Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x39 - Nyomorúságos élet: a villalakók karácsonya

2014. december 25. 08:53 - Chat Géza

1224_vv.gif

Áldott békés Karácsonyt, bejgligőzös jó reggelt, kajakómás másnapot és VV7 hogyvoltban gazdag napokat mindenkinek! Egészen tegnap estig nem tudtam, hogy mi hiányzik a szentestékből, amíg a nagyim által kényszeresen belém szuszakolt zserbóba oltott ponty szelettől, 7,8-as vérhalászlészinttel a szervezetemben le nem ültem a tévé elé, hogy a Reszkessetek betörőket még egy kis Való Világgal fojtsam le. Reméltem, hogy lesz betlehemezés, de csalódnom kellett. Azt karácsony másnapját megíró mázlista Sixx nyerte meg. Nekem marad a Röné után siránkozás, a dörgedelmes búcsúlevél, Laci fergeteges, meglepetés szülinapi arconpörgős bulija és a casting. Nézzük is szépen sorban, és közben szóljon Gabba zenés múltjából felcsendülő megasláger, az Ünnepek, mert a három királyt is ezek a dallamtapadós beatek, meg a stroboszkópos esthajnalcsillag vezették a jászolig, az kurvaélet.

Búcsú Rönétől

Már megint két napja lement eseményeken rugózunk. Kicsit olyan ez, mintha minden nap vennénk friss kenyeret, amit csak a mélyhűtőbe rakunk, hogy másnap jó legyen, mivel addig még pont elfogy az a száraz, szikkadt. Tehát sosincs friss kenyér az asztalon. Röné búcsúlevele se tegnap ment be, hanem gondolom még hétfőn, a párbaj meg a Belevaló után valamikor. De mindegy. Röné levele nekem a kötelező olvasmányok vontatottságával vetekszik. Drága Plasztik Dóri, Drága Kazal Fanni, Drága Komisz, Drága Gabba és így tovább. A sablontengerből felbukkan egy-egy eleinte azt hittem, hogy szararc vagy, de aztán kiderült, hogy a lófaszt; olyanok is szembe jönnek, hogy mi nagyon egymásra találtunk a villában; meg a szokásos csak magatokat adjátok és gerinccel játsszátok ezt a játékot. Gabbának még beígért egy lehetetlen missziót, egy igazi öngyilkos küldetést, mint amikor VV Olivér feleséget keresett A Nagy Aleknak, Röné 1000 nőt fog keríteni mire kijön. Maci párkeresős spinoff műsorát tényleg csak Gabba barlangja alapján mintázott díszletek között tudom elképzelni. Címötletek:

Míg a diabétesz el nem választ

Nagy has, nagy szív

Nagy test, nagy élvezet

Szerelem XXXXXXXL-es méretekben

Röné levelében persze ment még a kutyázás, hogy Miss Kiskun törte el kazal ékszereit. Én speciel azt se tudom, hogy miről van szó, de hálistennek nem kell Frei Tamásba átvetkőznöm, mert Kazal is pont annyira leszarja ezt az egészet, mint én.

1224_vv4.png

Ezt követően másnap a lakók elbúcsúzhatnak Rönétől. A szerkik mostanába nagyon értik, hogy kell megforgatni a lakókban a kést. Ez tetszik. Volt már szentély, most egy kirakat bábura raktak egy fotópapírra nyomtatott, ízlésesen kivágott Röné fejet. Nekem egyből a Próbababa c. film jutott eszembe, annyira groteszk volt ez az egész. A búcsúzkodás 2.0-t nem fejteném ki. Bementek, oszt ríttak. Kivéve Miss Kiskunt, aki tényleg, tényleg kiosztott egy próbababát baszki, hogy ő aztán nem törte el Kazal ékszereit, és elővéve modoros tanárnős énjét hoozzá tette, hogy ez is csak őt minősíti. Ej, no. Ha Zsu lennék, és tényleg vérgeci lennék, ahogy a lakók beállítanak, akkor elsőként mentem volna be, hogy leszabajam a celluxszal felapplikált Röné arcot.

Laci meglepetés bulija

1224_vv2.gif

Basszájba még sose kapott meglepetés bulit, de most igen. A lecsúszott Rúzsa Magdi szervezte neki. És ha még hozzá teszem, hogy kapott a rokonaitól egy képeslapot, akkor mindent, de tényleg mindent leírtam erről a szegmensről, hisz világrengető érdekesség nem volt. Laci sírt örömében, Edina a nyakába borult, aki még egy névtelen levelet is írt neki, ami a közhelyszótár és bármelyik Coelho kötetbe oltott Oravecz blogposzt szerelemgyereke is lehetne (ne add fel, jó ember vagy, a szem a lélek tökre…). Aztán Edina kissé spiccesen Kazal és Komisz smacizásán moizott a nyugi szobában.

1224_vv4.gif

Gondoltam, hogy Edina ilyen. Kell neki a törődés. azt mondta, hogy Fanni meg köztem van szenvedély. Biztos beizgult. Még szép. Hát szkreccseljan, baszki! /Dennis/

És a casting

12ker a direktor úr, aki már ettől a nesze semmi fogd meg jól pozíciótól is teljesen megrészegül. Két ember veszi halálosan komolyan a feladatot: Miss Kiskun és ő. Nem is rémlik, hogy sikerült leosztani a szerepeket, de ismerve a nyersanyagot, amiből dolgozni lehet én így alakítottam volna a szereposztást:

Gabba – a kisded

Dennis – mindegy, csak neki legyen a legtöbb szövege, amit úgyis elfelejt, így szinte garantált a kasszasiker és az előre berendelt folytatás a Betlehem 2. vagy a Húsvét – Feltámadt Jézus, gec című eposzi dráma.

Zsu – bárány

Kazal – Szűz Mária (érthető okokból, ugye)

A többi mindegy is. Ma este lesz a nagy műsor: betlehemeznek a lakók. Én a világért se maradnék le róla.

Címkék: vv7
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aharon 2014.12.25. 09:06:02

Első

és köszi Géza :)

Aharon 2014.12.25. 09:22:56

Mármost picit figyelmesebben kellett volna nézni, mert Fuckni Boldizsár lett, a szerecsen király (és ezt sem véletlen, gondolom, a felkészülés jegyében csengettyűszóig nem szál ki a szolikából) Szűz Mária ellenben Dóri, bazmeg, Dóri. Még a Magdalai Mária szerepében csak csak mert ugye a múlt összeköt, nade a Szent Szűzében? Hegylakó vicces kedvében volt.

Aharon 2014.12.25. 09:24:28

@Aharon: Ja, hogy figyelmesebben kellett volna olvasni... "alakítottam volna" bocsi, kóma vagyok, nem hagytak aludni....

lawabidingcitizen 2014.12.25. 09:33:44

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

Nem tudom azt láttátok-e a VV oldalon, h. Pennisz kamikaze taktikát akar tolni. Kis elvbarátai is őt pakolják meg jellel, h. kivigye MILF-et. És úgy gondolja, h. kinn is hagyja.....

Ehhez kell a cicafuú, Robin is a dupla sz%rjával. És akkor neki lesz 5 jele, esetleg 6, ha cinkosoktól is kap egyet. Mert azok úgyis egy emberre raknak, gondolom, Péniszke szerint a zsírmedvére.

A hiba ott van az egyenletben, h. 12ker és Milf azért 3 vegyértékkel több szabad agysejttel rendelkezik, mint Péniszék együtt. Szerintem Zsuzsáék maguktól is ezt a bélférget fogják megszórni. Lesz az így 9 jel is, és Zsuzsa rekordja meg is dől. Aztán h.kit visz, azt majd az ázott kutyája kiingázza neki.

De Zsuzsa ellen esélyes a bukta.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.25. 09:33:52

Ezeknek az lenne a megváltás, ha egy furgon méretű meteorit becsapódna a búrájukba a kedves Betlehemes előadás felénél kb.
Legalábbis Fanni nem égetné tovább magát.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.25. 09:41:02

@lawabidingcitizen:

Ez a sajátmagunkra pakoltatás mindig fordítva sült el a vv történeténelemben, ez a mankee le mélytorkozza sajátmagát a szuper taktikájával.
Helyében Zsu helyett Szopósszájú Lacikát vinném ki a véresbe, vagy Ádámkát, ellenük lenne esélye deniszkének.
Maci lassan annyit bőg mint egy fosos csecsemő, valakinek ez bejön ? kérdem a női nézőket :P

2014.12.25. 09:54:33

Lehet, hogy Robin a gittegylet ellen fordul (akkor viszont a neve robin lesz, így, csupa kisbetűvel)..., és tényleg Penniszre dobja a dupla jelét. Mondjuk jó nagy hülyeség lenne....Na de, ha mégis Penniszé lesz a sok jel, akkor kinézem belőle, hogy a végén mégsem vinné Kiskunt, hanem mondjuk Ádámot, és ehhez még indokot is tudna mondani.
Jabba meg pont úgy viselkedett, mintha Reni a felesége lenne. Nem sajnálatraméltó.
Edinka sem százas, totál hülyén viselkedik...kár érte.

Sargabogre 2014.12.25. 09:58:15

de én azt nem értem, hogy hogy merülhet egyáltalán fel bennük, hogy Robin ezt a fasza szuperképességet, ami később biztos jól jön majd neki - ilyen hülyeségre fogja elpazarolni? ráadásul ez olyan, mintha Komisznak adná, mert nem a saját céljaira használja fel. de csak nem lesz ekkora hülye.

Dóri meg Teo között csak én látok hasonlóságot nőiesség terén?

lawabidingcitizen 2014.12.25. 09:58:30

A zsírmedve annyira undorítóan szánalmas nyomorult kotorékállat, hogy inkább fel sem sorolom szent karácsony tiszteletére az összes jelzőt, amit az útszéli ribanc Faszni és puffadt arcú PVC teljes 50 szavas trágár szókincséből tudnék rá alkalmazni :)

lawabidingcitizen 2014.12.25. 10:06:26

A zsírmedve egy annyira undorítóan szánalmas kotorékállat, hogy Faszni és PVC összes, 50 szavas trágár szókincse sem lenne elegendő jellemezni ezt a sétáló 190 kilós sz%rkupacot!

csincsilla72 2014.12.25. 10:16:04

Napsütéses szép karácsonyt mindenkinek!
Denisz önként óhajt elhullani Kiskun ellen? Teljesüljék hát a kívánsága!
Ezt a tattikát nem értem. Mert ugye vagy őt pakolják meg jelekkel és visz, akit akar, vagy ő pakoltatja meg magát és visz, akit akar. Neki csak akkor van esélye, ha az öribarikkal kell párbajozni. Húzásának csak akkor van értelme, ha konkrétan attól fél, hogy a kispajtásai valamelyike fogja kihívni. Ami persze előfordulhat az előzményeket látva, hiszen a mocsárlakók úgy hullanak, mint ősszel a legyek. Egymás ellen viszont van esélyük.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 10:33:45

@lawabidingcitizen: Kérhetnék egy pollt valakitől egy esetleges Komisz-Kiskun párbaj kimenetelének megtippeléséről a Hogyvolt olvasók között?

Admiral_General_Aladeen 2014.12.25. 10:41:53

A belinkelt videó ( Gabba zenés múltjából felcsendülő megasláger, az Ünnepek) mindent vitt! :))
Érdemes elolvasni a videjjó alatti hozzászólásokat is ;)
Évek óta tervezek egy magyar zenékben előforduló közhelygyűjtemény-posztot,ez most sokat segített abban,hogy végül megszülessen a dolog :))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 10:41:55

@Aharon: Egyetértek veled. Sztem is vannak érdekességek a szereposztásban. Dóri - Szűz Mária (és hogy örült neki Dóri), Kazal-Boldizsár (tényleg, a szerep felkészülés jegyében, tegnap tripla szolit kaphatott). Zsu- Angyal (hm...), Edina nem felelt meg a bárány szerepére a castingon, ezért azt magára osztotta 12ker. :-) Sztem vicces volt! :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 10:47:21

@csincsilla72: A Hogyvolt oldal olvasói között igazad van, de az összlakosság körében sztem nagyon szoros párbaj lenne Zsu és Denisz között, ha ezekben a napokban lenne a szavazás. Mondjuk 10 nap alatt még sokat tolódhatnak az erőviszonyok az egyik, vagy másik irányban.

lawabidingcitizen 2014.12.25. 10:51:44

@Admiral_General_Aladeen: A zsírmedve része annyira vérfos, h. összeállhat Pénisszel egy mix-re. Valahogy érzek is egy ilyen "önzetlen ragaszkodást" Deniszke részéről, hogy a már most trágyadombra való zenei karrierjét zsírmedve hátán felkapaszkodva érje el... Hiszen a zsírmedve "befutott művész" :)

"Míg a diabétesz el nem választ"-ezen meghaltam :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 10:52:52

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Ha jól emlékszem VV Olivér is így esett ki anno, nem?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 11:03:00

"Egészen tegnap estig nem tudtam, hogy mi hiányzik a szentestékből, amíg a nagyim által kényszeresen belém szuszakolt zserbóba oltott ponty szelettől, 7,8-as vérhalászlészinttel a szervezetemben le nem ültem a tévé elé, hogy a Reszkessetek betörőket még egy kis Való Világgal fojtsam le."
Öööö.. nem értem... te vagy én vagy forditva? :D Nem mellesleg, nekem még mindig remeg a gyomrom a tegnapi étel-ámokfutástól. Na jó, pálinka is volt.
Ezek után éjjel a pirosfülű Kevinnel álmodtam, aki egy rénszarvasos sapkában, a villában lévő összes karácsonyi üveggömböt széttörte és belebaszta a jakuzziba.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 11:06:39

@VV Erőlegény: egy Zsuzsa-Denisz párbajon szerintem Denisz jönne vissza.... Én őt erősebbnek gondolom, mint Zsuzsát. A Fanni-faktor miatt is, meg hát biztos többet lehet röhögni a fasságain, stb.
Zsuzsa taktikus játéka nem biztos, hogy igy a játék elején, még értékelhető fölényt jelentene számára. A múltkori győzelme sem önmagáért volt, hanem V. ellen.

Száz stadiont ezeret 2014.12.25. 11:06:56

@VV Erőlegény:

Így.
De ennek az eljárásnak az archetípusa az az eset, amikor Majoros művész úr pakoltatta magára a biteket , kivitte Lorenzót (R.I.P.), és igen nagy különbséggel kinn is hagyta.
Neki ez összejött, azóta mások is be- bepróbálkoznak ezzel.

KapitányG 2014.12.25. 11:11:43

Gabba??? Az onedincsaládos???

Akitiltott52 2014.12.25. 11:13:51

Az lenne a legjobb ha karácsonyi meglepetésként,a Zsuzsa és Dórin kívül mindenkit bezárnának újévig a szaunába,és ki se engednék őket,valami moslékot bedobnának nekik és a kamera nem is mutatná őket.A két nő pár óra múlva megbékélne elszórakoznának együtt és kész.A két nőn kívül mindenki 1 büdös paraszt,igaz ésszel azért jól állnak.

Costanza 2014.12.25. 11:29:57

De jo Jabbanak mar tenyleg soha egy fuszalat nem kell tobbet keresztbetenni az eletben, mert addig sirt es sajnaltatta magat, amig meg a csajozas terhet is levette rola egy hiszekeny hp. Gratula.

2014.12.25. 11:33:58

@Costanza: Hja, 1000 csaj...ez legalább akkora túlkapás, mint a "szeretlek benneteket nagyon" paradoxon ott bent a villában.

Costanza 2014.12.25. 11:38:48

@natalja: Reni el van varazsolva a szexussal kapcsolatban, es nem erti a mucicit sem. Nem csodalom hogy benez dolgokat.. )) Pont annyira intenziven szeret, mint amennyire utalkozo volt masok ellen.

kamilla123 2014.12.25. 12:16:52

@VV Erőlegény: hello, igen, VV Olivér is így esett ki Béci ellen, hogy magára pakoltatott. Aztán meg mindenki Bécit kutyázta, hogy mekkora egy rohadék, h kiejtette Olit.

@VV Erőlegény:@natalja: @csincsilla72: Sztem nagyon szoros küzdelem lenne Zsu és Denisz között, és sztem Zsu menne vissza, de amúgy én sajnálnám Deniszt, ha most esne ki az elején, mert sztem ő érdekes elem a show-ban. Persze nyilván Zs-nak drukkolnék.

Amúgy az jutott eszembe, hogy az milyen lenne, hogy Deniszke megszervezi, hogy Robin rápakoltasson, aztán kihívná Robint, és kint hagyná. Végül is annyira nem lehetnek biztosak benne, mint szövetséges és így nyerne respektet a villában, plusz két hétig védettséget. Én bírom Robint, de megérdemelné. Megnézném a fejét.

Micsell (törölt) 2014.12.25. 12:20:45

@kamilla123: Ezek nagyon szép elméletek, csak sztem nekik nincs ennyi eszük, h megcsinálják :D Azt gondolják a bandázással ellesznek. Egyébként nem tudom mitől gondolja magát Denisz erősnek, mert önbizalom az van, de nagyon fanni pöckölésén kívül még sokat nem mutatott. A magam részéről ezt nem tartom teljesítménynek. Érdekes figurának sem látom. Egymás után két Au meg remélhetőleg nem nyer úgysem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 12:23:40

@kamilla123: Robint én se sajnálnám, egyelőre olyan semmilyen. Én amúgy se birom a folyamatosan tépelődő embereket, amilyennek én őt látom.
Ádámnak legalább kinyilt kicsit a szája mostanában és egy jó kis szarkavaró karakterré kezd válni.

lawabidingcitizen 2014.12.25. 12:25:44

@kamilla123: Amit mondtál, van benne ráció. Azt állítaná, hogy a kis langyi cicafiú elárulta a mocsárlakókat, kettős játékot játszva, "kiadta a taktikát", stb.
Ellene, meg Ádámka ellen nyerne, más ellen nehezebben.

Zs. ellen csak a ribanca által generált b%szás-faktor ad egy kis előnyt, de azt ha kell, Zsu befogott orral, utálkozva, de kompenzálná Laccival, végszükség esetén a gyökér Danival, esetleg egy jó Edina és/vagy Dóri leszbizéssel. Nem hülye az a nő :)

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 12:26:14

Röné vőlegényének a fején azért látszik hogy valami nincs teljesen rendben. Mekkora arc volt Bence hogy a löncshúst elkezdte feszegetni a stúdióban, kár hogy Lilu leállította.

Fannika mindenkit lekisfaszúzik, mert ugye a fasz legyen nagy, arra lennék azért kíváncsi hogy miként reagálná le ha elkezdenék a mellei méretével basztatni, melyek hiánya mostanában amúgy is egyre szembetűnőbb a megkingunellásodott combjaival. Biztos jönne az "egy 21 éves lánnyal nem lehet így beszélni" aduász és a lelki összeomlás.

kamilla123 2014.12.25. 12:27:46

@Micsell: ja, persze, nekik azért nehéz megítélni, ki milyen erős. Denisz és Dóri pl sztem az a két személy, akit sokkal erősebbnek hisznek, bent, min amilyen. De gondolom Robinról azért sejtik, hogy nem lehet óriási tábora kint. Oké, hogy jól néz ki, de nem csinál semmit, azt is határozatlanul. :-)

kamilla123 2014.12.25. 12:31:08

@Schlomo Goldberg: "Fannika mindenkit lekisfaszúzik, mert ugye a fasz legyen nagy, arra lennék azért kíváncsi hogy miként reagálná le ha elkezdenék a mellei méretével basztatni"

igen, ez már nekem is eszembe jutott. Tutira kiakadna. Ez olyan, mint amikor minden büdös k--nak elhordta Zsu-t, de amikor Laci azt mondta neki, hogy útszéli, elvonult zokogni,

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 12:37:09

@kamilla123: Robint én sem értem... Az biztos, hogy nem egy Eintstein szegényke. Lehet, hogy megzavarta a fejét az is, hogy Dóri téglának titulálta Zsu-t, és lehet, hogy tényleg Danit akarja Zsutól menteni, mint ahogy azt a titokszobában is elmondta, mivel szeretne Dórival együtt egy Zsu nélküli Dani szorosabb szövetségébe férkőzni. Magam nehezen tudnék most Zsu és Denisz között választani, talán még minimálisan még Zsu mellett döntenék, de két-három fordulóval később már Zsu-t veszélyesebbnek tartanám Dani szempontjából, mint a Szektát összességében.

malevil2050 2014.12.25. 12:48:17

Mindenki nyugoggyon le,péniszmatyit isten segedelmével és a róka ravaszságával kiszavazzuk.

Micsell (törölt) 2014.12.25. 12:53:45

@kamilla123: Igen valami fura módon ők bent is (ahogy gondolom a kinti életben is) azt tartják "valakinek", aki jó dumás vagy jól néz ki (művileg meg pláne) de igazából igazi emberi nullák. Fannit is csak az teszi egyedibbé, hogy a butasága mellett elröhögcsél cukiskodik időnként, csak ez már túlzott kettősség, úh végjátékban nem tippelném nyerőnek.

@Schlomo Goldberg: Zsu hihetetlen kurvázása már egy hét után nevetséges volt hisz Zs akárhogy is egy "majdnem" aktust tud felmutatni, fanni meg már egy hét után és azóta is penniszezik, úh hiteltelen.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 13:02:44

Amúgy nem vallana Pennisz jellemére, ha valóban a viszonylag erős Kiskunt kívná ki egy esetleges kiválasztáskor. Sztem inkább az egyik tujára menne. Ha Robin hozzásegítené a kiválasztáshoz, akkor inkább Ádámra tippelnék (ott valóban még indoka is lenne), bár, ahogy a beköltözéskor kirúgta a korábbi barátnőjét, még azt sem tartanám kizártnak, ha egy újabb fondorlatos csavarral Robint hívná ki.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.25. 13:05:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Szerintem nem olyan pötyhedt hogy egy csajt vigyen ki párbajra, ez a nemek harca a VV-ben sztem, egy faszi nem választhat nőt a játék elején, ha már csak nő van akkor persze elkerülhetetlen :)
Deniszkének Ádámot kell kivinni, pontot tenni Fannika ügy végére...igaz gondolkozhat úgy a néző, hogy kilökik Deniszt és akkor meg van keverve a kártya mert akkor Ádika rámegy a Fényevőre, mert ugye az a csaj kb 1 napig bírja fax nélkül, ő egy kipusztult szigeten még Macit is elkapná egy db kókuszért.
Laci ellen több esélye van, mert attól a csávótól a nők rókáznak, olyan szinten faszparaszt a gyengébbik nemmel.
Aki meg Edinát viszi az mind kiesik, ő ott lesz a végéig, megzabálom olyan cukin kukkolta a smárt :))))))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 13:08:32

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Ez a kukkolás szerintetek valóban kukkolás volt, vagy inkább savazás ?

2014.12.25. 13:09:09

@VV Erőlegény: Pont erre gondoltam én is, nehezen tudom elképzelni, hogy ki is vinné Kiskunt. Habár elég sokat képzel magáról, és ezt Reni levele csak erősítette. De most én is ezt gondolom, hogy egy hirtelen csavarral inkább Ádámra kötné a kendőt.

2014.12.25. 13:10:21

@VV Erőlegény: Nem ez volt az első ilyen húzása. Kukkolta ő már az elején PVC-t és Lacit is. Ez a csaj beteg.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.25. 13:11:29

@VV Erőlegény:

Ádiná Erdélyi, ott nem látni ilyet úton útfélen szerintem, és ilyenkor bizsereg a nuncija :)
Imádom Edinát, elveszem feleségül meg minden ;)

Micsell (törölt) 2014.12.25. 13:12:21

@VV Erőlegény: Nem hiszem, h savazás. Be volt rúgva és olyankor ő is bátrabb, minden téren. Sztem gáz volt tőle.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 13:13:51

@Micsell: Ha kukkolt, akkor az sztem is gáz volt, de ha savazott, az nagy poén!

Micsell (törölt) 2014.12.25. 13:15:28

@VV Erőlegény: Lehet én vagyok szkeptikus, de nem nézem ki Zsun kívül egyikből sem, h bármit savazásból csinálna, inkább olyan kis tudatlan sötétséggel a fejükből kitekintve ösztönből cselekszenek.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 13:18:42

@Micsell: Félelmetes volt mondjuk a tegnapi öfiben a négyszemközti verbális bosszúja a rönéfejű próba babával...

Micsell (törölt) 2014.12.25. 13:22:55

@VV Erőlegény: nekem azért nem volt félelmetes, mert bár volt benne libegtetés (fogsz te még kitn engem várni röné... ezt nem értettem - még), de végül is kapott ő is mindent a képébe rönétől akkor miért ne vághatott volna vissza akár a bábujának? ha engem így osztanának valahol lehet még a bábut is lerúgom :D

Micsell (törölt) 2014.12.25. 13:26:30

@Micsell: és aztán azt mondom, jaj bocs véletlen beleakadt a hajam és elborult :D /bocs/

szmoti 2014.12.25. 13:27:38

@VV Erőlegény: szerintem tényleg kukkolt, kis gyökér :)

Montezuma13 2014.12.25. 14:02:13

Engem egy dolog lep meg igazán, mégpedig az, hogy néhány vellakó mennyire nem képes felmérni saját ill. mások hierarchi(kuss) sorrendjét, külső megítélését. A korábbi VV-k során mindig meglepődtem azon, hogy egy-egy kiválasztott mennyire jól tudja felmérni azt, hogy kivel szemben van esélye egy párbajon. Röné teljesen homályba burkolódzott, amikor magát és 12kert egy szintre képezelegte. Most pedig suttyóprolibunkó Pénisz az, aki teljesen homályosban turkálódik.
Pont azon gondolkoztam, hogy a 12ker/MissKiskun/Ádinána féle Cinikus társaság kire fogja parkoltatni a jeleit a következő kiválasztáson, mert azért ők sem látják át teljesen világosan a helyzetet és suttyóprolibunkó Peniszt ill. hasizom Jabbát látják az ellenoldal meghatározó, legerősb oszlopzatának. Noha ez nincs így. Éppen ezért a Cinukusok akár rosszat is húzhatnak, amennyiben szopós Kazalra nyomják a jeleket. Hiszen meg feledkeznek arról, hogy szopós Kazal alpári bugyutasága még (szerinem ez később unalmassá válik majd) érdekelheti, szórakoztathatja a nézőknek nevezett VV szemlélődőket. Arról nem is beszélve, hogy nem lenne ésszerű nőneműséget választani ki a párbajnak nevezett vívódozásra, mert már eddig is 2 nőstény nemű hölgyemény távozott el a balf(en)éken. Ha pedig még egy nőszemély(telen) lépne a távozás igencsak hímzetes mezsgyéjére, akkor némileg felborulnának a nemi arányzatok. Szóval amennyiben a következő párbaj elnevezésű kínlódásos vívódozáson egy hím és egy nőstényező kerülne szembe egymással a nőstényező lenne a nagyobb estvélyes. Szóval kb. eddig jutottam töprenkedésemben, amikor hallám, hogy a „nagyonó(kos)” suttyóprolibunkó Pénisz azt ötletelte ki, hogy magára rakatja a jeleket. Na erre azt mondtam, hogy heu-réka és rögvest ki is ugorottam a feredő kádamból, mert bevallom, hogy én ennek a VV-nek az értelmesebb felének, akiknek némi-nemű káposztalé is csurdingál az agyszerkezetükben, azaz 12ker/MissKiskun/Ádinának szurkolok vagy mia fene. Hiszen ez a tökkel megütött Stüszi, akarom mondani pinavadász, suttyóprolibunkó Pénisz tálcán kínálja a megoldást a Cinikusoknak ha magára rakatja a gyjeleket. Ráadásul ez a (tompa)csúcsfej a jó testszerkezetű MissKiskunt szándékszik kihívni, minek kapocsán beszéltem már a vellában kialakuló némi nemiarányokról. Arról nem is beszélve, hogy ellene nem sok estvélyt látok suttyóprolibunkó Pénisznek.
Pénisz egyetlen esélye a feredőmester Ádám kihívása lehetne, ha ezt képes lenne csöpnyi csökevényesen csökött és megcsömörlött agya helyén lévő velejének felfogni.

perszepolisz 2014.12.25. 14:06:56

Ha Ádám nem rakja magára a lila kendőt akkor Dennis kihívja és kinn hagyja. mindenki más ellen kiesik. + Legközelebb fiú esik ki. Ennyit tudunk egyelőre.

malevil2050 2014.12.25. 14:11:17

@Majom1Parádé: Nem nem , ő legalább jáccik,egyenlőre még meghaggyuk

Costanza 2014.12.25. 14:15:05

@Schlomo Goldberg: A cicit meg lehet novelni szukseg eseten... Fiuknal nem ismerek ilyen nagyobbito eljarast.

Nem ertem mire gondolsz, tehat a loncshusrol lehet poenkodni de a kukimeretrol nemeeeee? Ez hogy? :D

lawabidingcitizen 2014.12.25. 14:15:35

Taktikázni kell. Ki kell hozni az egyenlő szavazatot Pénisz és a zsírdisznó között. Aztán a zsírdisznó dönthet, h. megy ő, vagy a suttyó bélféreg haverja.

Pénisznek kb. Ádámka, langyi Robin és a zsírdisznó ellen van esélye. "Macinak" szinte már a Robin ellen sem, mert ő is előhúzta a b%szás-faktor lehetőségét PVC-vel.

user friendly 2014.12.25. 14:16:56

@natalja: Ádina lehet, hogy csak őszinte.
végül is a pornóipar is abból él, hogy az emberek egy része szeret kukkolni, csak épp ezt ciki bevallani. ahogy nagy plénum előtt általában az is ciki, ha valaki a VV-t kukkolja, úgyhogy inkább letagadják. itt a hv-n nyilván nem, de a cc-n pl ez a jellemző. senki nem nézi, mégis mindenki mindent tud.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.25. 14:20:38

@szmoti: azért az nem semmi, hogy te és még néhányan "beteg" meg "gyökér" és hasonló jelzőkkel illetitek Edinát egy olyan tevékenységért, amit ti magatok is lelkesen űztök minden este...persze arctalanul, a besötétített nappali mélyén!
A legtöbb ember szeret "kukkolni"...ahogy minden főemlős...evolúciós örökség. Van aki bevallja, van aki nem...de ez a fikázás a részetekről a létező legelemibb "a más szemében a szálkát..." jelenség! Röhej...lenne, ha nem lenne siralmas! :D

2014.12.25. 14:22:39

@user friendly: Szerintem ez nem normális dolog, hogy a környezetünkben élők szexelését nézzük. Ez nem egy film, ne már. :D

Admiral_General_Aladeen 2014.12.25. 14:26:02

Edina erdélyi,és a mi értékrendünk szerint lehet rá mondani hogy romlatlan (még). Ha örül,kimutatja,ha bánatos,azt is. Ha kíváncsi,megnézi amire kíváncsi,nem álszenteskedik.Szerintem nem kétszínű,csak nem szeret konfrontálódni,arrafelé nem szokás.
Amúgy meg egy ország kukkolja,ahogy kukkol...nem sok különbséget látok az Ő,és az őt kukkoló,majd bíráló emberek között.

Admiral_General_Aladeen 2014.12.25. 14:28:03

@CsigaBiga: úúdeegyre gondoltunk! Mire megfogalmaztam a mondanivalómat,és elküldtem,utána olvastam a Te hsz-edet. :-D EKG!

Micsell (törölt) 2014.12.25. 14:31:00

Azért mégsem mindegy hogy kukkolsz, beleállsz valaki arcába egy méterről és nézed ahogy smárolnak vagy megnézed egy műsorban.

2014.12.25. 14:32:35

@Admiral_General_Aladeen: Hűha, ez azért szerintem egészen más. Ezek szerint az teljesen oké, hogy végignézem mondjuk egy barátnőm, kollégám, szomszéd stb. szexelését úgy, hogy leülök melléjük, vagy esetleg ott ugrabugrálok körülöttük?
Az erdélyiek is ugyanolyan emberek, mint mi. Én ismerek erdélyieket, és nem így viselkednek. (A beszéd stimmel, de a viselkedés nem.) Edina a kis romlatlan: úgy pöfékel, mint egy gyárkémény, iszik is rendesen, s ha már van az arcában, akkor alsóneműben tekergeti a seggét, kelleti magát, mászik Lacira, és nem rajta múlik, hogy még nem hágták meg őt is.
Én nem látom őt ennyire tisztán angyalinak, szerintem egyszerűen van egy kis beteges kukkoló hajlama, ennyi.

Cathcart_ezredes 2014.12.25. 14:35:40

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Mivel bent is annyiszor mondják, meg néha itt is olvasom, legutoljára tőled, ezért hadd kérdezzek már valamit: mi ez az dolog, hogy egy férfitól gyávaság/gyengeség kihívni egy nőt párbajozni? Komolyan mondom nem értem. Nem szkanderozni kell, vagy nem farokméret alapján nyer a győztes, akkor mégis mi a fenéért ne hívhatna ki egy nőt? Itt csak a népszerűség dönt, az meg nem a nemükön, hanem a viselkedésükön múlik, szerintem legalábbis.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.25. 14:37:27

@Micsell: neked nem mindegy! Denisznek és Fannynak viszont mindegy volt, simán produkálták magukat! Ez a lényeg! A szexben az a természetes, amit a résztvevők önként, saját akaratukból, a saját maguk örömére tesznek...neked lehet hogy tetszik, lehet hogy nem, de ez senkit sem érdekel, főleg nem azokat, akik csinálják! Te csináld másképpen, ahogy neked tetszik...de kalkuláld bele, hogy lesz, akinek meg az nem tetszik majd...

Micsell (törölt) 2014.12.25. 14:38:53

@natalja: egyetértek és még ezek mellett is szimpibb edina mint fanni és dóri, de kicsit túl van már misztifikálva a származása itt

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.25. 14:39:58

@natalja: te még nem csináltad hármasban? :D Vagy ha igen, becsuktad a szemed?
Ne álszenteskedjünk már kérem...

Micsell (törölt) 2014.12.25. 14:41:26

@CsigaBiga: fancsika végig röhögte, denisz erőltette a produkálást, edina meg ittas volt, ennyi a nagy produkció, ha ez számodra ekkora teljesítmény, hát van ilyen, számomra nem az, valóban

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.25. 14:45:11

@Micsell: szövegértés? Hol írtam én, hogy "teljesítmény"??
Hogy stílusos legyek: TOLERANCIA BAZDMEG!!!
Az hiányzik belőled, meg néhány kommentelőből...

Micsell (törölt) 2014.12.25. 14:45:21

Itt a gond az, hogy azt hiszik csak szexualitással tudnak játékban maradni, és ha valóban csak ennyit tudnak hozzátenni, az kevés, egy idő után unalmassá válik. Még az első VV-kben nagy szó volt de mivel a jelenlegiben lassan mindennapos cselekmény lesz, hamarosan eljutunk oda, h az lesz a nyerő, aki nem így próbál érdekessé válni a nézőnek.

Micsell (törölt) 2014.12.25. 14:46:29

@CsigaBiga: felőlem bazmegelhetsz ettől még a saját és az én kommentelési stílusomat nemigen lehet egy lapon említeni így a szeretet ünnepén meghagylak továbbiakban magadban fortyogni

Costanza 2014.12.25. 14:48:12

En nem ertem, lattam mar csokolozo embert, de soha nem ereztem ilyesmit mint az Edina, nemhogy meg rajuk is tapadjak, ez valami uj fetis?

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.25. 14:57:51

@Micsell: fortyog a fene...maximum azon mérgelődöm, hogy mennyi korlátolt, begyepesedett, másokat és mások tetteit elfogadni képtelen ember jár ide...veled egyetemben.
Ki vagy te, és kik a többiek, hogy eldöntitek, ennek vagy annak a villalakónak a viselkedése normális, avagy nem?
Már csóri Shakespeare is megmondta: "There are more things in heaven and earth, Horatio,
Than are dreamt of in your philosophy."

2014.12.25. 14:59:08

@CsigaBiga: Pfffff.... Nem csináltam hármasban, és nem is tervezem. Úgy tűnik, más az értékrendünk. :D :D :D Nem vagyok álszent. A véleményemet írtam le, ha jól tudom, ez az a hely, ahol ezt lehet....

Admiral_General_Aladeen 2014.12.25. 15:00:25

Plasztik néha úgy nyilvánul meg,mintha a Maunika showban lenne,azzal a repedtfazék hangjával.Kazal stílusa a legalpáribb,leglekezelőbb mikor bepöccen,Denisz szintén hatalmas paraszt,ha kicsit kihúzzák a komfortzónájából.Maci egy perverz,Rönét,és Vikaccsut,ne is említsem.Laci is tud hatalmas bunkó lenni.Edinára a fentiekhez hasonló jelzőket,nem tudok aggatni,de lehet elfogult vagyok,mert neki szurkolok.
A romlatlant úgy értettem,hogy a mostani világban,szerintem ő még bőven a romlatlan kategória,vagy legalábbis kevésbé romlott.A cigizése irritál engem is,ezt a kukkolás dolgot én sem tudom hová tenni,de ennek ellenére szimpi maradt.

2014.12.25. 15:01:00

@Micsell: Igen, ezek ellenére nekem is még mindig ő a legszimpibb csaj a felhozatalból... Csak hát ugye ő is defektes... :-D

2014.12.25. 15:03:41

@Admiral_General_Aladeen: Én is (még most) Edinkát vagy 12kert várnám befutónak. A többiek egyértelműen az "indultak még" kategória. Csinálhatják a műbalhét, de csak egy ideig, remélem...

Admiral_General_Aladeen 2014.12.25. 15:05:55

@natalja: Vakok között, a félszemű a király. Elégedjünk meg ennyivel :)

csincsilla72 2014.12.25. 15:08:07

Ugyan már, Edina részeg volt. Ittasan az ember sok hülyeséget csinál. Ennek semmi köze ahhoz, hogy honnan jött. Az erdélyi magyarság pont annyira sunyi, hazug vagy éppen kukkoló, mint az anyaországi. Egy centivel sem rosszabb vagy különb. Nem is értem, hogy a származása miért téma egyáltalán.
Ami Dönizt illeti, nem fogja Zsuzsát kihívni. Gyáva ő ahhoz. Kiskun 73%-a elég nyomós ellenérv. Szerintem Ádámra fáj a foga. Tudja, hogy Robin nem kedveli Zsuzsát, de lehet, hogy ha Ádám lenne a tét, akkor nem adná a dupla szavazatát.
Én annak örülnék, ha Jabba és Döniz egyenlő szavazatot kapna, Jabba pedig elcseszhetné a szuperképességét. Vagy ha nem, akkor Dani döntene és ő szerintem Kanapémedvét küldené. Annak senki ellen nincs esélye.

csincsilla72 2014.12.25. 15:08:42

@natalja: Aki nem defektes, az mit keresne egy ilyen műsorban?:-)

KapitányG 2014.12.25. 15:17:11

@csincsilla72: Hogy cseszné el? Hiszen "örökös" képesség, mindig ő dönthet, sőt, döntenie kell,
amikor szavazategyenlőség van.
Dani hogy dönthetne?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 15:18:04

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: most fordult ki a számból a kókuszos szaloncukor, köszi. :D
Ádinát én is imádom, néha olyan édes kis buta dolgai vannak, hogy Fanni még inas se lehet nála.
A lánykérést azért meghagyom neked. :D

Admiral_General_Aladeen 2014.12.25. 15:19:07

@csincsilla72: Szerintem is gyáva hogy Kiskunt hívja ki,szerintem titkon Ádámra fáj a foga,csak ezt nem mondja el a falkájának.

csincsilla72 2014.12.25. 15:20:45

@KapitányG: ja, azt hittem, ez csak egyszeri dolog. Akkor bocsesz.

csincsilla72 2014.12.25. 15:22:46

@Admiral_General_Aladeen: Tuti Ádámot hívná ki. Remélem, Medve lesz kiválasztva. Ő is Ádámot vagy Robint vinné és ki is esne ellenük.

Sargabogre 2014.12.25. 15:33:28

de most Edinával meg Lacival mi van? együtt alszanak egy ideje, de mindig csak ilyen részeg összeborulásokat mutatnak róluk. Edina meg látványosan odavan érte, bár nekem mostanában úgy tűnik, hogy Laci is kezdi megszeretni. mondjuk a kinti világban szóba se állna vele, max Plasztikokkal.

user friendly 2014.12.25. 15:50:33

@natalja: mi a különbség egy film és az élő műsor között? ebben ez esetben szerintem pont semmi nem volt. a pornófilmesek is a nézők miatt produkálják magukat. ebben a szituban Fanni és Komisz is ezt csinálták. Ádinka meg nézte, nem nagy eset :)

ganxtalovins 2014.12.25. 16:00:36

@Micsell: Azért Zsu se pite, pszycho dávid eggyet oda szólt feküdj be mellém, amikor meg volt igérve danikának, hogy vele alszik és egyböl beleült pszycoba egy kicsit pepecselni.

lawabidingcitizen 2014.12.25. 16:07:34

@csincsilla72: Ezt írtam én is, a zsírmedve és Döniz egyenlő szavazattal. Király paradoxon lenne, és még nagyobb ütés lenne a mocsárlakóknak.
Döniz pedig van annyira gerinctelen féreg, h. a saját fészkébe szarjon, és mondjuk a zsírmedvét vagy új kis barátját, langyi Robint vigye ki,csak hogy maradhasson még pár hetet.

Itt legalább fűtenek, mosnak, főznek rá, tető van a feje fölött. Nem úgy, mint kinn, azt elintézte magának élő adásban, hogy a januári hidegben ne legyen hová hazamennie :)

szmoti 2014.12.25. 16:25:18

@CsigaBiga: Elnézésedet kérem, ha ( és nyilván így van) félreérthető voltam, azt írtam kis gyökér, nem gondolom, hogy beteg lenne, viccesnek találtam, amit tegnap este láttunk tőle az öfiben. A kis gyökér kifejezést én azokra szoktam használni, akiket kedvelek (biztos ez sem normális dolog), de nem sértegetni szoktam vele az embereket, pl. párom csinál valami butaságot, vagy megmosolyogtatót, akkor szoktam mondani, hogy jajj, te kis gyökér, de nem sértődik meg, mert nem azt mondom, hogy te idióta gyökér :D persze, írhattam volna abba a kommentembe is, hogy nálam ez nem sértő jelző szeretne lenni, lemaradt, elnézést. Egyébként semmi bajom Edinával, őt és Danit tartom esélyesnek a győzelemre.

Well... 2014.12.25. 16:30:38

Miutan a reni kiesett, lattuk a Fannit , meg komiszt a szaunaba agyalni...akkor fani hangoztatta, hogy tuti o lesz a kovetkezo....es o a Adamot vinne ki, de fel tolle ,hogy felrakja a kendot,ezert a kivallasztas utan ugy csinalna, mintha a zsura hegyezne...oszt a kihivaskor nagy meglepi visszi az adamot......
na szerintem a denis ezt tovabb gorgette magaban...ha a fani kinnttudna hagyni az adamot akkor ezt o is meg tudja csinalni......szova lszerintem siman erre jaccik
dolgok amik felett elsiklott...(vagy elhuztak a feje felett ugy is mint "tul magas neki" )
1: csaj csak csaj ellen esne ki a kovetkezo parbajban
2: adam szajkarateben rendszeresen megveri,
3: a nezok inkabb neznenek egy adam fanni kufircot, mint az a o farokmarkolaszasat
4: szemely szerint qrvara megneznem , hogy a parbalykor a studioban a szekre felalva kompenzelja a kissebsegi erzeseit :o)

kamilla123 2014.12.25. 16:39:40

@Micsell: @VV Erőlegény: @natalja: én megértem VVErőlegény felvetését a kukkolással kapcsolatban, hogy csak savazás volt, mert ha valakit kedvelünk, márpedig sztem VVErőlegény kedveli Edinát:-) , akkor nagyon nehezen tudjuk elfogadni, h amit csinál, az nem illik bele a róla alkotott képbe. Én is ilyen vagyok azokkal, akiket szeretek/kedvelek.
Ez sajnos kukkolás volt, és sztem nagyon beteg dolog. Még Fannika is elszégyellte magát közben.

kamilla123 2014.12.25. 16:49:35

@natalja: teljesen egyetértek veled, és tök rosszul vagyok az itteni kommentekben megtalálható általánosításoktól, pl: "Az erdélyi emberek nem szeretnek konfrontálódni" Mi van????? :-)))

nem beszélve arról, hogy a konfrontálódás ezerszer tisztességesebb, minthogy cukiskodjak ("összetörik a kicsi szívem"by Edina a riportban), közben meg a háttérben sunyiskodjak.

Well... 2014.12.25. 17:10:45

Maci no akar lenni........" de hat nekem miert nem verzik semmi?....ez ugy tisztesseges, ha a nonek faj, nekunk is fajjon" /maci/
innen uzenem, csak ucsorogjel tovabbra is a 200 kiloddal, hamarosan neked is fajni es verezni fog....az aranyered....ugy is mint masodlagos nemi szerv ("back pussy" /borat/) ;o))

lawabidingcitizen 2014.12.25. 17:27:03

@Well...: ez a perverz zsírdisznó mindent megpróbál,h. p%nát szerezzen és/vagy bennmaradjon. A szánalomkeltés hátha bejön...

Laci meg is mondta neki, "nehogy megfogd már a női szavazókat ezzel".

Istenem, RTL castingosok! Hogy lehetett ezt az embert beválasztani?
Legalább az ételszámlára gondoltatok volna!!! Helyette 2 ember lehetne benn a tartási költségén, tovább menne a műsor.

filina 2014.12.25. 17:27:10

Mitől lenne olyan erős Kiskun?? Ez marhaság.Továbbra is egy szarkeverő tipus ,semmi szinpatukus nincs benne. A 73% meg Vikácsúnak szólt nem neki. Érdekes lenne ha kint hagyná Denis de ez nem fog bekövetkezni.Szerintem mangolicát kell kijelölni mert ő aztán tényleg elég semmi.De egye fene, ha ültében keresztbe tudja tenni a lábát ,maradhat még 2 hetet.

astryle 2014.12.25. 17:33:01

Asszem a mai részt kihagyom.. megint olcsó nyugger statisztákat küldtek be 2000-ért. Valami új tematika nincs?? Ugyanez volt tavaly amikor szarfaktorozni kellett.

rtl.hu/rtl2/valovilag/vajon-miert-tetovalta-ki-fanni-adam-tenyeret-1

kamilla123 2014.12.25. 17:38:24

@astryle: igen, ezek állati uncsik szoktak lenni. :(

Gia 2014.12.25. 17:46:33

Videó üzit nem kapnak a családtól?
Majd valaki legyen szíves és írja,hogy mi törpénik,mert nem fogom tudni nézni sehol sem.Köszönöm előre is!

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.25. 18:00:05

@Cathcart_ezredes:

Én abból indulok ki, hogy ha KomiszGodzilla lennék ,akkor Zsuzsikah helyett a szájkarate Ádámot vinném ki, ne egy nővel mérkőzzön már ,ha az a discópatkánygörény úgy beszól neki mint egy sutyerák seggarc.
Edina Fannival mérkőzzön, Denisz vagy Dani Lacival, Dóri Zsuval, Macit bárki kivihetné ő már annyit rinyál mint egy kislány akitől elveszik a hercegnős újságját.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
De ő egy édes cukor, zabálni kell :)

Gia 2014.12.25. 18:12:15

@astryle: Sehol és sehogy,sajnos. :-/

astryle 2014.12.25. 18:13:46

@Gia: szerintem pont olyan részt fogsz kihagyni ami nem lesz nagy szám :D jól időzítettél!

2014.12.25. 18:19:48

Na, most láttam egy előzetest. Pennisz azt mondja Ádinkának, hogy félti Lacitól. Na ez is nagyon hihető, tényleg...egy olyan érzelmi hulladéktól, aki élőben dobta ki a csaját. Hihető, hogy pont Edina lelki egyensúlyáért aggódik.

kamilla123 2014.12.25. 18:21:08

@natalja: másrészt miért kellene olyasvalakit félteni, aki nem akarja felfogni, hogy nem kell a másiknak?

2014.12.25. 18:29:35

@kamilla123: Igen, hiszen Laci nem hitegette, legalábbis eddig nem mutatták. Néha olyan érzésem van, hogy Edina csak játssza ezt a "reménytelenül szerelmes kislány"-t. Néha meg én is elhiszem. (De soha nem akkor, amikor szavaival nyomatékosítja és ismételgeti a riportban vagy valamelyik spanjának.)

kamilla123 2014.12.25. 18:36:36

@natalja: na ja. Ha Lacival nem csinálná a műsort, nem lenne annyit képernyőn nyilván. Persze nyilván bele van esve, de olyan ügyesen is kavar, hogy Laci tűnik szemét disznónak mellette, és nem ő egy erőszakos kullancsnak.

AkinóM 2014.12.25. 18:57:27

Én is azon gondolkodtam tegnap, hogy ha összejönne neki ez a jelrakás akció tényleg Zsút hívná-e ki és nem mondjuk Ádámot, vagy ami még poénosabb lenne Robint. Ha Robint, akkor meg is érdemelné, hogy kiesen. Meg az arra is jó lenne, hogy a másik csapatot is gyengítse, bár az a két fiú nem sok vizet zavar. Ha Ádámnak van, egy kis esze felteszi a lila kendőt. A másik, hogyha tényleg Zsút akkor a drága Robin kinek az oldalára áll.

csincsilla72 2014.12.25. 19:24:50

@kamilla123: Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy Ádiná érzelmei valódiak-e vagy sem. A Lacival való szerelmi szál biztosítja számára a műsoridőt és ez a lényeg. Nem bunkó, nem ordenáré, csak egy reménytelenül szerelmes kis pásztorlányka a havasokból. Lehet, hogy alkalomadtán simán le tudna akadni Laciról és le is fog, ha úgy hozza a szükség. Edináról már többször kiderült, hogy egyáltalán nem ostoba (na jó, I. István uralkodása nagyon fájt). Jól átlátja a csajszi, hogy merre kell lépni a továbbjutáshoz.

egyemakisszíved 2014.12.25. 19:49:39

Remélem, az ünnepek idejére beadnak valami jó romantikus filmet a lakóknak, a végén szenvedélyes csókkal, happy enddel, Edina hogy örülne! Természetesen ágyjelenet nélkül, mert azt nem engedhetjük meg magunknak. :)
Amúgy a Laci-Edina kapcsolat Laci érdeklődésével indult, Dóri szerint Laci beetette. Lacinak nagy szüksége volt rá, hogy megmutassa, hogy tud tisztelettudó lovagként is viselkedni egy lánnyal, hiszen Dóri a kurvázás után megpróbálta karanténba rakni, ahonnan Edina révén tudott kijönni, aki nem engedte savazni, a védelmére kelt a többiekkel szemben és elfogadta, viszonozta a közeledését. Most meg mindkettőjüknek jól jön, hogy meg tudják magukat a kapcsolat révén mutatni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 21:22:00

Kiskecském! Hol van az a bentley? Lassan itt a szilveszter :)

Hedonistamama 2014.12.25. 21:28:21

Csak én gondolom, hogy Ádinká egy oláh muzsikus felmenővel is rendelkezik?

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 21:37:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: már gyűjtöm az üres sörösdobozokat, azokból fogom összeollózni és drótozni, nagyon kemény gép lesz. Végigkukáztam az estét, a motorháztetőre már megvan az anyag

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 21:40:20

@Schlomo Goldberg: rendben, van még pár napod, de jó lenne, ha 7re itt lennél legkésőbb, mert csak menni kell a villa falai alá.

Ha nem lesz meg, akkor a te bőrödet használjuk fel....:)

astryle 2014.12.25. 21:42:14

azért ilyen szinten kopizni már genyóság :D már betörtek a képregény business be is.
rtl.hu/rtl2/valovilag/a-villa-kapcsolati-terkepe-bonyolultabb-mint-barmelyik-brazil-szappanopera

kamilla123 2014.12.25. 22:01:11

@Món0630: az is érdekes volt, hogy Robint az is zavarta, vajon mit fog szólni a másik csapat, ha rájönnek, hogy összejátszott Deniszékkel a jelrakáson. Magyarán Robin a továbbiakban a nagyobb csapatnál szeretne maradni és onnan sunyiskodni, és még mindig nem meri majd bevállalni, ha a másik csapathoz húz a szíve. Hihetetlen, h vki ennyire féljen vállalni a véleményét. Neki ez a vv egy jó kis tanulóidő lesz, hogy ezt is meg tudja majd tenni az életben.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:01:22

Kezdődikk.

A mai műscsi vezető: Lilu.

Elég szexi, jól néz ki, Betlehem lesz ma, Edina készült a legjobban, h lacinak dalt adhasson elő.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:02:54

Áááááááááááá, most untam meg, eddig néztem D:

2014.12.25. 22:03:29

@astryle: Juj de kínos. Ráadásul a kapcsolatai térképpel is tudnék vitatkozni...

spinks 2014.12.25. 22:03:29

@Hedonistamama: elég egyértelmű ez a rokoni szál :)

Mók_Ica 2014.12.25. 22:03:45

bal tenyerét fogja a homlokával..... hö.... mondja kanapémedve ádámnak a rendezői utasítást a nyugiszobában....

Hedonistamama 2014.12.25. 22:03:59

@kamilla123: Robint zavarja betmen hiánya... na meg hogy himbilimbije van!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:04:40

Betlehemest játszottam én is, azt hiszem, jobban nyomtam.

Mók_Ica 2014.12.25. 22:05:32

@astryle: semmi önálló ötletük nincs.... pfffff

kanapémedve, mint a színjátszás avatott mestere adja az utasításokat..... persze a riportban elmondja, hogy ez vicc volt.... tényleg nagyon vicces... broáf

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:06:00

Ádám úgy hangsúlyoz, mint egy 4 éves...

tvbuzi 2014.12.25. 22:06:40

Énekelni nem kéne:D

Mók_Ica 2014.12.25. 22:08:44

ismét a nyugiban vagyunk, edinka gyakorol, denisz van vele..... edinka elérzékenyül a daltól, denisz megértő....

megérkezett a fizetett nyugdíjas csoport :)

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:09:17

Eddig siralmas az öfi. Honnét és mennyiért szedték össze a nyuggereket?

Hedonistamama 2014.12.25. 22:09:26

MÓK_ICA! Szívembe zártalak :)

Mók_Ica 2014.12.25. 22:10:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: van nekik egyáltalán????

ádám szerint a nyugdíjasok adják a borsot az előadás hangulatához.. hihihihihi... asszem fogalomzavar hiányra van szüksége :)))

pomac 2014.12.25. 22:10:57

nagy az a szamár jelmez :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:11:17

:D:D ki az ott óriás szamármutáns jelmezben?

Hedonistamama 2014.12.25. 22:11:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Csóri angyal télvíz idején meztén láb egy szál pöndölyben röpköd. szerintem a csunyáját is kirakná csak jobb melóhoz és több dellához jusson...

Mók_Ica 2014.12.25. 22:11:26

@Hedonistamama: jó az nekem? :)))) ;))))

előadás on..... angyalkán jól el is rontja.... elröhögik kicsit..... mennyből az angyal, irgalmatlanul hamis :))))

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:12:20

A Kiskun szoptatósnővérnek öltözött.

Mók_Ica 2014.12.25. 22:12:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: és az angyalbögyörő az smafu??? :))))))

bozasztóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó, ez komoly???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:12:29

jézusmáriaszentjózsefmegatöbbi!!! :D Szegény nénik, bácsik... :D:D

tvbuzi 2014.12.25. 22:12:55

A kalács mögött van a szövege banyek...

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:13:12

Robin a fonott kalácsról olvassa a szöveget

Mók_Ica 2014.12.25. 22:14:02

megint beleröhögnek az áhitatba.... tényleg szép ez az előadás.... igazi xmas fíling....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:14:10

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: ja tényleg :D Asse tudom, hova kapjam a fejem... sokkoló ez a betlehemi performansz.

:D Edina meg ott a kis fejkötőben, hát beszarok.

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:15:13

Fanni kimaxolta a szoligépet

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:15:14

Fanni... :D:D

Ez az egész annyira szürreális... kész...

Mók_Ica 2014.12.25. 22:15:28

fáncsi igazi bolond.... most végleg röhögésbe fulladnak.... lassan vállalhatatlanná válik az előadás.....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:15:44

@Mók_Ica: dehogy :D

De FANNI :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD Mint az óvodában :DDDDDDDDDDD

Beeeeeeeeee:DDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:16:24

@Schlomo Goldberg: :D:D
Most már értem, miért választotta ezt a szerepet. Igy kedvére alakithatta bőre árnyalatát... igazi jutalomjáték ez neki. :D

csodalámpa 2014.12.25. 22:17:05

azért Fannin most jót röhögtem...lehet piázniuk kellett volna előadás előtt :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:17:25

Remélem legalább Edina nem sül bele a szövegébe.

tvbuzi 2014.12.25. 22:17:33

A nyuggerek gondolom pénzt kaptak, mi meg ingyen nézzük...De hülyék vagyunk:D

Mók_Ica 2014.12.25. 22:17:34

kanapémedve szájdobbal adja a ritmust..... borzalom..... robin a kalács-szövegkönyvvel..... tényleg szürreális..... dani időnként belebéget.... kész..... ilyen nincs is.....

pomac 2014.12.25. 22:17:36

legnagyobb ez a fonott kalácsos puska:DD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:17:54

Edina legalább nem bakizik :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kamilla123 2014.12.25. 22:18:06

Fanni megint a cukiságra épít, kicsit túltolja. Denisz most aranyos abban a szamár izében, meg Dani is, mint bárány.

pomac 2014.12.25. 22:18:55

edina legalább egy oooááá-t nyomhatott volna :)

Mók_Ica 2014.12.25. 22:19:11

ne örüljünk, még nincs vége......

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:19:14

És ezt még tetézik Edina énekével? :D

tvbuzi 2014.12.25. 22:19:53

Ezt megkönnyezem majd..

pomac 2014.12.25. 22:20:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jobb minta fanni énekelne vagykorusba :D

kamilla123 2014.12.25. 22:20:30

Edinkának az rtlkulb már most odaadhatná a lakáskulcsot, annyira tolják a csajt, hogy az hihetetlen.

Mók_Ica 2014.12.25. 22:20:34

na, laccci meghatódott edinka énekétől.... mintha csak ketten lettek volna.....hmmmmmm

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:21:15

Dorka minnyá küldi a levelet, h irigy :DDDDDDDD

tvbuzi 2014.12.25. 22:21:27

Edinát az iksz faktorba.

kamilla123 2014.12.25. 22:21:28

@Mók_Ica: belehányhatok a virágládába?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:21:34

Fanniból tuti képregényhős lesz azzal az ábrázattal ott fekete képpel. :D

Mók_Ica 2014.12.25. 22:21:35

@tvbuzi: kanapémedve is könnyezett....

edinka éneke egy szerelmi vallomás volt laccinak.... hmmmmm

Mók_Ica 2014.12.25. 22:22:38

@kamilla123: nekem nincs.... de a felettem lakónak van..... de oda inkább ne, mert az ablakomra fog csurogni..... :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:23:10

A nyugdijasok jól láthatóan menekülnek.

tvbuzi 2014.12.25. 22:23:53

Micsoda szeretetáradat van a villában.

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:23:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azt vágod hogy négertől akar spermát szerezni hogy barna bőrű gyereke lehessen hogy annak soha ne kelljen szoliznia? Azon teljesen kész voltam

Mók_Ica 2014.12.25. 22:24:21

nyuggerek el.... fáncsi a szemüveges nőtől (?) szájra puszit kapott elköszönéskor....

most komolyan, mi volt ez???

na, jönnek az üzenetek a családnak és egymásnak ajik..... szünet-reklám.... halkíts!!!

kamilla123 2014.12.25. 22:25:21

@Schlomo Goldberg: haha, azt nem tudtam, hogy azért:-))) hát végül is logikus:-)))

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:25:45

Értem hogy karácsony meg minden de így kurvaanyázás nélkül eléggé ül a show, kicsit csalódott vagyok

pomac 2014.12.25. 22:26:20

@Schlomo Goldberg: ilyet tényleg beszélt :DDDDDDDDDDDDDDd

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:26:50

@tvbuzi: @kamilla123: a bemutatkozó beszélgetésén mesélte el. Dugni nem akar vele - mily meglepő - csak a spermát megszerezni.
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: kifejtenéd?

kamilla123 2014.12.25. 22:30:22

hát jobban örültem volna, ha a családtagok küldenek üzit a villalakóknak. Csak gondolom az költségesebb lett volna a reteknek.

Commodore 2014.12.25. 22:32:33

@Schlomo Goldberg: Még az is lehet, hogy valakit MEGBA@nak.

tvbuzi 2014.12.25. 22:35:12

Sorsszerű korrektor...

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:36:09

Fannika instantorgazmust kapott egy sminkkorrektortól

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:36:47

Ennek az ajándékozásnak bent mi értelme?

@Mók_Ica: kiskecske is biztos megérti :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.25. 22:37:50

@Schlomo Goldberg: jaj, tényleg, el is felejtettem, durva. :D

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: hogy nekem milyen mocskos egy fantáziám van... :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:38:01

@Schlomo Goldberg: na, ha ezt kigfejtenéd te, h mi az az instant orgazmus?:D

tvbuzi 2014.12.25. 22:38:37

Ez nagyon komoly, asztakurva,...

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:39:41

@Mók_Ica: na baszzus, nekem miért nem ez jutott eszembe

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:40:25

Zsuzsa olyan amikor mosolyog, mint egy vámpír.

tvbuzi 2014.12.25. 22:41:20

Ádám és Robin szép pár lenne.

tvbuzi 2014.12.25. 22:45:03

Edina olyan mint valamelyik kisfiú a Valahol Európában című filmben.

csincsilla72 2014.12.25. 22:45:12

Edina inkább ne vigasztaljon.

Mók_Ica 2014.12.25. 22:45:20

@Schlomo Goldberg: pedig egyértelmű volt ;))))

sajnálom, hogy nem mutatták pontosan mindegyik ajándékot... ...pl. edinka mit kapott???

na, zsunál eltört a karácsonyi mécses..... én sem bírnám..... :(((

kamilla123 2014.12.25. 22:45:28

hát Maci jó nagy faszfej volt ezzel az ajándékkal. Most tényleg mindeni, még Fanni is olyat vett annak, akit nem kedvel is, aminek lehet örülni.

Mók_Ica 2014.12.25. 22:47:13

jön a többiek könnye is.... nézzük....

Haplo 2014.12.25. 22:47:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: koszi.
@Mók_Ica: Denis, Maci polot, Dani zoknikat, Zsu bogret, Fanni korrektort, Dori fenykepet, Laci ugrokotelet, Robin hajzselet, Adam nememlekszem, Edina parfum

tvbuzi 2014.12.25. 22:48:03

Fanni ezt már buktad.
Otthon a kutya helyettesíti? Jól értem?

kamilla123 2014.12.25. 22:48:22

@Haplo: nemtom. én először cigire gondoltam, aztán talán vmi parfüm? bár az nem fogy olyan gyorsan :-)

Mók_Ica 2014.12.25. 22:48:23

@kamilla123: igen, elég nagy különbségek voltak..... kanapémedve volt a legalja.... nem sok jóérzés szorult belé....

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:48:32

Fannika reméli hogy nem okozott csalódást a szüleinek. Háttt öööö

Jemi 2014.12.25. 22:48:51

Igy szeretnék én is karácsonyozni..:))) megmondom hogy mit szeretnék adni a másiknak és valaki megveszi helyettem..:)))

Attis86 2014.12.25. 22:49:04

@Mók_Ica: Reni szerint egy igazán jó ember :D

Mók_Ica 2014.12.25. 22:49:07

@Haplo: plasztik fényképére is kivi lettem volna.....

Mók_Ica 2014.12.25. 22:49:40

@Attis86: ont, mint röné.... pfff

tvbuzi 2014.12.25. 22:50:19

Macira ezek után biztos nők ezrei nyomulnak majd.

kamilla123 2014.12.25. 22:50:22

@Mók_Ica: igen, ez az igazi gonoszság. Már ahogy felvezette.. basszus, ez nem kiválasztás. Aztán meg, ahogy Zsu is mondta, azt akarta a többieknek demonstrálni, hogy ő milyen vicces, nem arra gondolta, akinek ad.

basszus, Maci már megint fújtat

Denisznek meg tök jól állt ez az elegáns stílus

Haplo 2014.12.25. 22:50:41

@Mók_Ica: ha jol ertettem a nagyija is rajta volt, meg az o egyik benti fenykepe (kerdezte hogy ez mikor keszult rola), de aztan lehet tevedek, nekem valamilen fotomontazsnak tunt a nagyi emlekere

kamilla123 2014.12.25. 22:51:29

@tvbuzi: ja, ez a posztban is annyira tetszett : "Gabbának még beígért egy lehetetlen missziót, egy igazi öngyilkos küldetést", az 1000 nőt :-))

nicu71 2014.12.25. 22:51:33

laci tiszta csigoló :)! amugy birom.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.25. 22:51:46

@Schlomo Goldberg: gyere, várunk a kutyákkal :-)

@Haplo: tippeltem :-D a doboz alapján gondoltam.

Haplo 2014.12.25. 22:52:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: az alapjan oszinten megmondom nekem egy doboz tampon jutott az eszembe :D de gondolom tevedtem :D

Mók_Ica 2014.12.25. 22:53:09

@Haplo: én úgy értettem, hogy az indiánosdi csoport kép volt... ezért lett volna jó látni.....

kamilla123 2014.12.25. 22:53:15

ja, Robin jól megfogalmazta: "jól elvagyok"

kamilla123 2014.12.25. 22:54:18

@Haplo: mondjuk logikus, mert egy doboz parfümöt csak nem fújsz el minden hónapban :-)

Commodore 2014.12.25. 22:54:27

Érzelgős zenéket raknak be, ezé sírnak-rínak...

Haplo 2014.12.25. 22:54:56

csak remelni merem, hogy a Leventenek nem mutatjak meg ezt a felvetelt. Egy 4 eves gyerek teljesen biztosan nem fogja fel MIERT sir az anyja, csak azt hogy sir, nem kellene megjobban elcseszni annak a szerenycselen gyereknek a karacsonyat...

pomac 2014.12.25. 22:55:15

edina mitha sanyit láttam volna az üti-ből :DD

Mók_Ica 2014.12.25. 22:55:32

hogy elröppent ez az öfi :)
most viszont jön éva, aleskával, kiszel tündével és donatellával.....

holnap lesz otthoni üzenet, sírás ....

Commodore 2014.12.25. 22:55:54

Kiszel-Aleska! sztaqrva!

tvbuzi 2014.12.25. 22:55:59

A belevalót azt hiszem ma pénzért sem nézném.

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 22:56:08

Belevaló baukóval Kiszeltündével és aleskadályámonddal. Vajh lesz -e karácsonyi naptár?

Haplo 2014.12.25. 22:56:36

@Haplo: *szerencsetlen akart lenni, erdekesen alakult :)

kamilla123 2014.12.25. 22:57:15

@Haplo: igen, pont erre gondoltam én is. csak nem mutatják meg neki

Mók_Ica 2014.12.25. 22:58:16

@Haplo: sztem tök jó szót írtál :)))

@tvbuzi: pedig tuti jó lesz :))))

kamilla123 2014.12.25. 22:59:09

@Mók_Ica: remélem. Te maradsz. Egyedül félek:-)

Jemi 2014.12.25. 22:59:54

Én nem értem hogy miért kell ezen a karácsonyon annyira szenvedniük..láttak már vvt, tudták hogy hogyha minden jól megy akkor karácsonykor is bent lesznek..

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 23:01:08

Szar volt az öfi, Zsu gyereke sokkot kap majd ha meglátja az anyja videoüzenetét.
Belevalóba így karácsonyra csak a legalja retket sikerült a stúdióba kaparni, tündike végre szerepelhet. Egyik csapás a másik után.

kamilla123 2014.12.25. 23:01:08

@Jemi: azért, h meghatódjunk. Amúgy ez kb egy óra a napból. A maradék 23-ban egymást idegesítik.

Mók_Ica 2014.12.25. 23:01:42

@kamilla123: persze, még jó hogy :) majd hányunk együtt..... keresek egy jó kis virágládát vhol alattunk :)))

éva aranycsöcs és iszonyú gyökér stílusban adja elő.....

kamilla123 2014.12.25. 23:02:10

@Schlomo Goldberg: ezt most nem vágom, Éva most sajnáltatja magát?? Ez hülye. Húzom az igát.. Hát sztem ez azért attól messze van.

kamilla123 2014.12.25. 23:02:47

@Mók_Ica: ez durva volt, húzom az igát:-)))

Jemi 2014.12.25. 23:03:27

Ezek szerint jövőre Tüncinek nem lesz naptára?:((( ha lenne biztos azt vitte volna ajándékba baukónak..ahh mekkora csalódás:(

Commodore 2014.12.25. 23:03:50

ÁÁÁ na most lehet hányni!

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 23:04:14

Kiszel nem naptárt hozott hanem egy piros elefántot.

Baukó az alkoholról: Te is leszoktál Aleska mint én?

Aleska: nem, nekem nem kellett, én nem voltam olyan helyzetben

Na mégis, Donatella karácsonyi festménye csak előkerült. Faszombaszki

kamilla123 2014.12.25. 23:04:17

@Jemi: @Mók_Ica: először azt hittem, a gyerekétől is naptárat kapott

Jemi 2014.12.25. 23:04:39

@kamilla123: nekem kínszenvedés ezt nézni:)))

kamilla123 2014.12.25. 23:05:26

Évára ráapplikálták Zsu szárnyát

Mók_Ica 2014.12.25. 23:06:17

@kamilla123: meg az egész bevezető duma....

@Jemi: de lesz... csak azt már bemutatta pár napja, amikor bent volt.... tommyboy-jal volt vendég..... sőt, egy betelefonáló nyert is egyet :)))))

@Commodore: csatlakozz hozzánk, kamillával már nyomjuk :)))) hozz virágládát!!

kamilla123 2014.12.25. 23:06:40

bocs, de ennek mi a fene köze van a vv-hez?

Jemi 2014.12.25. 23:06:55

Azért az durva hogy a 3 közül a kiszel a legnormálisabb..

Haplo 2014.12.25. 23:07:08

@kamilla123: pont azon gondolkodom, a kornyezetemben tobb anyuka is van, nagyjabol hasonlo koru gyermekkel, ok ha csak rovid idore is el kell valljanak a gyerekuktol, nem azon aggodnak, hogy jajjj mennyire hianyzik a gyerekem, hanem hogy a gyereknek mennyire hianyzik az anyja. Zsuzsa inkabb ugy regalja le mintha egy szerelmetol lenne tavol, akinek ezerszer ki kell hangsulzosni, hogy szerelmem hianyzol, eddig egyszer se hallottam arrol beszelni, hogy vajon Leventenek o mennyire hianyzik, mennyire viseli nehezen...

Mók_Ica 2014.12.25. 23:08:45

@kamilla123: neeem, saját kezüleg készült képet... kinyomtatott két képet és ráírta, hogy anyukám szeretlek....

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: az jóóóóó, azt szeretem :)))

na, megint éva van a középpontban....ez a műsor nem róla szól....

kamilla123 2014.12.25. 23:08:50

@Jemi: egyébként pont ezen gondolkodtam:-))

Jemi 2014.12.25. 23:09:05

@Mók_Ica: megnyugodtam!!:))

Ez a belevaló felvételről megy? Kiszel azt mondta hogy kacsasült lesz ma náluk.. Csak nem éjszaka nyomnak be egy kacsasültet..

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 23:09:06

@kamilla123: nem tudja baukó kisasszony mi az az alázat. Igát, faszomat húzza.
@Jemi: nagyon fején találtad

kamilla123 2014.12.25. 23:10:59

voltak olyan szériák, ahol karácsonykor nem voltak bent, ugye? ezt a merő unalmat meg lehetne spórolni

Mók_Ica 2014.12.25. 23:11:08

műsor... váóóóóóóóóóóóóóóóóó.... dzsi-dsri-ööööö .... a gálvölgyi sóó jutott az eszembe.... ön most madárhangokat utánoz? :)))))

Haplo 2014.12.25. 23:11:25

jaaaaaaaj, eddig csak hallgattam a Belevalot, de most odapillantottam... Bauko, mint egy felig tepett liba... komolyan megijedtem, mire leesett hogy miaz rajta :D

kamilla123 2014.12.25. 23:11:38

@Jemi: :-DDDD hát ezen hangosan röhögtem ( az éjszakai kacsasültön)

Commodore 2014.12.25. 23:12:08

@Mók_Ica: Nem iszom, italtól is ritkán hányok... de ezektől... :-)

csodalámpa 2014.12.25. 23:12:37

vers mindenkinek rovat a belevalóban :DD

Mók_Ica 2014.12.25. 23:12:46

@Jemi: örülök, hogy meg tudtalak nyugtatni :)))

egyébként vszínű, hogy felvétel.... sztem a tegnapi öfit is felvételről nyomta lilu..... bár kint van, hogy élő.....

mr sleepy 2014.12.25. 23:13:16

lassan visszasirom Au-t a boszorkányal

kamilla123 2014.12.25. 23:13:30

@Mók_Ica: mondjuk számomra még mindig az a kérdés, hogy ennek MI KÖZE a VV-hez???

Jemi 2014.12.25. 23:14:14

@kamilla123: :)))) hát örülök:)

Egyébként az Aleskával kapcsolatban mostmár mindent értek..ha azt a Dzsida Jenő verset sem ismerte..szegénynek milyen gyerekkora lehetett?:))

Mók_Ica 2014.12.25. 23:14:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: az okosgenyaságot by biri :) ezt már megbeszéltük vele is, hogy az jóóóó :)))

@Commodore: ezért gyere és hozz virágládát is :) már négyen vagyunk a közös hányásra :))))

csodalámpa 2014.12.25. 23:15:02

@kamilla123: na, most már rátérnek a villalakókra, Éva szerint :)

Mók_Ica 2014.12.25. 23:15:27

@kamilla123: a bv stúdióban vannak és néha beszélnek a mostani lakókról is... :)))

Mók_Ica 2014.12.25. 23:16:31

kanapémedve vérezni és szülni akar.... ááááááááááááááááááááááááááááááá

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 23:16:41

Nem tudom ki a nagyobb sztár, kiszel vagy aleska. Nem tudom hogy aleskának van -e naptára, de most egy gyors guglizás után látom hogy 25 centis négerfasz análba megvan neki.

csodalámpa 2014.12.25. 23:18:44

vicces Kiszel szájából hallani a "szánalmas" szót
Macit oltják
mindenki dagad a bentiek közül szerintük

Mók_Ica 2014.12.25. 23:19:26

éva nem tud disztingválni.... közönségesen beszél, közönséges szavakat használ.....

lawabidingcitizen 2014.12.25. 23:19:28

Mit ajándékozott az a perverz zsírmedve? Valaki írta, hogy megint kijött a 200 kiló parasztság abból a gyökérből. Hol lehet visszanézni esetleg az öfit?

Jemi 2014.12.25. 23:19:33

Esküszöm Tünci egyre szimpatikusabb.

Haplo 2014.12.25. 23:19:34

ki a faxom ez az annuska?

Haplo 2014.12.25. 23:20:16

@lawabidingcitizen: egy bogret, Szornyella de Frasz-al, Zsunak.

astryle 2014.12.25. 23:20:16

Egész héten megy a felvezetés, hogy a Dennis megy párbajozni :D ti is észrevettétek?

csodalámpa 2014.12.25. 23:21:02

@lawabidingcitizen: Szörnyella De Frászos bögrét Zsuzsának

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 23:21:24

@Haplo: valami faszevő lányka, gondolom komolyabb media szerepekre vágyik már mint a tripla penetráció és a seggből szájba.

Jemi 2014.12.25. 23:21:26

@Mók_Ica: :))) egyből azt tolja hogy Plasztik mennyit hízott..féltékeny mint állat..

kamilla123 2014.12.25. 23:21:39

@Jemi: igen, nekem is. furán adja elő magát, meg hát ugye az eddigi előélete, de ha csak az alapján ítélném meg, ahogy ezekben a bv-kben szerepel, tök jókat is mond, meg normálisnak tűnik.

Haplo 2014.12.25. 23:23:05

@Schlomo Goldberg: tudnom kene, hogy honnan ismert? es ha nem tudom, erezzem magam kulturalatlannak es oregnek?

Eva ha tovabbra is ennyire latvanyosan utalja Edinat bemegyek es teljesen teppett libat csinalok belole

csodalámpa 2014.12.25. 23:23:40

Éva nagyon rühelli Ádinát, a másik kettő védi

kamilla123 2014.12.25. 23:23:41

na, Éva most olyat mondott, ami nekem is tetszett (Edinkával kapcsolatban). Komolyan pezsgőt bontok

Mók_Ica 2014.12.25. 23:24:03

gyerekek, az öfiből kimaradt, hogy edinka és laccci együtt aludt lacci szülinapi bulija után, csókolózgatva, simogatva.....

éva ekézi edinkát, hogy vidékről feljött és kinyílt a csipája....mert évike nem vidékről jött fel pestre..... tünci pedig normális és megvédi edinkát....

kamilla123 2014.12.25. 23:25:32

sztem Éva tiszta depressziós volt. nagyon nehezen tudta visszafogni magát.

@Haplo: @csodalámpa: igen, sokszor Éva nagyon kimutatja, kit utál, ez nem jó. ZSu-t is mindig kutyázta, főleg, amikor Vikcsuval dumált

Schlomo Goldberg 2014.12.25. 23:25:53

@Haplo: ne aggódj, nekem is guglizni kellett, közel a negyvenhez

kamilla123 2014.12.25. 23:26:35

@Mók_Ica: na, megvolt a mai szellemi betevőnk is:-) nemtom, maradjak-e on-t nézni. hm hm..

Mók_Ica 2014.12.25. 23:26:39

@Jemi: sztem ismeri is plasztikot.... legalábbis a legjobb barinőjét igen, amikor vendég volt, akkor nagyon úgy tűnt, hogy elég sokat tud róla..... éva szinte örül, hogy a mostani lányok is híznak..... mert ő is hízott....

Commodore 2014.12.25. 23:27:17

Aleska valaki? (pornó) még vmi?

kamilla123 2014.12.25. 23:28:11

@Commodore: én nemtom ki, egyszer már volt a belevalóban, Évának vmi barinője gondolom. Mondjuk nem rossz vendég, mert tud legalább összefüggően beszélni.

Mók_Ica 2014.12.25. 23:28:53

@Haplo: aleska diamond a művészneve, pornóipari szakmunkás volt, de manapság már légtornászféle..... a celeb dzsungelben haverkodott össze évával.... pedig az elején éva őt tekintette ősellenségnek..... :))))

kamilla123 2014.12.25. 23:29:46

@Mók_Ica: képzeljétek, én még mindig nem látom,h híztak volna a lakók, pedig esküszöm, árgus szemekkel nézem. Lehet, hogy kezdeti fotókat kéne néznem, mert akkor jobban kijönne a különbség. Amikor Robinról láttam egy beköltözős videót, ott láttam a fején a különbséget, de amúgy nem..

Mók_Ica 2014.12.25. 23:32:30

@kamilla123: én a fiúkon nem látom.... plasztik arcán látszik.... de pl edina sztem nem hízott....
röné elég puhos volt, de sztem ő alapból is olyan volt...... a többieken egyelőre nem feltűnő, még ha híztak is....

lawabidingcitizen 2014.12.25. 23:32:39

Fasznit is utálja Éva, mert annyira ostoba.
Lilu is, múltkor a sixx-es BV-ben talán el is szólta magát Fasznika enyhén szólva alacsony szellemi képességeiről

Haplo 2014.12.25. 23:33:02

@Mók_Ica: koszonom, most kimuvelodtem :)
@kamilla123: en Dori horcsofejen latom, meg Zsu uszogumijan is, a tobbieken nem.

csincsilla72 2014.12.25. 23:33:04

@kamilla123: Dórán és Fannin nagyon látszik.

Commodore 2014.12.25. 23:33:34

@Mók_Ica: Berobbant a celeb világba.

Mók_Ica 2014.12.25. 23:35:09

@Haplo: már megérte ma is kommentelni :))))

@Commodore: eddig is az volt, csak más körben.. :)))))))))))

lawabidingcitizen 2014.12.25. 23:35:44

@Mók_Ica: Dóri hízott, rajta látszik, Fannika maára mondja h. kövérebb.

A zsírmedve meg amennyit zabál, az ő testalkatával más biztos felkapott egy 10est. Csak nem látszik rajta, mert amúgy is egy dagadt disznó, plusz takargatja magát mindig egy pokróccal.

kamilla123 2014.12.25. 23:36:41

viszont holnap ebből a kakigalacsin műsorból sixx fog nekünk posztot írni, úgyh az jó lesz:-))

Némber Ván 2014.12.25. 23:39:26

Csak nekem tűnt fel, hogy Zsu-angyalka botján a betlehemi csillag egy fejjel lefelé álló pentagramma volt? :-D

kamilla123 2014.12.25. 23:39:54

@VV Erőlegény: hello:-) megérkeztél a végére? :-)

Haplo 2014.12.25. 23:41:42

most nezem vissza a tegnap ejjelit, Maci is hizott, lassan nagyobb a tokaja mint a teljes feje, egy dagadt hernyo jut eszembe rola, annak van ilyen feje....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 23:41:45

@kamilla123: Nem tudok két helyre figyelni egyszerre, én ffiből vok és emlékezetből kommentelek! :-)

kamilla123 2014.12.25. 23:42:29

@VV Erőlegény: :-) hát ezt a bv-t én csak komoly erősítéssel tudtam megnézni, ezért voltam itt végig. :-)

lawabidingcitizen 2014.12.25. 23:43:02

@Jemi: saját magát, of course :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 23:43:34

@kamilla123: Nem tudok két helyre figyelni egyszerre, vagy nézem a tévét, vagy kommentelek. :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 23:44:43

@VV Erőlegény: Blog moci monnyon le, azt hittem, hogy az előző hozzászólásom nem ment el, hiába frissítettem, most meg ott van...

kamilla123 2014.12.25. 23:44:58

@Haplo: én egyénként halál komolyan mondom, hogy aggódom Maciért. Sztem extra sürgősen el kellene kezdeni fogynia, mert nulla mozgás, nagy zabálások (főleg most) és stressz (amikor elkezdenek majd rá is rászállni), sztem nagyon könnyen befigyelhet nála egy szívprobléma, hoyg finoman fogalmazzak. Én a szerkik helyében erre figyelnék, ez nem vicc sajna.

Haplo 2014.12.25. 23:48:55

@kamilla123: mit tudnak csinalni vele? nem foghatjak onkenyesen dietara, nem is tehetik fel egy futopadra vagy valamire, egyetlen dolgot tehetnek, hogy valamilyen indokkal kiteszik a villabol, hogy legalabb ne rajtuk legyen a felelosseg...

malevil2050 2014.12.25. 23:49:36

Nagyon jó kis öfi volt,ettől már csak ,hogyan mentsük meg télanyót v mi a franc az - (amiben svarci alakított és a holle anyó rázta a dunyhát,esett a hó meg ilyesmi) - volt a jobb.

kamilla123 2014.12.25. 23:49:56

@Commodore: :-)) hát most megnéztem, h mi ez, de MAcin már ez nem segít sztem :-)

Haplo 2014.12.25. 23:51:15

Amugy a nagy karacsonyi zabalasok utan eselyes, hogy a kov. tematikus het a sportos/dietas lesz, rajuk ferne.

kamilla123 2014.12.25. 23:52:58

@Haplo: jó, valszeg persze aláírattak vele egy papírt,h semmilyen felelősséget nem vállalnak. De sztem az nekik is kellemetlen, ha az egyik játékos ott kap szívinfarktust.

Amúgy Maci ebből állati nagyot profitálhatna. Hogy ő fogyni akar és egészséges életmód, mozgás... Nagyon sokáig bent maradhatna a médiában, reklámozhatna cuccokat, kiadhatna duci torna dvd-t, vagy nemtom :-)))

kamilla123 2014.12.25. 23:54:04

@VV Erőlegény: "Hol az az egy....?" Mire gondolsz? :-)

Mók_Ica 2014.12.25. 23:55:22

@Haplo: doki sem tud mást csinálni, mint speckó diétára fogni.. de szigorú orvosi ellenőrzés mellett.... ekkora túlsúllyal sportolni sem lehet.....

Commodore 2014.12.25. 23:55:45

@kamilla123: Nyilván megvolt a szándék, de alkalmatlan lúzer... ki is ba@@ák a villából, hamarosan...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.25. 23:56:47

@Haplo: A kis Levente kérdi az apjától anyukájának a beköltözés napján a tévé előtt: " Apu, az Anyu mit csinál a Dávid bácsi ágyában, és miért nyögdécsel, talán bántja az a csúnya Dávid bácsi...?"

Haplo 2014.12.25. 23:56:49

@kamilla123: eleve mission impossible volt, eddig szinte kivetel nelkul minden jatekos hizott, minden szeriaban, a kivetelek azok vagy qrvasokat mozogtak, vagy eleve olyan alkatuak voltak, nemtom, de Macinak nagyon komoly dietat es mozgasprogramot kellett volna tartani, ez egy ingerszegeny kornyezetben, ahol a kaja korlatozas nelkul a rendelkezesere all es raadasul barmi amit szeret, haaaat, nem tudom, szerintem a Maci jellemevel (lusta kanapemedve) eleve kudarcra volt itelve...

kamilla123 2014.12.25. 23:58:19

@Mók_Ica: a diétában igazad van. De Macinak edzésként már az is bőven bőven elég lenne, ha kétszer húsz percet sétálna az udvaron naponta. Faltól falig egyenletes tempóban, nem loholva, de tempósan és folyamatosan. Ez a negyven perc mozgás az ő túlsúlyával már csodákat tenne.

Haplo 2014.12.25. 23:58:43

@VV Erőlegény: naigen...
amugy olvastam valahol egy riportszeruseget az apaval, nem engedi tv-kovelbe a gyereket, szerintem igen helyesen..
@Mók_Ica: naigen, de mondjuk nem ugy dietaztatja, hogy mellette 10 masik ember zabal korlatlanul, osszezarva egy x negyzetmeteres helyre...

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 23:59:12

Ó Uram!Bocsássad meg a villalakók tegnapi trágyáját, amit elé adtak rólad és gyermekedről!Igazi híveid kint vannak és várják a megbocsátás nagyszerű ajándékát!!!Ámen!!!!

kamilla123 2014.12.26. 00:00:58

na, az on egy percig tartott. Macit láthattuk, ahogy eszik. :-)

Jemi 2014.12.26. 00:00:58

@Mók_Ica: ben a villában nyomathatnák a speckó orvosi diétát..ugysem csinál bent semmit sem..

Más..azért megnyugtató hogy a kiszel nem éjjel ver be egy kacsát..:))

Haplo 2014.12.26. 00:02:05

@kamilla123: csulkot :) a specko dieta jegyeben :)

kamilla123 2014.12.26. 00:03:25

@Haplo: hát igen, Maci rögtön megválaszolta a aggodalmainkat vele kapcsolatban :-)

Dóri olyan ordenáré módon tud enni, főleg, hogy közben még azon az elnyújtott hangján értekezik. Micsoda nő!!

Mók_Ica 2014.12.26. 00:05:20

@kamilla123: @Haplo: igazatok van.... és igen ezért fog hamarosan kiesni.... után sóher norbi kezelésbe veheti :)))

@Jemi: Haplo is írta, körülötte mindenki eszik-eszik, dínik-dánik.... nem eCCerű....

lawabidingcitizen 2014.12.26. 00:05:24

@Haplo: @kamilla123: Ha a Retek Klub akar belőle pénzt csinálni, lehet belőle spin-off:
-Párbaj 2.0-Maci vagy a koleszterin?- szívszorító dráma a küzdelemről
-Villából az intenzívre- izgalmas kórháztörténet
-Amíg a diabétesz el nem választ ( ezt valaki már írta, de reggeltől ezen röhögök :)

kamilla123 2014.12.26. 00:05:29

ma már nem akartam enni, de ha ezek itt kajálnak..

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.26. 00:06:35

@Haplo: És ha az óvodában mondta Levikének a kis szerelme Julcsi, hogy játszunk mi is olyan papás-mamást, mint az Anyud, meg a Dávid bácsi a VV-ben...?

Csak azért mondom ezeket a példákat, hogy soha se felejtsük Zsu Leventéért elhullajtott könnycseppjeinél, ezt a kis előre kitervelt intermezzót ország-világ előtt...

kamilla123 2014.12.26. 00:06:42

@Mók_Ica: sztem fogja is, tuti ekkora ziccert nem hagy ki Norbi :-)

Jemi 2014.12.26. 00:07:09

@lawabidingcitizen: költözzön be a dr Tóth:)))

Jemi 2014.12.26. 00:08:17

@kamilla123: vagy egy kis kacsasült?:))

Haplo 2014.12.26. 00:08:49

@VV Erőlegény: mas a mese es megint mas amit tenyleg lat.. valszeg azt se viseli majd jol, de jol teszik, hogy nem ultetik TV ele, az anya hulyesegeit nezni, ennyire reszletesen ugyse meseli el neki senki, szerintem.

kamilla123 2014.12.26. 00:09:39

@Mók_Ica: @Jemi: :-)) elkezdtem rágni egy sajtdarabot:-)

kamilla123 2014.12.26. 00:11:28

@Mók_Ica: mármint Norbi? azt nem tudom. Azt hiszem, Rubint Rékának van valamelyik csatornán főzős műsora. Kovit már lefogyasztotta Norbi, most jöhet egy másik szexmániás.

Jemi 2014.12.26. 00:12:26

@kamilla123: de ő vissza is hizott nem?

kamilla123 2014.12.26. 00:16:22

@Jemi: azt nem tudom. nyilván az van,h kezelésbe veszi egy edző, de az a baj, hogy ha nincs meg a belső motiváció, akkor ahogy nem kerget senki, megint visszaesel. Macinál is az van,h csak azon lehet segíteni, aki magán is akar.

kamilla123 2014.12.26. 00:17:43

Dóri miért van kötött téli sapkában az ágyban?

Mók_Ica 2014.12.26. 00:20:25

@kamilla123: jó étvágyat :)
@Jemi: igen visszahízott... sőt Lajcsi is... és most Tóth Verát fogyasztja.....

elteszem magam holnapra, nektek sok on-t, reggel olvasok :)) jó éjt!

Commodore 2014.12.26. 00:20:28

Jabba! Baszóggyá má kifelé!

Ay Mama, Que paso 2014.12.26. 00:20:36

elmosogatok ordít Laci
miközben karácsonyi vacsora van
Ádám nem nagy hagymás és bele lehet nyúlni a tányérjába (de az lehet Robin)
most akkor melyik rése ez
beindítjuk azt a gépet - utal Laci az általa vállalt mosogatásra
Dóri kicsinek krumplis volt nagykorára rizses lesz (hamarosan megjön az esze és a vegyes köret lesz a kedvence)
Macinak is nagyon ízlik rizs
Dóri mamája régen disznóvágáson csinált ilyen rizst
Zsu megint a magányt és kisfia emlékét választja egyedül a hálóban
kint felosztják a mosást, böfögnek és emészteni kezdenek
Dani szerint ez ugyanaz a kaja volt, amit a munka hét után kaptak
pakolnak el
Fanny mosogat és megjegezi hogy valaki úgy mosogat hogy hagy rajt ilyen pöttyöket
újabb tányérok érkeznek fürdetésre
Zsu már nem pukizik, Daninak szólnak hogy menjen elmosni a poharát
Zsu kiváncsi valamir eés elmegy a stream
Bejönnek a többiek Laciék mossák a cipőket egy húsz perce programmal
Zsu küldi őket ki, hogy menjenek mosni
Dani szerint egy pohárból ne csináljanak cikruszt, Ádám szerint se mert mi van ha pár perc múlva inna belől
Dóri újra bejön és aggódik a pohár tisztasága miatt, Dani belátja hog el kell mosni a poharat, különben megáll a világ
Dóri elmosná helyttük, mert akkor sosem fogják megtanulni
nagyon nehéz szakma a villamester
ma már hárman párban kitakarítottak háromszor
a szeretett ünnepét emlegetik majd Edina énekelni kezdi a szeretett ünnepe c. számot
punnyadtnak tűnnek egyébként

ám lehet edzeni készülnek, nem lehetett kivenni
beszélgetnek valakihez, hogy maradhatnak-e a szobában, aludhatnak-e vele és lehetne-e a szarod (utóbbi Ádám)
nincs történés, fekszenek és trashtalk megy VV Folytatjuk meg jön

kamilla123 2014.12.26. 00:21:04

na jól van Drágáim, köszönöm a remek társaságot, én megyek aludni, mert állandóan akadozik az on, és ami benne van, az sem érdekes. Jó éjt! :-)

Commodore 2014.12.26. 00:25:35

pvc lenyúlt 1 üveg vodkát

Haplo 2014.12.26. 00:27:19

mekkora egy alkoholista ez a Horcsog :D :D valaki kuldjon mar be neki egy mililiteres meroedenyt, hogy le tudja osztani a vodkat :D

Haplo 2014.12.26. 00:31:33

kerdeztetek hiztak-e... Zsu igen, de csak uszogumira, Dori uszogumira es fejre, Fanni fejre, meg csak hasra (oldalt nem),Edina szerintem nem

Commodore 2014.12.26. 00:31:53

Nőnek lenni! Égető érzés, MI A FASZT vegyek FÖL?!

Ay Mama, Que paso 2014.12.26. 00:54:52

jött pia!!
de ne igyál mindenből megint inti VV valaki VV másvalakit
Dóri Fanny Edina elbitorolja a vodkát, hogy az a csajoké
Edina whiskeyt is dug el, majd Zsu is követi a példáját
Edinának kezd elege lenni, (nem tudom miből)
felbolydultak mint egy égő hangyaboly
korsóból és borospohárból isszák a vodkát( a négy lány), Edinának jut az utóbbi pohár, szóvá is teszi Dóri szerint az öblös az övék meg hosszú és ez így igazságos
átöltöznek és közben megszólal zene, ismét DJ Shit az
nem tudják mit vegyenek fel, mert nincs ruhájuk......... .......... .......... .........
Edina Zsu alapozójából alapoz
éljenek a csajok éljenek a való világ hét csajai a top négy csaj ennyi ennyi
isznak magukra
készülődnek tovább, festés
Zsu örül, hogy meg vannak hívva egy buliba, nincs egy hajcsatod Edina folytatja
nincs holnap kérek
egyen feketébe lesznek a való világ hét top csajai úgy néz ki
Hello lányok énekel Dani mert nekünk ti vagytok a péntek
(úgy néz ki kaptak otthonról is ajándékot bár ez csak tipp)
Fannyka nagyot fog ma (is) alakítani
Úristen de fehér a bőröm - értékel Fanny
Dóri bizonytalan, hogy sapka vagy copf, Fanny dönt sapkával jobb, íg Dóri megint west coast rapper ribanc lesz, ám most Fanny lehet lebeszélni
büdös vagyok szagol a hónába Fannyka, de nem az, viszont eltünt a kis sport topja, és leszarja hogy néz ki ma nem ő lesz a világ legszebb nője
összekeverik a piájukat, két pohárból
bejön Zsu, hogy megitták az összes bort, sört és whiskey, úgyhogy fogni kell a piát mert cápázni fognak, Dórinak el kell mondani még egyszer hogy megértse
Edint akit mininek hívnak ugratják, hogy tegye nekik
valaki egy hatalmas Minnie egeret kapott, vagy a Walt Disney az új szponzor
baj van részeg tengerésszelt éneklik majd további hasonló dalokkal szórakoztatnak minket karácsony este (kombinátfogó, szása, dopeman, és egyéb gyöngyszemek)
nincs lendület a partyban, sajnos
megjön Dóri az ő vodka kólája egy egy másfél literes műanyag üvegben van
jön egy sláger énekelni fogják Majka - belehalok (Tv2?? enye, enye)
nyomd meg jól nyomd meg jól találjátok ki ki az
Fanny táncol egyedül, a többiek ülnek és (azt hiszik) rappelnek
jön egy szám, de nem tetszik nekik annyira, mint aminek tudják a szövegét
csajok kezdnek táncolgatni, Zsu Dóri
Dani fikázza Edinát, hogy a nyári szomorúság az hogy neki ki kell menni kapálni
húzóra isznak, Zsu megvédi a piáját, majd ivásra buzdít, hogy be is rugjanak gyorsan és bulizzanak nehogy villanyoltásra legyenek a csúcson
valaki fingott, ajtót is kell nyitni, senki nem vállalja
általam ismeretlen előadókat és számcímeket kiabálnak ,de ez az én hibám
VV folytatjuk sem ismerő őket és megjelenik hogy kinézhessünk az ablakon

Ay Mama, Que paso 2014.12.26. 01:10:48

ülnek buliznak, ahogy azt ülve lehet
nem alakul ki folyamatos beszélgetés vagy nem hallom
Dóri egy buli egy üveg vodka
Edinát biztatják táncra, Laci szerint még innia kell
baby i don know kezdetű szám szól pont olyan mint az előző
Fanny zenéjét amit szeret azt nem rakják be, pedig úgy benne van a tánc de nem tudja kiadni - szomorkodik Fanny
munkahétről beszélnek, hogy Laci mennyire segítette Macit
Ádám és Laci megbeszélik, hogy rég ittak ennyit és rég ittak ilyen lassan
Daniból kezd előjönni a kígyómozgás
Laci Ádám szerint a kurva sok kaja miatt nem tudnak berúgni
Edinára nem is ismernek rá annyira indiszponált(Ádám szava!!!)
újabb Majka szám, olyan mint az előző, nekem ez jár
Macinak újpesti a társa(DJ) és ott is lakik
Dóri lassan legyűrte a piáját és utánatölt Denniséből, Fanny is egyből kér olyat legyen az
bármi, Fanny mindjárt berúg de nagyon keményen- szól Fanny majd folytatja, hú te meghíztam a hajam kevesebbet nyom mint a testem
Dórira is átragad a zsír érzékelés, persze ő is meghízott
Fanny szerint Dani egy határozottan nagyon jó rapper lenne az lenne a neve, hogy Dani
Mizuék zúznak az éjszakában és legoznak
Dennis feléled és azt mondja hogy csinál olyan fordulatot amitől, mindenki leszarja a bokáját, Fanny nem hiszi, Dennis fogadna is rá
Ádám inna Renire Zsuval de Zsu nem iszik

Costanza 2014.12.26. 01:29:40

o.m.g. Ezekre nem is tudom mit lehet rabizni. Semmit. Onfegyelem egyes. Total tehetsegtelenek mindenben. A magamutogatas az megy, de a tartalom az nulla.
Az Edina miert oltozott hajlektalannak?
A Laci szajabol meg mar mindjart kifolyik a nyal, kicsit tuljatsza mar ezt a Romeo szerepet, hagyjuk maar. Meg egy tisztessegeset hazudni se tud, legalabb nem vakarozna kozben amikor mindjart beleszeret Edinaba es fontos neki a belso ertek. Na ja. Most akkor macho vagy erzelgos, vagy mindketto szeretne lenni, mert egyikben sem jo igazan, viszont az Edinanak csak kart tud okozni mint ferfi.

Ay Mama, Que paso 2014.12.26. 01:34:35

folyik tovább a továbbfolyó
van valami a levegőben ezt éneklik a hangfalból
Dóri Robin kint, Dóri már piát lejmol Robintól
stream el

Robin bólogat, Dóri megköszöni a piát, elég hosszú korty volt
ott van már Dani is
Robin fáradt Dani koki egész nap, rengeteg zacc van a fejében
miért ettünk ennyit, simán berúgtunk volna- sajnálkozik Dóri, Rómában ilyenkor hánytak előtte..... de ahhoz klasszikus műveltség kell és eltökéltség
közben Dani zaccal a fejében énekli a szemedbe nézek királylány márvány a sírodon, c. dalt
Maci is kint van Dani pénzének jelentős része a cigire ment 30ezer, Robin amíg nem dolgozott eddig napi két szálat szívott, melo közben meg szín ói kell különben nincs pihenés
Ádám meg Laci elfordultak Robin és Dani beszélik, Dani is látja és zavarja
Robin nyitott más felé, Dani szerint ez nem baj(a hangja mást mond) és el is mondja hogy olyan ember felé nyit Robin aki felé Dani nem nyitna
Robni ad esélyt szerintem Dennisnek
stream el, színpadmunkások fel

Dennisnek vannak most már olyandolgok hogy amiket megtud nem ad tovább
Dórinak mindegy csak szeresse Dennis
Dóri tök részeg beszédén is hallani
amit Dóri most mond az mind be fog bizonyosodni. abba nincs csak sima kóla 8DDDD
Fanny Dennis még mindig a kapcsolatukat csócsálják, mint a mócsingot
Dennis mondta Edinának, hogy tizenöt ezer nappal előbb kelljenek fel ha át akarják baszni
Dennisnek ez a játék az otthona
Fannyak annyi jön le, hogy "van alkoholod??"
Dóri szerint Robin nem egy okos gyerek és nem is az esete és Dóri nem fog Robinnal aludni
nézd hogy Edina a legnagyobb sunyi geci szól Dennis
engem hogy átbaszott szól Dóri
téged mindenki átbaszott szól Denis, csak Dennis, Fanny, és Maci nem
jelpakolásról beszélnek, szerintük Fanny jön aztán Dóri
Dóri hívja félre Fannyt, de Fannyka agresszívan üvölti hogy ne haragudj de most ne, most ne

Haplo 2014.12.26. 01:35:53

ha tovabbra is ezt a sotet bagazst mutatjak lelepek aludni.... viszketo kiuteses allergiam van az "entutttam, enmegmonttam, mindenkisunyigeci" Denistol, es a fekete lyukat megszegyenito, (nevetmegnemerdemlo) melysegekben jaro azott bologato kutyajatol....

Haplo 2014.12.26. 01:38:16

ezt a sotet picsat..... neki az szegyen ha Denis meg akarja csokolni mindenki elott, az neki szegyen az edesanyja elott.... es amikor utemesen verte a faszaval az nem volt szegyen? na belkurtam magam agyilag es lementem en is alpariba, lelepek...

Ay Mama, Que paso 2014.12.26. 01:46:54

előbbi hármas beszél
Fannyka kéri hogy ne égessék le
Dennis csókolgatná Fannyka menne el, részegek mindhárman
Fannyka ne, nem, ne nem, attól hogy bebasztam még ne fogodoss
Fannykának ez nem jó Dennis értse meg mert ez szégyen neki édesanyja előtt és ne fogdossa, mert Fanny megy ki nem érti meg Dennis (szerintem Fanny mama üzent)
ez már a fürdőben volt és Fanny tudta hogy Dennis utána fog menni

Dani Zsu beszélgetés, háló
Zsu ne sértődj meg Zsu nem fog Dani viszont igyon bulizzon a csajok majd játszanak
Dani lezárja egy de hülye vaggyal
a szálak összefutnak wcben, (hol máshol?) Daninak mondják Fannyék hogy ez még el fog tartani egy darabig, Daniba VV folytatjuk fojtja bele a szót
stream el

zuhanyzó alatt, de nincs víz
Fanny Dennis Fanny bizonygatja hogy ő nem véletlenül kérdezi amit kérdez
amit Dennis csinál azt Fanny nem szereti, illetve szereti csak nem kamerák előtt, majd csók ölelés
a külső üzenetkről beszélnek amit nyertek, Edina visszamondta, Fanny lhet hogy játssza a cukit de van esze, Fanny nem akar az édesanyjára, Dennis félbevág hogy pszeudó anyós büszke Fannyra
Fannynak volt egy álma modell akart lenni,Dennis szerint lesz is
Dennis elismétli a tizenötezer nappal előbb kelljen fel Edina hogy őt átverje
Dani nem taktikus csak úgy állítja be magát, Fanny szerint, Fanny igaz mond Fanny szerint
Dennnis rangsora Dennis Fanny Maci Dani és a Dani esik ki a döntő előtt (felesleges tovább nézni)
és ezt VV Folytatjuk is tudja, mert, teszi, provokál, agitál, szégyentelenül jépégézik az arcunkba

Ay Mama, Que paso 2014.12.26. 02:08:45

a személyes elemzőket - Fanny
Dennis szerint honnan tudod, hogy valaki itt nem úgy alakítja a dolgokat mindenre figyel, az evésre öltözködésre
bejön Zsu gyors pisi gyors húzás
Ő figyel figyelmezteti Denist Fanny, figyeli a kamerákat(a kamerák is figyelik Zsut)
Fanny azt is tudja hogy Dennis őt is felhasználja, miközben csókiznak tovább egymás szájában keresve a folytatást
tovább kihaszánlsz érdekből vele vagyoznak, Fannyt butának nézik, de soha nem derül ki hogy Fannynak Dennis érdek-e
Fannynak Dennis nem az esete, és Fanny sokat hazudik magának Fanny szerint
Fanny szerint a szerelmi szál, Dennis közbevág, hogy nincs szerelmi szál
Fanny szerint Dennis néha füllent és sokszor direkt mond valami Dennnis hogy Fanny megnézz Fanny hogyan reagál
és erre természetesen reagál V folytatjuk is

milyennek kéne lenni kérdi Fanny
engem nem tudsz befolyásolni folytatja Fanny és egymásba kapaszkodnak, nyílván dennis taperrol
Ádám gyűlöl Fannyt, de miért gyűlöl ennyire?-Fanny
nem tudom -Dennis
miért ne tudod - Fanny
nemtudom Dennis
miért hazudsz? Fanny
Dennsi megunja és közli hogy ő robot és nincsenek belső szervei
Zsu jön be és kér két percet (taktikából)
Denis nem értékeli az hogy Fanny segít neki és szavakkal mindig bántja Fannyt
Fanyn az elején tudta amikor Dennis megitta a pezsgőt, hogy esélyes anyerésre
Maci és Zsu beszélget
a dj pultban negyvenöt fok van ezért Maci nem tudja megcsinálni
Zsu észreveszi hogy virág van MAci papucsában és színek szerint fel is sorolja
Zsu is részeg
MAci szól neki hog többet ne igyon, Zsu nem akar de ha iszik Maci szaladjon Danihoz
DÓri Daninak ecseteli a takitkát és a lerkást, Dani hasonló képen gondolkozik
Laci a mingádzsit keresi
Zsu kijön és lemondja hogy Maci szerint Dani az előbb egyetértett vele
Dóri sokszor megingott mert nem voltak barátnői
Zsu kicsinál valaki, és Robinnak ad piát de csak kicsi kortyot Zsu tök részeg
Dóri szépségversenyeket nyert a szilkon előtt és maga miatt kellett a szilo
Dani Dórit kérdezi, hogy miért egyedül van, Dóri magyarázza, hogy ő nem megy a csapattal Zsu a hátérbe suttog valamit Dóri már az eleje óta hangoztatatja hogy nem jó ötlet csordába dobálni a jelet
Zsu belekérdez, hogy akkor miért rakta rá az első jelét
Dóri szerint megbeszélték hogy Vikcsu lesz az első kieső
Dóri mindenet megmagyarázz részegre itta magát és nem csicska
Zsu szerint nem vágja ki magát belőle
Vikcsu bent maradását Dórinak be kellett beszélni magának
Dani kérdezgeti, hogy nem a Zsu ellen volt a népgyűlölet és dehogy mondja a Dóri és
elmegy a stream VV folytatjukozni

Loveyou Anita 2014.12.26. 02:21:40

@Ay Mama, Que paso: WOW +Dori vegre elmondja mi a teny allas

pomac 2014.12.26. 02:26:02

kijött a kultúra :DD denis fanni a fürdöben kurelnak közben mindenki ki be járkál wc-re :D

Loveyou Anita 2014.12.26. 02:30:25

Remelem az elore gondosan bekevert vodkaskolas ampullak megteszik a hatasukat es lesz valami komoly vita .

Loveyou Anita 2014.12.26. 02:31:35

Denisnek amosokonyhaba kene megcsinalnia Fannit ahogy igere ....

Ay Mama, Que paso 2014.12.26. 02:45:54

Fanny Dennis cicázás a fürdőben
egy köcsög vagy szól Fanny
megvárjuk míg kimegy meg majd Dórinak aki bejött zárd már be hallod-oznak
Fanny arra kéri, hogy ne használja fel, Dennis nem fogja

Robin Zsu kert
Zsunak van oka hogy kivigye őt, piszkálta a gyerekkel amikor Robin még nem volt ott és a sajtótájékoztatón is milyen kérdéseket tett már fel (vélhetőleg Dóri??)
Zsu nem hangoztatja az érveit mer nem fogja elmondani miért van ott pontosan
Robin utalna valamire de stream el

de nem emlékszik mondja Zsu
Maci Zsuzik hallja meg kint Zsu és bemegy
és Zsunak mondozik, anniyra jó a fülem szól Zsu
igen mondják Daniék
voilá - tanult meg egy szót franciául Zsu
Maci Dani arról beszéltek, hogy Maci és Zsu riválisok és mindenki arra rakja a jelét akire akarja, szól Dani
őszintén ahogy beszélgetünk vagy ahogy Zsu gondolja -szól Zsu
ők sem értik
Zsu megmondja, (tök részeg)
rakd arra jeled aki ellen biztos visszajönnél - mesél Zsu a feladatról a múltból
összekapnak a szavakon és el is veszik a streamet mert Dani Macival ért egyet

sajnos nincs stream pedig most igazán nagy szükség lenne rá
no viszlát

Loveyou Anita 2014.12.26. 02:46:03

Macit megfogta Dani es Zsu az elozo jelrakassal kapcsolatban.Maci sajat magat viszi be a malnasba..jellemtelen alak az biztos.

Loveyou Anita 2014.12.26. 02:47:55

@Ay Mama, Que paso: Koszonet lehet en is toloma bicajt mara osszefoglalo vegre jo lesz.

Ay Mama, Que paso 2014.12.26. 02:49:23

Ó Uram!
Kösz!

Zsu Fanny Dennis
Zsu rohadt kétszinűzi Macit
ez honnan jön bevodkáztál? kérdi Dennis
Zsu csak ismételni tud
Fannyéknak még van dugi vodkájuk de Dennis szárazon fogja betenni a kakóscsigába ha Fanny ad másnak is
el is megy a stream

Hellósztok!! Hogyvoltosok!!

Loveyou Anita 2014.12.26. 03:00:27

Denis Macival susog aWcben -bitos arrol ki fingik budosebbet majd kivonulnak es megosztjak a vegeredmenyt Dorival is

Loveyou Anita 2014.12.26. 03:01:35

dori megsugja az eredmenyt edinanak is

Loveyou Anita 2014.12.26. 03:03:05

dani valahagyogy mindig a csavard fel aszonyeget cimu hungaria notat enekli lehet a 80as evekben szocializalodott megicskak pesten

Loveyou Anita 2014.12.26. 03:09:53

Maci rajott milyen jatekban van..megy az esz osztas

Loveyou Anita 2014.12.26. 03:11:07

Maci meg mindig asajat igazat bizonyitja acigiskanapen

Well... 2014.12.26. 03:19:57

Fanni felmarkolja az osszes fogkfet a fudrdobe es beakarja rakni oket valamibe....(nem a sunajaba gondolom, mert denis elmarja -"he az enyem is kozte van!" .."ne legyel man ideges"
kep el

Well... 2014.12.26. 03:31:24

maci a robinnak magyarazza, hogy milyen jatek az ilyen...vegul is a nezok dontenek....a dori elobb megsugta neki, hogy a zsu kavar ellene....macit megcsapta a kozelgo kieses jele...robin nagyon nem hulye...a maci a mult vv-jel peldalozik, hogy ebbol leszurheto, hogy magyarorszag milyen emberekre szavaz......pont ugy van eltevedve mint a reni volt.....a robin gyozkodi, hogy azert mert te gyengenek vagy erosnek lacc egy embert nem feltetlenul latjak annak a nezok is...mondom, en hogy nem hulye...

Well... 2014.12.26. 03:46:33

a robin uriember modjara atengedi a helyet a szaunaba a fanninak. aki mar befeszkelte magat a denis agyaba..bennt hagyja a matracat is neki...mert ,hogy "ti olyan keveset alszatok egyutt" (ep most qfircoltak a furdo/wc-be)....robin kozli nem fog o fagyongyot tartani....a szobaba probalja a doritol elkunyeralni a fanni matracat..ha mar egyszer....dori meg nem adja..."eztnem hiszem el geci qrva elet"...szol robin ...(itt vonnam vissza elozo hsz-ben tett elhamarkodott kijelentesemet)

Well... 2014.12.26. 03:59:50

a maci panikol....epp a dorit oltja a zsu ellen.....a maci nem tudja vajon miert mondja azt a zsu, hgoy o unalmas....(ense ertem..vajon a parbajra is visszi magaval a kanapet meg a takcsijat ? )
maci allitja a zsu mondta, hogy o undurito...a dori kontraz, hogy pedig nem is (de igen)....maci nagyon panikol.......ebbol zsu maci parbaj lessz.....

mekkora szopi lenne a denisnek, ha a zsu megjaccana amit o, akar rarakatja a csapataval az osszes jelet az edinara...o meg elbucsusztatja a macit.....

Well... 2014.12.26. 04:09:34

a fanni a denissel a szaunaba kefelnek adam szerint "benezek a szaunaba azt basznak, de ugy an, hogy a takaro (fonetikus) wuf-wuf " es kozben kezevel mutatja hogyan....kozben a szaunaba akcio utani "pillow talk" denis" a mama ki fog nyirni" fanni"melyik?" d: "a bennti" (WTF??) F: "miert?" D:"nem huztam gumit" ........F:"tenyleg , na jo" ....(a csaj siman terhes, ezert ne mis zavartatja magat a temaval....)

Well... 2014.12.26. 04:29:53

eszement kavaras megy ...fanni-denis a szaunaban alszik/nem alszik ....dori a maci lelki masszasa utan kikoltozik a nyugiba az adam melle...Dani sz zsu egyagyban alszik...konkretan egy matracon (legalabb is dani ezt hiszi)....a laci meg az edina a kanape elott lelik a macit...ugyeszen megagyazott maganak a foldon.....az edina percekig rohog rajta....(ez kell most a medve onbizalmanak)
a laci meg az edi visszamenneka a nyugiba kicsit basztatni az adamot....megy ezerrel a ki mondta kinek ....a zsu egy jolakott macska kepevel megy egy uveg kolaval all a mosokonyha ajtajaban elvezi a showt
edina kiviharzik a nyugibol, es megbeszeli a kezebe szorongatott minivel, hogy: "latod ilyenekkel van tele a vilag, nem erdemli meg eg se"... leroskad a zsu mell a cigizore. (a zsu itt probal erot gyujteni ahoz, hogy befekudjon a dani melle, vagy kivarni, mig az elalszik)

Well... 2014.12.26. 04:34:03

dani nem adja fel ...kimegy megnezni miert varatja agyastarsa.....robin egyedul marad a szobaba...itt az alkalom ..kez eltunik a takaro alatt...kamera kikapcs...

lawabidingcitizen 2014.12.26. 09:43:18

A névhatározót valahogy nem lehetne frissíteni? Esetleg valami interaktív formában?
Fannikának szép hosszú lenne a lista :)

Az igazi az lenne, ha legalább a hv-s becenevek valahogy bejutnának hozzájuk! :)
süti beállítások módosítása