Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 7X38 - Mikor kötötték meg trianoni békát?

2014. december 24. 09:15 - Bruti

101.jpg

Néha én is lehetek szerencsés. No, nem azért mert karácsonykor is írhatom ezeknek a gyengeelméjűeknek a históriáját, hanem, mert végre akkor került rám a sor, mikor egy kifejezetten szórakoztató epizódot sikerült összerittyenteni. Mondjuk, olyan szellemi magasságokba értek a kuckó lakói, hogy ezt elbaszni se lehetett. Lila és az ő kopott farmerével kezdünk, de nem is bántanám, mert tök mindegy miben van. A lényeg, hogy jön a szavazás eredménye, amiből kiderült, ki táncolt legszexibben. Ádina a nyertes, majdnem 86%-kal, és ez, Ordenáré Rönáta teljesítménye láttán, teljesen megérdemeltnek tűnik. Miközben Rönáta kínosan pakolgatta vakító húsos sonkáit, csak akkor döbbentem rá, hogy, mennyire durván fehér ez a lény lány. Mint egy frissen festett mentőautó. Ha még egy génje gellert kapott volna, vagy az apja egy felessel többet iszik, mikor készült, tuti, hogy ő lett volna az első albínó a villában. A legszexibb táncoló fiú, Zsírmedve lett, aki saját bevallása szerint, a tánc után, heveny szívizomelhalás előtti állapotban szenvedett.

102.jpg

A villában bulika van, annak a tiszteletére, hogy vége a Kávbojok terrorjának. Az indiánok előmerészkedhetnek a rezervátumból, szól a Cotton Eye Joe, és tényleg beindul a mulatság is. Zsírmedve elmagyarázza Sínésznőnek, hogy mit látna, ha visszajönne, de ha nem jön vissza, akkor a „Máckó letérdel és meghál”. Hát persze, hogy meghál, mert, ha ez a jószág letérdel, soha többé nem áll fel önerőből. Váltunk 12kerre, aki bizonygatja, hogy neki még dolga van itt. Ja. PVC és Robin évődnek a hálóban, majd a lány közli a Vízilabdával, hogy neki Fiastyúk a spiclije, aki mindent kibeszél a csapatáról. Vízilabda se köpni, se nyelni nem tud, de a riportban, már ő is sejti, hogy Zsú a főgeci! (Amúgy lemaradtam valamiről? Én nem láttam hogy Fiastyúk köpött volna.) Aztán a fürdőben egymásnak esnek, és megpróbálják áttuszkolni a nyelvüket, a másik szájszervébe, kisebb-nagyobb sikerrel, majd ezt a gyakorlatot (a többiek nagy örömére) megismétlik a nappaliban is. Később még kicsi simizés a hálóban, de PVC kimegy és már Komiszékkal ossza meg az aggályait, hogyasszongya:


„Én ennek látom a lelkit, nem akarom megbántani!”

103.jpg

Közben a hálóban tetőfokán a hangulat. Rosszalkodnak a részeg kávbojok, de a kimerült indiánok, ezt kicsit sem tolerálják. Fekete lyuk és PVC aludna, így a halál faszára küldik a hangoskodó Úszógecimestert, aki gyökér módon próbál meg visszavágni. Megy az orál kung fu, Dönisszel már egymás faszát méregetik, de ennek a csatának nincs nyertese, csak két redneck meg a pornép üvölt, tapsol, fröcsög. Egy pillanatra a Jerry Springer show-ban érzem magam, majd Lila frappánsan zárja le:


„Ők is érzi, hogy közeledik a karácsony.”

Reggel, Komisz és társai, még mindig nem bírja megemészteni a tegnapi csatát, dúlnak-fúlnak a nappaliban, aztán előkerül Úszógeci is, aki még mindig verekedne. Szájjal.

104.jpg

A szünet után, csodálatos blokk következik. Kvíz kérdéseket kell feltenni a két párbajozónak, hogy kiderüljön, ki az, aki nem bántóan ostoba. A témakörök: Történelem, irodalom, művészet, sport, földrajz. A kérdéseket a lakók találják ki, és már ez megér egy misét:  

  • Édina szerint Szent István 1400 körül tevékenykedett,
  •  Boglya, Moliere-től szeretne két művet, de a Tartuffe-ön kívül nem tud egyet sem mondani. Aztán meg a      Fabergé tojások neve nem jut eszébe, én meg nem értem, mi köze ennek a történelemhez.
  • Basszájba szerint, a sixtusi kápolna mennyezetfreskójának alkotója, túl könnyű kérdés, mert azt mindenki tudja, hogy Leo (!) da Vinci pingálta oda, majd mikor három sivatagot kell mondani, akkor megnevezi a Bódi sivatagot! Érted, mint a Guszti!
  • PVC arra kíváncsi ki írta a Louvre múzeumot, míg Komiszt az ideg szítbassza, hogy ki festette a Feszty körképet.
  • Úszógecimester is odateszi magát: szerinte Törökországot a Gibraltári-szoros vágja ketté!!! 

Aztán Fekete Lyuk a riportban elmagyarázza nekünk:

„Én egy csomó kérdést tudtam, csak a válaszokat felejtettem el!”

Hát ezzel vagyunk így páran… Jönnek a kérdések, pár kedvenc, a teljesség igénye nélkül:

  • Vízilabda: Mikor kötötték meg trianoni békát?
  • PVC: A húsvétnak, miért tojás a jelképe? És a megfejtés (figyelj!): Azért, mert mikor Jézust bezárták a barlangba (!), egy tojás alakú volt a szikla, amivel bezárták, és így lett a HÚSVÉT A TOJÁS JELKÉPE!!!
    Itt már a párnámba nyüszítettem a röhögéstől, és a macskámba törölgettem a könnyeimet. Esküszöm vártam a folytatást, hogy: "Ha Jézus kijön a barlangból, és meglátja az árnyékát... "
    Jött a sport témakör:
  • PVC: Hány testvére van Ronaldonak? Erre Dani:Öt. PVC:Nem, kettő! Fasza!

Hát mi van itt? Ez mitől sport kérdés? Ekkor kezdtem megsajnálni 12kert, aki ki is kapott, Röné pedig bezsebelte a győzelmet. Pedig nem volt egy elmeóriás, csak kevésbé hülye kérdéseket kapott, és itt kérdezném meg, hogy az milyen elbaszott színésznő már, akinek halvány segéd lila böffenése sincs arról, hogy ki írta a Bűn és bűnhődést? Mindegy, Veni, vidi, vici! 105.jpg

Az utolsó blokkban megnézhetjük, hogy érkezett vissza 12ker a párbaj után. Fiastyúkék felpörögtek, mint a bádoglavór, Boglya és társai, a hálóban jajgatnak, nyöszörögnek, hogy ez így nem jó! PVC közli az eredményt:

"- Dani 73%!
 - És Reni mennyi?”

- kérdi a Kozmikus Fekete Lyuk. Hubazdmeg, ezt most tudjuk be a sokknak. 12ker élménybeszámolót tart Fiastyúknak. Feltöltődött, látta családot, de az okozta a legnagyobb boldogságot, hogy mikor jött vissza, tapsoltak az emberek, pacsizott velük és mind szurkolt neki. Ja persze… annak a 43 nyugdíjas statisztának, akiket kibasztak integetni kétezerért a hidegbe, mindegy, hogy ki jön vissza, csak jöjjön mán, mert lejár az Auchanban, a karaj akció.
Kint, a Fantastic Four, folyamatosan pánikol és egyenesen vágóhidat vizionálnak, ahol ők lesznek a karácsonyi fogás, mikor megérkezik Rönáta utolsó üzenete: El kéne kezdeni játszani srácok!

Boldog Karácsonyt! 

Címkék: 18+ vv7
336 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

astryle 2014.12.24. 22:55:06

@Hedonistamama: Ez a mai öfi tragédia volt. A szerkik már a párbaj után hazamentek karácsonyozni. Ádina meg totál lejáratja magát. Én jelenleg csak a Zsú-nál tudnám elképzelni a nyereményt. 12 ker mint tudjuk a szülei palotájában lakik a Hegyvidéken. Ádina meg hát szerintem valami pornó rendező lesz és Kovi fogja betanítani. Zsú legalább a gyerekre tudná költeni.

csincsilla72 2014.12.24. 22:55:17

@Hedonistamama: :-))
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): se tévé, se egy nyomorult dvd-lejátszó, hát nézi élőben. Mi a gond?:-)

Commodore 2014.12.24. 22:55:17

Jézus K. Szupersztárt nem adták sehol? Régen volt , felvettem vhs re... Óriási zene...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.24. 22:55:45

Nem láttam az öfi elejét, de mintha a villahangulatnak a karácsony és/vagy Röné és barinője kiesése nagyon jót tett... végre vegyülnek valamelyest és nem puffog folyamatosan egymásra a két tábor.

kamilla123 2014.12.24. 22:56:58

hát ha Edina most szerelmes dalra is fakad, akkor már tényleg megnyeretik vele a vv-t.

Nem Penny hajója 2014.12.24. 22:57:29

Végre volt egy normális karácsonyi műsor. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.24. 22:59:07

@csincsilla72: akkor ő most kertelés vagy gátlások nélkül kapcsolgatott a csatornák között, sőt még a replay gombot is nyomogatta. :D

kamilla123 2014.12.24. 22:59:09

@astryle: +1. Én Dani drukker vagyok, de Zsu-nak is nagyon örülnék, ha nyerne. Röné, aki a levelében azt írja, h ne ítélkezzünk, mert nem állunk a másik felett, így folytatja a levelet: "Zsu, te álnok kígyó..." Persze erre azt mondaná, ez nem ítélkezés, hanem tény.

Hedonistamama 2014.12.24. 22:59:24

@astryle: Fannika nem érdemli meg a pénzt? Röné szerint ő egy okos lány! És Dóri? Biztos van olyan szerve ami még nem plasztikázott és arra is sok pénz kell. Szerintem mindenki menjen haza és kezdjük elölről egy új csapattal!

szmoti 2014.12.24. 23:01:17

Nem láttam csak félszemmel, és nem tudtam beazonosítani, Laci kivel smárolt az előzetesben?

kamilla123 2014.12.24. 23:02:16

Amúgy már kicsit unom ezt a szegény kislánynak féltem a lelkét, nehogy összetörjön dumát, amit most Denisz is nyom az előzetesben. Könyörgöm, ha valakinek megmondják nyolcvanszor, hogy bírlak, de bocsesz, mint nő, nem jössz be, és továbbra sem bír leszállni a témáról, akkor ne csodálkozzon, ha csak megszexelik, aztán le van tojva. Mert ez lesz, az tuti. De ebből Laci fog szarul kijönni, és Edina lesz a mártír.

Commodore 2014.12.24. 23:03:49

Ó bazz! Titanic! Jó film, vannak benne magyar zenészek... ez már kultúra, nem tom ki írta-festette

Mók_Ica 2014.12.24. 23:06:35

@szmoti: edinával aludt ölelkezve és csókolózgatva :)

@kamilla123: röné katasztrófa... a levelével együtt... komoly mentális problémái vannak a lánynak.... nem baj, hogy kiesett.....

Mók_Ica 2014.12.24. 23:07:05

@Commodore: ma már másodszor megy :)

szmoti 2014.12.24. 23:07:30

Elég határozott egy pasi akkor :D

perszepolisz 2014.12.24. 23:08:27

Dennis terve érdekes lehetne, de szerintem nem nyerő. Azt a szerkik nem szeretik, ha valaki magára rakatja a jeleket. Ha mégis megteszi és Zsu-t hívja ki elvileg 50% esélye van a visszajövetelre, de akkor 3 lány maradna 7 fiúval. Szerintem az RTL ezt sem engedné. Dennis csinálhatja még azt, hogy Robin segítségével párbajozni megy és kiviszi Robint, de akkor 4 %-al kiesne, kiviheti még Ádámot is, de elenne abban a szituban még elenne is kiese.
Ja és örülök, hogy a szerkik azért elbeszélgettek a bentiekkel, hogy anyázás most 3 napig nincs. mégse lenne szép dolog így karácsonykor. Most komolyan Dennis és Dani a cigizőn jókedvűen beszélgetnek? Maci és Laci ölelkeznek? Pár nap múlva folytatódik a játék.

malevil2050 2014.12.24. 23:08:40

@astryle: Vigyázz, mert ő egy sóelem és még igen az elején vagyunk.

astryle 2014.12.24. 23:09:57

@kamilla123: Az, hogy álnok kígyó.. legyen :D szegényt 73 %-kal sorozták ki a villába, élje ki magát. Zsú taktikázik, lehet látni egy kevéske Attilát és szándékosan nem alakít ki nagy barátságokat csak villaérdekbarátságokat. Tudja, hogy miért ment be.. itt pénzt és lakást ígértek.
Dani szeretnivaló kari, meg a Volt fesztiválon is értelmiséginek nézett ki, de valahogy nem látnám jó helyen a lakást. Tavalyi Debilió után én már meg se merem kockáztatni ki nyer. Mondjuk ott a végén vagy egy nagyon retardált lány vagy egy nagyon retardált Debilió nyerhetett.

@Hedonistamama: Fasznit gyűlölöm, mint a szart. Beképzelt plázapicsa akinek a segge alá toltak mindent. Kicsit helyre kéne rakni. Az ilyen rehabilitációt vállalom. Dóriról meg kiderült, hogy kemény kábszeres volt és, hogy csapatban mentek kisnyugdíjasokat rabolni (valami nagybáttyás szarság is volt, hogy meghalt)+ nagymama halálos ágyán még röktön szólt, hogy jaj a Dórika folytassa....

Hedonistamama 2014.12.24. 23:12:33

@astryle: Minden szavaddal egyetértek!

astryle 2014.12.24. 23:12:47

@malevil2050: én már csak abban a képzeletbeli közjegyzőben bízok aki ellenőrzi a szavazatokat :D

Gia 2014.12.24. 23:13:50

Egyszerűen hiába keresem,nem találom Zsuban azt az elvetemültséget,kétszínűséget,amiről Röné karattyolt...

kamilla123 2014.12.24. 23:14:42

@astryle: én is ezt gondolom. Amúgy sztem szociális alapon sajnos Edina fog nyerni, ez tuti. Sajnos ilyen háttérsztorival nem egyenlőek az esélyek.

kamilla123 2014.12.24. 23:15:26

@Gia: igen, tök higgadtan reagál mindenre. Fantasztikus, h nem durran el az agya. Ezt tanítani kéne:-))

Hedonistamama 2014.12.24. 23:16:10

@kamilla123: Még lerombolhatja az imázsát!

astryle 2014.12.24. 23:18:27

@Gia: Csak szereplni akart az öfikben és fosott, hogy kiejtik. Szerintem amikor visszanézte a földhözcsapkodását már látta, hogy hazamegy. A végén még bepróbálta a muffvillantást, hátha összejön a tiszteletdíj valamelyik magazintól, hogy HD be mutassák a sunáját. Reméljük nem jött össze. A vőlegény részt is totális fikciónak tartom.

kamilla123 2014.12.24. 23:19:01

@Hedonistamama: Edinásra mondod? Igen, volt már pár érdekes pillanata bulikban, meg ugye ez a folyamatos áskálódás Zsu ellen, plusz, hogy mindent kibeszél, amit bizalmasan mondanak neki. De őszintén szólva én max akkor látnám esélyét, h elveszíti a játékot, ha mondjuk Dóri összeáll Lacival, Edina meg hozzájuk csapkodja a tényérkészletet és kizárják. De sztem ez nem fog megtörténni. :-(

Hedonistamama 2014.12.24. 23:22:00

@kamilla123: Zsu hamarabb fekszik Laci alá, mint Dóri. De ahogy részeg delíriumban a szemét forgatja ha egy nő fél méteres távon belül kerül Lacihoz, na az félelmetes!

kamilla123 2014.12.24. 23:26:43

@Hedonistamama: sztem Zsu sokkal inkább aggyal játszik. HA ő lefekszik Lacival, akkor sztem azt 100%ban aggyal teszi majd. Ha nem húzza fel magát azon, hogy tízen üvöltik le a fejét egyszerre, akkor a szexuális vonzódást is ki tudja zárni, ha nem áll érdekében. Úgyh nem hiszem, h ő szexelni fog Lacival.

malevil2050 2014.12.24. 23:43:54

@astryle: Van ott egy jó franc nem közjegyző

Sargabogre 2014.12.25. 00:10:50

hát Komisz eléggé pofára esne, ha kivinné Zsut és azt gondolná, visszajöhet. az egyik legirritálóbb játékos, ez az auréliós majmolása pedig nevetséges, ahogy direkt úgy beszél a riportban.

nátrium glutamát 2014.12.25. 00:24:11

@Sargabogre: "hát Komisz eléggé pofára esne, ha kivinné Zsut és azt gondolná, visszajöhet"
erre ne fogadj azért. ahogy fb-n olvasgatom, elég sok szimpatizánsa van. tudod, a szokásos: ha Pöcök csinálja az gáz, meg legalja, ha Pennis az meg jópofa és vicces. semmiképp nem olcsó és közönséges...

agimano 2014.12.25. 00:25:44

egy kérdés foglalkoztat engem egy ideje: Dórinak a feneke is plasztik? aki tudja, kérem válaszoljon:)

Commodore 2014.12.25. 00:26:31

Ádina megint csacsi.

nátrium glutamát 2014.12.25. 00:27:21

@agimano: igen, az. (valamint csúnyán narancsbőrős)

Haplo 2014.12.25. 00:27:31

Boldog Karacsonyt mindenkinek! most nezem epp vissza az osszefoglalot, de maris szavazasra bocsatok egy matematikai Nobel dijjat Dennisnek... ha Robintol azt keri, hogy vegyen ra valakit az ellensegtol, hogy ra rakja, plusz Dori-Fanni-Maci-Robin(sima jellel), az 5, a masik csapatban osszesen vannak hatan, abbol kiesik Robin meg az atszavazo, marad 4 meg ha osszehangoltan is szavanak... akkor minek elhasznalni a dupla jelet?? nehez muveszet ez a matematika, tudni kene ki festette....

Well... 2014.12.25. 00:27:31

ha jol emlexem mikor a fannival a szaunaba filoztak akkor az olt a terv, hogy a fanni az adamot...viszont ugy csinalni, hogy ugy tunjon mintha a zsra ,mert akkor az adam nem veszi fel a lilat...... miert hisszuk, hogy a denis most a zsut akarja kivinni ???

mas, akarkit visz ki a denis, kinnt marad szerintem, mert a nepek szivesebben neznek, hogy kire is ugrik ra a fanni kovetkezore, mint azs, hogy a denis vakargatja a f*****-t

tvbuzi 2014.12.25. 00:29:39

mennyire szar ez a tunyogi orsis szám

Commodore 2014.12.25. 00:29:55

Nincs balhé szentestén?

Commodore 2014.12.25. 00:32:09

Lesz még pia, és szeretet!

Commodore 2014.12.25. 00:33:59

Ajándékozás megvót...

tvbuzi 2014.12.25. 00:34:29

végre valami érdekesebb erre off

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 00:35:23

kint beszélgetnek
Mennyből az angyal eljött hozzájuk is, méghozzá elég pattogós tempóban
Edina nem hallott még mulatós számot, a többiek szerint tegnap volt
Maci adja a basszust a többiek követik, jászolban, városban
Maci szerint katasztrofális, nem is téved
megegyeznek a sokáig voltam távol c. karácsonyi dalban
Maci adja, de nem tudnak ütemre belépni, sőt!! egymás sem tudják követni
szívük húz hazafelé
Fanny nem ismeri elkezdik olaszul, így se ismerős Fannynak
jött egy felhőbe kezdenek vad táncot járnak ülve
égő vágy vad táncot jár
Maci sem tudja tartani a tempót de karácsonyi műsort adnak a lakóknak Maci és Dennis
Dennis aki sok rapet tud
Zsu panaszkodik elfogyott a cigim
Dani: a pia is, Zsu azo már nem lepődik meg
Zsu átöltözik, ennek a gatyáját keresi Dani tartja neki aaz ágyat
Zsu meglepődik a saját rendetlenségén, de neki sok a ruhája ezt nem lhet másképp
Dani szerint azt írják, hogy a vacsora után vár rájuk még egy feladat és utána kapnak még piát, Dorka biztos nem hazudna!!
hosszú éjszaka lesz, tehát
Dani kérdezi, hogy volt-e Zsun már ez a cucc
nem volt, de jó?
persze - Daninak hogyne lenne jó
Zsunak is jobb ez így
éneklik a villahimnuszt, buli indul nincs kiszállás
Dórinak mi volt már ez a szövege, amit elkezdett mondani az ajándékozásnál
hogy kire teszi a jelet, mert Laci ismét özele van hozzá
Zsu szerint tutti, hogy kamu hogy DÓri egyéni csapatot játszik - szerintem impossible
Nem hiszik el Dóri készül valakire
Robint is előveszik, ugyanmár mondja Zsu mert ők face to face megmondják, hogy ki a szar alak, addig Robin nem fogják kivinni, de Zsu vállalja magát
Dóri is fél szerintük, hogy ő jön és elveszik a streamet

Commodore 2014.12.25. 00:36:53

@tvbuzi: Nem szabad kommentelni.. elveszik az ont :-(((

tvbuzi 2014.12.25. 00:39:50

@Commodore: akkor a jövőben kussolok:D

Commodore 2014.12.25. 00:42:06

készvannak , elfogyott ,a szesz!

Commodore 2014.12.25. 00:44:28

bennfentes duma, ON-OFF

Commodore 2014.12.25. 00:48:50

Közben Rómából is jön az adás, a latin, most nehezen megy, de szép a liturgia.

pomac 2014.12.25. 00:52:02

hajjajj megjött az ücccsi :D

agimano 2014.12.25. 00:53:11

@nátrium glutamát: köszi, akkor nem tudom, hogy Robin mit csodálkozik rajta, hogy olyan kemény:) mondjuk nem is csodálkozott, hanem örült

Taknyosvarju 2014.12.25. 00:56:24

Kinzo kerdes, mlyen osszetort ekszerekrol hablatyolt az a szerencsetlen a levelben? Lemaradtam

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 00:57:02

külön kategória László Laciról
bent vannak esznek is
Laci szerint a mosogató gép igazából senkit nem zavar
Laci szerint az előbbi levéli kamu a pia is csak két üveg bor lesz és most keresnek éjjel nappalit, mert bezárt a tesco és a helyiek számba veszik a környék boltjait
Ádám tortát vág Daninak, az sok, az jó, Ádám szerint Ádám ügyesen csinálta, Dani szerint is ért hozzá Ádám
kezdenek lefeküdni Dóri is aludni indul
Ádám szerint lázadjanak, mert nincs pia, Dórinak sem tetszik hogy nincs elég alkohol
megegyeznek abban, hogy az előző VVkben több pia volt

mindegy mondja lehangoltan Zsuzsa és úgy is néz ki
Dóri szeretne sokat inni, megjött a pia
Zsu igyátok és jó éjszakát, bemegy és ledől, szerintem hiányzik neki valaki lehet a Reni?
Zsu karácsony hátozik és szomorú
el is vágnak, megjön a zene is, Dani énekli is
karácsonyi zene i just wanna love for christmas
pezsgő és bor folyik Jézus 2014. születésnapjára

nátrium glutamát 2014.12.25. 01:00:20

ezek figyelnek engem is? nézem a tegnapi streamet amikor a másik offos. amint érdekesebb rész jönne, mai ON. :D

pomac 2014.12.25. 01:07:33

edina már megint az ajtóüvegben nézi magát hogy táncol :D

Commodore 2014.12.25. 01:11:22

Ádina is OKJs Dubais.

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 01:11:34

Ádám valami nagyon furcsa színű ital iszik
Robni bemegy cigiért Zsu fekszik
Jól vagy?
nincs rossz kedvem, de nem fogok nekiállni piázni mond le a többiek javára a piáról Zsu a lemondó szamaritánus
Dennis Dennis pólóban bagózik és kinyilatkoztat, hogy a hosszú lépést nem bírja és geci jó a póló
Robin mit szeretnél egy Xboxot, egyet? miért nem kettőt, ha elromlik
Dennis azt kérte Dórinak, hogy hozzák be a kutyáját, elvileg behozták és Dóri meghatódott
az xboxról poénkodik Robin és Dennis
ülős buli, Dennis szeritn RObin aludjon Dórival ő meg Fannyval
jó karácsony van mondja Robin, hátha megszán
Zsu meg bement izé, hogy be volt feszülve
azt meg lehetne csinálni, hogy eltesszük a következő bulira, de azt nem lehet megcsinálni
körbeülik az asztalt
kivéve Edinát aki az üvegajtónak táncol, Maci az evőeszközzel nyomja cint
Edina figurázza, közben Laci figyelmezteti Dórit hogy ne igyon többet mert nagyon erős
Edina felvonultat minden táncelemet amit egy kétezer lakos alatti település discojában megtalálható
i wil survive a betét a remixben, Bear Grylls ha hallaná.......
valakinek ez a szám volt a csengőhangja
Dani beáll Edina mellé táncolni, Edina erre leül, mert Daniban nem tükröződik

Haplo 2014.12.25. 01:11:37

nekem meg nincs stream linkem... ami volt ott most latom, hogy lekapcsoltak, mert nem koszontek a kukkolok.... bakker...

Commodore 2014.12.25. 01:18:25

@Ay Mama, Que paso: i wil survivére aszittemm kiugrik a bokorból!

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 01:19:04

nem is érdekel a biznisz kérdezi Laci
hallod abban a klippben annyira szét vannak kokainozva a modellcsajszik - mesél Laci
a szóké megjátssza magát, a feka jól néz ki
a fehérvári ész az etele út hosszúságáról beszélnek, de a budafoki a leghosszabb egyenes
jön a szám Fanny jaj de utálom
Dani sexy lady
Laci tavaly nyári
punnyadtak az az igazság
de most mondja Laci hogy nem buliznak mert sztrájk van
mindig erre mennek balatonra Laciék kettőhúsz
Laci énekel , bentieknek tetszik, nekem nem
Edina beint valakinek
valami David Guettát ordít Fanny, és tömény piát akarnak, mert a bor pezsgő már nem pörget
Edina szól, hogy most és elveszik a streamet

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 01:22:42

továbbra is ülnek és nem beszélgetnek
Dennis semmit nem érzek bazdmeg
szerintem DJ Shit a dj
Edina és László beszélgetni kezdnek és elmegy a stream, mert a többieket sem lehet mutatni ahogy cigiznek, mert kell az összefoglalóba a cigizős vágókép hogy örüljön a vágó , hogy ki is kell takarni a bagót

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 01:25:31

@Commodore: mindig annál az asztál próbáltunk piálni ott ahol a pornoforgatás volt 8DD

nátrium glutamát 2014.12.25. 01:28:55

@Haplo: a hivatalos (rtl honlap) miért nem jó senkinek?

Haplo 2014.12.25. 01:30:10

@nátrium glutamát: mert meg mindig kulfoldon vagyok, es bar nekifutottam tobbszor is, nem sikerult magyarositani az IP-met...

Commodore 2014.12.25. 01:30:20

bívisz butthed höööhöö

Haplo 2014.12.25. 01:30:39

azok a kecsegek meg nem engednek kulfoldrol...

Commodore 2014.12.25. 01:33:48

Ádina, meg lesz farkalva.

Well... 2014.12.25. 01:33:51

@nátrium glutamát: darab szar....hozzaszolasok 2 nap mulva jelennek meg,ha egyalltalan, live stream koszono viszonyban sincs a stream-el :o(

Well... 2014.12.25. 01:34:39

@Haplo: hide my ass ..... mukodik ..csak penzbe kerul...mondjuk nem sokba...

Commodore 2014.12.25. 01:35:13

Jó kis rendőrségi promo film, lesz, hogyan ne...

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 01:36:45

Laci Dórival beszél és masszázsról van szó
Dóri szerint aranyos de nem, egyel is jön neki Laci
koccintanak mosolyognak, valószínű Laci piáért karja küldeni a villamestert
Fanny leette magát
Laci szerint ez nagyon szar benne vannak a tvben és nincs ital - micsoda producer lenne a fiú
Laci kedvenc számát tolják, de nincs rá pia így aztán..... ugye........ti is csak akkor ha.....
hogy lehetne még piát szerezni lép a bűnözés útjára Laci
ezért volt jó a munkahét, mer volt Lacikocsma, mert akkor Laci elhozta az összeset, itt meg annyit isznak amennyit küldenek
ajtót becsukod mert kimegy a meleg - fázik Laci
semmi értelme szól Edina és a karácsonyfa dísszel játszik
Robin Edinával beszélnek
mindannyian? Robin
asszem Edina
elengednéd magad te is kicsit
EDina már ki van ezektől a dolgokotól és felbassza idegileg
hogy vagy most Lacival?
jól
te Dórival?
sehogy
majd alakul ahogy alakul
Laci is sokszor furcsa
nem most az elmúlt három napban nem, nem tudok belekötni
és ez idegesít
igen
de addig jó amíg ilyen?
igen
inni szeretnének és nem tudják mit tegyenek ez ellen
Robin szerint amikor pia jön le kell feküdni és lesz legközelebb Dina szerint nem tudnak ellenállni
gürcöltek meg minden és karácsonykor is semmi
Robin tudod mit hittem amikor bejöttem
Edina egyből én is
Edina és Robin még félt is és most meg arra kell figyelni hogy egy pohárnál többet nem tudnak inni
bazdmeg tudod mit kellett volna kérni mindenki mindenkinek egy üveg töményet háromezer forint értékbe
Robin ez másnak is elmondja

Haplo 2014.12.25. 01:36:58

@Well...: azt neztem, de ennyit (se) er, reggelre fentvan vagva, tisztitva, Folytatjuk..-mentesitve egy masik honlapon. Csak amig ebren vagyok jo nezni, de penzt azert nem oltenek ra, ha nincs, mint most is, akkor inkabb lelepek aludni.

Well... 2014.12.25. 01:40:38

@Haplo: en sem ezert vettem az amcsi netflixre kaptam ra nagyon ....az orszagokat meg szabadon vallogathatod, igy most hasznalom a magyart :o)

pomac 2014.12.25. 02:03:39

fanny nagy kedvence lehet a kameraman-nek szidja öket :D de nem tom miért :D

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 02:04:30

Dóri annyira szereti Fannyt
tényleg?
nem érzed?
Fanny örül, hogy Dóri eltalálta a korrektort is és nagyon megszerették egymást
Dóri amíg nem csalódik, nem tud úgy állni
Dórinak csikar a hasa
Fannynak délelőtt volt és ki is fosott mindent
Dóri is fiatal Fanny szerint Fanny kis takony
hét és és tíz hónap van köztük az durva mondja Fanny
Dóri elmesélte mi volt a palijával, Fanny szerint Dórinak nehezebb volt Fannynál volt minden fenyegetés, bordaütés, fojtogatás - meg amivel a szerelem még jár Fannynál
Dórinak megint fosnia kell és ezt már nem hiszi el

Fannyka szeretne sapkát, ha más is kapott
és Dórinak kedveskedik te meg menj a picsába aludni
és ki a gecit érdekel kérdezi Dóri
Fannyka göndör hajjal Fanny, miközben sapkákat próbálgatnak
miért nem kéred el ezt a sapkát örökbe tőle
kurva jó

VV folytatjuk!!! - Boldog Karácsonyt neked is!!hol is lennék nélküled?!?

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 02:21:49

az az én sapkám
de mit énekel
azt már nem tudom Fanny túl sokat kérdezel szerénykedik Robin
Fannyka énekel és elkéri Dennis piros sapkáját örökbe
nem kapja meg
költöznek k a baszobába Dóri, Robin, Fanny, Ádám, de lehet a szunaába mennek
igen
Dennis örül a szaunába felhúzott kis alkalmi laknak
majd mikor kész Robin letöri a jókedvet, hogy ez is befér
nem bazdmeg
bazdmeg
ez legkirályabb így, befér? hát persze és be tudod rakni oda a lábad, hog nem fázol
hülye vagy ez geci jó, igen de ide kell hozni törülközöt, ketten is el lhet férni
bent a többiek éneklik a sokáig voltam távolt
BREAKING!!!!!! MAcin nincs pokróc, két párnát fog maga mellett, nehogy eldőljön az ágyon
kijön Zsu aki nem aludt pihent bent, szar kedve van
milyen volt a buli? Zsu
szar Macival beszélgettem Dani
hány kilóból készült szerinted - kérdezi Laci a halászléről
Zsu eszik egy kis c vitamint
a pulyka kemény volt és nem volt finom se, eltették a hűtőbe
Maci a holnapi friss szállítmányban reménykedik
Robin sajtot keres
Zsu szerint egyék a mandarint, mert fröcsög kifelé ilyen hálóban van bent
Laci Dennis kérdezz felelek rap a Mizuból
Dani lát a jövőbe, egy ugyanilyen pólót rajzolt Dennisre a rajzolt feladatba
Maci sorlj a bulikat, Soltvadkert Retro 2, indulok!!
Robni virslit eszik és salátát
Maci ott vette le a cipőjét a deichmannba?
Dóri Laci
mit csipáztatok a Reniben - kérdi László
nagyon rendes ány
az kevés ide, olyat mondani hogy veszett a lelke az gonosz
Dóri nem szereti az irigy embereket és Dórit boldoggá tette az ajándék
Laci szerint túl sok a kaja, ami megmaradt
Dani benéz még a nyugiba lehet ott alaszik zsuval de még nincs döntés
Dani mondta a villanővérnek hogy nem is pihen, hogy karácsonykor nem is pihen
ő lesz 24-25-26 és le a kalappal azok előtt akik végignyomják az ünnepeket, beszélnek a stábról

bejöttek ma az öregek Dani szerint nem tudom mire gondol areioszpagosz??
Dóri továbbra is örül
gyenge a stream a napi csip-csup ügyekkel foglalatoskodnak semmi extrém, semmi funky

Ay Mama, Que paso 2014.12.25. 02:31:00

Zsu sötétbe és kussba szeretne aludni több napja beteg
Ádám mesél az iskolás éveiről, nejlonizé volt az izé és betette a földrajzkönyvet a lámpa elé hogy sötét legyen az anyja arra jött be hogy ég (ilyenek mennek egyébként egész nap a villába, ilyen storyk)
Laci hajt szárít a konyhában
Edina szóvá is teszi, hogy otthon is a konyhába szárítssátok a hajatokat
Laci szerint igen a pörkölt felett
Maci nem aludt még karácsonykor világosban, Dóri marasztalja, Maci á úgyis felkelt valaki
egységes fűtenek a villában olyan nincs hogy ott hideg van meg meleg -Laci
nem - Dani, érvel is ehhez

pfffffffffffffffffűűűűűűűűű, meguntam
holnap meg túrofánkot kell csinálni, nem is még ma

pomac 2014.12.25. 02:44:23

öregeket küldtek be hozzájuk karira de csak egy férfi volt köztük :D

pomac 2014.12.25. 02:55:41

jabbával beszélget denis odakinn hogyha rátennének denisre akkor nem biztos hogy zsu ellen visszajönne ,de jabba vigasztalta hogy hogy körülrajongták az öregek ,denis mondta hogy végül is mindenkinek adtak puszit de hozzá csak 2 ment oda de azok is azért mert tudják hogy nagy a péloja és hogy látták jól "teljesit" azért :DDDDDD

nátrium glutamát 2014.12.25. 03:54:17

@pomac: jabba imádja más farkával verni...

Well... 2014.12.25. 04:30:39

@nátrium glutamát: na ja gondolj bele a sajatjat mikor lathatta utoljara ?? van a villaban tukor a foldon ??

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.12.25. 08:04:00

Na, én nem szoktam nézni, de ezt a kvízműsort megnéztem a neten. Amit nem értek:
A Seychelle-szigeteknek miért a "testvér szigete" Bali? Mi az, hogy testvér sziget? Az egyik egy szigetcsoport, a másik meg egy sziget, de nincsenek is olyan közel egymáshoz. Vagy ez azt jelenti, hogy "erre a két szigetre szoktak utazni celebek a Fókuszban"?
Meg a Feszt körképről azt gondolták, hogy Feszten van? De valaki mondta hogy látta, hát Feszten látta? Ha nem, akkor meg mitől lehet "Feszti" vajon?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.25. 08:30:53

Ezeket a válaszokat a műsor szerkesztői adják ki a résztvevőknek. MIndez része a reklámkampánynak. Ez a cikk sem született volna meg, ha csupa helyes válasz hangzott volna el.

astryle 2014.12.25. 08:43:23

@KapitányG: Igazad van, már csak ilyen foszlányok voltak meg bennem
süti beállítások módosítása