Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-Faktor 2014, 9. Élő show - Forog a film

2014. december 15. 12:00 - oharozsabimbolehetnek

img_8844.jpg

Úgy néz ki, ez egy ilyen évad, ma sem marad el a Bence-féle defaszagyerekvagyok videó. Ma épp kettő van belőle, pedig egy is sok. A műsor elején valami vadidegen nő köszönt mindenkit. Majd írjátok meg, ki volt. A közös dal valami kapkodós püc-püc nóta, a Changing, ami annyira közepes, hogy nem lehet róla mit írni. Az utolsó ötösben már normális hangok vannak, ezért szépen szól, de ennél több most nem jön ki belőlem. Bence is ideér, nem tudjuk, melyik. Ma mindenki kettőt énekel. Most örülök, hogy múlt héten kiesett a Spoon, mert azt nem bírtam volna ki xanax nélkül. Ma van utoljára párbaj is. Az este témaadó dala a Csobot Adél-féle Forog a film, vagyis a mai este a filmslágereké. Ez kábé azt jelenti, hogy olyan sztároktól fognak énekelni, akik ismertek olyan sztárokat, akik már hallottak valaha olyan sztárokról, akik filmslágereket énekeltek. Érkeznek a mentorok, Alföldi papnak, Gabi Diana Ross hasonmásnak öltözött. Bence gyorsan megdícsérteti a szerkóját velük, aztán bepróbálkozik Gabinál, hogy összejött Trap kapitánnyal. 

Rövidgatyás Ricsi kezdi az estét. A kisfilmből kiderül, hogy a srác teljesen stréber, de Robi meggyőzi, hogy inkább teázzon egyet. Ricsin látszik, hogy halálosan unja. A OneDirection nem az én generációm zenéje, nagyon nem, ezért nem is tetszik az eredeti szám sem, de a Ricsi-féle verziót még rosszabbnak tartom, mert valahogy túl mély neki. Csak hörög. A refrénre megérkezik a hang is, mert az egy kicsit magasabb, de azon kívül csak a hörgés van. G szóvá is teszi az értékelésében, mondván, hogy ő más hangnemet választott volna. A többiek imádták. De jó nekik!

img_8890.jpg

Horányi Juli most az apukájához megy a tesójával. Kiderül, hogy garatgyulladása van, erre apuka csinál teát neki. Amúgy halászlét esznek. (Nem hiszem el, hogy ezt leírtam.) A színpadon egy Demjén nótát énekel. Ma hamisnak hallom, és valahogy nincs benne az lendület, ami eddig. Az értékelésnél kiderül, hogy az orvos eltiltotta az énekléstől, de nehogy má’ Zsüli nékül maradjunk, ő jött, látott és énekelt, de próba nélkül ám, mert a nagyoknak úgy is megy. Ezek szerint idén ő produkálja az összes drámát: szakított a műsor miatt, aztán most a hangszálgyulladás. Mi lesz itt még? A döntő előtt visszalép majd, mert a Barátok köztben akar szerepelni?

img_8963.jpg

A Tha Shudras a kisfilmben csillagvizsgálóba megy, hogy ránézzenek a családra. Bábjáték jön, ami vicces akar lenni, közben meg nagyon megható. A színpadon S&M-et énekelnek. Most testhezálló számot választottak, vagy legalábbis a feldolgozás teljesen hiteles lett. Trap kapitánynak ugyan nem tudni, mi nőtt a vállára, de végre nem csak a hülyéskedés megy, hanem a dal és a koreográfia adott neki szexust is. Hiányzott már. Vagy csak nagyon jól játssza, hogy férfiállatot, vagy tényleg az. A mentorok szerint Trap nem volt elég elsöprő, de így is tetszett nekik. 

img_9171.jpg

Benji a héten lett 17 éves, meg is ünnepli a csapat, Robi pedig arról érdeklődik, hogy mikortól lesz nagykorú. Bobby Ewing is ott van az ünnepségen, Shrek viszont nincs. Őt kiközösítették? Úgy tűnik, az eheti dallal megcélozták a feltöltőkártyás tiniket, mert az Alkonyat sagából kapott betétdalt. Sajnos azonban ez a szám nagyobb volt, mint ő, és úgy verekedett vele a színpadon, mint egy vérfarkassal. G szerint szorongás látszott Benjin, amit nem tudni, mikor fog tudni levetkőzni.

img_9230.jpg

Már csak Tóth Andi van hátra az első körből, hozzá látogatóba jöttek a héten a szülei, és ez nagyon jól esett neki. Már vártam, mikor fog Tóth Gabit énekelni, hát most. Szerintem az eredeti előadón kívül ő az egyetlen, aki el tudja nyomni ezt a számot. Baromi jó a haja ma. De nemcsak a haja király, a hangja is. Szokásos. A szám elején egy nyolc kötélből álló béklyóban van, nem lehet egyszerű ebben énekelni. Úgy szeretnék amúgy tőle már egy lassú számot hallani! Gabinak tetszett, mert jó volt. Alföldi sosem merné bevállalni, hogy olyan dalt válasszon, aminek az eredeti előadója szemben ül vele. G szerint hallatszott rajta az akarás, néha túl is énekelte. 

img_9114.jpg

A második kört a Tha Shudras kezdi, az Aladdinból Dzsini dalával. Ez mekkora királyság! Elég játékos Traphez, és nagyon jó alap, ráadásul magyarul van. Szuperül feldolgozták, nagyon várom már a Tha Shudras élő adásban hallott dalok cd-t. Ez lesz róla a kedvencem. G megdícséri Mirror Mant a gitáralapért. A két Robi is nagyon jól érezte magát. Benji egy Kállay-Saunders Andrász nótát énekel a második körben, és már megint nem figyel oda, és megmozdul. Nagy hiba! Benji, ne táncolj! Hamis, hamis, hamis. Ó, úgy sajnálom, pedig ez nem rossz szám. A nagyobb baj, hogy egy pillanatra nem hiszem el neki, hogy szerelmes. Pedig ha egy kicsit körülnézne, iszonyú helyesek a táncoslányok, úgyhogy bármelyikbe gyorsan belezúghatna. A szám végén Alföldi felszalad a színpadra, és megöleli mentoráltját. A zsűri kajálta, G-nek laza volt, Gabi belelkesedett tőle, Szikora meg a rádióbarát hangját dícsérte. Alföldi “oly rég várta ezt az érzést”, de végre befutott. Boldog is tőle.

img_9046.jpg

Na, minden kívánságom így teljesüljön: Tóth Andi a második körben I Will Always Love You-t énekel. Olyan kellemesen füstös hangja van, és végre nem a kiabálásról szól a dal, hanem rendesen énekel, ahogy azt kell. Csak az a ruha ne lenne! Óriási tapsot, üdvrivalgást kap. Gabinak potyognak a könnyei, mert nagyon magát látta Andiban. G értékelte, hogy nem akart utánozni, ami érettségre utal. Szikora libabőrös lett. Visszatért a Twitter blokk. Tegye fel a kezét, akinek hiányzott! A szünet után már megint valami halál ismeretlen ember köszön be. Ez kábé olyan, mint a köztévén két műsorajánló között a kép, és aláírva Sándor, Nyéklátháza. 

img_9259.jpg

Juli a második körben Adele-t húzott, ami, mint tudjuk nem könnyű. A feneke alá kapott egy plexikockát, amitől olyan, mintha lebegne. Nagyon szorítok neki végig, mert a magas hangok egyszerűen nem jönnek ki rendesen. Siet, hallatszik, hogy szeretne túllenni rajta már. Gabi együttérez, és értékeli az igyekezetet, hogy az érzelmekkel próbálta ellensúlyozni a hang hiányát. Alföldinek akár néma is lehetne, akkor is tetszene. Ricsi van már csak hátra a második körből. Most magát kíséri zongorán egy Dés László dalban. Ricsi így igazán jó, az első nagy libabőrt is így okozta a Belehalok feldolgozással. Ez is nagyon erős produkció, végre nem kiabál benne folyamatosan, csak a végén egy kicsit, de oda meg kellett. Alföldi levegő után kapkod. Gabi odavan, hogy ennyire érti Ricsi a dalt ilyen fiatalon. Szikora magára haragítja a közönséget, mert ő ezt máshogy énekeltette volna, neki ez így egy kicsit durva volt. Jól kifütyülik. G is bírja a zongorás Ricsit, Alföldi pedig hálás, hogy dolgozhat vele. Ja, és még a hangja is el-elcsuklik.

img_9280.jpg

Összefoglalunk, AfterXelünk, semmi érdekes. 

Az extra produkció ma a The Biebers, akik egy full nyál számot hoztak. Lehet, hogy csak ilyen zenéjük van, én nem tudom, mert még életemben nem hallottam őket. Puskás Peti lábáról is le kellene gurítani a zongorát, hogy ne legyen ilyen magas a hangja. Arra a mintás feszülős gatyára pedig semmi mentség nincs! A másik énekes egy ex-Xes srác, Ekanem Bálint, akit kiraktak még a mentorházból tavaly. Ez ebben az évadban már a második ilyen fellépő. Az RTL vezekel? Vagy csak jó selling story ez? Na, nem húzzák tovább a mai műsort, jön az eredményhirdetés. A döntő hétvégén biztosan látni fogjuk Rövidgatyás Ricsit, Tóth Andit és Horányi Zsülit. Ahogy azt várni lehetett, a Tha Shudras és Benji fog párbajozni. Nem vagyok meglepve. Előbbiek kezdenek, és ahogy hallgatom a saját párbajdalt, érzem, hogy elvesztek. Azzal, hogy bevállalták ezt a dalt, ráadásul nem is sikerült valami jól (vagy csak szar a hangosítás), tuti nem győzik meg a szavazókat arról, hogy tovább kell jutniuk. Ezzel szemben Benji ismét szerelmesen tocsog egy nyáltócsában, miközben 15 éves kislányok szíve reped atomjaira. 

img_9455.jpg

A döntésben sincs sajnos semmi meglepő. Szikora a sudrákoknak szavaz bizalmat, mert neki fontosabb az egyéniség, de G, bár minden alkalommal agyondícsérte a fiúkat, Benjit akarja benntatani. Érthetetlen. Boríték. A Tha Shudrasnak ért véget a verseny. Kár. Benji unalmas már hetek óta. Trap kapitány még instant beatboxol egyet a végén, mert van humora. A Tha Shudrasnak innen gratulálok, amiért sikerült nekik egy ilyen műsorban megőrizni a maszkos koncepciót és a saját stílusukat, amikor a fél ország a fejükre volt kíváncsi, és talán tovább is jutottak volna tőle. Ez az igazi bátorság és egyéniség, nem az, hogy Benjinek összeakad a lába tánc közben a színpadon. Jövő héten Zacher Gábornak sok lesz a melója, mert mind X-Faktor mérgezést fogunk kapni. 

Címkék: rtl klub x-faktor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofofo 2014.12.15. 13:10:30

Jó volt, köszi! És nagyon tetszik, hogy más a véleményed, mint sixx-nem a c:c-n. Az adást mondjuk nem láttam, ezt is csak olvasgatni szoktam.

hannamontanna 2014.12.15. 13:23:45

Köszike jó volt....
A lényeg pedig szóról szóra igaz: "... talán tovább is jutottak volna tőle. Ez az igazi bátorság és egyéniség, ...." Nagyapám szerint az a ló amelyik nekimegy a falnak, az nem bátor, hanem vak. Mert szerintem is megnyerhették volna. Most van egy darab bátorságuk és egyéniségük, ahelyett, hogy esetleg még nyerhettek is volna kb. 25 millát. Gratulálok, biztos nagy elégtétel....
Hajrá Andi!!!!!!!

g.a.b.o.r. 2014.12.15. 13:54:07

Ella Henderson volt, aki a műsor elején köszöntötte a nézőket. A 9. évadban volt döntős a brit X-Faktorban.

umidmerchant 2014.12.15. 15:07:58

Az adás első köre értékelhetetlenül szar volt, hamis hangok mindefelé, mindenkitől (leginkább azért bendzsi és juliska). A második körben már volt 1 jó is, tóthandi, aki legutóbb még a mentorházban volt ilyen jó a prince-számmal: feldolgozás, nem karaoke, és énekelt, nem kiabált. Szuper volt, kár hogy neki is csak ugyanazok fognak számokat írni itt magyarországon, mint mindenki másnak...
A kiesőt pedig nem kommentálnám, az a csoda, hogy idáig húzták a sudrákok. Bendzsi azért miafaxomat keres már itt?! ennek a szériának a zámbókrisztiánja.

umidmerchant 2014.12.15. 15:08:57

ja, és nem onedirection, hanem onerepublic szám volt kokós ricsitől az elején (amit nagyon gyengén, hamisan adott elő)
süti beállítások módosítása