Péntek van, az Etikai Bizottság ülésnapja. Dargay a fiával (!) várakozik, hogy bebocsátást nyerjen a sok okos elé és kimondasson végre, követett-e el etikai vétséget Abonyi Máté ügyében. Még akár az is előfordulhat, hogy eltiltják hivatásától. Szóval izgulunk ezerrel. Bálint is itt van, kedvesen int a terapeutának, itt az idő, járuljon a színük elé. A kisfiú közben kinn marad, a folyosón várja apját. Bence nem túl jó várakozó, meg valljuk meg, nem is igazán a 10 éves gyereknek való ez a hely, szóval nem bír megülni a seggén. Egészen az bizottsági irodáig merészkedik, sőt rajta is kapják, hogy leselkedik. Hogy mi zajlik a gittegylet ülésén, sem mi, sem a gyerek nem hallja. Nemsokára véget ér az egész, Dargay pókerarccal fagyizni hívja a gyereket….
Az intro után már Dargay lakásánál vagyunk, délután negyed 5 van, Ágnes ébreszti fel a meglehetősen kótyagos tekintetű férfit. András elaludt, amihez gondolom köze van annak a félüveg hiányzó vörösbornak ott az asztalon. A férfi zuhanyozni indul, közben kéri a nőt, várja meg amíg magához tér, mert bizony sietni kell valahová. Míg András zuhanyzik, Ágnes szétnéz a lakásban. Szinte hallom, hogy azon kattog – ez vajon azért ivott, mert győzött vagy mert kirúgták a picsába… Feltűnő azonban, hogy egy pohár áll csak az asztalon, bármi történt is, sem Judit, sem Annamari nem volt számára társaság a mai napra…
Végül Ágnes nem bírja tovább, túlkiabálja a zuhanyt… „Legalább azt áruld el, hogy ment!” Felmentettek, mondja a férfi. „Miért? Nem bíztál benne?”
A következő pillanatban már a kocsiban ülnek, a felmentettek-nembíztálbennem-deigen című játék ott folytatódik tovább. Amúgy nagyon kellene sietni, legalábbis Dargay nagyon siet valahová. Egy meccsre. Nyilván egyenlíteni akar: délelőtt Bence kísérte el őt, most ő akar nagyon odaérni a fiú teniszmeccsére. Veszekszenek egy sort azon, merre is kellene menni, Ágnes egy darabig erősködik a saját verziójáért, de rájön, hamarabb szabadul, ha enged. Legfeljebb arra kerülnek dugóba, amerre a férfi akar menni, itt neki maximum egyetérteni van joga. Mindenképp oda kell érni, mondja a férfi, életbevágó. Ágnes nem érti miért olyan fontos ez a meccs, nem egy sportlédi, köztünk szólva.
A városban lépésben haladtak, a rakparton, ahová Dargay kikönyörögte magukat, már úgy sem. Baleset történt, áll az egész kocsisor. IJ. Miután egyértelműen kiderül, hogy sehova sem fognak már odaérni, András nagy kínlódva felhívja a vótfeleségét és kéri, mentse ki Bencénél… Amikor a pár perces beszélgetés közben kiderül, hogy nem ma este 5kor, hanem szombaton lesz az a kurva meccs, Dargay sűrűn bocsánatot kér előbb Judittól, majd Ágnestől a hisztiért. Addigra talán kikeverednek a dugóból.
Most, hogy végre ezt tisztázták, a két pszichológus tovább agonizálhat az ülésen történteken. Ágnes nyit: hál istennek vége az etikai ügynek, lehet megnyugodni, faszság volt az egész, de arra nagyon is jó volt, hogy megzakkanjon Dargay erre a röpke 2 hónapra. De miért nem látja a férfin, hogy az elégedett lenne? Mintha semmit sem jelentene ez az ítélet a férfi számára. Ágnes jó pszichológus, tényleg nem sokat számít a dolog Andrásnak. Egyrészt, mert vicc volt az egész. Ő egy megböcsült tagja a pszichológus társadalomnak, aminek a legfőbb ismérve, hogy nem vájják ki egymás szemét, nem fogják kicsukni maguk közül, hiszen egy közülük. Tök mindegy mit követett el, megdugta Laurát vagy sem, lefolytatták az eljárásukat rutinból, és felmentették. Mintha még azt is sugallta volna az ülésen egyikük-másikuk, hogy egy-egy páciens megdugása csak izgisebbé teszi a terápiát, nem kell rajta fennakadni. Szóval az, hogy ezek, a számára nem épp releváns pöcsök felmentették, nem helyettesíti azt, hogy felmenti e saját magát. Ez pedig még mindig nem dőlt el.
Csalódottságot érzett, vezekelni akart vélt vagy valós bűneiért. Az elmúlt héten, minden nap, gondolatban elbúcsúzott pácienseitől - és most majdnem hogy csalódott, amiért folytatnia kell eddigi életét. Mert jó volt eljátszani a gondolattal, hogy az esetleges eltiltás lehetőséget biztosít számára egy teljesen új élet megkezdésére – immár nemcsak magánéleti vonalon (válás után, egyedül egy legénylakásban), hanem szakmai téren is. Lehetne favágó, bohóc, vadász, tehenész, feltaláló vagy sarkkutató. Elvégre van még 15-20 jó éve. De Ágnes hamar leoltja: az ilyen újéletkezdéshez nem túl jó ómen, hogy valami elől menekül (pszicho-szakma) és nem valami felé… Ha neki, Dargay Andrásnak gyerekkori álma lett volna sark-kutatni és eddig, mert volt egy kis ideje – illetve mert nem volt más választása, pszichológuskodott volna – most meg nekiindul megvalósítani vágyát – az úgy egész másképp festene. Nem lehet csak azért hajánál fogva előrángatni egy új életcélt, mert a régi épp problémás. Ebből semmi jó nem sülhet ki. Tessék a régit javítgatni, nem pedig eldobni. Dargay most fárasztónak látja hivatását: nehéz dolog „más átláthatatlan életében kutakodni, utakat keresni” - miközben a sajátja is elég kesze-kusza – teszem hozzá én. (Apropó! Mi a helyzet Annamarival? Nyilván nincsenek együtt, hisz akkor a kritikus helyzetben, a Bizottsági ülésen feltűnt volna, de nem is igen zakkant bele Dargay az esetleges szakításba, hisz még csak meg sem említette… )
Szegény Andrásnak komplett ember-undora van, sokkal vonzóbbak számára a fahasábok, mint a Ferencek és a Petrák. Asszem meg tudom érteni. De akkor is: nem lehet eldobni egy emberöltőnyi munkát, tapasztalatot egy-egy nehezebb 2 hónap után.
"Te most komolyan azt hiszed, hogy a te szakmád tévedés volt és valami helyett csináltad? Nem hiszem el!”
Csak akkor szabad feladni a régit, ha valami új ellenállhatatlanul vonz, nem pedig azért, mert rossz passzban vagyunk és menekülünk valami elől. Tessék elmenni szabadságra, úszni, futni, hegyetmászni és úgy igazán kikapcsolódni. Felöltődni. Ágnest tényleg komolyan idegesíteni kezdi a férfi hisztije, nem bír tovább a kocsiban várni. Félreáll az autóval és így lehetőségük van kiszállni egy kicsit.
A rakparton ücsörögve András végre elkezdi az Annamaris sztori fejleményeit taglalni: szakított a nővel, mondja. Amikor az a múlt hét péntekén nem volt hajlandó találkozni vele, sejtette, hogy baj van. Azért csak kivett egy szobát egy 8 csillagos hotelben, de amikor meglátta a megérkező nő arckifejezését, rögtön tudta, hogy itt szakítás lesz, nem lyánykérés. Ez egyszer nem hagyta cserben a pszicho-vénája, kimondta ő a búcsúszót a nő helyett, vagyis legalább a totális lebőgéstől megmenekült. Mindketten, ő is, Annamari is tudták, hogy a nő akarta a szakítást, de ez így volt egyszerűbb. Még így is kínos volt a férfinak, mert látta Annamari szemében a szánakozást.
Ágnes vigasztalni próbálja: tessék a szépre emlékezni, jó epizód volt ez a férfi számára. Nem az volt megírva a sors könyvében, hogy ő és Annamari holtodiglan, de azért jó volt neki a nővel, egy kicsit szeretve érezni magát nagy magányában… Ahogy Ágnes kimondja Annamari férjének a nevét, András számára egyértelművé válik, hogy a pszichológusnő jobban ismeri Annamari körülményeit, mint azt ő hitte… Talán a csaj szakítási szándékáról is tudott? Naná. De nem mondhatta, mert hát ugye azok a fránya szabályok. Ágnes teljes lénye azt a megkönnyebbülést sugározza, amit a nő most érezhet, mert végül is minden a lehető legjobban alakult. Lám, bekövetkezett a szakítás, de András képes a helyén kezelni a dógokat. Azért a férfi fejére kíváncsi lennék, amikor megtudná Annamari érveit és érzéseit, akár a 30 évvel korábbi, akár a jelenkor eseményeit illetően…. András is úgy érzi, kínos lenne a kapcsolatukat Annamari szemszögéből látni, inkább hallani sem akarja, ugorgyunk.
De András még tudja emelni a tétet: miután ilyen szépen megszabadultak egymástól Annamarival, felment a hotelszobába, egyedül. Eléggé maga alatt lehetett, még az öngyilkosság is megfordult a fejében. Na nem konkrétan az, hogy neki most onnan, a Körszálló tetejéről le kellene ugrani, hanem csak úgy általában „ilyenkor szoktak öngyilkosok lenni az emberek”. Annyira azért nem lehetett azonban zaklatott, mert nagy magányában szépen csendben elnyomta az álom… Ezen aztán jó kacag a két pszichomókus. Amíg a saját nyomorunkon ez ilyen szívből megy, addig nincs nagy baj – tartja a népi hiedelem.
András be is vallja: az Annamaris csalódás kb. a gittegylet felmentő ítéletével képvisel hasonló súlyt. Megkönnyebbülés hogy túl van rajtuk, lezárhatja őket.
Ennél sokkal fontosabb dolog bántja: a fiával való kapcsolata. Elmeséli Ágnesnek, hogy családilag, Bencével és Judittal mentek el a bizottsági ülésre (Judit ragaszkodott a család támogató jelenlétéhez). Aztán, ahogy az az egészségügyben dógozóknál lenni szokott, Juditot behívták a kórházban, a legrosszabbkor. Judit tehát elviharzott, Bence meg ott maradt. Dargay szembesült a fia aggódásával, valahol nagyon jó esett neki.
De ez a dolog még inkább kiélesíti saját lelkiismeret-furdalását, amit a fiával szemben érez. Mert úgy érzi, folyamatosan kudarcot vall, mint apa. Nem teniszmeccsre siettek ma, focimeccsre. A gyerek hetek óta csak alibiből cipeli magával a teniszütőt Apához, de már jó rég óta focizni jár és nem a királyi teniszre. Csak Apának nem merte ezt bevallani… Mert egyszer Dargay kinyilvánította, hogy a foci az agyhalottak játéka, bezzeg a tenisz… Nos: milyen apa ő, hogy ilyesmit nem mer neki elmondani az a gyerek? Ezért akart/akar mindenképp jelen lenni azon a meccsen. Mert ő nem akar ILYEN apa lenni. És mert ez fontos, fontosabb, mint Annamari és a gittegyelet, meg az egész pszichoszakma együttvéve. Ezért szeretem Dargay Andrást. Mert a végén mindig sikerül jól látnia a dolgokat és jól dönteni.
„A saját fiam nem mer előttem önmaga lenni." "De hát végül elmondta, nem?”
Hamar eljutnak a Dargay apák bűneihez. András nem akar olyan lenni, mint a legidősebb Dargay volt. És főleg nem akarja, hogy a fia olyan kapcsolatban legyen vele, mint ahogy ő volt Apukával. De Ágnes fölmenti:
„Próbálkozol, ez a lényeg. Még nem dőlt el semmi.”
Köszönöm egész évadnyi figyelmeteket. Drukkoljunk együtt a harmadik évadért. Viszlát.
Facebook kommentek