Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x40 - Beatboxoltak a pásztorok Betlehemben

2014. december 26. 09:39 - sixx

screen_shot_2014-12-25_at_22_01_50.png

Ezt a szeánszot Lilu vezeti fel ismét, bűrgatya, szürke bokacsizma, és aszongya, hogy betlehemi prömier lesz, mintha a Gerbeaud teraszán ülne valami havernővel, és a Madách műsoráról beszélgetnének. Az összefoglaló első részében a betlehemezésre készülő lakókat látjuk, utána jön a nagy mű, aztán az ajándékozás, majd karácsonyi kamerábabeszélés a családnak és sírás.

Az előkészületek viccesek voltak, mármint azon a szinten, ahol mókás, ha egy faszi szarás közben végszavazik kazalhajú csajának a budiban, mert Dennis és Fanni már ott tart, hogy mindent megosztanak egymással, még a szarszagot is. Fanni nem biztos benne, hogy Dennis fel tudja olvasni a megfelelő sorokat, itt jegyzem meg, hogy én sem, hiszen a nagybetűket nem mind ismeri (egy szállásmestertől tanult olvasni), de ne lopjunk sokat Rejtőtől, még megszól valaki. Fanni egyébként színikritikusnak jobb, mint előadónak, Dennis modoros előadásmódját szétszedi, aztán amikor elmondja a saját sorait, rémesebb, mint Renáta bármelyik megnyilvánulása volt a Családi titkokban, vagy miben.

screen_shot_2014-12-25_at_22_02_43.png

Maci Ádámot szopatja, de kegyetlenül, és a papíron nem létező instrukciókkal látja el, elhangzik a

bal tenyeredet fogja a homlokod

utasítás is, ami Ádám agyán úgy szalad át, mint az internetes népművészeken a legújabb Orbán-fotó, és amikor Maci azt is hozzáteszi, hogy táncoljon is dülöngéljen majd az egyik keleti király szerepében, készségesen végrehajtja. A nyugiban Maci aztán elmondja nekünk, hogy semmi ilyesmit nem vetett papírra Dani, a darab rendezője, csak kíváncsi volt arra, mennyire hülye Ádám. Hát eléggé, az udvaron a Kisjézust alakító Edinának is előadja a dolgot, aki enyhe sokkot kap tőle, közben a nappaliban Maci és Fanni majd’ behugyoznak a röhögéstől. Ádám nem kapcsol, a mozdulatok (SPOILER) a prömieren is visszaköszönnek majd.

Edinának külön feladata is lesz, hiszen a klasszikus betlehemezés után, amiben ő Kisjézus, egy huszárvágással átalakul Mária Magdolnává, és előadja a Jézus Krisztus Szupersztár egyik betétdalát, amiben Mária Jézusnak vall szerelmet, aki, és most tessék megkapaszkodni, este Laci lesz, aki egyébként József a betlehemezésben. És Edina olyan szerelmes Laciba, hogy az valami hihetetlen, csak épen ebből nem kap vissza semmit, és ez szar neki, és sírdogál egy sort, de Dennis megvigasztalja, mert lovagias.

screen_shot_2014-12-25_at_22_07_09.png

Ennyit a felkészülésről, jött a darab, amit képregényesítettem, a betlehemezésről mindeni tudja, hogy mi, szóval nagy történetmesélés nem kell, a VV-betlehemben voltak beatbox-elemek, feketére bokszolt, végig röhögő Fanni, a szöveget kézről, kalácsról meg ki tudja honnan olvasó szereplők és Zsu ebbe is bele tudott bakizni, pedig angyalként nem kellett négy mondatnál többet megjegyeznie. A szereposztásról itt írtunk, nem ismételjük önmagunkat, tessen klikkolni.

1.jpg

2.jpg

3.jpg

4.jpg

5.jpg

A fentiek után jött Edina, énekel, Laci néz bambán maga elé, és szerintem végigjátszotta a fejében a lehetőségeket: a) lekúrom és vele maradok - játék szempontjából jó, de nem biztos, hogy kibírom, b) lekúrom és leszarom - a nézők kiszavaznak, c) marad a mostani helyzet - Edinának szar, de én lovagnak tűnök. A c-t fogja választani szerintem.

Ezután jött egymás megajándékozása, ami több szempontból is érdekes volt, egyrészt Dóri melltartó nélkül, álló bimbókkal abszolválta a szentestét, amihez külön gratula, másrészt Maci még itt sem tudta félretenni a kicsinyes énjét, és Zsunak egy Szörnyellés bögrét adott, harmadrészt pedig Fanni reakciója a Dóritól kapott sminkes korrektorra: ez jobb, mint a szoli. Zsu egy kicsit kiborul és kimegy a udvarra szomorkodni, Edina meg utána, hogy vigasztalja, ami annyira jól sikerül, hogy Zsu egy pár perc múlva szó szerint sírva könyörög neki, hogy azonnal hagyja abba a vigasztalésát, mert eret vág magán ott helyben. 

Az utolsó rész a sírásrívásról szólt, mindenki odaállt ez egyik kamera elé, és üzent haza, Fanni, Dennis és Laci azt reméli, nem hozott szégyent a családra, a többiek elmondták, amit ilyenkor kell, Zsu meg sírt, mert hát szar neki a gyerek nélkül karácsonyozni. Mi meg sajnáljuk.

Címkék: vv7
447 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haplo 2014.12.26. 23:50:50

@Majom1Parádé: dehogyis, Laci Adam Edina meg Dori a nyugiban, Fanni meg Denis a szoliban, Maci a nappaliban, Rbin a sajat helyen. Zsu megigerte Daninak hogy egyutt alszanak, igy lettek volna a nyugiban harman Robinnal, Zsu be is kuldte, hogy mindjart jon, a ket srac (Dani meg Robin) tok sokaig voltak bent kettesben kibeszelni az ejtett pasik keseru sorsat, Dani varta Zsut, aki kozben kint a mosokonyhaban nekem ugy tunt hogy hallgatozott hogy mit beszelgetnek Edinaek a nyugiban. Majd kesobb mutattak, hogy a Fanni-Dori agyan alszik Zsu meg Dani, mire megjelenik Dori hogy huzzanak innen mert megse a nyugiban alszik, hanem itt, Zsu el is ment, Dani tok komas volt, ottmaradt. Dori meg tobbszor fele fordult es puszikat osztogatott, tok szurrealis jelenet volt :) Zsu mikor elcuccolt az agybol tobbszor szolongatta Danit hogy menjen o is, de nem ment, szerintem komaban volt :)

kamilla123 2014.12.26. 23:51:48

@candyperfumegirl: persze, de mindenki egy addig megkapott, hozott tudással, értékrenddel stb érkezik a villába és ott azzal gazdálkodik, amit addig szerzett (tudás, tapasztalat, ravaszság). De miután beköltöztek, nem korrekt, hogy kívülről kapnak segítséget. Most nem fogom magam ismételgetni, mert ha ezt nem érted, akkor ezután sem fogod.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.26. 23:53:36

@kamilla123: Azért nem mind arany, ami fénylik. Sem a jelrakásban, sem a taktikai megbeszélésen. A jelrakásban pl. egy ilyen kombináció Danitól, hogy a legerősebb Denisz a leggyengébb Fannika, az pl egyenesen groteszk. Véleményem szerint Dani szerint a két legerősebb játékos jelenleg Zsu és Edina, de közöttük nem akart különbséget tenni, a leggyengébb meg Robin vagy Ádám, de őket meg nem akarta elveszteni/megharagítani. A legjobb 5-be mindketten beleértették Zsu-t is. Macival vannak homályban és Lacit alulértékelik, de lehet, hogy ez is csak taktika (bár Dani mintha egyszer megjegyezte volna, hogy Lacit a 6. helyre gondolja)...

csincsilla72 2014.12.26. 23:56:24

@kamilla123: Ezzel a gondolatmenettel csak az a baj, hogy nekik mindenekelőtt azt kellene szem előtt tartaniuk, hogy a nézők számára mi válhat antipatikussá.
Zsuzsa ezt éppen elcseszi. Lehet, hogy tetszik neki a Laci, de egyrészt a barinő epekedik utána, másrészt ígéretet tett egy rahedli kamera előtt, hogy nem fog kavarni senkivel.
Kicsit ülni kéne még ezen a problémán. A saját érdekében jobb lett volna, ha nem kotyogja ki Daninak sem a nyúlkálást.

kamilla123 2014.12.26. 23:57:57

@VV Erőlegény: jó, nekem is megfordult a fejemben, hogy Dani csak blöfföl, mert inkább ő akar infókat kiszedni Deniszből. (Edinkának nincs annyi esze). De aztán... nem is tudom. Sztem Dani elgondolkodott a szülei levelén és elkezdte a leválást Zsu-ról. Úgyhogy most nem tudom kinek drukkoljak, mert Dani mellé nekem már nagyon feljött Zsu, én azt szerettem volna, ha együtt ülnek a döntőben. Sajnos Zsu ebből a hülye Lacis sztoriból is szarul fog kijönni. Csúnya nőnek lenni bizonyos fokig egyszerűbb, mint szépnek. (Bár én Zsu-t nem látom annyira szépnek, de Edinánál nyilván gusztusosabb látvány)

csincsilla72 2014.12.26. 23:58:01

@VV Erőlegény: szerintem sem a valódi véleményét mondta.

kamilla123 2014.12.26. 23:58:35

@csincsilla72: na, ezzel tökéletesen egyetértek

csincsilla72 2014.12.26. 23:58:49

@kamilla123: akkó szurkoljunk Daninak:-) Én már régóta neki szorítok.

candyperfumegirl 2014.12.26. 23:59:50

@kamilla123: az utolsó mondatot most inkább nem veszem figyelembe.
Értem, amit mondasz, hidd el, csak nem gondolom, hogy ez igazságtalan lenne, mert ebből a szempontból nem lehet egyenlő feltételeket teremteni (vagyis hogy mindeni hozzátartozója azonos intelligenciaszinttel rendelkezzen. Ha már úgy van kitalálva a játék, hogy minimális kontakt mindig lehet a hozzátartozókkal (ez pedig szerintem kell, hogy ne kattanjanak be), akkor ez a kapu minden ilyen alkalommal nyitva van, ezt csak úgy lenne kiküszöbölni, ha beköltözéstől kiesésig nulla kommunikáció lenne.
Értem, hogy a levél a baj, ami utalást tartalmazott, de ha előre megbeszélnek valami kódrendszert, akkor akár a "Béla bának is nagyon hiányzol!" is lehet kódolt üzenet arra, hogy baromi népszerű vagy kint fiam, így tovább.

süncilla 2014.12.27. 00:00:05

Ha én valakit szánalmas piocának tartok akitől még levegőt se kapok azt nem ölelgetem és csókolgatom

kamilla123 2014.12.27. 00:01:18

@csincsilla72: :-DD én az első pillanattól fogva neki szurkolok, de lassan (ámde biztosan) feljött mellé Zsu, és most már mindkettőt bírom, mindig úgy képzeltem, hogy ők ülnek majd a döntőben (plusz Edinka, csak sajnos akkor ő nyeri meg, úgyh harmadiknak jobb lenne egy gyengébb). De most nagyot csalódtam Daniban :-(

Haplo 2014.12.27. 00:02:12

@csincsilla72: teljesen igazad van, es ha Zsu kelloen profi hidegfeju lenne at is gondolta volna es kussol. De elcseszte, megpedig ott hogy az egoja volt erintett. Az egesz beszelgetes (pontosabban amit lattun belolel, a bevagasban) ott kezdodott, hogy Dani kijelentette, szerinte Zsu nem tetszik Lacinak. Na ez a mondat sertette meg az egojat, ezert egy gunyos felmosollyal vilagositotta fel Danit, hogy de igenis tetszik neki, mert a bugyijaban akart nyulkalni. Ertem en, az a pasi akit dobtam mert nekem nem tetszik, azt meri kijelenteni, hogy nem tetszem annak a pasinak, akit igen szivesen engednek a bugyimba, ezert visszavagok, nehoggy mar azt hidd kisapam, hogy annyira rossz no vagyok, hogy csak neked (egy C-kategorias pasasnak) tetszhettem, lam, az A-kategorias is megnyulkalt. Ezert mondta el, eredetileg nem Edinanak celozta, hanem Daninak, de meginkabb sajat egojanak a patyolgatasara. Megint csak hozzateszem: szerintem.

candyperfumegirl 2014.12.27. 00:02:42

@VV Erőlegény: helyükben mondjuk ilyen helyzetben véletlenül sem mondanék igazat, leggyengébbnek meg legjobbnak is inkább olyat mondanék, akit kb. középmezőnyre saccolok. Mert ha itt feltételezzük, hogy igazat mondtak, akkor Macival, Lacival meg Fannival kapcsolatban tényleg teljesen vakon vannak.

kamilla123 2014.12.27. 00:04:53

@candyperfumegirl: igen, de a beköltözés előtt max általános kódokat tudtok megbeszélni, olyanokat, amiket te írtál. Pl ha népszerűtlen vagy fiam, akkor azért azt nem tudod, hogy hogy is lehetnél népszerűbb, de az, hogy ne barátkozz Zsu-val, az teljesen konkrét, azt előre nem tudták megbeszélni. És most már tényleg lezártam a témát, mert ha figyelembe veszed az utolsó mondatomat, ha nem, akkor is elbeszélünk egymás mellett.

kamilla123 2014.12.27. 00:06:03

@Haplo: ezzel is egyetértek, hülyeség volt mondania, és valszeg tényleg azért mondta

Micsell (törölt) 2014.12.27. 00:06:46

@Haplo: köszönöm, hogy leírtad
én nem nézem az éjszakaikat (még) de amit eddig láttam Zsuból, legalább annyi ellenszenv a többiből is fakad,
nálam pl. maci a legalja,
de a szimpatikusabb edinában és daniban is látok kivetnivalót
a többi meg tölteléklény számomra, nem sok jó tulajdonsággal, úh innen nézve Zsu sem rosszabb sem jobb mint a többi,
nála már jobban blamálta itt magát pl fanni is
Az h szimpi volt neki a kiesett fiú, és még bejön esetleg Laci is - nem ígért örök hűséget senkinek, fiatalok, szimpatizálnak, van ilyen. Ettől függetlenül tartja magát (eddig?) Laci felé. Edina pedig nem barátnője, csupán taktikailag egy csapat, de mivel Laci többször kijelentette, h neki Edina nem pálya, akár rá is mehetne Zsu, nem elvenné Edinától, az Edina egyéni problémája, hogy olyan szekér után fut, ami nem veszi fel. De amit én eddig láttam még nem engedett Lacinak Zsu.
Egyébként jobbnak látom én is h Zsu mondta el a dolgot, mint h Danira bízta volna.
Nem látom Zsut törtetőbbnek ettől, mint pl fancsit aki nunival akarja megnyerni a játékot.

csincsilla72 2014.12.27. 00:07:18

@kamilla123: Nekem meg nagyot nőtt a szememben azzal, hogy végre világosan látszik, ahogy a pókerasztalnál számolja a lapokat:-)
A véleményét megtartja magának, használja az eszét.
Nekem az ilyen pasi az A-kategóriás.:-)

kamilla123 2014.12.27. 00:08:22

@csincsilla72: nekem is tetszik, hogy van esze, én is "agyra gerjedek" :-)

csincsilla72 2014.12.27. 00:09:13

@Micsell: igen, de ha bejönnek egymásnak Lacival, akkor sokkal bölcsebb lenne inkább odakinn kibontakozni, a villalét idejére pedig jegelni a témát.

kamilla123 2014.12.27. 00:10:04

@csincsilla72: amúgy nekem eddig is világos volt, hogy ahogy Zsu használja őt, Dani is ugyanúgy használta Zsu-t. Csak azt hittem, azért egy fokkal jobban kötődik hozzá.

Onereality 2014.12.27. 00:10:31

Egyebkent egy okos Edinat egy Zsu-Laci bugyiba nyulkalas vagy tobb a top5be repithetene.

csincsilla72 2014.12.27. 00:10:49

@Haplo: Alapvetően kedvelem Zsuzsát, d néha értelmezhetetlen, amit csinál. Az önérzete mindenesetre nagyon fontos a számára.

Micsell (törölt) 2014.12.27. 00:10:55

@kamilla123: így van zsu-dani és laci-edina dolog is ki volt jelentve, h nem pálya - tehát nincs mit számonkérni

kamilla123 2014.12.27. 00:11:24

@Onereality: oda is fogja. ebből az egész ügyből ő profitál csak

egyemakisszíved 2014.12.27. 00:12:10

@candyperfumegirl: Hát ja, Zsuzsát el is fogja szerintem érni a végzet a következő párbajánál, kivéve, ha Macival megy. Érdekes, hogy a sötét csapat a nyerés ellenére nem tartja erős karakternek. Macit meg mindhárman a top 5-be várják, ez nem jó jel a kiválasztás és a kihívás előtt.
@kamilla123: Milyen üldöztetésről beszélsz? Nem hinném, hogy Zsu úgy érzi, hogy megtalálta a villában élete szerelmét, amit beköltözött rámarkolt a legidősebb, általa jóképűnek tartott pasi farkára. Azt se hinném, hogy most Laciban látta meg ezt. Dani úgy tűnik, most nem ostromolja semmivel. Laci legutóbb úgy nyilatkozott, hogy egyre jobban kedveli Edinát. Ő, ha jól értettem, senkivel nem akarna érzelmi kapcsolatba bonyolódni, és mivel Edina meg a szexre nem kapható bent a villában, így nem tudnak közös nevezőre jutni. Edina eszéről meg annyit, hogy fordította abba az irányba a beszélgetést, hogy Dennis információkat adott ki, azzal, amikor az érkelését kérte magáról, innen rövid úton eljutott oda, hogy saját maga és Fanni kapcsolatát elemezte, le is leplezve, ha lettek volna kételyeink idekint. Mivel a VV valójában nem taktikai játék, hanem az egyéniségek versenye, Dennis nem túl jó bizonyítványt állított ki magáról.

csincsilla72 2014.12.27. 00:12:44

@Onereality: szerintem Edina nem tud elég genya lenni. Nem biztos, hogy ki tudja használni a helyzetet. Tartok tőle, hogy összeomlik és depressziós lesz. Ettől elszürkül, kimarad az öfikből és tényleg elhullik egy párbajon.

Haplo 2014.12.27. 00:13:57

@Micsell: reg volt az mar amikor Laci ilyet utoljara kijelentett... ha most megkerdeznek tole megint, asszem mast mondana. Azota volt egy szulinap, egy karacsony, sok-sok egyuttlavas,gyakorlatilag amikor van ejszakai minden ejjel egyut alszanak. Szal kisse atrendezodtek a viszonyok, es reg volt mar felteve a kerdes Lacinak, kivancsian varom, ha szerkesztok olvasnak hogyvoltot, ugyan tegyek mar fel a kerdest megint, lecci.

Ay Mama, Que paso 2014.12.27. 00:14:33

@candyperfumegirl: a jó játékos olyan mint a jó kertész, elültet gondolatcsírákat, azokat gondozza, nevelgeti társaiban majd amikor igazolni tudja szüretel, mindezt jó szándékkal és jóindulattal, persze 8)
nem is kell ehhez előtérben lenni elég a második sorból szórni a magot a veteményesként szolgáló bizonytalanságukba, illetve gondoltaik ágyásába 8)

Onereality 2014.12.27. 00:16:20

@egyemakisszíved: telleg, ott Edina azt fejtegetette, ha jol ertettem, hogy o erkolcsi alapon, mint egyeniseg siman lekorozi Fannit :)

Micsell (törölt) 2014.12.27. 00:16:56

@Haplo: ezzel egyetértek de nem láttam még a bejátszást viszont a levezetése logikus

csincsilla72 2014.12.27. 00:17:18

@kamilla123: Dani most már szövetségesként gondol Zsuzsára. De annak egyszer vége lesz és egymás ellen is küzdeni fognak. A levél csak megerősítette ebben.

szmoti 2014.12.27. 00:17:21

Szeretném megkérdezni, hogy az éjszakia on-okat, hol lehet visszanézni? a tegnapira kíváncsi lennék :)

pomac 2014.12.27. 00:17:35

amugy azt mondta "nyulkálni próbált de leállitottam " csak edina feltételezte hogy a bugyijába de akkor is azt mondta zsu hogy nyúlkálni próbált de leállitotta .nem tudom miért tényként kezelitek hogy a bugyijába mert ezt csak edina kérdezte nem zsu jelentette ki .ez olyan mint "terhes" fanny majd holnap kiderül mit akarnak nekünk mutatni mondani addig megint a fingreszelés megy

Micsell (törölt) 2014.12.27. 00:18:42

@csincsilla72: igen ez jobb lenne a játék miatt, mert ha túlzottan blamálja magát akkor ugrott az esélye a háromba

Onereality 2014.12.27. 00:19:11

@csincsilla72: haat, az a jatek es Edina es az en szempontombol is rossz hir lenne, remelem a legjobbakat :)

Micsell (törölt) 2014.12.27. 00:20:43

@Haplo: biztos lesz erre még alkalom, úgyhogy megtudjuk majd

Haplo 2014.12.27. 00:22:49

@szmoti: kuldom priviben, van egy masik oldal, ahol megvagjak, kiszedik az uresjaratokat, csak a lenyeg van fent.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.27. 00:25:23

@candyperfumegirl: Teljesen egyetértek veled ezekben a kérdésekben, sőt akkor az sem fair, hogy egyik vagy másik játékos szebb, esztétikusabb, nőiesebb, macsósabb, mint a másik, és ezt tudja magáról és ki is használja.

szmoti 2014.12.27. 00:27:08

@Haplo: neked is köszönöm :)

Onereality 2014.12.27. 00:27:59

a diszkret baj, mikor Aleska Diamond, Kiszel Tunde es Bauko Eva a Kis karacsony, nagy karacsonyt enekli egyutt :DDD
ertelmezhetetlen es szurrealis, meg nem tudom eldonteni, hogy sirjak vagy rohogjek, ezert ugy maradtam :)))

Well... 2014.12.27. 00:33:36

@Haplo: erre a cimre en is beneveznek ha lehet...koszonom

szmoti 2014.12.27. 00:37:52

@Well...: azért neked is köszi :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.27. 00:45:04

@kamilla123: Szerencsére hosszú még a műsor, és hidd el én is szeretném megkedvelni Zsut (márcsak azért is, hogy újra egy véleményen legyek veled), :-) de egyelőre Hapló véleményét osztom. A gladiátor üzenetet meg nem dimenzionálnám túl, különösen a tegnap éjszakai történések ismeretében.

Well... 2014.12.27. 00:48:41

nem indul a on, a tegnapiak utan valoszinu ma oldokles volt....esetleg a macit utolerte a veg

lawabidingcitizen 2014.12.27. 00:50:20

Nem értem, miért tartják erősnek a zsírdisznómedvét.
Ez sajnos semmi jót nem jelent a kiválasztásra, kihívásra. Benn fogják hagyni dagadni még hetekig. Pedig semmit nem képvisel, csak egy perverz, aljas kotorékállat.

Lehet tudják, h. rtl-es és félnek tőle?

Itteni kommentekből nézve, ha csak a nézők döntenek és retek nem nyúl bele, akkor a zsírmedve repülne azonnal.

Sendmailto1974 2014.12.27. 00:52:35

Maci miert lenne beepitett?anno renire is ezt irtak paran.
Osszeeskuves elmelet

Well... 2014.12.27. 00:54:43

meg mozog a medve.... :o(

Sendmailto1974 2014.12.27. 00:56:21

Macit sztem nem furdik..igazi kandiszno
Zsu megkerdi edinatol hogy te most kakilsz miutan hallotta fingani...

Ay Mama, Que paso 2014.12.27. 00:58:38

Edina keresi Zsut
zuhanyozni mennek
alszik már valaki kérdi
le van már kapcsolva a villany a hálóban
Zsu Edina Dani bent alszanak, ebben a két lány megerősítik egymást, hogy igen bent és nem kint
Edina mondja de attól kimegyünk beszélni nem-inkább kérdés ez
Zsunak nagyon fáj a torka kurva szar nyelni (Reni megátkozta)
öltöznek át
nem szabad ennyit kint ülniük ,nagyon hideg van hozzá óvja magukat Zsu az évsazktól
törülközőket keresi Zsu Edina mond valamit
Zsu biztos?
ásítás
Maci szerint jó lenne már sötétben aludni
valamit kavarnak a ki hol alszikkal
stream vége

fürdő üresen a képen
remek munkát végzet az rtl közeli lakberendező
Zsu már reggel fürdőt és ásít is
Zsu kárdezi Edinát most kakilsz
Edina egy perc
Zsu ásítozik meg is szunnyadt - szunyadozik Zsu magának és nekünk
a cevás izé hova lett téve? kérdi a tovább ásító Zsu na mindegy válaszol is magának
Edina a baróti butik and fashion kétrészes 2001-es divatmagazinból rendelhető fürdőruhában van Made in China
stream el

Ay Mama, Que paso 2014.12.27. 00:59:37

megírtam eddig életem legjobb hogyvoltos bejegyzését de elszállt 8(

Ay Mama, Que paso 2014.12.27. 01:01:35

@Ay Mama, Que paso: nem tévedtem lassú a képernyő

Edináék fürdenek a szokásos helyeken szappanoznak
és a víz esés miatt nem lehet tisztán hallani a beszédet el is megy a stream, lehet bázott

Sendmailto1974 2014.12.27. 01:06:31

minhta a furdes elott a benti sorrendrol lett volna szo de sajnos a viz csobogasa elnyomta edina pupuzasat.

Sendmailto1974 2014.12.27. 01:07:59

Lanyok panaszkodnak hogy vekony a labuk -ilyet plasztiktol es kazaltol nem hallunk

Ay Mama, Que paso 2014.12.27. 01:08:59

nem értem amit mondnak de szerepel benne a férfi női és a de jó szócsokor
feltolom a hangszabályzó csúszkáját mondjuk 50 százalékra most
stream el (meg fogok ijedni amikor visszajön a csendbe betörni)

milyen kis vékony semmi lábam van
hát az enyém is látja be az igazságot Edina a lábába
sajnos a vízcsobogás is hangosabb lett így ugyanúgy nem érthető a teljes szöveg
csalódott vagyok egy kicsit emiatt
de a zuhanyrózsa szépen és egyenletesen köpi ki rájuk a vizet, ez felvidít mert aki fürdött már rossz zuhany alatt az tudja hogy azt senkinek nem szabad kívánni
majd stream el

Haplo 2014.12.27. 01:11:09

csak tudnam, mi a francot kell kivagdosni ebbol a total semmitmondo es ertelmetlen beszelgetesbol? meg eleve miert oket kell mutatni, mikor ott van meg 8 masik ember, akiknek a java meg ebren volt....

lawabidingcitizen 2014.12.27. 01:11:25

@Sendmailto1974: fizetett statisztájuk, szerepelt már a szarjaikban.

Sendmailto1974 2014.12.27. 01:11:45

Zsu sem erti mit motyogott Edina elotte Zsu kerdezte hogy kijoznodott e mar. Mindketten masnaposok Edinanak azert van szek rekedese Zsu meg azertfingik oly sokat

Sendmailto1974 2014.12.27. 01:14:48

@lawabidingcitizen: :) azert mert minden aron szerepelni akar az nem azt jelenti hogy ugy futyul ahogy zerteel tancol :)
magyaran elozo szeriaban is volt aki szerepelt sot elotte mar 3 vv vallogatoni is volt
vannak szemelyek akinek a vagya ahogy amediaban szerepeljenek lsd reni

Ay Mama, Que paso 2014.12.27. 01:15:53

fürdenek tovább
majd stream el, nehogy a Greenpeace szóljon a Föld vízháztartása miatt
tök homályos a tükör és a hang is nagyrészt a víz és a úgy sem beszélnek most
de kel ilyen is hogy valóság hű legyen
vége szárítják magukat törülközővel törlik le a nedvességet a legfelső hámrétegről
nehéz lesz neki - értenek egyet, majd bent megszáradnak gyorsan, elosztják a mikroportjukat
Edina mindjárt feltöröl
stream meg eltörölve

Ay Mama, Que paso 2014.12.27. 01:21:11

háló a dramaturg tökéletes Zsu és Edina készülnek aludni
ennyi mert a stream is kicsit ledől

gondolkozom rajta suttogja Dani Zsunak
Zsunak nagyon fáj a mandulája, csavar egy egész citromot és megissza
Dani szerint az jó ötlet és ő is kér egy ugyanilyet
nagyon belefáradtak a délutánba, mert hosszú volt és fárasztó, amikor rátérnek
a stream eltér

Well... 2014.12.27. 01:22:09

valami komoly balhe volt delutan , valoszinuleg annak a kibeszelese folyik mindenhol, ezert nem vagyon on.....a zsu mondta a daninak, hogy nagyon lefaradt a delutan...a dani meg : igen hosszu volt

Haplo 2014.12.27. 01:24:45

@Well...: igen, meg kerdezte is hogy mit beszeltek Edinaval, miben maradtak...
elotte meg a zuhanysoban mondta Edina hogy nehez lesz neked (Zsunak), de nekem is

Haplo 2014.12.27. 01:25:57

valami ferfi-noi temaban lehetett a balhe, most mar csak arra vagyok kivancsi melyik vonalon

Haplo 2014.12.27. 01:27:39

ennek igy semmi ertelme sincs, most mar azt is lekeverik, hogy Maci a szerelmeit kezdi el sorolni... nemar, hogy semmitse lehet leadni....

Well... 2014.12.27. 01:32:24

nem rtem miert nem lehet egy ilyen musor....minden kamera online oszt szabad rablas.....nem tom kik csinaljak a reteknel a PR-t , tudni illene, hogy nincs olyan, hogy nem reklam.....

Haplo 2014.12.27. 01:34:58

nem latom Danin a lilakendot

Sendmailto1974 2014.12.27. 01:41:44

a nap kerdese amihez dani segitsege is fel lett hasznalva zsunak :
a sajt novenyi vagy allati zsirbol van.kemeny.
egymastol lejmoljak a cigit ezek szerint kvotak vannak

Well... 2014.12.27. 01:41:48

@Haplo: ja hasznalta a sajat szuperkepesseget es elvette magatol a kendot :o))

Ay Mama, Que paso 2014.12.27. 01:42:28

nem beszélhetsz erről mondja Zsu Lacinak
hallod olyan dzsuva van nyugi szobában hogy hú, mer senki nem pakol mg után - panaszkodik Laci
egy sapkát keresnek, arról beszélnek, az a sapka kurválkodik - szól Zsu
Zsu elindul végre citromot csavarni
Robin Maci az ágyon
Robin hisz benne hogy mindenkinek megvan a párja, de bízni kell a sorsszerűségebe
és a csalódások megerősítenek hogy higgyél, mert ha nem hiszel ki fog
Maci szól hogy hinni kell
Robni megkérdi hogy Maci volt-e már szerelmes
hát persze hogy volt legelső az iskolában három évig plátói
Robninak is volt sok ilyen
és elszeretik előlünk a streamet ismételetlen, megint, újfent, újból, újra, ismét, megintcsak

Zsu Edina konyha
Zsu evett salátát, Edinának eltűnt valami kajája
Edina annyira éhes hogy korog a szeme, ebéd óta nem evett nem volt ma étvágya
Dani is velük van, kajálnak Zsu rá fog gyújtani
ilyenek mennek most

kepfeltoltes.hu/view/141227/K_pkiv_g_s01_www.kepfeltoltes.hu_.png

kepfeltoltes.hu/view/141227/K_pkiv_g_s01_www.kepfeltoltes.hu_.png

Dani szerint ilyenkor már nem lehet enni, de Edinának lehet, virslit is lehet, sajtot nem húst
igen norbiskodik Dani
Dóriról hiába van eg a véleményed néz ott nyalizik Ádámnak
Ádám bejön és fogyó kúrás vacsit emleget
Ádám nem kér d bár Dani szerint nem gáz ez a vacsi
Ádám szerint tudnak élni, Edina kint is imád enni, Dani is hedonista
vajon holnap is kapunk kaját aggódik Dani
szerintük nem mert holnap már nincs karácsony
Edina túlvállalt magát és segítséget kér mert nem akarja ott hagyni a kaját, mindketten segítőkészek Zsu és Dani is - igazi csapat ez jóba rosszban virsliben
növényi vagy állati zsír van a sajtban - kérdi Zsu

dohányzó Robin és Cinkos BT
Zsu dekkel mert reggel szeretne rágyújtani nem dekkre
tegnap a legdurvább volt, hárman aludtak bent
és most én ledőlők mert hosszú lesz a nap
és a streamis elment cigiszünetre

Haplo 2014.12.27. 01:43:28

@Well...: naja :) vagy majd nezzuk holnap a buntetest amit kiszabtak ra, mert elfelejtette feltenni :) de hatarozottan nem latom rajta

Sendmailto1974 2014.12.27. 01:47:35

Edina szereti a cigarettat
Robin a kiraly mert van cigije
Robin danit es edinat kerdi hogy jo dontes e ha kimegy parbajra
stream el :(
en is toloma bicajt mert ez igy nem gyere be

Sendmailto1974 2014.12.27. 01:49:25

KERDEM EN HOL VAN AZ RTL2 ILYEN TECHNIKAVAL ELVILEG DIGITALIS ADAS A NEZOKNEK LEHETNE VALASZTANI MIKOR MELYIK KAMERAT NEZIK EPPEN.
FOCIBAN VAN ILYEN ES TENISZBEN IS.

Haplo 2014.12.27. 01:50:02

volt mar utalas ra, hogy Adam meg akarta kerni a hatost, pakoljanak ra, hogy kivihesse Robint. Robin meg most rakerdez, hogy na akkor mi van? Edina meg Dani nemet mond ra. En igy vettem le. Robin mar akkor mondta Daninak hogyakar beszelni vele mikor vartak a lanyokat hogy kijojjenek cigizni, a vegen Zsu bement, erre Robin mondja Daninak, hogy Edina elott mondhatja. Csak Zsuban nem bizik.

Well... 2014.12.27. 01:51:00

@Haplo: nem am tenyleg az tortent, hogy a dani elcserelte a szuperkepesseget a robinnal, mert rajott , a komisz gonosz kis tervere, a robin meg elcserelte a kendot a szolira, mert latja a szoli=sex ..... a denis meg reflexbol levette a kendot a danirol..... es indul az engedd el a hajamat :o)

Haplo 2014.12.27. 01:51:42

na,lelepek en is, majd honap visszanezem filezve :)

Well... 2014.12.27. 02:14:46

megtudjuk meg hogy a dani nem fogja felrakni a lila kendot.....valamint hogy a dani nem lat eselyt arra, hogy a robin legyen a kivallasztott....mire kifejtene kire lat eselyt stream el .....

Well... 2014.12.27. 02:20:14

halal....abban a pillanatban, hogy valaki megszolala elmegy a stream.....max tarsalgasi tema kaja....minden mas tabu

Well... 2014.12.27. 02:25:17

welll.. a sracok probalnak filmekrol beszelgetni, de az is kiveri a biztositekot a censor-nal

Komeszka 2014.12.27. 02:27:04

Mindenkinek jó napokat! A VV-t én kicsit szakmai szemmel nézem, mert csoportdinamikai elemzésekkel is foglalkozom. Csoportdinamikai értelemben a negyedik fázisban vagyunk már, amiből az első volt a pozicionálás, a második a bűnbakképzése a harmadik a koalíciókötés és már most megindult a koalíciók felbomlása. Ezek természetes csoportfolyamatok. A karakterekről: én sok itteni kommentelőtől és pl. sixx-től eltérően igencsak látok egyes dolgokat. Ami szerintem jelenleg nagyon valószínű, az Edina végső győzelme (ha ki nem készül, fel nem adja stb.), minden más képlékeny. Én, sokaktól eltérően ítélem meg Robin karakterét és a karakterben még meglévő lehetőségeket. Ő egy "pozitív tuja", megnyerő külsejű, tisztelettudó, nem is hülye a többiekhez képest, szerintem borzasztó nehéz lesz ellene valós párbajozni még egy húzókarakternek is. Ádám viszont jó példa a "negatív tujára", mert ő szerintem a leghülyébb a csapatból (ami nagy szó), ráadásul, ha nem tujul, akkor ordenáré.

malevil2050 2014.12.27. 02:43:22

Nahh már csak ez hiányzott még1 docens,nahh jöttem,láttam megyek is.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.27. 02:55:26

@malevil2050: Nem docens...médium!
Idézem: " én sok itteni kommentelőtől és pl. sixx-től eltérően igencsak látok egyes dolgokat." :D
Persze lehet, hogy csak jó anyagot szív! :D

Well... 2014.12.27. 03:40:37

megint esznek , ez vagy nem elo, vagy az edina belpoklos....."en meg ma alig ettem" ...a stream elejen meg nem fert bele tobb virsli....maci kezeli a huttot , falja a sajtot valahogy igy :
1 szelet komisz-1 szelet maci-1 szelet adam-1 szelet maci-1 szelet robin......

Well... 2014.12.27. 03:49:30

uncsi......tema kaja ...reggeli foghagymas bundaskenyer....sexmentes nap lesz

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.27. 09:52:16

@Sendmailto1974: Ha fizetsz érte akkor esetleg. Mondjuk nem tudok ilyesmiről, de ez nem jelenti azt, hogy ne létezhetne. nyilván nem én adok most először erre tippet. Ha nincs ingyenes non-stop, akkor legalább aki akar és fizet az nézhesse.
süti beállítások módosítása