Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 7X47 - De azért kiverted a fa***mat!

2015. január 02. 16:31 - Bruti

1_23.jpg

BUÉK minden VV nézőnek, olvasónak! Sajnos kissé megcsúsztam, ezért elnézést mindenitől! Az új év nem is kezdődhet jobban, mint egy jó kis kihívással. Bence is ezt sulykolja belénk, illetve az applikációt.
Kezdünk azzal, hogy Basszájba büntetést kapott, mert megrugdosott egy földön fekvő bútort, ezért egy korit kell viselnie. Én inkább tűsarkút adtam volna rá, úgy is olyan nyálas időnként. Édina, meg csak nem bír a vérével, állandóan a csávó körül sündörög, pedig meg lett mondva, hogy nem lesz semmi, max. csak kúrás. Éjszaka már hármasban alszanak Úszógecivel, majd Édina gyakorlatilag kiverte Basszájba farkát, az árulkodó nyomokat, pedig nagyon ötletesen a párnahuzattal tüntették el. Gratula! 

UPDATE: én basztam el, Bruti fél 5-re feltette, csak mobilról igyekeztem élesíteni oszt ez lett belőle (sixx) 

2_21.jpg

Az újév leghülyébb találmánya a fogadkozás. Semmi értelme, ezt tapasztalatból mondom, de azért a villalakók bepróbálják. PVC állítja, hogy soha nem csókolózik többé részegen, pláne nem csajjal. Na, jó, van kivétel, ha tetszik neki, akkor lehet, hogy mégis. Komisz fogadalma, hogy nem veszekszik Fekete lyukkal többé. 12ker csak játszani akar továbbra is, illetve szőrmentén belerúg még egyet Fiastyúkba. Zsírmedve közel szeretne kerülni a nyereményhez, és nem akar idegbajt kapni a társaitól. Basszájba a is hazudozik valamit, de le se írom, annyira lényegtelen. Fiastyúk hamut szór a fejére és meakulpázik, de ez is csak a közönségnek szól. Úszógeci higgadt fog maradni, Fekete lyuk, meg kevesebb káromkodást szeretne, több agyat és több edzést. Robin keményedni akar, már nem farokban, hanem jellemben, de nyilván ez nem fog menni, ő már csak egy ilyen mama kedvence, jógyerek marad örökre. Édina azt szeretné, ha nem lenne többé naiv. Milyen naiv!

3_22.jpg

Fiastyúk és Édi takarítás közben próbálják megbeszélni a nyomorult életüket. Zsú szeretné, ha a taktikából nem közösítenék ki, de Édinának idő kell, meg bizalom… no fene. Kurvára egyedül maradt ez a nő, de nem baj, legalább  lesz miért kaparni.
Basszájba szerint villában olyan hideg van, hogy befagyott a budi! Be kellett volna szavazni egy vízszerelőt is, na mindegy, inkább kicsit kibeszélik Fiastyúkot, majd kezdődik a szilveszteri buli!
Meglepetésre a Tha Shudras zenekar csörömpölt vagy két-három feldolgozást, szerintem egész jól. Kazal csak nézett, mint Darth Vader a white party-ban, fogalma sem volt, hogy kik ezek, de mivel kékre volt az énekes feje festve és ő is kékben volt, úgy döntött, hogy menő a zenekar. Az utolsó dalnál Trap kapitány rappelt egyet a lakókról, belevéve eddigi teljesítményüket. Hát.. nem aratott osztatlan sikert.

4_18.jpg

A buli versolvasással folytatódik, amihez segítséget is kaptak, az Éjjel-nappal Budapestből a legidegesítőbb nyomorék érkezett meg egy üveg pálinkával. Lali, lesz a zsűri, vagy mi. Persze pont leszarja a csodás műveket, és csak az jár a fejében, hogy a PVC-t lesmárolja, aki közben versmondólányra itta magát. Szebbnél szebb műveket hallunk, Kazal versénél Ádám megint suttyó paraszt, de hát ez már csak így szokott lenni. PVC itt éppen a sírósrészeg stádiumban jár és kifejti, hogy mekkora öröm neki, hogy barátjának tudhatja Kazalt, mert okos, szép, tehetséges és okos, meg okos is talán. A versek közül kiemelném Fiastyúk szösszenetét, aki rappelni szeretett volna, de nagyon szánalmasra és visszavágás szagúra sikeredett :

„Itt van Laca, kinek stílusa gatya
Itt van Laca, kinek indoka paca, görbe a fasza…”

Persze Basszájba elegánsan riposztolt:

„Biztos fáj, hogy nem jött be a szar terved, te szardarab”

kiverted_1.jpg

Mondom én, kedves emberek. Ahhoz képest, hogy pár napja még finom csókok, meg simik röpködtek... Jöttek sorban a többiek is, Zsírmedve, meg 12ker elég jót írt, Komisz diszleksziás, Basszájba versében meg nagyítóval se lehetett értelmet és rímeket találni. Édina is lett volna, de valahová elszórta a papírt:

„Azért nem volt vers, mert lehet a Dani elszórta valahová, olyan helyre, ahol most nem tudjuk megtalálni.” :DD

Ezután Lali következett, akinek a dala, a „videó megosztón már 7 milliónál tart”. OMFG!!! 7 millió erre? Valami nagyon el lehet baszva bennem, ha nem tetszik… Megy a házibuli Attilával Lalival, majd angolosan távozik valami vidéki haknira. Komisznak mindenesetre bejött, miközben Fiastyúk és PVC arról trécsel, ki hogy nem verte ki Basszájba faszát. Hát BUÉK nektek is villalakók!

5_12.jpg

Kezdődik a Kihívás! Szokásos menet, megnézzük ki rakott Robinra jelet, majd végigszenvedjük Mama kedvence gondolatmenetét is. Aztán irány a Riport, és a kötelező semmitmondó kérdések és válaszok után elérkezik a pillanat. Robin egy teljesen értelmes, összefüggő beszédet mondott, megszólította Zsírmedvét, Fiastyúkot, Úszógecit, aki állandóan kötekedik vele, majd Basszájba kapta meg a magáét, miszerint egy nagyképű gyökér és rondán beszél a nőkkel, szóval azonnal rakja fel a kendőt! De ne magára, hanem Úszógecire! Micsoda fordulat!

Címkék: 18+ vv7
840 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mók_Ica 2015.01.02. 21:28:50

hali :) szóljunk a többieknek, hogy van új posztcsi? vagy szólt már vki? :)

Mók_Ica 2015.01.02. 21:31:52

@☺ágica: drága sixx :) vigyázó szemeit ránk veti :) ez esetben várjuk a kommenttársakat ide :))))

csiri bá 2015.01.02. 21:32:37

"Basszájba büntetést kapott, mert megrugdosott egy földön fekvő bútort, ezért egy korit kell viselnie. Én inkább tűsarkút adtam volna rá" - Azt megnéztem volna, ahogy reggel bejön ferenctestvér és helyben futást rendel el. :D :D

Mirocska 2015.01.02. 21:33:58

@csiri bá: Szerencsére a megrugdosott bútoron nem tanyázott egy medve... :-D

Admiral_General_Aladeen 2015.01.02. 21:34:22

Majdnem bejött a teóriám,a poszt késését illetően :))

hannamontanna 2015.01.02. 21:34:26

Ha már választani kellene, akkor inkább Robin, mint Ádi fijú.... bocs. :-)))) Bár a legjobb az lett volna ha Macit viszi ki. De hát ez nem kívánságműsor.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.02. 21:35:50

Már órák óta mindenki az új posztot kereste.

A legjobb Laci beszólása volt Zsu-nak, meg ennek hallatán Edina feje. Azt ugye tudjuk, hogy mit gondolt, de mivel Edina nem Fanni, így a sípolós mondat elmaradt. Illetve Edina mondta, de alighanem csak magában.

hannamontanna 2015.01.02. 21:38:45

Na de most akkor Zsu kiverte, vagy nem? Mert erős lemaradásban vagyok. Kamuzik a Lacigyerek? bocs: "taktikázik?" Ha így folytatják, Zsu megnyeri az egészet.

Gia 2015.01.02. 21:39:06

Azt nem értettem,h.Zsu miért kérdezi meg Edinától,hogy a BT taktikai részéből is ki van-e rakva.Hát nem volt egyértelmű?

vastyúk is .. 2015.01.02. 21:39:08

@Majom1Parádé: " Laci beszólása volt Zsu-nak" azért nem vennék rá mérget, hogy Zsú megrángatta. Nem láttam.. persze el tudom képzelni :D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 21:40:04

@hannamontanna: szerintem csak visszaszúrt a vers miatt laci nem túl úriemberesen

vastyúk is .. 2015.01.02. 21:40:11

@Gia: "Zsu miért kérdezi meg Edinától,hogy a BT taktikai részéből is ki van-e rakva.Hát nem volt egyértelmű?" Ezen felröhögtem.. Zúnak nem esett le, hogy sehonnan máshonnan nincs kirakva, csak a taktikai részből :D. Tényleg nem érti, mi történt vele

bigél 2015.01.02. 21:40:42

@Gia: nagyon vakon van. szerintem azt gondolta, hogy - mivel az érzelmeiben sértette meg Edinkát - csak a "barátságuk" ment tropára.

kismalacka 2015.01.02. 21:41:36

Zsu most csak a rím miatt írta, hogy " görbe a fasza " ? Vagy mi?

csiri bá 2015.01.02. 21:41:47

@Mirocska: "megrugdosott egy földön fekvő, bútornak látszó tárgyat". :D :D

bigél 2015.01.02. 21:42:47

@kismalacka: nem tudom, még nem láttam eme nemes szervet (mutatták már amúgy?)

bigél 2015.01.02. 21:43:58

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): mondjuk nem vagyok rá kíváncsi, csak arra, hogy Laci mennyire szabadon viseli magát ezen a téren

dumocika 2015.01.02. 21:44:39

Földön fekvő bútorba rúgni nemes lélekre vall, az állónak talán fájt volna...

Gia 2015.01.02. 21:44:42

@vastyúk is ..: Persze,a remény hal meg utoljára.Mert ő a gyilkos. :-)

kismalacka 2015.01.02. 21:45:20

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): Fogalmam sincs hogy mutatták é...én nem láttam, és nem is vagyok rá kíváncsi. Valaki írta, hogy mi is kukkolók vagyunk...engem pl. kifejezetten zavar amikor Komisz nyúlrángatásait mutogatják, úgyhogy olyankor mindig kirongyolok a konyhába, egyszerűen zavar, nem akarom nézni.

hannamontanna 2015.01.02. 21:46:09

@Micsell: Tehát nem verte ki senki Laci bármijét.

Ez az egész Zsu ellen irányuló lázadás nem világos számomra. Inkább úgy tűnik, rohadtul unatkoznak, és éppen szarból fonnak ostort és még pattogtatják is. Fura lehet ott bezárva lenni, semmi nem történik, valakit csak kell ekézni, Zsura esett a választás. Edina annyira beleéli magát, hogy most juttatja a három közé Zsut éppen... diliház.

egyemakisszíved 2015.01.02. 21:46:09

@kismalacka: Versben adta közre a bizonyítékot, hogy ő is megrángatta, így később hiába próbálja tagadni, csak a nagyon részegek veszik be. :)

Well... 2015.01.02. 21:46:59

@dumocika: nem is mered te a kidobo ember 10parancsolatjat..amig all addig olmosbot..mikor lefexik akkor rugdosas :oP

vastyúk is .. 2015.01.02. 21:47:10

@Gia: "Mert ő a gyilkos" hát nem a legjobb :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.02. 21:47:46

@vastyúk is ..: Szerintem olyan 50-50%. Ha mindenképpen döntenem kell, akkor Zsu nem rángatott Lacifarkat.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 21:48:49

@hannamontanna: ádina azóta kiverte :D
Az h zsu masszírozgatta-e neki v sem, valszeg volt vmi, de h ki is verte-e, nem láttuk.
Egyébként ádina nálam is inkább blamálja magát mint zsu, mert az utóbbi csak simán balfasz időnként, de ádinán már egy ideje kiütött a színtiszta rosszindulat amivel kit is? ja, zsut köpködtek hetekig :D

Krétagarbó 2015.01.02. 21:49:17

@Gia: azt én sem értettem, de ahogy elnéztem, Edina sem. Mondta is Zsunalűk, hogy kérdezze már megkonkrétan, amit akar. Tényleg jellemző Zsura, hogy nem tud normálisan kommunikálni, és sokszor hetet-havat összehord, mire végülis kihámozod, mit is akar.

dumocika 2015.01.02. 21:50:22

@kismalacka: Na én is Komisztól vagyok kész. Na nem a bagzástól, hanem hogy állandóan a farkával van elfoglalva. Legközelebb számolni fogom, hogy egy adáson belül hányszor nyúl magához.

Gia 2015.01.02. 21:50:58

@Krétagarbó: Edina nem hitt a fülének :-)

vastyúk is .. 2015.01.02. 21:51:59

@Majom1Parádé: "akkor Zsu nem rángatott Lacifarkat" szerintem sem, legfeljebb csak lecsekkolta a mendemondákat, hogy valóban akkora-e, mint amekkorára Dóri panaszkodott :D

Gia 2015.01.02. 21:52:02

@félénk vagyok de hódítani akarok: Hova lett az apáca? :-) Elment aludni?

hannamontanna 2015.01.02. 21:52:08

@Krétagarbó: Hát műsorvezető na.... olvasni tud, fogalmazni nem. El is felejtette már az önálló mondatalkotást...

Micsell (törölt) 2015.01.02. 21:52:37

@Gia: felháborodott
aztán két óra múlva biztos, ami biztos ő azért megrángatta lacifacát, akkor nem volt felháborodva

Krétagarbó 2015.01.02. 21:52:48

@egyemakisszíved: én is ezen röhögtem. Nem ismeri, de azért görbe.

Gia 2015.01.02. 21:53:00

@dumocika: Akkor ma számold.:-)

csiri bá 2015.01.02. 21:53:54

@hannamontanna: "Tehát nem verte ki senki Laci bármijét. " - A Farkaskölök a párnacihába... mások is tartanak ott milliókat. :D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 21:54:37

@csiri bá: pályázol a nap poénjára? :D

csiri bá 2015.01.02. 21:54:50

@kismalacka: honnan tudod, melyik mekkora? Fogtad mindkettőt? :)))))))))))))

kismalacka 2015.01.02. 21:54:59

@dumocika: Jajj igen...állandóan rángatja, fogdossa, álló farokkal rohangál - pedig ezt már Au ellőtte - mintha az idegességét, feszültségét így vezetné le...

Krétagarbó 2015.01.02. 21:55:03

@vastyúk is ..: nem is mondta Laci, csak azt, hogy elkezdte. Gondolom a tipi tapi is kölcsönös volt, ezt sarkította kicsit a vers miatt sértett Laci.

hannamontanna 2015.01.02. 21:55:33

@dumocika: Komisz kb. azt hiszi, hogy az ő farkán forog a világ. Ellenszenves pasi. Az a beülés a riportban...! Röhejes. Na jó, Dani beülése is ütős, meg Dóri terpesze sem semmi, de Komisztól kinyílik a bicska....

dumocika 2015.01.02. 21:55:36

@Gia: A másikon megy a Távol Afrikától, úgyhogy gondban vagyok kit válasszak: Dennis vs Redford. Ha Robert is villant őt választom!

dumocika 2015.01.02. 21:56:51

@hannamontanna: Au hülyegyereket majmolja. Szarul.

bigél 2015.01.02. 21:57:03

@hannamontanna:
igen, az önálló beszéd, a saját gondolatainak a kifejezése nem megy Zsunak
úgy tűnik, hogy az előre megírt szövegekkel jóval kevesebb gondja van
valamelyik éjszakai ON-ban volt, hogy elmondott egy mesét, jó kis tájszólással fűszerezve: az aztán nem akadozott, ment, mint a karikacsapás, egész jó volt

Gia 2015.01.02. 21:57:20

@dumocika: Robin?Legalább Ro-val kezdődik. :-)

hannamontanna 2015.01.02. 21:57:49

@csiri bá: :-)))) milliókat..... jesszus. Igen, találékony Edinánk. Legalább nem a takarékba vitte.

csiri bá 2015.01.02. 21:58:20

@dumocika: mindkettőt ismétlik holnap. :) csak a redford elég későn kezd 23:05-kor...

vastyúk is .. 2015.01.02. 21:58:24

@Krétagarbó: ez a legvalószínűbb :D. Nem is értem, miért támadott be a verssel Zsuzsa. Ha elégtételt akart, azt nem kapta meg.

dumocika 2015.01.02. 21:58:46

Na erre a filmben szifiliszről beszélnek. Fanninak meg kéne néznie...

2015.01.02. 21:59:35

Jaj de romantikus szép este lehetett ez is. Edina most legalább még jobban beleelheti magát ebbe a lamurba.

hannamontanna 2015.01.02. 22:00:08

@dumocika: Atyaég, akkor még sírni is fog??? Au legalább vicces volt.

tvbuzi 2015.01.02. 22:01:21

mindenki kész?
ettem egy csilit aztán voltam tüntizni, most itt

tvbuzi 2015.01.02. 22:01:54

de nagy különbséééééég

Jemi 2015.01.02. 22:02:03

Sziasztok..én nem tudom mièrt vagytok kiakadva attól hogy Edina benyitott Komiszékhoz..simán összehozhatnának egy édeshármast ha Komiszék kicsit kezdeményeznének..:)

Gia 2015.01.02. 22:02:08

Nem szoros az állás..

pomac 2015.01.02. 22:02:19

no erre nem számitott senki

vastyúk is .. 2015.01.02. 22:02:25

állást mutattak a fantomképekre: 71-28 % wow

vastyúk is .. 2015.01.02. 22:03:13

@vastyúk is ..: 71-28 % wow bazzz. én is elfelejtetem számolni...

bigél 2015.01.02. 22:03:17

@vastyúk is ..: ezzel a verssel - ami elég bénára sikeredett - üzent az anti-Laci villalakóknak: Dóri, Robin utána beszélgettek is vele, Dórival volt egyfajta közeledés, majd meglátjuk, hogy meddig tart, lesz-e ebből újabb "szövetség"

emellett talán a Dani/Edina felé is egyfajta üzenet, hogy Laci nem annyira ártatlan, mint ahogy állkította magáról, plusz Lacit sikerült felingerelnie, ami tudjuk milyen következményekkel jár, így a nézői megítélést is módosíthatja

pomac 2015.01.02. 22:03:23

egyik tuja csak nem tuja :D

hannamontanna 2015.01.02. 22:03:36

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): Hát ezek után a műsorvezető dolgot felejtheti... max riporter lehet belőle.. :-)))))

Well... 2015.01.02. 22:04:00

71:28..... szarban vagy uszomester :o)

pomac 2015.01.02. 22:05:25

vajon ki a 71% mert nekem most tippem sincs :D

tvbuzi 2015.01.02. 22:05:36

edinának nem kéne se táncolni se énekelni

dumocika 2015.01.02. 22:05:46

Laci olyan szerény...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.02. 22:06:08

Ádám vezet, vagy Robin? Az én tippem a kamu állásközlés. Az összes eddigi párbajon is kb. hasonló volt az állás, szóval akár egy régit is berakhattak "véletlenül" .-)

csincsilla72 2015.01.02. 22:06:14

Jaj EDINA. Szörnyű.
Laci húzzon haza. Köszi.

tvbuzi 2015.01.02. 22:06:26

@Micsell: a 72-28ra gondoltam, fingom sincs ki lehet melyik

Mók_Ica 2015.01.02. 22:06:54

lacci önérzetes szomorúra issza magát..... ádám és edina tartja benne a lelket...... edina bajusza közelről sem szép :( miért nem szólnak neki????

csincsilla72 2015.01.02. 22:06:59

Edina megint be van bacva. Megint.
Laci meg a csodálatos emberek...

dumocika 2015.01.02. 22:07:19

Én vigyázok magadra! By Edinka.

Well... 2015.01.02. 22:07:26

laci : feltem a renomemat..... a tobbi HMCS mit fog szolni bazzd+

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:07:31

@tvbuzi: ádámra számítok mint befutó

tvbuzi 2015.01.02. 22:08:40

hány perc telt el amíg edina kimondta, hogy "őszintén"?

Mók_Ica 2015.01.02. 22:08:44

laccci vallomása reppelve..... hmmmmmm most mi van????

csincsilla72 2015.01.02. 22:08:53

Most ÉN kérném, hogy Edinát és Lacit úgy kábé egy hónapig ne lássuk. Nem hiszem, hogy a többi agyhalott nem tud villantani valamit, ami képernyőre illik.

csiri bá 2015.01.02. 22:09:18

@pomac: egyik tujább mint a másik. :D

Well... 2015.01.02. 22:09:33

hajajj elmentunk csepfolyosba....gyorsan alatolom a tv ala a lavort....csopog a le

dumocika 2015.01.02. 22:09:44

Laciban egy Villon veszett el talán örökre.

tvbuzi 2015.01.02. 22:09:52

részegen tisztázza magát Zsú?

Gia 2015.01.02. 22:10:25

Zsu és Dani mata részeg :-D

tvbuzi 2015.01.02. 22:10:26

@Micsell: kösz:D (fogy a szilvám)

Mók_Ica 2015.01.02. 22:10:31

zsu körül mindig ott áll dani..... hmmmmm..... micsoda részeg vallomások ebben szilveszteri party2-ben :))))
dani nem hisz neki, késő bánat.....

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:11:47

@tvbuzi: egy sört fel tudok ajánlani :D

Dehát ezek mindig részegen akarnak tisztázni mindent miért ma lenne másként? :D

tvbuzi 2015.01.02. 22:12:02

Daninak és Zsúnak alig van vér az alkoholjában:DDD

kivancsibobojsza 2015.01.02. 22:12:40

ezekhez én keveset ittam :D

Mók_Ica 2015.01.02. 22:12:56

plasztiknak ismét alkalma van lacccit ekézni..... ennyire megbántotta? amikor az első 3 nap után azt mondta, hogy ezt az embert 100%ban ismeri és hogy ők mennyire jók együtt..... hmmmm

plasztik ádámmal hempereg.....

Schlomo Goldberg 2015.01.02. 22:12:58

Denisz először a felmosóvödörbe, aztán a kertben hugyozik

SpYcHo 2015.01.02. 22:13:01

Sziasztok.
Régóta olvaslak Titeket, de még nem igazán szóltam hozzá a dolgokhoz. Úgy érzem most már elkezdem :D

Tudom, hogy elég érdektelen ez a párbaj sokaknak, de ez az állás után én nem igazán tudom megtippelni, ki vezet 71-re.
Itt egy szavazás, hátha kitudjuk deríteni:
www.easypolls.net/poll.html?p=54a70906e4b09d0221fbfd1c

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.02. 22:13:12

@Micsell: Hátmer a részegek mindig igazat mondanak - tartja a mondás...

csincsilla72 2015.01.02. 22:13:24

szerintem Ádám lesz a befutó. A Fanninak való beszólogatások megteszik a hatásukat.
Na, Edina megjelent

tvbuzi 2015.01.02. 22:13:45

Robin ha kijön elmegy papnak, mert PVC miatt.

csiri bá 2015.01.02. 22:14:28

Farkaskölök jól megbámulta a godzillát, az meg egyből lekonyult. :D

csincsilla72 2015.01.02. 22:14:28

Edinát baz+ páros lábbal rúgnám ki a francba. Ha részeg, ha nem.

csincsilla72 2015.01.02. 22:15:32

Jesszus, Dóri mekkorára hízott

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:15:48

@Majom1Parádé: igazad van :D
@csincsilla72: sztem is Ádám meg még Dórára is ráment

és az őszinte takaró alá lesett

csiri bá 2015.01.02. 22:16:02

@Well...: Valamelyik megjelölte az udvaron a területét... az is hozzád folyt le? :D

nicu71 2015.01.02. 22:16:13

PVC is elégg mattrészeg ,azt se tudja mit csinál szerintem...

Mók_Ica 2015.01.02. 22:16:24

plasztik és zsu összepacsiznak..... elveszik edinát laccitól..... hmmmmmm

tvbuzi 2015.01.02. 22:16:38

Zsú ügyyesen használja PVC-görlt.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:17:08

@tvbuzi: mert a rossz kell :D neki mindig bejön - mondjuk rossz a merítése de ezt meg ő nem tudja még mindig :D

csiri bá 2015.01.02. 22:17:30

@csincsilla72: csak fefújták a műanyagokat benne. :D

csincsilla72 2015.01.02. 22:17:35

Zsuzsa hagyja már a picsába ezt az egészet. Game over.

tvbuzi 2015.01.02. 22:17:42

Zsú terve vajon mi?

Well... 2015.01.02. 22:17:45

@csiri bá: ugy fesst en vagyok az abszolut melypont :o(

Admiral_General_Aladeen 2015.01.02. 22:17:53

PVC keresett egy új balekot,akinek a farvizén (szerinte)beevezhet a döntőbe?

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:18:24

ádina már megint számonkér bazmeg miután megcibálta lacifacát

Mók_Ica 2015.01.02. 22:18:27

@csincsilla72: jól felhasználta plasztikot..... pffff

csincsilla72 2015.01.02. 22:18:34

@csiri bá: télleg:-)
Karácsonyra kapott egy pumpát.

Well... 2015.01.02. 22:18:52

ah EDINA KIFELE !!!! haz aerdelybe az erdobe jo melyen ...oszt basszal a medvevel ....

csiri bá 2015.01.02. 22:19:57

@Well...: sőt azt is viheti magával. :DD

tvbuzi 2015.01.02. 22:20:13

szegény lacit folyamatosan védenie kell edinának, milyen szerencsés fiú, van aki megvédje

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:20:40

@tvbuzi: a Dórival folytatott galuskás hangú cselszövésből ez nem igazán derült ki. :D
De Edina azért levette, hogy valami nem stimmel, amikor kirohant a hálóból.

vastyúk is .. 2015.01.02. 22:20:44

@Well...: " üzent az anti-Laci villalakóknak" mégis hogy átlátta, hogy Zsú nem véletlen termett ott...

csincsilla72 2015.01.02. 22:20:51

Nem hiszem el, hogy egy álló hete ez a téma. Lapozzanak már. Zsuzsa vegye tudomásul, hogy elqrta.

Well... 2015.01.02. 22:20:53

Edina elerte azt amiro csaucseszku csak almodott..... ez a magyarsag irtasa, nem a falurombolas ....

Admiral_General_Aladeen 2015.01.02. 22:20:55

Zsuzsa keményen kavarja a kaxit!

vastyúk is .. 2015.01.02. 22:21:23

@Well...: összekeveredett a copy paste.. sorry
edinka kifelé írásodra írtam

Mók_Ica 2015.01.02. 22:21:47

zsu és plasztik jól egymásra talált..... zsu tényleg szánalmas.....

edina simán befekszik denisz és fanni közé.... de kiakad, hogy ádám rájuk nyit..... hmmmmmm
ádám sem szomjas már

Admiral_General_Aladeen 2015.01.02. 22:21:48

@Well...: szerintem te is ki leszel baszcsizva,Sixx által

Gia 2015.01.02. 22:22:12

Sztem Ádám vezet.Érdekesebb karakter.

tvbuzi 2015.01.02. 22:22:14

laci edinát a hajánál fogva szedte le magáról, pedig már majdnem előadta mozart varázsfuvoláját

Well... 2015.01.02. 22:22:46

@vastyúk is : nem azzal van baj, hogy utannament, hanem a STILUSA az a kezrazos bunko parasztlany stilusa az......

csincsilla72 2015.01.02. 22:23:02

Edina megint kiugrik az ágyból?

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:23:07

én nem akarok semmit tőled csak rádülök és megbaszhatsz - remélem anyuka nézi a műsort erdélyből kezéccsókolom

tvbuzi 2015.01.02. 22:23:20

a lantművész vajon ki? benkő?

kivancsibobojsza 2015.01.02. 22:23:25

besírok :D rajta ül és azt hajtja, hogy nem akarok semmit tőled :D

Well... 2015.01.02. 22:23:32

ugral a faszan,m kozben meg megy az "en nem akarok semmit tolled" ...... HAZA MOST

szociologus01 2015.01.02. 22:23:36

Pénisz széthugyozta a villát. :-)

Remélem PVC bekerül a weekly fails válogatásba a fail armynál :-) akkorát esett :-)

Edinát megpocsékolták időközben :

pomac 2015.01.02. 22:23:46

kivántam és becsúúúszótt ez nagy duma :D

Costanza 2015.01.02. 22:23:48

mar megint ki a banatos franc ez a luzer lali, megint egy ujabb kistestu nagyfeju rusnya hulyegyerek, akit beleraktak a tvbe es sztarnak erzi magat, miert muszaj mindig ilyen semmilyen unalmas idiotakat nyomni, aki ilyen pocsfej modjara probal csajozni, ronditja itt a szep napjaimat az ujevben mikozben eddig olyan jo volt. Nincs mar egy normalis kepernyokepes pali sem, legalabb egy db kiemelkedo tulajdonsaggal, csak legalabb egy dologban lenne mar valamelyik JO.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:24:04

kívántam és becsúszott :D gratulálok ádina

tvbuzi 2015.01.02. 22:24:10

lilu pironkodott?:DDD

Schlomo Goldberg 2015.01.02. 22:24:38

Edinka őszintén, tiszta szívből meg lett baszva, ha jól interpretálom.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:25:11

@Well...: na most nyitom a söröm iszom egyet ádina távozására :D

csincsilla72 2015.01.02. 22:25:15

@Micsell: koton volt vajon, vagy ő is kéri két hét múlva a tesztet?

Well... 2015.01.02. 22:25:31

@Admiral_General_Aladeen: hol mondtam en egy rossz szot az erdelyiekre ?? mas mar kifejtette, az erdelyi baratai konkretan nem azonosulnak a dinkaval..... egyebkent meg isten aldja...ha menni kel akkor menni kell

hannamontanna 2015.01.02. 22:25:54

Jézusom.... Edina nem tudja hogy vannak kamerák?? Kb egy fél ország látja hogy kefél.
A legjobb Lilu lenéző konfja, Imádom. Egy hangsúllyal elmondja a véleményét.

dumocika 2015.01.02. 22:26:11

Na msot mondja el valaki, hogy mi történt. Sokat láttam már, de ezt most nem vágtam.

Mók_Ica 2015.01.02. 22:26:19

@vastyúk is ..: :)))))) ki az aki elpirult? ki az aki elkapcsolt?? :))))

csiri bá 2015.01.02. 22:26:25

@csincsilla72: beadnék neki egy pozitiv tesztet, egyből lefittyedne a harciassága. :D

pomac 2015.01.02. 22:26:37

na most egy hétig legalább lenyugszik edina nem bizsereg már neki annyira :D ezért repkedett tegnap :D

tvbuzi 2015.01.02. 22:27:03

edina őszintén mondta, hogy nem akar semmit miközben ült lacin...így a lelke tiszta maradt

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:27:18

ez köpködi zsut akit meg nem b.tak meg :D

vastyúk is .. 2015.01.02. 22:27:21

@Micsell: "kívántam és becsúszott :D" na ezzel pont tudok azonosulni ;) hihihihihihi

dumocika 2015.01.02. 22:27:23

Nem passzolt a látvány, meg Edinka kommentárja.

Mók_Ica 2015.01.02. 22:27:29

@csincsilla72: bugyi / gatya volt..... aztán edina elmondta a riportban, hogy becsúszott..... szted volt rajtuk?? :)))

kivancsibobojsza 2015.01.02. 22:27:38

bevallom, hogy kukkoltam, de őszintén :)))))

tvbuzi 2015.01.02. 22:27:47

@csiri bá: ott a pont :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:27:49

Lassan már mindenki, mindenkivel szekszelt a villában és még van pár hónap... mi lesz még itt?
Talán Maci is elveszti a szüzességét? :D

dumocika 2015.01.02. 22:28:48

Laci kiűzi Dinkából azt a szent lelket.... Vaginán keresztül.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:28:51

@csincsilla72: hát nem tudom h a nagy hevületben volt-e ennyi eszük :D
mondjuk lacinak mán olyan mindegy volt hova kibe mibe tolja ezért őrizte úgy ádina h ő legyen a mindenmindegy lyuk

bigél 2015.01.02. 22:28:57

nem akarok szexelni
nem is szexelünk
tudom

csak egy kérdésem lenne: a szex vajon mi?

Well... 2015.01.02. 22:29:01

@Well...: hatfon ugyis vege az unnepeknek... indul a melo...2 heten belul meg elkuldenek delafrikaba 2 honapra...a ceg meg nem fog unlimited internetet fizetni, ugy hogy onnan ugysem lesz :oP

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.01.02. 22:29:20

istenem, overdose-nak is becsületére válna, ahogy felnyihogtam a röhögéstől, amikor laci megfogta edinka fejét, miközben az nyalogatta a mellkasát és ledobta oldalra a csajt :DDDDDD

tvbuzi 2015.01.02. 22:29:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :DDDDDD gondolod maci is úgy jön ki a villából, hogy már nem csak képen látott pinát?

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:30:01

@vastyúk is ..: én is ha közben nem köpködöm meg azt akinek nem csúszott be :D

Mók_Ica 2015.01.02. 22:30:50

@Well...: új celeb vagyok indul??? nézzünk téged?? :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:30:51

@hannamontanna: seggrészeg volt, ráadásul Deniszék takarója alól némi feromont is szipuzott előtte (ráadásul otthon sem volt kapcsolata, mióta meghalt a barátja), hát gondolod, hogy szegény pont a kamerákkal foglalkozott? :)

nátrium glutamát 2015.01.02. 22:30:52

@csincsilla72: kétlem. szárazbaszásnak indult. laci nem merte abbahagyni, mert hátha elszáll tisztalelkű ihlete, akkor pedig baszhatja! (csak másképp) :D

csiri bá 2015.01.02. 22:30:54

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Lassan már mindenki, mindenkivel szekszelt a villában" - tiszta Barátok közt. :DDDD

Mirocska 2015.01.02. 22:31:07

Milyen büdös lehet abban a hálóban...

pomac 2015.01.02. 22:31:21

@Mók_Ica: nananan ,de azt nem mondta ,hogy hova az sem mindegy :D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:31:48

@Schlomo Goldberg: de ő nem akarta csak becsúszott :D

Mók_Ica 2015.01.02. 22:32:01

éljen a másnap reggel...... hány fájdalomcsillapítót és savlekötőt kértek a lakók?? :)))))

csiri bá 2015.01.02. 22:32:11

Há' de lyányom, arrú' nem vót szó, hogy egyedül mícc el abba ja nagyvárosba, oszt ketten gyüsztök haza. :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:32:38

Jól hallottam, hogy Fanni, úristenezés közben végigfingotta az útvonalat a mosdóig? :D

csiri bá 2015.01.02. 22:33:11

@Mirocska: oroszlánbarlangszag... odakint meg medvebarlangszag. :DDD

Mirocska 2015.01.02. 22:33:46

@csiri bá: Hát, végül is... Tiszta állatkert az egész! :-D

pomac 2015.01.02. 22:33:49

az egyik és a két kicsi :DD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.02. 22:33:50

@tvbuzi: Hát erre van némi esély asszem.... De lehet már látta Röné csúnyáját anno. .-)

Mók_Ica 2015.01.02. 22:34:02

@pomac: :)))

edinának két feneke van :))))

csincsilla72 2015.01.02. 22:34:05

@Mirocska: milyen büdös lehet abban a vellában!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:34:07

@hannamontanna: :D hát, ha meg is történik, remélem nem mutatják, nem birnám elviselni a látványt.

Well... 2015.01.02. 22:34:22

engem aze erdekelne, hogy a lacinak konkretan milyen velemenye van az edinarol, mikor epp nem akar uriteni bele

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:34:28

@pomac: :DDD
@csiri bá: :DDD

jobbak a kommentek mint a műsor

tvbuzi 2015.01.02. 22:34:32

edina: SZEX NEM VOLT

Mók_Ica 2015.01.02. 22:35:00

@nátrium glutamát: ééééén??? nem én majdnem szekszeltem becsúszóra.... :)))

csincsilla72 2015.01.02. 22:35:08

Edina szerint szex nem volt. Így kezdődik a szeplőtelen fogantatás története.:-)

Well... 2015.01.02. 22:35:21

@tvbuzi: " csak a fenekemet nem erzem...remelem nem dugtak seggbe" .... ja nem volt

csincsilla72 2015.01.02. 22:35:43

Edina seggbe lett szexualizálva?:-)

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:35:43

@Well...: elmondta párszor h idegbeteg és agyára megy :D
de mostanra mindegy lett lacinak :D

tvbuzi 2015.01.02. 22:36:00

fanni szerint edinát seggbekúrták, jobb mint a helyszínelők

Mirocska 2015.01.02. 22:36:19

@Micsell: Én hv nélkül nézni sem vagyok hajlandó! :-D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:36:41

@tvbuzi: baszást hogy hívják erdélyben?

csincsilla72 2015.01.02. 22:36:43

Könyöröghetsz anyukának kisszívem, neked annyi:-)

pomac 2015.01.02. 22:36:52

@Mók_Ica: nem, egy és2 pici :D az nem kettö :DD (3?)

Well... 2015.01.02. 22:37:06

@tvbuzi: edina szerint is edinat segbeqrtak

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.01.02. 22:37:26

@tvbuzi: :DDDDDDDDDDDDDD

fordítva legalább lenne szemtanú, csak benézett alá közben :D

csincsilla72 2015.01.02. 22:37:49

@Micsell: elsőkézből hadd nyugtassalak meg: ugyanúgy:-)

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:37:53

@tvbuzi: @csincsilla72: @Mirocska: ma kivételesen filmet próbálok nézni, erre jöttök Ti a kommentjeitekkel, na elmentek mind a p.csába :DDDDDD

Ditti82 2015.01.02. 22:37:59

Hajrá Ádám! Mert csak! :D

tvbuzi 2015.01.02. 22:38:04

@Micsell: "nem volt semmi" így? :DDD

hannamontanna 2015.01.02. 22:38:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Micsell: Pillanatnyi elmezavar ?.))))))))

kivancsibobojsza 2015.01.02. 22:38:33

Edina vall Daninak... tiszta lila a fenekem, de nem szexeltünk :D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:38:40

@csincsilla72: szegény ádina akkor neki nem szóltak h ez már az? :D

szociologus01 2015.01.02. 22:38:54

a kékeres méteres......mármint edina feneke :-)

csincsilla72 2015.01.02. 22:39:05

Jól van, összefoglalhatjuk: Edinát seggberakták. És ezt már Dani is tudja.:-)

Mók_Ica 2015.01.02. 22:39:19

@pomac: még jobb.... olyat sem láttam, akinek kettő van, olyat meg pláne nem, akinek 3 :)))

edinának mitől lila a feneke????????????????

tvbuzi 2015.01.02. 22:40:42

edinát bebörizték

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.01.02. 22:40:50

edina pisilhet a nyugiban, ha már aludnia meg kimennie nem szabad?

Mók_Ica 2015.01.02. 22:40:50

@Micsell: nem érzed jól itt magad velünk?? :))))))))))

edina számüzetésbe kerül a mikroport helytelen használata miatt.....

fran7 2015.01.02. 22:40:53

Maci megint lopja a showt.

hannamontanna 2015.01.02. 22:40:54

Laci is a földön húzta a mikroportját. Csak mondom.

Well... 2015.01.02. 22:41:05

koszonjuk a jatekmesternek....remelem ottfelejti mog rarohad a muanyag szemeremov...

nátrium glutamát 2015.01.02. 22:41:05

ádiná kapja a szexet rendesen. orrb-szájba :D
most a szerkik baszták meg :D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:41:28

ez a pszicho teszt edinamikroport :D mindjá bekattan

csincsilla72 2015.01.02. 22:41:29

Edinát kínozzák:-) Röhögne inkább rajta.

tvbuzi 2015.01.02. 22:41:53

gvantanamóban csináltak már ilyet?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:41:56

Mi a franc ez??? 1984??? Bmeg az RTL nagyon durva most ezzel, amit Edinának nyomnak.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.02. 22:42:09

Ja, ez kb. olyan, mint amikor egy 3 golyós pasi odaszól egy másiknak:
Fogadjunk, hogy magának meg nekem összesen 5 golyónk van!
Miért, magának egy sincs?

pomac 2015.01.02. 22:42:11

azért ez nem szép dolog ez a mikroportos huzás az rtl töl én is bakattannék töle

Well... 2015.01.02. 22:42:20

na ez mar "nem normalis kegyetlen buntetes" ilyet csak gitmoba lehet

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:42:54

@csincsilla72: Szerintem te se röhögnél.... ez nagyon durva.

csincsilla72 2015.01.02. 22:43:07

Na jó, ez tetűség. Ezt muszáj? Ki akarják készíteni?

pomac 2015.01.02. 22:43:23

@Mók_Ica: mert kinött a harmadik és az a 2 pici nem tolerálja :DD

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:43:32

@Mók_Ica: dehogynem :D csak a s.ggbekuki analógiájára akartam írni :D

vastyúk is .. 2015.01.02. 22:43:38

@csincsilla72: "Na jó, ez tetűség." meg ráadásul elvileg másnaposok

Well... 2015.01.02. 22:43:49

latom a retek olvasta az amcsi kinzos riportot :o)

csincsilla72 2015.01.02. 22:44:12

mennyi idő lehetett? Negyed óra?

pomac 2015.01.02. 22:45:02

tuti ezt a büntit viki találta ki a kreativ stábbol

Mirocska 2015.01.02. 22:45:21

@csincsilla72: Maximum. Biztos nem volt több.

Well... 2015.01.02. 22:45:31

innentol kezzdve a csaj meghallja a mikorport szot lefossa a bokajat...lesz ezzel a villa srinknek meloja

Jemi 2015.01.02. 22:45:37

Ez a szárazbaszás már idegesitőbb mintha dugnának..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:45:49

Akit seggbeizélnek, annak amúgy mitől lila a háta?

szociologus01 2015.01.02. 22:45:49

tényleg bekattana és levágná macit? :-) majd venné elő a disznópörzsölőt a többiek meg töltenék a hurkát....... :-)

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:46:15

de a bünti összehozta a kommentelőket egy oldalra pár percre :)

fran7 2015.01.02. 22:46:20

@Well...: Gitmoban a Kazal-Komisz diskurzust adják le hivatalos arab fordításban. Bár ha belegondolunk Romániában is volt CIA-börtön. A román médiahatóság lehet átadta a werkfilmeket kizárólag belső használatra.

bigél 2015.01.02. 22:46:51

drága Fanny, hogy eltátotta száját - ezzel nem Dennist büntették a lökött szerkik

csincsilla72 2015.01.02. 22:47:02

Fannika összeomlik a szoli miatt?

szociologus01 2015.01.02. 22:47:31

kaka(pisi)matyidenisz ha van eszed gyorsan belehugyozol a szoliba is :-)

Mók_Ica 2015.01.02. 22:47:37

@Micsell: helyes :)))

@pomac: 2 pici.... az melyik?? és az 1 nagy melyik???

denisz körbehugyozta a villát..... ezért igaziból nem denisz kapja a büntit, hanem fanni és aki még szolizott...... ez edináéhoz képest picsafüst...... pffffff
fáncsi meg is siratja....

csiri bá 2015.01.02. 22:47:37

Faxni elbúcsúzik a szolitól. :D Priceless. :)

kivancsibobojsza 2015.01.02. 22:47:40

Fannika szerint kamu és csak kicserélik másikra, mert ennek rossz a csöve :)

csincsilla72 2015.01.02. 22:48:07

@szociologus01: :-))

Ez most TÉLLEG bőg? Villanővért!

szociologus01 2015.01.02. 22:48:14

kaka(pisi)matyidenisz ha van eszed gyorsan belehugyozol a szoliba is :-)

Gia 2015.01.02. 22:48:48

Fanni megmondta,hogy rossz a Coffe Love cső.. :-))

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.01.02. 22:48:53

fanni igazán befeküdhetett volna még egy órára :D

"mintha a mellemen nem lenne bimbó, a szoli tett nehéz napokon boldoggá"
mert amúgy a mellbimbója is ezt csinálja? me hogy dennisz nem, az egy dolog.

fran7 2015.01.02. 22:48:56

Ha ezt nekem valaki meséli, hogy valaki egy szolitól búcsúzkodik könnyes szemmel, akkor nem hiszem el. De az igazán durva, hogy nem lepődök meg rajta, mert az előzményekből nyilván következik.

kivancsibobojsza 2015.01.02. 22:48:57

már visítok Fannin, lassan átjön a szomszéd :)

csincsilla72 2015.01.02. 22:49:10

Na, útban a Maci-Denisz szakítás. Kivételesen nem bánom. Kell a változatosság.

párnaevő 2015.01.02. 22:49:22

gyorsan ki kellett használni a helyzetet, hogy sikerült elhajtani Zsut a közelből, na :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:49:24

Fanninak a szoli hiánya olyan, mintha nem lenne a cicijén mellbimbó. :D

Kartontigris 2015.01.02. 22:49:45

Az anál Tanya szerint nem szex!
Szépen megkérdezte "most hol vagy" kúrás közben. Óriási!

Mók_Ica 2015.01.02. 22:49:52

@Gia: sztem 0,3-as eu cső volt benne :))))

bigél 2015.01.02. 22:49:54

nagy forma ez a csaj :D

csincsilla72 2015.01.02. 22:50:21

@ミラ: egyébként a napozás antidepresszáns hatású. Remélem, hozzávágnak néhány levél D-vitamint és egy tubus barnítókrémet, mielőtt felvágja az ereit.

tvbuzi 2015.01.02. 22:50:22

pénisznek azt sem tanították meg, hogy ne nyitott szájjal egyen

Gia 2015.01.02. 22:50:38

@Mók_Ica: Persze,hivatalosan már csak az lehet.

Jemi 2015.01.02. 22:50:46

Kiszállt a buliból a szoliszponzor ?:))

tvbuzi 2015.01.02. 22:51:00

szegény macit elhanyagolja pénisz

fran7 2015.01.02. 22:51:25

Maci sétál. Jön az apokalipszis. Mi más oka lehetne erre?

csincsilla72 2015.01.02. 22:51:53

Denisz gondolkodik. Látom, már kimatekozta, hogy Maci nem nyerő.

pomac 2015.01.02. 22:51:54

@Mók_Ica: én azt nem tudhatom (még) ,mert ö mondta biztos igaza van csak elhiszem neki ha öszinte :DD

Mók_Ica 2015.01.02. 22:52:48

@Mirocska: @csincsilla72: műbalhé..... nem volt más érdekesebb történés????

2015.01.02. 22:52:58

Fannika :D Imádom!
Maci állandó barátként definiálja magát...ööö

csincsilla72 2015.01.02. 22:53:10

Ó, Maci. Beépültél a kanapéba, és nem szólnak hozzád. Igazi kaffkai átalakulás.

Mirocska 2015.01.02. 22:53:11

Maci nehezményezi, hogy nem veszik észre, hogy ül a kanapén!
Basszus, mert már azt hiszik, bútordarab! :-D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:53:15

maci lehetséges szövetségese zsu lehet ha játékban akar maradni

Jemi 2015.01.02. 22:53:19

Kanapémedve megette az egyik díszpárnát vagy az egyik kanapét?:)

2015.01.02. 22:53:36

Edinkát okvetlenül megnyomták?

Mók_Ica 2015.01.02. 22:53:38

@pomac: :)))

ennyike volt??? óóóóóóóóóóóóóóó

csincsilla72 2015.01.02. 22:53:57

@szerivan: szerinted tudják, hogy ők egymásnak is ellenfelei?

Gia 2015.01.02. 22:56:13

@Micsell: Szerintem Zsu nem fog Macizni.

tvbuzi 2015.01.02. 22:56:54

bamakó éva erkölcsi műsora következik?
nemrég volt a no orál
most a no anál lesz a téma

Nem Penny hajója 2015.01.02. 22:57:17

Ádina legalább nem lesz terhes. Rafkósak ezek a székely nők. :)

párnaevő 2015.01.02. 22:57:29

Fanni, ne bánd, néha kell egy kis szolipihi, nehogy bőrrákot kapj...

Micsell (törölt) 2015.01.02. 22:57:39

@Gia: sőt emelem a tétet: zsu-dóri-maci-ádám :) ezt vizionálom :DDD

tvbuzi 2015.01.02. 22:58:10

edina szerint zsú ki fog esni, hmmm
tényleg jobbak mint a helyszínelők

pomac 2015.01.02. 22:58:17

@Gia: szerintem macizni fog, van esze ,de edina tuti öt viszi

bigél 2015.01.02. 22:59:00

Ha Ádám kiesik, akkor gondolom Lacira hagyja a lila kendőt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 22:59:16

@tvbuzi: :D:D
és majd hoz saját példákat is vajon?

kivancsibobojsza 2015.01.02. 23:00:20

@pomac: csak akkor tudja vinni, ha magára rakatja a jelet, mert Zsuból kinézek annyi rafkót, hogy nem őt vinné

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:00:55

@Gia: laci a két lány miatt nem fér abba a szövetségbe, dani irányába pozicionálom: dani-edi-laci,
úh ha dóri ügyes és ádámot viszi magával laci mellől ők erősebbek lesznek

pomac 2015.01.02. 23:02:14

@kivancsibobojsza: mármint zsu magára rakatja a jeleket és nem macit visz ?

tvbuzi 2015.01.02. 23:02:37

ha ez így megy tovább a retek klub a kis szendéből egy szexmániás cemendét kreál

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:02:42

@Kartontigris: Tök komolyan. Vannak elnevezések, amik találóak másra is, meg Edinára is, de ezt a Tanya dolgot nem értem. Szerintem más se, mert nem igazán látom igy emlegetve őt.
(A Takony-ozástól meg felfordul a gyomrom, ahányszor olvasom - bár ezt más kolléga szokta előszeretettel használni, de szoros kötelékben a tanyázással.)

Gia 2015.01.02. 23:03:21

Ez a nő-férfi is csak dagad...

kétseggedvan 2015.01.02. 23:03:44

sziasztok kedves mindenki! körülöttem sem senki nem nézni (nem is értem), így én is ide jöttem, ha nem gond.. :)

kivancsibobojsza 2015.01.02. 23:03:45

@pomac: nem, arra írtam, hogy Edina akarja kiejteni Zsut, de lehet, hogy ő is mással akarja elvégeztetni a munkát, mint Dani :)

Mók_Ica 2015.01.02. 23:04:05

angéla szerint robin megy vissza......

2015.01.02. 23:04:38

@csincsilla72: Medve nem tudja. Ijesztő.

Gia 2015.01.02. 23:04:43

@kétseggedvan: Gyere,elférünk.Akárhány sejhajod is van. :-))

Mók_Ica 2015.01.02. 23:04:43

@kétseggedvan: üdv a kommentlakók között :)))

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:04:48

@Gia: ő szakérti a s.ggbekúrást?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:05:18

Laci büntetéséről volt szó az öfiben? Hogy miért kell korcsolyát hordania? Nem rémlik...

Mók_Ica 2015.01.02. 23:05:18

ezt mééééééééééééér adják le megint??? minket is büntetnek????

pomac 2015.01.02. 23:05:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a többi sem éppen hizelgö név kinek mi jön be ,vakainek az egyik valakinek a másik bántja a szemét :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:05:51

@Micsell: na szerinted miért pont őt hivták meg ma? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:06:54

@szerivan: akkor a városi parasztra mi a szakszó? Mert az összes többit meg úgy hivhatnánk ezen az alapon. :)

Kartontigris 2015.01.02. 23:07:28

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Igazábó a Tanya & Takonyt én találtam ki de átadtam a copyrightot.
De a Tanya az elejétől ott van az hv elnevezési posztjában, talán pont Bruti leleménye.
Egyébként szívesen, hogy normálisan válaszoltam, mert nem vagyok vevő az ilyen trollkodós bekérdezésre!

Gia 2015.01.02. 23:08:01

@Micsell: Nem tudom mihez ért Angéla,de nagyon tenyeres-talpas lett..

Jemi 2015.01.02. 23:08:10

Azért ez hihetetlen, hogy a villában sincs annyi idejük (lásd edina) hogy megcsinálják a hajukat..:))

Szerintem azért Angéla szereti ha megbüntetik..:)))

Mók_Ica 2015.01.02. 23:08:29

@csiri bá: hihihiihihihihihi :)))

@tvbuzi: angéla egy férfiből átoperált nő, szerepelt anno a barátokköztben is és most a celebekkel a dzsungelben.... :)))

Mók_Ica 2015.01.02. 23:09:15

@Gia: énekesnő, ha jól emlékszem :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:09:36

@pomac: ha már itt tartunk, nekem pl. a Zsirdisznó se tetszik... :)

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:10:18

@Gia: én sem de hálistennek kaptunk linket felvilágosodni :D

tvbuzi 2015.01.02. 23:10:19

köszönöm mindenkinek a felvilágosítást:)))

egyemakisszíved 2015.01.02. 23:10:22

Szépen kitettek magukért a villalakócskák, hogy féktelen mulatozással búcsúztassák az óévet. Ha Reninek sikerült volna idáig bent maradni, remek ellenpontot alkothatott volna, amit decensen ülve fehérlik az egyik sarokban.

Mók_Ica 2015.01.02. 23:10:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): tavaly szentpétert ezért tette ki sixx.... ő vikit zsírozta....

Montezuma13 2015.01.02. 23:10:43

@pomac: "tuti ezt a büntit viki találta ki a kreativ stábbol"

Ezután pedig az RTL megbüntetése fog jönni. Pár millcsivel szegényebbek lesznek vagy pár óra adásszünet lesz (így reklámokat sem tudnak majd adni, amiből a bevételük nagy része származik), aztán gondolkozhatnak azon, hogy megérte vagy sem ilyen baromságot "kreatíve" kitalálni.

pomac 2015.01.02. 23:12:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): városi paraszt azt kertésznek hivják ( nem tudtad :DD)

Well... 2015.01.02. 23:13:16

belevalo edina konkretan kukkol.....ez volt az elojatek, azutan jott a seggbekuki

pomac 2015.01.02. 23:14:09

@Montezuma13: ide vonatkozó jogot nem vágom ,de tuti van a szerzödésben aprobetüs rész ,szerintem nem kapnak büntit

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:14:14

@csiri bá: kint is marad mert nem elröhögte :D

kétseggedvan 2015.01.02. 23:14:34

hejj, köszönöm szépen a fogadtatást! :D
kérlek segítsetek nekem, hogy én vagyok-e az egyetlen nyomi aki kedveli zsu-t :)
én valahogy úgy érzem, hogy Ádinka is meg Dani is nagyon rásegített arra, hogy Zsu legyen a befutó. vagy nem látom jól??

Mók_Ica 2015.01.02. 23:15:08

angéla csizmájának a sarka milyen színű lehet???? totál eltűnik :))) mint bencus teste a múltkor.....

egyébként én bírom angélát, tök normálisan beszél .....

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:15:14

mi ez a zene?

a sör a bor a pálinka
igyuk le magunkat állatra

ezkész :D

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:15:29

@Kartontigris: jól tetted, hogy kitaláltad. mi meg továbbfejlesztettük egy kicsit. :)
ilyen ez a sóbiznisz. mindenkinek szabad a pálya! tessék találó nickekkel előjönni!

csiri bá 2015.01.02. 23:15:49

@Montezuma13: azt' ki fogja megbüntetni őket? az nmhh? közük nincs hozzájuk, sose nem is volt... a luxemburgiak? tavaly a románok se büntették...

kivancsibobojsza 2015.01.02. 23:15:52

ha a Dóri feneke lenne lila, azt megérteném, akkorát esett :)

Gia 2015.01.02. 23:16:07

Jajj,Zsu eleséséről lemaradtam..

nicu71 2015.01.02. 23:16:10

Mekkora darab ez az Angéla..Éva egy törpe mellette szó szerint.Amugy egész kellemes most a belevaló.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:16:23

@kétseggedvan: vagyunk így páran, ha követed, majd látod ki merre szurkol :)

Mók_Ica 2015.01.02. 23:16:49

plasztik popóimplantátuma vajon megsérült az eséstől????

csiri bá 2015.01.02. 23:17:09

@kivancsibobojsza: jah, de ott van két beépített légzsák. :DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:17:30

@Kartontigris: Az neked a trollkodós bekérdezés, hogy "Edina miért Tanya"?
És szivesen, hogy kulturáltan még el is magyaráztam kérdésem hátterét, a te visszakérdezésedre, ami inkább volt trollkodás.... Hát pffff... baszki.

"Igazából a Tanya & Takonyt én találtam ki de átadtam a copyrightot."
:D:D:D most már értem, hogy miért húzod az orrod. Szóval jól elástam magam, hogy még a Taknnyal is bajom volt. Sorry.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:18:11

@Mók_Ica: nekem is megfordult a fejemben h szétreccsenik-e az ilyen

Aharon 2015.01.02. 23:18:33

Ahh, feleim az Úrban, és az ő 2015 évében, salve!

Picit kimaradtam, de ez a mai mindenért kárpótolt... Ádiná és a szemérmetlensége, ahogy nézte amint Godzilla ki-be járt a barlangjába (tényleg csatlakozhatna egy jó kis threesome-ba), majd ahogy William Jefferson Clinton magasságaiba emelkedve kijelentette, hogy NEM VOLT SZEX, mert ez nem az volt, hiszen vagina helyett popsiba rakták, majd sántikálva kisétált cigizni és édesanyja bocsánatáért könyörögni.... imádtam a mai öfit, legalábbis az első felét, a másik fele picit uncsi volt.... :) Ó, és várom ahogy Zsu nagyot durrant, és összejön Dórival... még fél üveg Tequila, és meglesz az is :)

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:18:42

@pomac: +1000
te mindig hozod a formád! :D

Mók_Ica 2015.01.02. 23:19:38

@Micsell: a becsapódás erejétől függ..... sztem.... akár durran, akár elcsúszik a helyéről, nem fog jól állni neki :))))

Aharon 2015.01.02. 23:20:21

@Montezuma13: Most nem azért, de ezt a guantanamo típusú nevelési technikát aki kitalálta, azt belebasznám a Balatonba egy félórára... jó hogy nem kötözték le egy székre, nyírták le nullással, és csepegtettek szabvány egypercenként hideg vizet a fejére.

malevil2050 2015.01.02. 23:20:25

Kicsi lány ne foglalkozzál,se az inkvízítori büntetésel - aki széthúgyozta a vellát az kap egy ejnyebejnyét - ( justice ,by rtl) , se tanyasi jelzővel (ott van csak a jó levegő),sem a csaucseszkuval (má nem él),a képernyőn maradáshoz még ez a cekcuális mételytévely is belefér ( hu mit fogok én ezért kapni).Te csak jácc,jácc! Ha már senki sem érti h miért is ,akkor is jácc még!

Montezuma13 2015.01.02. 23:20:41

@csiri bá: "azt' ki fogja megbüntetni őket? az nmhh? közük nincs hozzájuk, sose nem is volt... a luxemburgiak? tavaly a románok se büntették... "

Mondjuk a magyar médiahatóság (NMHH), mivel jogában áll. Ezt már a VV-k történetében ennél enyhébb dolgokért is megtették.

Gia 2015.01.02. 23:20:45

Jó lenne ha az esős-kelős vidit megmutatnák a villalakóknak. :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:20:51

@pomac: jó, akkor majd sorszámozzuk őket. K1, K2, K3... stb. :)

csiri bá 2015.01.02. 23:20:57

@Mók_Ica: "nem fog jól állni neki " - hé te, mi van a hátadon? Semmi. Akkor nesze itt egy púp. :DDDDD

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:21:05

@Mók_Ica: volt valami hír a bulvárban h vki műsegge elcsúszott és a lapos fele volt kívül :D bátor ez a dóra

pomac 2015.01.02. 23:21:14

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azon csodálkozák ha nem lennének gunynevek pl az én egyik nic nevem is Qky :D

Montezuma13 2015.01.02. 23:21:29

@Aharon: "Most nem azért, de ezt a guantanamo típusú nevelési technikát aki kitalálta, azt belebasznám a Balatonba egy félórára... jó hogy nem kötözték le egy székre, nyírták le nullással, és csepegtettek szabvány egypercenként hideg vizet a fejére. "

Maximálisan egyetértek.

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:22:02

@Aharon: "majd ahogy William Jefferson Clinton magasságaiba emelkedve kijelentette, hogy NEM VOLT SZEX"
nekem is ez villant be az esetről. :)

malevil2050 2015.01.02. 23:22:06

Amúgy kár ezért a démonért jól művelte de ez már múlt idő.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:22:20

edina hívek azért nem vagytok ma túl hangosak nem is értem miért :D

pomac 2015.01.02. 23:22:37

@nátrium glutamát: áh csak müvelödök mindig tanul valamit az ember ha olvas :D vagy ah kérdez :D

malevil2050 2015.01.02. 23:22:50

@Mók_Ica: Én mindig tartom magam az elveimhez.

csiri bá 2015.01.02. 23:23:17

@Montezuma13: megtették, mikor még a főkanálison ment ez a trash reality, mert az még az nmhh alá tartozik most is, de a retekkettő a kezdetektől a román médiákok alá tartozott, jan egytől pedig a luxik alá a többi függelékkanálissal együtt, csak a főkanális maradt itt...

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:23:26

@csiri bá: jaj :D
pont hozzád kapcsolódik az előző párbeszédünkhöz: még az angéla is útkeresőzi robint :-O

Mók_Ica 2015.01.02. 23:23:32

@csiri bá: az durva esés lenne, ha a hátára csúszna :)))

@Micsell: jajjj.... rágondolni is fáj.....

csincsilla72 2015.01.02. 23:24:11

@malevil2050: Denisz büntetésén kiakadtam. Széthugyozott mindent, majd megbüntették Kazalt????

Gia 2015.01.02. 23:24:17

Éva butaságokat beszél..Robint kedveli több villalakó.

2015.01.02. 23:24:21

@Micsell: Ezt nem kellett volna.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:24:36

@pomac: tudom, tudom... csak a -szerintem- nem találó vagy nagyon bántó elnevezések valahogy nem tetszenek. :)
Na de mindegy, lépjünk is tovább ezen a témán.

Mók_Ica 2015.01.02. 23:24:47

@malevil2050: helyes :))

@Micsell: csendben drukkolunk edinának :)))

egyemakisszíved 2015.01.02. 23:24:49

@Micsell: Hajrá Edina! Az volt a legjobb rész, amikor hű szövetségesként beszámolt Daninak, hogy éjjel mi történt.

Gia 2015.01.02. 23:24:56

@csincsilla72: Sztem azt hitték,hogy ezen majd összevesznek.

Well... 2015.01.02. 23:25:02

@malevil2050: akkor is ha mar o sem igazan erti ???

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:26:11

@Mók_Ica: @egyemakisszíved: :))))))
a beszámolásról lemaradtam de visszanézem

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:26:12

@pomac: inkább ez, mint a jogi egyetem... :)))

Aharon 2015.01.02. 23:26:19

@Micsell: Nem vagyunk kiabálós típusúak. De miért is kellene kiabálni? Nincs itt semmi látnivaló, sima mezei anál volt, egészségükre, csak Lacinak szóljon már valaki, hogy legközelebb óvatosabba, sokkal óvatosabban, mert szétszakad az a kiscsaj. Az anus nem vagina.

vastyúk is .. 2015.01.02. 23:26:34

@Aharon: "hiszen vagina helyett popsiba rakták," szerintem akkor jöhetett rá erre Edina, mikor Fáncsi nekiszegezte, hogy akkor téged seggbe? biztos beugrott egy emlékkép hihihihihihi. Egyébként konkrétan hallottam ezt vallásos amerikai lányoktól, hogy az anál mehet, mert az nem szex, mert nem lehet belőle gyerek. én meg wtf?

pomac 2015.01.02. 23:26:39

@nátrium glutamát: gondolj Koncz Zsuzsa versére hogy szólna ha azt énekelte volna hogy " paraszt leszek fát nevelek kelö nappal én is kelek ....:DDD

másodpéldány 2015.01.02. 23:26:53

edina sokszor kérte a villában a barátait, hogyha be van rúgva ő és vagy a laci, akkor akadályozzák meg, hogy bármi történhessen közöttük, és most Zsé pont ezt akarta megakadályozni, ezért ébresztgette Lacit a nyugiban, hogy jöjjön, mert várják benn a szobában, sajnos nem sikerült felébresztenie idejében, mert visszaérkezett edina, aki elkergette zsét, és megtörtént a legrosszabb, ami történhetett vele, laci, ez az ótvar alak jól hátsón nyomta nagy nyilvánosság előtt, úgyhogy másnap úgy járkált edina leföl a vellában, mint Árvácska a Móricz Zsigmond történetben, mikor elcsavargott a tehene és hátsón erőszakolták: www.youtube.com/watch?v=xmTaUmG4S10

vajon most repes az örömtől az rtl stáb, hogy sikerült edinából árvácskát gyártania, hát roppant kínos, de ide vezetett a lány nagy féltékenykedése, önzése és erkölcscsőszködése... nem vagyok egy zsé fan, de most teljesen igaza volt, azaz lett volna, ha sikerül lacit idejében visszavinnie a szobába, akkor megmenthette volna edinát, aki most nem csak hátsón billentett árvácska lett, de ugye pont azt a szégyent hozta a családjára, amit el akart kerülni...

2015.01.02. 23:27:05

@Micsell: Angélának nem kellett volna Robinra ilyeneket mondani :DDD

csincsilla72 2015.01.02. 23:27:35

@Gia: ma a kreatívok nincsenek a helyzet magaslatán. Az egyik profi eszközökkel kínozzák, a másik helyett harmadikat szívatnak.... Mi van, a játékmester még szabin van?

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:27:51

@Aharon: imádom ahogy megmagyarázzátok a romlottlelkű minden lépését :D

Well... 2015.01.02. 23:28:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ok legyen szamozzuk oket van K1, K2 ,K3, K4 es a fiuknak milyen betut adnal ? S1,S2.....

Montezuma13 2015.01.02. 23:28:17

@csiri bá: Lényegtelen, hogy ki a tulajdonos. A lényeg az, hogy kinek, mikor sugározzák. Márpedig ez a műsor Magyarországon készült, Magyarországon mutatták be stb. Tehát a magyar médiahatóság alá tartozik annak eldöntése, hogy ez megengedhető vagy sem. Szerintem jól a hátsó fertályukba fognak durrantani és meg is érdemlik.

tvbuzi 2015.01.02. 23:28:35

zsúnak le kellett volna vetkőznie és befeküdni laci alá :DDDD

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:28:47

@egyemakisszíved: könnyen volt, Dani őt nem akarta megcekcuálni. így nincs örihari. :)))

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:28:51

@szerivan: Angéla szakember :D
Már azt hittem kedves közvetítésem nem teccett :D

Kartontigris 2015.01.02. 23:29:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Nézd! Ezzel a "Hát pffff... baszki" véleménnyel érdemben nem tudok vitatkozni. A "Tanya" elnevezés az játék elejétől a hogyvolt szótárában szerepel, te régóta itt komentelsz tehát nem értem miért most akadsz meg ezen, de nem is érdekel.
Egyebet elmondani nem tudok , kérlek szakadj le rólam!
Köszönöm!

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:29:41

@tvbuzi: próbálta, de laci megijedt és még időben a hátsó kapun távozott

Mók_Ica 2015.01.02. 23:30:04

@Aharon: @vastyúk is ..: nem vagyok anál szakértő, de attól miért lesz kék-lila mind a három popója???? sztem összevissza lett gyömködve a kiscsaj popója..... és ezenkívül még akár anál is lehetett.... bár sztem az sem csúszik olyan könnyen.....

vastyúk is .. 2015.01.02. 23:30:04

@másodpéldány: "Zsé pont ezt akarta megakadályozni" Zsé pont nem ezt akarta megakadályozni. azt mondta Dórinak, hogy el akarja venni Lacitól Edinát. Én ebből nem hallottam ki az aggódást

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:30:04

@pomac: ami József Attila, de ne merüljünk el a részletekben. :)

kismalacka 2015.01.02. 23:30:22

Hát a Laci ahogy belemarkolt Edina hajába és gyakorlatilag mint egy vizes rongyot arrébb baszta, amikor az a mellkasán feküdt, az azért mindent elárul. Edina gyakorlatilag lement felmosó rongy pozícióba. Ja, és gumibabába.

Exike 2015.01.02. 23:30:48

én csak azt nem értettem ma, h Edina miért mesélte el mindenkinek h fáj a hátsófele. mit akart ezzel (kifelé) közvetíteni? gondolom nem azt, amire végülis mindenki asszociált.

Aharon 2015.01.02. 23:30:54

@Micsell: Akkor nekem is biztos romlott a lelkem, de magam is örömmel csinálok ilyesmit, ha a partnernek nincs ellenére.... mi volt ebben magyaráznivaló? Az már gáz persze, ahogy körítették, de elfogadtam, hogy soha többet nem lenne szabad egy korty alkoholt sem adni ennek a nőnek, mert kibaszott hülye tud lenni, ha iszik.

(De pl. imádtam ahogy elkezdte mantrázni ő is a bünti alatt hogy Edina, mikroport... még mindig őt tartom a legérdekesebb karakternek.)

Mók_Ica 2015.01.02. 23:31:27

@tvbuzi: ennyire egyértelmű nem lehetett, mert akkor még ennél is egyedülebb maradt volna....

kivancsibobojsza 2015.01.02. 23:31:42

@másodpéldány: megvilágosodtam, hogy Zsut csak az emberbaráti szeretet vezette és Edinát akarta megóvni :) kösz, már majdnem félreértettem és másra gondoltam :D

bigél 2015.01.02. 23:31:52

@másodpéldány: tényleg ennyire aggódott volna Zsu Edina miatt is? mi volt pontosan? én ott lemaradtam, hogy ki akart tolni Lacival, ezért "felbérelte" Dórit, de aztán már csak a végkifejletet láttam, hogy Edina elküldte.

Aharon 2015.01.02. 23:32:13

@Exike: Eltartott egy darabig, amíg rájött, hogy miért is fáj.... legközelebb majd óvatosabbak lesznek, remélem.

Exike 2015.01.02. 23:32:27

Dóri is kezd semmivé olvadni mostanában.
Ráadásul ha elkezd Zsuval bandázni, azzal csak Zsut erősíti és magát gyengíti.

Bujumburi 2015.01.02. 23:32:32

az kiderült, hogy konkrétan miért akart kiszállni Laci a műsorból?

SpYcHo 2015.01.02. 23:32:34

@Montezuma13: Ez egy kábeles adó. Itt nem így működik.

egyemakisszíved 2015.01.02. 23:33:01

@nátrium glutamát: Azt becsülöm Edinában, hogy a játék kezdetekor elfoglalt periférikus pozíciójából be tudta magát verekedni középre, jelenleg ő a villa csalfahímjének babája. Figyelemre méltó erő és dinamika van benne. És mekkorákat tud saját magán nevetni!

Well... 2015.01.02. 23:33:24

@vastyúk is ..: nem csak, hogy nem lehet tolle, gyerek, de meg azt is elmondhatjak, hogy szuzen mentek ferjhez...(a legszebb ebben a divatban, hogy ugye nem lesz gyerek, igy nem kell gumi ...az STD az meg smafu :o))

Exike 2015.01.02. 23:34:01

Megjegyzem, Zsu tegnap miközben békülni próbált Edinával, alaposan körbemosta.
Bár lehet h egyikük sem babonás.

(Anno a BB-ben Pongó direkt nem mosta körbe Andikát, ha emlékeztek.)

csincsilla72 2015.01.02. 23:34:12

@Mók_Ica: párszor seggre eshetett a csaj, és attól kékült be.

Aharon 2015.01.02. 23:34:19

@vastyúk is ..: Amcsikat nem tudom, de az arabok rendszeresen folyamodnak ehhez a trükkhöz, a perzsák is, ugye csupa olyan helyek, ahol vallási tabuk vannak a normál coitusra vonatkozóan.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:34:31

@Aharon: :D:D :D ez annyira.... nem is tudom... aranyos volt vagymi.. :D

tvbuzi 2015.01.02. 23:34:41

edina: "most hol vagy? "neked ez így jó?"
:D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:34:41

@Aharon: anyuka kicsi lánya eljött a tévébe szerepelni és ő nem hoz az otthoniakra szégyent felkiáltással seggbe kúratja magát - gratulálok :D erre céloztam de ügyesen elengeded a füled mellett hisz nincs itt semmi gond - de ezt majd ádina anyukának megmagyarázza gondolom :)

vastyúk is .. 2015.01.02. 23:34:56

@Mók_Ica: "bár sztem az sem csúszik olyan könnyen" fene tudja. hogy is mondjam, szakértőnek nem nevezném magam.. én a standard output-ot nem használom inputnak. nevörevör. Mikor Edina azt mondta, becsusszant, szerintem a vaginájára gondolt. Nehezen tudom elképzelni, hogy csak úgy durr bele, minden segítség nélkül Laci betette, és végülis Edina is tagadja a többiek előtt. A fene tudja, voltam már kék-zöld anál nélkül is. a Rako tehetett volna síkosító autómatát is a falra

csincsilla72 2015.01.02. 23:35:19

@Bujumburi: mert jobb fejekkel szokott szilveszterezni.

Mók_Ica 2015.01.02. 23:35:24

@Bujumburi: mert a kinti életben ilyen emberekkel nem tart semmilyen kapcsolatot.... itt pedig nem tud elvonulni..... de aztán ádám és edina lebeszélte

@Exike: plasztik nem most kezd semmivé olvadni.... sztem még nem is kezdett el jáCCani.... elég semmilyen az elejétől... és ő az igazi napraforgó

pomac 2015.01.02. 23:36:23

@nátrium glutamát: jaja azt akartam irni hogy énekelte mindegy ezt már nem magyarázom ki :D(mert a végén zsu-nak nézne páran pedig még ki semesett :DD)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.02. 23:36:26

Akkor is Edina a legjobb,és a legsokoldalúbb. És ő nem árt csak saját magának. De mint a tegnapi streamben láttuk túlélte az összes megrázkódtatást.

vastyúk is .. 2015.01.02. 23:36:45

@Aharon: "ahol vallási tabuk vannak" azért ilyenkor érzem leginkább, hogy a világ szerencsésebb felére születtem.

Exike 2015.01.02. 23:36:53

@vastyúk is ..: no tegyük fel jóindulatúan h tényleg nem vót szex,
ez esetben valószínűleg csak erősen hozzádörgölte magát Laci és ettől LILUlt be. :-)
talán ezért is kérdezte meglepetten h neked ez így jó?

másodpéldány 2015.01.02. 23:36:59

@vastyúk is ..:

ha sikerül felébresztenie Lacit és bevinnie a szobába, akkor nem történt volna meg az erőszak, mert én ezt erőszaknak tartom még akkor is, ha edina utólag már nem ismerné el... és mindenáron védené lacit...

szóval igen, zsé ezt meg akarta akadályozni...

akkor most jobb nektek edina fanoknak, hogy nem akadályozta meg? nem az lett volna a sokkal jobb, ha megakadályozza?

költői kérdés, edina sajnos minden szempontból elvesztette az ártatlanságát, és megítélésem szerint erőszak történt vele szemben, amit persze ahogy ez szokott lenni soha sem fog elismerni, de azért mi láttuk, mi történt... ha netán utólag majd be akarná perelni lacit, akkor lesz sok tanúja... igaz az rtl-t is be kellene perelni mint kollaborátort...

persze tudom erre nem fog sor kerülni, de sajnálom, hogy ennyire rossz példát mutat az rtl!

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:37:02

@kismalacka: mert egy zselégerincű kis rohadék. azért válaszotta inkább ádinkát, mert zsuzsával ezt nem merte volna megcsinálni.

csiri bá 2015.01.02. 23:37:08

@Montezuma13: Hát akár hiszed, akár nem, tévedsz... az a médiahatóság jogosult hátsón baxarintani egy adott kanálist, amely alá be van jelentve... hóttmindegy, hogy a műsor hol készül, milyen nyelven sugározzák, satöbbi... de ha nekem nem hiszel kérdezz meg egy jogászt...

Aharon 2015.01.02. 23:37:12

@Mók_Ica: Ó, nem az utal rá, hanem az eksön közbeni " te most hol is vagy pontosan" kérdés, majd az azt követő aktív párzómozgás. Azt nem tudom, mitől lilult be a poppolója, de hogy attól az előkészítés és síkosítás nélküli anális penetrációtól fájt és sántikált, az bizonyos. Ő is rájött és deklarálta is amúgy, miután Fannika felnyitotta a szempilláit.

Imádtam Fanni rutinját :) kíváncsi vagyok mikor engedi majd be Godzillát a szűkebb barlangba :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:37:35

@Kartontigris: nem vitatkozni akartam veled. Kérdeztem, választ, magyarázatot reméltem. De ha mindent félre akarsz érteni vagy támadásnak venni, ám legyen.
Mellesleg milyen duma már ez, hogy "szakadj le rólam"? És még te tanyázol? :D

Mók_Ica 2015.01.02. 23:38:11

@vastyúk is ..: sztem is arra gondolt... és mondom, inkább lacci gyúrta meg kicsit erősebben azokat a popókat a nagy hevületben..... :))))))

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:39:56

@egyemakisszíved: "ő a villa csalfahímjének babája"
gumibabája. ami aljahímet maximálisan minősíti. de mindegy, minden eszközzel kiharcolta magának a szerencsétlen.

vastyúk is .. 2015.01.02. 23:40:15

@csincsilla72: "szerinted használnák? " ki tudja. nyitva kell hagyni a lehetőségeket :D

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:40:58

@pomac: én meg itten lebuktam miattad b+! :D
még a végén azt hiszik nekem is van boncmesteri diplómám. :)))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:41:22

@másodpéldány: nem hiszem, hogy Zsuzsa akár józan állapotában is bármikor arra gondolt volna, hogy meg kell mentenie Edinát Laci szexuális közeledésétől.
Ha nézted az öfit, láthattad, hogy ott szövetkezett Dórival, hogy bekavarjanak nekik azzal, hogy D. eltávolitja Edinát, közben Zsuzsa meg kihozza a nyugiból Lacit.
Mindezt csakis szarkavarási szándékkal, nem pedig erkölcs- és testnyilásvédelemből.

kismalacka 2015.01.02. 23:41:33

@nátrium glutamát: Szerintem Edina azt sem tudta hogy hol van. Ő meg ürített. Én már nem szeretném hogy Edina nyerjen, de ez elég durva volt.

csincsilla72 2015.01.02. 23:41:36

@másodpéldány: nézd, nem tudom, te mit láttál, én két csatakrészeg idiótát a paplan alatt. Önként másztak be oda és dörgölték össze a genitáliákat. Elől vagy hátul, tuggyafranc. Hogy kinek mikor mi csúszott be bárhová is, az megfejthetetlen. Ha Edina annyira hülye, hogy hagyja magát megerőszakolni, legyen az ő baja. De most komolyan.
És mielőtt elragadtatjuk magunkat, Zsu még véletlenül sem Edina megmentésére ment oda, hanem azért, hogy kicsesszen mindkettővel. Ha neki nem jó, ne legyen jó nekik sem.

Aharon 2015.01.02. 23:41:51

@vastyúk is ..: Ez bizonyos. Ahányszor arra kell mennem, és sokszor fordul elő, a legkonzervatívabb arab országokban is előfordulok, jövő héten Katar és Bahrain pl, mindig meglepődök pár dolgon... ritka elbaszott viszonyuk van a szexualitáshoz. Pedig régen volt színvonal, lásd, Muhammad an-Nefzawi: Az illatos kert c. opusát.

Mók_Ica 2015.01.02. 23:42:10

@nátrium glutamát: lacci végiggondolta, hogy melyik lány "mire használná" őt.... és ezért dobta zsut..... ennyire ő sem vak, hogy lássa....

egyemakisszíved 2015.01.02. 23:42:20

@nátrium glutamát: A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Reméljük nem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:43:44

@csincsilla72: +1 én is igy kb. igy gondolom.

És Edináról sajnos már semmi nem mossa le, hogy meganálták szilveszterkor....

Well... 2015.01.02. 23:43:44

@tvbuzi: aze a mikor a csaj konkretan rakerdez, hogy akkor te most hol vagy aze az elgondolkodtato a meretet illetoen... valahogy igy, "rakd mar be...benne vab tovig ....ja akkor, hu de nagy" :o)

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:43:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Kartontigris: relax srácok!
mert kaptok 20 perc nyugiszobát sixx bácsitól :)))

Exike 2015.01.02. 23:43:49

@csincsilla72: Zsu szerintem lazán megerőszakolta volna Lacit, ha az nem a hasán fekszik. :D

Mók_Ica 2015.01.02. 23:44:51

@Micsell: annyira azért nem.... különben nem laccci ősellenségével szövetkezett volna... és plasztik felé állította be úgy, hogy ettől a basszájba laccitól meg kell menteni edinát.....

Aharon 2015.01.02. 23:45:16

@csincsilla72: Zsuval kapcsolatban csak az mondható el, hogy nem nyugszik, amíg tényleg ki nem baszatja magát onnét... ez is hót gáz volt, szart ő Edina puncijának érintetlenségére.... az erőszakhoz, szvsz ha egy nő nem teszi teljesen egyértelművé, hogy mehet, pláne popsiba, az valahol tényleg erőszak, de itt annyira vágott volt a felvétel, hogy nem tudnám eldönteni.... majd ha adnak teljes klipet, elgondolkodom ezen, de tény, hogy határeset volt, de mivel nem volt konkrét nem, így inkább mégsem. Mondom most.

csincsilla72 2015.01.02. 23:46:17

@Exike: hát, amilyen részeg volt ő is, simán lehet. De minimum rámarkolt volna. Ha már osztják miatta, legalább legyen miért.:-)

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:46:29

@kismalacka: megkapta a beosztását, talán elmegy a kedve egy időra a kukkolástól.

Krétagarbó 2015.01.02. 23:46:38

@malevil2050: jól csinálja, már lassan az összes öfi róla szól. És itt is látszik - a kommentekből - hogy ügyes. Csak róla beszélnek a Zsu fanok is...

másodpéldány 2015.01.02. 23:47:04

@csincsilla72:

ha te így akarod látni, hogy az kicseszés lett volna mindkettővel, hogy laci nem tudja megerőszakolni edinát, aki nagyon sokszor kérte a villatársakat korábban, hogy ne engedjék őket egyedül kettesben maradni lacival, ha be vannak rúgva,

szóval, most senki sem sietett edinka segítségére zsét kivéve, de nem sikerült neki megmenteni edinát a sorsától úgy látszik, én ezt sajnálom, és lacit meg majd remélhetőleg helyben hagyják a haverjai ezért a gusztustalanságért...

most komolyan sajnálom edina édesanyját,

abszolút nem vagyok egy zsé fan, de most díjaztam volna, ha sikerül megmenteni edinát...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:47:33

@Micsell: Zsuzsából én részegen se nézek ki holmi ártatlan tréfákat... Főleg, ha az Edina+Laci viszonylatában értendő... :D
Zsuzsa képes jól keverni a kártyákat és elég okos ahhoz, hogy ne gyanakodjunk valami tudatosságra a háttérben... :)

Mók_Ica 2015.01.02. 23:47:41

@Krétagarbó: szia :))) hová tűntél???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:48:09

@nátrium glutamát: én már túlléptem. Mondhatnám úgy is, hogy leszakadtam a témáról. :D

Aharon 2015.01.02. 23:48:23

@Micsell: Eccerű pedig. Nem akart úgy maradni. Ha a kis Lacikák nem a méhszájon, hanem a vastagbélen csattannak, nem fog úgy maradni, ellenben, Fannikáék, ha így folytatják, hát nem fogadnék arra, hogy nem lesz bohóc a fiókban. Na, az szégyen így a semmire összekalapálni egy gyereket, nem egy laza análszex. (Mármint, nem a terhesség maga, az a legszebb dolog, hanem a körülmények. Méltatlan a majdani kis Dennis/Denise-hez.)

vastyúk is .. 2015.01.02. 23:48:35

@Aharon: "Muhammad an-Nefzawi: Az illatos kert" felveszem az olvasmánylistámra, mert bevallom, a keleti irodalomban eddig csak Japánig jutottam. Érdekes lehet, ha gyakran arra jársz. Bevallom én olyan helyre nem szívesen utaznék, ahol nőként nem illetnének meg azok a jogok, amikhez úgy hozzászoktam itthon.

csincsilla72 2015.01.02. 23:49:22

@Aharon: "szvsz ha egy nő nem teszi teljesen egyértelművé, hogy mehet, pláne popsiba, az valahol tényleg erőszak, de itt annyira vágott volt a felvétel, hogy nem tudnám eldönteni."

Egyetértünk. De Edinának azért lehetne több esze. Nem kislány már, hogy ne tudja, nagyon tetű dolog a végtelenségig hergelni a fickót, majd közölni, hogy bocsi, én nem szexelek. Akkó másszon le róla és viselkedjen normálisan. Gondolom, most elmereng majd azon, hogy miért is ürített Lackó a popójába.

Gia 2015.01.02. 23:49:39

Ez elhangzott,hogy Zsu megakarja menteni Edinát?Lemaradtam valamiről?Akkor nem Lacit keltegette volna,hanem megpróbált volna Edina fejével beszélni.

vastyúk is .. 2015.01.02. 23:49:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "én részegen se nézek ki holmi ártatlan tréfákat" nekem sem annak tűnt

pomac 2015.01.02. 23:50:08

@Bujumburi: ja ki, azért mert meg akarta "huzni" edinát, mert tudta edina hogy kin nem lehet semmi ,és igy végre akad neki is a végére valami, mert ugye zsu dori (fanni határeset) nem volt hajlando, vagyis voltak de rossz volt a tálalás laci részéröl i,gy már csak edina marad az be is jött :D

Mók_Ica 2015.01.02. 23:50:35

@másodpéldány: lacci azért nem akart edinával maradni kettesben, mert tudta, hogy csak szexelni akarna, egyébként akkor még nem vonzódott hozzá.... a szilveszteri kis repversében azért szép kis vallomást rittyentett ő is.... szóval már fontos neki edina.

és zsu NEM akarta megmenteni edinát, hanem ha ő nem szexelhetett laccival, akkor más se alapon akarta onnan kirángatni..... zsu nem egy jótét lélek

kismalacka 2015.01.02. 23:50:38

@nátrium glutamát: Hát igen, milyen eszelősen zavarta ki Zsut a nyugiból, teljesen kikészült hogy valaki elveheti a saját használatú kis bunkóját. De valamiért az az érzésem, hogy ez volt neki az első anál, és így nem is igazán tudta hogy mi van. Az anyját sajnálom...

bigél 2015.01.02. 23:50:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
"Edináról sajnos már semmi nem mossa le, hogy meganálták szilveszterkor."

erről sajna leginkább ő tehet, óvatosabb lehetett volna, hogy mit mond
amíg nem beszélt Fanniékkal, szerintem senkiben fel sem merült, hogy nem a szokott mederben folytak a dolgok
csak olyan volt, mint egy kislány, nem igazán akarta ő elmondani, hogy Lacival volt valami, de mégsem tudta magában tartani, ezért "célozgatott", csak rosszul

amúgy meg tökmindegy, hogyan szexelt, ha szexelt

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:51:31

@Mók_Ica: mondjuk Zsú nem hinném, hogy így lealjasodott volna, mint Edina... de talán csak naiv vagyok és szemellenzős. :)

@Krétagarbó: ez nem jelenti azt, hogy ne szavaznánk ellene bármikor. bár, Edina lassan megérdemli az 50 millát... legalább is hajlandó megdolgozni érte. ki tudja mire lesz még kapható tavaszig... :))))

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:52:14

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): kicsit kevergette most is de bejött ádina és agresszívan kizavarta a tulajdona közeléből, nálam az utóbbi gázabb cselekmény :)
@Mók_Ica: dóri annyira KO volt h vevő volt a szövetkezésre (plusz előző mondatom vége) :)

pomac 2015.01.02. 23:52:47

@Exike: a körbsöprést vágom de a körbe felmosást azt nem :D

Krétagarbó 2015.01.02. 23:53:00

@tvbuzi: én ezt nem feltètlenül értettem ezt a segglyukára.
De ha anál volt is, nekem sokkal kiábrándítóbb volt, hogy ennyire seggrészegen tolták. Laci a világáról nem tudott, neki akár az is mindegy lett volna, ha Edina hónaljába élvez el...

Kartontigris 2015.01.02. 23:53:17

@nátrium glutamát:
Én mint jeleztem is, befejeztem. Hosszú nevű izéke képtelen feldolgozni az információkat.

nátrium glutamát 2015.01.02. 23:53:23

@kismalacka: még lógott a szájából az ebéd!
első anál és milyen durván. azért ezt a lacigyereket sem ártana jól seggbeszekszuálni, hogy érezze miről van szó.

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:53:41

@Aharon: és ehhez anyuka remélem otthon boldogan mosolyog :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.02. 23:53:54

@másodpéldány: te megint rémeket látsz. Pont hasonlót vizionáltál az V. szériában is, visszaköszönnek a szavaid, amikor folyamatosan fel akartad jelenteni az RTL-t, hogy nem tesz semmit, amiért Attila verbálisan abuzálja Kingát.

Ha akkor kiviszi Zsuzsa Lacit, akkor is csak idő kérdése (lett volna), hogy mikor történik köztük valami ... "olyan".
Bár erőszakról szerintem nincs is szó. De ha mégis, akkor most inkább Edina volt a kezdeményezőbb, akármi történt is köztük.

bigél 2015.01.02. 23:54:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azt én sem hiszem, hogy Edina védelme vezette volna, ugyanakkor senkinek nem ártott volna azzal, ha sikerül a kis "tréfája"

Mók_Ica 2015.01.02. 23:55:44

@nátrium glutamát: nem tudom mit csinált volna... ő sem volt tiszta, alkoholilag....

@Micsell: dóri elemi erővel gyűlöli laccit.... ezt használta ki most zsu......

másodpéldány 2015.01.02. 23:55:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

na most már szakadj le rólam te kis szériagyilkos

Aharon 2015.01.02. 23:56:32

@csincsilla72tt: Ezt mi, pasik, szaknyelven úgy hívjuk, hogy szűz kurva, de itt nem ez volt. Akarta ő, piszkosul nagyon akarta, de folyamatosan adja magát lejjebb és lejjebb, mert megígérte anyukának (aki szerintem most költözik át Csángóföldre, vagy bútorozik össze Fanni anyjával Jan Mayen szigetén) de nem arról van szó hogy nem akarta volna. Akarta, nagyon, és mindent megtesz napok óta azért, hogy Basszájba ne aludjon el öröm nélkül.

tvbuzi 2015.01.02. 23:57:15

@Krétagarbó: én sem úgy gondolom, hogy feltétlen a segglyukára értette...tologathatta ezerrel a két partja között is pláne miután hasra fordította

Mók_Ica 2015.01.02. 23:57:28

@Micsell: én egyik anyuka helyében sem lennék büszke... ha már itt tartunk....

Gia 2015.01.02. 23:58:24

Megtudjuk mi történt ha majd Laci elmeséli Ádámnak és esetleg leadják..A lovag..pff..

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:58:42

@Mók_Ica: így van, ügyesen felismerte, melyik oldalról tudna szövetségesfélét keríteni ahhoz h a jól bevált bt-jét, ahonnan kidobták, visszatámadja
imént már vizionáltam egy zsu-dóri-maci-ádám szövetséget

csincsilla72 2015.01.02. 23:58:53

Maradjunk annyiban, hogy kivétel nélkül mind el volt ázva. És ilyenkor csinál az ember sok vállalhatatlan dolgot. A józanodásnál fájt a fej, a popó, kinek mi lett fokozottan igénybe véve.
Edina anyukáját azért sajnálom, gondolom, neki holnap is kell boltba mennie. Reméljük, nem sok ismerős háztartásában van RTLII.

tvbuzi 2015.01.02. 23:58:57

@Gia: laci szerintem nem emlékszik kristálytisztán mi történt :D

Micsell (törölt) 2015.01.02. 23:59:41

@Mók_Ica: igen köszönöm, én csak ennyit akartam hallani és ezzel is egyetértek :*

Krétagarbó 2015.01.02. 23:59:45

@Mók_Ica: nincs nagyon kedvem. Meg van más dolog is:)

Mók_Ica 2015.01.02. 23:59:54

@Gia: na igen, ez lacci nagy negatívuma, hogy elég gázul kibeszéli a történéseket ..... kíváncsi leszek, hogy erről vajon mit fog mondani? mire emlékszik???

bigél 2015.01.03. 00:00:01

@csincsilla72:
"Maradjunk annyiban, hogy kivétel nélkül mind el volt ázva. És ilyenkor csinál az ember sok vállalhatatlan dolgot. "

Pontosan.

tvbuzi 2015.01.03. 00:00:11

@csincsilla72: szennylapok biztos vannak ott is. szerintem fanni szüleivel indul lebontani a villát?)))

csincsilla72 2015.01.03. 00:00:39

@Aharon: hát, nem irigylem a szüleiket. Iszonyat kínos lehet a dolog.

Aharon 2015.01.03. 00:01:13

@vastyúk is ..: Ha leányzó vagy, nem ajánlom, tényleg nem. Én elfogadom, hogy ott ez a társadalmi rend, némileg már helyzetben is vagyok (bár pl. Szaúdban alig) de nekem sem tetszik, továbbmegyek, undorít. Amúgy az európai - amerikai nők is sokat tesznek azért, hogy kutyába se nézzék őket, erről kilométereket írogathatnék.... de nagyon off. Bár Dóri miatt annyira nem is :)

Amúgy, sixx, 1500 dirhamért simán kapsz két ukrán vagy moldáv csajt egy éjszakára bármelyik dubai műintézményben... bár Dóri, mivel Playboy nyuszi volt, lehet magasabb tarifákkal dolgozhatott, és nem is a paki negyedben.

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:01:18

@Gia: "Megtudjuk mi történt ha majd Laci elmeséli Ádámnak és esetleg leadják" Tutiiiii. Milyen igaz Gia

csincsilla72 2015.01.03. 00:01:32

@tvbuzi: hát, ebben biztos vagyok.

Mók_Ica 2015.01.03. 00:01:39

@Micsell: ádám sztem marad lacci mellett....

@Krétagarbó: oké.... :(

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:02:26

@Aharon: "Bár Dóri miatt annyira nem is :)" hehehehehheheheheheheheheheheheheheehehehehe

Gia 2015.01.03. 00:02:55

@vastyúk is ..: Kérdés,hogy leadják-e?Csoda,hogy a Belavalóban nem foglalkoztak az esettel,de majd biztos holnap Au.

Krétagarbó 2015.01.03. 00:03:07

@nátrium glutamát: a negatív reklám is reklám. Meg nem biztos, hogy azok vannak többen, akiknek jobban lehet hallani a hangját. Egyelőre az a jó ebben a szakaszban, ha nem tuja.

Aharon 2015.01.03. 00:04:00

@Krétagarbó: Igaz. Utálom, amikor ennyire lealacsonyítják a szexet, akárki teszi. Mármint az anál oké, de minek olyan csatakrészegen csinálni, hogy utána ne is emlékezz rá? Ehh.

tvbuzi 2015.01.03. 00:04:27

@Micsell: igaz

ajmama hol késik?

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:04:30

@Gia: "Csoda,hogy a Belavalóban nem foglalkoztak az esettel,de majd biztos holnap Au. " :). Meg Lilu sem nyomatékosította. csak annyit mondott, hogy valami biztos történt. Lehet, hogy így akarják előkészíteni a blikk címlapot :D

Haplo 2015.01.03. 00:04:59

@másodpéldány: te tenyleg komolyan elhiszed hogy Zsu meg akarta menteni Edinat? ezt most komolyan? en nezek masik rendezvenyt?

meg ahogy latom annyit volt hangoztatva ez a megeroszakolas, hogy a kommentelok kezdik tenykent kezelni...

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:05:38

@Mók_Ica: dóri még átcsábíthatja hisz szilveszterkor is ott fetrengtek egymáson
na persze mondom, csak vizionálgatok :)

Krétagarbó 2015.01.03. 00:05:39

@tvbuzi: én is inkább erre tippelek. Az análhoz túl durván tolta Laci, az azért nem szokott csak úgy becsússzanni...

Krétagarbó 2015.01.03. 00:06:35

@Mók_Ica: megyek is, mert nem fogok bírni magammal. Sajnálom én is:(

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:06:58

@Krétagarbó: nocsak, Zsútól idézel? ledöbbentem teljesen! mire vége a szériának együtt lógatjuk a lábunkat a bícsen? ;)

Jemi 2015.01.03. 00:07:39

Tudom hogy béna kérdés de a pasiknak csatakrészegen felállhat annyira hogy képes legyen az análra?:) (merthogy oda nehezebb betenni..)

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:07:45

@Haplo: "kezdik tenykent kezelni... " én még nem. még az anált sem. Igazából senki sem tudja mi történt pontosan. GIA-val megegyeztünk, hátha holnap Laci elmeséli Ádámnak

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:08:59

@eatpray: rakjatok ebbe olyan opciót, hogy "érdektelen", mert így hiába szórjátok :)

másodpéldány 2015.01.03. 00:09:07

Ahelyett, hogy edinát bevették volna az X faktorba, inkább a villába sorozták be, a szerencsétlenjét, ahol ország világ előtt meggyalázták, lacit láncon vezettetném ki a villából,

lehet laci előre érezte, hogy valami baj fog történni, valamit rosszat fog elkövetni, és ezért akart kimenni a villából, ki is kellett volna, csak nyilván nem olyan egyszerű kimenni a szerződés miatt.. szóval nem sikerült időben maga elől, a legrosszabb énje elől kimenekülnie a villából...de attól még az erőszak erőszak...

Mók_Ica 2015.01.03. 00:09:38

@Krétagarbó: nem tudom biztosan, csak sejtem az okokat.... én várlak, mindig :)))

egyemakisszíved 2015.01.03. 00:10:01

Én már attól kék-zöld foltos leszek, ha erősen megfognak.

Gia 2015.01.03. 00:10:29

@másodpéldány: Most meg azt hiszed,hogy Laci ezt akarta a távozásával megelőzni? :-) Kész.....

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:10:31

@másodpéldány: és ha rosszul összevágott ofit láttunk és laci csak azután akart kimenni a villából miután felfogta?..

tvbuzi 2015.01.03. 00:10:45

@Jemi: az enyém max félárbóc ha sokat ittam

beacska 2015.01.03. 00:10:56

@Aharon: :D csak neeem? hát már arról is a gonosz boszi tehet, h csúnyán fenékbe lett nyomva a szegény kis ártatlan???

röhej

Mók_Ica 2015.01.03. 00:10:59

@Micsell: én nem tőle hallottam először :)))))))

Haplo 2015.01.03. 00:11:57

@vastyúk is ..: szerintem se volt se eroszak se anal... most komolyan, ha anal meg eroszak, az okozhat sok mindent, de a kek-zold foltokat pont nem tudom elkepzelni, inkabb belso serules ilyesmi, meg azt azert nem hagyja szo (jajgatas) nelkul... En is inkabb arra tippelek, hogy farpofak koze ment, meg kerdezte is Edina hogy most hol vagy? es es neked jo igy? es attol viszont lehetnek kek-zol foltok, ha erovel folyamatosan utogeti a feneket, olyan mintha jol elfenekelne, csak jelen esetben nem tenyerrel hanem combbal/agyekkal. De ez ettol se anal se eroszak nem lesz. Szerintem.

másodpéldány 2015.01.03. 00:13:04

@eatpray:

szavaztam az easy pollon, de nem mutatta az állást, csak megköszönte, hogy szavaztam, szóval légyszi írd ide...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 00:13:06

@Haplo: egy kivételtől eltekintve, szerintem nem hiszi itt senki, hogy erőszak történt volna. Az öfiben láthattuk/hallhattuk Edinát eksön közben, hát igencsak tetszhetett neki az, ami történt...

Mók_Ica 2015.01.03. 00:13:31

@Haplo: én is hasonlót írtam fentebb, bár nem vagyok anál szakértő... :))

Haplo 2015.01.03. 00:13:43

@Mók_Ica: hivjuk a villanovert, pszihomokust :)

bigél 2015.01.03. 00:13:57

@másodpéldány:
szerintem ezt most hagyd abba :( nem utalt semmi arra, hogy erőszak lett volna

Well... 2015.01.03. 00:14:55

AY MAMA, QUE PASO .. merre vagy nem mondtad el az esti mi streamunk aki a mennyekbol..... nincs is ON :o(

kismalacka 2015.01.03. 00:14:56

@másodpéldány: Hol volt erőszak? Én nem láttam.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 00:15:02

@Haplo: az előző, hozzád intézett hsz-emben ilyesmit kezdtem még el leirni, de nem bonyolódtam bele aztán.... szóval +1000, én is igy gondolom. :)

Mók_Ica 2015.01.03. 00:15:04

@Haplo: én csak sima mókus vagyok, nem pszicho :))))) szólhatunk a nővérnek :)))

másodpéldány 2015.01.03. 00:15:05

@Haplo:

úgy sántikált másnap a edina, ahogy a Móricz novellában árvácska, miután megerőszakolták:

ezt a járást nem lehet mímelni...
www.youtube.com/watch?v=xmTaUmG4S10

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:15:24

@beacska: csak zsu hibája lehet, ki másé :D
@Mók_Ica: mesélj :)

csincsilla72 2015.01.03. 00:16:16

@másodpéldány: jézusom, ne essünk már túlzásba. Egyrészt nem hiszem, hogy az az anál tényleg az volt, mert az talán némileg fájdalmasabb lett volna, Edina meg nem nagyon visítozott. Másrészt felnőtt embereket ne kezeljünk már óvodásként. Ha erőszakolják, akkor kiáltson, rúgja le magáról, állítsa le. Erről szó sem volt, tehát Edina sem definiálta a történteket erőszaknak. Hagyjuk már ezt meg neki.

beacska 2015.01.03. 00:16:36

@Micsell: én is erre gondoltam...furfangos dolog az idő ;)

ygan_rev 2015.01.03. 00:16:45

440 szavazat érkezett eddig és 56 - 44 Ádám javára.
www.easypolls.net/poll.html?p=54a5c7a9e4b09d0221fbfbf7

kismalacka 2015.01.03. 00:16:53

@Haplo: De akkor mi csúszott be és hova?

Jemi 2015.01.03. 00:16:56

@tvbuzi: nah mondomén..

Szerintem, bár nem láttam a foltokat az attól lehet hogy vehemensebben megfogták vagy ráütöttek..az hogy sántikált meg attól lehet h izomláza van a lovaglástól..
Azért ha anál lett volna azt biztosan hallják..:)
a most hol vagy kérdés meg arra is utalhatott hogy laci be akarta tenni edinának de nem rossz lyukkal probálkozott..részegen ugye..
Az análnak szerintem nincsenek ilyen külsérelmi nyomai..

Haplo 2015.01.03. 00:17:05

@Mók_Ica: szakerto en sem, de egy keveske anatomia ismerettel azert rendelkezem :)
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igy van. Es ezzel a kek-zold fenek meselessel pont azt akarta elmeselni hogy volt valami, de nem UGY. Csak hulyen adta elo, es pont fanninak, akit azert nem az eszeert szeretunk, o volt aki rogton azt szurte le belole, hogy anal volt. Dani kozelebb jart, o veresre gondolt, vegul is atvitt ertelemben inbkabb veres, fasszal veres :D

bigél 2015.01.03. 00:17:11

@másodpéldány: azt tudod ugye, hogy ez egy film? ezek szerint a film kedvéért a kislányt megerőszakolták, mert mímelni nem lehet???

Krétagarbó 2015.01.03. 00:17:41

@nátrium glutamát: nem, én ezt talán Madonnától ismerem, meg G. Zsazsától.
De attól még koktélozhatunk a biccsen együtt, feltéve ha Zsún kívül más dologban nem vagy véleményagresszor. (VV-ről meg nem dumálunk:)

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:17:48

@Haplo: majd meglátjuk. // szerintem a lila foltok nem zárják ki az anált. A sikosító hiánya már gyanúsabbá teszi a dolgot. De ki tudja.. Csak spekulálunk itt.
"Edina hogy most hol vagy?" "és neked jó így" egyet zár csak ki, feltehetően a vaginát

Well... 2015.01.03. 00:18:00

@Haplo: ja az anal nem okoz kek zold foltokat...csak popsi fajdalamat...te konkretan lattad a foltokat ? vagy csak azt hallottad, hogy az edina kek zold foltokkal magyarazza a popsi fajdalmat.... konkretan ?

Haplo 2015.01.03. 00:18:01

@kismalacka: a farpofak koze Laci farka :)

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:18:25

@beacska: láttunk már ilyen szerkesztői túlkapásokat :D

tvbuzi 2015.01.03. 00:18:55

edina azt is mondta, hogy becsúszott:)))

Well... 2015.01.03. 00:19:20

@csincsilla72: na +1x nincs visitas, mert partivirsli van.....

Haplo 2015.01.03. 00:20:29

@Well...: nem lattam, de ha azt se hisszuk el amit mondanak, akkor teljesen felesleges talalgatnunk, mert onnantol mar fan-fictiont is irhatnank, hogy szerintunk hogy volt/van/lesz/lett volna :) Kekzold foltokat mondott, meg hogy faj mindket feneke (mindket farpofara gondolt), en ezt lattam, halottam, ezt veszem tenynek, most abba nem akarok belemenni, hogy hazudott-e vagy sem, mert semmi ertelmet nem latom, nem fantazialni szeretnek, hanem valahogy ertelmezni a lattottakat, es az egeszet csak azert irtam, mert megdobbentett, hogy van aki ebbol azt szurte le, hogy anal megeroszakoltak.

Mók_Ica 2015.01.03. 00:20:29

@Micsell: te zsutól hallottad ezt először?? :)))

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:21:12

@Krétagarbó:
a koktélt meghagyom kegyednek. a véleményemet meg magamnak. tartom magunkat annyira, hogy másról is tudjunk beszélgetni ;)

kismalacka 2015.01.03. 00:21:29

@Haplo: Hát az végig ott volt...ha ott volt. De Edina ezt úgy mondta, hogy egyszer csak véletlenül becsúszott. A farpofák közé? :)))

Haplo 2015.01.03. 00:21:42

@vastyúk is ..: azert az analt is kizarja szerintem... azt azert erezte volna ha ott jar, nem kellett volna megkerdeznie :)

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:21:50

@Mók_Ica: úgyis tudod h zsura vezetem vissza :D

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:22:43

@kismalacka: "csúszott be és hova" a kuki a nuniba :D

csiri bá 2015.01.03. 00:23:22

bakke ti itt mit össze nem analizáltok. :DDDD

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:23:43

@Haplo: "azt azert erezte volna ha ott jar, nem kellett volna megkerdeznie :) " Valószínűleg igazad van.

Mók_Ica 2015.01.03. 00:24:29

@Micsell: oksa :) de akkor sem ő találta ki.... a vv7ben viszont ő használta.... ebben kiegyezhetünk :)))

kismalacka 2015.01.03. 00:24:49

@vastyúk is ..: :D Az is olyan furcsa volt, hogy megkérdezte, hogy hol jár? Lehet hogy arra gondolt, hogy meddig bírja még tartani, és nem földrajzilag gondolta..:))

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:25:17

@csiri bá: a múltkori maciféle fingreszelés után becsúszott az analizálás is

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:25:21

@csiri bá: Tiéd a top3 komment, most már állítsd le magad, mert alig maradt borom és azt is kiköpködöm :D

Well... 2015.01.03. 00:25:36

@Haplo: ja az eroszak az kicsit feszegeti a hatarokat.... en inkabb az aharon velemenye fele hajlok...sulyosan alkoholos alapotban elkovetett qfircolas.... kulonben meg ha nem lett volna semmi az edina akkor is konkretan ugyet csinalna belolle, mert igy mindenkit meggyozhet arrol, hogy a laci csak is az ove...lam szereti is tenyleg meg " oszinten" hisz megpocsekolta....

a leanynak lassan (faszt lassan mar napok ota )zsenge kora sem mentseg....konkretan segitsegre van szuksege

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:25:38

@kismalacka: "nem földrajzilag gondolta" nekem földrajzinak tűnt, mert utánna megkérdezte, hogy és jó-e úgy

Mók_Ica 2015.01.03. 00:26:13

@Haplo: proktológus?? :))) (vicceltem) ha van időd és kedved, olvass vissza, nagyon hasonlót írtam, mint te :)))

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:26:19

@Mók_Ica: imádok dűlőre jutni Veled :D

kivancsibobojsza 2015.01.03. 00:26:34

bezzeg ha valaki bekukkolt volna a takaró alá, akkor most mindent tudnánk :))))

A tévé viszont megérdemelné a büntetést, mert ők döntik el, hogy mekkora mennyiségű piát adnak nekik és ez szerintem most túl sok volt

párnaevő 2015.01.03. 00:27:27

@Haplo: a hol jársz vsz nem azt akarhatta jelenteni, hogy hol a kukid, hanem, hogy mennyire khm jó

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:27:28

@kismalacka: "nem földrajzilag gondolta"
na bazz! :D

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:28:07

@kivancsibobojsza: "bezzeg ha valaki bekukkolt volna a takaró alá," ugye-ugye

kismalacka 2015.01.03. 00:28:23

@vastyúk is ..: Hát akkor ez a téma a VV7 Lost-ja :)

Mók_Ica 2015.01.03. 00:28:58

@Micsell: mindenkinek így kellene.... hisz mi még ellenfelek sem vagyunk, nemhogy ellenségek.... :))) ide pedig jólérezni magunkat járunk... legalábbis a többség

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:29:24

@kismalacka: hihihihihihiihihhiihihi. szerintem holnap kiderül, hogy mi volt.

Haplo 2015.01.03. 00:29:26

@Mók_Ica: boncmester vagyok, alias Vikacsu,, most lebuktattam magam, a francba :) Elkezdtem visszaolvasni, de valami szurore lenne szuksegem, megdobbent, hogy az elmult napokban mennyit valtozott itt a hangnem. En se szeretem egyik masik szereplot, de attol azert tartozkodom, hogy ilyen jelzoket hasznaljak rajuk, mint itt egyesek, szinte frocsog a kepernyom a sok gyulolkodestol, ledobbentem, komolyan. Azt hiszem maradok inkabb ejszakai muszakban, akkor kevesebben vannak itt es talan normalisabb a hangvetel is.

másodpéldány 2015.01.03. 00:31:16

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél):

Móricz Zsigmond egy IGAZ történet alapján írta az Árvácskát...

ha nem hiszed járj utána, ez ugyanis nem hit kérdése...

www.youtube.com/watch?v=xmTaUmG4S10

edina saját magának se fogja erőszaknak mondani, nagyon sok nő az ilyesmit még magának is letagadja, és csak évtizedekkel később ismeri el és fogadja el az erőszak tényét, de ahogy edina sokszor könyörgött a villatársaknak, hogy ne engedjék, hogy ilyesmi történjen, és hogy akadályozzák meg, hogy együtt legyenek lacival, ha részegek, arra utal, hogy nagyon félt ettől az eshetőségtől, sok minden miatt...

sajnos most ő maga akadályozta meg a megmentését azzal, hogy elkergette Zsét... ez nagy hiba és pech mindenkinek, elsősorban neki és persze a családnak...

Mók_Ica 2015.01.03. 00:31:28

@Haplo: igen, a hangnem eléggé megváltozott..... pont ezt említettem az imént: hisz mi még ellenfelek sem vagyunk, nemhogy ellenségek.... :))) ide pedig jólérezni magunkat járunk... legalábbis a többség

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.03. 00:31:35

@Haplo: Egyébként viszont nem tök mindegy...! A mai öfi nagyon el vette a kedvem... Egy karaktert/ szereplőt sem vitt a szimpátia pozitív tartományba, valamint rettentően egyoldalú volt a story board, melynek lényege, hogy volt Edina és 9 tuja körülötte...

pomac 2015.01.03. 00:31:55

@Krétagarbó: fájt is neki rendesen másnap :D

Bujumburi 2015.01.03. 00:32:02

@Well...: te melyik országban élsz? :)

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:32:10

@kivancsibobojsza: miért, olyankor nem felnőtt emberek? elvileg annyit isznak, szexelnek, analizálnak, amennyit csak kedvük tartja. max. erről a délutáni ismétlében csak homályos utalásokat tehetnek.

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:32:23

@Haplo: "egyesek, szinte frocsog a kepernyom a sok gyulolkodestol" az a trükköm, hogy megjegyzem, ki az aki így ír, és azt onnantúl kezdve nem olvasom :D. Nem napszakfüggő.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.03. 00:32:27

@VV Erőlegény: A tök mindegy... után kérdőjelet akartam tenni.

Mók_Ica 2015.01.03. 00:33:38

@másodpéldány: a történet igaz, Czinkóczi Zsuzsa járása pedig rendezői utasítás.... ugye nem gondolod, hogy az eredeti történést vették filmre??? erre próbált utalni kanapé kommenttárs.....

bigél 2015.01.03. 00:33:50

@másodpéldány: figyelj attól, hogy igaz történet alapján írta Móricz Zsigmond a történetet, a kislány filmbeli járása nem bizonyít semmit: ő csak egy kislány, akinek mondták, hogy mászkáljon a felvétel alatt - ezt arra bizonyítékul használni, hogy Edinát megerősdzakolták, emrt ő is hasonlóan ment, eléggé nonszensz

bigél 2015.01.03. 00:34:39

@Mók_Ica: köszönöm! :D bár nem hiszem, hogy sokat ér :(

Mók_Ica 2015.01.03. 00:36:26

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): másik rendezvényen van ő vagy mi :))) követem vastyúk példáját :))))

csincsilla72 2015.01.03. 00:37:27

@másodpéldány: nézd, Edina imád a középpontban lenni. Imádja hangsúlyozni, hogy mire lehet képes, ha részeg. Mindez nagyszínpad, hangsúlyozandó, hogy micsoda tűzrőlpattant kiscsajról van szó, akit meg akar az alfahím dönteni. Tudjuk, hogy ilyen. Ha tényleg aggódna, akkor azzal kezdené, hogy nem iszik. De mivel szó sincs aggodalomról, tulajdonképpen élvezi, hogy megmásszák és majdnem megreszelik. Itt a majdnem valszeg nem jött össze, de ezt magának köszönheti.
Egy nőnek pedig meg kell tanulnia megvédeni magát.

Haplo 2015.01.03. 00:37:53

@párnaevő: na, csak visszakerestem azt a reszt, mert mar en se emlekeztem pontosan, nekem akkor az jott le hogy foldrajzilag zaz anatomiailag erti. Azt mondja konkretan: Most hol vagy? es ez igy neked jo? hat te hihetetlen vagy tenyleg. Ez nekem kizarja az analt, azt nem kell megkerdezni, azt erezne :D de kizarja a vaginat is, mert azt is erezne :D valahol olyan helyen jarhatott, ami nem is faj, de nem is erezni kulonoskeppen, raadasul szokatlan... na mindegy, kianalizaltam magam :D

másodpéldány 2015.01.03. 00:38:21

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél):
@Mók_Ica:

a helyzet az, hogy a rendezői utasítás arra vonatkozott hogyan kell járnia, azt utánoztatták vele, hogy hogy hogyan jár valaki, akit meghágtak hátulról és kisebesedett a hátsója, szóval ez éppen hogy nem érv, hogy az egy rendezett jelenet, mert épp ez a lényege, megmondták neki hogyan járjon, kicsit terpeszben... és nézd meg újra, hogy járkált a házban edina másnap, és hogyan járkált árvácska... nah, ha tagadásban akartok maradni, parancsoljatok,

én személy szerint jobban örültem volna, ha zsének sikerül lacit visszavinnie a hálóba...

bigél 2015.01.03. 00:38:23

@Mók_Ica: vagy csak jó az anyag :D nekem is kell belőle ;)

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:39:58

VV Folytatjuk ma kitol velünk - vagy csak Ay Mama nélkül nem hajlandó dolgozni

Veder1 2015.01.03. 00:40:33

Szerintem Másodpéldány rtl-es vagy indexes, és azért irkál ökörségeket, hogy kommenteket generáljon. Én szóltam!

Well... 2015.01.03. 00:40:50

@Micsell: en szoltam nem mondta el a raolvasos imat...igy nincs is stream :o(

Mók_Ica 2015.01.03. 00:41:32

@Vödör: köszi :))) asszem tudtuk, tudtuk, csak nem sejtettük :))))

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:41:34

@Micsell: be kéne másolni az imát tegnapról. hátha... :)

bigél 2015.01.03. 00:42:44

@másodpéldány: izé ...arról egyébként még nem hallottál, hogy a heves.ámde konszenzuson alapuló szex is tud ilyen tüneteket produkálni (mármint hogy kissé nehezen jár az ember lánya)
én úgy hallottam, van ilyen ;)

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:43:03

@Micsell: "csak Ay Mama nélkül nem hajlandó dolgozni" hihihihihihi

párnaevő 2015.01.03. 00:44:37

@Haplo: én úgy értettem, hogy másodjára konkrétabban visszakérdez, mert a tökrészeg Laci elsőre nem értette. De nem néztem vissza, úgyhogy lehet, hogy egyértelműbb volt. Viszont akkor miért fájt neki annyira, hogy a járásán is ennyire meglátszott? Na mindegy, leakadhatunk erről :))

csincsilla72 2015.01.03. 00:45:31

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): csak hallottad?:-)))
Edina nem szende szüzike. Ha bódultságában rossz lukra csúszott Laci, hát annyi baj legyen. Terhes nem lesz a csaj. Ha mégis, akkor meg végre tudni fogjuk, hogy hova csúszott be az a hímvessző.

bigél 2015.01.03. 00:45:49

@Vödör: hacsak úgy nem

csak az a baj, hogy nagyon veszélyes dolog ilyeneket írni, simán kikerülhet innen a HV-ról és bizonyított tényként terjedhet tovább

egyébként meg ott vannak kamerák, ha bármi olyan lett volna, amire másodpéldány utal, akkor ne gondoljuk már azt, hogy nem lépnének semmit, utána pedig jól be is mutatnák az eksönt

tvbuzi 2015.01.03. 00:45:55

laci még azt mondta az első nap, hogy edina nem valami szép lány:D

Haplo 2015.01.03. 00:46:49

@párnaevő: mondom, szerintem azert, mert tutogette a csipojevel/agyekaval a feneket, az olyan mintha jol elfenekelnenek, az is qrvara tud fajni, es az tenyleg okoz kekzold foltokat.

másodpéldány 2015.01.03. 00:46:49

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél):

valóban van ilyen, csakhogy ez nem volt konszenzusos szex, edina nem szerette volna az elhálást, erről többet nem kívánok vitatkozni, hisz ott van filmen, ha te nem látod, hát nem látod, nekem nem dolgom senkit meggyőzni.

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:47:39

@nátrium glutamát: aki először megtalálja, kap egy bónusz macit?

@vastyúk is ..: @Well...: kezdenék rászokni az on-ra erre tessék :(

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:47:59

@tvbuzi: előről nem jött be neki... :D

vastyúk is .. 2015.01.03. 00:48:05

@tvbuzi: "edina nem valami szép lány:D " Így jártam anyátokkal, hableány effektus

Well... 2015.01.03. 00:48:11

na hatha megtudjuk teveszteni a retket ...

AY MAMA, QUE PASO 2015.01.01. 23:59:18

Ó Uram!!!Minden mannád a mennyekből most másold a monitorra, majd maradjon mindörökké!!Kérlek!!Ámen!!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.03. 00:48:55

A mai öfi megnézése után sem értettem meg viszont, hogy Laci fejében miért fordult meg újra a verseny feladás. Valami olyasmiről beszélt, hogy kinn nem tudná felvállalni magát és az arcát vesztené... Érdekelne, hogy ki mit értett meg, vagy ért bele Lacinak ebbe az okfejtésébe?

Well... 2015.01.03. 00:49:16

@Micsell: a macit megtarthatod :o)

párnaevő 2015.01.03. 00:49:46

@Haplo: lehet, végülis ki tudja meddig csinálták ezt, összevágásból nem derül ki

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 00:50:00

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): :D:D vigyázz vele, darázsfészekbe nyúlsz ezzel! Mer' olyan márpedig nincs, hogy egy nőnek fájdalmas lehet a szeksz, vagy utána! Mert akkor az csak a férfinak lehetett jó! :D

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:52:08

@Well...: :DDD
macis poént is +1-ezem :D

Haplo 2015.01.03. 00:52:46

@párnaevő: igy van... lehet felkerul majd az egesz vagatlan, mar ha van mutogatnivalo azon kivul amit lattunk. De vegul is annyira azert nem izgat a kerdes :) es mivel az online stream link is vegleg megszunt, kenytelen vagyok lemondani az ejszakairol is...

bigél 2015.01.03. 00:52:49

@csincsilla72: történt, ami történt, valójában az ő dolguk
Várható volt egyébként, hogy nem tudja magát tartani Edinka (és Laci sem), de nincs is ezzel baj.
Remélem, nem lesz semmi gond belőle, sem testi (kisLackó vagy Edinka), sem lelki.
Nem csípom az Edina által megformált karaktert, de nagyon sajnálnám, ha később bármi negatív következménye lenne ennek az estének, ill. úgy általában a Lacival való kapcsolatának.

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:53:32

@Well...: +1 :))

@Micsell: akkor most well űzi a macit a málnásba? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 00:54:30

@másodpéldány: "edina nem szerette volna az elhálást" és ezt mi alapján mondod?

Ha nekem nem akarsz válaszolni, akkor tedd meg csak úgy, de ha egyáltalán nem válaszolsz, akkor tényleg nem lehet komolyan venni téged.

párnaevő 2015.01.03. 00:55:05

@VV Erőlegény: én azt, hogy kijön belőle a hisztis gyerek, ha iszik, aki arra vágyik, hogy mások győzködjék, hogy de neki ott a helye, és milyen fontosak neki. És ezt Edina szívesen megteszi neki minden alkalommal, ezért Edina fontos Lacinak. Bár Ádámnak meg mindenkit leparasztozott előtte, beleértve Edinát is. Hát ő meg ilyen, na :)

Micsell (törölt) 2015.01.03. 00:55:24

@nátrium glutamát: bízom benne h csak viccnek szánta :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 00:56:36

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): nem!!! Mert egy harmónikus szekszaktusban a férfi igenis figyel arra, hogy a partnerének ne legyen kényelmetlen vagy megerőltető az együttlét. Az izomláz már annak a jele, hogy a Nő fizikai korlátait feszegetve történt az aktus, ami már kvázi erőszak. Mit nem értesz!?!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.03. 00:57:01

@Haplo: Teljesen az RTL-nek vagyunk kiszolgáltatva... :-)

nátrium glutamát 2015.01.03. 00:58:06

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): "negatív következménye lenne ennek az estének, ill. úgy általában a Lacival való kapcsolatának"
szerintem számára már az negatív, hogy belebotlott egy ilyen taplóba. bónuszként még bele is zúgott.

bigél 2015.01.03. 00:58:08

@párnaevő: Az is benne lehet, hogy nem tudta, hogy mire vállalkozik, nem mérte fel, hogy mennyire bírja ezt az önkéntes száműzetést, ahol még a társait sem válogathatja meg. Úgy tudom, nem nézte a korábbi VV-ket, nem látta, hogy mit hoz ki az emberekből ez a nagyon zárt, ingerszegény közösség.

Bujumburi 2015.01.03. 00:58:44

@tvbuzi: konkrétan, hogy amikor Edina és Vikcsu fürdött este, még a kamerákat is kikapcsolták a kameramanok... :D de akkor még azt hitte, hogy a menőség ugyanazt jelenti bent , mint kint :P

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 00:58:46

Az amúgy normális, hogy épp ebben a pillanatban is tüzijátékozik ill. petárdázik valaki?

Well... 2015.01.03. 00:58:47

@nátrium glutamát: ne basz ki velem ennyire ....kienne a vagyonombol...csoro emigrans vagyok

bigél 2015.01.03. 00:59:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): értem-értem, kussolok ezentúl!!!! :D :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.03. 01:00:54

@nátrium glutamát: Ritkán szoktunk egyetérteni, de ennek is elérkezett az ideje! :-)

Haplo 2015.01.03. 01:01:10

@VV Erőlegény: igen, es ez eleg szomoru :) legalabb valami onlinet nyomhatnanak... baaar, ha jobban belegondolo, hogy a mai ofi egy reszet mar lattam tegnap ejjel.... tenyleg ennyire nem tirtenik bent semmi, hogy azt is leadjak amit hagytak menni onlineban?

bigél 2015.01.03. 01:01:27

@nátrium glutamát: hát ez már megvan, de remélem a lelke nem törik túlságosan össze, ha rájön - amire sajna nagyon nagy esély van - hogy ez csak a numeráról szólt, továbbra is a "nappal húgom" eset forog fenn
más lenne, ha legalábbis ideiglenesen tényleg "járnának": azután is szar a szakítás, de legalább nem érzed magad alvórongynak

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 01:01:46

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): és jegyezd meg, hogy férfi és nő között a nemi aktus minden formája erőszak! :D

csincsilla72 2015.01.03. 01:02:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): aha. Mert fejenként két liter vodka után szerinted mennyire cizellált a szex?
És ha Edina durván szereti? Valamikor tett erre utalást is.
Szerintem Edina kérdése nem földrajzi értelemben volt értendő. És nem is az érdekelte, hol tart Lackó az úton. Inkább kereste azt a partivirslit.... Valahol elveszett a fokhagymagerezdek között:-)

zorja 2015.01.03. 01:02:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

arról már hallottál, hogy szex közben adrenalin, oxitocin meg miegymás szabadul fel, amitől ott helyben éppen nem érzel semmi negatívat - viszont másnap reggel lehet, fáj egy s más? Pl. lakótelepi padlószőnyeg, az utólag nem mindig tűnik a legjobb ötletnek :)

bigél 2015.01.03. 01:02:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): taníts Mester! eddig tudatlanul éltem, de most megvilágosodtam! :D :D

párnaevő 2015.01.03. 01:03:09

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): mondjuk nem értem, hogy mi baja lehet a társaival, persze tény, hogy némelyiknek még kapaszkodnia kell, hogy bunkóságban felérjen hozzá :)

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:03:43

@Well...: fél év intimtorna és kezelhetőbb lenne :D

Haplo 2015.01.03. 01:04:24

@csincsilla72: micsoda gasztronomiai kaosz lehetett ott :D :D :D

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:04:42

@VV Erőlegény: azta mindenit! kéthetente karácsony? :O
van ami már nekem is sok, látod.

bigél 2015.01.03. 01:05:10

@Haplo: és a majonézről még nem is beszéltünk ;)

csincsilla72 2015.01.03. 01:06:06

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): tudomén:-)
Ödinka elmúlt 18. Szíve joga rommáerőszakoltatnia magát, ha jólesik neki.:-)

bigél 2015.01.03. 01:06:21

@zorja: ugyan már, nyilván nem láttad az előzményeket :)

bigél 2015.01.03. 01:07:05

@Well...: pfúj!!!!! :D :D .D (hányok)

Costanza 2015.01.03. 01:07:09

Szerintem valami karos dolgot tett Laci Edinaval, nem csodalom hogy kek-zold a segge, ha a Lacinak kerdojel alaku az izeje... Zsuzsa odabaszosan szepen versben mondta el es a Dori is felrohogott ezen a ponton, ez mondjuk jo volt, a pali ki is akart menekulni egybol a villabol. Habar manapsag lehet azt is ki lehet vasaltatni, de most sajna a fel vilag tudja mar hogy csale neki. Rombadolt a macho image. Szegenyke :D

Mók_Ica 2015.01.03. 01:07:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én pont most láttam az ablakból, hogy vmi iszonyatosan ég a törökugrató másik oldalán.... nagyon úgy néz ki, hogy egy ház..... jó kis évkezdés :(((

Haplo 2015.01.03. 01:07:53

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): bakker, ne rohogtessetek, mert nemreg ettem meg a maradek szilveszteri virslit, majonezzel :D nem szeretnem viszontlatni :D

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:07:55

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): pedig nagy rá az esély. ahogy "félrecsapta" amikor bújni akart a lány... volt olyan brutális és sokatmondó, mint az éjszaka.
ha ez így megy tovább, lehet nem lacinak kell kérnie, hogy kimenjen, hanem egyenesen felajánlják neki.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.03. 01:08:10

@Haplo: Tény, hogy Szilveszter csak egy van egy évben és azt általában "megünneplik" az emberek, de ezt sztem most túltolta az RTL is az italmennyiséggel és a szereplők is... Nekem rossz volt nézni a mai öfit. Senki sem ment szimpátia pozitívba nálam. Az Edina-Laci szexxel kapcsolatban az a véleményem, hogy a részleteiben tök mindegy, hogy mi történt a takarók alatt, kár is boncolgatni...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 01:08:32

@zorja: mi van ma, telihold?! :D Jó, hát neked is leirom:
"jajistenem, vicc volt bmeg, vicc volt! :D:D"

csincsilla72 2015.01.03. 01:08:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): TUDOM, csak úgy látszik, én is fáradok. Na megyek is aludni.

bigél 2015.01.03. 01:08:48

@Costanza: nemcsak az, de az egész este egy nagy kérdőjel :D

Mók_Ica 2015.01.03. 01:09:33

@Well...: edináé tuti nem löncshús :)))) inkább egy mini(minnie)hamburger :)))

@Costanza: vasaltatni a herét lehet, nem a görbe farkat.... rosszul figyeltél :))

bigél 2015.01.03. 01:09:49

@nátrium glutamát: az lenne a legjobb, mert akkor nem kidobná Edinkát, hanem szép lassan elhalna a dolog

pomac 2015.01.03. 01:10:31

@Haplo: vagy azért nincs on, mert lényeges dolog történt ,és nem akarják ,hogy idö elött ki pattanjon

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 01:11:01

@Well...: Baszki, már te is? Uszonyomba dőlök mentem. :D

Costanza 2015.01.03. 01:11:39

@Mók_Ica: akkor sinbe tenni, nekem tok mindegy. :D lenyeg a lenyeg, nagy szivas az ilyen pali.

bigél 2015.01.03. 01:12:59

@Mók_Ica: az is kiegyenesedik, ha elég nehéz a vasaló

minden reggel 2015.01.03. 01:12:59

@VV Erőlegény: sziasztok, szerintem L menekülne a L/Zs/E hàromszögbôl, ràadàsul a micsodàjàt is legörbézték ez nagy ütés lehet egy alfànak (gondolom). És Àdàmnak is elmondta h ilyen alakokkal soha nem àllna kint szóba pl milyen gàz a pólójuk is. Mire kimegy mindenki aki megfelelô pólót hord rajta röhögne

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:13:39

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): de az élet kemény, meg a retekkettő is. úh nem így lesz.

Mók_Ica 2015.01.03. 01:14:31

@Costanza: nem tudom, nincs ilyen tapasztalatom.... :))))))))))))))))))))))

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:15:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): minden viccnek van valóságalapja... csak úgy mondom.

Bujumburi 2015.01.03. 01:15:12

@Haplo: nem szűnt meg, csak elöltözött!

www.ustream.tv/channel/vv-7

jelszo is van

pomac 2015.01.03. 01:15:53

@Haplo: szóval te is partivirslizel :DDD

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:16:49

@pomac: beindult a biznisz? beszálltak egérkéék a godzilla-buliba? :D

Well... 2015.01.03. 01:17:32

@minden reggel: igen ez a polos dolog nekem a sotetlukkal vetexo setetsegrol arulkodik....neki nem szoltak, hogy a szilveszteri bulihoz a ruhakat biztosiccsa a X.Y. ruhaszalon..... egyszeruen nem tudom elkepzelni , hogy az o ertekrendjeben van nala lejebb is....

Haplo 2015.01.03. 01:17:37

@Bujumburi: ahhh, koszi!! hogy tudok szert tenni jelszora?

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:19:24

@Well...: az nem értékrend volt. másra nem tud adni, csak a külsőségre. most kéne a 2 perc telefon apuval...

bigél 2015.01.03. 01:19:49

@Mók_Ica: mit meleg? forróóóóó! forróóóóó vasalót a kopaszra!*

*ha nem az,akkor előtte forró vizes kezelés

Haplo 2015.01.03. 01:21:01

@pomac: persze :D imadom a partivirslit :D

Costanza 2015.01.03. 01:21:12

@Mók_Ica: hat faj basszus. De csak egyszer. Utana soha tobbet... :D

tvbuzi 2015.01.03. 01:21:19

Biztos gruppen megy a vellában és azért nincs sztrím.

bigél 2015.01.03. 01:22:39

@Haplo: működik, kipróbáltam; de nem az online megy rajta, hanem az öfi, ha jól láttam

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:23:00

@pomac: létezik akkora paplan? :D
amúgy nem is rossz megoldás zacskó helyett...
kezdek aggódni, van bent elég párnahuzat? :D

Well... 2015.01.03. 01:23:16

@Haplo: konkretan az a jelszo .... nekem is teccik

Haplo 2015.01.03. 01:24:33

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): ja hogy tenyleg ez??? aszittem szivatas, akkor megyek kiprobalom :D koszi mindenkinek.

minden reggel 2015.01.03. 01:26:22

@Well...: :) sztem ha neki a kapaszkodókat az ilyen külsőségek jelentik akkor ezek nélkül el van veszve, (a bátyjának is milyen tökjó órája volt). vagy írhatnám, h nem tudja magát definiálni ezek nélkül :) az értékrendje kb ennyi. egy lufi

pomac 2015.01.03. 01:27:23

@nátrium glutamát: ha elfogy van sapka sapka eleget :DD,,,macinak a paplanját ne basz...suk már akkor meg fog fagyni :DD

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:27:45

@Well...: Neked is kösz, medvetáncoltató barátom :))

Well... 2015.01.03. 01:28:15

@minden reggel: voltam en is fiatal akkoriban a csajom ezeket szemelyisegpotlo eszkozoknek hivta (konkretan a cowboy kalapomra gondolt) :o))

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:28:28

@pomac: az jó lenne már sátornak is. megáll a sarokban. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 01:30:40

@nátrium glutamát: na bekaphatod. Csak úgy mondom. :D
(de már ezt is félve irtam le, mert nehogy öriharisosebari legyen belőle)

Well... 2015.01.03. 01:32:19

@minden reggel: "..... (a bátyjának is milyen tökjó órája volt)..."

Fanni ez te vagy ?? Eze nincs stream...ti lopjatok a netet...gondolom a dani telcsijen keresztul...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.03. 01:34:06

@nátrium glutamát: jól van na, játszottam, nem figyeltem, hogy közben lapoztunk. :D

minden reggel 2015.01.03. 01:35:23

@Well...: ez jó :) személyiségpótló eszköz. van egypár belőle a villában úgy tűnik. Bones-ban Booth ügynöknek volt egy hatalmas sasos csatos öve :) hogy odavonzza a tekinteteket...

bigél 2015.01.03. 01:36:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): simán késő van (illetve nem olvasták az előzményeket)

minden reggel 2015.01.03. 01:36:53

@Well...: hát jó lenne ha annyi idős lennék mint Fanni, ámde van memóriám és emlékeztem olyanokra amik elhangzottak (még sixx képregényében is benne volt ez óra)

nátrium glutamát 2015.01.03. 01:37:49

@minden reggel: denisz meg csak simán benyúl magának a macinaciba... :D
@Well...: figyelsz? MACInaci ;)

Haplo 2015.01.03. 01:38:49

@Bujumburi: megvan, koszonom, de online nincs rajta (vagy csak en vagyok bena es nem latom), az osszefoglalo megy, most legalabb visszaneztem rendesen, mert az RTL honlapja egy rakas fos, lassan tolti be, itt meg csak ugy szaguld :) vegigrohogtem megint Fanni bucsujat a szolitol :D

minden reggel 2015.01.03. 01:40:10

@minden reggel: +1: az indulás óta olvasgatom a blogot, az első napon hogy hozzászólok le vagyok Fannizva :(

bigél 2015.01.03. 01:41:57

@minden reggel: nincs azzal baj, magasröptű gondolatai vannak Fanninak, amelyekre sokáig emlékezni fogunk :D

Well... 2015.01.03. 01:43:15

@nátrium glutamát: nem kene engem minden fele medvevel osszehozni...meg kiszivarog oszt mi lesz a johiremmel .....

Costanza 2015.01.03. 01:45:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): toketelesen egyetertek, primitiv es degradalo egy embert igy nevezni, de leginkabb beszedes a feltalalo lelkivilagarol. Plusz nem is vicces.

minden reggel 2015.01.03. 01:45:46

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): nem tudom ők valaha is vennék a fáradtságot hogy pár száz - ezer karaktereket írjanak :) naponta többször is :) és itt az íráson a hangsúly

Well... 2015.01.03. 01:47:15

@minden reggel: fanni nekem kezzd feljonni favoritok koze.... miota nincs a roni mar csak kicsit qrvanyadozik...a dennis-en meg mar nem botrankozunk meg... foleg hogy igy tudja eloadni "...faszan , lazan lesizppantottam a dennis-t..." , egyszeru lelek, szeretheto.... eddig akarmilyen taktikat probalt tolni max 5 percig birta....

Bujumburi 2015.01.03. 01:50:11

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): óóó :( pedig ugyanaz a srác csinálja, azt ígérte lesz minden! :D

bigél 2015.01.03. 01:50:24

@minden reggel: lehet írnának annyit, de értelme nem sok lenne :D :D

bigél 2015.01.03. 01:51:59

@Bujumburi: de valszeg azon kollégáknak van igaza, akik szerint most van valami fontos történés a villában, amit nem akarnak előre lelőni, így teljesen lekapcsolták a közvetítést

minden reggel 2015.01.03. 01:54:29

@Well...: nekem ő olyan mint egy egyirányú utca, hogy minden infot csak egy adott úton hajlandó befogadni, valójában semmi 'valódi' kapcsolata nincs a külvilággal, ha értehtő mire célzok. a lazasága-természetessége tényleg irigylésre méltó, ez gondolom a hastánc gátlásokatlevetkőző hatása, (bár nekem a természet szép és finom és tiszta)

Bujumburi 2015.01.03. 01:55:36

@Haplo: hát sajnálom, ugyanaz a srác csinálja amúgy, mint régen

Well... 2015.01.03. 01:57:18

@VV Kanapé, az állhatatos vidéki Sezlony (bigél): ja a laci meglepett a villabol, illetve meno baratai kirobbantottak onnan ..most megy az embervadaszat...... holnapi ofi cime

"the great escape"

Well... 2015.01.03. 01:58:16

@minden reggel: biztos ,hgoy nem a legfenyeseb alma a fan, de nem is a legrohadtabb

Well... 2015.01.03. 02:00:05

@Bujumburi: a konretan nem igert semmit....meghagyta az ofiket , hogy a smucigok se maradjanak retek nelkul....a tobbi ment a privat oldalra ...members only :o)

Well... 2015.01.03. 02:02:17

@minden reggel: "Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa." Mate 5.3

nátrium glutamát 2015.01.03. 02:05:28

@Well...: mi van ma Veled?
ezek a hasonlatok... nem kéne annyi coelho... :D :D :D
(ám, teccik)

jóccakát a népeknek! úgy látszik ma nem lesz ON. nézem inkább Dolorest a reteken.

minden reggel 2015.01.03. 02:06:16

@Well...: igen, ez mindig megfogott engem is, mondjuk a lelki szegénység mellé egypár dolgot fel kellene még mutatniuk :)

Well... 2015.01.03. 02:10:54

@minden reggel: nekem onnan kezdett bejonni a csaj, mikor az adam le utszelizte....o meg kiment a nyugiba , es elsirta a banatat a reninek, majd atoltozott es indult vissza bulizni... a reni meg nyomta a sodert, hogy egy novel igy a kinti vilagba nem beszelnek nokkel.....A fanni meg kozbe szurta, " de velem igen.....engem kinnt sem szeret senki" mindezt kijelento modban tok nyugisan....egyszeruen leszogezte a tenyt...ilyen a vilag igy kell elfogadni....az a pillanat nagyon emberi volt....talan a legemberibb a villaba eddig

minden reggel 2015.01.03. 02:15:16

@Well...: ezt anno nem láttam, de értem mire gondolsz. sztem ő az akiben 'van potenciál' pont emiatt és lehet ha nem szólna be ilyen útszélien másoknak még barátai is lennének.

Costanza 2015.01.03. 02:18:38

@Well...: mert irigyek a szabad szellemere, egyeni latasmodjara, hogy mer szabad lenni.. mert o nem mediocre. ezert is utaljak.

minden reggel 2015.01.03. 02:21:07

@Costanza: meg talán azért is mert mindig mindenhol tud :) megkockáztatom bárkivel :) - mondjuk szabad szellem oké, de ehhez nem kell trágárnak lenni

Well... 2015.01.03. 02:21:51

@Costanza: reszemrol maradok MA'TE' -val :o) .....no offence :o)

Well... 2015.01.03. 02:26:06

@minden reggel: ja o ilyen a 70-es evekbol ittragadt hippi tipus olyan jo kis eljunk a manak.... "veni vidi vicsi" ...ja nem az a let a tet, akkor legyen...carpe diem ..... ezzel a qrva goroggel vannak meg gondjaim :oP

Costanza 2015.01.03. 02:26:19

@minden reggel: azt ki lehet noni.. :) neki bejon a ghetto style azert is akar feka lenni, vagy ilyesmi. majd elmulik. :)

@Well...: semmi baj, de ki az a mate? :)

Well... 2015.01.03. 02:26:53

lasd mint fennt mate evangelium 5.3

minden reggel 2015.01.03. 02:32:54

@Well...: hihi, tényleg kicsit olyan, de (DE már megint) azért a hippiknél volt mögötte szellemiség. (világlátás? eszme?) így ez inkább vakrepülés, persze non konform, mint a ghetto style :) @constanza

Well... 2015.01.03. 02:36:16

@minden reggel: viszont most lefogadom, hogy ha osszejon egy olyan normalis hapsival aki nem sokkal veri az o szellemi szinvonalat, akkor kib@szott jo csaladanya lehetne.....megkockaztatom, hogy job mint a tobbi harom lehet

Well... 2015.01.03. 02:37:48

@Well...: ja a "vezeto"korokbe (hmm lehet anarhistaknak vezeto kore ? az mar szervezodesre utal nem ?) talan volt ertelmiseg, de volt ott sok sok koveto is....

minden reggel 2015.01.03. 02:40:22

meglehet, kevés fejfájós estéjük lenne, az tuti. attól is függ mennyire választaná majd az önmegvalósítást inkább.

minden reggel 2015.01.03. 02:43:30

@Well...: ok, lehet h ez csak az amit én leszűrtem ráadásul úgy h ott sem voltam :) sajn én most elköszönök,, jóéjt!

Costanza 2015.01.03. 02:50:23

@Well...: szerintem meg siman rajatszik hogy felszines, mert vicceskedik. es amugy az ora is jo, meg szolizni is jo, meg jo a nagy ize is, meg tenyleg semmi baj nincs azzal, ha o rendben van a szexualitasaval es vallalja. kimond dolgokat, amit masok nem, nekem ezert szimpi... de ha nem ertesz egyet elfogadom, csak maganvelemeny. :) viszont a Mate evangeliumrol jutott eszembe, van neked egy jo quotom, hatha tetszik, es nevedbol itelve, hatha erted.. :)
"If they hadn't told me I was ugly, I never would have searched for my beauty. And if they hadn't tried to break me down, I wouldn't know I'm unbreakable." Gabourey Sidibe

Well... 2015.01.03. 02:52:03

vegul is mindenkinek a sajat nezopontja... jo ejt

Well... 2015.01.03. 02:55:48

@Costanza: nice...kuld be az antibullyin programba bevalna hati motivacios idezetnek.....na tenyleg jo minel tobszor olvasom annal inkabb

Well... 2015.01.03. 02:59:54

@Well...: most meg konkretan rakerestem az idezett szemelyre....hat igen.... se szep, se nem a kivalltsagos rend tagja....#respect :o)

Costanza 2015.01.03. 03:02:38

@Well...: inkabb itt hirdetem az iget lol. :) jo ejt..:)

Costanza 2015.01.03. 03:03:18

@Well...: igen, pont akartam mondani.... hiteles forras azt hiszem.. :)

Ybl 2015.01.03. 03:25:09

Az erdélyi cigány csaj gyakorlatilag megérett fehérje feldolgozásra.

Well... 2015.01.03. 03:59:52

haloszoba.... dori, dani , zsu a helyem aslszik, robin es adam egymas melleti agyon (robin a laci helyen) a laci meg a robin agyan alszik (kuc kuc) az edinaval....

Well... 2015.01.03. 04:03:50

robin pisilesbol visszajovet beszol a robinnak mikor elbotorkal az agya melett," kinnt hagylak a gecibe"

Well... 2015.01.03. 04:06:16

hupszi a laci meg az edina eddig konkretan egymason fekudtek, mert hogy csak 1 par labat lehetett latni...(ja kiszurtak maguknak az egyetlen agyat ami nem laccik az ON-ban ...veletlenul ugye.....) ...na szoval most a laci regordult az edinarol, most mar 2 par lab lacik :o))
sex persze nem volt semmi

Well... 2015.01.03. 04:09:22

a fanni jon be elvakoskodik az agyaig majd csak egeszen kicsit doriba rug...aki erre felmorran...na mindenki bennt kiveve dennis meg laci...

Well... 2015.01.03. 04:10:04

@Well...: az adam a bunko persze nem a robin....

Well... 2015.01.03. 04:11:10

betenfereg a dennis is , szoval teljes a letszam.... maci gondolom a nappaliban alszik, ha nem akkor a kozeli utcaban utburkolatot tornek....

Well... 2015.01.03. 04:13:43

nyugodalmas jo ojszakat.....

Megdobbent 2015.01.03. 06:01:04

@Ybl: wehehe, hat inkabb valami paratlanujjunak csontlisztkent, legyunk embersegesek :)

Hanem tenyleg a fajtajellegu farkaslany mindket terden mik azok a lila foltok napok ota? Csak le kellett szopnia a stabot a riportban, hogy bennmaradhasson?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.03. 08:25:31

Cumiszájú Lacika kb olyan mint egy nyányóval telibevert barbie baba, csak a rinya megy.
"-Kiakarok menni a villából, nem akarom tovább égetni magam ezekkel "
Kezd végre leesni neki hogy már szinte mindenki okádik tőle, és csúfos párbaj pecsételi meg sorsát ennek mankeenak.
Most hogy Ádám kiesik, elfogja játszani a nagy halált, elvesztette élete értelmét, bekönnyezik, mindenkit lecummant stb...

2015.01.03. 08:36:58

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Ádám kiesésével Lacafaca jól jár. Elképzelhető, hogy pont ezért tette fel most ezt a "ha nem lenne itt Ádám, nem tudom, mi lenne velem" lemezt. Hátha a kedves nézők pont azt szeretnék látni, hogy ő hogyan gyengül meg, hogy roppan össze, vagy hogyan rendezi át majd magát. Ehhez tehát az kell, hogy Ádicimbi kint maradjon. Az meg ahhoz kell, hogy a potyalila az övé (Lacafaca) legyen.
El nem tudom képzelni, miféle baráti köre lehet "odakint", hogy ennyire szégyelli magát ott bent. :D Szégyen ide vagy oda, az első héten rendesen rácuppantotta magát PVC-re. Akkor most az olyan csajok, mint PVC szégyennek számítanak nála, vagy nem? :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.03. 08:43:19

@natalja:

Ennek a romagyereknek egy szavát sem szabad komolyan venni, akkora kamugép hogy lassan rászakad a villa álmennyezete.
Dóri már első nap levágta, aki így beszél egy nővel az egy selejt.
És ha ezt a stílust Lacika kint is erőlteti ,akkor elég sok plasztikai műtétnek néz elébe, mert páran megformázzák az arcát, Mickey Rourke 2.0 lesz a csuzliszájú.

2015.01.03. 09:00:18

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Most rendesen beforgatta magát. Talán ha eljátssza most a macsó szerelmest, azzal lehet, hogy nyerne pár szavazót. De nekem úgy tűnt, hogy amikor azt ecsetelgette, hogy ILYEN emberekkel kint nem áll szóba, az ILYEN-be Edinka is erősen beletartozott.
Nem hiszem, hogy sokáig menne neki a szerelmes rosszfiú szerepkör, előbb-utóbb Edinka is ki fogja belőle hozni az állatot. Már eddig is voltak jelek, mennyire "tiszteli" Edinkát is.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.03. 09:06:23

Mindenesetre a LAci-Edina "becsusszant" videó nem elérhető a honlapon....

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.03. 09:06:27

@natalja:

Már azzal a nővel (Edina) is tele van a zsákom, egy darabig lehetett szeretni a fejét, de amiket leművel, az már beteg.
A lényeg hogy Laci is megy a levesbe, esélye nincs oda kerülni a top 3-ba, csak bassza az ember szemét az itt a problem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.03. 09:13:22

Tegnap nem láttam az összefoglalót, de akik látták azt írták, hogy igen.

kismalacka 2015.01.03. 09:18:02

@Majom1Parádé: Nem lehet biztosan tudni. Mindenesetre ilyen mozzanatokat mentettek le:

www.blikk.hu/galeria/_VV_Edina_es_Laci_

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.03. 09:31:10

@Majom1Parádé: @xander:

Fájt a segge bakker, mi mástól fájhat neki ? :)
Én még nem próbáltam, de ha valakit szárazon megraknak seggbe, az utána úgy topog mint Edina az összefoglalóban :P

2015.01.03. 09:42:00

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Egyetértek.

@kismalacka: Hát...ennél még a sokat gyalázott Fáncsi is diszkrétebben tolja. Azzal a különbséggel, hogy ő legalább bevallja, hogy szexelt. Edinka viszont tagadja. :D

Bergamott 2015.01.03. 09:54:49

Azzal, hogy beléptek a klubba, amit Fanni és Denisz alapított, automatikusan vállalták az összehasonlítás, és igazából ez a produkciójuk határozza meg őket egy jó ideig. Csak rosszul járhattak vele, mert ők álszenteskedtek, az alapítók meg nem. Így, hogy odaálltak kontrasztnak, még a másik páros is jobb színben tűnik fel.

kivancsibobojsza 2015.01.03. 09:55:19

Nekem a két reagálás tetszik :) Amikor Edina azt mondja, hogy csupa lila a feneke, akkor Fanni azt kérdezi, hogy "se.....rt?", Dani pedig azt, hogy "megvert?" :)))
A Ki mit tud harmadik fordulójául pedig egy memóriajátékot javasolnék, hogy ki mire emlékszik az előző éjszakából :))

másodpéldány 2015.01.03. 09:55:22

Elég egyértelmű, hogy egy tudatlan naivát raktak meg, még akkor is ha ő tagadja, meg próbálja elkenni szegény, ennél azért sokkal jobb lett volna, ha zsé terve sikerül és kiviszi a nyugiból Lacit vissza a villába a hálóba... ezzel meg akadályozta volna a bajt..

másnap reggel zuhanyzó, Fanni zuhanyzik, Edina be:

F: Történt valami lacival?
E: Nem, hát nem azt mondom, hogy nem csókolództunk..
F: meg entyem pentyem,… de ti dolgotok..
E: de szex nem volt
F: (élcelődve) nálunk se...
E (sokat mondó nevetés)
F: jó nálunk más…
E: de azt tudom, hogy a fenekemet nem érzem
F mer?
E: hát…
F: Nem érzed a feneked?!?
E: remélem nem dugtak seggbe…
F: seggbe dugtak
E: dehogyis…

Denisz bemegy a fürdőbe:

F: Azt mondja nem érzi a fenekét..
E: dehogyis, ti hülyék vagytok
D: mit kerestél már megint ott, ahol mi voltunk?
F: Most kérdeztem tőle, de csak hebeg-habog.
D: hebegsz-habogsz? miért nem szállsz be? Mi a baj?
E: kicsit hülye vagyok, mint látjátok? ne haragudjatok..
F: Most mi van? …. Akkor most te tulajdonképpen kedveled a lacit? És nem véget ért a kis szerelem, vagy mi van?
E: Nem, nem lehet ezt így fogalmazni, de bonyolult lett a helyzet..

Fanni a riportszobában:

- szerintem a Laci az Edinát seggbe szexualizálta, és előttünk szégyelli az Edina, hogy köztük esetleg volt szex vagy annál több… én így gondolom..

Nappali, Denisz és Edina:

E: Úristen, most már mindegy baszki…
D: tele vagyok sebbel:.
E: Ó, nekem mondod? Nem tudok ráülni a fenekemre…
D: Hát téged tuti seggbe raktak.
E: Tudom, hogy viccelsz, azért nem kapom fel a vizet..
F: Nem nem viccelt.
egy férfi hang:
Nem viccelt!

Edina kinn az udvaron magában:
Jéééézus Mária! Bocsáss meg anyuka, bocsáss meg, mindenki, bocsássatok meg! Hú nagyon durva, nagyon durva

rtl.hu/rtl2/valovilag/buli-utan-fajo-az-emlekezes

Micsell (törölt) 2015.01.03. 09:56:12

@csiri bá: celebnek jött ide, a celebek pedig vágynak a címlapra

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.03. 10:01:49

Szóval senki nem tudja, hogy valójában mi történt, akik tudhatnák túl részegek voltak.
A Blikk képeiből pedig úgy látszik, hogy Laci farka télleg görbe kissé, meg ahhoz képest lottyadtnak is tűnt, hogy milyen helyzetben voltak.

Kiváncsibobojsza: Jó 5let a memóriajáték!

Ronla 2015.01.03. 10:02:33

Fél szememmel PVC-t figyelem, no, nem azért, mert a műanyagra gerjedek, hanem mert ha így folytatja, besunnyogja magát a fináléba.

Milyen tematikus hét lesz? A szerkikben különben sincs kreativitás, mert mindig ugyanazt tolják, ahelyett, hogy legalább kombinálnák a témákat. Például, lehetne detektívesdit játszatni a lakókkal, miközben mindenféle ocsmányságba kéne nyúlkálniuk. A baszobába betennék egy letakart akváriumot, fölé a felirattal: Ne húzd meg a farkam! (ötlet levédve! :) )De hát a szerkik maradni fognak a megszokott unalmas tematikus heteknél.

kivancsibobojsza 2015.01.03. 10:06:28

@Ronla: csuda izgalmas lenne egy Dóri, Maci, Dani végjáték, ahol a legtöbb hangot és zajt a villában Maci horkolása jelentené :))))
A szerkiktől én is hiányolom a kreativitást, és azt, hogy nem hoznak helyzetbe minden játékost, pedig valahol mindenkiben lenni kell(ene) valaminek, ha beválogatták

kismalacka 2015.01.03. 10:09:56

@natalja: Így van! Fáncsi bevallja, vállalja. Őszinte Edina meg őszintén nem tudja, hogy őszintén mi történt vele :))

kismalacka 2015.01.03. 10:12:14

@kivancsibobojsza: " csuda izgalmas lenne egy Dóri, Maci, Dani végjáték " - haggyad máá.. - hrrrr...hrrrr - sajnálom a bizalom odalett :) Izgi lenne :)

Micsell (törölt) 2015.01.03. 10:17:29

@kismalacka: kinek kell a takaró jeligére..
ezzel dennis és fanni került közelebb a döntőhöz

másodpéldány 2015.01.03. 10:20:16

Edina nagyon is tudja, hogy megrakták, és volt egy szalag fenn, amin közben azt is mondja, hogy becsusszant... szóval megvolt a gyermek előlről is meg hátulról is...

el tudom képzelni, hogy Zsé esetleg riportszobai utasításba kapta, hogy próbálja meg kihozatni lacit a nyugiból, mert a terv valszeg az volt, hogy Edinát megtartsák villaszűznek, hát ez nem jött össze, sőt akárhonnan nézzük, nagyon durva a helyzet.

Jemi 2015.01.03. 10:20:37

Amúgy a nappaliban egész éjjel fel van kapcsolva a villany?

malevil2050 2015.01.03. 10:22:26

Higgadjon le már mindenki.Mattrészegen nagyon nehéz a célzás és a fogadás,ki lehet próbálni.A többi meg csak fantázia.A sónak menni kell tovább!

kismalacka 2015.01.03. 10:22:36

@Micsell: Hát azt nem tudom, hogy közelebb kerültek, de hogy Ádiná lejjebb csúszott az tuti!

kismalacka 2015.01.03. 10:23:04

@másodpéldány: Zsu nem azért ment be hogy kihozza Lacit és megmentse Edinát!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.03. 10:29:42

@malevil2050: Így is mindenki Edináról beszél és tegnap ugye 2 fő vonulatban is benne volt. Igazából szinte csak róla szólt az egész.

másodpéldány 2015.01.03. 10:32:54

@kismalacka:

de pont az volt a terv, hogy laci kijöjjön a nyugiból és be a közös hálóba... szerintem az ötletet a riportban adták Zsének...

és most lehet, hogy a stáb majd elintézi, hogy Ádám maradjon benn, mert laci idegileg meg van rottyanva, ki akar menni, és ezért a mostani párbajt Ádámmal fogják megnyeretni, az látszik, hogy mennyire nem mutatják Robint, aki sokkal szimpatikusabb, de háttérbe van szorítva, alig mutatják, olyan, mintha nem is nagyon lenne benn a villában... én persze őt nézném szívesebben, mint az agresszív nagyon ugatós negatív Ádámot,

Legjobban Fanni győzelmének örülnék, de ha az semmiképpen nem megy, akkor nekem Dóri is jó, nagyon szimpatikus csaj...

másodpéldány 2015.01.03. 10:33:57

@másodpéldány:

azért Ádámmal nyeretik meg a párbajt, hogy valaki támogassa odabenn Lacit, különben kiesik a főhősük...

Micsell (törölt) 2015.01.03. 10:48:31

@kismalacka: remélem is, ennyire még fanni sem blamálta magát :D

Aharon 2015.01.03. 11:27:09

@beacska: Nem, ilyet senki nem mondott, arról csak Laci tehet, meg ő. Csak azt bátorkodtam felvetni, hogy Zsunak semmi szándéka nem volt semmitől sem megmenteni őt, valójában követhetetlen volt számomra, hogy a két csatakrészeg nő mégis mifaszt tervezgetett, mit akart elérni. Dóri szvsz azt sem tudta, hol van, és kik ezek az emberek körülötte, Zsu pedig nem gondolta tovább azon túl, hogy mi lesz, ha ő belép a nyugiba. Nem mondtam, hogy bármiről is tehetne, hacsak arról nem, hogy bukja a döntőt, mert azt magának csinálta. Ahogy, félek, Edina is.
süti beállítások módosítása