Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Flash 1x09 – The Man in the Yellow Suit

2014. december 23. 11:00 - SuperLawyerGirl

A mai rész igencsak izgalmasan kezdődik, Barry a sárga Flash-t üldözi, olyan erőkkel, amitől még az ünnepi fényben tündöklő város bizonyos kevésbé ellenálló izzói is kialszanak. Sajnos miután kellően felcsigáztak, el is veszik tőlünk ezt az örömet, visszamegyünk egy nappal korábbra, amikor is Joe és Allen közösen fát díszítenek. Vagyis csak Joe díszíti, Barry meg kritizálja, hogy milyen lassan halad, majd átveszi az irányítást, és egy szempillantás alatt minden a helyére kerül. Pótapa azonban bölcsebbnek bizonyul, és nem rontaná el a készülődést, így udvariasan megkéri fogadott fiát, hogy vegyen vissza a piros ruhás alteregójából, és hagyja meg az öltözetet a Mikulásnak. Barry veszi a célzást, és helyreállítja az eredeti állapotot.

vlcsnap-2014-12-14-21h45m04s164.pngMielőtt azonban az ünnepi hangulat teljesen eluralkodna rajtam, Joe-t riasztják a kapitányságra, így Barry és Iris kettesben maradnak. A lány nem bír magával karácsonyig, és ráveszi bűntársát, hogy nyissák ki az ajándékaikat, ami meg kell, hogy mondjam, nagyon gáz, nem pedig cuki. Egyáltalán nem. Iris őrült módjára tépi le a csomagolást, éppen csak nem sikítja fejhangon, hogy „mit kapok? mit kapok?”. Barry persze rendkívül személyes ajándékot eszelt ki szívszerelmének, a lány édesanyja gyűrűjének replikáját, amit még sok évvel ezelőtt hagyott el Iris, és nagyon szomorú volt miatta. Persze ez nagyon kedves gesztus, talán kicsit túl kedves is, főleg, hogy Iris „csak” egy csúcsszuper mikroszkópot ad Barrynek, aki rosszul leplezi efelett érzett csalódottságát. Annyira nem, hogy az még Eddie-nek is feltűnik, és szóvá is teszi Irisnak, nem-e Barry nem csak testvéri szeretetet táplál iránta. A lány persze rögtön hárít, de Eddie sem erőlteti a dolgot, inkább átadja a saját ajándékát. Egy kulcsot a lakásához, hiszen már majdnem egy éve együtt vannak, a lány úgyis általában ott lóg, szóval miért ne költözhetnének össze. Iris nagyon boldog, és igent mond.

vlcsnap-2014-12-14-22h00m24s146.png

Meg kell mondanom, Eddie egyre szimpatikusabb nekem, ez is nagyon aranyos húzás volt. Iris nem is érdemli meg. Közben Barry a labor lakóit lepi meg némi ajándékkal, aminek mindenki nagyon örül, még Dr. Wells is, de aztán azért csak elgurul egyedül szomorkodni. Caitlin meg elmegy ajándékokat venni, és éppen bepattanna az autójába, amikor meglátja a tükröződésben, hogy Ronnie áll mögötte. Követi vőlegényét, aki amint szemtől-szembe kerülnek, megvillantja képességét, ami elől a lány egy fal mögé menekül, de nem ijedten, mintsem döbbenten. Mindeközben a Mercury Labsben megjelenik a sárga Flash, megöli a biztonsági őröket, az ott dolgozó tudóst pedig csak a szuperbiztos fülke menti meg, ahová menekül. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem minden alkalommal hevesebben ver a szívem, amikor Reverse Flash a színre lép, a vörösen izzó szemei nem épp felhasználóbarátak.

vlcsnap-2014-12-14-22h12m57s47.png

A tett helyszínén Barry megállapításaiból, valamint a szemtanú tudós elmondásából világossá válik, hogy sárga Flash járt a helyszínen. Joe elmondja Barrynek, hogy az ősellensége elvitte az összes bizonyítékát, és megfenyegette, hogy megöli Irist, ha folytatja a nyomozást. Először látszik Allenen, hogy mindjárt hisztirohama lesz, hogy eltitkoltak előle valamit, de aztán úgy dönt, végülis érthető Joe érvelése, így lenyeli a mondandóját. Star Labsben folytatódik a beszélgetés, ahol megtudjuk, hogy a Mercury Labs a riválisuk volt, amíg a robbanás miatt el nem húzott mellettük. Reverse Flash pedig nagy valószínűséggel a Tachyon nevű szerkezetet akarja, aminek segítségével a fénynél is gyorsabban lehet mozogni. Caitlin meglátogatja Irist, hogy elkérje a cikkeit a Burning Manről – nem a sivatagi mókáról, arról senki sem Irist kérdezné – aki készségesen segít is, na meg rákérdez, hogy Barry nem-e titkol valamit előle. Caitlin hűséges barátként falaz Allennek.

vlcsnap-2014-12-14-22h06m34s35.png

Dr. Wells és Barry közös erővel megpróbálják rávenni a Mercury Labs vezetőjét, hogy kölcsönözze nekik a tachyon eszközt, de nem meglepő módon, csuklóból elutasítást kapnak. Caitlin elmondja Cisconak, hogy Ronnie él, és szüksége van a segítségére, hogy megtalálja, de nem akarja elmondani Dr. Wellsnek. Allen jobb teendő híján visszatér az anyja gyilkosságáról készült táblához, és ez természetesen előhozza a régi emlékeket, úgy jókat, ahogy rosszakat. Elmélkedését Iris szakítja meg, aki azért érkezett, hogy lerántsa a vizes lepedőt Barryről az érzései kapcsán, de hősünk mindent tagad, amellett, hogy teljesen összezuhan, amiért a lány összeköltözik Eddie-vel. Iris el, Allen meg bánatosan pislog ki az ablakon, amikor megpillantja Reverse Flash-t, és rögtön utánaered. A fogócskában Flash egyértelműen veszít, sárga ellenfele focilabdának használja, és alaposan elagyabulálja. És, hogy ne csak a teste fájjon Barrynek, azt is odaszúrja, hogy az a sorsa, hogy veszítsen vele szemben, mint ahogy az anyjának az volt, hogy meghaljon. Barry tehetetlenül fekve marad a pályán.

vlcsnap-2014-12-22-16h48m09s62.png

Star Labsben Harrison nyugtatgatja Barryt, hogy el fogják kapni a gonosz Flash-t, már csak egy összetevő hiányzik, a tachyon McGuffin, de az sem sokáig. Allen finoman megfenyegeti a Mercury Labs igazgatónőjét, hogy kiszivárogtatja a kis fejlesztéseiket, ha nem kölcsönzi nekik a szerkezetét, és ez elégnek is bizonyul a sikerhez, Joe derültségére. Öröme azonban nem sokáig tart, Eddie közli, hogy ő és kommandós egysége is részt vesznek a sárga Flash elejtő akcióban, akár tetszik Joe-nak, akár nem. Közben Caitlin és Cisco Ronnie nyomába erednek, és meg is találják, bár a találkozás nem épp elképzeléseink szerint zajlik le. Ronnie látszólag nem emlékszik semmire, és elmenekül menyasszonya elől. Szegény Caitlin, vőlegénye csak annyit tud magáról, hogy ő Firestorm – vele együtt sírtam. Közben felállítják a csapdát sárga Flash-nek, de Barryt Joe és Harrison közös erővel távozásra szólítja fel. Természetesen Allen kiakad, amiért Joe nem mondta el neki korábban, hogy mi a szitu, ilyenkor nem olyan fontos neki Iris, hogy ne kockáztassa az életét. Dr. Wells próbálja finoman érzékeltetni, hogy talán nincs igaza, de nincs kivel, hősünk megint elrohan.

vlcsnap-2014-12-22-17h12m20s211.png

Természetesen az éjjel-nappali börtönbe megy, hogy megvallja édesapjának, milyen szánalmasan nem tudja elkapni az igazi gyilkost. Mr. Allen azonban nem szomorú, inkább arra biztatja fiát, hogy menjen, éljen teljes életet, jöjjön össze Irisszal, és felejtse el a sárga Flash-t. Sajnos Barry önzősége nem ismer határokat, és eme szavakon felbuzdulva megy, és bevall mindent Irisnak. Végülis mikor máskor mond el a titkos szerelmednek, hogy szereted, mint Karácsonykor, amikor az éppen nagyon boldog, amiért összeköltözik a pasijával. Csodás időzítés. Nem szeretem Irist, de én is sírtam volna a helyében dühömben. Star Labsben feszült csöndben várják a sárga Flash felbukkantát a bizgenytűért, aki nem várakoztatja őket sokáig, belefut a csapdába, ami elvileg ott is tartja. Dr. Wells és Joe felváltva kérdezgetik, de Reverse Flash nagyon szótlan, csak annyit árul el, hogy nagyon nem olyan, mint Flash, sőt, kifejezetten az ellentéte. Majd kiszalad a csapdából, berángatja Dr. Wellst, és alaposan elveri, majd fogja a táska aranyat (vagy az egy másik film, Jules?) és lelépni készül. Előtte azonban leszereli az összes katonát, de Eddie-nek és Joe-nak egy haja szála sem görbül.

vlcsnap-2014-12-22-17h17m06s3.png

Ezután lelépne, de ott terem Barry, hogy megleckéztesse, aminek az lesz a vége, hogy megint alaposan elverik, talán a földön is maradna, ha nem jönne Ronnie, és a meglepetés erejével el nem riasztaná emberünket sárgában. Caitlin oda is rohan hozzá, de Firestorm csak annyit mond, ne keresse többé, és elrepül (mert a tűzcsóva felemeli). Joe beavatja Eddie-t a metahumanek létezésébe, de a Flash identitását természetesen nem tárja fel neki. Caitlin és Cisco színt vallanak Dr. Wells előtt, amiért hallgattak Ronnie-ről, de Harrison megértő hangulatban van, hiszen minden a tervei szerint halad. Joe meglátogatja Barryt és ismételten megható szavakban jutatja kifejezésre szeretetét. Nagyon megható, ahogy könnyek között a következőket mondja fogadott fiának: „A világnak lehet szüksége van a Flash-re, de nekem Barry Allenre van szükségem.” Nem is értem Barry hogyan bánthatja ennyit ezt a csupa szív embert.

vlcsnap-2014-12-22-17h48m30s172.png

Végül mindketten hazamennek, ahol már várja őket Eddie, Iris, Cisco és Caitlin, hogy együtt ünnepeljenek. Barry gratulál a párocskának, de szegény Iris nem tud őszintén mosolyogni, és Allen szájából a történtek után igazán ironikusan hangzik a boldog karácsony. Joe felrakja a fára a csúcsdíszt, valamint megismeri Cisco felfedezését, két gonosz Flash járt Barry-éknél azon a bizonyos estén, azért látott Flash piros és sárga csíkot. Mindeközben Dr. Wells elégedetten helyezi üzembe legújabb szerzeményét, a tachyont, hogy még profibb legyen a ruhája, ami amúgy úgy nő rá a tartó bábura. Végül elváltoztatott hangon kíván mindannyiunknak boldog karácsonyt.

vlcsnap-2014-12-22-23h02m57s74.png

Nagyon tetszett a rész mindig, amikor akció volt, és nagyon utáltam mindig, mikor Barry szerelmi életét kellett nézni. Szuper, hogy így felpörgették az eseményeket, igazán várom, hogy folytatódjon, remélem most már Iris helyett a különböző metahumanekre fognak koncentrálni a készítők. A tachyon device kicsit gáz volt, ahogy lógott a levegőben, és nagyon látványosan csak a sztori motorjának kellett - remélem a folytatásban is központi elem lesz, hogy magyarázatot adjon az egészre. Ennek ellenére Reverse Flash szerintem zseniális, félelmetes, magabiztos, uralja a képernyőt, bárhányszor feltűnik. Igen, tudom ez kínos, de jobban szeretem őt, mint piroskát. Már a futásuk is: sárga Flash nagyon céltudatosan és szabályosan mozog, míg Barry szánalmas félnótás mellette. Egyszóval I love Reverse Flash. Eddie karaktere is sokat fejlődött, és egyre fontosabb kezd lenni, úgy érzem. Joe az Joe, nincs mit hozzá fűzni, aki nem szereti, annak nincs szíve. Dr. Harrison pedig az ördögi zseni, és minél ördögibb, annál jobb. Minden hibája ellenére most nem hagynám abba a sorozat nézését semmi pénzért, várom bármit is tartogatnak számunkra (és próbálom távol tartani magam a spoilerektől a folytatásig). Boldog Karácsonyt!

Címkék: the flash
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2014.12.24. 12:02:00

"...valamint megismeri Cisco felfedezését, két gonosz Flash járt Barry-éknél azon a bizonyos estén, azért látott Flash piros és sárga csíkot." Ööö... honnan is jön a két gonosz Flash? Két száguldó volt, arra jutottak, de hogy mindkettő gonosz lett volna?? Hiszen a piros harcolt a sárgával, majd pedig elvitte a fiatal Barryt.
Szerintem ő maga volt a jövőből, de nem sikerült megmenteni az anyját.
Hogy jutott ki RF vajon a csapdából és vitte vissza bele Wellst???
GYanús, hogy a doki keze van a dologban, hiszen Cisco maga sem érti, hogy hogyan krepálhatott be a gépezet, a doki meg nem leszúrja, hogy majdnem meghalt, hanem elintézi kvázi egy ugyan már, semmi gonddal.

SuperLawyerGirl 2014.12.26. 11:11:33

@Is: igen, valóban valószínűbb, hogy Barry a jövőből az egyik Flash, csak összemostam azzal, hogy Dr. Wells is Flash, és gonosznak tűnik, de közben a részben nem ő volt gonosz, szóval nyilván ketten vannak.

Én is akarok kommentelni 2014.12.26. 19:55:14

De hogyan és mit is keres nála RF ruhája? És mihez kellett neki még ez az új cucc?
Ez egyike azon sorozatoknak, amelyeket "nem értek", és csak nézek ki a fejemből (a másik a Continuum volt, de már kaszálták).

Persze mivel nem ismerem ezt az univerzumot Dr. Wellst sem értem még, de sok sok sorozat után az olyanokból, mint pár résszel ezelőtt Wells és egy majom vágóképe arra enged következtetni, hogy az a majom vagy főellenség lesz, vagy sidekick a későbbiek során. Tippre előbbi.
süti beállítások módosítása