Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x77 - "Dennis és Dani is egy kókusz"

2015. február 01. 12:44 - zaphodbb

Egy remek összefoglalót láthattunk, abból a szempontból mindenképp, hogy volt min és kin röhögni. Bár azért volt bőven pszichózás és jópárszor sikerült elvesztenem a fonalat a Laci-Ádiná tengelyen folytatott párbeszédek során.

Főszerepben a pszichózisok

Bulikával kezdünk, ami később kissé pszichopata fordulatot vesz. Robin és Laca táncol, tisztára úgy néznek ki, mint akik húde jóban vannak, előadnak egy egész fasza koreográfiát. Ádiná össze is zavarodik, hogy most akkor ki kivel van és mikor. Bent a hálóban Fannika aggódik, de nagyon, hogy mi lesz, ha Dennis nem lesz. Olyan, mintha a kivégzésére menne.

Laci eközben kint már kezdi a pszichózást, Ádinának olyan szerelmet vall, amit szerintem egy nő sem szeretne hallani.

Köszönöm az összes könnycseppet, amit ejtettem. - Laci

laciedina.jpg

Laci vallomása, hogy végre van neki kiért felkelni, minimum pátoszos, de leginkább kínos, fájdalmas és sikítva menekülnék előle Ádiná helyében. Kazal érez valamit bent, nem akarta elmondani, de már azért mindenki tudja már rég és hatszázszor körülírta. Elerednek a könnyei, Dennis ölelgeti. Szerelmet vallanak, hát tök cukik, Kazal mondogatja, hogy akarja, hogy visszajöjjön Dennis és nagyon fél. Kint közben Ádiná teljes beleéléssel danolja, hogy “jégből vagyok…”, Laci meg magába szakadva, merev részegen ül és nézi.

A hálóban Fanni és Dennis még egy kicsit szerelmes vallomáskodnak. Dennis a riportban össze van kavarodva, hogy mit is érez:

Kéne egy nem szexuálpszichológus, hanem valami érzelem pszichológus, aki elmagyarázza, hogy most mi a f*sz van. - Dennis

Annyi van veled csupán Dennis fiam, hogy össze vagytok zárva, és nincs más impulzusod, mint Fanni.

szeretlek.jpg

Laci csücsörítve ül a nyugiban magában és csücsörítve csücsörít maga elé, míg Ádiná kint a teraszon a fiúkkal nótázgat, majd bemegy Lacihoz. Laci valami emléket idéz, és üvölteni meg sírni tudna a boldogságtól. Kérdezgeti Ádinát, hogy azt akarja-e, hogy abahagyják. Nem egészen tudom követni a gondolatmenetet, hogy ebből a nagy boldogságból most hogy lett ez. (A mellettem ülő férfiemberem szerint Laci ezt azért csinálja, mert nem akar Ádinával lenni, és most addig manipulálja, amíg a csaj mondja ki, hogy hagyják egymás tbékén. Én nem nézek ki ennyi rafináltságot csücsörkéből, de meglátjuk.)

Ádiná időt kér, mert ez nagy lépés. Jelzem itt kezdtem először elveszíteni a fonalat, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Laci erre azt reagálja, hogy ő feladja a játékot, mert Ádiná olyan fájdalmat okozott most neki, hogy ő most kínban van. Kapkodom a fejem, hol maradtam le. Ezt a melodrámát, baszki. Laci könyörög, hogy ne vegyen el tőle Ádiná mindent. A barátok közt ehhez képest lófasz, gyerekek. Ilyet még ott sem bírnak kiszenvedni magukból. Laci szerint Ádiná rá fog jönni, hogy jobb neki egyedül. Ádiná komolyan néz, mint aki mindjárt mond valami nagyon nagyot, mélyenszántót és velőset, aztán:

Laci, nekem kell pisilni. - Edina

dennis_1.jpg

Robin Ádinát betalálja a fürdőben, hogy neki Ádiná a baja, mert köztük félrement a dolog. Robin a nagy érzelmeket elemzi Ádinának, de Dennis közben az ajtóban bohóckodik, ettől ez a jelenet egész jóvá válik, főleg, mikor a végén még odaszól Ádinának:

Beköplek a Lacinak. - Dennis 

Laci közben magában beszél a nyugiban, hogy ő nem akar papucs lenni, kezd bekattanni. A riportban pedig előadja, hogy Ádiná dolog meg fogja ölni, annyira beleesett. Az egész életét vele akarja folytatni. Húha, tényleg kellene odabentre egy pszichológus. Bemegy Laci, és persze kiszúrja, hogy Robin és Ádiná a fürdőben épp kacarászik meg dumál. A feszültség fokozódik, Laci nyakán dagadnak az erek. Számon kéri Ádinát, hogy mi van köztük Robinnal és boxzsákra áhítozik és kissé agresszívan nyomja, hogy ő nem engedi el Ádinát, megfogja a nyakát, az asztalra vág, én a biztonságiakat már ráküldtem volna. Ádiná is kissé megrettenve mondja a riportban, hogy neki ez túl sok, nyomasztó és fárasztó.

laci.jpg

Doktor Gyúrós represents

Másnap jön a löevél, hogy érkezik hozzájuk egy neves pszichológus. Megérkezik Gyúrós Józsi álszakállban és vastag szemüvegben, a lakók fekszenek a röhögéstől. A két párbajozóhoz jött, Dennist viszi először a nyugiszobába. Danit beszélik ki, hogy Daninak kellett volna az elején a Fanni és egy “kib**ott nagy veréb a csávó”. Kiderül, hogy Dennis vicces fiúnak érzi magát és nem nagyon lehet kihozni a sodrából. Ez a “konfliktuskba nem állsz bele” frázis már az agyamra megy egyébként. Dani következik Józsinál, szerinte emberileg ott van a szeren, Dennis pedig sunyi, mással takarózik, és erőlteti a bohóckodást. Józsi aranyköpéseit nehéz lejegyezni, egyet mindenképp meg kell örökítenem az utókornak Zsuról:

Loptad volna, mint a dugott biciklit? - Józsi

Dani szerint nem rosszképű gyerek és tisztálkodik eleget, bár most épp büdi a lába.

Mosni ritkán mosok, viszont sose vagyok büdös. - Dani

Józsi elemez aztán a többiek előtt hogy van baj a két fiatalemberrel, de azért van itt helük. Dóri örül, hogy feltöltötte Dennist, Laci szerint meg Dennis megy vissza.

Dennis is és Dani is egy kókusz.- Józsi

jozsi.jpg

Löevél: Macinak ki kell mennie, helyére bejön a szoli. Az arcok lehervadnak, Dennist a sírás kerülgeti. Kötelezően ki kell mennie mindenkinek elbúcsúzni. Az lenne nagy geg, ha holnap vacsorára disznótorost kapnának a lakók meglepinek, bruhahaha. A búcsúzások tulajdonképpen teljesen érdektelenek, Ádiná szerint sok a közös benne és a malacban, leginkább a felmosóvödörrel való közösülései emlékeztetik saját magára. Fannika elpityergi magát búcsúzás közben, szerintem tényleg hiányozni fog neki a malac. Dennist boldog röfögéssel köszönti a malac, szerinte olyan a malac neki, mint Fanni. Egész megható, ahogy búcsúzik tőle, megígéri neki, hogy meglátogatja majd kint. Dennis ebben aranyos volt tényleg, hogy ő gondozta. Még utoljára megdugatják Macival a vödröt, kicsit perverz, ahogy körbeállják és röhögnek rajta. A következő részben majd megnézhetjük, ahogy Fanni sokkot kap, mert Lacié lesz a szoli felügyeleti jog.

Címkék: vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sélli_ 2015.02.01. 12:46:57

Mar megint foskettes..

csiri bá 2015.02.01. 12:52:28

foshármas, de legalább dobogó. :))

2015.02.01. 12:56:47

Tegnap az oxigénhiányról beszélt Fannika, most meg "Love is like oxigen, salala...".
Szóval én azt hiszem, jobb lenne ha Denisz esne ki, olyan jól megkeverné sz erőviszonyokat.

kismalacka 2015.02.01. 12:59:13

Ez nagyon ari poszt lett :) A csücsöri Laci csücsörítve csücsörít maga elé... feledhetetlen :))

csiri bá 2015.02.01. 13:00:23

Ádiná szerint sok a közös benne és a malacban, leginkább a felmosóvödörrel való közösülései emlékeztetik saját magára - hát ja, őt is úgy megrakták, mint Maci a felmosóvödröt. :)))

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 13:08:58

@Hadrian77: egy 120 oldalas disszertációt lehetne írni arról a Dini fejről, amit akkor vág majd, ha Büdimüdi esik ki és ezzel édes kettesben marad Csücsörivel :)

Mók_Ica 2015.02.01. 13:08:58

háááááát, azért a tegnapi öfiben kicsit több volt..... például az elején lacci és robin tánca nem spontán koreo volt, hanem a ki-mit-tud héten előadott produkciójuk..... az ő zenéjüket adták be és ők előadták ismét.

lacci és edina a nyugiban: lacci azért volt annyira kikészülve, mert edina időt kért és laccinál ez beindította a pavlovi reflexet - "húúú, ez most szakítani akar velem" - mivel az eddigi csajai ezzel a mondattal kezdték a szakítást.

Fu Szekh Li 2015.02.01. 13:10:56

@Hedo a szadista szexista anyuka: Az avatarodról eszembe jutott, hogy rég láttam már a Rocky Horror Picture Show-t :D
@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Már fogalmazom :)

xander 2015.02.01. 13:14:47

Ádina még bekurvul itt a végére! Mondjuk abban igaza van,hogy paslaszájú már elviselhetetlenül tú máccs! Miért nem a két "turbékoló" gerlepár helyére állítják be a szolit??? Végre a maci megmondta a frankót a riportban... :)

minden reggel 2015.02.01. 13:15:42

@csiri bá: eszerint Edina Lacit felmosóvödörnek tartja.?

minden reggel 2015.02.01. 13:16:53

@csiri bá: vagy magát disznónak... Összezavarodtam

Baresz83 2015.02.01. 13:17:40

Húú, Edina feje priceless lenne, ha Dani esne ki!! :)))

Okami 2015.02.01. 13:18:08

Hmmm amióta megszexelte Lackó Edinát valahogy a lány már nem tűnik annyira lelkesnek :D sőt szerintem határozottan csalódott, nem baj ott van még Robin, Laci úgyis hamarosan repül. Egyébként rémesen unalmasak. Fanni viszont tökéletesen időzítette a szeretlek bombát, sajnos így biztosan Denisz fog visszamenni. Remek húzás.

csiri bá 2015.02.01. 13:18:13

@minden reggel: ő a felmosóvödör, mert őt rakták meg. :)))

csiri bá 2015.02.01. 13:19:27

@xander: csak annyira tú máccs, mint amilyen ő volt, mikor lógó nyelvvel loholt a pampula után... :))

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 13:19:40

@csiri bá: olvasgatom a tegnap esti/éjjeli terméseiteket, csúcs formában voltál! Fél órája hangosan röhögök :D :D :D

Baresz83 2015.02.01. 13:20:09

@Okami: áá, ebben a vallomásban nem iiis vooolt tatttika, miért mondod? :))))

Okami 2015.02.01. 13:22:14

@Baresz83: Igaz, igaz végül is csak a szexjátékát veszítené el, izé lelkitársát, élete szerelmét......

:)

csiri bá 2015.02.01. 13:22:31

és Djoko megnyerte az Ausztrál Opent 3:1-re... szép munka.

2015.02.01. 13:25:25

Még a tegnapihoz kezdtem el írni, de jött az új poszt:

@Komeszka: Én is úgy gondolom, hogy Rubint jókor, jó időben változtat egy hajszálnyit a jövőn. Pont annyit, hogy később meghatározó eseménnyé dagadjon a dolog (tiszta Alapítvány). A játékosok észre sem veszik ezeket a finom lépéseket, mi is alig. Aztán hogy ez véletlen, vagy szándékos, vagy jó előre megtervezetten szándákos, nem tudom. Az biztos, hogy minden utóbbi megmozdulása alapjaiban befolyásolta a viszonyokat. Most sokkal meghatározóbb a játéka, mint akárki másé. Gondoljatok bele: még Dinka sem bírt olyan befolyással az utóbbi időben a dolgokra, mint Robin. Vagy pl. Dóri, Denyál, Döniz, Pfffhánny? Csak ugyanazt tolják heteken át.
Lackó meg: sírok azon, ahogy itt a kommentelő "hölgykoszorú" védi, hogy részegen nem lehet megjátszani az érzelmeket. Dehogynem! Illetve, többféle részeg van: van a vicces, van aki elalszik, van aki agresszív lesz, és van, aki búsulni kezd. Lackó az utóbbi kettő. Nem mondom, hogy nem érez semmit Dinka iránt, de amit tegnap láttunk: egy meg nem értett "zseni" búsuló juhászra itta magát (mint ahogy valaki humorosan megjegyezte, kösz :-), és kolosszális önsajnálatba hergelte magát. Lehet, hogy ő el is hitte néhány pillanatig. Én nem. Az is látszott, hogy csak egy szikra kellett volna, hogy átváltson terminátor üzemmódba, és kicsontozzon egy-két agyhalottat a konyhakéssel. Szívből utálom Dinkát, mert egy önző, őszintétlen, rosszindulatú manipulátor, de még neki sem kívánom, hogy Lackóval sokáig együtt legyen. Ez az vádembör megmérgezi bárki életét. (Gondolom a "hölgykoszorú" jónéhány tagja szívesen vigasztalná, ha kijön. Vagy mégsem? Annyira az ágyban sem jó, ahogy néztem Dinka reakcióit az "analizálás" és a maszatolás után :-)))))

Nem tudom, hogy kinek drukkoljak ma. Denyált jobban utálom (Zsé miatt, még ha Zsé azt is mondta, hogy neki szurkol (a lófaszt!), meg igénytelen az egész csávó, tegnap is büdös volt a lába, de ő "nem igénytelen" :-))), Döniz meg egy ostoba fajankó. Azért Denyál kiesése érdekesebb viszonyokat teremtene számomra. Döniz annyira zéró, hogy észre sem lehetne venni, hogy kiesett.

2015.02.01. 13:25:27

@Hedo a szadista szexista anyuka: a Hargita szépe így is generálja a feszkót Lavival és Robinnal, viszont Kiváncsi Fáncsi tsktikáját alapjaitől kéne újra építeni, ha Csücsörivel marad. Persze kérdés, erre Csücsöri is mit reagál? Ha ketten maradnak, az neki sem jelent feltétlen hosszú karriert odabent.

kismalacka 2015.02.01. 13:26:14

@csiri bá: Igen, láttam. Pedig Andy is jó volt ám...

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA köszönöm :)

minden reggel 2015.02.01. 13:26:56

@csiri bá: huh, nekem sincs mindig toppon az önértékelésem de felmosóvödörnek érezni magam, brrrrr

kismalacka 2015.02.01. 13:27:28

@csiri bá: És annyira gáz volt hogy örökké Dzsokovizta a riporter...

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 13:30:38

@Hadrian77: Lacinak ha van esze, Edinára pakolja a jelét! Persze csak tattikai megfontolásból ugye!!!

1) Dani megy vissza! Duma: "Fáni megvan rokkanva! Megígérted neki, hogy kiviszed, most tuti kint hagyod!"

2) Denisz megy vissza! Duma: "Meg kell bosszulni Danit! Vidd ki Fánit és Denisz berosál, összeomlik!"

Így is meg úgyis Dini Fáni párbajt jósolok :)

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 13:32:58

@Okami: a plüss takaróba oltott felmosó vedrét :) Dalí sírna örömében....

Okami 2015.02.01. 13:34:35

@Hedo a szadista szexista anyuka: Ezt most mire tetszett írni? Nem sikerült kódolnom :)

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 13:36:03

@Okami: hát hogy mit lát Dini Lacciban vagy fordítva. Mindenképp beteges és szürreális :) Ám időnként én sem értem magamat ;)

Costanza 2015.02.01. 13:37:50

Nna Edina tessek megkaptad a Laciszeretetet, jo etvagyat. Nem csodalom hogy terhelo ha egy ilyen kretent magababolondit, meg lehet a szeretetetol fulladni, meg a pali minden helyzetben kezelhetetlen, Edina meg most agyalhat, hogy hogy jusson ki ebbol jol. Azt hiszem erre mondjak, hogy vigyazz mit kivansz, mert megkapod.

MacákékIcukája 2015.02.01. 13:41:56

Jahj, ez a tegnapi resz nagggyon tetszett, Doktor Gyuros repezent :DDD
Neztem az esti hsz-eket, latom mindenki fogta a fejet :D

csiri bá 2015.02.01. 13:45:14

@MacákékIcukája: az hagyján, de vagy 10 konténer tele lett a VV - BV kombó alatt. :DDDDD

MacákékIcukája 2015.02.01. 13:46:15

@csiri bá: ez is feltunt, de vilagosits mar fel legyszi, mi ez a konteneres dolog :D
Fu tenyleg, a BV-t is meg kene neznem

csiri bá 2015.02.01. 13:46:24

@Hedo a szadista szexista anyuka: én meg azt, hogy a Pampula királyfi meg a Brokkoli lovag megküzdenek Erdőszéli királylány kezéért. :)))))

Okami 2015.02.01. 13:47:23

@Hedo a szadista szexista anyuka: Háh, nem, ez az én saram. Tökéletes párhuzamot vontál.

Amúgy már sokszor, sokféleképpen körbeírtam Laci-Edina féle vergődést. Továbbra is azt gondolom egy ingerszegény környezet kihozhatja belőled a legrosszabbat, ők most pont ebbe vannak benne, az más kérdés, hogy Edinától én többet vártam ergo iszonyat elbaszta a játékát/személyiségét és csak remélni tudom, hogy ahogy kiesik ez a málészáj visszatér régi önmagához.

csiri bá 2015.02.01. 13:47:30

@MacákékIcukája: tudo, ez még a virágládával indult, aztán lett belőle kisebb, majd nagyobb konténer, mert az előbbiek túl hamar megteltek. :)))
Broááááá-val. :DDDD

Fu Szekh Li 2015.02.01. 13:48:16

@MacákékIcukája: Lehet, hogy perverz vagyok, de én nagyon jól szórakoztam :D

MacákékIcukája 2015.02.01. 13:52:38

@csiri bá: jaaaa, igy mar vilagos, en is valami ilyesmire gondoltam :DD

@Fu Szekh Li: en is, nagyon pszicho resz volt! valahogy ujdonsagnak eltem meg az egeszet. Doktor Gyuros meg fenomenalis volt, lehet, hogy gyakrabban kene bekuldeni regi villalakokat/kulsos embereket?
Vagy mindegy, kozben leesett, hogy a BV-re gondoltal, ott volt valami puncitema :DDD

Egyebkent nekem tetszik Robin nevetese, aranyosak voltak tegnap Danival :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 13:59:54

@Fu Szekh Li: @csiri bá: kifejezetten nagyon vicces volt a tegnapi :-D Nekem Laci teccesz volt. :-D

@kismalacka: a malackád ;-)

spinks 2015.02.01. 14:00:57

@MacákékIcukája: nagyon rendben volt Józsi. Abszolút megállta a helyét.

Eszet Lenke 2015.02.01. 14:05:05

Nem lennék meglepve, ha Dennis az elveszített párbaja után, Fannitól való elköszönését valami hasonló stílusban eszközölné (vér nem válik vízzé alapon): "Csá szoli(li)ba! Csak szexre
kellettél. " :)

MacákékIcukája 2015.02.01. 14:05:39

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: meg jo, hogy Laci kezeben csak egy sorospohar volt, es nem egy balta :DD

@spinks: igen, kimondottan vicces beszolasai voltak, nem emlekszem, hogy ilyen lett volna a hatos szeriaban (bar asszem kb akkoriban kezdtem el nezni, amikor o kiment). csak a csarlis szaunas tarsalgas maradt meg belole, amibol poszt is irodott

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:06:11

@MacákékIcukája: A BV már csak hab volt a tortán Benkő vendégszereplésével :D
Az első rész a szerelmes részegekkel is már jó volt, főleg Denisz árnyjátéka, a második meg Dr. Gyúróssal egyenesen fenomenális :D

alsophila grahami 2015.02.01. 14:06:19

@minden reggel: ezért a kettőért +1000 óriási :DDD egyébként ja, ahogy Baresz mondja: is-is :D

MacákékIcukája 2015.02.01. 14:07:32

@Fu Szekh Li: EKG :D nekem is azok tetszettek a legjobban :DDD

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:07:49

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Ha minden malacot megeszel, miből fogunk kolbászt tölteni? Néhányat hagyhatnál megnőni :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 14:08:14

@Eszet Lenke: jaaaja, már ezért megérné, ha Denisz esne ki :D

Krétagarbó 2015.02.01. 14:09:03

@csiri bá: Én is ezt tartom valószínűbbnek, és Pampalininek annyi meg egy bambi. Fancsi Edinka párbaj nem lesz, ez nem érdeke senkinek...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 14:10:36

@Eszet Lenke: fú, de szenyó vagy :DDDDDDDDDDDDD

@Fu Szekh Li: malacból nem lehet kolbászt csinálni?

@MacákékIcukája: az a baj, h nagyon kevés az ilyen rész...

alsophila grahami 2015.02.01. 14:12:28

a Dr Gyúrós szegmens pedig, eh, mit is mondjak, elképesztően vicces volt, minden pillanatán szakadtam, végig, az a figura nagyon kész, azt hittem, ő lesz majd a BV-ban Au vendége, de Benkőn is szakadtam, plusz ami nagy piros pont: Au mintha mostanra kezdené kapiskálni, hogy mi is ez a műsorvezetősdi: végre nem volt befeszülve, viszonylag lazán tolta (lehet Benkő hozta ki ezt belőle?), az eddigiek közül tegnap volt végre valami olyan fílingje az egésznek, hogy itt kérm, most egy műsort látunk, nem valami dilettáns balfaszkodást félórában...

na de Dr Gyúrós.... KÖVETELEM MÉG MÉG MÉG!! több ilyet a bepunnyadt villalakóknak, hadd röhögjünk! ez végre tízpontos ötlet volt a szerkiktől :DDDD

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:12:55

Ha két napon belül többször is meghallom a Samba De Uma Nota So-t, az jelent valamit?

másodpéldány 2015.02.01. 14:13:07

@Hedo a szadista szexista anyuka:

nem szeretném, és fanni se szeretné, ő lacival akar párbajozni, vagy laci-fanni párbaj lesz, vagy fanni laci párbaj lesz...

ideális esetben dóri-edina, és nagy kollektív összefogás dóri mögött, mert amit famme fatalovics edina jégkirálíynő leművelt, nos tényleg nincs rá szó, nincs rá fogalom, illetve amik vannak azok natyon, natyon csúnyák...

Eszet Lenke 2015.02.01. 14:13:55

@-pkata-: És Fanni rájönne, hogy valóban csak a szolinak van lelke. :D

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:15:02

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Az még nem gazdaságos, különben is akkor még finomabb sütve, almával a szájában. Ne légy ennyire mohó :D

Eszet Lenke 2015.02.01. 14:15:34

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Csak realista. :) Nem is igazán okozna meglepetést, hiszen csak magát adná. Erről az oldaláról ismertük meg először. :)

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:16:50

@kismalacka: Macit is meg akarta. Kéne Dr. Gyúrós, hogy megtudjuk, mi nála ez a malacevési vágy.

Baresz83 2015.02.01. 14:17:06

@VV Erőlegény: na, az is megérne egy misét! :D de most jelenleg Edinát egy fokkal jobban utálom...

kismalacka 2015.02.01. 14:18:32

@Eszet Lenke: Nem hiszem hogy Denisz ilyen mondana Fáncsinak...annál azért valamivel többet érez iránta.

Nekem jobb " kapcsolatnak " tűnik mint Csücsüri és Dinka románca, és Deniszt inkább el tudnám képzelni magam mellett pasinak ha mondjuk kivégzés terhe mellett választanom kellene, mint a pszicho Csücsit.

zsopicur 2015.02.01. 14:18:47

Hat szerintem ez nagyon egyszerü. Edina tenyleg szerette es kellett neki nagyon ez a Laci gyerek, a tetkos kemeny laza srac aki jol megdugja az ember lanyat, meg vad, es egy igazi MAN, csakhogy rjött h Laci egy siros picsogos melodramazos hülyegyerek, annyira egyszerü mint a faek es non stop nyafog...Kb mar csak ennyi hallok amikor mozog a szaja: oaaaa oaaa oaaa mint egy oriasbebi. Hat ez melyik hölgynek nem rohadtkiabrandito mar nem azert. Eletemben elsönek együtt erzek es 100%ig megertem Edinat. A szextöl is elment a kedve esküszöm attol felnek Edina helyeben h szex utan elkezd sirni es cirogathatom a hatat amig elalszik....ble. Ha edina kiadja Laci utjat en biz Isten megterek es Edina fan leszek!

alsophila grahami 2015.02.01. 14:19:35

arra valami ötlet valakitől esetleg, hogy miért minden felügyeleti jogot ugyanaz a páros kap? múltkor a kiskorú komiszgyereké, most meg a prémium stuffoké...?? jó, értem én, hogy ez kavarja meg a langyos láblét odabent, de valami koncepció, ami megmagyarázná a félreérthetetlen kivételezést? vagy az van (mint kormányzati szinten) hogy már a látszatra se adunk? :/

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 14:21:59

@Fu Szekh Li: sokl kis, pici, cuki malacból összejön a kolbász :D

@kismalacka: csak a kis farkacskádat, meg a ropogós füledet :D

@Eszet Lenke: az nekem is tetszene, nem véletlenül hajtogatom, h essen ki, fanni pofikája mindent megérne :D

kismalacka 2015.02.01. 14:22:19

@Fu Szekh Li: Ja-ja...egy kivizsgálás jó lenne, bár a diagnózis szerintem ua. lenne mint a két fiúnál, tekintettel arra hogy a doktor úr nem igazán tájékozott a pszichológia különböző területein :))

Eszet Lenke 2015.02.01. 14:22:38

@kismalacka: Nyilván, az ex-barátnője iránt is érezhetett ezt-azt, az együtt töltött idő alatt (ami lényegesen hosszabb volt, mint az eddig bent töltött, és valószínűleg nem csak szexre épült), mégis elküldte élő adásban gerinctelenül. Szóval: mindent kinézek belőle.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 14:24:30

@sui.generis: egész héten denisz cukiságfaktorát tolják danival szemben, az nem zavar?

Egyébként az rtl diktál, ő alakít, hát ezért, viszont te magad is jól megfogalmaztad.

@Fu Szekh Li: nem tudom, nálam ez áll fenn :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 14:25:56

@kismalacka: most lekókuszoztál?:D

@Fu Szekh Li: egy malac erre alkalmas pont :)))))

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:25:57

@kismalacka: Egy domináról azt mered állítani, hogy kókusz? :D

MacákékIcukája 2015.02.01. 14:26:19

@sui.generis: jaja, Dorinak es Robinnak kellett volna adni, hogy vegre a kozeppontban legyenek mar

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: nincs ilyen szerencsenk sajna, sanszos, hogy megint punnyados meg sirankozos reszek kovetkeznek

Csak ügyesen! 2015.02.01. 14:29:47

@sui.generis: Egyetértek, én is unom már h ennyire kivételeznek Fannival és Dennisszel, míg Edinát és Lacit húzzák lefelé, értem én, h Fannit benn akarják tartani, de azért mégis túlzás ez már.

alsophila grahami 2015.02.01. 14:31:07

@Baresz83: hát, nem csak az övé :DD jó pár arc adná meg magát a gravitációnak, mert Danit annyira erősnek gondolják odabent a párbajszázaléka miatt, és egyáltalán nem vágják, hogy ez nem miatta volt, hanem Reni kinti gyengesége miatt... szerintem még maga Fannis e hisz benne, hogy Denisz megy ma vissza, azért van úgy befeszülve, Dóri dettó.

zsopicur 2015.02.01. 14:32:03

Szerintem Edina is sok müsoridöt kap es nekem ezek alaojan egyre szimpatikusabb, a Laci reszeg szerelmivallomasa utan meg a szaraz: hol a söröm, epic reakcio. Mar ezert imadom.

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:32:04

@Csak ügyesen!: Ezekkel a jogosítványokkal lehet jól is élni, és akkor jól jönnének ki belőle.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 14:32:35

@MacákékIcukája: azért a játékosok nagy részének is el kell magát adnia, és nem nekünk, hanem a stábnak. Aki aranyos, kedves, azzal nem sokat lehet mit csinálni, itt vérpatakok, intrika, zsigerelés kell:D Ezt a suinak írt részhez írtam.

A sátáb sokat javíthatna a műsoron, de pl nem ártana, ha nem lóbádzset lenne az egész. :D

@Fu Szekh Li: húha, nekem kezdetektől fogva edina és fanni a kedvencem :D

Csak ügyesen! 2015.02.01. 14:38:08

@Fu Szekh Li: Nem lehet velük szerintem jól élni, soha egyiknek sem sikerült és nem véletlenül. Pl. gyámszülőként Laciék viccesre vették a figurát, de Dennis duzogott, nem volt hajlandó játszani és elmondta hatszázszor a kamerába h neki mennyire nehéz, és már meg is volt a verdikt, h Laciék szemetek voltak gyámszülőként. Itt ugyanez lesz, vagy nem csinálnak semmit, és akkor azt kapják meg, h gyenge kezűek (lásd Zsu Oroszlán-hét), vagy nem engendek meg mindent, és már is jön a kórus, h visszaélnek a hatalommal. Mindezt persze úgy, h Fanni direkt rájátszik majd.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 14:42:20

@Fu Szekh Li: ezen a képen te hol látsz vörös cipellőt? Na azért :D

kismalacka 2015.02.01. 14:44:38

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Most hogy meg akartad enni a farkamat és a fülikémet, hát mit mondhatnék mást? :))

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:45:42

@Csak ügyesen!: Nézd, ízlések és pofonok, de amit ott Laciék leműveltek, az nekem nem igazán volt vicces. Dennis, ha duzzogva is, de megcsinálta, amit mondtak, ezért jöhetett ki jobban a buliból. mondjuk én többet vártam tőle, mert előadhatott volna egy igazán komisz kölyköt is. A Danival bővített családi kör meg szerintem elég undorítóra sikerült.

kismalacka 2015.02.01. 14:45:49

@Eszet Lenke: Hát igen, gáz volt ahogy élő adásban kirúgta a csaját, mégis úgy gondolom, hogy most a Fáncsis impulzusa erősebb mint ami a másik csajnál volt.

másodpéldány 2015.02.01. 14:46:48

@sui.generis:

a komisz a szolárium felügyeleti jogát kihúzta az üveggömbből, szóval szerencse alapon jutott hozzá, elvileg... aztán elvesztette valami büntetésből kifolyólag a felügyeleti jogot, ami az ő eredeti szuperképessége volt...

a mostani körben nem világos, hogy jutott hozzá edina és laci, hacsak nem a stáb indokolhatatlan önkényéből kifolyólag, hogy deniszt, de főleg fanni szívassák... és akkor gyártsanak egy ilyen kis galibát...

de majd kiderül, hogy csinált e valami extrát (pl feladatot) a felügyeleti jogért a szent család, famme fedelina és féltékeny lászló... vagy csak úgy hozzájuk vágták..

kismalacka 2015.02.01. 14:48:00

@Fu Szekh Li: Hát legközelebb majd nem ostort visz magával hanem egy büdös nagy kókuszdióval ütlegeli a pácienst :)) Még az is lehet hogy nagyobb lenne a sikere :D

Fu Szekh Li 2015.02.01. 14:48:19

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Igenis Úrnőm! Szerény szolgád csak viccelni próbált. Kérlek bocsáss meg nekem :D

kamilla123 2015.02.01. 14:48:58

@Costanza: +1 :-)) pont erre gondoltam én is. Edinka pont ugyanebben az érzelmi zsarolásos pszicho terrorban nyomatta Lászlóval szemben két hónapig, csak neki finomabban kellett csinálnia,mert ott volt Zsu, és nem lökhette Lacit Zsu karjaiba. Nem hittem volna,hogy a fagyi ilyen gyorsan visszanyal, de örülök neki, hogy még láthatom :-) Amúgy, ha LAckó kissé okosabb lenne, még azt is kinézném belőle, h így adja vissza Edina terrorját, meg hogy folyamatosan Canossát kellett járnia Edinánál, amiért ránézett Zsu-ra. Az meg,h Lackó kezd bevadulni, hát, én azt hittem,h Edina szereti a vademböröket. Most megkapta, amit kért.

másodpéldány 2015.02.01. 14:49:58

@Csak ügyesen!:

"h ennyire kivételeznek Fannival és Dennisszel,"

mivel is kivételeznek?

orrbaszájba mutatják lacit és edinát az éjjeli online-on is.... nem lehet eleget átpörgetni őket, én már kapcsolok el, ha ők megjelennek, rémesek párként is meg egyénként is...

most meg még felügyeleti jogot is kaptak, és máfr korábban is kaptak lehetőséget feléügyeleti joggal poénra, csak épp nem sikerült nekik poénosra venn, mert hát nincs humoruk...

szóval egyszerűen nem értem hánydimenziós szemüveget hordasz...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 14:53:15

@kismalacka: @Fu Szekh Li: a kókusz mmkk finom, kemény, szeretem :D

Az is illik a malachoz, pl, ha kókuszolajban sütjük a fűszeres kókusztejbe "áztatott" malachusikát :PPPPP

Csak ügyesen! 2015.02.01. 14:54:35

@Fu Szekh Li: Pedig próbálkoztak, de ezek a feladatok csak akkor működnek, ha a másik fél is partner. Dennis nem volt az, első pillanattól kezdve bedobta a durcit, és sajnáltatta magát.

csipkebogyótea 2015.02.01. 14:56:10

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Görénységnek tartom én is, ahogy egész héten Deniszt nyomták. Csak azt nem értem, hogy ha Denisz vezet a szívazáson, miért kell őt ennyire tolni?

Csak ügyesen! 2015.02.01. 14:59:02

@másodpéldány: Szimpla néző pszichológia, ha láttál már 1 db valóságshow-t, pontosan tudod, h mi lesz a nézői reakció: automatikusan amellé állnak, aki látszólag rosszabb, alávetett pozícióba került, a látszólag jobb pozícióban lévő minden lépését árgus szemekkel figyelik, és ha csak egy olyan mozdulatot tesz, amitól rossz lesz a szegény másiknak, már megy a hiszti. És ezt itt még azzal is megfejelik, h de hát miért megint ők kapták?! Ennél egyszerűbb módszer arra, h szimpátiát keltsenek egyes játékosok felé, míg más játékosok felé pedig ellenszevet, nincs. Fapados, de mindig működik.

kamilla123 2015.02.01. 15:05:09

@Csak ügyesen!: hát az az igazság, h Edinkáékat tök mindegy, h hova teszik,mert agresszív parasztok Lackóval együtt. Amikor Zsu volt a királynő,akkor is terrorizáltak, amikor ők voltak a szülők, akkor is. Tök mindegy.

minden reggel 2015.02.01. 15:05:26

@kamilla123: én el tudom képzett,hogy valóban ilyen hátuljövôsen akarja eléri, h Edina besokalljon és lerázza. Vannak ilyen pasik. A végén nyûglôdhetne még egy sort, a lelki fájdalma, csúnya, rossz nôk. Elmélet megerôsítve, minden nô szemét Lacink mártír

Costanza 2015.02.01. 15:05:57

@kamilla123: az a pasi mindent izombol akar elintezni, meg a love storyt is. :) waa
szerintem amugy az egojanak faj, hogy nagy nyomasra elohozta sajat magabol a hosszerelmest, megmutatta a sebezhetoseget, illetve gondolom el is kezdett ragaszkodni Edinahoz, most meg Edinanak fojtogato kezd lenni az egesz es tolna el magatol, viszont a nezok szemeben Laci macho imagenek meg mar annyi.
Szerintem valahogy Laci ugy fogja forgatni a vegen, hogy csak o rughassa ki az Edinat, es akkor megint arrogans pokhendi onmaga lehet ujra, es ove lesz az utolso szo, mivel vele kizart dolog, hogy egy no elbanjon, foleg nem egy olyan, akit eleinte meg le is nezett.. Valahogy igy kepzelem a story veget.

Fu Szekh Li 2015.02.01. 15:05:57

@kamilla123: Ilyen szépen én se tudtam volna megfogalmazni :)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 15:12:07

@kamilla123: Jó, nyilván eltérő típusúak vagyunk, de én úgy láttam, h Edina a Zsu oroszlános héten szimplán hülye volt, ugyanazt csinálta, mint az előző kettőn Zsuval. A gyámszülőként pedig tök normális volt, inkább kedveskedni próbált. Laci más típus, de pl. ő az szerintem, aki alapvetően vezető típus, ez elég jól kijött már a játék során, azok meg nem szoktak engedékenyek lenni. Amiket eddig csinált, vagy kiosztott ilyen helyzetben, egyik sem lépte át a határt, le voltak fektetve a szabályok, ha valaki nem tartotta be, annak volt következménye. Nem volt egyszer sem igazságtalan, csak következetes. Ez a kinti életben jó viselkedés, de a játékban nem, itt ez már a nézők haragját vonja maga után, mert nézd már milyen szemét, pont, mint a főnököm ;) :)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 15:14:13

@Costanza: Jah, remélem, lesz idő arra, h eljussunk erre a pontra, mert az tuti, h Laci csak egy darabig fog ebben az állapotban leledzeni, nem hiszem, h sokáig fogja csinálni ezt a húzd meg, ereszd el játékot, amit az Edina jelenleg játszik.

másodpéldány 2015.02.01. 15:16:08

@Csak ügyesen!:

arra nem gondolsz, hogy lacinak és edinának fel van adva a labda, hogy hatalmaskodás helyett egyszerűen kedvesek és nagyvonalúak legyen a szoli és a kondihasználat ügyében?

automatikusan feltételezed, hogy biztos szűkmarkúak lesznek és basáskodók, pedig ez nekik is egy labda, hogy kölkök, itt van a szoli, használjátok, amikor csak akarjátok (amikor lehet, nem tudom, hogy van e időkorlátozás)

ha fanni vagy denisz kapná biztos hogy nagyvonalúak lennének a használattal, gondolom ezért is nem ők kapták, de akkor meg nem kell nyafogni, hogy miért adták a priviégiumot azoknak, akik nem tudnak nagyvonalúságot gyakorolni...

legalábbis eddig nem tudtak, kiváncsi vagyok most hogy boldogulnak... a leggázabb az volt, mikor famme fedelina nem volt hajlandó salátát és egyebet felírni a lányoknak, viszont aztán amikor robin lett a felíró, akkor magának mindenféle extra cukiságot iratott fel..

zéró önképe van ennek a lánynak, tartani kellett volna magát a cuki, talpraesett, nyitott nagyvonalú, segítőkész tűzről pattant menyecske szerephez, de hát sajna hiányzik az alapozás, így aztán nincs mit mutatni...

MacákékIcukája 2015.02.01. 15:20:56

Fannika annyit nyoszog a szolizasrol, hogy ennek oromere en is elmentem egy korre :)))

Csak ügyesen! 2015.02.01. 15:21:25

@másodpéldány: Biztos vagyok benne, h lesz korlát, anélkül mi értelme lenne a "feladatnak", nem lenne benne szivatás és feszkó. És mint mondtam, ha nagyvonalúan közölnék, h mindenki azt csinál, amit akar, akkor meg az lenne a verdikt, h mennyire csicskák, csak a szimpátiára mennek, nem tartják be a feladatot, szarnak a műsorra, miért nem zárják ki őket, hát megszegték a szabályokat!!!! :D :D

spinks 2015.02.01. 15:24:00

ŐSZINTEEEEEE. Hahoooooo.

Exike 2015.02.01. 15:32:10

Véleményem a mai párbajról:

Mindkét fiút a fináléba vártam, ha nem kakaskodnak egymással, sikerülhetett is volna nekik eljutni a végéig.

A játék jelen pillanatában Dani megérdemelné h kiessen, mert nagyon rosszul taktikázott: vívhatott volna egy párbajt Zsuval, amit nagy valószínűséggel meg is nyert volna, de gyáva volt, hát most ahelyett h lilakendővel a nyakán üldögélne és drukkolna Lacinak Dennis ellen, lehet h kint is marad. Szerintem hiába jár egyetemre, az utóbbi pár hétben ész nélkül játszott.

kamilla123 2015.02.01. 15:33:00

@másodpéldány: amúgy én azt várom, mikor jut el a az edina laci páros oda, h iza és krisz módjára köpködi egymást az udvaron. ezzel aztán mind a kettőnek le lenne húzva a roló a nyereményt illetően.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 15:36:11

Lehet h a mai öf-ben is lesznek vicces részek:

rtl.hu/rtl2/valovilag/ki-kicsoda :D :D

Azt írja a honlap, h vmi megmérettetést nyertek meg Laciék, azért ők kapták a jogokat.

kamilla123 2015.02.01. 15:36:15

ma 7kor még csak a tegnapi öfi ismétlés lesz, ugye?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 15:37:42

FIúk, lányok, van köztetek olyan, aki gyakorló pszichológus?

csipkebogyótea 2015.02.01. 15:39:34

@Linn: Itt viszont Dani elég masszívan veri Deniszt. Remélem így van. A 12 ezres felmérés már viszonylag nagyobb merítés.

csipkebogyótea 2015.02.01. 15:42:57

@Exike: Elfogult, vagyok, mivel Daninak drukkolok. Nem biztos, hogy Dani gyengébben játszott, nagyon sok múlik azon, hogy a szerkesztők hogyan állítják össze az öf-kat. Láthatóan Deniszt nyomják, így úgy tűnhet, hogy ő van többet jelen. Szerintem nem lett volna jó ötlet Zsu-val párbajoznia, nagyon kétesélyes lett volna.

kamilla123 2015.02.01. 15:44:31

@-pkata-: köszi, mindig elfelejtem és a múltkor is lemaradtam emiatt

2015.02.01. 15:45:37

@csipkebogyótea: értelme csak akkor van, ha műsorban is szavaznak, nem csak az origón.

alsophila grahami 2015.02.01. 15:46:31

@Csak ügyesen!: értem én a humort, csak nem szeretem ;) pont fordított a szitu, minden magas labdát a kripliházaspár kap, míg mások soha, semmi lehetőséghez nem jutnak arra, hogy középpontba kerüljenek... pl, ahogy @MacákékIcukája: mondja, mondjuk Dóri és Robin jó választás lehetett volna, ők azóta nem jutottak érdemi képernyőidőhöz, amióta kimehettek kettesben vacsizni... nappersze ők nem szívatták volna halálba Fanniékat, nyilván ezért nem is kapták ők a kiváltságot, hanem azok, akik kellően rosszindulatúak egy ilyen feladathoz.

alsophila grahami 2015.02.01. 15:48:24

@kamilla123: ha még sokáig így maradnak szoros emberfogásban, simán eljön az az idő is ;)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 15:52:43

@sui.generis: Nem tudom, nekem nem úgy tűnik, h olyan kifizetődő sokat szerepelni, legalább is azon reakciók tömegét olvasva, h nyerjen Robin, meg Dóri, mert ők olyan aranyosak és emberiek! Őszintén remélem egyébként, h egyik se fog a győzelem közelébe keveredni, nekem ne nyerjen olyan, aki végigalibizte a műsort.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 16:01:04

@kiingattak: csak érdekelne, hogy egy gyakorló pszichológusnak mi a véleménye a villalakókról. :) vagy nem pszichológus szemmel nézed? :)

MacákékIcukája 2015.02.01. 16:03:02

@sui.generis: Ja, hat nyilvan ezert nem kaptak meg, ok ketten azok, akik nagyjabol mindenkivel kijonnek.
Ettol fuggetlenul en adnek nekik valami fasza kis feladatot :)

@Csak ügyesen!: "Őszintén remélem egyébként, h egyik se fog a győzelem közelébe keveredni, nekem ne nyerjen olyan, aki végigalibizte a műsort. "
Robin mar reg kitujult ;-) Valaki egy korabbi hsz-ben tok jol leirta, milyen klasszul vezetgeti a LaciEdina parost

Csak ügyesen! 2015.02.01. 16:06:55

@MacákékIcukája: Igen, Robin valamennyit most már tesz hozzá a játékhoz, igaz, ez leginkább csak azért van szerintem, mert már kevesen vannak, illetve él az ölébe pottyant lehetőséggel (ha emlékszel, Robinnak nem jutott eszébe ez az Edina szál, Edina volt az, aki bedobta ezt neki, Edinának meg előtte Laci). Viszont így h már nem simul be a villa falába, legalább egyre kevésbé szimpatikus, szóval remélem, h tartja ezt az irányt :D

alsophila grahami 2015.02.01. 16:12:05

@másodpéldány: persze persze, de ilyen szerencse-alapon sokan húztak sokfélét, sokkal jobb féle kiváltságokat is, és ha belegondolok, buflaszáj kapta, ill. használta el a legtöbb szuperképességet, épp ezért, akármivel is érte el, én nem adtam volna a kezébe több jogot, mert amikor komisz szülőjét kellett alakítsa, azzal is durván leszerepelt... vagy lejáratni akarják így? azt ugyanúgy nem támogatom, mert nemtelen eszköznek tartom. Edina dettó, ha hatalmat kap a kezébe, kifordul magából, ha alárendelt szerepben van, ott is (lásd: dzsungelhét), sajnos semmiben nem jó, így inkább hagyni kéne, hadd játssza a maga játékát, nem kéne minden áron helyzetek sorába hozni....

ugyanakkor Dóri és Robin még nem voltak igazán helyzetben, és én pl. megnézném őket is.
ez a problémám. :)

alsophila grahami 2015.02.01. 16:16:01

@Csak ügyesen!: ebben egyetértünk. éppen ezért "kampányolok" azért, hogy hadd játsszanak ök is! vagyis: hozzák őket is olyan szituba, amiben megmutathatják, hogy tudnak ők nem tujulni is. ha meg nem megy nekik, vesszenek, bassza sas - hogy egy klasszikust idézzek ;))

alsophila grahami 2015.02.01. 16:18:49

@MacákékIcukája: ennyi ;) valamit kitalálhatnának már a tujáknak is, nehogy már csak úgy besunnyogjanak a döntőbe, tegyenek érte ők is! :P

kiingattak 2015.02.01. 16:22:01

@-pkata-: Igy is, úgy is. Fannikát látom a legokosabbnak, nyerhetne is, de lehet, hogy Magyarország még nem érett meg erre. Edina beválasztása jó ötlet volt, de veszélyeket rejt személyisége. Benne van a székely beképzeltség, büszkeség, de nem annyira okos, hogy kamatoztatni tudná előnyeit. A kisebbségben élőknek állandóan önigazolásra van szükségük. És teljesen értem a Laci fele történő vonzódásának összeomlását. Denisz a tipikus személyiségnélküli, mások utánzásából felépített nagyon ritkán vicces valaki. Nincs tisztában önmagával, ezért nagyon jó a viszonya az állatokkal vagy a nagyon önbizalomhiányos emberekkel, akiknek ő lehet a nagy Ő. Lásd Maci I és II. Dani taktikus de nincs kivel. És száos nem várt esemény is bekövetkezett. Dóri ki az the? ez csicska. Egy buta, útszéli nő, aki még annyit sem ért el, hogy valaki rá rakja a jelét. A no name, érzelemmentes rpacs. Ettől persze még nyerhet. Robin az ész Fanni mellett. Szivat mindenkit. Érzelemmentes ő is. Laci macsónak akar látszani. Nem az. Birtokló tipus. Nem bizik magában azt hiszi ha uralkodik másokon szabad lehet. Nem lesz. Aztán meg lehet, hogy nincs igazam.

alsophila grahami 2015.02.01. 16:24:33

@Csak ügyesen!: na csak ezzel a szálacskával meg az a gond, hogy nagyjából annyira hiteles, ahogyan Denisz reagálta le a fürdőszoba ajtaja mögött... ha ő nincs, egy szánalmas nyűglődést szenvedünk végig megint, de így kb szakadtam rajtuk - nah, ez a szál pont ennyit ér, hogy röhögni lehet rajta, ha ott van a komisz, ha nincs... broáf. úgy szar ahogy van. (Robinnak nem csak a szavai csengenek üresen, de a puszta nézéséből is ennyi jön le, pont szarik Edina fejére, és Edina meg pontosan vágja ezt)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 16:26:19

@kiingattak: Köszi :) és kin látod azt, hogy esetleg a villán kívül más, mint amit benn mutat. Egyáltalán lehetséges, hogy valaki ennyi ideig mást adjon, mint ami ő maga?
Másik kérdésem, azon el szoktál gondolkodni, hogy egy-egy párbajon a nézők miért szavaznak úgy, ahogy? Vagy miért az az eredmény, ami?
Van köztük szerinted olyan, aki manipulálja a többieket? Ha igen, akkor miben?

Csak ügyesen! 2015.02.01. 16:26:43

@sui.generis: Jó, de szerintem már az is gáz, ha mesterségesen kell helyezetbe hozni őket, mert maguktól ez nem megy nekik. Azért az Edina-Laci párosnál, vagy a Fanni-Dennis párosnál ezzel nincs probléma :D

Fu Szekh Li 2015.02.01. 16:29:18

@Csak ügyesen!: Fasza! Meglephetnének azzal, hogy ma se lesz balhé.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 16:30:57

@sui.generis: Robinnal ez a legnagyobb gondom egyébként, abban a srácban eddig érzelmet még nem sikerült felfedeznem, a meglehetősen racionális számításon kívül, ami így 3 hónap bezártság után elég gáz.

kiingattak 2015.02.01. 16:35:38

@-pkata-: Mindenki más benn. Viselkedési szinten. stabil az, ahogyan reagálnak váratlan eseményre, az érzelmeik tartóssága, a többiek fele való fordulás. De a hely kivált bennük egy viselkedési formát. A nézőknek egyrészt van az első benyomásuk, amin nehéz változtatni (mi is önigazolunk, pl. ha Edina megszólal, lehellgatom a tévét, nehogy valami olyat mondjon, ami esetleg szimpatikussá teheti:)) )És sajnos jól lehet minket manipulálni is. Van egy jó könyv D. Arielly: Kiszámíthatóan irracionális. Attól is függ, hogy kire szavazunk, hogy a bejátszások hogyan követik egymást, kinekükivel való beszélgetését vágják be, mennyit látjuk az illetőt, milyen zene szól közben. És normális, hogy a szerkik manipulálnak mert Edina, Fanni, Robin nélkül nem lenne mit nézni. Akkor sem ha gyűlöljük őket.

pomac 2015.02.01. 16:35:44

@Csak ügyesen!: emlékezz csak mikor "lebuzizták" az milyen érzelmet váltott ki benne :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.01. 16:37:05

@-pkata-: A nézők fene se tudja hogy szavaznak, mert amit eredményként látunk az egyáltalán nem biztos, hogy a nézők szavazata... Hogy akkor mégis mi a retekegérnek szavazok? Megszokásból... ha má lehet savazni, akkor toljunk 1-et. .-)
Amúgy ma hajrá Komisz! aztán Lacika húzhatna, meg Dórika is szaporán.
Legyen Edina - Fanni döntő! :-)

kiingattak 2015.02.01. 16:37:08

@Fu Szekh Li: Akarok. Vagy mégsem? Olyan bizonytalan vagyok néha :))

csicserierika 2015.02.01. 16:38:45

az is megért volna pár sort, h miket énekeltek a kintiek, még bent ment a dráma . Tiltott szerelem, meg szerelemnek múlnia kell :)
Ha Lackó tényleg csak a lekoptatást készíti elő, akkor jó alkalom lett volna Edina időkérése okán megtenni. De nem értem én ezt.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 16:38:54

@kiingattak: Nekem Edina se igazán érthető ebben a kapcsolatban, meg Laci sem, és egyre inkább hajlok arra, h mindkettő részéről egy játéknak indult szerelmi szál volt ez, amit mostanra a bezártság eltorzított. Pl. Edina is egy csomószor megy oda a sráchoz, meg bújik oda hozzá, ad neki csókot, tehát nem az van, h totál elutasító vele. Laci részeg monológjain sírva röhögök, de szerintem kb. ennyi jelentőséget kell nekik tulajdonítani. Ezt a részét mondjuk Edina szerintem rosszul kezeli, ilyenkor szimplán meg kéne erősíteni, h én is szeretlek, most pedig gyere elkísérlek h lefeküdj aludni, utána meg ott hagyni aludni, azt kész. Ha ennyit tett volna Laci első szerelemi vallomása után, a következő félórás melodráma nem következik be, igaz, mi akkor kevesebbet szórakoztunk volna :D De őszintén szólva, az is jelzi, h ez egy elég fura kapcsolat, h Edina még sose mondta neki h eleget ivott már az adott este, szerintem ez tök természetes lenne, h szól az ember. Legalább is nekem :)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 16:40:21

@pomac_ [(k)an]ál: Vazz, tényleg, valóban volt egy alkalom, elfelejtettem, de igazad van :D

Csak ügyesen! 2015.02.01. 16:41:09

@kiingattak: Robin nem oszt, nem szoroz. Edina, Fanni valóban kell a műsorhoz, még ha sokan nem szeretik őket, akkor is.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.01. 16:43:34

@kismalacka: Szívesen.:) Igaz citromos, nem almás...de ez olyan kis cuki, na meg ropogós.:)))

Exike 2015.02.01. 16:46:39

@kiingattak: Edina vonzalma azért ingott meg Laci iránt, mert ő egy határozott, szenvedélyes jópasiba zúgott bele, de Laciról most kiderült h jócskán lelkisérült és egy kapcsolatban becsicskul a szerelemtől. Ez a szintű ragaszkodás és féltékenység, amit Laci produkál, beteges.

És szidhatja itt bárki Fannit a butasága miatt, már az első héten levágta Laciról h mennyire szeretetéhes, amikor Dórihoz kezdett ragaszkodni.

Fu Szekh Li 2015.02.01. 16:46:48

@kiingattak: Csak minket ne akarj kielemezni :)

minden reggel 2015.02.01. 16:50:38

@kiingattak: volt egy filmecske Vágó István Danny Blue- nál a psychic nál. Miután 'kitalálja' melyik orsxágra gondolt, megmutatja a tudattalan manipulálás részeit, amiket bevetett. Az ilyen

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 16:50:41

@kiingattak: De ha manipulálnak a vágásokkal, akkor miért van az, hogy bizonyos emberek annyira megosztóak: Fanni, Denisz, Zsu...

kiingattak 2015.02.01. 16:51:02

@Csak ügyesen!: Igazad van. Biztos vagy abban, hogy Lacika lefeküdne? Én úgy látom, hogy Edina elképzel egy férfiideált, aki erőszakos, vad és férfias, aki a buli közepén is megvödrözi a nőjét. Aki bulizik, de vadul cak vele táncol. És akkor jön Laci... aki picsog és szerelmes és csak vele akar lenni. Ilyen bárgyú pait már látott Edina, ez nem kell neki.

kiingattak 2015.02.01. 16:52:42

@Csak ügyesen!: Osztani oszt. Páros számokat kétfele, hármasokat hárommal. Szorozni is fog.

kiingattak 2015.02.01. 16:54:36

@Fu Szekh Li: Akarat nincs is. Csak motiváció van :)). és ebben a kérdésben alulmotivált vagyok.

kiingattak 2015.02.01. 16:56:13

@-pkata-: Mert már előbb válaszoltam. Mert a kedvencek azok sokak számára azok is maradnak (tartós preferencia). Akiknek ilyen nincs azok inognak ide oda.

kiingattak 2015.02.01. 16:57:34

@minden reggel: Sajna azt nem láttam. Meg lehet nézni valahol?

Csak ügyesen! 2015.02.01. 16:57:56

@kiingattak: Azért engem érdekelt volna, h mi lett volna akkor, ha Edina két nap után nem közli, h neki a játék fontosabb. Mert abban a két napban Laci úgy viselkedett, ahogy akkor szokás, amikor összejössz valakivel, akit szeretsz. Na, ebből Lackónak kerek két nap jutott :D Ezzel sikerült totál elbizonytalanítani, és kb. fogalma sincs, h most mégis mi van, mivel Edina hol ilyen jeleket küld, hol olyan jeleket küld. Nyilván el kéne a csajt küldeni a manóba és akkor két nap múlva ő könyörögné magát vissza, de úgy tűnik Lacinak ezt a trükköt még nem tanították meg, túl korrekt akar lenni :)

minden reggel 2015.02.01. 16:59:40

@kiingattak: én a neten láttam, késôbb belinkelem szívesen. ( mobilról nem tudok ;) mindig is kíváncsi voltam hogy olvas gondolatot ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 17:06:28

@kiingattak: jaaa, értelek. Azért érdekes lehet a kommentelők reakciói is :D Néhányan úgy védik a saját kedvencüket, mintha ők is kapnának a nyereményből. :) Nekem ez fura. Én Lacinak drukkolok, attól függetlenül, hogy számtalan hibája van neki is. De nekem Denisz, Fanni, Reni túl alpári, Dórával és Robinnal nem tudok mit kezdeni, ahogy a többiek mondták, tuják - talán Robin megváltozik, de még nem győzött meg. Zsu nagyon unszimpatikus volt. Edina meg.. hát, nem tudom, az elején, mint gyenge láncszem miatt drukkoltam neki, hogy juszt is, de ez fokozatosan megváltozott, tetézve az anyja FB-s monológjával. Maradt a tetkós hisztis, akinek néha vannak jó meglátásai. :)

kiingattak 2015.02.01. 17:06:54

@Csak ügyesen!: Ebben egyet értek. Abban is, hogy Laci küldje el Edinát és abban is, hogy Edinka teljesen instabil személyiség. Megmagyarázni meg lehet, hogy miért ilyen, de ezért féltem őt a legjobban az összes játékos közül. Mert szerinted kik lesznek boldogabbak 15 év múlva, akiknek ma levágják mindkét alsó végtagjukat vagy megnyerik a lottó főnyereményt?

kiingattak 2015.02.01. 17:08:18

@-pkata-: Szived joga. És én is drukkolok Lacinak (is).

alsophila grahami 2015.02.01. 17:13:59

@kamilla123: hát nem ezt mondom én is ;) @Csak ügyesen!: de hát épen az a parám tárgya, hogy már megint az Edina-Laci párost hozzák helyzetbe, amikor éppen nemrégiben kaptak egy kis löketet, amikor "gyámszülők" lehettek. pont EZ a helyzetbe hozás, amiről beszélek... másokat miért nem tolnak így előtérbe??

alsophila grahami 2015.02.01. 17:15:46

@sui.generis: naaa, kihagy a kamubillentyűzet!!! szal: "hát, nem ezt mondom én is?" itt lemaradt egy kérdőjel, amott meg egy "p", mint "éppen". bocsi ;)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 17:21:09

@sui.generis: Azért nem lehet szerintem a kettőt összehasonlítani, mert Edina-Laci nem azért kapja ezt a jogot, h végre játékba kerüljenek, hanem azért, mert Laci és Fanni nincsenek jóban, a szoli Fanninál sarkalatos pont, és pontosan tudják, h ezek ketten csinálni fogják a műsort (mert mindkettő tudja egyébként, h nem árt néha tenni is vmit h műsorba kerülj). Magyarán az eddigi szereplésük miatt esik rájuk a választás. Amit te mondassz (miért nem adják oda két tujának?), ennél sokkal durvább lenne, ilyen, lökjünk nekik egy szalmaszálat, ha már maguktól nem megy ez nekik féle beavatkozás a játékba. Nem ugyanaz szerintem.

kacagó görlice 2015.02.01. 17:21:39

Danit kell végképp eltörölni,
appos kommtárs, indulj velünk!
Utána Edinát kilőni,
aztán már nevethetünk!

Csak ügyesen! 2015.02.01. 17:25:03

@kiingattak: Háááát, én tudom, h melyik esetkörrel tudnék többet kezdeni, az én személyiségem, életem nem omolna össze a lottó ötöstől és ezt komolyan mondom. Az meg h ki lesz boldog 15 év múlva... nos, nagy eséllyel egyikünk se, de a lábaimat szeretném még akkor is a magaménak tudni :)

De értem, h mire utalsz, Edinából én se sok biztatót nézek ki arra az esetre, ha ő nyerne. De nem ő fog, ahhoz nagyot kellene megint fordulnia, és egyelőre nem úgy néz ki, h sikerülne megtalálni a jó karaktert.

alsophila grahami 2015.02.01. 17:26:06

@Csak ügyesen!: ezt én is így látom, nem tudom őt hová tenni, van benne valami megmagyarázhatatlanul fura, ezért is gondoltam, hogy talán ha "helyzetbe kerülne", többet megmutatna, és megfejthetnénk a "titkát" ;) Dóri a másik, aki még semmit nem mutatott, csak úgy van...

kiingattak 2015.02.01. 17:26:06

@kacagó görlice: Hajrá. Ha ez bekövetkezne, akkor biztosan sokkal szebb lenne az életed. Ránk nem kell tekintettel lenned

kiingattak 2015.02.01. 17:27:53

@Csak ügyesen!: Igy van. Edinát majd felveszem az "eggyettemre". Szegény kicsi lány...

alsophila grahami 2015.02.01. 17:28:13

@kacagó görlice: előre, bajtársak! :DD én már megtettem a magamét ;)

Mók_Ica 2015.02.01. 17:31:13

@Csak ügyesen!: @sui.generis: fentebb írta vki, hogy egy játékot nyert meg edina és laci és ezért kapták a szoli-kondigép jogot.

@kiingattak: jó kis elemzést írtál :) mivel azonban mi nézők laikusok vagyunk, minket ugyanolyan jól lehet manipulálni, mint a játékosokat :))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 17:33:17

@Csak ügyesen!: heh, lottó 5-ös... Kollégám nagyképűen kijelentette, hogy neki nem lenne szüksége arra, hogy tanácsadót adjanak mellé, hogy hova fektesse be... Szerintem az ilyenek szokták elverni pár év alatt a pénzüket... :)
Amúgy most én laikusként azt mondanám, hogy talán Robin lenne az, aki okosan tudná használni a nyereményét. De a fene tudja, kiből mit hoz ki...

Csak ügyesen! 2015.02.01. 17:33:52

@sui.generis: Nem akarom Dórit bántani, de szerintem őbenne nincs több.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 17:35:40

@Mók_Ica: kikérem magamnak, engem csak a Laci felsőtestén a tetkók manipulálnak.

kiingattak 2015.02.01. 17:36:08

@-pkata-: Tudom én. Őn tudom, és igazam van. D :D

Csak ügyesen! 2015.02.01. 17:36:55

@-pkata-: Hát, Robinról még az sem derült ki h alkalmas lenne erre :D Ő is vmi homályos vállalkozást emlegetett, na annál gyorsabban elverni a nyereményt nagyon nem is lehetne :)

Fura vagy sem, de én Fanniból nézem ki azt, h tudna vele mit kezdeni, főként h főállású celebként képzeli el az életét a továbbiakban is :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 17:37:53

@Csak ügyesen!: Fanni sztem ruhákra meg cipőkre költené :D Nekem ő túl forrófejű ehhez :)

Mók_Ica 2015.02.01. 17:38:20

@kiingattak: engem is, ettől még nézem :))))

@-pkata-: ok-ok, Lackó a tetkóival a tiéd :))))

Csak ügyesen! 2015.02.01. 17:39:44

@-pkata-: Igen, egy részét biztos, meg mellekre, de neki ez befektetés lenne :) A lakást sem herdálná el szerintem.

kiingattak 2015.02.01. 17:41:24

@Mók_Ica: Én is. És még élvezem is :))

Mók_Ica 2015.02.01. 17:46:39

@kiingattak: a tegnapi öfi kifejezetten szórakoztató volt, bár elég szürreálisra sikeredett...... :))) fentebb vki belinkelt egy jelenetet, ahol a lakók utánozták egymást.... remélem benne lesz a mai öfiben.... ha igen, ma is jól fogunk szórakozni :))))

@-pkata-: kedves és cukker vagyok veled, erre te nyújtogatod a nyelvedet..... mingyá kiküldöm neked laccit :))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 17:54:45

@Csak ügyesen!: Denisz odaköltözne, és felélne mindent :D Vagy nem? :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 17:55:30

@Mók_Ica: csak csorgatom a nyálam :D és közben kilóg a nyelvem :)))

másodpéldány 2015.02.01. 17:55:44

ti le tudjátok játszani az utolsó videókat? nekem nem megy....

rtl.hu/rtl2/valovilag/videok

azt írja ki, hogy FLASH srcnotfound

másodpéldány 2015.02.01. 18:07:42

@kiingattak:

nem lehalkítom, hanem átkapcsolok egy másik csatornára egy időre, mert femme fedeline hamisságától és a saját magának meg a közönségnek való hazudozásaitól, a hihetetlen önzésétől és mindennek az igazolásától már nézhetetlenné és hallgathatatlanná vált számomra, egyszerűen kínos, roppant kínos..

hajrá fanni, dóri, robin!

mondjuk sajnálom, hogy nem lesz női győztes, de edina nekem nem női győztes lenne, hanem a hamisság diadala....

kiingattak 2015.02.01. 18:08:29

@Mók_Ica: Én őszintén mondom, mert őszinte vagyok, nem az az őszinte aki itt őszinte néven futott, hogy tegnap én is szórakoztam csak Lacit és Edinát unom. Valaki lépjen már abból a kapcsolatnak nevezett végtelen történetből, mert beleőszültem.

kiingattak 2015.02.01. 18:10:02

@másodpéldány: Tedd azt. Kapcsolj át. Magadat fosztod meg tök ingyenes akármitől. És igazad lesz. Ha így, ha úgy

kiingattak 2015.02.01. 18:18:40

@-pkata-: Látod, múködik a pszichológiám :)) @másodpéldány:

kiingattak 2015.02.01. 18:20:41

PKataünak nem lehalkítom, hanem átkapcsolok egy másik csatornára egy időre, mert femme fedeline hamisságától és a saját magának meg a közönségnek való hazudozásaitól, a hihetetlen önzésétől és mindennek az igazolásától már nézhetetlenné és hallgathatatlanná vált számomra, egyszerűen kínos, roppant kínos..

hajrá fanni, dóri, robin!

mondjuk sajnálom, hogy nem lesz női győztes, de edina nekem nem női győztes lenne, hanem a hamisság diadala....

kismalacka 2015.02.01. 18:21:52

@másodpéldány: Nekem lejátssza. A Ki kicsoda óriási lesz, Robin lesz Fáni, és Dani meg Denisz :))

,, 2015.02.01. 18:22:33

@másodpéldány: most gondold el milyen érzés, amikor a HV-t nem lehet átkapcsolni, és folyamatosan valakinek a mantrázását látod.

Mariann19 2015.02.01. 18:24:53

A Való Világ győztesének személyét Magyarországon nem a játékos minősége határozza meg mindaddig, amíg határon túli résztvevők is jelen vannak a játékban.
Ugyanis a választás a határon túliaknál nem a játékosok elismerését jelenti, hanem azt a nemzeti hovatartozás határozza meg. Ez a tény egy torz végeredményt produkál, amely a hazai résztvevőket igazságtalan helyzetbe hozza.
Fokozza a szituációt az, hogy a határon túli szavazók összetartozásuktól áthatva tömegesen szavaznak a sajátjukra, míg a hazai szavazók a szokásos részarányban vesznek részt.
E torzulás kivédésére a belföldi szavazóknak hasonló indíttatású véleményt kéne kialakítani, márcsak a hazai, magyar önérzet jegyében is.
Dani, ezt a felfújt lufi egyébként sem egy ász a magára erőltetett, gondolkodó ember pózában, de nem is szabad a triumvirátust tovább fenntartani, mert velejéig romlott, perverz alakulatról van szó.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 18:26:40

@kiingattak: hát, én azért nem kapcsolok el, mert nem tudom, hogy nem jön e vmi olyan rész, ami érdekelne :) Max lehalkítom azt, ami nem érdekel, tudod, "ugorgyunk"... :D Csak élőben nem lehet tekerni :) Azon mondjuk elgondolkodtam, amit vki itt pedzegetett, hogy Laci direkt "basztatja" Edinát a szerelmével. Érdekes taktika lenne így kicsinálni vkit. Csak ez visszafelé is elsülhet, ha Edina hirtelen ellene fordul - és a nézők nagy többsége még meg is értené érte Edinát.

kiingattak 2015.02.01. 18:28:14

@Mariann19: Azért ne kerülj infarktus közeli állapotba. Akkor se ha Edina nyer.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 18:29:12

@Mariann19: Az erdélyi részét hasonlóan gondolom én is. Azért kíváncsi lennék ettől függetlenül, hogy valóban így van e. Szívesen megnéznék egy hivatalos kimutatást, mennyien szavaznak Erdélyből és azok melyik játékosra milyen arányban.

kiingattak 2015.02.01. 18:29:50

@-pkata-: Ne is kapcsolj el. Jogunk van nézni. Laci ha ezt tenné, neki adnám a nyereményt. Reménykedem benne, hogy igy van.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 18:34:27

@kiingattak: De kinézel belőle egy ilyen ösztönös dolgot? Mert hogy nem tudományos alapokon csinálja, ha így van, az is biztos... Nincs hozzá semmi műveltsége, képzettsége pláne. :)

kiingattak 2015.02.01. 18:37:30

@-pkata-: Az Erdéyiek szerint az asszony nem ember, a sör nem ital és a medve nem játék. Most hozzájön az is, hogy Edina nem székely.

Mók_Ica 2015.02.01. 18:38:42

@Mariann19: akkor is felszólaltál, amikor az Attraction megnyerte az angliai tehetségkutatót? ők egy "ottani" elől vitték el a nyereményt.....pfffff
edina pedig egyébként magyar, akár tetszik, akár nem. nem azért mert ő így akarta, hanem mert így alakult történelmileg......

kiingattak 2015.02.01. 18:39:19

@-pkata-: Sok mindenhez nem kell képzettség. Ha tudatosan csinálja, gratula neki. Győzzön a legjobb, csak biztos, hogy mindenki érti őt?

alsophila grahami 2015.02.01. 18:40:40

@Mariann19: nem tudom ki vagy, most látlak itt először, de rohadtul igazad van, minden szavaddal egyetértek. (y) na nem mintha ez változtatna bármin bármit is , ui itt ugyanolyan elszánt vehemenciával védik a határon túli kötődéssel bírók a határon túlról érkezett játékost, csúszhat bár akármilyen morális mélységekbe. akkor mit várjunk az erdélyiektől?

én sem engednék ide senkit játékba, pontosan amiatt, hogy ilyen igazságtalan helyzetet idéz elő - főleg azóta, hogy ingyenes, bárki számára hozzáférhető appos szavazás van! pénzért szavazgatni korlátok közt tud a nézők többsége, de ha ingyen van, akkor lehet tömegével szórni az szavazatokat a "tömbből". és ez okozza a párbaj eredmények torzulását az azokat megelőző pollokhoz képest, nem pedig az, hogy rosszabb emberismerők lettünk az utóbbi két széria óta.

kiingattak 2015.02.01. 18:41:23

@Mók_Ica: Ez tetszett. Sokan itt azt hiszik, hogy megtanultunk néhányan magyarul csak azért, hogy X faktorban és való világban vehessünk részt és kommentelhessünk a hogyvolton. Mondjuk ez sem semmi

Mók_Ica 2015.02.01. 18:41:54

@kiingattak: lacci és edina kapcsolatát valóban fáj nézni.... szenvedés.... de kíváncsi vagyok mi lesz belőle :)))

kiingattak 2015.02.01. 18:43:09

@sui.generis: Még egy szivroham közeli ember. Vigyázzatok, jönnek a határon túliak és elviszik a vv főnyereményt. Ezt nem kell megengedni SSKK

,, 2015.02.01. 18:44:10

@kiingattak: a határon túliak már a spájzban vannak.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 18:44:48

@-pkata-: Én már annak is örülnék, ha valamikor az igen közel jövőben megértené, h neki ez az Edina-féle együtt vagyunk ugyan, de mégsem - dolog nem megy (mert miért is menne egy normális kapcsolatban?), és beszüntetné. De ehhez nagyon nagy lelkierő kellene, nem is tudom, h egyáltalán meg lehet-e tenni, együtt vannak napi 24 órában, aztán másnaptól meg ne legyen semmi, se simi, se együttalvás, háááát, nincsenek nagy reményeim.

kiingattak 2015.02.01. 18:45:02

@-pkata-: Bocsi. Elszálltam. Csak annyit akartam mondani, hogy Edina a székelyek szemében nagyon negativ lehet. Nem szavaznak rá. Szerintem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 18:45:23

@kiingattak: Én is kételkedem benne, pedig neki drukkolok. Akkor mit várjak azoktól, akik nem neki, sőt utálják... :)

Ditti82 2015.02.01. 18:45:42

1. Hajrá Dani!
2. Eddig Edinka tepert Laciért, majd megfojtotta a szeretetével, most meg, hogy megfordultak a dolgok, menekülne. Hajrá Laci!
3. Dennist kivételesen csíptem, ahogy ott bohóckodott, tényleg egész szerethető karakter lenne számomra is, csak Fáncsika ne lenne mellette... De ettől még hajrá Dani!
4. Végeredményben hajrá Robin! Remélem, tényleg csak szopatja Edinát ezzel a szerelem dologgal, csalódás lenne, ha nem.

Mók_Ica 2015.02.01. 18:45:45

@kiingattak: nem tudom mit hisznek, de álságos és nagyon egysíkú a látásmódjuk.....

alsophila grahami 2015.02.01. 18:46:01

@Mók_Ica: és mi INNEN szavazhattunk oda? akkor hol az analógia a mostani helyzethez??

ne moss össze dolgokat, itt arról van szó, hogy odaátról tolják ezerrel az appokat a mi játékosaink ellenében, és EZ az oka annak, hogy egy ennyire ellenszenves, velejéig romlott, rosszindulatú személyiség még mindig játékban lehet, aminek MI szenvedjük kárát, amikor nézhetetlen tőle a műsor. el kell kapcsolni, vagy a hangot levenni, mert olyan szinten irritáló személyről van szó, míg a britek hol szenvedték kárát a magyar résztvevőknek?

ŐK szavazták őket tovább, mert tetszett nekik, amit láttak. nekünk NEM tetszik amit látunk, mégis tűrnünk kell a jelenlétét. EZ a lényegi különbség.

Mók_Ica 2015.02.01. 18:47:26

@kiingattak: @foxglove (igazándiból): +10000 :))))))

@Ditti82: tuti szopatja.... sztem ez a fiú okosabb, mint láttatja.... :)))

kiingattak 2015.02.01. 18:50:17

@Mók_Ica: Ettől is győztes lehet. El tud hitetni valamit!

Mók_Ica 2015.02.01. 18:50:53

@sui.generis: kicsit agresszívre sikeredett ez a hozzászólásod :))) én nem értem miért kell ezt a kérdést ide behozni, de ha gondolod, mérgelődj rajta még egy kicsit, engem nem izgat fel.
például írhatsz az rtl-nek, hogy tiltsa le a határon túli jelentkezési és app-olási lehetőséget, hátha jobban fogod magad érezni :))

dr. sziszi 2015.02.01. 18:51:12

@kiingattak: Az az igazság, hogy nagyon is igazad van a villalakók elemzésében. De hadd elemezzem én is kicsit őket: Edina mindenképpen szeretné megnyerni a játékot, csak nem nagyon tudja , mi a helyes viselkedés-forma, A Dóri , hát ja, egy útszéli, ha ilyen lányom lenne befeküdnék a 2-es metró alá. Vissatérve picit Edinára: ameddig volt ellenfele , addig ragaszkodott ezerrel a Lacihoz, most, hogy már nincs, ő ugyanazt teszi a Lacival mint az vele. Szerintem simán átpártolna a Robinhoz. A laci egy pszihopata, birtoklási vágyával megfolytja a mellette élőt.

Mók_Ica 2015.02.01. 18:52:30

@kiingattak: sui generis és mariann19 komment társnak

robin nálam a szürke ló, nagy eséllyel meglepetést fog okozni :)))

dr. sziszi 2015.02.01. 18:54:40

Fannika meg, elmondanám nem egy buta lány, pedig igencsak annak tűnik,mégis sokszor voltak olyan megnyílvánulásai , hogy le a kalappal. Dennis, az egy semmilyennek sem jellemezhető emberke, Dani meg simulékony, valakivel mindig beszélgetni akar, de nem egy okos ember, bár ,ha jól tudom ügyvédbojtár?

kiingattak 2015.02.01. 18:54:41

@dr. sziszi: Akarja is megnyerni ha már bement. Abban semmi rossz nincs. Laci is nyerni akar, más módszerekkel, nem hiszem, hogy pszichopata. Hogy Dóri mit akar??? Na ebben egyet értünk,

Mók_Ica 2015.02.01. 18:55:03

@kiingattak: hasonlót írt, mint te eggyel feljebb :)))

Mariann19 2015.02.01. 18:55:37

@kiingattak:
"Akkor sem, ha Edina nyer."
Nem rázná meg a lelkivilágomat, nyugi. Viszont távlatokban számolnunk kéne azzal, hogy ez a kis gnómszerű tünemény lenne nap mint nap a képernyőn a primitív tájszólásával. Kár, hogy nincs tisztában a magyar nyelv szabályaival. "tartsa" csak felszólító módban érvényes, kijelentő módban nem.

kiingattak 2015.02.01. 18:55:40

@Mók_Ica: Már okozott is. Nagy machinator

kismalacka 2015.02.01. 18:56:01

Engem baromira nem érdekel, hogy honnan jöttek, Budapestről, Abonyból vagy Kijevből. Engem csak az érdekel, hogy milyen maga az ember, hogy hol lakik, milyen nemzetiségű pont nem fontos számomra.

Szerintem a szavazás sem biztos hogy mindenki csak Dinkára fog szavazni, sokan nem is tudják fogni a kettest, és még az is lehet hogy ott sem szimpatikus mindenkinek amit Dinkácska csinál. Szal szerintem erről felesleges teóriákat gyártani.

alsophila grahami 2015.02.01. 18:56:20

@kiingattak: vegyél vissza az arcból, mert nem szóltam hozzád, légy olyan kedves! én pont leszarom, hogy ki viszi el a nyereményt, nem ez a lényeg, hanem az, hogy énrám ne erőltessenek egy ilyen undorító, minden szempontból taszító személyiséget napi szinten, mert nem vagyok rá kíváncsi, és nem azért mert erdélyi. hanem mert gusztustalan, visszataszító! ez így érthető neked?

volt már sok határon túli - nem csak a VV-kben, hanem a tehetségkutatókban is - és soha nem volt bajom egyikkel sem, sőt, a mostani X-Faktort is épp egy határon túli kislány nyerte meg, akinek ÉN IS szurkoltam!

de ő MEG IS ÉRDEMELTE. Tóth Andi egy minden szempontból követendő példaként állítható, maximálisan pozitív személyiségű kislány - szemben ezzel a ... /inkább le sem írom/... mindkettő erdélyi, de a különbség a két ember közt leírhatatlan!!

remélem, érthető voltam.

dr. sziszi 2015.02.01. 18:57:12

@kiingattak: Sajnos a laci , bizony pszihopata, sajnos volt részem ilyen emberből életemben és tudom. Ezt a fajta viselkedést produkálja ameddig ki nem készíti a másikat hogy hanyathomlok menekűl

kiingattak 2015.02.01. 18:58:37

@Mariann19: Szerencsére nem csak egy tv adó van. Annyi remek könyvtár, meg tudományos adó. Edinát csak akkor látjuk ha rákeresünk...

Mók_Ica 2015.02.01. 19:00:28

@dr. sziszi: szia :))))

@Mariann19: ők így beszélnek, és még sok más magyar vidéken ez teljesen megszokott forma.....

@sui.generis: ha ennyire visszataszító, amit a képernyőn látsz, akkor az adás idejében válassz másik csatornát.

Mariann19 2015.02.01. 19:00:29

@-pkata-: "Szívesen megnéznék egy kimutatást."
Nézd meg tendenciájában a különböző hazai versenyeket /X faktor és társai/, a külhoniak győzelmei aránytalanul magasabbak a hazai résztvevőkhöz viszonyítva. Az nem igaz, hogy 10 millió emberből lényegesen kevesebb tehetség választódik ki. Székelyföld pl. 700 ezer lakosú.

Mók_Ica 2015.02.01. 19:01:36

@csiri bá: szeva :) "végszóra" megérkeztél? :))))

Emanuelle 2015.02.01. 19:01:42

Jójestétet! Azt nem lehetne valahogy elérni, hogy Laci takarodjon elfele de hamar?
Robin meg egyre jobban bejön nekem mint pasi...tetszik a szája és jól áll neki, amikor teli szájjal nevet.

,, 2015.02.01. 19:02:34

@Mariann19: szerencsére a többi villalakó MMKK tökéletesen tisztában van a magyar nyelv szabályaival.

kiingattak 2015.02.01. 19:02:35

@dr. sziszi: Nem tudom. nem kell dobálózni a szavakkal... néha mindenki pszichopata, legalábbis a környezetemben

dr. sziszi 2015.02.01. 19:02:38

húha de forró itt a levegő mostanában! Régen nem voltak ilyen viták, beszólások!!!!!!!!!!

,, 2015.02.01. 19:04:34

@Mariann19: de nem akarok úgy tűnni, mint aki be van képzelve, vagy elszaladt alattam a ló. Komplexumaim sincsenek és ne hogy azt hidd, hogy te állsz hozzám a legtávolabb.

malevil2050 2015.02.01. 19:05:28

Atyaúristen már itt tartunk? határon túli magyarok? Jézusom,,,,,

alsophila grahami 2015.02.01. 19:06:05

@kiingattak: úgy tudtam, hogy személyes érintettség okán vagy ennyire elfogult. a kis társaiddal egyetemben. (a tömb.) azért te is készítsd be a szívgyógyszert, ha netán mégse a földid lenne ott a legvégén.

dr. sziszi 2015.02.01. 19:06:19

@kiingattak: Nem dobálózok a szavakkal már csak a korom miatt sem, és , sajnos , mint mondtam nagyon is jól ismerem ezt a viselkedésformát, bár ne ismerném.Addig fogja ezt a Laci fokozni ameddig Edina végleg kilép a kapcsolatból. Most azzal zsarolja, hogy kimegy a játékból...,

Mók_Ica 2015.02.01. 19:06:55

@foxglove (igazándiból): és éljenek a kortársbeszédek :))) de az ilyen kommentektől szeretethiányra van szükségem és egyébként is egy ekg-n vagyunk :))))

@dr. sziszi: én is meglepődtem .... egyébként nem jellemző... legalábbis esténként, amikor szoktam lenni.....

alsophila grahami 2015.02.01. 19:07:51

@Mók_Ica: rám bízod? hidd el, megbirkózom a feladattal.

Ditti82 2015.02.01. 19:08:09

Rájzingot nézek, majd később bekapcsolódok az eseményekbe. :)

dr. sziszi 2015.02.01. 19:08:14

@malevil2050: Hát tavaly ilyenek nem voltak....én sem maradok az oldalon pont ezek miatt...Sziasztok!

malevil2050 2015.02.01. 19:08:36

@dr. sziszi: Tudod van egy pár ember aki betölti a forgótáras (25.néven gyün) és fogalma sincsen h hun van?

Csak ügyesen! 2015.02.01. 19:08:39

Mókuskáim, itt a lehetőség h égető kérdéseinkre választ kapjunk:

rtl.hu/rtl2/valovilag/kerdezz-es-ok-felelnek

:D :D

Az eddigi kérdéseket elnézve, nincs meg teljesen a koncepció a honlap törzsközönségének (gondolom a játékkal kapcsolatos észrevételeket, kérdéseket nem fognak betenni), szóval beszállhatnánk ;) :)

Mók_Ica 2015.02.01. 19:09:18

@sui.generis: a hangnemből és a stílusból ítélve nehezen képzelem el, de elhiszem..... és részemről ezt lezártam.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 19:09:22

Na mi folyik itt Gyöngyösön? Má' itt is megy a vitatkozás? :D Hozok popcorn-t,nyomjátok :D

dr. sziszi 2015.02.01. 19:09:29

Brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr, tavaly kellemes volt idejárni , most meg a hideg ráz az oldaltól.

kiingattak 2015.02.01. 19:10:17

@sui.generis: Be van készítve. Köszi, hogy aggódsz értem. De jó lenne ha Robin nyerne.

,, 2015.02.01. 19:10:45

@Mók_Ica: örülök, hogy ez a szuvenír véleményed:) nem akartam ledegradálni senkit. próbáltam a legmaximumot nyújtani.

kiingattak 2015.02.01. 19:11:35

@malevil2050: Ide jutottunk. Borzalmas. Az óperenciás tengeren túli magyarok.

Mariann19 2015.02.01. 19:12:05

@Mók_Ica: A hangvételedből és a földhözragadt stílusodból érezhető, hogy határon túli vagy.
Edina azért antipatikus, mert nincs viselkedéskultúrája, ahogyan neked sem.
Azonos jogú játékosok között rövid időn belül átvette az irányítást arrogáns stílusban, holott a játéka, a képességei alapján inkább a hátsó sorban lenne helye.

kiingattak 2015.02.01. 19:12:24

@dr. sziszi: Sajna én is ismerem őket. Együtt élek egy példánnyal.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:13:49

@Csak ügyesen!: És mit kérdezzünk? MI Laci 3 szakmája? :D Vagy kérjünk egy komplett CV-t tőle? :D

Mirocska 2015.02.01. 19:13:52

Nem is értem, miért gondolják egyesek, hogy Edinát a szavazók tartják bent? Ha jól emlékszem, még nem párbajozott, tehát nem is kellett rá appot tolni eddig. Vagy nem jól tudom?

kiingattak 2015.02.01. 19:14:23

@Mariann19: Picit ellentmondásos vagy. Ha a képességei során a hátsó sorban lenne a helye, akkor ott lenne. Ez logika és nem kultúra.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 19:14:48

@-pkata-: A három szakmát ne hagyjuk szerintem, látni akarom a reakciót :D :D

Mók_Ica 2015.02.01. 19:14:55

@Mariann19: kedves mariann19, végtelenül szánalmas amit ide írogatsz, nem vitatkoznék veled a földhözragadt stílusommal.... sajnálom, hogy itt nincs tiltás.... részemről lezártam ezt.

dr. sziszi 2015.02.01. 19:15:16

@kiingattak: Sajnálom, ez nagyon rossz lehet neked.

Krétagarbó 2015.02.01. 19:15:52

@foxglove (igazándiból): elképzelhetetlen. (görgess:)

Hajrá Dani!! Ha még nem mondtam volna:)

kiingattak 2015.02.01. 19:16:10

@dr. sziszi: Legalább érdekes. Ha annyira szar lenne változtatnék.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 19:16:37

@-pkata-: Kéne még olyan, amire zavarba jön, eddig tetkós, meg főzős kérdés volt, ennyire könnyen ne ússza már meg ;)

malevil2050 2015.02.01. 19:16:48

@kiingattak: Képtelenek a helyükön kezelni dolgokat,dől belőlük az indulat,a düh.hihetetlen.Sótlan ,humortalan fröcsögés az egész amit előadnak és még ki is kérik maguknak,gratula emberek.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:16:56

@Csak ügyesen!: Kérdezed vagy kérdezzem? Csak hogy ne írjunk már 5-en azonosat :D

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 19:17:11

@dr. sziszi: biztos ritkán jövök, az a baj ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Emanuelle 2015.02.01. 19:17:29

Jéézus, Edina tényleg ennyire hülye?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:18:05

@Csak ügyesen!: Nem láttam ezeket a kérdéseket, ahogy végignéztem gyorsan, mik voltak azok? A főzős meg a tetkós.

zorja 2015.02.01. 19:18:09

@dr. sziszi:

akkor már max. borderline, de a pszichopata az nem ilyen :)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 19:18:14

@-pkata-: Viheted, én majd kitalálok mást :)

dr. sziszi 2015.02.01. 19:18:21

@Mók_Ica: Ica mééé nem velem beszélgetsz? Gyere kávét főzök és pitét sütök a párbajra...

minden reggel 2015.02.01. 19:18:37

@dr. sziszi: ez a vv a manipuláció
Mindenféle sxinteken játéka úgy tûnik. Lacinál ez a zsarolás megy, a mártír, aki az utolsó csepp életerôdet is elszívja, Edina detto csak más technikával.

dr. sziszi 2015.02.01. 19:20:10

@őszinte sixx valódi kedvence: Drága Sixx, nem lehetne ezekkel a veszekedős beszólogatokkal valamit tenni? Mert eddig nem volt ilyen , hogy egymást sértegessék, eddig egy nagyon jó kis humoros oldal volt ez...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:20:13

háát, ezen jót röhögtem :D ICUS 2015-02-01 18:46:47
Denis miért piszkálod mindíg nyilvánosan mindenki előtt minden 2 percben a micsodádat? viszket? vagy most jöttél rá, hogy létezik?

Csak ügyesen! 2015.02.01. 19:21:11

@-pkata-: Tetkós több is volt (mikor varratta az elsőt, mi a jelentésük, és ennek különböző verziói, valakit a latin felirat jelentése érdekel ;) ), főzős is több van (kitől tanult meg főzni, miket főz szívesen).

Mondjuk az jó komment, amelyik az írja, h őszinte választ szeretne: jó ez így nektek :D :D

dr. sziszi 2015.02.01. 19:21:48

Krétagarbonak igazolatlan hiányzás

csiri bá 2015.02.01. 19:22:21

@Mók_Ica: itt voltam, csak ez a "már mer' mér 'szavazhat külfödlrő' meg "mit keres itt határon túli", valahogy nem érdekel... Ádinkát nem azért kell nem szeretni, mert erdélyi, hanem azért, amilyen...
Ha meg csak határon belülről lehetne szavazni, akkor tiltsuk meg annak a félmilliónak a szavazási lehetőségét, akik most épp nyugatabbra keresik a megélhetésüket, pedig itt születtek? Baromság...

Mariann19 2015.02.01. 19:22:28

@sui.generis:
Valóban nem vagyok a törzsközönség tagja, a VV-t azért nézem néha. Nem is a történések miatt, hanem figyelem a karaktereket és a nézők reakcióit. Ki kell tekinteni néha az értelmiségi üvegkalickánkból, hogy lássuk és megismerjük embertársaink személyiségjegyeit és gondolkodásuk
módját. Igen tanulságosak az empíriák.
Mint láttad, én elviekben nem értek egyet a műsor heterogén összetételével, mert a szokásos végeredmény az igazságérzetemet zavarja.
Kaptam is itt emiatt komoly bírálatokat - mint látod - ezért nagyon jól esik, hogy többen azonosan foglalunk állást. Köszi neked!

Csak ügyesen! 2015.02.01. 19:23:00

Muhaha, remélem Robinnak beteszik azt, amelyikben arról érdeklődnek, h a mi a véleménye a kinti világról? :D :D :D

malevil2050 2015.02.01. 19:23:11

@dr. sziszi: Ki lett már szórva,más néven volt itt,de a szabad rendszer miatt ez szinte lehetetlenség.Csináld azt amit én,ha már nem bírod pihentecc egy kicsikét.

Krétagarbó 2015.02.01. 19:24:08

@sui.generis: Onnan működik az app? Tudod, hogy mennyien követik Erdélyben az netről? Gondolom azzal tisztában vagy, hogy rtl2 ott nincs, tehát nem ezt nézi az átlag határontúli fiatal este a TV-ben.

Az irigység még mindig a legnagyobb baj itt...

Csak ügyesen! 2015.02.01. 19:25:27

Mondjuk a kommentek tanulságosak atekintetben, h a műsor miért olyan, amilyen, a kérdések laza 3/4-e az Edina-Laci kapcsolatra kérdez rá, valamilyen verzióban...

malevil2050 2015.02.01. 19:25:29

@Krétagarbó: Hagyd rá úgy sem mész vele semmire.

Mariann19 2015.02.01. 19:25:50

@foxglove (igazándiból):
"Nehogy azt hidd, hogy te állsz hozzám a legtávolabb."
Ennek őszintén örülök, mert megerősítést érzek a véleményemet illetően ebben a mondatodban.
Köszönöm.

dr. sziszi 2015.02.01. 19:26:26

@Krétagarbó: Szia drága, hiányoltalak...

Krétagarbó 2015.02.01. 19:29:14

@malevil2050: azt hittem, már túl vagyunk ezen, amióta Zsu kiesett és kicsit tisztult a társaság. Hát nem...

Krétagarbó 2015.02.01. 19:29:51

@dr. sziszi: Szia:) Én vagyok, te ritkán....

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:29:52

@Csak ügyesen!: És mindegyik másképp látja... Mennyire különfélék az emberek.. Egyik része Lacit óvja Edinától, másik része Edinát Lacitól, és vagy 2-3 szurkol nekik, hogy együtt maradjanak. :)

kiingattak 2015.02.01. 19:29:54

Ki lettem közösítve.

Mók_Ica 2015.02.01. 19:31:22

@dr. sziszi: szuper :))) milyen pitét? én meggyes mákos muffint csináltam.... van még borom is :)))

@csiri bá: ahogy mondod :)))

@-pkata-: és ezt NEM én írtam :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:31:51

@kiingattak: eeeez nem igaz, én kérek elnézést tőled, hogy felhoztam ezt a témát.Legközelebb inkább privit írok. :)

csiri bá 2015.02.01. 19:31:53

@-pkata-: maradjanak csak együtt.... mert megérdemlik egymást. :DDD Aztán majd jöhet a hír fél év múlva a blikkben, hogy felpofozta, összeverte, megkéselte, mittomén. :DDD

Mók_Ica 2015.02.01. 19:32:22

@kiingattak: miért érzed így? beszéljünk róla? bort, muffint kérsz? :)))))

malevil2050 2015.02.01. 19:33:36

@Krétagarbó: Visszatért,és már etetik is,ezért marad itt.

,, 2015.02.01. 19:34:16

@Mariann19: nem, az nekem az elvemmel szembe van. a bolhára sem csinálok elefántot.

Krétagarbó 2015.02.01. 19:34:44

@Mók_Ica: Ica, fel ne vedd, voltam én is már itt minden, csak úriasszony nem, ilyen hasonszőrűektől... Átugrani, mint egy szarkupacot:)

Mók_Ica 2015.02.01. 19:35:04

@csiri bá: az a fura, hogy pl iza-traki kapcsolatnak senki nem jósolt volna túl nagy jövőt... aztán tessék, még együtt vannak.... hogy milyen ez a kapcsolat, azt nem tudjuk.....

lehet, hogy kint tök jól meglesznek....

@-pkata-: sztem jó, hogy megkérdezted, mert jó volt olvasni :))) érdekes volt :))

kiingattak 2015.02.01. 19:35:07

@Mók_Ica: Mert így van. Pálinkát lehetne kérni? Muffint mi nem értjük :))

Krétagarbó 2015.02.01. 19:35:37

@malevil2050: csak elhúz ismét, ha Dennisz ma hazamegy:)

Ditti82 2015.02.01. 19:36:00

@-pkata-: Áááááá! Sírok. :D

Mók_Ica 2015.02.01. 19:36:27

@malevil2050: nem etetek többé trollt, megígérem :)))

@Krétagarbó: dehogy veszem :)))

kiingattak 2015.02.01. 19:36:31

@-pkata-: Milyen témát? Várom a privit

Krétagarbó 2015.02.01. 19:36:40

@kiingattak: Biztos? Észervennéd, amikor lépni kell? És tudnál lépni?

minden reggel 2015.02.01. 19:37:02

@malevil2050: pedig a meg nevezett kommentelô senkit nem szólított bizonyításra teljes 3 napja. Pénteken sem

kiingattak 2015.02.01. 19:37:20

@Fu Szekh Li: Hoy ne a régi szériákat sird vissza. Ezt élvezd

Mók_Ica 2015.02.01. 19:38:48

@kiingattak: ha pálinkát kérsz, azt kapsz :)) én bort fogok inni :)))

kiingattak 2015.02.01. 19:38:50

@Krétagarbó: Tudom hogy kellene és most. Nem fogok

malevil2050 2015.02.01. 19:39:17

@Fu Szekh Li: Egen,a szálló ige, csak esztet meg ne nézze az olvtárs/nő mer sztán ránkzudicssa mérhetetlen szótengerét

csiri bá 2015.02.01. 19:39:27

@Mók_Ica: nem hiszek benne... túl kullancs mindkettő... Ádinkát olyannak látom, hogy addig nyíg, addig hajt, míg vagy sírba nem visz, vagy meg nem adod magad vagy el nem menekülsz... ha megszerez, utána meg már nem kellesz neki...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:39:38

@Mók_Ica: Na jó, de így most más issza meg a levét, és olyan is bepöccent rá, akihez nem is szóltunk. Nem tudom, hogy az ilyen miért nem tud továbblapozni, és kész.

kiingattak 2015.02.01. 19:39:49

@Mók_Ica: Nem kapok. Neked egészségedre :))

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 19:39:56

@dr. sziszi: figyi nézd a nickemet meg az avimat rendesen... ;DDDDDDDDDDDD

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 19:40:05

@Mariann19: Annyira vicces,hogy te itt próbálod magad értelmiséginek beállítani,közben csak fröcsögsz,és nóném emberekbe kötsz bele :D Ez aztán igen,anyukám :D Csak így tovább,gondolod,hogy ezzel a stílussal "jobb" vagy,mint a mocskosszemét Edina? (nem drukkolok neki,sőt inkább ellene,de ez a hate speech jellegű szar,ami kifolyik a szádon,elég durva,nem?)
Vazze,milyen emberek vannak itt,te jóóó ég :D

malevil2050 2015.02.01. 19:41:36

@Mók_Ica: Hát ne is mert akko boncsuk a szöveccséget (amúgy nem)

minden reggel 2015.02.01. 19:41:47

@kiingattak: igen én is én is. Jó volt az elemzést olvasni

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:42:18

@kiingattak: hát, hogy mit gondolsz a lakókról, és egy páran neked ugrottak ezért. :(

dr. sziszi 2015.02.01. 19:42:27

Edina ki fog hátrálni...

Csak ügyesen! 2015.02.01. 19:42:28

@-pkata-: Királyság :) Ugye azt ne írjam oda a hsz-embe, amit épp vért izzadva írok, h cuki vagy? Nem venné ki jól magát, ugye? ;) :D

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 19:42:32

@-pkata-: :D:D:D Kár, hogy ICUS nem ide irogat!

Jó estét jó hurkulást a nagyiknak, akik szobahőmérsékleten kötnek :D

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 19:42:44

@Mók_Ica: a bor az lehet, hogy ma este is kelleni fog ;DDDDDDDDDDDDDD

malevil2050 2015.02.01. 19:43:22

@Köcsöglány: Ne etezsd kélek mert akko még 2050 ben is itt lesz

minden reggel 2015.02.01. 19:43:32

@-pkata-: sztem is kérdezz még ilyeneket bátran.Érdekes. Nem off mi kell még ;)

kiingattak 2015.02.01. 19:44:12

@minden reggel: Örülök, hogy te is. De mi te is?

Fu Szekh Li 2015.02.01. 19:44:30

@minden reggel: Lehet, hogy szabin volt, hálistennek :D

Mók_Ica 2015.02.01. 19:44:30

@csiri bá: egyiket sem viselném el túl sokáig a közelemben.....

@-pkata-: a trollokra gondolsz? azok jönnek-mennek.....

@kiingattak: azt írtam, ha pálinkát szeretnél inni, azt töltök neked :)))

dr. sziszi 2015.02.01. 19:45:23

@Mók_Ica: Az is finom, de én almás pitát csináltam...dobjuk össze a párbajra. Bór ,jöhet , bár most , hogy nem cigizek, annyira nem menő...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:45:23

@Csak ügyesen!: mármint hogy én cuki vagy Ő cuki? :D :D Írd neki, hogy várjuk idekinn, és már beosztottuk két hétre előre, és körbeadjuk :D Várják a csillámtetkós lányok :D :D

minden reggel 2015.02.01. 19:46:08

@kiingattak: én is szívesen olvastam amit írtál

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:46:19

@Hedo a szadista szexista anyuka: Hol a beszámoló? a képek? a videó? :D Kinek drukkol a VV-ben? :D

kiingattak 2015.02.01. 19:46:24

@Fu Szekh Li: Te fuszekli. Ne adj nekem kötelező háziolvasmányt, vagy házihallgatványt :))) konkrétan írj nekem.

Mók_Ica 2015.02.01. 19:47:12

@malevil2050: tuTTam, hogy ezért írtad :)))) :PP

@őszinte sixx valódi kedvence: ha pedig mégsem, akkor legalább jó lesz a kedvem :))))

minden reggel 2015.02.01. 19:47:20

@Fu Szekh Li: hosszú hétvégi progi az öregotthonban ;)

dr. sziszi 2015.02.01. 19:47:59

nemsokára kezdődik , nem?

kiingattak 2015.02.01. 19:47:59

@-pkata-: Ja ez nem zavar. Az enyém is csak egy vélemény. Az övék is. Provokálj még.

Mók_Ica 2015.02.01. 19:48:28

@dr. sziszi: leszoktál? ügyes vagy :))) elismerésem!!!!

dr. sziszi 2015.02.01. 19:48:35

@Fu Szekh Li: Pite, bocs , de neked nem is adok!!!!!!!!!!!!!(viccelek)

kiingattak 2015.02.01. 19:48:41

@Krétagarbó: Nem vagyok veszélyben. Szórakoztató.

Mók_Ica 2015.02.01. 19:49:14

@Fu Szekh Li: almás!!! hát nem látod?? :))))

@dr. sziszi: 8kor :))

dr. sziszi 2015.02.01. 19:49:22

@Mók_Ica: Haha, 2 honapja egy szálat sem... nehéz szülés volt de most már jobb kicsit

dr. sziszi 2015.02.01. 19:50:18

@Mók_Ica: azért most is szenvedek mint disznó a jégen...úgymond, dikk

filina 2015.02.01. 19:50:29

Remélem ma este Denniske a faxával kézen fogva távozik az ülésről .

Fu Szekh Li 2015.02.01. 19:51:03

@kiingattak: Egyrészt semmi sem kötelező, másrészt csak 3 perc, harmadrészt, ha egy dal jut eszembe arról, amit írtál, akkor azt hogy írjam meg neked konkrétan?

pomac 2015.02.01. 19:51:29

nem szóltatok hogy előbb lesz itt a hv egy párbaj ...lekéstem :D de legalább maradt rágcsa estére :D

Mók_Ica 2015.02.01. 19:51:33

@dr. sziszi: tarts ki, ha már idáig eljutottál :))) drukkolok nagyon!!!

Krétagarbó 2015.02.01. 19:52:35

@őszinte sixx valódi kedvence: én már megittam egy pohárral, több nincs mára:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 19:53:08

@kiingattak: Nem merek, mert aztán ki leszek baszarintva innen, mint manipulatív gonosz boszorkány :)

pomac 2015.02.01. 19:53:54

@minden reggel: mi volt majdnem 3 napja ?

kiingattak 2015.02.01. 19:54:00

@Fu Szekh Li: Ok. Meg fogom hallgatni. Nem akartalak bántani

dr. sziszi 2015.02.01. 19:55:47

@Mók_Ica: Köszi, édi vagy , remélem most már menni fog. Onnan gondolom, hogy tegnap a férjem felb...ott nagyon és eszembe sem jutott rágyújtani. Ráadásul tegnap volt az első olyan nap amikór utáltam a szagát. Eddig csak magamat sajnáltam...hogy nekem ezt is meg kell vonnom magamtól(nem kell csak ,,,)

Krétagarbó 2015.02.01. 19:55:58

@filina: Tőlem a godzilláját akár bent is hagyhatja Fanninak, csak ő távozzon:))

kiingattak 2015.02.01. 19:57:01

@-pkata-: Állj bele a konfliktusba. Ki- vagy megbaszarintanak. De kit érdekel, vissza tudsz jönni, és Auréio nem hisz a boszikban

dr. sziszi 2015.02.01. 19:58:27

@Fu Szekh Li: Almás pite!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Na , érted?????????? Inkább vegyél belőle, ne itt zrikálj engem, Haboskávét is kaphatsz!!!!!!!!!!!!!

kiingattak 2015.02.01. 19:58:34

@Krétagarbó: Ez nagyon jó. Úgy is csak ennyit láttunk belőle, így mindenki jól jár.

minden reggel 2015.02.01. 19:58:48

@pomac_ [(k)an]ál: mi NEM volt. Azaz ki nem. Senkinek nem kellett semmit bizonyítani.

Schlomo Goldberg 2015.02.01. 19:59:44

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: látom már szadista is vagy, tépd a bundám és szeress baby ;)

Mariann19 2015.02.01. 20:00:26

@Köcsöglány: Esetleg érvek, ellenérvek? Mármint a sértegetések helyett.
Rossz a vitatechnikád Köcsöglány.

dr. sziszi 2015.02.01. 20:01:07

Na itt van a z összeöltözött páros

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:01:18

@Mók_Ica: ennyi ;-)))
amúgy most ki lett a közutálat tárgya? :DDDD
merén csak tegnap jöttem
bár monnyuk ez nem zár ki semmit sem ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Fu Szekh Li 2015.02.01. 20:01:19

@dr. sziszi: Nyitom az ablakot, küldd fénypostával!

mr miss 2015.02.01. 20:01:30

Na most megnéztem, ez a Laci-Edinás jelenet elég meleg volt. Remélem azért az RTL-nél figyelnek. Ha nekem kapta volna el a nyakam és ököllel odavág az asztalra, én megkértem volna a riportszobában a szerkiket, hogy figyelmeztessék.... bár maguktól is eszükbe juthatna (lehet, hogy jutott is), hogy megmondják, még egy ilyen és repülsz kiffiam.
Az meg, hogy Laci szerelmi vallomása után Edina: "Megvan még a söröm?", meg a pisilnem kell... hát nem akarja ő már ezt. Két birtokló típus összejött, csak akkor kell nekik a másik, amikor az nem akarja vagy vetélytárs van. Volt ilyenhez "szerencsém". A való életben az ilyenek még éveken át képesek a másik életét keseríteni, nincs ebben semmi szerelem.
Azért még annak adnék némi esélyt, hogy Laci direkt csinálja. Akkor mondjuk nagyon ügyes.

Dennis meg tényleg az egyetlen vicces karakter, mármint aki viccet csinál dolgokból, helyzetekből, mond valamit. Kár lenne, ha ő esne ki.

kiingattak 2015.02.01. 20:01:41

Kezdődik. Mindenkinek szivrohammentes jó szórakozást kívánok. Győzzön az akire többen szavaznak.

Mirocska 2015.02.01. 20:01:47

@Krétagarbó: Felőlem is! Tényleg, most nincs hová mennie, hogy kidobta a csaját? :-D
Hajrá Dani! :-))

pomac 2015.02.01. 20:02:21

@minden reggel: lejárt az internet előfizetés lehet :D

csiri bá 2015.02.01. 20:02:22

Deni vagy Danisz, Dani vagy Denisz. :))

csiri bá 2015.02.01. 20:03:16

@pomac_ [(k)an]ál: inkább lepasswordozték a wifit, amit lopott. :DDD

kiingattak 2015.02.01. 20:04:02

Csajok hallottátok? Lefogyunk

dr. sziszi 2015.02.01. 20:04:24

@Fu Szekh Li: Kűdöm ha többet nem cikizel...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:04:46

Félix!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A ksz legyen veletek :D

Mók_Ica 2015.02.01. 20:05:31

@Fu Szekh Li: jajjj, mán te... almás és kész... pite vagy pita az már tök mindegy :)))

@dr. sziszi: hajrá :))

@Krétagarbó: én adok, ha kérsz :)))

állás: 43,81- 56,19

éljen a KSZ a villában :)) köszönhető dr gyúrósnak :))) és most jön a verseny :)))

dr. sziszi 2015.02.01. 20:05:54

dórinak elcsúszott a szilikon a mellében

kiingattak 2015.02.01. 20:06:10

Edina akkora, mint Dóri egyik combja

csiri bá 2015.02.01. 20:06:11

Ádinka befeszítette az izmait. :DDDDDDDD
Priceless

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 20:06:12

@kiingattak: én ezt már feladtam. :D én csak hízni tudok :D

chloep 2015.02.01. 20:06:47

42 - 57 volt nem? Szóval valamennyivel csökkent az utolsó napokba a különbség... Elnézze ahogy az ÖFIk lettek vágva(Deniszt favoritizálva, Danit nem is nagyon mutatva) akkor Dani volt az 57,...% Csütörtökön és Denisz hozott rajta 1-2%. De még mindig Dani vezet...

másodpéldány 2015.02.01. 20:06:52

@kiingattak: "Fannikát látom a legokosabbnak, nyerhetne is, de lehet, hogy Magyarország még nem érett meg erre."

moi aussi...

szintúgy...

viszont tény, hogy sajnos párszor olyan határokat lépett át, ami miatt elvesztette a nyerés lehetőségét... kivéve, ha az rtl elkezdi őt favorizálni edinka helyett, és fanni nagy baklövéseit már nem adja le ismétlésbe se, csak a vicces, kedves nevettető fannit nyomatja...

meglássuk...
sajnos femme fedelinától rosszul vagyok, pedig jól kezdett, de az ami miatt szeretni lehetne már nemhogy nem működik, de taszít, a jellemtelensége miatt...

nyerhetett volna is, ha nem csinálja zsé ellen a hadjáratot és hagyja őket összejönni lacival és ő megmarad az okoska tanácsadólány szerepében...

na mindegy, a szexxel eltolta, meg lacival is, aki szegény már teljesen elvesztette a vlóságérzékelését, engedni kéne már párbajozni fannival és kinn kéne maradnia...

@Krétagarbó:

ennyire azért nem lehetsz ki dennisztől, nem egy óriási karakter de egy kedves srác,
lehet hogy dani fog benn maradni mert az ő potenciális közönségének több trükk áll rendelkezésére a szavazásnál, dennisz mögött szerintem nincsenek hálózatok...

de azért dani rettenetesen lejáratta magát zsé elleni hadjáratával és az elutasított férfi sértettségével és gőgjével...

dr. sziszi 2015.02.01. 20:07:02

dani a cérna izmaival

csiri bá 2015.02.01. 20:07:15

Csikkes mekkora... befeszíti az integető izmait. :DDD

kiingattak 2015.02.01. 20:07:38

@-pkata-: Most mondták a tévébén. Csajok fogyni fogunk. Nem hiszel a tévének?

Ditti82 2015.02.01. 20:07:43

@Mirocska: Na de kinek, az a nem mindegy. Dennist már csak azért sem szeretném vissza, mert akkor Fáncsika arca még nagyobbra nő. Bár nagyon nincs hova, de mégis.

Mók_Ica 2015.02.01. 20:07:50

laccinak legjobb a teste :)))
dani vicces :))) denisznek nincsenek vállai :o

Fu Szekh Li 2015.02.01. 20:07:54

@dr. sziszi: csak gyorsan, mert kihűl a lakás :d

malevil2050 2015.02.01. 20:07:58

@Mók_Ica: @Krétagarbó: Sajna van egy gyanúm (sőt ,majdnem bíztos) esztet bébuktuk.

Krétagarbó 2015.02.01. 20:08:06

@kiingattak: Neked is szép estét!
Az elemzéseid tetszettek.

Mirocska 2015.02.01. 20:08:32

@Ditti82: Azám! Hajrá Dani! :-))

pomac 2015.02.01. 20:09:28

na akkor magyarul a szerkik döntöttek :DD

kiingattak 2015.02.01. 20:09:46

@másodpéldány: Nem ennyire bonyolult. Nem ezért nem fog nyerni szerintem. Bár megérdemelné

Mók_Ica 2015.02.01. 20:10:33

@malevil2050: megláTTYuk :)))

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: pont mint edináé, amikor fáncsi lett a legjobb tanuló :)))

Baresz83 2015.02.01. 20:10:43

Ezt a kamu versenyt!!!!hát mi ez thhheee??? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:10:51

@Schlomo Goldberg: szálanként fogom, cserébe, hogy nem kapotam meg még mindig a Bentleyt :) Aztán az ostorral foglak megszeretgetni :)))))

kiingattak 2015.02.01. 20:11:15

@-pkata-: Te nem azért nézed, hogy példát vegyél?

minden reggel 2015.02.01. 20:11:28

@Mók_Ica: robin ;) sokkal jobb test ;)

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:11:30

@-pkata-: az előző hv-hez írtam beszámolót :) és jól le is bactak a picshába, hogy szanaszéjjel offolom a fórumot baromságokkal ::( :(

Baresz83 2015.02.01. 20:11:32

Fanni kövér??? Ez hülye ez az Edina...

Mók_Ica 2015.02.01. 20:12:11

@őszinte sixx valódi kedvence: igen :)))

fáncsi besértődött, nem ajánl fel semmit inkább szenved..... műsírás.... ááááá

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:12:19

szolinak lelke van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:12:45

@Fu Szekh Li: haboskávé almás pite? a kényeztetés ne továbbja :D :D :D Kapós fickó lettél ;)

Mirocska 2015.02.01. 20:13:14

Fanni milyen gyorsan hangot váltott! :-D Oscart neki! :-D

mr miss 2015.02.01. 20:13:18

@Mók_Ica: tipikus csapott vállú. Attól még tud erős lenni, sőt.

Krétagarbó 2015.02.01. 20:13:22

@malevil2050: Gondolod? Na majd meglássuk:)

Fannika színésznőőőőő:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 20:14:36

ez jóóó... rakj rendet az ágyneműtartódban... - Jézusom, azt hogy kell? :D

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:14:47

Jahj mindenki nyugodjon meg, szerintem mihelyst Edinat megpakolja valaki jelekkel, ki lesz szavazva, mint a huzat :)) es nem azert mert erdelyi, hanem mert oooo... kicsit erdekes a jelleme :D
Egyebkent lehet kulfoldrol nezni neten, meg szavazni is, en is azt teszem (csak az ofikkel mindig egy nappal le vagyok maradva - kar, hogy nem tudom eloben nezni, valaki tud vmi jo linket?)

@Mók_Ica: te irtad elobb, hogy IzaTraki? Azok mar szakitottak.

Ja, es hajra Dani! Bar Deniszert is kar lenne, mert neha vicces.

csiri bá 2015.02.01. 20:14:49

Jól bírja a szoligép az éjjeli mínuszokat. :))

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:15:03

Vazz, Danit így kell rávenni h rendet tegyen a dolgai között :D :D Ez cuki volt, akármit is mondtok :)

Mók_Ica 2015.02.01. 20:15:16

@minden reggel: nem tette oda magát :))) egyébként nem rossz valóban, de lacci mutatósabb :)))

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: erre kivi leszek :)))

@Hedo a szadista szexista anyuka: rá se ránts, mi szeretnénk hallani :)))

@Mirocska: és még denisznek is sok volt..... ki is ment....

Fu Szekh Li 2015.02.01. 20:15:18

@Hedo a szadista szexista anyuka: Hát ha Te nem foglalkozol velem :D
Egyébként mindenki kapott pitét.

pomac 2015.02.01. 20:15:24

vannak bajok dani fejében pedig nem is ivott:DD tán zavarba jött a szolitól :DD

Baresz83 2015.02.01. 20:16:04

Laci rémálma... nem akarooooommmmm!!!!!!

Mók_Ica 2015.02.01. 20:16:07

@MacákékIcukája: nemá, tényleg? akkor nem vagyok elég uptodate :))) bocsi :)))

Ditti82 2015.02.01. 20:17:11

@MacákékIcukája: Néha. Amikor nincs mellette Fáncsi és nem a riportban van.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:17:19

@Fu Szekh Li: foglalkozom veled! Már 2 órája neked írok leszbikus mesét :D :D

Darth_Vader 2015.02.01. 20:17:44

Ez a laci gyerek a férfi nem szégyene.
Emiatt csúf nő miatt így lemenni kutyába......

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 20:17:47

@kiingattak: Ööö, nem :D De akkor elemezzünk: Laci azt álmodja, hogy Robin és Edina együtt WC-znek. :D :D
Ez mi? :)))

csiri bá 2015.02.01. 20:17:53

@Baresz83: Rémálom a Nagytétényi úton. :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:18:08

@MacákékIcukája: tőlem edina kap szavazatot, csak szólok :D

@Baresz83: nézed is, látod is, v csak úgy csinálsz?:D

@Mók_Ica: én is :D

Baresz83 2015.02.01. 20:18:19

Edina Fanninak öltözött?

minden reggel 2015.02.01. 20:18:35

@Mók_Ica: Laci pojáca. ;) hang és viselkrdés nélkül egy Dávid szobor lehetne ez igaz;)

csiri bá 2015.02.01. 20:18:46

@-pkata-: egymás mellett, vagy egymás ölében egyszerre? :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:18:48

És Edinának igaza van :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Adott halat :D

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:18:57

@Mók_Ica: köszönöm! Isteni volt a randi! Még most is körbe vigyorgom a fejem :) Pénteken együtt ebédelünk, szombaton pedig újra egész éjszakás program :D :D :D

malevil2050 2015.02.01. 20:19:15

@Ditti82: Ne is törőggyé vele,majd egy kicsit visszavonulunk,különben is örüjjé h folyik a víz,

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:19:20

Jaaaaaajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2015.02.01. 20:20:02

@Hedo a szadista szexista anyuka: szard le, kinek mi köze hozzá... Itt mindenki azzal és arról beszélget akivel és amiről akar, ha nem tiltják ki. Úgy tűnik, ez nem történt veled és a többiekkel, akkor meg, ki nem carja le, hogy van, akinek nem tetszik a szerinte offolás...

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:20:09

uhh ádinából egyre jobban jön elő a mentalitása LOL
szépen szívja laci vérét broafffffffffffffffffff

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:20:40

@-pkata-: Hát, ehhez mondjuk nem kell pszichológusnak lenni, Laci kis fejecskéjében az álmok sem túl bonyolultak lol :D

Baresz83 2015.02.01. 20:20:41

@csiri bá: Edina már az én rémálmaimban is szerepel :D

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: csak úgy csinálok :D

vastyúk is .. 2015.02.01. 20:21:00

@malevil2050: sajnos... csökkent a különbség... bizony figyelek. ezt tényleg bebuktuk.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:22:05

@Mirocska: igennnnnnnnnnnnnnnnnnnn, abszolút nincs.

Bevallom, nekem sincs nagyon.

@Baresz83: jól mutatod :)

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:22:10

nahh, már legalább nem fáznak :DDDDDDDDDDDDDDDD

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:22:16

Dani meg ott középen! Úgy játszanék én is, de velem senki sem akar játszani és hajam is seggszagú....

Mók_Ica 2015.02.01. 20:22:33

@Hedo a szadista szexista anyuka: végre, végre, egy jól sikerült randi :)))))

ez most mi a fasz, amit művel lacci és edina a szobában???

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:22:56

@Mók_Ica: ja, nemreg vettem eszre a facebookon... a nepek meg sirnak es konyorognek nekik, hogy jojjenek ossze ujra (igen, konkretan volt olyan, aki odairta, hogy megkonnyezte az esemenyt) :DD

@Ditti82: aham, nekem konkretan csak a tegnapi furdoszobas eset ugrott be, ezert irtam, hogy neha :D

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: igen, tudom, hogy vagytok paran :) igyekeztem szepen fogalmazni ;)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:22:57

Ez mondjuk feszültséglevezetésnek jó :D :D Otthon gondolom a poharakat dobálnának :D

csiri bá 2015.02.01. 20:23:14

Dr Csikkes párterapeuta. :))))

csiri bá 2015.02.01. 20:23:52

@Csak ügyesen!: először... utána késeket. :DDD

kiingattak 2015.02.01. 20:24:13

Összeakasztották a bajszukat. Lilu legnagyobb poénja

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 20:25:02

@Mók_Ica: takarítanak. szortírozzák a ruhákat :D

Mirocska 2015.02.01. 20:25:09

@kiingattak: Hihihi, ezt észre sem vettem! :-D

Mók_Ica 2015.02.01. 20:25:40

@kiingattak: ezt nem is figyeltem, de nagy poén :)))

sztem kint lacci simán pofon vágná edinát...... :((

malevil2050 2015.02.01. 20:25:41

@vastyúk is ..: Télleg figyelsz,és jó a logikád is,esz van,itt fekszünk vándor,,,,megcselekettük,,,

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:26:20

Bírom ám én egyébként ezt a két hülyét, ha épp nem idegelik egymást, de sajnos az idegelés hozzátartozik a kapcsolatukhoz, az meg nem annyira jó.

Mók_Ica 2015.02.01. 20:26:41

@-pkata-: jah.... ők így szokták :))) laccival vigyázz, ha kijön.. durva, és eljár a keze könnyen, sztem :((

dr. sziszi 2015.02.01. 20:27:01

na akkor most fannika behodól edinának vagy lacinak?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 20:27:13

@kiingattak: Te is úgy látod, hogy Laci kinn megverné Edinát?

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:27:47

@-pkata-: neeeem! dehogy! Élve temetné el, fejjel lefelé!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 20:28:00

@Mók_Ica: Ezzel az a baj, hogy én visszaütök. :) Általánosban is volt egy próbálkozó, de pórul járt :)

Ditti82 2015.02.01. 20:28:28

@malevil2050: Nyugi, ha Dani megy vissza, bezárunk a szaunába a vészmadárkodásért. :P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:28:30

@Mók_Ica: jáccanak, dikk, nem látod? :D Évődnek, úgymond.

dr. sziszi 2015.02.01. 20:29:02

@Mók_Ica: szerintem is ...elgyepálja ádinkát mint a szart ez a háromszakmapluszérettségi

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:29:39

@Bujumburi: jeeee koszi!! es megy :))) (a reklam, grrr...) ezentul en is itt fogom b*szni a rezet estenkent :D

Baresz83 2015.02.01. 20:30:26

"Laaaacccciiiii, Laccciiiii...." - kérem azt a konténert! :D

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:30:31

@Mók_Ica: Végigröhögte mindkettő, semmi komoly nem volt benne. Hogy mi lenne, ha komoly lenne, azt nem tudjuk, reméljük, nem is kerül erre sor, eddig még mindig vigyáztak rá, h ne jussanak el erre a pontra, elég nagy az önuralma mindkettőnek.

Mók_Ica 2015.02.01. 20:31:38

@dr. sziszi: kapott szoli zsetont halért... miért nyígott a nyugiban????

@-pkata-: én neked drukkolok, rád rakom az appomat :))))

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: akkor jó :)))))

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:32:25

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: pont lemaradtam rola, majd holnap bepotolom :)
alapvetoen nem zavarna (kb karacsony-ujevig bezarolag az egyik kedvencem volt), de meguntam a folyamatos karogasat...

Baresz83 2015.02.01. 20:32:43

Sajtótájékoztató...pffff... uncsiiiii

Mók_Ica 2015.02.01. 20:33:34

@Baresz83: mára tisztát és üreset üzemeltem be :)))) használd nyugodtan :)))

@Csak ügyesen!: igen, röhögtek.....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:33:38

Már megint degradálunk, dikk. Van helyem a villában...

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:33:41

nem tom melyik menjen haza, egyik sem hiányozna :DDDDDDDDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 20:33:47

@kiingattak: Miért gondolod, hogy nem, és miért gondolják mások szerinted, hogy igen? :) Komolyan kérdem, én tanultam ugyan pszichológiát, de csak teljesen alapot.

Baresz83 2015.02.01. 20:34:05

@Hedo a szadista szexista anyuka: sajnos semmi érdemlegeset nem mutatnak belőle... :D

Baresz83 2015.02.01. 20:34:45

@Mók_Ica: köszi, akkor megkezdem a sort! :))

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:35:08

jujj mégis csak, dani menjen, hányok :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:35:17

Ehh, ez most uncsi. Mutassanak valami vicceset

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:35:20

@őszinte sixx valódi kedvence: @Hedo a szadista szexista anyuka: nem tudom, vmi bemutató volt, miszerint vmi szőke liba, kvázi ezzel dolgozza le az adósságát :D

Mirocska 2015.02.01. 20:35:29

Dennisz nem válaszol semmire normálisan. Vagy a kérdést sem érti.

Baresz83 2015.02.01. 20:35:36

@Ditti82: remélem hallottad: hello szia Valencia! :D

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:36:29

@Krétagarbó: úgymond konfliktus helyzetbe kerülök az asztallappal mikor ezt a szót hallom! és nem állok bele, nem én, csak szimplán megfejelem!

kis.herceg 2015.02.01. 20:36:31

csak ezt a "van még itt helyem"-et hajtogatja. annyira egybites ez az ember..

malevil2050 2015.02.01. 20:36:39

@Ditti82: Ennek má csak akko van eséjje ha valamiljen okná fogva megfordiccsák a zállást körjegyzőstül,mindenestül.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:36:43

Ki van beképzelve?:DDDDDDDDDDDD

@MacákékIcukája: pedig csak a sóóóót csinálja.

Baresz83 2015.02.01. 20:36:52

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: jaja, Zsoltika átnyergelt a pornó szakmába azzal a Nikollal vagy kivel, aki a nője (vagy exnője)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:37:03

Hát, Dennis nem lesz túl jó a párbajon, van egy ilyen érzésem.

Mók_Ica 2015.02.01. 20:37:04

@Mirocska: mind a kettő igaz..... menjen haza denisz!

kiingattak 2015.02.01. 20:37:11

@-pkata-: Mert tud más feszültséglevezetőt. Asztalcsapkodás pl. Rugdosás. Edina hamarabb ütne.

Ditti82 2015.02.01. 20:37:38

@Baresz83: Rájzingot nézek. Úgy köszönt megint Dennis? Azért lesokkolódtam, hogy ő volt az... :O

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:38:23

@sepörd: vitatkoznék! Kettő :) dugja Fánit és markolássza a farkát, jaaaa tényleg. Bocsi, 1 bites

kis.herceg 2015.02.01. 20:38:34

fogom számolni hányszor mondja el a párbajon hogy van még itt helyem.

Darth_Vader 2015.02.01. 20:38:34

Dani és a rock and roll....................... Hóóóógyis persze.

Krétagarbó 2015.02.01. 20:38:35

@Mirocska: nem válaszol, minek? még így is kerüli a konfliktot. nem tud vitázni, nem tud érvelni.

Baresz83 2015.02.01. 20:38:49

@Mirocska: esélyes, hogy tényleg nem... :D

Dani és a rákenroll???? Nagy Feró most vágna magán eret, ha nézné a műsort... :D

Mók_Ica 2015.02.01. 20:39:05

@Csak ügyesen!: úgysem ott dől el.... de egyébként igazad van, denisznek nem túl jó a beszélőkéje.....

dani jól beszél :)))

Fu Szekh Li 2015.02.01. 20:39:11

Szegény olyan távol van a rock'n'rolltól, mint Zámbó Jimmy Mick Jaggertől

perszepolisz 2015.02.01. 20:39:26

ajaja Dóri megint lement gettóba.

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:39:26

Dori atment gettobeyonceba megint :DDD

kis.herceg 2015.02.01. 20:40:00

nem hagyják beszélni..

Baresz83 2015.02.01. 20:40:05

@Ditti82: igen, benyomott egy ilyet sajtótájékoztató közben :)

pomac 2015.02.01. 20:40:15

birom mikor edina ideges hogy próbál artikulálni :DDD

kiingattak 2015.02.01. 20:40:17

Ez a Dóri buta. A magamat adom, nem mond ellent annak amit Dani mond

Mirocska 2015.02.01. 20:40:21

@Krétagarbó: Csak a szája szélét rágja. Nem tud egy értelmes mondatot összerakni. Szépen leült a két lány MÖGÉ, és szó nélkül végignézi, hogy vitatkoznak helyette.

vastyúk is .. 2015.02.01. 20:40:25

Kamionsofőr a gettóbukszák etalonja...

Mók_Ica 2015.02.01. 20:40:52

asszem eljött az idő..... igyunk :)))) egészségünkre :))))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:40:56

@Baresz83: ne égess már be, már a második embert nem tudom 3 komment alatt, h kicsoda :D Csak a bartháig jutottam el :D

Fannikára rászólt denisz, h fogja már be:D

B.Betyár 2015.02.01. 20:41:12

Jajdejóvolt nem nézni ezeket a csicskákat Zsu kiesése óta :D.
Ez egy nagyon sima Dennis-győzelem lesz. Semmi izgalom.

Bujumburi 2015.02.01. 20:41:55

miért érzik azt, hogy a "harcolás" meg a "veszekedés" az valami pozitív tulajdonság?

alsophila grahami 2015.02.01. 20:42:15

valami kibeb.szott undorító ez a mocsári bagázs, remélem kint marad ma ez a csicska!! :DDD

Baresz83 2015.02.01. 20:42:16

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: ez nem égő, sőt!! Én is csak a hv-t szoktam elolvasni róla :)

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:42:17

@sepörd: hagyják csak képtelen megvédeni magát

pomac 2015.02.01. 20:42:27

@B.Betyár: nekem nem egyértelmű ki győz most,de nem is nagyon izgat :D

kiingattak 2015.02.01. 20:43:04

Ki ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 20:43:05

Azt hittem Fáni Dini párbaj lesz, de nagyon érik Lacinak a zöld.

Lacccci meg még mindig Robinon pörög???? Szánalom

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:43:19

@sui.generis: csikageci, klasszikusokat csak pontosan idézünk ;DDDDDDDDD

Ditti82 2015.02.01. 20:43:25

@Baresz83: Attól tartok, fogalma nincs, mi az a Valencia... :S

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:43:40

Végre, végre, annyira hiányzott már a Dennis-Fanni-Dóri trió valódi arca, már egész elfelejtettem :D

Kemény világ lesz itt Laciéknak, ha Dennis jön vissza, igaz, ordibálni ők is tudnak :D :D

Baresz83 2015.02.01. 20:44:23

@Ditti82: szerintem azt hiszi, hogy vmi pornósztár lehet... :D

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:44:40

@Hedo a szadista szexista anyuka: Tök rég rá vannak kattanva Lacira, nincs az az isten, h ne rá rakják a zöldet.

pomac 2015.02.01. 20:44:51

@Csak ügyesen!: egyik sem különb a másiknál mind a 2 csapat mondja a saját monológját(ugyan azt mint már 2 hónapja) :d

Ditti82 2015.02.01. 20:45:11

@Baresz83: Hulljon el, én még mindig azt mondom.

Baresz83 2015.02.01. 20:45:16

Most már nagyon kiváncsi vagyok erre a párbajra...

perszepolisz 2015.02.01. 20:45:30

N-na mocsárlakó nem vesztett párbajt Röné óta. Az meg már tavaly volt. Az is igaz viszont, hogy Dani a mocsárlakók átka.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 20:45:58

@Baresz83: az a baj, h nincs értelme elolvasnom sem, mert nem tudom, h kikikiki :D

alsophila grahami 2015.02.01. 20:46:04

@őszinte sixx valódi kedvence: bocsibocsiboccsi :DD há' kijez theeee?!! :DDDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:46:09

@pomac_ [(k)an]ál: Azért Daniék hagyták h Dennis elmondja, amit akar. Ez a másik csapatnak nem jött össze. Dóri kemény, ha beindul, jáááj, jobb az neki, ha nem beszél :D

Mirocska 2015.02.01. 20:46:25

Fanni azért a vacsit elfogadja? :-D

Ditti82 2015.02.01. 20:46:36

@Csak ügyesen!: Csak ha Dennis megy vissza. De remélem, erre nem kerül sor.

Krétagarbó 2015.02.01. 20:46:37

@Csak ügyesen!: Hogy is van ez a falkában támadás??

kis.herceg 2015.02.01. 20:46:39

dóri csak a részegen kimondott mondatokkal tud jönni. õ egyszer hullarészegen végigsmárolta a villát másnapra meg elfelejtett mindent..

pomac 2015.02.01. 20:47:02

@perszepolisz: párbaj nélkül veszett el medve :D

perszepolisz 2015.02.01. 20:47:21

Amúgy most vettem észre, hogy Dennist meggyőzték a szerkik, hogy ne takargassa a kopaszodását.

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:47:21

@pomac_ [(k)an]ál: aham, beakadt a lemez... cshicskhageccci meg áztnámhiszámel.
valami uj kene

malevil2050 2015.02.01. 20:48:40

Aktung,aktung vsszatértek a kőhuszárok!Tessék figyelni!

Baresz83 2015.02.01. 20:48:47

Ettől az "undorító gusztustalan" -jelzőtől már befonom a szemöldököm...

pomac 2015.02.01. 20:48:57

@Csak ügyesen!: én a beszélgetés utánra gondoltam ,de hogy nem engedték daninak elmondani az várható volt ugy mint edina beszólása is a legvégén ..."én is ugyan igy látom" :DDD

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:49:07

@sui.generis: nem tom de vidd ki a gecibe és hagyd kinn a piccccsshhhába ;DDDDDDDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 20:49:16

@Ditti82: Lacinak mindegy, mert akkor Fannira tesznek, akinél lesz a döntés joga. De a végeredményt tekintve mindegy, mert vagy Lacit választja ki, vagy Lacit fogja kihívni, mert Edinától fél.

Krétagarbó 2015.02.01. 20:49:30

Szépek ezek a vágások, Fannin keresztül a szánkba adják, miért is "szívatta" Dani Fannit...

pomac 2015.02.01. 20:49:37

@MacákékIcukája: ha most cserélnének ,edina mondaná csics... dóri ezt... :DDD

Mirocska 2015.02.01. 20:50:59

Danit hagyták már egyszer is szóhoz jutni?

Baresz83 2015.02.01. 20:51:01

Úgy látszik, ha vacsi van, Dóri felteszi az arany-fekete baseball sapkát.

Fu Szekh Li 2015.02.01. 20:51:14

Ennek most mi értelme van???

csiri bá 2015.02.01. 20:51:14

órvótlanul hátbatámadt... wtf? :))

Mók_Ica 2015.02.01. 20:51:30

denisz poénos dóri szerint..... persze, dórinak vicces a 3 perces folyamatos káromkodás.... pfff

alsophila grahami 2015.02.01. 20:51:48

@MacákékIcukája: össze vannak zárva, honnan vegyenek új dumákat? :PP

Baresz83 2015.02.01. 20:52:01

@Mirocska: minek azt... két hülye pics!!

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:52:15

dani nem tartja magát sótlan gyereknek...
ÁHHHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
jahh, télleg egy igaz sómen
DE NEM! :DDDDDDDDDDDDD

kis.herceg 2015.02.01. 20:52:18

"de õ ilyen"

ez a baj bazdmeg

Mók_Ica 2015.02.01. 20:52:26

@Baresz83: ez a kajálós dressz nála :)))

fáncsi és dóri hangsúlyai borzasztóak.....

Baresz83 2015.02.01. 20:52:44

Dóri menjen már haza!!!

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:53:25

Blogmoci monnyon le, es nem tudok ketfele figyelni :D
Laci elobb jol beszelt szerintem.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 20:53:30

mért kell danit etetni? :-O
nincs keze? :-OOO

Baresz83 2015.02.01. 20:53:39

@Mók_Ica: lehetne már egy hazamenős gúnyája is! :)

alsophila grahami 2015.02.01. 20:53:41

szerkiktől is csak ennyi telik megint? hogy ugyanazt a szart rdagasztatják velük már ki tudja hányadszor??

Mók_Ica 2015.02.01. 20:53:53

fáncsi egy idióta.... bocsánat a fanoktól.....

Krétagarbó 2015.02.01. 20:53:57

Na, akkor ebből az egészből nekem annyi jött le, hogy megtudtam, hogy Dennisz is ILYEN.

vastyúk is .. 2015.02.01. 20:54:38

Fanni és Dóri stílusa minősíthetetlen..

Mók_Ica 2015.02.01. 20:54:42

@Baresz83: senki nem tesz rá jelet.... és nem is hívják ki.... ez a baj.....

alsophila grahami 2015.02.01. 20:54:49

@Mók_Ica: bezzeg Ádináé milyen jó! :DDDD zene a fülnek minden szava és mondata (nem!)

Baresz83 2015.02.01. 20:55:07

Tartalmas öfi vót megint.

Mók_Ica 2015.02.01. 20:55:36

@vastyúk is ..: erre igyunk :))) én is így látom és roppant irritálóak.... megyek is a konténerhez...

Mirocska 2015.02.01. 20:55:38

@Krétagarbó: Dani is jól felöltözött a vacsihoz! Rövidgatyába! :-D

pomac 2015.02.01. 20:55:48

@vastyúk is ..: pedig kíváncsi lettem volna a minősítésedre :D iso9001 -re :D

Baresz83 2015.02.01. 20:56:32

@Mók_Ica: elég szomorú ez... szépen ellavírozik a farvizen...

@Krétagarbó: ahelyett, hogy inkább hajat mosna! :D

vastyúk is .. 2015.02.01. 20:56:38

@Mók_Ica: hajrá, én meg kiveszem a diós bejglit a sütőből.

MacákékIcukája 2015.02.01. 20:56:51

@sui.generis: tul magasak az elvarasaim, ejnye :D de en ILYEN vagyok! :DDD

Baresz83 2015.02.01. 20:57:13

@Mók_Ica: átadom, én már végeztem! :))

pomac 2015.02.01. 20:57:13

@Baresz83: majd a holnapi milyen lesz :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.01. 20:57:48

Na, ez közel van a 60-40-hez, amir Sixxx jósolt.

Mók_Ica 2015.02.01. 20:58:08

@Baresz83: sajnos..... remélem a következő párbajon már ő lesz és kint is marad....

@vastyúk is ..: wáóóóó :))))

Baresz83 2015.02.01. 20:58:36

@vastyúk is ..: ne hergelj minket!! :D

@pomac_ [(k)an]ál: jóóó lesz!! Nonstop anyázás a párbaj után.

vastyúk is .. 2015.02.01. 20:58:46

@pomac_ [(k)an]ál: hihihihihi. hát igen. besorolhatatlanok :D Nem lennék azok helyében, akiknek biztosítani kellett volna a minőségüket. :D

harcosDuke 2015.02.01. 20:59:06

@vastyúk is ..: Ádina mindenbe belepofázik, az a stílus bejön? Seprű lenne a villában már kirepült volna. Nyomorék kis izmaival nyert, hagyjuk.

Mók_Ica 2015.02.01. 20:59:14

@Krétagarbó: vagy a legkevésbé koszos :)

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:01:11

@Krétagarbó: @Mók_Ica: szegenykenek kellene mar egy asszonka, hogy megtanitsa mosni :D
@vastyúk is ..: en is kerek :(

alsophila grahami 2015.02.01. 21:01:21

@pomac_ [(k)an]ál: arra én is :DD @őszinte sixx valódi kedvence: ő maga a rákenroll! :DDDDDD édes istenem, még ekkora madarat! :DDDD szánalmas a lúzer brigádjával együtt, pedig a mai öfit is ők kapták, erős túlsúlyban voltak, meg is feküdték a gyomrom; az a műkergetőzés... annyira édibédi volt pedig (nem!) meg hiteles (sem!) de legalább nem volt izzadságszagú (de!) :DDD

vastyúk is .. 2015.02.01. 21:02:08

@harcosDuke: a konkrét szituációban (vacsora az ellenféllel) összehasonlítva Edina, Laci és Robin csendes beszélgetős stílusa igen is jobban bejött, mint Fannié és Dórié.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:03:05

dani milyen pancserül néz ki :DDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2015.02.01. 21:03:13

Dennisz nagyon kopaszodik, a rövidebb haj talán előnyösebb lenne ilyenkor.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.01. 21:03:19

@Mók_Ica: "dani jól beszél :)))"

Sztm csak a többihez képest tűnik úgy :)
Ha jól meghallgatjuk, szaggatottan beszél, indokolatlan helyeken tart szünetet, helytelenül hangsúlyoz. Soha semmi nincs kiemelve hangsúllyal a beszédében, teljesen monoton, én kb a 4. szó után elvesztem az érdeklődésemet a mondandója iránt. Szürke, érdektelen szónok. Az öreg bíró a pulpituson szundikálni fog az előadása alatt .
Ezzel nem Komiszt szeretném dícsérni :D:D

vastyúk is .. 2015.02.01. 21:03:25

@MacákékIcukája: @Baresz83: @Mók_Ica: csak holnap lehet felszelni, akkor majd küldök mindenkinek az éteren keresztül :D

Baresz83 2015.02.01. 21:03:49

Lilu:" tudnotok kell, hogy eggyel kevesebben lesztek!!" Megérte elvégezni azt az egyetemet.

alsophila grahami 2015.02.01. 21:04:09

@harcosDuke: na ezen röhögtem... "megnyertek egy feladatot", mi? :D dr Gyúrós bemondta a két nevet, amit a szerkik a szájába adtak, és ennyi volt a feladat, na brávó! a kis csoffadék görcs, meg az egyre elzsírosodottabb műmacsó, tényleg top mindkettő :DDDD

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:05:05

@őszinte sixx valódi kedvence: szerintem jo a haja, ezzel a vilagos borrel siman beolvadna itt skandinaviaban :)

@vastyúk is ..: kosziii :))

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:05:05

@sui.generis: igen, a szánalom szó jut nekem is általában vele és a kis nyomibrigádjával kapcsolatban ;DDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2015.02.01. 21:05:06

@vastyúk is ..: miért kellene itt minden véleményünket megmagyarázni?:)

A k. életbe már...

perszepolisz 2015.02.01. 21:05:17

Dani testbeszéde félelemről, zavarról árulkodik.

Baresz83 2015.02.01. 21:05:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ahhoz először be kéne fejezni azt a sulit...

alsophila grahami 2015.02.01. 21:05:48

@Baresz83: a "másfélszer másfél" után meg adja magát a konklúzió: ennyit a jogi diplomáról :DDDD

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:06:22

@sui.generis: pannifanni meg brillírozik ;DDDDDDDDDDDDDD
szakadok

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:06:29

@perszepolisz: mind a kettejukon latszik, hogy izgulnak

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 21:06:33

Még mindig nem tudok napirendre térni afölött,hogy Dani szerint ő egy rocksztár....TESSÉK??? :DDDDDDDDD Ennél gázabb dolgot még Fanni sem tudna mondani.

Mók_Ica 2015.02.01. 21:07:04

@MacákékIcukája: ki vállalja be??? :))) (én nem)

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: deniszhez képest beszélt jól :))) egyébként meg nem mondott butaságokat, mint denisz....

@vastyúk is ..: köszi :))) szólj és nyitom az ablakot :)))

@Baresz83: és egy ilyen beszólás miatt kóstolgatta fáncsit......

pomac 2015.02.01. 21:07:11

nem szeretem fannit ,de hogy minden adásban őt akarják égetni liluék már unalmas egy kicsit..

alsophila grahami 2015.02.01. 21:07:44

@perszepolisz: igen, és Fanni is láthatóan másképp viselkedik most, közel nem olyan harsány és mű, mint a többi párbajon...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 21:07:45

@perszepolisz: fosik az rendesen,van is miért. Most kiderül,hogy mégsem akkora übermensch,mint amilyennek hiszi magát,a kis mama kedvence,alias a rocksztár :D

Baresz83 2015.02.01. 21:07:48

@Mók_Ica: pont ezt akartam írni!! :)

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:08:41

@Mók_Ica: en nem azt mondtam, hogy bevallalom :)))
Robint viszont igen :D

Baresz83 2015.02.01. 21:08:53

Én szeretném, ha Lilu menne ma haza!!!

Mók_Ica 2015.02.01. 21:08:57

@Baresz83: veled is ekg :))) mehetünk majd eCCerre a konténerhez is :)))

alsophila grahami 2015.02.01. 21:09:02

@pomac_ [(k)an]ál: főleg úgy, hogy fél perccel előtte meg ő lökött be egy olyan szardumát, hogy "eggyel kevesebben lesztek..."

mr miss 2015.02.01. 21:09:07

Dani milyen humort és rákenrollt képvisel? Bocs de az, ha rendetlen és nem fürdik, nem mos, az nem az.

spinks 2015.02.01. 21:09:18

Lilu mit okoskodik. Érződik minden szaván, hogy undorodik ettől a műsortól. Minek vállalja akkor. Tele van pénzzel...

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:09:18

@MacákékIcukája: a haja jó, csak ami alatta van, azzal van gond ;DDDDDDDDDDDDDDDDDD
erre szoktam mondani, hogy sok mindent meg lehet venni de a stílust... :DDDDD

csiri bá 2015.02.01. 21:09:34

@Mók_Ica: de csak utánam, én már ott vagyok. :)))

Mók_Ica 2015.02.01. 21:09:40

@MacákékIcukája: gondoltam, hogy te sem :))) robin pedig tuti tud mosni :)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.01. 21:09:43

Dani egyszer azt mondja, hogy egyforma karakterek Komisszal, utána meg azt mondja, hogy különböző karakterek. Akkor most melyik?

Baresz83 2015.02.01. 21:09:52

@Mók_Ica: szerintem el se jöjjünk a közeléből! :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:10:04

Volt valami érdekes? Most kapcsolódtam csak be. 700 hsz-t meg nem olvasok vissza.. :D

Annyit láttam, hogy Dani és a két fúria együtt ettek (miért?) és hogy Fanni rájött, hogy két párbajozó közül az egyik tér vissza, aki akármelyik lehet.

alsophila grahami 2015.02.01. 21:10:13

Denyál beszédhibája iszonyatmód irritáló..... ő akar a médiában dolgozni?? :DD

pomac 2015.02.01. 21:10:36

@sui.generis: :D ezt nem is figyeltem :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:10:37

@spinks: Ennyi pénzért én is szivesen undorodnék bármitől. :D

Mók_Ica 2015.02.01. 21:10:45

@csiri bá: akkor csatlakozunk :)))) ha megengeded :)))

csiri bá 2015.02.01. 21:11:07

@Baresz83: húzzál sorszámot. :)))

Baresz83 2015.02.01. 21:11:12

Dennis-Fanni semmi búcsúsmár??

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:12:04

lilut ma is pengeszájnak sminkelték :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Baresz83 2015.02.01. 21:12:28

@csiri bá: héé, ma kibérelt helyem van, mert én kezdtem a sort! :D

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:12:34

@Mók_Ica: annal jobb, megosztjuk a hazimunkat, tobb energia marad masra :)))

@őszinte sixx valódi kedvence: en birom Danit ;)

Lol denisz legjobb pillanatai a dugasok :D es a wellhellot hogy elcsesztek, sirok!

Mók_Ica 2015.02.01. 21:12:54

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a párbajozók az ellenfél csapatával vacsizott

fáncsin kívül még lilu is hasonló okosságot mondott..... a párbaj után már eggyel kevesebben lesznek.....

spinks 2015.02.01. 21:13:06

Tényleg Aurélio mozdulatait tolja Denisz barátunk. Nincs ezzel baj, csak ne mondjuk a fefehérre, hogy fekete. De bölcs vagyok ma.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 21:13:21

Azért Deniszről sok vicceset nem tudnak bevágni.

Baresz83 2015.02.01. 21:13:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mert a búcsúvacsit az ellenfél csapatával kellett töltenie a két párbajozónak

Rémület 2015.02.01. 21:13:36

Hát... Nem hiszem, hogy Denisz megy vissza. Pedig annyira nem akarom látni Edina örömét. Na, majd elkapcsolok. :) Dani meg besétál a döntőbe. Senki nem meri kivinni majd.

spinks 2015.02.01. 21:14:01

@őszinte sixx valódi kedvence: miért cserélted le a kis rózsaszínű profilfotót. ?

Commodore 2015.02.01. 21:14:10

ÁÁÁÁÁÁ ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúristen!

Krétagarbó 2015.02.01. 21:14:12

Dennisz helye a malac mellett van, kint.

Hajrá Dani:)

Mók_Ica 2015.02.01. 21:14:28

@MacákékIcukája: állítólag tüzes a fickó :)) az egyik bv-ben egy barátnője mondta :))) nem csaja, hanem barátja :)))

mr miss 2015.02.01. 21:14:32

Vikcsu, Maci ott van.

Baresz83 2015.02.01. 21:15:15

Azér na... Maci milyen hamar felépült, nem??? Hosszú hetekről volt szó...

Mirocska 2015.02.01. 21:15:16

Vajon a volt csaja is ott van családostól?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 21:15:33

VAN HELYEM A VILLÁBAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 21:15:34

Akik azzal vádolják Dennis-t,hogy Au-t majmolja,azok látták a videóklipjét? Csak mert ugyanilyen stílusa volt már akkor is :DD Gáz meg minden,de szerintem egyátalán nem majmolás. Mondjuk nekem tök mindegy,ki megy vissza,azaz nem teljesen,mert Danitól rosszul vagyok teljesen,de HAJ-RÁÁÁÁ ROBIN :))))))))))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:15:55

@Mók_Ica: akkor Lilunak is a vellában a helye, egyértelmű. :D De mi ez az egyenfehér szerkó rajtuk? Gyászolunk vagy ünneplünk?

Ennyi válasz után megkönnyebbültem dőlök hátra, hogy ma este (se) maradtam le semmiről.

pomac 2015.02.01. 21:16:14

@Baresz83: 2 hét az nem hosszú hetek , .DDD

Commodore 2015.02.01. 21:16:41

Fanni összetörne.. höhö.. ha esetleg visszamegy, addigra már más farkalja...

csiri bá 2015.02.01. 21:16:45

@Baresz83: kevés, én már akkor ott vártam a konténert, mielőtt még betolták volna a helyére. :DDD

pomac 2015.02.01. 21:16:47

@Mirocska: ja csak a másik táborban :D

Ditti82 2015.02.01. 21:17:09

@Mirocska: Megdobálják záptojásokkal. :D

Mirocska 2015.02.01. 21:17:12

Edina beszorult a szoliba?

spinks 2015.02.01. 21:17:23

Az ország összes singlijét be kéne zárni a villába. Mindneki ott találja meg az igaz szerelmet...

csiri bá 2015.02.01. 21:17:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): most jöttek az érettségi bankettről. :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:17:55

@Köcsöglány: A videóklip mikor készült? A vv6 előtt vagy után? És beszél benne vagy csak "rappel"?
Akor olyan a hanglejtése, mint Au-nak, amikor a riportszobában vagy tudatosan a kamerába, a nézőknek produkálja magát, amikor a többiekkel dumál, akkor nem. Ezért gyanús, hogy felvett manir az egész.

pomac 2015.02.01. 21:18:02

hangmérnök most nincs a helyzet magaslatán :d

Mirocska 2015.02.01. 21:18:06

@pomac_ [(k)an]ál: @Ditti82: Azt olvastam valahol, hogy készülnek őt megverni! :-D

alsophila grahami 2015.02.01. 21:18:17

Lilu most csini sztem ebben az outfitben, Maci meg hogy rí (aranyos) :) viszont nem hiszem el, hogy annak azzal a brigáddal vagyok most, akik kint Denisznek szurkolnak... (bakker, RENI?? meg VIKCSU?? xDDD)

Mók_Ica 2015.02.01. 21:18:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a fehér jobban kihozza bencus barnaságát :)))

daninak jól belekongattak......

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: mást nem tud érvként felhozni.....

és most elsütötte a szeretem őszintén fáncsi mondatot is.....

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:18:45

@Mók_Ica: nem lepne meg, latszik a nezesen :P amikor bement a villaba, teljesen felhergelodtem az ajakharapdalasan, mostanra mar megszoktam. ugy-ahogy :D

csiri bá 2015.02.01. 21:18:55

@pomac_ [(k)an]ál: gong az eleje gong a vége.... közte két másodperc. :DDDDD

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:19:14

@MacákékIcukája: én hányok tőle, mert egy féreg, simán hátba támad ha úgy előnyös neki
de attól te még bírhatod :-)
de most a stílusát kritizáltam, hogy nincs kialakult stílusa (vagyis van de az ilyen nyomi :DDDD ) és ami rajta azt meg nem tudja viselni

Baresz83 2015.02.01. 21:19:53

@csiri bá: :P :P :P "adj helyet magad mellett..." :D

@Commodore: akkor annak a kórháznak kérném a címét! :)

schanc 2015.02.01. 21:20:10

Ha Dani visszajön, és Laci kiesik, akkor Dani és Edina fognak digidugizni?

csiri bá 2015.02.01. 21:20:19

@Baresz83: jöhetsz, már itt a másik kettő is. :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 21:20:39

@Mók_Ica: dehogynem, biztos tud, csak minket nem akar elképráztatni ezzel :D

Schlomo Goldberg 2015.02.01. 21:20:59

Úgy vélem Csikkes búcsúfilmjét láttuk

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:21:14

@spinks: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD hüllllye ;DDDDDDDDDDDDD

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 21:21:30

Hát őőő Dani megjött és hát őőő

Baresz83 2015.02.01. 21:21:39

Daninak drukkol Steve Martin is!?!? :D

alsophila grahami 2015.02.01. 21:21:41

@Köcsöglány: a végén még kiderül, hogy Au majmolta őt? ;) Denyáltól én is kivagyok már, iszonyszar egy ideje. HAJRÁ KOMISZ!!!!!!! ;))

Ditti82 2015.02.01. 21:22:37

Ezt a sok cseszett reklámot, mint a rájzingban... :@

schanc 2015.02.01. 21:22:40

Dani szerint Dennis hisztis és elkényeztetett? Akkor ő?

Krétagarbó 2015.02.01. 21:22:45

Miért Fanni a téma he???

Mirocska 2015.02.01. 21:22:51

Épp hogy csak azt nem mondja: Artúróóóóóóóóóó!

csiri bá 2015.02.01. 21:23:08

Denisz utcai stílust képvisel.... nem is tudom, ki szedegeti a csikkeket. :DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:23:10

Denisz szerelmi vallomását hallhattuk egy potyapina iránt. :D

Baresz83 2015.02.01. 21:23:32

@Ditti82: valahogy ki kell tölteni a négy órát! :)

Mók_Ica 2015.02.01. 21:23:59

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: ááá... ezek szerint félénk :))))
most is elég félénkül viselkedik..... :)))) (sztem idióta)

Krétagarbó 2015.02.01. 21:24:07

Dennisz mutogat, pattog és kajabál...

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:24:09

Dennis úgy döntött, h nem érvel, csak ordibál. Kiváló.

Rémület 2015.02.01. 21:24:11

Denisz mit ordítozik?

pomac 2015.02.01. 21:24:33

@Krétagarbó: mert az elején mond a 2 rá hajtottak

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:24:33

@spinks: elvette a nicknevemet, elvettem az avatarját
szemet, szemért ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:24:40

Denisz értéke: "humoros, nem normális gyerek". Mindenki ilyen szeretne lenni.

csiri bá 2015.02.01. 21:24:41

@Rémület: fél . :))) "Ha félsz, kiáltsd azt, hogy Winnetou". :))))

Baresz83 2015.02.01. 21:25:00

@Ditti82: van az első sorban egy teljesen ősz pasi, tiszta Steve Martin (színész amúgy) :)

spinks 2015.02.01. 21:25:11

Most valahogy úgy érzem hogy ha a Dani menne vissza akkor több balhé lenne. S a Dórit is ez felpiszkalná. Kénytelen lenne konfrontalodni. Így meg eluldogel majd a döntőig. Denisz kicsit túl van pörögvE...

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:25:26

@őszinte sixx valódi kedvence: ja, hat eleg puhanyka, meg fiatal meg. talan par ev mulva kikupalodik.
igen, voltak hulye dolgai. pl az edinaval ezt a zsu-s dolgot nagyon tultoltak es akkor nem volt szimpi, nem is neztem a musort kb masfel-ket hetig - es annak ellenere mondom ezt, hogy addigra mar zsuzsat sem kedveltem. zsu ellen egyreszt azert szavaztam, mert nem tetszett a stilusa, masreszt meg sajnalatbol. rossz volt az a par het.

nicu71 2015.02.01. 21:25:39

denisst de utálom...legszivesebben leütném .nagyon gáz.bár sajnos neki áll a zászló biztos ő megy vissza...

Rémület 2015.02.01. 21:25:47

Ó, bazzz! És én a Denisznek drukkolok. Van ennél lejjebb? :)))

Krétagarbó 2015.02.01. 21:26:05

@Mók_Ica: olyan, mint egy suttyó uccagyerek. Nagy a kontraszt Danihoz képest, mindenesetre...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:26:09

@Köcsöglány: Lehet, de a riportszobában akkor is Au.-t majmolja. Nem véletlenül kérdezgetik erről őt és Au.-t egyaránt.

spinks 2015.02.01. 21:26:27

@őszinte sixx valódi kedvence: ohhh pedig az nagyon jól állt neked.... sírok.

Ditti82 2015.02.01. 21:26:50

@Baresz83: Azt tudom, ki Steve Martin. :D

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:26:50

@Csak ügyesen!: ő legalább csinál vmit
de a nyominger mit csinál? :DDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 21:26:53

@sui.generis: ja, elfelejtettem :D

@Mók_Ica: Ő ILYEN!!!!!!!!!!!!!, ezt értsd már meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Krétagarbó 2015.02.01. 21:27:02

@Csak ügyesen!: nem tudott másként dönteni, nincsenek érvei...

Baresz83 2015.02.01. 21:27:07

Dennis vajon mit szedhet? És olyat hol lehet igényelni? :D

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:27:10

Ha nagyobb lesz a végén a különbség, akkor Dani megy vissza, ha kisebb, akkor Dennis. Ez a jelenlegi véleményem :) Dani is hóttunalom ezen a párbajon, de Dennis vállalhatatlan.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.01. 21:27:50

@schanc: Ha Denis kiesik, akkor majd Fanni Danival digidugizik? :-)))

kamilla123 2015.02.01. 21:28:00

@Baresz83: :-)) nem tudom, milyen az állás, de ha csak a párbaj szereplés számítana, Dani menne vissza, mert Denisz nagyon fura most. A vellában szimpibb

Mirocska 2015.02.01. 21:28:04

@Baresz83: Fel kell írni a táblára!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 21:28:07

Ha Dennis megy vissza,akkor jön az Edina rage,minden eddiginél jobban kivetkőzik majd magából,can't wait... :D :D

csiri bá 2015.02.01. 21:28:41

@Baresz83: nem tudom, de drága lehet, ha több millával tartozik az uzsorásoknak. :))))) Lehet azok már kint várják a kapu előtt. :))

alsophila grahami 2015.02.01. 21:28:59

az első igazán fílinges, szórakoztató párbaj! ilyennek kellett volna lennie a többinek is. kár volt Deniszt előre leírni, mert szerintem jól tolja, Dani meg... elképzeltem, amint a tárgyalóteremben teríti ezt a modoros, erőltette rizsát, a bíró kb az első mondatnál leoltaná (meg az a buzzancs keresztbe tett láb... arról szokna már le) :D

Attis86 2015.02.01. 21:29:06

Fanni 3 hónapot bír ki szex nélkül, 6 pasija volt, és szerinte egy nő a kedvenc pózáról nem beszél. Forrás: VV app :)

mr miss 2015.02.01. 21:29:07

Dennis ugyanígy csinálta, amikor bevonult a villába, pattogott és kiabált. Szegény nem tudja, hogy ez annyira nem tuti... de amit a Fannis kapcsolatról mondott, az jó volt, nem lehet belekötni, nincs mit ragozni.

vastyúk is .. 2015.02.01. 21:29:14

@Majom1Parádé: Nem hiszem, hogy kiesik Denisz, de szerintem Fanni előbb Dórira menne rá :D

Krétagarbó 2015.02.01. 21:29:23

@kamilla123: Hja, az élő adás varázsa. Két hete már Dennisznek kedvezően vannak a műsorok vágva...

schanc 2015.02.01. 21:29:35

@Köcsöglány: De neki akkor is igaza lenne, ha nem Dani menne vissza :)

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:30:31

@MacákékIcukája: én globálisan nézem őt, nekem az nem gyere be, ha vki hátba szúr
zsút bírtam, tetszett ahogy játszott, picit eltaktikázta magát ;DDDDDDDDDDD

Baresz83 2015.02.01. 21:31:31

@kamilla123: mintha nem is ő lenne...

@Mirocska: akkor szólok a vellamesternek! :))

spinks 2015.02.01. 21:31:49

Robint mindig elfelejtem, hogy még benn van.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 21:32:13

@schanc: az igaz :D de remélem,nem kell ma megint meghallgatnom,hogy IGAZAMVÓÓÓTIGAZAMVÓÓÓT ISTENEM KÖSZÖNÖM IGAZAMVÓÓÓÓT repeat

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:32:27

Most a két párbajozóról már jeleneteket sem tudnak betenni, h megnézzük az egész villa elmúlt 2 hetét?

Mók_Ica 2015.02.01. 21:32:38

@Krétagarbó: hát az... .menjen haza nyugodtan.....

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: megértem :) ezért meNNYen haza :)))

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:33:04

@Rémület: van, majd ha ádinának drukkolsz akkor keresd fel orvosod és gyógyszerészed ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:33:48

@őszinte sixx valódi kedvence: megertem... nekem sem tetszett es ha pl Robinnal es Edinaval kerul dontobe, biztos, hogy Robinra szavazok.
ettol fuggetlenul most ot tamogatom. a jatek elejen nagyon pozitiv volt ahogy kiallt zsu mellett, kar, hogy tonkrement a kapcsolatuk.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:34:23

@őszinte sixx valódi kedvence: azon kivül, hogy reszeli Fannit orrba-szájba, mit csinált még? :)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:34:37

@Baresz83: Szerintem meg ilyen alapvetően a srác, ezért van ki tőle a másik csapat. De mindenkiről lehet jó videókat és jeleneteket bevágni, ha éppen őt akarják szimpatikussá tenni.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:34:42

@sui.generis: és ategnapi belevaló benkővel??? :DDDDDDD
az első volt ami tetszett

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:34:59

Visszajövök zuhanyból, erre Lacit látom.... Mi van?

Rémület 2015.02.01. 21:35:09

@őszinte sixx valódi kedvence: Na, odáig azért nem fajulok. :)) Remélem. :))

Ditti82 2015.02.01. 21:35:22

@Attis86: 3 hetet nem bírt. 21 évesen elfogyasztott 6 pasit? Nem semmi.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.01. 21:36:08

Ha Denisz is egy budai értelmiségi családból jönne, akkor valószínűleg disztingváltabb lenne, de hogy rosszabb ember is, abban nem vagyok biztos.

Krétagarbó 2015.02.01. 21:36:09

Na láttam a Steve Martin imitátort a nézők között...

Mók_Ica 2015.02.01. 21:36:15

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mutogatja és fogdossa a farkát.... ez nem elég???? :))))

csiri bá 2015.02.01. 21:36:17

Danikának a nyugdíjas szakkör a szurkolótábora, Denisznek meg az uzsorásai. :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:36:46

Nem tudom, melyikük az idősebb, de a kártyám szerint az megy vissza

Baresz83 2015.02.01. 21:36:49

@Krétagarbó: akkor már ketten láttuk! :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:37:34

@Baresz83: Laci nincs. szerinted akkor itt írogatnék? :D

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:37:37

@-pkata-: Dennis. Már kérdezni akartam h mit mond a kártya, eddig jól ment :)

Mók_Ica 2015.02.01. 21:37:58

kortárs beszédek jönnek :)))
fáncsi és edina beszél.... lássuk....

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 21:38:22

@-pkata-: a fordított szitu bejönne? Belépsz a zuhany alá és Laccit látod... :D

Mirocska 2015.02.01. 21:38:31

@Mók_Ica: Mutogat és feltette Adele-t...

alsophila grahami 2015.02.01. 21:38:32

@őszinte sixx valódi kedvence: nekem is!!!!!! és végre Au is brillírozott (már az eddigi formájához képest) :DDD

schanc 2015.02.01. 21:38:41

Fanni rappermutogat és sír a kortesbeszéd alatt :)

Krétagarbó 2015.02.01. 21:38:53

Fannika ne sírj, fasz mindig lesz...

Baresz83 2015.02.01. 21:38:55

Dennis a villa motorja... pfeeejjjj...

chloep 2015.02.01. 21:39:01

jajj, szegény Fanni sír......

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:39:10

@MacákékIcukája: @Mók_Ica: háááát, nekem ölég kevés. De úgy tűnik, hogy vannak, akik beérik ezzel. :)

Ditti82 2015.02.01. 21:39:11

@spinks: Pedig ő a fény az éjszakában! :D

csiri bá 2015.02.01. 21:39:33

na most nyomtam ki a hangot...

alsophila grahami 2015.02.01. 21:39:52

Fanni de cukker volt most! :D (fura hogy ilyen is tud lenni; nekem fura)

dzsézön tetem 2015.02.01. 21:39:55

Jah, hogy a Fannynak rossz, ha Dennis kiesik? Tőtöm az app-ot.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:40:01

@Rémület: akkor az egy szkájencsfikcsön? ;DDDDDDDDDDDDDD

@Krétagarbó: na ugye, hogy naugye ? ;DDDDDDDDDDDD
mindennek meg van az oka :-P ;DDDDDDD

@MacákékIcukája: igen, akkor nekem is pozitív voltmég, de ugye akkor még nem tudtuk, hogy simán hátba támadja a szövetségeseit is... :// :-)

@spinks: tudod, hogy krejjjatííív vagyok ;-DDDDDDDD ;-)
menj a riportszobába, hagytam ott neked egy levelet a kanapén ;-)

csiri bá 2015.02.01. 21:40:13

@Baresz83: félremondta. Denisz a villa rotorja. :DDDDD

mr miss 2015.02.01. 21:40:15

de szutyok ez a kortesbeszéd Edinától

schanc 2015.02.01. 21:40:16

@schanc: Mondjuk mutogatásban Edina sem marad alul.
"Annyi oldalát megismertük: a humorát, a karakterét, a... most zavarban vagyok" LOL

Rémület 2015.02.01. 21:40:30

Edinának ez a könyörgős gesztusa... Brrrr.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 21:40:39

@csiri bá: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Én ma csak röhögök rajtad :D

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:40:39

Edinának talán nem ma kellett volna felvennie ezt a ruhát.

Azért jól van, a Lacinak tartott kortesbeszéde sokkal szenvedélyesebb és jobb volt :)

Mók_Ica 2015.02.01. 21:40:43

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: :*

@Mirocska: ghetthó sztájl :))) biztos dóri edzette :)))

@Krétagarbó: de ez egy godzilla, ilyet még nem kapott.... ehhez ragaszkodik :))))

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 21:41:07

Bakker Dini tényleg kolfuló mozdulatokkal nyomul

krisszvector 2015.02.01. 21:41:28

Maci majd elalszik nagy izgalmában...ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Baresz83 2015.02.01. 21:41:35

Na, ez is egy rossz kivánság lehetne: Óó, hogy Edina mondjon neked kortársbeszédet!!!

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:41:43

Edina-Fanni különshow, el se hiszem :D

chloep 2015.02.01. 21:42:15

Ha annak ellenére hogy az RTL már 2 hete Denisznek csinálta a műsort, mégis Daninak sikerül visszamenni akkor le a kalappal.

alsophila grahami 2015.02.01. 21:42:32

a piaci kofa csak a szokásos formáját hozta; jó hogy ennyire meg tud újulni mindig :DD

Ditti82 2015.02.01. 21:43:14

@Krétagarbó: Dennis az idősebb, ja... Hátha téved @-pkata-: kártyája!

perszepolisz 2015.02.01. 21:43:17

Izgibb mint a Super Bowl lesz.

Mók_Ica 2015.02.01. 21:43:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez csak fáncsinak elég.... denisz menjen haza sztem :)))

@csiri bá: hüJJJe :)))) röhögök :)))

Krétagarbó 2015.02.01. 21:43:41

@Mók_Ica: ÓÓÓ. fiatal még, annyi mindent nem tapasztalt...:)

szinszin 2015.02.01. 21:43:53

Remélem Dani megy vissza, mert kíváncsi vagyok mi lenne Fannival Dennis nélkül

pomac 2015.02.01. 21:44:08

kezdődik már megint hogy nem szavaztak még ennyien :d

spinks 2015.02.01. 21:44:09

Közjegyző..hahahahahhahah

chloep 2015.02.01. 21:44:11

ha nőtt arány akkor Dani, ha csökkent akkor Denisz megy vissza.

beepbeep kedvemszotty 2015.02.01. 21:44:33

Kiváncsi vagyok Fanni mit kezd magával ha Dani lép be az ajtón!!! Juuuj de izgiiii
:D

pomac 2015.02.01. 21:45:00

dani ? denis ? :DDDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:45:05

Akkor ez Dennis lesz, azt hiszem. Ennél nagyobb volt az arány, nem?

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:45:07

Ezek a kortesbeszedek, haaaat.... :D
Fanni aranyos volt, ahogy vigasztalni probalta Edinat es utana meg elterelte rola a figyelmet, de lehet, hogy csak a musor kedveert. Bar szerintem tulkombinalom

@Baresz83: :DDD jaja

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:45:28

@Mók_Ica: nézem a százalékokat, hát, úgy tűnik, Danit elreszelte az rtl.

Mók_Ica 2015.02.01. 21:45:28

@Krétagarbó: de ha kijön, mennyi felajánlkozás lesz :)))) godzilla hegyek :)))

ki megy vissza? denisz... kapja be... :((((

chloep 2015.02.01. 21:45:31

hát.... Denisz lesz ez...

2015.02.01. 21:45:39

Bevallom Döniznek drukkoltam!!!!!
Hurrá!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:45:42

Nah, ügyes, remélem, bódog vagy :)

alsophila grahami 2015.02.01. 21:45:44

JIIIIIIIHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:45:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): de erre ez volt a válasz :O
dani egy tuja
a másik gyökérke legalább produkálja magát
engem igen is szórakoztasson már azért a kurva nyereményért, faszomatbazdmeg ! ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és nyert is :-P

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:45:48

Hát, ez várható volt.

Akkor hajrá Laci és Edina!

pomac 2015.02.01. 21:45:58

denis
nem lesz ma ...megmondta istenem megmontam ... az ma elmarad

csiberibe 2015.02.01. 21:45:58

na, jön végtelenítve az áztnámhiszámál...

beepbeep kedvemszotty 2015.02.01. 21:46:00

Ehhhh :D ezt már nem tudjuk meg :D

Baresz83 2015.02.01. 21:46:00

Na, Fanni el fog élvezni! :)))

csiri bá 2015.02.01. 21:46:06

És az rtl által leitatott közjegyző által hitelesített szavazás alapján Penniszke megy vissza...

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:46:13

Baszki.

NEM erdekel Denisz farka!

2015.02.01. 21:46:17

Mocsár Bt.: -1!

astryle 2015.02.01. 21:46:25

na nézzük Ádinka arcát :D remélem kiborul :P

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.01. 21:46:48

Szép volt Denisz! .-)
Sajnos Edina baromi szomorú lesz.

csiri bá 2015.02.01. 21:46:50

Na akkor halljuk: "ázt nám hiszám ál, ázt nám hiszám ál"... :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:46:58

Ez most kicsit olyan, mint amikor a francia forradalom idején a véglény csőcselék letarolta az arisztokráciát.

alsophila grahami 2015.02.01. 21:47:02

juhúúúúúú..... várom már a mocsári fejeket odabent....... :PPPPP

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.01. 21:47:05

Készüljünk a Dini reakcióra

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:47:26

Igazam vót helyett most lesz a eztnemhiszeméééél

mr miss 2015.02.01. 21:47:52

Dani magát adta :D Na, hát a végső mindig ez. Kicsit fura, ahogy Lilu sajnálkozik, de hát mindegy végülis.

nicu71 2015.02.01. 21:47:52

fuj...nade tudtam hogy dennis megy vissza mekkora arca lesz...

csiri bá 2015.02.01. 21:47:56

Megmontam, hogy te gyössz vicca cshicskhagecchiiiii!! :)))))

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:47:59

@-pkata-: Ennek a tirpáknak nem tudok semmilyen körülmények között örülni, de... látszott h ez lesz. Így több esélye lesz Lacinak és Edinának is, csak kezeljék jól, meg legyen elég kitartásuk, mert szerintem kemény idők várnak rájuk. Lacinak valahogy muszáj lenne rendeznie a dolgokat Robinnal, mert kelleni fog még egy ember.

perszepolisz 2015.02.01. 21:48:04

Jaj dani. Zsuval végigvitted volna a játékot, csak hát az a hülye szex.

Baresz83 2015.02.01. 21:48:05

@sui.generis: a mocsáriak azpk Dórièk amúgy...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.01. 21:48:10

Sírok :( (nem)

De ha valaki meg akarna vigasztalni :)

krisszvector 2015.02.01. 21:48:28

Lacit és Édinát biztosan leordibálja most Dénes...:DDDDDDDDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:48:33

@-pkata-: A kártyád meg durván jó :)

másodpéldány 2015.02.01. 21:48:44

én azt hittem a Dani megy vissza, de örülök hogy Denisz megy, mert Fanninak szüksége van egy játékostársra... és túlságosan ki lett volna húzva alóla a szőnyeg, ha a Denisz kiesik...

Krétagarbó 2015.02.01. 21:48:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): sztem is, de ha ez kell, ez kell. Antallnak volt egy mondása '56 után: én most lemerülök és kibekkelem. Ennyike:)

alsophila grahami 2015.02.01. 21:48:57

@Schlomo Goldberg: ahahahaaaaaa ez jóóó vóóóót :DDDDD

astryle 2015.02.01. 21:49:00

Legközelebb Fanni megy Ádinkával

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:49:12

@őszinte sixx valódi kedvence: ne relativizálj. Miben szórakoztató Denisz? Én egyszer sem tudtam rajta "szórakozni". Még csak nem is vicces.

Beszélhetünk Daniról is, de most Deniszről van szó. :)

csiri bá 2015.02.01. 21:49:19

Dani, nyílik az utcaajtó... mehetsz csikket szedni. :)))

schanc 2015.02.01. 21:49:24

Kíváncsi vagyok, beismeri-e, hogy túltolták Zsu kicsinálását. Lehet, hogy Zsu őt kinn hagyta volna?

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:49:31

@Köcsöglány: ;DDDDDDDDDDDDDD
@sui.generis: mert a faszlantos vitte a sót ;-)))) úgy nem nehéz ;DDDDDDDDD

mr miss 2015.02.01. 21:49:38

Dani megérdemelte ezt a vereséget az Edinával közösen tolt lelkiterror miatt. Nagyon megutáltatta magát, hát ez van.

rsty 2015.02.01. 21:49:41

szégyen, hogy erre van igény..

Baresz83 2015.02.01. 21:49:42

@perszepolisz: és most Zsu hogy örülhet...

Mók_Ica 2015.02.01. 21:49:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): denisz uzsorásai pénzt akarnak..... denisz pedig a nyereményből tud csak fizetni :)))

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.01. 21:49:55

Arisztokrácia? Ugyan már..álruhás királyfi keveredett a néppel? Keveredett..megették.Bocsi,malacka :)

kis.herceg 2015.02.01. 21:50:17

basszameg hogy mindig ezek a faszlóbáló karakterek a népszerûek, nem az én mûsorom ez..

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:50:56

hopp sári sarokra, kapd a pélóm marokra...
denisz pricelesss ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

astryle 2015.02.01. 21:51:05

ÖSSZEESIK A RIBANCA :D

csiri bá 2015.02.01. 21:51:06

Ádinkának hirtelen lement a vérnyomása. :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:51:09

Robinnak már zakatolnak az agyában a kerekek....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:51:14

Dóri miért visit? Nem ő, hanem Fanni, illetve Fanni pinája nyerte meg Denisznek a párbajt.

2015.02.01. 21:51:33

Kedves Dani!
Remélem olvasod majd ezeket a kommenteket. Bocs, hogy Denyálnak hívtalak, mióta Zsét betámadtad. Ez csak játék volt a betűkkel: D-Á-N-I(Y)-E-L -> Denyál. Ott vesztettél, hogy falkában támadtatok. Pedig mondta Atus az elején, sőt Te is, hogy nem szabad. Miért voltál ilyen buta? Simán nyerhettetek volna Zsúval. Szasz! (De nyál egy alak vagy :-)))

Mók_Ica 2015.02.01. 21:51:41

@-pkata-: remélem dórival és dóri kint is marad.....

malevil2050 2015.02.01. 21:51:50

Nos akko gratulálok a győztesnek.Fütyiknek fütyi,esz a trend ú láccik,ebben van a fantázia.Győzött A PPP egyike.Egy kicsit visszavonulunk pihenni,mindenkit csókoltatunk.

spinks 2015.02.01. 21:51:53

Lila gőzöm nincs ki lesz a Végső nyertes....

dzsézön tetem 2015.02.01. 21:52:15

Nyíregyháza? Tirpák?! Egy tirpák??!!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 21:52:29

Dani hasonló volt mint Attila. Hát Lilu is rendesen vakon van :D :D

spinks 2015.02.01. 21:52:32

Lila gőzöm nincs ki lesz a végső győztes....

csiri bá 2015.02.01. 21:52:35

@-pkata-: már megint rossz helyre állt. :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 21:52:43

@Mók_Ica: ja, hogy ők szavazták volna vissza? Invesztáltak néhány okostelefonba és még mindig megérte tolni rá a szavazatot, mint bukni a zsét? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:52:56

@Mók_Ica: Nem hiszem, hogy lányt választana, inkább Robint viszi akkor.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:52:57

@schanc: zsúért kár, jó karakter volt bent

Rémület 2015.02.01. 21:53:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem. Ezt a párbajt Dani vesztette el Denisznek. Nem volt jó taktika az Edinával közös Zsuzsa betámadás.

vastyúk is .. 2015.02.01. 21:53:21

@malevil2050: Készülj, a vágóhídon szerintem Edinánk lesz a következő :(

alsophila grahami 2015.02.01. 21:53:25

PUTRIS ASSZONYSÁG HOGY ÖSSZEOMLOTT :DDDDDDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:53:39

@-pkata-: Nem rajtam múlt, tényleg :) Tudom, h Edinának, meg Lacinak is szar ez most, de hosszútávon ezzel jártak jobban, csak ezt ők még nem tudják. Remélem, Laci észbe kap, Robin meg nem Dennisék mellé áll (ha lenne esze, nem tenné), és akkor Laci Fannit vagy Dórit fogja vinni.

Schlomo Goldberg 2015.02.01. 21:53:40

Maugli látványosan összerogyott, könnyem csorog, szép nap a mai

Krétagarbó 2015.02.01. 21:53:50

@-pkata-: Én is azt néztem, hogy ott állt, mint lúd a jégen és újtatervezett...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:53:57

@csiri bá: Akkor Robin a varnyú, nem a Laci? :)
Azért arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy Laci miből gondolta odabenn, hogy a Denisz megy vissza?

spinks 2015.02.01. 21:53:59

@őszinte sixx valódi kedvence: nah vegreeeeeee már az 1527 karakternyi kacagás... :)

spinks 2015.02.01. 21:54:34

Dórit kéne már kirobbantani.

kamilla123 2015.02.01. 21:54:46

@Spitzbauer: :-)) amúgy Edinka most majd tök jól tud szerepelni. Lacival olyan mártír showt lenyomhatnak, h öröm lesz nézni. Remélem a sajnálat kártyát nem tudja úgy kijátszani, h annak farvizén megnyerje a játékot. De az biztos, h visszavesz majd a pofájából.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:54:54

@-pkata-: Ha együtt marad Edinával, szerintem Edina miatt nem fogja kivinni Robint. Ha Robin meg is támogatja őket, akkor meg pláne nem.

Krétagarbó 2015.02.01. 21:55:16

@malevil2050: Jó éjt, asszem én is megyek a jobb dolgomra:)))

perszepolisz 2015.02.01. 21:55:17

kövi párbaj Edina Fanni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:55:31

@Krétagarbó: :)))) eez jó, "lúd a jégen és újratervezett" :D
@Csak ügyesen!: Attól tartok, egyik lány ellen se jönne vissza. De még van mennyi? 1 hét kiválasztásig? Addig 100-szor összekaphatnak majd...
Kivi vagyok Dani levelére.

bigél 2015.02.01. 21:55:34

@-pkata-: wishful thinking (bármit is mondjon Laci, neki ez szerintem elégtétel)

kamilla123 2015.02.01. 21:55:38

@Schlomo Goldberg: csak nehogy a nézők megsajnálják. Olyan látványosan rogyott össze, behánytam tőle

2015.02.01. 21:55:49

57-43 volt tán a százalékos arány, a szavazók ezek szerint csak kíváncsibbak arra, hogyan dugja rommá a villa hisztérikáját egy rossz Aurelio-klón, mint arra, milyen hülye kacsatáncot tud lejteni a joghallgatónak mondott budai úrifiú.

Sixx milyen jól fogalmazta meg a comment-en :D

MacákékIcukája 2015.02.01. 21:56:15

En nem akarom a Deniszt nezni, nagyon paraszt :(

@-pkata-: "Robinnak már zakatolnak az agyában a kerekek.... " nekem is feltunt, rogton elkezdett gondolkodni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.01. 21:56:18

@Csak ügyesen!: Ha Dórit viszi Lacira szavazok, -bár Dórinak megdönthetetlen érvei vannak Laci ellen - ha Fannit, akkor Fannira.

kamilla123 2015.02.01. 21:56:32

Robin nagyon gyászos pofát vágott. Ennyire bírta Danit? vagy miért? mert mellé állt? egy nagy rivális esett ki, örülnie kéne

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 21:56:36

@spinks: talán laci, ha nem produkál valami ocsmányat
bár erre kicsi az esély ;DDDDDDDDDDDDDDD

@Spitzbauer: ;DDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2015.02.01. 21:56:38

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :)))

@-pkata-: pedig jobb lenne dóri....

@Krétagarbó: hát érdekes volt, hogy dóri rögtön odarohant, fáncsi pedig lassan botorkált oda hozzá....

Csak ügyesen! 2015.02.01. 21:56:42

@-pkata-: Szerintem nem jól gondolod, de majd meglátjuk még addig, sok múlik ezen a héten.

Rémület 2015.02.01. 21:56:48

Legközelebb Laci esik ki, Edina visszaváltozik magányos, ámde cuki leánykává és megnyeri.

csiri bá 2015.02.01. 21:56:50

@kamilla123: nagy színész... valami ZS kategóriás filmbe jó lenne. :)))

bigél 2015.02.01. 21:56:58

@Köcsöglány: ja, ezen meglepődtem én is . nem szerettem Attilát, de baromi jól játszott, nagyságrendekkel jobban, mint Dani

malevil2050 2015.02.01. 21:57:14

@Spitzbauer: Magasfokon tévecc,nagyon eccerű itt képlet PPP ,tudom póriasan is ,a b@szással mindent le lehet adni,és itt esz a lényeg, a többi csak körítés.Ávánti és gutbáj.

Schlomo Goldberg 2015.02.01. 21:57:17

@kamilla123: igen, gusztustalan volt, de hát ő azt hiszi hogy ez a Maunika shó

2015.02.01. 21:57:18

@Well...: zsu szavazói nem felejtettek

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 21:57:39

Szerintem Laci lesz a következő. 3 szavazata már biztos van. Edinát nem akarják majd ellenfélnek. Vagy még max Robin.

lukacstoncsi 2015.02.01. 21:57:45

Sziasztok!

Még Liluék is meglepődtek...Dennis aktívabb volt a párbajon Dani nem volt lehengerlő hozta a visszafogott énjét.Szerintem több okból ment Dennis vissza.Egyrészt Fannikával a lamúr miatt, meg hogy a hármas ismét meglegyen, duplája a facebook like-ja mint Daninak és kicsit többet szerepelt adásban.Kicsit túltolták Edináék ez most ütött vissza.Nekem egyébként Dani is sok szor ellentmondásos mindig úgy beszél hogy ne legyen támadható.Pedig ellentmondott sok mindenben magának.Dennis korrekt volt de nyerni nem fog.

kamilla123 2015.02.01. 21:57:47

@fosch9: hát Laci is azért ment vissza Zsu ellen, mert telibedugta Análkát, és ez kell a népnek. Pedig Zsu is jó játékos volt, nevezzük taktikának vagy csak szarkavarásnak, de jól csinálta műsor szempontból.

másodpéldány 2015.02.01. 21:57:47

@csiri bá:

"Dani, nyílik az utcaajtó... mehetsz csikket szedni. :))) "

a 12 kerbe? na neee.... két nagyon rossz húzása volt Daninak, a zsé elleni kíméletlen kampány, az totál értelmetlen és gáz volt 8hozzáteszem nem vagyok zsé fan csakhát a csaholó kíméletlen falka, amelyik az utolsó vérig meg se áll, gáz volt)

a másik rossz húzás az egy alap árulás volt, amikor leszedte laciról a kendőt...

mind a két cselekedetnél sok szavazót vesztett, mert ezek a barátok illetve a saját csoport elárulásai voltak, ezt a nézők sohase tolerálták jól...

pl Béci is ezért esett ki, egy hasonló árulás miatt...

ezzel szemben denisz, ha nem is egy óriási karakter de egyszerű és szerethető, szerintem senkit nem árult el a villában... a kint barátnő elhagyása számomra még mindig kétséges, hogy mi a full sztori, de egyébként a szakítás olyan szempontból rendben volt, hogy így tiszta lappal kezdhetett a villában és nem egy hazugsággal a hátában...

pomac 2015.02.01. 21:58:13

nekem van egy sejtésem hogy laci lesz a kiválasztott, nem edina

Mók_Ica 2015.02.01. 21:58:17

@Krétagarbó: jó éjt :)))

@kamilla123: vele beszélgetett sokat....

bigél 2015.02.01. 21:58:18

@kamilla123: jóban voltak, szerintem normális, hogy sajnálja (de az is lehet, hogy a jól kidolgozott taktikája dőlt dugába ;), ezért oly szomorú)

Öribari Szerivan 2015.02.01. 21:58:32

Na hálistennek! Nem kell látnunk többé az öntelt danipofát.
Most még Edinát kéretik, aztán tökmindegy.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.01. 21:58:35

@spinks: Jaja, az má rég időszerű....
Ha Laci kiesne a kövi párbajon, akkor Edina egyedül marad és tuti döntős.

astryle 2015.02.01. 21:58:58

@-pkata-:
Pénisz - Laci
Faszni - Laci
PVC - Laci
Rubint - Laci
Ádina - Fanni
Laci - Fanni

Ahha tényleg a tírpák megy :D Szerinted kit visz ki? Fannikát vagy Dórit? esetleg Rubintot?

Ditti82 2015.02.01. 22:00:00

@lukacstoncsi: Úgy vágták össze, azért szerepelt többet.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:00:15

@kamilla123: remélem nem lesz mártírsó, mert eret vágok ;DDDDDDDDDDDDDD

@spinks: csi21 :DDDD igyekszem ;DDDDDDDDDD

Well... 2015.02.01. 22:00:24

@malevil2050: igen b@szassal mindeent el lehet talan meg Edinat is...bar remelem, h nem

kamilla123 2015.02.01. 22:00:43

@csiri bá: ja, Laci támogatta, mint a sírnál vmi özvegyet. Most összezár Lacival, és az lenne a jó, h nem konfrontálódnának velük a többiek, ezáltal unalmasak lennénk. Edina is ezt akarta csinálni amúgy Zsu-val, csak olyan féltékeny volt, h nem jött össze az ignorálás.

Vagy pedig lehetne konfrontáció, csak ne a többiek kezdeményezzék, mert akkor megsajnálják a farkaslányt a nézők.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:00:59

@astryle: Ha Rubint rá rakja, akkor őt. Dóra ellen vagy Fáni ellen nem jönne vissza.
Szerintem azt ő is végiggondolja, hogy Dórival szemben az anyázás elég húzós, Fáni mögött meg ott van Denisz.

bigél 2015.02.01. 22:01:08

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: nem :( semmit nem kaptam - vagy csak nem jó helyen keresem?

pomac 2015.02.01. 22:01:11

@másodpéldány: szakitás hitelét csak az rontja hogy egyből ment a barátnő után egy kamerta és löt 3 perc és ott terem a testvére is ezen kivül még hihető is lenne

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.01. 22:01:11

Denisz miért emlegeti az anyukáját? Tudtok erről valamit?

csiri bá 2015.02.01. 22:01:11

@-pkata-: 4 van a Pampulának... hogy ki visz majd ki? az még kérdés... vagy Robin újratervez, magára rakat és kiviszi ő, ez már egyszer bevált...

kis.herceg 2015.02.01. 22:01:18

Egyébként esélye sem volt Daninak, a szerkesztõk egyszerûen nem hagyhatták hogy Dani Edina Laci 3v2 legyen Fannival és Dórival. Akkor teljes unalomba fulladt volna a mûsor.

kamilla123 2015.02.01. 22:01:18

@bigél: nyilván szomorú, de ez a látványos összerogyás, h LAci tartja meg. Hagyjuk már...

malevil2050 2015.02.01. 22:01:23

@vastyúk is ..: @Krétagarbó: Mire kell ismét gyüvök és addig is szárazon tartom a puskaport,egyenlőre elég vót.A zég álgyon benneteket (is)

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:01:26

Robinon látszott hogy nem volt meggyőző hogy Danit várta vissza.Kíváncsi vagyok kikhez fog jobban húzni.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:01:33

@malevil2050: neked legyen mondva, bár - felhívnám figyelmed arra az aprócska tényre, miszerint láttunk b@szást odabent putris módra is - már akinek volt gyomra megnézni, nekem nem, a fotótól is okádhatnékom támadt, annyira szemérmetes módon töltette magát az az erdélyi virágszál (inkább gyomnövény) a vádembörével, szal miről is beszélsz??

másodpéldány 2015.02.01. 22:01:37

Fanniafanok!

szerintem baromi jó speechet tartott fanni és nem tudom észrevettétek mikor Lilu arra utalt, hogy fanni esetleg műsorvezető lesz valamelyik következő villában?

a legjobb tanuló cím is egy díj volt (szerintem ezt is megérdemelte) és most ezzel a mondattal Lilu szerintem a stáb akarja biztatni Fannit, ez egy üzenet, hogy neki akkor is minden rendben lesz, ha nem nyeri meg a villát...

astryle 2015.02.01. 22:02:40

Ez a svájci kancigány teljesen tönkrevágja a műsort. Húzzál már haza te megélhetési celebretek

2015.02.01. 22:02:40

@kamilla123:
Már megérte nézni azért az 5 másodpercért amíg Dinkát mutatták. Majdnem elájult! Hosszú idő telt el azóta, hogy valami nem úgy történt, ahogy ő elképzelte. VÉÉÉÉGRE!

Remélem, Lackó is kiesik mellőle 2 hét múlva bárki ellen.

A "hölgykoszorúnak" üzenem, hogy itt nem az igénytelenség, meg Pffhánny pinája győzött, hanem a falkában támadás vesztett. Soha nem szavaztam volna Dönizre (most sem mert BlackBerry-m van), de Denyál ellen csak Dinka lett volna únszibb.

másodpéldány 2015.02.01. 22:02:40

@pomac_ [(k)an]ál:

igen valami még nem teljes a szakítás körül, én még mindig úgy érzem meg volt beszélve... de majd kiderül, vagy sohase...

pomac 2015.02.01. 22:02:50

@kamilla123: lesz ott konfliktus mivel ott a kondi szoli :DDD

2015.02.01. 22:03:03

Hát sokat változott a nézőközönség összetétele, ha ez a faszlóbáló, farokmarok kell a népnek.
Korábban mikor Szabolcs , Milo , Attila nyert akkor ilyen sötét gyökerek sehol se lettek volna.
Ez a párbaj még érdekelt, merre megy tovább az RTL, most már tudom, így 10-től már nem kell szabaddá tennem magam :)
Minden rosszban van valami jó..

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:03:12

@DerültÉgből: A nagymamáját emlegeti szerintem mert gondolom meghalt.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:03:20

Na, Dani két pillanat alatt átlátta, h miért esett ki.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:03:32

"értékek csatája" hahh, ez a Denyál de beteg már!!!!!! na majd talán ha visszanézi magát...
"értékek" :DDDDDDD

perszepolisz 2015.02.01. 22:03:48

@sepörd: Jé ugyanezt mondja most Dani is.D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 22:03:54

@Rémület: Lehet. De vágott anyagokat láthattunk a Zsuzsa-féle konfliktusokról (lássuk be, a villa ökumenikus ellenszenvét birtokolta Zsuzsa a kezdetektől fogva) és vágott anyagokat láthattunk az elmúlt két hétben Deniszről (Fanniról) és Daniról is, és szerintem inkább az utóbbi hatása érződött a párbajon.

bigél 2015.02.01. 22:04:06

@kamilla123: Robinról volt szó vagy nem? én arra reagáltam. :D :D Dinka nem érdekel.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:04:16

@Spitzbauer: Miért akarod, h Edina nyerjen?

vastyúk is .. 2015.02.01. 22:04:36

@Csak ügyesen!: igen. Teljesen normálisakat mond.

másodpéldány 2015.02.01. 22:04:50

@astryle:

mindenképpen kiesik Laci, csak remélhetőleg Fannit viszi, és Fanni győz és akkor biztos lesz még két hete, tehát Fanni benne van a 4-ben... és akkor én már rendben vagyok...

Well... 2015.02.01. 22:05:09

@kamilla123: ja a nagypapa halalhirere nem rogyott meg....laccik ki a fontosabb a csalad, vagy a csikkszedegeto ugyvedjelolt

perszepolisz 2015.02.01. 22:05:11

Dani tényleg jól átlátja itt a szitut, de akkor benn miért nem volt okosabb?

csiri bá 2015.02.01. 22:05:15

Jájjáj ez a műsírás...

alsophila grahami 2015.02.01. 22:05:39

@SmittyB: te se vágod, mi? segítek:

A FRÖCSÖGŐ ROSSZINDULAT ELLEN SZAVAZTUNK MA!!!
NEM f@szlóbálás MELLETT, hanem a MOCSÁRI alja mentalitás ELLEN!!

2015.02.01. 22:05:39

@Csak ügyesen!: Igazad van! Essen ki Dinka, és utána Lackó!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.01. 22:05:53

Ez az,Edina,sííírj,bőőőgj,sííííííírj,zokogj :D

pomac 2015.02.01. 22:06:02

lehet hogy nem is lacit szereti hanem titkon danit :DDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:06:03

@másodpéldány: Nem olyan biztos az, h Laci kiesik. Csak ennyit fűznék ehhez hozzá :)

Baresz83 2015.02.01. 22:06:11

Edina most először őszinte kb...

Ditti82 2015.02.01. 22:06:13

Laci feje... Ejnye, Edinka...

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.01. 22:06:21

@lukacstoncsi: Köszi :)
@Spitzbauer: Nekem is a falkázásnál fordult át a véleményem.

perszepolisz 2015.02.01. 22:06:22

Edinka azért sír, mert már tudja Laci a kövi és akkor kurva szar lesz neki.

2015.02.01. 22:06:28

@kamilla123: nekem hiányzik zsé
@Spitzbauer: így van

Darth_Vader 2015.02.01. 22:06:52

A buta pincérnő, piros kabátban című előadást láttuk.

Rémület 2015.02.01. 22:07:36

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én azóta nem csíptem Danit, amióta lement aljasba Zsuzsával szemben. Nem találgatok, hogy mit gondolnék, ha máshogy vágnák a műsort. Amit látok, az alapján alkotok véleményt.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:07:39

@másodpéldány: ja, és nostradamus jóslataiba is sok mindent bele lehet magyarázni ;DDDDDDDD

@sui.generis: egy EKG

@kamilla123: sztem is jól csinálta, ott baszta el, hogy nem kuratta le magát lacival
ott kellett volna erősebben tolni a szekeret

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:07:45

@perszepolisz: Igazából zsákutcában volt, nem tudott mit csinálni azután h Fanni lilát kapott, Laci pedig Dennisre tette a jelet, őt már csak utazott. A hiba az azelőtti párbajnál volt, azt be kellett volna vállalni, bár lehet h akkor is kiesett volna. A taktikai hiba a Zsu elleni látványos elfordulás volt.

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:07:49

Pont nem kéne most azt végigvinni amit elterveztek.Mert már nincs értelme.Mindenki ismeri a másikat.Robin még aki bizonytalan de kiderül szerintem hogy hova húz igazán majd.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.01. 22:08:12

Dani még keményen vakon van a stratégiai viszonyokkal....

2015.02.01. 22:08:13

@sui.generis: a két oldal még mindig nem érti egymást :D

alsophila grahami 2015.02.01. 22:08:14

@Darth_Vader: "pincérnő"?? túlgondolod :PP :DDD

pomac 2015.02.01. 22:09:06

@perszepolisz: tudja ő,hogy mit csinált bent, csak azt nem hogy ez nyerő e vagy nem

Ditti82 2015.02.01. 22:09:10

@sepörd: Mert így aztán nem 3v2 lesz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 22:09:18

Na, ahogy elnézem a révolution itt is tobzódik. :D

malevil2050 2015.02.01. 22:09:20

@sui.generis: Nahh még erre válaszolok ha már megszólítottál,késziccsed a köv nikkedet,mert rövidesen kiszórnak.Amúgy a 90 százalékát nem érted az egésznek,ennyi.

2015.02.01. 22:09:22

Denyál: áDinka érti a játékot. Annyira érti Dinka a játékot, hogy Zsét kitúrta a saját Bt.-jéből. Ezt a nagyokos Denyál nem látta át?

Dönizzel meg az a baja, hogy nem acsarkodik? Gyávának tartja.

Na Atus most kosztja!

perszepolisz 2015.02.01. 22:09:38

Jaj nem az a lényeg, hogy kivel nem tudsz együtt élni, hanem hogy lehet minél többet benn dekkolni.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:09:55

@fosch9: azé Danink is erősen vakon van még ;))

de Atti most megmondja a TUTIT!!!!!! és valóban AZ van, amit mond!!!!

kamilla123 2015.02.01. 22:10:07

olyan faszságokat tudnak kérdezni Éviék. Amúgy megkérdezném Danit, mit szól hozzá, h tegnap Zsu azt mondta,h őt támogatja.

Baresz83 2015.02.01. 22:10:11

@csiri bá: de az ááám!!

Na Attika megmondja a tutit!

2015.02.01. 22:10:14

Atus azt mondja, amit fent írtam. Én vagyok Atus?

MacákékIcukája 2015.02.01. 22:10:15

Attila milyen jokat mond. Teljesen igaza van.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 22:10:51

@Rémület: Nem Danit védem, mondtam már többször is, hogy utálom, mint a szart. De hogy egy farokcsóváló Deniszt sztárolnak, az már mindennek a legalja.

perszepolisz 2015.02.01. 22:11:08

Ilyen elemzések miért nem voltak eddig a Belevalóban? Ezek tök jó.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:11:20

anyám, attila szépen lealázta aut élő adásban :-O :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

alsophila grahami 2015.02.01. 22:11:31

de azért Lackónk fején is levehető volt a bekapcsolásnál, hogy mintha villany gyúlt volna az agyában, hogy rossz oldalra állt ;)

2015.02.01. 22:11:51

Denyál nem érzi rosszul magát, hogy Dinka mellé állt. Ez hülye! Így büszkén esett ki :-DDDD

2015.02.01. 22:12:30

@sui.generis: talán egyszer kitisztul dani is, attival kapcs egyetértek

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:12:36

Attila épp vonalban...Jól mondta igaza volt.Viszont a Kinguciját épp ő küldte párbajozni aki kivitte Petit és kinnhagyta.

2015.02.01. 22:13:03

Au besokallt. Érezte az oltást. Hehe! (Én Au drukker voltam, de ez most jó volt)

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:13:20

@kamilla123: ebből is látszik, hogy mennyire szar ember zsú, pfffffff ;DDDDDDDD

Darth_Vader 2015.02.01. 22:13:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Fentebb írta valaki:

"te se vágod, mi? segítek:

A FRÖCSÖGŐ ROSSZINDULAT ELLEN SZAVAZTUNK MA!!!
NEM f@szlóbálás MELLETT, hanem a MOCSÁRI alja mentalitás ELLEN!! "

alsophila grahami 2015.02.01. 22:13:52

Zsu pedig ott b@szta el, hogy nem volt elég vér a pucájában, hogy Danit kihozza, mert ugyanígy hagyta volna ki a csikkszedegető betanított munkást... végzetes hiba volt, Attila meg jól beszélt, végre egy olyan BV, amiben felhomályosítják a kiesettet, hogy hol nézte be a játékot... ;)

mr miss 2015.02.01. 22:14:14

@Well...: ugyan, csak megborult a tattika, és hát azon van mit sírni :)

astryle 2015.02.01. 22:14:15

@őszinte sixx valódi kedvence:
nagyon helyes, hogy helyrerakják a kancigányt.. kicsit nagy az arca :D Eddig minden kieső műsorba bealázták

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:14:30

@Darth_Vader: A mocsár az a Fanni-Dóri-Dennis brigád, csak szólok.

Baresz83 2015.02.01. 22:15:01

@Darth_Vader: a mocsáriak akkor is Dóriék, őket nevezzük így, már írtam korábban is a sorok írójának

2015.02.01. 22:15:02

@Spitzbauer: au drukker? :D nekem sosem volt szimpi

pomac 2015.02.01. 22:15:29

ez nem is volt eddig vagy csak nekem nem rémlik :DDD laciiii :DDDDDDDDDDDDDDD

Rémület 2015.02.01. 22:15:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem hinném, hogy sztárolják Deniszt. A szerkesztők szerintem nem akarták, hogy annyira túlsúlyba kerüljenek Edináék. Ha Dani ment volna vissza, igazságuk még erősebb tudatában Fannit kezdték volna el kicsinálni. Azt meg nem akarja a csatorna.

kamilla123 2015.02.01. 22:15:41

@őszinte sixx valódi kedvence: ja, persze. Dani sztem kicsit elszégyellné magát, hogy Zsu még itt is kiállt mellette.

Baresz83 2015.02.01. 22:15:45

@Csak ügyesen!: Köszönöm! Végre más is jelzi!! :)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:15:48

@Darth_Vader: Történetileg alakult így, ők voltak így elnevezve ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:15:50

Na ezt az összeállítást még nem láttuk Denisz pöcséről

alsophila grahami 2015.02.01. 22:15:57

@sui.generis: "kint", nem ki. :D nah, szóval, az ilyen BV-nak van értelme, nem az idióta bohóckodásnak - ha már "taktikai" játékról beszélünk.

Baresz83 2015.02.01. 22:16:35

@Darth_Vader: mindenki szerint. Mert a legelején ezt a nevet kapták.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:17:02

@astryle: azért az ő színvonalán nem nehéz alázni ;DDDDDDDDDDDDDDDDd

@sui.generis: a faszt, ott ádinát kellett volna vinni és visszamegy

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:18:02

nem értem, miért mindenki Dórit vitetné Lacival....

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:18:11

Remélem, h Lacci kivételesen hallgatni fog Danira, nyilván ezt neki is elmondta.

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:18:12

Szerintem Attila nem osztott ki senkit teljesen normálisan elmondta a jót meg azt is hol hibázott Dani.
Én nem bántam volna ha mindkettő kiesik.Dennisre kiváncsi vagyok mit fog ezentúl mutatni meg mennyire lesz őszinte a Fannihoz.Azt senki nem mossa le róla hogy a nőjét élő adásban koptatta le.Ennyire szar ember.És itt magyarázkodhat jobbra balra ez nem egy részeg előadott k anyázás.

Ditti82 2015.02.01. 22:18:22

@-pkata-: Amúgy nem volt annyira elrugaszkodott "paródia".

Darth_Vader 2015.02.01. 22:18:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Nem kell mindenbe a francia forradalmat is belelátni.....
Ez egy szar valóságshow, csak szólok.

csiri bá 2015.02.01. 22:18:26

@-pkata-: hiánypótló volt. :DDD

Baresz83 2015.02.01. 22:18:27

@pomac_ [(k)an]ál: nekem sem rémlett...

Edina szerethető lány?? Köszönjük, ülj le Dani, egyes!

mr miss 2015.02.01. 22:18:39

@másodpéldány: ez nekem is feltűnt, "lehet h a következő szériát te fogod vezetni" bár szerintem Lilu nem bírja Fannit, mindig akkor szól közbe, amikor épp hülyén jön ki F mondanivalója.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:18:46

@kamilla123: olyannak ismerted meg aki emiatt elszégyellné magát...?...

Ditti82 2015.02.01. 22:19:43

@-pkata-: Mert Fáncsika ellen még annyi esélye se lenne.

2015.02.01. 22:19:57

Mennyi marhaságot hord ez (=Denyál) itt össze: "Edina egy olyan szerethető lány,.." - nem is kell tovább idéznem, ugye? :-DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:20:09

@Csak ügyesen!: Miért hallgatna? Dani is kinn maradt... :)
@Ditti82: hát, nem...
@csiri bá: nekem nem hiányzott :)

2015.02.01. 22:20:14

@kamilla123: nem is akartam tovább nézni a bentmaradék már nem fog sót csinálni

alsophila grahami 2015.02.01. 22:20:15

@őszinte sixx valódi kedvence: az is jó lett vón' ;) csak az rizikós volt, tod mért... mert akkor a kis görcs kijátszotta volna a gyászoló lányka-kártyát (amit amúgy rendesen hanyagolt most így, hogy nem volt szüksége rá), de Denyált én fullra veszem, hogy ugyanígy állva hagyta volna, mint most a kis f@szlóbáló :DD

Baresz83 2015.02.01. 22:20:28

Úúú, de vékonyak voltak az elején mindannyian!!!! :)

másodpéldány 2015.02.01. 22:20:40

@csiri bá:

"Jájjáj ez a műsírás..."

bezony, üvöltött, hogy ez egy műsírás volt a femme fateline részéről ...

nem akarok egy lakatlan szigeten edinával kikötni, még lacit is jobban tudnám kezelni, mint az edina nevű csörtetőt

2015.02.01. 22:21:53

@sui.generis: Ki vagy te, hogy tudod miért szavazott több ezer ember?
Szálljál már le...!

pomac 2015.02.01. 22:21:59

@Baresz83: ezt vajon mért nem ebben a terjedelemben mutatták be eddig ? :DDD vajon miért :DDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:22:30

@-pkata-: Mert ő a leggyengébb, szerintem a szerkik is őt vitetnék ki vele. És amennyire kreatívak, ezt lehet h meg is fogják oldani. Az ő esetében Lacinak csak annyit kell tenni, h megmondja h gázul viselkedett, nagyon sajnálja, mennyire sokra tartja Dóri belső értékeit, viszont nem vesz részt a játékban, nem csinál semmit, még nem volt párbajon, a játék végén ez már kevés. Kiválasztás után egy hétig tündérmanó lesz, pislog a barna szemeivel és nagyon szerelmesek lesznek Edinával. Dóri viszlát.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:22:32

@Spitzbauer: pólóra kívánkozó mondat volt! :DDDDDDDDDD

na de majd egy-két nap, és rájön... esetleg konverzál kicsit Attival ;))

de azon azért ledöbbentem, hogy ezek szerint Attila ellátta őket taktikai utasításokkal, nem csak a párbajra!!! ez a barom meg.... pont nem azt csinálta, ennyit tud :DDDD még hogy ő volt az ész! :DDDDD

Baresz83 2015.02.01. 22:22:59

@pomac_ [(k)an]ál: ez egy nagggyon jó kérdés!!! :))))

kis.herceg 2015.02.01. 22:23:20

már búcsúfilmet se képesek vágni a kiesõnek?

csiri bá 2015.02.01. 22:23:21

@másodpéldány: femme fateline??? az meg mi a tosz?

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:23:24

@Csak ügyesen!: @-pkata-: Azt kihagytam, h ha emellé Dóri még el is veszíti a kontrollt, mint pl a mai öfiben, nyert ügy.

Ditti82 2015.02.01. 22:24:05

@Spitzbauer: Napi 45 percet látsz belőle. Ő meg napi 24 órában együtt volt vele.

csiri bá 2015.02.01. 22:24:25

@-pkata-: tudom, te Pampula királyfi szerszámára rabolnál rá. :)))

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:24:54

@másodpéldány: én egy többmilliós városban sem ;DDDDDDDDDDDDDD

@sui.generis: igen, tuti kijátszotta volna, viszont ha ezt bevállalta volna azzal nagyot nőtt volna a nézők szemében és szerintem vissza ment volna gyász ide vagy oda
de jó is, hogy mondod, nagyon nagy gyász volt, most így utólag visszagondolva ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pomac 2015.02.01. 22:25:08

@SmittyB: ez fordítva is igaz amúgy :DDD

kamilla123 2015.02.01. 22:25:23

@fosch9: én már senkinek nem tudok szívből drukkolni. Az a lényeg, h ne Dinka nyerjen, a többi nem érdekel.

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:26:14

Edina nem játszott el semmit tényleg sírt és kiakadt.Szerintem ne kössünk abba bele feleslegesen mikor valaki elveszti egy fontos játékostársát.Ennyi erővel Fanni minden egyes könnyét is meg lehetne kérdőjelezni mert tud színlelni.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:26:34

@SmittyB: ÉN ezért szavaztam!! és te ne szóljál le, és NE MONDD NEKEM MEG, hogy MIÉRT szavaztam így!!!!

és akkor még egyszer, hogy a szúk kis agyadba beférjen:

NEM A FAROKMUTOGATÁS, ÉS NEM IS A TÖCSKÖLÉS MIATT SZAVAZTAM DENISZRE MA,
SŐT!
PONT EZ TASZÍT BENNE, HANEM A GUSZTUSTALAN FRÖCSÖGŐ BAGÁZS ELLEN!!!!!!

és jó, ha tudod, sokan vannak ezzel így rajtam kívül is - lásd fentebb!!! balfasz!

pomac 2015.02.01. 22:26:55

@Baresz83: akkor még hunyorítva nézted őket most meg tágra nyílt szemekkel ,nem ez lehet az oka neki :D

2015.02.01. 22:27:09

@Ditti82: Ha valaki 45 percben ennyire "szerethető", akkor a fennmaradó 23 óra 15 perc nem elég hogy helyrehozza. Legalább is nálam. És hidd el: IGÁZÁÁM VÁN!!!! ;-DDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.01. 22:27:24

@Spitzbauer: Majd kiderül, hogy mit gondol, ha itt kint el kezd videót nézni meg olvasni...

Mók_Ica 2015.02.01. 22:27:24

@SmittyB: hagyd.... ezt csinálja.....

@-pkata-: mert dóri lófaszt sem csinál....

B.Betyár 2015.02.01. 22:27:33

Két értéktelen karakter csapott össze, de Danika az embertelenségben már olyan messzire ment, hogy egyértelmű volt a kiesése.
Én nem láttam még egy hozzá hasonlóan pondró karaktert. Ezzel szerencsére semeddig sem jutott, végre megkapta azt, ami járt neki.

Érdekes, hogy valamiféle erkölcsi magaslatról beszél, biztos vagyok benne, hogy nagyon meg fog lepődni, ha az utcán pofán fogják baszni.
Az is tuti, hogy akik rá voksoltak volna inkább, még mindig nem értik ;)). Mondjuk ennyi agymosás, vetítés és sulykolás után amit lenyomott ez az elvtelen, gyalázatos kis figura, valamelyest meg is értem, hogy sokakat megvezetett.

csipkebogyótea 2015.02.01. 22:27:45

@sui.generis: Te ezt tényleg komolyan gondolod? A Dani volt mocsári rosszindulatú? Hűha! Kívánom neked, hogy nézd tovább Deniszt és Fannit!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:27:46

@Csak ügyesen!: nem tudom, azt a kurvázást mennyire felejtették el... sztem csak akkor nyerne Laci a Dóra ellen, ha Dóra nagyon elveti a sulykot vele szemben, és legalább olyan csúnyán bánik vele, mint ahogy Röniék a Zsuzsával. De Dóra ennél higgadtabb szerintem.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:28:08

@őszinte sixx valódi kedvence: jajaja, főleg éjszaka gyászolt igen intenzíven :DDDDDD
már most többet sírt Denyál miatt, mint a "tatája" miatt - ez mindent el is mond róla.

astryle 2015.02.01. 22:28:20

úristen megint 2 hét mire egy agyhalott kiesik... :D az a baj, hogy kurvára unalmas ez a 2 hét mindig. Mondjuk holnap biztos jót fogok szórakozni ahogy Ádinka idegösszeroppanást kap.. de az lesz a legszebb amikor kiesik a Lacikája :P lehet annyira összezuhan, hogy kiesik magától XD

kamilla123 2015.02.01. 22:28:27

@mr miss: nekem is eszembe jutott már. h VV Évit lecserélik Fannira. Sztem ő is tudná olyan jól vezetni a műsort, meg viccesebb is. Kár, h Zsu olyan merev volt, mert még lehetett volna neki is egy pálya ez.

Danit nem bírom, de most esküszöm, megsajnáltam, h Au-val kellett beszélgetnie. Látszott rajta, h kurvára idegesíti ez a faszkalap.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 22:28:28

@Darth_Vader: én tudom, de már tényleg el vagyok képedve.

Tényleg a totál nihil és az ordenáré egyszerűség kétlábon járó példányai lennének a menők az ösztönszintig leegyszerűsitett életfelfogásukkal?
Értem én azt is, hogy miről beszéltek, hogy nem kellett volna szeginy ártatlan Zsuzsával baszakodni, stb.(miért is nem?) de visszatekintve, a cselekmények tudatossága legalább feltételez némi agytevékenységet...

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:28:55

Dórin meglepődtem honnan bújt ez elő...Daninak úgy beolvasott részben igaza is volt.Csakhogy nála meg az a baj hogy ítélkezésnek fog fel egy vélemény kinyilvánítást.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:29:01

@csipkebogyótea: köszi, azt fogom tenni :) és igen, TÉNYLEG AZT GONDOLOM, mert azt láttam

nicu71 2015.02.01. 22:29:03

@kamilla123: szerintem meg ha képes összekapni magát Edina,részemről semmi kifogásom nem lenne ha megnyerné.Csak ne Denis nyerje,könyörgöm.

2015.02.01. 22:29:16

@kamilla123: én sem tudok
talán robin ha választani kell

@sui.generis: a falkában támadás ellen kiálltunk

Baresz83 2015.02.01. 22:29:50

@pomac_ [(k)an]ál: most már a fejemet fogom, úgy nézem... :D

alsophila grahami 2015.02.01. 22:30:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nagyon vagy te hallod, de megértelek, nagy lehet a sokk, és még friss az élmény, majd pár nap múlva rájössz (vagy nem) :DDDDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:31:27

@-pkata-: Rég volt az már, csúnya volt, tény, de sok víz lefolyt már a Tiszán azóta. És hidd el, ha megy addig a szárálam, Edina szavazói is Lacira fogják tenni az appot. Szóval érdekes lesz ez, persze, csak akkor van esélyünk, ha a zember közreműködik, és max egy nap sokk után összekapja magát és nem csinál hülyeséget :) De szerintem elszánt lesz :)

2015.02.01. 22:31:38

@sui.generis: Bravó! Gondoltam hogy kicsapja az intelligencia a biztosítékot a szavazóknál, zsák a foltját.
További jó ordibálást!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:31:49

@Mók_Ica: Lehet, de a kurvázás sztem Laci ellen szól, és az is, hogy sokan azt gondolják Laci hisztis, és kihasználja Edinát. Dóra semleges karakter, Laci viszont negatív.

2015.02.01. 22:32:10

@kamilla123: 100%-ig egyetértünk már megint. Akkor nem is Atus vagyok, hanem Kamilla123? :-DDD

kamilla123 2015.02.01. 22:32:46

@astryle: dehhogy!! sztem magán kívül senki nem érdekli ezt a csajt. Ma is az öfiben. h kiakadt, h egy halért odaadta Laci a szolit. Most őszintén: ott bent, mi az a hatalmas dolog, amit ő kapni szeretne a szolizásért?? Meg hogy szándékosan bántani akarta Fannit azzal, h Dórit majd dicséri, milyen jól fogy. Dúl benne a rosszindulat. Olyan értelemben picit szar,h Dani kiesett, h most az ő szavazói majd Dinkára tesznek. Bár sztem sokszor leszarják már utólag azok, akiknek a kedvence kiesett. Engem sem érdekelt, h Zsu Danit mondta (mondjuk nem láttam, h pontosan hogy mondta, és miért)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:32:56

@Csak ügyesen!: De lejátszák újra majd, és akkor olyan lesz, mintha most történt volna... Nem hiszem, lgogy az emberek ezt elfelejtik.... De legye igazad, felejtsék.

2015.02.01. 22:32:57

@B.Betyár: dani kicsinyes volt
@astryle: főleg h alig van 2 hétig műsor ez a fürkész is nagy nulla volt

kamilla123 2015.02.01. 22:33:22

@Spitzbauer: hű, kicsit megijedtem most :-)))

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:33:22

A másik hogy ha nem Lacin van az a kendő és Dani nem annyira gyáva hogy még annak az esélyét sem akarja megadni hogy lehet nem őt viszi Zsu akkor nem biztos hogy ő ül itt.Benn ez lehet nagy tett élni egy ilyen dologgal de a nézők kinn szerintem nem tartották túl elegánsnak mert konkrétan be volt fosva.És Zsu-t se ismerte ennyire

alsophila grahami 2015.02.01. 22:33:52

@fosch9: pontosan ;)) na de az ellen is, amikor sunyiban "kitaktikázzák", hogy most éppen kire fognak rámenni a héten, és tudatosan kicsinálni - úgy idegileg, mint lelkileg. tekintet nélkül mindenre! EZ UNDORÍTÓ VOLT - én ez ellen szavaztam, és fogok is, majd a putris ellen. amint kiviszi valaki!! ;)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:33:57

@-pkata-: Dóri túl semleges, semmilyen leginkább. Laci meg legalább valamilyen. Ha egy pozitív tujáról lenne szó, igazad lenne, de így nem gondolom. Na mindegy, még sok lesz addig.

Ditti82 2015.02.01. 22:34:27

@Rémület: Így meg a mocsár lesz túl súlyban. Sokkal jobb, tényleg. Fáncsinkának akkorára nő az arca, hogy ki kell szedni a vella oldalát, hogy beférjen.

Well... 2015.02.01. 22:34:41

@Rémület: a dani-laci-edina csoportnak konkretan csak egy taktikaja van kicsinalni mindenkit egyesevel idegi alapon...pont mint altalanos suliban, mikor sikerul megsiratni a tanarnot a bunkosaggal, nagyon pontosan tudva, hogy nem csaphatnak pofan a bunkosagod miatt..... pont annyi eszuk van mint amennyi laccik ..... a problema, h itt kinnt pofan csaptak vona oket parszor, es a kintiek ez alapjan itelnek

másodpéldány 2015.02.01. 22:34:49

@Rémület:

két barátot, illetve csoporttársat árult el Dani.

'1. zsét. mikor heteken át tartó hajtóvadászatot tartott ellene Edinával
2. lacit mikor levette a liláját...

a közönség nem megbocsátó az ilyenfajta árulásokkal szemben..

2015.02.01. 22:34:51

@astryle: Sajnos addigra Dinka már naggyon-naggyon sajnálva lenne, mert Lackó kikészíti. Ezért kell, hogy Dinka essen ki előbb :-DDD Utána már tényleg mindegy.

2015.02.01. 22:35:02

@kamilla123: bv-ben telefonon hívták és haknizni ment épp - addigra átértékelte (v megnézett pár adást) :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:36:12

@Csak ügyesen!: Hát, lehet, hogy csak én vagyok ilyen skorpió-bika, aki nem felejt :)

2015.02.01. 22:36:40

@sui.generis: ideje lenne h sorra kerüljön ő is...

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:37:07

@kamilla123: A szoli nagy dolog meg a kondi is most.Edina normálisabb cserét szeretett volna ezt én megértem.És kicsit miért ne basszon ki Fannival.Az is megtette volna nyugodj meg hasonló helyzetben.Laci meg másképp látta ezt.De szerintem úgyis meg lehet kérni az áráét hogy az illetőt nem alázzuk meg hanem mondjuk ő mosogasson el ebéd után pl.és hasonlók ez tök belefér.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:37:11

@kamilla123: +1000 jó meglátások, mint mindig! ;) @másodpéldány: és ez is az, egyetértek, ez volt a veszte a szerencsétlennek, majd rájön ő is! ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.01. 22:37:20

@kamilla123: Hiába kérdeznék, Dani nem venné észre, hogy nem ő az úrember, hanem inkább Zsu az úrinő. Azt gondolná, hogy Zsutól a szavazat neki JÁR. :D

Most is miket hazudott Dani, hogy MIKET MŰVELT Zsu. Mégis miket? És mindezt úgy, hogy Zsu már rég kiesett. A holttestén még ugrált egyet az "értelmiségi". Örülök, hogy a nép (az istenadta nép) igazságot tett :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:37:24

Most azon gondolkodom, ha valami véletlen folytán mégis Fanni - Edina párbaj lenne, akkor kire szavaznék....

csipkebogyótea 2015.02.01. 22:38:02

@Mariann19: Szerintem te ezt egy kicsit túltolod. Nyugi, ez csak egy játék. Velejéig romlott, perverz alakulat? Ugyan már!

alsophila grahami 2015.02.01. 22:38:19

@fosch9: ne is mondd...... végre normális öfiket nézhetnénk, ahol nem kell levenni a hangot ötpercenként! :D

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:38:24

@kamilla123: igen, jól látod, rettenetesen rosszindulatú és aljas
tajgetosz pozitív
úgymond
:DDDDDDDDDDDDDDDDD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:38:25

@-pkata-: Igen, szerintem elég jól látszott a legutóbbi két párbajból is, h meddig terjed a nézők emlékezete :) A legfontosabbnak továbbra is azt tartanám, h Dóri ellen az RTL Lacit támogatná, mint ahogy a héten tette Denisszel. Ha Fannit, vagy Robint viszi, akkor nem. És sajnálom, h ezt kell mondanom, de ez számít a legtöbbet.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:39:31

@-pkata-: Fannira :) De ez csak akkor lesz, ha elkapja a másik csapatot a gépszíj és úgy döntenek, h most kell végső csapással leteríteni az ellent :) De ezt nem nézem ki belőlük.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:39:58

@Csak ügyesen!: Hát, nem tudom. De Frabato vehet tőlem leckéket, ez biztos :D :D

2015.02.01. 22:40:02

@kamilla123: Zsú kb. szart bele. Szerintem nem érdekli. Danit mondta, de engem nem győzött meg (mint látszik is a kommentjeimből :-). Az is lehet, hogy a retek mondta, hogy ha akarsz még haknizni, mondd Denyált. Lehet nem ezekkel a szavakkal.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 22:40:32

@sui.generis: nem ért sokkkként, mert ez egy olyan párbaj volt ez, ahol kurvára nem érdekelt egyikük sem, és/de nyilvánvaló volt, hogy Denisz megy vissza, csak elgondolkodtatott a dolog és ez a vélemény fogalmazódott meg bennem. :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.01. 22:40:33

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nehezen tudom megfogalmazni,hogy mi zavar Daniban,de azt hiszem leginkább az, hogy meg van róla győződve, hogy szellemileg (ez mondjuk igaz)) erkölcsileg magasabban áll, mint a másik trio,de mégis elkövet olyasmit, mint pl.Zsuzsa megalázása volt ott a nyugiban. A másik csapat önazonosabb.A maguk ordenáré módján ugyan.Daninál is megvan az ÉN ILYEN vagyok /más minőségnek értelmezve/,csak sajnos nem olyan. Akkor viszont nem kellene hangoztatni, mert így álszent az egész. Jah és ez "az én párbajomnak később kellett volna bekövetkeznie" szöveg..Mi van?!

2015.02.01. 22:41:29

@sui.generis: az állandó szereplési viszketegségétől és mindenbe beleszólásától viszketne rá a tenyerem ha a közelemben lenne, van egy ilyen munkatársam, folyton ő kell a középpontban legyen mindenbe belepofázik ha kérdezik, ha nem, ha odaillik, ha nem, csak h ő legyen a középpontban - ezt akkor fedeztem fel amikor "megismertem" ádinát :-O

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:41:58

@-pkata-: Ki tudsz ilyet is kártyázni, vagy még túl korai? Mármint h Lackónk lesz-e kiválasztva, illetve h kivel járna jobban, vagy ilyet nem lehet, csak már tényleges alappal rendelkező eseményt?

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:43:09

@Spitzbauer: A haknikat nem az RTL szervezi már a VV5-ös csapatnak sem.Sokan ki is akadtak hogy el lett engedve a kezük a kutya nem hívja őket.1-2 ember után lehet kapkodnak majd egy darabig oszt vége.

mr miss 2015.02.01. 22:43:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én pont úgy emlékszem, hogy nemrég még mindenki azt vette tutira, hogy Dani fog visszamenni.

pomac 2015.02.01. 22:43:35

@kamilla123: olyan munkáshét filing lesz ez ...hogy ki lesz most a burzsuj meg a zsugori :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.01. 22:45:10

@Ditti82: nem baj, nőjön csak meg az arca. És amikor "repedezik a máz az arcáról" (by VV5) hátra dőlve lehet majd élvezni, ahogy a kollégák ekézik majd. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.01. 22:45:44

@DerültÉgből: Dani az a típus, aki mindig a népet akarja leváltani.:)

Mók_Ica 2015.02.01. 22:45:45

@-pkata-: ha kiesik lacci dóri ellen, akkor majd edinát támadják falkában.... talán robin fog mellé állni.... akár még jól is kijöhet belőle.... lacci sztem nem nyerné meg ezt a játékot....

frabatot pedig várjuk egy tanfolyamra hozzád :))))

@Spitzbauer: zsu tuti egy haknin nyomult :))) kell a pénz!! :)))

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:45:50

Egyébként mi a töredékét látjuk annak ahogy élnek és szinte csak a kihegyezett pillanatokat.Tuti hogy tényleg tele lehet a tökük egymással csak nem lehet hova menni.

Ditti82 2015.02.01. 22:45:50

@őszinte sixx valódi kedvence: Ahogy anno PVC-é is akkor már.
@lukacstoncsi: Arról nem is beszélve, hogy Fáncsika még a technikáját is elárulta ország-világ előtt. Na én ezért nem hiszek egy könnycseppjének se. :D

astryle 2015.02.01. 22:46:03

@kamilla123: @fosch9: @Spitzbauer:
Igen sajnos eheti fürkész hét is kaki volt.. a VV4 be a katonai héten dolgozni is kellett. Ádinka meg tényleg csak gyűlölködik odabent.. bezzeg amikor beköltözött ő volt a kis édes erdélyi kislány. Szerintem most fog Pkata-val mondjuk, hogy legközelebb Lacika megy párbajra.. egyedül PVC ellen látok némi esélyt.. de az is olyan 2-3% szavazatkülönbség lenne. Retekklubnak meg üzenjük, hogy több szenvedést akarunk látni.. elegünk van a szutyok uszítós feladatokból, mert nagyon kamuszínész alakítások vannak. Dolgozzanak a mocskok odabent, foglalják el magukat és vegyék már el tőlük a cigit és a piát, mert undorító amit csinálnak. Régen asszem tekerniük kellett a villanyért + melegvízért. 2 hét múlva viszont tutira jön a vacsoracsatás rész amire megint kurvára senkise kíváncsi.

kamilla123 2015.02.01. 22:46:24

@Spitzbauer: ja igen. és nagyon örülök, h hívják haknizni. Remélem, minél több klassz dolog fog vele történni.

más: nagyon örültem, h Edina és Laci ma már majdnem a tettlegességig jutott a konfliktusaik miatt. Lehet,h vicces évődésnek akarták eladni a ruhadobálást, de ha Dani nem megy be, sztem komolyabb probléma is lehetett volna. Mondjuk most Edinka vagy be fog szelídülni a szerelmes csajszi szerepbe, vagy Robint is megpróbálja még jobban maga mellé állítani, amiben meg benne van a konflikust lehetősége. Mindenesetre Laci és Edina karakterében benne van a szituáció eldurvulásának lehetősége, és ezt még örömmel megnézném. Danin is lehetett látni, hogy megzakkant, amikor először mutatták neki a k.anyázós videót, vagy Izának a köpködőset. Edinkáéknál is érik egy ilyen.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:46:55

@Csak ügyesen!: Akkor tudom megkérdezni, illetve akkor ad választ, amikor az események láncolata már olyan, hogy elkerülhetetlen. Ha még nem döntöttek a szereplők, akkor nekem nem válaszol. Azt mondja, még nem dőlt el. Húztam rá egyet, hogy fiú vagy lány lesz e a kiválasztott vasárnap, de egyelőre bizonytalan. Nincs eldöntve. Ami azt jelenti, hogy még a lakók is variálnak, hogy kire tegyenek, tehát még ők is végiggondolják, hogy mi legyen. Egyelőre nincs összebeszélés, hogy tuti erre vagy arra...

skorpioqueen 2015.02.01. 22:47:59

@sui.generis: Többek között én is, meg a családtagjaim is. Írtam is egyszer, hogy bármennyire ellenszenves Dennis farokmarkolászása, Daniék viselkedése sokkal visszataszítóbb volt Zsu ellen, megbocsáthatatlan. Tehát egyértelmű, hogy nem Dennis mellett, hanem a Dani által képviselt falkás támadás ellen szavaztunk. Felőlem is kieshetett volna egyébként mindkettő.

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:48:02

Daninak meg kell tanulni elfogadni azt ha nem ő nyer vagy ha kikosarazza egy nő akiért odavan.Mégha a felszínen azt is mondja ok de kiderült sokszor hogy nem jutott túl rajta.A rock n rollhoz meg nem sok köze van egyébként.:))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:48:03

@Mók_Ica: én Dinkának nem szurkolok. Akkor nyerje meg Ribi.

Well... 2015.02.01. 22:49:03

@lukacstoncsi: ezert doglenek napi 20 orat az agyba, csak a feladatokra, meg az on-ra aktivizalodnak.... mint az onbol tudjuk, konkretan ki van adva nekik, mikor kell ebren lenni a villaba azon kivul mind doglik...legalabb konyveket adhatnanak nekik..vagy tarsasjatekokat....

2015.02.01. 22:49:03

@astryle: Ahogy írod. Jó lenne!

kismalacka 2015.02.01. 22:49:39

@astryle: :)) Bár csak próféta lennél másodállásban :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.01. 22:49:48

@DerültÉgből: Nyilván saját magára. Ja, meg Ádinkára:) és a hasonlókra.

őszinte sixx valódi kedvence 2015.02.01. 22:49:49

@sui.generis: igen, hát kinél hogyan szokás ;DDDDDDDDDDD

@Ditti82: ezt most nem értettem fejtsd ki

kamilla123 2015.02.01. 22:50:20

@fosch9: igen, ezt már egyszer én is említettem itt, nekem is volt egy ilyen kollégám, mindig megismételte a főnök utolsó félmondatát, vagy azt mondta, hangosan, hogy "igen", "sztem is" stb.. ettől sokkal okosabbnak tűnt, mint azok, akik nem pofáztak közbe folyton.

Edinka is ezt művelte Danival. Most mondjuk nem lesz, akit szajkózzon. Talán Robint..

Morcz 2015.02.01. 22:51:33

Sziasztok!

Én nagyon örülök a mai eredménynek, élmény volt látni ahogy Dani óriási ego-ja eltűnik, illetve ahogy Ádiná összezuhan, Rubint feje is megért egy tanulmányt....
A falkában szenyózás végre magkapta jól megérdemelt büntetését.
Ádiná meg... pfujj....

Remélem lesz ma on.

Mók_Ica 2015.02.01. 22:51:40

@-pkata-: ribi az robin, ugye? :))

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.01. 22:52:05

@kamilla123: Fanni,Zsunál kivárt.Nem felejtett,de nem is mászott rá,amikor a többiek megtették.Aztán bemondta,hogy nem őt várta vissza. Ez elég ügyes volt és kidolgozott.Ezért nem biztos, hogy Edinából mártírt csinál.

Well... 2015.02.01. 22:52:05

@kamilla123: a lacinal az edina "megkedvelese" klasszikus stockholm szindroma...

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:52:09

@-pkata-: Gondoltam, akkor még korai :)

kamilla123 2015.02.01. 22:52:27

@Morcz: Szia Morczi:-) merre jártál? :-)

csipkebogyótea 2015.02.01. 22:52:51

Az Rtl megtett mindent annak érdekében hogy a kb. egyetlen agysejttel rendelkező Deniszt nyomja vissza. Hát sikerült nekik. Egész héten Deniszt tolták, Danit gyakorlatilag leírták. Egyébként Denisz most a kiszavazó show-ban nagyjából bemutatta képességeit. Egyetlen értelmes mondatot nem volt képes kipréselni magából, a kérdésekre nem tudott válaszolni, csak üvöltve biztatta kétes kinézetű haverjait. Ja, Maci meg még sírt is egyet. Tényleg meghatódtam. Szóval úgy gondolom, hogy nem volt így fair a játék. Dani és Denisz mostani viselkedése között ég és föld volt: az ostoba alpári és az értelmes higgadt. Nem tudtam volna elképzelni, hogy ennyi embernek jön be Denisz. Tévedtem. Hát ilyen a játék (főként ha a csatorna manipulál is).

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:53:29

@Ditti82: Azért nem hiszem hogy kamukönnyeket sírt ez csak egy hasonlat volt.Edinát sem kéne ennyire ekézni, mert rajta látom egyedül hogy célja van hogy itt van hogy tényleg van egy értelmes cél amire kell a pénz.Most függetlenül attól hogy sok hülyeséget csinált sokszor.

kamilla123 2015.02.01. 22:53:50

@Well...: :-)) ez jó:-))) igen, amúgy annak a srácnak iszonyat szeretet hiánya van. Már abból látszott, h Dóriba milyen hamar beleszeretett az elején.

2015.02.01. 22:54:05

@kamilla123: Szerintem egy jól felkészült testőr csak Lackót figyeli a tükrök mögül, kábítólövedékkel, és közbelép, ha kell. Csak ne legyen késő! Kivéve, ha Dinkát fojtja meg (nem, ez viccnek is rossz). Szóval, remélhetőleg le fogják állítani, ha kell.

Láttam már ilyen embert, mint Lackó. Én kivinném a késeket, és csak pempős kaját adnék nekik. Illetve Kimdzsongun javaslata alapján, még azt sem. :-DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.01. 22:54:40

nah srácok én lfekszem, mert reggel meló... sziasztok :) @Mók_Ica: igen :)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 22:55:03

@Mók_Ica: Hát, mondjuk azért még egy hónapot letolni úgy, h se Dani, se Laci, azért az elég kemény lenne, jó kérdés, h bírná-e. Na, de mint megtudtuk a kártyától még nem állt össze az események láncolata, én azért bízok még egy Laci-Edina-Robin érdekszövetségben, ami annyira nem lehetetlen, mert Robin eddigi játéktaktikája abból állt, h ne ő legyen az egyik párbajozó, viszont ha Dennisék mellé áll, akkor nagy az esély, h Laci őt viszi.

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:55:31

Jövő hétre kéne egy papás mamás hét pont megvannak a párok is hozzá meg kicsit lenyugodjanak a kedélyek bár ez feszkós mindig egy gyerekkel:))

kamilla123 2015.02.01. 22:55:41

@csipkebogyótea: én Denisznek drukkoltam, de abban igazad van, h a csatorna Deniszt tolta Danival szemben. Mondjuk, ha nem a dugásra lennének ráizgulva a szerkik, akkor Laci sem ment volna vissza Zsu ellen.

kismalacka 2015.02.01. 22:55:49

@csipkebogyótea: Itt inkább arról volt szó, hogy Dani maradjon kint. Sokkal inkább mint arról hogy Denisz okos, értelmes és hogy nyerjen. Ki fog ő is esni.

alsophila grahami 2015.02.01. 22:56:29

@B.Betyár: jól beszélsz, minden szavadért ott a plusz! :) @vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: és ide is megy a yesss! ;) Danikának majd lesz nagy flesse, amikor visszanézi magát és megvilágosodik végre :P

mr miss 2015.02.01. 22:56:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én azt láttam, hogy csak ma jött az, hogy talán mégis akkor Dennis megy vissza. Ezzel szemben te azt írtad, hogy ez milyen tök egyértelmű volt. Hát nem volt azért.

kamilla123 2015.02.01. 22:58:00

@Spitzbauer: jó, most nem arra várok, h öljék meg egymást :-)) nekem amúgy már ez a ruhadobálás, meg egymás cuccainak lesöprése is sok volt. Úgy értem, ez már agresszió, és közben nevetnek is, mintha tényleg viccesnek találnák. Ez inkább a klasszikus vicsorgás az állatvilágból.

2015.02.01. 22:58:43

@lukacstoncsi: Azért Döniz 2-3 milliós tartozása is értelmes cél :-DDD. Főleg ha uzsorásoknak tartozik. De igazad van abban, hogy Dinka irígylésreméltóan céltudatos. Csak hát amit ez kihoz belőle, az nem szép. Sőt csúnya.

Dinka sem szép. Sőt csúnya. (ez utóbbit Viki mon'ta :-)

lukacstoncsi 2015.02.01. 22:59:49

@Csak ügyesen!: Robin most odaállna be ahonnan "kinézték" eddig?Amit nem értem hogy miért ment el a dolog eddig...Pláne ott van Laci.(Azért az érdekes hogy a táncos számukat megint jól előadták ketten...)Dórival meg eltünt a nagy szövetség.Dóri lusta szerintem meg nem is érdekli amíg nincs veszélyben mert nem úgy néz ki...

alsophila grahami 2015.02.01. 22:59:58

@Spitzbauer: majd az lesz, mint Olivérnél, amikor elkezdte lebontani a közfalat a riportszoba felé.... jól leszedálják, aztán ő lesz a kövi párbajozó egy biztos nyerő ellenféllel. de nem kár érte, csúzli karaktere úgyis annyira kifújt már, nem tesz hozzá semmit a műsorhoz, totál szét van esve, jobban mint Zsu a vége felé...

mr miss 2015.02.01. 23:00:16

@csipkebogyótea: Én nem vagyok senkinek a drukkere, de az, hogy Dennis nem tudott semmire sem válaszolni, egyszerűen nem igaz. A Fannis kapcsolattal kapcsolatban egy teljesen jó szöveget mondott, nem is lehetett tovább ragozni, vagy belekötni ("eleinte kölcsönösen kihasználtuk egymást szexuálisan, de aztán megszerettük egymást. van ezzel valami baj?"), illetve a nemállbeleakonfliktusokba című mantrára is jól megfelelt ("olyanokba nem állok bele, aminek nincs értelme, mert óvodás). Igen, a stílus, hát az nem jó, az ugrálás és kiabálás, azt hiszi bejövős, de azért ez inkább nem. De olyan nagy különbség nem volt az érveik erőssége és a beszédük értelmessége között.

Morcz 2015.02.01. 23:00:17

@kamilla123: hogy érted, hogy merre jártam? :)

@-pkata-: jó éjt!

@lukacstoncsi: az jó lenne! :D

kamilla123 2015.02.01. 23:00:22

@lukacstoncsi: hát a papás mamás héten kíváncsi vagyok, Edinka hogy teljesítene.

"Sír a gyerek"
"Há mingyá, csak iszom egy kávét, meg elszívok egy cigit, oszt megyek má"

Ditti82 2015.02.01. 23:00:54

@-pkata-: Én Edinára. Fáncsi még mindig aljább nő.

kamilla123 2015.02.01. 23:00:56

@Morcz: azt hittem,h nem voltál itt párbaj alatt. De lehet,h igen, csak én nem teljesen :-)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 23:02:12

@lukacstoncsi: Robin oda áll, ahová éppen kell, nem lesz neki ebből lelkifurija, ez inkább Lacin fog múlni szerintem.

Morcz 2015.02.01. 23:02:30

@kamilla123: a párbajt és az öfit felvettük, mert mire elaludtak a gyerekek stb. nem tudtuk élőben követni. De így jó volt mert Ádináékat át lehetett tekerni. :D

Belllaba 2015.02.01. 23:03:05

@astryle: "vegyék már el tőlük a cigit és a piát, mert undorító amit csinálnak." Szerintem nem fogják elvenni tőlük, ne is tegyék! A beszélgetések több, mint 50%-a a cigiskanapén zajlik, a bagózás inkább amolyan össznépi, társasági program ilyenkor. A pia meg megoldja a nyelvüket, kijön az igazi énjük, amit amúgy több-kevesebb sikerrel titkolni tudnak.

mr miss 2015.02.01. 23:03:14

@kamilla123: én azt ma még az öfi előtt le is írtam, hogy amikor Laci nyakon ragadta Edinát és az asztalra öklözött, nos ott azért kellett volna (lehet, hogy volt is) szerkesztői ejnye-bejnye, mert ez már majdnem túlment egy határon, ráadásul nem is műsorba való vsz.

kismalacka 2015.02.01. 23:03:23

@Csak ügyesen!: Ahová Robin áll, az esik ki :))

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.01. 23:03:54

MIVAAAAAAAN!!!!!!!!

egyelőre ennyit, most visszaolvasok

alsophila grahami 2015.02.01. 23:04:20

@kamilla123: nekem erről azonnal az ugrott be, amikor Edina tágította Laczkó fejét kint a cigizőhelyen, hogy "mindig ott kell lenni, képernyőn kell lenni, pörögni, pörögni..." hát pörögtek, mert pörögni jó, pörögni hasznos, ha valaki képernyőn akar lenni (ha ilyen idiótán gondolták ezt, hát úgy, ennyi telik tőlük) :D

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:04:34

@Spitzbauer: Dennis filmjét nem néztem meg ennyire érdekelt...de láttam hogy belekóstolt a zenébe.Hát a három lány közül Edinának kell a legkevesebb vakolat hogy kinézzen valahogy.Nem szép, de Fanni egy negyvenes tésztaképü nő semmilyen arccal, Dóri meg annyira mű arcban is nem látni a vonásait sem.

MacákékIcukája 2015.02.01. 23:05:07

Huha, VV Attila is kiborult (facebook)

mr miss 2015.02.01. 23:05:11

na jó éjt. viszlát a következő párbajon :D

kamilla123 2015.02.01. 23:05:54

@Morcz: aztán nehogy olyan sokszor áttekerd, h a végén elfelejted milyen kis genyó és rászavazz :-))))

Mók_Ica 2015.02.01. 23:06:20

@Csak ügyesen!: igen, most robint kell figyelni :))

@Ditti82: igen..... én is így gondolom.... de az is lehet, hogy én már "túl öreg" vagyok ahhoz, hogy fáncsit elfogadjam.....

zsopicur 2015.02.01. 23:06:35

szerintem a zsu szimpatizasok akik a mai napig nem kepesek felfogni h mehetett vissza Laci arrol az ominozus parbajrol, most itt eltek ki magukat, ezert is nyerhetett Dennisz. En nagyon birtam Danit de nem sajnalom h msot nem ö ment vissza. mondjuk jobban örültem vlna ha Edinkatol szabadulunk mar vagy Lacitol emrt azt a szenvedest amit nyomnak nekem kinos nezni. Dennisz Fannika IQ nulla kapcsolatan emg neha meg mosolygok is, mert cukik (jajj ez a szo!)

minden reggel 2015.02.01. 23:06:49

@kamilla123: az összes kommunikácjuk agresszió, hülye vagy, és a társai.

alsophila grahami 2015.02.01. 23:07:08

@kismalacka: akkor - ezek szerint - mondhatjuk szitokmondatként innen kezdve, hogy "mondjon neki kortársbeszédet a Robin"..? ;) :D

kamilla123 2015.02.01. 23:07:21

@mr miss: hát Laci a szexnél is ezt csinálta, Edina meg élvezte. Sajnos a csaj is hergeli, de igen, be tud durvulni a srác. Más kérdés, hogy ehhez egy olyan nő is kell,aki erre bukik :-(

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.01. 23:08:33

@csipkebogyótea: "Dani...az értelmes higgadt. ..."

Most is mondta, hogy küzdelmük "nagy gigászi". Van kis gigászi is? Kinek, mi az értelem. És ki itt a gigász?

Morcz 2015.02.01. 23:08:36

@MacákékIcukája: pontosan min borult ki?

@kamilla123: Az a veszély ne fenyeget, az ellenfele mellett fogok voksolni...aztán kiküldöm Lacit is hogy -pkata- örüljön! :D

2015.02.01. 23:08:39

Utolsó gondolatom ma: lehet, hogy Dinka most azért akadt ki annyira, mert rádöbbent, hogy rossz a taktikája, nem ez kell a nézőknek. Nem nézem ki belőle, hogy Denyált ennyire sajnálta. A nagypapáját (aki belehalt abba, hogy naponta kétszer végignézették vele Dinka szereplését, na azt) sem siratta ennyire. Csak a milliókat, meg a lakást, meg az autót... (Remélem, igázám lesz.)

Na, szép álmokat, bajuszos angyalokat!

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:09:21

@Csak ügyesen!: Lacin is sok múlt eddig...

@kamilla123: Jó anya lesz szerintem.Ahogy Lacit is pátyolgatja a legvégsőkig hát le a kalappal:)Mit neki egy szaros pelenka.

kismalacka 2015.02.01. 23:10:36

@sui.generis: Hát inkább kívánságként...és akkor tuti ki is pottyan :)) Mondjuk jó jel, hogy Dinka csapatában van :)

Morcz 2015.02.01. 23:10:56

@Spitzbauer: jó éjt, igázád ván! aztán mikor kiesik még hallhatjuk, hogy "Áztnámhiszámál!!!!!"

B.Betyár 2015.02.01. 23:10:58

@sui.generis: már két hete nem jártam erre, te voltál Mosca :D? Már megint ugyanabban a pillanatban jutott eszünkbe ugyanaz (most épp a "csicska" kifejezés :D).
Keményen darálod, épp csak 120x szerepel a neved a mai posztnál :). Osszad a brigádot, valakinek fel kell nyitni a szemüket :)).

kamilla123 2015.02.01. 23:11:16

@minden reggel: igen, nagyon hasonlítanak egymásra. sztem nem érettek egy kapcsolatra. Ez az oda-vissza érzelmi zsarolás, agresszió, Edina részéről a "megkaptalak, már nem érdekelsz", h nem áll ki Laci mellett. rámászik, de dugni nem akar stb.. Adják egymásnak az ívet rendesen. Ebből sztem egy irgalmatlan k.anyázás lesz a végén. Ha nem bent, akkor kint.

Más: engem most már nagyon felháborít,h Au menyire részlehajló. Most is kb rászóltak a fülére, h ne mondja ki, h Edinának drukkol. Oké, egyszer-kétszer süsse el, vagy néha elszólja magát, de basszus, azért kampányolni nem kéne.

alsophila grahami 2015.02.01. 23:11:39

@Morcz: én is így szokom, ha módom van rá, és tudom kérleltetve nézni, ez a tuti módszer! ;) ha meg nem, akkor hangerő kinyom, vagy legrosszabb esetben el is kapcsolok, és csak kicsiben van fent a sarokban a vv, úgy még elviselhető a a mocsári brigád. :D

MacákékIcukája 2015.02.01. 23:12:16

@Morcz: nezd meg a facebookjat, mert szerintem holnapra mar torolni fogja. Deniszt nem csipi.
Nem tudom, lattad-e a BV-t, de Danit felvilagositotta telefonon , hogy miert esett ki (kvazi, elbaszta a Zsu-s ugyet) Egyertelmuen csalodott, mert alapbol birta Danit.

mr miss 2015.02.01. 23:12:17

@kamilla123: lehet, hogy azt hitte Edina, hogy ez csak szenvedély, pedig úgy néz ki, hogy csak egy általánosabb, most épp inkább elfojtott agresszió. A féltékenységgel együtt egy tuti egymást nyomorító kombó (és mindketten birtokló típusú emberek).

kismalacka 2015.02.01. 23:12:25

@kamilla123: Én félnék Lacival egy zárt helyiségben együtt lenni....főleg ha már piás és mondjuk valamiért pipa lenne rám..

Morcz 2015.02.01. 23:13:39

@MacákékIcukája: a BV-t már nem volt időm megnézni, köszi az infokat, mindjárt megnézem mit írt...

minden reggel 2015.02.01. 23:14:24

@kamilla123: a kinti folytatás tuti nagyon érdekes lesz csak arról lemaradunk. Hacsak nem úgy alakul mint bbevi

alsophila grahami 2015.02.01. 23:14:34

@B.Betyár: én se voltam, csak talán két-három napja néztem fel és tettem fel az appot, mert döbbenet, hogy mit hagytunk itt magunk után, hallod! ;)) teljesen benőtt mindent a hínár! :D na de örülök hogy látlak, és persze WELL kollégát, és még sokakat úgyszintén! :)

alsophila grahami 2015.02.01. 23:15:30

@Spitzbauer: egyetértek! és jóóó éjt! ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.01. 23:15:54

@Spitzbauer: @zsopicur: "szerintem a zsu szimpatizasok... most itt eltek ki magukat, "

Nagyjából erről van szó, de mégsem. Először is, felfogtuk, hogy Laci ment vissza. Ami a mostani szavazás eredményét illeti, annak nem Laci visszamenetele volt az oka, hanem Dani és Ádinka szemétkedése Kiskunnal. Tehát általában nem Komisz mellett, hanem Dani ellen szavaztak.

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:17:49

Aki csinálja a műsort az Fanni és Edina.A többiek mellékszereplők.Dennis poénjait valahogy eddig nem vágták be.Hol vannak????Fanni riportszobás baromságain meg lehet röhögni egy darabig még.Aurelio is tudatosan csinált sok mindent és bejött neki.Ha túlment a célon akkor helyrebillentette mással és megkajálták a nézők.Jól volt adagolva de emellett magát is adta.Dennisnél ennek a negyede nincs meg.És ezzel nem Aureliot fényezem egyszerüen a két hülye közül van egy sokkal "tehetségesebb."

másodpéldány 2015.02.01. 23:18:24

@kamilla123:

>hát a papás mamás héten kíváncsi vagyok, Edinka hogy teljesítene.

"Sír a gyerek"
"Há mingyá, csak iszom egy kávét, meg elszívok egy cigit, oszt megyek má" <

alsophila grahami 2015.02.01. 23:21:07

@MacákékIcukája: na meg talán az is benne van, hogy elb@szták némiképp a reputációját azzal, hogy őket okította ki, azok meg mind a ketten elhullanak idő előtt, de úgy, hogy még a döntőbe se jutnak be a tanácsaival... kicsikét gáz, nem lehet? ;)

MacákékIcukája 2015.02.01. 23:23:42

@sui.generis: @zsopicur: ne hari, olyan szinten nem valaszol a browserem, hogy nem tudok linkelni... "Vv attila hivatalos oldal"-ra keressetek ra fb-n

MacákékIcukája 2015.02.01. 23:25:31

@sui.generis: aham, van benne valami. De Zsu is meg Dani is nagyon fiatal, Zsu nem is egy eszleny raadasul. Attila harminc felett volt a vv5 idejen.

alsophila grahami 2015.02.01. 23:25:33

@másodpéldány: "há" tudód hogy nákám a kávé a mindánám, én kávé nálkül létezni se tudok-ke!" ne ríjjá mán te istánádtá!!! xDDDD ilyen anyukáról álmodik minden gyerek, meg a pöfékelés, és a hamutálszagú lehelet... nincs is annál otthonosabb egy gyerkőcnek! :D

pomac 2015.02.01. 23:28:17

@Spitzbauer: én is ezen gondolkodtam azon sírt hogy "ez a taktika nem jött be " és tudatosult benne hogy ugrott a nyeremény :D

másodpéldány 2015.02.01. 23:28:18

@MacákékIcukája:

de kis pitiáner ez az Attila, a közönséget szidja... milyen piti dolog ez...

nem fogja fel hogy danit a két árulásáért büntették, zsé elleni vérig menő kikészítésért és hajtóvadászatért

és a lilakendő levételéről a barátja barátjáról, akivel egy körbe tartozott...

mind a kettő gáz volt

én a vv4-et és vv6-ot szerettem legjobban
a vv7-et viszont Fanni miatt szeretem elsősorban
és persze tetszik Dóri és Robin is...

denisz nem volt egyszer se aljas a házban, sőt kifejezetten jószívű, és nem egy nyafka giú... úgyhogy átmeneti visszatérése velem rendben van főleg, mert segíti fannit, azzal, hogy jó játszópajtása...

kamilla123 2015.02.01. 23:28:35

Most néztem vissza az öfit, mert az elejéről lemaradtam. Oké, a szoli nagy kincs, ha valaki barnulni szeret. De könyörgöm, a kondi???? ha én utálok valakit, és nem tudok kondizni, akkor csinálom a felüléseket, meg a fekvőtámaszokat, kardiónak meg taposok vagy ugrálok. Testépítésre nem jó, de arra, h fogyjak és formáljam magam, bőven elég. És bicajon tekerni persze jó, főleg, h eddig nem volt bent ilyen, de mondjuk ha én utálom Edinát, mint Fanni, azért nem fogok "nem mozogni", mert nemtom használni a kondit.

kismalacka 2015.02.01. 23:28:58

@sui.generis: Igenis jó anyuka lesz...Deniszkének is mondta, hogy a recskázás az nem jó ( vagy talán nem egészséges...) szóval minden lényeges dolgot el fog tudni majd magyarázni a kisfiának:))

kamilla123 2015.02.01. 23:29:43

@másodpéldány: hali, ezt miért küldted vissza nekem? :-)

Csak ügyesen! 2015.02.01. 23:30:08

@kamilla123: Edinának ez jön be, megmondta, most is hogy csillogott a szeme, bezzeg, amikor szerelmet vall neki, akkor csak a sörét keresi :)

alsophila grahami 2015.02.01. 23:30:24

@MacákékIcukája: köcce ennyi elég is lesz :) jah, fiatalabbak, de Danit sztem Attila is túlértékelte, valamiért okosnak hitte... nyilván, hiszen akkor még bőven az iskolahét előtt voltak, a 'másfélszer másfél' előtt... ;) :DD

Csak ügyesen! 2015.02.01. 23:31:06

@sui.generis: Semmi gond, Lacci ugyan egy kicsit katonásan, de majd ellátja a gyereket ;) :)

kamilla123 2015.02.01. 23:31:54

@Csak ügyesen!: igen, nekem is ez az érzésem, h az agresszióra bukik. Valszeg ezért is ábrándult ki egy kicsit Laciból, amikor az már a tenyeréből evett. Edina nagynénje is megmondta a BV-ben, hogy Edina a rossz fiúkra bukik. Hát, ha meg is nyeri, majd lesz olyan rossz fiú, aki segít neki elkölteni a nyereményt. Mint BB Évinek Renátó.

Morcz 2015.02.01. 23:32:46

@kismalacka: a leendő gyereke retteghet asszem pszichoanyutól....

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:34:11

@másodpéldány: Dennis még akkor volt aljas amikor a csaját dobta élőben.Benn nem.De azért csak puszta taktikából 1 hét kellett hogy megfektesse Fannit.Szánalmas amikor Aurelio stílusát veszi fel meg a pöcsét előveszi mindenki elött vagy azt markolássza.Nem bunkó alapból másokkal bár ő is tud az lenni ez tény.

MacákékIcukája 2015.02.01. 23:34:15

@sui.generis: szerintem nem a masfelszer masfelen mulik, hogy valaki okos-e ehhez a jatekhoz. Dani az erzelmi intelligencia reszt bukta el a Zsu-s ugyben. En sajnalom, mert o volt az egyetlen, akin latszott, hogy gondolkodva akar jatszani. Ha idosebb lenne, ez nem tortent volna meg :) Ennyit szamit a kor.

kamilla123 2015.02.01. 23:35:16

Edina mondja, h Fanni szegénységi bizonyítványa, h nem hódol be eki a kondirét? Ő hogy kezelte, amikor Zsu volt a királynő? Ja igen, már tudom, ő simán lopott kaját. Fanni is simán be kéne feküdjön a szoliba engedély nélkül.

Morcz 2015.02.01. 23:35:30

@lukacstoncsi: Toncsi, most nem azért, de a villában sz összes fiú markolászta a pöcsét...

kismalacka 2015.02.01. 23:36:12

@Morcz: Jaj ez nagyon aranyos...mintha én mondtam volna :))) Bár én kislány vagyok és holmi vödörrel azért nem állok szóba :)

Morcz 2015.02.01. 23:36:47

@kamilla123: ja, mondjuk a dzsungel héten Fanni is lopkodott, de nem szegült folyton ellen és nem provokált, inkább játszott, és próbálta jól érezni magát, pl. Zsu fürdetése.

csiri bá 2015.02.01. 23:37:07

@kamilla123: az a baj, hogy ennyi esze nincs... egyébként ezt kellene tennie...

Morcz 2015.02.01. 23:37:35

@kismalacka: gondolom neked vödör helyett ott a locsolótömlő....:P

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:37:59

@Morcz: Nyílván de egyikre se kellett se élőben se máskor rászólni emiatt.Azért ez kínos kéne hogy legyen egy férfinak egy idő után nem????

kismalacka 2015.02.01. 23:38:08

@Morcz: Ez nagyon aranyos volt. Mintha én mondtam volna. Bár én kislány vagyok és holmi vödörrel nem állok szóba :

Bujumburi 2015.02.01. 23:38:34

@kamilla123: au egy borzalom sajnos.. egy épkézláb mondatot nem tudott még mondani a frissen kiesőnek... :( pedig biztos elég cudar lehet nekik olyankor

alsophila grahami 2015.02.01. 23:38:41

@pomac_ [(k)an]ál: nna, pont ezt dumáltuk mi is itthon, hogy egészen biztosan a dagobert mekkcsipp bácsi-féle dollárjelek homályosulhattak el a szemei előtt amint meglátta akomiszt az ajtóban, azért roskadt úgy magába a nyugiban... mi másért? amikor még a "tatáért" se ejtett egy árva könnyet se?

kamilla123 2015.02.01. 23:38:47

Edina: "maradj fehér a dagadt!" most akkor ki bánt kit a külseje miatt?

kismalacka 2015.02.01. 23:39:23

@kismalacka: Betojt a blogmoci...össze-vissza ugrál :(

xukxuk 2015.02.01. 23:39:32

VV Attila hivatalos oldala

2 órája · szerkesztve ·
.

Ez az üvöltöző, f@sz mutogató, tróger Denisz nektek menő?
Nálam ott elvágta magát, amikor szarrá alázta a saját hozzátartozóit a beköltözésnél. Na mindegy, ti tudjátok.
Én egyébként nem szavaztam most senkire. elő sem vettem az APP-ot.

Csak ügyesen! 2015.02.01. 23:39:56

@kamilla123: Edina nekem nem a szívem csücske, de ott azt azért mondta, mert előtte Fanni maga mondta ezt.

másodpéldány 2015.02.01. 23:40:07

@lukacstoncsi:

sokadszorra mondom, hogy nekem erős gyanúm, hogy az egész barátnőkidobás élő műsorban megrendezett volt... csak most már nem árulhatja el...

de lehet egyszer kiderül, nekem megrendezettnek tűnt, annál is inkább mert a lány anyja és a többiek meg ott maradt a nézőtéren, maga a bemutató filmecske is nagyon konstruáltnak tűnt...

én azt gondolom, hogy a stáb keresett egy ilyen fickót és denisz találták... egyszer láttam egy angol való világot, és elképedtem, hogy mennyire hasonló karakterek jelentek meg mint a magyar showkban...

ki vannnak előre találva a karakterek és ahhoz keresnek konkrét embereket... magyarán denisz nem tehet arról, hogy ő kire hasonlít, olyat kerestek mint ő, és ezt benne találták meg...

kamilla123 2015.02.01. 23:40:35

@Bujumburi: igen, ez kifejezetten ellenszenves, hogy ennyire önzők Évával együtt, h csak saját magukat tudják nyomatni. Amikor Zsu kieset, őt is tökre sajnáltam (emiatt is), de most Danit is.

Remélem, h ha lesz még VV, nem ez a két idióta viszi majd a műsort.

kamilla123 2015.02.01. 23:42:18

@Csak ügyesen!: hát azért az más, ha más mondja rád, tudod. Pl Edina saját magát rondának tartja, ahogy ezt el is rítta LAcinak. De ha más mondaná rá, nem hiszem,h örülne neki. Jó, nem sajnálom amúgy Fannit, csak megjegyeztem.

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:43:25

@sui.generis: Ne ez alapján ítéljünk meg egy embert hogy milyen mert hol sírt hol meg nem vagy nem mutatták.Ráadásul ott anyukájával beszélt telefonon tartotta magát ahogy szokta általában.Nem ismerjük a teljes sztorit.De ez már egyszer meg lett itt beszélve.Teljesen más lehet a reakció amikor valaki napok feszkóit adja ki magából meg mást amikor nem az jön vissza akit várt meg az amikor egy váratlan hírt kap nem tud reagálni.

csak mert 2015.02.01. 23:44:06

@kamilla123: óh, edina soha nem bánt senkit ...:D :P

Morcz 2015.02.01. 23:45:29

@csak mert: egy vvalóságos szent....:D :P

Csak ügyesen! 2015.02.01. 23:45:30

@kamilla123: Nem így értettem, hanem h így jött ki a beszélgetés ritmusa. Fanni előtte nyavajog, h fehér és dagadt, Edina mondja neki, h de hát tehetne ellene, mire Fanni csakazértse, erre Edina, jó, akkor maradj fehér és kövér. Ez nekem nem más kinézetével való viccelődés, hanem "jó, te teljesen hülye vagy".

kismalacka 2015.02.01. 23:45:55

@kamilla123: Én képtelen vagyok akár egy BV-t is megnézni. Úgyhogy innen tudom meg hogy mi történik benne :)

másodpéldány 2015.02.01. 23:47:32

@kamilla123:

jaj bocs, csak nagyon tetszett amit írtál, és az pont lemaradt, de tényleg, mi lesz ha lesz gyerekmegörző hét... lényegében most három pár van benn...

van egy olyan érzésem a malacmegőrzés miatt, hogy fanni jó anyuka lesz, bár nyilván a kialvatlanság őt is meg dórit is ki fogja készíteni, ők ugyanis az alvást alapjáraton szépségalvásnak tekintik... meg azért mégiscsak más egy műanyag babát ápolni, elképzelhető, hogy ez azért irritálni fogja fannit...

de bírom nagyon ezt a két csajt Dórit-Fannit, úgyhogy mindenképpen kitartok mellettük...

Laci: "Sír a gyerek"
Edina "Há mingyá, csak iszom egy kávét, meg elszívok egy cigit, oszt megyek má"

Na mibe, hogy Laci jobb anya lesz mint Edina?

na talán azon a héten a nagy edina imádat is nagyjából véget ér, talán, csodálom hogy még mindig vannak hívei, merft annyira ellenszenves...

nem hasonlítható fannihoz, mert én elismerem, hol lépi át fanni a határt, szóval mialatt nagyon bírom, tudom milyen szélsőséges megnyilvánulásoktól nem tudja megnyeri a játékot...

de most már biztos, hogy műsorvezető lesz, lilu is megmondta Fanni fogja vezetni a következő BV-t

kismalacka 2015.02.01. 23:47:39

@lukacstoncsi: Azért nem sírt amikor meghalt a tata, mert nem szerette. Ezt a telefonbeszélgetéskor mondta. Danit meg szerette, és lehet hogy megvilágosodott, hogy bukta a lóvét meg a lakást.

Komeszka 2015.02.01. 23:47:40

Lacika menni fog következőre hazafelé. Csak azt kellene megoldani, hogy Robin legyen a kihívó, mert Laci Dórit vinné ki szerintem, ha ő a kihívó. Laci csokizik Robintól, így nem vinné ki. Edina-Laci páros téma elfáradt, már csak az a kérdés, hogy Robin tényleg el akarja-e venni Dinkát Lacitól. Szerintem nem, csak lebegteti a feszkót. Bár szerintem Robin és Edina között lesz még csőrözés és kapcsolatféle odabent, ha kiesik Laci, talán már előtte is, de dugás nem. Négy között Dennis, Fanni, Robin, Edina. Háromban Edina, Dennis, Robin.Utána már csak az a kérdés, hogy női győztest akarnak-e.

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:48:00

@másodpéldány: Már írtam korábban ha kitalált a sztori ha nem gáz.Az emberek nem az alapján ítélik meg hogy majd egyszer kiderül hogy kamu volt az egész hanem hogy ő maga ezt csinálta.Ne így legyen érdekes valaki ha lehet....Aureliot sok mindenben koppintja és dícséretnek vette hogy ezzel basztatják.Elmondta hogy büszke erre.No comment.

csak mert 2015.02.01. 23:48:31

Most, hogy dani kiesett egy érdekesség jut róla eszembe: zsu soha vem bántotta meg őt, de ezt nem bocsájtja meg neki :DD kb. ennyit róla :P

alsophila grahami 2015.02.01. 23:50:02

@kamilla123: ja, hát a csúf békának szabad, csak a szépnek nem szabad a varangyra megjegyzést tenni, mert az nám szép-phe! :DDD Fannit egyébként pont figyeltem Denisz első kisfilmjében, hogy mennyire gáz volt, amikor bementek azzal a répasárga, természetellenes bőrszínnel, ami rohadtul öregítette, és ahhoz képest mennyivel jobban néz ki most! figyelte még valaki? nagyon szembetűnő volt a különbség!

másodpéldány 2015.02.01. 23:50:17

@kamilla123:

kifejezetten tetszik, hogy Fanni nem hajlandó szolizni, hát kényszeríteni nem kényszerítheti...

ha van esze lacinak és fanninak, odaadják ingyen, hogy jófejek legyenek, laci még hajlana is rá, de edina görcsösen kapaszkodik a meg nem érdemelt privilégiumba...

csak mert 2015.02.01. 23:51:44

@másodpéldány: mert edina csak ehhez ért, hogyan b*sszon ki másokkal

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:52:03

@kismalacka: Nem tudjuk milyen volt a viszonyuk, de szerintem ez a sírás dolog is teljesen egyéni.Ha meg nem szerette akkor miért hívta volna fel az anyja emiatt???Edina érezte így valamiért ezt ő tudja.

Morcz 2015.02.01. 23:52:09

@másodpéldány: én is Fanni-Dóri fan vagyok :)

kamilla123 2015.02.01. 23:52:11

@másodpéldány: sztem is ő fogja vezetni amúgy. Már leírtam korábban is, h folyamatosan tud beszélni, vicces, laza, jól néz ki :-)

csak mert 2015.02.01. 23:53:08

Jó lenne, ha Fanni, Dóri döntős lenne :)

zsopicur 2015.02.01. 23:53:25

Jajj gyerekek a nyakamat ra h Edina nem fog igy sirni a Lackojaert

alsophila grahami 2015.02.01. 23:53:25

@csak mert: a logika nagymestere :DDDD (remélem, tényleg nem lesz belőle ügyvéd soha, mert szegény leendő ügyfelei akkor... :P)

Morcz 2015.02.01. 23:53:28

@csak mert: egyetértek, egy rohadt kis agresszor, aki szerint neki minden jár.

kamilla123 2015.02.01. 23:54:02

@sui.generis: nekem is feltűnt a bőrszín különbség, és pont ma, pedig ezt a videót már többször is beadták :-)

B.Betyár 2015.02.01. 23:54:36

@sui.generis: én is örülök ;)!
Én is most raktam fel az appot, ennyi még járt Zsunak. Még egy vagy két szavazatom lesz, mégpedig Dinka és Fanni ellen :). Ennyi. Megírtam pár nagyelemzést is múltkor, de úgysem olvasta volna el kb. senki a 7000 karaktert (lustaság rulez), szóval nem raktam be :D. DE még megvan txtben, szóval lehet, h majd részletekben azért posztolom :D.

Egyébként egyáltalán nem tölt el örömmel Dani kiesése, mert abszolút irreleváns a sorsa, a lényeg, hogy kiesett (az igazság helyrebillenése miatt van bennem egy minimális, kiégett elégedettség), de ezzel már nem hozza vissza játékba azt, akit kifúrt. Ténykedéseivel nagy lyukat ütött az emberiséget összekötő metafizikai hálón, de ez majd mind szépen sorban visszaszáll rá :)). Mindenesetre tényleg szívből kívánom neki, hogy verjék majd szájba az utcán :D!

Denisz, Fanni, Dinka emberileg elbukott, de sajnos ha nem a moralitás a legfontosabb szempont a végső szavazatoknál (hanem a szimpátia ill. a szórakoztatási faktor), akkor bármilyen kimenetel lehetne még. Egyértelműen Robinnak kell megnyernie, de ha nem tesz valami érdemlegeset, akkor szavazatot nem adnék rá, mert az emberség alapvető értéke mellé le is kellene tenni vmit az asztalra. Nem tudom, h azóta tudott-e jobban előtérbe kerülni.

/Dinkában engem amúgy legjobban az a földöntúli hanglejtése idegesít (azonkívül persze, hogy egy mindenen átgázoló, őszinteség álcájába bújó vipera)./

alsophila grahami 2015.02.01. 23:55:56

@másodpéldány: ez jó húzás Fannitól, nem is hittem volna róla soha, hogy kibírja úgy, hogy ott a szoli a szeme előtt, mégis kibírja... (pozitív, na!;)

kamilla123 2015.02.01. 23:56:07

amúgy állati vicces lenne, ha csak Robin használná a szolit meg a kondit. A többiek szolidaritásból nem. Edina amúgy sem mozgott bent, és Lacival együtt elég barnák mindketten. Szóval ez a szerkiknek elég cikis lenne, h semmi feszkó nem lenne ezek miatt a cuccok miatt :-))

Morcz 2015.02.01. 23:56:24

@B.Betyár: "/Dinkában engem amúgy legjobban az a földöntúli hanglejtése idegesít (azonkívül persze, hogy egy mindenen átgázoló, őszinteség álcájába bújó vipera)./ "
Tökéletes definíció. :D na meg amitől ver a víz az a "Haggyámááá!"

csak mert 2015.02.01. 23:56:44

@sui.generis: kicsit valahogy nem állnak össze benne a dolgok :DD amikor csalt a játékban, azt mondta joghézagot keresett..khm.. az valahogy nem ezt jelenti :P

kamilla123 2015.02.01. 23:57:52

@B.Betyár: igen, Zsu nekem is hiányzik :-) ráadásul ő nem úgy volt jófej,h tuja volt, hanem még mozgatta is az eseményeket.

másodpéldány 2015.02.01. 23:58:32

@xukxuk:

az a vicc hogy attila már törölte azt a felszólítását, amelyben a követőit szavazásra buzdította, méghozzá azt is megmondta kire kell szavazni...

egy olyan pollnak a képét rakta ki, ahol ketten szavaztak mind a kettő danira, és így danira 100%-os szavazat jött ki deniszre nulla...

szóval miután kiadta a feladatot és lényegében megmutatta kire kell szavazni, utána azt mondja ő nem szavazott, jaj, olyan piti ez az ember, én utáltam a VV 5-öt, méghozzá pont miatta, rettenetes, ellenszenves ember...

csak mert 2015.02.01. 23:58:41

@B.Betyár: " Mindenesetre tényleg szívből kívánom neki, hogy verjék majd szájba az utcán :D!"

hajrá! :DD

lukacstoncsi 2015.02.01. 23:59:02

Annyira átlátszó volt ez a szoli-kondi meg hogy ki kapja.Tuti balhé ha Laci meg Edina a tulaj mert a másik csapat szoli mániás.Borítékolható volt a balhé.Izgalmasabb egy fokkal mint a fürkész hét.

csak mert 2015.02.02. 00:00:47

@Morcz: Dóri megmondta: Óvakodj a törpétől! :DD

Juvegrande85 2015.02.02. 00:00:49

@mr miss: Hogy hogy vélekedik arról az igen frappáns cselekedetéről, hogy a barátnőjét micsoda dolog élő adásban kidobni? Amikor az nem tud rá igazából egy szót se szólni mert nem teheti meg... Az továbbra is iszonyú gáz. És egyébként pont illik ez a dolog is arra amivel basztatják is, hogy kerüli a konfliktust. Csak ő mindent azzal magyaráz, hogy gyerekesek a dolgok... Az még nem is lenne baj ha csak ezeket kerülné. Csak az a baj amikor valaki még a barátnőjét is előbb alázza porig mint hogy beleálljon a helyzetbe. Mert Denis esetében konkrétan ez történt. Mi ez ha nem gyávaság? Hagyjuk ezt a "gyerekeses" dolgot. :)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.02. 00:01:29

@kamilla123: "Edina: "maradj fehér a dagadt!" most akkor ki bánt kit a külseje miatt?"

jaj már, hát IGÁZA VÁN, és kész, te meg itten kötekedsz.

másodpéldány 2015.02.02. 00:01:31

@csak mert:

Jó lenne, ha Fanni, Dóri döntős lenne :)

egyetértek...

csak az a fontos, hogy ők ne menjenek se párbajozni se robinnal, se edinával, mert elvileg egyelőre még ők a legerősebbek, bár ki tudja...

én még egy dóri győzelemnek is tudnék örülni...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.02. 00:04:11

@Morcz: @sui.generis:
De a legjobb a frekvencia, amin működik. A szívlapátért a bíróság sem ítélne el.

kamilla123 2015.02.02. 00:04:21

@másodpéldány: én is. Győzzön Dóri vagy Denisz. Vagy ha nem ők, akkor bárki, csak ne Dinka.

Amúgy Dani sztem a lelke mélyén tudja, h ezt elb..szta Zsu-va, hiába mondta Au-éknak, h jól tette, h Dinka mellé állt, mert ő jobb ember. Én azt hittem,h nyerni ment be, nem barátkozni.

Morcz 2015.02.02. 00:04:47

@lukacstoncsi: a fürkész hét egy nagy nulla volt, semmi értelemeset nem csináltak. a szerkik meg nagyon tolják a balhék miatt a Lacc-Ádiná párost ami már unalmas is meg undorító, viszont szerencsére nem lett belőle balhé, ezt benézték.

@csak mert: :))))

alsophila grahami 2015.02.02. 00:05:26

@B.Betyár: hol is kezdjem, hátulról? egen, szal engem is idegesít, de tudod mi még?ahogy röhög, az a hisztérikus röhögés, amit egy ideje tol, pfff, ott csapok le a mute gombra azonnal, ha meghallom ;) teljesen igazad van amúgy, engem is hidegen hagy Dönyál sorsa, annyira megundorodtam tőle, ami örömmel töltött el, az inkább a maradék mocsári reakciója a kiesésére, na AZ elégtétel volt. Zsu egyébként, amikor bent volt a BV-ban Renivel, nagyon intelligensen és ügyesen tolta, látszott, hogy már helyreállt a lelki békéje, és hogy igazunk volt, amikor azt mondtuk, hogy csak a permanens stressz miatt volt olyan szétesett sokszor, hogy nem találta a szavakat, vagy rosszul rakta össze őket mondatként.... itt teljesen jól és gördülékenyen beszélt, helyesen használva a kifejezéseket, én nem is értem, miért nem cserélték még le rá a Baukó Évát? a hosszú posztodat meg KÉRJÜK szépen, én elolvasnám, mind a 2498 karakterét!!! :)

Morcz 2015.02.02. 00:05:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "A szívlapátért a bíróság sem ítélne el. " egyetértek, veszünk egyet? :D

kamilla123 2015.02.02. 00:05:44

@Morcz: ez cikis lesz Edinkáéknak, h ennyire utálják őket, h mindenki szarik a szolijukra

alsophila grahami 2015.02.02. 00:08:23

@csak mert: joghézagot :DDDDD gondolom, nagyon az elején járhat még a jogi tanulmányainak, ha nem tudja elkülöníteni a csalás fogalmát a törvényes kiskaputól... ;) :D

Morcz 2015.02.02. 00:08:29

@kamilla123: öléggé, nem ékadt ki a halkonzerven... többet várt a kis szenya...

Morcz 2015.02.02. 00:09:28

úgy értem eléggé kiakadt a halkonzerven is...

Rémület 2015.02.02. 00:09:55

@kamilla123: Hát... Fanni be fog csicskulni a szoliért. Nem létezik, hogy kibírja, hogy csak nézegetheti.

alsophila grahami 2015.02.02. 00:10:48

@sui.generis: ja, meg a feladatot se tudta - ezek szerint - ismételten értelmezni (vö: pizza), ami konkrétan úgy szólt, hogy a "poharakból " kell átöntögetni a piros löttyöt a küblibe... :P

lukacstoncsi 2015.02.02. 00:10:54

@Morcz: Nem toltak itt senki egyszerüen tudták hogy kikre kell kiosztani és megvan az utálkozás.Robin vagy Dóri lett volna abban semmi leadni való anyag nincsen...De annyira megvannak az ellentétek jó ideje már csukott szemmel csinálják:)

@Juvegrande85: Mikor a szőnyeg alá bújt az sok mindent elárult a jelleméből.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.02. 00:11:25

@B.Betyár: "...nem tölt el örömmel Dani kiesése... ezzel már nem hozza vissza játékba azt, akit kifúrt. "

Ez ugyan igaz, mégis úgy érzem, hogy Zsuzsa mindenképpen profitálni fog a játékból. Abból, ahogy nyírták őt, abból, ahogy olyan méltósággal viselte a nyírást, mint senki a villában. Még abból is, amilyen kritikákat majd elolvas a kommentekből. Nem tűnik kiművel emberfőnek ő, de úgy látom tud tanulni, s ez nagy előnyére válik majd az életben. Nem rosszindulatú ember. Kívánok neki minden jót az életben.

kamilla123 2015.02.02. 00:11:54

@Rémület: hát attól is függ sztem. h hány napig lesznek bent a cuccok, meg h a többiek használják-e. EL tudom képzelni,h ha Denisz meg Dóri mondjuk nem használná, akkor ő sem. AMúgy sztem tui,h Dinkáék majd dicsérgetik egymást, h milyen szép barnák, csak hogy hergeljék Fannit.

alsophila grahami 2015.02.02. 00:13:22

@kamilla123: :) mi (is) mindig egyre gondolunk ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.02. 00:13:31

@Rémület: Ha megállja, visszavonom a "bableveses" jelzőt.

másodpéldány 2015.02.02. 00:14:15

@kamilla123:

de denisz meg fanni már tervezték a titkos éjszakai szolizást, hát kiváncsi vagyok, mert ugye akkor fanninak büntetés is lesz, azt meg nem szeretném,

de egyelőre vicces hogy edina kitér a hitáből mert fanninak nem kell a szoli, kondizni meg még ezerféleképpen tud, megteheti azt, hogy direkt a kondigépek mellett kondizik, saját maga kitalált kondi eszközökkel...

edina, jáj lesz mit megnézz magadról, vár a filmecske rólad és laciról, szinesben szélesvásznúan...

Bujumburi 2015.02.02. 00:14:33

@kamilla123: ja, szegény Dani, azért kár érte, de miután Zsut elkezdte ilyen kicsinyesen nyírni, rengeteg szimpátiát vesztett. szerintem belátja majd, csak kell neki 1-2 hét, mint Reninek

kamilla123 2015.02.02. 00:14:46

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: sztem Zsu abszolút emelt fővel jött ki a villából, sztem őróla jobb véleménnyel lehetnek a villa léte után, mint előtte, mert olyan pozitív tulajdonságokat mutatott meg magáról, amiket előtte nem tudhattak róla. Dani és társai, Reni stb.. inkább vesztettek a dolgon. Ugyanígy Laci, Edinka... Bár ha utóbbi megnyeri, neki akkor valszeg megérte ez a dolog.

pomac 2015.02.02. 00:15:07

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: meg az a meggyőző artikuláció hozzá ,kitátja a száját mint egy víziló :D máskor bezzeg tud az orra alatt dünnyögni.

kamilla123 2015.02.02. 00:15:39

@Bujumburi: főleg, ha visszanézi, és látni fogja, h Zsu soha egyetlen szóval sem bántotta őt a háta mögött sem, a kiesése után sem.

csak mert 2015.02.02. 00:15:43

@sui.generis: nem tudom hogy fog levizsgázni :D de szerintem jobb, ha otthagyja a jogot :DD

Rémület 2015.02.02. 00:16:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: bableveses?

Na! Megadom a számlaszámom. Oda megtehetitek tétjeiteket.Kibírja-e szoli nélkül Fanni. A nyerteseknek majd elküldöm a nyereményt.

kamilla123 2015.02.02. 00:18:01

@másodpéldány: hát, ha az oroszlános héten nem büntették meg Ádinkát a sok lopás és szófogadatlanság miatt, akkor Fannit se büntessék meg az éjszakai szolizás miatt.

Morcz 2015.02.02. 00:18:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen! :D

@csak mert: tuti, hogy ezek után a tanárok is szívatni fogják....:D Még hogy rocksztár imidzs amit képvisel, ne röhögtesse ki magát.

kamilla123 2015.02.02. 00:20:07

Szerintetek Robin azért vágott olyan fancsali képet, mert Danival sokat tattikázott a cigiskanapén (ő ugye nem tudhatja, h azok benne vannak-e az öfiben) és még mellé is állt, és most fél, h akkor ő nem népszerű kint?

csak mert 2015.02.02. 00:20:44

@Morcz: most már vehet egy forró fürdőt végre :DD

alsophila grahami 2015.02.02. 00:21:49

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: +1, minden szavadért maxi riszpekt, remélem így lesz, és én is ott kedveltem meg igazán, amikor láttam, hogy milyen lelki ereje van,és persze amellett, hogy tudtuk, annak is megvan a vége valahol, és ő elért önmaga határáig, gondolom, ezért szedálták már a végén, és talán ezért is maradt kint - azért mindenképpen elismerés illeti, ahogyan tartotta magát, és igen, kicsit sem volt rosszindulatú, sőt, inkább nagyvonalú volt (dzsungelhéten pl a trógernál is trógerebb Edinával milyen birkatürelmű volt már!), és NEM ő volt az, aki átgázolt másokon - hiába sulykolták ezt róla -, így visszanézve eddig ő volt a legnormálisabb játékos ebben a szériában amellett, hogy valóban minden körülötte zajlott odabent, tehát mozgatta a szálakat - gondolom, Edina ezért akarta kívül látni mielőbb, és a hülye Dani is, aki nem látta át, hogy Zsu mellett volt mindig képernyőn.

Bujumburi 2015.02.02. 00:22:57

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Zsu a belevalóban is Daninak szurkolt még... remélem megbeszélik ezt még ketten, sajnálom őket valahogy, nyilván mindenki tévedhet, hülyék voltak mindketten.. de Au érzelmi intelligenciája hagy némi kívánnivalót maga után

csak mert 2015.02.02. 00:22:59

@kamilla123: bent sem népszerű, nem igazán találja a helyét szerintem

pomac 2015.02.02. 00:23:36

@kamilla123: az addig rendben hogy este akar szolizni ..de honnan lesz zsetonja :d

Bujumburi 2015.02.02. 00:23:39

@sui.generis: hát igen, osztom a véleményedet

alsophila grahami 2015.02.02. 00:24:29

@kamilla123: ahha ;)) vagy csak nem annyira "megszerette" volna a kis beszédhibás wannabe médiasztárt..? eh, kizárt ;)

Morcz 2015.02.02. 00:25:00

@csak mert: :))))

@kamilla123: lehetséges, vagy elfogta, hogy a rossz oldalra állt be...

kamilla123 2015.02.02. 00:25:44

@pomac_ [(k)an]ál: hát mondjuk Denisz megtesz valamit, aztán odaadja Fanninak. Így nem F-nak kell megalázkodnia

Bujumburi 2015.02.02. 00:26:46

@kamilla123: ja... amikor azt kérdezték Zsutól büdös-e Dani, azt mondta, hogy nem, amikor azt kérdezték tőle mekkora bajsza van Edinának, azt mondta, hogy nincs bajsza... egyáltalán nem tűnik gonosznak még most sem... attól függetlenül, hogy egy hideg, talán nehezen szerethető nő, nem aljas

alsophila grahami 2015.02.02. 00:27:03

@Bujumburi: igen? ez nekem kimaradt.... de az határozottan rémlik, hogy azt mondta, nem akar, nincs miről beszélnie vele azok után, ahogy tudatosan kinyírta odabent... és még bólogatott is rá nagyokat az Éva.

kamilla123 2015.02.02. 00:27:03

@sui.generis: @Bujumburi: pontosan. Dani összeteheti a két kezét, h Zsu egyáltalán még szóba áll majd vele (nemhogy neki drukkol) azok után, hogy kukába való anyának nevezte, mert nem engedte magát megdugni. Ez volt a legeslegalja mindennek sztem.

csak mert 2015.02.02. 00:27:16

Szerintetek a vézet asszonya mikor erőszakolja meg Robint? :DDD

pomac 2015.02.02. 00:27:16

@kamilla123: de akkor nem is kell sunyiban szolizni nyíltan is teheti mivel van zseton :D

Rémület 2015.02.02. 00:28:49

@pomac_ [(k)an]ál: lopikál zsetont. És nem is jár bünti szerintem. Ha nem vigyáznak a zsetonra, hát így jártak.

pomac 2015.02.02. 00:28:49

@Bujumburi: danit azzal is fényezték ilyen szempontból hogy azt az ont sem játszották be mikor zsu mondta neki igen is büdös vagy de akkor is kiálltam melletted te meg nem ..

kamilla123 2015.02.02. 00:29:48

@Bujumburi: Józsi (Zsu barátja) mondta,h Zsunak nagyon nehéz gyerekkora volt, nem kapott szeretetet, nincs jóban az anyjával sem. És hogy egész életében nagyon sokat küzdött. Lehet,h emiatt vannak problémái az érzelmek kimutatásával. (persze azok még attól ott vannak)

pomac 2015.02.02. 00:29:53

@Rémület: csak laci ne a zacsija mellett tartsa a zsetont akkor van esély lopikálnia :D

csak mert 2015.02.02. 00:29:56

@pomac_ [(k)an]ál: remélem elég csikket szedett ki a kukából,és nem távozott üre kézzel :DD

másodpéldány 2015.02.02. 00:30:03

@Rémület:

hát ha térden állva könyörög neki edina, hogy használja, meg még fizet is neki... akkor lehet, vagy titokban éjjel, mikor edináék alszanak...

eddig csak dórit érdekelte a szolizás.... de edinkának nem tetszett a teljesen ésszerű alkú, amit dóri kötött, aki nem akart csicska lenni, bár a reggeli készítést bevállalta volna...

alsophila grahami 2015.02.02. 00:30:27

@Morcz: ezen a rockstar-imizsen hangosan felröhögtem, ilyen van? hogy ennyire gond legyen egy ember önképével? :D (persze van, hiszen ott van Dóri, teletömve szilikonnal, és így látja szépnek magát... vagy Fanni répasárgán...)

Bujumburi 2015.02.02. 00:30:58

@sui.generis: aha, mindenkit felhívtak a kiesettek közül (kivéve Dávid) hogy kinek drukkol a két D közül, de Au kb szóhoz sem akarta engedni Zsut (utálja) Zsu, azért megpróbálta végigmondani, hogy miért Dani menjen vissza.

kamilla123 2015.02.02. 00:31:53

@pomac_ [(k)an]ál: ja igen:-) de én arra gondoltam,h nem lehet így átadni egymásnak.

De így még viccesebb lenne. Bár sztem tudnák Laciék,h Denisz Fanninak kéri a zsetont, és tuti szopatnák. Dórinak kéne kérnie. Edina felrobbanna, ha egy db halrudacskáért szolizhatna Fanni, amit Dóri Lacival bizniszelt:-)))

Bujumburi 2015.02.02. 00:32:01

@kamilla123: igen, ezt én is láttam, meg elkapta néhány on-t, valószínűleg ez lehet a dologban, ha jól értettem hatan voltak testvérek...nem lehetett egyszerű

alsophila grahami 2015.02.02. 00:32:07

@sui.generis: +"d" (imidzs)bár gondolom, ő nem a külsejére gondolt, hanem a habitusára, de azt is durván benézi, ahogyan a képzelt intelligenciáját is, amivel érvelgetni próbált a párbajon ;)

pomac 2015.02.02. 00:32:17

@Bujumburi: igy volt:DD és pont akkor mondta dani még zsunak hogy milyen anya vagy te a párbaja(laci) előtti napon :D. no meg h ezt a dzsungeles balhét is leadták volna igy mint most a bv ben kíváncsi lettem volna lacira mennyien szavaznak :D

Morcz 2015.02.02. 00:32:29

@csak mert: :D :D :D

@sui.generis: szerinte van, mert a dobogós feladatnál mondta, én is röhögtem rajta.

csak mert 2015.02.02. 00:32:45

@sui.generis: azért edinát se kell félteni, ahogy páváskodik a tükör előtt :DD

minden reggel 2015.02.02. 00:34:14

@Bujumburi: az a vicces, hogy Zsu alapból nem lett volna annyira szimpi az embereknek, most hogy kint van és 'szabad' látszik, hogy azért fura egy figura. ha békén hagyták volna, sőt kedvesek vele, ez sokkal jobban kijött volna. viszont az tényleg igaz hogy megállta a helyét és nem szemétkedett csak önmagáért a szemétkedésért és más mellé sem állt be a nótát fújni. kicsit ufo volt :)

pomac 2015.02.02. 00:34:15

@kamilla123: ja ilyenkor kijön edinán az empátia:DDD kíváncsi lettem volna mit szolt volna hozzá ha nem dobtak volna be több pénzt(zsu laci dóri) a munkás héten hogy tudjon enni :D

kamilla123 2015.02.02. 00:34:17

@Bujumburi: felháborító, h Au mennyire kimutatja, kit utál. Elegem van ebből a nulladék senkiháziból. Múltkor is beszólt Zsu-nak, h ő celebnek képzeli magát. Basszus és Au minek képzeli magát?? Ő is csak egy ugyanolyan valóság show szereplő mint Zsu, és erre veri magát.

kamilla123 2015.02.02. 00:35:41

@pomac_ [(k)an]ál: semmit. Lopott volna. Az megy neki.

alsophila grahami 2015.02.02. 00:35:51

@Bujumburi: jaigen, az a Benkős adásban volt, azt hittem, arra gondolsz, amikor Renivel voltak bent ketten... köszi ;) Au-t jól fejbe kéne ilyenkor csapdosni, annyira hülye tud lenni sokszor. :D

pomac 2015.02.02. 00:37:00

@sui.generis: daniból inkább alternativot nézek ki mint rock-ot :d

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.02. 00:37:44

@Morcz: @kamilla123:

Egyelőre úgy látszik, hogy Dani egyáltalán nem képes veszíteni, nem erőssége a gondolkodás. Sztm szar ügyvéd lesz belőle, mert analitikus elme, hanem maga-magyarázó. Aki mindig csak a saját nyomvonalán tud haladni, az fejlődésképtelen. Arra majd kíváncsi lennék, hogy mikor a papája üzent neki a villába, és azt mondta, hogy gladiátor ne barátkozzék gladiátorral, akkor vajon Kiskunra vagy Ádinkára gondolt-e a papa.

minden reggel 2015.02.02. 00:37:47

@kamilla123: szerintem pont emiatt nem bánt másokat. egyszer magyarázta is Daninak, hogy pont ilyen szándékos megalázó dolgokkal nem szabad jönni. (nem tudom mikor :))

csak mert 2015.02.02. 00:38:15

@pomac_ [(k)an]ál: igen, az a sárban, hugyban fetrengő fesztiválozót :DD

Morcz 2015.02.02. 00:38:24

@kamilla123: Análió egy idióta kis pöcs...

alsophila grahami 2015.02.02. 00:38:38

@pomac_ [(k)an]ál: itt volt mindennél nyilvánvalóbb, hogy belenyúltak, hogy Zsút mindenképpen ki akarták hozni, és így is hogy megizzadtak vele ;) az a pár ezreléknyi különbség... komoly melót fektethettek bele, hogy meglegyen! :DD

pomac 2015.02.02. 00:39:32

@kamilla123: ja amugy szerintem zsu csak atti miatt változtatott azon hogy daninak drukkol mert ketten mentek egy helyre haknizni ,valami ilyesmit mondott a facén mármint hogy atti is oda megy mit ö

Morcz 2015.02.02. 00:39:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezt talán már csak a játék végén tudjuk meg...

@csak mert: " igen, az a sárban, hugyban fetrengő fesztiválozót :DD " Azt én is kinézem belőle...:D

kamilla123 2015.02.02. 00:41:36

@sui.generis: sztem is egyértelműen meg volt bundázva, csak azt nem tudom,h mi volt a cél? hogy tényleg már pszichésen készen volt a csaj (mondjuk ez ellen tehettek volna a szerkik, ha az oroszlános héten, ami pont a párbaj előtt volt, alkalmaznak némi szankciót a lázadókal szemben), vagy azért, mert akarták látni, hogy keféli meg Laci Edinát.
Valszeg, ha Zsu Danit hívja ki, beáldozza Danit a retek, ahogy most is tette.

pomac 2015.02.02. 00:41:55

@sui.generis: komolyan azt hittem azért nyomják annyira lacit, mert tuti hogy ö marad kinn, nem azért mert fel akarják hozni ,de így utólag már egyértelmű hogy a tolás miatt mutatták annyit és azért nem mutattak róla ilyen felvételt mit ezt a dzsungelest

alsophila grahami 2015.02.02. 00:42:52

@csak mert: lehet, hogy az ő fejében ez a kép él a rocksztárról... szétcsúszva, sárban fetrengve, hugyosan-szarosan... végül is a szaga állítólag itt is megvolt hozzá :D

kamilla123 2015.02.02. 00:43:01

@pomac_ [(k)an]ál: "azért nem mutattak róla ilyen felvételt mit ezt a dzsungelest"

melyik felvételre gondolsz?

B.Betyár 2015.02.02. 00:43:27

@sui.generis:
- Igen, naphosszat lehetne sorolni Dinka idegesítő kis jellemvonásait :D.
- Nekem Zsu azon kis produkciója volt egy jó kis elégtétel (a kiesése előtti utolsó estéjén), amikor szétalázta az akkor is durván piszkoskodó Dánielt :D! Ezt még könyvjelzőbe is elraktam :D. Ha még a probléma kialakulásakor ilyen kemény kézzel porba tudta volna nyomni Danika fejét, akkor visszakormányozhatta volna a kisiklott vonatot. De ha túltolja, akkor az meg ellenszenves lett volna. Szóval nem sok esélye volt, de mégis úgy látom, hogy egy erőteljes, keménykezű, céltudatos játékkal érvényesülhetett volna csak. Villámgyorsan elengedni a BT-t, dupla erősen visszacsapni (letörni a szarvukat), majd egy picit meghúzódva jól helyezkedni.
Nagyon örülök, ha látszott rajta az összeszedettség! Tényleg egyértelmű volt, hogy megfojtották bent a sziszegő kígyók. Ezt az egyszerű működési mechanikát persze a Dinka hívők szintén nem értették meg (v. leszarták) :).
- Pláne, h. kb 7000 ;). Majd berakosgatom, de még biztosan lesz vele kb. egy óra melóm :D.

Tényleg vagyunk jó páran, akiknek egy rugóra jár az agyuk :)!

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Legyen így!!!

minden reggel 2015.02.02. 00:43:39

@kamilla123: lehet hogy már megvoltak neki az ajánlatok, és így ő is jól járt, hogy kijött és nem is golyózott be.

Morcz 2015.02.02. 00:44:15

@sui.generis: a kismalac biztos sírva könyörgött a receptért...:D

Az análió meg onnan jött, hogy a VV6-ban túl sokat foglalkozott a poppolójával...:D

kamilla123 2015.02.02. 00:45:53

egyszer Au-nak be lehetne kérdezni, h szte Zsófika akkor is vele lenne-e, ha nem ő nyeri a millákat.

csak mert 2015.02.02. 00:46:21

@Morcz: kb ennyit tud au.. popi és helikopter.. és vége

alsophila grahami 2015.02.02. 00:46:41

@pomac_ [(k)an]ál: igen, emlékszem, hogy akkor is írtad :) de nem, vért izzadtak, hogy felhozzák, hogy megforduljanak a százalékok, és tényleg nem mutatták a gusztustalan dolgait. csak azt nem értem máig sem, hogy miért hagyták Zsút kicsinálni? miért nem segítettek neki, ha ilyen áldatlan pozícióba rakták, az ő kvázi kitaszított helyzetében? ez végzetes hiba volt a szerkesztéstől, és nem is volt túl emberi... (inkább nagyon nem! és ugyanezt írnám, ha más, számomra nem szimpi szereplővel tették volna ugyanezt!)

minden reggel 2015.02.02. 00:47:23

@B.Betyár: miután Zsu kiesett, folytadott tovább az ellenségkeresés lavina, mert hiába esett ki az 'ősellenség' nem lett jobb bent a hangulat, csak más került a célkeresztbe.

kamilla123 2015.02.02. 00:48:13

@csak mert: amúgy azzal is vissza lehetne Au-nak szólni, h Denisz legalább meg tudott dugni bent egy nőt, Au meg mindenkinél bepróbálkozott, de a kutyának sem kellett, csak amikor már volt ötven millája.

csak mert 2015.02.02. 00:48:18

@kamilla123: persze,hogy vele lenne :DD

csak mert 2015.02.02. 00:49:25

@sui.generis: Fannit is keményen gyötörték... a szaunás dolog aljas volt

kamilla123 2015.02.02. 00:49:28

@sui.generis: teljesen érthetetlen volt, mert nem volt még olyan szitu a villában, h valami ennyire büntetés nélkül maradjon. Ott meg egy egész hétig ment ez a dolog, és egyetlen emberrel szemben.

csak mert 2015.02.02. 00:51:30

@kamilla123: elég gáz aurélióra nézve.. biztos irigy Dennisre

pomac 2015.02.02. 00:53:41

@kamilla123: ami ma a bv ben volt nem láttad

B.Betyár 2015.02.02. 00:55:06

@minden reggel: Hát ez "jól hangzik". És még így is tovább tudtátok nézni :)? Én kb. 3 hete nagyjából feladtam, két hete teljesen.

Morcz 2015.02.02. 00:56:29

@csak mert: az tényleg az volt, szerintem azt senkinek nem lett volna képe kijátszani.

au témához: igen ennyike....

alsophila grahami 2015.02.02. 00:58:31

@kamilla123: szinte szó szerint ezt írtam én is, pedig nem láttalak ;) egyre gondolunk, tudatosan hagyták, hogy kicsinálják bent, szankció zéró, csinálhattak bármit a mocsáriak, mintha ott Edina felhozása lett volna az egyértelmű cél, majd az, hogy Lackóval összeeresszék, hogy legyen végre valami más is az análkaland után... morbid, de úgy lett. ott a premier plán felvétel takaró nélkül az erdéyli "szűz" "genitáliáiról", én az életben nem fogom megérteni, hogy ez kinek kell??

és az, hogy végül nem Danit hívta ki, mert Dani csak levette végül a kendőt, az komoly munkájába kerülhetett ismét a szerkesztésnek, ui. a legelején volt egy deal Zsu és Dani közt, hogy leveszi a kendőt Laciról, de akkor Dani meggondolta magát. és le is került ez a terítékről. majd hirtelen újra fel... miért is? látszólag Robin duruzsolására - lehet, hogy ő (is) beépített ember? ;)

alsophila grahami 2015.02.02. 01:00:40

@csak mert: igen, csak őt később, és már nem annyira durván azért... de ezt se tudom hová tenni, nekem ezektől fordul fel a gyomrom :/

kamilla123 2015.02.02. 01:02:05

@sui.generis: hát igen. Arra persze a szerkik nem számíthattak, h Edinka egy kufirc után "kiszeret" Lackóból (sztem a szerkik is meglepődtek rajta,h mennyire érdekember Dinka). Most már sztem a retek is bánja, h azért az egy dugásért beáldozott egy olyan játékost, aki mellett sosem volt unalmas a műsor.

pomac 2015.02.02. 01:02:13

@B.Betyár: fél szemmel nézem én is csak mert tényleg hótt unalom meg igy jobb is nézni mert felszabadultan tudod nézni a baromságokat, de tényleg unalmasabb

alsophila grahami 2015.02.02. 01:02:49

@kamilla123: igen, és ez durvább volt, mint egy fizikai bántalmazás, amiért egyébként prompt kizárás jár... egyszerűen nem értem, hogyan engedhették ezt meg maguknak? :/

Morcz 2015.02.02. 01:03:49

Asszem nem várok tovább az onra, jó éjt nektek!

B.Betyár 2015.02.02. 01:05:08

@minden reggel: Még egyszer: ha maradt ilyen kutyagumi minőségű gyalázás-módban a villaélet, akkor vajon miért nézi, aki nézi?

Ezzel mára kibuktam, jó éjt mindenkinek!

kamilla123 2015.02.02. 01:06:35

@pomac_ [(k)an]ál: Jézusom, közben meg Edinka, ahogy hisztérikusan visítva röhög. Amúgy, mivel a szerkik úgyis olvasnak minket, adok egy ingyen tippet a műsor feldobására.

Mutassanak videókat arról, mi volt a lakók első benyomása egymásról. Edinkának jól fognak esni Laci megjegyzései róla, meg az is, hogy Dórira volt rácuppanva, meg Fannira. Amikor össze voltak bilincselve az elején és együtt pisiltek, nagyon dicsérte Denisznek Fannit, hogy egyben van a csaj, meg olyan hét pasija volt eddig típus. Na, ennek hogy fog örülni Dinka:-))

alsophila grahami 2015.02.02. 01:07:10

@minden reggel: na ettől azért csak meg kellett volna világosodjon az is, aki addig nem látott a szemétől, hogy az ilyesmi soha nem egy konkrét személyről szól, hanem a gyűlölködés iránti igényről! a másik fél részéről! akinek kell az ellenségkép, mert ahhoz képest definiálja magát. a mocsár pontosan ez. (ettől mocsár - és ezt nem értik itt páran, hogy az nem adott személyek gyűjtőszava, hanem egy "hely", ahol tartózkodni lehet - mikor, kik - ha igény van rá, és mindig van!)

alsophila grahami 2015.02.02. 01:10:43

@kamilla123: igazad lehet.... csak azt nem vágom még mindig, hogy ez a dugás-faktor ez tényleg ennyire kurrens dolog a valóságsókban? de miért? én pl soha nem nézem meg azokat a szegmenseket, nem érdekel. oké, nyilván nem én vagyok a célcsoport, hanem a pasik. de könyörgöm, nem arról volt szó, hogy alapvetően a nők szavaznak?? akkor miért is a pasiknak kell kedvezni..?

pomac 2015.02.02. 01:10:56

@kamilla123: ugye mennyire más így ez a felvétel :D

minden reggel 2015.02.02. 01:11:11

@B.Betyár: nem tudom mások miért nézik :) talán azért amiért Jimmyt is annyian hallgatták. :) én megnézem ami érdekel a neten, kíváncsiságból.
ezt a magam nevében tudom mondani. tévénk nincs és nem is tudnám fogni :)

kamilla123 2015.02.02. 01:12:22

@sui.generis: ezt én sem értem. Csak egyszerűen nem találok más magyarázatot a dologra.

pomac 2015.02.02. 01:12:33

@minden reggel: az internet maga egy nagy tv :D

alsophila grahami 2015.02.02. 01:12:40

@kamilla123: JÓÓÓ TIPPP, támogatom!!!!!! :D lenne nagy tűz, össznépi utálkozás - amúgy is van, de legalább így okkal lenne (nem okvetlen) :P

pomac 2015.02.02. 01:14:36

@sui.generis: azért mert a szavazók 70% min serdülő aki még nem látott dugást és érdeklik ezek a jelentek is mert " amatőr live dugás"

kamilla123 2015.02.02. 01:15:23

@pomac_ [(k)an]ál: rosszul vagyok ettől a bandától. Remélem,h Edinka nem veszi fel az ártatlan maszkot. Szerencsére Lacival rossz hatással vannak egymásra. Bár tuti,h egy kicsit visszavesznek majd. Meg Edinkának elgondolkodtató lesz az is, hogy ha Deniszt jobban szeretik, mint Danit, akkor lehet,h Fannit jobban szeretik, mint őt? Hoppá! Lehet,h elkezd majd nyalni Fanninak és ad neki ingyen szolit:-))

Ilyen szempontból jobb lett volna, ha Dani megy vissza, mert akkor Edina ki merné hívni Fannit (akivel két hétig jó bunkó lenne) és mehetne is utána haza.

pomac 2015.02.02. 01:16:19

gyanusan nincs on most ollózzák ki a provokatív részeket :DDD

csak mert 2015.02.02. 01:16:37

@kamilla123: laci és ádám is említett, hogy meg akarják d*gni Fannit.. :P

kamilla123 2015.02.02. 01:18:07

@csak mert: Sztem Lacinak alapvetően Fanni tetszett, csak mivel Denisz lecsapott rá, és akkor még jóban voltak, ő ráment Dórira. Utána Zsu-ra, végül maradt Edinka. Perrsze lehet,h csak azért, mert addigra már Vikcsu és Reni kiestek :-)

minden reggel 2015.02.02. 01:18:22

@sui.generis: erre gondoltam. köszi :) érdekes hogy van aki beáll a falkába, vagy enged egy másik személy dominanciájának, és van aki nem. Dóri, Zsu ilyenek. (volt)

pomac 2015.02.02. 01:18:44

@kamilla123: szerintem most még nem edina párbaj lesz van egy olyan érzésem egy semlegest akarnak kitenni,de ne legyen igazam és edina megy :D

csak mert 2015.02.02. 01:19:06

@sui.generis: amikor egyik este a bántalmazásról és a kizárásról írtam, kitörölték, és le is tiltottak..
mert szerintem a lelki bántalmazásért is kijárna a kizárás...

pomac 2015.02.02. 01:22:16

@csak mert: pont aznap nem voltam csak éjfél körül értem haza(szerda volt) igy nem is láttam mit irtál :D

csak mert 2015.02.02. 01:23:19

@kamilla123: igen :( elég nagyot csalódtam...
és jogal merült fel bennem a kérdés, vajon mennyire irányított vv7..
mert én kifejezetten rühellem edinát, ezért törölni kell?

kamilla123 2015.02.02. 01:23:58

na jó, megyek aludni mert már fáj a szemem a monitortól. Jó éjt mindenkinek! :-)

kamilla123 2015.02.02. 01:24:47

@csak mert: hát nem tudom, mi történhetett. Én minden nap százszor kifejtem, h rühellem, de még nem tettek ki :-)) jó éjt! :-)

alsophila grahami 2015.02.02. 01:25:19

@B.Betyár: jaj, ezt csak most látom.... nagyon egyetértek, minden szavadért megy a lájk, és jó lett volna, ha így alakul, se sajnos... egyedül a világ ellen pokolian kivesz minden energiát az emberből (gondolom), és Dóriban is későn talált szövetségesre... ki tudja, ha Dórival előbb összeállnak, talán másként alakul minden, az aprítógépek is visszavesznek kicsit, ha látják, hogy nincs magára hagyva teljesen az áldozatuk - talán Fannival is azért nehezebb a dolguk, mert neki ott van Denisz -, tényleg sajnálom, hogy Zsút beáldozták, benne több volt, mint az áldozatszerep, amibe a legvégére teljesen kényszerítették (az támogatás nélküli oroszlánkirálynő-szereppel is!)... azóta sokkal vértelenebb minden sztori bent, erőltetetten ismétlődik mindig ugyanaz.

hogy miért nézem? nem feltéten nézem már meg mindig, sőt, hetek óta egyetlen adást se néztem meg úgy, hogy leültem a tv elé... netezek, írok, olvasok, főzök közben, és a szemem sarkából figyelem csak, és így is gyakran veszem le a hangot, mert idegesít, de szeretném tudni, hogy hová fut ki ez az egész, azért nem adtam még fel (de a kezdeti lelkesedésnek annyi, azért se jöttem fel ide sem egy ideje).

B.Betyár 2015.02.02. 01:26:16

@sui.generis: Na még ennyit:
"na ettől azért csak meg kellett volna világosodjon az is, aki addig nem látott a szemétől, hogy az ilyesmi soha nem egy konkrét személyről szól, hanem a gyűlölködés iránti igényről! a másik fél részéről! akinek kell az ellenségkép, mert ahhoz képest definiálja magát."
+200 :)

És ezt még bőven tovább lehetne fejteni, bontogatni, és akkor szépen eljutnánk oda, hogy mi is történt valójában, de ez is egy kulcsmomentum. Akinek nyitva volt a szeme, az látta ezeket, akinek nem, az meg... az meg Dinkafan volt :D.

minden reggel 2015.02.02. 01:26:41

@csak mert: az szinte rosszabb, a lelki traumán nehezebb túllendülni

csak mert 2015.02.02. 01:27:26

@kamilla123: én sem értem, de jóéjt :)

B.Betyár 2015.02.02. 01:28:11

@sui.generis:
-1. pont: +10 :)
-2.: értem! Goodnight!

csak mert 2015.02.02. 01:30:17

@B.Betyár: nálam is ott halt meg a vv7, amikor zsu-t kiejtették...
bele bele nézek, de unalmas, Fannik nélkül végképp az lenne

csak mert 2015.02.02. 01:31:13

@minden reggel: persze, hogy rosszabb, ezért is alkalmazzák foglyoknál is többször, mint a fizikai kínzást

alsophila grahami 2015.02.02. 01:31:27

@csak mert: hát szerintem is!! sőt, lelkileg nagyobbat és főleg maradandóbbat lehet ütni sokszor, ez nem kérdés előttem se!!! de tényleg kitöröltek? mit írtál? és ki tiltott ki? ilyet nem szokott sixx, úgy tudom, max durván kirekesztő dolgokért, de én úgy láttam eddig, hogy ige-igen toleráns... csak többszöri figyelmeztetés után töröl, és akkor is szól, pláne tiltásnál! most azért ezen kiakadtam... kár, hogy nem láttam, mit írtál... O.o

alsophila grahami 2015.02.02. 01:33:36

@B.Betyár: magam se mondhattam volna szebben-jobban, kedves kolléga ;) egyetértek, és majd folytatjuk még, nyugodalmas jó éjszakát! :)

csak mert 2015.02.02. 01:35:44

@sui.generis: kiakadtam amikor Fannit szadizták, leírtam, hogy szerintem mélypontra jutott a vv7, írtam a kizárásról és arról, hogy edinát nem igazán büntették meg a dzsungeles héten, mást viszont azonnal, ez nagyon nem tetszett...elfogultnak látom ezt az egészet, irányítottnak...
de egy figyelmeztetést nem kaptam! másnap vettem észre, hogy törölve lett amit írtam, és hogy nem engedték, hogy írjak..

Juvegrande85 2015.02.02. 01:35:51

Bizonyos dolgokat azért nehezen tudok megérteni. Annyi sajnálkozó Zsu szimpatizánst látok minden felé a neten innen s túl... hogy ha fele annyian szavaztak is volna rá akkor tutira tönkre veri a Lacit. Illetve elegen lettek volna azok is akik akkor Zsura nem szavaztak de most Dani ellen már igen. Ki érti ezt?

alsophila grahami 2015.02.02. 01:39:37

@pomac_ [(k)an]ál: nemáááá, ez komoly? ;) a mai serdülők azt hittem, a netről bármit, bármikor... ennél komolyabb dolgokat, ha már a szex érdekli őket... nem lehet, hogy csak a szerkik nézik ezt be ennyire? hogy 10-15 éve még így volt ez, amikor kitalálták ezeket a sókat, csak azóta átalakultak az igények is? én valamiért makacsul azt hiszem, hogy ezeket már meghaladták a mai igények.... de lehet, hogy tévedek. ;)

csak mert 2015.02.02. 01:43:56

Amúgy maximálisan elfogadtam volna, ha kapok felszólítást, indoklást, de ez nem történt meg.
(remélem, most nem kapok büntit)

alsophila grahami 2015.02.02. 01:45:51

@csak mert: nálam is ez a szitu. azóta egysíkú, sablon lett az egész: szimpla gyűlölködés, többiek leszalámizása, módszeres kicsinálása (a Zsúnál bevált módszer mintájára), közben álszerelmes nyűglődés, szánalmas vergődés... most ezen mit nézzek? várom mindig, hátha történik valami, ami kimozdítja a lavór vizet, és elkezd hullámzani, de nem... talán most, hogy sikerült Danit hazazavarni (reménykedjünk;)

pomac 2015.02.02. 01:47:06

@sui.generis: ha "mi is ezt csináltuk" mások sem különbek :D tudod mindenki magából indul ki :DD

csak mert 2015.02.02. 01:47:41

@sui.generis: én szívesen küldeném be Verát :DD ő tuti kicsapná edináéknál a biztosítékot :D ahogy anno kinga is dührohamot kapott..

csak mert 2015.02.02. 01:49:37

És még mindig várom a tetkós nőt, akire laci vágyik :P az se lenne rossz fordulat

pomac 2015.02.02. 01:49:55

@csak mert: csitu van jóó csitu van :DDDDD

pomac 2015.02.02. 01:50:40

@csak mert: küldenek be még ex villalakókat biztos lacinak is :DD

csak mert 2015.02.02. 01:52:06

@pomac_ [(k)an]ál: az az :DDD és azt is mondta, hogy : hutyutyu... :DDD

csak ne a nindzsás Vikit, dög unalmas volt, és a gyúrós hát..

csak mert 2015.02.02. 01:54:19

Amikor az iskolás záróbulin robin szerelmet vallott a tanárnőnek, azt hittem rosszul hallok :DD
de milyen fura,hogy egy nőnek sem kell ez a fijú.. ja, bár a végzet asszonya már elkapná :P

alsophila grahami 2015.02.02. 01:56:47

@csak mert: hát ez tényleg durva.... ilyennel még nem is találkoztam, pedig igazad volt 100%-ig! az a szaunás sztori is sok volt nekem is, eleve az is, hogy ilyen módon nem emlékszem, hogy mikor manipulálták a játékot, hogy odaadják Denisz szavazati jogát az ellenfeleinek? amikor nyíltan 'hadban állnak' egymással? meg a szuperképességeit is?? wtf?? a kis 'csicskhaa' csúzliszájú meg visszaél vele, ráadásul pont 'kicsike-Deniszke' barátnőjével szemben?? azért ez már mi szánalom? a hat órás szauna pedig... nem is értettem, be volt fűtve neki?? nem vihetett magával párnát-takarót, hogy mondjuk szundizzon egy jót?? ez nekem is sok volt így.

pomac 2015.02.02. 01:56:56

@csak mert: az elég megrendezettnek tűnk vagyis a szerkik adták alá a lovat nagyon úgy jött le nekem mivel semmi előzményét nem láttuk az esetnek

csak mert 2015.02.02. 01:58:49

@sui.generis: "csicskhaa' csúzliszájú" :DDDDDDDDD

pomac 2015.02.02. 01:59:12

@sui.generis: az benne volt a szabályban hogy akit számüznek az nem aludhat ,az lett volna még a hab a tortán ha akkor küldik mikor mennek aludni :D

alsophila grahami 2015.02.02. 01:59:52

@csak mert: mekkora ötlet!!!!!! bírnám én is! :DDD @pomac_ [(k)an]ál: jaj tényleg! a "csitu van" :DDDD ez kell oda, küldjék be, kampányoljunk érte!!!! de dr Gyúrós is beszakadás volt, az első őfi régóta, amin tudtam röhögni :DD

pomac 2015.02.02. 02:01:58

áá commedin sp a világok harca megy ez nagy rész :D

csak mert 2015.02.02. 02:02:05

@sui.generis: megkavarná az álló vizet Vera :D

alsophila grahami 2015.02.02. 02:04:18

@pomac_ [(k)an]ál: ez nekem ki is maradt, biztos Ádiná olvasta fel, azt alapból hang nélkül abszolválom, ha ő van a képernyőn, tudod ;)) de ez szemétség, hogy nem alhat, mi a jófenét csináljon 6 órán át, ha semmi nincs ott, se egy könyv, se zene, se semmi, meditálni meg nem szokott? ez is kínzás azért, nagyon beteg, aki ilyet kitalál.

alsophila grahami 2015.02.02. 02:06:59

@csak mert: meg meg :D de Zsu is ;)) hogy maguk alá piszkítanának, hogy wtf, ez most visszajött? teljes értékű játékosként? a nyereményért?? :DDDD

alsophila grahami 2015.02.02. 02:11:27

@csak mert: annyi gonoszságot ki bírnánk találni - ami persze nem durva pszichoterror, mert azt nem támogatom én sem, semmilyen formában -, csak minket senki nem kérdez...(remélem, azért tényleg olvasgatnak itt néha;)

csak mert 2015.02.02. 02:12:00

Amúgy én azt mondom, hogy dani is olyan búcsút kaphatott volna csak, mint amit zsu-nak engedtek edináék..nem tudott szólni dórihoz, persze ott Fanni is hibás volt...
ezt sem lehetett volna megengedni...

csak mert 2015.02.02. 02:12:48

@sui.generis: szórakoztatóbb lenne a játék az biztos, ha rajtunk múlna :DD

alsophila grahami 2015.02.02. 02:17:45

@csak mert: na igen, meg a két dilettáns "műsorvezető" (alig merem leírni ezt a szót az ő nevükkel egy mondatban) is benne voltak, hogy képtelenek voltak kordában tartani a villalakókat... persze azt se értem, hogy minek ez az újítás, miért nem a stúdióból szólhatnak be a kiesettek, mint régen? Liluékra azért csak jobban hallgatnak a bentiek.

no de én is elköszönök most már, szép jó éjt kívánok! :)

Komeszka 2015.02.02. 02:31:58

@csak mert: Jó, a tanárnős sztori nyilván egy jópofa kamu volt, nem gondolta ő se komolyan. A nézőknek szólt, hogy kimutassa a "szeretetéhségét" és hitelesítse az Edina vonalat. A bent lévő nőstények adottak, ezzel kell főznie, szerintem Robinnak egyik sem testi-lelki partnere reálisan, sem odabent, sem idekint. Az ő játékának az a lényege, hogy érzelmileg be-bemozgatja a csajokat, aztán kicsit távolabb lép, de a testiségnek csak moderálva ad teret. Én azt gondolom, hogy PVC meglehetett volna neki, ez csak alkoholmennyiség, meg a nyomulás erőszakosságának a kérdése volt. Dinka szinte ajánlkozik már neki, hogy vegye el Lacitól. Renáta anno szintén beajánlkozott. Pedig annyi erővel, amennyivel Edinkára rámegy, még René is belefért volna a színvonalba. Itt inkább arról van szó, hogy Robin a csajokkal a plátói vonalakra játszik és mindenkivel (fiúkkal, csajokkal, koalíciókkal) a határokon mozog.

ygan_rev 2015.02.02. 03:57:05

Sziasztok!
Úgy látom 2015-ben ott tart a média, hogy ilyen agyhalott, nevetséges, egy összefüggő mondatot elmondani nem tudó, alpári, közönséges és NEM vicces állat térjen vissza a párbajról. Azt hiszem a párbaj gyönyörűen konstatálta, hogy két milyen ember csap össze. Szerintem, ha egy laikus odakapcsol és meglátja a két párbajozó vehemenciáját és meglátja az eredményt (55 - 45) ordítana, mint Denniske a beköltözésnél: NA MIVAAAAAAAAAAAAAN (Magyarország)? Tényleg erre van igény?
Apropó: ha a héten nem Dennist, tolja az RTL, Dani tért volna vissza. A fél órás párbajon tanusított viselkedések alapján is kb. 1,5%-ot változott a helyzet, ami valljuk be, több tízezer szavazatot jelent. Nem sűrűn fordul elő ilyen nagy változás.
Ami pedig a játék folytatását illeti: azt hiszi itt mindenki azzal, hogy Dani kiesett, ezzel Edina és Laci iszonyatosan meggyengült és ők következnek a vágóhídon. Nana... Álljon meg a gőzhenger! Ezzel Edina és Laci olyan szinten fog erősödni az elkövetkezendő napokban, hogy annak örülhettek, ha nem Edina nyeri meg a játékot.

A döntőbe pedig szinte biztosra tudom, hogy Dennis, Robin és Edina kerül.
3. helyezett Dennis
2. helyezett Edina
1. helyezett Robin

Pápuszipá!

Juvegrande85 2015.02.02. 05:05:02

@eatpray: Adom egyébként. A Dani se volt semmi figura amúgy de még így is zongorázni lehet a különbséget a két ember között. Dennisre inkább mondanék mást mint ember mert azok rendelkeznek gerinccel is. Az első pillanattól kezdve nem szimpatikus a figura. Amit látok belőle ő amúgy tipikusan az az ember aki egyrészt konkrétan tényleg nem akar rosszat senkinek - legalábbis jól el tudja ezt hitetni mindenkivel - egészen addig amíg nem lát esélyt valami olyanra ami a hasznára válhat. Akkor viszont könyörtelenül megy a kés bárki hátába. Hovatartozástól függetlenül. És az a vicc az egészben, hogy jelen esetben olyan hülyékkel van körülvéve, hogy ezt mint látjuk gond nélkül megteheti. Általában az ilyeneket próbálja mindenki messziről kerülni... csak ugye a legtöbb esetben az illető már későn néz a háta mögé és olyat pillant meg akiről álmában nem gondolta volna...

 2015.02.02. 05:16:11

@eatpray: " Ezzel Edina és Laci olyan szinten fog erősödni az elkövetkezendő napokban, hogy annak örülhettek, ha nem Edina nyeri meg a játékot."
Hihi, azert erre ne fogadj nagy osszegben :> Egyreszt ket vegtelen ostoba, szanalmasan atlatszo kis kaparekrol beszelsz, masreszt vagy leleptetik a csuzliszajut, vagy analka oli meg egy ilyen szanalmas rinyapinasaga utan :>
Orom nekem nezni mindenkepp a dolgot, mert barmelyik szivja meg, nekem az tetszik, es ebben Dorin kivul mindenki benne van ;>

ygan_rev 2015.02.02. 05:40:17

Meg úgy még annyit, hogy Dani és Dennis pártiak is elég árulkodóak.
Dennis: Vikcsu, Reni, Maci, Kinga, Tordas
Dani: Lilu (+Istenes Bence), Attila, Zsuzsa, Éva sőt még Aurelio is!
Amikor szagolható az, hogy emberileg ki a gázabb.

ygan_rev 2015.02.02. 05:45:31

@eatpray: Még VV Teot suvickoljuk be Dennis mögé! Elvégre ő is egy szégyenfoltja a valóvilágoknak. Hahahaha
Na mindegy. Én nem nézem többet ezt a műsort, mert a nézők igényei merően mások, mint az enyémek.

ygan_rev 2015.02.02. 06:15:12

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Már túl komolyan :) Itt volt az idő, hogy kiessen Zsuzsa mellett Dani is és abszolút ne kövessem az eseményeket.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.02. 07:00:00

@eatpray: + (nagyon fontos) Ádám!, (és a a lelke mélyén) Zsu.

mobilos perpetuum 2015.02.02. 07:20:25

@eatpray: Még egy rossz hír, ebből a Daniból egyszer még esetleg ügyvéd lesz. Atyavilág!

2015.02.02. 08:04:27

tv2 éden riport berkivel

kismalacka 2015.02.02. 08:08:36

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: szarcsizd le :))))))))))))) Így, ilyen formában még nem hallottam :))

2015.02.02. 08:15:05

@Baresz83: hajrá :D
mondta Berki h mindenre képesek voltak a játékosok a győzelemért, medencében jacuzziban :DD hát kíváncsi leszek

ornyim 2015.02.02. 08:25:33

Sziasztok! Hát ez a tegnapi párbaj érdekes volt. Nekem amúgy szimpi volt Dennisz, elröhögcséltem rajta mindig, de ez a viselkedés, amit a párbajon tanúsított gáz volt. Jött megint a mivaaan, mivaaaan, meg a nagyképűsködés. Na meg miért kellett minden mondata után felállni és üvölteni? Nem tudom, nekem sok volt. A villában bezzeg nem ilyen. Dani viselkedése szimpatikusabb volt nekem most.

Krétagarbó 2015.02.02. 09:39:45

@sui.generis: volt kitől tanulnod ezek szerint. ne nézd annyit, mert már te is pont olyan vagy, gusztustalan és fröcsögő. és ne kiabálj, senki sem süket...

alsophila grahami 2015.02.02. 09:51:13

@Krétagarbó: beszóttá'? :DD inkább ne árőlködj, me' "beszarcsizol" itt nákem! :DDDD

Krétagarbó 2015.02.02. 09:53:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ez már igazi parasztlázadás volt:) nem baj, a kutyaugatás nem hallatszik az égig.:)

Krétagarbó 2015.02.02. 09:56:13

@sui.generis: és nem is erőlködöm, ha az akart lenni, amit írtál. miért jó neked, ha itt is megy az anyázás?

alsophila grahami 2015.02.02. 11:44:19

@Krétagarbó: hát ádinkássan fogalmaztam, hogy a kedvedben járjak, nem is értékeled? ;) ki anyázik? nem láttam olyat itt, max a vellába', azt is csak a Dönyál-györöktű'! (aki hálistennek hazatolta a talicskát, és többet már ő se fog, bent mármint;) :PP

alsophila grahami 2015.02.02. 11:46:59

de most tiétek a homokozó, adjátok ki magatokból, ne maradjon bent semmi, mi meg majd este jövünk :D (aproposz: burkolt anyázás is anyázás; csak hogy tudd, résen vagyunk mi is;))

csipkebogyótea 2015.02.02. 12:51:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem akarok nyelvészkedni, de élő beszédben a nagy gigásziban nincs semmi kivetnivaló. Szinonimák. Ha vessző választja el őket, akkor mindössze arról van szó, hogy több, hasonló értelemmel bíró melléknevet használt. Csak úgy halkan jegyzem meg, hogy sztem a villalakók nagy része nem is ismeri a "gigászi" szó jelentését.

Krétagarbó 2015.02.02. 13:47:14

@sui.generis: nem veled van a bajom, ahhoz kevés vagy. Inkább azzal, amit itt gerjeszteni próbálsz. Legyél is résen, még hátha beigazolódik valamelyik paranoiád.

Black Bride 2015.02.02. 18:00:05

@kamilla123: Hogy te milyen egy rosszindulatú, senkiházi,unatkozó némber lehetsz. Förtelmes.Remélem büszke vagy ilyenkor magadra, hogy más embereknek indokolatlanul akarsz rosszat.

csak mert 2015.02.02. 22:44:38

@Komeszka: az igaz, hogy edina könyörög neki :DD
süti beállítások módosítása