Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x68 - Nem akarsz beszállni hozzánk, egy hármasba?

2015. január 23. 10:55 - Bruti

A mai hogyvoltot Leninnel indítjuk: „Tanulni, tanulni, tanulni!”. Bár igazából ezt Szálin mondta, miután közösen kicsináltak pár százezer oroszt. De ez most lényegtelen, mert a villában máshogy szabadulnak meg az ellenfelektől. Viszont a szerkesztők jól ismerték fel, hogy tanulni sosem késő és bár nem merült fel rá valós lakossági igény, de a szintfelmérő mégis csak azt bizonyította, hogy nem árt egy kis fejtágítás.

Szóval iskolahét. Én spec örülök neki, mert fogynak a lakók (na, nem súlyban, hanem számban) és egyre nyomorúságosabb lesz egy normális összefoglalót kiizzadni. Lilával kezdünk, aki nagyon szeretné, ha szavaznánk a leglustább tanulóra, majd jön Ms. Erdély és az ő nyomora. A helyzet az, hogy hiába hallgattuk két hónapon keresztül, hogy „Láci így, meg Láci úgy, ez egy vádembör, de van benne jó, és az én kicsi szívemet iszonyúán elrábolta”, most mégis szabadulni akar Csúzliszájtól. Ezt a maga infantilis módján próbálja közölni emberünkkel, de az bevágja hisztit és egyből az ülvehugyozás koronázatlan királyára veri az egészet, majd megtoldja egy kiadós buzizással. Ms. Erély még magyarázza pár percig azt, amit szerintem maga se ért, majd lelép. Csúzli, PVC-nek rí tovább, pedig Plasztiknál jobban aztán senki nem szarja le a nyomorult szerelmi életét. Én meg nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Ádina egyszerűen csak megrakatta magát és most dobja a csávót.

1_25.jpg

Az udvaron Komisz és Ülvepisi már éneklik is A szerelemnek múlnia kell c. örök érvényűt, de Ádina szerint ez „csúfolkodás”. Ő nem egy barátnő akar lenni itt bent, hanem egy egyéni JÁTÉKOS! Haha, értjük. Csak akkor az elmúlt két hónapot nem értjük, amikor megállás nélkül tepert Csúzliszáj után. A riportban Csúzli úgy dönt, hogy neki kell Ádina, meg a PÉNDZ is, szóval kibékülnek! Gratulálok! Gyakorlatilag a semmit néztük eddig. Erre előkerül Ülvepisi is (aki szintén rámenne a Helyvidékire egy vékony sorral) és közli, hogy Ádina az ő bimbódzó kapcsolatukat is letörte. MI VAN?!??

2_23.jpg

Nézzük inkább az iskolát: reggel irodalommal kezdünk, jön az osztfő és olyan szavakat keresnek, amit más vidéken élők nem ismernek. Ádina szava a „potyolni” ez a klopfolást jelentené náluk az erdő mélyén. Megtudjuk még, hogy a „tikmony” az a tojás, a „tutyi” meg a mamusz. Király, ezért tényleg érdemes volt felkelni. Aztán Csúzlit szeretné rávenni a Tanár úr, hogy mondjon valami speckó szerszámnevet, de Laci akinek állítólag három szakmája is van, nem tud kinyögni egy vinkli-t, vagy egy sublert. A riportban viszont mindig mindent megmagyaráz. Az óra végén Fekete lyuk felolvassa fogalmazását arról, hogy milyen sekélyes lesz tíz év múlva az élete. Kiderül, hogy egy szoláriumot vezet (mi mást), sikeres model, illetve sikerült megcsináltatnia a melleit és nagyon élvezi, ha a pasija nyalogatja. Gregus tanár úr egy facepalm-al jutalmazza a művet, közben láthatóan abban bízik, hogy kevés kollégának van otthon RTL2, és azok is inkább a Szabadság tér ’89-et nézik a királyi egyesen. Majd gondolatban hozzáírt még egy nullát, az RTL-es számlájához.

3_24.jpg

Szünet után, töri óra alkalmából bújócskáznak egyet. Jön Fehér Gandalf, akit Kazal fogad igen kihívóan. Majd kézen fogva bevezeti Mordorba, ahol előkerülnek a hobbitok, így végül kezdődhet az óra. Gandalf letökfejezi Fannit, majd felelés előtt, olyan kéjjel lapozgatja a osztálynaplót, mint, anno Selmecziné irodalom tanárom nyolcadikban. Ádina a szerencsés. Az első kérdésre ugyan válaszol, csak hülyeséget. A második kérdés, hogy ki uralkodott a mohácsi vész idején. Persze fogalma sincs, de 12ker megsúgja. Kap egy négyest, de ezek után még van pofája az ötösért kuncsorogni. Közben Csúzliszájnak és Tökfejnek meg kéne mutatni a térképen Betlehemet, de az istennek se találják Közép-Afrikában. Komisz se az a bántóan okos srác, ő Törökországot nem leli Szibériában, de PVC segít neki. Ádina végül eminens lesz, míg 12kert köpőcsövezésért visszaminősítik hülyébe.

4_1_2.jpg

Matek óra jön, Komisznak már a „felbontás” szó felírása is gondot okoz, és még el se jutottunk az 5x5-ig, ami nála 35. Jól van. Az utolsó óra testnevelés, ami már-már átment kínosba. Komiszék azzal indítanak, hogy a kisdesznyót direkt ráhergelik az üllőkockára, és mutogatják a tanárnőnek, hogy töcsköli. Bent meg Tökfej támad:

„Jó picsád van, nem akarsz beszállni hozzánk, egy hármasba?”

Aaaaaztabüdösmindenit, ennek a haszonállatnak ki kéne mosni a száját sterimóval - gondolom magamban- de Komisz még büszke is rá:

„Há ez az én csajom! Bevállalós, karakán, mi kell ennél több?”

Mi kéne? Semmi! Azt sejtettük, hogy neked bejönne egy hármas szex. No, de jön a bukfenc gyakorlat és megtudjuk, hogy Tökfej ilyet nem csinál, mert mocskos veszélyes. Mint kiderült, szerinte bármelyik pillanatban „eltörhet egy rész a tarkójában” és akkor ő megpattan a bolygóról. De PVC szerint is hülyeség, főleg hátrafelé, mert arra nincs szükség az életben. És milyen igaza van! Nem mintha az előre bukfencre olyan kurva nagy szükség lenne, hacsak nem szombat hajnalban, mikor tónustalan testtel bóklászol haza, és tompítani szeretnéd az arccal a sárba mutatványt. A végén még Tökfej gyakorlatilag megcsöcsörészi a tesitanárt, ezért az óra végéig, mindenki fekvőtámaszt nyom büntiből. Beleértve a kisdesznyót és a tujákat is. Jájjj istenem...

5_14.jpg

Címkék: vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jófej házisárkány 2015.01.23. 11:03:19

Nem azért, de én a tesitanár helyébe egy hatalmas sallert lenyomtam volna Fanninak! Azért mindennek van határa! A tanárnőt úgysem lehet kizárni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.23. 11:07:07

"(aki szintén rámenne a Helyvidékire egy vékony sorral)"

Ezen sírva röhögök akkora duma. :D:D

rearwindow 2015.01.23. 11:10:16

@jófej házisárkány: már az első "jó a segged" beszólásnál helyre kellett volna rakni Fannit. Ha már a szülei nem vertek bele semmilyen illemet

Tapmancs 2015.01.23. 11:12:41

@jófej házisárkány: +1

Egy számára vadidegen nőnek ilyet beszól hogy "jó picsád van", mag hogy "nem jössz hármasozni"?
Hol él ez?

hannamontanna 2015.01.23. 11:13:19

Edina mégeccer kimondja hogy " ne nézz íííígy" esküszöm befonom a hajam. Olyan irritáló, engem a frász kerülgetne, ha mondogatná nekem, főleg ha mellé polipként mászna rám. Valami baj lehet velem hogy unom.:-))

rearwindow 2015.01.23. 11:14:33

@hannamontanna: nekem a "mostlátodmilyenvagy?" a kedvenc edina mondatom :)

jófej házisárkány 2015.01.23. 11:14:44

@rearwindow: Hát igen, lehet illemtan óra is kellene. Egyébként ha belegondolunk, ha egy férfi csöcsörészne meg egy idegen nőt, mekkora felháborodás lenne! Nekem nőtől sem elfogadhatóbb az ilyen magatartás.

Conchobar 2015.01.23. 11:14:49

"Én meg nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Ádina egyszerűen csak megrakatta magát és most dobja a csávót" - Nodehát már addig a megrakásig is vívódásokon és paradoxonokon át jutottunk el (minimum kétszer futott el zihálás közepette a megbaszatás elől). Szerette is volna hogy megkúrják, meg nem is. Edina csak ezt a se széna, se szalma dolgot folytatja. Tulajdonképpen még azt se tudta elmondani a szerencsétlen, hogy mit is akar

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 11:16:01

@rearwindow: sőt, azt bírta mondani, hogy "jó a picsád"...
Én azt hittem, hogy a tesitanár kicsit jobban helyre teszi Fannit az őt ért inzultusokért. Valaki meg is jegyezte a csöcsörészés után, hogy ez már zaklatásnak minősül. :)

jófej házisárkány 2015.01.23. 11:16:45

Ez a legjobb egyébként: "Nem mintha az előre bukfencre olyan kurva nagy szükség lenne, hacsak nem szombat hajnalban, mikor tónustalan testtel bóklászol haza, és tompítani szeretnéd az arccal a sárba mutatványt"

:D :D :D

rearwindow 2015.01.23. 11:17:08

@jófej házisárkány: pont nekem is ez jutott eszembe tegnap, ha Laci vagy Dénes markolja meg a melleit akkor mekkora botrány lett volna belőle. Pedig én se látok különbséget akár nő akár férfi teszi, ez nagyon durva nemi zaklatás

foreveryoung 2015.01.23. 11:18:22

"Kiderül, hogy egy szoláriumot vezet (mi mást), sikeres model, illetve sikerült megcsináltatnia a melleit, és nagyon élvezi, ha a pasija nyalogatja. Gregus tanár úr egy facepalm-al jutalmazza a művet, közben láthatóan abban bízik, hogy kevés kollégának van otthon RTL2, és azok is inkább a Szabadság tér ’89-et nézik a királyi egyesen. Majd gondolatban hozzáírt még egy nullát, az RTL-es számlájához."
Sírok :D.

rearwindow 2015.01.23. 11:19:05

Fanni ma kipróbálhatná, milyen reakciót vált ki ha egy férfitanár nemiszervét markolja meg...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.01.23. 11:20:04

kicsit, sok, a, felesleges, vessző a posztban. az erőfeszítésért köszi, hogy kapunk valamit, csak a rengeteg vesszőnél néha megakadok.

Mirocska 2015.01.23. 11:22:40

Nagyon ciki hangosan röhögni az irodában, de ez most nagyon tetszett! :-)))

wolfbeisz 2015.01.23. 11:23:38

Ezek után én már szeretnék olvasni egy mélyinterjút Fannika édes jó anyukájával. Mert ez már nagyon kínos, több is annál... Az eddigi rövid kis cikkek után és ellenére tényleg érdekelne, hogy sikerült ezt a viselkedésformát összehozniuk, s mit szól a mama most hozzá? Edina kedvenc mondatai mellett nekem Fekete Lyuk ultima ratiója, a "Hát én ilyen vagyok" veri ki rendre a biztosítékot.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 11:24:08

"Ő nem egy barátnő akar lenni itt bent, hanem egy egyéni JÁTÉKOS! Haha, értjük. Csak akkor az elmúlt két hónapot nem értjük, amikor megállás nélkül tepert Csúzliszáj után. "
Ezek szerint tényleg nem érted. :D Szerintem nézd vissza az egészet, az elejétől kezdve.. tudom, hogy ezzel egy nagyon durva dolgot javaslok, de akkor talán nem lesznek mardosó kétségek benned. :D

Conchobar 2015.01.23. 11:25:06

@@Tapmancs: "Egy számára vadidegen nőnek ilyet beszól hogy 'jó picsád van', mag hogy 'nem jössz hármasozni'? Hol él ez?" - Ő a villában. Nagyon jól tudja, hogy ezt is elfogják neki nézni (leszámítva a 20 fekvőtámaszt). Legfőképpen maga a VV7-tel rivaldafénybe került gusztusos küllemű tanárnő

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 11:25:33

@rearwindow: "Fanni ma kipróbálhatná, milyen reakciót vált ki ha egy férfitanár nemiszervét markolja meg..." :D:D:D:D

Hát erekciót.

Csak ügyesen! 2015.01.23. 11:25:40

"Erre előkerül Ülvepisi is (aki szintén rámenne a Helyvidékire egy vékony sorral) és közli, hogy Ádina az ő bimbódzó kapcsolatukat is letörte. MI VAN?!??"

Azért nem értetted, mert Robin nem azt mondta, amit írsz, hanem azt próbálta fejtegetni, h ő úgy látja, h Edina a Lacival való bimbódzó kapcsolatának fordít épp hátat és ez benne visszás érzéseket kelt. Magyarán Robin fejében volt egy "MOST MI VAN?!?!" :)

Kecses 2015.01.23. 11:27:02

Bruti, ma is nagyon sziporkázol! :)

Csak ügyesen! 2015.01.23. 11:27:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ilyet szerintem senkitől sem szabad kérni, nemhogy valakitől, aki hv-ket ír nekünk :D :D

Cathcart_ezredes 2015.01.23. 11:30:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ha a mi tesitanárnőnknek beszólt volna ilyet egy lány vagy egy fiú, akkor még most is kötelet mászna remegve. Pedig neki is elég jó segge volt 40 évesen. Fanninál prosztóbb ostobább véglény még nem járt a villában, pedig hát nem gyenge a mezőny. A nő helyében lazán földhöz basztam volna, hogy magától bukfencezzen négyet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 11:32:10

@Csak ügyesen!: a köv. vv-ben lehetne bünti tétel pl. hogy a renitensekkel végignézetik Fanni bestof pillanatait. A visszaesőkkel pedig Edina és Laci néma nyűglődését, Edina "ázt nám hiszám ál" végtelenített aláfestésével. :D

Conchobar 2015.01.23. 11:33:41

@rearwindow: "szerintem meg egy hatalmas pofont" - Ha Lacit veszed etalonnak, akkor talán. Mindenki más nagy hahotázás és poénkodás közepette élvezte volna a szereplési lehetőséget (miközben persze igyekezett volna megszabadítani a nemi szervét az illetéktelenül odahatolóktól)

rearwindow 2015.01.23. 11:34:51

@Cathcart_ezredes: Ha ez a jelenet nem kamerák előtt zajlik, valszeg Fannika nem tette volna zsebre a választ. A tanárnő biztos sokmindenre felkészült, de ilyesmire mégse, a kamerák miatt viszont neki viselkednie kellett...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 11:38:12

@Cathcart_ezredes: ez jó, remélem lesz kötélmászás is még a héten. :)
Én azt csinálnám, hogy a Fanni egy hétig csak azt ehetné és ihatná, ami a kötél felső végénél van elhelyezve, de előtte bekenném egy kis disznózsírral a kötelet. :D

Cathcart_ezredes 2015.01.23. 11:38:36

@rearwindow: Totál le volt döbbenve szegény, lehetett látni rajta, hogy fogalma sincs hogy kezelje, de ezért nem is hibáztatható. Nyilván kap érte pénzt, de gondolom ettől függetlenül nem kell mindent eltűrnie, ahogy a munkahelyen sem zaklathatnak csak mert fizetést kapsz. Igazából őszintén remélem, hogy évekig emlékeznek majd Fannira, főleg a potenciális munkaadói, barátai, kapcsolatai. Ótvar egy ember.

Conchobar 2015.01.23. 11:38:49

@Cathcart_ezredes: " A nő helyében lazán földhöz basztam volna, hogy magától bukfencezzen négyet." - Nem levágta, hanem csak megfogta a tanárnő csöcsét. Verébre nem szokás ágyúval lőni. Pláne akkor nem, ha maga a 'sértett' is média-szereplésre vágyik

candyperfumegirl 2015.01.23. 11:41:24

@jófej házisárkány: tavaly mintha lett volna valami illemtan, nem? Akkor derült ki, hogy Zsófika életében egyszer volt csak étteremben.
Idén is référne a dolog a díszes társaságra.

Cathcart_ezredes 2015.01.23. 11:42:11

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem vállalná be az rtl, mert amilyen ostoba 8 másodperc alatt a nyakára tekeredne a kötél, aztán megfulladna. Ú, de imádtam kötelet mászni, jó lenne újra:)

Conchobar 2015.01.23. 11:42:58

@rearwindow: "Ha ez a jelenet nem kamerák előtt zajlik, valszeg Fannika nem tette volna zsebre a választ." - Csakhogy ez nagyonis kamerák előtt zajlott. A tanárnőn se látszott az, hogy nagyon neheztelne Fannira amiatt, hogy Fanni a csöcsére irányította a figyelmet. Tudomásul kellene vennünk, hogy magától a VV7-ben szerepet vállaló tanárnőtől sem idegen az exhibicionizmus

Ruadhnait 2015.01.23. 11:43:20

@Cathcart_ezredes: En azt hittem, hogy a tegnap elotti random uvoltozes utan mar nem sullyedhet Fanni melyebbre a szememben, de ez a tegnapi "de jo picsad van" meg a csocsoreszes nagyon durvan tulment minden hataron. Tenyleg pofan kellett volna vernie szegeny tanarnonek, ot nem zarhatjak ki erte. :D
Kulonben neha szanom szerencsetlent, hogy ennyire primitiv es buta, hogy ezzel akar jopofaskodni, en nem is ertem. Hol el ez?

Hedonistamama 2015.01.23. 11:43:57

A torna tanárnő nyilván élvezi, hogy bejön a "hedonista planktonnak" különben az első beszólásnál helyre rakta volna. Kollegina szerint okosan is el lehet küldeni a halál kócos faszára, pl: Sajnálom, hogy nem tudok lemenni a te primitív szintedre és a te nyelveden elmondani, hogy a bruttó két agysejtedig jusson az infó, de talán a lényeget ebből is le tudod szűrni: ne tegezz, nem vagyunk barátnők és ne molesztálj, mert az bűncselekménynek is minősíthető. Nagyjából sikerült szó szerint visszaadni....

rearwindow 2015.01.23. 11:44:21

@Cathcart_ezredes: nyilván nem kell mindent eltűrnie, de máshogy reagálsz egy helyzetre ha mindezt közvetíti egy országos kereskedelmi tévéadó. Fanni abszolút nem érzi hol van a határ, mintha nem emberek közt nőtt volna fel

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 11:44:56

@Ruadhnait: Az a baj, hogy nem ütheti meg. Feljelenthetik érte. Sajnos. Pedig Fanni nagyon megérdemelné.

Tapmancs 2015.01.23. 11:45:46

@rearwindow: @Cathcart_ezredes:
Szerintem is annyira meglepődött hogy hirtelen nem tudta mint csináljon, mi volna a helyes. Remélem a következő adásra nyugodtan átgondolja a dolgot, megbeszéli a VV-főnökökkel is hogy nyugodtan földhöz baszhatja Fannit, és ez meg is fog történni.

Hedonistamama 2015.01.23. 11:46:07

@-pkata-: hanggal! Laccííímiértnézelígynenézzélmárígymost miértcsinálodeztvelem embert lehetne vele ölni!!!!!!

Cathcart_ezredes 2015.01.23. 11:47:57

@Ruadhnait: Szerintem süllyed ő még ennél is mélyebbre, a héten elég nagyot megy..:) Tanárnő remélem megbuktatja a vizsgán, hogy ne tudjon bulizni a kis nyomorult, aztán lesz majd nagy hiszti és szipogás. Amúgy meg a bentiek helyében lezúznám a sminkkészletét: ÉH-ben is emiatt verekedett Pókmajom, aztán ki is zárták a fenébe. :)

jófej házisárkány 2015.01.23. 11:48:21

Egyébként én meg a tesiórákban nem hiszek. Az a zsámolyon ugrálás a legrosszabb emlékeimet hozta felszínre: rövidtávú hatás - meggizadsz, de a 10 perces szünetben épp csak átöltözni van időd, zuhanyozni nem; kicsit hosszabb távú hatás - két nap izomláz; hosszútávú hatás - masszívan megutálod a tesiórát, rosszabb esetbe a sportot is.
A talajtornát még egész bírtam anno, de ha most hátrabukfencet kellene csinálnom, én is attól félnék, hogy eltörik vmi a tarkómban :D

zsopicur 2015.01.23. 11:49:34

ezt a szürke ruhat nagyon toljak, Fannin is sokszor van meg a BV-ban az Evan is. Innen üzenem h RONDA.

Mildi_Bp 2015.01.23. 11:49:44

Ámberék! Nem veszitek észre, hogy Ádina azért próbál szabadulni Lácitól, mert Laci béna volt az ágyban és/vagy méretproblémák akadtak vele?? Erre abból következtetek, hogy a légyott után szomorú volt. Nyilván ennél többet várt.

Gia Gianea 2015.01.23. 11:49:50

Bruti nagyon jó a poszt!Röhögéshegyek a köbön... :-)))))
Fannika komp akart lenni,de nem komplett...

zsopicur 2015.01.23. 11:50:22

Edina: Laci most miert csinalod ezTÖ...uh ez mennyire idegesit minidg.

rearwindow 2015.01.23. 11:50:49

@jófej házisárkány: nálunk szertorna volt, 20 csajból 1 tudta megcsinálni amit kellett, a többiek estek keltek potyogtak lefelé a felemás korlátról meg a gerendáról... nem tornatagozatos, hanem teljesen sima gimnázium

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 11:51:16

@Cathcart_ezredes: Hú ezen én is gondolkodtam, hogy milyen lenne, ha vki fogná kivinné a riportba magával és ott hagyná :D

Cathcart_ezredes 2015.01.23. 11:51:24

@rearwindow: A végén még kiderül, hogy Fanni a "vádember":)
@Tapmancs: Bár úgy lenne..

zsopicur 2015.01.23. 11:52:08

Szerintem is a szex közben alatt utan rajött Edina hogy ez igy nem franko (mas is jart mar igy) de nem tudja most h kene lerazni h ne jöjjön le nagyon negativkent, ugyh kb csak annyit mondott h tovabbra s fog haverkodni Robinnal es nem lesz több szex :D Valahol megertem, ettöl függetlenül ha mar megszolal irrital ez a nö...

Conchobar 2015.01.23. 11:52:29

@Tapmancs: "Szerintem is annyira meglepődött hogy hirtelen nem tudta mint csináljon, mi volna a helyes." - Miért lepődött volna meg? Ha az előző VV-kben szereplő kollégák nem is mondták volna el az élményeiket, a tanárnő magától is rájöhetett, hogy ezek a villalakók nagyon feszegetni fogják a határokat

Cathcart_ezredes 2015.01.23. 11:53:58

@-pkata-: Lenne egy Fanni alakú lyuk az ajtón, és visszaszerezné. Ezért kéne lehúzni a klotyón.:)

jófej házisárkány 2015.01.23. 11:55:12

@rearwindow: Huhh, szerencsére nálunk ilyen nem volt, mázli, hogy tesi fronton elég szegényes volt a suli eszközparkja :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 11:55:40

@Cathcart_ezredes: Ááá, berendezést nem szabad rongálni. :) Kapna érte ő is korcsolyát vagy hasonlót. :) Fanninak nem lenne rossz büntetés amúgy a no smink, no szép ruha napokig. Kikészülne.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 11:56:07

@jófej házisárkány: meg kell állapítanom, hogy te sokkal kegyetlenebb vagy, mint én. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.23. 11:57:43

Jó vót :-D

Dikk.

Úgymond.

Igazándiból.

Szűzpecek.

Conchobar 2015.01.23. 11:58:03

@zsopicur: "Szerintem is a szex közben alatt utan rajött Edina hogy ez igy nem franko (mas is jart mar igy) de nem tudja most h kene lerazni" - Nem akarja az lerázni, pontosabban maga se tudja, hogy mit akar. De eddig is ezt csinálta, a fene ette azért, hogy dughasson, ugyanakkor be is volt tojva attól, hogy mit szól majd az anyja. Minimum két ízben szaladt el a megbaszatás elől

Cathcart_ezredes 2015.01.23. 11:58:06

@-pkata-: Úgyis olvassák a blogot az rtl-esek, remélem alkalmazzák majd:)

zsopicur 2015.01.23. 11:58:18

Amugy persze mindneki egyet ert vele h Fancsi vallalhatatlanul alpari, de most öszinten, a müsor eleje ota ha nem a Zsuzsas fele csinaljukkieztaribit volt a fövonal akkor Fanni hülyesegei. Robin tuja 99%-ban Dani miota kiment Zsu semmit nem csinal, PVC szintugy....Edina emg Laci hat...ök meg müsoron vannak de iszonyuan unja mar mindneki öket is beleertve. Az is benne lehet Edina uj szemleleteben hogy rajött (mint nagy VV szakertö) h ha vegig egymas nyakan smarolva csüngnek abbol nem lesz döntö (egy ilyen ember sem jutott el a döntöig) Hihetetlen de mar en is Robinnak szurkolok, annyira rossz es lapos ez a csapat h valoszinüleg egy tuja fogja megnyerni egyszerüen azert mert mindenki mas annyira unszimpatikus...

csiri bá 2015.01.23. 11:59:28

Anyálka ezen a képen pont olyan, mint Pinokkió... vártam, hogy nyúlik a heftije lefelé a képről. .DDD

zümzümke 2015.01.23. 12:02:22

vinnyogva röhögtem, míg olvastam :D
nem hiszem, hogy a villalakók csak nekünk játszanák meg a hülyét. Olyan lenne, mint amikor az ember megpróbál totál máshogy írni, mint szokott: két sor erejéig még csak-csak, de tartósan nem megy. Normális ember nem tud ennyi ideig, ennyire nemnormális módon viselkedni, 0-24-ben.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 12:02:32

@Cathcart_ezredes: Na arra a részre nagyon kíváncsi lennék!!!!!! Szeretném látni, ahogy a kis riherongy szenved a sminkje nélkül.

jófej házisárkány 2015.01.23. 12:04:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Áááá, az én büntetésem semmi ahhoz képest, hogy valakinek végtelenítettben kellene hallgatni az "Ázt-nem-hiszám-ál"-t. Ipari tanuló vagyok én hozzád képest ;)

popszegecs 2015.01.23. 12:04:54

@ミラ: Bruti vesszőzése engem a sírba kerget. Szemmel láthatóan nem érti a központozás (írásjelek kitetélelének) logikáját, pedig van neki olyan... Egyszerűen el kellene valakinek magyaráznia neki, hogy mi a különbség a mellérendelt és az alárendelt mondatok között, illetve hogy "és" esetén felsorolásnál nem teszünk vesszőt, mellérendelés esetén viszont igen.

Csak az első képig hét ilyen hiba van, a túlvesszőzés és az alulvesszőzés is pregnánsan jelen van szegény posztban.
De közben szerintem az olvasók többségének halálmindegy ez, csak mink sznobokat zavar, he!

csiri bá 2015.01.23. 12:06:24

@jófej házisárkány: az "ázt nám hiszám ál"-lal már guantanamoban vallatnak végtelenítve. :)))

zsopicur 2015.01.23. 12:06:25

ez a müszempilla meg szoli mania is felfghatatlan szamomra....ki az akin MINDIG van a valo eletben müszempilla?? Rajtam egyszer volt egy szülinapi bulin nem is a legnagyobb fajta es egyböl minden srac is esrevette es kerdezgettek is hogy azt meg minek...tök egtem, azota se hasznaltam....a szoli meg...mikor volt divat ha jol emlekszem utoljara 2000ben :D

rearwindow 2015.01.23. 12:06:44

A 3szakmás Laciból kinézi valaki hogy bármilyen kereskedelmi gépet meg tud szerelni? Ő volt az, aki egy hétszámjegyű számot nem tudott leírni.

zsopicur 2015.01.23. 12:09:44

@rearwindow: arra a 3 szakmara is azert kivancsi lennek

rearwindow 2015.01.23. 12:11:23

@zsopicur: az egyiket elmondta: kereskedelmi gépszerelő, a másik biztos a sofőr :D a harmadik valami hasonló volumen :)

csiri bá 2015.01.23. 12:12:12

@rearwindow: egy tarhonyabetakarító-gépet talán. :DDD

Hedonistamama 2015.01.23. 12:14:35

@SocialWorker: hogy ezt a játékot megnyerheti :D

Hedonistamama 2015.01.23. 12:15:32

@csiri bá: felszopó? az érzéki húsos szája megvan hozzá... (nekem még mindig nem gyere be)

SocialWorker 2015.01.23. 12:16:05

@candyperfumegirl: így van, tavaly volt ilyen. idén elég erőteljesen lecsökkentették az órák számát is, mondjuk nem annyira értem, hogy miért, mert sokkal jobban járna mindenki, ha ezek többet tanulnának (rájuk férne). mi meg jóval többet röhöghetnénk, mert ez az Ádina -Csúzliszáj nyűglődés már rohadtul nem érdekes, meg igazából a többiek sem, hacsak Fanni el nem kezd RITTYEGTETNI ajtót, fiókot, meg ami szembejön.

rearwindow 2015.01.23. 12:16:34

@csiri bá: ja, miért nem mindjárt fogorvos?

SocialWorker 2015.01.23. 12:17:38

@Hedonistamama: remélem majd jól nám hiszi ál azt sem, amikor hamarosan szépen kipottyan. komolyan ott tartok, hogy bárkit visszaszavaznék ádiná ellenében.

kismalacka 2015.01.23. 12:19:51

@zsopicur: Pont ez jutott nekem is az eszembe...ez valami olcsó ragasztós szar lehet. :)

csiri bá 2015.01.23. 12:19:58

"Több divatcég reklámarca vagyok" - Háda... :DDDDD

SocialWorker 2015.01.23. 12:22:50

@zsopicur: végül is. gondolom kijárta a bölcsődét, óvodát meg általános iskolát. az egy, kettő, három. így hát van neki három szakmája. (azért az általános iskolára már nem vennék mérget.)

kismalacka 2015.01.23. 12:23:22

@csiri bá: Még a Hádának is gáz lenne, pedig az second hand :))

csiri bá 2015.01.23. 12:26:33

@kismalacka: Kőbányai Bazár, Négy Tigris. :DD

kismalacka 2015.01.23. 12:27:59

@csiri bá: :DDDDDDD Igen...ezeknek jó reklám arc lenne :)))

csiri bá 2015.01.23. 12:28:49

esetleg az ötösért nem tetszik még egyet kérdezni? - De, mikor fogd be a p*fádat? :))

kismalacka 2015.01.23. 12:32:38

@astryle: Hát tuti megnyúlna az arcuk ha Zsu ismét visszamenne, bár nem tudom tudnának-e neki eleget fizetni ezért.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2015.01.23. 12:33:28

@popszegecs: Teljesen hülye vagyok hozzá, nem is írnék magamtól egy sort se.

astryle 2015.01.23. 12:35:16

@kismalacka: főleg, ha még egy lilakendőt is kapna + egy képességet megint :D

Csak ügyesen! 2015.01.23. 12:36:28

@rearwindow: Én el, mert pl. a kiszabadulós játékban lejött, h van gyakorlati érzéke, ahhoz meg inkább az kell, nem matek :)

kismalacka 2015.01.23. 12:36:56

@astryle: Egy védettséget elvevő képességet :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 12:39:37

@astryle: nem hiszem, hogy visszamegy. akkor ennyi erővel az előző szériában is követelhetnék, hogy a 2. helyezett nyerje meg és ne Au, állítólag ott is pár szavazat döntött. Másrészről meg a bent maradók is óvhatnak, hogy egyszer már elintézték a Zsuzsát, ha nehezen is, nehogy már visszamenjen...

Csak ügyesen! 2015.01.23. 12:39:42

Azt írják társfórumunkon, h az on-ból az derült ki, h lila kendőt kap a legjobb tanuló. Vki nézte már a stream-et és ha igen, valóban ez hangzott el? Vagy csak valami félreértés?

zümzümke 2015.01.23. 12:39:45

@Bruti: Amikor a főnököm rákommentelt egy posztomra a fb-n, hogy hol van a mondatvégi írásjel, beígértem neki, hogy a legközelebbi aláírnivaló csak pontokat, vesszőket és felkiáltójeleket fog tartalmazni.
Én mondjuk a helyedben most írnék egy full központozásmentes posztot :D

Csak ügyesen! 2015.01.23. 12:43:14

@-pkata-: Mégcsak az kéne, h Zsu megint feltűnjön a Villában. Nekem vendégként se kéne, őszintén szólva, a VV4-ben se jött jól ki, amikor a vége felé visszamentek Olivérék egy hétre, játékosként meg pláne elképzelhetetlen, miután idekinn minden infót magára szedett.

Magg. 2015.01.23. 12:44:25

@Hedonistamama: szerintem ez már olyan bonyolult összetett mondat volt, amiből ez a némber egy kukkot sem értett volna. A töritanár is letökfejezte, pár másodperc múlva esett csak le neki és azon is elvihorászott. Sztem azt hitte, hogy a "tökfej" szó az iskolában az eminens szinonimája.

Hedonistamama 2015.01.23. 12:46:21

@Magg.: Lehet, majd lesz egy kis időm jobban megnézem a jeleneteket, ki is kockázom! De szerintem is élvezte a tantónéni a szitut...

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2015.01.23. 12:48:38

@zümzümke: Áh, igaza van popszegecsnek, javítottam is, amit láttam. Mondjuk tegnap hajnal háromkor kellett volna átnézni, pont leszartam. :D

másodpéldány 2015.01.23. 12:48:46

akár akarjátok, akár nem, de fanni a legintelligensebb esetleg még robin, és én ezt már az elején megmondtam:

www.dailymotion.com/video/x2fcnb2_150122-2_people

www.dailymotion.com/video/x2fcnao_150122-1_people

másodpéldány 2015.01.23. 12:50:28

@SocialWorker:

"ott tartok, hogy bárkit visszaszavaznék ádiná ellenében."

kezdünk egy nevezőre jutni...

lukacstoncsi 2015.01.23. 12:52:06

Sziasztok!

Egy hozzáértő kommentje: "Tanárkát elbocsátani! Milyen jogon pattog Fanninak? Majd ha letett annyit az asztalra, mint VV Fannikánk, akkor megszólalhat, addig kussoljon! :)"

Hát igen a Tanár úr ha ezt olvasa szégyenében elbujdokol, pláne ha megnézi a művésznő mit tett le az asztalra:D

Cathcart_ezredes 2015.01.23. 12:53:03

@lukacstoncsi: Ugye a szerző ironizált? Mondd, hogy igen, könyörögve kérlek.

2015.01.23. 12:58:20

Van egy jó mondás, amit a tesitanár mondhatott volna és aktualitása is van. Fannika, nem őriztünk együtt disznót.

Magg. 2015.01.23. 12:58:40

Egyikőtök sem tartja pofátlannak Dinkát, amiért - ő, az igaz lelkű, tiszta, őszinte havasi gyopárka - nem tudott válaszolni a feltett kérdésre, Dani súgott neki és ezek után volt olyan vastag bőr a pofáján, hogy követelte az ötöst?!
Jó, mindannyian puskáztunk a suliban, de basszus - itt a néző lát mindent! Ne játssza már meg, hogy ő a kitűnő tanuló.

Magg. 2015.01.23. 12:59:28

@Hadrian77: sztem ezt sem értette volna, mit akar közölni vele a tanerő.

Shoyu 2015.01.23. 13:00:00

Ahogy már más is említette, én sem láttam még Fannikánál primitívebb villalakót. Mondjuk ha engem csöcsörészett volna, az biztos, hogy leordítom a haját a fejéről. Vajon kint is így viselkedik? Engem is érdekelne, hogy mégis milyen neveléssel lehet ezt elérni, hogy valaki 21 évesen itt tartson. Bár szerintem ez inkább valamilyen személyiségzavar lehet, mondjuk azt is lehetett volna tompítani némi neveléssel és Fannika esetében nagy pofonokkal.

kamilla123 2015.01.23. 13:04:28

@Bruti: szuper volt a poszt :-)) végre hangosan tudtam röhögni rajta :-) Edinát illetően teljesen igazad van.

kamilla123 2015.01.23. 13:06:25

@Magg.: az egész csaj egy képmutatás. Nincs egyetlen őszinte megnyilvánulása sem. Nem csoda, hogy mindig hangsúlyoznia kell, hogy milyen őszinte. Különben még azt hinnénk, nem az. Ezzel a tájszólással eladta magát az első pillanatban ártatlankának, azóta ebből él (meg a kisfilmjéből).

zümzümke 2015.01.23. 13:06:30

@Shoyu: személyszerint engem a hideg kiráz attól, amikor anyukák "Hercegnő" és "Királylány" kísérőszöveggel posztolgatják a kislányaik fotóit. Az eredmény: kinyílik előtte a tesco-ajtó és tényleg elhiszi, hogy ő egy királylány, legyen is bármilyen ostobenkó.
Anyám úgy megkirálylányozott volna egy nyaklevessel, hogy a fal adja a másikat :D mondjuk, nem is az volt soha az életcélom, hogy eltartsanak, de biztos élhetetlen buta liba vagyok :)

Baresz83 2015.01.23. 13:08:22

@Bruti: le vannak szarva azok a vesszők, állati jó lett a poszt!! :D
Fehér Gandalf-on azóta is röhögök... :D

Shoyu 2015.01.23. 13:08:23

@másodpéldány: Azért kíváncsi lennék, hogy ha te Fannit látod a legintelligensebbnek a villában, akkor mégis milyen környezetben és egyáltalán melyik országban élhetsz? Mert lehet Fannira jókat is mondani, hogy szórakoztató, vagy ilyenek, de, hogy nem intelligens az biztos és ezt ő is nagyon jól tudja. Az a teszt pedig igencsak személyre szabott volt, pl. sokkal nehezebb kérdéseket tettek fel Daninak, mint Edinának, vagy Fanninak. Mondjuk azt a kérdést, hogy mi a kontinens a 6 éves unokaöcsém is simán megválaszolja.

Exike 2015.01.23. 13:09:08

énekóra uncsi lehetett, ha egy percet se láthattunk belőle.

eddig ez a legsemmitmondóbb sulihét az elmúlt négy évadból.

Baresz83 2015.01.23. 13:10:13

@Shoyu: ne húzd fel magad, másodpéldány kolléga Fannit támogatja mmkk! :)

kamilla123 2015.01.23. 13:10:22

@astryle: az a baj, h sztem már nem akarna visszamenni, főleg, h látja, Edinkának milyen hátszele van. Ha ez a kiscsaj odaszarna a fű közepére, akkor is azt hallgathatnánk, hogy ő milyen őszinte. Hát oda akart szarni, azt odaszart, de jó fej!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 13:10:44

@másodpéldány: nem attól intelligens valaki, mert tud törtet osztani törttel.
Hanem olyanoktól, hogy pl. nem csöcsörészi meg a tesitanárnőt. :D

Magg. 2015.01.23. 13:12:24

@kamilla123: ha véletlenül megnyerné az iskolahetet (bár remélem, mivel a táblánál, szóban vizsgáznak, nem lesznek bent a többiek és Dani nem tud súgni neki), majd hetekig hallgathatjuk tőle, hogy ő milyen szorgalmas és milyen okos.. :) Már előre félek tőle.

Shoyu 2015.01.23. 13:14:13

@zümzümke: Én igazából akkor gondolkodtam el, ezen a nevelés dolgon Fannival kapcsolatban, amikor mindenki megmondta, hogy szerinte ki a legbutább a villában és Fanni konkrétan várta a szavazatokat. Sokszor elmondta a riportszobában is, hogy ő teljesen buta és szerintem ez is egy nevelési hiba, el tudom képzelni, hogy addig nyomatták neki otthon, ezt a "te ostoba vagy kislányom" dumát, hogy elhitte és onnantól kezdve se kedve, se ereje nem volt tanulni, nem is látta értelmét. Nem is tudja elképzelni, hogy annak valami értelme is lehet, ha egy nő okos és tanul, karriert épít. Az alpári stílusra viszont nincs mentség, lehet, hogy az anyja is bárkinek megfogja a mellét, seggét az utcán.

Hedonistamama 2015.01.23. 13:14:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): +10000000000 ezt meg kell csináni egy jó kis fészbúk posztnak is!

pomac 2015.01.23. 13:14:55

@Magg.: majd mondja majd, ezt tegnap még tudtam :D

Shoyu 2015.01.23. 13:15:48

@Baresz83: Dehogy húztam fel magam, támogassa csak nyugodtan, szerintem sokan támogatják, tényleg izgalmas karakter, de nem okos és nem intelligens.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 13:16:13

@kamilla123: már nem azért, de szerintem Fanni hamarabb fog odaszarni. :D

rearwindow 2015.01.23. 13:16:36

@zümzümke: engem nem verve neveltek, elég volt az hogy anyámat könyvvel látom a kezében amit olvas :)

lukacstoncsi 2015.01.23. 13:16:46

A tegnapihoz...Edina nagyon égő.Lacinak elmondja hogy közölni akar vele valamit az meg már tűkön ül mert érzi hogy baj lesz.Edina szokásos így szeretlek meg úgys szeretlek de tanulnom kell szöveggel jön.Most végkifejlettől függetlenül ez nagyon gáz viselkedés.A másik Fanni.A tanárnő melleit meg seggét markolássza és még szavakba is önti mit gondol erről?Ha egy férfit lecsaonak egy ilyenért egy nőnek is ez járna.Meg egyáltalán....hogy jön ő ehhez

astryle 2015.01.23. 13:17:09

@kamilla123: szerintem Ádinának nincs akkora hátszele.. Fannikának annál inkább. Laci azért mehetett vissza, mert aki féltette mondjuk a Fannit PVC-t Danit Rubint Péniszt azok látták, hogy Laci az aki ellen a többi visszamenne és így ki lehetett golyózni egy nagyjátékost.

popszegecs 2015.01.23. 13:18:44

@Bruti: amúgy meg annyira vicces a poszt, meg annyira előttem vannak a jelenetek, hogy tényleg azt mondom, semmit nem von le az értékéből, hogy néha kicsit golyózik az ember szeme... naés. inkább a következő is ilyen legyen :)

kamilla123 2015.01.23. 13:21:46

@astryle: Zsu maga mondta, hogy egész Erdély összefogott ellene. sztem ezt most sem gondolja másként. Persze én örülnék, ha visszamenne, de csak ha meg is nyerné. Mert amúgy felesleges tovább szenvednie az agyhalottakkal.

Tapmancs 2015.01.23. 13:22:43

@rearwindow: Oké, de mi az a "kereskedelmi gép"? Mérleg, vagy mi?

kamilla123 2015.01.23. 13:22:49

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez egyértelmű:-)) csak rá azt mondja mindenki,h mekkora bunkó paraszt, Edinkára meg, hogy hűűaztadeőszinteeeee!!!

lukacstoncsi 2015.01.23. 13:23:41

@Cathcart_ezredes: Nem hinném...van aki ezt véresen komolyan gondolja.

@Magg.: Ez a ruháért hajtok dolog még rendben is lenne hisz nőböl van meg menőbb mint a proli köpeny, de ha ezt műsor nélkül teszi akkor még meg is dícsérem.De akkor nem ő lenne az aki:-)

rearwindow 2015.01.23. 13:23:48

@Tapmancs: hűtőpult, szalámiszeletelő... én ilyesmire gondolok :)

kamilla123 2015.01.23. 13:24:00

@Magg.: én azt bírtam, h kierőszakolta azt az eminens ruhát és utána ugyanolyan szarul nézett ki benne, mint a takarítóköpenyben.

astryle 2015.01.23. 13:24:43

@kamilla123: nekem az is elég lenne, ha beküldenék a Zsút semmilyen magyarázat nélkül.. Ádina ott kapna szélütést az idegességtől :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 13:24:48

@Magg.: Jajj erről eszembe jutott egy kémia röpdoli. Tanárnő kiállított az asztala mögé, hogy ne tudjanak rólam puskázni a többiek. Ő meg beállt elém, szembe az osztállyal. Én meg szétpuskáztam magam az ő kémia könyvéből a háta mögött a tanári asztalnál. :p

zsopicur 2015.01.23. 13:25:19

@Magg.: nem kitünö akar lenni vagy okos, szexi rucit akar ö is. Olyan feltekeny a Fannira h csak na. Miközben Fanni nyomta a fekvötamaszokat összes srac (Lacival az elen) Fannit stirölte, Edina meg azt h a sracok stirölik e a Fannit. A rucira is mar többször rakerdezett h ö kap es ha igen mikor. Latja h minden sracnak bejön, ö is akart.

kamilla123 2015.01.23. 13:25:31

@astryle: főleg most,h Lacit lekoppintotta :-)))

kamilla123 2015.01.23. 13:26:07

@kamilla123: vagy pattinotta vagy mi..:-))

pomac 2015.01.23. 13:26:42

nemtudom már ki kérdezte de igen, az iskolahét nyertesének jár egy lila kendő

Magg. 2015.01.23. 13:27:38

@zsopicur: ez igaz lehet, de azért mindig mindenben első akar lenni. Többször járt már indiántáncot, amikor valamit megnyert(ek). De majd meglátjuk/halljuk a szónoklatot, ha tényleg megnyerné a hetet.

Magg. 2015.01.23. 13:28:45

@-pkata-: de a vizsgán ott fog ülni az összes tanár, így nehéz lesz puskázni. :)

egyemakisszíved 2015.01.23. 13:29:03

@Csak ügyesen!: Csak egy kis részt néztem meg belőle, mikor Edina-Dani-Laci beszélgettek a nyugiban erről, úgy tűnik, tényleg belógattak valami komoly nyereményt, de az is lehet, hogy csak a villalakók értették félre, Laci azt mondta, Fanni nagyon teper a kendőért. De Edina szerint a magatartása miatt nem valószínű, hogy meg tudja nyerni, a többieknek még mind van esélye. Ő is igyekszik megtanulni mindent, amit lehet, amit nem tud, meg megkérdi.
Amúgy a „szakítós” beszélgetés csak a szokásos dilemma volt szerintem, hogy ha „mi” van, hol vagyok „én”, amit a teljes összeolvadástól való félelem generál idekint is a kapcsolatokban. És ebben a játékban meg főleg nem jó elszigetelődni, leszakadni a többiekről kettesben.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 13:29:31

@Magg.: ott igen. csak a puskázásra értettem, hogy mondtad, hogy mindenki puskázott már.

lukacstoncsi 2015.01.23. 13:29:46

@kamilla123: Zsu meg amit mondd...egész Erdély ellene jézusom!És Laci mit mondjon akkor?Kettejük párviadalán épp hogy visszakerült.Zsu nem tud nyilatkozni normálisan.A facebookon még vissza akarják szavaztatni a hülyék.Azért mert nem káromkodott nem szexelt még nem biztos hogy ott a helye.A nézők szavaztak tipli.Ennyi.Mint mindenki másnál.A Zsu fanik most megmutathatták volna de hol voltak?Most meg megy a szájtépés???

Magg. 2015.01.23. 13:30:38

@pomac_ [(k)an]ál: na, hát akkor meg is van, miért hajt Edinánk annyira.

astryle 2015.01.23. 13:32:14

@kamilla123:
Szerintem a szerkik is érzik, hogy szar van a levesbe, mert a műsor totálisan lelaposodott .. már akkor is ilyen volt amikor Zsú visszament. Fel kéne rázni egy kicsit a dolgokat. Engem pl. ez az iskolahét kurvára nem érdekel, eddig is tudtuk, hogy fogyatékosok... most csak megerősítik. @Csak ügyesen!: felvetette, hogy a legjobb tanuló lehet hogy lila kendőt kap WTF?? azért, mert általános iskolás anyagot tud? elég gáz lenne. Remélem a szerkik kövi hétre előveszik, a katona tábort vagy a nélkülözés hetet... főleg a cigileszokós hónapot. Akkor bezzeg Ádina meghalna.

Azt olvastátok, hogy Maci állítólag 20 kilót fogyott??? :D:D szerintem pont, hogy 170 kilóról hízott 190re.. az egész napos kanapéüléstől és a folyamatos zabálástól, hogy lehet fogyni ennyit? www.borsonline.hu/20150122_dr_toth_fogyasztja_vv_macit

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 13:32:15

@kamilla123: Fanni, aki meg azt mondja magáról, hogy "én ilyen vagyok" a másik véglet. Ezzel is pontosan úgy meg lehet magyarázni mindent, mint az énőszintevagyok dumával, ráadásul BÁRMIT megengedhet magának ezzel a varázsigével. :D

Conchobar 2015.01.23. 13:33:55

@kamilla123: "Zsu maga mondta, hogy egész Erdély összefogott ellene. sztem ezt most sem gondolja másként" - Nem érzed nevetségesnek azt, amit Zsuzsa mondott? Pláne azután, hogy Edina nagynénje egy régebbi Belevalóban kifejezetten felszólította a nézőket Laci kiszavazására (mert Laci tönkreteszi Edinát stb.)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 13:35:02

@egyemakisszíved: erre a legjobb példa a Santál-Simon torzó volt. Ahogy Santál rátekeredett Simonra, azzal szépen ki is szippantotta a játékból.
Faszt Santál, Sárlott.

lukacstoncsi 2015.01.23. 13:36:03

Dani szerintem előre leírja magának mit fog mondani a riportban.Mint egy felelet.Bemagolt valamit és azt ledarálja.Rezzenéstelen arccal olyan stílusban hogy mindjárt arra gondolok ez egy exhibicionista pali:-)

kamilla123 2015.01.23. 13:38:29

@Magg.: azért csak visszahallja a tanár is, h Dani súgott neki. És ha erre odafigyelnek, Dinka nem nyer semmit, az tuti. A munkához sem füllik a foga, a tanuláshoz sem fog (most sem tudott magától semmit). Kávé.cigi.kávé. Ez megy neki. Talán, ha nem tolná ezerrel ezeket a szarokat, nem nézne ki úgy, ahogy.

Conchobar 2015.01.23. 13:38:34

Sok itt a kommentelő Reni, akik a bajszos Edinából Zsuzsát csinálnak

egyemakisszíved 2015.01.23. 13:38:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Vagy Simon tekeredett rá Sárlottra, nézőpont kérdése. :)

kamilla123 2015.01.23. 13:41:03

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én nem Fannit védem. Ő is ugyanolyan agyhalott, mint Dinka. Csak amíg az egyik hülye megítélése az, h hülye, addig a másik hülye megítélése az, h jajdecuki.

Magg. 2015.01.23. 13:41:04

@kamilla123: meglátjuk. A tanarak is csak azt teszik, amire utasítják őket.

Judit Oláh 2015.01.23. 13:42:49

Nagyon szégyenlem,hogy néztem a VV7-et,de el kell mondanom ,hogy én hogy látom.A legnagyobb fazon Fanni.Nem ő fogja megnyerni,de mégis ő lesz a nyertese.Úgy mint annak idején Majka!Képes szégyentelenül viselkedni azért a 30 millióért.Nem buta és nem műveletlen,csak megjátsza.A következő kiválasztásnál nyerő és Dórit viszi ki.Ő fog visszajönni.A végjáték szerintem Fanni és Edina.A fiúkat simán lejátszották a lányok már eddig is.A fiúk túl agyalják az egészet és sajnos ketten borzalmas sötétek is.Kár,hogy nem lehet fogadni rá!

xukxuk 2015.01.23. 13:42:50

@Conchobar: """""" Jajjj, majd elfeledtem"""""" - JA.

Conchobar 2015.01.23. 13:44:12

@kamilla123: "azért csak visszahallja a tanár is, h Dani súgott neki" - II.Lajosra ugyan nem emlékezett, de 1526.aug.29-ére annál inkább. Kiváncsi lennék rá, hogy az itt kommentelők közül hányan tudják gugli nélkül ezt a dátumot, valamint 1848.szept.29-ét

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 13:45:55

@kamilla123: Oké, nem is ezt mondom. :)
Viszont én égen-földön nem látok olyat (itt különösképpen nem), aki Edinát cukinak tartaná. :) Úgy november tájékán még csak-csak... de azóta...

rearwindow 2015.01.23. 13:46:04

@astryle: zseniális, 50 kilót kell fogynia hogy ne legyen életveszélyes az altatás az epekőműtétjéhez... hát ha ez nem motiválja a fogyáshoz, akkor semmi

egyemakisszíved 2015.01.23. 13:46:27

@kamilla123: Lajos királyt nem tudta, a többit igen. Viszont komolyan veszi a tanulást a kezdetétől fogva. Mondjuk ha én szerkesztő lennék, olyan levelét küldtem volna be, amiből csak annyi tudható, hogy nagy jutalmat kap a legjobb tanuló. Aztán ha Fanni vagy Edina nyer, tényleg lila kendőt küldenék, ha meg nem, valami mást, aminek hasznát veszik később.
@Judit Oláh: Fanni nem vinné ki Dórit, őt inkább Edina választaná szerintem. Viszont Fanni remélem kivinné Robint és kint is hagyná.

Conchobar 2015.01.23. 13:46:38

@Judit Oláh: "Nem buta és nem műveletlen,csak megjátsza.A következő kiválasztásnál nyerő és Dórit viszi ki" - Fanni Dórit viszi ki??? Miért tenne ilyet?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 13:50:29

@lukacstoncsi: + 100
Egy kiesett, nyilvánvalóan sértődött játékos szavai számomra se mérvadóak. Ráadásul Zs. mióta kiesett, csak habzik, mint a mosópor és akkora fasságokat beszél, hogy eszméletlen, sokszor még önmagának is ellentmondva. Egyszer ezt nyilatkozza, másszor azt...
Ádám, de még Vikcsu és Röné is sokkal sportszerűbben viselkedik, mint ő. Olyan, mint Baukó Éva a celebvagyok után.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 13:51:51

@egyemakisszíved: tök mindegy, a tekeredéssel így is, úgy is megszívta. :D

Conchobar 2015.01.23. 13:54:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Viszont én égen-földön nem látok olyat (itt különösképpen nem), aki Edinát cukinak tartaná" - Edinával ellentétben, Zsuzsának nagyon sok védelmezője volt az itt kommentelők között (meg még van is mind a mai napig). Mégis kiesett, a legkevésbé szerethető villalakóval szemben. Egy hangos szurkolói kisebbség megléte még nem jelenti azt, hogy a kedvenc-nélküli többség is be fog állni a kisebbség kedvence mögé

egyemakisszíved 2015.01.23. 14:00:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hát igen, alap, hogy a tekeredéssel nagyon kell vigyázni, bent is, kint is. :)
@Conchobar: Azért a végére jó lenne, ha mi lennénk a legnagyobb kisebbség. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 14:03:08

@Conchobar: nem erre utaltam. A kiesett Zsuzsa szurkolói sose állnak be Edinának drukkolni.
Arról beszéltem Kamillának, hogy mindig azt olvasom, hogy Edina akármit csinál, az cuki, meg rendben van, stb., Pedig én ilyet sehol se olvasok. Még a szurkolói is kritikusak Edinával szemben és a legfanatikusabb(?) drukkerektől se látok olyat, hogy cuki meg édibédi, miközben az ellentábor folyamatosan ezt mantrázza.

Érdekes módon, Fannival jóval elnézőbb mindenki, pedig ha valaki, akkor ő tényleg holtversenyben van Denisszel a VVGyökér címért.

jófej házisárkány 2015.01.23. 14:03:19

@-pkata-: Azért ha Zsuzsát visszaküldenék (akár csak poénból is), akkor tényleg végtelenítettben hallgathatnánk, hogy "Ázt nám hiszám ál", és Ádina ismét ráröppenne Lacira. Hát kell nekünk ez?

jófej házisárkány 2015.01.23. 14:08:05

@lukacstoncsi: Én meg azt nem értem, hogy miért ilyen fontos a ribis egyenruha. Még ha egyébként nőiesen öltözne, de a hétköznapi ruhák sem sokkal jobban, mint az iskolaköpeny.

Magg. 2015.01.23. 14:09:40

@egyemakisszíved: "Lajos királyt nem tudta, a többit igen."
Az előző órán (előző nap) tanultakból feletek. Megtanulhatta volna ezt is, ha olyan szorgalmas. Nyilván nem 50 oldalakat adtak fel nekik megtanulni.

lukacstoncsi 2015.01.23. 14:10:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én már Edinával sem vagyok kibékülve egy ideje annyira átlátszó amit csinál.A hangerő már kb mint fanninál a stílus normálisabb de gáz.

egyemakisszíved 2015.01.23. 14:12:44

@jófej házisárkány: Edina most is rá van röppenve Lacira, csak az volt a kérése, hogy ne legyenek összenőve, meg valószínűleg szex terén is a fékre lépett.
@Magg.: Ja, mert veled nem fordult még elő, hogy egy név, évszám stb. nem jutott eszedbe. Hiába készülsz, nem biztos, hogy mindent fogsz tudni.

Magg. 2015.01.23. 14:12:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Érdekes módon, Fannival jóval elnézőbb mindenki..."
Hát én nem így látom. Gyakorlatilag csak másodpéldány tartja intelligensnek, okosnak, szinte mindenki más egy ostoba útszéli ribancnak gondolja és mondja.

Hedonistamama 2015.01.23. 14:15:00

megnyeretik Dinkával a suli hetet, kap lila kendőt. Ha nem akkor ő lesz a kiválasztott oszt röpül, nem csak ki a villából de Laci kicsi görbe puha pöcsikéjéről is, ami egyébként nem elégítette ki maradéktalanul...... sajnos

2015.01.23. 14:15:22

Ha Fanni még egyszer kijelenti, hogy "Én ilyen vAgyok", akkor esetleg lehetne a büntetése az, hogy ezt a - remélhetőleg - kis időt szigorúan műszempilla és smink nélkül töltse el bent. Akkor óbégathatja, hogy ő ILYEN.
Számomra most sem volt Fannika szórakoztató. Lassan nézhetetlenné válik tőle a vv7.

Magg. 2015.01.23. 14:17:13

@egyemakisszíved: normál mennyiségű tananyagnál igen, előfordulhat. Na de itt?
Sztem max.5 mondatot kellett volna bemagolniuk minden tárgyból - ismerve a szellemi teljesítőképességüket.

lukacstoncsi 2015.01.23. 14:18:00

@jófej házisárkány: Miért miért....mert már Fannikának is van akkor neki is kell.A végén még egymás mellett fognak ülni:D

vastyúk is .. 2015.01.23. 14:18:09

Hát nem tudom, veletek hogy volt, de az én időmben a tanárok azt preferálták, ha valaki teper. Ha látták, hogy megfeszül az illető, igyekszik, nem szarik bele az egészbe, mindjárt könnyebben kapott jobb jegyeket szóbeliken. Szóval aki meg akarja nyerni a hetet, annak muszáj tepernie.

lukacstoncsi 2015.01.23. 14:20:00

A@Hedonistamama: Nem kéne a suli hétért lile kendő annyira nem volt kiugró egyik sem.Én egy komolyabb dologért adnék mint pl.a VV6-ban a dzsungeles rovaros beülős stb nap.Na az tényleg embert próbáló feladat.

vastyúk is .. 2015.01.23. 14:21:33

@lukacstoncsi: ráadásul azt már tudjuk, hogy a rovaroktól, csúszómászóktól többen is félnek a brigádból.

Conchobar 2015.01.23. 14:23:08

@egyemakisszíved: "Azért a végére jó lenne, ha mi lennénk a legnagyobb kisebbség." - Mármint kik? Kiket kell érteni a 'mi' alatt?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 14:23:53

@egyemakisszíved: azt azért ne felejtsük el, hogy bár kiskorában éltek M.o-n 2-3 évet, de Edina Romániában járt iskolába, ahol valszeg a magyar történelmet is érintették, de leginkább nem erről volt híres a román történelemoktatás.
Szóval az ilyen jellegű kérdéseket nem biztos, hogy olyan készségszinten kellene vagy illene tudnia, mint a többieknek....

vastyúk is .. 2015.01.23. 14:24:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jajaja. 'Mátyás király a nagy román uralkodó' :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 14:26:52

@vastyúk is ..: jaja, a maradék uralkodónk meg szlovák volt. :D

Magg. 2015.01.23. 14:26:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): akkor neked is....

Az előző órán (előző nap) tanultakból feletek. Megtanulhatta volna ezt is, ha olyan szorgalmas. Nyilván nem 50 oldalakat adtak fel nekik megtanulni.
Sztem max.5 mondatot kellett volna bemagolniuk minden tárgyból - ismerve a szellemi teljesítőképességüket és erre sem volt képes.
Szted pl. Dóri eccercsak kívülről fújja az irracionális számokat?

Magg. 2015.01.23. 14:27:34

@Magg.: jav. :kívülről=magától

egyemakisszíved 2015.01.23. 14:29:41

@Conchobar: Mi, az Edina-drukkerek, szolíd, ám állhatatos közössége, kiegészülve az igatagokkal.
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Igen. Kicsi volt még, mikor ide járt iskolába, szerintem alsós volt általánosban.
@Magg.: Én még annak a csókának a nevét is elfelejtem néha, aki 5 perccel előbb mutatkozott be. Akkor most hogy szólítsam meg? Józsi? Frigyes? Lajos? Bakker! De mondjuk tudom, hogy a szellemi teljesítőképességemmel baj van ezen a téren.
@Hedonistamama: Inkább Fannit érzem esélyesnek a kiválasztásra, ha nem kap védettséget. Edina meg szerintem Dórit vinné párbajozni, és remélhetőleg kint is hagyná. De azért nem sürgős kimenni.

Baresz83 2015.01.23. 14:30:06

m.borsonline.hu/20150122_vv_fannit_kinevetik_volt_kolleganoi?fbrkMR=detect

Ez volt már?
És martonvásári... az itt van tőlünk nem messze...sírok, de tényleg.

Conchobar 2015.01.23. 14:30:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Még a szurkolói is kritikusak Edinával szemben és a legfanatikusabb(?) drukkerektől se látok olyat, hogy cuki meg édibédi" - Ebben nyilvánvalóan igazad van. Olyan se akad, aki szép nőnek, vagy okosnak tartaná (ravasznak, taktikusnak már mondják, de azt is csak Edina ellen-szurkolói). A valóságot, a kedvencük külsődleges tulajdonságait még a legfanatikusabb drukkerek is kénytelenek tudomásul venni

Montezuma13 2015.01.23. 14:32:06

Felvetődött bennem a kérdés, hogy talán Fanni pszichopata?
Megnéztem a wikipediában és a következőket találtam a pszichopaták jellemzői alatt:

" Felületes báj, amit fel is használ ahhoz, hogy elérje céljait
Okszerűtlen gondolkodás
Idegeskedés hiánya
Megbízhatatlanság
Őszinteség hiánya
A megbánás és szégyenérzet hiánya
A szociális normák szándékos megszegése
Gyenge ítélőképesség és a saját hibáiból való tanulás hiánya
Kóros egoizmus
Öngyilkos szándékok, bár ritkán valósítja meg
Empátia teljes hiánya
Személytelen, unalmas szexuális élet
Felelőtlenség

Megjegyzés: egyes szakemberek szerint, ha ebből 3 jellemző illik egy egyénre, az pszichopatának nevezhető."

Fannira a fenti jellemzők közül 10 igencsak illik.

Ruadhnait 2015.01.23. 14:32:21

@natalja: Szerintem ez pontosan jo kis buntetes lenne most a csocsoreszesert meg "jo a picsad"-azasert. Szerintem valahogy mindenkepp jeleznie kene a szerkesztoknek, hogy azert mindennek van hatara es ideje hogy a fejehez kapjon most mar. En is ugy vagyok vele, hogy nezhetetlen lesz lassan amit muvel.

Bujumburi 2015.01.23. 14:32:40

Fanni egyszerűen minél többet akar szerepelni, és mindent-e mögé helyez a játékában. Tudom, hogy ettől show a show, de nagyon erőltetett, ez a 3-as téma, a csöcsörészés, stb... megérdemelné, hogy közöljék vele: "Fannikám sajnos nem vágjuk be többé a színészkedésedet. Ájjá le."

rearwindow 2015.01.23. 14:35:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én Magyarországon tanultam, de nem rémlik hogy egy betűt is tanítottak volna a román történelemről...

Bujumburi 2015.01.23. 14:35:29

@Montezuma13: Ezen már én is gondolkodom egy ideje. Ide szokták sorolni a kiemelkedő intelligenciát, amit manipulálására használ fel. Elképzelhetőnek tartom, hogy a butaságot is csak eljátssza, amit mások és a nézők megvezetéséhez használ.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 14:36:11

@Magg.: és azt lehet tudni, hogy Dóri töriből ill. Edina matekból hogy teljesített?

pomac 2015.01.23. 14:38:28

Ki a legviccesebb villadiák?
Dani
Dennis
Dóri
Edina
Fanni
Laci
rtl.hu/rtl2/valovilag
robint már nem is jegyzik :DDD

Conchobar 2015.01.23. 14:41:02

@Magg.: "Megtanulhatta volna ezt is, ha olyan szorgalmas" - Azért nem olyan egyértelmű ám, hogy milyen iniciatívára bökte ki Edina bizonytalanul a Lajos nevet (a II.-ot már láthatóan Dani mutogatása nyomán). Dani ugyan súgott, de ettől még Edina önmaga kútfejéből is megtippelhette a Lajos nevet. Egyébként meg, az vesse rá az első követ, aki biztos benne, hogy adott esetben ő bizony megtanulta és fel is tudta volna mondani II.Lajos nevét

Ditti82 2015.01.23. 14:41:20

@egyemakisszíved: Fanni senki ellen ne jöjjön vissza. A női nem szégyene.

2015.01.23. 14:41:55

@Baresz83: Eladó volt egy ruhaüzletben? Nagy forgalmat nem csinálhatott. A vevőket is összetapogatta vajon? "Hű, de jó picsád van ebben a ruhában, szerintem vedd meg, várjál, megfoghatom?" Remek lehetett nála vásárolni. Nem lehetett túl tapintatos azokkal a vevőkkel,. akik nem szuperszexinek születtek. Brrrrr....

@Ruadhnait: Szerintem sem elég büntetés a 20 fekvő egy ekkora suttyóságra.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 14:44:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mert nyilvánvalóan ki vannak hegyezve az öfik arra, hogy Edina a magyar történelmi kérdésekre hogy tud vagy nem tud válaszolni, ill. hogy Dóri vagy Fanni esetleg össze tud szorozni három számot (sőt, előbbi le is tud írni 6 jegyű számot!) vagy épp fel tudnak sorolni néhány alapvető matematikai számsort.

Conchobar 2015.01.23. 14:45:21

@Ruadhnait: "Szerintem valahogy mindenkepp jeleznie kene a szerkesztoknek, hogy azert mindennek van hatara es ideje hogy a fejehez kapjon most mar" - Ha tanárnőt nem zavarta, márpedig (a 20 fekvőtámaszt leszámítva) az ő lelkivilágába Fanni szemmelláthatóan nem bírt belegázolni (sőt!), akkor külső személynek nincs oka beavatkozni a dologba

Magg. 2015.01.23. 14:48:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azt a tegnapi öfiben nem mutatták. Műsoridő szempontjából a szerkik érdekesebbnek tartották a kamu szakítás körüli nyűglődést.

rearwindow 2015.01.23. 14:49:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Egyértelmű hogy azt kérdezik vissza, ami az előző órán elhangzott. Edina nincs hátrányban, mert láthatóan minden lakó "tiszta lappal indul" senki nem emlékszik már semmire előző tanulmányaiból. Könyvet nem kaptak, tehát csak annyit kéne megtanulni, amit 45 perc alatt elmond a tanár.

lukacstoncsi 2015.01.23. 14:49:35

@candyperfumegirl: nekem teccett:)) lehet van aki leküzdi egy liláért a saját félelmét.főleg ha eséyles párbajra.

2015.01.23. 14:49:51

@Conchobar: Szerintem azért rendesen belegázolt. Ideges lett, szemmel láthatóan, és a hangján is hallani lehetett, hogy ez szarul esett neki. Mit kellett volna csinálnia? Verte volna meg?
Mint az igazi iskolában: kaptak egy egyest, meg egy kis fekvő-büntit. Az igazi iskolában sincs más eszköz egy tanár kezében, bármennyire is belegázolnak a lelkivilágába. Külső személy (igazgató, illetve a vv-ben a szerkik) viszont róhat ki komolyabb büntetést.

Magg. 2015.01.23. 14:53:25

@Conchobar: amikor a tanerő kérdezte, ki uralkodott a mohácsi vész idején, kristálytisztán látszott, hogy Dani súgja a "Lajos"-t. Edinán látszott, hogy zavarba jön - és gondolom, hogy húzza az időt -, még vissza is kérdezett, hogy Magyarországon? Nézd vissza.

rearwindow 2015.01.23. 14:55:11

@natalja: férfiszemmel ez lehet hogy "vicces", de az ilyen férfiak gondolják át, ha egy vadidegen férfi melléjük lépne a buszmegállóban és vihorászva rámarkolna a nemiszervükre, azt viccesnek találnák-e?

candyperfumegirl 2015.01.23. 14:55:52

@lukacstoncsi: én azt egyszerűen képtelen vagyok nézni, annyira taszít az a műsorforma. És szerintem nem a félelem leküzdéséről szól a dolog, hanem arról hogy kinek mit ér meg vagy mit nem ér meg a saját emberi méltósága, ld. Éva bogárevése a Celeb vagyokban, kimondottan rossz volt nézni. Nagyon remélem, hogy ebbe a VV évadba nem keverik bele.

Puncylla 2015.01.23. 14:57:14

@natalja: Bizony, büntetés kéne. Már az iskolahét elején kaphattak volna egy levelet, amiben belengetik, hogy aki bunkón viselkedik a tanárokkal, az...
És most Fanni nagyon rászolgált.

dare 2015.01.23. 14:58:07

@astryle: Érdekes lenne, de ez nem fog megvalósulni még akkor se ha több 10 ezren kérvényeznék mert azon a párbajon Zsu-nak kellett kiesnie.
Ha azt akarták volna hogy ő menjen vissza mutatnak egy eredményt a szavazás vége előtt 10 perccel és megfordult volna pillanatok alatt.
Ehelyett mutattak csütörtökön egy állást meg vasárnap a párbajkor és ugyanaz volt helyre közel, szóval mindenki tudta hogy Zsu vezet, lehet sokan úgy voltak vele hogy tök felesleges szavazni mert itt már ő megy vissza ha 4 nap alatt nem változott az eredmény.
Észre lehet venni hogy kit akarnak hogy visszakerüljön a játékba, még olyan is volt hogy megmutatták ki van a fantomkép alatt( ha a nézők vakon voltak) és pikk-pakk megfordult az állás, érezni lehet kit akarnak vissza.
Lehet hogy megsajnálták, vagy ők is azt érezték hogy lehet nem kéne leadni műsorba egy keresztre feszítést vagy máglyán elégetést mert az egy kicsit túl morbid lenne, és inkább így megoldották okosba.
Nem lesz az egészből semmi, én is azt mondom a látottak alapján hogy Zsu-nak sokkal jobb lesz otthon, ő se nagyon sajnálkozik és bolond lenne ha visszamenne.

Conchobar 2015.01.23. 15:00:22

@Magg.: "Edinán látszott, hogy zavarba jön - és gondolom, hogy húzza az időt -, még vissza is kérdezett, hogy Magyarországon? Nézd vissza." - Mindez mennyiben tudja cáfolni azt, amit én írtam: nem olyan egyértelmű ám, hogy milyen iniciatívára bökte ki Edina bizonytalanul a Lajos nevet (a II.-ot már láthatóan Dani mutogatása nyomán). Dani ugyan súgott, de ettől még Edina önmaga kútfejéből is megtippelhette a Lajos nevet

Conchobar 2015.01.23. 15:04:57

@natalja: " Ideges lett, szemmel láthatóan, és a hangján is hallani lehetett, hogy ez szarul esett neki" - Nem. Nem lett ideges. Nevetett, és kissé elvörösödve már azonnal büntette is Fannit

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 15:05:15

Azt hittem, hogy ennél már nincs lejjebb, de mégis van. A tornatanárnő helyében ki küldtem volna az óráról, és megkongattam volna a harangot, büntetést kérve rá!!! Ilyet mondani egy tanárnőnek,hogy :" jó a picsád, de jó kemény segged van, nem csináljuk hármasban a Denisszel? ... és rámutatott, hogy Ő a Denisz. Utána visítozik a tanárnőnek, hogy úgy megkívántalak, de tényleg megkívántalak!" ... Majd a végén, még megfogja a tanárnő mellét. Életemben egy ilyen alpári, gusztustalan nőt még nem láttam. Remélem, mielőbb kiesik!!!! Meg kellene büntessék azzal, hogy az összes szponzor cuccot, és az összes sminkjét elveszik tőle, amíg a villában van. Kizárólag csak tusfürdőt és sampont kapjon semmi mást!!!! Akkor talán rájönne, hogy milyen ocsmányul viselkedett, hátha tanulna belőle!!! Ja, és gratulálok a Fanni fanoknak, remélem élvezték a Fanni "aranyos viselkedését!" ...és továbbra is szurkolnak neki, mert megérdemli! ...( mert én nem, de mindenki másnak!!) További szép napot mindenkinek!

Bujumburi 2015.01.23. 15:07:11

@SocialWorker: szerintem Laci diszkalkuláliás lehet. Legalábbis utalt rá, hogy a suliban hivatalosan fel volt mentve matekból. Csak lehet, hogy nem tudta megjegyezni ezt a fogalmat, ezért nem említette. :P

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 15:08:22

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Ezzel totál egyetértek, de mit vársz egy olyan RTL-től, amelyik premierplánban mutatja a dugásokat? Szerintem inkább drukkolnak, hogy Fanni minél több hülyeséget csináljon, mert a botrány és a szex adja el a műsort, ugyanis ők nem tudják...

Ruadhnait 2015.01.23. 15:09:38

@Conchobar: Szerintem ez a tesitanar nagyon jol tudja magat turtoztetni, lehet, hogy ezert nem vetted eszre, hogy kenyelmetlenul erintette. Nekem is feltunt. De ha akkor nem is ugy reagalta le, mert nem akarta kimutatni, kesobb lehet, hogy vegiggondolta es ha a helyeben lennek, en beszelnek a szerkesztokkel errol. Majd meglatjuk egyebkent, felesleges talalgatni.

Magg. 2015.01.23. 15:10:19

@Conchobar: mondom - nézd vissza! A Lajost is Dani súgta.

dare 2015.01.23. 15:13:13

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Egyébként ez abszolúte zaklatásnak minősül , a tanárnak csak annyit kellett volna mondania hogy
-látod ott azt a kamerát.
Készülj fel hogy ha vége a játéknak akkor lesz egy másik való világos játék a tárgyalóteremben te meg én köztem és egy picit gondolkozzál el addig hogy mit lehet és mit nem.
Sok nő így reagálta volna le, de a tesitanárnő egy kicsit lazábban vette, megoldotta szigorral a szitut.

Conchobar 2015.01.23. 15:13:34

@dare: "Ehelyett mutattak csütörtökön egy állást meg vasárnap a párbajkor és ugyanaz volt helyre közel, szóval mindenki tudta hogy Zsu vezet, lehet sokan úgy voltak vele hogy tök felesleges szavazni mert itt már ő megy vissza ha 4 nap alatt nem változott az eredmény" - Ez egy oltári nagy baromság(a Vikcsus párbajon is mutattak állást, ott mégse 'voltak úgy' vele: 75%-ot vitt Zsuzsa). A szoros állás mutatása éppenhogy szavazásra sarkallja az esetlegesen tétlenkedő fanokat. A szoros állás nem tud megnyugtatni senkit (egyébként a nem szoros se). A szoros állás könnyen változhat a másik oldal javára (mintahogy változott is)

2015.01.23. 15:15:36

@Conchobar: Úgy látszik, nem egyformán értékeljük a reakcióját. :-) Azért, mert kínjában nevetett, még nem jelenti azt, hogy nem érintette szarul.

2015.01.23. 15:16:37

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Ugyanezt írtam. :-) Reméljük, olvassák a szerkik.... :-)

Conchobar 2015.01.23. 15:18:04

@Magg.: "A Lajost is Dani súgta" - Egyáltalán megértetted azt, amit én írtam? Próbáld már értelmezni: nem olyan egyértelmű ám, hogy milyen iniciatívára bökte ki Edina bizonytalanul a Lajos nevet (a II.-ot már láthatóan Dani mutogatása nyomán). Dani ugyan súgott, de ettől még Edina önmaga kútfejéből is megtippelhette a Lajos nevet

2015.01.23. 15:18:28

@Conchobar: Dani súgta neki, a Lajos nevet is.

jófej házisárkány 2015.01.23. 15:19:10

@natalja: Mintha még Dani is megjegyezte volna, hogy ha ezért csak 20 fekvőtámasz a büntetés, akkor ő is megy tapogatni.

dare 2015.01.23. 15:22:01

@Bujumburi: Ez olyan jó már hogy minden fogyatékos hülyére kitalálnak valami szakszót, ez azért ilyen szegényke mert...ez meg szegényke nem tud olvasni mert...
Régen meg csak beleverték a fejét a táblába és máris megértett mindent.
Nem a fogyatékosokat akarom bántani szegényeket, de a Laci azért mert nem képes elmenni egy matektanárhoz korrepetálásra, ne sajnáljam már meg azért hogy nem tud leírni hét számot.

Magg. 2015.01.23. 15:24:19

@Conchobar: te nem érted amit én írok, folyamatosan ugyanazt ismételgeted. Beakadt nálad a tű vagy mi?

Ruadhnait 2015.01.23. 15:25:16

@jófej házisárkány: Jah, az szerintem egyebkent felhorogtem egy kicsit. (Sajnalom)
Amugy mindenki erzekelte, hogy gusztustalan volt es el is mondtak akkor es/vagy utana. Kiveve a Deniszt, aki szinten elvakult Fanni-fan, mint egy par ember itt.

rearwindow 2015.01.23. 15:26:10

@Magg.: mindenkivel ezt csinálja aki elköveti azt a hibát hogy értelmesen megpróbál válaszolni neki :) hagyd a fenébe

Ruadhnait 2015.01.23. 15:26:12

@Ruadhnait: azon egyebkent felhorogtem egy kicsit. Nem tudom mit irok :D

Conchobar 2015.01.23. 15:27:09

@natalja: "Azért, mert kínjában nevetett, még nem jelenti azt, hogy nem érintette szarul" - Csakhogy abban az alá-fölérendeltségi helyzetben az akár büntetés kiszabására jogosított pozícióban lévő személynek nincs oka kínjában nevetni. Ilyen helyzetben csak akkor nevet a főnök, ha amúgy szórakoztatja a dolog

Magg. 2015.01.23. 15:27:47

@natalja: mindegy mit írsz neki, csak a saját nézőpontját ismétegeti. Ha visszanézné a jelenetet, látná - de csak vitatkozni tud a semmin.
Nem is szoktam válaszolni neki semmire pont emiatt és mostantól megint nem fogok.

Magg. 2015.01.23. 15:28:51

@rearwindow: tudom, nem is szoktam szóbaállni vele, most is csak véletlen volt az első alkalom, mert nem figyeltem, kinek válaszolok.

dare 2015.01.23. 15:28:57

@Conchobar: Persze hogy baromság, de azért kíváncsi lettem volna ha még egy állást mutatnak mi lett volna a vége.
Hidd el, sokan nem szavaztak.
Ez majdnem olyan mint amikor az Olivér -Béci párbaj volt, az istenért nem akarták megérteni a Béci fanok hogy nem ő volt olyan erős csak Olivér feladta, nem szavaztak rá és hagyták kiesni....
Szóvak inkább nem futnék még egy kört, pláne nem veled aki a kákán is csomót keres.

rearwindow 2015.01.23. 15:30:16

@Magg.: :D én is majdnem válaszoltam egy kommentjére ma, de hálistennek időben észrevettem ki a feladó :)

Magg. 2015.01.23. 15:31:21

@rearwindow: mostantól én is jobban figyelek. :D

Conchobar 2015.01.23. 15:32:23

@Magg.: "te nem érted amit én írok, folyamatosan ugyanazt ismételgeted" - És? Megértetted? Mert, ha megértetted, akkor valami mást kellene írnod. Be kellene tudnod bizonyítani azt, hogy Edina bizony meghallotta Dani súgását, és a súgás tartalmát megértve mondta ki a Lajos nevet

Conchobar 2015.01.23. 15:38:27

@dare: "Persze hogy baromság, de azért kíváncsi lettem volna ha még egy állást mutatnak mi lett volna a vége" - Az lett volna a vége, hogy a vesztes részrehajlással vádolja meg az RTL II-t. Ugyanis eddig mindig a párbaj elején, meg a párbaj végén mondtak állást. Nem világos, hogy a szoros eredmény alapján miért feltételezel +201 Zsuzsa-szavazót (ekkor már Zsuzsa nyert volna), míg Laci-szavazót meg egyet se

pomac 2015.01.23. 15:39:06

@dare: csak pislogsz egyet és máris köt egy csomót ,és máris bizonyítanod kell hogy azt nem ő csinálta :DDDD,pedig csak pislogtál egyet :DD

Bujumburi 2015.01.23. 15:39:32

@dare: Csak tippeltem... a riportszobában mondta Laci, hogy tényleg fel volt mentve matekból. Onnan ismerem ezt a definíciót, hogy régen olvastam egy felvételi tájékoztatót, amiben a diszgráfiások és ezek is plusz pontokat kaphattak ezen fogyatékosságuk apropóján és azon csodálkozgattam, hogy pl. egy közgázt hogy lehet így megcsinálni? Csak mert nem kizáró ok ott sem a diszkalkulália. :)

jófej házisárkány 2015.01.23. 15:41:35

@Ruadhnait: Ne sajnáld, azon a beszóláson én is nevettem :)

Conchobar 2015.01.23. 15:42:29

@Magg.: "nem is szoktam szóbaállni vele, most is csak véletlen volt az első alkalom, mert nem figyeltem, kinek válaszolok" - Nem szoktál szóbaállni vele? Tán egyazon haveri körben sörözgettek? Netán csetszobában érzed magad? Tudod egyáltalán hol vagy most?

Magg. 2015.01.23. 15:42:48

@pomac_ [(k)an]ál: Ja. :D Sztem összekeveri ezt a blogot valami krimivel. Mindent be kéne bizonyítani. Hát ez kész.... LOL! :DDDDDDDDD

dare 2015.01.23. 15:43:47

@Conchobar: Jó, befejeztem.
Laci nyerte a párbajt, ő ment vissza a villába, pont
Részemről nincs több ebbe sztoriba

Conchobar 2015.01.23. 15:45:06

@pomac_ [(k)an]ál: "csak pislogsz egyet és máris köt egy csomót ,és máris bizonyítanod kell hogy azt nem ő csinálta" - Előzd meg akkor! Ne bírjon csomót kötni, gondolkozz el azon, amit beleírsz a kommentedbe

pomac 2015.01.23. 15:45:40

@Magg.: nagy az isten állatkertje....

minden reggel 2015.01.23. 15:47:21

@Montezuma13: inkább úgy kellene feltenni a kérdést, hogy kire NEM illik bent legalább 3 ezek közül...

Conchobar 2015.01.23. 15:49:43

@dare: "Részemről nincs több ebbe sztoriba" - Hogyne lenne. Valakik (tán egyikük VV Attila?) felröppentették a szavazásról az 'úgy is nyer' miatt távolmaradó Zsuzsa-fanok legendáját (amit Aurélió a Belevalóban még meg is ismételt), te meg papagájként megismételted itt (ahelyett, előbb gondolkodtál volna rajta)

Magg. 2015.01.23. 15:50:57

@pomac_ [(k)an]ál: csak úgy kopna ki innen, ha senki nem válaszolna az öntelt szövegeire (vagy ha a blog gazdája kitiltaná). Persze egy új nick-en is azonnal felismerhető lenne.

Conchobar 2015.01.23. 15:52:22

@Magg.: "Mindent be kéne bizonyítani." - Be. És akkor te is leszoknál arról, hogy gondolkodás nélkül összehordj tücsköt-bogarat

lukacstoncsi 2015.01.23. 15:52:45

@candyperfumegirl: Ha a celeb vagyokról beszélsz ott eleve ezkre a dolgokra találták ki nem csak bogár evés volt más fizikai vagy ügyességi erőpróba is.engem nem zavar nézd itt annyi mindent csinálnak egymással meg a nyereményért hogy nekem ez már nem zavaró.tudják mire vállalkoztak és nem kell megcsinálni lehet passzolni is ha nem fér bele.de ezt a lila kendő megszerzése miatt írtam elég nehéz feladat sok embernek.

Tanya Jóska 2015.01.23. 15:53:21

@natalja: Az igazi iskolába gyerekek járnak, kivéve persze a fősuli, egyetem, de azt nem tudom elképzelni hogy ott ilyesmi előfordulna. fannika se gyerek már, felmérhetné hogy mi elfogadott és mi nem.. ez amit csinált kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát

Conchobar 2015.01.23. 15:55:26

@Magg.: "csak úgy kopna ki innen, ha senki nem válaszolna az öntelt szövegeire (vagy ha a blog gazdája kitiltaná)" - Ha nem tudsz vele vitába szállni, akkor tiltsák ki. Nem öntelt az, de ha te ilyen hülyeségeket irkálsz, akkor még inkább önteltnek fogod érezni

minden reggel 2015.01.23. 15:58:11

@monroe1: sajnos nagyon sokminden előfordul igazi iskolákban...minden korosztálynál. Fanni ebből a szempontból nem überelt semmi olyat amiket tanárok meséltek nekem saját óráikról

rearwindow 2015.01.23. 15:58:22

@Magg.: egyetértek, és sajnos mindig itt van, mindig ráér, egész álló nap, minden nap... legalábbis én bármikor erre járok itt találom, ez a blog az egyetlen elfoglaltsága na :)

csavarhuzo77 · http://csavarhuzo.blog.hu 2015.01.23. 15:58:24

nekem csak az nem tiszta, hogy kazal ezt hogy úszhatta meg. mert ha valamelyik pasi kapja így el a tanerőt, azt garantáltan kivágják szerintem

pomac 2015.01.23. 15:58:41

@Magg.: engem nem zavar mióta nem olvasom :Dmax abba olvasok bele amit neki cimeznek de abba se mindig mert annyira szánalmas :D

Magg. 2015.01.23. 16:00:08

@pomac_ [(k)an]ál: hát ez a két egysejtű totál megérdemlik egymást. Egyik gusztustalanabb, mint a másik.

pomac 2015.01.23. 16:00:53

@csavarhuzo77: azért mert ha egy nő csinálja az vicces, ha egy férfi akkor zaklatás :D

Magg. 2015.01.23. 16:02:07

@pomac_ [(k)an]ál: én is átugrok a művein, most csak nem voltam eléggé figyelmes. :)
lehet nagy gondolkodót idézni: szánalmas.com :DDDDDD

Tanya Jóska 2015.01.23. 16:03:01

@minden reggel: én akkor sem gondolom, hogy normális felnőtt ember csinál ilyet..

dare 2015.01.23. 16:03:44

@Conchobar: Elgondolkodtam, MEA CULPA.
Tényleg nincs most humorérzékem ehhez, nem is igazán tudom miről beszélsz de valahogy nem is nagyon izgat.
Legendásan ki kellett volna esni Lacinak a párbajon, de eskü csak azért sajnálom hogy ő ment vissza, mert ha kiesik akkor legalább nem lenne ez az " ÉN megmondtam", meg az "igazam vót" amiktől már lassan pókember leszek.
Fognak még meglepetések érni téged is, készülj fel rá( csak én nem fogok melldöngetve írkálni neked, ennyi lesz a különbség)

Ditti82 2015.01.23. 16:04:44

Ne offoljátok mán, azt a teremburáját nekije!

Magg. 2015.01.23. 16:05:50

@dare: bizonyítsd be! :DDDD

minden reggel 2015.01.23. 16:05:54

@monroe1: ezzel egyetértek, én csak azt mondtam, hogy sok ilyen van, nem egyedülálló. (sajnos) de ha belegondolunk legalább elérte vele hogy mindenki erről beszél

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 16:06:47

@jófej házisárkány: " de a 10 perces szünetben épp csak átöltözni van időd,"

A testmozgás elleni propagandád egy jó nagy marhaság. A legtöbb fiatal nagyon keveset mozog, nem véletlenül vezetik be a minden napos testnevelést. Egyébként az is érdekes, hogy és 1-2 embert leszámítva nem is utálták a tesi órákat.a mi osztályunkban, és mindenki le tudott zuhanyozni tesi óra után - 4 éven keresztül. Senki sem halt bele az órákba.

csiri bá 2015.01.23. 16:08:23

@Magg.: előbb te bizonyítsd be. :DDD

dare 2015.01.23. 16:10:52

@Magg.: Nincs bizonyítékom, bűnös vagyok.DDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 16:11:31

@vastyúk is ..: De az érdekes volt, hogy mikor Robint kérdezték, azt mondta, hogy ő sose volt éltanuló, sose volt eminens, sose volt stréber. Tehát a fejében a "jótanulás" egyet jelent a stréberséggel. Mondjuk ezzel a nézetével nem áll egyedül. Mintha szégyellnék a tudást, illetve az ahhoz vezető munkát.

Magg. 2015.01.23. 16:12:09

@csiri bá: te meg azt bizonyítsd be, hogy előbb nekem kéne bebizonyítanom, hogy neekd be kell bizonyítanod. :DDDD
Emberünk valszeg éjjeli őr (by rearwindow) a rendőrségnél, ott ragadt rá ez a bizonyítási kényszer.

Magg. 2015.01.23. 16:13:03

@dare: óóóóh, nem adják azt ilyen könnyen! Azt pláne be kell bizonyítanod! :DDD

jófej házisárkány 2015.01.23. 16:15:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem testmozgás elleni propaganda (szeretek mozogni), csak a tesiórákat utáltam, szerintem semmi értelme nincs a zsámolyra fel-le ugrálásnak. Örülök, hogy ti szerettétek a tesiórát, mi nem igazán, nyilván tanárfüggő is.

csiri bá 2015.01.23. 16:17:52

@Magg.: rendben, bebizonyítom, ha bebizonyítod, hogy be tudod bizonyítani, amit nem bizonyítottál be, mert nem tudtad bebizonyítani és mivel nem tudtad bizonyítani, így bizonyítanod kell, hogy tudsz-e egyáltalán bizonyítani. :DDD

dr. sziszi 2015.01.23. 16:18:06

Sziasztok mindenkinek! Hát nagyon jó lett a poszt Bruti!!!! Sírva röhögök egy ideje.....

Magg. 2015.01.23. 16:20:31

@csiri bá: feladoooom...... :DDDDD

dr. sziszi 2015.01.23. 16:20:48

Jajj, nenézzígyrámlátodmilyenvagydemostmértnézelígyrám???????????

dr. sziszi 2015.01.23. 16:22:11

Az udvaron Komisz és Ülvepisi már éneklik is A szerelemnek múlnia kell c. örök érvényűt, de Ádina szerint ez „csúfolkodás”. Ő nem egy barátnő akar lenni itt bent, hanem egy egyéni JÁTÉKOS! Haha, értjük. Csak akkor az elmúlt két hónapot nem értjük, amikor megállás nélkül tepert Csúzliszáj után. A riportban Csúzli úgy dönt, hogy neki kell Ádina, meg a PÉNDZ is, szóval kibékülnek! Gratulálok! Gyakorlatilag a semmit néztük eddig. Erre előkerül Ülvepisi is (aki szintén rámenne a Helyvidékire egy vékony sorral) és közli, hogy Ádina az ő bimbódzó kapcsolatukat is letörte. MI VAN?!??

Montezuma13 2015.01.23. 16:22:45

@Conchobar: A tények, amik a felvételen jól láthatók:

Tanár: Ki uralkodott akkor, amikor a mohácsi vész történt?
Edina: Magyarországon? (már itt látszik, hogy zavarban van és bizonytalan)
Tanár: Magyarországon.
Edina: Úh! Nem jut eszembe. (látszik, hogy nem tudja a választ és segítségkérőn elfordítja a fejét a padsorok felé)
Dani (súgva): Lajos. (inkább szájával formálja a választ)
Edina: Lajos.
Tanár: Hányadik Lajos?
Dani: (két ujját mutatja)
Edina: Második Lajos (Edina nem csak mondja, de Danihoz hasonlóan, reflexszerűen és önkéntelenül a két ujjával is mutatja a választ)

Nos, ezek a tények. Mindenki levonhatja belőle a következtetést, hogy Edinának a súgás segített vagy sem.
Az én véleményem az, hogy egyértelműen a "súgás" volt az, ami segített. Megjegyzem a "súgást" nem csak hallani, hanem szájról leolvasni is lehet, ami jelen esetben történt.

csiri bá 2015.01.23. 16:29:38

@Magg.: and the winner is....... The Troll. :DDDDDDDDDDD

Magg. 2015.01.23. 16:36:22

@csiri bá: lilakendőt neki. :DDDDD

Baresz83 2015.01.23. 16:39:44

Ma megnéztem újra az ominózus esetet: Dani súgott Edinának, és pont. :D

Magg. 2015.01.23. 16:42:10

@Baresz83: mi itt egy kivétellel mindannyian tudjuk, mert láttuk. A Koncsika sztem nem is látta, csak a vita kedvéért vitázik.

Baresz83 2015.01.23. 16:43:09

@Magg.: tudom, csak poénnak szántam :)

Krétagarbó 2015.01.23. 16:50:20

A poszt nagyon tuti. Lehet, hogy volt már, de ha a Ms. Erély elírás lett volna, is stimmel:)))

Krétagarbó 2015.01.23. 17:00:32

@rearwindow: Mindenkinek más jön be, nekem meg a szertorna még ment, a felemás korlátot kifejezetten szerettem (biztos még emlékeztem a mozdulatokra, amit a lakótelepi szőnyegporolón rendesen begyakoroltunk), de pl. a talajtornán semmi nem ment. Még fejen állni sem tudtam, még falnál sem...

2015.01.23. 17:05:48

@monroe1: Sajnos előfordul ilyesmi igazi suliban is, nem is hinnéd, mit meg nem engednek maguknak a Fanni-félék.

@Conchobar: Ez nem volt igazi alá-fölérendeltségi helyzet. Ez egy játék, csak a címe az, hogy való világ. :D Hirtelen nem tudott mit kezdeni a helyzettel, és - valószínűleg - zavarában mosolygott, de mikor csak nem álltak le a taplósággal, akkor már ideges volt. Én így láttam.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 17:24:57

Megnéztem az ismétlést. A tornatanárnő annyira zavarba jött, hogy hirtelen azt sem tudta mit reagáljon az estre. Teljesen elvörösödött, még a nyaka és a dekoltázsa is vörös volt. Gondolom nagyon meglepődött, mert ilyen inzultus még soha életében nem érte.... Dani igenis súgott Edinának...előbb a Lajost, csak nem hangosan...de le lehetett olvasni a szájáról, utána pedig mutatta az ujjával a II -est. Nem szólom meg Edinát, mert a többit tudta, látszott, hogy készült. A " hol született Jézust" meg Edina súgta,mert a többiek nem tudták. Amúgy sem veszik hasznát az iskolahétnek, majd lesz egy romantikus éjszakája a győztesnek. ...Aztán lehet a Blikkben nézegetni a videót! Az vesse rájuk az első követ, aki ( akinek) nem súgtak az iskolában! Én is súgtam, meg puskákat is csináltunk, szerintem ez nem akkora bűn...hozzátartozik a suliévekhez. Sőt hasznos is volt, mert amíg írtuk a puskát, sok minden rögzült az agyunkban. Természetesen ez csak az én véleményem, mindenki azt gondol amit akar!...Ettől függetlenül, Fannit meg kellene büntessék! Ki tudja, hogy még mikre ragadtatja el magát? Undorító volt.

Magg. 2015.01.23. 17:31:49

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: valaki azt írta, hogy egy lila kendő lesz a jutalma az iskolahét győztesének (és emlékeim szerint Lilu is azt mondta, a nyertes kendőt kap, igaz ő nem mondott színt) :)

Ditti82 2015.01.23. 17:38:22

@Magg.: Zöldet. :D Vagy egyből kéket.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 17:40:27

@VV Erőlegény: Tudod, nem vagyok elvakult egyikkel sem. Azt írom le ami megtörtént, és nem fantáziálok bele olyasmit ami nem igaz. Mindegyikben van jó tulajdonság, meg rossz is. Játszanak, simliskednek, fúrják egymást...ezzel nekem nincs gondom. Mindenki nyerni ment be. Ki így játszik, ki úgy....ez rendben van. De amit Fanni csinál, meg ahogy káromkodik, az nem játék, nem vicces, hanem már kész elmebaj. A szülei orvoshoz kellene vigye, amikor kimegy a villából, mert szerintem segítségre van szüksége! Isten őrizzen meg mindenkit, hogy férjhez menjen és gyermeket szüljön! Ez nem normális dolog amit művel.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 17:41:48

@Magg.: Ja, jó lenne ...aki nyer megy párbajozni! :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 17:44:43

@Ditti82: Esetleg bekötik a szemét, és kivezetik a villából. Várom az estét, hátha Fanni rámarkol valamelyik tanár kobrájára.

Mók_Ica 2015.01.23. 17:49:43

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: anti bácsiéra? :))) már úgyis szobára vitte tegnap, az volt az előjáték :)))

@Magg.: @Ditti82: @-pkata-: így-így :) nekem is ez jutott az eszembe rögtön :))) és EZ vicces lenne :)))

Magg. 2015.01.23. 17:51:13

@Ditti82: @-pkata-: de egy srófra jár az agyatok. :DDDD
Érdekes lenne tényleg megviccelni a nyertest, hogy a jutalma egy zöld kendő.
Milyen fejet vágna! :DDDDDDD

Magg. 2015.01.23. 17:53:20

@Mók_Ica: tudnánk mi itt kreatívkodni, ha a szerkik mazsolázgatnának innen. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 17:54:31

@Magg.: Hallod, mekkora lenne, ha tényleg beküldenének először egy zöld kendőt.... :D :D :D :D Csak úgy a vicc kedvéért :D

Mók_Ica 2015.01.23. 17:56:16

@Magg.: elvileg adott a lehetőség, sőt, jó néhányszor nyilvánvaló, hogy olvasnak minket :)))

azt majdnem elfelejtettem: Bruti, a posztcsi Bruti-liális :)))

Mók_Ica 2015.01.23. 17:57:44

@-pkata-: milyen kis goni vagy :) :) nem egy macifej az ami elgurul ottan a képen??? :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 17:59:46

@rearwindow: Egyértelmű, hogy azt kérdezik vissza, amit előző órán tanultak?
És szerinted "Edina nincs hátrányban, mert láthatóan minden lakó "tiszta lappal indul" senki nem emlékszik már semmire előző tanulmányaiból."
A gond ezzel csak az, hogy a többi észlény itthon érettségizett (állitóla és mondjuk, ha csak az áltisk. 5. osztálytól tanultak konkrétan történelmet, az ez idő alatt tanultakból bármit sokkal könnyebb előkaparni 45 perc ismeretfrissités után, mint neki.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 17:59:48

@Mók_Ica: neeeem :) Át akartam írni amúgy Gonoszkára a nevem, de foglalt. Pedig régen az volt a chat nevem :) valahol máshol.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 18:00:57

@Magg.: Mindenesetre Fannit elintéztük a no smink, no szép ruha héttel... De azt sajna,m nem fogják megjátszani. Pedig azt a hisztit, amit levágna...

Magg. 2015.01.23. 18:02:14

@-pkata-: vagy Fannikát viccelnék meg büntetésből a csöcsörészésért, azért azt is megnézném, hogy ijedne meg (vagy nem) és ordítana, hogy leszarom, én ilyen vagyok és akinek ez nem tetszik, az kapja be, stb. :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 18:04:32

@Magg.: Jaj, nagyon szeretném, ha megszivatnák....

Magg. 2015.01.23. 18:05:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): persze, hogy egyértelmű. Még rá is szólt a töritanár Lacira, hogy te nem figyeltél tegnap?
Vagy netán gondolod, hogy Dóri hirtelen megvilágosodott és magától tud kiselőadást tartani a racionális, irracionális számokról?

Magg. 2015.01.23. 18:06:05

@-pkata-: én is szeretném, nagyon megérdemelné, de valszeg semmi esély ilyesmire.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 18:06:28

@pomac_ [(k)an]ál: aszánalmasúrsit'nit... ezeknek tényleg csak ennyire telik? :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:07:54

@Mók_Ica: Ja, az öreg vette a lapot, de azután véget vetett a bohóckodásnak. Az énektanárnő is helyre rakta Őket az óráján. Nem is próbálkozott senki, hogy pimaszkodjon. Attól is függ, hogy tudja a tanár kezelni a helyzetet. A tornatanárnő lehetne erélyesebb is. A kis csendes Robin is beszólt, hogy 20 fekvőtámasz nem sok, annyiért Ő is megfogná. Jó, hogy zavarba jött, de annyit tehetett volna, hogy kikéri magának és többet ilyesmi ne forduljon elő, mert következménye lesz!

Magg. 2015.01.23. 18:08:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ők a jópofa, szerethető páros. :) (Brrrrr, agyhalott két idióta)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 18:09:10

@Magg.: Én most a töriről beszélek:
"A gond ezzel csak az, hogy a többi észlény itthon érettségizett (állitóla és mondjuk, ha csak az áltisk. 5. osztálytól tanultak konkrétan történelmet, az ez idő alatt tanultakból bármit sokkal könnyebb előkaparni 45 perc ismeretfrissités után, mint neki."

A többi tantárgyból miért nem mutatnak többet? Mert akkor jobban képben lennénk, hogy valóban azon a 45 percen múltak-e ezek a dolgok? :)

Magg. 2015.01.23. 18:09:40

@Magg.: ja és azon a videón látható Fannika intelligens, okos "arca". :D

Krétagarbó 2015.01.23. 18:09:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ehhez képest pedig Robin a legtanultabb az összes többi között, nekem legalábbis ez jött le.

Ms Smaragdváros 2015.01.23. 18:10:34

Szerencsétlen tornatanár! Ha negyedikes anyagot tanulnak akkor 10 éves gyereket játszanak. A tanároknak meg van mondva, h kb ugy kezeljek őket mint kisgimnazistakat (azok is minimum 15 évesek), de hogy erre, mint 15 évesnek mit reagálnál nem tudom. Igazgatóhoz küldés, biztos, családdal beszélés. Simén kirúgás. Véletlenül Fanni jobban eldobja az agyát, és felhúzza a csaj pólóját a cicijén, és akkor kb ott tartana, mint Simon Vikivel (vagy az is valami ilyesmi volt, nem?).
Nyilván FAnni se akarja eljátszani, hogy fölnéz egy nála max 5 évvel idősebb nőre.
Az, ami az előzetesben volt, az irodalomtanárral az még gázabb. Ilyet egy 50 éves bácsival nem csinálunk. Na ott a csávó tényleg nagyon zavarba jött. Nem csoda.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:12:10

@-pkata-: Ennyire nem haragszom rájuk.:) Ezek kinyírják egymást, meg saját magukat is. Ez a széria nem tetszik. Úgyhogy aki kibírja végig és nem hibban meg, felőlem vigye a nyereményt!

xukxuk 2015.01.23. 18:12:26

Mgetudnátok nekem mondani,miért etetitek még mindig ezt az idézetcsökevényt??? Aztán csodálkoztol h vissszaszól!

Magg. 2015.01.23. 18:14:08

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A Lacira is a töritanár szólt rá, amikor gőze nem volt Betlehemről.
Leadnak nekik egy anyagot, aki figyel és jegyzetel rendesen, aztán meg is tanulja, az másnap tud jól felelni.
Sztem a többi órát azért nem mutatják, mert annyira unalmasak.
A tegnapi műsoridő jórésze amúgy is a szerelmi drámával telt.

Magg. 2015.01.23. 18:16:08

Sziasztok, megjöttek a vendégek, mára léptem. További szép estét!

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:16:36

@-pkata-: Pedig megérdemelné! Nem lenne műszempillája. :) Biztos elájulna...képzeld el azt a káromkodást! Lehet tanulnánk pár új szót.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 18:17:24

@Mirocska: most miért, ezért még Nobel-dijat is kaphat. :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:18:34

@-pkata-: Én is úgy emlékeztem, de nem! Megnéztem ma még egyszer, és Robin volt. Elmondta kétszer is ,de a tanárnő nem reagált rá. Gondolom elég volt neki a Fanni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 18:18:44

@Magg.: végülis... talán tényleg jobban kellett volna figyelnie v. utána kicsit tanulnia, ha már annyira hajt arra a kurva angolisasszonyos szerkóra. :D

Mók_Ica 2015.01.23. 18:19:19

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: egyébként én azt is elég szánalmasnak tartottam, ahogy anti bácsival viselkedett...... tényleg nem volt vicces.... erőltetett volt, tuti feladatba kapták... az ofő is megjegyezte au-nál a bv-ben, hogy elég sótlan társaság.....

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): denisz mindent összef@szoz.... ennyit tud...

@Mirocska: valóságszínűszámítás volt az én kedvencem is :)))))

dr. sziszi 2015.01.23. 18:19:22

ádinának addig kellett a laci ameddig ott volt a vetélytárs zsu , amint az kiesett , már nem kell annyira , neki

dr. sziszi 2015.01.23. 18:20:26

@Mók_Ica: Szia Ica, de régen taliztunk itt!

Mók_Ica 2015.01.23. 18:22:08

@dr. sziszi: szia :) nagyjából csak esténként, műsoridőben vagyok..... hétközben-napközben semmi esélyem nincs itt lenni.... max. olvasni.....

dr. sziszi 2015.01.23. 18:22:18

mindenesetre a legbutább dóri , az mindenkit überel

dr. sziszi 2015.01.23. 18:23:13

@Mók_Ica: Nem baj, azért most összefutottunk...mit gondolsz edina viselkedéséről?

Maxi Mili án 2015.01.23. 18:24:14

@Ms Smaragdváros: Szerintem szerkesztői utasításra lettek a második suli napon "rosszak" !
Fanni kicsit/nagyon/ túljátszotta, de a tanárokat is felkészíthették előre, hogy ne lepődjenek meg.
Bizonyítani nem fogom!
A poszt nagyon tetszett!!

Mók_Ica 2015.01.23. 18:26:19

@dr. sziszi: én edinát kedvelem, de néha ő is "kiakaszt" :))) most a suli héten azt látom, hogy teljesen begörcsölt, hogy eminens legyen.... kicsit ebben évára hajaz, aki be akarta bizonyítani, hogy milyne okos, és teljesen meg volt sértődve, hogy anikó lett az osztályelső :))))

Ditti82 2015.01.23. 18:27:29

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Nagyon rápörgött a tesitanárra Robinka. :D Ha már ugye az énektanárnénire nem jött össze. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 18:28:29

@Mók_Ica: szerintem én is tepernék, nem akarnák hülye lenni, főleg közöttük... :D

Mók_Ica 2015.01.23. 18:28:52

@Maxi Mili án: egyetértek :) de ettől még bizonyíCCS :)) egyébként én is így vélem, hogy szerki utasításra "vicceskedtek" ami inkább sikerült szánalmasra, mint viccesre......

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:30:10

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Edina nem tanult magyar történelmet. Itt sem tudna senki felelni a román történelemből. Jó lenne, ha mindenki helyén kezelné a dolgokat! Legyünk igazságosak, arról nem is beszélve, hogy könnyű a gép előtt ítélkezni a többiekről is. Igazat adok Neked, ezért nem szabad kigúnyolni! ....Szeretném látni azokat akik savazzák az Edinát, hogy felelnének az Ő helyében. Olvastam, hogy egyesek Lacit is megszólják, pedig a betegségéről nem tehet. Gondolom senki nem cserélne vele. Lilu is sokszor olyan hülye megjegyzéseket tud tenni. Néha Ő is belenézhetne a tükörbe, nem egy "A" kategóriás csaj. Humora meg semmi. Néha úgy imbolyog, hogy tengeribetegséget kapok tőle.

Mók_Ica 2015.01.23. 18:30:47

@-pkata-: nem a teperéssel van a gond :) hanem a görcsös kényszerrel :))) emlékezz csak vissza, mi bukott ki edinából, amikor a riportszobában a kérdéseket kapták és kijött.... hogy rugdosódott a konyhába... na, pl. az sem volt szimpi viselkedés

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 18:33:02

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Lilutól néha nekem is kinyílik a bicska a zsebemben. Néha beszólnék neki.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 18:33:44

@Mók_Ica: Én is mérges lennék, ha én lennék a leghülyébb :D :D

Mók_Ica 2015.01.23. 18:34:34

@-pkata-: akkor tanulj :))) vagy tanuljon edina :))))

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:34:42

@-pkata-: Biztos van még pár káromkodás a tarsolyában. Figyelünk és tanulunk.:)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:36:23

@Ditti82: Igen, mert Dóri nem hagyta magát...és ő is bekattant. Nőt akar. :)

csiri bá 2015.01.23. 18:36:30

@Mók_Ica: bocs, igazad van: őszintén önmagát adta. :))

Mók_Ica 2015.01.23. 18:36:39

most lépek (megyek haza) később leszek.... :))))

Mók_Ica 2015.01.23. 18:37:36

@csiri bá: annyira jó, hogy így megértjük egymást :)))) mingyá lelkitársak leszünk :))))

minden reggel 2015.01.23. 18:38:31

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: az megvan, hogy Edina Pesten járt suliba.? Tehát ha nem tanulta is tanították neki

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:41:07

@minden reggel: Ne gyere már ezzel! Kisiskolás korában, aztán vissza költöztek Erdélybe. Azt is nézd meg, hogy hány éves volt akkor...és mit tanítottak?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:44:51

@-pkata-: a VV6 -ban idegbajt lehetett tőle kapni. Úgy vezette a műsort, hogy előre hátra lépkedett, miközben kaszált a lábával. Nem akartam nézni, de mindég odatapadt a tekintetem. Rosszul voltam tőle. Egy műsoridő alatt egy egész búzatáblát lekaszálhatott volna.

csiri bá 2015.01.23. 18:45:21

@minden reggel: kb 3 évet valamikor a 2000-es évek elején... szóval a magyar történelem nem ismeretét nem kell számon kérni...

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:47:31

@Mók_Ica: Szerintem inkább lelkitárs...mint anyázni egymást! :)))

csiri bá 2015.01.23. 18:49:40

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: tőlem még egy anyázást nem olvashattál itt egyetlen komment-társ felé sem. :))
De lelkitársnál tovább nem vagyok hajlandó menni, mert még analizálás lesz a dologból. :DDD

Mók_Ica 2015.01.23. 18:52:26

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: veled is lelkitárs vagyok :))) liluról hasonlóan vélekedek.... már párszor kifejtettem.... :)))

és igen, a kommentelésre azért "szoktam rá" a vv6-nál, mert jó volt a hangulat.... anyázni nem fogok itt senkit, mert sztem nincs értelme..... de olvasni is rossz sokszor .... szóval EKG :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 18:52:40

@csiri bá: Én is ezt mondom. Az a fontos, hogy iparkodik. Azt mondta, hogy szeretne itt maradni és tanulni! Ezt díjazom, ha valaki tanulni akar. Ki tudja, lehet sikerül neki ha nagyon akarja. Biztos, hogy nem a műmell az álma, mint Fannikának....már csak ezért is nálam egy jó pont.

kiingattak 2015.01.23. 18:55:32

Zöld kendőt a leggyengébb tanulónak mozgalmat indítok

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 18:57:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "az ez idő alatt tanultakból bármit sokkal könnyebb előkaparni 45 perc ismeretfrissités után, mint neki."

Neked úgy tűnik, hogy van mit előkaparni? ::D:D:D

csiri bá 2015.01.23. 18:58:00

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: csak szólok, hogy azt a kommentet a korrektség jegyében írtam... nem illik olyat számon kérni valakin, amit nem feltétlenül tanulhatott... sosem várok el olyat mástól, amihez szakmai vagy egyéb tanulás szükségeltetik, ami neki nincs meg... de azt se feledjük, hogy azt a mindösszesen 3 óceánt sem volt képes felsorolni. :))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.23. 18:58:23

@Mók_Ica: Érdekes én szeretem Lilut, annak ellenére, hogy a himbálózását és lábkaszálását én sem állhatom ki. Sztem ezt egyébként Sebestyén Balázstól leste el... :-(

csiri bá 2015.01.23. 18:59:35

@Mók_Ica: kösz, ez megnyugtató... :DDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 18:59:54

@Krétagarbó: Pont ezért fura, hogy ezt mondja. Olyan, mintha simulni akarna a többiekhez :"én is jófej vagyok azéé"

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:00:06

@Mók_Ica: @-pkata-: @csiri bá: Hurrá! Akkor hirtelen mennyi rokonom lett.:))) Én sem szeretem a bántást, meglehet beszélni mindent indulatok nélkül...ahhoz nem kell egy véleményen lenni! Arról nem is beszélve, hogy itt egyesek hőbörögnek, de azzal semmit nem érnek el... A nézők szavaznak ( én még soha nem szavaztam eddig) nem is akarok...aztán győzzön akit akarnak! Nekem attól nem lesz se több, se kevesebb. Köszi a rokonságot! :) :)

minden reggel 2015.01.23. 19:00:25

@csiri bá: oké:) akkor magyar létére nem baj ha nem ismeri a magyar történelmet, felmentjük, csakúgy mint vallásos Lacit Betlehem ismerete alól. Kicsire nem adunk :)

vastyúk is .. 2015.01.23. 19:01:41

@csiri bá: tán a bácsi félti a poppolóját?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:02:27

@Ditti82: Látlak. Téged csíplek...lelkitárs vagy Te is! :) Üdv a családban!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 19:04:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: jó, hát néha én is lehetek jóindulatú, na.
Többször nem fordul elő. :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:05:37

@csiri bá: Egyetértek. Ki is borult. Szerintem annyira akar, hogy leblokkol. Majd belejön. Azért könyveket adhattak volna nekik!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.23. 19:05:46

@kiingattak: Ezt a "lila kendővel jutalmazom a győztest" csak abban az esetben támogatnám, ha egyrészt a "legjobb tanuló" cím kiérdemlése objektív versenyben dőlne, nem pedig olyan szubjektív szavazásban, hogy ki görcsölt rá a legjobban a hétre, másrészt, ha nem lenne jelenleg párbajgyőztes lila kendős (mert mondjuk elhalasztották volna az előző párbajt Maci kiesése miatt). Most így beletenni hét ember közé még egy lila kendőst, azt a verseny szempontjából nem találnám éppen fairnek.

kiingattak 2015.01.23. 19:07:02

@VV Erőlegény: Nem lilát adnék a legjobbnak, hanem zöldet a leggyengébbnek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 19:07:26

@minden reggel: szóval te is rávágtad volna kapásból, hogy melyik évben, milyen napon volt a mohácsi csata? :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 19:07:52

@kiingattak: ez se lenne rossz... Denisz lehet jobban küzdene :)

csiri bá 2015.01.23. 19:07:59

@minden reggel: nézd, ezzel az erővel ítéld el azokat is, akik magyarnak vallják magukat, mert a nagy- vagy dédszüleik még a múlt század elején kitántorogtak Amerikába, ők meg erősen törik a magyart... és nem feltétlenül tudnak mindent a magyar történelemből...
Azt meg nem tudom, hogy Lacc mennyire vallásos vagy sem, csak a két rózsafüzérről tudok... az még nem jelenti azt, hogy vallásos...
Az már más kérdés, hogy Betlehem helyét hozzávetőlegesen illene tudni és nem a Szahara közepén keresni. :)
Ha másként nem, elégszer vetítették a Ben Hur-t, nem csak a kocsiversenyt kellett volna megnézni belőle. :)))

kiingattak 2015.01.23. 19:08:23

@kiingattak: vagyis annak aki nem igyekszik

csiri bá 2015.01.23. 19:09:11

@vastyúk is ..: háááát, egy pillanatra összeszorult az ánuszgyűrű. :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 19:09:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én csak a II. Vh-t tudom órára pontosan :D Mohács régebben volt, arra már nem emlékszem úgy. :D

kiingattak 2015.01.23. 19:10:16

@-pkata-: Aha. Én toleráns vagyok, de amit ma a táblával művelt, Fannika nagyon kreativ hozzájárulásával... Kilógott a pocakja a póló alól és a farkát mutogatta.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 19:11:17

@csiri bá: Pedig a Laci a közeledben sincs. :D :D
@kiingattak: jaj, azt láttam, hát elég gáz... fanni segge a dreszben még hagyján, de a denisz... 2 idióta

kiingattak 2015.01.23. 19:11:18

@Ditti82: Már van egy támogatóm. Köszönöm

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:11:35

@minden reggel: Szerinted hol tanulta volna? Ott az erdőszéli kisfaluban, gondolod, hogy magyar történelmet tanítanak? Ne legyél már olyan kötözködős! Inkább legyél lelkitárs! Olyan guszta kávéscsésze a profilod. Szeretlek.:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 19:12:13

@kiingattak: ez se rossz, bár ezzel kicsit helyzetbe hoznád az illetőt, mert akkor ő lehetne a kihivó. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.23. 19:13:20

@kiingattak: Azt sem kellene. A tematikus heti teljesítményeknek bele kellene kerülnie a nézők tudatában a játékosokról alkotott összképbe. A kendőkiosztások a játékosok között fennálló szimpátia/erőviszonyok, konfliktusok illetve taktikai megfontolások alapján történnek, sokszor hetekkel előre megkonstruált menetrend szerint. Ehhez képest a szerkesztők a tematikus héten is a műsoridő 50%-ban ezzel a Laci-Edina nyűglődéssel vannak elfoglalva, amibe a derült égből a villámcsapásként egyszer csak betoppant Robin a semmiből.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 19:13:33

@-pkata-: hát én is kb. dettó, pedig nem voltam/vagyok beoltva történelem ellen. :)

kiingattak 2015.01.23. 19:13:41

@-pkata-: Denisz bevonulása a történelembe: VV7 vész. Magyar uralkodó II. Aurelió

csiri bá 2015.01.23. 19:14:39

@-pkata-: Három felvételiző közül az egyiknek nagy protekciója van, a másiknak kisebb, míg a harmadiknak egyáltalában nincs. Kérdés az elsőhöz:
- Mikor volt a II. világháború?
- Úgy a negyvenes évek táján...
- Nagyszerű; felvettük!
Másodikhoz:
- Mikor volt a II. világháború?
- 1939-1945.
- Szuper, hány halottja volt?
- Kb. 20 millió.
- Jó köszönjük, fel van véve.
Harmadikhoz:
- Mikor volt a II. világháború?
- 1939 szeptember 1 - 1945 szeptember 2
- Szuper, hány halottja volt?
- 20 826 459.
- Név szerint?
:DD

Ditti82 2015.01.23. 19:14:46

@kiingattak: Fannika nálam erős esélyes lenne. Ásitáskor sem igyekszik a kezét a szája elé kapni.

kiingattak 2015.01.23. 19:15:14

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Aki ezt a cimet kiharcolja, abból sem tudna előnyt kovácsolni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 19:16:19

@VV Erőlegény: jó ez a Robin kavarásos vonal, kicsit legalább felzilálja a közéletet...
Valamit Fanniékkal is kéne csinálnia, túl nagy az egyetértés köztük (geciszmájli)

Ditti82 2015.01.23. 19:16:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én ezért írtam a kék kendőt. A zöldet meg hozzá választanák vasárnap. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 19:19:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): kifejezetten szeretem a törit :) még az angoltanárnőm is töri szakos, és biza töri témájú dolgokat szoktunk megbeszélni :)
@kiingattak: II.? Ki volt az első? :D
@csiri bá: úúúúh, ez fárasztó :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:19:22

Denisznek nagyon tetszett a Fannika, hogy milyen belevaló csaj. Azt mondta, hogy : " hát mi kell még?" ....Lehet, hogy ma örömében ő is kicsapja a tanárnőnek Godzillát, hátha az még nem látott akkorát.:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.23. 19:19:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Egyrészt, másrészt pedig felmentenéd a játékosokat a jelrakás (tehertétele alól). Egy jelrakást ugyanis meg kell indokolni, és egy jelrakás a játék jelenlegi stádiumában, egy azonnali kiválasztást, vagy egy következő párbajbeli kijelölést is jelenthet... Az én olvasatomban, hagyjuk már meg a játékosoknak azt a lehetőséget, ha már ennyit lehúztak a villában, hogy a saját belátásuk és taktikai érzékük szerint játszák a játék verseny részét. Így random belenyúlni a játékba, ezt nem tartom jó ötletnek...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 19:20:11

@Ditti82: Zsuzsa? Jajj ne... :D
Én Robintra gondoltam, tőle amúgy se várnának semmi cselszövést.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:21:32

@minden reggel: Szeretem a kávét, a kék színt is. :) Tetszik még a -PKATA- cicája is. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 19:21:42

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!"...:Azt mondta, hogy szeretne itt maradni és tanulni!...Ezt díjazom...."

Ez csak arra bizonyíték, hogy ezt MONDTA. Sztm kb annyira igaz, mint minden, amit mond.
Neked nem tűnt fel, hogy folyamatosan utal a szegénységükre, miközben dohányzik, mint a gép (kb 20 000/hó), meg kávézik (5000/ hó). És ez csak az, amit látunk.

Ditti82 2015.01.23. 19:22:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Az "ülvepisilő b.zi"? Szegény, így is megverte magát PVC-vel és Edinával. Pedig azok Fannika felett állnak. Szerintem. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 19:22:54

@minden reggel: most nem azért, de ez inkább örvendetes lenne, mintsem hiányérzettel töltsön el bárkit is. :D

kiingattak 2015.01.23. 19:22:57

@Ditti82: Fannika a titkos favoritom volt. De van amit már én sem tolerálok. Olyan körülmények között, hogy Prágában, Lengyelországban az anyám tyúkja ömlik be a konyhámban a Duna lágy vizén, amit Homo Erectus barátaim ignorálnak.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:23:46

@Ditti82: Azt elfelejtették megtanítani neki. Egyszer kiesik a feje a száján.

Ditti82 2015.01.23. 19:24:32

@minden reggel: Ha teszel bele tejet, nekem is tetszesz. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.23. 19:24:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Tényleg jó, de igazából nem is róla szól, hanem megint Laciról és Edináról a műsoridő 50%-ban a tematikus héten. Robin szempontjából valóban jó taktikai húzás, mert ráadásul látszik is, hogy a szándéka komolytalan, tehát taktikai.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 19:24:55

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Denisz és az ő hatalmas Godzillája... ugyan... minden relativ, még az is.... :)

Ditti82 2015.01.23. 19:25:32

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: És közkinccsé tétetik a szőrrel benőtt agya. Inkább ne! :D

Ditti82 2015.01.23. 19:26:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Minden a lecsóstál méretétől függ. :D

csiri bá 2015.01.23. 19:27:50

@Ditti82: nagy lecsóba nagy lecsókolbi kell. :))

Ditti82 2015.01.23. 19:29:24

@csiri bá: Kicsibe meg kicsi. Ennyike. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 19:29:37

@csiri bá: " csak a két rózsafüzérről tudok."

Le vagyok maradva. Milyen rózsafüzér?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:30:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Mindenkinek jár egy esély. Én bizalmat szavazok neki. Lehet, hogy viszi valamire, és még hallunk felőle. Nem szoktam ítélkezni senki felett. Majd elválik.

minden reggel 2015.01.23. 19:30:48

@csiri bá: ez sztem ugyanaz a kérdés mint az 5x5, elvárunk e általános színvonalat vagy nem.

zümzümke 2015.01.23. 19:32:22

@rearwindow: jó, hát engem sem, de fel sem merült a királylányoskodás lehetősége /utáltam, amikor anyánk azt mondta:"az eszetekkel, meg a jólibából neveltséggel akarjatok kitűnni, ne a divatolással!" :D/. Viszont azért egy makarenkóira tippelek, no. :D
ui: gyerekem 3 évesen az óvónőnek: most nem érek rá, szakdolgozatot írok!
@Shoyu: lehet, bár az is, hogy valahogy véletlenül rájött magától, hogy sötét és úgy gondolja, hogy hibából erényt. Vagy hogy ez menő.
@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: :D
@kiingattak: ááááááááááááá!!!!!!!!!! :D

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 19:33:21

Ha valakit ismételnék, akkor bocs, de nem olvastam még végig a kommenteket.

" Az óra végén Fekete lyuk felolvassa fogalmazását arról, hogy milyen sekélyes lesz tíz év múlva az élete. "

Ezzel nem értek egyet.
Ki dönti el, hogy mi a sekélyes élet?
Hát igen….. izgalmasabb mondjuk 10 év múlva..pld…..mosni, vasalni, főzni, takarítani, férj seggét kinyalni, rabszolgának lenni (otthon, munkahelyen), rohanni egész nap a semmiért és a fizetség is a végén talán nem egy nagy lóf@sz lesz (családtól, államtól, társadalomtól).
Nem ítélem el ezen vágyaiért, mindenkinek mást jelent a boldogság. A Pápa is megmondta a minap a tutit, nem kell szaporodni, mint a nyulaknak. :)
Megy a hőbörgés a tesiórás tapizás miatt, mégis mit vágtak volna be, ha Fanni nem csinálja a műsort?
Eddig is tudtam, hogy a Fanni nem buta, most már azt mondom, hogy egy zseni ez a nő.

Gregus tanár úr/BÁCSI (aki valójában piszológus)meg igen fura, azt mondta a múltkori belevalóban, hogy ez sótlan társaság, mert az Auék mekkorák voltak, lóf@szt. :P

Nem tudom, hogy az volt-e, hogy Lilu (nem értem, hogy miért Lila? Programozó is talán a Bruti, mer akkor ok.) tegnap olyan idegállapotban volt, hogy rendesen féltem tőle.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:35:16

@VV Erőlegény: Lehet, hogy Edina lesz a kiválasztott. Azért mutogatják. Esetleg a többi nem csinált semmit. Gondolták, ez érdekes. Nekem sem tetszett...de hát én nem vagyok bent, azt csinálok amit akarok. Az ottani eseményeket meg úgy vágják össze, ahogy nekik tetszik.-ennyi-

csiri bá 2015.01.23. 19:36:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: az egyik a bemutatkozó videóban volt nála, a másik a lába közt van. :DDD

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:37:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Biztos létezik nagyobb is, csak Fannikának nem mutogatták még. Majd most, hogy celeb lett esélye van rá.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:39:09

@Ditti82: Néha kételkedem benne, hogy egyáltalán van agya. Nem úgy viselkedik.

2015.01.23. 19:44:52

@rábaszhespics Koncsíta: Ha holnap felgyújtja a villát, és azt bevágják, akkor az is azért lesz, mert Fanni egy zseni?
Azért vágják be, mert mutogatják, mint a bohócot a cirkuszban. De ettől még nem viselkedik normálisan.

kiingattak 2015.01.23. 19:44:55

@rábaszhespics Koncsíta: Au műsorában méis mi mást mondott volna. És Fannikáról nekem is az a véleményem, hogy nem hülye és provokál, de nekem ez már sok és sokk. És nem a tapizás önmagában hanem a torna tanárnővel való tegnapi első találkozásukkor mondottak. Nekem ez már nem vicces, nem provokatív, mert nem minket nézőket akar aktivizálni, hanem egy nőt, aki normális, hogy hirtelen nem tud mit reagálni egy előre megtervezett bunkóságra.

csiberibe 2015.01.23. 19:46:10

@-pkata-: úgy érted, a dressze a seggben :))))
A kilógó bugyi már 83-ban, mikor én voltam elsős, akkor is ciki volt :)

csiri bá 2015.01.23. 19:47:48

@minden reggel: el KELL várni egy általános színvonalat mindenkitől... vagy ahogy polfórumokon is sokszor megemlítik, kössék bizonyos IQ-hoz és általános ismeretekhez a szavazójogot is...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.23. 19:48:07

Valaki azt mondta korábban, hogy szte ez mindenidők legrosszabb VV szériája. Sztem ez pl a casting vonatkozásában nincs így, sőt a játékosok összességében mindenidők legjobb/ legtudatosabban játszó garnitúrája, hiszen ők felkészültek a korábbi szériákból. A probléma sztem ott van, hogy a kreatívok aludtak be az elmúlt években. Ugyanazok a feladatok, ugyanazok a tematikus hetek, ugyanazokkal a külsős résztvevőkkel (Főni, tanárok), hasonló fordulatokkal stb. Tehát, amíg a játékosok haladtak a korral a szerkik és kreatívok megragadtak egy szinten. Az egyetlen dolog, ami még tartogat néha meglepetéseket az az, hogy amennyiben a játékosokat itatják, akkor, néha váratlan dolgok is történnek. A néző a korábbi szériákban még tolerált üresjáratokat a műsorban, gyengébb napokat, vagy akár hetet is, ma már ő is reality tudatosabb és ezt nem teszi meg, azonnal elégedetlenkedik. Lehet persze, hogy az egésznek pusztán költségvetési okai vannak, de egy műsort véleményem szerint nem lehet a végtelenségig komolyabb termékfejlesztésre való törekvés igény nélkül futtatni.

kiingattak 2015.01.23. 19:48:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én mindig inkább motiválnék, de úgy, hogy mindenki esélyesnek érezhesse magát.

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 19:49:51

@kiingattak:
Igen, ez érdekes szitu..és számomra tudod miért? Azért, mert ezt a viselkedésformát (amit egyébként nem helyeslek) eddig még nem láttunk VV műsorban (talán).
A Fanni nem tudom miért csinálja ezt, néha bírom, de ha ezt viszi tovább nem fog nyerni és hiába minden.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.23. 19:50:05

Nos a Fanni írása valóban kitűnő sikerült....szolitulajdonos, és reklámarc lesz...meg minden. Lesz szilikon melle, a párja nyalja a bimbóját...stb. Biztos ezt fogják tanítani az iskolában. Érettségi tétel lesz, sőt megkapja a Magyar Irodalmi Díjat is!!! Van akinek tetszik, engem az undor fogott el, hogy mennyire primitív ez a nő.

További jó szórakozást, békés párbeszédet és szép estét kívánok mindenkinek! -léptem-

kiingattak 2015.01.23. 19:50:49

@VV Erőlegény: A kreativitás nem költségvetés kérdése. És kreativkodnak abban például, hogy minden feladatban igyekeznek Edinát meg Robint egy csapatba tenni. De kb. ennyi

kiingattak 2015.01.23. 19:52:46

@rábaszhespics Koncsíta: Én is így látom. Szerintem belefáradt abba, hogy a hülyét játsza és most csak ennek fokozásában látja a sikert. Furcsa is lenne, ha egyszerre megnormálisodna.

másodpéldány 2015.01.23. 19:53:07

@rábaszhespics Koncsíta:

szerintem is zseniális fanni, de konkrétan a letapizás rossz ötlet volt...

mondjuk ha ezért súlyosan büntetik, akkor a kettővel ezelőtti vv-fődijasától el kell venni a díjat, mert őt ki kellett volna dobni a villából, mikor letépte Kinga bikini felsőjét...

egyiket se helyeslem, se fanni melltapizása tényleg zaklatás, ha nincs rá előzetes engedélye, de akkor ugye volt pár esemény már a vellában, ami felett a szerkesztők kreatívok kreatívan elsiklottak... fanni ugyanis jelenleg pótolhatatlan, és most elég aránytalan lenne a büntetés, de mégis fontos volna valamilyen figyelmeztetés, ami üzenet lenne ugye a nézőknek, hogy ilyet nem szabad... és a csatorna nem helyesli...

mondjuk x-szer körbe futja az udvart és közben végig kiabálnia kell, hogy beleegyzés nélkül a másik melléhez, popójához, vagy ágyékához nyúlni szigorúan tilos, és súlyos következményeket vonhat maga után...

vagy valami ilyesmi... de azért a védettséget most kapja csak ő!

vagy intézzék el, hogy a Danit vigye és kint hagyja...

Ha edina dórit viszi, leteszem a nagyesküt, szavazni fogok dóri mellett

2015.01.23. 19:53:22

@rábaszhespics Koncsíta: Dehogy hiába....A fogalmazásában megjelölt célokat még elérheti: lesz majd aki szponzorál neki műcicit, lehet még reklámarc is...na jó, lehet, hogy nem az áhított szépségmárkának, hanem a pornóiparban, de akkor is: ismert lesz az az "okos" kis pofikája.

kiingattak 2015.01.23. 19:54:30

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Ha annyira primitiv lenne, szerintem akkor nem közölte volna előre, hogy sokkoló dolgokat fog mondani de halgasság végig. A primitiv az primitiv és nem látja, hogy ő primitiv.

vastyúk is .. 2015.01.23. 19:54:37

@csiri bá: álmodozunk-álmodozunk? Hát nem tetszik tudni, hogy a demokrácia a plebsz uralma? Ha a bácsi húzna egy szintet (ami persze nem lenne irreális meg elrugaszkodott, csak hogy biztosítsa, hogy a nyáj egyede legalább tudja, mit ikszel), bizony sértené a gyengébb képességű bárányok jogait. Ördögi kör.

minden reggel 2015.01.23. 19:56:25

@csiri bá: ó jaj, uralkodói elit? Én a vv játékosokról beszélek, ha nem gáz a nem-tudás, akkor nem gáz. Semmiben. Ha nem számítok egy általános színvonalra, akkor belefér az igénytelen beszéd is, stílus is.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 20:03:01

@rábaszhespics Koncsíta: "Megy a hőbörgés a tesiórás tapizás miatt, mégis mit vágtak volna be, ha Fanni nem csinálja a műsort?"
Valahány szériában, amikor kiesett egy aránylag meghatározó szereplő, az eféle mondatok mindig elhangzottak. Ki csinálja majd a műsort, jaj mi lesz velünk.... aztán mégis ment tovább a műsor. Fanni nélkül is menne, ment volna, mert akkor nem tudnánk, hogy ilyen is van vagy ilyen is lehet (ami a konkrét esetet illetően, eddig a villa legsötétebb pillanatai közé tartozott) és akkor talán az árnyaltabb dolgokat is tudnánk értékelni, nem pedig csak azok jelentenének "felhőtlen szórakozást", hogy Fanni ordenáré és Denisz odadörgöli a faszát a rajztáblához.

Különben se vedd el Másodpéldány kenyerét, még a végén tényleg elhiszi, hogy Fanni egy zseni. :D

csiri bá 2015.01.23. 20:04:00

nem megyek bele mélyebben a dolgokba, mert ez nem az a fórum, de egyrészt mindenhol csak azt hallani hogy "jogaik vannak", azt nem hogy "kötelességeik is vannak" a gyengébb képességű bárányoknak... másrészt minden rezsim álma, hogy birkák ikszeljenek, azaz minél kevésbé legyenek tanultak az ikszelők (errefelé tendál a mostani iskolarendszer átszervezése is: kevesebb egyetemi hely, ezáltal kevesebb gimis hely, ezáltal kevesebb érettségis és több szakmunkás)...
sarkosan fogalmazva: az általános műveltség alacsonyan tartása...
ami sajnos magától is így alakul a jelenlegi állapotokat elnézve...

csiri bá 2015.01.23. 20:05:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem tudod értékelni a naiv művészetet. :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 20:07:32

@csiri bá: az elefántábrázolás egyéb formái jobban bejönnek, szó mi szó... :D

kiingattak 2015.01.23. 20:07:38

@kiingattak: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Fanni szerintem se jó már. Belefáradt, nem birja, ki kellene esnie. A karakterét elfogyasztotta.

Gia 2015.01.23. 20:09:32

@kiingattak: Dóri is elfáradt.A játék elején tiszta lelkes volt,hogy mindenhez 100%-osan kell hozzáállni.Már csak árnyéka önmagának.

Ms Smaragdváros 2015.01.23. 20:09:41

Fanninak büntetésképpen hétfőig kelljen csadorban járnia, és legyen arab vendégdiak.

kiingattak 2015.01.23. 20:09:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): És egyébként is az elefánt ormánya lefele mutatott. Ez nem jót jelent

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 20:09:54

@kiingattak: @másodpéldány:
Nem tudom miért ezt választotta, mert ezzel nem nyerhet.
Előtte mindenki tanulmányozta az előző VV műsorokat, szerintem……ha nem, akkor idióták.
Mindenki magára vett itt egy szerepet és kíváncsian várom, hogy melyiküké lesz MOST a nyerő taktika.
Jelenleg Fanni a kedvencem a beszólásai miatt, a tapizás nem kellett volna, a haját meg nagyon irigylem. :)
Állítólag hastáncos. Táncolt már a villában hastáncot?

csiri bá 2015.01.23. 20:10:17

@minden reggel: nem nem "uralkodó elit", hanem egy bizonyos minimális szint mindenkire nézve kivétel nélkül...

kiingattak 2015.01.23. 20:10:32

@Gia: Az lehet, de érzéseim szerint ezt a hetet ő fogja megnyerni.

vastyúk is .. 2015.01.23. 20:11:46

@csiri bá: jól beszél a bácsi, egyetértek. Ez azért van így, mert az "uralkodó elit" így akarja (de nem ám csak itthon, az egész világon ez van..) ne off-oljunk akkor.

Szerintem a lemingek értelmi képességein kár felháborodni, ez van aztán kész. Beszédes volt, ahogy a riportszobában kb mindegyik azt mondta, hogy utálta az iskolát, meg ilyenek. A szarból nehéz várat építeni. :D

kiingattak 2015.01.23. 20:14:12

@rábaszhespics Koncsíta: Ha nézték is az előbbi szériákat, sokat nem profitálhattak, amennyiben csak másolni akarnak karaktereket. Az a karakter akkor és azokkal a résztvevőkkel működhet, de utólag már nem fog. Egyrészt a néző sem vevő rá. Lásd Zsú áldozat. Szerintem Fannika abszolut nyerhetett volna, de megbomlott az elméje. Ebben lehet szerepe Edinának is..

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 20:14:33

@natalja:
Engem Fanni a Pretty woman-re emlékeztet, nem tudom miért. :)
A műsorból már csak egy Richard Gere figura hiányzik mellőle.

Gejza21 2015.01.23. 20:16:21

Alapvetően ez egy szórakoztató műsor szerintem, és mint ilyen, nem árt, ha szórakoztat, azaz lehet kicsit kacarászni a műsoron. Nekem több szériában is az volt a kedvencem, akin, vagy akinek a jóvoltából a legtöbbet lehetett röhögni. Pl. Alekosz, Attila.

Ha innen nézzük, a mostani évadban eddig messze Fanni jóvoltából nevettem a legtöbbet, tehát örülnék, ha sokáig benn maradna.

csiri bá 2015.01.23. 20:17:56

@rábaszhespics Koncsíta: Pretty Woman... a nyóckerben újraforgatva. :DDD

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 20:18:24

@kiingattak:
Azért örülnék neki, ha rárabolna Gregus tanár bácsi harcsájára. :D

vastyúk is .. 2015.01.23. 20:19:00

@rábaszhespics Koncsíta: óó, szerintem lesz rá jelentkező, ha kijön a vellából :D

Gia 2015.01.23. 20:20:20

@kiingattak: Hogyan lehet Edinának szerepe abban,hogy Fanni megbuggyant?

kiingattak 2015.01.23. 20:20:29

@rábaszhespics Koncsíta: Én nem érzem azt jónak. Ha folytatná a Bencus Godzillájára vagy harcsájára való rárabolást azt igen.

Gia 2015.01.23. 20:21:32

@rábaszhespics Koncsíta: Hát Dennis valóban nem egy Richard Gere. :-))

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 20:21:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
:D
Bírom a Fannit na...evvan. Nem akarom, hogy kiessen. Biztos a többiek is csinálnak valamit csak a szerkesztők nem rakják be, csak Fanni ökörségeit és Edina nyígásait a Lacival.

kiingattak 2015.01.23. 20:23:12

@Gia: Okos lány. Érzi, hogy Edina közkedvelt. Szerintem azt is tudja, hogy Lacikát Edinka miatt is szavazták vissza. Edinka már nem tud lenne (hálistennek) így saját szerepét tolja tovább nagyon eltúlozva.

Gia 2015.01.23. 20:24:54

@kiingattak: Közkedvelt?Itt inkább közutált.Nem tudom szélesebb körben mi a helyzet.Remélem nem ugyanez.

kiingattak 2015.01.23. 20:28:41

@Gia: Másképp hogy lehetne értelmezni azt, a villán belül, hogy Zsú egyszer 72 százalékkal tért vissza a villába, ezt követően kiesett egy Laci ellen, aki se az éjszakai stremakben sem az öszefoglalókban nem csinál semmit. Bentről ÉvaüAlekosz viszonynal látszódhat csak fordítva

kiingattak 2015.01.23. 20:29:19

Éva-Alekosz viszonynak

2015.01.23. 20:36:07

@rábaszhespics Koncsíta: Biztos lesz kint majd a rajongói között valami hasonló karakter is...(öregebb jómódú pasi, aki egy körre elviszi), de hogy Pennisztől öt percen belül lenyúlják, az "kurvapicsa". / csak hogy Fannikát idézzem.../ :D

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 20:41:15

@natalja:
"de hogy Pennisztől öt percen belül lenyúlják, az "kurvapicsa". / csak hogy Fannikát idézzem.../ :D"

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Az biztos. Bencus is mindig Fanniról áradozik, de nemtudom, hogy megüti-e Denisz magasságait (godzilla, lecsóstál kinyalás). :D

másodpéldány 2015.01.23. 20:43:13

@rábaszhespics Koncsíta:

örülök, hogy örülök, hogy fannit illetően maximálisan egy hullámhosszon vagyok,

csak pillogni szoktam, mikor mások csesztetik nem értem (kivéve persze a durva beszédet, hogy nem tudja, hol a határ, vagyis talán tudja, nem nem vigyáz rá, sajna, különben azt mondanám ő nyerte volna... így meg sajna az rémesen céltudatos kistank pálcika kislány az esélyes, akinek a meghágása tiszta pedofiliának néz ki nekem így a vásznon... tudom, hogy már nagykorú, de mégis mit gondoljak azokról a drabál fiúkról, akik az ilyen pici pálcika lányokra buknak?

csiri bá 2015.01.23. 20:44:53

@natalja: egy csomag kínai műszempilláért megy egy teszkós szemfestékért simán otthagyja. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 20:45:03

@másodpéldány:" fanni ugyanis jelenleg pótolhatatlan"

Kinek pótolhatatlan? Nagyjából csak a riportszobái értek valamit. Nem is játszik. Mert az ordenáré ordibálását nem nevezném játéknak.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 20:48:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: kövezzetek meg, de én szívesebben nézem a Laci-Edina páros nyáladzását, mint a Fanni hisztijeit...

2015.01.23. 20:48:50

@rábaszhespics Koncsíta: Bencus és Fanni? Na az szép lenne.... :D :D :D

Krétagarbó 2015.01.23. 20:50:07

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Most képzeld el, hogy az agyhalottak között - akik bevallottan nem szerettek tanulni, mert minek (!) - mennyire kilóg(na) a sorból, ha kiderül, hogy értelmes és szeretett tanulni (ergo a lemmingek között stréber, ami hülyeség, mi tudjuk, de a lemmingek nem...)

Krétagarbó 2015.01.23. 20:53:14

@csiri bá: Gondolod, hogy a lemmingek valaha is végignézték a Ben Húrt? Kizártnak tartom... Nincs benne lézerkard, meg menő verda, sem pókember, ááá....

kiingattak 2015.01.23. 20:55:16

@-pkata-: nem kövezünk me de fene a gusztusod ...)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 20:57:17

@kiingattak: francba :) pedig egy jó kis tesztoszteronos ffitest... nyami :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 20:58:45

@Krétagarbó:

Igen, átérzem a "titkolózásának" okát, de ő pont ilyen is - ezért nem kedvelem. Én pl. nem tenném.:)

kiingattak 2015.01.23. 21:00:30

@-pkata-: az. Én se kergetném ki az ágyamból. Sőt el se szaladnék

vastyúk is .. 2015.01.23. 21:00:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: (bocsesz, most vettem csak észre ezt a hsz-ed) lehet benne valami, hogy nem akarna Robin azzal kitűnni, hogy "stréber" volt, főleg, ha figyelembe vesszük, milyen simulékony az alkata.

Bár a tegnapi 105/3=95 megjegyzése azért kicsit erős volt :D

csiri bá 2015.01.23. 21:00:34

@-pkata-: Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg? :DD

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 21:01:56

@másodpéldány:
:)
Tudod mi a fura nekem? Edina piócaként tapadt a Lacira, megszerezte és ő akarja dobni a szex után..hihi.
Bezzeg Fannikánk csak úgy áradozott Denisz képességeiről..Edina meg átment apácába mióta a Lacit megpocsíkolta. :D

kiingattak 2015.01.23. 21:02:54

@-pkata-: az. Én se kergetném ki az ágyamból. Sőt el se szaladnék

Krétagarbó 2015.01.23. 21:04:04

@VV Erőlegény: Ezzel teljesen egyetértek, az első négy szériában szinte semmi sem volt azonos, egy csomó játék, kreatív ötlet és pénz volt a műsorban. Azóta meg csak ugyanaz...

másodpéldány 2015.01.23. 21:04:11

@-pkata-:

csakhogy a választék nem edina-laci páros nyalifalijai és fanni hisztijei,

valamiylyen szűrővel nézed te ezt a showt azt már látom... ugyanis fannira nem a hisztijei a legjellemzőbbek, bár az elpttant húrjait is be szokták játszani, de szerintem többet a vicces poénjaiból...

laci és edina pedig hát hogyis mondjm kölcsönösen maguk alá mentek...

és már ők maguk is rémesen unják is (hát még én) csak valahogy ki kell még bírniuk, míg ki nem esnek.. neked további jó szórakozást (edinát meg sajnálom, hogy laci hagyta lecsúszni magáról a selyempaplant, mert ilyen telibe kép még nem készült a vv-k történetében coituszról...)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 21:05:40

@kiingattak: naaaa, egyszer már nekem adtátok :D Akkor most nehogy már lecsapjátok a kezemről :D

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 21:07:32

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:

Lenne egy kérdésem. :)
A Maci, az nem a Baldóver Zalánka volt? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 21:08:07

@másodpéldány: nekem a Fanni már egyáltalán nem vicces, ellenben a a Lacinak még mindig jó segge van. Az hogy lecsúszott róla a szatén ágynemű, hát jah, "köszönjük" VV stáb... és még akkor is Laci szólt Edinának, hogy hajtsa már vissza azt azt a rohadt paplant, Edina meg csak röhögött...

Krétagarbó 2015.01.23. 21:08:40

@Gia: ezt én is észrevettem, lehet, hogy a nagymamája halála óta kb.?

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 21:11:10

@-pkata-:
Pedig Edina azt mondta tegnap, hogy már nagyon unja (Ő), hogy egész nap csak csókolóznak a Lacival. :D És ezen nagyon megdöbbentem. :)

másodpéldány 2015.01.23. 21:12:31

@rábaszhespics Koncsíta:

ezt a telibe fényképezett coitust élete végéig kell majd cipelnie edinának, itt sajna nagyon elszámolta magát

ennél még fanni is jobban tudott vigyáznia magára eddig és dennisz is vigyázott rá, legalábbis úgy tűnik, bár győzelem esetére beigérte denisznek, hogy végigszexelik a villát, hát kreatívok hallottátok, most már csak rajtatok múlik, hogy mindketten ott legyen a végjátékban

www.facebook.com/vvfanni?fref=ts

kiingattak 2015.01.23. 21:13:39

@-pkata-: Nem veszem el. Majd kihasználod, felhasználod és aztán jöhetek én is. Ez a fiú ha ágyba kerül valakivel rögtön szárnyakat kap

másodpéldány 2015.01.23. 21:15:12

@-pkata-:

"Edina meg csak röhögött... "

fog ő még szegény sírni is ezen, nem tudja milyen felvételek várnak rá idekinn, de ebben a takarófenntartásban akkor is lacinak kellett volna ügyesebbnek lennie, ő volt felül...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 21:16:42

@kiingattak: ok, akkor enyém az első éjszaka joga? :D
@másodpéldány: na ezt hagyjuk, kinek kellett volna ügyesebbnek lennie. ha valaki szexel a kamerák előtt, akkor tudnia kell, hogy ez bármikor megtörténhet... Ha nem akarja, hogy megtörténjen, nagyon egyszerű, ne szexeljen.

vastyúk is .. 2015.01.23. 21:19:52

@másodpéldány: Most éppen miért? mert kimondta, hogy fingszag? :D

beacska 2015.01.23. 21:20:33

@másodpéldány: ezt már láttam, marhaság. nem is szakítottak

másodpéldány 2015.01.23. 21:26:16

@-pkata-:

felteszem mindkét kezem eme bölcsesség olvastán...

biztos hallottál már arról mi történik emberekkel mikor el vannak vágva a külvilágtól, nem tudják hányóra, és teljesen átalakul a valóságuk, és így a döntéseiket is más érvényes paraméterek jegyében hozzák...

én nem bírom edinát, elején érdekesnek találtam, de zsé falkában történő eszelős sorozat letámadása után elkezdett meglehetősen ellenszenves lenni,

ennek ellenére sajnálom, mert egy fiatal lány, akinek ez a fotó egész életében bélyege lesz, akárhogy is történik...

ha egy művész készít magáról hasonló fotókat és kiteszi, annak más a jelentése és jelentősége, meg az értelme, mintha a való villában veszted el a teljes valóság megítélésének, értékelésének képességét..

kiingattak 2015.01.23. 21:26:23

@-pkata-: A tied. De nézhetem. Úgy szeretem nézni. De majd ne nézzetek úgy rám azután. Miért néztek igy?

másodpéldány 2015.01.23. 21:28:10

@vastyúk is ..:

visszataszÍtó ahogy ezt szóvá teszi az állítólagos szerelmének, ennyi...

egy ilyen helyzetet el lehet röhögni, lehet mondani hogy jaj, de a megfogalmazása és a gúny azaz kicikizés nekem gáz...

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 21:28:32

@másodpéldány:
Hihetetlen, hogy Edina a törékenysége ellenére, mekkora nagy törtető. A Lacit is sikerült neki becserkésznie, minden úgy alakul, ahogy tervezte, szerintem. DE, mindig a néző dönt, és erről feledkeznek el mindig a játékosok. Edina játéka is érdekel, de taszít is.

kiingattak 2015.01.23. 21:30:17

@másodpéldány: Fanni ezért okosabb, mint Edina. Belőle még semmit nem láthattunk. Amit mondott az kimagyarázható, hogy taTTika. Edina szerencsétlen.... ő be fog kattanni

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 21:30:56

@másodpéldány: Azt hiszem, én ezt a vitát lezárom veled, mert semmi értelmét nem látom. Nem tudom csak a Lacit hibáztatni ezért a villantásért. Akkor már az RTL sokkal nagyobb ludas ebben.
@kiingattak: Én csak 4szemközt szexelek pasival. :)

kiingattak 2015.01.23. 21:32:58

@-pkata-: Nem a szmedbe akarok nézni. Nem vagyok én itt megértve. A picsába.

másodpéldány 2015.01.23. 21:35:56

@-pkata-:

köszönöm, hogy lezárod, igen az rtl szándékosan tett be selyemtakarót, de laci meg már filmezett, tudnia kellett volna mi fog történni... nem vigyázott eléggé edinára, ő meg nyilván meg szerette volna mutatni a saját izmos fenekét, és férfiasságát hátulról, amire ugye büszke...

csak épp mivel azt is tudnia kellett, hogy edina a családja miatt szeretne vigyáznia magára, nem kellett volna ennyire erőltetnie a dolgot...

Krétagarbó 2015.01.23. 21:36:03

@rábaszhespics Koncsíta: Igen, Edina nagyon törtető. Majd megszakad, annyira akar nyerni. Fanni sztem a héten kapcsolt, azért ennyire alpári. Lopni akarja a sóóóót Edinka elől. Most arra tippelnék, hogy ők ketten döntősök lesznek, a harmadik talán Robin.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 21:37:29

@másodpéldány: Azért mert csinált pár klippet, nem lesz filmes, pláne pornós... De már ezt is elmondtam egyszer. Mindenki csinált már képeket, de ettől még nem lesz fotós. Sajnálom, nem tudsz meggyőzni.

csiri bá 2015.01.23. 21:38:23

@Krétagarbó: ha így lesz, remélem Ülvepisi nyer, a másik kettő nyereménye meg egy jó nagy facepalm lesz. :)))

kiingattak 2015.01.23. 21:39:33

@-pkata-: Akkor nézhetem? Nézni akarom. Ha nem falkába támadok. Egyedül. Bebizonyitom, hogy rámásztál a pasimra. És akkor kiszavaznak. Mert igazam van.

másodpéldány 2015.01.23. 21:39:57

@-pkata-:

nem is akarlak, de itt többen olvassák a dialógot, csókolom...

kiingattak 2015.01.23. 21:41:08

@csiri bá: Nyerjenek a blogírók. Többet tesznek a műsor nézettségéért mint a szereplők.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 21:41:32

@kiingattak: Nemmm, akkor sem nézheted :) És nem is hallgatózhatsz. Majd a saját körödet felveheted vidire, ha engedi és visszanézheted :D

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 21:41:36

@másodpéldány:
Még annyit, mert mi Fannisták vagyunk, hogy.. Gregus tanár bácsi a Fannit ki nem állja (hintalovaglásos eset), de Edinát meg tolja..legalábbis ez látszott az öfikben. Állítólag minden óra 45 perces és ebből mi kapunk óránkét kb. 5 percet... MIÉRT? :) Azt látjuk, amerre a szerkesztők irányítják a figyelmet és vonatkozik ez Edina testnyílásaira is, na ez az igazi szemétség és nem az, hogy Fanni megcsöcsörészte a tornatanárnőt, szerintem.

csiri bá 2015.01.23. 21:42:42

@kiingattak: ezzel teljes mértékben egyetértek. :)

másodpéldány 2015.01.23. 21:43:20

@kiingattak:

hát igen, edina jobban járt volna, ha engedi, hogy zsé jöjjön össze lacival, ahogy az munkahéten meg lett ágyazva, itt sajna edina a saját rövid látásának áldozata lett... megszerezte magának lacit tüzön-vízen át, sikerült kiboszorkányöldöznie zsét a villából, és a jutalma egy olyan telibe kép, amelyet a legrosszabb rémálmaiban se kivánt magának...

kiingattak 2015.01.23. 21:44:24

@-pkata-: Majd eldöntik a nézők, hogy kinek van igaza :D

kiingattak 2015.01.23. 21:45:29

@másodpéldány: Fanni az igazi vadász. Csak az elejtés érdekli.

kiingattak 2015.01.23. 21:49:47

@csiri bá: Olyan jó lenne, ha tudnék drukkolni valamelyiküknek. Csak a show maradt nekem, már nem is ejtenék ki senkit, mert a maga módján mindegyikük szórakoztat.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 21:50:26

@rábaszhespics Koncsíta: "...Engem Fanni a Pretty woman-re emlékeztet..."

Pretty woman egy melegszívű nő volt, aki abból élt, hogy elment férfiakkal, ez meg csak egy rideg szuka, ezért nem jut majd neki egy Richard Gere. Sztm.

kiingattak 2015.01.23. 21:51:09

@-pkata-: Melyik része? Edina és a gondolkodás? A nem így gondolkodás? Az Edina?

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 21:51:18

@Krétagarbó:
Azt minden leendő VV játékosnak tudni kellene, hogy általában csak az akciók mennek adásba (pld. lamúr, szex, ordibálás, hiszti..stb.). Sokan a lamúrra mennek és nyígnak napokon át, ami egy idő után nagyon unalmas, szerintem.
Őszintét megint kirakták? Mert nem látom az összefirkált sixxes avatárját......és birit sem látom.

kiingattak 2015.01.23. 21:53:55

@-pkata-: @Ditti82: Látod, hogy igazam volt? Már vérszagra gyűl az éjji vad...

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 21:54:05

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Szerintem addig rideg szuka vót , míg a Richard Gere-vel nem találkozott..és utánna BUMMM..lett belőle Pretty woman. :D

kiingattak 2015.01.23. 21:54:46

@Krétagarbó: Én is pontosan ezt fogalmaztam meg.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 21:56:33

@kiingattak: Megzavarsz teljesen. :)
@Ditti82: dehogynem :)
vérszagra? már nem vérzik az orrom :)

Ditti82 2015.01.23. 21:58:26

@kiingattak: Ha Robint vihetem, Laci a tiétek lehet. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 21:58:36

@vastyúk is ..: Engem nem lep meg, hogy egy Koejjó rajongó számtanbú hüjje. :)

csiri bá 2015.01.23. 21:58:38

@-pkata-: nem olvasod a posztot, ami alá idefirkálsz? :DDDDDDD

Krétagarbó 2015.01.23. 21:58:42

@rábaszhespics Koncsíta: Igen. Biri tegnap volt. Manci néni mintha azt mondta volna, hogy Zalánka castingja nem jött össze a VV7-ben, úgyhogy Maci nem ő volt:)

kiingattak 2015.01.23. 21:59:04

@Krétagarbó: Fanni tudatosan játszik. Számomra ott szólta el magát, amikor a fogalmazását felolvasta. Aki tényleg ennyire szabadszájú és primitiv az nem hangsúlyozza ki, hogy tanár úr hallgassa végig mert most az én gondolataim következnek. Ha spontánul jönne, akkor nem magyarázná, mert természetes.

Ditti82 2015.01.23. 22:00:06

@-pkata-: Egészen pontosan "ülve pisilő b.zi" :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 22:01:02

@csiri bá: De de már mindenkinek 3-4 neve van, és már nem tudom követni :)

kiingattak 2015.01.23. 22:01:16

@Krétagarbó: IGAZAM VOLT. Köszönöm mindenkinek

Ronla 2015.01.23. 22:01:47

Fannika biztos látta a Krokodil Dundee első részét, amikor Dundee alányúl egy Psota Irén kinézetű idős hölgynek, hogy megállapítsa, tényleg nő-e. Sue azt mondja a nőnek, hogy ez amolyan ausztrál szokás.
Fannika meg akarta állapítani, hogy tesitanárnőnek tényleg igaziak-e a mellei, na. :D

A viccet félretéve: A csöcsörészés nem helyénvaló. Egy ennyi idős nőtől némi viselkedéskultúrát azért elvárnak.

astryle 2015.01.23. 22:02:04

Marha érdekes este elé nézünk.. ki nem szarja le ki lesz a kiválasztott? :D:D:D

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:02:19

Lilunak üzenem; a szoknya sokkal jobban áll :D

csiri bá 2015.01.23. 22:02:59

Ádinka fürdik... sziszegős szappannal. :DDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 22:03:07

@rábaszhespics Koncsíta:
+'1
Kéccségtelen, ez is egy olvasat. Most mélyen elképzeltem.... Nem látom benne a lehetőséget, sajna. Nem kedves lenne, hanem modoros, nem lágy, hanem affekta. És sztm barátnője sincs.:)

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.23. 22:03:44

@Krétagarbó:
Basszus, azé durva volt az avatárja....érdeklődve figyeltem, hogy meddig engedi.
Szerintem Mancika parasztvakított...mert az szerintem a Zalánka vót. :D
No. Mindenkinek szép estét!.

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:04:23

Demotivált játékosok. Biztos ezért hozza az ofő a lila kendőt

csiri bá 2015.01.23. 22:04:35

@-pkata-: szedd össze excelbe őket. :DDD

Mirocska 2015.01.23. 22:04:37

Lacinak mára négy szakmája lett...

astryle 2015.01.23. 22:06:47

Ki gondol arra, hogy Fannikát a szerkik megválasztják legjobb tanulónak és pont kap egy lila kendőt,hogy védeve legyen a showbusiness ?? :D

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:06:55

Annyira leszarták h be kellett dobni egy lila kendőt? :)

2015.01.23. 22:07:22

Csirizzel maguknak ragasztják a műszempillát?

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:07:34

@astryle: Vagy Edinát védik be, Fanni meg majd megnyeri a párbajt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:07:45

@vastyúk is ..: fing! fingszag! árad! között! kettőnk! fing!
:D:D:D:D hát beszarás.

Baresz83 2015.01.23. 22:08:00

@Mirocska: már beleszámolta a Villa-akadémiát is:)

2015.01.23. 22:08:01

@astryle: Ez mikor történt???

pomac 2015.01.23. 22:08:23

na most figyelem súgógép van a tanár úr fülében :DD

astryle 2015.01.23. 22:08:57

@Csak ügyesen!: ja a két lány tuti együtt menne párbajozni ezért fogják bevédeni az eggyiket :D KIRÁLY LINDA 2.0 :D

Ditti82 2015.01.23. 22:09:14

@kiingattak: Nem adom. Én láttam meg előbb! :P

Bazmeg, PVC, nem lehet ember ennyire ostoba! :(

Baresz83 2015.01.23. 22:09:36

Bakker, ilyen hosszú a himnusz???

Mirocska 2015.01.23. 22:09:40

@Baresz83: Ja, tényleg! :-D Hajrá Robin!

2015.01.23. 22:09:54

Fáni Jackora sminkelte magát :)

astryle 2015.01.23. 22:10:09

@szerivan: ez még csak jósolás :D még nem tudtuk eldönteni, hogy a retekklub kit véd be

Baresz83 2015.01.23. 22:10:46

@Mirocska: köszi, hogy szóltál: Hajrá Robin!!! :D

2015.01.23. 22:11:32

@astryle: Büntiből nekiadják?

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:11:48

Mi van akkor, ha több gyereknek is mondjuk ugyanolyan vizsgaeredménye születik. Akkor hogy választják ki a legjobbat? Kötélhúzással?

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:12:02

@astryle: Ez sorozatban a második alkalom, amikor belenyúlnak a játék menetébe, mondjuk, a legutóbbi sem úgy sült el, ahogy azt várták :)

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:12:32

@vastyúk is ..: ez nem fog előfordulni, mert szóban vizsgáznak ;)

2015.01.23. 22:13:13

Dennisznek festve van a szőrzete?

astryle 2015.01.23. 22:13:30

@szerivan: nemtudom, de elég szarszaga van a dolognak.. a munkahéten többett dolgoztak, mint ezen a tyúkszaros általános iskolás dolgon.. lehet érezni, hogyan befolyásolják a játékot :D

Baresz83 2015.01.23. 22:13:37

Segglyuk szagú haj!!! :D

astryle 2015.01.23. 22:14:35

Ez az Ádina esetleg nem hivatásos Go-Go táncos? :D Csak felmerűlt, hogy mindig nagyon tolja, és nem is szarul..

astryle 2015.01.23. 22:15:07

én vagyok BEJONSZÉÉ :D

Ditti82 2015.01.23. 22:15:37

Szerintem X-faktor. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:16:12

Nem csodálom, hogy Denisznek megbukott a klipje. :D

szmoti 2015.01.23. 22:16:29

Ez az ének tanci néni tök szimpi nekem :) és most a kis lemmingek is aranyosak voltak :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:17:08

@szerivan: hát, azt tudjuk, hogy ide-oda tologatja a tincseit, mert ott kopaszodik.
De simán kinézem belőle, hogy Fanni sminkkészletéből kicsit rásegitett az összhatásra. :D

csiri bá 2015.01.23. 22:17:42

@astryle: lehet... valahol a nyóckerben... :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:19:27

Üsse már le valaki a Fannit egy medicinlabdával.

csiberibe 2015.01.23. 22:19:37

Nem 20 fekvőtámasz kellene, hanem kiverni 20 fogát. Primitív liba.

astryle 2015.01.23. 22:20:38

@csiberibe: 20 centisre kéne vágni a haját inkább :D:D ott omolna össze a picsa

csiberibe 2015.01.23. 22:20:44

@szmoti: és szerintem Orsi az egyetlen, akinek talán nincs a tanárok közt pedagógus végzettsége. (bocs, ha mégis van)

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:21:11

ezazzz, köredzés trx-szel

Krétagarbó 2015.01.23. 22:21:59

Dóri nem tudja a fenék implantátumokat lentebb húzni...

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:22:12

Na, ez most jobban tetszik, mint a tegnapi tesi :)

2015.01.23. 22:22:15

"erdő mélyén" - potyolás legalább magyar szó a klopfolással ellentétben fyi

Mirocska 2015.01.23. 22:23:53

Fanni: Lejjebb mi van?
Hát, szerintem már semmi... :-D

szmoti 2015.01.23. 22:24:04

@csiberibe: lehet, de jól csinálja szerintem:) tesi tancinéni meg bekeményített

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 22:24:35

@Csak ügyesen!: Fannival 100 négyütemű fekvőtámaszt nyomattam volna

2015.01.23. 22:24:39

Fanninak mi a betegsége?

astryle 2015.01.23. 22:25:50

@szerivan:
Az értelmi fogyatékosság (gyengeelméjűség, mentális retardáció, oligofrénia) gyűjtőfogalom, mely olyan állapotokat jelent, melyekben egy ember értelmi képességei jóval az átlagos szint alatt maradnak.

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:26:30

@Krétagarbó: elgondolkodtam ezen, hogy az izomzatot mennyire zavarja, ha ott van egy szilikoncsöpp. Semennyire?

Nem Penny hajója 2015.01.23. 22:26:41

A tornatanár a tegnapi után inkább nem cicanadrágban jött. :) Mondjuk így is látszódott, hogy formás feneke van.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:28:00

@-pkata-: sok, sok négyüteműt... :D:D
Szív-sűrit-gyujt-kipufog.
Gyujt-szív-lentart-kipufog.
Szív-sűrit-gyujt-kipufog.
Gyujt-szív-lentart-kipufog.
Szív-sűrit-gyujt-kipufog.
Gyujt-szív-lentart-kipufog.
Szív-sűrit-gyujt-kipufog.
Gyujt-szív-lentart-kipufog........

kis.herceg 2015.01.23. 22:29:40

Egyébként ha az egyik fiú fogja meg a tanárnõ mellét akkor kizárják a picsába, nem? Fanninak mindent szabad.. Angol big brotherben amúgy pont most dobtak ki valakit szintént csöcsfogásért.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 22:30:36

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem a trabantra gondoltam :) de csinálhat 100 guggolásból felugrást is :) Esetleg egymás után a két 100-as sorozatot. Utána nem biztos, hogy lenne kedve szemtelenkedni.

kiingattak 2015.01.23. 22:31:01

A mai műsor következtetése számomra. Denis essen ki. Primitiv bunkó. Nincs egyénisége. Humortalan.

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:31:21

@szerivan: Celebakaroklenni-szindróma.

másodpéldány 2015.01.23. 22:31:42

@rábaszhespics Koncsíta:

nyomják edinát, de hát kinél tudják nyomni ezzel a műjókislányos sztahanovista beeee-zésssel...
ahogy Fanninak odaszólt, hogy beee, nekem van iskolai egyenruhám, neked nincs....

jaj, nagyon kínos... igen, ha meg akarják nyeretni edinával meg foghják tüzön vizen át...

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:32:42

@-pkata-: ezeket azért nem érzi büntinek Fáncsi, mert megmagyarázza magának, hogy csak még jobbat tesz az alakjának a plusz 20 fekvő.

minden reggel 2015.01.23. 22:32:45

@sepörd: asszem meg sem fogta csak széthúzta a köntösét

astryle 2015.01.23. 22:34:06

@kiingattak: tényleg az :D ezért majmolja a Debiliót

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:34:12

Kamionsofőr miért úgy megy, mintha öt liter vizet vinne a térdei között?

Baresz83 2015.01.23. 22:34:23

Edina és Dóri: this is a beginning of a beautiful friendship... :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 22:34:55

Edina nem tudja feldolgozni, hogy őt a Laci annyira szereti???? Na ne mááááár... Ő sokkal jobban odavolt érte....

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:35:23

"Lelkizzen veled az Edina"

Volt már olyan, h ne az lett volna a célja/eredménye a segítő beszélgetéseinek, h a másik még szarabbul érezze magát?

Mók_Ica 2015.01.23. 22:36:07

@Baresz83: pontosan :)))

@-pkata-: ezen fennakadtam én is.....

astryle 2015.01.23. 22:36:51

@-pkata-: már felhasználták a Laci-t hogy kibasszák a Zsút.. már csak nyűg a nyakukon.. Szegény Basszájba meg azt hiszi ezzel fog nyerni, hogy nyalja Ádinát :D

spinks 2015.01.23. 22:37:05

Kár a Zsuzsáért. Talán az Ádámért is. A show erősebb lenne velük. Ez így most nagyon Lightos. Persze lesznek törésvonalak, de elég izzadság szagúak. remélem nem lesz igazam s felpörög a show.

másodpéldány 2015.01.23. 22:37:06

hú de kis sötét szarkavaró az edina, azt akarja, hogy a fanni és dóri menjenek ki párbajozni...

átlátszó koszos dolog...

most igazán mindenki láthatja micsoda setét kis szarkavaró az edina, rémes, gusztustalan...

csiberibe 2015.01.23. 22:37:35

@astryle: a mentális retardáció nem értelmi fogyatékosság.

astryle 2015.01.23. 22:38:04

@spinks: egyedül akkor pörgött amikor az első párbajon mindenki a Zsú ellen ment.. azóta csak cammog a műsor

astryle 2015.01.23. 22:38:54

@csiberibe: Én csak copypasteltem a drágalátos wikipédiát :D nem saját iromány

Mók_Ica 2015.01.23. 22:39:01

fáncsi lelkizése is "érdekes".....

2015.01.23. 22:39:08

@másodpéldány: Nincs egy önálló gondolata, azt teszi amit a szerkik diktálnak. Hősszerelmes, bizsergő pöckű, Lacival szakítós, face-to-face okostojás. Ez 1 hét alatt...

Haplo 2015.01.23. 22:39:53

van egy fogadasom arra, hogy ebbol a face to face-bol az sul ki, hogy meg jobban eltavolodak, es igy mar Fanni nyugodtan kiviheti Dorit, akit mellesleg mindenki a leggyengebbnek tart. Mert Fanninak amugy nem nagyon latom milyen mas valasztasa van esetleg (nagyon esetleg) visszajonni a kov. parbajrol. Mert a kivalasztott szinte biztos o lesz, hacsak addig nem tortenik valami villarengeto dolog...

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:39:56

@-pkata-: Lehet, hogy ez azért riasztja, mert abban reménykedett, hogy "reménytelen szerelem" marad ez az egész, így akkor léphet le, amikor akar. Egy érzelmileg elkötelezett Laci mellől nehezebb "tisztán" maradt kézzel lelépni.

csiri bá 2015.01.23. 22:40:09

hú de zizeg a 2 pár műszempilla. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:40:37

@másodpéldány: debezzeg amikor a komplett galeri szoros szövetségben kirakta Vikcsut meg Rönét, az nem volt gusztustalan.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 22:42:06

Vajon milyen régi szomorú dologra gondol most a Fannika?

Haplo 2015.01.23. 22:42:21

kivancsi vagyok, Dori fejeben most vajon legalabb atsuhan az elozo mu-siro lecke amit Fannitol kapott?

thor80 · http://www.index.hu 2015.01.23. 22:42:21

@másodpéldány: Taktikázik. Miért baj? Főleg egy ilyen játékban? Akinek nem tetszik, annak ott vannak a tehetségkutatók.

Krétagarbó 2015.01.23. 22:42:37

Na, fannika berakta az Adele-t....

Baresz83 2015.01.23. 22:42:44

Na, műsírás vol.2341!! (Vajon mi lehet közben a szomorú emlék, amire gondol??? "Hjjaj, mikor kivitték a villából a szolit, istenem...")

Mók_Ica 2015.01.23. 22:42:47

feladatba kapta fáncsi is és edina is, hogy ne hagyják magára plasztikot??? hirtelen mind a kettő ellenállhatatlan ingert érzett, hogy barátkozzon és lelkizzen plasztikkal??? mifene???

fáncsi sír.... dolgoznak a hormonok.... többet sír mostanában..... hmmmmm
a végén plasztik vigasztalja fáncsit? mi van itt????

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:43:10

@vastyúk is ..: Játékügyileg Edinának jobb volt a "nagyon szerelmes, naiv kislány, aki mindent megtesz egy rosszfiúért, aki csak kihasználja" szerep. És most törés van a rendszerben, nem ez volt a felépített pályaív. Most újratervezés van. Remélem, nem jön neki össze.

2015.01.23. 22:43:25

Mi csomósodott bele Dóriba?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:43:32

@-pkata-: szerintem inkább 15 db szalonnás hamburgert kéne megenni. Na az büntetés lenne a számára. A bünti gyakorlatokban csak a fogyás lehetőségét látja. :)

Krétagarbó 2015.01.23. 22:44:13

@thor80: Dóri hogy bevette, nem gondoltam volna. De jól jött ki belőle a két lány...

astryle 2015.01.23. 22:44:23

Faszni arca elindult lefelé.. :D makeup LAVINA!!!

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:45:12

@Csak ügyesen!: Valószínűleg nem fog neki, túl sokváltozós az az egyenlet... hihihi. Ott van még a Broki tattikája is. :D

Ditti82 2015.01.23. 22:45:51

A malackára nem lehet szavazni???

Krétagarbó 2015.01.23. 22:45:54

De szarul néz ki ez a szerkó Edinán, az a tornacipő-térdzokni szerúség-miniruha....

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:46:29

Robin Laci-Edina fan lett közben lol :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 22:46:36

@Csak ügyesen!: hát, ezt most én sem értem.... vagy olyan, mint én... összejön és megijed és kifarol :D :D

Mirocska 2015.01.23. 22:47:27

Robin milyen képet vágott, amikor megtudta, hogy Edina Laci élete célja! Csoda, hogy nem röhögte el magát!

csiri bá 2015.01.23. 22:48:11

@Krétagarbó: erdőbe pont megfelelő szerelés... :))

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:48:16

@-pkata-: Vagy sose gondolta komolyan. Bár, én nem bánom, ha ezt így folytatja, nem fog nyerni :)

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:48:19

@Krétagarbó: ááá, azt még nem lehet megmondani, kábé most már minden héten van egy ilyen összeölelkezős, 'ezután közeledünk egymáshoz' beszélgetés..

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 22:48:37

Edina egyetemre???? huhúúúúúúú

Krétagarbó 2015.01.23. 22:48:40

már más ruha van rajta, jól összevágják ezt az agonizálást...

Ditti82 2015.01.23. 22:48:44

Előbb még nem az egyenruhában volt Edina.

csiri bá 2015.01.23. 22:49:37

@Krétagarbó: a riportszoba másnap van... a történések meg előzőnap... csaxólok...

Morcz 2015.01.23. 22:50:25

Sziasztok!

Mivel megint Ádiná szegmens van, és már rosszul vagyok tőle, így átjöttem hozzátok. :D
Remélem Fanni kapja a Lilát, akkor aztán borulna minden, Daniban meg Robinban tuti vigyázzba állna még a sz@r is Ádinkáról nem is beszélve.
Életem párja szerint egyébként gusztustalan, hogy MsErdéllyek akarják megnyeretni a játékot.

Krétagarbó 2015.01.23. 22:50:31

Laci olyan, mint a tojóstyúk, anyám...

spinks 2015.01.23. 22:50:35

Haha. A Laci milyen mű mártír arcot vàg. Te Jóisten. És még azt mondja gyomoridege van. Hahahahaha.

csiri bá 2015.01.23. 22:50:43

pörögjé', pörögjek, pörögjé' - hülye búgócsiga. :))

Haplo 2015.01.23. 22:50:44

ha annyira egyutt akar lenni a tobbiekkel megis ki allitja meg, hogy ne tegye? akar ugy, hogy mindketten ott vannak a tomegben. Inkabb azt latom, hogy a remenytelen szerelmes szerepkort szerette volna megjatszani, ami mar 2x (vagy 3x ?) nyero taktika volt a VV-k tortenelemben, de kicsit tulszaladt a celon es mar a viszonzott szerelmes szerepkorben talalta magat, az meg nem VV-nyero taktika.

Mók_Ica 2015.01.23. 22:51:07

edina tudja, hogy érdekesnek kell maradni.... laccci "értelmes" tekintettel bámul maga elé.....

Ditti82 2015.01.23. 22:51:18

@csiri bá: Nem a riportszobára gondol szerintem. Én legalábbis nem.

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:51:43

Szerintem a Robin esélyes a legjobb tanuló lilára

2015.01.23. 22:51:44

Éjjé, pöröjjé, edzé.

nathalie 2015.01.23. 22:51:44

magyarul edina azon kívül, hogy azért játszik ilyen "jajnemtudommilegyen" mert benne akar lenni az összefoglalóban, még arra is rádöbbent, hogy lehet a legnagyobb tujával jött össze a villában :D bámulatos.
annyira ellenszenves lett ez a lány.

pomac 2015.01.23. 22:51:49

értem akkor edina is azért beszélt dórival mert pörögni kell, nem is azért mert érdekli értem :DD
istenem de unalmas már

astryle 2015.01.23. 22:52:21

Jóslatom vasárnapra:
Pénisz -> Dani
Faszni -> Dani
Laci -> Dani, mert levette a kendőjét
Ádina -> Fanni(lehet lilakendő) vagy Pénisz
Dani -> Fanni(lehet lilakendő) vagy Pénisz
Rubint -> Fogalmam nincs kire rakja.. teljesen semleges
PVC -> nemtudom, szerintem Dani

Tehát valszeg Dani-t választják azmeg kiviszi a Péniszt vagy Fannit (attól függ lesz-e kendője Fanninak)

Krétagarbó 2015.01.23. 22:52:32

@csiri bá: nem a riportban, amikor Robinnal beszélt, meg verte a fejét abba az oszlopba akkor a miniruhás dolog volt rajta, amikor meg a padon egyedül agonizált, akkor a sulis szerkója...

Morcz 2015.01.23. 22:52:33

@Mók_Ica: :)))) Mivel megláttam, hogy megint L+E van ismét elmenekültem a TV elől. :D

pomac 2015.01.23. 22:52:38

nemhogya balhét mutatták volna,,,

Csak ügyesen! 2015.01.23. 22:52:51

Vazz, Edina, baszki :D :D

Ez a csaj hihetetlen, Laci el van rendezve a világ dolgairól.

Hát, jó, mit csináljunk, ő a szép a csapatban :)

nathalie 2015.01.23. 22:52:58

hihetetlen, hogy mindeközben Dóri egyre közelebb kerül a fődíjhoz...

Mók_Ica 2015.01.23. 22:53:17

jááájjjj, laccci tökös nőt akart mindig is :)))) miért nem jött össze denisszel vagy ádámmal??? :))))

Morcz 2015.01.23. 22:53:33

@astryle: Rubintot nagyon Gyúrja 12ker Fannira.

2015.01.23. 22:54:11

Én ezt nem akarom látni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 22:54:38

@Mók_Ica: Mert a Ribinyo ülve pisilős a buzi állítólag.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:56:13

@Mók_Ica: vessetek meg, de szerintem kurvajól csinálja Edina. Ő és Robin az egyetlen a villában, aki kb. érti, hogy miről szól ez az egész szarság.

Mók_Ica 2015.01.23. 22:56:27

@csiri bá: :)

@-pkata-: már tegnap is mondtam, hogy nem edinára féltékenykedett....hanem rubinra :))))

vastyúk is .. 2015.01.23. 22:56:35

@Mók_Ica: Azért hajtott rá egyből Dórira :D

pomac 2015.01.23. 22:57:02

@Mók_Ica: ja szerintük nagyon nagy az mit takar nem vágom annyira már nem izgat csak az esti on elején beszélték utána mi volt nem tom

Morcz 2015.01.23. 22:58:02

A Belevalóban a tesitanci, erre kíváncsi leszek.....

spinks 2015.01.23. 22:58:09

Zéró konfliktus= gyenge Összefoglaló.

Mók_Ica 2015.01.23. 22:58:12

@pomac_ [(k)an]ál: ki kivel és főleg mit csinált???

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): egyébként szerintem is :) és igaza is van..... Lacci kicsit tökfej....de talán leesett neki a papírhuszas.... :))

@Mirocska: hali cicus :)

@Krétagarbó: jaja :))))

Morcz 2015.01.23. 22:58:32

@pomac_ [(k)an]ál: mit beszéltek az on elején?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 22:58:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a felületes szemlélőnek meg ugye csak annyi jön le, hogy már megint Laci és Edina van a képernyőn.... Mondjuk jogos, mert mutathatnák pl. Dórit is.
De minek?
(A szerkik szerintem térden állva könyörögtek Fanninak és Edinának, hogy ugyan hozzák már helyzetbe, hogy legalább valami vágókép legyen róla. :D )

Krétagarbó 2015.01.23. 22:59:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Edinával az a baj, hogy nagyon dirket, nagyon átlátszó. Robinnál is érzed, hogy alakítgatja a dolgokat, de valahogy nem ennyire bicskanyitogató módon.
Fene tudja, pedig én bírom, de ezt most sztem bután csinálja.

Mók_Ica 2015.01.23. 23:00:02

@vastyúk is ..: kamion sofőr :))) igazad van :)

@pomac_ [(k)an]ál: totya is mondta, hogy balhé volt.... :)))) talán mutatnak belőle vmit......

kamilla123 2015.01.23. 23:00:30

@astryle: sztem inkább az lesz, hogy Edinát választják meg a szerkik legjobb tanulónak, mivel valszeg Fáncsika lesz a kiválasztott és nem kockáztathatják meg, hogy Fáncsi kiessen (mivel Edinkát hívná ki valszeg), mert akkor tényleg megszűnik a műsor.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:00:37

@szerivan: ugyanazt csinálja, amit Attila, Peti és Viki is, csak ők a riportszobában, vagy viccnek álcázva a többiek előtt. Edina viszont megdelejezte a lakókat a hangjával, ezért őt már senki nem veszi annyira komolyan, hogy foglalkozzon azzal, amit mond. Pedig nem ártana. :D

Krétagarbó 2015.01.23. 23:00:49

@sepörd: simán. lehet, hogy bi? na jó, csak mentegetem...

Baresz83 2015.01.23. 23:02:18

@Mirocska: látom, Te is kiszúrtad azt a fejet! :D

Cirmoska11 2015.01.23. 23:02:30

Tuti, hogy Edina kapja a lilát....
Milyen lenne már; valaki megkapná a lilát, Laciról meg a szerkesztők levennék :D hihi

Mók_Ica 2015.01.23. 23:03:24

@Krétagarbó: ez a "direkt érzés" sztem laccci miatt volt, neki a szájába kellett rágni a dolgokat..... amit magától csinál edina, az nem rossz....

robin egész stílusa jóval finomabb, mint edináé, ő sosem tolja magát az előtérbe, de ha megszólal, az jó....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:03:51

@kamilla123: Fanni nem inkább Danit hivná ki? A heti eszement feltűnősködéséből arra lehet következtetni, hogy jól levette azt, hogy Ediná(ék)ról szólt az elmúlt két hét, tehát valószinüleg erős is. Dani viszont nem volt tényező a héten. Se.

2015.01.23. 23:04:10

Éva mellét nézi :DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:05:14

@szerivan: most ne haragudj meg, de akkor nem lehet, hogy neked tán valami más műsort kellett volna/kéne nézned? :D

2015.01.23. 23:05:20

Éva mellét nézi :DDDD

Krétagarbó 2015.01.23. 23:06:25

@Mók_Ica: Igen, emiatt érzem azt, hogy Edina tattikája Robinhoz képest mint az elefánt a porcelánboltban...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 23:06:26

@másodpéldány:" jaj, nagyon kínos... igen, ha meg akarják nyeretni edinával meg foghják tüzön vizen át.."

off
Valamit nem értek. A retek kormányellenes. Miért tolna egy erdélyit?
on

Mók_Ica 2015.01.23. 23:06:41

@Mirocska: pár hónapja, egyik este jöttem haza és a gyerekem a következő mondattal fogadott: szia cica, van gazdád? - és közben próbált csábosan viccesen nézni :)))
hát nagyon röhögtem :)))) kérdeztem, hogy hol tanulta..... :))) ez jutott most eszembe :))))

spinks 2015.01.23. 23:07:39

Laci egy igazi tunya,tuja.

2015.01.23. 23:07:54

@Krétagarbó: Okvetlenül más műsort kell nézned, kérdezd pushpangot :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:09:05

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: könyörgöm, mondja már meg valaki, hogy egyáltalán MIÉRT tolna bárkit is az rtl? Nem tökmindegy, hogy ki nyer? A használhatóakat úgyis kihalássza majd, akárhogy is végez (vvAnikó, aurél, éva, viki, stb.)... miért nyúlna bele, hogy x, y v. nyerjen?
Nem értem.

2015.01.23. 23:09:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Szemből támadás olyan meglepetésként ért, mintha nem lenne bimbóm. Ennek még belém kell csomósodnia.

Nem Penny hajója 2015.01.23. 23:10:10

Sixx ha olvasod: ez most komoly, hogy Bruti a saját szakállára bedobott két Adsense kódot a cikk elejére?

Ditti82 2015.01.23. 23:10:59

Évike basszus, tanulj meg szöveget értelmezni.

2015.01.23. 23:11:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Akiről több bőrt lehet később lehúzni, ez szempont lehet.

minden reggel 2015.01.23. 23:11:54

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ezt már egyszer én is kérdeztem, de nem kaptam választ. mi értelme lenne tolni valakit. vagy még plusz energiával megírni, ljátszatni egy sztorit?

Mók_Ica 2015.01.23. 23:12:56

@csiri bá: köszi :)

@Mirocska: csini is és kedves is :)

@pomac_ [(k)an]ál: markos-nádas elhíresült kabaré jelenetében volt.....

kis.herceg 2015.01.23. 23:14:01

Robin "hárított" :D mily meglepõ :D

egyemakisszíved 2015.01.23. 23:14:42

Nekem úgy tűnik, hogy Edina és Laci tényleg pár lett a villában, ilyen talán még soha nem volt a VV történelemben. Kíváncsi vagyok, mi lesz velük a kinti világban.

Morcz 2015.01.23. 23:17:10

@Krétagarbó: "Igen, emiatt érzem azt, hogy Edina tattikája Robinhoz képest mint az elefánt a porcelánboltban... " Elég átlátszó valóban. :)

@Mók_Ica: "pár hónapja, egyik este jöttem haza és a gyerekem a következő mondattal fogadott: szia cica, van gazdád? - és közben próbált csábosan viccesen nézni :)))
hát nagyon röhögtem :)))) kérdeztem, hogy hol tanulta..... :))) ez jutott most eszembe :)))) "

ezen besírtam...:)))))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem csak Fannit játszik. :D

Egyébként érdekes volt amiket a tesitanár mondott a lakókkal kapcsolatban.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 23:17:43

@Haplo:"... Fanni nyugodtan kiviheti Dorit, akit mellesleg mindenki a leggyengebbnek tart..."

Érdekes lenne, ha mindenki koppanna, mert majdnem 14000-es fb like.ja van. Bár többek szerint dubajlájk.

Krétagarbó 2015.01.23. 23:17:46

@szerivan: én szeretem a tattikát, nem félek a delfinektől és szerivan:)

Morcz 2015.01.23. 23:18:00

@egyemakisszíved: "Nekem úgy tűnik, hogy Edina és Laci tényleg pár lett a villában, ilyen talán még soha nem volt a VV történelemben. Kíváncsi vagyok, mi lesz velük a kinti világban. "
Rossz hírem van: A VV6-ban Iza és Krisz beelőzték őket. Ja és azóta is együtt vannak! :)

Mók_Ica 2015.01.23. 23:18:40

@Mirocska: a kollégáimnak (fiúknak) tovább is adtam,mint csajozós duma :))))

robin tüzes??? miért nem mutatja jobban???

Csak ügyesen! 2015.01.23. 23:19:29

@Morcz: Igen, meg tegnap az énektanárnő is tök jókat és érdekeseket mondott. Főként az, h mennyire másként viselkednek az egyes órákon, gondolom, ez nagyban függ attól is, h milyen a tanár. Az öfő három napja még nem sokat tudott róluk mondani.

kis.herceg 2015.01.23. 23:19:46

Robin valójában Dávid..

Mirocska 2015.01.23. 23:20:06

Hangosan röhögök a skype-oson... Nem látszott a feje! :-D

Mók_Ica 2015.01.23. 23:20:06

@Mirocska: a kollégáimnak (fiúknak) tovább is adtam,mint csajozós duma :))))

robin tüzes??? miért nem mutatja jobban???

Krétagarbó 2015.01.23. 23:20:19

@thor80: és ennek az egésznek a VV7-hez? :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:20:53

@szerivan: very, very, you, you... egy empátiaszavazáson azért melléd állnék.
Én értem, hogy miről beszélek, nekem még nem nőtte be az agyam a szőr.

vastyúk is .. 2015.01.23. 23:21:11

@agimano: az igazi neve Dávid :D Robin csak a villa kedvéért felvett név

pomac 2015.01.23. 23:21:21

@csiri bá: @Mók_Ica: így már tudom ki azt hitem valami belső ember vagy új tanár :D

Csak ügyesen! 2015.01.23. 23:22:18

Fanni láv hét van a BV-ben, ez most már biztos :)

Ditti82 2015.01.23. 23:22:33

Fannit jól látja a csávó.

Mirocska 2015.01.23. 23:23:03

@Mók_Ica: Mert még nem bontakozott ki! :-))

egyemakisszíved 2015.01.23. 23:23:13

@Morcz: Igazi párkapcsolatra gondoltam, ahol a két fél segíti egymást, tekintetbe veszi másik érdekeit. Iza és Krisztián csak feszültséglevezető partnerei voltak egymásnak, dugtak, majd Iza leköpte Krisztiánt, arra játszott, hogy kizárják.

csiri bá 2015.01.23. 23:23:14

@Mók_Ica: bocsi, nem ebben van sajna, hanem a Szépművészeti Műzeumbéli képrablűás paródiájukban, de azt most nem találom...
-Totya mondta, hogy balhé lesz.
-Milyen balhé?
-Hát nagy balhé....
.....
-Na most más is ott volt?"
-A Totya ott vót és... a Totya csak ott vót
.....
- Meg ott volt az Ica.....
-És ki az az Ica?
-Őt az egész galeri meghúzta....
-És az olaszokkal is kapcsolatba került ez az Ica?
-Az olaszok is meghúzták....

vastyúk is .. 2015.01.23. 23:23:28

@Csak ügyesen!: áá rosszul látod, a csatorna Edinát tolja.

Csak vicceltem. Tényleg Fanni hét van :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:24:41

@Krétagarbó: tudom, hogy magam alatt vágom a fejszét, de Szerivan csak ne csináljon mumust belőlem, mert a végén bezártságos komplexusom lesz. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 23:24:43

Még a végén Robin is összegyűri a lepedőt az Edinával a vége előtt...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.23. 23:25:09

@Mók_Ica: Csak hát mikor érdekes Ádinka? Egy egész rövid időt kivéve, dögunalom a nő. Személy szerint én már a hanghordozásától is kész vagyok :)

Morcz 2015.01.23. 23:25:17

@Csak ügyesen!: nem baj, hetekig Edina láv volt......

@egyemakisszíved: ez neked nem elég igazi? Igaz kicsit viharosan indult, de a villa után folytatódott, és tart a mai napig. :)

mocskosmacska 2015.01.23. 23:27:11

@kamilla123: Igazából szerintem tökmindegy, hogy milyen sorrendben esnek ki. A benti szereplők (és általában a reality szereplők)bármikor lecserélhetőek bárkire. Fanniban annyi különleges, hogy rájött, hogyha egy trash-reality középpontja akar lenni, akkor minden helyzetben a lehető legnagyobb hülyeséget kell tennie/beszólnia. De az ő hiányát sem éreznénk meg.

Krétagarbó 2015.01.23. 23:27:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): komplexumod, tee:)

Na beflegmulok asszem. Jó éjt:)))

Mók_Ica 2015.01.23. 23:27:25

@Morcz: várj csak amíg a te gyereked is kamasz lesz :))) nagyon jófejek :)))

@Ditti82: :)))) bírnád mi? :))))

@pomac_ [(k)an]ál: már kezdtem azt hinni, hogy vmi őskövület vagyok :))))

Morcz 2015.01.23. 23:28:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Személy szerint én már a hanghordozásától is kész vagyok :) " Én is, meg az a bazseválás amit leművel mellé. néha olyan mint egy acsargó kutya, pl ahogy ma Dórit megpróbálta Fanni ellen uszítani....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:29:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: jézusom, már te is ezzel a Másodpld. agymenéssel jössz? Egy Blikk-szépének vagymi, azért több "rajongója" lehet, mint egy butikos Fanninak pl.
De persze a "dubajlájk" elv is működhet. :)

Morcz 2015.01.23. 23:29:52

@Mók_Ica: "várj csak amíg a te gyereked is kamasz lesz :))) nagyon jófejek :)))"
Asszem beelőztelek, a nagyobbik lányom már 1,5-2 évesen kenterbe verte Madonnát....mi meg nem tudtuk, hogy röhögjünk, vagy sírjunk.....:D :D :D

@Krétagarbó: szép álmokat!

Montezuma13 2015.01.23. 23:30:08

Bár nem kedvelem, de el kell ismernem, hogy Baukó Éva egyre jobban vezeti a műsort.
Ha még jobban leszokna a haja igazgatásától, akkor már majdnem megütné egy rutinos műsorvezető szintjét.
Sajnos holnap az idétlen Aurélió lesz soron, így nem valószínű, hogy nézni fogom a műsort.

Csak ügyesen! 2015.01.23. 23:30:18

Mint a helyi Laci-drukker, azért szeretném jelezni, h nem értem ám annyira, h Edina miért baszogatja azt a szerencsétlent, oké, értem, ő pörögni akar, és igaza is van, mert az kell a műsorba, de azért annak a szerencsétlennek elég kemény előző hete volt, amit egyébként krva keményen végig is dolgozott és szemmel láthatólag jelenleg ki van a töke az egésszel. És most épp meg is teheti, mivel nem kell folyamatosan toppon lenni, ez még soha senkinek nem sikerült. Lila kendővel, úgy h ez a hét neki teljesen tét nélküli, simán lazázhat ezen a héten. Most dolgozzanak mások, lásd Fanni.

Ez a véleményem :)

Haplo 2015.01.23. 23:30:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen van ra esely, hogy meglepetest okoz. En arra gondoltam, hogy bent mindenki gyengenek tartja, vagy kb egy szinten LAcival, de mivel o most vedett Fannit ha kivallasztjak mindenkepp egy "eroset" kell vinnie, az ok ertekrendjuk szerinti eroset. Ha addig osszevesz valahogy Dorival, akkor esetleg viszi ot. Aztan Dori vagy meglep mindenkit, vagy sem, majd kiderul. Ha tenyleg fel Dubay neki szurkol, es esetleg szavaznak is ra, akkor konnyen lehet nagy kopp :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:31:22

@Morcz: azért egy pillanatra megrémültem, hogy miután megdicsérte a csinosságát, jól oda is nyúl majd, hogy lecsekkolja Fanni állitását. :D
Volt idő, amikor ezt simán megtette volna.

kamilla123 2015.01.23. 23:32:19

@mocskosmacska: nekem személy szerint nem hiányozna Fáncsi, mert nem kedvelem (amúgy már senkit sem a bentiek közül), de a szerkiknek sztem nagyon hiányozna. Robin, Dóri, Dani nem csinálja a műsort. Denisz csak néha-néha, van az Edinka-Laci vonal, ami már hót unalom, és ezen felül csak Fáncsika vicces és bunkó megnyilvánulásai viszik a show-t. Jó, nyilván valahogy meg lehetne kavarni a szart, ha Fáncsi kiesne esetleg (nem fog). Pl beküldenének egy tetkós csajt, aki összekavarodna Lacival, vagy visszaküldenének pár kiesett VV játékost, nemtom.. De azért ahhoz még messze van a vége, h egy Fanni kaliberű show elemet elveszítsenek. Már így is dögunalom a műsor.

Mentula 2015.01.23. 23:33:40

ez a fanny, ez kész. primkó, sutyerák, meg közönséges, a műveltsége kb. egy 6-8 évesé, de mégis... azt a karaktert hozza, amit egy fiúkollégium durvább arcai, csakhogy azok szigorúan egymásközt, belső használatra viselkednek így. pontosabban csak szeretnének, mert ilyen természetesen, ilyen kreatívan tűrhőnek lenni egy orszgos tv-ben csak a legnagyobbak kiváltsága, úgy, hogy napi 1-2 szállóigévé váló aranyköpést is produkál. ez a csaj a maga nemében zseni :)

egyemakisszíved 2015.01.23. 23:33:58

@Morcz: Gondolom, mikor néha hétvégente találkoznak, megint dugnak, ezzel bent sem volt problémájuk.

pomac 2015.01.23. 23:35:19

@Mók_Ica: ja igazad van akkor már én is az vagyok :DD mondjuk én a fábri show ismerem jobban :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 23:36:09

@kamilla123: fantáziátlanok a kreatívok. pedig már javasoltuk, hogy szenvedjenek meg a piáért meg a cigiért... :)

Mirocska 2015.01.23. 23:36:22

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Na, ugye, milyen művelt és tájékozott! :-D

2015.01.23. 23:36:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Önbizalominnyekcijókúrára jelentkezz a villanővérnél :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:37:08

@Mentula: számomra ez a nap kommentje, köszönöm. :D

mocskosmacska 2015.01.23. 23:37:46

@kamilla123: Bocsi, nem neked akart menni, félrekattintottam. VAlaki azt írta, hogyha fanni kiesik, akkokr nem nézi tovább a műsort. Igazából szerintem tök mindegy, hogy kik vannak bent, mert egy átlag valósághowt mindnekivel meg lehet csinálni. Fanni azért jobb egy hajszállal a többieknél, mert őt többször lehet kiröhögni.

Morcz 2015.01.23. 23:38:28

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "azért egy pillanatra megrémültem, hogy miután megdicsérte a csinosságát, jól oda is nyúl majd, hogy lecsekkolja Fanni állitását. :D "
Mindent a nézettségért! :D :P

@egyemakisszíved: szerintem többről van szó.

pomac 2015.01.23. 23:42:30

@Montezuma13: szerintem mind a 2 sokat javult és van olyan sanda gyanúm hogy nem maguktól voltak ilyen hülyék, hanem ezt kellett nekik nyújtani ,voltak erre utaló jelek is

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.23. 23:42:52

nah, elmegyek aludni, sziasztok, jó éjt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:43:04

@Mirocska: tán még a mellbimbója i megborzongott közben... Benőtt szűzhártya? Lefejezés? Király! :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.23. 23:49:07

@Cirmoska11: Ebben a pillanatban nekem befejeződne a VV7. Már így is eléggé zabos vagyok ezen a gátlástalanul irányított "valóság shown". :-(

pomac 2015.01.23. 23:49:08

ma esetleg lesz on, de holnap nem valószínű azért hogym ne lássuk ki kapja a lila kendőt

Morcz 2015.01.23. 23:50:00

@pomac_ [(k)an]ál: de jó lenne ha az on 0-24-ben lenne mint a VV1 idején....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.23. 23:51:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): És azt honnan tudhatja, hogy mit vágnak be a szerkik a műsorba?

pomac 2015.01.23. 23:51:42

ja meg az volt (edina laci dani)hogyha edina megnyerné a lilát nem mostrakná fel hanem a leközelebbi kiválasztásnál.... mondjuk azt nem tudom miből gondolják hog yakkor is fel lehet használni nem pedig most

Montezuma13 2015.01.23. 23:51:49

Nagy az esély Fanni kiválasztására is. Robin minden bizonnyal rá teszi a jelet, mert a többiekkel jóban van és Lacira nem tehet. Laci, Edina és Dani esetében is van esély arra, hogy Fannira tesznek. Így Fanninak 4 jele lesz és nem kerülheti el a párbajt.
Azonban lehet más variáció is. Ha Fanni, Denisz és Dóri például egyöntetűen Danira tesz és Robin, Dani, Edina, Laci közül csak egy nem tesz Fannira, akkor a kiválasztott Dani, mivel Denisz kezében van az egyenlő jel esetén való választás joga.
Laci még tehet Robinra, Dórira, sőt akár Deniszre is Fannin kívül. Laci ezt ha van esze meg is teszi, mert akkor megmentheti Edinát egy esetleges párbajtól. Hiszen Fanni kiválasztása esetén Edina is veszélybe kerülhet a kihíváskor, bár szerintem Fanni inkább Robint hívná ki, aki a gyengének tartott Ádám ellen jött vissza, nem is olyan hatalmas fölénnyel. Tehát ha Laci nem szavaz Fannira, akkor bizonyára Dani lesz a kiválasztott, aki viszont biztos, hogy nem Edinát hívja ki.
Ha jobban belegondolok, akkor a legnagyobb valószínűsége Dani kiválasztásának van.

pomac 2015.01.23. 23:52:26

@Morcz: akkor még fiatal voltam nem nagyon izgatott meg nem is volt netem :DDD

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.23. 23:52:33

Engem meglep,hogy sokan mennyire biztosak benne,hogy Fanni simán visszajönne.Szerintem,most nagyon sokan elfordultak tőle és valljuk be, kissé valóban túl tolta.Elgondolkodtató azonban, hogy a tesi tanárnő, akinek a nevében sokan kikérték maguknak Fanni viselkedését, egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki ezért nem kedvelné. Bizonyára meghökkent és zavarba jött-mindenki így érzett volna-de sokkal több empátiát mutatott és pontosan levette, hogy mi volt ennek a mozgatórugója,mint azok akik egyből sátánt kiáltoztak ...
Más: Jobban kedvelem azokat az embereket,akik nem tökéletesek, mint azokat, akik eljátsszák, hogy azok. Az előbbiek emberibbek és hitelesebbek. A hibáikkal együtt. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.23. 23:53:25

@VV Erőlegény: konkrétan nem tudhatja, de azért annyira nem hülye ő se, hogy ne jöjjön le neki, hogy Edina és Laci szappanoperája azért többet lehetett a múlt héten képernyőn, mint pl. ő, aki pechére pont mensturált azokban a napokban. :)

Csak ügyesen! 2015.01.23. 23:53:43

Mai BV-ben Éva arcán az az őszinte csalódottság, amikor tesi tanci azt mondta, h Fanni-Dennisről meg nem mondta volna, h egy pár, Lacit és Edinát viszont alig lehetett levakarni egymásról :D

Éva egyébként most jól néz ki, és oké a műsorvezetése is, ennek továbbra is örülök.

Joe Bacsi 2015.01.23. 23:55:19

Ha ezek a karakterek nem fogják meg egymást valami csoda folytán..amibe itt nem hiszek..Fanny,Robin,Edina döntő lesz..(Dóri,Dennis,Laci meg Dani ezeknek asszisztál az összefoglalókban)ezt közvetve az Rtl is elöidézheti az e heti lilával,amit vagy Edinának vagy Fannynak adnak majd oda..Fanny,Edina kell a műsornak..Robin meg a jólelkű,visszafogott Tuja szerepet vette magára ami ha nem zökken ki döntő közeli pozíciót hozhat neki.Bár a párosítás szubjektív de nem lennék meglepve ha így jutnánk el a Döntöig..Fanny-Dani..Robin-Laci..Edina-Dóri..Robin-Dennis és meg is érkeztünk :)

pomac 2015.01.23. 23:55:26

@Montezuma13: még lesz egy lila kendő addig nem nagyon érdemes találgatni ki kire rak

Morcz 2015.01.23. 23:56:16

@Montezuma13: kalkuláld még bele, hogy Robinnak van még egy dupla jel képessége....
@pomac_ [(k)an]ál: én még egyetemre jártam,d e az öfiket ki nem hagytam , amikor csak lehetett megnéztem. :)
@DerültÉgből: Igen, ráadásul a BV-ban kiemelte, hogy szerinte Fanni nagyon jól fog teljesíteni, és tök empatikusan állt hozzá, meg nagyon jó reális képet kaptunk a benntlakókról.

Montezuma13 2015.01.24. 00:01:49

@pomac_ [(k)an]ál: Ez bizony igaz. Főleg akkor kavarhat be a felállásba, ha Dani nyeri el a lila kendőt, aminek bizony meg is van az esélye. Ebben az esetben Fanni kiválasztása valószínűsíthető.

Ditti82 2015.01.24. 00:02:13

@Mók_Ica: Remélhetőleg, ha tényleg olyan nyugvó oroszlán, mint állítja. :D :D

pomac 2015.01.24. 00:02:40

@Joe Bacsi: az on nem ezt mutatja csak a rtl öfi mutatja ezt a képet nekünk , olyan hülyeségeket vágnak be az öfibe hogy feláll a hajam (az elejétől fogva)értelmetlen hülyeségek mennek adásba a lényeg sosem kerül bele valamikor az ont is megszakítják utána várnád hogy azért mert benne lesz az öfiben és ...semmi valami szarság megy miért nem az ilyen szar...gokat rakják a honlapra a lényeget meg az öfiben itt kezdödnek a bajok meg a félrevezetések. (ne keressetek veszzőket ilyenkor már nincs kedvem koncentrálni ara mait irok :D)

Montezuma13 2015.01.24. 00:03:18

@Morcz: Robin szerintem nem fogja most felhasználni még a dupla jel képességét.

Morcz 2015.01.24. 00:04:20

@Montezuma13: lehetséges, pedig Dani próbálja ebbe az irányba terelni.

egymásikkiskun 2015.01.24. 00:04:25

Sziasztok!ma nem volt alkalmam a hsz-eket olvasni,úgyhogy nem tudom írta-e már valaki,de másnak is feltűnt Edina tekintete az első képen? Na pasik kinek mi jut eszébe ha valaki így néz rá?Én azt gondolom Robinra néz...nagggyon komoly a csaj.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 00:06:00

Denisszel a bajom, hogy szerintem még otthon "kitalálta"magát (elég bénán :D)és nem akarja ezt elengedni. Nagyon ritkán azért kiesik ebből a magammarkolászom,meglóbálom,kiteszem,beteszem karakterből és akkor egész normális. Kár, hogy ritkán.:)

pomac 2015.01.24. 00:06:44

@Morcz: hu én akkor kezdtem a 3. szakmám úgy hogy akkor dolgoztam is mert szeretem amit csinálok(+kellett a pénz bulira :D) nem voltam itthon ülő fajta ,azért nem is izgatott akkor annyira bele bele néztem de nem napi rendszerességgel

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.24. 00:07:34

@DerültÉgből:"... Az előbbiek emberibbek és hitelesebbek. A hibáikkal együtt. :)..."

Azért az nem mindegy, hogy mi is az a hiba. Az őszintén, zsigerből kegyetlen nem jobb, mint aki megjátssza magát, de valójában nem kegyetlen.

Morcz 2015.01.24. 00:09:12

@DerültÉgből: "Nagyon ritkán azért kiesik ebből a magammarkolászom,meglóbálom,kiteszem,beteszem karakterből és akkor egész normális. Kár, hogy ritkán.:) "
Igen, amikor tényleg önmagát adja, akkor sokkal emberibb, és jópofább. Egyébként meg szerintem a fiúk mindegyike markolássza magát, ami már tényleg gyomorforgató.

@pomac_ [(k)an]ál: zömében én is hétvégéken tudtam nézni amikor itthon voltam, netem nekem sem volt. :) A Bár-nak is az összefoglalóit néztem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.24. 00:10:28

@DerültÉgből: a tesitanárnő viselkedése a BV-ben és a villában is az ő intelligenciáját tükrözi.
Ettől még alighanem meg van a saját véleménye a történtekről és otthon, 4 fal között valszeg elég naturalisztikusan vázolhatta fel, hogy legszivesebben mit művelt volna Fannival, aki ilyen kinos helyzetbe hozta őt... :)
A mai öfiben egyértelműen látszott, hogy kurvára nem veszi jó néven, amit Fanni művel. Elég nyomatékosan próbálta hangsúlyozni a "viselkedés" szót, bár nem sok esélye volt túlkiabálni Fanni oktávjait. :D

Joe Bacsi 2015.01.24. 00:10:39

@pomac_ [(k)an]ál: Ez biztos így van,de ezért irányítja az Rtl úgy ahogy neki tetszik..Robinra azóta álltak rá,mióta kiderült hogy kinn igenis bírják a fejét(a hajam égnek áll ezekkel a kamu..Dóri-Robin..Robin-Edina kamu szerelmi!! szálakkal amit minden szinten erőltetnek a birkáknak aki be is kajálják ezt)Fanny száján ömlik a bélsár,hisztis,önzö infantilis,idióta..na de ö csak gyerekes,meg ez "Fanny" azt le is van rendezve ezzel(megint a birkáknak persze)Edina hirtelen egynapos "Felébredésének" a ködből,olyan szaga van mint amikor Attila fordult állt a vérgenyóból Csabi legnagyobb haverjává..nekem picit gyanús ez a nagy felismerés,na de ennyire nem kombinálom túl..de a szálak mostani kuszálásából erősen érik bennem ez a felállás ami műsort is biztosít(valamilyen szinten) a végéig.

pomac 2015.01.24. 00:10:43

@Morcz: ja meg fanni teljesítménye ,, azt ne feledjük hogy ö érettségizett(mert ugye nem engedték érettségire így később tette le(levelezős talán) nem tudom mikor de nem rég)) köztük legutoljára nem csoda hogy benne frissek az "élmények"az is nagy előny

Morcz 2015.01.24. 00:13:02

@pomac_ [(k)an]ál: épp ezért kíváncsi leszek, szerintem a lila kendő most nagyon fogja motiválni.

Mentula 2015.01.24. 00:13:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem olvastam egy ideje az itteni eszmecserét, egy pár hete néhányan elkezdték túl komolyan venni ezt az izét. így nem ismerem a preferenciáitokat sem. első blikkre egyetérütünk, de ki tudja, lehet ez tőlet valami irónikus beszólás is :)
na mindegy, fanny egy nagy, írni tudó pinájú ufó, aki rácsodálkozik a mi földi létünk alapvető összefüggéseire, szőrös az agya, meg még ki tudja mivel tud sokkolni :DD a többi meg átlagos.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.24. 00:13:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Azért az nem mindegy, hogy mi is az a hiba. Az őszintén, zsigerből kegyetlen nem jobb, mint aki megjátssza magát, de valójában nem kegyetlen."

Tökéletes.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 00:13:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Igen,ebben egyet tudok érteni úgy általában. :) Itt a villában talán ez a kérdés nem merül fel, bár néha súrolta a kegyetlenség határát egy-egy jelenet vagy az is volt. A kegyetlenség nekem nem hiba,hanem inkább bűn.Azt hiszem,te is így értetted.:)

Ditti82 2015.01.24. 00:14:30

@egymásikkiskun: Nekem feltűnt, de nem foglalkoztam vele. Mert minek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.24. 00:15:57

@Mentula: bár szeretem használni, de az előzőben most semmi irónia nem volt. :)

pomac 2015.01.24. 00:16:39

@Joe Bacsi: most az öfiben is ez a laci-edina beszélgetés látja mit csinál fanni -enis és öket akarja "majmolni" hogy akkor ők se legyenek o-24 egymás seggében mikor mindig is ö akarta így,áh nem is érdekel ...hihetetlen hogy nincs miről beszélni mert ilyen hülyeségeket adnak be értelmes beszélgetések helyett meg érdeksebb jelenetek helyett de az on meg lekeverik a felét..

pomac 2015.01.24. 00:18:47

@Morcz: szerencse kérdése lesz vagy nekünk majd úgy állítják be :DDD mert ugye "ha " tényleg tolnak valakit akkor úgyis megoldják hogy az kapja esetleg

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 00:19:11

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Persze:) szerintem is otthon azért érzett mást is nem csak empátiát :D viszont,ahogy értelmezte abban volt némi empátia. A viselkedést szóvá tenni,meg minden tanárnak kötelessége és itt volt is mit :)
@Morcz: Én is elképedve nézem :D

Morcz 2015.01.24. 00:24:02

@pomac_ [(k)an]ál: reméljük holnap (ma ) kiderül...

@DerültÉgből: :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 00:26:40

Egyébként,nem tudom ti,hogy vagytok vele,de nekem már ott kezdődik a dolog, hogy aki ide bemegy egy ilyen műsorba az számomra eleve "hibás" és amikor érvelek valaki mellett, akkor ennek azért tudatában vagyok és valójában a "készletből" próbálok csak kiemelni valakit..szóval eleve fals az egész..és már én sem értem,amit írtam mert késő van, de valami ilyesmi :D

pomac 2015.01.24. 00:26:58

@Morcz: jól írtad holnap(vas):DDD

Morcz 2015.01.24. 00:27:57

@DerültÉgből: én értettem, szerintem itt a többségünk hasonlóan gondolkodik. :)

@pomac_ [(k)an]ál: :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 00:31:43

@Morcz: "a holnap tegnapja" :D
Jó éjt Mindenkinek! :)

siriq111 2015.01.24. 00:33:05

Ezek a cikkek sem tudjak mar felkelteni az erdeklodesemet. Az elozo szeriat netem de a mostani egy dogunalom, teljesen mindegy , hogy egy nagy gruppent fognak rendezni a villaban vagy sem.

Morcz 2015.01.24. 00:34:53

@DerültÉgből: jó éjt!

Dani, Laci és Edina a teraszon kajálás közben tanul.

egymásikkiskun 2015.01.24. 00:37:12

@Ditti82: igazad van... csak most olyan elmélkedős vicces kedvemben vagyok bár ez is irreleváns.

Morcz 2015.01.24. 00:37:28

Magyarra tanulnak.

Joe Bacsi 2015.01.24. 00:39:06

@pomac_ [(k)an]ál: A Fanny és Dennis karakterböl adódóan teljesen más tészta..Dennis a cerkájába..Fanni meg a hajába tudna max. szerelmes lenni,mindkettö egoista hajlamokkal, nem az bújjunk össze,lógjunk egymáson típusok..Edina karaktere..Laci szaunás Dóri után síros megnyilvánulása is azt mutatja ők más "szerepet" kaptak.Edina most hogy kimaxolta ezt a szálat a csúcsponttal,így hirtelen a nyeremény jutott eszébe,egyik napról a másikra míg addig tapadt mint a rágógummi,na persze azt is majd túl lehet kombináltatni az összefoglaló nézőkkel hogy a Robin "szerelme" áll majd a háttérben,ami ordas nagy kamu,de a történet továbbvitelére a Tuja felpörgetésére hogy valamivel berángassák a színtérre épp elég lesz.Aztán összeeresztik vele Lacit egy párbajon és még Edinát is a befásult,ölelgetős semmitevésből kirángatják.. a Dani,majd a Laci párbaján "Fősegítőként" újra a képernyő kedvence lesz.Az pedig hogy ennyi jut ebböl a szériából tényleg siralmas,de a köv. 2 párbaj majd(amit én vizionálok..Fanny-Dani..Robin-Laci) megadja a lökést ami a véghajrára kell.

Morcz 2015.01.24. 00:39:38

Eddig dögunalom. Folyton dinkát mutatják.

Morcz 2015.01.24. 00:42:04

Robin csatlakozott, most négyesben tanulnak a nyugiban.

pomac 2015.01.24. 00:43:02

@siriq111: ha annyira szexre lennék kiváncsi megnézek egy pornót .nem ezt hogy mit maszatolnak itt mint egy erotikus filmeben ,

Ditti82 2015.01.24. 00:44:27

@Morcz: Akkor el se indítom. Sehol egy kidolgozott férfi felsőtest? :(

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.24. 00:44:55

@DerültÉgből: Ez igaz. Mondjuk én így vagyok az őszinte lecsós tállal, farokfogdosással is (különösen, mikor épp egy nővel beszél) stb. Mindig a parasztbácsis vicc jut eszembe , aki a Sportusziban a toromyból belepisil a vízbe. Az úszómester felháborodására meg azt mondja: Miért? Mert én őszinte vagyok?

Csak ügyesen! 2015.01.24. 00:45:31

@Ditti82: Most Robin látható + Laci térde ;)

Morcz 2015.01.24. 00:46:51

Még mindig tanulnak...
Mondjátok már meg hogy élő közvetítésnél hogy marad le a hang mindig 3-5 másodperccel?

Ditti82 2015.01.24. 00:46:53

@Morcz: El van csúszva a hang... :(

pomac 2015.01.24. 00:47:32

@Joe Bacsi: majd kiderül de nálam már az unalom fakorban van a műsor ,annyiira nem izgat már ki nyer hogy azon én magam is meglepődöm :DDD

Ditti82 2015.01.24. 00:47:52

@Csak ügyesen!: Mire odakapcsolok,. Dani van. Jellemző. :D

Morcz 2015.01.24. 00:48:04

@Ditti82: sehol, mindenki fel van öltözve. :P

Ditti82 2015.01.24. 00:48:44

@Morcz: Kib.szott idegesítő. Dani szája mozog, de Edinát hallom. :S

Morcz 2015.01.24. 00:51:20

@Ditti82: állandóan. Egyébként ki van az avatar fotódon?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 00:52:12

Még egy gondolatra visszatérnék.Annyi gátlástalan, ízléstelen, sosem látott jelenet volt ebben a szériában, amit korábban a legvadabb álmainkban sem képzeltünk volna, hogy felmerül bennem, hogy ez talán valami generációs olló/bicska/ nyitogatás lehet-e már vagy véletlenül alakult így...és vajon csak nekünk ér fel egy állatkerti sétával vagy a játékosok korosztálya is annak érzi-e. Csak remélni tudom, hogy ők is...

Ditti82 2015.01.24. 00:52:13

EDINA KUSSOLJ MÁÁÁÁÁÁÁÁR!!!! :@

Ditti82 2015.01.24. 00:53:01

@Morcz: Eric Szmanda (CSI Greg Sanders) De mostanában gondolkodtam cserén. :D

egymásikkiskun 2015.01.24. 00:54:36

@Morcz: olyan mintha Greg Sanders lenne

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 00:54:37

@Ditti82: Annyira átérzem,pedig most nem is nézem :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 00:57:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Bocs,nem vettem észere, hogy írtál, de igeeeeen és ez jóóó volt! :DDD

Ditti82 2015.01.24. 00:59:37

Mit nyígnak... Ééééééés VV folytatjuk...

Csak ügyesen! 2015.01.24. 01:00:00

@DerültÉgből: Nincsenek jó híreim, generációs.

Morcz 2015.01.24. 01:00:17

@Ditti82: tényleg, ezért volt ismerős! :D A CSI-t én is szeretem.

ja, folytatjuk van.

Morcz 2015.01.24. 01:04:10

Megint on és megint a "tanulószoba" uncsi.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.01.24. 01:04:39

@Csak ügyesen!: Ez tényleg nem jó hír.

Pláne ha a generációs pluszt még magamra is veszem...pedig kénytelen vagyok még ezt is feldolgozni :D

Ditti82 2015.01.24. 01:05:40

@Morcz: A legnagyobb húr Ben Húr.

Morcz 2015.01.24. 01:06:35

@Ditti82: pont Robinra?? ÁÁÁÁÁ!!!! :D :D :P

Ditti82 2015.01.24. 01:08:57

@Morcz: Amint vége, lecserélem. :D

Morcz 2015.01.24. 01:09:58

@Ditti82: lol! :D :D

megint Folytatjuk...

Montezuma13 2015.01.24. 01:11:37

Laci, Edina, Dani és Robin lelkesen tanulnak. Úgy vélem, ha korábbi diákéletükben csak ennek a lelkesedésnek a töredéke lett volna meg bennük, akkor nem érezték volna úgy, hogy a Való Világban való szereplés jelenthet a kiutat számukra. Lehet, hogy mind ők, mind mi jobban jártak volna. :-)

Morcz 2015.01.24. 01:11:39

most éppen röhögnek valamin.

Komeszka 2015.01.24. 01:12:57

Vágja egyébként valaki, hogy a Belavalóban a kérdés, hogy "sikerül-e Robinnak szétválasztania Edinát és Lacit?" az mi volt. Nekem úgy tűnik Robin egyáltalán nem akarja szétválasztani őket, hanem Edinka nyíg Lacinak állandóan. Konkrétan Robin azt mondta Dinkának, hogy szerinte is őszinték Laci érzései.

Morcz 2015.01.24. 01:14:59

Laci és Ádina bementek a hálóba.

Komeszka 2015.01.24. 01:16:48

@Joe Bacsi: Szerintem már nem jogos Robin tujázása, elég sok dologban benne van. Ha úgy vesszük, akkor most Dennis tuja, mert nincs sok érdemi sztorivonala. Már a dugásaikat sem mutatják, annyira érdektelen.

Ditti82 2015.01.24. 01:18:27

Nagyon jó, Laci fogmosását halljuk, nem Edinát és Robint...

Komeszka 2015.01.24. 01:19:42

@Ditti82: 3500 szavazó fölött ez már elég reprezentatívnak tűnik. Egyébként Attila tette ki az oldalára a szavazást még tegnap. Engem nem lep meg, szerintem ezek a reális erőviszonyok, bent persze erről fingjuk sincs.

Morcz 2015.01.24. 01:20:46

@Komeszka: Lehet, hogy mostanában nem is dugnak.

minden reggel 2015.01.24. 01:21:22

@Ditti82: én csíptem:) nekem is kedvenc

Komeszka 2015.01.24. 01:24:34

Véleményem szerint Fanni egy Robin elleni párbajra hajt, mert érzi, hogy ő lesz a kiválasztott és Robint gondolja idekint a leggyengébbnek. De ebben vakon van nagyon. Ha tényleg Robint viszi ki, főhet a szerkik feje, hogyan játsszák vissza a Vellába. Mert Fannika ideálisan szerkeszthető játékos, de nem népszerű, ellenben megosztó.Az a típus, akinek a döntő előtt kell közvetlenül kiesnie.

Ditti82 2015.01.24. 01:27:57

@Komeszka: Szerintem inkább Edinára hajt.

Komeszka 2015.01.24. 01:30:19

@Morcz: Biztos dugnak, Fanni tuti nem bírja egy hétnél tovább dugás nélkül. Arra kíváncsi lennék, ha kiesne Dennis, kivel akarná megcsináltatni magát pár nap múlva. Szerintem egyébként Fanninak Robin tetszik pasiként, de tudja, hogy Robin semmibe sem nézi emberileg, ezért fúj Robinra. Fanni egyébként hatalmas kamugép, Dennist simán használja a saját céljaira.

Komeszka 2015.01.24. 01:35:59

@Ditti82: Edináról le fogják beszélni, mert egyik játékost sem akarják elveszíteni. Ha a szerkesztői szempontokat nézzük, akkor Dani lenne az ideális választás Fanninak párbajozni. De én Danit is túl erősnek tartom hozzá. Valami szerkesztői bravúr kell, hogy Fannit benntartsák. nekem az az érzésem, hogy Fannival azért is szállt el a ló, mert érzékeli, hogy sokat foglalkoztatják a szerkik és tudja, hogy valszeg sokat van adásban. Agyáig az már nem jut el, hogy ez nem egyenlő a népszerűséggel. Egyébként Fanni tényleg unikális, ennyire zavart személyiségű embert én még nem láttam a VV-kben, pedig azért volt egy pár erősen személyiségzavaros játékos az eddigiekben.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.24. 05:52:40

@rábaszhespics Koncsíta: szervusz, aranyom! vagyok én, csak ritkábban szólalok meg :)

és persze:
HAJRÁ FANNI

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.10. 22:24:51

Kedves Edina Fanok !!!
Igaz lelketekre: normális ez a nő?
süti beállítások módosítása