Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A titkok könyvtára (The Librarians) S01E03 – Döntésképtelenség (The Horns of a Dilemma)

2014. december 25. 11:00 - Kapitánylány

Egy folyosón halálra rémült férfi fut egy ijesztő hang elől, közben torkaszakadtából segítség után kiáltozik. Két rejtélyes csuklyásba fut bele, könyörög nekik, hogy segítsenek rajta, de azok csak skandálnak egy idegen nyelvű szöveget, a férfit pedig elragadja valami. A jól végzett munka után a lifthez mennek, és mint akik nem most áldoztak volna fel valakit, megbeszélik, hogy honnan rendeljenek ételt az értekezletre.

01.jpg

A tanoncaink egy raktárban menekülnek valaki elől, szétszóródva elbújnak, Stone rátámad az idegenre, de egy közeli dobozon köt ki. Ezekiel a kijárat felé veszi az irányt ott hagyva a többieket, de az idegen őt is a földre teríti. Már csak Cassandra marad, de ő sem menekülhet Eve elől, úgy látszik ez egy gyakorlat volt, amin a tanoncok csúnyán megbuktak, nagyon nem működik a csapatmunka. Jenkins egy földgömbbel a kezében távozik, közben elárulja, hogy egy újabb oldal jelent meg az albumban, de Eve még nem engedi megnézni. Az Őrangyal Jenkins után vonul, egy műhelyben köt ki, ahol a férfi épp az előbb említett földgömböt kezdte el javítani. Eve nem örül, hogy az albumot emlegetik állandóan, a tanoncok még nincsenek felkészülve az ereklye vadászatra. Közben a srácok csak nem bírják ki, belenéznek az albumba, kiderül, hogy eddig 8 ember tűnt el, és azért nem nyomoznak, mert különböző államokból érkeztek. Eve végül beadja a derekát, de kész tervvel kell elé állni, mind mágikus, mind szimpla bizonyítékokkal.

02-1.jpg

02-2.jpg

A tanoncok szép bemutatóval érkeztek: az eltűntek mind Bostonban vesztek el, és mind az Aranyfejsze Élelem nevű cégnél dolgoztak. Ezekiel már törne is be a vállalathoz, de Eve szerint csak bemennek és kérdezősködnek. Közben Jenkins érkezik meg a földgömbbel, elkészítette a hátsó ajtót, amellyel Bostonba tudnak menni. Egy kis varázslat segítségével Jenkins egy szerkezetet hozott létre, amellyel bárhova el tudnak menni, ahol van ajtó, történetesen most Bostonba. Eve kiadja a parancsot, mindenki azt csinálja, amit ő mond, ellenkezés nincs!

03.jpg

Ms. Willis, a rész elején látott egyik csuklyás alak, meglepődve veszi tudomásul, hogy 8 gyakornok tűnt el tőlük. Egy gyors szentbeszédet ad elő a cégről, majd érdeklődik, hogy a terrorista elhárítás miért érdeklődik az ő gyakornokaik iránt. Eve terel egy kicsit, a beszélgetést egy titkárnő szakítja félbe. Ms. Willis gyorsan lerázza, majd a csapatunkat leküldi a humánerőforrás irodájába, ott kérdezősködjenek a gyakornokok után, majd Franklin (a másik csuklyás alak) elkíséri őket. Úton a személyzeti felé, Franklin-t lefoglalja a titkárnő, addig a kis csapat tervet eszel ki, Eve betör a szerver szobába információk megszerzése miatt, addig a többiek elmennek a HR-hez. Eve kikéredzkedik a mosdóba, a tanoncok meg elindulnak a lifttel, de Franklin nélkül, mert a férfi inkább a nő után indul. A könyvtárosok a liftből kilépve az úti céljuk felé veszik az irányt, nem veszik észre, hogy a liftajtó eltűnik mögöttük. Eve a mosdóból kilépve Franklin-be ütközik, de a férfi nem ússza meg szárazon, a nő egyszerűen leüti, majd őrangyalunk Franklin belépőkártyájával bejut a szerver szobába. A teremben azonban nem számítógépek vannak, hanem különböző régi tárgyak. A tanoncok is kihalt folyósóra kerülnek, különböző görög alkotásokat látnak a falon. Végül csak megtalálják a keresett szobát, de bent nem emberek vannak, hanem koponyák, inkább le is lépnek.

04.jpg

Eve fényképeket készít a tárgyakról, majd hívja Stone-t, aki lélekszakadva közli, hogy ők is furcsa dolgokat láttak. A képeket nézve Jake rájön, hogy a tárgyak a minószi civilizációhoz köthetőek, szóval akkor ők most egy labirintusba kerültek, Eve meg is találta a gombolyagot. Ezekiel nem hisz benne, ki is nyit egy ajtót, amely segítségével tényleg egy útvesztőbe kerülnek, de nincs vissza út, mert az ajtó eltűnik. Eve Jenkins segítségét kéri, kiderül, hogy a labirintust csak akkor lehet újra létrehozni, ha egy csomó minószi tárgyat tesznek egy helyre. Eve kiadja a parancsot, Jenkins nyisson ajtót a labirintusba, még ha az lehetetlen is.

05-1.jpg

A tanoncok menekülnek, de Ezekiel nem érti mi elől, mert hát ugye Thészeusz megölte a Minótauroszt. Eve is megérkezik közben a szintre, mögötte is eltűnik a liftajtó. Cassandra irányt mutat, de Stone kicsit elégedetlen, megbízhatatlannak tartja a többieket. Cassie kicsit felháborodik ezen, majd ki is alakul közöttük egy vita a lány árulása miatt, Jake még mindig nem tudott megbocsátani neki. Cassandra feldühödik, de ekkor beindul az agya, rendszert talált az egészben, el is indulnak, mert meghallják a szörny üvöltését. Végül kijutnak a folyosóra, és Eve által leadott lövések hangját kezdik el követni. Közben azonban a Minótaurosz is megjelenik, és hiába ereszt bele egy egész tárat Eve, a szörny túléli. Szerencséjükre Jenkins jelenik meg egy szekrényajtóban, megmentve őket a bikafejűtől.

06-1.jpg

06-2.jpg

Willis és Franklin tanácskozik a szerver szobában, nem értik mit keresett ott Eve, hiszen Könyvtáros csak egy van, és őt is utoljára Budapesten látták. A nő azért felgyorsítaná az eseményeket, a következő áldozat a titkárnő lesz. Tanácskozást tart a könyvtáros társaság is, kieszelik, hogy ezt az egészet azzal tudják megsemmisíteni, ha ellopják a fonalat, az a kulcsa az egésznek. Még megbeszélik, hogy ez az egész a hatalom miatt van, az áldozatokért jutalmat kap a vállalat, ezért tudott ennyi ideig fennmaradni éhínségben, háborúban is, szóval még 6 áldozat lesz, ezt kell megakadályozniuk.

07.jpg

Vissza is térnek Bostonba, Ezekiel felvázolja a tárolók védelmét, közben Cassie észrevesz egy bikáról készült grafitit, visszakerültek a labirintusba. Jenkins-t hívják fel, aki szerint késleltetett hatás lépett fel, az útvesztőből sosem lehet kijutni. Ekkor támadja meg őket az emberré változott Minótaurosz, de Jenkins-nek sikerül egy zavaróburkot köréjük vonni, de csak pár percig védi meg őket. Kell egy terv, meg kell szerezni az erőforrást, így eltűnik a labirintus és a szörny is. Cassie próbálja feltérképezni a helyet, végül megtalálja az utat vissza a főhadiszállásra, azonban szét kell válniuk, Cassandra és Ezekiel elindul ellopni a fonalat, míg Eve és Stone eltereli a szörny figyelmét.

08-1.jpg

08-2.jpg

Cassie sikeresen bejut a labirintusba, míg Eve odakint felhergeli a Minótauroszt, ezzel elterelve a figyelmét a többiekről. Cassandra és Ezekiel egy mozgó lépcsősorhoz ér, a lány kiakad a több dimenzió miatt, igazat ad Stone-nak, tényleg nem bízhatnak meg benne. A srác próbálja helyre rázni, ő is elárulta volna őket, és nem is gyógyította volna meg Flynn-t. Ezekiel felajánlja, hogy ha a lány behunyja a szemét és megbízik benne, akkor ő átvezeti az útvesztőn, így indulnak el a lépcsősor felé. Eve elkeseredett harcot vív, de ekkor ér oda Stone egy autóval, elgázolja a szörnyeteget. A kis csapat is megérkezik a fonálhoz, Ezekiel gyorsan el is kezdi feltörni a rendszert, azonban Willis jelenik meg fegyverrel a kezében.

09.jpg

A nő kíváncsi, hogy kik jutottak be szerver szobába, a srác könyvtárosként mutatkozik be, de Willis ezt nem igen hiszi el. Arra viszont rájött, hogy valami történt, mert több varázslat van a világban, az áldozatokkal is több hasznot nyertek most, mint eddig bármikor is. A nő elgondolkodik, hogy ha most lelövi a párosunkat, akkor az beszámít-e, vagy a Minótaurosznak kellene elintéznie őket, de úgy is holnap kiderül piacnyitáskor. Már éppen lelőné Ezekiel-t, mikor is Cassie a nő nyakába ugrik, a srác pedig újra a fonál megszerzésére tud koncentrálni. Eve és Stone eljut az ajtóig, azonban a szörnyet is elvezetik oda. A cicaharc közben eldurran egy-két lövés, végül a fonál vitrinét is kilövik, Ezekiel így gyorsan meg tudja szerezni azt. Cassandra-t lerázva a nyakából Willis az elmenekülő srác után fut, a lány pedig szomorúan néz maga elé, ott hagyták egyedül. A semmiből felbukkan Ezekiel, mosolyogva szólítja fel Cassie-t a futásra, azonban Willis is visszajön, kéri a fonalat magának. Cassandra a menekülést abban látja, ha bedobják a fonalat a labirintusba, ezzel feloszlatva a varázslatot. A terv bejön, a szörny eltűnik, a fonál pedig egészen a főhadiszállásig gurul, így tudják párosunkat kihúzni az útvesztő közepéről.

10-1.jpg

10-2.jpg

Párosunk a bent megélt élményeiket osztják meg a többiekkel, Jenkins érkezik a fonálért, majd ő valahogy biztonságba helyezi. Cassandra Willis megbüntetését szeretné, de Jenkins szerint majd a Minótaurosz elintézi, haragtartó szörny az. Már láthatjuk is, hogy Willis és Franklin a bosszút tervezi, de ezt a szörny érkezése szakítja félbe.

11.jpg

Stone egy régi könyvet olvas, Cassandra bukkan fel, hogy végre megbeszéljék a köztük lévő ellentéteket. Jake megnyílik a lány előtt, elmeséli, hogy otthon senki se tud a zsenialitásáról, nem bízik meg bennük annyira, hogy meg tudná osztani ezt velük. Kedveli a lányt, megbízott benne, és ezért is esett neki annyira rosszul Cassandra árulása, ezen pofára esés után jött rá, hogy inkább tényleg nem bízik meg senkiben.

12.jpg

Eve töredelmesen bocsánatot kér a tanoncoktól, hiba volt őket katonaként kezelni, Stone szerint partnereknek kellene őket tartania. Az Őrangyal megdicséri a kis csapatot, de ez Ezekiel fejébe száll, szupernek tartja magát, miközben a többieket csak jónak titulálja, persze ott is hagyják egyedül a szoba közepén.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2014.12.28. 13:32:45

kicsit döcögősen, de végül csak sikerült az első önálló küldetést megoldania a csapatnak....

a magyar címre lehet javaslat? Horn Gyula dilemmái

Kapitánylány 2014.12.28. 13:37:06

@Gabba: jájj, ez a cím adás fájt :D

nekem eddig bejött a sorozat, remélem kapnak 2. évadot is, nem néztem meg eddig mekkora külföldön a nézettsége

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2014.12.30. 01:13:45

@Gabba: @Kapitánylány: Csak így kettecskén? :) Részemről igyekszem szeretni a sorozatot, nincs más pótlék a raktár után :(. Egészen kedvelhetők a szereplők, de most még nagyon sokat bénáznak, ami nem kicsit idegesítő. Az első két rész viszont igen jó volt, dr. Carter remek színész, még ha már öregszik is kicsit :).
Viszont az öregember rém idegesítő. Nem olyan kedvesen mogorva, mint egy Artie Nielsen, hanem szimplán csak bunkó. Remélem, fog még jellemfejlődni rendesen.
Fogtok váltogatni, vagy Kapitánylány, te írod az egészet?

Gabba 2014.12.30. 08:04:21

@m e o w: a következő kettő az enyém :)

Jenkins momentán a leghozzáértőbb ereklye szakember, tudálékos, de szerintem nem túl vészes

Kapitánylány 2014.12.30. 13:35:18

@Gabba: annyira gyors vagy, hogy az összes többi is a Tied lesz! :-)

@m e o w: Jenkis nekem se túl szimpi, tényleg nagyon bunkó néha, remélem szelidül egy kicsit.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2014.12.30. 16:06:31

@Gabba: Wow, már készítem is a pattogatott kukoricát, imádom a stílusod, mint az közismert :).

@Kapitánylány: Leír a színről? :) Viszont eddig már rengeteg rész megírtál (bevallom, a három nagyfilm hogyvoltjának időhiány miatt még neki sem kezdtem, el tudom képzelni, mennyi lehetett megírni!), úgyhogy hadd bontakozzon ki az öreg is :).

Ballaja 2014.12.30. 18:01:46

Sziasztok!
Tényleg van ebben a sorozatban potenciál... Reméljük ki is aknázzák, és hamar levetkőzi a "gyerekcipőit" ;)
Eltekintve egy-két elméleti eszmefuttatáson, ami kissé meredek volt korrekt rész volt.
Meg ugye már megint az Einstein-Rosen híd (a mai sorozatok közkedvelt elmélete).
Bárhova ajtót tudnak nyitni ahol van egy ajtó, nem tudom miért de nekem egyből a Szörny RT ajtógépsora ugrott be, vicces lett volna, ha alkalmazzák :D

Kapitánylány 2014.12.31. 13:50:53

@Ballaja: nekem az Eureka ugrott be, ott is elővették! :-) de a Szörny Rt példa se rossz! :-D

Gabba 2014.12.31. 13:53:22

@Ballaja: üdv az új kommentelőnek! : )

Szörny Rt alap, a végén a bakiparádén a mai napig hangosan vihogok

Kapitánylány 2014.12.31. 13:56:52

@Gabba: az nagyon jó! Imádom az egész mesét!

W.Jack. 2015.02.10. 10:04:57

Köszönöm a hogyvoltot, számomra ez is jó kis részecske volt. Bár azt nem sikerült megfejtenem, hogy Cassandra miért hangosan sóhajtozva, nyögdécselve próbál észrevétlen maradni a kommandós-kiképzés keretén belül :)

Ilyen könnyen mindenfelé utazgatós ajtót meg szeretnék én is :) Lehet akár Szörny Rt-s színes, mindenféle díszes is, csak soha nem kerüljek a Yetihez azon keresztül (bár a Lizi és a Yeti film alapján lehet az vicces is:))
John Larroquette pedig minden -eddig általam látott- szerepében imádós részemről :)

Pácsó Ármándó 2015.02.10. 10:35:40

Ezt a részt én is láttam, engem a mátrix filmre emlékeztetett olyan szempontból, hogy a valóság egy labirintus volt virtuálisan. Vagy fordítva :-)

@nughop: Ha találsz ilyen ajtót, szólj! :-)

W.Jack. 2015.02.10. 10:46:18

@Pácsó Ármándó: Ha találok ígérem, fogok szólni. Mondjuk van egy olyan tippem, hogy az időtájt amikor Mo-n megjelenik a mágnesvasút, addigra Kína és Japán már ilyen ajtók segítségével fog tömegközlekedni :( :)

Pácsó Ármándó 2015.02.10. 10:51:52

@nughop: Köszi! :-) A múltkor olyan vagonban ültem amit még 1964-ben gyártottak. Magyarországon, nem Japánban vagy Kínában :-)

Kapitánylány 2015.02.10. 17:56:13

@Pácsó Ármándó: örülj, hogy volt hol utaznod... XD

@nughop: lenne ilyen ajtóm, akkor nem lenne gond a drága repjegyekkel, vagy a hosszú buszos utazásokkal :D

Pácsó Ármándó 2015.02.10. 18:30:56

@Kapitánylány: Nekem most sincs gondom a drága repjegyekkel, mert nem repkedem :-)
süti beállítások módosítása