megpályázhat valami kis adminisztratív melót. Bár lehet, hogy a helyében inkább elmennék londonba egy pár hónapra, megtanulna angolul és összegyűjtene annyi pénzt, hogy elinduljon az úton. Vannak azért opciók ebben a 21. században. :D

2015.02.17. 11:43:05

@ornyim: @-pkata-: tanulni nem csak Pesten lehet, ráadásul nem is kell neki idén elkezdeni.

Kan Csóka 2015.02.17. 11:43:40

@ornyim: Edinát egyetemre ? Akkor a Maci-disznó meg legyen a miniszterelnök ! :)

Conchobar 2015.02.17. 11:44:04

@Kan Csóka: "de annyira utálom a patkánylányt" - Tán Edina uborkát lopott a kertedből? Egyébként, önmagadat hová sorolod?

csicserierika 2015.02.17. 11:45:05

@Kan Csóka: nálatok már besötétedett ? Hagyd már a patkányozást éjszakára, akkor szoktak előbújni.

Kan Csóka 2015.02.17. 11:45:39

@Conchobar: Hagy utáljak már azt akit akarok!

Kan Csóka 2015.02.17. 11:46:49

@Conchobar: Egyébként simán kinézem belőle, hogy uborkát lopna a kertemből....

Bujumburi 2015.02.17. 11:48:21

@Kan Csóka: " Hagy utáljak már azt akit akarok!" - Micsoda baromság! Evvel a szöveggel csak a saját megítélésedet súlyosbítod! ;) :P

másodpéldány 2015.02.17. 11:50:27

@Kan Csóka:

kinézed, kinézed, de ugye tudod, hogy olyasmiért, amit te képzelsz róla, nem lőheted le? meg amúgy se lőhetsz le senkit, még azt se aki éhségből lop, mert az emberélet egy kicsit értékesebb, mint az uborka...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:52:40

Nem szoktam ilyet mondani,de azért fújjj,geccccii,milyen nő ez? Műkörömmel májkrémet enni? Az igénytelenség netovábbja (persze lehet,hogy nem ette meg,csak azzal vezényel...nyilván)
www.blikk.hu/data/kepgaleria/Blikk/Laci_nehezen_birta_Edina_hianyat/20150215_1058_gr_resize_lg.jpg

hannamontanna 2015.02.17. 11:52:45

@Conchobar: Hát én csak nézem a tévét, és van egy véleményem a látottak alapján. A megítélésemen meg nem aggódom addig, amíg nem látja a fél ország teleobjektívben ahogy belém hatolnak, mint egyeseknél nyomon követhettük. Ja, bocs, arra van magyarázat és mentség. Meg amúgy is csak háromszor történt meg. :-D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 11:53:29

@másodpéldány: Amerikában lelőheted következmények nélkül,még ha csak egy uborkát is akar elvinni.

Eszet Lenke 2015.02.17. 11:54:14

@Gia: @csicserierika: @Bujumburi: :D Van kihez/mihez nyúlni ihletért. :)

Kan Csóka 2015.02.17. 11:54:26

@másodpéldány: Nem akartam lelőni, egyáltalán nem mondtam ilyet
Csak annyit gondoltam mögé, hogy szerintem Ádiná sunyi és gátlástalan törtető...
Mi kell még ehhez, azon túl amit láttatok, ahogy Láccít mindenáron megkaparintotta, majd mikor sikerült a cél, le se szarta... illetve csak úgy tett az ujabb cél érdekében...

másodpéldány 2015.02.17. 11:54:38

egyébként azt üzenem Edinának, meneküljön, mert az ilyen kontrollmániás, féltékeny, birtoklós palik életveszélyesek... saját testi épsége és szabadsága érdekében messze kerülje el lacit...

mondjuk nem hiszem, hogy túl sokáig együtt tudnának maradni eleve, de jobb lenne, ha edina a saját érdekében, ebbe bele se vágna...

ha a villában féltékeny volt arra, hogy edina bárki mással szór váltott, akkor odakinn a villán kívül mi lesz?

Kan Csóka 2015.02.17. 11:55:56

@foxglove (F6): Nem Macira ( a szereplő srácra), gondoltam hanam a Maci nevű kis malacra aki benn volt náluk! :)

másodpéldány 2015.02.17. 11:56:02

@(Adott Esetben!) Köcsöglány:

nem lőhetsz le senkit következmények nélkül, lehet megúszod, de bizonyítanod kell a jóhiszeműséget és amúgy minden államban más és más a törvénykezés és bírói gyakorlat ezzel kapcsolatban...

hannamontanna 2015.02.17. 11:56:02

@Eszet Lenke: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD ez jó!

Bujumburi 2015.02.17. 11:56:36

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: milyen milyen műpillás/körmös sajtos láb. :D :')

lukacstoncsi 2015.02.17. 11:58:48

Lehet valakit nem kedvelni azért mert nem tetszik a stílusa vagy emberi gyengeségei hibái de az hogy itt egyesek patkányoznak adott esetben kolompároznak meg farkaskölyköznek stb. az eléggé szánalmas.

Jozeph Pelikahn 2015.02.17. 12:00:12

Csodálkozok, mennyien nem értik a gyászos hangulatot!

Biztos mindenki járt már úttörőtáborban, ahonnan hamarabb hazaküldték rossz magaviselete miatt. Akkor olyan, mintha a többiek meghaltak volna, pedig csak az egyikük... na de mindegy is.

( ne nézzetek Fargo-t :-) )

MacákékIcukája 2015.02.17. 12:00:38

@Kan Csóka: hadd* es nem "hagy". Az tudom tanacsolni, mint a tobbiek: bujj vissza a lukadba es sotetedesig elo se gyere. Koszi.

,, 2015.02.17. 12:00:47

@Kan Csóka: én meg az uborkára. Vikcsunak volt afférja az uborkával.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 12:02:54

@Hadrian77: @Bujumburi: Azt nem tudom, hogy nagynénjénél pl lakhat e, ez sem biztos.
Ha éjszaka pultozik, akkor mikor jár suliba meg mikor tanul? Ha komolyan veszi és nem csak bukdácsolni akar, akkor nappalin ezen nehezen megy.
Levelezőn meg nem tudom, van e egyáltalán államilag támogatott képzés.
Angliába elmenni egyedül nyelvtudás nélkül... hát, nem tudom. Én biztos nem vállalnám be.
És igaz, hogy tanulni nem csak Pesten lehet, de megnézem, hogy vidéki városban hol talál melót, sztem rosszabbak az esélyei mint Pesten. Vidékről is szivárognak fel az emberek ide, mert nincs megélhetés. A tandíj meg igen egyforma.

lukacstoncsi 2015.02.17. 12:03:03

@Kan Csóka: Aki szerinted ilyen mint Edina lenne akkor az minek ment volna a Való Világba?Az életben is érvényesülhetett volna az általad említett tulajdonságokkal nem?A többiek érdekes módon valahogy nem akarták kivinni ezt a " gátlástalan törtető és sunyi"nőt párbajozni csak a csatorna segített rá erre.Biztos Te látod jól a többiek meg akik vele éltek azok meg vakok:D

Nyuladék 2015.02.17. 12:04:59

@Eszet Lenke: Nagyon röhögök, köszönöm! :D

Bujumburi 2015.02.17. 12:05:06

@lukacstoncsi: Szerintem a farkaskölyök duma nem bántó, számomra inkább aranyos élcelődésnek tűnt, igaz, én szeretem a nevén nevezni szegény villa-kísérleti egérkéket. A kolompározást viszont hál' istennek abbahagyták már, vagy legalábbis én rég nem találkoztam vele.

,, 2015.02.17. 12:05:45

további jó kommentálást, sziasztok:)

másodpéldány 2015.02.17. 12:05:49

@hannamontanna:

és ezért csak edinát ítéled el? lacit nem?

lacinak szabad? folt nem esik a becsületén, mert nyomás alatt tartja a lányt, akiről tudja, hogy megígérte az anyjának, hogy nem fog a villában kamerák előtt szexelni?

Krétagarbó 2015.02.17. 12:07:02

@Kan Csóka: Nem vagyok biztos benne, hogy nincs taktika a játékában. Az biztos, hogy Lacci népszerűbb lesz a lányoknál, mint Edina a pasiknál, más típusúak. De én Edinát sem látom annyira csúnyának, mint ahogy azt beállítják sokan.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 12:07:49

@Eszet Lenke: imádom <3 <3 <3 (eddig senki sem kapott ennyi szívet,még Robin sem!!!! :)) )

lukacstoncsi 2015.02.17. 12:07:54

@Bujumburi: Szerinted.A patkányozás az gondolom nagyon értelmes megnyílvánulás gondolom...

Bujumburi 2015.02.17. 12:09:28

@-pkata-: Szerintem is szarabbul talál melót vidéken. Ami tény: lehet dolgozni suli mellett, én is kibírtam, pedig nem is kamu szakra jártam. Max nem teljes munkaidőben dolgozik az ember, kicsit kevesebbet bulizik a többi szaktársához képest, de pultos melót egy lánynak könnyű találni, olyat is, hogy csak pénteken és szombaton dolgozik, hétköznap meg max 1 napot. Ha valaki akar valamit, akkor lehet érte tenni, nem a körülményeket hibáztatva várni a csodát. Ezt egyébként nem is feltételezem Edináról, mármint, hogy lusta lenne tenni a saját boldogulásáért. És akkor a levelezőről még nem is beszéltünk.

Krétagarbó 2015.02.17. 12:10:04

@Kan Csóka: Én benne vagyok, gondolod, hogy Maci olyan szar lenne?:)

lukacstoncsi 2015.02.17. 12:11:05

Nem biztos hogy minden kieső ugyanoda megy vissza dolgozni vagy ugyanazt csinálja mint a bekerülés elött.Zsuzsa se ment vissza oda valószinüleg meg is szüntették a munkaviszonyát ott.

Krétagarbó 2015.02.17. 12:11:13

@Kan Csóka: nyugi, most nem fog. inkább szkreccselj, tudod, lazíts.

Bujumburi 2015.02.17. 12:11:20

@lukacstoncsi: Nem, a patkányozás nem az, de a farkaskölyök aranyosan hangzik. :) Ráadásul egy harcos amazonról van szó egy ici-pici testben, nekem nem sértésként cseng. Persze a sok patkányozás között már mindenkinek tele a töke ezekkel.

lukacstoncsi 2015.02.17. 12:12:49

@Bujumburi: Ennyi erővel harcos amazont is lehetne mondani az inkább ő mint a farkaskölyök amit nem is értek.

Krétagarbó 2015.02.17. 12:13:14

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: Ja, aztán ott is van, amikor tévednek, és a lelövik a Haloweenre beöltözött kölyköt, mert rabolÓnak nézik. Franc tudja, melyik a jobb rendszer.

Eszet Lenke 2015.02.17. 12:14:17

@hannamontanna: @Krétagarbó: @Nyuladék: :) Köszönöm! :)
@(Adott Esetben!) Köcsöglány: :) Neked is. :) (szempillarebegtetős smile:) )

hannamontanna 2015.02.17. 12:16:07

@másodpéldány: Egy szóval nem mondtam, hogy nem ítélem el Lacit. Leginkább őt ítélem el a megnyilvánulásai - bunkó alázások, potyanőzések, Edina ellen irányuló beszólogatásai miatt. Mint a kis méhecske szálldosott egyik virágról - potyanőről - a másikra. Az első lerúgta, a második csak félig, a harmadik nem. De az, hogy mindegyik lerúgja, vagy hogy bárki/akárki megállhatja szex nélkül - főleg ha azzal megy be, hogy x hónapig kibírja anélkül - az azért mindenkinek a saját döntése. Jesszus. Hát ha Edina annyira megígérte az anyjának, akkor mondjuk tartsa be. Egy vadember nem lehet tekintettel a csaj anyjának tett ígéreteire. Hiszen szerelmes, na. Aki meg szerelmes, az dugni akar. Vagy mi. :-))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 12:21:10

@Krétagarbó: szerintem a kettő között lenne a legjobb,de olyan sosincs. Vagy-vagy.

Bujumburi 2015.02.17. 12:21:53

@lukacstoncsi: Jééé, elveszett a kommentem, szóval: A patkányozás nem aranyos, az bunkó. Elhiszem, hogy emiatt már minden elnevezéssel tele van az emberek töke, de alapvetően a farkaskölyök aranyos elnevezés volt, és mivel egy harcos amazonról van szó egy ici-pici testben, még az is lehet, hogy neki is tetszene ez a duma. :) Egy kis cinizmus azért ne legyen már nettó tahóság. Persze a mértéktartás fontos dolog. De egy erdélyi román ismerősöm (román-román) például rendszeresen azzal poénkodik, hogy ő egy szőkecigány (nem az), mert egyébként Európa tele van román cigányokkal és ez Angliában, ahol él, elég komoly sztereotípia. Egymást is szoktuk húzni, ő pl. azzal, hogy Magyarország milyen pici, pár óra alatt át lehet szelni én meg azzal, hogyha száz évvel ezelőtt született volna, akkor most magyar lenne az anyanyelve, stb... szóval nem kell olyan véresen komolyan venni mindent. ;)
Tartom, hogy a farkaskölyök aranyos, a patkány nem.

Bujumburi 2015.02.17. 12:23:27

@lukacstoncsi: Jé,, közben megjelent a régi hozzászólásom. Na mindegy. Túl érzékeny vagy ezekre, ennyi. Gondolom a Family guyt sem szereted. ;)

2015.02.17. 12:23:38

@-pkata-: Győr, Kecskemét, Székesfehérvár. Ahol pörög az ipar ott munka is van, lehet rendesen keresni is. Csak ugye ezt a strategyt rendesen fel kell építeni, az életben nem úgy kell tattikázni mint bent.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 12:24:48

@Hadrian77: akkor javasold neki. Bár azt nem tudom, hogy ezekben a városokban milyen szakokon lehet tanulni.

ornyim 2015.02.17. 12:24:48

@Kan Csóka: A mai világban már olyan emberek is bejutnak az egyetemre, akiknek semmikeresnivalójuk ott. Nem egy ilyennek találkoztam, amikor én jártam.

Krétagarbó 2015.02.17. 12:25:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): érdekes, Robin vezet, viszont Lacc a második.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 12:27:45

@Bujumburi: de heti 1-2 napnyi pultuzással meg lehet keresni annyit, hogy megéljen belőle + albi? Sosem voltam pultos, csak kérdezem. Mert ha igen, akkor felmondok és megyek pultosnak baszki.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 12:29:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én még most láttam. Fanni elég csehül áll ennyi szavazat alapján

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 12:29:44

Sziasztok!
Candy, nagyon jó a poszt, egy dolgot hiányoltam, Robin válaszát Lilunak (tudom, sokkolt a gésa :D), mikor megkérdezte, hova megy.:D
Visszaolvasok, bocsi, ha korábbi kommenthez írogatok.

Ken Adams79 2015.02.17. 12:31:02

Már nem tudom, ki írta, hogy van államilag finanszírozott egyetem / fősuli

Persze, hogy van, de oda is be kell jutni, min. egy érettségi és valamennyi pont kell hozzá.

E nélkül, nem tud (szerintem) bejutni sehova.

De ezek a költségtérítéses kurzosokra is igazak, szóval csak őgy, nem fognak felvenni sehova senkit...
Még azért is meg kell dolgozni, hogy aztán kibukhasson az ember :)

Bujumburi 2015.02.17. 12:31:10

@-pkata-: @-pkata-: Pultosként a belvárosban sokszor jobban lehet keresni, mint egy friss diplomával, pláne ha nő vagy. Persze elég fekete az egész. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 12:31:30

@Krétagarbó: én az álláson annyira nem is lepődtem meg, inkább az volt fura, hogy alig vannak már nevek...
Robin és Laci között fog eldőlni a végjáték szerintem is.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 12:32:53

@-pkata-: Fannit csak kiröhögik az emberek, meg "őkellashowba"-oznak, de a főnyereményt nagyon kevesen adnák neki.

Bujumburi 2015.02.17. 12:34:55

@Ken Adams79: jaja. :) szerintem én írtam, hogy az lenne az első, hogy a magyar állampolgárságot felvenni, ha még nincs neki, utána rástartolni az államilag finanszírozott képzésre...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 12:35:33

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Robin sírt, Laci hisztizett. Nekem Robin búcsúja érzelmesebb volt, mint Lacié. Ettől függetlenül Lacinak is rossz. Csk engem ez a könny nélkül sírás kicsit zavar. Robinnak meg csak folytak a könnyei. Pont mint Edinának a búcsúnál a bv-ban. Mikor nem torzul el az arc, csak ömlik a könny. Az rossz, mert az később fogy el, mélyebbről jön.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 12:36:02

@Bujumburi: fekete az nem jó, nincs TB nincs nyugdíj... ha meg magadnak fizeted, ugyanott vagy.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 12:36:19

@Tündérfalvi Anti: Baszki, a kávém.:D Pedig már szóltatok, hogy ne kávézzak hv közben.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 12:37:49

@Csak ügyesen!: Laci stresszelése brutális volt. Főleg, ami már hányással végződött. Nem tudtak volna adni neki vmi bogyót? Látszott rajta végig, hogy kész van.

Bujumburi 2015.02.17. 12:37:54

@-pkata-: aha, akár napi 8000-at is lehet keresni hétvégén, de én olyan éttermet is ismerek, ahol a mosogató keres annyit!!! :D Ott a pultos csajoknak pl. diplomája van de az egyik inkább nem ment el vele tanítani, mert így jobban keres. (az a hely nem annyira fekete)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 12:39:24

@ornyim: Várom a ma esti bejátszásokat, miket raknak be, erősen kiderül, melyik irányba mozdul a retek.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 12:39:39

@Bujumburi: ha mind a két napon dolgozol, akkor is csak 64

lukacstoncsi 2015.02.17. 12:40:24

@Bujumburi: Nem gondolnám.Mindenki másképp vagy másra érzékeny.Egyéni, nem túl vagy nem kevésbé kérdése.
Nem szoktam nézni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 12:41:09

@csicserierika: Látom már a bosszú lényegét.:D Mindenkinek csinálsz kávét, aztán olvasás közben mindenki szépen ráköpi a monitorra/telefonra/akármire.:D
Nagggggggggggyon takkkkkkkkktikus.:D

Conchobar 2015.02.17. 12:43:42

@Csakazértis én vagyok a királynő: "Nekem Robin búcsúja érzelmesebb volt, mint Lacié." - Robin megásta a vermet Edinának, aztán meg nekiállt sírdogálni, mert az belepottyant? Rápakolgatja a jelet, meg dacolva Edina haragjával párbajra kényszeríti a fiújával? Érzelmesebb volt, vagy krokodilkönnyeket hullatott?

ornyim 2015.02.17. 12:45:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Teljesen jó felállás lenne egyébként a Robin-Laci páros. Én Laci párti vagyok, viszont ebben a helyzetben nem zavarna, ha Robin nyerné. A lényeg, hogy Fanni és Dennis hulljon ki. :)

2015.02.17. 12:45:51

@-pkata-: Győrben meg Fehérváron elég széles a képzés választék.

@Bujumburi: szerinted egy lépésnél tovább tervez, ha elmegy pultosnak. Sokan megőrülnek a hétvégi nagy pénztől, aztán ha kifut a biznisz akkor meg ott állnak megfürödve, mert nem terveztek tovább.

Bujumburi 2015.02.17. 12:46:05

@-pkata-: Nanananaa.... ha diák vagy, van tébéd. Most arról beszélünk, hogyan kivitelezhetné Edina a gyakorlatban az itt létét egyetem mellett, nem? Suli után majd keres mást. Vendéglátásban egyébként a legtöbb helyen úgy megy, hogy minimálra van bejelentve a munkavállaló és a többi fekete. Ha tudna mondjuk angolul, akkor lenne más lehetősége is suli mellett. Pl. call centerben angol vagy német nyelvtudással már elég jól lehet keresni, bár magyarul is van rá esélye pl. egy Ersténél, ott tudom is, hogy vannak 4-6-8 órás műszakok. Na mindegy, a lényeg, hogy van lehetőség Budapesten, ha valaki rátermett és ő nekem annak tűnik. De ha a tanulás a lényeg, akkor Kolozsváron is van amúgy sok jó egyetem, még magyar nyelvű is. Emiatt és a kellemesebb román adórendszer miatt pedig sok multi van ott, akik az egyetemről halásszák ki a fiatalokat. Na mindegy, nem akarok tovább okoskodni, csak nem tartottam reálisnak a továbbtanulás túlmisztifikálását. Nyilván könnyebb annak, ahol apunak van pénze, de kitartással és szorgalommal bármit elérhet az ember.

Bujumburi 2015.02.17. 12:46:53

@Hadrian77: Ez is benne van a pakliban! Teljesen igazad van, sok ilyen sztorit is ismerek.

Ken Adams79 2015.02.17. 12:47:09

@-pkata-: @Bujumburi:
ez a pultos dolog, inkább szürke, mert kap valamennyi fizetést, de a jatt az, ami meg (tudja) dobni.

Ezek a VV figurák, 1 darabig nem fognak egyetemre menni, de még normális melójuk sem lesz.

A következő VV-ig párnak lesz hakni, Laci - Edina még pár (hó)napig a BLIKK elején lesz - szakítanak - együtt vannak - Robint szerette Edina mindig is - Edina terhes - Robin terhes - csak kamu volt - elment a gyerek - Edinát a főiskola körül látták - Laci felvette a kapcsolatot a régi barátokkal ...stb...stb... stb

A többi meg megy a süllyesztőbe, Fókusz és az a pletykaműsor még évenként 1x előveszi őket.
Tényleg szomorű

ornyim 2015.02.17. 12:48:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: Igen, sok múlik azon, hogy mit adnak le és mit nem. Viszont ha akarnak még így a végére izgalmat, meg csavart, akkor úgy csinálják, hogy forduljon a kocka :) Számomra az lenne az igazán jó végjáték és még az öfik se lennének uncsik.

Kan Csóka 2015.02.17. 12:49:32

@MacákékIcukája: KIbaszottul rosszul tudod, mert mindkét forma helyes !
Egyébként meg menj a picsába :)

Kan Csóka 2015.02.17. 12:51:34

@Krétagarbó: Csókolom a kiskezed Garbócska ! ( Közben el kellett mennem , azért nem válaszoltam :) Maci-malac nem volna rossz m.e., bár szerintem a kukorica bizniszben nagyokat sikkasztana :D

Bujumburi 2015.02.17. 12:51:35

@-pkata-: pontosan ezt írtam: "hogy csak pénteken és szombaton dolgozik, hétköznap meg max 1 napot."

Amúgy hogyha az elején szerényen él valaki, pl. szobatársa van az albérletben (nekem is évekig volt, aztán kollégista is voltam pár évet, mert jó átlagom volt), illetve van diákbérlete, hiszen itt most te nappali képzésről beszélsz, akkor ki lehet jönni havi 70 -ből is akár! Hozzáteszem szerényen. Aztán nyáron meg dolgozik normálisan és abból lehet mást is. Sőt, ha nappali tagozatos még ösztöndíjat és kolit is kaphat. HA levelezőre jár, akkor meg lehet mellette teljes munkaidőben dolgozni.

Bujumburi 2015.02.17. 12:53:58

@Ken Adams79: Igen, egyet értek veled, de ezeket csak azért írtam le, mert kicsit úgy éreztem, hogy a továbbtanulás úgy van itt beállítva, mintha csak a gazdag emberek kiváltsága volna, holott kitartással és szorgalommal bármit el lehet érni az életben. Nekem ez a tapasztalatom, ezt látom a környezetemben.

xukxuk 2015.02.17. 12:58:42

@Kan Csóka: Ne rontsd már itt a levegőt,marhatokány.Akkora tuskó vagy h 70 tonna tnt nem lenne elég hozzád.

Csak ügyesen! 2015.02.17. 12:58:50

@Ken Adams79: Fanninak van esélye egy őszinte, igazi celeblétre, ha a csatorna támogatja ezen szándékában, Laci mehet a ÉNB-be (szerintem hülye lenne a csatorna kihagyni, oda pont ilyen karakterek kellenek), Dennis is el lébecolhat egy kvázi rapkarrier farvizén. Természetesen ez az optimista verzió, amiből vagy lesz vmi, vagy sem. A többiek viszont kuka.

MacákékIcukája 2015.02.17. 12:59:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez jo hir, Robinnak tenyleg sok eselye van! (origos cikk)

@Csakazértis én vagyok a királynő: a tegnapira: lattam multkor, hogy Fuszekli hozta fel eloszor a kozos dontozest, de akkor asszem valami masrol temaztam nagyon es ezert nem kerdeztem ra :)

Kan Csóka 2015.02.17. 13:03:20

@MacákékIcukája: Én szívesen.. KIÉBE megyünk ? :D :D

Kan Csóka 2015.02.17. 13:04:17

@xukxuk: Kussolj paraszt, olvasgass tovább csendben, figyelted a múltkor is ki szólt hozzád?
Elárulom: SENKI :D :D

Ken Adams79 2015.02.17. 13:04:20

@Bujumburi:

Kitartással és szorgalommal... igen...
csak azok nem fognak beköltözni egy ilyen ...tényleg legeslegealja műsorba!

Kan Csóka 2015.02.17. 13:05:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Persze mert összejött Láccíval és nem vigyáztak... Tegnap megírtam :D :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 13:06:00

@Kan Csóka: jo, en ebbe nem akarok belemenni. Az elso hsz-ed jelzoin akadtam ki. Kritizalj jatekost nyugodtan, de az undorito frocsogest inkabb legyszi ne.

Ken Adams79 2015.02.17. 13:06:01

@Csak ügyesen!:
tényleg! RTL-es műsorokba mehetnek.
+ a reggeli beszélgetősökbe is.
Megoszthatják élettapasztalataikat....

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:07:59

@Ken Adams79: tegnap ezt vezettem le hosszan. Álmokkal mennek a játékba,valójában pedig csak még mélyebbre süllyednek. 1-2 kivétel persze minden szériában van,de az nem biztos,hogy Edina lesz,sőt...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:09:16

@Csak ügyesen!: Robin megnyeri és karriert épít. Fanninak van valóban a legnagyobb esélye. Ha valahogy rászánja magát,hogy egy kicsit legyen normálisabb. Több cukiság,kevesebb rage.

2015.02.17. 13:11:04

@Csak ügyesen!: ha megnézzük Horváth Éva és a Viasat közös dolgait, akkor még Dóriból is kihozhatnak valamit.

polpetti 2015.02.17. 13:11:31

Azt figyeljétek majd meg, hogy Dóri párbaj nélkül lesz ott a döntőben. :) Laci kiviszi Fannit, Laci kiesik, Fanni vissza. Dennis kiviszi Robint, Dennis kiesik, Robin vissza. Dóriról meg szépen elfeledkezett mindenki.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:11:50

@xukxuk: na neked sem kell parasztságért a szomszédba menni,az biztos

Ken Adams79 2015.02.17. 13:14:02

@(Adott Esetben!) Köcsöglány:

Én sosem értettem, hogy valaki (pl x-faktor) azt mondja, hogy neki ez az egyetlen és utolsó esélye.
Nyilván (szerencsére - remélem) én ebbe sohasem fogom tudni beleélni magam, mert máshonnan jövök.

De azért nagy része azoknak, akik oda beköltöznek, azok inkább azt látják, hogy ott van Maja, aki 0ról jött és mit ért el...és ugye nem is nagyon dolgozott meg érte. (persze azért ő keményen dolgozott)

De az ÉNBp is arról szól, melyik, hogy tud lógni. Egy olyan sincs benne, aki reggel 9-től du 5ig dolgozik valami normális helyen. (de ez off volt, bocs)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 13:14:26

@Bujumburi: Szerintem nem jár a TB csak nappalin max, de abban sem vagyok biztos egy bizonyos életkor felett. Nem ismerem a most hatályos jogszabályokat.
De még egyszer mondom, nappali tagozaton, hogy ösztöndíja is legyen, és komolyan is akarja venni, nem tudom, hogy lehet dolgozni. Ebben nincs tapasztalatom, csak levelezőn. Én levelezőre jártam meló mellett, és már ez nem volt egyszerű, mert így is minden második péntek -szombat konzultációs órák voltak (9-17/18-ig), amikre kötelezően ajánlott volt bejárni.
És még mázlim volt, hogy a munkahelyemen nem basztak ki, hanem elfogadták, és ledolgozhattam, amire nem futotta a szabimból.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:15:13

Gyerekek....remélem,ma nem Lacika lesz a kiválasztott,mert ha nekiáll sírni,hogy milyen keserves (villa)élete van,akkor esküszöm eret vágok valakin.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:16:45

@-pkata-: orvosi mellett tudtam tolmácsolni,hát nemtom,szerintem az embernek arra van ideje,amire szakít. Jah,és mellette kondiztam napi 1.5 órát. Aludtam 5öt :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 13:18:27

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: És szted Edina tud tolmácsolni? Nem hinném, hogy bármi olyan képesítése is lenne valamelyiküknek is, ami rövid időre jól fizet...

Bujumburi 2015.02.17. 13:18:54

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: @Ken Adams79: Az Éjjel-Nappal Budapest, a BV és a Celeb vagyok az RTL sztár-recycling műsora! :D Szerintem ez jófejség tőlük. Nem tudom milyen hasonló műsor van még ahol fel lehet őket használni. Ha nem képernyőképesek, akkor esetleg a színfalak mögött, mint Vikit. Bár annak a csajnak mintha lenne humora.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 13:19:02

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: De most szereted a fekvőket vagy utálod. Vagy meg vagy hasonulva? :))))))

MacákékIcukája 2015.02.17. 13:19:04

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: Drukkolj a Dori-Fanni parbajert, latnunk kell Fanni arcat, amikor kiesik :)))

Kan Csóka 2015.02.17. 13:19:55

@MacákékIcukája: Oké drága értelek én , nincs harag. Paraszt vagyok, ennyike :)

2015.02.17. 13:22:56

@MacákékIcukája: lécci inkább a döntőben bukjon. :)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:23:46

@Ken Adams79: szerintem tök igazad van,valószínűleg azért nem értjük,mert más közegből valóak vagyunk,de ha mindentől függetlenül belegondolok,akkor sem tudom megérteni.... 19 évesen hogy lehetne valakinek az utolsó esélye a való világ? Mi az,hogy rendes munkából nem tudná megteremteni a biztos életet? Szerintem ez f@sság,nyilván nem könnyű a mai világban,de akkor is barokkos túlzás,hogy ez az utolsó esély. Persze,akinek büdös a munka,annak az. Annyira utálom hallgatni,amikor fiatalon ilyeneket mondanak,hogy ha nem nyerem meg ez meg az lesz,összeomlik az életem. Merthogy? Szépen el lehet kezdeni az életet oszt csókolom,nem nagy kunszt

MacákékIcukája 2015.02.17. 13:25:08

@Hadrian77: de az nem lenne ugyanolyan, mert o kimondottan a Dorit kutyazta azzal, hogy az nem csinal semmit - szoval igy meg nagyobb pofaraeses lenne neki.
Irtam korabban meg valakinek, hogy ket hetet mar nem birok ki vele :D Inkabb nezem Laci sirasat!

Bujumburi 2015.02.17. 13:26:26

@-pkata-: most megint kevered. két külön verzióról beszélek.

1. verzió: Edina megszerzi a magyar állampolgárságot, ha még nincs neki, majd nappalin tanul, részmunkaidőben dolgozik, ahogy Európában egyébként annyi sok más diák. Van TB-je, mert nappali tagozatos diák. (igen, olyankor kap TB-t) @(Adott Esetben!) Köcsöglány: is ezt írta, amiben nem a tolmácsoláson van a hangsúly, hanem hogy lehet tanulás mellett dolgozni.

2. verzió: Levelezőn tanul, ahhoz ráadásul kevesebb pont is elég. Akkor nem kap TB-t, de ebben az esetben tud teljes munkaidőben dolgozni, este és hétvégén tanulni. A levelező képzéseken általában minden 2. hétvégén van oktatás, ahogy te is írtad. Nem tudom te mit dolgoztál mellette, nyilván nem mindegy, de ha az általam felhozott vendéglátás/ call centert találja csak meg, ott műszakok vannak, általában rugalmasak, tényleg sok ismerősöm csinálta így.

Remélem érted a lényegét annak, mit próbálok itt levezetni egy ideje. Az teljesen nyilvánvaló, hogy nem olyan egyszerű dolgozni suli mellett, mint csak tanulással foglalkozni, de erre írtam, hogyha tényleg ez az álma akkor kitartással teljesíthető.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:27:26

@MacákékIcukája: Imádnám. Nagyon túltolja az egészet. Ha nem lenne ilyen kétszínű kis picsa,még bírnám is. De így... nevetséges,hogy a saját magában való bizonytalanságát másokra vetíti ki. 21 évesen ez elég gázos. 13 éveseknél még elmegy.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:28:21

@Bujumburi: Én már azt sem tudom,milyen rendezvényen vagyok,tehát bármi megtörténhet...ez a való világ :D :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 13:29:40

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: lehet, hogy Dorinak elege lesz es megpakoltatja magat jelekkel, hogy Fannit ki tudja vinni? Na, az milyen lenne? :)
Igen, ha Fanniban nem lenne meg ez a fajta rosszindulat, akkor vicces karakter lenne, de igy...

csicserierika 2015.02.17. 13:30:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen, és csak én maradok, mert csak egy maradhat :)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:30:31

@Bujumburi: +++++++
amúgy csak azért írtam le,hogy orvosi,mert azért nem büfészak mellett is lehet dolgozni,ha akarsz,a kommunikáció sima liba ,legalábbis az ismerőseim szerint,akik azt végezték. Mondjuk nem értem,Dinka miért pont azt akarja,és ezzel most nem akartam rosszat mondani.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:32:46

@MacákékIcukája: Imádnám,jófejség lenne Dóritól,és akkor végre látná azt is,hogy Dennis tetvedéknek tartotta,+Fanni is milyen csúnyán kibeszélte. Amúgy vicces,hogy Fáncsi mennyire féltékeny Dóri külsejére,állandóan azt hiszi,hogy Dennis megkúrná,stb... :D

Bujumburi 2015.02.17. 13:34:36

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: :D jajajaja... én a BME-re jártam és amellett dolgoztam ezért nem értem én sem, miért nem lehet dolgozni suli mellett. Eleinte éjszaka egy kispesti ipartelepen számolgattam a répákat, másnap reggel meg már a gépelemek órán ültem. Aztán később rájöttem, hogy a vendéglátás sokkal egyszerűbb.

Ken Adams79 2015.02.17. 13:35:11

@Bujumburi:

Igen...de a levelező, az súlyos (száz) ezrekbe kerül - jobb esetben csak évente.

És úgy dolgozni, hogy 100%ig eltartod magad + mellette egyetem / fősuli + gondolom még 1 darabig a haknik... azért az nem lehet egyszerű.

És az azért nem nagyon elég, ha valaki elmondja 10000x, hogy ő milyen szar helyről jön, mert egy szavazós műsorban, lehet, hogy hatásos, de egyébként a "való életben" olyan messzire elzavarnak kb a 2. v 3. "jajj, milyen mélyről jövök" után, hogy lába nem éri a földet az embernek.

Egyetemen meg nem is érdekli őket.

Ken Adams79 2015.02.17. 13:35:55

@Bujumburi:

Persze, ha egyszerű, ha nem, ettől még milliók csinálják ezt világszerte...

2015.02.17. 13:37:56

@Ken Adams79: azért veszik fel az embert, hogy tanuljon/dolgozzon, nem szociális kompenzációból.

MacákékIcukája 2015.02.17. 13:39:54

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: bar ezzel az a gond, hogy akkor Robinnak el kellene hasznalnia a duplajat, mert Dori nem rakhat magara, a FancsiDenisz paros meg nem bizti, hogy ra fog rakni.
Orulj neki, hogy mindent imadnal :D en sem alszom, ma kulonosen nyomott vagyok... cshicskha az idojaras, tok sotet van, 0 C es valami vizes cucc esik az egbol :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 13:40:59

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: de mikor mondta azt Fanni, hogy azt hiszi, hogy a Denisz kozosulne a Dorival?

Bujumburi 2015.02.17. 13:41:26

@Ken Adams79: :) Én is pontosan ezt gondolom. Katát csak arról győzködöm, hogy az nem elég, hogy valaki sajnálja magát és a családi hátterét, ez nem lehet kifogás egyszerűen, hogy nem nyertem meg a valóvilágot és ezért nem tudok tovább tanulni, ez volt az egyetlen esélyem az életben..... blabla... Ha valaki igazán akar valamit, akkor tud érte tenni így, vagy úgy. Végül is nem űrhajós akar lenni Edina, hanem valami média/ kommunikáció szak az álma. Egyébként meg annak lenne a legtöbb értelme, ha kikuncsorogna valami állást az RTL-nél a színfalak mögött, akkor talán kialakulna egy kép arról, hogy mit is szeretne valójában, (szerintem fingja sincs, csak azt tudja, hogy kiakar törni a mostani életéből) és emellett ha még úgy érzi szüksége van a papírra is, akkor kezdene bele pl. egy levelező képzésbe.

Ken Adams79 2015.02.17. 13:43:05

@Hadrian77:

Igen...de szemmel láthatólag, nincsenek nagyon tisztában a bentlakó "lemmingek" ezekkel a dolgokkal.
Edina - Laci csak sajnáltatni tudja magát (Lacccci egyszer még a buszmegállóban is állt. - naggggggyon durva)

Gondolom Dórika kocsiból ki, kocsiba be...
És csak azt nézi, hogy milyen a kocsi kasznija
aztán cserébe mennyit kell majd ....... :)

Fanni is dettó.

Egyedül Denniszt tudom elképzelni arról, hogy tényleg tudja, mi az a k(é)emény meló..de őt nem hallottam még sírni (igaz, nem is láttam az összes részt)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 13:43:17

@Bujumburi: Ha meg tud élni ezekből a melókból, akkor jó. :)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:43:57

@MacákékIcukája: bakker,itt pesten süt a nap :D
Áhh,Robin nem tesz Dórira szerintem semmiféleképpen...
Fanninak többször is volt már ilyen tévképzete,a wc-s szitunál is valahogy rákérdezett (bizonyítani most nem tudom,mert nincs kedvem keresgélni,de akkor volt,amikor Dennis letetvedékezte Dórit),és mondta neki a De-Nesh,hogy fel sem állna rá

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 13:44:03

@Ken Adams79: én minden reggel a buszmegállóban állok. na jó, néha a villamosmegállóban.

2015.02.17. 13:45:17

@Ken Adams79: valószínű Dennisz tudja mi a kemény meló és ezért aztán kerülte is nagy ívben. :) Persze a kemény mellett a meló lehet még lehet eredményes, becsületes, hatékony. Kinek mi tetszik.

Ken Adams79 2015.02.17. 13:45:55

@-pkata-:
Tényleg? akkor lehet láttalak már :)
legalábbis egyszer láttam valakit a buszmegállóban, és aztán meg a villamosmegállóban is.. .lehet te voltál az.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:46:09

@Ken Adams79: ecce' próbált meg sírni Faszni miatt,nem jött össze neki sem,bár kicsit hihetőbb volt,mint Laci száraz sírása :D (meg Maci kimenetele miatt sírt,de az trú volt)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:47:34

@Ken Adams79: vagy Laci. Adhattál volna neki egy buszjegyet :P

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 13:48:24

@Bujumburi: "kispesti ipartelepen számolgattam a répákat" ... én babérlevelet számoltam, 3 grammonként/csomag. Fasza volt. :D

Ken Adams79 2015.02.17. 13:48:33

@(Adott Esetben!) Köcsöglány:

Laci csak buszmegállóban állt.... villamosban nem láthattam

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 13:51:13

@Ken Adams79: ha 18-ban jártál, lehet. ha elunom várni a rohadt 93-ast, átmegyek a villamoshoz. általában mire a sarokra érek, megjelenik a busz... olyankor ki tudnám szúrni a kerekét.

MacákékIcukája 2015.02.17. 13:51:13

@Ken Adams79: ja, Deniszt nem birom mert olyan kis szanalmas, de dolgozni viszont tud :) Azokat a sepruket is pikkpakk osszerakta a munkaheten.

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: hmm nem emlekszem, hogy ezt mondta volna. Bar en nagyon leragadtam a tetvedek jelzon annal a jelenetnel, meg hogy Fannis szandekosan uszitotta Deniszt, arra vigyazva, hogy o meg veletlenul se mondjon semmi serto szot Dorira Szoval nem is csoda.
Tudom, hogy otthon jo ido van :( nekem csak a skandinav "tavasz" jutott :D

Bujumburi 2015.02.17. 13:53:09

@Ken Adams79: Dennis vasárnap este arról mesélt Fanninak, hogy milyen kemény fizikai munka kéményt bélelni és mennyire megviseli a testét, szimpi volt, hogy akkor sem igazán panaszkodott, csak elmesélte a fázisokat. Fanni viszont megsajnálta és rácsodálkozott, hogy miért végez ilyen nehéz munkát, miért nem megy el inkább eladónak, mint ő. Tényleg szimpik voltak akkor. Fannit egyébként az RTL egy plázában szedte fel, ahol egy ruhaboltban eladó.

Dóri háttere szerintem picit bonyolultabb ennél, mint amit leírtál, neki volt valami dealer pasija, aki belerántotta őt is, főleg, hogy Dóri családi háttere sem a legjobb, apja nincs, nevelőapja elhagyta őket, megölték a nagybátyját, aki olyan volt, mintha a testvére lett volna. A nagymamája volt kb. az anyja (ő ugye pont Dóri beköltözése után halt meg). Szóval fiatalon rossz társaságba keveredett a csaj, és abból próbált az utóbbi években kimászni, gondolom a sok plasztika is kompenzációból kellett. Laci háttere egy picit hasonlít annyiban, hogy fiatalon ő is rossz társaságba keveredhetett. Robint meg az anyja nevelte apa nélkül, de szerintem ő egész korrekt munkát végzett ezzel a sráccal, ő pultosként dolgozik BP-en.

Szóval nyilván senkinek sem csupa tejszínhab az élete a bentlakók közül, ezért lett elegük Edina szócsépléséből, hogy ő mennyit küzdött az életben. Gyakorlatilag mindegyikőjük ugyanezt érzi ilyen-olyan okból kifolyólag. (Kivétel talán Dani volt, de ő soha nem is mondott ilyesmit és felnézett Edinára ezért.)

MacákékIcukája 2015.02.17. 13:54:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): en meg kesztyuket csomagoltam... meg teszkoban arufeltoltottem... Diakelet ftw!

Ken Adams79 2015.02.17. 13:56:06

@Bujumburi:

Nah...ezeket nem tudtam... ennyire azért nem követem őket.
Én leegyszerűsítettem (őket) a dolgokat.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 13:56:23

@lukacstoncsi: Zsuzsa egy dologban használta ki Dórit, de az inkább csak helyezkedés volt. Dóri pont egyedül volt, Zsuzsa is, volt egy közös ellenség, ennyi volt a kezdés. Aztán rájöttek, hogy tulképp oka nem volt a nagy távolságtartásnak, mert jól kijöttek. Ha hamarabb találnak egymásra, Dóri nem lesz egy utánfutó tuja, Zsuzsa se szigetelődik el.

Ken Adams79 2015.02.17. 13:58:30

@MacákékIcukája:

Igen, Denniszt egyébként én is inkább mint gondnok, vagy mint mindenes tudnám elképzelni ha marad az RTL-nél :)

Neki JPE- je (józan paraszti esze) van, de azért lássuk be, mint közül ő a legsötétebb és a legnagyobb tahó (a farokmarkolászással kezdve)

A többi csak szimplán bunkó :)

Bujumburi 2015.02.17. 13:59:04

@MacákékIcukája: Na, akkor mindenki csomagolt itt már valamit. :D Egyszer koszos 1 forintosokat csomagoltam az Orczy tér mellett éjszaka, valami tisztítószer promóhoz. Elég gettó volt, fekete tapogatni azt a koszos szart, de volt ott egy 120 kilós nő, aki egész éjszaka az ecsetelte, hogy a faszija megevett egy levél viagrát poénból és ezért őneki milyen fárasztó volt 7 órán keresztül szexelnie és miket csináltak már kínjukban. :D Utólag már viccesek ezek a sztorik.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 13:59:42

@MacákékIcukája: CSAK A TE KEDVEDÉRT :D
rtl.hu/most/rtl2/63679_valovilag_7_-_osszefoglalo_a_vasarnapi_kivalasztas_varatlan_
24:00tól a nagy beszélgetés
"-csak néha úgy érzem,hogy tényleg ő a ló,én meg a szamár és csak azért vagy velem,mer..
-hallod,a faszom nem áll fel rá,most őszinte vagyok. sajnálom,de ezt kell,hogy mondjam. a fasszom nem állna fel rá
-jó,de hát ő egy gyönyörű nő és ...olyan kevésnek érzem magam...néha.......mindig"

Bujumburi 2015.02.17. 14:00:00

@Ken Adams79: Azt hiszem egyedül neki nincs érettségije. :)

Ken Adams79 2015.02.17. 14:01:59

@Bujumburi:

A levél viagrától szerintem inkább infarktust kapni, mint merevedést :)

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Zsu-t azért utálták annyira szerintem, mert Ő már "volt valaki" - nagyon nagyon erősen idézőjelben, mégpedig bemondó - a legelején az 1ik csajszi, aki kezdte ellene a gyűlöletkampányt meg is jegyezte, hogy Ő (Zsu) mit keres itt, amikor ő már a tv-ben is szerepel.
És a többi már jött magától... :)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 14:03:49

@Ken Adams79: Röné kezdte el,mivel ő is műsorvezető akar/t(?) lenni

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.17. 14:04:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én még kb 17 évesen művirágokat tettem össze,ilyen kálát,vagy mi a frászt :D

Ken Adams79 2015.02.17. 14:06:28

@(Adott Esetben!) Köcsöglány:
Lehet...hiszek neked :)

De az a csaj csak kiabálni tudott... legalábbis csak azt mutatták.

Szóval, ha jól emlékszem és jól szűrtem le a dolgokat, ők ezért kezdték utálni azt a szerencsétlen Zsu-t

2015.02.17. 14:08:18

@Ken Adams79: a legsötétebb és a legnagyobb tahó - azzal a szakállal tartalomhoz a forma

PNÉ(Páholyból Nézve Élvezem) 2015.02.17. 14:08:58

Robin olyan szépen, igazi könnyeket ejtve megbánta, hogy Edinára tette a jelét, hogy engem is megsírattatott. Sok-sok-sok ++++++++++++++++++++++++++++++neki, hajrá Robin!

Bujumburi 2015.02.17. 14:09:10

@Ken Adams79: nem tudom, nem értek hozzá, de hiszek neked. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:12:36

@Bujumburi: Én nappali fősuli mellett hat órában sajtgyárban melóztam. Akarat kell hozzá és kitartás. A szoc. hátteret a suli pont leszarta, az kapott támogatást, aki jobban tudott sírni, nem a valós.

A nehéz helyzetet én Edinánál és Dórinál értem meg jobban, és nem az anyagiakra gondolok. Edina elvesztette a családfőt, aki etartotta a családot, akitől a jövője függött és akit imádott, aztán elvesztette a szerelmét, nem tudott utána sokáig talpraállni lelkileg, emellett be kellett szállnia a család fenntartásába, a továbbtanulás rovására, megkeményedett. Dóri a nagybátyját vesztette el durva körülmények közt, apja nincs (ezt nem tudom, elhagyta, meghalt, mi lett?), nevelőapja is elment (jól értelmeztem?), maradt az anyja, de inkább a mama. Meg a rossz társaság, ahol majdnem az életét vesztette el (képletesen: drog, banda, rablások). De visszahozta, kompenzál, és ő is kemény lett. Ezek mellett Laci családi drámája, Denis kemény melója, Fanni picsogása kispista.

MacákékIcukája 2015.02.17. 14:14:04

@Bujumburi: +1, ezt szepen leirtad. Asszem Reninek es Adamnak is normalis csaladi hattere van. Zsurol, Macirol, Vikcsurol meg nem tudok semmit. Kihagytam meg valakit?
Ami a csomagolos sztoridat illeti, lol :D Lattad legalabb az aktust a lelki szemeid elott? :DDD

@Ken Adams79: egyetertek :)

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: egyelek meg, kikerested :D majd otthon megsasolom!

ornyim 2015.02.17. 14:15:47

@Bujumburi: Szerintem Edinával is beszélned kéne, máris nem keseregne annyira, h nem ő nyert :D a lehetőséget egész tárházát mutatnád neki, innen szemezgethetne :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 14:17:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: +1

@Ken Adams79: ja, a Reni kezdett el ra pikkelni emiatt. Plusz, hogy "anya letere 6 ora elteltevel agyba bujik valakivel".

MacákékIcukája 2015.02.17. 14:19:24

@Bujumburi: @ornyim: en oszinten szeretnem, ha GL felkarolna es irna neki zenet. Olyan aranyosan enekelt a videoklipben is! Es akkor lenne kis penze es talan a fogait is meg tudna csinaltatni.

Bujumburi 2015.02.17. 14:19:36

@Csakazértis én vagyok a királynő: Huuu... na, az komoly lehetett.. 16 évesen, nyáron egy rudigyárban dolgoztam, életem első munkahelye volt. :D De azok a tejüzemi szagok!!!!! Milyen lehet egy sajtüzem? Érdekes, nálunk is hasonlóan működött a szoctám, sose kaptam. Az ösztöndíj viszont nem volt olyan rossz pl. bölcsészekéhez képest. :)

A rossz társaság amúgy veszélyes tud lenni, főleg ha nincs valaki előtt jó példa.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:20:00

@Ken Adams79: Pontosan. Alig lépett be az ajtón (jó, aláírom, robbantott, de a későn jövők mit csinálhatnak? Robbannak, vagy tujulnak), Reni már nekiesett, mert ő a műsorvezető. Mit keres ott, ahova a többiek azért mennek, mert azok akarnak lenni. Puszta irigység, de annyira nyomta, hogy vitte magával a többieket.

csicserierika 2015.02.17. 14:21:06

@Bujumburi: egy BV-ban Robin nevelőapja volt a vendég. Állítólag gyerekkora óta velük van, és jó a viszony. Robin már külön lakik.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:23:14

@Bujumburi: Kemény volt.:) Meg büdös. És hideg is. Szalag mellett is álltunk, az uncsi volt, dobozolni a a kockasajtot, a lapkát.:D
A nehezebb a gyártási rész, a legnehezebb a csomagolós, mikor jön le a szalagról, dobáld dobozba, ragaszd, vigyed, kés a szájadban, vagy nem tudod vágni a ragasztószalagot,a padló csúszik, 48 kg-ommal toljam a békát a raklapokkal.:D
De ehettünk, amennyi belénk fért. Csak zsömlét vittünk magunkkal.:D Mesélhetnék sok mindent.:D

Rossz társasággal egyetértek. Ha nincs mögötted család, ahova visszamenekülhetsz, széteshet minden.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 14:24:02

@Bujumburi: Nekem is az kéne, hátha megutálnám, mert most nagyon szeretem a túrórudit :D :D

Bujumburi 2015.02.17. 14:24:26

@MacákékIcukája: Zenélésből megélni.... fuh.. hát nem egy életbiztosítás, maradjunk annyiban. :D Persze élménynek biztos nagyot ütne, de anyagilag nem tudom mennyit segítene rajta, max. ha lennének befektetők, producerek is, de ott van már az X-faktor és a többi sztárgyár. Esetleg, ha Gáspár Laci elviszi magával haknizni... (?) de neki se megy ám annyira a szekér, mint régen. Hmmm... bár ha komolyabban megtolja kettőjüket az RTL, ez egy érdekes kérdés lehet mondjuk. Csak ahhoz is fel kell építeni előtte az Edina-brandet, hogy egy falunapon, vagy más rendezvényen 100+ot kapjon.

Bujumburi 2015.02.17. 14:28:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: Elég komoly elképzelni is.. Viszont most, hogy mondod ez a hűtés téma érdekes, nem rémlik hogy én fáztam volna, pedig ott is tuti hideg volt a túró miatt. Az agyam kitörölte a rossz élményeket.

@-pkata-: Na arra nagyon jó, 2 hét után garantáltan megunod! :D Valakinek 1 hét.

@csicserierika: Ezt nagyon nem vágtam, Robin amikor kifakadt, hogy buzisnak és lányosnak titulálták, akkor azt mondta, hogy apa nélkül nőtt fel, nem? És hogy azért ilyen érzékeny a többi fiúhoz képest.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:29:27

@ornyim: Kecót, kocsit, lét elfogadnám, celebséget meghagynám, üljön az a zaranyfotőjbe, aki akar.:D Majd veszek neki egy fagyit.
Én ráfogom arra, hogy GL szereti Au-t a dzsungel óta, szorított a határidő, bent voltak a villában, összetevődött az egész és kihoztak egy kínrímet. Ennyi a sztárság. Nekem.
Nekik sajna tényleg nem, mert ma Mo-on az celeb, aki mutogatja valamijét, sokszor tehetség nélkül.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:30:31

@csicserierika: Nem azt mondta, hogy az anyja nevelte fel egyedül? Erre is hivatkozott a feminin vonásokkal (ülvepisi, érzelem, stb.).

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:31:38

@Bujumburi: Sőt, még be is ázott a cipőnk.:D Télen is gályáztunk, nyitott hangár, stb. No meg a kedvencem, a motozás a kapuban. Egyszer ordítottam le a biztiőr fejét, hogy vagy hoz női őrt, vagy hozzám ne merjen érni.

csicserierika 2015.02.17. 14:31:55

@Bujumburi: hát ez az, akkor mit keresett nevelőapu a BV-ben. Én sem értem, csak gondoltam, h megosztom.
Most láttam a klipben, h a szauna ajtaja felett oda van írva, hogy bűnbarlang :)

csicserierika 2015.02.17. 14:33:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: most akkor álmodtam azt a BV-t, v más is látta ? Olyan régen volt, de talán nem vagyok annyira szenilis még, h ennyire rosszul emlékeznék. Szóval nem értem, na :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:34:30

@Morcz: Érdekes, hogy a Fanni kibeszélését is Denis kezdte el Dórival, kint Robinnal is ő kezdte. Fanni is kibeszélte Dórit, ott meg Denist beszéltette. De volt, hogy Fanni is mondta a magáét. Egyik se jobb, de akkor inkább Dóri a háromból.

Bujumburi 2015.02.17. 14:34:57

@Csakazértis én vagyok a királynő: :D :D éáááááá.. :D elképzeltem, de már nem bírnám ezeket, amiket akkor, felnőttem és puhány lettem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:35:12

@csicserierika: Nem tudom, mert nem tudom megnézni.:( Pedig tényleg érdekelne. Robin magyarázta ezzel. Robin barátnőjére emlékszem, hogy bent volt.

MacákékIcukája 2015.02.17. 14:36:08

@Bujumburi: ja, a haknira gondoltam en is, ha mashol nem, hat Erdelyben. De amig szerzodesuk van az Rtl-lel, addig is lehetne nyomatni ezt a vonalat, ha mar van par dala, akkor siman osszejohet. GL-lel nem tudom, hogy mi van mostanaban, nem nagyon vagyok kepben az ilyen dolgokkal.
Edina brand szerintem mar van :) az "aranyos erdelyi kislany" - most nem rosszindulatbol hivom igy, mert a klipben tenyleg tok cuki volt.

ornyim 2015.02.17. 14:36:18

@Csakazértis én vagyok a királynő: Celebség ja, minden csoda három napig tart, eltűnnek ők is a süllyesztőbe, legalább is nagy részük. De egyébként manapság már bárki lehet celeb úgy, hogy semmit sem teszel érte... De az, hogy Au egy sztár legyen, az már azért sok(k). :D a villalakókon kívül pedig még hány ilyen van, akinek pl. Au példakép. Ízlések és pofonok, de akkor is, na :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:36:23

@Bujumburi: Mikor szünet volt a suliban, dupla műszakot is csináltunk. Amikr lejárt a diákmeló, a barátommal kettőnket tartottam meg továbbra is részmunkába, olyan jól bedolgoztuk magunkat.:D
Most nem tudom, hogy bírnám-e. Ha kellene, biztos.:)

MacákékIcukája 2015.02.17. 14:38:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: de en nem ertem, mi a feminin az ulve pisilesben es miert jonnek ezzel az emberek? Ismerek tobb pasit is, aki igy szokott. Tok logikus, mert kevesebb a takaritas utana, szerintem ettol nem lesz valaki feminin/meleg.

csicserierika 2015.02.17. 14:40:21

@Csakazértis én vagyok a királynő: hátha jelentkezik valaki, aki látta. Hogy keressem ki annyi közül ?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:40:21

@MacákékIcukája: Jók voltak, tényleg.:) Nekem még az is tetszett, hogy Dóri is meg Robin is hogy figyeltek rá, ahogy gyakorolták a táncot. Dóri egyébként is táncban hagyatkozott már Edinára a szereplésük óta. Ők inkább tűntek csapatnak, mint Fanniék.

csicserierika 2015.02.17. 14:41:17

@Bujumburi: jah, de jó lenne egy Watson is, aki megerősít :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:41:30

@MacákékIcukája: Ezt én sem értem.:) A férjem is ülve pisil, amióta megkérdeztem, hogy takarítja-e a budi környékét? :D Most meg pláne, hogy közben telefonozik.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 14:43:22

@MacákékIcukája: Következő hogyvolt szavazás legyen az, hogy a fiúk jelöljék be, hogy pisilnek :D :D Nem tudom elképzelni basszus, hogy hogy jöhet ez szóba, hogy ki hogy pisil. :D :D Meséljetek már. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 14:44:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nálunk egy kolléganő mobilozik közben. Múltkor megyek ki, és hallom, hogy röhög a WC-n... :D :D :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:47:38

@Ilyen vagyok: Hogy adnának lila kendőt? A másik csapatból egy már nincs bent, akkor visszavinnék lilával, vagy egyérteműen csak a Fanniékra lehet szavazni? Sztem kislemez, retektámogatással, de ez csak az én tippem.

Más téma: tegnap beszséltük a döntős talit, van helyszín, ha jössz, iratkozz fel Fuszeklinél priviben.:D

☺ágica 2015.02.17. 14:48:11

te jó ég, mennyit írtatok...

bocs, ha volt már, de ha Laci lesz a kiválasztott, lehet, hogy kiviszi Robint

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:48:34

@-pkata-: Sztem a pasik irigylik ám a nőket az ülvepisilés miatt.:) Ez a telefonozás is.:D Én is szoktam.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 14:49:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: Csomó pasival dolgozom együtt, de nem tudom, mennyire értékelnék, ha most körbe emileznék, hogy akkor mindenki valljon színt, ülve vagy állva? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:51:30

@Ken Adams79: Elvileg nem kell ellőnie. Ha a Dóri-Fanni balhé kitart ma estig, Fanni kap hármat, Fanni-Denis csak kettőt tud rakni akárkire. Akkor Robin megtarthatja a duplájt, hacsak el nem veszik tőle a szerkik. De gondolom, nem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:52:13

@-pkata-: Mindenki tagadná.:D Sőt, 60%-uk azt vallaná, hogy állva is kaksizik.:D Mer ők pasik.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:52:52

@Ilyen vagyok: Könyöglányék tévéjét rúgod le? :D Örülnek majd neked.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 14:53:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: pont ezen gondolkodtam, ha a pasim mondjuk állva körbehugyozná a WC-t, lehet, közölném vele, én meg akkor állva kakilok, és ő takarít... :) X)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.02.17. 14:54:01

László az egyetlen férfi, aki könnyek nélkül is tud sírni.
Ő egy X-men.

mézescsók 2015.02.17. 14:55:48

Tudja már valaki, hogy mi lesz az a naggggyon nagggggy jutalom? Vacsi a nyugiszobában?
Lila kendő már nem lehet, Lilu mondta,hogy már nincs. Különben is, ha a Gáspár trió nyerne, akkor már nincs Edina, aki részesedhetne a nyereményből, sőt, egyáltalán nem részesedik belőle. Esetleg, ha visszahoznák, ami azért nem valószínű.

A másik: megint elburjánzottak az alpári megnyilatkozások, de az én bajom, minek olvasom el.
Ettől függetlenül bárhogy kutyáztok bárkit is, a végcél előtt mindegyik be van tojva a párbajtól, nemcsak Fanni, Dóri pont úgy és a pasik sem kivételek. Még csak abban sincs különbség, hogy ki jobban, ki kevésbé. Ki a f...-nak lenne kedve egy-két lépésnyire a céltól a nézők kegyeire bízni magát? Még akkor is, ha tudják, végül a nép dönt, az istenáldották appos szegmense.

Bár nem láttam, de erős a gyanúm, hogy a Fanni-Dóri csörtét kedves Robin idézte elő, aki a maga szép sunyi módján készíti elő Fanni párbaját. Egyrészt nem bírják egymást, másrészt keresi az alkalmat, hogy belekössön, harmadrészt egy Edina-Fanni párbajt szeretett volna, ha ez nem jött össze, akkor jöjjön össze most.Kár, hogy rosszul hall. Az is megüthette volna a fülét, amikor Dóri kutyázta Fannit.

Én örülnék egy női párbajnak, ahonnan nem Dórit várom vissza, de tulajdonképpen tökmindegy.
Valaki írta, hogy Lacit erősnek gondolhatják bent, mert két erős nőt hagyott kint. Ez igaz, a dolognak csak két cseppnyi szépséghibája van: mindkettőt hangyaf...nyi különbséggel hagyta kint, a másik: mindkét hölgy igencsak megosztotta a közvéleményt, hogy finoman fogalmazzak és nem előnyükre.

Csatlakoznék ahhoz a kommtárshoz, aki röhejesnek tartotta, hogy egyesek életük egyetlen lehetőségének a valóságshowkat, tehetségkutatókat tartják. (A pálmát nekem az idei X factor nyertes Tóth Andi vitte el, aki 13 évesen kijelentette,hogy most végre ÚJRAKEZDHETI az életét!!!)
Él még pár milliárd ember ezen a földön, aki nem nyer Vv-t, aztán felépíti az életét valahogy.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.02.17. 14:56:05

@-pkata-:
Az egyik csajom mindig kereste a cseppeket a budiban miután kijöttem a brunyálás után, ez mindig konfliktus forrás volt köztünk.
1 db csepp miatt ne rinyáljon már, ülve csak nem fogok b*sszameg :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 14:56:58

@ElzaBerry: Azért egy Robin-Fanni párbajnál hozzá kell venni a Fanniutálókat is, elég nagy tételben vannak. Sztem Fanni nem nyer.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:00:16

@(Adott Esetben!) Köcsöglány: Biztos van még a tarsolyában érv, hát erre készül mióta, ezt építi.:) Mondta is a Denisnek.:) Ha véletlenül mégsem úgy alakul és nem kerülnek össze, biztos kér a retektől egy félórás műsoridőt, hogy előadhassa.:D Bent nem maradhatnak ezek az érvek.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:03:55

@Bujumburi: Ezt mondtam tegnap, hogy Laci akkor kezdett kapcsolatról beszélni, mikor rajta volt a kék kendő. Mikor Denis visszajött, és mikor egymás ellen mentek Edinával, az állás bemutatásáig is, de utána még jobban hősszerelmesen nyomatta, mert azt szűrte le, hogy ez kell kintre.

MacákékIcukája 2015.02.17. 15:04:35

@Csakazértis én vagyok a királynő: @-pkata-: en is szoktam kakkantas kozben telefonozgatni :D
Szerintem azok reagalnak ra ilyen erosen, akik valami miatt projektalnak. Nem is ertem, hogy kerulhetett ez elo egyaltalan (bar Laci kezdte ezzel b@sztatni Robint, a nezok pedig csak mentek utana vakon).
Lol Kata ne kakkerolj allva!! :DD
A tancolasra: nekem is jobb csapatnak tunt, raadasul a dallamot meg tudtam jegyezni (a masik valahogy elsikkadt, mert annyi minden volt ott a klipben).

@csicserierika: kinosan erzem magam, de a Csobot Adelt sem ismerem :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:06:52

@Ken Adams79: Hát az nem bizti, hogy Fanni lesz, mert a Robin neve is D-vel kezdődik, mint Dávid, így ő akárki lehet, még Feri is.:D
De csak nem dobnak be lila kendőt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:08:02

@MacákékIcukája: Nem valósíznű, de mintha Ádám kezdte volna a b*szogatást, Laci meg jó táptalaj. Lényeg, hogy ketten ötlötték ki ezt a nagyszerű érvet.

Ruadhnait 2015.02.17. 15:11:43

@csicserierika: En is emlekszem. A Robin-Adam parbaj elott volt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:13:48

@Bujumburi: Sztem nem akarnak Robin-Fannit. Lehet, hogy csak képzelődök, de Edina-Fannit se akartak. Valamiért Edinát ki akarták hullatni. Kérdés, hogy miért (az értelmetlen bújkálás, az értelmetlen bünti, az akadozó app, a bejátszott Zsuzsa, stb.). Féltek, hogy Fannit ugyanannyian utálják, mint Edinát, így a két tábor fej-fej mellett, de Edina győzelmével zárul. Így az Edinautálókat egy csoportban kellett hagyni. De ha most kiküldenék Fannit, utálják őt is annyian, hogy Robin röhögve visszamenne.

egyemakisszíved 2015.02.17. 15:16:28

@csicserierika: Még ráadásul nem is nőies típusú csóka volt a nevelőapa. De hát tudjuk, Robinnak nem okoz gondot, hogy hazudjon. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:16:32

@Morcz: Nem fog Robin duplázni Lacira, mert megígérte az Edinának, hogy vigyáz rá, és ő betartja a szavát. Eddig minden olyan szituból kijött, ami miatt kapott negatívumot.

Ditti82 2015.02.17. 15:18:17

@Ken Adams79: De attól még kihívhatják. És az indok meg is van.

Gonosz törpe 2015.02.17. 15:18:44

@Csakazértis én vagyok a királynő:
"Valamiért Edinát ki akarták hullatni. "
Talán azért, mert már az RTL-nek is elege lett abból az optikai és akusztikus környezetszennyezésből, amit Edinával okoztak.

MacákékIcukája 2015.02.17. 15:19:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: aha, ertem... de mire fel? Nem tudtak mashogy belekotni?

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: miert, mi a baj az ulvepisilessel? Max. akkor lehet problema, ha lomeretu a penisz es hozzaer a wc-cseszehez :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:21:18

@foxglove (F6): Nem beszélve arról, hogy ahogy kijön, a család körbeállja, és összezár. Példásan mutatja Edina párbaja után, hogy Edina nem is találkozott velük, mert elrohantak, még csak nem is köszöntek. Legalább a fiuk miatt megtehetnék, ha már a nyereményét költenék.

Ruadhnait 2015.02.17. 15:21:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: En is ugy emlekszem, hogy az Adam bucsuleveleben hallhattunk eloszor errol az ulve pisilesrol. En akkor ezt ilyen viccnek ertettem, aztan a Laci komolyan vette, most meg azota ez megy.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:21:58

@Gonosz törpe: Akkor el se indítják a műsort. Ennyike. Köszömszépen.:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:24:16

@MacákékIcukája: Nem tom, pasiféltékenység? Pedig Robin velük haverkodott, ők voltaka külső kör. Fene tudja. Korkülönbésget se lehetne felhozni, mert Ádám és Robin egy évjárat. Passz. Az indiánosdi alatt kezdték kilökni, mert Dórival ismerkedett. Lehet, hoyg Ádámnak kellett ez az egész, hogy Dóri az övé legyen. Ki tudja. Majd megkérdezem havert, ő Ádám cimbije.:D

csicserierika 2015.02.17. 15:24:36

@Ruadhnait: na de jó, köszi :) Gondolhattam volna, h párbaj előtt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:26:27

@MacákékIcukája: Köcce.:D
És mikor vágják el? Mikor Robin megfordul.:)
Robin popija kerekebb.:D
Robin gatyában szolizik?

vastyúk is .. 2015.02.17. 15:26:30

@MacákékIcukája: Rózsaszín telefonom a Laccci popijé

csicserierika 2015.02.17. 15:29:57

@MacákékIcukája: ejnye, egyes X faktorból és VV-ből is :) Bencus X faktoros barinője. Előtte VV-s volt, Anikó.

csicserierika 2015.02.17. 15:30:39

@MacákékIcukája: ja, és szintén erdélyi az Adél.

Sargabogre 2015.02.17. 15:33:15

Lacinal az a szerelem jele, hogy ugy beszel Edinaval, hogy 'kussoljar mar te szar?' meg 'uristen de gaz vagy bazmeg' hat nem tudom, mondjuk aki hagyja, hogy ilyen lekezeloen beszeljenek vele, az meg is erdemli. Nekem az az erzesem, hogy Dinka mar rajott, hogy rossz fiut valasztott, de mar hulyen jonne ki, ha lepattintana.

Ditti82 2015.02.17. 15:33:24

@MacákékIcukája: Robiné két picike félgömb, Lacié meg lapos. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:34:11

@Bujumburi: Ebben az a legszánalmasabb, hogy pontosan tudják, mire gerjed a jónép. Kiraknak egy jól hangzó szalagcímet, az emberekel se olvassák a cikket, meghallgatni meg pláne, csak rögtön jön az azonnalítélő bíróság.
Amúgy mindketten önzők, ahogy mindegyik játákos. Edina is a családja érdekeit lebegtette, ahogy Laci is a családja adósságát. Ennyi. A lakáskulcs meg miegyebek meg nyuszisapka. A normális életben se költözik össze egyből a pár, egy ilyen kényszeregyüttlét után meg pláne szükség van szabadságra, és Edinának is kell a tisztánlátás, hogy elkezdték neki adagolni a Laci videóit, kicsit megzuhant tőlük. Lacit meg seperc alatt elhordják a családtagok Edina mellől.

csicserierika 2015.02.17. 15:35:03

@egyemakisszíved: meg ennek mi értelme lenne ? Teljesen felesleges.

MacákékIcukája 2015.02.17. 15:36:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: @vastyúk is ..: @Ditti82: en Robint neznem ejjel-nappal :))) Ja, multkor is pont akkor vagtak meg, amikor Edina szaritotta a hajat, o meg tusolt es keszult megfordulni :(

@csicserierika: ehh, megbuktam :( Mentsegemre legyen mondva, ez mar azutan volt, miutan kulfoldre koltoztem (most kigugliztam).

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:36:10

@Sargabogre: Ja.:) Az utcagyerek szerelmi vallomása.:)
Nem fog Edina hülyén kijönni ebből, csak még nem lát tisztán. Hótszerelmes volt egy elképzelt vademberbe, csak hát nem azt kapta, amit remélt. Lacit kint meg seperc alatt lebeszélik róla, és Edina jól jár, ha vége lesz, mert kint nincsenek kamerák, hogy megakadályozzák a pofonokat.

Ditti82 2015.02.17. 15:38:09

@MacákékIcukája: Jaj, hát nyilván. :D Fordulhatot volna gyorsabban. :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 15:38:47

@Csakazértis én vagyok a királynő: uuu, akkor meg tudnatok hivni a dontonezesre! Majd jol szedj ki belole kulisszatitkokat :)) Ja, lehet hogy a Doris ugy miatt kezdett el vagdalkozni, kellett valami ok.

@ornyim: hat ja... en meg dolgozom, itt nem tudom megnezni :( varnom kell :(

MacákékIcukája 2015.02.17. 15:41:58

@Ditti82: az milyen vicces lenne, hirtelen megpordul :)) mar majdnem helikopterezes :D

@csicserierika: kaphatok egy kettest, legyszilegyszi? :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:42:18

@MacákékIcukája: Laci a száraz dolgok nagymestere.:D Szárazsírás, szárazb*szás::D
Bocsiiiiiiiiiii, nem hagyhattam ki.:D

Edina a vallomásokat már azután hallgatta ilyen fejjel, mikor Laci már belegette, hogy az övék már kapcsolat, és ennek ürügyén eltiltotta Robintól, féltékenykedett, beleszólt, mit hogyan csináljon, és nem mindig szépen beszélt vele. A vallomások nagy része meg ittasan jött Laciból. Korábban sokkal vidámabbak voltak együtt, játékosabbak.

Amúgy ezzel kapcsolatban eszembe jutott valami. Mindig számonkérik a többiek, hogy ha Laci a nagy szerelem, miért nem ő a legjobb barát is, miért sír a Dani után. Az miért evidens, hogy ennek muszáj így lennie? A való életben ez így kialakulhat, az nagy szerencse. De bent kevés alanyból lehetett választani. Dani hamarabb volt barátja, mint Laci a párja. Ez bonyolult pl. Fannikának?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:43:18

@MacákékIcukája: Erre én is gondoltam, de nekik ott kell ülni a stúdióban, nem? A szerződésük miatt. Hacsak nincs fellépésük. Rosszul tudom?

Sargabogre 2015.02.17. 15:46:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: Laci az a tipikus passzív-agresszív érzelmi zsaroló, akikről számtalan film született már. ő az, aki vagy érzelmileg vagy fizikálisan (vagy mindkettő) agyongyötri a 'szerelmét', legalábbis egyre inkább egy ilyen férfi képe rajzolódott ki.

Ditti82 2015.02.17. 15:47:48

@Csakazértis én vagyok a királynő: Akkor viszont vihet minket a stúdióba. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:48:35

@-pkata-: Edinának van érettségije, az apja halála miatt nem tudott menni továbbtanulni. Amúgy muszáj neki egyetemre menni, mert a főiskola, mint olyan, nem is tudom, van-e még.
Nyelvtudás: angol biztos van, a kiejtéséből érződik (ahogy Fanniéból is, ha már itt tartunk :) ). Odahaza ha nem magyar gimnáziumba járt, akkor románul kell tanulni minden tantárgyat, és emellett kell egy idegen nyelv, vagy kettő.

Ditti82 2015.02.17. 15:48:48

@MacákékIcukája: Rélio 120 napig csinálta. Robin max. két hétig csinálná. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 15:49:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ha a párom, aki ugye imád engem, a szomszéd bögyös kis Jucikához járna át - barátként - naponta kiönteni a lelkét, hát nagyon gyorsan vége lenne a párkapcsolatunknak.

Ditti82 2015.02.17. 15:50:46

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: De Dani nem volt a "bögyös kis Jucika" szint férfiben. :D

csicserierika 2015.02.17. 15:50:53

@MacákékIcukája: de hiszen bepótoltad, úgyhogy MMKK átmentél :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:51:31

@Bujumburi: Egyetértek.:)
Amúgy úgy olvastam, már lakott a nagynénjénél, nem újdonság neki.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 15:52:08

@Sargabogre: De lehet, hogy csak tattika. A legjobb figyelem elterelő - mindenről -, hogy féltékenykedik. Ki hinné akkor, hogy nem szereti Ádinkát? Hiszen féltékeny.:)

csicserierika 2015.02.17. 15:52:11

@Sargabogre: vagy nagy spíler. Várjuk ki a végét.

lukacstoncsi 2015.02.17. 15:52:29

nánáná sztár lehecc mint rélijó :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 15:52:53

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: :D
Na, én elrongyolok a gyerekeimért a suliba, oviba, mert ha ottfelejtem őket, az én párkapcsolatomnak is vége, de minimum netelvonás.:D

lukacstoncsi 2015.02.17. 15:55:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: Robinnal jobban tudott szerintem egy idő után nevetni amíg a morcoskája hagyta:D Olcsó nő lett meg mit táncol a többi istenem ez a rossz duma Lacitól mintha Edina a zárdából szökött volna ki.össze kéne állítani egy ilyen best of-ot a nyavalygásaiből szerintem röhögne ha látná mekkora fasz ilyenkor nem?

Ditti82 2015.02.17. 16:01:05

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ennyire hülye nem lehet. Robin, az más kategória már. :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 16:02:17

@Csakazértis én vagyok a királynő: aww, tenyleg... De, szerintem biztos berendelik az osszeset, ugyhogy ennek lottek :( Mindenesetre meg lehetne kerdezni.
A szarazbaszas nekem is eszembejutott, csak inkabb nem irtam le :DD
Az Edinasra: tenyleg. Latod, ez nem is jutott eszembe. Akkor volt ez, miutan Laci bejelentette, hogy ok jarnak.
Szerintem Edina nagyon felnez Danira, ezert ragaszkodott hozza. A tobbinek ez nem fert bele a fejebe. De azt is megertem, hogy Lacinak rosszul esett, hogy Edina Dani nyakaba ugrott, mert hiaba nem egy ferfiszepseg, azert megiscsak himnemu, no. Ill. Laci egyertelmuen nem tudta kivivni azt a fajta intellektualis tiszteletet, amit Dani.

@Ditti82: nem varom el, hogy helikopterezzen, de azert neha megfordulhatna tusolas kozben ;)))

@csicserierika: szupcsi! kosziii :D

én se nézem 2015.02.17. 16:06:03

Üdv mindenkinek, és respekt az itteni, (többségében) net-szerte kirívóan intelligens kommunikációért, hozzáállásért, hangvételért, a szereplőkkel és egymással szembeni humánumért (ami egy reality-vel kapcsolatban különösen kellemes meglepetés). Nyugi, sírni nem fogok! :)

Nem értem Robin lelkiismeret-furdalását ill. hibáztatását. Azt mondja, "bocs Edina, azt hittem, Laci ellen több esélyed van, mint Fanni ellen, de tévedtem". ??? Valószínűleg nem tévedett: az, h Laci ellen nem jött vissza, nem jelenti, h Fanni ellen visszajött volna (sőt, ha a saját pasija is legyőzte, akkor az ellensége...) szóval nem Robin ásta meg a sírját.

Max Edina magának, bár ő sem a kék kendős döntésnél, hiszen attól, h az Lacié lett volna, nagy eséllyel ugyanígy ők ketten mentek volna, bár ez nyilván nem 100%.

Robin sírását, vonzódásait sem értem ezekkel a nagyon eltérő karakterekkel (Dóri, énektanárnő, Edina) - kicsit olyan, mintha mindig az iránt érezne hirtelen valamit NAGYON, aki a legközelebb áll hozzá a szobában. Nekem nagyon kamuszerű, bár értem a kényszert, és talán még ő is elhiszi.

Edina és Laci a villa után: azt jósolom, h Edina szemében Laci lesz a bűnbak, amiért elvesztette a játékot, így ránézni se bír majd. Akármilyen is Laci, kicsit sajnálom az akkori koppanásért, olyan, mint az a lúzer, akit még a földön is rugdosnak - bár voltaképp szereti ezt a szerepet, úgyhogy lehet, h egész jól ellesz vele.

bocs, h mindent egyszerre, de ezek már bennem voltak

Köcsöglány 2015.02.17. 16:09:35

Mi a francért lett letiltva a Köcsöglányos profilom? nem írtam semmi olyat,ami indokolta volna,szeretnék magyarázatot!!!!

MacákékIcukája 2015.02.17. 16:09:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): annak ellenere, hogy ez egy nesze semmi, fogd meg jol-cikk, kimondottan orulok, hogy felvetettek a temat! Varom a retekklub valaszat! :)
Egy jo oldala van a dolognak: van ki(ke)t utalni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 16:11:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: @-pkata-: Kicsi koromban a szomszéd néni vigyázott rám, akinek 2 velem egykorú fia volt. Állítólag folyton megpróbáltam állva pisilni én is. A szomszéd néni nem örült:)

Köcsöglány 2015.02.17. 16:12:53

Rohadtul nem értem,de tényleg. Marha korrekt dolog. Legalább szólhatnátok,mielőtt dobtok full értelmetlenül.

Csak ügyesen! 2015.02.17. 16:13:59

@MacákékIcukája: Pedig Laci jobban látta a játékot és a többieket is, mint Dani, ez többször is kiderült. Jobb lett volna rá hallgatni (mindkettő esetben, amin Edina végül elveszítette ezt a játékot, Laci jelezte neki h mit kéne tennie, de szerintem el se jutott a tudatáig), de ennek már mindegy.

Köcsöglány 2015.02.17. 16:17:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Nem tudom,annyit ír ki,hogy ebben a blogban jelenleg nem kommentelhetsz...passz

csicserierika 2015.02.17. 16:17:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): most már elengedhetik a kezét. Anikó sem volt döntős, és mégis őt foglalkoztatják legtöbbet. Szabad a pálya, ÉNBP-ben, , vagy hallgassák a sipítozását az RTL székházban.

Bujumburi 2015.02.17. 16:18:57

@Csakazértis én vagyok a királynő: látom olvasod lassan vissza a dolgokat :) :) hihi
a nagynéniset hol olvastad?

Csak ügyesen! 2015.02.17. 16:19:24

@csicserierika: Jup, én is ugy gondolom, h ez a cikk felér egy kilövési engedéllyel.

MacákékIcukája 2015.02.17. 16:19:28

@Csak ügyesen!: aham, Lacinak van egy csomo jo meglatasa, mar az elejen o figyelmeztette a tobbieket, hogy ha Zsura ennyire ramennek, akkor aldozatot csinalnak belole.

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: elhiszem, csak azt a reszet nem ertjuk, hogy miert baj az ha valaki esetleg ulve szeret? :)

@AdottEsetben: hat ez furcsa... :-/

csicserierika 2015.02.17. 16:20:55

@Csak ügyesen!: hehe , csak nehogy cikk-cakkban szaladjon :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 16:20:59

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: nahát, azt nem csodálom, meg tudom érteni. Sok tud lenni egyszerre :-D Szépen, lassan kell rágcsálni.

@AdottEsetben &lt;KötsögLány&gt;: pech. Sebaj, van új, sokan jártak már előtted is így :-) itt vagy, az a lényeg :-D

lukacstoncsi 2015.02.17. 16:21:08

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): van benne valami.de kell a népnek a só:D és a többiekben nincs annyi max ha rájuksóznak:D de ne nyerjen

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 16:21:22

@MacákékIcukája: Én nem láttam Gáspár Lacit olyan lelkesnek Ádinka irányában. Kiválasztotta mint az egyetlen nem botfülűt, és kész.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.02.17. 16:21:24

@MacákékIcukája:

Nem engem zavart hogy állva vizelek, hanem a csajt :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 16:23:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mert biztos bevallják majd, hogy igen, mi védtük be Fanni seggét...

Köcsöglány 2015.02.17. 16:23:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én is így láttam,inkább úgy nézett rá,mint egy rajongóra,szerintem nem feltétlenül lát benne "jövőt"

lukacstoncsi 2015.02.17. 16:23:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): De a retek mire ad őszinte választ egyébként?Semmire kb.Jó esetben előveszik a szokásos sablonszöveget oszt jól van.

MacákékIcukája 2015.02.17. 16:24:15

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: annyira rohogok :DDD
Varja', te nem Denisz vagy? :)))) A nagy repa kenyelmetlen, plane ha a leany kicsi es szarazon akarjak megdugvanyozni!

Bujumburi 2015.02.17. 16:24:40

@(AdottEsetben)KötsögLány: hűha! nem tudom mit írhattál, ami moderálnivaló volt, én olvastalak szinte végig... :O

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 16:24:56

@MacákékIcukája: Laccci ezt azért vette észre, mert ő magának szánta az áldozat szerepét. Megmondta a filmjében.

MacákékIcukája 2015.02.17. 16:25:53

@(AdottEsetben)KötsögLány: nem is mukodik a link rendesen a nevedre egyebkent :O

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ennyire nem figyeltem :) csak szeretnem, ha valami jo tortenne vele, ezert remenykedem :)

vastyúk is .. 2015.02.17. 16:26:35

@Csakazértis én vagyok a királynő: @vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Erre csak azt tudom mondani, amit a haverjaimtól tanultam:

- Létezik barátság fiú és lány között?
- Előtte vagy utána?

hihihihi

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 16:27:46

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: azt azért nem, ezért kell lassan, darabokban rágcsálni. Ügyesen kell, persze a nyulak tudnának mesélni.

@MacákékIcukája: a répát enni kell, nem tudom, h miről beszélsz ;-)

Köcsöglány 2015.02.17. 16:27:52

@Bujumburi: Én sem értem...lehet,hogy túl sokat írtam és kész :D

Bujumburi 2015.02.17. 16:28:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Igen, inkább ez történt. Edina leginkább a többiekhez képest aranytorkú, igaz nem énekel különösebben hamisan, de erre a hangra szokták azt mondani, hogy "meleg levegő". Persze ettől még lehetne vele mit kezdeni, viszont ahhoz nagyon erőteljes színpadi megjelenés is kéne (nem a szépségre gondolok, bárkiből lehet jó nőt csinálni, inkább a karizmatikus, szuggesztív kiállásra), hogy érdemes legyen ebbe pénzt ülnie az RTL-nek. Mozgása megvan, az nem lenne para.

Csak ügyesen! 2015.02.17. 16:29:27

@lukacstoncsi: Mondjuk, ez a része a cikknek szerintem totál nem volt igaz, Fanni fontos része volt ennek a szériának, de csak az egyik volt, még néhány másik ember mellett. 1 hónapig pl semmi másról nem volt szó a műsorban, mint a Laci-Edina-Zsu-Dani fájtról (volt h Fanniék az öf-be se fértek bele), míg az utóbbi másfél hétben más se ment, mint Edina-Laci. /Jó nagy hülye vagyok h csak most esett le h azért kellett most a szerelmespár párbaj, mert most volt a Rising Star döntője, és így nem az RS vitte el a teljes médiafelületet/. Fannit én mindig is az egyénisége miatt tartottam színfoltnak, de játékosnak nem annyira jó, ő is elég tudja egyébként, történet szálakat nem nagyon generál.

MacákékIcukája 2015.02.17. 16:30:11

@(AdottEsetben)KötsögLány: elfogyott a kommentadagod!

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ja bocsi! Meg persze tortat kesziteni belole. De elotte szigoruan le kell reszelni :)))

@vastyúk is ..: :DDD

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igaz :) (mondjuk en nem lattam a filmjet, csak toletek hallottam, hogy erre fog ramenni)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 16:30:44

@Csak ügyesen!: Ez igaz, de az ő látásmódját a nagy mellényűsége adja. Sztm a veszte is ez lesz. Amikor az egyik "mentorral" beszélgetett, és az megkérdezte, hogy mi volt a terve a bejövetelkor, akkor azt válaszolta Laccci, hogy uralni ezt az egészet, és a tenyerét lefelé fordítva, körbemutatta a villát.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 16:33:28

@Bujumburi: Megfelelő anyagi áldozattal, bármit lehetne gyúrni belőle. Mióta Király Lindát láttam, azóta hiszek ebben.:D

lukacstoncsi 2015.02.17. 16:34:39

@Csak ügyesen!: Fáncsika kb Dennissel van oszt ennyi.Ha az nem lenne szerintem nem lenne ekkora arca amilyen most.A balhéival próbál erősnek mutatkozni támad provokál.

Csak ügyesen! 2015.02.17. 16:35:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Igen, de váltott közben, vagy úgy hozta az élet h váltania kellett, még ha nem is önszántából: azt mondta h egy darabig ment is ez neki, de már jó ideje nem. Szóval felismerte h csak egy darabig bírta azt a karaktert hozni, amivel beküldték. Mondjuk, szerintem, ha annál a viselkedésnél marad, már rég nem lenne a villában.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 16:35:44

@(AdottEsetben)KötsögLány: elfogyott a karaktered :-D Nálam vehetsz, szoli zsetont kérek érte :-)

@MacákékIcukája: persze, de csakis nyersen, főzve nem szeretem.

Bujumburi 2015.02.17. 16:36:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Igen, a kérdés inkább az, hogy a sok tehetségkutatóval kitermelt "pacsirta" mellett van-e szükség egy újabbra, úgy értem nincs-e eléggé telítve a piac ahhoz, hogy megérje az RTL-nek ez a befektetés. RTL nélkül viszont majdnem 0-ról kezdeni egy zenei pályát az sok idő, mire megtérül a befektetett saját energia, idő és pénz. Még akkor is, ha történetesen egy VV Edináról van szó. Szóval nem mondanám, hogy halott az ötlet, inkább az a kérdés, hogy az RTL hogy mérlegel.

Ditti82 2015.02.17. 16:38:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "A témával kapcsolatban megkérdeztük az RTL Klubot is, ahonnan egyelőre nem kaptunk választ." Véletlen biztos. :D

Ditti82 2015.02.17. 16:43:20

@-pkata-: Hallgatás = beleegyezés. :D

,, 2015.02.17. 16:46:12

@(AdottEsetben)KötsögLány: uhh én rájöttem asszem az okára:O az egyik előző kommented alapján (előző poszt) sixx másnak gondolt. de nem akarok ebbe jobban belemenni. szal félreértés.

,, 2015.02.17. 16:47:29

@foxglove (F6): mármint egy másik, kitiltás alatt levő kommentelőnek.

2015.02.17. 16:47:37

Na, végre leesett, hogy ki az a Rélió. Nagyon gáz, egész délután a Béci-dal van a fejemben (sziahello, itt egy belevaló) Nem akarooooooom..... A refrént itt Béci énekelte fel nekik?

@én se nézem: Laci az áldozat szerepét szánta magának beköltözéskor, és kifejezetten jól hozza a választott karaktert. Ügyes.

Csak ügyesen! 2015.02.17. 16:48:48

@Bujumburi: Az RTL semmit nem fog befektetni VV Edina zenei karrierjébe, még az X faktoros énekesekébe sem tesz, majd pont egy képzetlen hangú, kábeles adón ment, így nem kiugró nézettségű reality szereplő karrierjét fogja egyengetni....

Ditti82 2015.02.17. 16:52:10

@natalja: Nekem a másik. Volt. De most beleültetted a másikat. :D

,, 2015.02.17. 16:54:18

@natalja: @Ditti82: csinálni kéne egy mash-upot a kettőből:)

,, 2015.02.17. 16:57:16

@Ditti82: én nem értek ehhez, de követelem, hogy valaki csinálja meg!:)

Köcsöglány 2015.02.17. 16:57:56

@foxglove (F6): MÁSNAK? há nem vagyok én buzzi :D :D Amúgy lehetséges,csak nem tudom,melyik kommentem alapján (a hosszú talán? fogalmam sincs,mert törölve van mind :( ),mert soha egy szóval sem bíráltam sem a blogot,sem sixx mestert,sőt,én imádom,hogy lazításként feljöhetek ide és írhatok,jó kis közösség (ez volt a nyalás része :P). Rosszul esik,hogy ok nélkül ki lettem rúgva,mert minden irományom elveszett,pedig néha próbáltam odatenni magam :/ Na mindegy,hátha majd kapok rá magyarázatot.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 16:59:16

@natalja: Pontosan. Ezért utálta ennyire Kiskunt, mert rájött, hogy ő is ezt a tattikát nyomná.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 16:59:56

@(AdottEsetben)KötsögLány: a sok d lehet az oka, hanyagold :-D

Asszem, foxikának igazsága vagyon.

2015.02.17. 17:01:10

@Ditti82: Bocsi. :D

@foxglove (F6): Neeeee...alig várom, hogy kimenjen a fejemből. Annak idején egyébként a Klikkesedjél c. világslágert sem tudtam kiűzni egy ideig. :D

Bujumburi 2015.02.17. 17:01:21

@(AdottEsetben)KötsögLány: írj neki, kérdezd meg, néha válaszol, legalább okulunk belőle.
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: az mit jelent, hogy sok D ?

2015.02.17. 17:02:31

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Tényleg, erre nem is gondoltam eddig. Lackó ügyesebben adta elő... :D

,, 2015.02.17. 17:02:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: az.@(AdottEsetben)KötsögLány: az az az, az a komment volt az.
Ha akarod Dottyka megprivatizálja neked, ő is rájött már, én nem akarok belefolyni. (csak vág az eszem, mint a beretFa, nem tehetek róLLa)

Köcsöglány 2015.02.17. 17:03:00

@Bujumburi: pont ez jutott eszembe,de őt nem rúgták ki
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: sok d,mint nevetéses szmájli? Robin után szabadon próbálok sokat röhögni,de hát semmit se lehet :D

Bujumburi 2015.02.17. 17:03:10

@natalja: Azért van a fejedben, mert a ritmikája olyan, mint a mizumizué, és már az is beleragadt az ember agyába.

Köcsöglány 2015.02.17. 17:04:10

@foxglove (F6): De hát baccus,semmi olyasmit nem írtam abban,ami bárkit sértene,csak pszichoanalizáltam.

,, 2015.02.17. 17:04:18

@(AdottEsetben)KötsögLány: mármint nem a hosszú, hanem amire Dotty célzott.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 17:05:23

@Bujumburi: @(AdottEsetben)KötsögLány: koncsit dilettánsnak tartja sixx, nem rúgja ki :-D Valahol nem is csodálom :-D

Bujumburi 2015.02.17. 17:09:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Valamiért mindig egy tatát képzelek oda, amikor a napi-koncsit olvasom. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 17:09:47

@(AdottEsetben)KötsögLány: egy korábbi posztban egy kettőspont után sok D betűt raktál nevetés kimutatása érdekében. Sixx azt hihette, hogy egy kommentelő vagy, akit emiatt is, és egyéb okok miatt mindig kibaszcsiz, de visszajön másik név alatt (korábbi ő-szinte) és ez lehetett a félreértés oka.

Ezért mondtam, h a sok D betűt hanyagold, mert véletlenül így jársz.

Ez a tippem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 17:09:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): De hát ez egy fals okoskodás. Azzal, hogy a gerlepárt kendőzték meg, a összes többi lakó seggét is bevédték, nemcsak Kazalét. Az iskolahéten meg simán el tudom képzelni, hogy Kazalka benyalta ától cettig a az előírt anyagot, mert nem hüjje.

Gia 2015.02.17. 17:10:18

@(AdottEsetben)KötsögLány: Azt hitték a sok D miatt,hogy az eredetileg Őszinte nevű fórumozó vagy.Először amúgy én is.

Bujumburi 2015.02.17. 17:13:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Volt, hogy pár napig nem tűnt fel, akkor egy kicsit elkezdtem aggódni, hogy történt-e valami szegény tatával. Aztán szerencsére visszatért és jól ki is osztott, hogy hülyeségeket beszélek, mi a francot nézek. Valahogy nekem ő is hozzátartozik a bloghoz. :D

másodpéldány 2015.02.17. 17:14:27

ez a velvet cikk egy hülyeség... mármint azt állítani, hogy fanni nem okos... és igenis megérdemelte a legjobb diák címet, egy szorgalmas csaj, aki még laciért is képes volt regényeket írni a párbaj előtt...

minden feladatot teljes erőbedobással csinál...

az lehet, hogy a karaktere miatt (egy lánynál nem bocsájtják meg a szókimondást és az olykor valóban alpári stílust) ki akarnák szavazni, de az is tény, hogy műsor nélkül maradtak volna a nézők, ha az rtl ezt engedi... szóval más a néző logikája, és nyilván más a stáb feladata....

viszont, ha laci nem hagyta volna (mindig tudja mikor kell passzívnak lennie) a kéket edinára rakni, akkor más lett volna a helyzet, hiszen hárman is pályáztak akkor még lacival párbajra,
szerintem másképp alakult volna a párbajozás... és edina még mindig benn lenne, de lehet, hogy laci már nem, hisz fanni frissen nyerte a médiahetet nézői szavazással...
de akkor figyelm,et és kameraidőt kapott most ez a szerelmi álpárbaj, hogy felvitte laci népszerűségét, amit amúgy semmivel nem érdemel meg, legalábbis a birtoklómániás, erőszakos, mocskosszájúságáért biztos nem...

ha volt forgatókönyv, akkor az valóban kicsúszott a stáb kezéből... azt hiszem, bár kármenteni még lehet, pl,. ha a rendőrségi ügy miatt túl sokat kell kimennie a villából lacinak, és az túllép egy bizonyos mennyiségű órát akkor...

igaz szerintem ígyx is gáz, és nem tudom hogyan magyarázzák, hogy a per ellenére bennmaradhat a házban, a temetés nyilván más, mint egy garázdaságvád...

Bujumburi 2015.02.17. 17:15:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szóval az ilyenekért dobja ki sixx az embereket? Reméljük ezt most nem értette félre és téged azért meghagy nekünk. :)

Köcsöglány 2015.02.17. 17:16:34

@Gia: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Jaaa. Na ezentúl nem nevetek,semmi szmájli. Őszinte vagyok,de nem úgy :P (na,eeebacctam). Nem igazán vágom,ki az a kommentelő amúgy,egy-két hsz-ét olvastam,de nem hagyott mély nyomot bennem. Többnyire nem értettem vele egyet azt hiszem.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 17:16:41

@Gia: én nem, nem kevertem, pinkit fel lehet ismerni :-D

@foxglove (F6): gondoltam, szeretem, ha egy ekg-n vagyunk :-D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 17:19:44

@(AdottEsetben)KötsögLány: Pont azon gondolkoztam, hogy milyen kár, mert mennyi őőőőőőőőőőőszintét tudott volna írni :(:( az őőőőőőőszinte kicsi lányról :) ( szigorúan egy db)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 17:20:03

@Bujumburi: na, igen, csak még hosszabbnak kell lennie :-D

@(AdottEsetben)KötsögLány: mert gyomlálva van mindig :-D

Rémület 2015.02.17. 17:20:38

@Csak ügyesen!: Ja-ja. Naív elképzelés, hogy az rtl egyengetné Edina énekes karrierjét. Elmehet a Fásy mulatóba. Jó a mozgása, az énektudása oda talán elég. Bár a szerethető, nézőbarát karizma, nem tudom, megvan-e benne.

,, 2015.02.17. 17:22:16

@(AdottEsetben)KötsögLány: ő meg köcsög lány, és úgy:)
sajnálom, nem bírtam kihagyni, majd jól bosszút áll rajtam, ha olvassa, de leszarom már

Köcsöglány 2015.02.17. 17:23:05

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: :D (na,jó,ilyen egy-egy darabokat azért engedélyezek magamnak,mert anélkül nehéz a virtuális élet) Két szomorú szmájlit írtál,büntesd meg magad!

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: köszönöm,hogy felvilágosítottatok,ezentúl jobban figyelek majd arra,hogy feleslegesen ne röhögjek túl sokat :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.17. 17:30:04

@(AdottEsetben)KötsögLány: így a neved is jobb lett, bár egy c, meg egy h mehetne bele :-D

Gia 2015.02.17. 17:30:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Csak hirtelenjében hittem én is,a sok kifutó D bötű miatt.De aztán láttam,hogy nem ő az. ;-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 17:30:42

nah én megyek szolizni, majd közben gondolok a Fannira, sziasztok

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 17:31:44

A Robin - Ádám párbaj után, este a Belevalóban ott volt az Ádám apja, és a Robin nevelőapja, aki már 15 éve él együtt az anyukájával, és közösen nevelték Robinkát. Szépen beszélt Robinról, azt is elmondta, hogy Dóri nem az este, nem szereti a " műnőket" ...a hosszú fekete hajú nem szilikonos nőket szereti. Sosem értettem, hogy miért mondta, hogy az anyukája egyedül nevelte, és azért ilyen. Amúgy az Ádám apja is nagyon jó fej volt. Szimpatikusak voltak, ahogy nyilatkoztak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 17:36:23

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Akkor lenne jó hasonlat, ha a Dani min. Robin, vagy a szomszéd bögyös Jucika 80 éves és a bögyei a térgyekalácsáig ér.:D

Ditti82 2015.02.17. 17:36:31

@natalja: Ne tetézd már basszus. :D

Köcsöglány 2015.02.17. 17:37:34

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: 26-15= 11 éves koráig az anyukája nevelte,az azért nem kis idő

Köcsöglány 2015.02.17. 17:38:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Majd Dóri párbajára tartogatom,hogy felvegyem a gettóhangulatot :P (ha lesz neki egyátalán)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 17:44:27

@lukacstoncsi: Robinnal eleve jóban volt, már az elején, mikor Robin bement, megtalálták a közös hangot.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 17:45:16

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szegény szomszéd néni.:D Én meg betonoztam főzés helyett, meg sódert lapátoltam, és fociztam.:D

Köcsöglány 2015.02.17. 17:46:04

Végignéztem a párbajos galériát (én hülye),azért az elég creepy,hogy Laci könnyek nélkül sír mindenhol. Nagy színész.

Mirocska 2015.02.17. 17:50:13

Most néztem meg az ismétlést. Amikor Lacci megkérdezte Robint, hogy főzhet-e neki kávét, már én is sírtam! Csak én a röhögéstől! :-D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 17:50:37

Edinának van érettségije. Dolgozni akar, és mellette tanulni média szakon. Remélem, hogy ha Laci nyer, vagy ha nem!!! ( szerintem nem!) Edina elfelejti a villát, meg Lacit is mert nem hozzávaló!!! Neki nem vadember kéne, hanem egy jobb érzésű, olyan Robin féle. Lacival nem lehetne elmenni egy társaságba, vagy szórakozóhelyre, mert mindig kitörne a botrány. Egyszerűen olyan típus. Edinának egy nyugodt harmonikus családi életre lenne szüksége, ami sosem lenne Laci mellett. Remélem, hogy észhez tér, és kilép ebből a nagy szerelemből! (amit kétlek, hogy szerelem.) Laci, nagyon zokogott egy könnycsepp nélkül. (Fannikától vehetne órákat!) ...Nekem a Robin búcsúzkodása volt megható, hang nélkül folyt a könnye, annyira bántotta, hogy Edina kiesett és reméli, hogy barátok lesznek és megbocsát majd meg neki! Sokkal őszintébb volt, mint a Laci zokogása, " a kettőnkért megnyerem!") Én nekik drukkoltam, de már taszított a Laci nyavalygása. Szerintem nem fogja megnyerni. Jobb is, mert akkor nem költöznek össze, és mindenki megy a saját útján! Amúgy a Laci családja, elvenné a pénzt.

Itt egy videó, amikor Edina megtudta a Laci viselt dolgait.
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/vv-edina-uristen-laci-mit-tettel-valo-vilag-2330209

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 17:54:08

@(AdottEsetben)KötsögLány: Jó, de nehogy már 11 éves kora után nem lehetett példakép a nevelőapa? Csak egy férfi, méghozzá nagyon jóvágású, értelmes ember, és jó volt a viszony köztük.

Köcsöglány 2015.02.17. 17:58:45

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Hát,márpedig szerintem Robin nem túlzott,amikor azt mondta,hogy apa nélkül nőtt fel. 11éves korban már inkább a környezetükre kezdenek figyelni a gyerekek,nem csak a szülőkre. 11 éves koráig két nő nevelte,ez iszonyatosan mély nyomot hagy egy kisgyerekben(személyiségfejlődésre gondolok pl). Nyilván példaképként tekint (gondolom) a nevelőapjára,de 0-11 éves korig azért elég sok minden kimaradhatott neki.

,, 2015.02.17. 18:00:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ha kávé alatt azt érted, h szokás szerint megpróbál lejáratni és ellehetetleníteni, v privikben oltogat ellenem másokat, ismeretlen és számomra fontos embereket is, akkor igen.
na jól van sziasztok.

Köcsöglány 2015.02.17. 18:01:15

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Egyébként meg Dóri hiába nem az esete külsőre,lelkileg és személyiségileg szerintem nagyon hasonlítanak egymásra. Persze Robin nem issza magát sosem vállalhatatlanra és sokkal intelligensebb.

csicserierika 2015.02.17. 18:02:23

@Mirocska: mi reggel meg is kávéztunk itt a blogon, én főztem :)

Mirocska 2015.02.17. 18:11:35

@csicserierika: Láttam, de annyira dolgoztam, nem tudtam jelentkezni, hogy én is kérek! :-))

mr miss 2015.02.17. 18:12:30

@Mirocska: én is most néztem meg azt a részt a videók között, és hát kész röhej az a torz hang, torz arc és ahogy ilyeneket mond:
"olyan gyönyörű volt, nem volt még ilyen párbaj tényleg, végig fogtuk egymás kezét, nem engedtük el, brühühü"
lol. túltolja vsz. kicsi műsírást még nem venne észre mindenki.

csicserierika 2015.02.17. 18:12:59

@Mirocska: sírva ittuk , de jó volt :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 18:14:05

@(AdottEsetben)KötsögLány: Nekem semmi gondom nincs Robinnal. A bennlevők közül, Ő a legszimpatikusabb. Őt tartom a legnormálisabbnak. (kicsit sunyi, de melyik nem az?) Ellenben a javára írom, hogy nem káromkodik annyit, és több az empátia benne, mint a többiekben...Nem szavazok senkire, de nem bánnám ha Ő nyerne! -ennyi(ke)-

csicserierika 2015.02.17. 18:15:01

vv7 oldalán egymás alatti videók. Au sír, Au sír, Lacci sír. Robint miért hagyták ki ? :D

csiri bá 2015.02.17. 18:15:55

@csicserierika: és melyik volt? a sparos 2 in 1 vagy a 3 in 1? :)))

Mirocska 2015.02.17. 18:16:58

@mr miss: Totál úgy beszél róla, mintha meghalt volna! Mi az hogy szép párbaj??? :-)))

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 18:17:09

@(AdottEsetben)KötsögLány: Akkor Te nem tudsz Dóriról semmit. A két személy, ég és a föld. Egyáltalán nem hasonlítanak. Dóri, meghúzta magát...a valóságban nem ilyen. Inkább Robin nyerjen, mint Dóri! Ő inkább megérdemli, de majd a csatorna dönt úgyis.:))))

csiri bá 2015.02.17. 18:17:19

@csicserierika: és Fáncsit? meg Deniszkét? Dórikát? :))) tiszta siratófal. :DDD

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 18:25:40

@csicserierika: Aurélió tényleg sírt, meg Robin is...folyt a könnyük. Nagy képernyős TV -m van, ma odaálltam elé, és néztem Lacit. Egyetlen könnycsepp sem volt a szemében, csak ajvékolt. Nem akarom bántani, de szerintem elég lett volna, ha felveszi azt a világfájdalmas arckifejezését, azzal többet ért volna el. Edina miatt kedveltem Őt, sokszor aranyosak voltak együtt, de most taszított a viselkedése. A Robin búcsúja, és néma sírása ellenben meghatott. Inkább Ő nyerjen!

Mirocska 2015.02.17. 18:27:30

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Au és Zsófika között mosolyszünet van, ő azért sírt, nem a VV dráma hatotta meg!
Hajrá Robin! :-))

kiingattak 2015.02.17. 18:27:57

Látom, hosszú ideig téma volt Edina továbbtanulása. Baróttól pár kilométer Szentgyörgy. Ott is van egyetem. Magyarul is. És Romániában még szociális ösztöndij is van. És van távoktatás. Ha tanulni akarna megtehetné. Mondjuk akkor nem lehetne Rélio lenne a példaképe.

Mirocska 2015.02.17. 18:28:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Valaki majd csak megdob vele... Különben kénytelen leszek sírni! :-D

kiingattak 2015.02.17. 18:28:56

Értelmesen leirtam. Edina dijat nekem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 18:45:20

@(AdottEsetben)KötsögLány: Akkor kicsit értelmezhetetlen Robin magyarázata, azért 15 évig volt férfi példaképe, egészséges családképe.

csicserierika 2015.02.17. 18:54:10

@csiri bá: három az egyben, mert cukrosan szereti :)

csicserierika 2015.02.17. 18:55:32

@csiri bá: ők nem sírtak tegnap, csak az alfa fiJúk :)

Ditti82 2015.02.17. 18:57:57

@csiri bá: Mindegyik bömbölt már.

malevil2050 2015.02.17. 18:59:33

Jó estét jó arcot,Asz történt hoty nem történt semmi sem eme iszgalmas műsor hullámain.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 18:59:39

@Mirocska: Lehet, nem tudom. Sosem veszek bulvárlapokat. A hírkeresőn szoktam belefutni dolgokba, de nem mindig olvasom el Őket. A múltkor olvastam, hogy AU megkérte a kezét, de Zsófika nemet mondott.:))) Azóta nem tudok róluk, nem követem az eseményeket. Ez van.:))

Juvegrande85 2015.02.17. 19:03:30

Az a véleményem, hogy Robinnak és Dórinak terve volt hogy a most végbement párbaj után veszik célba Fannit. Csak rohadtul meglepődtek, hogy nem Edina jött vissza mert a terv alapvetően úgy lett volna számukra jobban kivitelezhető mert Edina az első vonalban harcolt volna és nagy eséllyel úszhatták volna meg a párbajt Edina mögött.
Nem gondoltam volna hogy Laci visszajövetele esetén is meg tudják ezt játszani tekintettel arra, hogy elvileg mindkettőnek ő a legfőbb ellensége... de akár működő képes is lehet a dolog. Csak a Dóri így veszélyben lehet mert a Laci még láthatóan képtelen újra harcba állni és így nem vonja el a figyelmet róla. Ellenben Robin szerintem megint zseniálisan be van biztosítva. :) Jól átlátta, hogy az időpont most alkalmatlan a Laci kiejtésére. A nézők sose szerették amikor a földön fekvőbe rúgnak. Márpedig a Laci most ki van feküdve. Ezért esne most ki bárki ellene. Arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Fanni is átlátja e ezt vajon... és él e a valójában számára egyetlen reménnyel és viszi Dórit. Én ezt várom egyébként.
Az utolsó párbajra meg jön egy a korábbitól azért békésebb keretek között lezajló Laci-Robin párharc és eldöntik ki lesz a Finálé legnagyobb esélyese.
A Dennisnek meg tutira megvan a garantált 3. hely.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 19:04:02

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Nem figyeltem...csak néztem.:))) Kíváncsi voltam rá, hogy tényleg sír, vagy csak megjátssza? Nem volt egy könnycsepp sem. Túljátszotta, de minek? Rászavaztam volna, de ezek után nem fogok. Törlöm az appot, nincs rá szükségem.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 19:06:34

@csicserierika: Lehet, befele sírt. Egyik nagyobb színész, mint a másik.:) Igaz, azért mentek be. Az én kedvencem kiesett, a többi meg nem érdekel. Őt is azért kedveltem meg, mert mocskolták.

malevil2050 2015.02.17. 19:07:10

Mostan olvastam a déli nyúzba hoty 3. fokú árvízvédelmi készülcséget rendeltek el bp-nél a dunán mer a vellából patakokban ömlik a könny beléje,oda e.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 19:10:58

@csicserierika: Biztos ismered azt a dalt, hogy...Lehet könny nélkül sírni, ha fáj a szív, csak a fájdalmat titkolni kell!...na a Laci is eltitkolta a könnyeit.:)) Attól, még lehet szerelmes, vagy nem.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 19:18:19

Sajnálom mindegyiket. Borzasztó, így örökösen harcba állni, azért a 40 milláért. Nekem mára ennyi elég volt. Megnézem a kiválasztást, most Fannika taktikázik a műbalhéval. Lehet, hogy a 2 csaj megy ki.:)) Fanni lecsicskageciz mindenkit, Dóri meg körbeköpködi a stúdiót. Jobb lesz, mint egy kabaré....További jó szórakozást! Szép estét mindenkinek!

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 19:19:43

@malevil2050: Ja, ez nem "a szobában lakik itt bent!" ...ez olyan dunai vízityúk.:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 19:20:43

@másodpéldány: ne szépitsd, mindannyian tudjuk (és nézd meg a szavazás eredményét is), hogy úgy tolják/tolták Fannit, mint a lopott bringát.

másodpéldány 2015.02.17. 19:21:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA:

"az appot minek törlöd? Nem fér el?"

nehogy véletlenül hirtelen felindulásból mégis szavazzon...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 19:21:39

Melyik csapat videóklipje tetszik jobban? (VV oldalán)
Young Stars
66.8%
V-Red
33.2%

malevil2050 2015.02.17. 19:22:24

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Egen és a vaskapunál született 1905-ben.Edáig úszott felfelé,minden álma az vót h lássa a vellát.

csicserierika 2015.02.17. 19:23:40

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: meglátjuk, h Oscar-díjas lesz -e :) Edinka is azt szeretné, h ne töröld az appodat :)

Kosztarika 2015.02.17. 19:24:09

@-pkata-: Mondtam má'! Lila kendő lesz és gyilok :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 19:24:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Elférne...de sosem szoktam szavazni. Most csak Dani miatt töltöttem fel, szerettem volna ha bennmarad, és kavargat! Most, meg már nem szavazok, esetleg Robinra, attól függ kivel párbajozik. Ha Lacival, akkor egyikre sem, ha valaki mással, akkor nyomok egy lájkot Robinra. A Fináléba ha bent lesz szavazok rá, aztán törlöm. VV -t sem nézek soha többet, elég volt. Nem tetszik a színvonal. Árpa Attila alatt jobb volt.-ennyike-

csicserierika 2015.02.17. 19:24:37

@malevil2050: csak pontosan: ej, mi a tyő... :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 19:26:44

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Megveszem az appodat egy sörért, megihatod a közös döntőnézésen.:D Na? :D

malevil2050 2015.02.17. 19:27:11

@csicserierika: Akko meg letyen az,,,,te nyertél,de csak mostan.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 19:27:58

@másodpéldány: Szerintem Fanni nyer. Megdolgozott érte. Káromkodott, dugott orrba szájba, visongott, mindenkit leoltott, rendelésre tudott sírni...stb. Megharcolt a nyereményért, és még műsorvezető is lesz. Én biztos nem fogom nézni a műsorát, sírba visz a nyávogása.:))))

csicserierika 2015.02.17. 19:28:41

@malevil2050: erről sem én tehetek, belémégett :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 19:31:50

@Ilyen vagyok: Nagyon remélem, hogy nem. Akkor durci leszek.

másodpéldány 2015.02.17. 19:32:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): (kegyesen válaszolok neked, mert múltkor adtáűl valamilyen infót, már elfelejtettem mit, de nem csinálunk ebből rendszert)

szerintem fanni nem egy jockey ewing, és én kifejezetten szeretem fannit...

viszont csak a hasonlat kedvéért hozom be jockeyt, hogy ha szavazatra bocsátották volna, akkor jockey ewingot nagyon hamar kiszavazták volna a dallasból... nem azért mert rossz színész, vagy rosszul játszik, sőt, ő játszik a legjobban, hanem mert a jófiú rendes öccsét tartották volna benn a nézők, akik rögtön hoppon is maradtak volna...

és akkor hol lenne a show...

tudom, hogy sok helyen sántít, illetve vérzik ez az összehasonlítás, mert fanni alapjáraton egy nagyon klassz bátor csaj (tudom itt most a fanniutálók hörögve, vonyítva elterülnek, esetleg fetrengenek a padlón, de nem baj legalább tiszta lesz) míg jockey az ősgonosz manipulátort játssza

az összehasonlítás arra vonatkozik, hogy nem lehet dinamikus showt csinálni, ha nincsenek benne provokatív, a nagyközönség számára pimasz, botrányos a kor elvárásait nem kielégítő, hanem épphogy átlépő, kikezdő szereplők...

ők azok, akiket IMÁD UTÁLNI a nagyközönség, csakhogy míg egy férfinél az ilyen magatartást alapvetően elnézik, sőt jutalmazzák, egy nőnél nem, mert vele szemben nagyobb az elvárás, hogy igazodjon és alávesse magát az uralkodó normáknak, azaz a macsó társasalom követelményeinek...

auréliónak mindenki elnézte az összes f-ségét, mert fiúlányként egy édes, aki ezt megteheti, fanni alapjáraton nem teheti meg...

malevil2050 2015.02.17. 19:32:11

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Mostan tejjesen komolyra fordítva szót,asztat el kell ismerni el kö ismerni ,őt is nyomták de eme naty teher mellett,még vót ideje sót is csinálni.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.17. 19:33:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: A döntőn szavazok Robinra, ha még bent lesz, aztán törlöm. Aranyos vagy, de én nem teszek egy lépést sem értük. Családi programunk van. A döntőt, majd vissza nézem. Meglátom ki lesz a háromban, ha Robin ott lesz, akkor megkapja a lájkom, a finálé után pedig törlöm. Így határoztam. Bocsi! Na mentem, vacsora idő van. Szép estét MKI!

csicserierika 2015.02.17. 19:35:03

@malevil2050: vv-n edződtem, sokat bírok :)

Köcsöglány 2015.02.17. 19:40:43

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Nem értem...annyira utálod a VV-t,és téged igazából nem is érdekel,de azért mindig látom,hogy folyamatosan írsz és elemzel és.... Mi sem feltétlenül azért megyünk döntőt nézni,mert annyira húde valami,én mondjuk kíváncsi vagyok a többiekre,másrészt meg ez egy tök jó program. Na mindegy.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 19:43:14

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Szerintem ne sajnáld. Még így sem rossz órabér, ha visszaszámolod.

malevil2050 2015.02.17. 19:43:16

@(AdottEsetben)KötsögLány: Hoppá eszt nem is tuttam,hude ideges lettem.

malevil2050 2015.02.17. 19:44:32

@csicserierika: Akko te már elmonhatod h 7 próbás vagy.

Kosztarika 2015.02.17. 19:46:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: és mit csinálsz olyankor? Toporzékolsz, földhöz vered magad, sírsz? :D

csicserierika 2015.02.17. 19:46:34

@malevil2050: úgy, úgy, hétszer tették próbára az idegrenCCeremet

mimózA 2015.02.17. 19:51:08

@kiingattak: egyetértek, neki két orszagban van lehetősége tanulni mint tudjuk nálunk jobban tamogatjak őket, mint a szabolcsi stb magyarorszagi fiatalokat. Esetleg gyűjtést is osszehozhatnak neki . Pl rrajongótábor és Erdély.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 19:51:31

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Alföldi nagy bajban lesz, ha Sines-Reni után Lacccinak is szerepet kell adnia.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 19:53:02

@mimózA: sztm Isaurának előbb összejön. Ha csak Kiskun nem intéz neki valakit a levetettekből.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 19:54:42

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Semmi gond.:D
Mi sem értük megyünk, egymásra vagyunk kíváncsiak (én egyre jobban :D ). :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 19:55:06

@másodpéldány: "kegyesen válaszolok neked" - miért, mégis "khiiii vhaaagyy theeee...." ? :D

Attól, hogy te birod a Fannit és attól, mert -szerinted- csinálja a sóóóóót (amit pont leszarok, mert nekem nem jön be ez a fajta öncélú és ordenáré közönségesség, a pusztitó egoizmusáról nem is szólva), attól a Fanni még bizony egy Értéktelen kis Senki, akár tetszik neked ez a vélemény, akár nem. :)

Én Jockey Ewingot imádtam, főleg azért, mert a geciségéhez észt is adtak neki a forgatókönyvirók. De ha csak a VV-t nézzük, akkor ott van Attila vagy Viki, kvázi ugyanebben a műfajban.
Fanni számomra (Denisszel együtt), az ún. altesti humor megtestesitője (tudod, tortát nyomni a másik képébe, meg nekifutásból picsánrúgni, Stan és Pan, érted... ), ami azért fényévekre van a fenti példáktól.
Nekem ez ugyan nem jön be, de ettől te még hihetsz másban, csak néha idegesitő a mantrázásod Fanni okosságáról és tehetségéről.

Ps. most néztem a szavazást a Velvet cikkénél: 1931 vs. 320. Hát, ennyike.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 19:55:38

@malevil2050: És felbukkant itt, mint Nagy-Bandó András anyósa.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 19:57:02

@Ilyen vagyok: Kajabálok és hülyeségeket beszélek.:D
Földhözverős durcit nem csinálhatok, még megütöm magam, meg a gyerekeim is kiröhögnek::D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 20:07:19

@Ilyen vagyok: bár nem engem kérdeztél, de szerintem Dórinak nagy esélye van. Én legalábbis rá tennék egy jelet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 20:08:07

@Ilyen vagyok: Sztem Fanni. Vagy csak remélem.:) Ha megint összezár a hármas, megdobálják Robint, de ezt most nem hiszem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 20:10:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Az Origó se nagyon változott
Kinek drukkol a Való Világban?
Dóri 2% 378
Fanni 14% 1974
Dennis 7% 986
Laci 32% 4393
Robin 42% 5727
Összesen: 13458

www.origo.hu/teve/20150217-borult-a-papirforma-a-valo-vilagban.html

Kosztarika 2015.02.17. 20:13:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Csakazértis én vagyok a királynő: mindenkit kérdeztem :)

Én is remélem, hogy Fanni meg, de akkor olyannal menjen, aki ellen kiesik. :)

Ruadhnait 2015.02.17. 20:17:01

@Ilyen vagyok: Szerintem talan a Dorival szemben johetne vissza egyedul, de csak azert, mert a Dori semmit nem csinal, igy kicsi a rajongotabora. Bar szerintem a Fanni ellen sokan nyomnanak, lehet, hogy ellene is kiesne.

Ruadhnait 2015.02.17. 20:21:08

Ez a szavazzunk melyik szam meg video lett a jobb es a nyertes csapat valami nagy jutalmat kap... Edina benn sincs, tehat egyertelmu, hogy megint a Fanni csapat nyer majd, mindegy, hogy egyebkent szerintem is az o videojuk lett a jobb, de ez megint olyan, hogy ha nem az lenne jobb, akkor is ok nyernenek, mert aki vitte a masik csapatot kiesett. Milyen jutalmat kap ha mar ott sincs? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 20:22:23

@Ruadhnait: Sztem a jutalom a kinti életben lesz érvényesíthető, én kislemezre gondoltam, de biztos túl nagyot gondoltam.:)

másodpéldány 2015.02.17. 20:25:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

rajtad úgy látom az se segítene, ha figyelnél is arra, amit nézel...

szóval sokadszorra, mert úgy látszik még nem sikerült megjegyezned:

fanni okos, humoros, szellemes, torony magasan áll az attila-éle akarakterek felett..

van rajta mit csiszolni és igen vannak erős önromboló késztetései is, de remélhetőleg idővel lenyugszik és egyenesbe jön magával, egy csajnak mindig sokkal nehezebb lázadónak és újítónak lennie... meg szokták ölni őket... ki szokták nyírni őket... egy ilyen rohadt világban élünk, ahol csak akkor mehetsz szembe a forgalommal, a hatalmasra nő a csiklód, mert van egy Y-od is az X-ed mellé...

most megint szüneteltessük egy kicsit a kommenikációt, mert ez már egy kicsit sok idő rád...

másodpéldány 2015.02.17. 20:28:13

@másodpéldány:

hát ebbe sok félregépelés került sajna:
1.
tehát attila-féle karakterek

2..
ha hatalmasra nő a csiklód

malevil2050 2015.02.17. 20:28:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Semmi értelme,eddig még nem jötté rá?.Ehhe a vv szinthez tökélesten megfelel,

Kosztarika 2015.02.17. 20:34:33

@másodpéldány: ne mondd el többször, ha kérhetem, hallottuk eleget. Ez a Te véleményed és tiszteletben tartjuk, de ha 100 elmondod i, attól még nem lesz igazad.
Mi - páran - másként látjuk. Nem attól lesz "újító és lázadó" valaki, ha átgázol másokon, ha hátba döfi azt, akinek barátságot színlel, aki alpári, aki köpködéssel oldja meg a konfliktusait, aki köszönés helyett lekurváz valakit.. Ezek régi jellemhibák...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 20:40:17

@Ilyen vagyok: Pedig röhögni fogsz, van benne igazság.:) DE (mert minden mondatban van de :D) emellett alpári, trágár, önző, törtető, magamutogató, tiszteletlen, sok benne a rosszindulat és átgázol másokon.
Csak túl sok az elfogultság, és a de utáni részek eltűnnek a csillámpónis ködben.:D

Kosztarika 2015.02.17. 20:43:13

@Csakazértis én vagyok a királynő: erre írtam - szintén többször - hogy kár érte, mert bennem semmi nem nyomja el az általad is említett tulajdonságait. Azoktól mentesen talán?? bírnám. (bár akkor is felszínes, mert csak a külseje foglalkoztatja és végtelenül önző)

Ruadhnait 2015.02.17. 20:44:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hat az nagyon vicces lenne :) De ha valami ilyen lesz, akkor jo, akkor nem haborgok :D

Gia 2015.02.17. 20:45:27

Iza sem békül és Aurélióék is szakítottak.Dömping van?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 20:49:03

@Ilyen vagyok: Hát mindenesetre nehéz lesz ezt eltüntetni a köztudatból. És míg azt hiszi, hogy mindenki a nemi élete miatt ítélte meg, addig nem. Én is jókat derültem rajta, meg fogtam a fejem néhány megjegyzésén, de így van, ahogy mondod, nem nyomja el összességében a negatív tulajdonságokat.
Emellett tőlem foglalkozzon a külsejével órákat és legyen önző, sokan vannak ilyenek, míg a többi tulajdonság lemarad a sor végéről. De sajna nem.

Köcsöglány 2015.02.17. 20:52:12

@másodpéldány: "torony magasan áll az attila-éle akarakterek felett" Ezt így egészen komolyan gondoltad,hogy Fannika több értéket képvisel,mint mondjuk Attila? Nem írhatok sok röhögősfejet,ezért most leírom,hogy MURVA HANGOSAN NEVETEK EZEN A KIJELENTÉSEN. Fáncsika lehetne egy "normális" karakter,ha akarna,de nem akar,teljesen zakkant (no nem ezért,sok másért). Vitathatatlan,hogy csinál műsort,de annak milyenségét inkább ne firtassuk. Vajon miért csak azt látjuk belőle,hogy ordibál és hülyeségeket beszél? Az ON-okból is csak annyi derül ki róla,hogy tényleg nem tud szinte másról beszélni,csak:
a, magáról
b, magáról
c, magáról
ja,és egy kicsit a divatról vagy valami irreleváns f@szságról. Nála önzőbb nő kevés volt eddig a VV-ben. Fel nem foghatom,hogy képes valaki ilyen elvakultan védeni őt.

Köcsöglány 2015.02.17. 20:53:18

@Csakazértis én vagyok a királynő: Fáncsika,akinek nem kell gumi,mert úgyis keveset szexel....nekem így fog kb megmaradni (nagyonröhögökszmájli)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 20:54:26

@-pkata-: Sztem ez és a korábbi ugyanilyen szavazás a következő dolgokkal nem kalkulál:

1, Az ingyenes appos szavazás nem arról szól, hogy ki mellett voksol valaki, hanem inkább arről, hogy ki ellen.
2, Azok, akik az appot is letöltik és szavaznak, olvassák-e az Origó cikkeit?

,

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 20:55:16

@(AdottEsetben)KötsögLány: Tényleg, ez kimaradt.:D Ezen konkrétan vinnyogtam.:D Férjem meg csal pislogott. Még jó, hogy ő nem él aktív nemi életet.:D Meg is kérdezte, hgy Fannika szerint mi az aktív? :D
Szmájlik helyett mostantól írd be zárójelbe a hangulatodat.:D

malevil2050 2015.02.17. 20:55:54

@(AdottEsetben)KötsögLány: Lehet h ő a fáncsi nagypapája,,,hmmm?

másodpéldány 2015.02.17. 21:00:07

@Ilyen vagyok:

ugorj át oké, egyszer már megbeszéltük, szóval azt hiszem van itt elég hely és ha valakinek VÁLASZOLOK, nem neked válaszoltam hanem másnak, azt írok le amit akarok, és amúgy is azt írok le, amihez kedvem van...

szóval TE ILYEN, UGORGYÁL mint a kisdiák Pósalaki úrnál remember? Móricz Zsigmondnál...

SZÓVAL TE ILYEN: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG ÉS A JÖVŐBEN TATÓZKODJ ATTÓL, HOGY MEGSZABD? MIT ÍRHATOK LE... (moron)

merem remélni nem kell többet kérjelek!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 21:00:14

@VV Erőlegény: nekem inkább csak szimpátiát mutat, de abban igazad van, hogy ha ez így igaz, akkor valszeg, egy Dóra-Fanni párbajon, pl nagyon sok Laci ill. Robin szavazó (nemrég néztem ő is Dávid hivatalosan), Dórára szavazna.

másodpéldány 2015.02.17. 21:03:41

@(AdottEsetben)KötsögLány:

az elvakult az, aki egy olyan igazán (TRUELY) kötsög antiszociális manipulátor karaktert, mint attila véd és feltétel nélkül imád...

szemben veletek én nem imádom feltétel nélkül fannit, de tehetségesnek tartom és
jó mentora tudnék lenni, és egyebek mellett pompás filmeket tudnék vele készíteni, remélem más fog is...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 21:04:25

@-pkata-: Mindig arról regélnek, hogy milyen jó lenne, ha egy lány nyerné a vv döntőt, de közben a lányok képtelenek összetartani. (egyedül Viki volt kivétel Zsófival)

Köcsöglány 2015.02.17. 21:04:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én is csak pislogtam,mint hal a szatyorban,nem akartam hinni a fülemnek,hogy mondhat ilyet (csodálkozom). Igen,ez a zárójeles megoldás lesz számomra a legjobb,mert folyton viszket az ujjam,ha csak egy D-t teszek,hogy tegyek még legalább hármat mellé (nagyonröhögök,ma ilyen röhögős napom van)

Köcsöglány 2015.02.17. 21:05:33

@másodpéldány: mondjuk Kovi? ő biztos tudja majd mentorálni Fannikát

Köcsöglány 2015.02.17. 21:06:28

@VV Erőlegény: @malevil2050: mind a két opciót el tudom képzelni simán (somolygok)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 21:07:01

@(AdottEsetben)KötsögLány: Csempéssz közé zárójeleket is - az ellenség megtévesztésére:))))

másodpéldány 2015.02.17. 21:07:41

akik lemaradtak:

fanni antibébi tablettát szed, tehát kondomot most már egy ideje csak reklám céljából kell húzniuk,

ill. nemibetegség ellen, de hát ugye elvileg mindenki tesztelve van, mielőtt bemennek a házba...

Kosztarika 2015.02.17. 21:08:21

@másodpéldány: Jól van, majd küldök neked pakkot, aztán nyalogasd a cipőkrémet, ha ezt a Fanni féle gumicsontot már eleget rágtad.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 21:08:21

@másodpéldány: pontosan miben tartod tehetségesnek Kazalt Ja, és milyen témában mentorálnád?:D

másodpéldány 2015.02.17. 21:08:54

@(AdottEsetben)KötsögLány:

nem, hanem egy színes szélesvásznú nagyjátékfilmet,

bízom benne, hogy kovi nem férkőzik fanni közelébe, és ha kijön helyére kerül a világrendje, most kissé felborult odabenn és nem ő az egyetlen...

Köcsöglány 2015.02.17. 21:09:26

@csiri bá: uhh,most berobinozok mindjárt attól,hogy ezt elképzeltem.(creeeepyyy) Miért kell nekem mindent elképzelni?(röhögök)

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: úristen,attól már én őrülnék meg egy idő után (muhaha)

másodpéldány 2015.02.17. 21:09:38

@Ilyen vagyok:

cipőkrémet tartsd meg magadnak, jó lesz majonéz helyett a nehéz időkben...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 21:09:57

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szerintem nem csak ezen múlik. Azért én VV Anikónak is drukkoltam, de ő sem tudott nyerni. Au-val szemben is egy lány ment, és ő is állítólag hajszál híján, de elbukott.

Kosztarika 2015.02.17. 21:11:48

@másodpéldány: "jó mentora tudnék lenni, és egyebek mellett pompás filmeket tudnék vele készíteni, remélem más fog is"

Gyerekek, Kovi is itt van :D :D

másodpéldány 2015.02.17. 21:11:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

hát már vagy százszor leírtam, most épp nincs kedvem százegyedszerre leírni, ha lemaradva érzed magad, olvasd vissza hozzászólásaimat az elmúlt időszakból... egyébként a kazal nem ő, hanem a baukó és nem tudom hogy tudod őket összekeverni... nah hagyjuk is...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 21:13:35

@másodpéldány: szerintem azt most írtad először, hogy mentorálnád.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 21:14:21

@-pkata-: Meg a kiesettek fanjait sem szabad elfelejteni. Egy igazi fan már nem jelöl be senkit sem favoritnak a kedvencének kiesése után, de azért büntetésből még szavat, lásd pl az elvakult Zsu rajongókat.

malevil2050 2015.02.17. 21:14:23

Rágyüttem egy dologra itt 2 débé cocoh van.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 21:15:53

@malevil2050: Te most kinek drukkolsz Malevil? Lacinak, vagy Robinnak?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 21:15:56

@másodpéldány:"... ha lemaradva érzed magad, olvasd vissza hozzászólásaimat ..."

Azért az ugye nem baj, ha nem rendelem meg a MÁSODPÉLDÁNY ÖSSZEST ?

Köcsöglány 2015.02.17. 21:16:11

@csiri bá: most ugye nem csak nekem jutott eszembe erről a kifejezésről valami "rossz" és mocskos? (nemtudom,ide milyen szmájlit tennék,pirulok,föld alá ásom magam röhögök)

Köcsöglány 2015.02.17. 21:17:14

@malevil2050: pedig belőle egy bőven elég (sok is)

másodpéldány 2015.02.17. 21:18:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

még nincs kiadva, de talán ha jelentkeznek rajtad kívül is páran, akkor majd intézkedem, hogy elő lehessen rendelni...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.17. 21:18:51

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Bocs, de a -sose nézek többet VV-t - szerintem nem fogod tudni betartani (mondjuk ellenőrizni nem tudom)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 21:18:57

@VV Erőlegény: hát de Dórira mondjuk ki haragudhat? Fannira inkább, nem? Denisz olyan sok vizet nem kavart ebben. Talán egyedül Fanni maradt az, aki nagyon Zsu ellenes volt. Laci is betett neki, de nem volt olyan vehemens, mint a többiek. Hát, nem tudom, majd kiderül.Kár, hogy nem teszik közé a szavaztok számát.

másodpéldány 2015.02.17. 21:19:35

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

nem most írtam először, hogy mentorálnám, most írtam minimum tizenkettedszer, de nem számoltam...

most már békén lehet hagyni, megyek a dolgomra...

Kosztarika 2015.02.17. 21:20:42

@másodpéldány: úgyis hiány van vicclapokból, lehet lesz rá kereslet.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.17. 21:21:21

@másodpéldány: Senki nem tart vissza tőle, hogy mentoráld. :-)

Juvegrande85 2015.02.17. 21:21:38

@VV Erőlegény: Igen. Van még a büntetés végrehajtók kategóriája. Sajnos Fanni velük se nagyon számolhat mert ha van VV játékos most bent aki ellen már izzítják a felbőszített büntetés végrehajtók az appokat... az pont szegény Fannika. Elintézte magának. Majdhogynem nincs olyan komolyan vehető de már kiesett játékos akinek a szurkolói nem fogják őt büntetni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 21:22:21

Már sose tudom meg, hogy kettedik másolat miben mentorálná Kazalkát.

másodpéldány 2015.02.17. 21:22:23

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

nem most írtam először, hogy mentorálnám, most írtam minimum tizenkettedszer, de nem számoltam...

most már békén lehet hagyni, megyek a dolgomra...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.17. 21:23:27

@Ruadhnait: Visszajöhet. Na, akkor koppanna az egész társaság -kivéve a "sírósbabát"- .-)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 21:24:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nincs mese, meg kell kérned sixxet, hogy valahogy gyűjtse össze neked a kommentjeit és nyálazd át. vagy ha rámész a nevére, akkor esetleg az adatlap aktivitás fülén böngészhetsz :) de sztem annyit nem ér. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 21:24:45

@-pkata-: Igen tehát a Zsu szurkolók még büntetni fogják Fannit és Lacit, sőt még lehet, hogy egy kicsit Deniszt is (ha olyan lesz a konstelláció), amikor majd teheti, tehát adott esetben Dórira és/vagy Robinra fognak appolni, de nem azért, mert őket szeretik, hanem azért mert, a szavazatuk nem kerül semmibe, és a többieket büntethetik vele...

malevil2050 2015.02.17. 21:26:38

@VV Erőlegény: Tennap ismét vérszöveccséget kötöttünk - behódoltam - ismét győztek a nők,lacát támogassuka magunk szerény móggyán.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 21:28:24

@malevil2050: És emellett skizo is, mert maga ellen drukkol.:D

malevil2050 2015.02.17. 21:29:38

@csiri bá: @vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Kúra (ás se) nem vót.De komolyan,én is egy hűlye gyerök vok,de azé el tudok csudálkozni mocskosul ezeken a cocohokon.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.17. 21:29:47

@-pkata-: Á, az adatlapon csak töredék (mennyiségre) hsz-ek vannak , azzal nem megy messzire...

csiri bá 2015.02.17. 21:30:37

@malevil2050: támogassa őt a zewa softis. :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 21:30:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Megnézném Laci arcát, ha megjelenne Edina az ajtóban, hogy na, visszaengedtek, ismét küzdhetek a fődíjért.:D Nem biztos, hogy azok a könnyek az öröm könnyei lennének.:D
Mondjuk a vicc, hogy azon kívül, hogy a kinti állást nem mondhatja el senkinek, a saját megítélésén egy hét már nem változtatna, ergo a saját s*ggét már nem tudja menteni. Sztem.:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 21:31:20

@malevil2050: Értem én, de most valódi-e az a sok sírás, vagy nem? Tud-e Laci könnyet is produkálni...? Ha lesz igazi könny, akkor az eldönti a kérdést nálam a Laci-Robin párbajon is, ellenkező esetben vacillálok... :-)

Juvegrande85 2015.02.17. 21:31:53

@VV Erőlegény: Rönének nem kellenek szurkolók! Ő maga büntet. :)

csiri bá 2015.02.17. 21:31:57

@malevil2050: automatikusan scrollozom át, nálam az már troll kategória ha valaki minden sora után benyom egy space-t, hogy jó hosszú legyen a kommentje...

malevil2050 2015.02.17. 21:32:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem szabad itten logikát keresni,mert asz ecceűen nincsen.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 21:34:15

@másodpéldány: "fanni okos, humoros, szellemes, torony magasan áll az attila-éle akarakterek felett"
Na igen, emlékszem én még arra, amikor te Attilát folyamatosan mengelézted, meg mindenféle tömeggyilkosnak állitottad be, meg hetekig azon rugóztál, hogy kit is jelents fel; őt vagy az rtl-t, amiért Attila -szerinted- Kingát kinozta és ugyanigy beállt eléd szinte az egész hogyvolt-közösség, hogy felébredj.
Hát, álmodozz tovább abban a hagymázas látomásokkal terhes vérfeminista világodban, amiben egy VVFanni lehet a királynő. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 21:34:30

@Juvegrande85: Rönének (már ebből az időtávlatból is) azért megszavaznám mindenidők VV citromdíját! :-) Egy igazi VV antitalentum volt! :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 21:36:39

@(AdottEsetben)KötsögLány:
Én ezen a mondaton nevettem, de csak zárójelben: "szemben veletek én nem imádom feltétel nélkül fannit" Tehát akkor mi feltétel nélkül imádjuk.:D Ez a feltételezés pont egálban van a Fanni nemaktív nemi életével.:D
Röhögős nap hakrá.:) És hajrá Robin is.:D Aki Dávid.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 21:38:48

@Csakazértis én vagyok a királynő: Most komolyan mondom, hogy sztem vannak, méghozzá eléggé tisztességes mennyiségű! Mindenesetre több szurkolója van, mint Vikcsunak sztem. Vikcsu fanjai , a családtagokon kívül, valahol a nulla és a statisztikai hibahatár között mozoghatnak. :-)

malevil2050 2015.02.17. 21:40:18

@VV Erőlegény: Nézd,én ennyire komolyan nem veszem,jáccik hátha megsajnálják és így nyerthet.

malevil2050 2015.02.17. 21:41:29

@csiri bá: Hát varázsold el,,,,,vagy vuduzd meg.

Ditti82 2015.02.17. 21:42:35

@másodpéldány: Akkor fogadd örökbe Fáncsit. Kissé túltolod ezt a Fáncsi-imádatot.

csiri bá 2015.02.17. 21:42:45

@Fu Szekh Li: csak a szokásos: Fannika ügyes, Fannika okos, Fannika szép, Fannika standup komédiás, Fannika atomtudós, Fannika agysebész.... :)))

malevil2050 2015.02.17. 21:43:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: Majd gyűn a barátom,ő profi ebben tuti megfejti a talányt.

Juvegrande85 2015.02.17. 21:45:59

@VV Erőlegény: Talán VV Tordas volt anno még hasonló szinten vakon. Csak Ő kevésbé vehemensen tolta az arcunkba a hülyeséget és negyed annyira se volt agresszív. Én is megszavazom Rönének. :)

Ditti82 2015.02.17. 21:46:09

@-pkata-: "A duci fiú büszke arra, hogy" Milyen finoman fogalmaznak Macival kapcsolatban. :D
"a szexen kívül bármit megtenne a nyereményért. A 21 éves lány szenvedélye a tánc és a szolizás, és a villában szeretné megmutatni mennyire szerethető." Sikerült. :D

minden reggel 2015.02.17. 21:51:20

Sziasztok, jól értettem volt ma kiválaztás?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.17. 21:51:31

Ja, a szexel együtt is szerethető. :-)

malevil2050 2015.02.17. 21:52:27

@minden reggel: nem vót hanem lecc,ígyekezzé me lemaracc

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 21:53:15

@Juvegrande85: Tényleg Tordas, valóban. Holtversenygyanús... :-)

szarvas, szarvas 2015.02.17. 21:53:37

@malevil2050: Másodpéldány elvileg NŐ, férjjel (Koncsi?). Amúgy amit mondasz, nekem is eszembe jutott.

minden reggel 2015.02.17. 21:54:18

@malevil2050: jaj köszi. Időzavarom van :) vagy bele vgyok zavarodva az időbe? Ki a tipp.?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 21:54:22

@-pkata-: A múltkor vki belinkelte, de jobban illik hozzá a Dávid név.:)

minden reggel 2015.02.17. 21:56:08

@VV Erőlegény: statisztikai hibahatár :) valahol azt nyilatkozta h dőlnek hozzá a pasik...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 21:56:18

@Csakazértis én vagyok a királynő: Még a végén kiderül, hogy ő nyúlkált a Zsu bugyijában :)

Kosztarika 2015.02.17. 21:56:41

@szarvas, szarvas: Mi?? Nő??? Szedjétek fel az államat, pls.! :D

malevil2050 2015.02.17. 21:57:30

@minden reggel: Mit mond az 5.parancsolat?? hmmm?, agyonűtni a zidőt sem szabad.Talán a fácsi lecc.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 21:57:33

@Csakazértis én vagyok a királynő: Tudod, hogy ki volt nagy Vikcsu meg Röné rajongó itt? Fogasfűrész! :-)

szarvas, szarvas 2015.02.17. 21:58:18

@Ditti82: Esküszöm azt írta az egyik kommentjébe, hogy "a zuram blabla".

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 21:58:28

@Ditti82: nah jah. kb annyira, amennyire szavazni lehetett a hétvégén: semennyire

Köcsöglány 2015.02.17. 21:59:39

Emag,ne rágd az idegeim,kezdődjön diiiikk

Fu Szekh Li 2015.02.17. 22:00:09

Csaxólok: ha összejövünk elegen, március 1-én közös döntőnézés itt:
acapulcobowlingesrendezvenykozpont.wordpress.com/
Aki akar jönni, dobjon nekem privát üzenetet
www.youtube.com/watch?v=leohcvmf8kM

Ditti82 2015.02.17. 22:00:12

@szarvas, szarvas: De nem ő írt katonai élményekről? Ebben az esetben nem akarom tudni a részleteket. :D
@-pkata-: A lényeg, hogy lehet tovább nézni a vadembört! :D

malevil2050 2015.02.17. 22:00:23

Peppinooooooooo,keszdődikkkkkkk,színpadraaaaaaaaaaa!!!!

szarvas, szarvas 2015.02.17. 22:00:50

@VV Erőlegény: Ő nem Másodpéldány most? Mindig olyan érzésem volt.

Ditti82 2015.02.17. 22:01:15

@Fu Szekh Li: "Ez a weboldal nem érhető el" :(

szarvas, szarvas 2015.02.17. 22:01:34

@Ditti82: Ó, ez kimaradt, és én se szeretném tudni... :D

minden reggel 2015.02.17. 22:02:10

@malevil2050: elg jó volt a klippjük, ha azon a hangszínen beszélt volna eddig, egész elviselhető lett volna.

Commodore 2015.02.17. 22:02:13

добрый вечер!

pomac 2015.02.17. 22:02:31

no akkor csak daninak nem volt végrendelet :D

Kosztarika 2015.02.17. 22:02:34

DE HOL VAN DANI VÉGRENDELETE????

Köcsöglány 2015.02.17. 22:03:19

Cegény Dóri dixlexiás?

minden reggel 2015.02.17. 22:03:36

@Fu Szekh Li: én sajnos akkor nem leszek itt. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:04:19

@Ditti82: Cím, nyitvatartás, térkép azért látszik. Vagy nem?

Commodore 2015.02.17. 22:04:32

Lemaradtak Putyinról...

Köcsöglány 2015.02.17. 22:04:49

Persze Fanni,neked nem szabad bízni a Dóriban....looollll

Schlomo Goldberg 2015.02.17. 22:05:50

Na, Kazalnak áll feljebb. Csak egy hete hogy tetvedékezte Plasztikot.

pomac 2015.02.17. 22:06:04

omg tényleg a körmével eszi a májkrémet a kultúra :DDD

Köcsöglány 2015.02.17. 22:06:12

FANNI MŰKÖRÖMMEL ZABÁLJA A SZÁJBATEKERT MÁJKRÉMET,ÉN MEG VACSORÁZOM. BEHÁNYOK. EZ NŐ? EZ IGÉNYES??? OKÁDÉK

Szoba kilátással 2015.02.17. 22:07:07

Csúf ez a Pfanni kívül belül

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:08:22

@Schlomo Goldberg: +1000, gyorsan felejt a felbites agyaval

pomac 2015.02.17. 22:08:35

nem jött be a műsírás :DD

Szoba kilátással 2015.02.17. 22:09:14

@Szoba kilátással: és segghulye ő se párbajozott még de ez se jut el az agya helyeig

kamilla123 2015.02.17. 22:09:36

nem akarok senki megbántani, de Fannika most egy szararc

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 22:09:37

De Fannika előbb Lacit akarja vinni... Lacinak akkor van esélye megúszni, ha Dóra vagy Robin lesz a kiválasztott. Denisz vagy Fanni sztem Lacit vinné.

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:09:42

Azert nem ertem mit gondol Fanni meg Denisz, azt hiszik, hogy mi nem latunk mindent?

Köcsöglány 2015.02.17. 22:09:58

@pomac: hogy leoltotta Dennis: fejezd má be (röhögök)

zsopicur 2015.02.17. 22:10:43

dorina nagyon sulyosan kezd eldeformalodni a feje....

2015.02.17. 22:10:56

Na, viszlát Dinka, jónapot Mocsár (=Pffhánny+Pennisz). Miről beszélnek ezek???
Full paranoia. És tényleg miről beszélnek itt, milyen elárulásról? És ha úgy is lenne (de nincs úgy), mit számítana? Nem láttak még VV-t???

Lackó meg szánalom. És attól fog nyerni, hogy elmantrázza napi százszor? Hogy "most már meg kell nyerenem": miért, eddig nem? Pffffhejjj.

csiri bá 2015.02.17. 22:11:11

@Fu Szekh Li: Palik biztos tudja már. :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 22:11:17

Fanninak mi a szar az a fején? Vaspánt nehogy szétessen a feje?

Köcsöglány 2015.02.17. 22:12:01

Fanni úgy viselkedik,mint egy gimi elsős kislány,most jön elő igazán az az énje,ami miatt sosem voltak barátai. Nem csodálom.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:12:21

@(AdottEsetben)KötsögLány: bevallom, úgy 6 évesen én is csináltam ilyesmit, na.
Igaz, nem volt műkörmöm, bár, ha jobban belegondolok, biztos jó koszos lehetett az eredeti is. :D

Ditti82 2015.02.17. 22:12:44

@-pkata-: Módosítom a top3-at: Robin, Laci, Dóri.

2015.02.17. 22:13:03

@Szoba kilátással: +1

A párja meg hülye. Proli.

Szoba kilátással 2015.02.17. 22:13:14

@zsopicur: de meg mindig neki van a legtöbb agysejtje

Köcsöglány 2015.02.17. 22:13:24

Lacckó aszonnya PVC-nek,ki vagy virulva (hihi)

Commodore 2015.02.17. 22:13:54

Nagy szív esett le a kövemről.

spinks 2015.02.17. 22:14:12

Mi annak az udvarnak a rejtélye,hogy télen is a legnagyobb hidegben félmeztelenül napoznak. Áruljátok már el. Köszi.

zsopicur 2015.02.17. 22:14:29

fanni csomagolhat hazafele :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:15:00

@-pkata-: esetleg Dévai Nagy Kamillának öltözött? :D

Köcsöglány 2015.02.17. 22:15:07

Lacinak elment a sírós kedve,már együtt vihog Robinnal,hmmm :)

Mók_Ica 2015.02.17. 22:15:14

@Commodore: nagy váll esett le a szívemről :))))

jó estét, jó szurkolást :))))

@Ditti82: így teCCene nekem is :))))

zsopicur 2015.02.17. 22:15:15

@spinks: ezt sose ertettem, egyik nagykabatban sapkaban ül bent a masik meg fürdököpenyben van kint....wtf?

Juvegrande85 2015.02.17. 22:15:16

Kurva jó ez az új hármas. :D:D

Schlomo Goldberg 2015.02.17. 22:15:22

@spinks: infra fűtőtestek vannak a kanapé körül elhelyezve

Mirocska 2015.02.17. 22:15:34

@spinks: Pont ezen gondolkodtam. Fűtik a teraszt? Oké, hogy ott a kupola, de a közepe nyitott, nem?

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:15:39

@Ditti82: nekem is ez a top3, eddig mi volt?

ornyim 2015.02.17. 22:15:55

@-pkata-: az a baj, hogy nagyon úgy áll, hogy a Fanni lesz a kiválasztott. Dóri már nem teszi rá a jelet és Robin sem. Fordult a kocka, ideje volt már. Érezzék csak ők is a kiutálást.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:16:01

@kamilla123: az elejéről lemaradtam, min ugortt össze Dóri és Fanni?

kamilla123 2015.02.17. 22:16:02

feltűnt nektek, Laci milyen vidám és jófej, laza, szexi srác lett,h dinka kiesett? tök jó fejek hárman így:-) legyenek ők a döntősök:-)

spinks 2015.02.17. 22:16:15

@zsopicur: akkor jó hogy már ketten nem értjük. Megnyugodtam. Azt hittem ez csak nekem furcsa.

Mirocska 2015.02.17. 22:16:20

@Ditti82: Így nekem is jó lenne! :-))

Ditti82 2015.02.17. 22:16:20

@Szoba kilátással: Mindjárt jön másodpéldány és elkeni a szánkat. :D
@-pkata-: Kifolyna a káposztalé.

zsopicur 2015.02.17. 22:16:25

miert minidig a Dori olvassa fel a leveleket amikor nem tud olvasni??

2015.02.17. 22:16:48

A Fannikátok megbolondult. :-DD (már akié)
Nem gondoltam volna, hogy ennyire be van fosva. De mitől? Fél, hogy párbajoznia kell? A főtanácsadója meg a Pannisz. Ütős kis csapat. Kombinálnak: még hallgatni is rossz!

Azért azt bírnám, ha Lackó megcsinálná Dórit :-DDDD

kamilla123 2015.02.17. 22:16:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): felolvasták Edinka levelét, amiben azt mondja Dórinak, h örülök, h egyetértettél velem abban, amit Fanniról beszéltünk. (mondjuk biztos meg is akarta kavarni a szart) de jól sikerült:-)

csiri bá 2015.02.17. 22:17:02

@zsopicur: gondolom a héten ő a vellamájszter

Köcsöglány 2015.02.17. 22:17:03

Robin vajon kapott a jelmez mellé gésagolyókat is?

spinks 2015.02.17. 22:17:25

Lacika. A sírás eddig tartott? Így nem igazán hiteles.

Mók_Ica 2015.02.17. 22:17:26

gárdonyi gésa :))))
én robinra szavazok a földrészek csatájában :))))

kamilla123 2015.02.17. 22:17:41

@Spitzbauer: +1000 ha Dóri lenne az új csaja, Lackónak drukkolnék, vigyék a nyereményt

zsopicur 2015.02.17. 22:17:46

ferjem nem nezi egyaltalan de ha Dori levelet olvas minidg felhördül h uristen melyik nem tud olvasni? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:17:55

@spinks: Besüt a nap, minden oldalról védett, csak a tetején van lik, nincs szél.:) Kemény mínuszokban fáztak ők is. Ja, a padoknál van fűtés.

Mirocska 2015.02.17. 22:17:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Edina levelén. Leírta, hogy Fanni kidumálta Dórit a háta mögött! Hallatlan! :-))

ornyim 2015.02.17. 22:18:12

@kamilla123: ámen :) tudtam, hogy ez lesz. Laci felszabadult. :) tutkeráj :)

zsopicur 2015.02.17. 22:18:30

@spinks: Edinanak eddig sem. Laci pl meg nagyban hordja azt a giccsnyaklancot, Edina mar levette :D 1 nap utan!

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:18:40

Kar, hogy Dori nem az elejetol allt mellejuk :(

2015.02.17. 22:18:58

@kamilla123: Csakis Dinka kedvéért :-DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:19:17

@kamilla123: ó basszus és én ERRŐL maradtam le?! :D
Na majd megnézem.

De most Denisz faszprotézisén röhögök. :D:D

Mók_Ica 2015.02.17. 22:19:21

denisz harca a dákóval.... hová kössem???..... sírok... :))))

spinks 2015.02.17. 22:19:26

@Commodore: annyira hogy félmeztelenül napozzon februárban? S még a fázás legkisebb jelét sem mutatják?

csiri bá 2015.02.17. 22:20:15

"szőrös gésa". hatalmas. :))))

Szoba kilátással 2015.02.17. 22:20:35

@Fu Szekh Li: igen az oda már sok is@Ditti82: dehogy 2.pld. elfogult, szerelmes, a szerelem pedig vak / és pfanni eseteben süket is

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:20:52

@Mirocska: jaja, köszi, kezdek képbe kerülni.... más érdekeset nem irt? (de a lacis résztől kimélj meg lécci :D).

Mirocska 2015.02.17. 22:20:55

A legnagyobb darab emberből lett egy pici, kecses gésa! :-D

Mók_Ica 2015.02.17. 22:21:28

robin vicces volt :))))

2015.02.17. 22:21:45

Robin Qrvajó!!! Ez a bekamuzás... Hol volt eddig?

Jó játékos, na!

zsopicur 2015.02.17. 22:21:46

fanni amugy ooorakon at szeptkezett, 3 fajta cipövel felprobalta a jelmezt mire dennisz ele allt h "kurvajo nem?" az meg fel se nezett le se szarta :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:21:55

Robin mekkora egy dög! :D:D:D Beszopatta Lacit, az meg levágta a bajszát.. :D

,, 2015.02.17. 22:22:38

ez kurva jó adás, legjobb idáig:)

Mirocska 2015.02.17. 22:22:41

@zsopicur: És közben a pináját vakargatta! :-D

csiri bá 2015.02.17. 22:22:49

"kell szórakozni egy gésával, hülye mexikói" - priceless. :)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:22:56

Basszis, altatok, csak a nagy röhögést hallom, meg a férjem hahotázását.:)

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:23:37

VEEEGRE van valamin nevetni :D Robin hatalmas!

ornyim 2015.02.17. 22:23:40

imádom Robint :D az a röhögés, meg az a gésafej, beszarok. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:23:45

Denisznek milyen szuperképessége van még?

oregdiak 2015.02.17. 22:24:11

@-pkata-: Most Fanni kapja a több jelet, Ő pedig kivisz a kétszínű sírós Laccot. Kint is hagyja!

2015.02.17. 22:24:27

Végre lehetett röhögni is, nemcsak a sirálmokat nézni. Robin meg visítva vihog, mint egy hiénakutya. Ez most tényleg jó volt!

Ditti82 2015.02.17. 22:24:51

@Mirocska: @(AdottEsetben)KötsögLány: Ezt akkor megszavaztuk! Ki írja a levelet a reteknek? :D

Mirocska 2015.02.17. 22:25:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ő dönt, ha egyenlő, ez végig megmarad neki.

2015.02.17. 22:26:02

@MacákékIcukája: na de min nevet? valaki írja már le :D köszönöm szépen :DD

szmoti 2015.02.17. 22:26:04

Ez most tényleg mókás volt :) És Laci is tök jól reagálta le :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:26:24

@Spitzbauer: nem mutattak, mert a tobbiek veszekedese erdekesebb volt :-/

@ornyim: meg a vinnyogos lanyhang melle :DD

oregdiak 2015.02.17. 22:26:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Egyenlőség esetén Ő dönthet kire kerüljön a zöld kendő.

,, 2015.02.17. 22:26:32

Robin is vicces volt, de Laci is, h mindenáron Robint akarta sminkelni, és Denisz is:)
a lányok uncsik

Ditti82 2015.02.17. 22:26:34

@MacákékIcukája: A három fijú. De Dennist már a "Helló, szia, Valencia" sem menti meg nálam.

Mirocska 2015.02.17. 22:26:50

@Ditti82: Te vagy az írástudó! :-))

zsopicur 2015.02.17. 22:26:54

@oregdiak: most sokan szeretik Lacit Edinat is lenyomta, möge allnak az Edina fanok, Fannit meg többen utaljak mint Zsu-t, Lacit nem fogja a Fancsi kiejteni. De szeritnem Dorit fogja kihivni mert nem mer majd Lacit meglassatok...

,, 2015.02.17. 22:28:26

@fosch9: asszem azon h beszivatta Lacit h a löevélben az volt h le is kell borotFálnia a bajszát

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:28:50

@fosch9: nem nezed? jaj miert nem? kaptak jelmezeket es Robin meg Laci egymast szivattak. A vege az lett, hogy Laci levagta a bajszat, mert Robin bekamuzta kakkantos Dorka levele olvasasakor, hogy ez szerkesztoi utasitas

Mirocska 2015.02.17. 22:29:10

@fosch9: Beszopatta Lacit, úgy csinált, mintha a levélből olvasná, hogy ha nem ragad a műbajusz, le kell borotválni alatta az igazit. Laci meg mint egy szófogadó kisfiú, elment és levágta. :-))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 22:30:54

Hát, Ádinka végrehajtotta utolsó, őszinte, jóindulatú cselekedetét a villában. PVC-nek - akivel állítólag közelebb kerültek - jól alátartott. Nem tagadta meg magát.
Kedves Edina, Mene, menem tekel upharsin.

malevil2050 2015.02.17. 22:31:29

Én má rágyüttem liluka legjobb nő e kerek v szegletes világon

2015.02.17. 22:31:39

@foxglove (F6): @MacákékIcukája: köszönöm :)
nem nézem mert filmezek de kíváncsian olvasom és csak az örömöt látom a tények meg nuku :D de majd visszanézem úgy látom :DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:31:54

Köszi a válaszokat, tökre el is felejtettem, hogy még bárkinek is meg lehet ez a képesség...

2015.02.17. 22:32:43

@Mirocska: köszi itt is :D nagyon jól hangzik :)))

Ditti82 2015.02.17. 22:32:46

@-pkata-: @Spitzbauer: Ennyike! Kúlság van!
@Mirocska: Én e? Kérek papírt meg tollat! :D

Köcsöglány 2015.02.17. 22:33:14

Edinát bajusz nélkül

Mirocska 2015.02.17. 22:33:22

Edinát bajusz nélkül! :-DDDD

2015.02.17. 22:33:24

EDINÁT BAJUSZ NÉLKÜL!!!!

zsopicur 2015.02.17. 22:33:28

edinat bajusz nelkül :D :D LOOOOOOL

spinks 2015.02.17. 22:33:32

Lacikam. Nagyon rosszul játszol. vissza fog ez ütni. Egy országot Így megprobalni atverni a palankon.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:33:36

@Mirocska: hülyéskedsz? Az elmúlt napok után gondolod, hogy merne bármilyen szabálynak is ellenszegülni? :D

Köcsöglány 2015.02.17. 22:34:29

Fanninak olyan az arca,mintha sz@rral kenegette volna be

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:34:36

@fosch9: nezd vissza mindenkeppen, az elejen Edina levele is jo volt meg utana a vita. De ez a rohoges mindent visz :))))

tvbuzi 2015.02.17. 22:34:40

Lilu ma jól néz ki. Elvinném vacsorázni.

,, 2015.02.17. 22:35:01

ööö, ez a bajszos előre megírt cucc volt, érrdekes

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:35:45

Denisz miért van gyerekzsúri tigrisnek maszkirozva? :D

2015.02.17. 22:35:52

de mi ádinát bajusz nélkül? de irigyek csak a felét írják le :D nehogy értse az is aki nem nézi :DDD (jóvan tudom nézzem)

Ditti82 2015.02.17. 22:35:59

Ez jó lesz, érzem. :D

Juvegrande85 2015.02.17. 22:36:00

Na ez a hajvágás már most látom poén lesz... :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:36:22

@MacákékIcukája: Most várhatom a zéjfélre, hogy felrakják a vidiket. Mikor nem alszik a büdös kölke? Most.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:36:28

@(AdottEsetben)KötsögLány: nekem is ez jutott az eszembe.... és hogy neki ez tetszik, mert barna lett tőle? :D:D

Köcsöglány 2015.02.17. 22:37:16

Robiiiin nagyon jóóó (nevetelek)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 22:37:31

ez lesz a legújabb szakma.... elbaszott fodrász :)

,, 2015.02.17. 22:37:57

@fosch9: Laci ugye levágta a bajszát. Lilu bejelentkezett, elkezdte kérdezgetni erről, majd a végén megkérdezte, Laci, ha választhatnál, Edinát v a bajuszt választanád-e. Mire Laci: Edinát. Bajusz nélkül.
Lilu visszakérdez: Edinát, bajusz nélkül?
(előre megírt gag volt az egész)

2015.02.17. 22:38:03

@MacákékIcukája: oké :)
egy pillre áthoztam az a faszbetét jáááj

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:38:52

Patakokban folyik a konnyem, en ezt nem birom :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 22:38:59

baszki, ha minden másnap ennyit lehet röhögni, akkor bevállalok minden köztes nap egy sírósat :D

2015.02.17. 22:39:12

@foxglove (F6): jááj de kellemetlen :D nagyon kedves h nem hagytál kétségek között :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:39:19

Baszki, Denisz arca... :D:D Beszarok.. :D

Hát, mostmár a Fannién is. :D

schanc 2015.02.17. 22:39:24

Isten bizony, ez a mai öfi vicces. Végre nem kell Laci-Edina nyűglődését nézni, Fanni-Dennis csak kicsit nyűglődtek, és vannak tényleg aranyos szituk, Robin ma sziporkázik. (Aki döbbenetesen szürreális ebben a gésa-jelmezben.)

Szoba kilátással 2015.02.17. 22:39:42

Remelem pfannit is megborotvaljak ..

,, 2015.02.17. 22:39:48

Kéne rikítóolló

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:40:55

Denisz: "3 retardálttal vagyok körbezárva".
Mondja ő. :D:D:D

Commodore 2015.02.17. 22:41:14

ennyi vót, jön a picsogás

Mirocska 2015.02.17. 22:41:18

Fanni nem érti, miért utálják ennyire? Na, vajon, miért? :-D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 22:41:23

én soha nem vágtam ilyen szarral, a 9-es nagyobbra hagyja és minél lejjebb veszed, annál többet vág le?

ornyim 2015.02.17. 22:41:28

Ezek a Fániék olyan köcsedékek, hulljon a férgese :D

,, 2015.02.17. 22:41:33

@fosch9: mmkk. nekem meg rosszalkodik a netem megint, nem tudok betölteni semmit. kikapcsolom:(

Begriffenfeldt 2015.02.17. 22:41:59

Az feltűnt már nektek, hogy Robin pont úgy röhög, mint a kutya a Flúgos futamból?

spinks 2015.02.17. 22:42:12

Már elnézést de miért kell egymásnak jopofizni. Miért nem a Fanni vágja a Denisz haját? Puncsol itt mindenki.

2015.02.17. 22:42:33

Robin bebalzsamozva, kiterítve :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:42:40

Fannika: Robin s*gget csinál a szájából. Akkor Fannika arca közepén mi ül? Egy jóóóóóóóóó nagy poppoló.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:43:15

A két barbár vadember hogy elvan egymással a hálóban.

2015.02.17. 22:43:28

@foxglove (F6): :((
@(AdottEsetben)KötsögLány: na ennyit a filmnézésemről? :DD lobinnnn

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:43:34

@Mirocska: Ahogy ecsetelik, hogy az Edina nem erős, azért jött vissza a Laci. Na, ezek nem értettek egy büdös kukkot se Zsuzsa megjegyzéséből.

Belllaba 2015.02.17. 22:43:56

Most akkor már Ádinának nagyobb a bajsza, mint a párjának, Lackónak!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:44:20

Nebassz, lelakkozta Denis arcát? Nooooooooooormális?

2015.02.17. 22:45:20

@szerivan: tetőről néztem vv vladit
@Begriffenfeldt: igenn :)

Fu Szekh Li 2015.02.17. 22:46:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): asszem Denisz most a farok másik végére került :d

Köcsöglány 2015.02.17. 22:46:40

Dóri nagyon jó arc,mióta kiesett Edina és összeveszett Fannival. Kár,hogy eddig nem volt ilyen. Ez a terpeszülés a bajor ruhában priceless azért (röhögök)

2015.02.17. 22:46:45

olyan csúnya dóri ezzel a szétrakott lábbal nem tud szépen ülni?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:46:49

Dóri meg hogy ül már a riportban!? :D:D:D

zsopicur 2015.02.17. 22:46:52

dori ebben a szexi bajorlany jelmezben is milyen "nöiesen" tud ülni :D

2015.02.17. 22:46:58

Pfffhánny + Penniszről az jutott most eszembe, hogy nagyon szeretem, ha az okosok hülyéskednek, de utálom, ha a hülyék okoskodnak.

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:47:03

Na tessek, Fanni maris berezelt, hogy rakerul a jel es nyalizik Dorinak jodlizaskor.

2015.02.17. 22:47:40

tüllszoknya az afrikai picsán? na biztos

Mók_Ica 2015.02.17. 22:47:45

denisz egy igazi pöcsfej....

Mirocska 2015.02.17. 22:47:49

Lehet, hogy szilikonseggen csak így lehet ülni!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:47:51

Denis annyira szánalmas. Ez a majomkodás.:( Nekem ez nem is vicces.:(

Köcsöglány 2015.02.17. 22:48:04

Fáncsi nem jódlizik,shakirázik,vázze

zsopicur 2015.02.17. 22:48:04

egsüketültem.....valaki segitsen neki es löjje le :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 22:48:41

@fosch9: az vmi fűszoknya akart lenni. de csak akart

zsopicur 2015.02.17. 22:48:52

ez a jodlizas se nem vicces se nem erdekes...nem ugorhatnank?

2015.02.17. 22:50:01

Fekszem Robintől. Jóó-dlííííí ÁÁÁÁÁ :-DDDD

2015.02.17. 22:50:13

@Mirocska: :DDD
@Mók_Ica: nemán :D el is hinném lassan de télleg

zsopicur 2015.02.17. 22:50:31

BREAKING! van alkolhol amit Dori nem tud meginni :D :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:50:41

Robin elmehetne valami templomi kórusba ezzel a hanggal.... ahogy nézem, Laci szerint is. :D

csiri bá 2015.02.17. 22:50:41

Bakker ha Lacc iménti képe Robin jódlizása alatt nem lesz benne a holnapi öfiben, el sem olvasom. :DDDDD

spinks 2015.02.17. 22:50:44

Tipikus kamionos paraszt beules ez Dórinal a titokszobaban. Csupa báj és nőiesség. Pfffej.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:50:57

Na, Laci, ezt most nagyon eltaktikáztad.:( Ezt játszhattad volna eddig is, ahelyett, hoyg rátelepszel Edinára és a hősszerelmes szerepedre korlátozod magad. Most vicces volt, és addig is, míg a kékkendős kapcsolatbejelentést meg nem ejtette. Vááááááááááááááááá.

Ruadhnait 2015.02.17. 22:51:10

A Dori nem szereti a sort...Fanni se....Atyavilag. :D Ezek mar csak lejjebb mehetnek a szememben...

Mók_Ica 2015.02.17. 22:51:15

gárdonyi gésa japánul jódlizott..... lacci arcán minden tükröződött :))))

a bajor est sör virsli versennyel folytatódik........ nekem ez a böfögés undi.... broáf....

csiri bá 2015.02.17. 22:51:35

@zsopicur: nincs... a kék flakonos ablakmosót is egy hajtásra viszi. :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 22:51:38

ezek a nagy böfögések :D :D :D
melyik fog rókázni előbb? :)

Köcsöglány 2015.02.17. 22:51:43

Laci odareccsentett egyet,Robin majdnem berobinozott

raspberrypie 2015.02.17. 22:51:47

Uuuuuristen, Laci sokkal szimpibb Edina nélkül!!!!

2015.02.17. 22:51:53

@-pkata-: @csiri bá: fűszoknya bittos nem vót

na átmentünk a büfögős fingós poénokba

Mirocska 2015.02.17. 22:52:21

Remélem, Lacci sírósra issza magát! Nem... :-D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 22:52:34

Laci röhögése nem semmi. éjjel megijednék tőle :D

Köcsöglány 2015.02.17. 22:52:37

Mindenki röhög, műkörömmel májkrémet zabáló Fannika meg: Nemááá ez undorítttóóó

RNN 2015.02.17. 22:52:50

Lacit jól visszafogta Edina

szmoti 2015.02.17. 22:53:03

Esküszöm, ha Laci ezt tolta volna végig, mint ebben az öfiben, én szeretném :D Ez most egy mókás öfi :D Fanni meg kicsit paranoiás :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:53:07

Robin lerókázza a madárkákat.:D Azok soha többet nem fognak dalolni.:D

malevil2050 2015.02.17. 22:53:14

Barátom monnta mindig. A fülembe forró ólmot öncsetek.

Köcsöglány 2015.02.17. 22:53:21

Robin nyert,minnyá megy hányni (röhögööök)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 22:53:22

@fosch9: mondtam én.... már csak a tortadobálás és a picsánrúgós gegek hiányoznak. :D

zsopicur 2015.02.17. 22:53:47

na jo ezen a bajor versenyen szakadok a röhögestöl :D :D Laci emg Robin ahogy böfögnek, mokaznak :D Fanni meg en nem tudok böfögni valami bajom van? Dennisz feje...tökeletes volt

Köcsöglány 2015.02.17. 22:54:04

neeeeeeee robin lerobinozta magát. telibe

raspberrypie 2015.02.17. 22:54:17

Ez nagyon undorító volt!!! :'D

ornyim 2015.02.17. 22:54:18

@Spitzbauer: én is visítottam :D a büfi se semmi :)

csiri bá 2015.02.17. 22:54:22

@RNN: eddig meg mindenki azt állította, hogy fordítva van. :)))

Ruadhnait 2015.02.17. 22:54:37

En ezt nem ertem. Lehet, hogy velem van baj akkor ezek szerint. Ferfi letukre nem tudnak sort inni. Vegre egy verseny, amiben nyertem volna :D Ha mar enekelni meg tancolni nem tudok :D

Mók_Ica 2015.02.17. 22:54:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jááájjjjjj...fingó böfögő verseny lett a végére :)))

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem sikerült.... kigyütt biza..... :)))

Köcsöglány 2015.02.17. 22:55:08

@Csakazértis én vagyok a királynő: szerintem utána tuti lenyúlt még azért,bizti ami tuti alapon

Juvegrande85 2015.02.17. 22:55:09

Lilu ma elemében van. :D

spinks 2015.02.17. 22:55:28

Laci viselkedése mintapeldanya annak, hogy mennyire leazabalyoz egy fickót az ha van nője. Mintapeldaja ez ennek.

Ditti82 2015.02.17. 22:55:34

@zsopicur: A nők NEM böfögnek. :D

zsopicur 2015.02.17. 22:55:37

@raspberrypie: UGYE??? na azert nem szavazok ra mert Dinka kezebe nyomna egyböl a lakaskulcsot :D

2015.02.17. 22:55:42

@malevil2050: ez most télleg jó adás
@Ditti82: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): félek megkapjuk még azt is :D
tartok denisz nagyon furcsa autfittyétől is...

egyébként filmet akartam nézni de úgy röhögtetek itt h itt ragadtam

Commodore 2015.02.17. 22:55:44

A hányásban van répa!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:56:05

@Ruadhnait: Ebben én is.:D Bénák.:D Megszervezzük a döntőnézéskor? :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 22:56:15

Ha en ezt most nem lattam volna, el sem hinnem! Nem is rohogtem meg ilyen jot ez alatt a szeria alatt :D Ezek miert nem voltak eddig haverok? Jo lesz ez az utolso ket het!

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.17. 22:56:18

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az is ő, meg ez is. Ha nő van a dologban kijön a sírós vadembör énnye.

Ditti82 2015.02.17. 22:56:45

@Ruadhnait: Mennyit ittak meg? Nem tűnt soknak, ennyit én is simán leküldök. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:56:47

@-pkata-: Mégpedig felfele.:D Pedig egyszer visszamentette.:D Fúúúúúúúúúúúúúúúj.:D
Uram abbahagyta a vacsit, azt mondta, jobb a békesség.:D

Commodore 2015.02.17. 22:56:54

@spinks: Nem kap támogatást...

Mók_Ica 2015.02.17. 22:56:56

@zsopicur: denisz úgy nézett a böfögő fiúkra, mintha ő nem böfögött volna 5 perccel ezelőtt fáncsira, amikor az festette a hátát és az arcát :))))

@Csakazértis én vagyok a királynő: @-pkata-: felfelé hányt..... ilyet sem láttam még :))))

Ruadhnait 2015.02.17. 22:57:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hat nagyon jo lenne. :D Sajnos nem tudok hazamenni, pedig lenyomnalak :D

csiri bá 2015.02.17. 22:57:10

@Commodore: meg borsó... ha falra hány. :)))

Mirocska 2015.02.17. 22:57:16

@Ditti82: Max két korsó volt fejenként.

kamilla123 2015.02.17. 22:57:23

ez a mai öfi nagyon vicces. először ez a bajusz, azon szakadtam :-)) aztán Denisz haja, most meg ez a böfögés. Felszabadult a hangulat, amióta Dinka nincs bent :-)))) amúgy csak annyit hallottunk volna: jájj Lácciiii, neeeee!!

raspberrypie 2015.02.17. 22:57:32

@zsopicur: Dettó! Edinától félteném azt a "40millát" :D

zsopicur 2015.02.17. 22:58:12

basszus tenyleg milyen jo hangulatu mar ez az adas pedig kivalasztas, en meg nem röhögtem ennyit egy adason sem. Vegre ne Edina mindenaronnyerniakarokugyhogyugy csinalok mintha taktikaznek, közben csak AKAROK, meg Laci bus fejet kell nezni a poraz vegen.

kamilla123 2015.02.17. 22:58:20

sztem a srácoknak amúgy sem jó a gyomra, mind a kettő hányt már csak úgy is. Sztem azért nem bírták, nem a mennyiség miatt

Ruadhnait 2015.02.17. 22:58:23

@Ditti82: Nem tudom. Nem sokat. A Robin hanyt...Ennyit mondok. :D Lenyomnank oket siman...

Köcsöglány 2015.02.17. 22:58:38

@MacákékIcukája: hát még ha Fáncsi kiesne! maradna 4 pasi (Dóri végülis eléggé az),menne orrba-szájba (no nem kell rosszra gondolni) a hülyéskedés,Dennist sem tartaná vissza senki. de ez csak egy álom sajnos,pedig inkább azt nézném,mint Fanni szirénázását

dzsézön tetem 2015.02.17. 22:58:38

Közel s távol a legmòkásabb öf.
Felfele hányi. FELFELE?! HÁNYNI??? Hát normális?

2015.02.17. 22:58:38

Robin, ha így folytatja, megérdemelten nyeri. Eddig csak simán (nem teljesen megérdemelten) nyerte volna. És ez jól is van így. Lackót is bírom a maga bumfordiságával, de Dinkát nem kéne megajándékozni azzal, hogy Lackó nyer. Dóri nekem bejön ebben a bajor szerkóban. Számomra nőies, ha terpeszben ül vagy fexik. :-DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 22:58:46

@szerivan: Tesóm pasija volt ilyen. Együt kocsmáztunk, nagy volt a hülyülés, összejöttek, pasi nem akart már jönni többet, mert had legyenek kettesben. Aztán kettesben szépen egymás agyára mentek. És a tesómra fogta. Én sosenem értettem, ugyanaz a banda voltunk, mi zurammal jártunk tovább, el is vett.:D (más kérdés, hoyg ő mit gondol most erről :D )

zsopicur 2015.02.17. 22:58:54

@raspberrypie: Laci amekkora hösszerelmes be is fektetne egyböl a penzt Edina "tanittasaba" ami mint tudjuk soha nem terülne meg :D

Commodore 2015.02.17. 22:59:30

@Mirocska: unicum kombóval kellett volna!

Köcsöglány 2015.02.17. 22:59:33

Robin teljes gyomorbedobással fogja nyerni ezt a szériát (hihi)

dzsézön tetem 2015.02.17. 22:59:40

@Spitzbauer: üdvözlet a tiroli bőrnadrágbòl ugrott be ròla.

kamilla123 2015.02.17. 22:59:48

@Spitzbauer: igen, zongorázni lehet a hangulatbeli különbséget. Kiesett a rosszindulatú dinka. mellett se Laci, se Robin nem volt olyan felszabadult

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:00:11

@Ruadhnait: Akkor ez egy nyílt kihívás? :D Mert időpontot kereshetünk.:D Debreceni rockbulikban edződtem.:D

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.17. 23:00:37

Pénisz a péniszével :DDD

csiri bá 2015.02.17. 23:01:13

Denisz pa rókája. :DD

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.17. 23:01:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: Zilyeneknek nem való kapcsolat, csak digi-dugi.

tvbuzi 2015.02.17. 23:01:27

Látszik, hogy nincs bent Edina a rém...sokkal jobb az összefoglaló.

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:01:52

@(AdottEsetben)KötsögLány: jaja, alapbol Denisz is vicces, csak Fannival adjak egymas ala a lovat. Nezhetnenk egy heten keresztul a hulyulest :)

Ruadhnait 2015.02.17. 23:02:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: En Pecsett edzodtem...:D visszaterunk erre meg :D

Mirocska 2015.02.17. 23:02:08

Fanni tök idegesítő, amikor a nyávogós hangján jópofizik Lilunak.

Fu Szekh Li 2015.02.17. 23:02:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: Jegyet kell rá váltanunk, vagy megnézhetjük ingyen?

2015.02.17. 23:03:05

tudták h kiválasztás lesz?

dzsézön tetem 2015.02.17. 23:03:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: mint egy profi, ùgy csinálta! Összeszorìtott foggal hányni, hogy a sűrűje bennmaradjon.

Ditti82 2015.02.17. 23:03:23

What is this mikrofonfrizkó Dennisen?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:03:24

@Ruadhnait: Megegyeztünk.:D
Pécsen én is ittam párszor.:D De már nem emlékszem, hol.:D Ja, mert ittam.:D

Commodore 2015.02.17. 23:04:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: Barátokat-párokat kéne beküldeni.. na az?! :-)

tvbuzi 2015.02.17. 23:04:16

@Commodore: remélem már az erdőben szórakoztatja a medvéket Edina.

raspberrypie 2015.02.17. 23:04:19

Na, Fanni Lacira tesz, ha jól vettem ki az írásából

spinks 2015.02.17. 23:04:37

Imadom a nőket. De lássuk be hogy ahogy fogynak a nők jobb a hangulat. A srácok elbandaznanak egymással. A munkehelyeken is ez van ahol sok nő dolgozi. Szinte szikrázik a levegő.

Mók_Ica 2015.02.17. 23:04:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: meg, de nem tudnám lekövetni :))))

@Mirocska: eddig is az volt.... mindig idegesítő, amikor így nyávog..... menjen a levesbe....

Szoba kilátással 2015.02.17. 23:04:51

@zsopicur: dehogy nem olyan jó színész ő azért hogy elhidd neki

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:04:56

@Ditti82: aboriginal frizko

@Csakazértis én vagyok a királynő: pecsikent mindig szurja a szemem, amikor valaki "Pecsen"-t ir a "Pecsett" helyett :))) no offensz, ez csak az en maniam :D

Köcsöglány 2015.02.17. 23:05:00

Istenem,Fanni egy bőröndöt sem tud becsukni,ez komoly? ahj...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:05:11

@dzsézön tetem: Jaj, most eszembe jutott, mikor főiskolás voltam, egy kocsmai este rohantam a kocsma másik végében lévő budi felé szájamra szorított kézzel, és mikor elrohantam a filozófiatanárom mellett, utánam kiáltott: Nyeld vissza.:D

csiri bá 2015.02.17. 23:05:12

"nehogy eltévedj" :))))

Mók_Ica 2015.02.17. 23:05:50

@Ditti82: ausztrál afro-frizura :)))))

malevil2050 2015.02.17. 23:06:03

fáncsi lacci,látszott az ire a pont, amiko írta

malevil2050 2015.02.17. 23:06:45

@fosch9: Áhhh,esz a nyivákolás,,,

zsopicur 2015.02.17. 23:07:03

rtl Fanni Laci parbajt akar :)

Commodore 2015.02.17. 23:07:24

@csiri bá: Hé! Próbálj nem leszopni senkit, amíg elérsz a parkolóba! :-) shpstp

Köcsöglány 2015.02.17. 23:07:28

@Mók_Ica: persze,csak már nagyon túúmáccs (most nem nevetek)

Fu Szekh Li 2015.02.17. 23:07:33

@Csakazértis én vagyok a királynő: de azt úgy kéne, hogy én is tudjak inni :D

Mirocska 2015.02.17. 23:08:03

Ajjajj, LAci, sírás lesz! :-D

2015.02.17. 23:08:39

@malevil2050: nemis, ez most jó műscsi

zsopicur 2015.02.17. 23:08:40

ahogy mutogat Laci h Te te meg te nem tudom de valahogy nekem nagyon vicces :D :D

Köcsöglány 2015.02.17. 23:08:42

"mi menjünk CSATÁBA" érted.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:08:48

@spinks: Lehet, hoyg ezért nem hívnak nőket legénybúcsúba.:D Csak szereplőnek.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:08:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az milyen lett volna, ha elröhögöd magad és szemen köpöd vele... :)))

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:09:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: ugyan, sok pecsi is "Pecsen"-t ir... :)

Jaj legyszi vagjak be a tetvedekezos reszt!

Ditti82 2015.02.17. 23:09:27

@malevil2050: Ez alapján még lehetne Dóri is. De Lacit írt.

Fu Szekh Li 2015.02.17. 23:10:06

@Ditti82: Te most mire gondoltál? :D

Ruadhnait 2015.02.17. 23:10:25

Annyira vicces a Laci feje ezzel a bajusszal, nem birom komolyan venni :D

Szoba kilátással 2015.02.17. 23:10:27

Laci ezzel a bajuszát stílusban tönkre passzol edinahoz

malevil2050 2015.02.17. 23:10:37

@fosch9: Műscsi????? jól van má keszdeszz rám hasomlítani a zirásban,jó kis megoldás esz,,

dzsézön tetem 2015.02.17. 23:10:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: és amikor már a kéz sem tartja vissza? :-) püré mindenhol ftw! ;-)

Commodore 2015.02.17. 23:11:14

tüske tipli, halaggyunk!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:11:27

@MacákékIcukája: ilyenkor csak olyat vágnak be sztem, amit egymás szemébe mondtak, amit a háta mögött azt nem, mert akkor leleplezik a másik taktikáját.

Mók_Ica 2015.02.17. 23:11:37

@(AdottEsetben)KötsögLány: az.... már írtam, fáncsi meNNYen a levesbe....

@Fu Szekh Li: mitől függ, hogy tudsz-e vagy sem?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:11:49

@-pkata-: Elértem a budit.:D És a szigorlaton segített.:D Mármint a tanár.:D

Fu Szekh Li 2015.02.17. 23:12:25

@Mók_Ica: Hogy kell-e utána vezetni, vagy sem.

2015.02.17. 23:13:39

lisztes képű lobin

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:14:23

En a Dorit most nagyon szeretem!

@-pkata-: igaz :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:15:03

@Mirocska: Lilu meg cserébe félpercenként lecukizta őt. Booááá...

Ditti82 2015.02.17. 23:15:09

Van idő indokolni, aztán megint lekevernek. :D

Mók_Ica 2015.02.17. 23:15:40

@Fu Szekh Li: ottalvós bulit szeretnél? :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:15:44

Te nyomtad ezt a latba.:D
Újabb gyöngyszem.:D

Köcsöglány 2015.02.17. 23:15:56

Laci ártott nekem=bezárt a szaunába. Jajj,Fannika,ez a párbajon nagyon kevés lesz. Nagyon,de nagyon

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:15:57

"Te nyomtad ezt a latba."
Az ember mindig tanul valamit.

Fu Szekh Li 2015.02.17. 23:16:26

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Az a bajom ó juhhé,
hogy a mennyben nincsen kanapé :D

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:16:53

@Ditti82: ez jutott eszembe nekem is, 10 percuk van adasido vegeig.

raspberrypie 2015.02.17. 23:16:54

Engem Dóri mostanában annyira idegesít a cuppogásával, meg a csámcsogásával

Ruadhnait 2015.02.17. 23:17:17

Nagyon undorito, hogy latni kellett a Dennisz herejet...Es Dori Fannira tesz :O

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:17:18

Hány milláért is vállalja be az ember azt, hogy egyszál péniszprotézisben kelljen mászkálnia a tévében? :D

csiri bá 2015.02.17. 23:17:55

úgymond, úgymond, úgymond... broáff...

spinks 2015.02.17. 23:17:57

@raspberrypie: hát az egy trampli. Egy női testbe születtet falu bikája.

Mirocska 2015.02.17. 23:17:59

Úgymond, úgymond, úgymond...

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:18:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: ja, ugy tunik.

Dori is azt mondja, amit itt mindenki, hogy Fanni projektal (az mas, hogy nem egeszen tudta megfogalmazni).

2015.02.17. 23:18:22

@Ruadhnait: alatta van testszinű bugyi az villant ki

zsopicur 2015.02.17. 23:18:36

Az en "ugy gondolom hogy" es az "ugymond" nagy slagere a VV7nek....es mi a pöcsöm ez a VIVA LA MEXICO???

raspberrypie 2015.02.17. 23:19:05

Már megint Robin dönt :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:19:31

Retek gumiszabály. Mivel ő az utsó, nem használja fel.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:19:52

és akkor megint nem kell felhasználnia a duplát

raspberrypie 2015.02.17. 23:20:44

Fanni megint megúszta!!!! :D egyelőre! :D

Ditti82 2015.02.17. 23:20:51

NA akkor appolok egyet Lacira. Szerintem Fáncsit viszi.

Mók_Ica 2015.02.17. 23:20:51

fáncsi -> laccira
denisz -> laccira
dóri -> fáncsira
lacci -> fáncsira
robin -> (nem dupláz) laccira (robin most viccelt vagy komolyan beszélt?????)

spinks 2015.02.17. 23:20:52

Lacikam ez GAme ower lesz.

mr miss 2015.02.17. 23:20:53

nah, meglepő. Azt hittem, Robin Fannira rakja.

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:20:53

B+ Robin, de hulye vagy!!!

Ruadhnait 2015.02.17. 23:21:02

A Robinnak a Fannira kellett volna...jaj

zsopicur 2015.02.17. 23:21:04

Laci a Fannit fogja ezt mar be is igerte meg amugy is....

csiri bá 2015.02.17. 23:21:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja nem, bocs nem ingyen mert 100k-t kapott a beköltözéskor. :DD

Köcsöglány 2015.02.17. 23:21:27

Ha a Fannit viszi,akkor legalább hisztizhet,hogy nem ő választ (hihihii)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:21:31

Remélem Laci Dórit viszi, sztem csak ellene van esélye.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:22:16

@csiri bá: á, azt már elszedték tőle a hitelezők. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:22:17

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát ez tök várható volt. arra tippelek hogy Fáncsit viszi.

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:22:22

@Ditti82: en nem appolok meg, felek, hogy Robint valasztja es osszeomlik a rendszer, mint multkor.

szmoti 2015.02.17. 23:22:47

óóó, hát miért nem Fannira pakolt Robin?

2015.02.17. 23:23:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): tudatlanul meg hulyet csinál magából nekünk :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:23:30

nah, minden napra lesz egy kis vita, megint megindítjuk a Laci ellenes kampányt.. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:23:38

Na, még jó, hogy Edina azt kérte a végrendeletében, hogy ne balhézzanak egymással... :D

tvbuzi 2015.02.17. 23:23:57

Viszlát kedves Lilu

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:24:12

Ez volt a balhéjuk (Robin-Laci)? Akkor nem csodálom, hogy Lacira tett. Amúgy Fanni kézenfekvő lett volna, mert Fanni őt tuti nem vitte volna.
Miért érzem úgy, hogy igazam van Robin érzéseiről Edinával?

2015.02.17. 23:24:26

Robcsák már az előzetesben lenullázta Lackót. Ezaz!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:24:33

@fosch9: és nekünk ez valahol megéri, mert legalább röhögünk rajta. :)

2015.02.17. 23:24:39

@szmoti: összevesztek lacival az előzetes mutatta és R mondta is

Levtolsztoj 2015.02.17. 23:25:04

Robin kezdi túltolni...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:25:12

@-pkata-: Ha Robint viszi, kintmarad. Fannit lenne értelme, de ha Robinnal így vitázik Laci, Fanni ellen is kintmarad.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.17. 23:25:13

@szmoti: Ezért!
Szerintem Robin baromi jól sakkozhat,léptékekkel előbbre jár mindig mindenkinél.

Mók_Ica 2015.02.17. 23:25:16

@Fu Szekh Li: azt nehezen lehetne összehozni sztem :))

holnapi öfiben, a sörtől benyomva, részegen veszik össze robin és lacci..... ezért kapott lacci jelet robintól..... vagy megbeszélték és lacci így viszi fáncsit???

Ditti82 2015.02.17. 23:25:19

@MacákékIcukája: Fáncsinak ígérte az elsőt, ha visszajön. Csak tartja magát ehhez.
@-pkata-: Múlt héten se jött be. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:25:33

@Csakazértis én vagyok a királynő: "Miért érzem úgy, hogy igazam van Robin érzéseiről Edinával?"
Mire gondolsz?

ornyim 2015.02.17. 23:26:22

@Ruadhnait: így van, én azt hittem, hogy rá fogja, bár a veszekedést még nem láttam akkor. Vigye Fannit , aztán hagyka kint :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:26:39

@Ditti82: meg Zsu ellen sem, remélem, hogy most sem fog.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.17. 23:26:48

Lépésekkel,nah :D ami persze nagy lépték vagymi :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:27:38

@fosch9: én az egész vv7 alatt ezen az öfin röhögtem a legtöbbet. Azért ez elég karcsú...
(bár a vv6 is tök uncsi volt)

malevil2050 2015.02.17. 23:27:54

Mivel a zúriember a pokolban is úriemeber,a zadott szó kötelez jelligére,hekkpajtik eksön van,ízíccsuk a zappokat.,mooost.

másodpéldány 2015.02.17. 23:28:09

yeah! hajrá ROBIN!

és hajrá fanni, hajrá dóri!

vajon lesz e bátorsága lacinak kivinni robint? remélem igen és kint hagyja..

Jól hallottam, hogy Edina azt üzente Robinnak, hogy nyerje meg a játékot?

hát tuti, hogy ebbe a levélbe is alaposan belenyúltak a kreatívok.... ez szinte az egyetlen mód, hogy direktben hassanak a játékosokra...

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:28:25

@Ditti82: Legyen igy, vegulis Robin is tartja magat a Lacis parbajhoz. Viszont nem lesz Dori-Fanni fight ezen a hetvegen :( En a helyukben osszezartam volna, de ok tudjak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:28:33

@-pkata-: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pár hete érzem azt, hogy tetszik neki Edina. Nem a szavaiból, hanem a kisebb gesztusokból (nem nagyokra kell gondolni, mint a jelrakás). Nem tudom, valahogy úgy éreztem. Volt olyan öfi, hogy a férjem tőlem függetlenül mondta ezt. Akkor írtam is ide. Tiszteletben tartotta a kapcsolatukat, de ott volt, bosszantotta lacit a jelenlétével.
Nem tudom, na. Megérzés.:) Jobban is passzolna Edinához.

szmoti 2015.02.17. 23:28:35

@fosch9: @DerültÉgből: Igen közben én is megvilágosodtam :D

Mirocska 2015.02.17. 23:28:53

Remélem, Fannit vagy Deniszt viszi. Szerintem Fanni ellen is van esélye, talán az Edina fanok visszaküldenék.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:30:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: Edina jobban hallgatna rá, valszeg. De Robin idősebb is valamivel.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:30:28

Ha a Denist hívná ki, én visszaszavaznám Lacit. Így nem tudom. Nem vagyok meggyőzve.

Levtolsztoj 2015.02.17. 23:30:52

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ő van megsértődve Lacira, mert kintmaradt Edina... Ne már... Ki küldte Lacit párbajozni múlt héten? A rossz döntéseit vállalja már fel, ez az örökös bűnbak keresés mondjuk mindenkire jellemző bent, talán Dóritól nem láttam még ilyet.

Ditti82 2015.02.17. 23:30:56

Bozontos, ááááá... :D

Commodore 2015.02.17. 23:31:20

nem szurkol! pusztujjá bozont! ? :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 23:31:50

Az hihetetlen azért, hogy Dóri még soha egy jelet sem kapott, közben pedig tényleg semmit sem csinál. A mai játékokban is nulla volt....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:32:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: ja, most már értem.
A párbaj előtti időszakban nekem is úgy tűnt, hogy valóban kedveli őt, néha tök "gyengéd" volt vele... vagy hogy is mondjam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:32:45

@-pkata-: Egyrészt a kor, másrészt Robin önellátó, nem vár a sültgalambra, több élettapasztalata van, rá tényleg hallgatna Edina, Robinnak nem lenne ciki Edina a haverok előtt, Robin családja biztos nem fordulna el tüntetőleg Edinától, és nem mellesleg Robin nem illetné se csúnya szavakkal, se erőszakosabb mozdulatokkal Edinát, összegezve: tisztelné a nőt benne. És Edina is megtanulná befogni a száját, mert egyedül Robin vette a fáradságot, hyg kiismerje annyira, hogy egész egyszerűen túl kell kiabálni, nem becsicskulni mellette.
Így látom.:)

spinks 2015.02.17. 23:32:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem gondolod komolyan, hogy robint érdekli az Edina?

tvbuzi 2015.02.17. 23:33:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: ne akarj már ilyen rosszat Robinak, hogy összejöjjenek a rémmel.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:34:06

@-pkata-:Mondasz valamit. Laci olyan (volt néha), mintha lenne Edinának egy nagyra nőtt, szőrös, tetovált gyereke...

Morcz 2015.02.17. 23:34:22

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): tényleg nem semmi öfi volt, és azok a jelmezek...jujj...:))))
Dóri mint alpesi fejőlány, Fanni meg Flinstones ruhába bújtatott Lana Del Rey-nek néz ki, de Dennis egyértelműen priceless...:)))))))

Na dobtam egy szavazatot a fantomképre.

Ja és köszi a délelőtti válaszokat, olvastam őket, csak nem volt időm már válaszolni nektek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:34:39

@spinks: "úgy" nem érdekli, de hogy kedvelte, abban biztos vagyok.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:34:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ők már Laci előtt barátok voltak. Végigasszisztálta Edina vágyódását, szenvedését, pofáraesését, és a kapcsolatuk "kiteljesedését" is. Ha valóban érzi azt, amit gondolok, nagyon nehéz lehetett neki.

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:35:54

@Ditti82: arra gondolok, hogy Fannit mar olyan sokan es annyira utaljak, hogy ha Laci kiviszi, visszajohet ellene az ellenszavazatok miatt (Zsu, Dani, Edina fanjai, meg mindenki mas a kisebbik rossz alapon).

Csak ügyesen! 2015.02.17. 23:36:12

Most értem csak haza, öfit még nem láttam, csak a kiválasztás eredményét.

Ezúton szeretném megköszönni a villalakóknak h ilyen szépen hozzásegítik Lacit a játék megnyeréséhez :)

/Há' hülyék ezek?/

lukacstoncsi 2015.02.17. 23:36:43

Azt kell mondjam Robin a játék meglepetése.Bravó!Ezzel a döntéssel hogy Lacit küldte ki tulajdonképpen őt hozta olyan helyzetbe hogy most megmutathassa van e a faszában elég vér hogy Fannit kivigye.vagy laci segget csinál a szájából és Robint viszi ki vagy Dennist még az is beleférne hisz bosszút esküdött ellenül k de most Robin csak megadta neki azt amiről itt szövegelt.Ügyes.Robin is rizikózik mert Laci is okozhat meglepetést bár ő a kitaposott úton halad.Fanni lesz szerintem.Hogy ki jönne vissza nem tudom lehet hogy Fanni de csak mert műsort ad még.

Edina levele jó hogy fel lett olvasva Denniszt le se szarta kb:D A többiek most láthatták hogy nem az akinek gondolták.Nem fog gyűlölködni szart kavarni mint Zsu.Hát az alkalmi triónak vége.Izgi ez is Laci egyedül megint.Robin ezzel is "megbosszulta" hogy nem Edina jött vissza bár erről nem Laci tehet.Viszont Fannika megint szar helyzetben van mert nem ő választ.Talán Dórit is be akarta védeni Robin ezzel mert Laci őt most nem vitte volna.De lehet ez csak az én magyarázatom.Fanni nagyon összezuhant még Dennis mellet is elképeszttő.Dóri nem de nem a két fiú miatt.Dennist még mindig hülyére tudja venni a nyavalygásaival meg hogy áldozta megint istenem...jól elbaszták a haját ezen jót röhögtem.A hülyéje asszisztált az egészhez még dühös se volt igazán ez már a pince kategória kb.A fakát én leengedve hordanám az nagy szám lenne:D Robin hogy átbaszta Lacit az nem volt semmi végre valaki poénos:D

spinks 2015.02.17. 23:36:45

Edina egy antinő. Ezek a srácok ha kijonnek merokanallal nozhetnek valogathatnak. Majd pont bajuszos kell nekIk. A villa Egy ingerszegeny környezet. Most itt az Edina volt a beszédtema. Ennyi az egész. Nőként eléggé megbukott. Cigizik, kávézik egész nap. Pf

szmoti 2015.02.17. 23:37:05

Szerintem nem illene össze Robin is Edina, Robin mellé én egy sokkal értelmesebb, ápoltabb nőt tudnék elképzelni. Igazából ha nagyon belegondolok szerintem Edina meg Laci igen is működnek együtt...még, kint már nem biztos.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:37:58

Ez a pasi nagyon utálja a Lacit, mindig ellene beszél. Nem baj, utáljátok csak, aztán visszamegy :)

2015.02.17. 23:38:06

dog & beth-t nézi vki?

kamilla123 2015.02.17. 23:38:10

bazdmeg aurélió, hagyd már, hadd fejezze be a mondatot a riportalany. tök érdekeset mondott volna, h még min húzta fel magát Edina, de hülye Au háromszor vágott közbe, aztán el is ment a téma

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.17. 23:38:40

Elég nagyban mernék fogadni,hogy Robin baromira tudatos és nem a napi történések alapján váltogatja a véleményét,mint itt sokan. Edinára mozdulásakor is már azt éreztem,hogy elfogadható indokot kreál csak, arra az esetre,ha rá kell tennie a jelet. Többször röhögött magában,hogy mennyire bekajálják ezt a féltékenység vonalat. Ijesztően hideg fejű és következetes.

kamilla123 2015.02.17. 23:38:45

@-pkata-: sztem senki nem utálja :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:39:27

@spinks: Nem bántásból, de rengetek nő cigizik, kávézik. Az egész nap az 40 percből mennyi is?
Bajusza nincs, a blikkes videókon is látszik, hogy nincs.
Mitől antinő? Mindene megvan, ami egy nőnek lennie kell, még egy "jóravaló" anyóst is fel tud mutatni leendő urának.:D
Viszont nem minden pasi akar mérőkanállal nőzni. Laci biztos, neki kell az egóját fényezni, Robinnak nem hinném.

pomac 2015.02.17. 23:39:38

@kamilla123: ezen én is felhúztam magam

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 23:40:36

Debil az orrát szívja, vagy levegőt szippant folyton? Idegesítő most már.

spinks 2015.02.17. 23:40:41

Ez a blikkes fazon annyira nincs képben. Dóri a top 3 ban azt jósolja. Te jóoo ég.

kamilla123 2015.02.17. 23:41:21

@DerültÉgből: Robin nagyon okos. most azért provokálja Lacit, hogy ledöntse a mártír image-t, amit építget magának. gyorsan elmondja csomószor, h Lacinak nem kellett dinka az elején.

amúgy sztem ez a vv nagyon változatosan alakul. tök jó, h nem kiszámathító, mint a korábbiak

lukacstoncsi 2015.02.17. 23:41:46

Viszont Robin miért a táblánál kell hogy elmondja él e a lehetőségével?Ez már asszem másodjára van így ez azért annak tekintetében hogy a többiek jelraksát látta nem fair.Korábban még a nevek írása elött kellett hogy erről döntsön él e vele.Jól látom?

kamilla123 2015.02.17. 23:42:11

annyira vicces volt a mai öfi :-)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:42:35

@szmoti: Ez az ápoltság érdekes téma. Mitől ápolatlan valaki? Mert kócos? Edinánál sokkal zsírosabb haja van/volt Fanninak, és amikor Zsuzsának is az volt, akkor látszott, hogy mennyire kevés van neki, Dóriéról nem is beszélve. Nem fürdik? Dehogynem. (A villaszabályzatban benne is van a napi egy fürdés :D ).

kamilla123 2015.02.17. 23:42:44

@lukacstoncsi: igen, ez tényleg nem korrekt

másodpéldány 2015.02.17. 23:42:59

laci erősnek gondolja fannit, mert sokszor volt a közönség kedvence, sok mindent nyert, és mindenki, aki a házba jött fannit favorizálta,

tehát nem biztos, hogy kiviszi, Dórit viszont nem gondolja erősnek, csak kellenének neki indokok...

laci nem szeretne fiút kivinni, mert ő csak lányokkal szemben érzi magát biztonságban... úgyhogy érdekel mi lesz, neki gáz volna fanni ellen kiesni...

viszont ha kiviszi robint nem biztos, hogy visszajön..

de majd meglássuk, most elkezdte fűzni megint dórit, de lehet gyáva lesz és dórit viszi... de nem tudom...

csicserierika 2015.02.17. 23:43:08

érdekes, h a duplát nem kell előre jelezni, a táblánál ő sakkozza ki.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:43:10

@lukacstoncsi: Pont amiért utoljára kell jelet raknia. Gumiszabály. Azaz: csak.:)

spinks 2015.02.17. 23:43:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem tudom észrevetted e hogy ez egy torteto kiscsaj. tojt ő a lacira. Egyszerűen látszik rajta az apolatlansag. A stílusarol, tudatlanságarol nem beszélve. Tipikus torteto. Csak kellett neki egy szerelmi szál. Cigikavecigikavecigikave. Igényes.

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:43:21

@Ditti82: majd mi jol visszarugdaljuk a villaba ;) Fannit meg kifele es megtapossuk a muszempillait is, hadd sirjon!

csicserierika 2015.02.17. 23:44:04

@lukacstoncsi: most írtam én is, sztem jól látod.

csiri bá 2015.02.17. 23:44:10

@Csakazértis én vagyok a királynő: a villaszabályzatot nem is olvasták el, ezt tudjuk. :DD

lukacstoncsi 2015.02.17. 23:44:37

Kit érdekel hogy miből válogathat ha kimegy.A 99% azért megy oda mert ismert és ennyi akár nyer valaki akár nem.Elötte meg lehet hogy a kutyának nem kellett az illető vagy nem nagyon voltak sikerei.Ha lecseng ez az egész akkor lesz érdekes ne azért mert vv muci vagyok.

spinks 2015.02.17. 23:45:12

@szmoti: abszolút egyetértek. nmás kategóriájú nő illik hozzá. Ennyi. Ápoltság. Finomság. Nőiesség. Báj. Intelligencia. Ezek ismeretlen fogalmak Edinànak.

LUCIO 2015.02.17. 23:45:22

@Eszet Lenke: :)) gratula és dúdolni is lehet :)) mivel a szótagszám épp stimmel a Casino twist-re by Hungária :))) (egész héten hajtottam a melómat,elkerültem gondosan a csehókat stb...)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:45:37

@kamilla123: nem? nem úgy tűnik :)
@spinks: lehet. még csak jelet sem kapott senkitől
@lukacstoncsi: Hogy a Laci menjen párbajozni megint. RTL nagyon ki akarja rakni. Ha most visszamegy, borítékolom, hogy az utolsó párbajon is ott lesz.

Mirocska 2015.02.17. 23:45:41

Cifrapalota Pesten? :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:45:41

@lukacstoncsi: Lenne műsor, ha Fanni kiesne, a pasik jót szórakoztak, olyan legénybúcsús fíling lenne, Dóri meg majd alakulna.:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:45:53

Pangea?? Európában?
Jól hallottam Dórit?

spinks 2015.02.17. 23:46:02

@lukacstoncsi: attól függetlenül még válogathat. A végeredmény ugyanaz nem? Tok mindegy mi az ok.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.17. 23:46:12

@kamilla123: Szerintem is nagyon okos.Tényleg,mint egy jó sakkozó:sokkal előbbre gondolkodik,mint bárki a villában és ezt úgy teszi,hogy nem aljasodik le igazán,mert úgy kidolgozza,hogy nehéz fogást találnia rajta. :)

Pangea egy folyó :D Dóóóriiii

mobilos perpetuum 2015.02.17. 23:46:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: Edina egy hányás volt, gonosz törpe, még a Laci család se állt vele szóba. Látták, hogy neki csak papucsnak kellett volna az a fiú.

csicserierika 2015.02.17. 23:46:58

na, akkor lássuk már azt is, h Denis mit kezd Fanni nélkül.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 23:47:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: "...Mitől antinő?..."

Attól, hogy a nőies vonások hiányoznak belőle, róla. Amiről azt írod, hogy mindene megvan, igen, minden, ami egy nősténynek kell. Már sokadszor írom, hogy a nő szó annál többet jelent, meg. Semmi kedvesség, melegség nincs benne, finomság pláne. Egy durva, agresszív nőstény ragadozó. Ezért antinő. De lesznek pasik, akik nem bánják, ha felfalják őket.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.17. 23:47:21

@lukacstoncsi: Egyetértek Edinával kapcsolatban, és ezért kellett volna Dani levelét is bejátszani, mert tuti, hogy az sem volt bosszúszomjas. Ezt, hogy úgy mondjam "kegyeletsértőnek" is tartom az RTL részéről.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:47:49

@spinks: Edina.... hol van már Edina... heló, csaxólok, kiesett! :)

Mók_Ica 2015.02.17. 23:47:56

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: @agimano: @pomac: amikor nem beteg, akkor is így beszél...... undi ....

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:48:16

Na, most meg rajta van Edinán a lánc. Hú, most mit kap érte.:D

nicu71 2015.02.17. 23:48:39

edinának jellemzően baróton is jobb internete van mint zsunak a kiskunságba...

malevil2050 2015.02.17. 23:48:43

@mobilos perpetuum: Éa a műsor amit nézünk???, az amúty mi???

Mók_Ica 2015.02.17. 23:48:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): itt van szkájpon :))) na, kiderült, hogy aunak is edina volt a kedvence :)))

Commodore 2015.02.17. 23:48:59

Ádinka! betanult vmi megadott szöveget :-(( pff

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:49:37

@spinks: Nem vettem észre.:D Nem mond, tényleg? :D Nagyon vakon vagyok.:D

spinks 2015.02.17. 23:50:11

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ti beszéltek folyamatosan róla. Én csak reflektalok. Ti itt szerelmi szálakat szőttök a semmire. Engedtessék meg hogy reagaljak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:50:29

@csiri bá: Uh, akkor önszorgalomból fürödtek.:D Dani meg egséz villaléte alatt szabályt szegett, mert nem fürdött.:D Sosenem.:D Mert nem tud úszni.:D Vagy mi.:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 23:50:31

Kinél van a szívlapááááááááááááááááát?

Csak ügyesen! 2015.02.17. 23:50:39

@-pkata-: Az RTL-nek az az érdeke h most és a jövő héten is párbajozzon, mert ez az, ami érdekes és ami nézettséget hoz. Továbbmegyek, még az is az érdekük h a döntőben is ott legyen, de ne nyerjen. Úgy péntek-szombat környéken éreztem azt először (és írtam is az indexen), h ez már nem az adott párbajról szól (az aláásunk Lacinak hírek), hanem arról h lehetőleg ne nyerjen, mert ez egyre nagyobb realitás.

kamilla123 2015.02.17. 23:50:50

Istenem, mennyire nem hiányzott ez a csaj. olyan kib....tt idegesítőőőőőőőő

Mók_Ica 2015.02.17. 23:51:19

zsu és vikcsu szkájpos kapcsolatai országhatáron belül mennyire szarul működtek..... most edina szkájpja barótról milyen jól műXik

nicu71 2015.02.17. 23:51:31

@Mók_Ica: nekem is kedvenc,még most is.Egyébként au soha nem titkolta,képtelen volt.

lukacstoncsi 2015.02.17. 23:51:41

@spinks: Majd danit megkérdezem hány nagyi tapad

@-pkata-: lehet de van még iránta ennyi rokonszenv?ezt kétlem.de a nézők 57%a küldené Fannit ez is beszédes.
@Csakazértis én vagyok a királynő: Dennis lehet a farkát is levágná:D De azon is röhögnék ha dennist vinné laci lehet hogy jól is elsülne neki.
Gondolom ez se volt bejelntve hogy ezentúl robin így élhet ezzel nekem furcsa mégha most örülnék ha ő nyerné.

spinks 2015.02.17. 23:51:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: maximálisan egyetértek. Egy nő nem attól lesz az mert megvannak a párzószervei.( hogy ilyen szépen fogalmazzak) Ez egy kis pukkancs. Igen ez egy antinő...

Köcsöglány 2015.02.17. 23:51:42

Az elejétől fogva azt mondtam,hogy Robin nyerje a játékot,és ez az érzés minden egyes nap csak erősödik. Reális,igazságos a gondolkodásmódja,még ha sokan is ezt nem látják be. Miért is tett volna ma Fannira? Lacival sokkal nagyobb ellentéteik vannak,nyilvánvaló volt,hogy most is rá fogja tenni,én egyátalán nem lepődtem meg. Furi,hogy egyesek hogyan tudják napról-napra változtatni a véleményüket. Tuti,hogy Edina rá fog jönni előbb vagy utóbb,hogy valójában Robinnak igaza volt. Nem vagyok elvakult "fan" vagy rajongó,de tényleg ő az egyetlen ember,aki megérdemli a fődíjat.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:51:44

@spinks: Én engedem, de nem arra reflektálsz, hanem csak ócsárolsz.:D Bocsának, klasszikust kell idézzek, többet is egyszerre: ócsmárolsz.:D Ennyike.:D Köszömszépen.:D

Rémület 2015.02.17. 23:52:03

Baszki! Edina végignézte az egész szériát?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:52:20

@spinks: hát tőlem aztán nem nagyon láttál ilyet. :D
Kiesik egy játékos, kész, jöhet a következő.

Juvegrande85 2015.02.17. 23:52:23

Meggyőződésem egyébként, hogy Robin imádkozik hogy ne ő legyen a kihívott és aztán Laci fejéhez vághassa, hogy gyáva volt vele menni. Én bírom Robint is ezzel együtt. De most bármennyire is okosnak gondolta ezt a dolgot szerintem megint hibát követett el.

kamilla123 2015.02.17. 23:52:29

hogy lehetett együtt élni ezzel a nővel????? ez egy idegbeteg pörgőgép

Mirocska 2015.02.17. 23:52:52

@Commodore: Szókincset váltott! :-))

nicu71 2015.02.17. 23:52:55

@Mók_Ica: Romániában akár hiszed akár nem sokkal jobb és gyorsabb /és olcsóbb/internet van. ráadásul zsu elég technikai analfabéta is lehet.

Morcz 2015.02.17. 23:53:14

@lukacstoncsi: tényleg nem fair, most is előtte kéne hogy nyilatkozzon...

@másodpéldány: de legalább tudjuk, hogy mi volt a tábla előtt emlegetett konfliktus.

kamilla123 2015.02.17. 23:53:40

minek hívta meg ezt a szerencsétlen faszit? csak áll, mint egy hülye. vagy Au pofázik, vagy Edinka

2015.02.17. 23:53:52

Gyerekek! Ez az édes kicsilány, most mocskolja a többieket a Skypon. Lackót meg rendkívüli eljárás keretében szentté avatja Ferenc pápa. Már holnap. Bár Dinka szerint az is késő.

Megint bizonyítja Dinka, hogy nem érdem nélül esett ki. Fröcsög és fröcsög.

Commodore 2015.02.17. 23:53:55

Következő BEHATOLÁS mikor lesz? Lesznek útlezárások?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:54:02

@mobilos perpetuum: Hát mert szegény nem kapott annyi házicipőt, mint a Fanni.:D És fázott a lába.:D De legalább nem zuhanyozott benne.:D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.17. 23:54:12

@(AdottEsetben)KötsögLány: Ugye mondanom sem kell,hogy teljesen egyet értek :) azért tudd :)

csak mert 2015.02.17. 23:54:44

@Spitzbauer: de jó, hogy elkapcsoltam aBV-ről

spinks 2015.02.17. 23:54:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én reagálok az irasokra, és több férfi fórumtársammal egyetemben alátámasszuk azt hogy mit miért gondolunk Úgy. Nevezheted ezt ócsárolasnak. Én férfi oldalról elmondom mit miért gondolok úgy. Ti nők azt hiszitek nekünk elég annyi hogy kívülről nőnek nézzen ki a kiszemelt. Hát nem elég...vagy hogy klasszikust idézzek" max egy ürítésre " amen.

spinks 2015.02.17. 23:56:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): akkor legalább tudd már mire reagálsz. Kedves fórumtársadnak írtam aki Robint összeboronalta Edinaval. erre reflektaltam. Köszönöm hogy megengeded.

Mók_Ica 2015.02.17. 23:56:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): csak nem mondhatta ki :)))

@nicu71: pont ezt írtam.... :))))

@kamilla123: még jó, hogy kérdezhetett a fickó edinától :)))) csak lekeverték..... mert a reklám pontos kezdése a szent :)))

Köcsöglány 2015.02.17. 23:56:36

@DerültÉgből: most nagyon szmájlizok. méghozzá mosolygósat

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:56:38

@Commodore: A retek nem engedi el a nyakukat...., akatórom mondani, kezüket, megírják a szövegeiket.
Én amúgy tényleg kíváncsi lennék, meddig mehetnek el a szereplő, mennyit kotyoghatnak ki, és mi lehetett a színfalak mögött, de ezt évek múltán se lehet megtudni. Lehet, hogy csak fel kell hívjam a havert és megismerkedni az Ádámmal.:D

Morcz 2015.02.17. 23:57:08

@Mók_Ica: szerintem még nincs Baróton a rém.....

@lukacstoncsi: "ezt kétlem.de a nézők 57%a küldené Fannit ez is beszédes." Persze mert vele akarják LAccit kinthagyatni...

csak mert 2015.02.17. 23:57:10

@kamilla123: hiába esett ki, még mindig őt kell nézni.........

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 23:57:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): még időbe telik, míg ledadog nálam a téma. De ilyen bejátSZÓKKAL, új méreg gyön:(, Amúgy a dobhártyám is beszakadt tőle. Lacccinak is maj jó lesz, ha megsüketül, mert csak úgy fog menni a szekér, ha nem hallja.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.17. 23:57:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Most ástam el vele Lacit a kert végébe.:D De a rajongói kedvéért csak derékig.:D

MacákékIcukája 2015.02.17. 23:57:48

Tartogassatok a szivlapatotokat a Fannira, o nagyobb falat, mint Edina ;) de akkor adjatok nekem is egyet.

szmoti 2015.02.17. 23:58:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: Pont a hajára gondoltam elsősorban igen, meg egy kicsit arra is ahogyan öltözködik, lehet, hogy kint nem tehette meg, hogy kicsit divatosabb dolgokat hordjon, de itt azt hiszem kaptak ruhákat is. Azért lehetséges, hogy nem az ápolatlan a megfelelő szó rá.

@spinks: így van :) viszont szerintem ők villa után is jóban lesznek azért, talán még jobban, mint Danival. Azt gondolom, hogy Lackónak a barátai előtt a kinézete miatt lehetne ciki Edina ( tudom nem a külső a lényeg :D ) Robinnak pedig az egyéb hiányosságok miatt, viszont az ő barátait szerintem pont nem érdekelné annyira, hogy hogyan néz ki :) De őket akkor sem látom párként magam előtt

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:58:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: tőlem puszit :)
@nicu71: sztem Pesten van
@Rémület: gyanítom, hogy kapott egy válogatást első körben...
@lukacstoncsi: nézegettem pár szimpátia felmérést (amiről beszéltünk), és Fanni eléggé alul van. (tízezres nagyságrendű szavazásnál), Laci 30 valamennyi Fanni 14 % vagy mennyi, Robin meg 42. Ha kiviszi Fannit, tán a Robin és Dóri szimpatizánsok szavazataiból is kaphat. Dennis vmi 7 %on van az Origó szerint, azzal túl sokra nem megy.
Meg remélem, ott vannak a "rózsaszín telók" is Laci mellett.

lukacstoncsi 2015.02.17. 23:58:47

@spinks: Öregem Te szimplán csak bunkó vagy ennyi.Nem kell magyaráznod semmit.

Mók_Ica 2015.02.17. 23:59:00

@nicu71: de arra vigyáztak a fülében a hangok, hogy ne mondja ki :)))

csiri bá 2015.02.17. 23:59:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: de az nem mindegy, hogy fejjel lefelé vagy fejjel felfelé.... tudod, mi lóg ki és mi nem. :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.17. 23:59:17

@spinks: mivel rám előzményezve többesszám második személyt használtál, azt hiszem jogos, hogy magamra is értettem, amit irtál. Ráadásul oyan vehemensen irsz még mindig Edináról, mintha még mindig kampányolnod kellene ellene.
Amúgy meg mit puffancskodsz? :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.17. 23:59:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: Eddig jó. De hol a másik gerle? Légyszi, azt szájjal lefele majd.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.17. 23:59:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: na az jó, akkor a felsőtestét még nézegethetem, köszi :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.17. 23:59:31

@(AdottEsetben)KötsögLány: Holnap az előzetes alapján ki is fogja fejteni Robin Lacinak és abban az is benne van,hogy Edina miatt is haragszik rá.Persze,nem úgy ahogy itt sokan látják,hanem mert más irányt adott Edina játékának is...blablabla. Más kérdés,hogy ahogy edinát elnézem itt kint,lehet e nélkül sem vitte volna tovább. Mentem.Jó éjt mindenkinek!

csak mert 2015.02.17. 23:59:49

@szmoti: turikból is lehet ízlésesen öltözni, nem pénz kérdése az igénytelenség

Mók_Ica 2015.02.17. 23:59:51

@Morcz: de ott van, mondta ő is.....

spinks 2015.02.18. 00:00:24

@lukacstoncsi: te meg egy ostóba tyúk. Ki a túró szólt hozzád.... Pf.

Kosztarika 2015.02.18. 00:01:31

@MacákékIcukája:
Kilóg már a villából Fanni lába (az a büdös)
Ha párbajra kell menni, akkor rettentően dühös.
Nem férne egy zabszem sem a seggébe,
ilyenkor bebújna akár egy szekrénybe.
Nagy a szája, azt hiszi, hogy szeretik,
de téved, mert idekint megvetik.
Ordenáré, aljas, köpős, törtető,
a párbajon - higgyétek el - verhető.
Göndör haját nullás géppel levágnám,
hogyha "műsír" kicsikét sem sajnálnám.
Lecsóstálja tisztára van nyalva
Van a hv-n aki be van érte halva.
Azt, hogy miért, mai napig nem értem,
hogy ellene szavazok, megígérem.

MacákékIcukája 2015.02.18. 00:01:52

Btw az origon 15ezren szavaztak, es az allas alapjan Lacinak van boven eselye visszamenni Fanni ellen.

Köcsöglány 2015.02.18. 00:01:58

@Csakazértis én vagyok a királynő: nekem van pár ex VV-s ismim meg szerkik is,amíg a szerződés tart,addig kussolsz. Utána meg úgyis rád fogják,hogy hazudsz. Egyébként a játékosok nagyon keveset tudnak arról,hogy valójában hogy is megy a műsor,stb. Valójában nagyrészt kísérleti nyuszik,ennyike.

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:02:34

Lacika, megkaptad a szavazatom, aztán hagyd kint Fánit, plííííz. Epic lenne, ha minden nő, aki Laccával kezdett, kihullana, szóval várna rád egy Laci - Dóri párbaj is :D..

Morcz 2015.02.18. 00:02:48

Na jó, elteszem magam holnapra, jók legyetek! :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:03:05

@Juvegrande85: Már Edinának megígérte, hogy Fannit viszi. Meg van is rá indoka. Sztem Fannit viszi ki.

lukacstoncsi 2015.02.18. 00:03:12

@spinks: Na mik vannak?:-))))))))))))))))) Nézd má....:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:03:31

@Commodore: azon gondolkodtam, hogy Edina lehet, hogy tényleg nem sok férfival volt még életében és a szexszel, mint olyannal, a "szakkönyvekből" vagy az Ifjúsági Magazinból Veres Pali bácsitól ismerkedhetett...
Ezek a szakszavak, hogy behatolás, aktus, közösülés, stb. Szörnyű!

csak mert 2015.02.18. 00:03:55

És hogy lehet felfelé hányni?? saját magát arcon ....ááááááááááá
Robin ez szép volt

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 00:03:56

@csak mert: Mindenki hazug, csak Laccci őszinte, meg ő, Robin megint rosszul döntött, az újságíró hülye, tanult egy új szót: szeretkezés, most ezt használja, de azért a behatolás maradt - Debil legnagyobb örömére. Az édesmama örül, hogy csak 3 behatolás volt, Mert mint tudjuk az erkölcs alfája és omegája a BEHATOLÁS kérdése.

kamilla123 2015.02.18. 00:03:57

@csak mert: ettől a csajtól felmegy a vérnyomásom. olyan, mint egy légy, ami a füledbe zizeg ezerrel és nem kussol, amíg le nem csapod. Csak tolja, tolja, erőszakosan, levegővétel nélkül.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:04:00

@vastyúk is ..: :DDDD Lehet, de casak akkor, ha Dóri lesz a kiválasztott, mert ha megint Laci, akkor sztem előbb viszi Robint.

dzsézön tetem 2015.02.18. 00:04:28

@MacákékIcukája: kérésemre, Obama kivágatott egy mammutfenyőt, hogy abból faragják a szìvlapátot Kazalnak.

csiri bá 2015.02.18. 00:04:34

@-pkata-: ámen... aztán megszórják deniszkét, az meg bárkit visz, kint marad, PWC párbaj nélkül megy a döntőbe, 3. lesz, 2. Lacc, első Robin... :))

MacákékIcukája 2015.02.18. 00:04:40

@-pkata-: ja, latom te is az origot emlitetted - csak most olvastam vissza.

@Ilyen vagyok: csodddddalatos!!! Koszonom :)))

spinks 2015.02.18. 00:04:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): összefüggéseiben nézd a hozzászolasokat. Én mindig a konkrét személynek valszoltam. Nem is értem miért írtad hogy én Edinaval foglalkozok. Én szimplán lereagaltam egy kedves fórumos társad hozzászolasat. Hol itt a bűn? S mindezt úgy tettem, hogy egyértelműen lehetett látni, hogy mire válaszolok. Nem értem miért zavart ez bárkit is. Az a mi kettőnk kommunikácioja volt azzal akinek ment a válasz a vélemeny.

2015.02.18. 00:05:10

@csak mert: pölö, Dórira panaszkodott, hogy összeszövetkezett Zsével Szilveszterkor, hogy őt benttartsa a hálóban, míg Zsé rámászik Lackóra. Ezért most Bajszi nagyon megorrolt Dórira (utólag). Viszont az már ezek szerint elkerülte a kis energiabomba figyelmét, hogy Dóri úgy bevolt állva, mint az orosz tél... De ezért szeretjük Patkit, mert féligazságokból is olyan szarkupacot épít, hogy minden légy összepisili magát a gyönyörűségtől.

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:05:53

@-pkata-: nem hiszem, kifejtette Robinnak is, hogy nehogymár valaki bejusson a döntőbe párbaj nélkül, szóval szeritnem ha Lacin múlik, akkor előbb viszi Dórit, mint Robint :D. Bár persze Robin még megdolgozhat azért a kék kendőért.

csicserierika 2015.02.18. 00:05:56

@csiri bá: én pontosan így vizionálom. :)

dzsézön tetem 2015.02.18. 00:06:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): csak pròbál műveltnek tûnni, mint sok aluliskolázott kiseb...egyed.

MacákékIcukája 2015.02.18. 00:06:41

@dzsézön tetem: szuper, lehet az enyem az elso utes? :)))

csak mert 2015.02.18. 00:06:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hihetetlen..persze csak 3......... amúgy addig érdekli őt lacci, amgí van esély lóvét nyerni, ha kiesik, akkor robinra fog várni :P

@kamilla123: én is agyvérzést kapok tőle..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:07:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én azt se birtam, amikor kiesése után még két hétig Zsuzsával foglalkoztunk... oké, hogy óhatatlan, mert okok-okozatok, stb., de az indulatokat akkor se értettem. Most se. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:07:58

@MacákékIcukája: ránéztem megint, 15 ezres szavazás, de szinte ugyanaz, Dóri tornázta fel magát 2-ről 4 %-ra (Robin -1 azaz 43, Fanni -1, azaz 13%)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:08:02

@spinks: A férfiak nem látják a szmájlikat? Hm. Se olvasni, se írni. Így olyan durvus.:)
Azt írod, nektek, férfiaknak nem elég, ha csak nőnek néz ki, ennek ellenére a külsejével vannak elfoglalva a tisztelt férfifórumozók. Viszont akkor kéretik nem megsértődni, ha a nőknek nem elég a kidolgozott férfitest, hanem mögé is szeretnének látni, és, hogy klasszikust idézzek, nem csak az ürítésükért élnek-halnak.:D

csak mert 2015.02.18. 00:08:09

@Spitzbauer: és azt nem látta, hogy lacci mászott zsu-ra? basszus de megverném

dzsézön tetem 2015.02.18. 00:08:17

@MacákékIcukája: ebay-en lehet rá licitálni. Szerintem milliomos leszek 0:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:08:35

@dzsézön tetem: Nekem Putyin hozott egyet Szibériából ma az egyik repcsijén. :D

csiri bá 2015.02.18. 00:08:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): IM-et max a könyvtár porosodó raktárában olvashatott. :))
Pali bácsi kilenc éve elhunyt már, akkor ő még valami 13 éves lehetett, medvékkel kergetőzött az erdő szélén. :)) inkább mintha a híradók rendőrségi jelentéseit nézte volna napszámban. :))

spinks 2015.02.18. 00:08:58

@lukacstoncsi: jujj hát most ez a zoknis öreglány nevetett egy izzadtsagszagùt. JajJ. Hát nagyon elkenődtem most. Macskáidnak adj inkább enni. ha már ilyen bátor vagy hogy lebunkózol a billentyűzeted mögül. Tökös csaj vagy ;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:09:54

@(AdottEsetben)KötsögLány: Kell egy kis idő, míg belátja, aztán még egy kicsi, hogy el is fogadja, aztán jóóóóó sok, hogy el is ismerje, és kimondja. Mármint Edina. Hogy Robinnak igaza volt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:10:12

@vastyúk is ..: Most jól összevesztek... Meg Dórit sztem kedveli, őt nem fogja kivinni, akármennyire is összevesztek.

MacákékIcukája 2015.02.18. 00:10:34

@dzsézön tetem: azt ugy illik, hogy ingyen korbeadod elotte a jo cel erdekeben! :)

Elmentem aludni, orultem mindenkinek, vicces volt az ofi :) joejt!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:10:37

@spinks: jóvan, lapozzunk, nem akartam magyarázkodás-cunamit elinditani.

Köcsöglány 2015.02.18. 00:10:49

@spinks: ebből behatolás lesz (nevetek)

csak mert 2015.02.18. 00:11:15

@csiri bá: :DD ez találó

"inkább mintha a híradók rendőrségi jelentéseit nézte volna napszámban. :))"

Köcsöglány 2015.02.18. 00:11:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: kimondani sosem fogja,a lelke mélyén szerintem már most is érzi,hogy ezt nagyon benézte

Commodore 2015.02.18. 00:11:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Lehet megragadt, a képes biblia szinten, (agyilag) de rutinos a rúdtáncban, nightclubban stb... vagy beszervezték a higgyülisek-halasok. szcientológusok.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:11:44

@csak mert: most mé? Zsu mondta neki hogy "akarlak" :D

malevil2050 2015.02.18. 00:12:06

@vastyúk is ..: Mi esz a gyér látogatás mostanságban? 3 fekete ponty.

Köcsöglány 2015.02.18. 00:12:10

@MacákékIcukája: jóccakát,küldök egy jóéjtpusz szmájlit (röhögök)

csiri bá 2015.02.18. 00:12:22

@csicserierika: akkor szuggeráld nekik, hogy így is legyen.... :))) érdekes lenne Lacc anyósát meg a nejét megnézni, ahogy az utolsó pillanatban csúszik ki a karmukból a lakáskulcs. :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:12:48

@dzsézön tetem: az aluliskolázottság másik fokmérője az, amikor valaki még csak a látszatra sem akar adni. Lásd Fanni, aki simán kimondja, hogy "jót basztunk Denisszel", meg "elhizott a pinám".
Ez egy fokkal se különb és ez egyáltalán nem fajtafüggő. :D

egyemakisszíved 2015.02.18. 00:13:15

Miféle lekvár pasit hívtak a BV-be? Megszokta, hogy mindenki bólogat neki, akivel beszélget, és ha ellentmondanak neki, azt hiszi, harag van? Jó volt látni Edinát, remélem, élőben is lesz majd. Jól elhülyéskedne AU-val.
@vastyúk is ..: Szerintem is Laci-Fanni lesz, aztán Laci-Dóri, és három pasi a döntőben.

Juvegrande85 2015.02.18. 00:13:24

@-pkata-: Szerintem is Őt fogja egyébként. Még így is az lenne a legkézenfekvőbb. Kíváncsi vagyok most már a holnapi vitájukra, hogy konkrétan állást tudjak foglalni de jelenleg csak az esetben tűnne Robin lépése megmagyarázhatónak ha van egy olyan Robin-Laci átmeneti paktum Fanni ellen amit nem mutattak meg nekünk.

csak mert 2015.02.18. 00:13:41

@spinks: nem úgy értetted, hogy nőnek kinéző izé? értelek, szerintem, pláne ha edinára nézek

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:13:57

@csiri bá: honnan tudjuk, hogy Edina nem bérletes a könyvtárban? :D
De jogos, a rendőrségi hirek is visszaköszönnek. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:14:58

Nah, én elhúzok aludni, van 6 órám hogy kialudjam magam.. rohadt életbe, Laca ha kiestél volna már szunyálnék.. :)
Jó éjt nektek !

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:15:01

@szmoti: Azért tudnék írni ottani öltözködési szokásokról.:)
Azt mondták, kaptak ruhákat, és mindenki rávetette magát, kinek mi jó. Edina kicsi, lehet, hogy rajta sehogyse álltak/állnak a ruhák. A szponzorok elég későn küldtek be nekivaló méretű női ruhát, elég sokáig a sajátjait hordta, meg valami melegítőszerűségeket. Azoktól nagyon kivoltam, randák mind.:D
A haja sztem nem ápolatlanabb, mint a Fannié, esetleg nem annyira készíti el, mint kéne. Hiányoltam nagyon a fodrászokat, korábbi szériákban milyen jól megcsinálták, nem voltak ilyen lenőtt gubancok.

csak mert 2015.02.18. 00:15:11

@csiri bá: teperne edina robin után

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 00:15:17

@MacákékIcukája: Érdekes, hogy engem mostanában már nem hoz ki annyira a soromból Kazal. Úgyhogy nemtok veled lapátolni, de amúgy is foglalt a lapát, mert még csak Laccci van beásva.

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:15:54

@-pkata-: egyébként nem tetszik, ahogy Robin lekomunkiálja a mostani dolgait. nem hiszem el, hogy kint hagytad Edinát, úgyhogy megint rádrakom a jelet.. Mikor az előző kiválasztásnál meg megmondta Lacinak, hogy a duplát majd a következőn használja ellene (most sem használta el). Robin nagyon is tudta, hogy Laci jön vissza. Remélem oylan embert választ, aki még nem párbajozott.

spinks 2015.02.18. 00:16:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): kár hogy nem figyeled a fórumot. Sokadjára mondom el, hogy egy kedves fórumos társad hozzászolasara reagáltunk itt TÖBBEN azzal kapcsolatban, hogy a Robint összeboronalta Edinaval. Legközelebb engedélyt kérünk majd tőled mielőtt mi buták vennénk a bátorságot és reflreflektálnánk itt egy - egy hozzászolasra. Ui: a belevaloban is az a.kis kedves lány volt. Nem tudom észrevetted e hogy nagyon sokan reagáltak rá. Sorry.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:16:25

@Commodore: képes biblia?! szcientológusok?! :D:D:D na kabbe... :D:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:16:32

@Juvegrande85: Konkrétan súgok, szavazd vissza Lacit ;)
Jó éjt :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:16:45

@csiri bá: Hát nagyon nem mindegy.:D Már az anyóstemetésnél megtanultam, hogy kell.:D A karjának kell kint lenni, hogy gondozza a sírját.:D Lacinak csodaszép teste van, hadd nézzék a pinktelós lyányok, még ölelkezni is tud.:D

Köcsöglány 2015.02.18. 00:17:46

@Juvegrande85: nézed a műsort vagy csak hébe-hóba? Robin megmondta,hogy Lacit akarja kint látni. Ez egy játék,nem haverkereső-találó műsor. És egyébként miért is kéne megmagyaráznia bármit? Laci is tudta,hogy ez lesz,nem volt semmi meglepi,csak neked. Néha nem értem,egyesek mit néznek...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:18:12

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem baj, ha nem? :D Léci.:D Tudom, neked nem volt kedvenced, sőt, de nekem az volt.:D Én meg mindig adok egy második esélyt (meg egy szájport :D ). Egyszer csak befogja.:D

2015.02.18. 00:18:39

@csak mert: Nem akarom magam túl soxor ismételni, de bármi is történt, Dinka már rég lestipistoppolta Lackót, így bármiféle más csajok keverése Lackóval törvénytelen, undorító, aljas, őszintétlen, szemét dolog volt,... bla-bla... bla-bla-bla ... és még mindig nem vett levegőt, ... , és az a szemét átvágott, és IGÁZÁÁM VÓÓT!!! ... és még a fele levegője megvan.
Nem egy szép lány, na. Vagy hogy is mondta Lackó.

Ha erre akarna bárki is válaszolni, vagy mondani valamit, fél oktávval feljebb és dupla akkora hangerővel elhadarja mégegyszer. És még egyszer. ÉS SZÁRINTÁÁM NINCS ÉS NÁM IS VÓÓT IGÁZÁÁÁ!!!

Ma hamar akartam feküdni, de itt írogatok aDinka miatt. Na mind1. Most már 'cakát!

spinks 2015.02.18. 00:18:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: jó alkata van a Lacinak az tény. Bár vadlira gYúrhatna.

Köcsöglány 2015.02.18. 00:18:47

@spinks: bizonyítékod van??? (röhögök)

lukacstoncsi 2015.02.18. 00:18:49

@spinks: Nem bátorság kérdése.De szidd csak Edinát még 1 évig még...fröcsögsz itt tök feleslegesen és nagyon vakon vagy pár dologban de ezen csak röhögök:D Lehet Te erre élvezel.:D

Na lépek mindenkinek jó éjt!Végre volt egy öfi amn lehetett röhögni is nemcsak a nyál folyt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:18:54

@-pkata-: De kiásom neked, ha szeretnéd.:D Csak neked, csak most kimegyek a kert végébe.:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 00:19:27

@egyemakisszíved: Te is tudod, hogy esik neki bárkinek Ádinka, aki ellenvéleményen van. Közbevág, felemeli a hagját. Ez az udvarias pali meg joggal hitte, hogy haragszik. Mert náluk a vitatkozás más stílusban folyik. Mint ahogy nálunk is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 00:20:15

@kamilla123: Most sem értek veled egyet a végkövetkeztetések vonatkozásában úgy általában, de ennek ellenére azért nagyon sok esetben jók a meglátásaid. :-)

csak mert 2015.02.18. 00:20:38

@Spitzbauer: köszi ez jó volt :DDDDDDDD

Köcsöglány 2015.02.18. 00:20:50

@DerültÉgből: +++!! Jóéjt,cépp álmokat (mosoly)

spinks 2015.02.18. 00:20:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): elarulod mi az a conchobar? Értelmesen beszélj már. Én összefüggő, összetett mondatokat írtam. Akkor tisztelj már meg Te is. Ha már ki tudja miért te mmegtaláltàl engem egy órája.

mobilos perpetuum 2015.02.18. 00:21:07

@malevil2050: Ha én tévednék akkor most miért van Batóton a kis gonosz törpe? A te képernyődön győzött?

kamilla123 2015.02.18. 00:21:13

@VV Erőlegény: köszi:-) rég nem láttalak :-( és most melyik észrevételemre utalsz?

Juvegrande85 2015.02.18. 00:21:16

@-pkata-: Na arra várhat. Én mindig csak szemlélődök. Azon kevesek közé tartozok egyébként akinél nem okosabb a saját telefonja. Ezt sokan nem mondhatják el magukról. :)

csiri bá 2015.02.18. 00:21:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: rosszul tudod: anyóst hasra fektetve kell elföldelni.... hogy feltámadáskor lefelé kaparjon. :DD

Köcsöglány 2015.02.18. 00:21:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: ha sok sört iszom,még az is lehet (azért azt ne hagyjátok,hogy FELhányjam magam) (nagyonröhögök!!!)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:21:48

@dzsézön tetem: baba-jaga... de rég hallottam már ezt a szót.. :D
De ezek szerint Vlagyimir Vlagyimirovics átbaszott... ezekben a viharos időkben talán nem jött be neki a névválasztásom. :D

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:22:05

@malevil2050: nem tudok okosakat mondani, inkább hallgatok (na jó ez nem indok) ;) // nem voltam itthon. Tegnap kvíz-est, ma meg barátnőhorda.

@egyemakisszíved: én nem bánnám. Edinának adtam volna a nyereményt, de se Dórinak, se Fanninak.

spinks 2015.02.18. 00:22:25

@lukacstoncsi: menj. A macskák nyávognak.... S olvasgasd a kis szürke 50 árnyalatos könyvecskéd. Ennyi örömöd van. Jó éjt ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:22:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: (Jó, de utána mosd le és cipeld be melém az ágyba, mert én mán lefeküdtem :D )

csiri bá 2015.02.18. 00:22:49

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ha bérletes is, nem tudom, hogy ott erdőszélen megvannak-e az IM és a Magyar Ifjúság 1990 előtti számai, azokban volt rovata pali bácsinak...

Köcsöglány 2015.02.18. 00:22:54

@lukacstoncsi: jóccakát,neked is megy a jóéjt szmájli

egyemakisszíved 2015.02.18. 00:22:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A nagy riporter összefossa magát egy pöttöm kislánytól. Azt hiszi, haragszik rá, csak mert más a véleménye. Ahelyett, hogy örülne, hogy legalább a riportalanyában van élet, ha benne már alig pislákol. :)

mobilos perpetuum 2015.02.18. 00:23:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: Fannit szóba se hoztam, csak a Rémségek Házából eltévelygett Ádináról van szó.

malevil2050 2015.02.18. 00:24:17

Ákhtung!Ákhtung! Nyimányije! Nyimányije! Itt van cocoh új néven,vaty az alteregója,,,,,,tessék odafityelni!!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 00:24:17

@Juvegrande85: (Nekem sincs okostelóm, ezért nem szavazok. Betalálok GPS nélkül a melóhelyre. :p )
Tényleg megyek mert úgy járok, mint Edina, majd két órát alszom...

Köcsöglány 2015.02.18. 00:24:25

Na,én is elmentem (na nem úgy),lessétek szépen az ON-t és írjatok majd,ha van valami. Szép álmokat mindenkinek (mosolymosoly)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:24:38

@csiri bá: ha nem tudnám, szerinted felhoztam volna példaként? :)
Csak nem gondoltam, hogy valaki szó szerint elemzi ki a hülyeséget. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:24:53

@(AdottEsetben)KötsögLány: Már korábban is látta, kb onnantól, hogy a Laci kimondta, hogy az egy kapcsolat. Ott volt pár boldogságos nap, aztán ennyi.

2015.02.18. 00:25:16

@vastyúk is ..: Há' már bocs, de mi értelme lett volna elhasználnia a duplát? Anélkül is simán Lackó ment 3:2-re. Az miért lenne jobb, ha 4:2-re ment volna. Ilyen tök feleslegesen csak Lackó tudná elherdálni a szuperképességeket.

kamilla123 2015.02.18. 00:25:27

@egyemakisszíved: "A nagy riporter összefossa magát egy pöttöm kislánytól. Azt hiszi, haragszik rá, csak mert más a véleménye. Ahelyett, hogy örülne, hogy legalább a riportalanyában van élet, ha benne már alig pislákol. :)"

sztem nem abban van nagyobb élet, aki hangosabban üvölt. Edina csak szimplán udvariatlan, mert nem hagyja a másikat szóhoz jutni. Attól még nem elevenebb, mint más, csak bunkóbb.

szmoti 2015.02.18. 00:25:32

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen, tényleg az előzőekben valahogy jobban néztek ki a lakók, mármint olyan értelemben, hogy volt fodrász, csajoknak körmös :) Meg tényleg ez eszembe sem jutott, hogy Edina mérte, nem az átlag, így a szponzor ruhából lehet, hogy nem annyira tudott öltözködni, viszont a saját ruhái nem igazán ízlésesek.... :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:25:44

@(AdottEsetben)KötsögLány: Annyira jó ez a zárójeles hangulat, én is röhögök már.:D

Juvegrande85 2015.02.18. 00:25:51

@(AdottEsetben)KötsögLány: Én tisztában vagyok vele, hogy ez egy játék. Robint továbbra is a legokosabb és eddig legjobban játszó lakónak tartom de most szerintem hibázott. :) A nevedre és nemedre való tekintettel elnézem az agresszív hangnemet. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 00:25:56

@kamilla123: Amúgy nem tudom, hogy mennyire tudatosak ezek a kavarások Robinnál, hiszen végeredményben egy ilyen kavarásnak köszönhetően ejtette ki Edinát is a játékból, abban a hiszemben, hogy Laci ellen biztos, hogy vissza fog jönni a párbajról (hát nem jött vissza).

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:25:56

@malevil2050: Szerintem kényszeresen rettegsz tőle :D Üldözési mánia. hihihihi

malevil2050 2015.02.18. 00:26:16

@vastyúk is ..: Ajjjajjjjj ,még1x elő ne fordujjon! na jó azé,,,,,,

dzsézön tetem 2015.02.18. 00:26:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem fogadnék Fanni aluliskolázottságára...szellemileg alulbùtorozott? Yep. Primitív? Pipa. Ordenáré? Ofkòrz. De az iskoláshéten, istentuggya miért, de egy pillanatra beugrott, hogy csùnya àtbaszás részesei vagyunk, és a kislány odáig játszotta magát. De nem, azután visszatért minden a régi kerékvágásba, de a szilánk azért ottmaradt.

kamilla123 2015.02.18. 00:26:57

amúgy én meglepődtem, h ilyen hamar visszament Barótra. Azt hittem, h itt vannak kötelezettségei, megjelenései, meg hogyha Lackó kijön vasárnap párbajozni, akkor megint visszautazik? fura..

malevil2050 2015.02.18. 00:27:33

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @vastyúk is ..: Gyanús ,nátyon gyánús. De álmaimban szokott kisérteni esz tény.

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:27:38

@Spitzbauer: Semmi értelme nem lett volna. Csak azt próbáltam hangsúlyozni, hogy Robin is össze-vissza beszél. :D De persze ezért nem jár bűntetés. hehehe

csak mert 2015.02.18. 00:28:12

@kamilla123: így igaz.. senkit sem hagy szóhoz jutni, hülye és ennyi

spinks 2015.02.18. 00:28:36

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szerintem már te sem tudod miről beszélsz. Ittas vagy? vagy egyéb? Kos esti lazulás? Így már elnezem neked. Aludd ki magad :)

csak mert 2015.02.18. 00:29:03

@vastyúk is ..: de hogy tudta magát arcon hányni??

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 00:29:46

Egyszer csak befogja@egyemakisszíved:

Elmondom mégegyszer Co2, figyelj.
Nem fosta össze magát a riporter, hanem mint kultúrember visszahőkölt ettől a kis tahótól, aki mindent erőszakossággal és hangerővel akar megoldani. Semmiből nem tanul, ostoba. Nem érti az őt körülvevő civilizáltabb világot. De úgy látom, ezzel nincs egyedül.

csak mert 2015.02.18. 00:30:13

Lilu beszólása, hogy dórira ráférne egy láb gyanta :DD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 00:30:39

@kamilla123: Biztos, hazavitték a szülők. Viszont Barótról mennyivel jobban működött a skype, mint előtte bárhonnan Magyarországról. :-)

2015.02.18. 00:31:19

@kamilla123: Xarik rá. Bent is alig tudta immel-ámmal hozni a közelezőket. Nem gondolod, hogy a szabadság turulmadarát visszatartja holmi retekes vayg blikkes kötelezettség. A pénz meg nem érdekli, mert úgy tudja, hogy Lackó nyer.

Ezzel csak két baj van: 1. Lackó nem nyer. 2. Ha nyer, akkor sem lesz Dinkának pénze abból.

Dehát, Dinkát nem az eszéért szerettük, hanem a nagy szívéért. Oly rendes: az oroszlán sírva enné meg. :-DDD

csak mert 2015.02.18. 00:31:44

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igázá ván.........
meddig fogják mutogatni még?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:32:02

@csak mert: Lehet, hogy ott állt mögötte egy szerki foltos párnával és készült lecsapni, ha kimondja, hogy látta.:D Láthatta, csak a vak nem látta. Nem volt patyolat a Lacuskája se. Csak hát az a foltos párna a szerki kezében.:) Meg a szerződés.:)

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:33:15

@csak mert: Erre születni kell. Tehetség nélkül ilyet nem lehet. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:33:18

@spinks: Azt általában elhanyagolják. De akkor meg dobhatna rá vmi varrást. Mondjuk most épp elástam.:D

malevil2050 2015.02.18. 00:33:47

Tisztelt olvtársak a kiesett játékosok má nem a műsor részei! Kérem méltósztassanek esztet figyelembe venni.Nem szeretnénk asz édentől keletre című nagysíkerűnek igérkező másik baromságban edinazsudanizni!!

kamilla123 2015.02.18. 00:34:29

@VV Erőlegény: hát Robinon én sem igazodom ki teljesen. De az biztos, h az egyik nagy vetélytársát a játékban sikeresen kiejtette, ha szándékos volt, ha nem (sztem az volt). És az Edinka párbaj előtt azért sokat vitázott Dinkával is, amivel gyengítette a csajt a párbaj előtt. Most meg már a Laci elleni párbajra kampányol sztem. Lacinak most az az erőssége, h sokat sír, megható stb.. ha jó sokszor felemlegeti Robin, h az elején lecsúnyázta Edinkát, stb, meg most volt valami berúgás is, amit emlegettek, gyengítheti az ellenfelet. Amúgy számomra Laci nem ellenszenves figura. Nála sem tudom sokszor, mi tudatos, mi nem, de van egy sanda gyanúm, h sokkal de sokkal rafkósabb ő is, mint ahogy mutatja.

malevil2050 2015.02.18. 00:34:35

Pia van ,fütyi a korcsmáros

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:34:54

@csiri bá: Az is igaz.:D De vidéken az a szokás, hogy derékig, hogy tudja gondozni a sírját.:D

csak mert 2015.02.18. 00:34:54

@malevil2050: akkor ne mutogassák edinát, mert kicsapja a biztosítékot még mindig

kamilla123 2015.02.18. 00:35:43

@VV Erőlegény: ez nekem is eszembe jutott :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 00:36:10

@Juvegrande85: Nem biztos, hogy hibázott, csak egyelőre még nehéz követni a jelrakási filozófiáját. Végül is így csak Lacinak adta meg a választás lehetőségét, benne azt a lehetőséget (és valós indokot is), hogy az őt vigye ki a párbajra.

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:36:20

@malevil2050: hihihihi. igyexem legközelebb úgy, hogy ne tűnjön fel. Láttam hekkpajtikat mozgósítottad.. aztán csak ügyesen, semmi kék halál!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:36:23

@(AdottEsetben)KötsögLány: Akkor a budi közelében kérünk asztalt.:D De mit is beszélek, ott lesznek a konténerek.:D Meg teszünk néhány virágládát az asztalokra, diszkréten.:D

dzsézön tetem 2015.02.18. 00:37:18

@VV Erőlegény: Szerkesztői hùzás, hogy benntartsák? Végülis lehet, mert bennmaradt.

malevil2050 2015.02.18. 00:37:40

Senki nem kar inni,há mi van?

Bujumburi 2015.02.18. 00:37:50

@malevil2050: ezen most hangosan felrühügtem :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:37:58

@-pkata-: A pijócákat hagyhatom, vagy teljesn lesikáljam? Visítozik a súrolókefétől a kis drága, vigasztald meg.:D

csak mert 2015.02.18. 00:38:38

on

buli van, piálnak

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:38:42

@csiri bá: Nagyon erdőszélen a tyúkudvar végében van a pottyantós budi, ott ilyen újságot használnak budipapír helyett.:D

malevil2050 2015.02.18. 00:39:06

@vastyúk is ..: Stikába perce. Nem, most itt vok,szolidan kezdünk tudod? hihi

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:39:41

@malevil2050: él bennük még az előző emléke.. rossz a gyomruk. Főleg Robinnak.

egyemakisszíved 2015.02.18. 00:40:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Egy interjúról beszéltek. A riporter kérdez, az interjúalany válaszol. Ha nincs kérdés, nincs válasz. Szerencsétlen csóka mintha szerepzavarban lett volna, hogy azt képzeli, összevesztek, mert másképp látják, hogy kinek kell nyerni. Ahelyett, hogy örülne, egy interjú akkor jó, ha a nézetek össze tudnak ütközni. Edina meg soha nem volt érzelemmentes elemző, ha meg Laciról van szó, nem is elvárható, hogy közömbös legyen. Hacsak az interjúkészítő azt nem képzeli magáról, hogy ő az atyaúristen, akit áhítattal kell hallgatni. Amúgy nekem nem tűnik valami jószemű szakértőnek. :)

kamilla123 2015.02.18. 00:40:36

@VV Erőlegény: ja, és még valami. Robin egyre kevésbé figyel arra, ha a ravasz arckifejezése ne bukkanjon elő. Ma pl, amikor Dóri odaült mellé és a közelgő kiválasztásról beszélgettek, Robin megkérdezte tőle, h menne-e szívesen párbajozni. Láttam az arcán,h nem a válasz érdekli, hanem látni akarja Dóri arckifejezését, ahogy betojik a csaj és hogy fog úgy érvelni, hogy az Robint meggyőzze. Közben meg nagyon mulatott Dórin. És ilyeneket már többször észrevettem rajta. Nagy Spieler ez a Robin :-)

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:40:59

Na mire elkezdődne az arconpörgés elveszik a képet. jáj

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:41:28

@dzsézön tetem: Fanni nem hülye. Megvan a veleszületett intelligenciája, ha lenne hozzá s*gge, simán lenne diplomája is, de most a külsejének önigazolása fontosabb.

malevil2050 2015.02.18. 00:41:30

@Bujumburi: Hallottam,,,,há mit monnyak?? ha ettyeske vagy akko nyerítés , ha ketteske akko meg,,öööö,,,,,nyihogás vaty mii.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 00:42:08

@kamilla123: Ha Robin szándékosan intézte volna el Edinát, akkor viszont a ravatalos sírása volt képmutató... Én inkább hajlok arra (és szeretném hinni), hogy rosszul dönött és tényleg biztos volt benne, hogy Laci ellen Edina fog visszajönni. Lacival kapcsolatban egyetértek veled én is így látom. Ebben a pillanatban egy Robin: Laci párbajon nem szavaznék senkire...

malevil2050 2015.02.18. 00:42:25

@vastyúk is ..: Jahh h aljas módon lerészegettek?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:42:52

@kamilla123: Nem lehet, hoyg búcsúszertartást szerveztek a tata emlékére? Vagy hazamegy a párbajig? Esetleg hívták, vagy szervetek neki oda vmit, vagy csak hazamegy megköszönni a támogatást. Akármi lehet. Attól még visszajön.:)

csak mert 2015.02.18. 00:43:04

@egyemakisszíved: na most leesett az állam...ezt komolyan gondolod?
irgalmas ég.....
egy riportalanynak nem az üvöltözés a dolga, hanem a kommunikááció, párbeszéd

jáj azá kampányol, hogy a pénzt megkapja lacin keresztül

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:44:07

@csak mert: Első, vagy második alkalommal visszacsusszant a böfi, de aztán győzött a gravitáció, felfelé is.:D

malevil2050 2015.02.18. 00:44:18

csak esszel a gésarobinnal ne tanálkozzak a sötitbe,jájj

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:44:20

@spinks: ja, "kos" esti ellazulás... ahogy mondod.
Te mindenre ennyire rágörcsölsz? Pont olyan vagy, mint Edina. :D

Csak ügyesen! 2015.02.18. 00:45:45

@VV Erőlegény: Szerintem Robin egyáltalán nem akar Lacival párbajozni, vele akar legkevésbé. Viszont ha Fanni a kiválasztott, ráadásul az ő duplajelével, akkor nagy az esélye h Fanni kihátrál a Lacis párbajból és őt viszi. Ebben is van kockázat, de kevesebb, mert Robin úgy látja és Laci mondta is neki h olyat vinne, aki még nem volt kint. Magyarán meg akarja úszni ezt a párbajt, ez volt a döntésének a mozgatórugója.

csak mert 2015.02.18. 00:46:20

mi ez a lájtos izé?

de röhögnék, ha lacci összejönne dórival :)))

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:46:33

@malevil2050: de csak azért jött vissza, mert megint leültek :D. Gesa-robin a fő creepy. magzatelhajtónak is használható lenne. ugymond.

@csak mert: jaja. party-time

2015.02.18. 00:46:51

Most néztem Dinka arckönyv oldalát. Kedves. Kiemelnék belőle, majd ahogy kalasszikusokhoz illik, közlöm szó szerint.
"Kérem aki nem a rajongóm az menjen el az oldalamról! Megértésüket köszönöm!"

VV Edina hivatalos oldal feeling thankful
5 hrs ·

Nagyon szépen köszönöm akik rám szavaztak aranyos tőletek és persze azért megköszönném kedves barátnőmnek hogy aktív volt az oldalon/oldalamon amíg én a villában voltam!
Még egyszer köszönöm aki rám szavazott millió csók mindenkinek! kiss emoticon heart emoticon
Kérem aki nem a rajongóm az menjen el az oldalamról! Megértésüket köszönöm!
HAJRÁ LACI! heart emoticon heart emoticon heart emoticon heart emoticon heart emoticon heart emoticon
Like ·
· Share · 592801

malevil2050 2015.02.18. 00:46:53

A ciklonnak aggyatok inni meg ety kis kalmoprinyt had izzaggyon,me beteg cegény,esetleg ety közös izzadás is jó,asszongyák.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 00:47:16

@kamilla123: Ebben is egyetértek veled Robinnal kapcsolatban, én is így látom és igazából ez nem is tetszik nekem benne. Jók a meglátásaid, csak azt nem értem (most már hónapok óta), hogy én mégis miért nem látom még mindig Edinát (na és persze Danit) veled ellentétben antipatikusnak? :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 00:47:49

@csak mert: Látni csúnyább volt.:) Megnézted a vidiket? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:47:51

@dzsézön tetem: Fanninak, ahogy fentebb irta is valaki, meg van a magához való esze. De ahhoz, hogy ezt értelmesen kamatoztatni tudja/tudná, ahhoz bizony tanulnia kellene.
És nem feltétlenül CSAK az iskolára gondolok. Egy deka empátia nincs a luvnyában, egy deka őszinte érdeklődés bármi iránt, ami nem vele kapcsolatos. Bár az ilyesmit nem lehet megtanulni, de törekedni lehet rá. De belőle ez is hiányzik.

kamilla123 2015.02.18. 00:48:20

@VV Erőlegény: én egy Laci-Fanni párbajnak jobban örülnék, és Fanni maradhat is kint. Nekem amúgy ez a Robin sírás fura volt. Nem mondom, h nem volt őszinte, csak valahogy nemtom.. nekem ez nem áll össze, pedig általában érezni, meg érteni szoktam a történések lelki, vagy szándékbeli hátterét.

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:48:52

Dórikám meg bögréből issza a whisky-kólát? Hát hiába, anyatej

malevil2050 2015.02.18. 00:49:19

@vastyúk is ..: Ténnyleg ántibébinek is jó?? csak fütyijék meg ne tuggyák mer még hasznosiccsák szegényt,képzeld el hoty nézne ki talpig gumiban még nok dá cu.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 00:50:56

@Csak ügyesen!: Lehet, hogy így van... Mondjuk Robin is egy eléggé megúszós kis párbajon volt kinn még a játék elején, és furcsa is volt a villán belül is, de sztem a villán kívül is, hogy az addigi performance-a alapján ő jött vissza Ádámmal szemben (illetve még inkább a párbaj különbség mértéke)?

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:51:41

@malevil2050: juuuuj, brrr. hát most valamiért egy sorozatgyilkos jutott eszembe, aki fóliába tekergeti áldozatait, hogy ne maradjon nyom.

Bujumburi 2015.02.18. 00:52:16

@kamilla123: simán játszik... volt egy hozzá hasonló munkatársam, kedveltem, de néha voltak fura lépései

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 00:52:39

@vastyúk is ..: közben azért biztos spájzolt is egy kicsit szűkösebb időkre, az alapvető alapanyagokból. :)

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:53:22

Mivel Fánin beuntam magam, megkérdezem, hogy tudja-e valaki, ilyenkor ezekre a remek kis slágerekre kell jogdíjakat fizetni, mondjuk mint egy rádiónál?

kamilla123 2015.02.18. 00:53:43

@VV Erőlegény: tudod, h én Danit bírom, csak a Zsu-s viselkedését nem bírtam, és ebbe annyira belelovaltam magam, h néha túlzásokba estem. Amúgy pl Dani minkét belevalóban szuper volt. Lehet,h azokat a hsz-eimet pont nem olvastad, de mind a két szereplésénél írtam többször is, hogy milyen jó a Dani, lehetne műsorvezető a bv-ben, sőt, Zsu-val is cukik voltak kint, jól végszavaztak egymásnak, akár műsorvezető páros is lehetnének. Zsu tisztán beszél és szexi, Dani meg értelmes és van humora. Szóval a lényeg, hogy ő alapvetően jó arc, csak a Zsu-s sztorit szarul reagálta le, hála Edinka rosszindulatának. Edinka viszont most, kint is irtózatosan ellenszenves volt.

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:53:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): egy ideig nem volt látható, én is arra gondoltam, hogy most van könyékig a spájzában :D

Juvegrande85 2015.02.18. 00:53:59

@VV Erőlegény: Csak azt nem tudom megfejteni, hogy Robin mit akar. Meg a beszédéből kiindulva van valami elvárása Lacitól. Robin szerint mi lenne a megfelelő lépés most Lacitól? Ha őt hívja ki... ha Fannit esetleg Dennist. Véleményem szerint most csak Dóri kihívása nem lenne elfogadható lépés de van egy olyan sejtésem ha nem Robin lesz kihívva akkor az később még az orra alá lesz dörgölve.
Egyébként a csattanó az lenne ha Dennis lenne kihívva teljesen váratlanul. Kimondottan örülnék is neki.

malevil2050 2015.02.18. 00:54:10

@vastyúk is ..: Utye .utye mondom én ,úty h jól csukd bé a zajtót.

vastyúk is .. 2015.02.18. 00:56:59

@csak mert: ja, még az alkoholt sem kívánja :D.

@malevil2050: becsukom ;)

csak mert 2015.02.18. 00:57:26

laci és robin eltűntek? hm.. :P hajrá fiúúúk

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 00:58:54

@egyemakisszíved: Az én ízlésemnek sem szakért megfelelően, sőt soha sem szakértett megfelelően.

csak mert 2015.02.18. 00:59:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: láttam online :)
rettenet volt amikor rókázott robin...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 01:01:16

@dzsézön tetem: Igen. Helyette sajnos Dani be lett áldozva.

csak mert 2015.02.18. 01:03:12

akármikor vinnyog a gésa, a kutyám rosszul van... forgatja a fejét,és kiment a szobából

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:03:27

@csak mert: Először azt hittem, poénkodik.:)
Én nem merem most megnézni az összeset, mert felébred a gyerek, meg a zuram, és kivág hv-stól.:)

kamilla123 2015.02.18. 01:03:41

szerintem Robin azért vállalta ezt a böfögős hányós hülye sörivó versenyt, mert kompenzálni akarta, hogy ki van festve nőnek, Szegényt amúgy is mindig ilyenekkel basztatják és most még ez is. Sztem úgy érezte, h el kell játszania a férfit. (bár inkább örült volna, h nem Pénisz jelmezét kapta :-)

Bujumburi 2015.02.18. 01:04:49

@VV Erőlegény: Reménykedtem, hogy Edina kiesik, és Dani újra formába lendül, aztánn visszajön belőle annyi, hogy a top 3-as legyen... valaki írta, hogy csak részegen volt vicces, nekem józanul is tetszett egy-két poénja.. azóta max. Robin hozott hasonlót, persze az altesti humor is meg tud nevettetni néha, de hiányzik a szellemesség is.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:05:44

@csak mert: Szegény eb.:) És boldog lehet, mert a vizuális sokkhatást megússza (csücsöri piros cseresznyeajkak, lisztes kép :D), de mi nem.:)

Bujumburi 2015.02.18. 01:05:44

@kamilla123: pont így gondolom, minden szavad arany :D

spinks 2015.02.18. 01:06:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nah. Megtaláltál egy elütést a hozzászólásomban? Ejj de kisstílű vagy:) bár mit is lehetne várni tőled. RelaX. Idd meg azt a kis italod még nyugodtan. Esetleg egy két gyűlölködő, gonoszkodó hozzaszólas talán még belefér ma éjjel nem? Így levezeted a frusztrációd. Miután álomra hajtottad a fejed és a piától nem forog nagyon veled a világ akkor gondold már majd egy pillanatra végig, hogy lényegeben mi is a bajod? Miért foglalkozol velem lassan 2 órája? Vagy a mindennapi kis fefigyűlöleteted céltáblája voltam ma.? A kérdés költői. Talán a pszichológusodnak majd valszolhatsz majd rá. S kérlek ne üldözz a rajongásoddal.;)

kamilla123 2015.02.18. 01:07:44

@Bujumburi: de cuki vagy:-) köszi:-) na, megyek is aludni, a csúcson kell abbahagyni:-)) puszi!!!

szmoti 2015.02.18. 01:08:05

@Spitzbauer: közben meglett :D

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:08:08

Dóri fél, hogy beteg lesz. Robint kérdezi, hogy jobb lesz-e, ha beveszi a szopogatóst.. Hát Dórikám, Robinnak biztos jobb lenne :D

csak mert 2015.02.18. 01:08:38

nincs zsepi a villában?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:08:54

@kamilla123: Nem névreszóló jelmezük volt? Denisnek találó.:)
Habár a hideg futkosott a hátamon, hogy becsípődött tangában kvázi pucér s*ggel ült mindenhova. Brrrrrrr.

csak mert 2015.02.18. 01:09:26

@vastyúk is ..: már beteg,lázas
és bevett mindent :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 01:10:23

@Juvegrande85: Én sem tudom, de egyelőre Robin olyannak tűnik nekem, mint a 90-es évek elejének totál gazdasági káoszának tipikus magyar vállalkozója. Hiába hibázik üzletileg nagyobbnál nagyobbakat, még is talpon marad, sőt gyarapodik. :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 01:10:46

de ez milyen köcsög dolog, hogy ha ilyen láza van, miért nem alhat benn?

kamilla123 2015.02.18. 01:12:13

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát ilyenkor minden tiszteletem a villalakóké, h ezt megcsinálják, mert benne van a szerződésükben. Azért ez tényleg iszonyú megalázó Denisznek. Mondjuk mindig muszáj röhögnöm, amikor meglátom így járkálni :-) na tényleg mentem, jó éjt! :-)

malevil2050 2015.02.18. 01:12:32

De hoty mety be a vellába az influenca??

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 01:13:26

@Juvegrande85: Laccci nem meri kihívni Komiszt, bár sztm mindenki ellen kinn marad Laccci.

csak mert 2015.02.18. 01:13:38

@malevil2050: pont ezen gondolkodtam.. de kajával simán bekerülhet

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 01:14:02

@kamilla123: Jó, de miért zavarja ez ennyire....? Ez nem gyanús...? :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:14:11

@csak mert: Amikor a sárga kotont húzta, nem láttam. Meg mindig becsúszik a tanga. A riportban meg a zacsikat igazgatta a tanga alá.
Bár igazad lenne, holnap megnézem. Fingódozik össze-vissza, aztán leül. Szegény kanapé meg riportfotőj.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 01:15:10

@csak mert: Remélem, az orvos miatt van OFF. Ez kegyetlenség lenne, meg felelőtlenség, tisztára lángol a feje.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 01:16:26

@malevil2050: pl mentorok lehetnek bacigazdák, de a villarendezők éjjel megfognak ezt-azt

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:17:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én azt nem értem, hogy miért nem költözik ki a nyugiszobába. ott egyedül lenne, és nem is hallaná a zenét sem.

@csak mert: @Csakazértis én vagyok a királynő: @malevil2050: Már rájöttem, hogy tényleg lázas, szóval most szégyenlem magam, hogy én meg itt rossz terápiás módszert javasolok a láz elkerülésére. :D

csak mert 2015.02.18. 01:18:29

@vastyúk is ..: ó hát kinek nem jut eszébe a nyeles kalpmopirin? :D

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen,eléggé beteg

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 01:18:32

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem kicsit. tűzvörös, meg Laccci megfogta, észt mondta, júúúúúú

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:18:38

@malevil2050: Tárgyakon, kajákon, bevihették Béciék, Laci kint volt vasánap, hétfőn.

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:19:27

@malevil2050: ha Dórit kérdeznénk meg szerintem az UFÓkra fogná. vagy a gyíkemberekre

malevil2050 2015.02.18. 01:19:51

@vastyúk is ..: Ne törőggyé vele vót itt má durvább is,,,de értelek

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 01:20:08

@vastyúk is ..: Valami olyasmit mondott PVC, hogy kint kell legyen a buliban.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:20:21

@csak mert: Nyeles orvosság mindig mindenkinek eszébe jut.:)

malevil2050 2015.02.18. 01:20:48

Asszongya úty be fogc a aludni,mint a car,,,hmmm

csak mert 2015.02.18. 01:21:56

a nyugiban van dóri és laci

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:22:03

No ki is költözött a nyugiba Dóri. Lacival bariznak, meg arról témáznak, hogy barátságokból lesznek a legnagyobb szerelmek. Edináról témáznak.

Juvegrande85 2015.02.18. 01:22:15

@VV Erőlegény: Ja. Jó hasonlat. Végül is ha jobban átgondolom azért nem volt ez se biztos hiba. Persze reménykedve abban, hogy nem ő lesz kihívva mert azt biztos nem akarja. Máskülönben meg megszabadul egy erősnek gondolt ellenféltől és még Lacit baszogathatja is, hogy ott volt a lehetőség és nem hívta ki. Laci döntése dönti majd el, hogy hiba volt e Robin részéről a mai.

malevil2050 2015.02.18. 01:23:44

@vastyúk is ..: Gyíkember,huhha asz meg milyen?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:23:53

@vastyúk is ..: Szerencsére. Viszont ha nem Laci vitte be, sanszos, hogy betegen párbajozik.

csak mert 2015.02.18. 01:24:12

@vastyúk is ..: ha laci elsírja magát....... rettegek

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:24:18

NA jó, Robin határozottan Joker-esedik. Deniszke meg rommá baszná Britneyt. (igen, a spears-t )

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 01:25:01

@Bujumburi: OK, csak azt nem értem, hogy nekem (még mindig) miért inkább rokonszenves Edina és nem ellenszenves, mint nektek (pedig adok a véleményetekre, de belőlem nem váltja ki azokat a reakciókat , mint belőletek), és azt sem értem, hogy miért van az, hogy Zsuval szemben sem tudok olyan lojális lenni, mint pl. Kamilla, akinek adok a véleményére, szinte minden más kérdésben (én Zsut még mindig nagyon ostobenkónak látom, sokkal inkább, mint Edinát, sőt Edinát egyáltalán nem látom annak, csak túlságosan érzelemvezéreltnek és egy kicsit küldetéstudatosnak) ?

Juvegrande85 2015.02.18. 01:26:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ez a szerencséje a Dennisnek, hogy a sok hülye bent azt gondolja hogy ő a legerősebb. Mondjuk nem tudom mennyiből lehet szerencse bejutni a döntőbe és 3.-ként koppanni de ahhoz képest, hogy akár már ki is eshetett volna tekinthető annak.
Szerintem Lacit most csak Robin ejtheti ki. Dennis meg még Dóri ellen is kipottyanna.

malevil2050 2015.02.18. 01:27:12

Sok hasonlóság van de tejjesen különbözőek vatyunk, , , , !!??

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 01:28:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lázasan benn lehet maradni a villában, hogy a többieket is megfertőzze?

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:29:44

@malevil2050: asszem a konteo hívők szerint, mint II. Erzsi néni (a Windsor házból) A gyíkemberek köztünk élnek, és tudnak emberi alakot ölteni. A gyíkságot így csak elképzelni lehet. Dóri ebben a szakértő, szóval nem törnék a babérjaira. hihihihi

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem biztos, lehet, hoyg erősebb az imunrendszöre. elvégre vadembör.

@csak mert: nyugiii, nem lesz itt sírás :D Legfeljebb Dóri, hoyg nem bírja, hogy testhője 37 °C fölé emelkedik.

malevil2050 2015.02.18. 01:32:10

@vastyúk is ..: Hát a bözse néném is ilyen? na ezé nem lettem én kékvérű.

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:33:08

Fanni és Denisz már zat vízionálja, hogy mivel Laci Dórival beszélget, ezért Laci és Dóri össze fog jönni, és most Fanni sajnálja Edinát, hogy milyen rossz lehet neki ezt nézni... hehehe.

Elárulom Fáncsi, hogy fiú és lány között létezik barátság előtte és utána is :D.

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:35:13

@malevil2050: állítólag.. én még nem láttam erre bizonyítékot. :D Dóri már a history tv-n, meg a Utube-on igen :D

malevil2050 2015.02.18. 01:36:03

Már tavaj is megigértem,nem nézek több vv-t,natyon gyógy szereplők vannak,az olvtársak is natyon felhígultak,de valamié mindig ide esz a fene,az ötösné meg belevittek a bűnbe,áhh aszt hiszem tényleg keszdek hűlyűlni,,,,

malevil2050 2015.02.18. 01:37:05

@vastyúk is ..: Én asztat hiszem h túlságosnan máteriálista vok én ehhe.

csak mert 2015.02.18. 01:37:13

@vastyúk is ..: igen előtte is utána :DDDDDDDDDDDD

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:40:02

@malevil2050: hehehehe. akkor lehet nem arról van itt szó, hogy hígul a társaság, hanem, hoyg te öregszel :D, és magasabbra teszed a lécet. Miért épp az ötösnél?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:48:24

@vastyúk is ..: Sőt, van, amikor helyette is, egyik félnél.:) Fannika milyen empátikus lett hirtelenjében Edinával.

malevil2050 2015.02.18. 01:48:51

@vastyúk is ..: Monnyuk asz is lehet h múlnak a gyermekévek.Méé pont asz 5.Hát esz ety hosszú történet,de ha jól figyesszz, - és asztat te remekül tucc - akkor ki fog derűlni.

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:50:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát csak azért mert Lacit így lehet szidni :D

Denisz még a műbrokiját is állandóan markolássza :D

vastyúk is .. 2015.02.18. 01:53:15

Denisz tekintettel akar lenni Lacira, ezért nem smárolja le Fánit. Fáni meg leszarja :D sajnálja Lacit, de nem tudja elfelejteni neki amit tett. Fannika most besértődött és ismételgeti a "felfogtam" -ot, meg hogy nem sértődött be. Hát persze.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:54:09

@VV Erőlegény: Azt látod, én sem értem.:)
Én is Edinát kedvelem, amellett, hogy látom a negatívumjait, és mégse tudom azt érezni, amit sokan éreznek. Emellett viszont a többi lakó erényeit és előnyeit is látom, szimpátiában mégse előzik be Edinát. Pedig kedvelem sok kommtársaknak az írásait, akik nem velem egy véleményen vannak.:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 01:57:31

@vastyúk is ..: Nyuszisapi.:)

Denisnek találó a jelmez. Mondjuk ő csak szeretne ekkorát. A riportban azt mondta, hogy elsorvad a jelmez alatt a sajátja? :)

malevil2050 2015.02.18. 01:59:43

fáncsi minnyá szétesik annyira roppja a kámerának

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:04:10

@malevil2050: ááá, nem tudok olyan remekül figyelni, mint gondolod :D. Egyébként az öttől nézem én is, meg olvasgatom itt a hogyvolton, de kommentkedni, csak ebben a szériában kezdtem, azt is csak azért, mert nem olvastam elégszer vissza a véleményemet mások szájából :D Szóval én is hígítom a levest.

malevil2050 2015.02.18. 02:05:21

fütyi nem kapott puncit és most natyon dühös

malevil2050 2015.02.18. 02:08:40

@vastyúk is ..: Te nem vaty híg.Ha olvazstad az ötöst akko pontosan tudod miről beszélek.Én akko még nem kommenteltem,de aszé sok mindet tudok.

malevil2050 2015.02.18. 02:14:24

Jó van má hat a maligán,keszdődik a zordítás

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:16:45

@szmoti: szerintem holnap linkeld be még egyszer, mert akik igazán kíváncsiak a látványra, már elmentek alukálni.:D

@malevil2050: hát ez a népszerűség átka. Mármint a hígulás. Volt egy hobbim, eleinte totál underground volt. Aztán sok sok év után iylen main-stream közeli lett. Akkor éreztük azt, hoyg ez mán nem uyganaz, amit mi úgy szeriztünk. El is koptunk az eventekről.

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:21:48

na, véget ért a bulika. letekerték a hangerőt az ügyeletes szerkik. Fáncsi még könyörög pár számért, de úgy tűnik nem könyörülnek rajta.

Az nem tudom, volt-e már, hogy Denisz a dani törzs (Pápua) népviseletét idézi. Milyen találó. hehehehe

malevil2050 2015.02.18. 02:22:23

@vastyúk is ..: Natyon kevés lett a humor,túlságosn komolyan veszik eszt a baromságot,és a natyon sok bunkóság - nahh esz a higulás.

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:25:21

Fáncsi nem akar enni, nehoyg hízzon. Laci meg fogyott a párbaj miatt. Tolják a whisky-kólát, hiányzik nekik a gyömbér.

malevil2050 2015.02.18. 02:27:46

@VVKnapné: H te mikre nem fityelsz itten hajnalok hajnalán

szmoti 2015.02.18. 02:31:24

@VVKnapné: fentebb nyomtam egy direkt linket is ;)

Well... 2015.02.18. 02:31:54

na a ma esti ON ban konkretan laccik, hogy a "mereg draga"-nak kikialltott 5cm konyhapult az konkretan 1 cm jobb minosegu faroslemez....egy kerettel korbeveve, hogy vastagabbnak latszodjon.... csokolom, eltort a sarok, kikonyokol a csorosag :o)))

kepfeltoltes.hu/view/150218/olcso_konyhabutor_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:33:06

@malevil2050: hát igen. Itt ki lehet élni a frusztrációkat. Én akkor lepődök meg a legjobban, ha a humor keserű pirulával érkezik. Mikor megy a kőkemény alázás humor néven. Mivel van aki nevet rajta, ezért biztos vicces, de én nem értem a poént, szóval olyankor csak hallgatok nagyokat.

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:36:20

@Well...: úgy voltak vele, ha kibír 120 napot, már jó :D Kicsit hamarabb szétment, dehát úgyis kidobják alapon :D

malevil2050 2015.02.18. 02:40:02

@vastyúk is ..: Pontosan,nagyon cépen be van építve,a mondandóba és még büszke is reája a delikvens.maga esz műfaj tán még elbírná,de emberileg nem tom hova tenni.Itt utyan is nincsen tét,bent h agyon alázzák egymást,asz sem jó,de ott van cél, a piz.Ity asz eszköz szentesítve vagyon.

Well... 2015.02.18. 02:41:25

@vastyúk is ..: csak aze raktam ide, mert tobben irtak, man, milyen tuskok, mert a meregdraga pulton szeletelik a dolgokat...ok lassak, hogy nem meregdraga (a kepen laccik, hogy feljajlik a vege...szoval meg csak nem is vizallo)...de gondolom pont nem aze meregdraga, mert ugy is szeletelnenek rajta :o)))

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:42:32

félrészegen a szavatossági idő értelmezésén filozofálgatnak. A perdöntő, hogy zöld, úgyhogy kuka..
Fancsi sír a pizza után, de ő nem eszik, nem érti, hogy a fiúk hogy képesek, és csak annyit üzen nekik, "ROHADJATOK MEG", "Nem fogok enni akkor sem", "Finom?", "a kurva életbe.." végülis Fáni vesz egy szeletet, de nem tesz rá majonézt. "Holnap bánni fogom"

LUCIO 2015.02.18. 02:45:25

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:Nagyon találó ismét. "Megmérettetett és könnyűnek találtatott" Köszönöm,ma is tanultam valamit Tőled.@spinks: Nos ő egy harci delfin,akinek ugyanúgy ,mint a kedvencének,egyszerűren IGAZA van. Engem is bekóstolt,mert nem az IGAZAT írtam Ádináról.Mármint azt,ami az Ő véleményével megegyező.
De ha szorul a hurok,akkor : pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.15. 23:15:59
@egyemakisszíved: hagyd a picsába, most épp torát üli a sötétség, majd ez is lecseng. :) vagy :" Attól, hogy te birod a Fannit és attól, mert -szerinted- csinálja a sóóóóót (amit pont leszarok, ( kis kedvence is ezt mondta Robinnak:- na és hova szarjak?")mert nekem nem jön be ez a fajta öncélú és ordenáré közönségesség, a pusztitó egoizmusáról nem is szólva), attól a Fanni még bizony egy Értéktelen kis Senki, akár tetszik neked ez a vélemény, akár nem. :) Tehát amit neki szabad,azt másnak nem!! Én is azt hittem,hogy ez itt egy jó kedélyű vicces társaság,akik könnyedén tolerálják a másik ember másságát,(Tisztelet a hála istennek szép számú kivételnek), nem pedig egy "szakértői bizottság,,ahol a nem szakértőket nem "szerizik" mint pl.Foxglov,de Ő természetesen megint csak kivétel ez alól: foxglove (F6) 2015.02.06. 13:07:02
gondolkoztam most azon, h nekem miért nem szimpi Zsu, és nem tudom konkrétan megmondani. Amit mond, abba nem mindig lehet belekötni. Viszont ahogy mondja... nekem nézőként is elviselhetetlen h folyamatosan grimaszol, ráncolja a szemöldökét, forgatja a szemeit. ismerek ilyen IRL embert és baromira idegesítő, h nem tud normálisan végigmondani egy mondatot pofavágás nélkül... ehhez jön a hanghordozása ami szintén unnaturális... az egész csaj unnaturális, még akkor is amikor a gyerekéről beszélt, tényleg úgy érzi az ember, h nincs egy őszinte pillanata. gondolom ez a többi lemminget is zavarta napi 24-ben.Mint írtam már . az,hogy Te ( Foxglove) mit gondolsz rólam vagy bárki másról,az a Te dolgod,a Te véleményed.Nem értettem a kirohanásaid,azok után,hogy pont Te mondtad,hogy " ez csak egy játék és ők csak játékosok,nem a Való világ. :)
Bocs,hogy rutintalanságom miatt egy helyre tettem mindent,de talán így is érthető,amit mondani szerettem volna.

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:47:20

@Well...: hihihi. ki tudja mi volt előbb a szar pult, vag y a szeletelés :D csuka fogta róka. egyébként egy jófajta pultnak elvileg bírnia kéne a szeletelést is nem?

@malevil2050: jaja. háborúban mindent szabad. utána legfeljebb Hága vár az emberre (ha a vesztes oldalon alkalmazta ezt a filozófiát).

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:51:40

Robin szerintem refluxos.

LUCIO 2015.02.18. 02:53:04

@spinks: :) ez tetszett engem is kóstolgat.

Well... 2015.02.18. 02:55:46

@malevil2050: na aze kovessuk edina peldajat, es legyunk oszintek :o) aze volt neked is par (jo par) bicskanyitogato hsz-ed.... :o))

malevil2050 2015.02.18. 02:55:58

@vastyúk is ..: Most má csinálni is kéne valami értelmeset,mert minnyá megvirrad.Amúty jó kis iccakai kuvik vagy te is (bár lehet h muszályból) vaty megszokássbul.Huhogunk itten nagy gombi szemükkel.De ennyi erővel má mekvárhatnánk asztat is h a pacsírta mekszólaljon és hírdesse a szummyadó kikeletet.

malevil2050 2015.02.18. 02:58:13

@Well...: Volt persze,,, hopkinszéknak beszóltam néha néha.de ebben a kategóriában még az aluméniumot sem érem el.

vastyúk is .. 2015.02.18. 02:59:48

@malevil2050: jaja. Inkább bagoly vagyok, mint pacsirta. valahogy ilyenkor könnyebb. Majd egyszer visszaszokok a "rendes" fekvés kelésre. Egyébként arra akartál utalni, hogy mész és foglalkozol a munka féléddel? Vagy csak arra, hogy aludni kéne?

Well... 2015.02.18. 02:59:53

aze az sokatmondo a BV-ben, hogy azt a fickot akivel az edina beszelgetett, csak a joneveltsege tartotta vissza, hogy kiszoljon a kontenerert :o)))

Well... 2015.02.18. 03:02:36

meg az is , hogy megtudtuk az edinatol, hogy olvas ezerrel, megtanulta a szerelmeskedni szot :o)) meg azt is ,hogy hordani kell a szivecskes lancot, meg mutogatni is ...... mast nem tanult eddig ....

LUCIO 2015.02.18. 03:03:20

@spinks: Úgy látom ,hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel,de látom Benned emberére talált.:)

malevil2050 2015.02.18. 03:04:08

@vastyúk is ..: Arra nem lehet vissszaszokni ha má eccer felborult ,nékem elhiheted.Igen olyan munka féle,körmölni kell ety csomót,és abból lesznek bitek,azokbul meg értelmes dógok,sztán meg dől a lé,,,,,,,,

Well... 2015.02.18. 03:04:21

most mar csak arrol kell valakinek meggyoznie, hogy a szerelmeskedes az pont ugy helyettesitheti a "behatolast" mint a "kozosulest" .... egyetem kommunikacio szakon :o))

vastyúk is .. 2015.02.18. 03:06:28

Fáni egyedül érzi magát. Denisznek nyöszörög a kilókról, meg arról az egy szelet pizzáról, amit megevett. Lefekvéshez készülődnek, de előtte Robin még hányt egyet. kész pazarlás piálás és kajálás után hányni. Mindegy. Robinnak nem ez a véleménye. LAci a ződ kendőről beszél robinnal, de nem hallom, mert a gépelés elnyomja, meg mintha valamelyik másik portján keresztül hallható. Á végre Denisz nem vesz akkora levegőket, így lehet hallani, hogy Laci most a személyes tárgyak jelentőségéről magyaráz, főleg a fotókról. Fáncsi még bekrémezi arcát, meg a villany lehalkítására kéri az ügyeletes szerkit, és lejjebb veszik. "Fainok vagytok"- köszöni meg fáni

Well... 2015.02.18. 03:07:41

@malevil2050: nem is rosszallaskent mondtam, ha el is kuldtel valakit melegebb eghajlatra azt olyan diplomatikusan tetteed, h alig varta az illeto , h elindulhasson.... egyebkent meg ki rajukfert :o)

vastyúk is .. 2015.02.18. 03:07:57

Fanni és Denisz párzáshoz készülődik a tompított fényű nappaliban.

LUCIO 2015.02.18. 03:15:54

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Azt gondolom,hogy az ilyen típusú emberekről szól az a vicc,hogy:-Egy férfi száguld éjjel az autópályán,s egyszer csak bemondja a rádió:- Figyelem !! Egy őrült száguld a forgalommal szemben az A8 -as autópályán! Fokozott óvatossággal közlekedjenek a rendőrség kiérkeztéig!! Mire a pasi:- EEEEgy? Mind szembe jön!!!! :)

vastyúk is .. 2015.02.18. 03:16:09

@malevil2050: Valószínűleg igazad van, mert nem bírok vissza szokni, pedig itt lenne rá most a kiváló alkalom. hát azért nem lehet könnyű ilyenkor még produktummal is előállni, keméyn lehet folyton tolni. Elmegyek én is melegebb éghajlatra (a takaró alá). Kitartást a bitgyártáshoz. Vigyázz a körmeidre! Puszi

Jó éjt mindenkinek!

malevil2050 2015.02.18. 03:18:34

@vastyúk is ..: Minnyá hasznájják a fáncsit. Nahh ennyi vót ,délig nem szeretném ha felkelnéé.

Mindenkinek jóccakát.Aki majd idelátogat,annak jó reggeltet és kellemes napos napot.

malevil2050 2015.02.18. 03:19:37

@vastyúk is ..: Etyre gondoltunk de megelősztél, puszi,aluggyá jól.

LUCIO 2015.02.18. 03:21:02

@Spitzbauer: :DD Stipi-stopi az enyém!! :)

dumocika 2015.02.18. 05:31:46

@malevil2050: Köszi! Ébred a baromfiudvar. :)

Costanza 2015.02.18. 06:11:07

Miert csattog Dori a szajaval allandoan, olyan undorito, huzza a szajat es cuppog, ez milyen szokas maaar? mintha allandoan csamcsogna.

Costanza 2015.02.18. 06:59:48

Velemenyem Dori palfordulasarol, ez az igazi kibaszos magyar virtus, van egy szovetseg, aztan ot perccel a finish elott sajat maga ellen fordul, mintha egyedul is eljutott volna ugyanoda a szovetseg nelkul, es mindenkinek kuss, mert nekem van igazam. Igazi ostoba irigy szanalom. A sajat ''csaladjaval'' a celban cirkuszolni, es elkezdeni helyezkedni nevetseges okok miatt, hat bravo neki. Eleg sotet az a csaj ezek szerint.

Bujumburi 2015.02.18. 07:41:03

@Costanza: Átb*szva érezte magát Fanni miatt, ennyi, szerintem nem képzel ilyeneket amiket írtál. - Fanni nem volt jó barátja, a nagy féltékenységében folyton fúrta Dórit és ez most kibukott vasárnap. Mellesleg Fanni Dórinak is köszönheti, hogy Robin LAcit küldte Edinával, Dóri egy csomót kampányolt Fanninak Robin döntéséhez a nyugiban.
Ja és az elején is szólt, hogy neki ez a csattogás, csámcsogás a rossz tulajdonsága. - Más meg horkol. :D

Bujumburi 2015.02.18. 07:43:51

@vastyúk is ..: pont ezt mondtam én is tegnap este. :)

2015.02.18. 07:51:05

@csiri bá: én teljesen rászoktam nagyon durva arcok :D csak tv-ben lehet nézni v letöltöd?

másodpéldány 2015.02.18. 08:16:31

@(AdottEsetben)KötsögLány:

igen, robin a közös nevező, ha már csajok nem nyerhetnek a vv-ben, vagy még nem tudta a stáb kitalálni, hogy nyerhessen nő (túl nagy a közönség ellenállása, de ezt nem csodálom, mert a vv kicsiben - igaz torzan, de mégis - tükrözi a társadalom egészét), akkor nyerjen Robin, ő egy egyszemélyes kacsalábon forgó pozitív cinkostárs bt. ami úgy tűnik működik,

robin egy fair gondolkodású kedves csávó, aki taktikázni is úgy taktikázik, mint egy sakkpartin,

rengeteg jó tulajdonsága van, most nem sorolom, mert már te felsoroltál párat, nem volna jó, ha a laci nyerne, mert nagyon sokat és randán bántotta a csajokat, beleértve persze edinát is... nem egy jellem, most ebbe se megyek bele...

szóval jó, hogy van egy robin, hogy egy népmesei jó karakter nyerhessen, az utolsó utániként érkezett királyfi...

Szoba kilátással 2015.02.18. 08:17:36

@Costanza: milyen szövetség? Nem volt ott semmi szövetség:)) pfannikaek miket mondtak róla meg le se tojták
A sötétségről pedig annyit ezt a játékot egy ember nyerheti meg a végjátékban főleg nincs szövetség,párság -aki ezt várná az a nagyon hülye

Costanza 2015.02.18. 08:28:07

@Bujumburi: akkor is etikatlan. Szerintem sem kepzel semmit, mert sotet mint az ejszaka. Meg csapatban van, tehat csapatjatekos kene legyen, tok mindegy mit beszelnek egymas hata mogott, az csak picsogas, inkabb joban voltak mint rosszban eddig is, akkor ezt most igy minek kellett felrugni, tok butasag. Amugy mindenki beszel a masik hata mogott, vagy van velemenye. Mivel a masik csapat elott adtak elo ezt a dramat, ez gyengiti oket.
A csamcsogaskor ebren van tehat tudatanal, horkolas mas tema... De ezt tenyleg kell magyarazni amugy? A csamcsogas nem tulajdonsag, hanem szokas, es bocs de taszito, kb olyan mint a faszfogdosas a masik csimpanznal.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 08:37:03

@VVKnapné: ÓÓÓÓÓÓ bárcsak így indulna minden napom :) Fenomenális, gyönyörű, hmmmm

Costanza 2015.02.18. 08:38:07

@Szoba kilátással: igen, egy ember, aki altalaban ugy jut el oda, hogy masok is az oldalan allnak, es lehetoleg a vegeig osszezaro kapcsolatokat epit, vagy legalabb semleges marad, de gondolom ez neked magas. Szovetseg ebben a szovegkornyezetben, pl amikor ugyanazt a dontest hozzak, es egymast tamogatjak (hogy legalabb kivulrol erosnek es kotottnek nezzen ki az o csapatuk). Eddig kozosek voltak az ellenfeleik, most meg tul korai egymas ellen menniuk, raadasul az ok amiatt ez tortenik, szerintem meg ego es kisstilu. Amugy ez meg nem a vegjatek, meg oten vannak, raertek volna egymas ellen menni, majd ha harman lesznek pl.

lukacstoncsi 2015.02.18. 08:39:57

Jó reggelt!

Azért kiderült ez nem egy Survivor vagy egy Éden Hotel.Nincsenek akkora aljasságok, árulások ahogy ezekben a műsorokban.Leginkább most piti embereket látunk szinte azonos színvonalon, értelemmel pár normálisabb szerethető fazonnal.Komolyabb személyiségek nélkül.Sajnos az egész játék nem sok mindenben volt izgalmas inkább most az utolsó 1-2 párbaj óta érdekesebb.

másodpéldány 2015.02.18. 08:48:43

@Spitzbauer:

"Robin, ha így folytatja, megérdemelten nyeri."

legyen igazad! nekem kezdetektől három kedvencem van:

fanni, dóri és robin

és bár sajnálom, hogy fanni nagy valószínűséggel kiesik, ha őt viszi laci, és így nem lehet egy

fanni, dóri robin top hármas a végén, amit kezdetektől szerettem volna,

de nekem robin nyerése is pompás, egy nagyon klassz srác...

más:
az edina levélbe is tuti belenyúltak a szerkesztők, hogy dórit és fannit összeveszejtsék, egymás ellen fordítsák így a végén, fanni nem tudhatta, hogy az a kis ügy, amire a levél utalt egy edina kavarás-fúrás volt fanni ellen, és pont utána dóri rá is tette a jelet edinára a kiválasztásnál, mert annyira nem tetszett neki ez a fúrás, szóval akkor dóri éppen hogy kiállt fanni mellett... ezt már csak kint fogja fanni megérteni...

ha fanni nem is tudja elvinni a fődíjat, azt már látom, hogy lesz neki munkája az rtl-nél, nem véletlenül nyerte a médiahetet, minden szempontból alkalmas a munkára, szorgalmas, van munkabírása, és képernyőképes, a szocializációs képességein van mint fejleszteni, ezekben dóri jobb, aki viszont sajnos jelen állás szerint egy titkos alkoholista, ami ellen lépnie kell...

lényeg, hogy van kire közösen szavazzunk ha most fanni kiesik: nekem akár robin nyeri meg, akár dóri (mert még erre is van egy halvány lehetőség) az már jó,

mindketten nyerhetnek: robin finom taktikázással és humorral, jó emberismerettel és szívóssággal, kedvességgel, dóri meg ezzel a mélytengeri siklással, ami szintén művészet (ha az elmosódó vontatott beszédén javítana, meg ezeken a furcsa csámcsogós hangjain, akkor szintén médiaképes lehet.)

,, 2015.02.18. 08:50:34

@LUCIO: figyi. 1x szóltam hozzád, utána már szándékosan nem, nem mondhatod h vegzállak.
2 dolog: az egyik, h meglepő(en creepy) az érdeklődésed, h rákerestél korábbi hsz-omra. Ha jól látom, ez a hsz. az adatlapomról nem látható, tehát konkrétan minden egyes posztban ki kellett keresned engem és végig kellett olvasnod engem. Most erre mit mondjak, megtisztelő? Köszönöm az érdeklődésed?
Másik dolog: azért sem válaszoltam korábban, mert nem értetted meg amit írtam. Nem szakértők írhatnak csak ide, rengetegen nem csípik itt Edinát, és vannak köztük jó fej, értelmes emberek is. csak ők nem próbálják meg tudományosan is igazolni, h igazuk van. De tudod mit, igazold, elemezd, ahogy csak jónak látod. Engem nem érdekel. Remélem most már békén hagysz. Köszi.

lukacstoncsi 2015.02.18. 08:52:01

Azért tegnap is kiderült Dennis mennyire megvezethető és hülye a maga 27 évével.hagyja elbaszarintani a haját.Fanni meg lazán lefújja hajlakkal hogy a festéket fixálja rajta sőt még a szemébe is fúj katasztrófa....meg ahogy ismét duruzsol neki hogy mindenki ellne van stb.Fanni megérdemelten kapta azt amit.Ha nincs a sok káromkodás, mocskolódás szemétkedés a többiek felé még a nézők nagyrésze is elnézi neki hogy egy buta pöcök d tud szerethető lenni.A szexxel is elrontotta a renoméját.Egy nőtől ennyire nyíltan és alpárian beszélni arról mit hogyan csinál meg vele a pasija hát...De a műsírás a kamerámnak játszás is túl átlátszó pláne hogy maga vallotta be.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.18. 08:55:19

@eatpray: Most épp 50-50 az állás.
Remélem a szerkik most Lacit ejtik ki 200 szavazattal. :-)

spinks 2015.02.18. 08:59:47

@LUCIO: ezek megkeseredett vénlányok, akiknek ez egy olyan hely ahol a magunkfajtákon kitolthetik - a való világ műsor kommentelésének álcázva- a mindennapi ferfigyűlölködés adagjukat.. Ennyi.

lukacstoncsi 2015.02.18. 09:02:20

@másodpéldány: nem kellett belenyúlni érett ez már hogy összevesszenek.edina korrekt levelet írt.látszik hogy senkit nem utált ezt el is mondta.ő egy taktikai játéknak fogta fel ezt az egészet így is játszotta.az más dolog hogy túllőtt a célon és ez is hozzájárult a kieséséhez.de gondolom sok embernek egyik verzió sem jó a búcsúlevél tartalmát és stílusát illetően csak szidni lehessen ismét.

Robin tulajdonképpen nem is nagyon erültette meg magát a többiek elsiklottak felette és a magatartásával sem volt párbaj tényező.eddig.Talán ellene lehet a legkevesebbet felhozni és mindenkinek nagyobb a baja a másiikkal mint vele.Nincs kedvencem nem is volt de nyerjen ő mert végig maradt olyan amilyen nagy kilengések nélkül ő volt aki az életben is ilyen nagyjából.Voltak jó húzásai de átgázolásokat nm láttam nála.Viszont ez a gumiszabály nem fair ami két kiválasztás óta megy.Dennisnek sem kell akkor jelrakás elött nyilatkozni?

Costanza 2015.02.18. 09:03:04

@másodpéldány: Akkor is Fanninak kell megnyernie, nekem mindegy hogy milyen alpari, nyavogos, vagy barmilyen - egy magyar trashrealitybe meg jo hogy nem szent szuzek mennek. Ha az a pocs Aurelio meg tudott nyerni egy szeriat az ostoba nogyalazos stilusaval, akkor hadd nyerje mar meg egy ugyanilyen noben. Ha nem no nyeri iden, akkor az azt jelenti, hogy Magyaroszag egy kurva nagy harem, es egy- szajbatekert- muszlim orszag.

másodpéldány 2015.02.18. 09:03:06

@VV Erőlegény:

"Zsut még mindig nagyon ostobenkónak látom, sokkal inkább, mint Edinát, sőt Edinát egyáltalán nem látom annak, csak túlságosan érzelemvezéreltnek és egy kicsit küldetéstudatosnak) ?"

zsuval kapcsolatban itt többen úgy fogalmaztak (spitzbauer mindenképpen) hogy erős hardware gyönge software, és ez tény, tény tény... bent is és kint is következetlen és koncepciótlan volt..

edinával kapcsolatos megfogalmazásod pedig nagyon pontos:
"túlságosan érzelemvezéreltnek és egy kicsit küldetéstudatos"

ha tartotta volna magát a tűzről pattant bölcs leány szerephez, és lazán hagyja hogy zsé és laci összejöjjön és felégesse egymást, ő meg három férfi bizalmasa lesz: danié, lacié, robiné, akkor megnyerhette volna ezt a versenyt... ezt a három szereplőt az ujjára tekeri, akkor nem csak végig tudta volna vinnio, de meg is nyerhette volna a játélkot

de őt sajna elvakította a lehetőség, hogy egy ilyen szép srácot megszerezzen, mint laci, aki amúgy soha még csak rá se nézett volna, vagy csak azért, hogy elforduljon,

mihelyst összejött lacival edina persze rájött, hogy hibázott, és laci inkább kolonc volt már a nyakán, aki őt lehúzza, sőt a végén ugye miatta illetve az affair miatt esett ki, laci lényegében tényleg tőle, edinától vette el a 40 milliót és nem fordítva... csakhogy ebben edina volt a főhibás.. ő nem tartotta magát a karakterhez, amivel bejött

másodpéldány 2015.02.18. 09:07:33

@lukacstoncsi:

"érett ez már hogy összevesszenek"

érni érett, igen, de ezen a ponton a kreatívok, akik belenyúltak, ezzel a szakításig hergelték a szereplőket...

minden levélbe belenyúlnak és néha nagyon gáz... már csak kis idő van hátra, azt a kis időt még kihúzhatták volna a lányok, akik egyébként nagyon sok segítséget támogatást adtak egymásnak, és azért csak ki kellett bírni 3 hónapot ilyen kis területen összezárva... szóval sajnálom, hogy így a végjátékba dobták be ezt a kis szikrát kettejük közé egy túlzó és szándékosan szarkavaró állítással...

csiri bá 2015.02.18. 09:09:03

@fosch9: nem szedek le semmiféle sorozatot, amit épp elkapok tv-ben azt megnézem, ha valamelyik rész kimarad, IJ. :))) utoljára a Csillagkaput töltöttem annak idején újkorában, azt követtem hetiben... Axn meg a többi úgyis ismétli sokszor és ugye nem összefüggőek... amúgy egy érdekes szeletét mutatja be az amcsi életnek...

spinks 2015.02.18. 09:10:19

@Costanza: Én is így látom. Aki csinálta a showt( dolgozott) vagy szimpatikusan vagy nem, ( ez más kérdés) az kapjon " fizetést ".

Bujumburi 2015.02.18. 09:11:32

@Costanza: Jól van, azért ne harapd le a fejemet ez csak egy játék. :) Mindenesetre vicces dolog etikáról beszélni a VV7-ben... A rossz tulajdonság pedig lehet egy szokás is, pl. lábrázás, körömrágás, nyammogás stb. Nyilván le lehet szokni róla, de gondolom nem olyan egyszerű. Dóri a száját is rágcsálja - ez is egy a sok közül.

Bujumburi 2015.02.18. 09:12:34

@másodpéldány: Pont így látom én is Edina bukását.

másodpéldány 2015.02.18. 09:13:19

@Costanza:

"Ha az a pocs Aurelio meg tudott nyerni egy szeriat az ostoba nogyalazos stilusaval, akkor hadd nyerje mar meg egy ugyanilyen noben"

pont ez a lényeg, hogy nem tartunk ott még kollektíve, hogy egy nőnek ezt megengedjük... azt hiszem amellett, hogy auréliónak mint fiúnak több van megengedve, két kanál cukkoral és mézzel is több került bele...

ugyanakkor fanni sokkal, de sokkal jobban teljesítene műsorvezetőként, au tényleg csak magára figyel a bv-ben, nézhetetlen a show, mert azt hiszi róla szól, még nem kapcsolt, hogy a show már nem róla szól, mindegy, én is bírom aut, csak használhatatlan műsorvezetőként, már nem is nézem a bv-mert lehet tudni, ha ő van, nem fog semmi kiderülni..

amúgy örülök, hogy még mondhatom:
hajrá fanni, robin és dóri, bár kétségtelen ha lehet "érdem" ről beszélni itt egyáltalán, akkor fanni és robin inkább megérdemli....

lukacstoncsi 2015.02.18. 09:15:22

@másodpéldány: annyira belenyúlás mint ahogy mások kezét is vezették a titoklevél megírásakor nem több.ha csak ennyi belenyúlás lett volna a játékban....dóri és fanni jó ideje már nincsenek olyan kapcsolatban leginkább fanni miatt.ha nem is egy párbaj de egy rossz viszony borítékolható volt ezügyben.fanni senkiben nem bízott eddig sem.én nem bánom egyébként, dórit sem védem de ebben a kapcsolatban fanni volt az aki elcseszte.

lukacstoncsi 2015.02.18. 09:18:28

nekem már ez nagy összepuszilkodás sem volt őszinte a két lány részéről hogy mekkora barátnők.még akkor mikor még jobb viszonyban voltak.ez is nyílván a helyzetnek meg a játéknak szólt.

Bujumburi 2015.02.18. 09:20:41

@VV Erőlegény: Edina nem volt ostoba, Zsuból olykor meg még a józan paraszti ész is hiányzott. :) Ennek ellenére Edina annyira kiesett a szerepéből - "aranyos kislány", hogy a végére jobban idegesített, mint Fanni, pedig Fanni indulatos frücsügésétől és kettős mércéjétől rosszul vagyok. Zsuból szerintem nem sokat láttunk, mert folyamatos védekezésre volt kényszerítve, de gyanítom, ha többet látunk belőle, még ennyire se lett volna népszerű. Az ő szerepe leginkább csak az volt ebben a játékban, hogy kihozza a játékosok visszataszító énjét. :( Sajnos nálam az eredetileg kedvelt és nagy esélyesnek tartott Edina imidzse darabjaira hullott, amikor túltolta a balhét... a végére minden önkontrollja elveszett és mint akin benyomtak egy gombot hajtogatta az "igazát". Engem ez iszonyatosan fárasztott, jobban mint a többiek nyomora összesen. Ezek viszont teljesen szubjektív dolgok, valakit ez zavar jobban, valakit az, mint ahogy a valós életben is mást tolerálunk jobban, vagy kevésbé. Egyébként most hogy kiesett Edina újra sajnálom szegényt, mint az elején, amikor lenézte a "menő csapat": Fanni, Dennis, Laci, Reni....

ornyim 2015.02.18. 09:20:42

@Majom1Parádé: Nem is biztos, hogy Fannit viszi :D bár elég sanszos. Egyre jobban úgy érzem, hogy kint hagyná Fannit is! :)

ornyim 2015.02.18. 09:24:25

@másodpéldány: Szerintem max Dóri támogatta Fannit, mert ez fordítva nem nagyon volt meg. Mikor Dóri elmondta neki a gondját, akkor is jött a sírás és a saját problémái, ez aztán az empátia. Lacitól, akit ősellenségnek tart, több megértést kapott. Én örülök, hogy végre kinyílt Dóri szeme, Fanni megérdemelte.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 09:29:13

@ornyim: Én még most is arra lennék kíváncsi hogyan szenved, nyivákol Fanni Denisz nélkül és hogyan talál alternatív megoldást a hiány pótlásra....

De már nagyon kevés idejük van :( Essen ki Fannika!!!!!

Bujumburi 2015.02.18. 09:30:18

@VV Erőlegény: ja-ja, volt egy pár hét, amikor folyton egymást fertőzték és az onból kiderült, hogy naponta járnak a villanővérhez is. :)

polpetti 2015.02.18. 09:30:59

Dóri bemasíroz a döntőbe, anélkül, hogy párbajozott volna. Döbbenet! :) Eltujáskodta a VV-t, de ott lesz a végén. Ez milyen már?

Ruadhnait 2015.02.18. 09:39:54

@ornyim: En is orulok, hogy kinyilt a szeme. Kis "taktikat" azert fel velek fedezni Dori reszerol ebben. A Laci visszajott a masodik parbajrol gyoztesen, leesett neki, hogy neki van a legregebb ota vele konfliktusa, jajaj, gyorsan lepni kell valamit. Aztan tobbszor mondta neki, hogy mennyire birja most, meg a Fannis osszezordules sem volt annyira durva, hogy jelet eredmenyezzen. Komolyan kicsit gaznak ereztem Fannival szemben, kicsit ovon aluli volt szerintem... Mindezt ugy, hogy nem szeretem Fannit (ha a csajt magat meg el is tudnam viselni, van par ember itt, aki megutaltatja velem ezzel a hatartalan imadattal, mintha valami tokeletes istenno lenne, kozben csak egy szaros kis egoista, hulye pics@.)

Bujumburi 2015.02.18. 09:40:56

@ornyim: Ezt én is így látom, én ilyen betegesen egoista embert, mint Fanni elképzelni sem tudtam volna, ha nem a saját szememmel látom, hogy mindenről saját maga jut eszébe. Ha ne adj Isten valakit elkezd vigasztalni, 1 perc után azt is visszavezeti önmagára. Ha valaki egy kis vigaszra várt volna tőle, arról is a saját problémája jutott eszébe. Amikor Dóri megakarta vele beszélni kettőjük ügyét 1 perc nem telt el, de Fanni már ott tartott, hogy neki milyen nehéz volt mindig minden és miken ment keresztül és 1,5 perc múlva már a könnye fojt és Dóri vigasztalta őt. :D Ugyanezt DEnnissel is eljátszotta nem egyszer. Na, az ehhez már tehetség kell... Vagy amikor Dóri részegen azt hitte, hogy Lacit szidja Fanni és Edina (mekkora csicska, mind csicska, stb...) és beállt hozzájuk nyígni, majd kiderült, hogy azok ketten Dennist szidták és Dóri kiborult, hogy ő sose bántaná DEnnist, mert nagyon szereti... Fanni odament hozzá vigasztalni, "dehogyisnem, hát szeret téged a Dennis" majd fél perc múlva már azt hajtogatta: "téged szeret, engem nem szeret..."

Én még ilyet tényleg a büdös életben nem láttam, még kitalált film/színház/regény/novella szereplők között sem, hogy csak és kizárólag önmagára gondoljon és ki is mondja ezt bármilyen élethelyzetben. A vulgaritása, az exhibicionizmusa, a ripacs színészkedése ellenben szinte egyáltalán nem zavar, a kettős mérce és a fent említett önzősége viszont rettenetesen.

Bujumburi 2015.02.18. 09:45:00

@polpetti: Még van 2 párbaj, nem hiszem, hogy megúszná, a mostani kiválasztáson is provokálta Fannit, szerintem most úgy érezte ez az ő körük lesz, de ami késik nem múlik, ha Fanni ott lesz még a top4-ben egészen biztosan Dórit viszi. (Az Edinás bünti előtt majdnem magára pakoltatta a jeleket Dóri- nem egy észlá(é)ny ő sem) Szerintem nem akarja jobban megúszni, mint bárki más, Fanni is csak azt hajtja hónapok óta, hogy " téged is kiviszlek a gecibe, meg téged is, meg téged is..." amikor aztán oda kerül a sor, akkor meg jön a sok hülye mellébeszélés. De amúgy ez valahol érthető is, hát ki a franc akarna párbajozni, ha nem muszáj. :)

Ruadhnait 2015.02.18. 09:45:16

@Bujumburi: Az utolso ket sorommal ezt szerettem volna kifejezni, csak nem vagyok ennyire a szavak embere, meg pont most olvastam vegig par kommentet, ami rola szol es komolyan mondom felmegy bennem a pumpa minden alkalommal, amikor meglatom a beteges Fanni-imadatot. Mintha legalabb valaki lenne. Kozben meg...

,, 2015.02.18. 09:46:19

@Ruadhnait: te írtál tegnap a sörcis taliról?

2015.02.18. 09:48:57

@csiri bá: nagyon erdekes engem odaszogezett
Dog inkabb nez ki bunozonek mint vadasznak. Most mar kifejezetten keresem hol adjak :D

Ruadhnait 2015.02.18. 09:49:41

@foxglove (F6): A csakazertis kiralynovel beszeltuk, hogy melyikunk tud tobb sort inni, es mondta, hogy le kene jatszani. :D Kulfoldon lakom, szoval valoszinuleg karacsonykor megyek majd haza, ne varjatok ram. :)

Costanza 2015.02.18. 09:51:14

@spinks: igen!

@Bujumburi: Fej nincs letepve, es igen, ha valaki ezeket a testi ingereit mint amikrol beszelunk nem tudja publikus helyen lekuzdeni masok tarsasagaban (tv kamerak elott, wtf?), az nem valo tv-be, tehat tulajdonsaga: tehetsegtelen; kamera-alkalmatlan, vegul is atvitt ertelemben igazad van.

@másodpéldány: nem tartunk meg ott, mert nem akarunk ott tartani, mert nem engedik meg. Undorito himsovinizmus. A Fanni negymillioszor okosabb mar most, mint az Aurelio, aki egyelore csak azt tudja, hogy mi a Fondu, es hogy hol van Svajc, olasz neve van, de olaszul ugye egy fingot nem tud, ami nem kotelezo, csak akkor ne verje mar magat valaki sztem.
Na. Kb ennyi maradt meg belole bennem benyomaskent. Bohocnak o is tokeletes, mert ugye neki nem kell het nyelven beszelnie, hiszen o olyan nagy szam. Viszont egy no ugyanezekkel? Szorgalmas is lehet, szines is, szep is csinos is, de ugye az akkor is egy kurva. Ezt gondolom, tetszik nemtetszik. Szoval nyerje csak meg Fanni.

,, 2015.02.18. 09:51:45

@Ruadhnait: :( pedig jelentkeztem volna a kontesztbe, bár esélyem sem lenne, mert nagyon szarul bírom az alkoholt:) de jó mókának tűnt:)

ornyim 2015.02.18. 09:54:04

@Bujumburi: Na ez az, én nem is értettem, hogy Dóri miért fut utána mindezek után is, és még Edinára is rápakolta a jelet, mert, hogy gonoszságból mondta neki azt, amit mondott.. A pofám leszakad nekem is Fannitól és az önzőségétől.. Most meg már olyan szintre jutott (legalább is nálam), hogy még viccesnek sem tartom, csupán csak egy önző, egoista kis csitrinek.

@Ruadhnait: Jó azért annyi esze talán még Dórinak is van, hogy ezzel a tujasággal, amit csinált, nem jut el a finisbe. Azt én egyébként sose értettem, hogy miért ekkora ősellenség neki Laci, mikor Fanni azért jóval többet bántotta, leszarta, kibeszélte, stb.. Tudta Dóri, hogy Laci őt is kivinné simán, ahogy azt is, h most, mikor sebezhető jól jön majd a támasz.. és hopp, a jel lekerült róla és még bírni is kezdi. :) Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy ez valóban taktika, Dóri alapból egy jószívű, empatikus ember, ez is segíthette Lacihoz való közeledésében. A Fanninak ajándékozott jele pedig nem az utolsó veszekedés következménye, az már csak hab volt a tortán, megadta a végső lökést, amit én teljesen jogosnak látok. Remélem Laci kiviszi és kint is hagyja! :)

Bujumburi 2015.02.18. 09:54:49

@Ruadhnait: Fanni szerintem komolyan beteg, és egy kicsit ijesztő is számomra, de egyáltalán nem a közönségessége miatt. :D Ez a fajta logika: "én kibeszéltelek igen, na és? tudtam, hogy nem szabad benned megbíznom." ez... ez... hát pontosan ez és a hasonló, ami miatt a nőket sztereotipizálva vigyorogva ciccegnek a férfiak, hogy há há "női logika". Ő az a nő, akinek ha azt mondod, "de jól nézel ki ma", akkor az jut eszébe, hogy "miért, tegnap nem néztem ki jól?" Aki elkezdi ecsetelni a pasijának, hogy micsoda jó faszik jöttek be a villába, sokkal nagyobb karakterek, mint a női vendégek, majd amikor a pasi húzni kezdi az agyát, hogy voltak azért jó nők is, hisztérikusan elvonul, hogy őt megalázták. Az ilyen embereket a való életben még az itteni legfanatikusabb rajongója is elkerülné. Persze ez egy show és én értem, hogy kellenek a hozzá hasonló cirkuszi majmok, de ő az az ember, akit a média világa pillanatok alatt maga alá gyűr majd és és pár év múlva egy újgenerációs Kiszel Tünde láthat napvilágot.

ornyim 2015.02.18. 09:56:36

@Hedo a szadista szexista anyuka: Fanni csak akkor lesz Dennis nélkül, ha kiesik, mert szerintem Dennis már nem igen fog párbajozni. De megérdemelné egyébként, hogy egyedül maradjon. Most már nem akkora a szája, mint Laci-Edina kiközösítésénél. A fagyi visszanyalt! :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 10:00:01

@Bujumburi: de hát ez is egy módszer a vigasztalásra: eltereli a figyelmét a delikvensnek a saját problémájáról :)

személy szerint én bírnám, ha fannika nyerne, még akkor is, ha első nőként nem kifejezetten ő lenne a legalkalmasabb erre, de ő sem lenne sokkal rosszabb választás, mint anno volt alek v aurélió.

egyébként pedig a mostani választékot nézve, nyerjen robin. aszondom.

Ruadhnait 2015.02.18. 10:01:32

@foxglove (F6): Hat hozzatok ossze, beszelj a csakazertis kiralynovel, aztan hajra. Majd azert meseljetek el ki nyert, es mennyivel ;)

ornyim 2015.02.18. 10:02:44

@Bujumburi: Fannika nem a show miatt ilyen, ő a való életben is így él, ember legyen a talpán, aki ezt elviseli, bár a szülein kívül más nem nagyon akad.. Az anyja meg is mondta, hogy nem csalódott a lányában, ugyanúgy viselkedik, mint kint, a haja és a szoli kitölti az egész napját, másra nem jut idő. Kiakasztó. Dennis pár nap alatt szerintem már a nevére se akar emlékezni, ha kijön :D

Bujumburi 2015.02.18. 10:06:18

@aggyistenbrittudós: :D Érdekes ötlet, de ha engem így vigasztalna valaki, azt érezném, hogy nem figyel rám és a vigasza csak egy póz, nem igazán esne jól. Olyan, mint amikor valaki muszájból kér tőled bocsánatot.
Abban viszont teljesen igazatok van, hogy egy Auréliónál, vagy Alekosznál semmivel sem rosszabb. Alekosz első helyezése mondjuk olyan szempontból érdekes történet volt, hogy sokáig esélytelennek tartották a bentiek (kivéve Évát, ő hamar fogta az adást), sőt kissé le is nézték, ezért mókás is volt a pofára esésük. Ezzel szemben Fanni mindig kitüntetett figyelmet kapott a műsorvezetőktől és a vendégektől is, így a bentiek már régóta statisztának érzik magukat Fanni mellett, óhatatlanul azt érzi a nézők egy része és a villalakók is, hogy ez egy lejátszott történet. Így számomra kevésbé izgalmas fordulat, mint pl. amikor Alekosz nyert.

Ruadhnait 2015.02.18. 10:07:03

@Bujumburi: Szerintem is es az sem veletlen, hogy nincs egyetlen baratja sem. En ezt el sem tudtam kepzelni, azt hittem csak sajnaltatja magat ezzel is, de most mar teljes mertekben elhiszem, sot azon csodalkoznek ha lenne neki. Sajnalom meg minden, mert alapbol nem annyira rosszindulatu, de nagyon enkozpontu es ez teszi elviselhetetlenne, ez a "nekem mindent szabad, mert ilyen vagyok." Hat b@szki, ne legyel ilyen!!!
A Zsu mondta neki egyszer, mikor visszajott a parbajrol, hogy legyen szives ne kurvazza, meg fejezze be ezt a viselkedest, ha lehet, aztan Fanni mondta, hogy ilyen vagyok, magamat adom, Zsu meg mondta, hogy : hat az talan meg szomorubb. Es igen...
Egyebkent tatott szajjal nezem minden alkalommal, mert ilyet meg eletemben nem lattam. :D

,, 2015.02.18. 10:09:27

@Ruadhnait: közben most látom én is ott edződtem, ahol te:) majd megláSSuk, én szívesen megvárlak, annyira nem sürgős:)

csiri bá 2015.02.18. 10:12:25

@fosch9: fiatal korában ült is börtönben, épp ezért is nem viselhet éles lőszeres fegyvert, nem kap rá engedélyt - ezt el is mondta többször - az csak a nejénél meg a fiánál van, nála mindig ilyen gumilövedékes cucc van, ha épp szükséges... egyébként ez a második sorozatuk, az első vagy 8 évig ment 2003-tól, a Dog the Bounty Hunter, a mostani a D & B On the Hunt, ez eddig 2 szezont futott, idénre várható a harmadik... köztük volt vagy egy év szünet, ki is volt kicsit a pali miatta, meg volt némi összezördülés a fiával is, aztán erre a sorira megint összeállt a csapat...

polpetti 2015.02.18. 10:13:20

@Bujumburi: Szerintem, ha Laci most Fannit viszi, Laci jön vissza. Aztán a következő körben megint fiúk fognak párbajozni. Dóri meg kimarad.

Ruadhnait 2015.02.18. 10:14:18

@foxglove (F6): Jolvan, akkor erre meg visszaterunk ;)

csiberibe 2015.02.18. 10:17:17

@VVKnapné: nem nézném meg, de koktélvirsli vagy lecsókolbász?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.18. 10:19:10

@Bujumburi: de neked alapból nem lenne Fanni típus fajta barátnőd, asszem

MacákékIcukája 2015.02.18. 10:20:14

Fannit nem lehet osszehasonlitani Aurelioval!

Nem azert nem fog nyerni, mert szexel a villaban, nezi a faszikat es szabados eletmodot folytat, vagy esetleg csunyan beszel es csinalja a show-t, lepjetek mar tul ezen.
Fanni az ocsmany onzosege es kettos merceje miatt nem nyero. O kibeszelhet barkit, de ot ne beszelje ki senki, o nem fut senki utan, de fusson mindenki utana, o leszarhat barkit, de ot senki ne szarja le, mindenki csakis vele foglalkozzon, neki bokoljon, ot vigasztalja. Mindenki adjon neki szeretetet, hogy o elvehesse, mert o megerdemli es kulonbenis annyira faj a lelke mindig, hogy o mar nem tud szeretetet adni senkinek sem. Hazudik, manipulalja a hozza legkozelebb allokat (Deniszt uszitja Dori ellen es forditva). A valo eletben is ilyen, nemhiaba nincsenek baratnoi. A hatam kozepere nem kellene egy idiota, szerencsere eddig mindig le tudtam epiteni az ilyen embereket az eletembol.

Ha nem lennenek ezek a tulajdonsagai, olyan lenne, mint VV6 Zsofika - azzal a kulonbseggel, hogy szexel a villaban. DE megvannak neki.

Au es Fanni is egy erzelmi hullamvasuton eli az eletet, mind a ketto narcisztikus, de az a kulonbseg, hogy Au nem rosszindulatu, rajta latszik, hogy szereti az embereket es pozitivan all hozzajuk. Ordibalt o is a tobbiekkel igen rendesen, de vegig oszinte volt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.18. 10:20:49

@Ruadhnait: utolsó mondatod giga igen, pont így én is :))))

Ruadhnait 2015.02.18. 10:21:44

@csiberibe: valahol a ketto kozottnek mondanam, de szerintem "nem furdeskor" nagyobb lehet, mint a Denisze, bar nem vagyok szakerto... :D

csiberibe 2015.02.18. 10:22:16

@Hedo a szadista szexista anyuka: ehh, a rövid vastag a legrosszabb lehetőség. :)

Bujumburi 2015.02.18. 10:22:53

@Ruadhnait: Iigen-igen. Ádám is érdeklődött már hogy az hogyan lehetséges, hogy míg Fanni kikéri magának azt, hogy milyen stílusban beszélnek vele, ő bármit megenged magának. Arra is ugyanez volt a válasz, ilyen, és csak saját magát adja. Az a gond ezzel, hogy talán ha a kinti életét éli tovább, lett volna rá esély, hogy egy kicsit bölcsebb lesz, nagy bánatában elolvas néhány Coelho és Propper Péter -féle könyvet (elnézést a rajongóktól), majd a bölcsek kövét meglelve elindul az önismeret felé és megpróbál harmóniát teremteni önmaga és környezete között, így viszont annyi visszaigazolást kap azzal kapcsolatban, hogy ő milyen ügyes, szép, aranyos, CUKIIII, hogy elhiszi, jó úton jár, "önmagát adva" feljogosítást kapott mások összetiprására, így viszont jellemfejlődére nem sok esélye lesz, ideig-óráig be tudja magát nyalni a számára értékesnek tűnő emberek közé, jajj Lilu de csinos vagy, jajj Lilu de szép hajfonatod van, jajj Lilu de szép a ruhád... jajj, BencCce... stb. de hosszú távon, amikor önmagát adva mindenkin átgázol... ember legyen a talpán, aki az útjába kerül.

Mondjuk nem tudom mit foglalkozom vele, feltehetően a büdös életbe nem találkozom vele, és nagyon remélem, hogy hozzá hasonló emberrel sem, de valahogy nekem nézni sem jó ezt a típusú kicsinyes gonoszkodást, ő nem egy szórakoztató Jocky Ewing -féle karakter, mint ahogy másodpéldány írta.

2015.02.18. 10:28:25

@Bujumburi: Hű! Te aztán termékeny vagy ma reggel... Nem sajnálnád Dinkát most se, ha láttad volna tegnap a belevalóban. Még mindig iszonyatmód "igázá" van. :-D

Egyébként a többivel 1etértek.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 10:29:44

@csiberibe: bezzeg egy pár centis kis aranyos, amelyik a szádban egy kőkemény doronggá alakul... a "nocsakmibőlleszacserebogár" az a mindent vivő :D :D :D :D

Ruadhnait 2015.02.18. 10:32:19

@Spitzbauer: Azert Edina meg csak 2-3 napja esett ki, meg hiheti azt, hogy igaza van egy darabig, mig vissza nem nezi a dolgokat es rajon, hogy ez kinn hogy jott le. :) A Zsu mar egy honapja kiesett es meg mindig azt hiszi, hogy igaza van, ugyanazt szajkozza minden alkalommal, amikor latom. szerintem az meg ennel is rosszabb...

csiberibe 2015.02.18. 10:32:54

@Hedo a szadista szexista anyuka: sokkal jobban lehet játszani egy kis pici aranyossal, csak ne nőjjön gyorsan :)
De sok mindent láttam, pályamódosítás előtt éveket húztam le az urológián...

Bujumburi 2015.02.18. 10:34:11

@Spitzbauer: Jó-jó, hát már rég megtanulhatta volna mindenki, bármi is történjék, neki mindig igaza volt, van, lesz. ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 10:34:34

@Ruadhnait:
Sziasztok.
Zsu azt mondta nem nézi vissza :) Azt persze nem tudom, hogy tényleg nem, vagy csak mondta. :)

Bujumburi 2015.02.18. 10:36:38

@-pkata-: Tééényleg? Ez milyen fura, valahol megértem ha nem, de azért ez nagy hiba.

Ruadhnait 2015.02.18. 10:36:42

@-pkata-: Lehet jobban jar :D En mondjuk biztos nem birnam ki, hogy ne nezzem vissza, mazochista vagyok, itt is azokat a kommenteket is meg mindig elolvasom, amiknek tudom mi lesz a vege... :D

csiberibe 2015.02.18. 10:37:33

@-pkata-: hát, a legjobban az írja le az érzést, mikor a kolléganőm ment haza melóból, egy aluljáróban mutogatós bácsival futott össze, és közölte vele, hogy rohadt gyorsan rakja el, mert látott ma már eleget...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 10:39:44

@Bujumburi: @Ruadhnait: valami olyasmi volt az indoka, hogy rossz visszanéznie a konfliktusokat, mert újra felidéződik benne minden.
Nem tudom, hogy visszanézném e a sajátom, bizonyos idő elteltével azért valószínű. Rögtön akkor nem biztos.
Azért rossz lehet szembesülni a hibákkal, az tény.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 10:39:59

@csiberibe: a kis aranyos gazdája általában teljesítmény kényszeres :) ami a nőknek a szexben csak jó lehet ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 10:40:45

@csiberibe: Akkor téged már a Robiné sem érdekel. :D

2015.02.18. 10:41:38

@csiri bá: ah koszi a torteneti fevezetest mindenkepp utana nezek hol lehet letolteni :)

Ruadhnait 2015.02.18. 10:41:54

@-pkata-: En tuti visszaneznem azonnal, aztan atlatnam mi a helyzet, nem birom a bizonytalansagot. Persze utana valoszinu bognek hetekig, de amikor egyszer tul lennek rajta, akkor viszont mar teljesen.

MacákékIcukája 2015.02.18. 10:41:54

Fiuklanyok, hogy all az appotok? Probaltam Laccra szavazni, de egyszeruen lehetetlen. Neztem VV facebookot, ott is sokan lajkoltak az egyik hsz-t, miszerint nem tudnak szavazni...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 10:44:19

@Ruadhnait: csak ehhez kell egy jó mély lélegzet :)
@MacákékIcukája: nekem nincs appom, nem tudom megnézni. és csak Laccra nem tudnak szavazni vagy másra sem?

Csak ügyesen! 2015.02.18. 10:44:23

@MacákékIcukája: Szerencsére még van elég nap h le lehessen szavazni, de ja, nem kell a végére hagyni. Tegnap este szavaztam, akkor működött.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 10:45:08

@-pkata-: Szerezzél most is helyettesítő szavazatot :D

Ruadhnait 2015.02.18. 10:45:26

@-pkata-: Nyomtam egyet Lacira a kedvedert ;) Csak akkor valtoztatom meg, ha a Robint hivja ki.

MacákékIcukája 2015.02.18. 10:45:45

@Ruadhnait: @Bujumburi: ujrainditottam a telomat, most nekem is ment :)

2015.02.18. 10:45:53

@csiri bá: en is bantihanter leszek

MacákékIcukája 2015.02.18. 10:47:35

@-pkata-: Lacira nem tudtak szavazni... eleg rossz az app.

@Csak ügyesen!: nem merem az utolso pillanatra hagyni, ha Laci esteleg Robint hivja ki, atrakom, de amugy marad Laci (bar Dorinal nem tudom mit csinaljak).

csiberibe 2015.02.18. 10:47:48

@-pkata-: hát, van itthon egy, amit használok, ez elég :P

,, 2015.02.18. 10:48:06

@fosch9: ez nagyon cuki volt:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 10:49:39

@polpetti: Az haggyán, de még egy jelet sem kapott a játék kezdete óta. Dórival kapcsolatban nekem egy kicsit késői és nagyon jól időzített ez a hirtelen megvilágosodás. Nem Fannit és Deniszt akarom védeni, de azért ő is szépen utazott a szövetségben, anélkül, hogy bármi érdemit hozzátett volna a műsorhoz. Fannit az egoista alpárisága, Deniszt a tahó alpárisága, Dórit a tuja alpárisága miatt tartom érdemtelennek a döntőre. Közöttük nehezen tudnék dönteni, de ha mindent összevetek, akkor az aktivitása, és a kinti várható problémái miatt Fannit tartom a legérdemesebbnek a legelőkelőbb helyezésre.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 10:50:08

@Ruadhnait: kössz :) sztem nem fogja Robint. Lehet, hogy vitáznak, meg nem értenek egyet Edina miatt, de sztem Fannit viszi.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 10:50:50

@csiberibe: Megfordult a fejemben, hogy vajon ez az otthoni dolgokra is rá nyomja e a bélyegét, de nem akart ennyire indiszkrét lenni. :)

Ruadhnait 2015.02.18. 10:51:38

@-pkata-: Hat remelem, hogy kitart Edina hatasa meg csutortokig. A levelben is kerte, hogy legyenek joban a Robinnal, meg azt javasolta neki a bucsuzaskor, hogy Fannit vigye.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 10:52:20

@MacákékIcukája: Hát, akkor javasolnám a játékfelügyeleti szervnek egy e-mailt.

Csak ügyesen! 2015.02.18. 10:52:29

@Ruadhnait: Bízom benne h nem fog felülni Robin provokációnak és marad az eredeti elképzelésnél. Fannival is nagy menet lesz, de megcsinálható.

csiri bá 2015.02.18. 10:52:32

@fosch9: az első széria emlékeim szerint 8 évados, és végig Hawaiin történik... Dog huszonvalahány évesen ült, asszem gyilkosságban való részvételért, vagy valami hasonló, ezért nem viselhet élet kioltására alkalmas lőfegyvert...
Az első sorozat, Dog a fejvadász: www.imdb.com/title/tt0424627/
Pro 4 adja az első évadot most, szombatonként...
meg a CBS Reality...

csiberibe 2015.02.18. 10:54:04

@-pkata-: hát elhangzott már itthon a na, ne hagyd abba... de, megvárom, míg kicsit összemegy mondat. :)))) A párom a volt kollégám egyébként. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 10:54:27

@Ruadhnait: Szerintem Fannival jobban tele van a búrája mint Robinnal. Ha visszajön, akkor van esély arra, h Ő és Robin, sztem. Akkor Robin megdobja a duplával.

ornyim 2015.02.18. 10:56:42

@Ruadhnait: Megmondta, hogy elsőnek Fannit akarja kiszórni, ő áll első helyen :) Szerintem Robint már csak Edina miatt sem fogja..

Csak ügyesen! 2015.02.18. 10:58:36

@-pkata-: Szerintem eredetileg az volt az elgondolás h most Fanni, aztán Dóri. De Dóri ezt átlátta és beállt Laci mögé, míg Robin napközben jófejkedik vele h aztán, amikor feladat/kijelölés van, közölje h mennyire utálja. Nem igazán értem Robin gondolatmenetét, illetve igen, bízik benne h valaki végre kint hagyja Lacit, aki nem ő :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 11:01:00

@MacákékIcukája: Ahogy Laci esetében is zavar a mártír szerep túltolása (az a hiermachóból az ultrasírós szerepl felvétele), niközben pl. a családja semmi közösséget nem vállalt fel Edinával a párbajon, kicsit Robin esetében is zavarnak ezek a semmiből jött, taktikai megfontolásból való vita generálások, álszerelmesedések, műbalhé keresések, érthetetlen (néha elvtelen) jelrakások. Ha Lacira szavazok, akkor az Edina-Dani vonal jogfolytonossága miatt szavazok rá, ha Robinra, akkor valamiféle arany középút keresése miatt. Figyelem az utolsó napok történéseit, és lehet, hogy a vasárnapi benyomásaim alapján hoznám meg a döntésemet egy esetleges Laci-Robin párbajon, és ha végképp egál lenne, akkor nem szavaznék....

Gia Gianea 2015.02.18. 11:01:36

Laci láthatóan meglepődött,bár ha Fannit a kiszavazott,akkor is megy párbajra.Így,vagy úgy,de mindenképp.
Én amúgy sírtam tegnap a röhögéstől.. :-D A Belevalón is.Dóri félelmetesen sötét..Cifra palota,Pangea,stb..De Aurélió sem tudta,hogy Mexico Amerikában van.Műsorvezető..röhej..

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:04:23

@MacákékIcukája: Én tudok szavazni rá.:) A kedvedért most meg is tettem, a kihívott függvényében hagyom.:D

Ruadhnait 2015.02.18. 11:05:27

@Csak ügyesen!: Tegnap azt lattam Robin fejen a kivalasztaskor, hogy ha akkor donthetett volna ott a tablanal, Fannira tett volna, de sajna mar keso volt valtoztatni. Szerintem nem szamitott a Dori jelere Fannira, ezert feleslegesnek latta bekostolni a Deniszeket, ezert tette Lacira.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 11:05:56

@ornyim: Ha jobban belegondolunk, igazából szinte biztos, hogy Fanni is Lacit vitte volna ki, így tehát Robin Laci kezébe adta annak a döntésnek a lehetőségét, hogy válasszon. Egy esetleges Laci-Dóri párbajon egyértelműen Lacira szavaznék. Engem végtelenül zavar Dóri semmittevése a villában gyakorlatilag a kezdetek óta.

Köcsöglány 2015.02.18. 11:06:39

Nekem tök olyan érzésem van,mintha 3 dáráb Concho-nk lenne itt... pfíííí (na megyek a fogorvosbácsihoz,jók legyetek-mosoly-)

oregdiak 2015.02.18. 11:08:10

Laci akkor nyeri meg a VV7-et, amikor a táblánál letud írni egy 7 jegyű számot! Tepsiszájú köcsög.
"Megmondtam, megmondtam megmondtam basszájba tetovált nő jön be" és akkor bejött az új villalakó a kismalac!!!
A tepsiszájú meg csak kussolt, mert érezte, hogy a malacka is a riválisai közé tartozik, mert ésben, érzésekben simán veri a taplót!

csiri bá 2015.02.18. 11:08:53

@-pkata-: lehet... de azzal, hogy Lacira tlett és ő lett a kiválasztott, részben Dórit is bevédte egyelőre kicsit, Fáncsi 2 ellenfél közül választott volna: Laci és Dóri... és az utóbbit vitte volna, mert gyáva is meg ellene úgy érezheti, hogy visszamenne... Lacinak viszont mind a négyük lehetséges párbajellenfél, az elvi sorrend szerint Fáncsi, majd Dóri vagy Robin és Denisz is... szóval ezzel elvben és részben mindkettőjük seggét bevédte, főleg ha azt sem feledjük, hogy Laci visszatérése esetére Fanninak ígérte az első párbajt és ha ezt be is tartja (majd kiderül, mert ugye eddig ő csak kihívott volt, kiválasztott nem), akkor már a 4 között vannak...

csiberibe 2015.02.18. 11:09:36

@-pkata-: semmit, ismer, 19 év hosszú idő.

oregdiak 2015.02.18. 11:10:08

@oregdiak: Utolsó mondat helyesen:A tepsiszájú meg csak kussolt, mert érezte, hogy a malacka is a riválisai közé tartozik, mert észben és érzésekben simán veri a taplót

Csak ügyesen! 2015.02.18. 11:10:34

@-pkata-: Szerintem igen, nem akar vele menni. A többiek esetében ő patyolattiszta, Laci az egyedüli, aki esetében nem. És valszeg belőtte azt is h lehetnek átfedések a szavazótáboruk között. Meg hát, az álmoskönyv szerint egy hozzá hasonlóan fiatal, jóképű sráchoz képest sokkal jobb kimenni egy tuja csajjal vagy egy vállalhatatlan csajjal, vagy egyáltalán nem párbajozni :).

Ruadhnait 2015.02.18. 11:10:55

@ornyim: De azert a Laci volt az, aki eloszor hangot adott annak, hogy "ok csak statisztak" a Fanni mellett. Lehet, hogy elgondolkodik es inkabb nem viszi ki, mert latja, hogy a csatorna ot nyomja, es nem tudja, hogy kinn tobben utaljak, mint ot. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:11:25

@Ruadhnait: Én is tuti megnézném. Már ha tudom, hogy igazam van, nem voltam gáz, és a többiek véleménye is érdekel. Ám hogyha tudom, hogy nem voltam makulátlan, sőt, sok szarság okozója voltam, gázul viselkedtem, baromira nem vagyok kíváncsi magamra, odázom, hátha eltűnik, megváltozik, jobb lesz.
Nem lehet, hoyg Zsuzsa tulajdonképpen pontosan tudja, hogy a makulátlanság közelében sem járt, és azért hangoztatja fennen az igazát, mert tényleg nem nézte meg, mit alkotott? Esetleg ha megnézné, a saját részét legalább belátná, és tovább tudna lépni. Így meg marad uszító. Pedig lehetne egy tök népszerű személy, aki belátta, hol tévedett, túl tudna lépni.
Nem akarok mártírnak tűnni, és nem is voltam ott 0-24-ben, de ennél én többet kaptam anno, ölég nehéz volt összekaparni magam, pláne, hogy a szemembe soha senki nem mondott semmit, így nehéz volt összerakni a sztorit is.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 11:12:26

@Gia Gianea: hű, megnyugodtam, akkor tényleg jól hallottam a Pangeát tegnap este Dóri szájából.... Érdekes dolgok lehetnek a fejében, lehet, hogy az az ufók miatt, az agyhullámok árnyékolása érdekében visel állandóan fényes sapkát?
(mint Mel Gibson a Jelek-ben, ahol alufólia sisakot hordott ugyanezért. :D )

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:13:31

@(AdottEsetben)KötsögLány: Nem mondom, hogy jó szórakoztást, de utána gyere mosolyogni.:D

Gia Gianea 2015.02.18. 11:14:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Lehet,hogy kapott pár szót és melléjük kellett kanyarintania a helyüket,jelentésüket?Nem nagyon sikerált.... :-)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:14:55

@Bujumburi: Azt se tudom, melyik kommentedhez írjak.:D Mondegyik nagyon jó, tényszerű és emberi.:)

Ruadhnait 2015.02.18. 11:15:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: En ugy vagyok vele, hogy a hibaimbol szeretek tanulni, ha mar olyan hulye vagyok, hogy a masokebol sokszor nem tudok. Emellett mivel sok helyen adnak interjut, meg ott vannak a BV-ban sokszor, en a helyukben azert szeretnem tudni, hogy a 24 oras teljesitmenybol az emberek mit lattak a tv-ben, hogy ne erjen meglepetes egy-egy kerdes soran, meg hogy tudjam, mi, merre, hany meter.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 11:15:34

@(AdottEsetben)KötsögLány: csinálj előtte egy pár burpeet :)
@csiri bá: ez alapján Robin is egy gyáva kukac :) De háborúban jó taktika. Arra már senki nem fog emlékezni, hogy nyert.
@csiberibe: Azt hittem, legalább beszólt vmi frappánsat :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 11:16:08

@oregdiak: "Megmondtam, megmondtam megmondtam basszájba tetovált nő jön be" -- hát ez az egyik legszebb pillanata volt ennek a VV-nek, még malacka nélkül is, bár a helyzet teljes tébolyához mégiscsak kellett a röfi. :D

ornyim 2015.02.18. 11:17:02

@VV Erőlegény: @Ruadhnait: Nem hiszem, hogy Dórit hívja ki, Fanni, meg Robin az esélyes inkább. Dórinak ezzel a tujáskodásával szerintem sem lenne helye a döntőben, ettől függetlenül most a héten kellemeset csalódtam benne, hogy végre látja mi történik. Robint meg lehet Edina miatt nem fogja ugye, ahogy írtam is. Oké, kijelentette, hogy ők csak statiszták, de utána mondta, hogy vele kezdi a bosszút. Jobb lenne a Fanni, mert Robin ellen sajna elvérezne, bár a következő párbaj meg vélhetőek kettejük között fog zajlani, ha vissza megy Laci, mert Dennis jelét megkapja, meg Robin dupláját, aztán meg is van. Én Dóri helyett Lacit látnám szívesebben a döntőben, a másik két fiú mellett, de ahhoz Dórit kéne vinnie az utolsó párbajon. Meglátjuk, mindenesetre érdekes :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:18:26

@Ruadhnait: Pontosan. A való életben nem sokszor van olyan lehetőségünk, hogy visszanézhetjük a tetteinket és mérlegeljünk. Ez egy hatalmnas lehetőség, akkor is, ha heti bőgés az eredménye. És legalább nem beszélne blődségeket. Ő utasította vissza a Lacit. Ez olyan, mint apám nagynénje anno, mikor kínálták, azt mondta hangosan: nem kérek több pálinkát., miközben tolta az orra alá a poharat.:D Soha semmi nem fekete és fehér.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 11:19:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): és hogy közben paplan száj folyamatosan a farkát markolja

Ruadhnait 2015.02.18. 11:19:33

@ornyim: Hat meg az is lehet, hogy Fanni utan kiviszi a Denniszt a Laci. Lehet, hogy a Fanni-Laci parbajon ugy osszevesznek vagy valami. Aztan kesz, en mar boldog leszek. Dori harmadik, Laci masodik, Robin nyer. Ennyi.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 11:19:55

@Ruadhnait: Na jó csak akkor az is megfordulhat a fejében, hogy akkor meg minek szarakodjon még ott egy hetet, ha úgysem nyer semmit, akkor inkább kijön, ha nem nyerhet ellene.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:20:05

@ornyim: Most, hogy Dóri beteg, sztem nem fogja kihívni. Meg hogy mellette állt. Sztem Fannit viszi, és akkor elgondolkodok, hogy Lacin marad az app. Hogy miket akciózik vasárnapig. Ha Denist hívná ki, simán Lacira szavaznék.

Ruadhnait 2015.02.18. 11:21:54

@-pkata-: Igaz. Nem tudom mi lesz. Szerintem Laci eleg fostos egyebkent, de talan megembereli magat es kiviszi a Fannit, adja az eg. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.18. 11:22:31

jaj, költözi kell egyel odébb, Bruti posztolt

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:22:36

@Ruadhnait: Én Laci helyében a Denist hívnám ki. Ha addig még haverkodna a Robinnal, aki elejthetné, hogy a Denis miért is ment vissza (sztem neki leesett). Mondjuk akkor Laci újra bent lenne, és Robin újra veszélyben, de akkor lehet, hogy a Fanni lenne a következő.
Indok se kéne a Denishez se, a kapcsolatuk nem változott, a bennmaradás a cél.

Ruadhnait 2015.02.18. 11:23:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: Tenyleg azt el is felejtettem, hogy a Dori beteg. Tegnap az is megfordult a fejemben, hogy biztosra megy, hogy ne legyen kihivott, lebetegszik. Ki bantana egy beteg not? :) Lehet, hogy mar en latok mindenben taktikat.

Ruadhnait 2015.02.18. 11:23:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: Fannit eloszor, aztan Denniszt. Tokeletes lenne igy.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.18. 11:24:37

@Gia Gianea: hát most meghallgattam ismét... döbbenetes. :D
rtl.hu/rtl2/valovilag/igy-mutatta-be-europat-dori

Európában a gyarmatosítás nagyon gáz volt, de van Bp-en ciifrapalota, volt tatárjárás, spanyol lépcső, Pápa aki Olaszországban található és bikaviadal. Az Ermitázs egy európai fúvószenekar, méghozzá Szlovákiában.. uramisten... :D
Ja, és a Pangea meg egy folyó Franciaországban.. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:26:11

@Ruadhnait: Vastyúkék azt mondták, az onban nagyon lázas volt.
Én akkor is Denisszel kezdeném, nélküle Fanni egyedül marad, ha ismét megy a Dóri felé, akkor kétszínűbb, mint gondoltam, ha nem, akkor balhé, és megy a két csaj.

ornyim 2015.02.18. 11:31:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én is úgy gondoltam, hogy nem most viszi Dórit, hanem mondjuk az utolsónál, mert gondolom akkor is ő lesz a kiválasztott :) Mondták is, hogy a tüskék megmaradtak, ez alapján viheti őt is. Robin is jó fej volt vele, meg tök jól elvoltak, mégis megdobálta jellel :)

@Ruadhnait: Dennis ellen vissza is menne, de valahogy őt soha nem említi. Max tényleg én is azt tudom elképzelni, hogy a Fannis párbajon valami történik. De a te sorrendeddel ki is egyeznék én is :) Mondjuk én Lacinak szurkolok, de tudom, hogy Robin ellen nem nyerhet. Mindenképpen kettejüket szeretném látni a végjátékban :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:32:30

@másodpéldány: A legutolsó bekezdésed helytálló. Az, hogy kilépett a karakteréből, képlékeny, mert azt a szerkik aggatták rá mindegyikre (Robin nem is kapott, ő másik nevet kapott :D ), és mindegyik kilépett a sajátjából, ha tüzetesen nézzük.
Edina ott bukott el, hogy nem tudott kezelni egy problémát, amit a kinti életben ignorálással szoktak (vagy hajtépéssel). Itt nem volt helye hozzá. És emellett hallgatott egy olyan ember szavára, akire felnézett észben, játékban, jellemben. Az iránta érzett elfogultság pont ugyanakkora, mint a Laci felé érzett, csak más apropóból. Ezért nem látta, hogy a Dani a saját sértettségét éli ki, és keresett benne fegyvertársat, eldobva a játékot. Ez egy összetett probléma, és mindannyian vastagon benne voltak.

csiberibe 2015.02.18. 11:33:05

@-pkata-: ahhoz nem volt elég vér az agyában :P

Jézus, megnéztem dóri Európát bemutató videóját.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:33:58

@ornyim: Én azt érzem, hogy egyik lányt a döntőben akarják látni, de ha Laci véletlenül rosszul választ most lányt, akkor megszívhatja. Ezért hagynám, hogy küzdjék le maguk közt a csajok. Fanninak lenne egy kisebbfajta pofon, hogy a Dóri hazaküldi.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 11:35:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Igen, Pangeát megemlíti miközben nem tudja, hogy Varsó melyik ország fővárosa...? Szürreális... :-)

csiberibe 2015.02.18. 11:35:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: szerintem Fanni Dórival szemben simán visszamenne. KEll a népnek a szex.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:38:53

@csiberibe: De már nincs. Legalábbis jó ideje nem mutattak egyet se. Meg már nem izgalmas.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 11:39:47

@csiberibe: a nép már unja a Fanni-Denisz szexet! a nép Dóri-Robin szexet akar :D

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.18. 11:43:53

@VV Erőlegény: eddig zuhanyzott az Isten adta :) Csak most lekerült a fürdő naci... Azóta a pucér Robin lett a háttérképem :D

csiberibe 2015.02.18. 11:48:49

@Hedo a szadista szexista anyuka: én inkább egy pucér Ewan McGregort kérnék, ha lehet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:50:12

@Hedo a szadista szexista anyuka: Én nem.:D Én csak pucér Robint akartam.:D Megkaptam.:D Dóri ne érjen hozzá, elrontja.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 11:50:49

@csiberibe: Itt elég szűkös a felhozatal, szegény ember vízzel főz, érd be Robinnal.:D Meg ott van még Lacus.:D

Bujumburi 2015.02.18. 11:51:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: Köszi, sajnos tegnap Fanni kibaszta a biztosítékot nálam a flegmázással... főleg, ahogy hétfőn máris próbálta visszanyalni magát Dórinál a vasárnap esti lekezelő "eztlefájtoljuk majd" viselkedése után...
Gondolom hétfői vágóképeket kaptunk aztán, máris jött a"hu de kurvajó ez a tehénfejős ruha" "dejól nézel ki".
Kihívás előtt érdekes módon mindig bevágja a jókislányt, aztán közli, hogy ő aztán meg nem fél senkitől, régóta kiakarja próbálni magát, blabla.... Ha már megvan mindkét párbaj fél, akkor meg kifejezetten sajnálja, hogy megint nem ő ment. Gyanítom vasárnap este még nem tudta, hogy kedden máris kiválasztás, csütörtökön kihívás jön, azért szállt el.

Na mindegy is, nem tudom miért éltem bele magam, nekem legalábbis nem nagyon maradt már bent olyan akinek drukkolnék, vagy ilyesmi. Ha Robinra szavazok az is inkább csak a legkisebb rossz lesz majd a részemről. :) Főleg, hogy mostanában rengeteget röhögök rajta, a bohóc és a gésa alakítása is pazar volt, sőt azt is bírom hogy olyan idétlenül röhög. A megjátszott "szerelmi" szálai kicsit taszítanak, de 2 hét alatt már nem tud annyit rontani.

csiberibe 2015.02.18. 11:54:41

@Bujumburi: én pont ezért nem ítélem el Dórit, amiért hol ide, hol oda csapódik. Nincs más lehetősége. Mindenki akkor áll szóba vele, mikor az érdekei úgy kívánják, egyébként le van ejtve :( Fanninak is csak addig kell, csak adig barát, amíg FAnnika úri kedve úgy diktálja.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 11:56:02

@Bujumburi: Igen, most hogy jobban kinyílik, mintha romlana az ő megítélése is, valahogy hiteltelenedik, mint tuja karakter. :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.18. 12:01:57

@csiberibe: Mi az, hogy nincs más lehetősége...? Ezt tényleg nem értem? Hát vívta volna ki a játékával mások elismerését és tiszteletét! Dehát még a tematikus játékokban sem alakít semmit, nemhogy a spontánokban. Messze tovább jutott már eddig is annál, amennyi energiát, kreativitást, és közönségszórakoztató produktumot invesztált a játékba.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:07:10

@Bujumburi: Nekem nagyon tetszett, amit írtál, korábban én is hasonlóval próbálkoztam.:D Ami meg kifejezetten tetszik, hogy ez mind így van, mégsincs benne semmi sértő, semmi gonosz, semmi csúfolódó, ezek a tények.:D És még ezek leírása közben sem jutott eszedbe csúfnevet aggatni rá. Fokozottan odafigyeltem eddig is arra, amiket írtál, ezután is.:D
Nem jössz a közös döntőnézésre? Érdekes lenne személyesen beszélgetni.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:10:31

@VV Erőlegény: Nincs személyisége, akarata, nincs erőssége. Csak ennyi. Ez is elég, hogy elboldoguljon az életben. Felépített magának egy testet, mögötte nem látja senki, ki ő. Van pár ember, aki ismeri, a többinek mutatja azt, amit megalkotott. Itt most muszáj lett volna mutatni valamit, de nem tudott, így tujulgatott, csapódott, helyezkedett. Ha nagy volt a hang, odaállt, de halkabban, a feladatokat elvégezte, olyan, mint a suliban egy jó közepes tanuló. Stabilan ott van, de semerre se mozdul. Olyan, mint egy bútordarab, ha kell valakinek, ott van, ha nem, nem zavar sok vizet. Csak tudjon aludni.

mézescsók 2015.02.18. 12:19:50

Olvasom a kommenteket és ámulok. Van pár megjegyzésem néhány elvakult kommtárshoz, mert afeletti dühükben, hogy Fanni esetleg (netalántán) benne lehet az első háromban és - horribile dictu! - még meg is nyerheti, olyasmit ír, ami a többi játékosra ugyanúgy áll:
- a játékosok közül ki nem beszélt ki másokat?
- kinek pallérozott a stílusa? (nem vitatom, hogy az övé bicskanyitogató bír lenni - a többieknél jobban -, de egy urat vagy hölgyet kérek megnevezni, aki még nem ordítozott, káromkodott, stb.)
- melyik játékos nem mondta még, hogy csak magát adja?
- ki az, aki nem nyerni ment be?
- ki menekül a kamerák elől, hogy ne legyen műsorideje?
- kiről írnátok többezer hsz-t?
Jó, hogy ennyi pszichiáter van a kommerek közt, sokat tanultam elmekórtanból.
Ja, és látom olvassátok Coelhot és Popper Pétert!

másodpéldány 2015.02.18. 12:32:36

@Csakazértis én vagyok a királynő:

"Ez egy összetett probléma, és mindannyian vastagon benne voltak."

Hahaha Királynő!

Először azt hittem azt írod, mindannyian vastagon benne voltunk....

még szerencse, hogy az itt hozzászólók nem tudják egymást kiszavazni, itt csak egy dolog fontos, hogy ne szídjuk a Királynőt (nem rád gondolok - csak tudod mint a Hyde Park cornernél, csak a királynőt nem szabad szídni...) és akkor minden rendben lesz...

hajrá fanni, dóri, robin...

2015.02.18. 12:36:42

@csiri bá: szuper mindent felirtam :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:38:42

@másodpéldány: El se tudom képzelni, milyen játék lenne az, ha mi is beleavatkozhatnánk.:D

Amúgy engem se szabad szidni, mert sírva fakadok, és amúgyis az durvus.:D

Utolsó neveddel egyetértek, most már.:D Amúgyis végig ő volt a listám második neve.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:39:31

@foxglove (F6): A közös döntőzésen még sörözhetünk.:D

másodpéldány 2015.02.18. 12:44:23

@Csakazértis én vagyok a királynő:

na a végére csak összerendeződünk...

több olyan páciens is van itt, akivel heves egyet nem értés után, Robinban meg tudtunk állapodni, mint közös nevező... a végén még békében válunk.... (remélem)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.18. 12:51:28

@másodpéldány: A Robin egy békés öböl, ahova az Edina és Fanni-fanok beevezhetnek.:D
Nyerjen az Öböl.:D

másodpéldány 2015.02.18. 12:57:49

@Spitzbauer:

"EDINÁT BAJUSZ NÉLKÜL!!!! "

na, ez az az eset, amikor az özvegy tehén visszabőg...

ezen Freud is röhög, akárhol is nyugszik, most nem emlékszem, hogy végül angilában, vagy amerikában tért nyugovóra, de bárhol is van, ez egy jó kis röhögésre felébreszti ez a poén, az biztos..

Bujumburi 2015.02.18. 14:25:31

@mézescsók: Természetesen mindenki a véleményét írja ide le, pontosan úgy, ahogyan te is... ja bocs nem, ez alól kivétel Conchobar, mert ő csak a puszta tényeket, ugye. :)
Azért írtam zárójelben, hogy elnézést a rajongóktól, mert általában azon hölgyek kezében láttam felbukkanni Coelhot és a társait, akik a lelki békéjük után nyomoztak, ezért asszociáltam erre, nem akartam "DEGRADÁLNI" az olvasókat, de ezt írtam is, hogy előre elnézést kérek... (Én képtelen vagyok elolvasni, 10 oldal után rémesen idegesítenek a közhelyek benne)
Mellesleg engem nem zavar, ha Fanni döntős lesz, de az speciel jobban szórakoztatna, ahogy a belevalóba integetnének neki a többiek a villából.

Tudom, hogy nem csak nekem írtad ezeket a sorokat, de az ellenpéldáid nagy részét én nem állítottam és nem is azok zavarnak a "hölggyel" kapcsolatban.

Bujumburi 2015.02.18. 14:29:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ez nagyon jó hasonlat. :D Tényleg erre van a legreálisabb esély.

Örülök, hogy te nem érzed a kommentjeimet fröcsögésnek, tényleg nem annak szántam, csak még mindig ledöbbenek ezen a típusú narcizmuson, amit Fanni képvisel.

másodpéldány 2015.02.18. 14:29:27

@Csakazértis én vagyok a királynő:

de ez a laci freudi elszólása volt... vicces volt, és neki magának tényleg kellett egy kis idő míg felfogta mit mondott...

mézescsók 2015.02.18. 17:26:32

@Bujumburi: Életemben nem olvastam Coelhot és nem is áll szándékomban. Ezt pusztán csak azért említettem, mert én könyvmoly vagyok és az a véleményem, hogy az emberek általában keveset olvasnak. Szinte már mindegy, hogy mit - akár Coelhot is - csak olvassanak valamit, mert az ostobasághányadosuk a csillagos egeket ostromolja. És mert olvasni jó, de én elfogult vagyok.
Mindenesetre amit Dóra összehordott Európáról az még akkor is félelmetes volt, ha poénosnak szánta.
Ami miatt beledünnyögtem a diskurzusotokba, az az volt, hogy az útszéli modorán kívül olyasmiket vetettek Fanni szemére, ami a többiekre ugyanúgy jellemző. Ugyanúgy helyezkedik, mert ugyanúgy győzni akar, pont úgy kibeszél másokat, mint ahogy a többi - szent Dóri és Robin dettó -, egyik sem lehet büszke a stílusára, stb.
Szóval nagyon egyoldalúnak tartottam a beszélgetést, de persze, az enyém is csak egy vélemény és ennyi.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.18. 21:02:11

@mézescsók: sztm nem ér akkora veszteség:)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.18. 21:45:51

@Hedo a szadista szexista anyuka: Ennél poénosabb már csak a Dóri-Laci szex lenne, nem beszélve a Denisz - Dóri szexről, de megnézném a Robin -Fanni párost is. :-)
süti beállítások módosítása