Kedves olvasók! Hát ez a pillanat is eljött, véget ér kedvenc sorozatunk nemcsak a tévében, hanem itt a blogon is. Négy és fél éve írok hogyvoltokat és ez az első sorozatom, ami több évadot ért meg és még szépen le is zárták. Az utolsó részben az összes főszereplő előkerült, ha másképp nem, akkor flashbackben. A záró epizód alapvetően könnyed hangvételét átszövi a búcsú melankóliája, de ez nem is lehet másképp. Sört/töményet/csokit/zsebkendőt előkészíteni, az utolsó hogyvolt következik.
Az 1889-es Londonban kezdünk, félpucéran menekülő nőt üldöz egy rosszarcú férfi lámpással. A nő hiába kiabál, senki sem jön segítségére, a férfi beszorítja egy zsákutcába. A nő feltesz egy szemüveget és az ujján megforgatja az alakváltást előidéző Harriet Tubman gyűszűt (már láttuk az 1x12-ben), és máris Helena Wells áll előttünk. Sajnos a ruhája is visszanőtt, így dús idomaiból nem látunk többet, a Tesla segítségével lesokkolja a támadót, aki nem más, mint Hasfelmetsző Jack. Előkerül Caturanga, a 12-es raktár főügynöke és Helena mentora (láttuk a 3x12-ben) és gratulál: alig egy hónapos munkaviszony után sikerült Helenának megszereznie a Hasfelmetsző lámpását (erről az ereklyéről az 1x11-ben már volt szó). Miközben Caturanga arról beszél, hogy a következő raktár helye már nem Angliában lesz, a kép átvált a jelenbe.
Ügynökeink Mrs. Frederic társaságában valami kerek kőasztal körül ülnek, a félelmetes arcberendezésű főnéni szerint ez nem egyszerű holokivetítő, hanem a raktár időkapszulája, ami minden ügynöktől őriz valami különleges emléket. (Ez a cucc volt egyébként Artúr király kerekasztalának is az ihletője, bár ha jól emlékszem, a Gyalog galoppban erre nem volt utalás.) Pete örül, hogy legalább kivetítőn újra látta Helenát, aki Myka szerint jelenleg egy Giselle nevű nővel él együtt. Höjj, azt a filmet is szívesen megnézném, vigyorog a baltaarcú (ezzel nem vagy egyedül, öcsém). Úgy néz ki, hogy Valda múltkori akciózása következtében a raktár költözésre készül, és ilyenkor a régi ügynökök emlékei közül az asztal kiválaszt egy-egy meghatározó esetet, amit a kapszula elraktároz. Úgy tűnik, a 13-as raktár korszakának végéhez ért, közli Mrs. Frederic. Főcím.
Artie szerint ez túl korai, Myka emlékeztet, hogy új gazdaországban új ügynökcsapat kell a raktárba, Pete meg kimondottan dühös lesz a költözés hallatán. Claudia ugyan szintén nem örül, de vállalja, hogy elsőnek az ő emlékeit tárolják el. Kinyújtja a karját az asztal közepe felé, az ereklye nekilát válogatni az esetek között, és hamarosan mi is meglátjuk, melyik lett a nyerő. Hatalmas létszámú steptáncos lánycsapat tűnik fel, elárasztva a raktár folyosóit, az aláfestő zene, a 42nd Street, a zene az ügynököket is táncra kényszeríti. (Különösen Artie mozgását érdemes figyelni, szupcsi.) A táncosok mindenhol ott vannak, Jinksy is hiába menekül előlük. OK, no more nice gay, mondja és Teslájával rájuk lő, de semmi eredmény.
A semlegesítéshez a Strand Theatre neontáblájához kellene valahogy hozzáférni, de a táncoslányok tömegétől nem tudják megközelíteni. Artie steppelés közben is rájön a megoldásra: a koreográfus Busby Berkeley laposüvegének tartalmát rá kell önteni a Tin Pan Alleyről származó serpenyőre. (A múlt századfordulón a Tin Pan Alley volt a zeneszerzők és kiadók ismert utcája Manhattanben.) Claudia magára ránt egy dögös szerkót, amiben el tud vegyülni a lányok között, így próbálja leállítani a táncot. Közben Artie ráönti a piát a serpenyőre, amit Pete remek baseball dobással nekihajít a villogó neontáblának. A fények egyenként kialszanak, és mire Clau a szám végére ér, a zene elhallgat és a táncosok eltűnnek. Az ügynökök lihegve rogynak le a földre. A jelenben Claudia bevallja, hogy ez az eset döbbentette rá, mennyire szeret ügynök lenni, és mennyire nem szeretne gondnok lenni.
Pete kifejti, hogy szerinte ez a legjobb munka a világon, és ő a maga részéről mindent megtesz a költözés megakadályozására, ezért felpattan, hogy a könyvtárban utánanézzen a kézikönyvekben, mit lehetne tenni ilyenkor. A következő emlékadó Artie lesz, látjuk, amint Scott nevű fiatal társával visszamegy az időben 1941. december 31-ére. Éjfél előtt 25 perccel vagyunk, Artie már többször járt itt, mert egy ereklye időbuborékot hozott létre, és éjfélig meg kell találni, különben csak egy év múlva próbálkozhat újra. XIV. Lajos villái segítenek az ügynököknek saját idővonalukban maradni, a korábbi látogatások során Artie már három katonára szűkítette le a gyanúsítottak körét. Két héttel vagyunk Pearl Harbor megtámadása után, valamelyik katona nyilván nem akar háborúba vonulni, azért hozta létre ezt az anomáliát.
Scott megfigyelte, hogy a Jonah nevű katona felesége, Laura háromszor is töltött magának pezsgőt, de egyszer sem ivott a pohárból, tehát az ereklye megvan, már csak meg kéne szerezni a nőtől. Thomas Wedgewood, a fényképezés úttörőjének pohara, hogy nem gondoltam erre korábban?!, szidja magát Artie. Beszédbe elegyedik a nővel és kiderül, hogy Laura nem akarja háborúba engedni a férjét, ezért használta az ereklyét. Artie meggyőzi, hogy az életben egyaránt vannak jó és rossz dolgok, de ha örökre ebben az időszegmensben marad, akkor minden kimarad az életéből. Közeledik az éjfél, már csak 20 másodperc van hátra, Laura és Jonah megcsókolják egymást, Artie ezt kihasználva kikapja a poharat a nő kezéből és bedobja a semlegesítő tasakba. Ereklye megszerezve, tér-idő kontinuum helyreállítva. Scott is örül a sikeres akciónak, és apának szólítja Artie-t, a jelenben az ügynökök egy emberként hördülnek fel, velem együtt: Micsodaaaa?
És a szakállas ügynök elmagyarázza, hogy amikor annak idején árulásért letartóztatták, éppen egy kedves lánynak udvarolt, aki terhes maradt tőle, de ezt csak évekkel később árulta el Artie-nak. Megtudjuk, hogy Scott jelenleg San Diegoban él, évente egyszer találkoznak, együtt járnak a Comic Conra, és milyen jó ez a kettősség Artie életében: fő munkája a raktárhoz köti, de ezen kívül megvan a családi vonal is. Pete persze lemaradt erről a fejleményről, mert ő közben a könyvtárszobában keresgél infók után. Myka utánamegy és arra igyekszik rávilágítani, hogy ha a raktár költözni akar, akkor költözni is fog, ez ellen nem lehet tenni, Pete semmi ezzel ellentétes információt nem fog találni. Persze a baltaarcú csak azért se hallgat rá, és amikor Myka távozik, könnyes szemmel néz végig a polcokon. De nem a költözés miatt szomorú: Nem akarok ennyi könyvet elolvasni, motyogja magában.
Myka visszatér az asztalhoz, ahol Mrs. F éppen az egyik saját emlékét mutatta meg Steve-nek, hát erről pont lemaradtunk, pedig megnéztem volna. Ráadásul Mrs. F még össze is nevet Steve-vel (nevet! Mrs. F!): Ez a kettőnk titka marad, ugye? Mykán a sor, kinyújtja a kezét és az ereklye tőle is kiválaszt egy emléket. Kertvárosi házban öt másik nőnek magyaráz egy komplikált esetet, amiből kiderül, hogy mindegyik nőnek van valami sötét titka. Az asztalon egy ötfarkú macska kerámiaszobra látható, Myka szerint ez a japán kultúrában a ravaszság jelképe.
Megelégelve Myka fejtegetését és a közeli lelepleződést, a nők megfogják az öt farkat és átváltoznak nindzsává. Enter the Dragon, pontosabban Pete, szemüvegben, pink pólóban és kockás nadrágban (!) és a két ügynök kemény közelharcban sorra ártalmatlanná teszi az öt nőt, farokfogás ide vagy oda. Én mindig a támaszod leszek, mondja Pete a küzdelem végén, Myka olvadozó mosollyal hallgatja. De hát te szerelmes vagy Pete-be!, közli a jelenben Steve, Myka először tiltakozik, de aztán megdöbbenve vallja be, hogy tényleg. Mrs. Frederic is egyetértően mosolyog, az utolsó részben többet, mint az öt évad során összesen.
Artie a raktár polcai között tesz-vesz, megigazítja az „ősi thai gólya” nevű ereklye kijelzőjét, majd megható monológban arról kezd elmélkedni, hogy az egész életét a raktárnak szentelte, és most úgy néz ki, vége. Sok barátot elveszítettem, de hűséges maradtam hozzád, neked adtam mindenemet, te kurva, és soha semmi elismerést nem kaptam!, sorolja hosszasan. Egyszerre szélfuvallat támad és Artie lába elé odagurul egy alma, Artie felveszi és csak ennyit mond: Így már más, szívesen.
Az asztalnál Jinksy következik, de kicsit habozik, szerinte ő sosem illett be teljesen az ügynökök közé, de Mrs. F leinti: Steven, ezt majd eldönti a raktár. És a raktár persze elfogadja és Jinksy emlékei közül kiválasztja egy szokatlan beavatkozás eseményeit: Artie-t valami baleset érte és egy miniatűr óra ereklye beágyazódott a szívébe. Claudia és Steve beül a Nautilus III nevű tengeralattjáróba, amit Helena saját találmánya révén mikroszkopikus méretűre zsugorít, így juttatva be az ügynököket a véráramba. (Az ötletet nyilván Asimov Fantasztikus utazás c. könyve és a hasonló című film adta.) A járművel eljutnak a szívhez, a búvárruhába öltözött Steve kiúszik a hajóból és behatol a szívkamrába. Semlegesítő sugárral sikerül deaktiválnia az órát, és ezzel megmentenie Artie életét, ki merné azt állítani, hogy ez a srác nem rátermett ügynök?!
Ezalatt a kétségbeesett Pete már a körző megsemmisítésére készül, közben azt magyarázza az őt ismét felkereső Mykának, mennyire jól érzi magát ügynökként, ez a legjobb meló a világon. Annyira belelovallja magát, hogy nem hagyja szóhoz jutni Mykát, aki ezt megunva egyszer csak közbevág: Jaj, fogd már be!, és lesmárolja a meglepett Pete-et. Erre vártunk már három éve!, dörzsölöm össze a kezem. Pete azonban nem hisz saját érzékeinek és arra gyanakszik, Jinksy hülyéskedik vele a Tubman-gyűrűvel, Myka alig tudja meggyőzni a valódi helyzetről. Szerelmi vallomást tesznek egymásnak, a raktár után is együtt maradnak, stb., majd végre Pete is úgy dönt, leadja saját emlékét a raktárnak.
Közben még látjuk Mrs Frederic egyik emlékképét is, amiben Leenával beszélget az aurákról, a bongyorhajú szerint Mrs. F-é olyan öregasszonyos. Ne is emlékeztess rá, mondja erre a főnéni. Leena saját halálát is előre látja, itt a raktárban fog bekövetkezni, de előre elfogadja a megváltoztathatatlant.
Belép Pete és kinyújtja a kezét az asztal fölé, de érdekes módon az ereklye nem választ ki egyet sem az emlékei közül, hanem valamennyi raktáros kalandját végigpörgeti. Pete szerint azért, mert ő itt teljesedett ki, a raktár jobb emberré tette és most már mindig ilyen marad. Steve viccesen megjegyzi, hogy akkor talán Pete törje össze a kerekasztalt, erre az összes ügynök nevetni kezd, a leghangosabban Mrs. Frederic vihog. Ilyesmit sem ezelőtt, sem ezután nem fogunk hallani tőle, Artie ezt szóvá is teszi. Végtelen meglepetésekkel teli nő vagyok, mondja erre Mrs. F.
A további emlékképek felidézését azonban új ereklyéről szóló jelzés érkezése szakítja meg, Artie elindul a komputerhez, az ügynökök a nyomában. Pete hátramarad: Most akkor tényleg vége?, kérdezi, de a gondnoknő nem ad egyenes választ, csak ennyit: Már többször mondtam, hogy ezek a csodák végtelenek. Hát akkor viszlát, Irene, mondja Pete és puszit ad (!) a főnéni nem is olyan félelmetes berendezésű arcára. És ettől nem dől össze a világ, de még a raktár se!
A záró képkockákon jópár évtizedet előreugrunk, új ügynökhármast látunk, akik éppen Barack Obama kosárlabdájával ügyeznek valamit. Egyikük egy idősebb szakállas fazon, a másik fiatal nő, a harmadik vele egykorú férfi. A gondnok pedig Miss D, azaz Claudia Donovan, aki felsliccelt szoknyájának és a remek sminkesnek köszönhetően pont úgy néz ki, mint a 13-as raktár fénykorában. Sőt, a raktár még mindig a 13-as számot viseli, úgyhogy ezek szerint végül nem került sor költözésre. Claudia odalép a kerekasztalhoz és nosztalgiából lejátssza egykori társai emlékeit, a kamera még utoljára megmutatja a raktárt és a csillagos eget, és ezzel a képpel végleg elbúcsúzunk a végtelen csodák színhelyétől.
Facebook kommentek