Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x29 - Alkoholos állapotban ne közeledjünk egymáshoz

2014. december 15. 05:00 - szabóZ

screen_shot_2014-12-15_at_5_03_40.png

A Való Világ olyan mint egy high school musical, csak valamivel ritkábban perdülnek táncra, és gyakrabban kúrnak, mint ahogy azt egy amerikai tinisorozattól elvárnánk. Most Zsu és Dani játszotta el a 16 év felett már kicsit kínos, “Ha meghúzom a hajad, az azért van, mert nagyon bejössz, de fogalmam sincs, hogy anyám romantikus vígjátékaitól hogyan kell eljutni apám pornókazettáiig” című egyfelvonásost. Tulajdonképpen a villa legjobban teljesítő betéti társaságának közgyűlés fajult el ennyire: Dani Zsuval akart aludni, aki viszont elég egyértelműen és elég nagy hangerőn jelezte, hogy a villaszövetségből nem lesz szerelem, de még egy kis baráti szárazpetting sem. Némi üvöltözés után persze kibékültek, már ha kibékülésnek lehet nevezni azt, amikor az egyik fél higgadtan és baráti mosollyal közli, hogy soha, de soha nem fogsz benyúlni a bugyimba. A másik meg nem túl meggyőzően bólogat. De persze addog volt ribancozás, és alsógatyában dühösen cigarettázás is, végül pedig a békeszerződés munkacíme az “Alkoholos állapotban ne közeledjünk egymáshoz” lett.

Bónusz Maci elbúgta Reninek, hogy szereti, mire Reni úgy tett mintha nem értené, hogy ez valójában azt jelenti, hogy olyan csinálnék veled, amit még 18-as karikával sem lehetne leadni egyetlen tévében sem.

De ez a nap inkább már a párbajról szól, be is vonszolják a nagy táblát, és minden villalakó tiszta bugyit vesz fel az ünnepi alkalomra. Ja, ha már bugyi, Istenes Bence egy véletlen közelin kiszúrja, hogy Fanni nem éppen úgy ül a bárszéken, ahogy Dr. Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz-kongresszuson: kivillant ugyanis a bugyija. Mint később megtudtuk, a bugyin az All You Need Is Me felirat áll, de Bence erre már nem mert semmit mondani, ahogy Maci is csak nyelt egy nagyon nagyot.

Ja, és a hét dolgozója Dennis lett, ami már csak azért meglepő, mert volt, hogy seprűkészítés helyett inkább megpocsékolta Fannit.

És akkor elszabadultak az indulatok, a jelölés alatt kiderült, hogy

Nem vagyok Pincsi, sőt aki mondja másra, az mondja magára

Zsu alá is lehet menni, pedig ott már csak a pince van

A tegnapi nap olyan szarkavarás történt, hogy már szerintem azt sem tudja, hogy milyen rendezvényen van

Vannak a saját gondolataim, bármennyire is meglepő

Ezzel a szeretet dologgal inkább próbálkozzon a Hit Gyüliben, ne itt!

screen_shot_2014-12-15_at_5_10_45.png

screen_shot_2014-12-15_at_5_11_05.png

A nagy odamondogatás végére Reni neve mellett annyi jel lett, mintha egyenesen gyűjtené, mint a DM-hűségpontokat. Hatan is rászavaztak: Laci, Robin, Dani, Zsuzsa, Edina és Ádám. Reni pedig vélhetően Danit fogja kivinni párbajra, már csak azért is, mert Zsut nem viheti, hiszen a villa MILF-je éppen védettséget élvez. Meg ugye Reni szerint Dani mindennél lejjebb van, meg nézd, milyen kedvesen mosolyog most is az alakoskodó köcsög. Nagy háborúskodás lesz itt, az fix, vagyis állnak majd leharcolt melegítőben és egymás arcába üvöltenek. Mintha Tarr Bélára bíznának egy kis költségvetésű gettófilmet, ráadásul becastingolták volna neki a teljes Kardashian-klánt.

Címkék: vv7
918 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mók_Ica 2014.12.16. 00:41:42

@Falusi Liba: már én sem pesten élek, de még közel...... még pár évet várok és megyek messzebb, egy még nyugisabb helyre :)))

Falusi Liba 2014.12.16. 00:42:52

:DDD de hüje vagyte:DDDD

verkli 2014.12.16. 00:43:43

@Zsolt28: Nagyjából egyetértek veled, de szerintem Macit túl-, Dórit pedig alábecsülöd. Ádina pedig jó lehetett a suliban, szorgalmas fajta. Meglepő, hogy Komiszban nem csak én látok valamit.

Falusi Liba 2014.12.16. 00:44:39

@Mók_Ica: Fú, banyek, enkünk is pár évünk pestközelben... de belakták a kiköltözők, menekülni kellett...:)

Falusi Liba 2014.12.16. 00:45:55

@Falusi Liba: jav. volt nekünk ( bár így is értelmetelen)

Mók_Ica 2014.12.16. 00:46:40

@bobby.ewing: @pomac: tudósítsatok pls :)))

@Falusi Liba: én még várok kicsit..... :)))

bobby.ewing 2014.12.16. 00:47:52

Ettek, fanni nem érti mit mond maci
kép el

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.16. 00:50:20

@Falusi Liba:
Nagyon jó lelkű lehetsz.
A félreétett hozzászólásra is nagyon visszafogottan és kutúráltan reagáltál.Ahhoz képest amilyen sértő lehetett....
Én is gyerekkorom óta mentettem a kutyusokat, általában szegény nagymamámnál depóztattam őket amíg nem találtam nekik új gazdit, de a nagyira is rásóztam párat + 2 kidobott kiscicát :)

Juvegrande85 2014.12.16. 00:50:30

@Mók_Ica: Szépnek én se. Ugyan okosnak sem de ha a játékát nézem a lányok közül ő az véleményem szerint akinek leginkább benne van a fejében, hogy hol van... miért van itt. Ő az véleményem szerint aki a leginkább minden mozdulatát és megszólalását úgy igazítja hogy tisztában van vele hogy 100 kamera veszi és millió plusz egy ember követi minden percét. Zsu még ilyen bizonyos szinten de ő okosabban és jobban csinálja eddig. Amit Dóri csinál azzal egy ideig még el lehet lavírozni de egyre többször fog azért ő is megfeledkezni a kamerákról és akkor legtöbb esetben mint ahogy ritkán azért már most is láthattuk... kibukik belőle a bunkó.

Falusi Liba 2014.12.16. 00:51:58

@Mók_Ica: :)Ha már megszületetet az elvágyódás gondoltata, akkor már megette a fene . Ez tapasztalat.:) Szarka menet volt, de mégis felemelő... nyilván érted...:S

Onereality 2014.12.16. 00:52:14

Denisz, ahogy panaszkodik Fannikanak es Dorinak, hogy mit mondott neki Laci, meg hogy neki legalabb van mire buszkenek lenni, o jampiskodhat a farkaval, meg legalabb hasznalja :)
Annyit meg nem mert a Laci szemebe mondani, hogy igen, lefaszkalapoztalak mar ha tenyleg igaz.

Dori jol latja, hogy bizonyos szempontbol o pasisabb csaj, mint amennyire Robin vagy Adam ferfi.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.16. 00:55:01

@Mók_Ica:
Plasztik mögött ott áll egész Dubai :D
Irreális számok jönnek ki vele kapcsolatban a szavazásoknál.
A vellába is valamelyik kuncsaftja nyomhatta be.
Szerintem is kap külső infókat, de ahogy ő mondta megvan a magához való esze is :)

Mók_Ica 2014.12.16. 00:55:53

@Juvegrande85: remélem minél hamarabb..... némely megnyilvánulása előrevetíti, hogy nem lesz egyszerű :))))

@Falusi Liba: érlelgetem :))) egy költözést nem viselnék most el.....

Falusi Liba 2014.12.16. 00:55:56

@Csókolom nagymama,bukta van?:
Akkor ölelés:D Nálam éppen 3 kutya vár gazdira:D Nekem ezek a legboldogabb pillanatok ( pedig biztos jó mondjuk Maurituson henyélni), ha hasonszőrűekkel tudok -akár virtuálisan is- összepacsizni. Sosem cserélném el ezt az érzést semmire. Örülök, küzdjünk, amíg tudunk, a gyerekekért, az idősekért és az állatokért!!!:DDD Puszi!!!

bobby.ewing 2014.12.16. 00:56:26

@Juvegrande85:
nekem dóri a pozitív csalódás
és ádina nem szimpatikus

Falusi Liba 2014.12.16. 00:58:04

@Mók_Ica: Tudom, nekem is nehéz volt.Rengeteg lemondással járt. Kábé 5 éven át tartott és alakulhatott volna másképpen is. Nagyon szorítok, hogy a végén úgy alakuljon, ahogy a legjobb..)))

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.16. 00:58:54

@Falusi Liba:
Én is örülök!:)
Puszi, ölelés, és óriási virtuális pacsi :D

Mók_Ica 2014.12.16. 00:59:25

@Csókolom nagymama,bukta van?: mű nő, mű mozdulatokkal..... pasisan mozog, sokszor pasisan beszél.... sztem semmi nőies lágyság, kedvesség, stb. nem látható benne

dubajból hányan nyomkodhatnak rá? :)))))))))))))))))

Ay Mama, Que paso 2014.12.16. 01:00:00

Maci nyit a gyaloggal ma este
tudod hogy látom az egészet? -kérdezi
Fanny és Dennis sem értik, asztalnál esznek
Maci hablatyol Fanny találgatja
Maci csak szopatta Fannyt (úgy érzem ilyenkor kell a lábjegyzet: nem úgy)

sikerült egy óra alatt nem egész tizenegy másodpercet hozzátenni az ország legnézettebb realityéhez és mindezt az ország vezető tv csatornájának kistestvérén,
mondjuk a csatorna szónak több jelentése is van

Lipton 2014.12.16. 01:00:17

@bobby.ewing: Akkor rá fogok szavazni. :D

Morcz 2014.12.16. 01:02:55

Sziasztok!

Gondoltam megnézem van-e on de a folytatjuk uralja a terepet...:(

@bobby.ewing: maximalice egyetértek.

Falusi Liba 2014.12.16. 01:03:47

Világbéke hangulatom van, köszönöm!:)

Ölelés nektek, jó éjt, szép álmokat!

Juvegrande85 2014.12.16. 01:05:07

@bobby.ewing: Nincs két teljesen megegyező vélemény. :) Nálam ha nem is ég és föld megítélésben a két lány de nagyon messze esnek egymástól. Edina egy kimondottan szimpatikus ember. Dóri meg nem nagyon és akkor még finom voltam :) Hogy miért arról sokáig el tudnánk vitatkozni szerintem. :)

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.16. 01:05:09

@Mók_Ica:
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Amilyen fáradtnak és enerváltnak tűnik, nem kevesen.

Morcz 2014.12.16. 01:06:34

@Ay Mama, Que paso: "sikerült egy óra alatt nem egész tizenegy másodpercet hozzátenni az ország legnézettebb realityéhez és mindezt az ország vezető tv csatornájának kistestvérén,
mondjuk a csatorna szónak több jelentése is van
Válasz erre
"

Mit lépne panasz esetén az ORTT? :D

bobby.ewing 2014.12.16. 01:08:54

@Mók_Ica: hogy nem olyan tüke, mint amilyenre gondol az ember a kinézete alapján.
még amit a piramisokról mondott is tetszett, ha nem is értek vele egyet, de az látszik odafigyelt a műsorra

ő még a gyűlölködésbe sem ment úgy bele, mint reni/fanni. és nem beszél olyan mocskosul mint fanni.

Mók_Ica 2014.12.16. 01:09:08

megyek én is aludni, jó éjt :)
az éjszakai műszaknak sok on-t :))

Morcz 2014.12.16. 01:10:24

@Ay Mama, Que paso: aztán matt, vagy csak símán sakk? :D

@bobby.ewing: Fanniba azt bírom hogy amikor észbakap akkor gyorsan elnézést kér ha kicsúszik valami a száján...:D
Dóri mellett még Fanni és Renit akit kedvelek a benti csajok közül.

Mók_Ica 2014.12.16. 01:10:37

@bobby.ewing: ezt folytatjuk holnap.... öööö.. ma később :)).... dórit én másképp látom ... talán mer' nőből vagyok :)))

Haplo 2014.12.16. 01:13:02

@Zsolt28: @Zsolt28:

Laci: szerintem nem hasznalja ki Edinat, marmint nem a szo klasszikus ertelmeben. A kihasznalas tudatossagot jelent, legalabbis szamomra, tehat hogy akarom hasznalni, szamitok, tervezek, o viszont szerintem nem ezt teszi. Egyszeruen csak tipikus huszoneves himnemu, nem tul erzekeny, de nem is teljesen erzeketlen, nem bunko vagy tudatosan kihasznalo csak nem gondol bele melyebben abba, hogy a cselekedetei (vagy adott esetben azok hianya) mit okoznak annak a lanynak aki bele van zugva. De reszben jo is igy, hogy ennyire "erzeketlen", gondolj bele mi lenne, ha kolcsonosse valna a dolog... Edina kijelentette hogy nincs szex mert a mama megoli, szerintem tartani is fogja magat ehhez, egy kolcsonos szerelembe jobban beleorulne mint a jelenlegi "platoi" szerelemebe. Eleg csak arra a jelenetre gondolni mikor kirohant Laci agyabol :) Ha szorosabba valna a kapcsolatuk mit csinal majd? vagy belemegy a szexbe mert nem bir magaval, ami jelen helyzetben eleg nagy karakter ongyilkossag lenne, vagy orlodik, mi meg nezhetjuk a nyuglodeset... mindenkepp rosszabbul jarna. Igy kicsit szerencseje van, mert Laci korantsem teljesen erzeketlen taktikus mint Zsu, hogy meg csak kozel se engedi magahoz, azert ok olelkeznek, csokoloznak, nyilvanosan megmondja hogy o a legnagyobb kellemes csalodasa, megkoszoni, megoleli, (Edina meg ragyok tole) de nem alltatja szerelemmel ami a villaban nem teljesedhet be, hogy a Lilu fele elcsepelt szofordulattal eljek... Sokkal rosszabbul jart volna Edina egy Zs-logikaju "csak neked akarok jot, tavol tartalak" sraccal, Laci a maga tapintatlansagaval azert igy is sokkal tobb oromot okoz neki, mint Zsu Daninak, es ezaltal szamomra Laci is sokkal szimpatikusabb. Arrol nem beszelve, hogy bar neha o is szidja a tobbieket, de nem olyan gyulolettel mint ok a feketeket... Nekem egyre szimpatikusabb, ma amikor az apjaval meg a csaladjaval valo kapcsolatat meselte komolyan megsajnaltam, es szamomra reszben meg is magyarazza miert olyan amilyen a jelleme. Nyertesnek nem gondolom, de eljutni jo messzire igen, es szerintem ossze is jon neki utana az ismertseg, musorvezetes ha akarja stb, mittudom en, emberileg sokkal felvallalhatobb mint mondjuk Au az elozobol, vagy a bentiek kozul Dennis vagy Maci.

Zsu: O viszont Danit pont igy kezeli, hidegen, a tegnapit visszanezve azt mondanam irtozva. Lehet van benne valami, Dani sokkal jobban ratelepszik mint Edina Lacira, de akkor is, az a holalvos jelenet... visszanezve se tudom eldonteni ki volt bunkobb, o vagy Dani. Egyertelmuen alazta, foleg mikor furta be magat Robin melle mikozben a sracok korusban obegattak, hogy Dani te lany vagy? Dani veled senki se akar aludni? Ebben a helyzetben ha van benne egy kis noi empatia, vagy akar sajnalat, nevezzuk barminek, akkor vagy mellefekszik, vagy elhuz a picsaba onnan szo nelkul, de nem teszi ki ennek a helyzetnek, hogy a fiutarsak igy kezeljek. Persze a tobbiek is hibasak voltak, de ez most mas kerdes, Zsu hihetetlen szarul kezelte a szitut. Volt egy olyan erzesem, hogy igazabol nem is Robi melle akart fekudni hanem Laci melle, szo szerint konyorgott Robinnak hogy menjen fel az agyra (akkor o marad Laci mellett...), elotte meg Edinat huzta a karjanal fogva, hogy menjen fel. Az valahogy nem jutott eszebe hogy LAcit is felkudje, negyen nyomorogtak ott egy rakason, de csak Edinat meg Robint kuldte volna fel.. Kozben Dani szo nelkul fekudt az agyon, a vegso kerdesekre tort ki, de addigra Zsunak ezer lehetosege lett volna megsajnalni, valtoztatni a helyzeten, vagy felmenni az agyra vagy bemenni a szobaba, barmit, de nem ezt amit csinalt. Onzo volt, de nagyon. Az utana lefolytatott beszelgetesben is onzo, kicsinyes volt, adjal tuzet, nem adok, add vissza a cigijeimet (munkahet volt, o vette a cigit Daninak, amit ilyen kicsinyesen szedett vissza), menj a motelomba aludni... szamomra gusztustalan, szamito, erzeketlen, EQ-negativ, meg siman kinezem belole, hogy ha Danit valahogy lerazta akkor kikot Laci agyaban, Edinanak megmagyarazva hogy csakis az o erdekeben teszi, mert felti Lacitol inkabb magat aldozza be :) Szoval en nem birom....

bobby.ewing 2014.12.16. 01:13:44

@Mók_Ica:
valóban, én férfiból vagyok.
dóri, ha csak ránézek is üzen valamit. nyilván a saját céljait akarja elérni így, de az egész testét próbálta átalakítani a férfiak örömére :)

Morcz 2014.12.16. 01:16:33

@Haplo: Zsu egy hideg számító érzéketlen dög, simán kinézem belőle hogy az életben is ilyen.

bobby.ewing 2014.12.16. 01:19:17

@Haplo:
egyetértek.
még annyit, hogy ha laci ki akarná használni edinát, akkor nem piásan menne rá, hanem józanul.

Morcz 2014.12.16. 01:27:52

On!

Maci, Ádám és a hangja alapján Laci a kanapén.
a párbaj lehetőségekről beszélgetnek
(spec engem Ádám nagyon irritál, jó lenne ha Reni kint hagyná a fenébe)

Zsolt28 2014.12.16. 01:28:17

@Haplo: Egész szofisztikáltan látod a dolgokat, érdekes volt olvasni, amit írtál. Nagyon pontosan követed az eseményeket, és ahogy leírtad igazat kell adjak neked Lacival kapcsolatban (Edinával). A tiéd a pontosabb megfigyelés.
Zsu-t én sem bírom, de abban az alvós konfliktusban nem mélyedtem bele nagyon. Viszont, ahogy leírod, kb. pont ezt vártam a csajtól. Nekem az okoz meglepetést, hogy mennyi ember kedveli ezt a csajt. Ráadásul sok esetben nők, míg bent főleg a nők vannak ellene és a férfiakat kenyérre keni. Bár azt gondolom, hogy azok a nők, akik pl. egy blogon kiállnak mellette, simán széttépnék egy ilyen vv-s "játékban":).

Morcz 2014.12.16. 01:31:02

Ádám magyarázza a bizonyítványt, hogy mikor kezdődött a rossz viszonya Fannival.
Ádám oylan hülye, hogy elszólta magát Macinak, hogy a másik csapat azon agyal mi lesz ha Reni Robint vagy Ádámot viszi.

Ha jól veszem ki,akkor mintha Ádám korábban lefaszozta (szóban) Fannit.

Onereality 2014.12.16. 01:31:21

@Haplo: jajj, ne mar, nekem soha nem kellene, hogy sajnalatbol, konyoruletbol mellem fekudjon egy no, milyen mar az, ugysem hinnem el!!!
ha zsu rabukott volna lacira, daninak akkor sem lenne hozza semmi koze.
nem ertem, milyen alapon iranyitana zsu libidojat, ennek a szovetsegnek semmi koze a szexhez, az, hogy dani ezt nem fogja fel, vagy reszegen nem akar tudni rola, az egyeni szocpol.

Morcz 2014.12.16. 01:33:20

Fanni közli Ádámmal hogy ő (Fanni ) legalább Face to face megmondja mit gondol, ellentétben Ádámmal aki mindig a háta mögött beszélte ki/támadta be.

Haplo 2014.12.16. 01:34:02

@Zsolt28: Dani: nagy Doors rajongo, es az a vilag nem a macso ferfiakrol szolt, en meg emlekszem a Doors korszakra, hazibulikra, akkori zenekre, vallig ero haju fiukra, a mai vilagban az olyanokra siman rahuzzuk az anyuci pici fiacskaja jelzot, ami nem igaz, egyszeruen csak mas, mai szemmel nezve sokkal kevesbbe kemeny, de ez nem feltetlenul jelent negativat. Zsu-val valo kapcsolatat szerintem o is felmerte, tudja hogy nem lesz tobb, de ettol meg probalkozik. Nem tudom elitelni miatta, mit csinaljon? az erzelmeket nemlehet kikapcsolni parancsra, a normalis eletben ezt ugy oldjuk meg hogy elkeruljuk egy ideig az illetot, amig ki nem hul minden, de itt hogy? Ezert probalja a maga modjan, ezzel visszatetszest valtva ki a bentiekbol es kintiekbol egyarant. Ahogy lehordta mindennek az tipikus duhkitores volt, elgurult a gyogyszere, nem kellett volna, utolag o is belatta, hogy azok a szavak tul kemenyek voltak meg akkor is ha adott esetben igaza volt... Kivancsian varom, hogy el tudja-e felejtetni a nezokkel ezt az egeszet, ha lenne valami jo huzasa akkor talan, de sajnos tulzottan Zsu-ra epitette a jatekat, massal szinte alig latni, igy nemigen tudom, hogyan tovabb, majd meglatjuk. A jatekban viszont talan az egyetlen aki kepes egy lepessel elobbre jarni, logikusan gondolkozni, ki kivel miert tamadhato vagy vedheto, taktikazik jo ertelemben, es teszi mindezt nem gyulolkodve, ezaltal szamomra szimpatikus modon. Lehet hogy meg is nyeri, bar ha rajtam mulik nem, en a masodik helyet szantam neki :)

Edina: azt hiszem ezutan nem kell mondanom, hogy o a favorit. Nem hibatlan o sem, es itt most nem arra gondolok, hogy napraforgo vagy miket mondtak itt ra, de neki is vannak rossz pillanatai amikor gazul viselkedik, pl az az ottalvos ejjel, nem adtak az osszefoglaloban, Lacival bunkozott elotte, de ertettem a miertjet, meg ha nem is ertettem egyet vele, fiatal meg, majd megtanulja kezelni ezeket a helyzeteket is. Namindegy, a mai huzasaval minden megbocsatva. Oszinte, nagyon szorakoztato, en szivbol kivanom, hogy megnyerje.

Fanni: egyetertek minden szavaddal :) hozzatennem, hogy Denisszel jol egymasra talaltak es meg is erdemlik egymast... jaszak mindketten a koszivut, hogy igy nem meg ugy nem szerettek egymasba, haat, lehet hogy nem szerelem, de hogy nem kozombosek az biztos, viszont a macso enkepbe nem fer bele az erzelmi kiszolgaltatottsag, ezert folyamatosan hangoztatjak ezt a nem vagyok szerelmes dumat es egyaltalan nem biznak a masikban. Denisz talan nyitna, neha oszinten kijelenti hogy tobb mint pocok, de Fanni magabol kiindulva nem hisz neki, ezert megy ez a soha tobbet pockoles huzavona, ami mindig csak a kov. buliig tart es mar nagyon unom nezni......

Denisz: Fanni ferfi kiadasa, ahogy mondod, zsak a foltjat... A vikcsus parbaj elott veltem utoljara felfedezni benne szimpatikus vonasokat, foleg ahogy kezelte ezeket a Fanni fele hisztiket, de amiota Vikcsu Pr menedzsere lett es elkezdte fikazni a tobbieket, gyulolkodve, azota nalam eros lejtmenet, egy olyan lejton ami kb szakadek, felmaszni csak alpinistanak lenne lehetseges.... De legalabb szorakoztat, ahogy Fanni is.

Dori: rossz hatassal van ra a tobbiek tarsasaga, megneztem volna egy alternativ valosagban hogy alakul a karaktere a jatekban, ha a masik tarsasaghoz csapodik. Szamomra egyelore semleges, kisse negativ arnyalattal, de meg akarmi is lehet belole, ha sokaig marad. Meglatjuk.

Adam: az osszefoglalokban alig latjuk, de az elokben sokat van, nem tudom hova tenni.... a csapat leggyengebb lancszeme szerintem, neha rosszindulatot velek felfedezni benne, neha meg igen figyelmes, ha ebbol a csapatbol kellene kiejtenem valakit akkor elsonek ot tennem ki.

Robin: erzekeny de szerintem nem meleg, meg latensen sem. Volt ilyen az ismeretsegi koromben, lelkizos, erzekeny srac, szeretheto, de nem biztos hogy egy ilyen jatekban izgalams vagy erdekes karakter lehet.

Renirol es Macirol nem szeretnek irni semmit, mert meg megbantanam a rajongoikat :)

Morcz 2014.12.16. 01:35:22

Fanni eszik, Zsu besétál a képbe és leül Laci mellé.

Lacinak a Vikcsus párbajon esett le hogy másképp néznek ki kinnt a dolgok mint a villában. (majdnem felröhögtem ezen de nem akartam felébreszteni a családot)

Zsolt28 2014.12.16. 01:35:32

@verkli: Én Macit kedvelem, Dóri meg kezdetben semleges volt, de nem szeretem azt, aki eljátssza a vérig sértett, becsületében megbántott nőt, miközben egész életében egy percet nem dolgozott, csak széttette a lábát. Nincs semmi bajom a pénzért kefélő nőkkel, de az álszentséggel igen.
Edina lehet, hogy szorgalmas volt a suliban, de a műveltségi vetélkedőn szegénykém elég gyengén szerepelt. Ezért írtam azt, hogy valószínű nem volt jó a suliban. Egyébként imádom, egy angyal.
Komisz pedig szerintem már azért megérdemelne egy vv trófeát, hogy tudja kezelni Fannikát. Ez szerintem olyan teljesítmény, amire nagyon kevés ember lehet képes. Az a csaj, egy természeti csapás:).

Morcz 2014.12.16. 01:39:13

Ádám eladná a lila kendőjét villakrajcárért.
Fanni kilenne ha nem reni jönne vissza de túlélné és tanulna belőle. Ha megszerezné Ádám lila kendőjét magának adná, de nem tudná mikor használná fel.

Morcz 2014.12.16. 01:41:39

A fiúk esélyt latolgatnak, Zsu pofázik valakinek a háttérben eléggé rikács hangon.

Haplo 2014.12.16. 01:42:11

@Onereality: a sajnalatot arra ertettem, ha a haverjaid egetnek, viccelodnek a ferfiassagodal (Dani te no v agy hogy az agyon vagy, Dani veled senki se alszik). ha itt Zsu egy kicsit empatikusabb, akkor femlaszik melle es elvicceli az egeszet, megmutatva a tobbieknek hogy nincs igazuk. Ez szamomra nem egyenlo azzal, hogy biztatom, hanem megvedem a ferfiui onerzetet a tobbiek elott, eg es fold a kulonbseg legalabbis szamomra. Nem azt hitetem el vele hogy viszonzom az erzeseit, hanem, elhitetem vele hogy a haverom es nem hagyom hogy lealazzak, (foleg nem ha a lealazas kiindulopontja en vagyok)

Ha Lacira maszik, Daninak semmi koze hoza, bar az teny hogy nem esne jol neki. Viszont ha ezt eljatsza ugy hogy Edina meg ottvan, azzal az egyetlen baratnojet szurja hatba, de ugy, hogy abbol soha ki nem magyarazza magat... Ez az en velemenyem, ahogy latom, a tevedes jogat tovabbra is fenttartom :)

Morcz 2014.12.16. 01:46:53

(Egyébként a megnyilvánulásaiból látszik, hogy Ádámnak egyetlen önálló gondolata sincs, mindenben LAciék seggét nyalja)

Most megint elsütötte a Reni csak alszik meg mosogat dumát.

Morcz 2014.12.16. 01:48:37

Most Fanni valamit odaszólt, de tök normálisan csak nem értettem mert baromi halk a hangosítás, üvöltetni meg nem akarom, mert felébrednek a srácok.

Ay Mama, Que paso 2014.12.16. 01:48:58

Morcz fenyegetése elérte az rtlt így megtudhatjuk, hogy Reninek adtak tanácsot ki ellen van esélye, Ádám és Robin kapta e téren a legtöbb jelet, így kapcsolódunk be a történetbe

három négy ember közületek téged írt - szól MAci, Ádámhoz és LAciho
Ádám rákérdez
Maci szerint elgondolkodna rajta, hogy hét kapott jel alapján mi lesz
Ádám nem érti
Maci meg is erősít benne engem
Ádám szerint MAc iössze akarja ugrasztani az embereket
Maci elfogadj Ádám véleényét
Reninél téma lesz, hogy ilyen sok jelet kapott a két srác
Ádám számított erre és másodiknak Robint gondolta
Ádám gondolkodásra biztat, hogy miért Robin, mert hozzá közel áll Edina
Laci is három jelre számított
a háttérből Reni, beszél tele szájjal
tahó gecizte Fanny az? igen
Ádám poénnak gondolta, mert poénos napjuk volt aznap
Fanny szerint nem úgy vanaz
Fanny te tahó, te geci, most ez miért mondtad kéri számom Ádámot
ez a fotózás előtti, tehát fotozás volt nem orál
Ádám mossa a szennyest, Fanny szerint magyarázza meg egy nőnek, hogy a tahó geci nem sértés
Laci megkérdezi, hogy Ádám most miért a ő utánfutója, persze megmagyarázzák
Fannyka nem a utánfutója senkinek
kivülről másképp látszik, mulkor is csak behozott nekem egy kólát teszik egymás seggébe a nyelvüket Ádám és LAci
Dennis gondolja Fannyt utánfutójának, a bulikba követik egymást
Semmi nincs véletlen
bejön e Zsu Laci fotopartnerezi, bocsi ha valaki ezen izgult volna holnap tízig
Fanny sunyinak tartja Ádámot, aki visszavág, hogy neki aki vele smárol az nem feküdjön le mással
Fannyka nem feküdt le Dennissel - ez tényleg elhangzik 8O
Laci szeritn akkor derült ki hogy rosszul látják a dolgokat, amikor Zsu megverte Vikcsut a párbajon
Ádám alig várja a árbajt!! szerinte ez jó, szeretne már kimenni és megméretetni magát szerinte ez buli
mosunk covnerset ma Ádám kérdi Laci
ádámé nem anynira koszos és fél hogy szétcseszi
Fanny szerint töröközőbe kell mosni
Ádám megkérdi Fannyt, hogy ha visszamenne Ádám aki megemlíti a lilakendőt is és hogy az esetben négy hete lenne
Fannyka tanulna az esetből, hiszen hétről hétre tanul, továbbra is magát adná, de a pillanatnak él , (ahogy a Spice Girls dalban is hallotta)
Edina fényképéész dolgozza fel, a többiek szerint sokat eszik, Edina vágyik a hájra
a többiek kiakadnak ezen, Edina nem akar és nem is tudna túlzásokba esni
Zsu az activia joghurtot ami rúzsos - állapítja meg Mrs Marple és parancsolgatni kezd, hogy találják meg a kukát, Zsu aki úgy tűnik hogy ő a villamester nem fog szarozni kongatni fog, hogy mindenki tanulja meg elmosni maga után a maga után elmosni valót
Dóri is ott van próbál mondani valamit, de nem igazán tudom visszaadni
Laci Dénes fikázza, hogy megmutatja a kicsi agyát (szerv féltékenység esete forog fent)
Dénes elszólta magát, mert benne van a tüske,
Dóri felvállalja a véleményét, ő Reni fejével döntött, Dóri azok közül vinne akik Renire tettek
jelet
Zsu továbbra is játssza a házsártos háziasszonyt ott a banán, nem találjuk meg a kukát, bla, bla, bal
kezdődik, kezdődik - szól Ádám
önként és dalolva állt be mosogatni Zsu, de nem fogok és elfelejti a túl hosszú mondat végére az elejét, így a vége is elmarad
a lényeg, hogy mindenki pakoljon
Ádám szerint 70-30 lenne neki és Maci a villaszeme aki mindent visszamond, úgyhogy Reni ezt biztos hallani fogja, Maci szerint mondják neki a szemébe
Reni mondta, hogy Danit nem tartja erősnek, Laci szerint de és Reni nem fogja kihivnii Danit
volt levésváltás is no nem Dorka ír nekik, hanem egymásnak írtak hogy ki a szürke Robin az, aki szerint egy ilyen szürkítő levelezés egyenesen színesít!
Zsu a háttérbe pakol és puffog
Dóri megnézi hogy le lehet e kapcsolni a villanyt........
break

Morcz 2014.12.16. 01:50:20

Valami fotózást kezdett emlegetni valaki (Dóri vagy Zsu), erre jött haverunk "Folytatjuk"..
én egyébként gyanítom hogy amit az előzetesben láttunk a jacuzzis jelenet meg az Ádám-Fanni a szaunában az ennek a része lehetett.

Morcz 2014.12.16. 01:51:52

@Ay Mama, Que paso: esetleg megint próbálkozzunk az ORTT-vel? :D
amúgy köszi hogy kiegészítetted az általam írtakat így lett kerek.

Morcz 2014.12.16. 01:58:40

Tényleg ilyenkor csak itt van "folytatjuk vagy a többi streamen is, amiket be szoktak ide linkelgetni?

verkli 2014.12.16. 01:59:40

@Zsolt28: Nem tudom, a villán kívüli életükre csak tippjeim vannak, de az meg kinek nincs. A műveltségi vetélkedőből nem sokat kaptunk, csak néhány kérdést, nem is vonok le belőle túl sokat, bár volt néhány riasztóan rossz válasz. Komisz meg ha elhagyja a szlenget, akkor kerek mondatokban beszél, sokszor pózolásnak tűnik a bunkósága. Talán ezért mondják, hogy majmolja Au-t, akinél ehhez tényleg nincs szükség pózolásra.

Ay Mama, Que paso 2014.12.16. 02:00:24

elvesztettem a fonalat
Dani furcsált valamit
Dani hét biztosan ne vidd ki jelet kapott, de ha mennikell akkor ő áll elébe (próbálna elfutni)
Ádám szerint Reni okos, színésznő, jól beszél és tudja hogy mit kel mondani
Edina szerint a szívére fog hallgatni és Danit viszi
Zsu mosogat törölget és erről tudni kell mindenkinek, mert pont mint nálatok ha nem mondod el olyan mintha nem történt volna meg
Zsu bekapcsoltatja a jakuzzit, Don Perignont és vodkát rendelnek, Dani születésnapjára Tupacet rendelnek, NIrvana Doors, Azt is bírom, indie zenék közül is jöhet sok minden (erre az indiere én kíváncsi lennék, az Azt is bírom-at nem ismerem)
Dóri apja beatlesfiliás, mindene beatles-es
Edina Laci flört, a szokásos Laci bókol Edina nem kér belőle, majd együtt nevetnek tovább
Ádám fanny duett Fanny sokat csalódott ezért nehezebben alakulnak ki nála dolgok mint másoknál, és ez egy játék és sokan játszanak, Fanny független bent, Ádám szerint nem
Fanny bizonygatja, hogy neki nem elég a sex a barátság, neki több kell
Fanny nem fekszik össze bárkivel, nem feküdt minden férfi ágyában
Ádámnál ott tört meg a dolog hogy kavartak és Fanny mással töltötte az éjszakát
Nem töltötte vele az éjszakát, mondja Fanny
Fanyn szerint neki feladat volt hogy Macival legyen és Ádám higgyen amit akart, de ha vissza nézi koppanni fog
Fanny olyan nő aki megjegyezi a dolgokat, Fanny MEGJEGYEZ MINDENT és egy idő után jön elő belőle
Fannyt Ádám nem hallgatta meg és ezzel vége is
ha nincs ló jó a szamár is szól Ádám és Fannyka szeme felcsillan, mert neki e a mondása és megkérdi Ádámot, hogy ezt ő tudta-e Ádám nem tudta mer nem gondolatolvasó

Morcz 2014.12.16. 02:00:51

@verkli: mondjuk szerencsére az utóbbi időben alábbhagyott majmolással.

ő-szinte 2014.12.16. 02:01:40

@bobby.ewing: ezt kifejtenéd? mert nem egészen értem :-O

Onereality 2014.12.16. 02:04:34

@Haplo:
szerintem ez nem az a szitu volt, ahol zsunak meg kellett vedeni a dani ferfiassagat, vagy onerzetet, vagy hiusagat, vagy mittomenmit :) azokat a Dani dolga megvedeni, ha akarja, vagy epp nem mattreszeg :)))
akkor lenne igazad, ha zsu hivatalosan a dani baratnoje lenne, de ebben a tarsasagban mindenki mindenkivel szovetseges es haver volt, zsu pedig ezzel teszi egyertelmuve, hogy nem koteles automatikusan dani mellett aludni, sooot, jogaban all hosszabb tavon akar mas pasik fele is nyitni, akkor is, ha dani ezt epp nem igy gondolta.

Haplo 2014.12.16. 02:06:02

hol van Dennis, hogy Adam meg Fanni ennyire szabadon beszelgetnek? elastak a kertben? :)

Morcz 2014.12.16. 02:06:43

@Onereality: mondjuk nem semmi, hogy mióta visszajött akkor nagy hirtelenséggel hagyja Danit a fenébe és elkezd Lacival bandázni...

Morcz 2014.12.16. 02:08:47

@Haplo: vagy eltemették a kanapéval a nyugiban, de szerintem mér alszik a hálóban. :)

Haplo 2014.12.16. 02:09:34

@Onereality: ezen nem fogunk osszeveszni, te igy gondolod, en maskent, nincs ezzel semmi gond, a valtozatossag gyonyorkodtet :) Tolem nyithat barmerre, csak azt nem szeretnem vegignezni, ahogy Lacira nyomul Edina jelenleteben. Bar ez meg az en egyeni szocproblemam, majd max nem nezem ha ide jutunk :)

Morcz 2014.12.16. 02:09:53

Na eddig bírtam máma, jó éjt nektek!

verkli 2014.12.16. 02:11:37

@Morcz: Én másnap nézem meg az online-t, ha nem túl unalmas, ott ugyanígy van, kevés történés, sok folytatjuk. Ay Mama műsora sokkal jobb, mint nézni egy jpg-t.

ő-szinte 2014.12.16. 02:14:07

@Morcz: kiderült, hogy mi volt az a gatybontós jelenet a jakuban röné és komisz között? meg fanni és ádám csókja?

Haplo 2014.12.16. 02:15:33

@ő-szinte: folyamatosan fotozast emlegetnek, szerintem az lehetett

Ay Mama, Que paso 2014.12.16. 02:15:45

Hm- hümmog Ádám
de kel a vizem - szomjazik a vire Fannyka
rongy, hol találsz rongyot
Ádám törölget, hogy Zsu büszke legyen
fannyka megkérdi hogy fontos ez neki, Ádáam szerint ha megkérik azt teljesíti
fannyka mindent teljesít amire megkérik
Fannynka bejön Ádám zöld pólója
Ádámot bánta hogy úgy menne ki hogy Fannyka ezt gondolja róla
fannyka szerint Ádám cuki ember de játssza a játékot
Ádám még nem annyira
Ádám Lacival való kapcsolatát magyarázza
Fannyka megpróbálja átcsábítani a sötét oldalra, hogy Dennis is h haverja volt egy hétig
majd Ádám érvel és erre Fannyka nem is tudom mitmondjakonozik
Dóri egy filmről beszél az első szupermodellről Fannyka látta, és kiemeli hogy milyen keményen tolta a cuccot és végül egy áruházban lett ruhahajtogató
Fannyka lebassza Ádámot, hogy miért nem szól rá hogy hogy áll a haja, Ádám haja Ádám szerint Anakin Skywalkeres, Fanny bírta Anakint
Ádám megkérdi, hogy őt is úgy fogadná, hogy e Fannyka,mint ahogy Zsut fogadta
a háttérben Dóri lemesélte a modelles filmet a piramisok stílusában
Fannyka szerint Ádám nem rossz gyerek
visszafogod nézni a VV7et (én biztos nem)Ádám még nem tudja, Fannyka biztatja Ádám visszanéz, de biztos, ami benne van visszanézi Fannyka szerint megtud valamit (ez totál hülye napi 40percből.......)
önállóságra nevelik magukat és mivel ehhez mindannyian értenek egyszerre beszélnek....
Ádám csajokkal lakott és a csajok csinálták helyette
Ádám azokhoz a lányokhoz vonzódik akik elküldik a picsába és leoltják szemeben a házias kedves asszonynéppel
Dóri első palija nyolc évig volt Dórival
Dani szerint ki kell élni magad fiatalon
Dóri kötődik azokhoz akik elveszik as szüzességét (torzítok 8) ) ha van agyad érted mit mondott Dóri

Ay Mama, Que paso 2014.12.16. 02:16:36

@Morcz: ma, ha a születésnapra gondolsz arról jövő időben beszéltek

Ay Mama, Que paso 2014.12.16. 02:17:12

@ő-szinte: fotózás volt, többen többször említették

ő-szinte 2014.12.16. 02:18:54

@Ay Mama, Que paso: nagy kár, reméltem, hogy végre lesz vmi pikáns is ;-)))))

ő-szinte 2014.12.16. 02:26:59

@Zsolt28: én bárkit széttépnék bent :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ay Mama, Que paso 2014.12.16. 02:37:40

Reni Dennis jönnek ki a szaunából sok mindent megfejtettek
Dóri akár hogy is gondolod, nem őt erősítik, jó lehet megint naiv vagyok, de négyből négy ugyanazt gondolja plusz azokból is három négy
Reni köszöni és elrakj a a leveleket amíg be nem kérik
(arról győzködték, hogy gyengét vigyen Ádám Robin személyében)
Dani fotózott, lehet hogy lesz Macis erotikus naptár 2015 a fa alatt!!!

le lehet kapcsolni a villanyt fürödni készülnek, Fannyka vissza szeretne térni a fürdők világába, nem a Szecskába, hanem a villában fürdőkébe

Ay Mama, Que paso 2014.12.16. 02:50:11

én fogak mostam
ők fürdenek
Ádám Lacival
szokásos a víz csobogás mellett alig hallani
ne féljen Ádám mert nem ő lesz az szól Laci
Ádám szerint Reni tudja hogy Ádám és Robin ellen van esélye
és meg is kérdezi, hogy látja az esélyeket, Laci nem tud válaszolni és ordítanak , hogy szavazatok VV Ádámra és VV Lacira, megjön VV Robin aki egész nap alszik és mosogat szürke ötven árnyalatban
összekeverik az alsógatyákat 8) bjön Zsuzsi és kimenekül szexuális utalások és a 'Zsuzsika Zsuzsika lába közt a muzsika' c. békési leánykérő rigmus is elhangzik
nincs fülpiszkáló Zsunak szólnia kel,, mint villamesterina
Ádám inkább kiesik mintsem villamester legyen
a Konszern étkezik de elfogyott a sajt, Edina harapj a a hagymát

Costanza 2014.12.16. 03:03:24

@FOGASFŰRÉSZ: Szerintem a Stockholm-szindroma felfedezheto a bent levo "platoi szerelmesekben" is, hogy meg mindig mindent oda akarnak adni a kinzojuknak, es mindenaron szeretni oket, Habar talan meg korai ezt mondani, de ugy latom hogy egyesek valamelyest egyes szemelyek hatasa ala kerultek eleg gyorsan..

2014.12.16. 04:47:59

Fűrész gyerek, napok óta csak olvasok, és nem szóltam hozzá,
de te egy igazi hülye vagy....

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.16. 05:36:36

@bobby.ewing: "..., kívánom a húst. Így azzal sincs bajom, ha el kell vágni egy csirke nyakát, ..."

Ha nekem kellene elvágnom a csirke nyakát a rántott csirkepiphez, akkor az egész baromfiudvar végelgyengülésben hullana el.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.16. 05:46:55

@bobby.ewing: "...de adjunk már egy esélyt annak, hogy dani úriember..."

höhö :D Neked úgy tűnt, hogy az?. Amúgy sztm végtelen ciklusba estünk:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.16. 06:01:56

@Mók_Ica: "... plasztik nekem elég ridegnek és távolságtartónak tűnik..."

Úgyis mondhatnánk, hogy számító és sunyi. Hát igen. A szakma.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.16. 06:06:37

azt meg sem említitek, hogy a Belevalóban SixxFatter Ace of Spades kedvence volt a háttérzene?! hanyagok vagytok mind! :)

szőkekóla · https://www.youtube.com/watch?v=xKcbYUwmmlE 2014.12.16. 06:40:27

Ez a "nyolc napon túl gyógyuló" fejű kreálmány úgy megy, mintha feszt egy furik betont tolna. Fangli az egyik kezébe, kartecsni a másikba, mínusz a műtétek, és dicsak már itt is van Józsi a kűmírges. Az egész műsor az agykurkász szakma szent grálja, szerencsére.

Bujumburi 2014.12.16. 06:54:59

Nekem már nem olyan szórakoztató ez az extrém klikkesedés, ha Reni elhúz nem láttok rá esélyt, hogy spanoljon újra a csapat? Pl. egy Fanni-Ádám kavarás elképesztően muris lehetne. Kedves szerkesztők a mennyben! Biztos van erre valami jó kis játékötlet, hogy Fanni és Ádám közel kerüljenek egymáshoz.. :D Na, az poén lenne!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.16. 07:37:16

@Haplo: Mindkét elemzésed vonatkozásában 100% egyetértünk!!!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.16. 07:49:01

@Haplo: Újabb 100%-os egyetértést vélek felfedezni az értékítéletünkben.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.16. 08:36:20

@Haplo: A végkifejlet szempontjából ez sem lenne rossz, mert végkép teljes szövetségbe kovácsolná Edinát és Danit és az viszont egy stabil és erős páros lenne, mert párba kerülne a villa szive és stratégája!

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.16. 09:10:18

@Costanza:

"mindig mindent oda akarnak adni a kinzojuknak, es mindenaron szeretni oket"

igen, mondhatjuk, hogy a kiterjesztett Stocki esete... vagy mindenesetre rokon esemény...

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.16. 09:18:11

Odáig rendben vagy, hogy elmondják a táblánál, hogy kivel nem akarnak együtt lakni a villában és miért, mert ugye ez a feladat, de amikor ennél tovább mennek és tanácsokat kezdenek osztogatni és azon gúnyolódnak, hogy mit csináljanak ezen illetők a villán kívül, az viszont már visszás, meglehetős rossz fényt vet arra, aki mondja, messze túllövés a célon,

mondhatnám jellemhiba...

ebben a körben két ilyen személy volt, az egyik totálisan közömbös számomra, úgyhogy csak magán farigcsált egyet lefele, de a másiknál viszont azért gáz, mert egyébként a villa angyalának adja elő magát, és hát ilyen látványosan előadott rosszindulattal nem fogja tudni megtartani a jókislány szerepet...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.16. 09:22:42

Köszi Ay Mama... ! :)
Amúgy meg kabbe, tök kényelmetlenül érzem magam, mióta megemlítetted Maci 2015-ös erotikus naptárját.. :D

mézescsók 2014.12.16. 10:38:16

@Mók_Ica: Airedele terrier? Azok gyönyörűek! Olyanom még sosem volt, de a kutyások között, ahol sétálni szoktunk, van egy. (A városközponttól a kat. templomig minden kutyát személyesen ismerünk.)
@Falusi Liba: Eddig három kutyám volt, egyszerre voltak nálunk (van hely). A tacskó ment el a legelőbb 14 évesen, aztán volt egy foxi (az egyetlen csaj közülük, igazi csajos természettel - kedves, játékos, kiváncsi, irigy, trükkös kis ribanc), aki daganatos beteg lett (fogamzásgátlót kapott, hogy ne tüzeljen és állítólag ettől) és 12 évesen hunyt el. És végül Ő, gyönyörű rajzos és nagyon-nagyon okos, nyugodt teremtés (ovisok jártak hozzánk simogatni!), majdnem 16 évig élt. Most nincs senki. Majd idővel talán lesz(nek) másik(ok). Csakis menhelyről vagy gyepmestertől.
@bobby.ewing: Naaaaaaaaaa......haló poraiban ilyet még feltételezni is!!!
A macskák voltak a dörzsöltebbek. Alapból jól kijöttek a kutyákkal, ettek még egy tálból is, de ha rájuk jött, meg sem kottyant nekik, hogy az őrületbe kergessék az ebeket.

fofofo 2014.12.16. 11:18:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: hát először is szeretni kell, ha nagyon magasról lógatod a lábat, és néha dobálós :)
süti beállítások módosítása