Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x27 - Smucigság és elkúrt munkaidő (18+)

2014. december 13. 09:33 - sixx

screen_shot_2014-12-13_at_6_54_47.png

A munkahét az, aminek nemcsak a villalakók, de én sem örülük különösebben, mert kicsit leül a cselekmény, habár a fogak fehérjének kivicsorgatása pont ilyenkor jön elő, például ki a pöcsöm gondolta volna, hogy Miss Kiskun akkora smucig, hogy egyetlen igazi harcostársát, mindég, minden körülmények között mellette kiálló 12kerületet sem támogatja akkor, amikor a budai úrifiú elpanaszolja neki, hogy bizony, egy büdös vasat nem kapott, mert annyira idétlen, hogy egy kibaszott seprűt sem tud összerakni? De minek írok ilyen hosszú mondatot erre? Perszehogy képregény jön.

page_1_1.jpg

page_2_2.jpg

page_3_2.jpg

12ker persze nem örül, hogy Muter ennyire smucig, és magának tartja meg a lovettát, miközben ő akkor is kiállt mellette, amikor első számú közellenségnek tartották, ezt elsírja a riportban, jaja, jaj, ez így igazságtalan, meg minden. Egy, tanulj meg egy olyan mozdulatsort, amit egy közepes képességű cerkófmajom hat perc alatt sajátít el, kettő, ne igyál, ha meló van. A hálóban Bojlinak és Batmannek panaszkodik, baszki, nem ad lóváét a muter, basztatok már ilyet? Nem basztak. Batman megjegyzi, hogy ő csak ötszázat keresett, de odaadná a felét. Mármint mondani mondja de nem adja, hadd jegyezzem meg gyorsan. Bojli óvatosabb, ő egy cigit akkor venne 12kernek, ha ötezret keresne, ezt gondolom azért lőtte be ennyire, mert úgysem jön össze.

dago.jpg

Kiss Kiskun érzi, hogy szar 12kernek, de ő üzletelni akar a héten. És fog is. Krajcárral. Amit összegyűjt. És kész.

Ez persze nem jön le jól a többieknél, de hát már csak egy nap van hátra a munkahétből, mi a faszra gyűjt Miss Kiskun? Basszájba is kinyitja a panaszládát, bazdmeg, vizet iszok! VIZET! Bojli kiosztja őket, kussoljatok már, faszom, tele vagytok lóvéval, és itt sírtok? Basszájba azzal védekezik, hogy úgyis össze fog törni valami a bótba’, azt meg neki kell kifizetnie. És akkor mi lesz? Tényleg, tragikus lenne. Jabba kihallgatja a beszélgetést, tök véletlenül persze, és viszi is a hírt a többieknek, vita van, pénzen. Érdekemberek, mondja Kazal, Plasztik meg közli, hogy ő minden fillérjét bedobja a közösbe, ha kell. A hálóban közben beköszönt a teljes apátia, hét idáig jutottunk? Pénz miatt veszekszünk? Kibaszott föníciaiak. Jó, ezt nem mondja egyik sem, ismert okokból. Kurva unalmas, ugorjunk.

okol.jpg

Este bulika, van kocsma, amit a villa két földes ura (Ádiná így mondja), azaz Miss Kiskun és Basszájba üzemeltet. A móka és kacagás elszabadul, ami Pöcök esetében szotyizást és a a másik tábor kutyázását jelenti, ez persze csak előjáték, mert később Komisz megint megpocsékolja majd. Erre a feladatra kérő azért van még, Bojli megjegyzi Basszájbának, hogy egyszer részegen nagyon megcsinálja kispöcköt, már ha bizsereg. Basszájba meg táncol vele, ha már ott van ami felkúrja Ádiná agyát, és Batmannek panaszkodik sírva. Hogy Basszájba nem őrá pusztul rá. Ez csak idő és alkohol kérdése, mint később kiderül, Basszájba a nyakába veszi Ádinát, és mint minden rendes ember, az egyik kezében a vasalóval kezd táncot járni a nappaliban, remélem, ebből divat lesz, és a bulinegyed szórakozóhelyein is megjelennek majd a vasalós-táncos hipszterek. Komisz a nyugiban megdugja Pöcköt, aki nagyon szereti, hogy nagy fasz jár ki-be a pinájában. Hát jó.

Másnap meló, kezdenek a seprűsök, így:

page_1.jpg

page_2.jpg

page_3.jpg

page_4.jpg

page_5.jpg

page_6.jpg

page_7.jpg

page_8.jpg

A seprűkészítő brigád mellett a többiek is melóztak, de sokkal unalmasabban, úgy nem annyira érdekes, hogy van fogalmuk arról, amit csinálnak. Jabba ellopja az összes sót, hogy majd eladja, ha kell, emiatt Ádinával összekap egy kicsit, de senki nem vesz tőle sót.

Macinak nem jött be a sóbiznisz. (Lilu)

Pöcök olyan tésztát gyúr, hogy beszarsz. Plasztik ártatlan iskoláslányra fazonírozza magát. Röné nem sokat beszél, hála a jó istennek. Batman megirigyli a szappankészítőket, mert nekik jobban megy a meló, mint neki a tésztagyúrás. Miss Kiskunt kikapcsolja a szappankészítés, mivel az a fiának is tetszene. Jön a főnök, Basszájba 6600 krajcárt keres a szappanokkal, Plasztik 9400-at, Miss Kiskun dettó. Ezeknek kurva sok pénzük van, Plasztik fel is töltődik ettől. Pöcök a tésztával 520-at keres, Röné asszem 200-at, Ádina 660-at. Batman tésztája értékelhetetlen, és emiatt sír a riportszobában. Kap 200 krajcárt, hideg vízre pont elég lesz, meg egy kis sóra, ha Jabba nagylelkű. Pöcök kiborul, és mostantól csak a mennyiségre megy rá, leszarja a minőséget. A főnök erre bekeményít, selejtet nem veszek át, szarok én a te fejedre.

Komisz elmeséli a főnöknek, hogy megdugta Pöcköt, reggel is, meg este is. Meló helyett, mármint. Nem is kap rendes fizetést érte. 12ker kap valamennyit azért a fosért, amit összegányolt, nem is értem, én nem adtam volna neki semmit. A feketeleves a végére maradt: villaadót kell fizetni, 15000 krajcárt. Összesen mármint. Röné lesz a szakszervezeti bizalmi, asszem tipikusan rá szabták ezt a feladatot. Az adótól mindenki kiborul, 12ker azonnal sztrájkot javasol, Komisz és Batman is csatlakozik hozzá, azaz a seprűbrigád. A tésztások munkabéremelést követelnek, a szappanosok nem akarnak sztrájkoni, mert ők jól keresnek. Azért azt soha nem gondoltam volna, hogy egy kvázi minitársadalomban a szappanfőzők állnak majd a tápláléklánc csúcsán. Vasárnap megint kiválasztás, juhé.

És a végére az egyik említett töcskölés, csak a miheztartás végett:

Címkék: 18+ vv7
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mirocska 2014.12.13. 09:40:43

A vasalónál már hangosan röhögtem! :-D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.13. 09:55:51

ezek a képregények frenetikusak. :D:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.13. 09:58:51

Nagyon jó poszt! :-D Hiába no, a mester az mester! :-)

tvbuzi 2014.12.13. 09:59:09

Miss Kiskunt azért szúrnám.
A neveket én is nehezen követem..

beacska 2014.12.13. 10:10:48

ki a rák Bojli és Batman?

Berborosz 2014.12.13. 10:14:40

@tvbuzi: @beacska: Nekem már fogalmam sincs, kikről van szó. De akkor se fogom azt a bizonyos "névszótár" lapot böngészgetni.

beacska 2014.12.13. 10:18:17

@VV Erőlegény: ugye nem mondjátok, h Robin=Batmen???? CSAK SZERETNE LENNI!!! :D

a Bojlira rá sem merek kérdezni....ez egy baromság

Conchobar 2014.12.13. 10:26:30

"Miss Kiskun akkora smucig, hogy egyetlen igazi harcostársát, mindég, minden körülmények között mellette kiálló 12kerületet sem támogatja akkor, amikor a budai úrifiú elpanaszolja neki, hogy bizony, egy büdös vasat nem kapott" - Szó ami szó, kissé fösvénnyé vált Zsuzsa és Laci, a fogukhoz verik a villakrajcárt, csak vizet hajlandók inni. Viszont arról szó nincsen, hogy ne lennének hajlandók az ételen és cigin kívül pénzt is adni a nélkülöző 'tettestársaik'-nak. Ádámot, Danit meg Edinát igazából a saját sikertelenségük, kiszolgáltatottságuk késztette a vitára Zsuzsával meg Lacival, nem pedig a vélt smucigság. No meg, zavarja őket az, hogy most Zsuzsa meg Laci kivételezett helyzetbe került velük szemben

Berborosz 2014.12.13. 10:29:18

Tetszik nekem, ahogy itt le vagyon modellezve a való világ.
Az elit, akik kevés munkával sok pénzt keresnek, a plebs, akik nyomorognak. Meg a munkanélküli, a "nehéz gazdasági helyzetre" tekintettel. És a Mindenható Főnök elleni lázadás. Ez ugyan kicsit torz, mert - úgy látszik - az elit is részt vesz benne, és a Főnök szervezi a szakszervezetet...

Bubba Rogowski 2014.12.13. 10:34:00

" Kibaszott föníciaiak. Jó, ezt nem mondja egyik sem, ismert okokból. "
Ezért vagy te a király, Sixx.

sixx · http://comment.blog.hu 2014.12.13. 10:34:05

Baszki, a Batman beazonositasa telleg akkora agytorna??? Eszem megall.

beacska 2014.12.13. 10:36:42

@sixx: nem, nem agytorna, hanem egy magas labda volt: Robin SOSEM lesz egyenlő Batmannel!!!!ez egy logikai nonszensz, lásd be ;)

beacska 2014.12.13. 10:38:04

@berber oroszlán: "és a Főnök szervezi a szakszervezetet" ez neked torz? szerinted melyik szakszervezet bólogat a K. minden balfaszságára??

egyemakisszíved 2014.12.13. 10:44:18

@berber oroszlán: De csak azért torzít, mert ez itt a VV, ahol senki nem mutathatja magát nagyon önzőnek, különben fújhatja a 12 milliót, a lakást, az autót. Így az elit is kénytelen csatlakozni a többséghez. Azért elég jó kis példázatot kaptunk, sikerült olyan mélyen igazságtalan világot létrehozni a pénzzel és a munkával, meg a főnöktől való függéssel, hogy a jelen körülmények között jóval többen voltak azok, akik a helyzetükkel elégedetlenek voltak és köztük jó néhánynak nem volt vesztenivalója, mert látta, hogy nem fog boldogulni. Meglátjuk, hogy sikerül-e létrehozni egy igazságos világot, és az milyen lesz. :)

Berborosz 2014.12.13. 10:46:14

@beacska: Igazad van. Csak véletlenül valami normális országra gondoltam...

Krétagarbó 2014.12.13. 10:49:02

@beacska: de amikor a csuklyáját a fejébe húzza, lássuk be, nagy a hasonlóság arcra.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.13. 10:50:05

@Conchobar: A két dolog természetesen okkal, vagy okvetlen, ok-okozati összefüggésben áll egymással, mert lehet, hogy a smucigság mindenekfelett nem jött volna ki ennyire pregnánsan, ha nem lett volna sikertelenség és kiszolgáltatottság a másik oldalon, viszont a fő konfliktust ott látom, hogy egy ilyen jelentéktelen és átmeneti ügyben, mint a villakrajcár gazdagság (melynek értelme a jövő héten valószínűleg végleg megszűnik), mennyire előjön a hangya és tücsök jellemvonás közötti különbség, illetve mennyire háttérbe szorul a bajtársiasság.

Krétagarbó 2014.12.13. 10:51:19

@beacska: szerintem jövő héten már vellahíradó is lesz:))

Baresz83 2014.12.13. 10:51:58

Ez a képregény feldobta a napomat, köszi! :)

Tök más: aki nézte az éjjeli online-t: amikor a Hallelujah-t énekelték, jól hallottam, hogy Ádiná tolta angolul????

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.13. 10:57:08

Amúgy kurvajók lettek a képregények. :D:D

Jozeph Pelikahn 2014.12.13. 10:57:19

@berber oroszlán: Igen, most gratula a szerkesztőknek, hogy ilyen szépen lemodellezték a mai magyar helyzetet, LézerJanival, munkabérből éhezőkkel, munkához nem jutókkal, értelmetlen szabályokkal és váratlan sarcokkal.

városi fiú 2014.12.13. 10:57:25

Mind a 120 villakrajcarom felteszem arra, hogy Maci a sodieta heten is hizni fog.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.13. 10:57:59

@VV Erőlegény: Sőt, jelenleg még a Robintól is távol áll a Sherwood karaktere , esetleg Robinka.

Krétagarbó 2014.12.13. 10:59:20

@városi fiú: annyi kenyértől? Hát hogy a francba ne???

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.13. 11:00:28

@Jozeph Pelikahn: Vajon a reklámkülönadóra lesz-e utalás... ? :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.13. 11:08:26

@VV Erőlegény: persze. Amikor majd azt kapják feladatba, hogy atomtámadás utáni túlélési játék van, tehát lekapcsolják a világitást, a fűtés és a melegvizet és mindent gyertyával, fáklyával meg az udvaron fával és gyufával kell megoldaniuk.
Majd bekergetnek néhány mókust, tyúkot, malacot, stb., hogy vadászhassanak is.
Aki túléli, bekerülhet a döntőbe.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.13. 11:10:03

Jól emlékszem, hogy tegnap az öfiben a nyugiszobában sirt valamelyik fiú? Ha igen, ki volt és miért sirt?

beacska 2014.12.13. 11:15:39

@Krétagarbó: Batmannek nincs csuklyája. Robin Hoodnak van. csak a pontosság kedvééert. Batman egy baromság...ráadásul több betűből is áll.

utálom ezeket a neveket.

malevil2050 2014.12.13. 11:26:34

A tolvajok fejedelme,meg robinka,ugyan már.......

beacska 2014.12.13. 11:37:02

@VV Erőlegény: miért, milyen Robin van még? jaaa, hogy Igy-jártam-anyátokkal-Robin....;)

Krétagarbó 2014.12.13. 11:50:19

@beacska: nem is azt írtam, hogy a csuklyájuk hasonló, hanem azt, hogy az arcuk. Amikor Robin a fejére húzza a csuklyát. (és csak az arca látszik, a haja és a fejformája nem.)

Krétagarbó 2014.12.13. 11:53:33

@Krétagarbó: olyan semmi sem látszik belőle:)

Krétagarbó 2014.12.13. 11:55:04

@Krétagarbó: aki tkp-en Dávid. (és ki a Góliát?)

csiberibe 2014.12.13. 11:55:30

@berber oroszlán: Az elit, akik kevés munkával sok pénzt keresnek, a plebs, akik nyomorognak.

Nem értek egyet veled...
A szappanosok megtehetnék, hogy csak annyit dolgoznak, amennyi elég a megélhetésükhöz, de nem teszik, csinálnak, amennyit tudnak a munkaidő alatt. A másik két banda meg tesz magasról az egészre, meg sem próbálják normálisan csinálni.

Conchobar 2014.12.13. 11:58:41

@VV Erőlegény: "mennyire előjön a hangya és tücsök jellemvonás közötti különbség, illetve mennyire háttérbe szorul a bajtársiasság" - Nem látom háttérbeszorulni a bajtársiasságot, hacsaknem Edina, Dani és Ádám részéről. Merthogy a követelőzés és a felesleges nyűgösködés háttérbe tudja szorítani a bajtársiasságot. Zsuzsa és Laci mindannyiuk számára biztosítja az élelmet és a cigit (Edinának egész dobozzal, Daninak beosztósan, 'fél dobozzal elég lesz holnapig'). Ha Laci meg Zsuzsa beéri vízzel, akkor érje már be Edina, Dani és Ádám is

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.13. 12:02:47

Ez kurva jó lett!

gyanítom sokkal jobb lett a hv, mint maga az adás volt :)

beacska 2014.12.13. 12:03:16

@Krétagarbó: oké-zsoké. nem boncolom tovább a témát, mert sixx besértődik, és kipenderít ;)

beacska 2014.12.13. 12:06:35

@Conchobar: egyetértek veled. annyit azért hozzá tennék, h megértem a tésztásokat, meg a seprűsöket. nagyon-nagyon reménytelen a helyzetük. a szappanosok meg annyit keresnek, h el sem tudják költeni. lehet tudni pölö, h Dórinak mire megy a 6000 krajcárja? mert Zsuról tudjuk...neki több éhes szájat kell betömnie

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2014.12.13. 12:14:40

@berber oroszlán: " Az elit, akik kevés munkával sok pénzt keresnek, "
Kevés munkával? A szappanosoknak ugyanannyi a munkaidejük (csak ők nem dugással ivással meg rinyával töltik)
Ami valódi különbség a készített termék. Ők olyasmit állítanak elő ami luxuscikk, ennek pedig nagyobb az ára, ezért vannak jobban megfizetve.

Na meg a mentalitás, hiába Dennis a seprűkirály, akinek jól ment és ezzel szépen keresett. De ő egy link alak, szart is bele másnap. Grat annak aki őt alkalmazná.

Tényleg jó ez a munkahét, hogy miket elő nem hoz kint és bent.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 12:16:30

Még mindig Fanny a kedvencem, hajrá kicsi lány! A lányok közül még Dóri is szimpatikus, meg Röné, Edina pedig érdekes módon beszél, szórakoztató a hangzása. A lányok közül gondolom Röné és Edina a gyengébb láncszem, persze sokféleképpen alakulhat a történet, de a papírforma szerint nekik van nagyobb sanszuk kiesni. Remélem Fanny nyeri meg, de akkor sem fogok búslakodni, ha Dóri, még akkor is, ha agyon van plasztikázva, de mégis szimpatikus a karaktere. Ebben a szériában nincs egy igazán átütő férfikarakter. Talán szándékosan, hogy végre lány nyerhessen? A Fiúk közül Robin és Dennis a legszimpatikusabb, vagyis én velük tudnék egy villában lakni. A Lacira időről időre rátörő rosszindulatú durvaszájúság nem teszi alkalmassá a nyerésre. Legalábbis nem örülnék, ha megnyerné. Hogy Zsu miért vállalta a villaszereplést? Számomra érthetetlen, hisz volt egy rendes állása, neki innen a villa csak lefele vezethet, kivéve, ha amúgy is karriert akart módosítani valami vetkőző show irányába.

rtl.hu/rtl2/valovilag/itt-a-bizonyitek-hogy-zsu-nem-hazudott-a-foglalkozasarol

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.13. 12:20:49

@FOGASFŰRÉSZ: jó, hogy minden nap leirod, hogy neked Fanni miért a legszimpatikusabb játékos. Ez tök jó, mert még a végén elfelejtjük. :D

malevil2050 2014.12.13. 12:23:08

@Krétagarbó: Itt igen,minden lehetséges,sőt még az is..

Aharon 2014.12.13. 12:24:43

A cerkófmajomnál is vinnyogtam, de ennél, e:

" Kibaszott föníciaiak. Jó, ezt nem mondja egyik sem, ismert okokból. "

hangosan felsírtam, aztán még sokszor...a vasalónál... a falepkénél... eddig talán ez volt a legjobb hogyvolt ebben a szériában :) respect Sixx :)

párnaevő 2014.12.13. 12:32:47

Azért mekkora gyíkok ezek a villalakók... Egy hetet kell dolgozniuk, és folyton csak picsognak, nem értem, hogy nem röhögik el magukat? Nem veszik észre, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy egyenlőtlenül kapják a pénzt? Mégis egymásnak esnek. Jó, hát biztos a való életben is így csinálnák, azért. Vérkomolyan veszik, tényleg röhejes. Megkapják a kaját és cigit a többet keresőktől, de mégis szúrja a szemüket, hogy van még ott pénz. Persze az adót jó lesz, ha befizetik helyettük, ugye. Komolyan, szörnyen hiányzik a szellemesség és lazaság, humortalan, IQ-gyenge banda.

párnaevő 2014.12.13. 12:33:17

ja és hát végre egy jól megírt poszt, kösz sixx :)

malevil2050 2014.12.13. 12:36:39

@párnaevő: Ne aggódj,nem csak ők veszik komolyan,nézz körül itt! Igazán aktuális lényin mondása ittene, mely így hangzik:olvasni,olvasni,olvasni.

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.13. 12:41:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én úgy röhögök:)
Idén korábban jött a karácsony:)
Sajnos pont nem érek rá mostanában, de remélem nem ijesztődik el, mert hát igazi oldschool vv HV feelingem van a jelenlététől:)

párnaevő 2014.12.13. 12:46:00

@malevil2050: a Malevil például egy nagyon jó könyv! :)

VVKnapné 2014.12.13. 12:46:07

@VV Erőlegény, @sixx: jaja! hiányzott a mester!

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.13. 12:48:41

Ja és nem tudom ki írta az előző posztban a pszichohistóriás kommentet, de szakadtam:)

mervinjminky (törölt) 2014.12.13. 12:49:57

@FOGASFŰRÉSZ: ha lány nyeri, akkor az edina lesz, ha fiú khm, akkor is edina :))

malevil2050 2014.12.13. 12:51:33

@párnaevő: Ezzel csak egyetérteni tudok.

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.13. 12:51:37

@párnaevő: egyetértek:) Merle mindig is az egyik kedvenc nálam is, bár én a Francia história sorozatát szeriztem tőle igazán.

VVKnapné 2014.12.13. 12:53:00

@FOGASFŰRÉSZ: fanni??? miért? hoooogy? kicsi lány? ő a legnagyobb ordas! és sztem Edina egyáltalán nem gyenge. Hidd el, a nézők szeretik a szegény legény/lány-szerencsét próbál a fővárosban sztorikat! Tavaly Krisztiánt is ajnározták, csak a köpködös balhé után ábrándultak ki belőle :)
De mondjuk majd kiderül, mert sztem holnap edinát választják ki...vagy renit?

Conchobar 2014.12.13. 12:53:47

"Komisz elmeséli a főnöknek, hogy megdugta Pöcköt, reggel is, meg este is." - A reggeli akció arra enged következtetni, hogy Dennis elég sokat csinálhatta már guminővel. Vagy halottal

Krétagarbó 2014.12.13. 13:02:15

@VVKnapné: Traki már a böllérkéses ámokfutása után vesztett az imidzséből sokat.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.13. 13:02:30

Fannika azért nem ennyire cuki, mint a fogas írja?

Krétagarbó 2014.12.13. 13:02:56

@Conchobar: Lehet, hogy ő a Patológ, nem is Vikácsú? :)

Conchobar 2014.12.13. 13:08:23

@Krétagarbó: "Lehet, hogy ő a Patológ, nem is Vikácsú?" - Bennem szörnyűbb gyanú támadt. Lehet, hogy a Dennis gyakorlott dzsináztató

malevil2050 2014.12.13. 13:09:14

@Krétagarbó: Egy fontos rész kimaradt, a kinek " mindkettő" , ma már kérem,uttyanmáááá..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.13. 13:18:27

Most nemazér' de minek van kitakarva a "kexvidejó"?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.13. 13:20:38

@párnaevő: Ja, ahelyett, hogy szépen kiszednék közösen a boltból ami kell, azt csá! :-)

ő-szinte 2014.12.13. 13:21:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mondjuk az én memoárommal nem is baj, hogy körfűrész elmondja ki a legszimpibb és kinek kell megnyernie :DDDDD
(basszameg, mondd, hogy jól írtam a nevét ;DDDDDDDDDDDDDDDD )

kamilla123 2014.12.13. 13:26:32

@sixx: ez fantasztikus volt!!! köszi!! :-))

ő-szinte 2014.12.13. 13:26:45

@Majom1Parádé: mert különben látnád, hogy kurvára nem történik semmi olyan amit ki kéne takarni ;-)))

Krétagarbó 2014.12.13. 13:29:48

@foxwiththegloves: azt én is. bár sosem érek a végére, mindig belekezdek valahol, valamelyik részbe.
A két nap az élet c. könyve is nagyon jó.

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.13. 13:37:38

@Krétagarbó: én is így vagyok kb:) az új részre mindig teljesen elfelejtettem, h mi történt az előzőben:) az utolsó részeket még nem is olvastam még el, mert már annyira elvesztem a sztoriban.
a 2 nap az élet is jó, a Malevil, a Védett férfiak még

malevil2050 2014.12.13. 13:38:32

Mennyi művelt emberke kéremszépen,és ezt műbalhét nézzük,nem semmi ez azannyát.

csincsilla72 2014.12.13. 13:39:22

Jó a poszt, köszi!:-)
Azért nem semmi, hogy micsoda picsogás megy ezen a héten odabenn. Bakker, egy hét az egész. Ennyi időre kell átmenetileg megválni a luxustól. Senki nem fog belehalni, ha nincs cigi, pia, kóla, csoki, ha csapvízen és parizeres kenyéren kell élni. Ez a hét pont arra lenne jó, hogy megmutassák, mennyire jófejek. Aki szarul keres, az legyen beosztó és ne követelőzzön, főleg ne a dohányért, akit jól megfizetnek, az használja fel a jövedelmét a társadalmi kapcsolatainak építésére, és a nagyérdemű jóindulatának kiérdemlésére, de a többiek bactatása nélkül.
Ez itt most baromira nem a való világ. Itt nincs mire spórolni, a legnagyobb érték a pozitív megítélés és a jó kapcsolatok.
Ehhh, hülyék ezek hozzá.

Krétagarbó 2014.12.13. 13:42:59

@foxwiththegloves: dettó, én is az 5-6. rész környékén leragadtam. De most lehet, hogy előszedem, és elolvasom.

Krétagarbó 2014.12.13. 13:44:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mert nem keresett egy vasat sem, pedig ugyanúgy végiggályázza a munkaidőt. Gondolom az igazságtalanság fájt neki, azért én is sírva fakadtam gyerekkoromban. (Ma már ütök:)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.13. 13:47:20

Fannika azért nem ennyire cuki, mint a fogas írja...

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.13. 13:48:12

@VVKnapné:

Edina ott lesz a 3-ba a végén, a retek ribik meg szépen potyognak kifelé.
Maci is egy kis geci lett, Dávidot is kb annyit látni mint Locknessben a Szörnyet, BasszájbaLaci is húz majd egy olyat amitől kinyílik a nézők zsebében a machete, Dany-Robinhood-Edina a végső tippem.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 13:50:12

A ruppótlan cerkófmajom, a maga csattogó, tologatós falepkéjével nagyot szólt :)
"ismert okokból" :D

Komisz szerintem azért készíti ilyen stöncire a virgácsokat, tömködi szogalmasan a rőzséjét mert lelki szemeivel már látja ahogy Miss K. meglovagol egyet és meg sem áll vele Kiskuntörökverő-alsóig.(Ahol már nem is lesz meg a Röné által olyannyira irigyelt bemondónői állása a helyi tévénél :S)
12Ker is megemberelhetné magát!
Neki Röné alá kellene pakolnia egy életerős seprűt, hadd repüljön ő is! - A Kiskun TV-hez állásiterjúra.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.13. 13:54:47

@FOGASFŰRÉSZ:

Fannika és Dóri cuki ???
Te most direktbe trollkodsz ?
Pont ez a két punetti az aki téged zokszó nélkül homlokon csulázna, aztán elvonulna mint egy díva.
Szoli és smink nélkül meg van lőve a Fannikád, ha lenne egy gyűjtés a szegény sorsú gyerekek számára akkor arra a hétre az RTL helyében elbújtatnám ezt a nőt egy alibi vírusos betegség okán, mert ha egyszer is megszólalna ez a fényevő akkor dőlne ott minden :)

Krétagarbó 2014.12.13. 13:56:33

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Talán Dávid azért tűnt el mert kiesett? :)

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 13:57:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Azért mert férfi létére nagyon nehezen megy neki a munka és anyagilag kiszolgáltatott.
(Inkább csak pityergett)
Szerintem mi sem nagyon vírítanánk mint tésztakészítők.Szegény gyerek nagyon komolyan veszi.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.13. 13:58:05

@Krétagarbó:

Akkor Ádámnak hívják a láthatatlan csávót a seprűkészítők csoportjában ??
Keveremaneveket.

Krétagarbó 2014.12.13. 14:01:02

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Igen, Ádámnak. Sztem ő és Röné hamarosan búcsút vesznek a villától. Nem is értem, mit láttak bennük a castingos "szakemberek".

kamilla123 2014.12.13. 14:01:32

@VV Erőlegény: még az előző posztos hozzászólásodhoz:

igen, ha Zsu helyében lennék, sztem én is a fizetésem felét kapásból odaadtam volna csuklás nélkül Daninak, egyrészt mert a legjobb barátom bent, másrészt meg ezzel kábé meg is köszöntem volna neki az eddigi támogatást. Csak tényleg nem tudom, hogy mi a pontos szitu, mert sztem nem véletlenül olyan sóher Laci és Zsu,h még maguknak sem vesznek semmit. Sztem ez a boltosság valahogy nem olyan jó biznisz, de nem ismerem a szabályokat pontosan.
Dani egyszerűen fantasztikus ezzel a seprűs sztorival, én már harmadik napja az összefoglalón hangosan röhögök rajta, annyira cukin szarakodik a seprűkkel.
Tegnap néztem az éjszakait, amúgy csak az öfiket, szóval lehet,h azért maradt ki nekem, de én egy pillanatnyi flörtölést sem véltem felfedezni Ksikun és Laci között. Sztem simán bizniszelnek, és jóban lettek.
Sztem Laci kifejezetten elkezdett komolyan érezni Edina iránt. Ez most még csak barátság, de akár komolyabb is lehetett volna (talán lehetne is), de Edinka teljesen elbassza a dolgokat, provokálja hülyeségekkel a pasit, mint egy ötéves, aztán meg ha LAcinak eldurran az agya, akkor szegény ártatlan leánykát adja elő.
Az sem tetszik, hogy Kiskun mindig kiáll Edinkáért, most is az éjszakaiban, amikor Lacival vitázott, de ez fordítva nem szokott előfordulni, sőt Edinka fúrja Daninál Zsu-t.
Nekem alapvetően Dani a kedvencem, remélem, hogy ő nyeri meg, de amióta Kiskun visszajött, nekem szimpatikusabb, mint előtte volt, Edina viszont lejtmenetben van erősen.

kamilla123 2014.12.13. 14:06:15

@Krétagarbó: sztem Ádámot bent is gyengének látják. Nem véletlen, hogy tegnap Fannika azt mondta, hogy kiviszi. Erre Denisz gyorsan rávágta, hogy nehogy nő vigye ki, majd ő kiviszi, Fanni meg vigye ki Zsu-t. A lovag :-)) Előző nap meg Macira akarta rásózni Zsu-t ("ez a Te harcod"). Szóval ha ennyien versengenek azért, h Ádámot vigyék ki, akkor valszeg bent is gyengének tartják. Szóval ha rápakolják Rönére a jeleket, Fanniék meg fogják győzni, h Ádámot vigye ki, és sztem kint is hagyja. Ádámnak max akkor van esélye, ha elkezd nyomulni Fannikánál.

csincsilla72 2014.12.13. 14:12:02

@kamilla123: "Fanni vigye ki Zsut":-)
Na ja. A csajt, a 73%-kal visszajött. Maximum Kazal is elvérzik, no és? Fő, hogy Deniszkének ne legyen vele gondja. Igazi lovag.

Krétagarbó 2014.12.13. 14:18:43

@kamilla123: nem vagyok benne biztos, hogy Reni kint hagyná Ádámot, bár mindkettő elég vérszegény. Reni annyival gázabb, hogy rosszindulatú, emiatt egy Reni-Ádám párbaj esetén Ádámra voksolnék.
Komisz: nekem nagyon ellenszenves, semmi eredeti nincs abban a fickóban, szánalmas, ahogyan AU-t próbálja majmolni a riportszobás interjúiban is. Emellett a szövetségeseit is bármikor hátbaszúrná, ez már több elszólásából is kiviláglott, kíváncsi vagyok, a "barátai" mikor fedezik fel ezt benne.

beacska 2014.12.13. 14:24:30

vki mesélje már el pls., h Maci miért fúj annyira Zsúra? én nem láttam semmit.

kamilla123 2014.12.13. 14:28:25

@Krétagarbó: igen, Ádám úgy uncsi, hogy szimpatikus srác alapvetően, Reni meg egy rosszindulatú valakit és még uncsi is. Csak mivel egyelőre úgy tűnik, hogy a műsor szempontjából (Reni és Kazal, a két gonosz :-) Reni még mindig érdekesebb, mint Ádám, ezért a szerkik tuti őt fogják nyomni. Ezért is írtam, hogy akkor van esélye, ha elkezd nyomulni Kazalnál, mert a szerkik sztem pezsgőt bontanának, ha Ádám meg tudná dugni Kazalt, És akkor persze mindent megtennének, hogy srácot nyomják Reni ellenében. De alapvetően persze, én is szeretném, ha Reni koppanna.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 14:30:11

@kamilla123:
"Erre Denisz gyorsan rávágta, hogy nehogy nő vigye ki, majd ő kiviszi, Fanni meg vigye ki Zsu-t. A lovag :-)) "

Igen, igen a lovag....
Ne, felejtsük el az antréját, amikor ország-világ előtt - előre megfontolt szándákkal és különös kegyetlenséggel - szénné égette szerencsétlen barátnőjét!Egészen a vella kapujáig az orránál fogva vezetve őt.
A gyengécske Au2 fílingel és a fekete lyuk karbantartásával sokáig ellavírozhat majd, de remélem a nézők a végéig sem felejtik el milyen is valójában ez a mi kis - idézőjeles - lovagunk!

kamilla123 2014.12.13. 14:30:59

@kamilla123: és abból tényleg egy érdekes szitu jönne ki, hogy Denisz hogy reagálna Kazal "félrelépésére". Kár, hogy Ádám ilyen konfliktuskerülő, jó lenne, ha egy buliban rányomulna Kazalra. Erre mondjuk a szerkik is ráerősíthetnének (innen üzenem :-). Pl egy közös vacsival vagy valami..

csincsilla72 2014.12.13. 14:32:31

@kamilla123: Reni koppanni fog. Ha bejön Laci húzása, akkor Reni biztos párbajozni fog, ő pedig Robint vagy Ádámot fogja kivinni. Nem hiszem, hogy Danival vagy Edinával bepróbálkozik, nem tudják, hogy az a 73% kire is értendő még Zsuzsán kívül, de kettejükre igen sanszosnak érezhető. Viszont Reninél Robin is, Ádám is szimpatikusabb. Reni kalap alá vehető Viktóriával, nem hinném, hogy bárkivel szemben lenne esélyük.

Krétagarbó 2014.12.13. 14:34:43

@beacska: Hát ezt csak Jabba tudja. Sztem benne ragadt a múltheti fílingben. Tehát csak, mert és azért.

ő-szinte 2014.12.13. 14:38:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mert béna a tésztázáshoz (bár sztem a seprűzéshez is az lenne :DDDDDDDDDDDDDDDD max a szappanozás menne Robinának ;-DDDDDDDDDDDD ) és ajjaj,milyen szerencsétlen is ő és ez olyan megalázó vagy mi
az, hogy emiatt sír, ahelyett hogy tenne vmit az nem
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ennyi

kamilla123 2014.12.13. 14:47:47

@csincsilla72: én annak örülnék a legjobban, ha Edinkát vinné, mert megnézném, hogy hogy vitatkoznak a csajok, és úgyis Edina jönne vissza. Egy Ádám párbajon valszeg elaludnék. Ráadásul arra is kíváncsi lennék, h Edinának mekkora a támogatottsága.

ő-szinte 2014.12.13. 14:51:04

@csincsilla72: sztem röné simán választaná ádinát párbajozni

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 14:52:09

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

Hol írtam azt, hogy Fanny vagy Dóri cuki? megmondom: sehol. Alapjáraton nincs benne a szótáramban a kifejezés.

De zsigeri alapon bírom őket, ha tudnék szavazni, akkor Fannyra szavaznék, számomra egy vadonatúj karakter ebben a hemiszférában, ezen a hosszúsági fokon, de most egyelőre megelégszem a véleményem megosztásával.

@VVKnapné:

Félreértesz, én bírom Edinát, írtam is, hogy külön élvezem az ízes beszédjét, megvan neki a magához való bája és esze, még akkor is, ha a lexikális egyelőre tudása kicsi, na de még fiatal, és a többiek se észkombájnok, Danit meg hát direkt azért tették be, hogy legyen legalább egy aki a latin közmondásokat is ismeri. (Viszont Dani meg nem életokos, kiválasztott egy nőt, aki már az első nap értésére adta, hogy taszítja az érintése, de ezt nem képes tudomásul venni. Váltania kéne valakire, aki tudná értékelni a közeledését, pl. Edina? Hát az pech, hogyha Edina nem jön be neki, de praktikusnak praktikus volna.)

De még se gondolom, hogy Edina meg tudná nyerni, örülök, mint egy új színfoltnak és igaz, hogy most ő képviseli az " istenadta népet", ahogy az előzőekben Iza fiúja, Krisztián. De haladjunk: Edina eszes és fejlődőképes, a legjobbakat kívánom neki az életben, remélem ez a szereplése tényleg segíteni fogja őt az útján, és például tényleg tovább fog tanulni, megérdemelné, hogy valaki fizesse neki a tanulmányait. Pl. kaphatna egy ilyen különdíjat, anybody?

Remélem, egyesek itt nem fogják villává alakítani ezt a beszélgetős helyet az állandó személyeskedéssel, mert akkor nem lesz kedvem sokat ide járni. Viszont minden higgadt, személyeskedés nélküli eszmecserében benne vagyok.

Köszönöm, hogy meg(hallgattatok)olvastatok.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 14:55:41

@Krétagarbó:
Lacit az öribarit már hátbaszúrta.Ráadásul azzal a szöveggel, hogy csúnyán beszélt Dórival és ő nem tűrheti ha így bánnak egy nővel :D
Amit mástól még el is lehetne fogadni magyarázatként, de Komisztól csak fals kihátrálás volt a kényelmetlenné vált haver mellől.

csincsilla72 2014.12.13. 14:56:09

@kamilla123: @ő-szinte: Lehet, hogy bevállalja Edinát. Vikacsu meglepődött Edina népszerűségén, a csajt valszeg erőtlennek gondolják. Renáta nem tud olyat mutatni vagy mondani, amivel akár egyetlen percig is előzné Edinát. Viszont hallgathatnánk a kurvaanyázást még egy darabig.

Krétagarbó 2014.12.13. 14:58:52

@FOGASFŰRÉSZ: És Fannika melyik hemiszféra melyik hosszúsági fokán nem vadonatúj?

ő-szinte 2014.12.13. 14:59:12

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: ne vedd zokon, komiszfűrész csak megdolgozik a pénzéért ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.13. 15:00:50

@Csókolom nagymama,bukta van?: Így van. Pedig Laci körökkel érdekesebb, jobb karakter, mint ő. Kíváncsi vagyok, Maci háta mögül mikor hátrál ki, ők akkor lettek jóban, amikor Maci jobban nyomta a sóóót.

Krétagarbó 2014.12.13. 15:03:32

@ő-szinte: nem veszi az ember zokon sztem, csak hát a való életben is jobban kedveljük azt, aki egyenes. És ez nem azt jelenti, hogy nem játszhat, vagy nem taktikázhat (húúú, leírtam...), de azt is lehet szerethetően tenni, és lehet úgy is, hogy a gyomrod kifordul az embertől.

Misi56 2014.12.13. 15:06:07

Ez nekem már túl trágár! Élvezhetetlen, mert a tavalyi viccessége eltűnt,csak a trágárság erősödött. Kár érte!!! Akkor jól szórakoztam, most meg? ÉLVEZHETETLEN........

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 15:07:27

@Krétagarbó:
"Kíváncsi vagyok, Maci háta mögül mikor hátrál ki, ők akkor lettek jóban, amikor Maci jobban nyomta a sóóót."

Pontosan.

És már kilátásba is helyezte a Maci mögöli kihátrálást is, amikor a nézői levelekből az jött le neki, hogy a nagy medve nem is olyan népszerű kint.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 15:08:14

@Krétagarbó:

Szerinted ő mindenütt egy új karakter? az egész földgolyón? Lehet, de ezt igazán nem tudhatom, itt és most mindenesetre új, úgy érzem áttört egy falat, nekem ő az első, aki azt üzeni, hogy egy csajnak sem degradáló szexuális életet élni, hanem normális. Eddig azt volt, hogy a fiúk piros pontot kaptak, ha sikerült megszerezniük egy nőt, a nő viszont a bukott nők közé csúszott. Én úgy látom, hogy Fanny az a női karakter, aki túllépett ezen ( a tegnapi kocsmán) és annyira magától értetődően élvezi az érzéki örömöket, mint egy fiú, anélkül, hogy a lecsúszás esélye fennforogna, magától értetődően egyenjogúnak állítja magát a szexben és úgy általában az életben.

@ő-szinte:

Milyen pénzért? amit te fizetsz majd nekem? Örömmel veszem! Mikor kezded a fizetést?

Szép hétvégét neked is!

kamilla123 2014.12.13. 15:08:39

@Krétagarbó: hát már most kihátrál sztem Azzal hogy rá akarja sózni a Zsu párbajt, meg hogy most is Macinak nincs pénze, ő meg inkább Fannikára költi.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 15:11:28

@Krétagarbó:
"Kíváncsi vagyok, Maci háta mögül mikor hátrál ki, ők akkor lettek jóban, amikor Maci jobban nyomta a sóóót. "

Pontosan.

És már kilátásba is helyezte a Maci mögüli kihátrálást amikor pár nézői levélből az jött le neki, hogy a nagy medve nem biztos, hogy olyan népszerű kint is.

semmiextra 2014.12.13. 15:14:10

Kimondhatjuk nyugodtan! Az RTL már a VV is a magyar nép oktatására fordítja...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.13. 15:14:48

@foxwiththegloves: nem is kicsit, keveset tölt be, már engem is szelektál.

malevil2050 2014.12.13. 15:16:42

@FOGASFŰRÉSZ: Én aztat javaslom,laziccsá egy kicsit! Ne olyan tudfurmányos egytemi szinten add elő a dógokat,Egy kis barmságot vigyé bele,monnyuk így,nekem szimpi ez a fáncsi lyány,mert jól álljka lökethosszokat és teccik a karaktere.Minnyá másképpen fog hangzani és akkor még az is elképzelhető h a fehér is fekete lesz.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 15:17:05

@Krétagarbó:
Nem tudom, hogy sikerült 2x írnom, de összejött :)

Azt, hogy figyelni fog rá.
Ő is érzi, hogy valamit sumákol.
Van terve a haverkodásukkal, azért csinálja de résen lesz.
Ilyesmiket.
Az biztos, hogy résen van :D

Krétagarbó 2014.12.13. 15:19:50

@FOGASFŰRÉSZ: Nem, én nem állítottam Fanniról, hogy vadonatúj lenne, és azt sem, hogy nem. Én téged kérdezlek, hogy hol nem lenne vadonatúj szted, mivel azt írtad, hogy ezen a földtekén és hosszúsági fokon még új. Ebből arra következtettem, hogy te már birtokában vagy annak az információnak, amelynek én még nem, ti. Fannikák már léteznek máshol, csak nem ezen hemiszféra hosszúsági fokán. Szerettem volna, ha megosztod velem is ezt az információt.

Fannika mint egy új szexuális forradalom kirobbantója: hát fene tudja. Én nem érzem annyira elnyomottnak magam nőként szexuális téren, de biztos szerencsés vagyok. Hogy Fannika pedig hozza a "dugunk fűvel-fával, nagy farokkal okkal-okvetlenül gumival de inkább gumi nélkül" attitűdöt, annyira nem érzem áldásosnak, de biztos én vagyok túl maradi bizonyos dolgokban.

Exike 2014.12.13. 15:24:03

Szerintem egyáltalán nem unalmas ez a munkahét, de csalódtam a szereplőkben.
Nem kéne túl nagy ész hozzá, h észrevegyék, direkt úgy lettek összeválogatva a munkák, h nagy különbségek legyenek a fizetésekben. De nem, ők meg vannak róla győződve, h a szappankészítők azért keresnek annyit, mert ügyesek, és a tésztakészítők azért nyomorognak, mert hülyék. A Főnök is ezt erősíti bennük.
És innentől kezdve nem tetszik nekem Zsu, Laci és Dóri viselkedése, mert nem azért keresnek ők jól, mert annyival jobbak, hanem mert a szerkesztők őket választották a héten a kiváltságosok táborába. Nem szabadna így visszaélniük a helyzetükkel és a többiek orra alá dörgölni h ők tartják el őket. De le se esik nekik h nem erről van szó.

Az meg, h ki hogy áll a munkához, részletkérdés, Dennis a seprűnél pl ügyes, de hatnál többet nem tud megcsinálni két óra alatt (3000 krajcár), és ugye fél kiló lisztből dolgoznak a tésztakészítők, ha 200 krajcárt kapnak 10 dkg-ért, azzal kétezret (se) lehet keresni egy műszak alatt.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 15:24:13

@semmiextra:
Lehet, hogy retekklub fóbiám és paranoiám is van egyszerre, de én az első ingázásnál is éltem a gyanúperrel, hogy a délelőttönként nyomott, lehúzós, jósnős, pénzbevonzós, trágya műsoruk reklámozását is bele akarják csempészni a vellaéletbe.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 15:27:02

@Krétagarbó:
Ja, de a godzilla fajsúlyosabb mint a gazdája :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.13. 15:34:43

@FOGASFŰRÉSZ:
Cukinak ,vagy kicsi lánynak hívod ,édes mindegy, úgy káromkodik mint egy kamionsofőr, akkora ordas ez a kicsi lány ,hogy kétpofára rágná a rudit egy kis szoliért.
Dóri is kicsi lány, piásan úgy lesmárolt mindenkit nemre ,hovatartozásra való tekintet nélkül, hogy ő volt maga a megtestesült hepatitis C, szájról szájra vitte a cuccost.
Edina a kicsi lány, őt szeresd cseszed, ő az egyszerű erdélyi paraszt lány akinek még agya is van, és tényleg teljesülne az álma ha megnyerné a vv-t.

@ő-szinte:
Feltűnt hogy komisz a riport szobában teljesen máshogy viselkedik , mint a villa társak közt ?
Annyira Auréliósan tolja, hogy szerintem otthon ezt még gyakorolta is a tükörben, szánom az ilyet. :hanyas
Reszelgesse a fényevőt, ezzel csak gyengíti.

ő-szinte 2014.12.13. 15:42:48

@Krétagarbó: viszont nem lesz HPV-d ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 15:44:03

@Exike:
PVC-nek szerintem igazi sikerélménye van mert számára az derült ki a szappanozásból, hogy tud munkával is pénzt keresni.Ez rá az újdonság erejével hat és őszintén örül neki.
Nálam előbbre lépett a villanegra sorban mert nem sóher és egyéb kis pozitívumokat is felfedezni vélek nála az utóbbi időben.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 15:47:05

robinkám, egyem meg :) ha egyszer kiszabadul, esküszöm a nevemre veszem :))

kamilla123 2014.12.13. 15:48:22

@Csókolom nagymama,bukta van?: bocs, de honnan tudod, h nem sóher? én nem láttam, h pénzt adott volna vkinek. Azt mondta ugyan ,h ő adna, ha kellene, de ha annyira nagylelkű lenne, akkor nem kellene Macinak a sót árulnia.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 15:49:10

@FOGASFŰRÉSZ: tégedet én nattyon bírlak, el ne merjél tűnni!!!! :)

Krétagarbó 2014.12.13. 15:49:53

@Csókolom nagymama,bukta van?: azért én azon jót röhögtem, amikor mondta a munkahét kezdetén, hogy pont most menstuál, hogy fog így dolgozni????:))))

kamilla123 2014.12.13. 15:50:55

@kamilla123: ráadásul Robin elvileg jóban van Dórikával, mégis Zsu-éktól kuncsorog pénzért. Ez is azt mutatja, h Dórika nem ad neki

Krétagarbó 2014.12.13. 15:50:57

@ő-szinte: Ja, lehet, Fannika arra gyúr?

ő-szinte 2014.12.13. 15:53:40

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: ott jobban előjön, hogy ő nem egy szent igazándiból de nekem nincs hasonlóság au-val :-O
nekem inkább van néha pici alekosz fílingem
mindenszereplő karakterét még nem sikerült beazonosítanom
egyelőre azt látom, hogy:
komisz -alek
dóri-szandika
pecek- éva
laci- béci
zsu- anikó
robin/ádám- tuja
maci??? :-O
dani? :-O
reni? :-O
ádina? :-O

nyilván egyes karakterek között csak némi másoknál több hasonlóság fedezhető fel
mind külsőségekben, mind személyiségjegyekben

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 15:55:48

@kamilla123:
Nem tudom, nekem valamiért ez jött le.
Jabbát meg lehet, hogy ő is jó helyen látja a sóhivatalban.

ő-szinte 2014.12.13. 15:57:02

@Krétagarbó: @aggyistenbrittudós: jó, hát ő még a pornós munkához volt szokva :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Caryon 2014.12.13. 15:59:19

@ő-szinte: "sztem röné simán választaná ádinát párbajozni"

Szerintem is. Azt már tudjuk, hogy Röné mennyire öntelt, és mennyire túl értékeli magát, Fannyval egyetemben.

ő-szinte 2014.12.13. 16:01:46

@Csókolom nagymama,bukta van?: igen, ezt én is így látom :-)
@aggyistenbrittudós: aszittem a szádra ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
@kamilla123: mondta macinak, hogy ő vesz neki kaját meg mindent, maci meg hárított

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 16:02:13

@kamilla123:
Ebben viszont tényleg lehet valami.Legalább Robint megkínálhatta volna néhány ezressel.
Lehet, hogy benéztem?

ő-szinte 2014.12.13. 16:04:13

@kamilla123: sztem nem is kért robin dóritól
mióta a "másik" csapat tagja lett azóta sztem nem gondolja azt, hogy dóri adna neki
pedig lehet, hogy adna, ki tudja

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 16:04:20

@ő-szinte: akartam írni, de átgondoltam, mert az túl direkt lett volna :))))
(most rosszallóan forgatom a szememet) :)

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 16:04:49

@ő-szinte:
"mondta macinak, hogy ő vesz neki kaját meg mindent, maci meg hárított"
Ilyesmire gondoltam Maci ügyben.
Maci most csóringert akar alakítani.
Ennyike (by Patológ)

ő-szinte 2014.12.13. 16:05:22

@Caryon: igen, de majd koppan :-)

Krétagarbó 2014.12.13. 16:06:05

@ő-szinte: majd nézd meg egy riportszobás jelenetnél, hogy pont olyan elnyújtottan próbál beszélni, ahogy Aurélio. Nagyon próbálja smittelni ebben.

ő-szinte 2014.12.13. 16:06:25

@Csókolom nagymama,bukta van?: jahh, beköltözött a mártírok útttyára ;-DDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.13. 16:07:49

@Krétagarbó: nekem ez így alapból nem jön le, nem látom a hasonlóságot
de ha sokat nézem még Donald kacsa is lehet, szal ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 16:12:25

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

"Edina a kicsi lány, őt szeresd cseszed"

én sem mondom meg neked, kit szeress, hát te is próbálj meg nem felszólítómódozni.

Amúgy épp kifejtettem, hogy érdekesnek tartom Edinát, csak nem tartom esélyesnek, nekem ő nem kicsi lány.

A Fannyra csak Vitray-ra utalva mondtam a kicsi lányt, viccből, mert ő meg egérkére mondta: ússz kicsi lány ússz... (szerintem már éltél, mikor elhangzott a tv-ben, de lehet ebben tévedek, úgy én kérek elnézést).

Nálam nincs egyenlőségjel a kicsi lány és a cuki között, mint nálad.

Szótár vége.

További szép estét, jó szurkolást...

Krétagarbó 2014.12.13. 16:12:35

@ő-szinte: akkor Maci nem játszhatná a megszokott mártírszerepet. Pedig a mártírok úTTYa megtelt, mint tuGGYuk...:)

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 16:13:48

@ő-szinte:
:XXXXXXXD

Komisz tényleg nem hasonlít Aura.Au egyedi és hamisíthatatlan Károly :)
A fekete lyuk karbantartó csak próbálkozik.

verkli 2014.12.13. 16:14:07

@Krétagarbó: Ugyan már. Akár azt is mondhatnánk, hogy a dugással meg Ádámot majmolja.

Krétagarbó 2014.12.13. 16:14:28

@ő-szinte: Na, nem frissítettem, de egyre járt az agyunk:)

Tertullianus, a filozófus 2014.12.13. 16:15:55

Gyengék vagyunk a kommentelésben. Még az első párbaj sem tudta eléggé felfokozni az érdeklődést. A VV6-ban jobban ment.
Íme az első 25 nap eredményei:

kepfeltoltes.hu/141213/komment_vv6_vv7_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

verkli 2014.12.13. 16:18:48

@FOGASFŰRÉSZ: Ne sírj már, te kaptad a legtöbb kiválasztójelet, aztán annyi. Ettől még visszajöhetsz 72%-al. Holnap majd találunk mást, akire ráugrunk.
(egyébként mi az a hemiszféra, valami tésztafajta?)

Krétagarbó 2014.12.13. 16:21:22

@verkli: elsőt? Ebben a VV-ben? Dávidra gondolsz?

Mindegy is, nekem emlékeztet az a hangsúlyozás AU-ra, és azért is érdekes, mert amúgy meg Komisz nem beszél így. Csak a riportban.

verkli 2014.12.13. 16:22:53

@Krétagarbó: Fel akarsz húzni, mi?
ÁDÁM, az első, kire gondolok? na?

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 16:24:51

@Krétagarbó:

hadd idézem magamat:

"számomra egy vadonatúj karakter ebben a hemiszférában, ezen a hosszúsági fokon"

a számomra az azt jelenti, hogy számomra,
nem tudom, mások máshol, vagy mások itt újnak látják őt vagy sem,
úgy érzem túl beszéltük:

Nekem Fanny új, felszabadító és örömömre szolgál, hogy van...

és persze szomorú lennék, ha kevesen gondolnának rá hasonlóképpen.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 16:26:46

@aggyistenbrittudós:

én is mindig bírtam a brit tudósokat...

Krétagarbó 2014.12.13. 16:27:22

@verkli: a bibliaira gondolsz? Tényleg nem akarlak felhúzni, ennyire lütyő vok:)

verkli 2014.12.13. 16:29:44

@Krétagarbó: Na végre :) Nyertél 200 VillaKrajcárt.

Krétagarbó 2014.12.13. 16:33:08

@verkli: Na jó, de ennyitől nem megyek a falnak, majd lophatom én is a sóóót.
Azért nem ugrott be, mert annyira a VV világában gondolkoztam:)

verkli 2014.12.13. 16:35:13

@Krétagarbó: Ok. Akkor maradjunk a trashnél és a bibliánál. 400 VK !
Hány olyan testvére van Évának, aki fel is vállalja?

beacska 2014.12.13. 16:36:32

@Krétagarbó: :D ez tényleg jó volt....hááát, igen, ő a hátondolgozásra gondolt, ahol tényleg nem előny...vagy a hátÚSZÁSra, ahol szintén problémás ;)

Krétagarbó 2014.12.13. 16:37:06

@FOGASFŰRÉSZ: hát, most pillanatnyilag sztem van okod a szomorúságra. Pedig jól kezdett Kazal, csak aztán mindent elrontott az ordítozásaival, az őrmester imidzs rendszeresítésével és a sok kicsinállak-kal. (Nem, nem a szex-szel.)

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 16:37:23

@malevil2050:

Nem értem, itt elő van írva, hogy úgy kell véleményt írnom, ahogy számodra emészthető?

Ha ennyi problémád van velem, akkor ugorj, tudod, mint a

Légy jó mindhalálig című Móricz Zsigmond regény 3. fejezetében a Pósalaky úr: "Ugorgyunk"

beacska 2014.12.13. 16:40:03

@ő-szinte: pedig igen, nagyon nyomja az Auréliót....pfúúúj...nézd meg...ahogy boxolt Danival pölö, és rázta a seggét, meg tán le is tolta a gatyáját (vagy az máskor volt?)

Krétagarbó 2014.12.13. 16:40:38

@FOGASFŰRÉSZ: sztem csak segíteni akart, jóindulattal. és nem is hülyeség, amit írt.

verkli 2014.12.13. 16:43:48

@Krétagarbó: Sajnálom, ez bukta. Azt hiszem nem láttad a kereskedelmi televíziózás eddigi legütősebb jelenetét. Nem linkelem ide, keress rá, ha érdekel:)

beacska 2014.12.13. 16:45:24

@FOGASFŰRÉSZ: ne magyarázkodj túl sokat. ÉN értem amit mondasz, és MEG is értem. És még tán igazat is adok neked vhol. De én nem számítok, mert én Iza Fan Klubbot is alapítottam anno, amikor hasonló okokból mindenki Izát kutyázta ;)

De azért tisztázzuk: Iza és Fanny azért sokban különbözik!! első sorban a szexhez való hozzáállásban...de tény, h Fanny "gondolatmenete" (ha van nekije ilyennye) elég fura, de vhol tipikus is

úgyhogy haj-rá! ne add fel, csak ne magyarázkodj annyit a véleményed miatt!!!

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 16:45:30

@Krétagarbó:

Segíteni? Na jó, állapodjunk meg abban, innentől csak olyasmire reagálok, aminek számomra értelme és súlya van, és nem értelmetlen kötözködés, szóval passzolom az udvariaskodást, ha valaki passzióból fejjel lefele nyilaz rám, miután fordítva ülte meg a lovat.

Szimplán nincs végtelen időm. És sajnos még mindig nem hajlandó senki fizetni nekem a kommentelésért.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 16:47:05

@beacska:

Beácska, a fszm magyarázkodik, eddig próbáltam udvariasan reagálni a különböző "megkeresésekre", mostantól egyszerűen nem fogok.
További szép estét. Remélem most közérthető voltam.

beacska 2014.12.13. 16:47:34

@verkli: bocs, én elég otthon vagyok realitykben, de én sem tudom, h mire utalsz...ÉH???

beacska 2014.12.13. 16:48:43

@FOGASFŰRÉSZ: +1 így kell ezt csinálni! ;)

verkli 2014.12.13. 16:49:52

@beacska: Ha jól emlékszem, a hogyvolton is volt erről poszt néhány hete. Nem ÉH, Baukó Éva.

beacska 2014.12.13. 16:51:33

@verkli: jaaa, én még Ádámnál maradtam le...azóta őt keresem a memóriámban ;)

Caryon 2014.12.13. 16:54:51

Lehet látni, ki honnan jött. Dani, soha nem dolgozott, ha cigi kell, anyu (ez itt most Zsu) majd ad rá, kérés nélkül, mert az a dolga. Nélkülözés, munkáért pénz, nincs, ezek mind ismeretlen fogalmak. Zsu egyedül neveli gyermekét, előrelátónak kell lenni, félre kell tenni, mert váratlan kiadások jöhetnek, és jöttek is. Fanninak szexért jár ez az (ingyen szoli, nyugi szoba), tudjuk mely iparágra jellemző ez. Dennisz, most már tudjuk, Fannitól, miért ekkora az önbizalma, mert neki nem "party virslije" van. A munka nem fontos, szerintem, ha nem vesz fel hitelt a béna rapvideója elkészítéséhez, akkor soha egy percet sem dolgozott volna, hanem nőkre ráakaszkodva szívta volna a vérüket, szánalmas.

Krétagarbó 2014.12.13. 16:55:09

@verkli: de láttam, tudom, hogy kettő van neki, de sztem egyik se vállalja fel...

Más: azt jól hallottam, hogy Petifőni a VK-t ruppónak hívja? Szegény pont olyan ruppótlan, mint egy volt tanárom, aki gazdasági jogot oktatott, és volt egy ezeréves tarviziós barna bőrjackója, meg egy hozzá illő aktatáskája. Más vagyona nem nagyon, de azért ő tanította, hogyan vállalkozzunk:)

Krétagarbó 2014.12.13. 16:58:10

@FOGASFŰRÉSZ: Jó, hát te tudod, mit veszel fel és mit nem. Sztem Malevil nem nyilazott téged, ez egy laza blog, laza kommentekkel, nem kell mellre szívni semmit, igaz, ez csak az én véleményem, egy lütyőjé.

Krétagarbó 2014.12.13. 16:59:57

@beacska: Már a Bibliánál járunk.

Mók_Ica 2014.12.13. 17:00:09

@Krétagarbó: tudod, erre lehet azt mondani, hogy minden(ki) jó valamire, ha másra nem, elrettentő példának :)))) ilyen lehetett a hivatkozott tanci is és petifőni is ilyen :)))

Mók_Ica 2014.12.13. 17:01:02

@Caryon: +1 jó meglátások :)))

verkli 2014.12.13. 17:01:04

@Krétagarbó: Akkor sajnálom, azt a 400 VK-t már félretettem új bértollnokok bérezésére :(
Miért ruppótlan, tele volt a brifkója ötezresekkel.

Caryon 2014.12.13. 17:04:00

@pomac: Elolvastam.

"Nagyon aggódtam, hogy nem szerzi meg az érettségit, de ha Fanni valamit a fejébe vesz, az úgy is lesz, és végül tényleg leérettségizett. Egyelőre nem tudja, merre szeretne menni. Ezt megértem, lehet, pár év múlva kitalálja, és majd akkor választ magának főiskolát – mondta Fanni édesanyja. "

Főiskolát????? Na, ne!!!! Hát nem volt elég Vikcsu? Az ilyenek miatt nem ér már ebben az országban a diploma semmit.

Krétagarbó 2014.12.13. 17:04:51

@Caryon: Azért torz ez a kép kicsit, mert mi lett volna akkor, ha mondjuk Dani és Robin szappant készít (akkor ők keresik magukat hülyére) és Zsu tésztát csinál?
Azt már vki itt kiszámolta, ha maximálisan teljesítenének is megmaradna ez a lényeges különbség a fizetések között.
Mondjuk én lehet, hogy kitolnám ezt a munkahetet még egy héttel - felcserélve a munkákat - hogy lássuk, hogy hogyan viselkedik egy gazdag Dani vagy egy szegény Zsu.

beacska 2014.12.13. 17:06:04

@Krétagarbó: Ez jó ötlet! érdekes lenne...

Krétagarbó 2014.12.13. 17:06:35

@verkli: az életben, látszik rajta sztem. De aztán tévedhetek. Nekem fura, mint jelenség.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 17:07:20

ma is tanultam valamit, márpedighogy a fogasfűrészek érzékeny teremtmények. követelek is gyorsan több tiszteletet a fogasfűrészeknek és véleményüknek!

(és igen, én mindig így ülök a lovon, és leesni szoktam róla, direkt, nem leszállni)

:)

Krétagarbó 2014.12.13. 17:08:00

@Mók_Ica: Hát igen. Arra jó volt. Meg igaz is volt rá a mondás, aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az tanítja...

Krétagarbó 2014.12.13. 17:08:41

@aggyistenbrittudós: ja, nálatok úgy szállnak le a lóról:)))

Krétagarbó 2014.12.13. 17:10:32

@Caryon: éppen akartam kérdezni, hogy mit csinál egyébként Fanni az életben? Hát akkor egyelőre gondolkodik a továbbtanuláson. Az jó, sokat jövedelmez.

verkli 2014.12.13. 17:11:51

@Krétagarbó: Ki tudja, milyen egy Sínész a való életben. Tényleg fura, de hát emberek vagyunk.
I fink you freeky, and i like you a lot.
www.youtube.com/watch?v=8Uee_mcxvrw

Mók_Ica 2014.12.13. 17:11:55

@Krétagarbó: @beacska: érdekes bizony.... sztem dani hiába lenne szappan-készítő, azzal sem keresné agyon magát... valószínű dóriék sem tudnának 10 seprűt csinálni, de talán jobban boldogulnának, mint dani....

ez volt a másik okosság, ami az eszembe jutott, de kettőt már nem akartam írni :))))

Krétagarbó 2014.12.13. 17:13:54

@aggyistenbrittudós: gyere már kommentelni, ne pszichohistóriázz itten:) Neked ki a kedvenced Robinon kívül? Fanni?:)))

beacska 2014.12.13. 17:16:33

@Mók_Ica: persze, Dóri a műkörmével, ahogy seprűzik...ja

Caryon 2014.12.13. 17:18:20

@Krétagarbó: "mert mi lett volna akkor, ha"

Ha az osztrák trónörököst rizspudinggal dobálják meg, nem tör ki a világháború.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 17:19:05

@Caryon:
Az, hogy a józsefvárosi piac romokban hever, nem jelenti egyben az is, hogy jó zséért nem lehet okosságot venni :)
Ráadásul Kazal és Patológ idejében még bőkezően osztogatták ott is a különböző papírosokat:D
Abba bele sem merek gondolni, hogy nem pénzért vették, mert akkor egy mai diploma köbö a megboldogult 8 általánosal ér fel.Az érettségi + olyan 6 elemivel sacc/kb.

Onereality 2014.12.13. 17:19:26

eros poszt, sixx, a kepregeny is teccetos :)))

csincsilla72 2014.12.13. 17:20:06

@Mók_Ica: Dani valszeg soha életében nem dolgozott, vagy ha igen, az nem fizikai munka volt. Kedvelem Danit, de a nyavalygását most nem tudom hova tenni. Mié nem ül oda Deniszhez és nézi, hogy csinálja? Ennyire nem lehet nehéz.

Mók_Ica 2014.12.13. 17:20:10

@beacska: lehet még így is ügyesebb lenne daninál :)))
egyébként munkanélküli/munka-kerülő macink vállalhatna takarítást pl. vagy kaja készítést és italhordást a dolgozó népnek..... nem látom, hogy törné magát egy hangyaf@sznyit is, hogy hasznossá tegye magát.... nem is érdemel mást tényleg, csak kenyeret és vizet

csincsilla72 2014.12.13. 17:21:39

@Krétagarbó: Fanni, mialatt gondolkodik a jövőén, habtestével biztosítja a jelent. Ő nem kurva, mint tudjuk. Ő ILYEN:-)

Mók_Ica 2014.12.13. 17:21:39

@csincsilla72: így-így :) viszont inni és bulikázni megtanult, ahogy elnézem :)))

Krétagarbó 2014.12.13. 17:23:00

@Caryon: De ha te ebből a megírt szituból vonsz le végleges következtetéseket, akkor nem lesz pontos a diagnózis. Mert az életben Dani feltehetően nem fog seprűt készíteni, mert az nem megy neki, de lehet, hogy csinál egy szappangyárat. És nem fog rászorulni arra, hogy anyu vegye meg neki a doboz cigit.
Persze ez sem biztos, de az sem, amit te kikövetkeztettél ebből a munkahétből.

Mók_Ica 2014.12.13. 17:23:07

@csincsilla72: jajjj mán, te :) hát meg kell keresni a fősulira valót is, az pedig sok píííízbe kerül :)))

verkli 2014.12.13. 17:23:29

@csincsilla72:
Onlineban volt róla szó, szokásos diákmunkákat csinált. Mostantól meg már úgysem fog dolgozni soha, vagy celeb lesz, vagy ügyvéd.

Exike 2014.12.13. 17:23:53

@Mók_Ica: nem hiába, mert alapból így határozták meg h különbség legyen a szakmák között. Az már más kérdés, h lehet h Dani úgy gondolkodna, h neki elég 3000 krajcár naponta, így csak 15 szappant gyártana, és nem is lenne ellenszenves.

Igazából mindenképp úgy találták ki az egészet, h legyenek eltartók és eltartottak, és ez a hét arról szól h ezt ki hogyan reagálja le. Amúgy egy csere engem is érdekelne, de úgy h nulláról indul mindenki.

Krétagarbó 2014.12.13. 17:26:31

@csincsilla72: Hát, őszintén. HúszonX évesen még én sem csináltam seprűt. Mondjuk azóta sem. Egy sikertelen munkából levonni, hogy ő nem tud dolgozni, sztem nem jogos.

Mók_Ica 2014.12.13. 17:26:34

@Exike: persze, valahogy generálni kell a feszkót :) már fentebb írta valaki - amit én is így látok -, nem véletlenszerű a lakók beosztása sem az adott munkákra

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 17:29:30

@Krétagarbó: :)))))) még nem vettem fel a ritmust :)
nekemmmm az tetszik, hogy minden nap mást tudok kedvelni, meg máson utálkozni.
ez alól alapból vikcsu és maci a kivétel, mert őket nagyon nem bírom, soha. azért is különösen neheztelek rájuk, mert egy olyan sztereotípiát is képesek voltak porig rombolni, miszerint az "ünnepien telt" (elég pc vagyok? ahan, akkor jó) emberek jókedélyűek, jóindulatúak....na hát ők aztán marhára nem azok. és bár én nagyon bírom a gonoszokat (ismered a mániás rajongásomat az okosgonoszokért:))), de ők butagonoszok, és azok nem menők nálam.
ebbe a csapiba sorolom rönit is.

Krétagarbó 2014.12.13. 17:30:07

@verkli: az ügyvédek is szoktak dolgozni, nekem elhiheted:)

Mók_Ica 2014.12.13. 17:30:41

@Krétagarbó: dani munkához való hozzáállása nem 100%os... én ezt látom. próbálja, próbálja, de azért nem teszi túlzottan oda magát.

Mók_Ica 2014.12.13. 17:32:00

@aggyistenbrittudós: az okosgonosz jóóóóó, na olyat itt most én látok..... mármint a vellában :)))

Krétagarbó 2014.12.13. 17:32:22

@Exike: Igen, én is így gondoltam a cserét, bár az e heti benyomásaik nyilván módosítanák adott esetben a viselkedésüket. Ezért ez sem lenne teljesen valós kép róluk.

verkli 2014.12.13. 17:35:37

@Krétagarbó: Hahaha, jogi kar, első gyakorlat: Mondd meggyőzően: Nekem elhiheted!

Exike 2014.12.13. 17:35:46

@Mók_Ica: jó de ez egy feladat, nem a való élet, ez is magyarázhatja h nem veszi annyira komolyan. (amúgy én pont azt látom h törekedne ő, csak nem jön össze és ez lelombozta)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 17:36:10

@Mók_Ica: kijaz? :) mert én még nem látom :))))

Mók_Ica 2014.12.13. 17:38:20

@aggyistenbrittudós: a lényeg jól kimaradt :))) NEM látok ilyet :))) hihihihihii

@Exike: persze, a sikerélmény szárnyakat ad(hat) és hát ugye az nincs most... sőt, még petifőni le is alázza...

Onereality 2014.12.13. 17:39:45

A kepregenyben kifejezetten jo no a kisimult Fannika!!!

perszepolisz 2014.12.13. 17:40:57

Én megértem Dani, mert én is olyan vagyok mint ő a munka téren. Totál kétbalkezes, én elhiszem, hogy tényleg nem sikerül neki. És úg látszott rajta, hogy nem nagyon érzi jól emiatt magát.
Reni viszont az egész játékban rosszul érzi magát, ahogy írta valaki nem neki való ez a villalét. A vőlegénye miatt nem tud és nem is fog tudni részt a lerészegedéssel egybekötött bulikázásban és így soha nem lesz közte és egy másik villalakó között semmi. Mostanra már annyira elszigetelődött hogy napokig nem látni. A mindennapi rutinfeladatokban meg szintén nem veszi ki a részét, mert nemigen fog ő mondjuk főzni a többieknek, vagy ilyenek.
A kövi párbajon ő fog kimenni. A villalakóknak ugyanis az is számít, hogy napközben ki hogy viselkedik mit csinál, nem csak a nekünk is mutatott ordibálások.
Ennyit szerettem volna mondani.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 17:41:19

@Mók_Ica: sejtettem, megnyugodtam, már majdnem betojtam hogy elromlottam :))))

Krétagarbó 2014.12.13. 17:41:22

@Mók_Ica: hát nem tudom, ha olyan munkára osztanának be, amihez semmi tehetségem nincs, és még egy kis sikerélmény sem jön, akkor nem biztos, hogy én leszek a munka hőse az adott helyzetben. Amúgy meg lehet, hogy egy sztahanovista vagyok, úgymond, dikk...

Krétagarbó 2014.12.13. 17:44:19

@aggyistenbrittudós: Nekem is ez a három az abszolút negatív, de Dennis is kezdi kihúzni a gyufát. A többiekkel nincs bajom, egyelőre Edinát bírom, bár az éjjeli beszámolók szerint igencsak kétkulacsos, de még nem ingott meg a hitem. Majd meglássuk.

Caryon 2014.12.13. 17:44:28

@Krétagarbó: Én kedvelem Danit, félre ne értsd, ezerszer ő mint a rosszindulatú társaságból bárki. Ő egy eszes + jóindulatú srác, ellentétben pl ostoba + rosszindulatú Fannival, csak szerintem el van kényeztetve és nem igazán érzékeli munkabér és zsebpénz közötti különbséget. Nem ítélem el ezért, nincs ezzel egyedül a világban, és legalább ő mint az írtam jóindulatú, számomra ez fontosabb.
"csinál egy szappangyárat"
Ahhoz is kell tőke, amit nem ő fog előteremteni, mert akármennyire okos, szimpatikus, nem a tipikus zseni.Ja, persze! Hogy a vv nyereményből? Lehet.

Mók_Ica 2014.12.13. 17:47:23

@perszepolisz: reni töltelék-lakóvá vált, simán beáldozható.... de lehet a reteknek még vannak tervei vele, hisz láthattuk, hogy ő lett a szakszervezetis petfőni rámutatásával .....

@aggyistenbrittudós: láttam, hogy elbizonytalanodtál, de azért tuTTad :))) ezt is láttam :))))

@Krétagarbó: ha nem menne, a megadott minta alapján, én alternatív seprűt csinálnék dani helyében :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.13. 17:49:06

Ha valaki ma itt felszólitómódozgatni merészel, annak a háta mögé állitom Aggyistenbrittudós Barátomat!

Krétagarbó 2014.12.13. 17:50:14

@Krétagarbó: vagyis nincsenek lényeges bajaim, mert azért vannak kicsinyek. (pl. fanni ugye, de néha Plasztikon is kiakadok, bár nála látom a fejlődőképességet. Na Fannin még nem, és ez szomorú.)

verkli 2014.12.13. 17:51:56

@Krétagarbó: 'kétkulacsos'
Nehéz ügy. Egyedül nem sokra menne, még rajongóként sem látom olyannak aki köré odagyűlnek a többiek. Nem sok választása van azon kívül, hogy keres egy erőset, és próbál megbújni mögötte. Talán Dani lenne erre a legalkalmasabb, de ő meg még mindig a Zsuzsa vonalat tolja, pedig a buta szövetséges a legrosszabb szövetséges. Ha Dani és Ádina összezárnának, az egyenes út lehetne a döntőig, de ezt Daninak kéne felismernie. Addig meg Ádinának marad a kisróka vonal.

Caryon 2014.12.13. 17:52:20

@Krétagarbó: Pluszban Dani leleményes, csak rávette valahogy a társaságot a sztrájkra, az is az ő ötlete volt.

Krétagarbó 2014.12.13. 17:53:02

@Mók_Ica: sztem pont alternatív seprűket gyárt, csak hát Főni nem díjazza a kreatívitását...

verkli 2014.12.13. 17:53:06

@Krétagarbó: Hahaha, jól megértjük egymást:)
Jogi kar, második gyakorlat: Tiltakozom!

Onereality 2014.12.13. 17:56:20

Nekem kurvara szimpatikus, hogy Dani bevallalja, hogy nem tud seprot kesziteni, vicces is, meg nagyon egyutterzek vele.
Nekem a munkara neveles ora folyamatos stresszhelyzet volt, egyszer egy pleh darabot elkezdtem fureszelni, mert nem ismertem fel a plehvago ollot az odakeszitett szerszamok kozul, ugy valtam egy szempillantas alatt kozrohejesse.
Utalom, ha olyan dolgok miatt kell szegyenkezni, amikkel soha, sehol azelott, semmilyen formaban nem talalkoztam. De azert tudni illene egy fiunak, ferfinak stb. Ma mar batran mondom, hogy lofaszt!
Gondolom csajoknal is van csomo ilyen a hazimunka teren :DDD

Krétagarbó 2014.12.13. 17:57:11

@Caryon: Ő feltehetően nem a két kezével fog érvényesülni, hanem az eszével. Még fiatal, egy csomó mindent nem is tudunk róla, nekem ő azért pozitív, mert bár nyilván benne is van egyfajta deviancia, de ha csak ennyi lenne a többi fiatalban, nem lenne gond. Úgy értem, ő közelíti valamelyest az általam elképzelt átlagos mai magyar fiatal felnőtt képet a legjobban. (Jó iszik, bulizik, (melyikünk nem csinálta anno?) de nem segghülye, megvédi a társait, kiáll az igazáért, tud szabatosan válaszolni, ha kérdeik, és feltehetően nem csak az iskola mellé járt annak idején.

Mók_Ica 2014.12.13. 17:57:21

@Krétagarbó: én inkább olyanra gondoltam, ami egyben is marad valahogy :)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 17:58:32

@Krétagarbó: na denniszt nem tudom hova rakni, minden halmazomból kisiklik.
ádám egyértelműen semleges, ahogy robinkám is az lenne, de ő legalább szép :))))))
tudom, felszínes - sekélyes liba vagyok, hát aztán :))))))))
fannit is tudom kedvelni, például azok miatt, amiket a texasi láncfűrészes gyilkos kommenthaverom is leírt, azaz a csaj által nyíltan felvállalt 'közerkölcs telibekakkantása' viselkedésmodorával. bátor és azt én értékelem. amikor durván aláz másokat, azt viszont
nagyon nem.

Krétagarbó 2014.12.13. 17:59:30

@verkli: Meglátjuk, engem meg lehet győzni mindenről és annak az ellenkezőjéről is:)))
De egyelőre még én is "hajrá Edina!"

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 18:02:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): előbb lerendezném a fenyegetőzősöket, ott is vagyok mögötted :)

Krétagarbó 2014.12.13. 18:03:49

@aggyistenbrittudós: Robin sztem is szép, nem vagy sekélyes liba, mert én sem vagyok az:)))
Fanninál én nem érzem azt, hogy ez nála valaminek a tudatos seggbekakkantása lenne, így idővel ezt sztem meg is fogja bánni, és rájön, hogy nem érdemes húgyozni, ha szemből jön a szél.
Fanninál zavar egyrészt az őrmester oldala, másrészt pedig az, hogy egyáltalán nem látom nála, hogy képes lenne bármiből tanulni, nincs egy íve, nem fejlődőképes. Ő marad feltehetően egy ilyen fekete, nagy lyuk.

Krétagarbó 2014.12.13. 18:05:23

@verkli: Elutasítom! :)
(ha jól rémlik, ez volt a harmadik lecke:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.13. 18:06:35

@Krétagarbó: rám nem vonatkozik. Ha mégis, akkor kurva gyors vagyok. :D

verkli 2014.12.13. 18:07:26

@Krétagarbó: Lassan összeáll itt egy magvas parlamenti felszólalás:)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 18:09:17

@Krétagarbó: (tiltakozom!) :) dehogy marad, megy főiskolára, talán kicsit kisebb feketelyuk lesz. :))))

Caryon 2014.12.13. 18:09:47

@Krétagarbó: Számomra egyértelmű, hogy Dani jó családból származik, és fordítottak a taníttatására. Nézd meg Edinát, ha feleannyi lehetősége és családi támogatása (itt konkrétan pénzbelire gondolok) lett volna, akkor az ő képességeivel itt blogolna velünk.

Onereality 2014.12.13. 18:11:54

@aggyistenbrittudós: en eddig azt hittem, te tudos fiu vagy, nem tudos lany :)
jujj, at kell gondolnom, a brit tudost miert azonositom automatikusan ferfival :D

csincsilla72 2014.12.13. 18:26:47

Jajj, elnézést kérek, nem akartam én Danit leszólni.:-)
Kétkezi munkához nem szokott, nem is volt rá eddig szüksége. Bármennyire is kétbalkezes, inkább nevetni kellene ezen az egészen. Bár úgy nézem, ő már eljutott ebbe a fázisba.
Tulajdonképpen nem értem, miért vannak ennyire befeszülve. Egy nyamvadt hét, amit kenyéren és vízen is ki lehet bírni adott esetben. Az meg jár alapból.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 18:26:52

@Onereality: :))))) ne gondolkodj, mi azért találtuk fel magunkat, hogy másnak ne kelljen ezzel tökölnie, másrészről viszont szégyelljed el magad jó mélyre, hogy csak fiú lehet tudós! na látod, ezért gondolkodunk mi mindenki helyett, mert az önállóskodás ennyire vakvágányra vezeti a mindenki másokat! :)))))))

Krétagarbó 2014.12.13. 18:30:45

@Caryon: én Edinát sem írtam le ilyen szempontból, nekem ő is az átlagosan deviánst mutatja:) Az más kérdés, hogy esetleg kisebb a lexikai tudása (haha! ezt is lejáratták már ebben a szériában), nem ez alapján emeltem ki igazán Danit.

Krétagarbó 2014.12.13. 18:31:36

@Onereality: tavaly én is azt hittem, hogy fiú:)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 18:33:29

@Krétagarbó: de akkor még aggyistenBIRI volt a nevem, az meg csupára lánynév :))))

Krétagarbó 2014.12.13. 18:35:15

@aggyistenbrittudós: A Biri? Biribá'? Ugyan már, dehogy lánynév az.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 18:42:14

@csincsilla72: danival sztem nem is kézügyessége lehet a gond, inkább az, hogy nem volt képes arra a nagysok agyával, hogy kifigyelje dennisz jól működő seprűkészítési technikáját. márpedig ha dani a villa okosának van kikiáltva, akkor ahhoz hozzátartozik a kifigyelési (krétus, most figyelj!) TAKTIKA is :)))))

Onereality 2014.12.13. 18:47:47

@Krétagarbó: szerintem ha akarja fiu, ha akarja, lany :DDD

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 18:50:32

@Onereality: ha akarja krokodil, és megzabál :))))))

verkli 2014.12.13. 18:51:45

@aggyistenbrittudós: Hát igen..
No meg elvártam volna egy kis fejlesztést is, elsősorban Komisztól. Technológia: üss rá két lécet a botra, AZUTÁN gyömöszöld közé a vesszőt, hátha eltörik, meg bónuszként elvághatod a kezedet is. Ahelyett hogy: üss rá egy lécet a botra, kötözd rá a vesszőt, AZUTÁN üsd rá a másik lécet. Osztom itt az észt, küldjetek el a picsába.

Mirocska 2014.12.13. 18:55:43

@aggyistenbrittudós: Ó, akkor azért olvaslak én még mindig Birinek! :-D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 18:57:45

@verkli: nem, abszolút igazad van, kis gyakorlati érzék kell hozzá, vagy ha az nincs, akkor megfigyelés utáni smittelés.
(észt osztani mmkk kell és szükséges, jut is marad is. az csak legenda, hogy elfogy, aki ilyet állít, az irigy)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 19:04:41

@Mirocska: :)))))) vagyok én már minden, látod :*

@Krétagarbó: nagyon ari írás, csak ajánlani tudom :) gárdonyi menő!

candyperfumegirl 2014.12.13. 19:05:02

@Krétagarbó: ez az ötlet nekem is tetszik. Mert az, hogy ki milyen munkára lett beosztva, gyakorlatilag már meghatározta, hogy ki mennyit fog keresni, akár tudja valaki, hogy néz ki egy csigatészta, akár nem. Nagyságrendekkel több szappant lehet elkészíteni úgy, hogy egy kifőzött lábasnyi adagból meg tudod tölteni az összes szappanformát, miközben a többiek egyenként tököltnek a tésztasodrással megy a gallyak kötözgetésével. Ez persze jó, mert tényleg modellezi a való élet foglalkoztatási világának problémáit, csak akkor már nézzük meg, ki hogy viselkedik fordított leosztásban.
Én mondjuk alapból bírnám, ha bizonyos tematikus hetek tovább tartanának, pl. az iskolás... ;)

csincsilla72 2014.12.13. 19:05:09

@aggyistenbrittudós: "nem volt képes arra a nagysok agyával, hogy kifigyelje dennisz jól működő seprűkészítési technikáját"
Pláne, hogy fel is ajánlotta.

Onereality 2014.12.13. 19:06:09

@aggyistenbrittudós:
van olyan kritikus pillanat, mikor nem, az Istennek sem fogok Deniszhez menni tanacsert, inkabb foldho baszom az egeszet, es sirok a duhtol :DDD
szerintem olyasmi lehet benne, hogy ellensegtol nem kerek praktikeres tanacsokat (sem),
vagy annyira cikinek erzem, hogy nem tudok valamit...en mar jartam igy :)

2014.12.13. 19:22:10

Komisz is borzalmas nagy hülyeségeket tud összehordani. Pl. "Vannak emberek, akik számomra közömbösek, leginkább Zsu, tőle kiráz a hideg...." Vajon tudja-e, mit jelent a közömbös kifejezés?
Nagyon illik Fannikához, kábé egy szinten mozognak. Kiváló bizonyítékai annak, hogy igen, szigorítani kell az érettségi követelményeken. :D
Amúgy Edina egyre hülyébben viselkedik, eddig tök szimpi volt az egyszeri erdélyi kislány. Az öfi végén mutatták a sztrájkos előzetest. Ha jól láttam, egyből Fannikához ugrott oda összepacsizni... Ejnye...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 19:22:36

@Onereality: ahhhh, ezt ismerem! és a halálomat fogja okozni egyszer ez a mentalitás! márpedig kérdezni nem szégyen, senkitől sem, ha láthatóan jobban ért valamihez. ez annyira tipikus, hogy nem kérdezünk, azért mert
-ciki és hülyének néznek
-eztőt utálom, azért

de basszus, a magunk tudását gyarapítjuk azzal, ha kérdezünk és tanulunk, és ezt kellene szem előtt tartani, hogy ne kókler összegányolt munkát adjunk ki a SAJÁT kezünk közül, csakmert viszont kurva büszkék vagyunk. ez kicsinyes faszság. mert arra az összehányt végeredményre nem az lesz rápecsételve, hogy na ez egy karakán büszke ember, hanem az, hogy ez egy hülye, milyen munka már ez???? kukába vele.

jó ez a vv7, na! :))))

csincsilla72 2014.12.13. 19:29:48

@candyperfumegirl: Az a baj, hogy a fordított eset már torzítana, hiszen az ottani reakciókat befolyásolná ennek a hétnek a tapasztalata.
Igazából pont ez az a kiélezett helyzet, ahol nagyon jól lehetne taktikázni, ha ezeknek az agytrösztöknek lenne a fejében a vattacukron kívül más is. Már az első munkanap tapasztalataiból világosan le lehetett volna szűrni, hogy szándékosan igazságtalanul vannak az egyes kategóriák megfizetve. Tehát nem azon kellene görcsölni, hogy jajmibőlveszekcigitéstúrórudit, hanem az adott szituációból kellene a legjobban kijönni.
A pénznek ezen a héten kívül nincs értéke és értelme. Aki tehát sokat keres, annak hiszti nélkül be kellene dobnia a keresményt a közösbe. Ez a nézők és a bentiek szimpátiáját is meghozná, feltéve, hogy egyetlen hálaszót sem vár el! Laci jó úton indult el, de sajnos hatott rá Zsuzsa smucigsága, aminek jelen esetben semmi értelme. Zsuzsa nem képes átlátni a helyzetet. Értem én, hogy ki akarja próbálni a biznisz világát (a kinti életben erre valszeg nulla esélye van), de ez itt most nagyon rossz taktika.
Aki viszont szarul keres, annak ezt, erre az időre, el kellene engednie. Ha adnak, el kell fogadni és nem személyes kérdésként kezelni a dolgot, hiszen ez most ábszolúte egy leosztott szerep. Semmi köze az ő valódi értékeihez. Ha nem adnak, hát nem adnak, akkor sem hal éhen, egy hetet ki lehet bírni a fejadaggal is. A csórók sokkal jobban jönnek ki egy ilyen szituban, ha nem irigykednek, nem acsarkodnak és nem hisztiznek, hanem egyszerűen röhögnek az egészen.
Igazából azért fura ez az idióta hozzáállás, amit most láthatunk, mert ez már nem az első VV. Tudják, hogy mire megy ki az egész, mégsem gondolkodnak el, hogy az adott játszmából hogy lehetne a legtöbbet profitálni.

csincsilla72 2014.12.13. 19:31:46

@Onereality: Azért reagálsz így, mert pasiból vagy és ez valami tesztoszteronfrenci:-)
Én is tudós vagyok, biológus, és a legfontosabb dolog a munkában, hogy ha nem tudod, kérdezz.:-)

csincsilla72 2014.12.13. 19:32:55

@natalja: Ezen én is visítva röhögtem. Denisz nem a komisz, hanem az agyhalott.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 19:33:53

@csincsilla72: tök jól látod, tök egyetértek, tök pluszozlak! tök össze kéne zárnia a csapatnak, és nem sztrájkkal, hanem úgy, ahogy leírtad.

csincsilla72 2014.12.13. 19:37:21

@aggyistenbrittudós: :-))
A legnagyobb gond, hogy ezeknél a "taktika" valami szitokszó. Marha rafináltnak gondolják magukat, pedig dehogy! Kullognak az események után.

candyperfumegirl 2014.12.13. 19:39:14

@csincsilla72: azt én sem bírom felfogni, minek kuporgatnak, és miért nem dobják be a lét a közösbe, legalább a saját kis klikkjükön belül.

ő-szinte 2014.12.13. 19:43:39

@aggyistenbrittudós: sajna ez nem csak a vv7-ben van, hanem az real világban is, és ilyenkor jön elő a dögöljön meg a szomszéd tehene is :/ , amitől kifejezetten hányok és ekkor pannifannivá lenne kedvem változni és üvöltve, hadonászva mondani, hogy takarodjon be a szobába aki ilyen hülye :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.13. 19:43:43

@aggyistenbrittudós:

"texasi láncfűrészes gyilkos" - láttad a filmet? a texas chainsaw massacre-t? Én még akkor néztem meg huszonévesen, amikor nem voltam tisztába azzal mi is az a horrorfilm... és a drága barátaim, akik elvittek rá ráadásul nem világosítottak fel, viszont beadtak valamit nekem, ami a film nélkül is kikészített volna, és ez volt az első estém egy idegen városban... jézuska!, csoda hogy nem hánytam egészben ki a vastagbelemet a mozi vécéjében... (nah, az a lényeg, én nem az a fűrész vagyok...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 19:46:27

@candyperfumegirl: majdnem biztos vagyok benne, hogy lesz valami csavarintás, amiről ők tudnak, csak mi még nem vagyunk beavatva, és ezért Harpagonoznak.

(mondjuk pl mint mikor egy survivorban felajánlanak 10kg hotdogot és 5kg csokitortát, ha cserébe lemondanak valamiről)

egyemakisszíved 2014.12.13. 19:49:33

@natalja: A játékok mindig újrarajzolják a csapatokat, felülírják az épp aktuális szövetségeket, rokonszenveket, olyankor szerep a legfontosabb, az viszi magával a játékost. Nekem úgy tűnt, hogy egy vitát követően épp akkor döntöttek úgy, hogy a tésztakészítők is csatlakoznak a sztrájkhoz, Edina ezért ment pacsizni a kollégájához. Robin egyből a munkabeszüntetés mellett volt, hiszen kibérelte magának a kereseti lista legalját, Fanni és Edina még hezitált, mert mi lesz, ha még rosszabbul járnak, mondjuk el is bocsájtják őket, de végül ők is a csatlakoztak.

csincsilla72 2014.12.13. 19:49:44

@aggyistenbrittudós: De ha így van, akkor erről fel kellene világosítani a többieket. Márpedig a puffogásuk alapján én feltételezem, hogy nem volt szó róla.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 19:52:14

@FOGASFŰRÉSZ: tudommmm, és az egy kultfilm a maga műfajában, hatalmas rajongótáborral. és pont ezért sem beszólásnak szántam :) mondommm mégegyszer, hogy bírlak, és ne tűnjél el! :)

Puncylla 2014.12.13. 19:52:48

@csincsilla72: Na végre, hogy van itt egy igazi tudós. Nem csak brit.

Onereality 2014.12.13. 19:53:47

@csincsilla72:
akkor fogjuk a tesztoszteronra, de en Denistol semmilyen tanacsot nem kernek az eletben semmilyen temaban, inkabb nem eszek egy hetig, sot, inkabb ehen doglok.
fuckyeah buszkeseg :DDD

malevil2050 2014.12.13. 19:55:43

@FOGASFŰRÉSZ: Semmit nem kell érteni ez pont egy ilyen műsor,de már megvettem az ugrás kellékeit.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 19:57:49

@csincsilla72: lehet hogy az is a játszmázás része, hogy nem mindenki beavatott köztük, ez valahol indokolná is az igazságtalan nehézségű és igazságtalan díjazású munkák igazságtalan szétosztását, nem? :)))) de csak tippszmikszelek, és lehet hogy többet látok bele a forgatókönyvírók agyába, mint kellene :)

2014.12.13. 20:01:15

@egyemakisszíved: Értem, persze... de akkor is túl sok már ez a napraforgósdi Edina részéről.... Mindenkivel jóban akar lenni..., kivel miért...ez még egy ilyen játékban sem megy. De kíváncsi vagyok, merre alakul Edinka még...

Onereality 2014.12.13. 20:02:23

@csincsilla72:
"A csórók sokkal jobban jönnek ki egy ilyen szituban, ha nem irigykednek, nem acsarkodnak és nem hisztiznek, hanem egyszerűen röhögnek az egészen."

ahhoz, hogy teljesuljon, amit irsz, le kellene vetkozniuk az addigi szemelyiseguket, vagy skizofrennek kellene lenni, egyik sem egyszeru ugy...
ettol szep a VV :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 20:02:31

@Puncylla: nem érzed az iróniát a brittudós névben? "brit tudósok kimutatták, hogy 10 emberből 4 az 6? :)))) nemár!!!! :))))))))

2014.12.13. 20:02:47

@csincsilla72: :D...Nnnnna ezért az állandó jelzőért még harcba szállnak néhányan ebből az évadból. :D

csincsilla72 2014.12.13. 20:04:17

@aggyistenbrittudós: Ezt nem hiszem, mert a VV igazából nem trash reality.
SZVSZ ebben a helyzetben pont az intelligencia van tesztelve. A pénz komoly feszkót okoz és egy ilyen szituban nagyon kidomborodnak a hozott, de esetleg rejtegetett tulajdonságok. Jobban megnyilvánul az önzés, az irigység, az empátia.
Kivéve, ha okos, taktikus emberekről van szó.:-)
Én nem vagyok MENSA-tag, és közel sem tartom magam annyira intelligensnek, de az hótziher, hogy ebben a helyzetben egészen másként döntenének. De a VV játékosai nem a MENSA köreiből kerülnek ki, ezért okos megoldások nem is fordulnak elő. Annál több anyázás, hihi.:-))

csincsilla72 2014.12.13. 20:05:24

@Onereality: vagy csak értelmesebbnek kellene lenniük és tényleg taktikázniuk kellene. Magukban belül lehet sikítani, de a szemük előtt lebeghetne eközben a nyeremény.

csincsilla72 2014.12.13. 20:07:05

@natalja: Edinka is a korlátozott értelmi képességeinek az áldozata. Empatikus és nagy szíve van, de néha az kevés.

csincsilla72 2014.12.13. 20:07:55

@natalja: Hááát... Ja. Pfannika, Renike és Macika is esélyes.

2014.12.13. 20:11:41

@csincsilla72: Igen, valószínűleg erről van szó az ő esetében.

2014.12.13. 20:14:27

@csincsilla72: Igen, rájuk gondoltam én is. :D

Onereality 2014.12.13. 20:19:54

@csincsilla72:
egyszer ossze kellene dobni egy VV-t akademikusokbol es Fannikakbol :)
csomo szivatos tematikus hettel, es ott megneznenk, hogy buszkeseg, irigyseg, harag, feltekenyseg, birtoklasi vagy, ego hogy nem jelentkezne a nagyon kimuvelt emberekben :D

csincsilla72 2014.12.13. 20:27:47

@Onereality:
Nyilván nagyon nehéz hónapokon keresztül mindig készenlétben állni, és az akadémikusok között is vannak egészen ostobák, szakbarbárságuk és magas műveltségük ellenére. Hát, én már csak tudom, van körülöttem pár. És egy kétkezi munkás is lehet intelligens, nem mindenkinek teremtődik meg a megfelelő életkorban a tanulás lehetősége. Én most nem is erről beszélek. A MENSA tagok kiemelkedően intelligensek, és ott azért más megoldások születnek az élet nagy problémáira.
Nekem alapvetően az a bajom, hogy a feladatok, amiket kapnak ismétlődnek. Ha játékosnak jelentkeznék, az első másodperctől az utolsóig kielemezném, ami ott történt. Gondolkodnék azon, mivel lehet a legjobban ellavírozni a végéig.
Meggyőződésem, hogy a tudósok versus fannikák játékban azért az utóbbi kategória szállítaná a több ösztönlényt és ezzel párhuzamosan ott látnánk több zsigeri megmozdulást is.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 20:27:48

@csincsilla72: még jó, ha egri jánost néznék, odakapcsolnék, szoktam :))))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.13. 20:28:25

@Krétagarbó: Milyen jó lenne pl. ha a kommentírásért fizetnének. Mondjuk 1 komment =100 villakrajcár! :-) 4-5000 VK minden nap összejönne! Hully-gully! :-)

verkli 2014.12.13. 20:32:45

@csincsilla72: Elfeledlkezel a castingról, annak pont az a lényege, hogy kiszűrje a hozzád hasonlókat. Mint a black-jack asztalnál, aki számolja a lapokat, azt hamar kidobják.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 20:33:34

@VV Erőlegény: de csak ha minőségi, és SixxFatter elfogadja :) seggünk kikandikálna a nadrágból :)
(elnézést a nadrág szóért, trágár volt)

csincsilla72 2014.12.13. 20:34:42

@verkli: Valószínűleg így van. Pszichológus teszteli őket, gondolom. Kérdés, mi történik akkor, ha előadom a butuskát? Vajon rájönnek?

ő-szinte 2014.12.13. 20:37:04

@VV Erőlegény: nem lehetne euróban? merazzal a villakrajcárral nem sokra mennék :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

csincsilla72 2014.12.13. 20:39:30

@verkli: Mi a helyzet Danival? Vagy Eszterrel, aki jogász volt, asszem? :-)

ő-szinte 2014.12.13. 20:39:48

@csincsilla72: hát egy pszihomókust nem nehéz átverni ha felkészült vagy és elég intelligens

ő-szinte 2014.12.13. 20:41:28

@csincsilla72: áhhhh, végre megadtad az egyik talányomra a választ;-))))
nem tudtam a dani karaktert behatárolni, de így okés :-)

Onereality 2014.12.13. 20:42:13

@csincsilla72: vagom.
nagy valoszinuseggel nem a VV8-ban latom meg, ahogy ket MENSA tag alatesz egymasnak hihi :)

verkli 2014.12.13. 20:47:45

@csincsilla72: Ez az intelligens, mert jogász dolog mindig kiborít, a világ legostobább emberei a jogászok körül kerülnek ki, csak nézd meg egyik este a híradót bármelyik csatornán. El kell olvasnod egy szöveget, és értelmezned, hát az aztán nagy cucc. Bocs, de tele a tököm a jogászokkal. Dani vagy Eszter, Eszter vagy Dani, láthattad mire képes Dani a feladatok során, kb. annyira, mint az itt rendszeresen leostobázott Komisz.

csincsilla72 2014.12.13. 20:49:05

@ő-szinte: kérdés, hogy mit szűrnek valójában? Én úgy képzelem, hogy inkább az érzelmi oldalra koncentrálnak. Hogy mennyire robbanékony valaki. Ha könnyű konfliktusba vinni és kihozni belőle az állatot, az biztosan pozitív, feltéve, hogy nem agresszív (ott még:-) A naiva is érdekes lehet, hiszen az is érdekes helyzetet teremt. Rájuk általában nem reagálunk közömbösen (nem Deniszke értelmezésében?.). Talán a higgadt, magas stressztűrőképességgel rendelkező, konfliktusban is hideg fejjel gondolkodó, magasabb intelligenciájú, érett személyiségű jelöltek pottyannak ki azonnal, mert ők tényleg "számolják a lapokat" és pár lépéssel mindig előrébb tartanak, mint a többiek és képesek a nagyérdemű manipulálására is.

verkli 2014.12.13. 20:50:29

@ő-szinte: Egy pszichomókust átverhetsz, a tesztjeit viszont nem. Ha arra is képes lennél, akkor mit keresnél a VV-ben?

csincsilla72 2014.12.13. 20:51:13

@verkli: Hát, igen. Ebben egyetértünk. De psszt!:-)

Onereality 2014.12.13. 20:53:38

@csincsilla72: na epp az ilyen jeloltek miatt lehetne erdekes, titanok harca, egy, aki mindent visz ...

Mók_Ica 2014.12.13. 20:54:28

@verkli: itt is előfordul egy-két jogi végzettségű :)))) és nem ostobák :)))

csincsilla72 2014.12.13. 20:54:37

@Onereality: én nagyon megnézném! De igazad van, ilyet nem fogunk látni.

verkli 2014.12.13. 20:56:41

@Mók_Ica: Igyekeztem nem az egész szakmát támadni, csak egyes képviselőit. Bocs, ha fullba nyomtam.

csincsilla72 2014.12.13. 20:57:24

@Mók_Ica: A jogi és az orvosi végzettség tipikusan az, ahol nagy arányban fordulnak elő olyanok, akik a család nyomására lesznek azok, amik. Mert már a dédike is orvos/ügyvéd volt, és a szülők el sem tudják képzelni, hogy a gyerek ne vigye tovább a családi hagyományt. És ez nem feltétlenül jár együtt sok ésszel. Nem azt mondom, hogy mind hülye:-), de van közöttük szép számmal.

Onereality 2014.12.13. 20:59:46

@csincsilla72:
egy kis pszichologiaval az ilyen karakterek hatarait is lehetne feszegetni...aztan meglepodnenk, hogy ugyanugy ket tema maradna, az orditozas meg a szex, vagy csak egy: az orditozos szex :)

2014.12.13. 21:01:00

Attól, hogy nem gyakorlatias valaki (Dani) még nem sorolandó egy kalap alá a full ostoba és üres Komisszal...szerintem.

csincsilla72 2014.12.13. 21:02:01

@Onereality: Egyetértünk. De szerintem a mostani játékosok feladatait ők jobban megugranák. Mindenkinél van olyan pont, ahonnan már ösztönlény. Kérdés, hogy mi fér bele egy játék kereteibe.

Mók_Ica 2014.12.13. 21:03:06

@verkli: én nem vagyok jogász :) nem vettem magamra :)))

@csincsilla72: igaz :)

mindkettőtöknek: jogi végzettségű kommentlakónkra ez egyáltalán nem igaz, sőt ő üdítő kivétel :))))

verkli 2014.12.13. 21:03:37

@natalja: Szerintem Komisz a haranggörbe jobb oldalán van, Dani mellett. Suli kéne neki, meg könyvek.

2014.12.13. 21:10:16

@verkli: Én nem látok Komiszban semmit. Üres ösztönlény, aki másokat utánoz, gátlástalan és primitív. Folyamatosan butaságokat hord össze. A belépője már eleve hányinger volt, ahogy ő szétalázta az excsaját. Utána simán pálcát tört Laci feje felett, amikor lekurvázta Dórikát, mondván: milyen ember az ilyen, aki így megalázza a másikat. Nálam Komisz minden tekintetben az alja, semmilyen fantáziát nem látok. Rajta semmilyen könyv nem segít. Emberileg alapból gáz.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 21:10:55

@csincsilla72: na! már megint! pluszos vagy! azt még fontosnak érzem leírni, hogy nem biológus tudós vagyok, hanem olyan matekos, (ezt puncynella miatt, aki nem szereti a britkutatókat, és ez kicsit bánt engem, nagyon)
@verkli: intelligens emberek messziről hátszéllel kiszimatolják a többieket. akik meg csak annak festik magukat, azok még jobban :)

Mók_Ica 2014.12.13. 21:12:00

@natalja: +1 a könyvet vajon mire használná? sztem számára "uncsi" az olvasás, nemhogy még tanuljon is belőle.....

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 21:14:22

vannak okosgonosz jogászok, őket viszont nagyon szerizzük! én biztos.

2014.12.13. 21:14:45

@Mók_Ica: Igen, ő az a tipikus "menjenekacsicskáksulibageci" típus. Nem nagyon tudom elképzelni könyvolvasás közben.

verkli 2014.12.13. 21:18:29

@natalja: Azért ez egy érzelmi alapú komment volt, lépj hátrébb, onnan is nézd meg. De nem akarok Komisz ügyvédje (ügyvéd, fujjj), lenni, el is engedem ezt a dolgot, majd meglátjuk:)

Mók_Ica 2014.12.13. 21:19:14

@natalja: igen, pontosan ez jut az eszembe róla :)))

@aggyistenbrittudós: jajaja :))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 21:23:23

@verkli: mesélj már, mi történt, hogy ennyi érzelem gyülemlett fel benned :) hótttkomolyan kérdezem.

verkli 2014.12.13. 21:26:05

@aggyistenbrittudós: úgy értem, hogy @natalja blogtárs kommentje volt érzelmi alapú.

"i don't have feelings, cuz feelings are gay"

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 21:27:30

egyébként az intelligens szótól készülök hányni, annyira elcsépelt már.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 21:29:09

@verkli: oszt ez a mondás ugyan honnét van? :))))))))))

verkli 2014.12.13. 21:30:49

@aggyistenbrittudós: belinkeltem ezt már genitália ügyben, de ismétlés...
www.youtube.com/watch?v=n0RIKHfwAhA

csincsilla72 2014.12.13. 21:33:33

@aggyistenbrittudós: Köci:-)
@natalja: Deniszt én azért nem látom agyhalottnak, de az okostól is messze van. Ő legalább tudja, hogy számolnia kell(ene) a lapokat. Próbálja is, de ahhoz kevés. Az lejött neki, hogy Pfannika taszigálásával folyamatosan műsoridőt tud biztosítani magának, hiszen ha szex van a villában, az az öfikből ki nem maradhat, és ez a kukkoló nagyérdeműnek bejön. De ahhoz már nem elég intelligens, hogy visszafogja a trágárságot és az igazságtalan rosszindulatú megjegyzéseket. Nagyon rafkósnak tartja magát azzal, hogy a 73%-os Zsut mással próbálja kivitetni ("ez a te harcod":-)), de abba már nem gondol bele, hogy ezt mi is látjuk és azonnal levesszük, mi a szitu. Vikcsu kiesésénél is nehezen kapcsolt, nem értette, miért esett ki.
Abban viszont teljesen egyetértünk, hogy az érzelmi intelligenciája nulla, ezért én sem bírom a fószert.

csincsilla72 2014.12.13. 21:37:34

@aggyistenbrittudós: Dehogy elcsépelt. Jó dolog az. És igen, te is az vagy.:-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 21:42:49

még egyszer akárkibárki leírja azt a káromkodást, hogy 'intelligencia', kipusztulok.

2014.12.13. 21:53:18

@verkli: Nem tudok érzelmi alapon kommentelni VV-lakókról. :D Tejesen hátulról, felülről, messziről szemlélem őket. Sőt, valaki egyszer azt írta egy hv-kommentben, hogy ez egy kísérlet...már kísérletként is szemlélem, de érzelmi alapon nem.

Gia 2014.12.13. 21:54:36

@aggyistenbrittudós: Én attól dőlök a kardomba,amikor egy l-el írják..

ő-szinte 2014.12.13. 21:58:29

@verkli: már miért ne verhetnéd át a tesztjeit? :-O
egy pszihomókus (vagy annak megfelelő tudással bíró ember) nem mehet be a vv-be?
egy jogász igen?
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD LOL

csincsilla72 2014.12.13. 22:02:53

@natalja: Tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy a vellalakók idióták:-)
Deniszhez visszatérve máig nem tudom, hogy a Pfannikával folytatott maratoni beszélgetésükön, ami a teljes műsoridő felét is kitette, vajon Kazal zagyvasága vagy a önnön sötétsége zavarta inkább. Mert Kazalt én sem tudtam követni. Kérdés, hogy Denisz a saját, vagy Pfannika gondolataival birkózott.

Krétagarbó 2014.12.13. 22:03:16

@candyperfumegirl: az iskolahét mondjuk elég zsibbasztó szokott lenni, bár tavaly a Zsóti szerelmes liezonja kicsit feldobta.
De azért meg jók a tematikus hetek, mert azért történik is valami, nem csak cigizős, ide-oda ülés semmittevést nézzük.

ő-szinte 2014.12.13. 22:04:10

@csincsilla72: hát azt nem tudom mennyire szakbarbár, de ő az entellllektüelllll (persze csak a villában :DDD ) mint dreszter vagy simon volt
de ádina? ő a nyomi? mint annamari volt?

2014.12.13. 22:04:40

@csincsilla72: Ha mindez tudatos nála, akkor oké...de én ebben nem vagyok biztos. Meg aztán: a szex tényleg ekkora biztosítás? Ha taktikai lépés, akkor ez nem sülhet el éppen ellene? Ez nem visszataszító? Na, majd meglátjuk, mi rejlik még benne...

verkli 2014.12.13. 22:06:21

@ő-szinte: A tesztek az agyadnak azt a részét szondázzák, amely felett nincs tudatos kontrollod, ha pszichomókus vagy, ha nem. Ha tökönrúgnak, azt látszik rajtam, hiába koncentrálok arra veszettül, hogy ne látsszon.

csincsilla72 2014.12.13. 22:08:56

@natalja: Nem tudom, mennyire tudatos. Inkább tűnik annak, mint ösztönnek. Szex kérdésben egy dolgot illetően állhatatos: nem kavar mással. Azt nem hiszem, hogy ez érzelmi alapon megy, hiszen Pfannit simán kiküldené Zsuzsával párbajozni. De nem akarja elrontani a dolgot és a "tuti szex-tuti műsoridő kombót" azzal, hogy mással kavar.

beacska 2014.12.13. 22:11:05

@csincsilla72: az én kisfiam is biológusnak készül ;)...

verkli 2014.12.13. 22:13:07

@natalja: Elfogadom. De magamból indultam ki, máshonnan nem megy. Zsuzsával kapcsolatban van megmagyarázhatatlan ellenszenvem, mégsem tudnám egy sornál hosszabban ekézni.

2014.12.13. 22:13:31

@csincsilla72: Kivel kavarhatna még? :D

Baresz83 2014.12.13. 22:14:33

Nekem meg Zsuzsa egyre szimpibb. Lehet, hogy kb. egyedül vagyok ezzel... :D

Gia 2014.12.13. 22:15:30

orrszűrők.. :-D

beacska 2014.12.13. 22:19:38

@ő-szinte: egy szociálpedagógus pölö már volt bent ;)....

Krétagarbó 2014.12.13. 22:20:26

Azt a beszélgetést Ádám és Edina között, amit most látunk, az nem egy esti streambe ment?

2014.12.13. 22:21:19

@verkli: Értem. Én tudnám őt is, hosszú körmondatokkal is, simán.... :D

Mók_Ica 2014.12.13. 22:21:41

@Baresz83: vessetek a mókusok elé, de nekem is..... megvédte edinkát lacccival szemben és riportban is jól beszélt..... kapott egy jópontot tőlem :)

perszepolisz 2014.12.13. 22:22:39

Edina most túltolja szerintem.

ő-szinte 2014.12.13. 22:25:17

@verkli: ha mókus vagy ismered a tesztek típusait és azt is, hogy mire milyen válasz mit tükröz, de nem vitatkozom :-)

Mók_Ica 2014.12.13. 22:26:01

@perszepolisz: mert akármennyire is tagadja, bejön neki laccci és rosszul esik neki, hogy lacci viszont kimondta, hogy edina, mint nő nem jön be neki........emiatt túlzásba esik.... nem jó :(

Falusi Liba 2014.12.13. 22:29:49

Én biztos nagyon furcsa vagyok, de nekem Edina kifejezetten szép. Vagy csak azért, mert kifejezetten szimpatikus.
Akikben kellemesen csalódtam, azok, Zsuzsa és Laci.

csincsilla72 2014.12.13. 22:30:29

@natalja: Hát, Zsuzsán kívül bármelyikkel. Ha komolyan nyomulni kezdett volna, nedvesedett volna a többi is.

Gia 2014.12.13. 22:31:55

Jobb,hogy Edina most tudta meg biztosra.Később még rosszabb lett volna.

Baresz83 2014.12.13. 22:32:16

@beacska: @Mók_Ica: Igen, nekem is emiatt lett nagyon szimpi, hogy mennyire védi Edinát. Azon is gondolkoztam közben, hogy lehet, hogy Danival sem bunkó folyton, csak ezt akarják velünk láttatni. Mert egyébként ő még mindig hisz ebben a trióban.

perszepolisz 2014.12.13. 22:32:18

Engem még mindig az adó befizetésének mikéntje érdekelne.

Mók_Ica 2014.12.13. 22:32:43

jéééé... reni még él :)))

Krétagarbó 2014.12.13. 22:32:52

@VV Erőlegény: ja, ha fizetnének érte, akkor több is lenne:) Persze valós pénzben...

Baresz83 2014.12.13. 22:34:18

@Gia: Szerintem is, csak az a gond, hogy mivel össze vannak zárva, nem hiszem hogy könnyen túltenné majd ezen magát... :(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.13. 22:34:29

Most kötözködős kedvembe vagyok: Mi a retek van a sztrájkkal, meg mi van, ha testületileg aszongyák, hogy nem adózunk azt csá! Tudom, ahhoz hogy full együtt eltolják ezt a szálat hülyék.

Falusi Liba 2014.12.13. 22:34:38

@Mók_Ica: :D Nem sokáig bújkál már bent, remélhetőleg. Ideje kifáradnia.

Mók_Ica 2014.12.13. 22:34:43

@perszepolisz: petfőninek perkálnak a fizetés után :) vagy kapnak egy számlaszámot és befizetik a NAV-nak :)))

@Baresz83: :)

@Gia: még jó, hogy a múltkor kiugrott az ágyból :)))

verkli 2014.12.13. 22:35:19

@perszepolisz: reméljük a NAV nem figyeli ezt a blogot, ha mégis, akkor majd segítenek.

Falusi Liba 2014.12.13. 22:35:20

@Majom1Parádé: Jaj, már, szerintem ez aranyos, végre valamiben egyetértenek.:)

Mók_Ica 2014.12.13. 22:36:12

@Falusi Liba: ha eszük van, renit hívja majd ki a kiválasztott :)

beacska 2014.12.13. 22:36:14

@Baresz83: én a párbaja előtt sem láttam, h "kihasználta" volna Danit. itt többen mondták, h vele hozatott magának vizet, meg ilyenek....(nem kommentálom), meg h ha a bentiek mondják, ők biztosan 0-24-ben látják...osztand Fannyka mégsem tudott Attinak a székből semmi okosat mondani...

fran7 2014.12.13. 22:36:53

Dani Macira nézve mondja. Szüntessük meg a munkanélküliséget, nézzük, hogy éhezik ő is. Maci képe nem lesz az éhező koldus címszó alatt a nagy Magyar Képes Szótárban.

Baresz83 2014.12.13. 22:37:22

@Mók_Ica: Én is meglepődtem, hogy Reni még ott van. :D és szerencsére Maci is feltűnt a kanapén! Lassan már eggyé válik vele.

Falusi Liba 2014.12.13. 22:38:24

@Mók_Ica: Valaki írta itt pár napja, hogy valami megmagyarázhatatlan okból bent erősnek látják a hisztikirálynőt... De remélem, az ösztön felülkerekedik.

Mók_Ica 2014.12.13. 22:38:28

petifőni vérgeci, mennyire megalázó, hogy széttépi a 12 pontot..... pedig az általa példaként felhozott szappangyártók is a sztrájkolók között vannak....

beacska 2014.12.13. 22:40:07

nem látom :(

MITÖRTÉNIKMITÖRTÉNIKMITÖRTÉNIK?

fran7 2014.12.13. 22:40:16

Austria van a Főni sapkáján? Miért nem Luxemburg, ott jobb adózni.

Falusi Liba 2014.12.13. 22:40:26

Láttátok tegnap a főnit a belevalóban? Szerintem tök gáz volt, mintha tütükézett volna is, dugásról (sic!) hadovált, és volt egy bejátszó, ahogy kokettált Fannival. A belem kifordult, ahogy érintgette és a csecsét stírölte.

perszepolisz 2014.12.13. 22:40:27

Sajnos a szerkik nem írtak munkaszerződést a munkahét előtt. Nem gondoltak ezek sztrájkra. Ezért is van most vita. :D

Mók_Ica 2014.12.13. 22:41:10

@Baresz83: nem lassan.... maci már maga a kanapé :)))

@Falusi Liba: kivel beszél??? nincs műsorban.... vagy ha igen, csak óbégat, mint most is.....

na, ennyit a nagy egyetértésről..... összevesztek....

fran7 2014.12.13. 22:41:27

Robin távolról figyeli az eseményeket.

perszepolisz 2014.12.13. 22:41:57

Szerkiknek kemény napjuk volt. Egész nap ezen a szaron kellett gondolkodniuk,.

fran7 2014.12.13. 22:42:30

@perszepolisz: Bezzeg az RTL nem követ el ilyen hibákat.

Mók_Ica 2014.12.13. 22:42:44

@perszepolisz: hihihihihihihihi :)))))

@Commodore: petifőni lenyugodott kissé.... mi lesz az egyezség vajon??? :)))

Gia 2014.12.13. 22:43:40

Ez a Reni egy gyökerentyű..

Mók_Ica 2014.12.13. 22:44:05

@Falusi Liba: igen ..... most is a tárgyaláson főnivel, zsunak beszólt, kb. a semmiért.....

fran7 2014.12.13. 22:44:43

A villa három esze. No comment.

Falusi Liba 2014.12.13. 22:45:05

"Ne mutogass a kezeddel!!! Tudom én milyen ritmusban mondom a dolgokat" (Röné)

Anyám. Renivőlegény, készülj... Fasza lesz.

Baresz83 2014.12.13. 22:47:19

@Falusi Liba: hát ettől én is kész voltam... hülye ez a nő!!!

Gia 2014.12.13. 22:47:33

@beacska: Falusi Liba idézte,hogy mit mondott Reni Zsuzsának.

Mók_Ica 2014.12.13. 22:48:21

ádám és robin miért nem hagyják, hogy edina és lacci kettesben beszéljék meg a dolgaikat????

Falusi Liba 2014.12.13. 22:49:03

@Baresz83:
Elképesztően ellenszenves, az biztos! Röné, meg Maci a villa két zombitörpéje.

fran7 2014.12.13. 22:49:37

@Mók_Ica: Nekik most ez a tévé és a torrent egyszerre.

Mók_Ica 2014.12.13. 22:49:59

edina ismét túl sok(kkkkkk).... sajnálom, hogy ennyire laccciba esett...

Jozeph Pelikahn 2014.12.13. 22:53:55

Tudnám értékelni, ha a villaajtóban megjelenne Vida Ildikó, ránézne a NAV-hoz bizonyára nem bekötött pénztárgépre és bilincsben elvinné Lacit az összes krajcárral együtt.

perszepolisz 2014.12.13. 22:53:57

Ez az egész Edina Laci ügy túl sok. Edina belezúgott Laciba, az meg csak dugna vele. Ez a story persze tökre elég 2-3 hónap villalétre.

Gia 2014.12.13. 22:55:08

Tyű,Dani kifordul magából..

Schlomo Goldberg 2014.12.13. 22:56:19

Pincsi öntudatra ébredt.

perszepolisz 2014.12.13. 22:56:22

atyaég Daninál nemcsak betelt a pohár, hanem ki is folyt.

fran7 2014.12.13. 22:57:01

@Jozeph Pelikahn: Nem jól beszélsz. André Goodfriend kellene ide, aki behozna egy kititiltó végzést az USÁ-ból, mert gyanúja szerint Laci adócsaló. Illetve felajánlana egy alcatrazi cellát örökös bentlakásra.;)

beacska 2014.12.13. 22:57:04

mit csinál Dani?????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mervinjminky (törölt) 2014.12.13. 22:58:56

@beacska: végleg letett arról, hogy ebben az x hónapban rakocondom arc legyen

Baresz83 2014.12.13. 22:59:22

Pedig mintha ezt már tisztázták volna az elején, hogy Zsuzsának nem jön be Dani pasiként...

perszepolisz 2014.12.13. 22:59:43

@beacska: Nem tudjuk, de a z már csak holnap lesz.

Gia 2014.12.13. 23:00:48

@beacska: Az előzetes szerint holnap Dani besokall,valakivel nagyon kiabál,aztán bevallja Zsuzsának az érzéseit,miután az rákérdez.

fran7 2014.12.13. 23:01:05

@perszepolisz: Dani már nem lesz Jim a The Office-ból. Dennis viszont lehetne Dwight. Vagy Laci. Maci lehetne Kevin. Edina-Kelly, Angela-Reni.

mervinjminky (törölt) 2014.12.13. 23:01:10

@beacska: hisztizett egy sort, mert a nyugiban összejött mosómasa baszodája és pinán kívüli maradt

Krétagarbó 2014.12.13. 23:01:31

@Falusi Liba: És közben olyan ronda az egész nő ettől a keserű, unott, rosszarc viselkedéstől...

perszepolisz 2014.12.13. 23:02:41

@Gia: Nyilván Laci és Zsu összefeküdt, amit Dani nem igazán tolerált már.

Aharon 2014.12.13. 23:02:51

@perszepolisz: Remélem, észre tér a kiscsaj mert ezzel nagyon megtudja b@szni az amúgy jó játékat, és azt, amit felépített magáról. Az a néhány ismerősöm, aki beismeri, hogy nézi, az mind neki szurkol... (ki másnak... :) ) Szóval ez veszélyes, nagyon de annyira aranyos ahogy kezeli, csak tényleg túltolja.... nem kéne.

Mók_Ica 2014.12.13. 23:03:16

@Gia: @Schlomo Goldberg: @perszepolisz: ez az össznépi nyugiszobás alvás tegnapelőtt éjszaka volt.... ha jól emlékszem az onlány-tudósítók írásaira......

viszont zsu meglepően nyugodtan beszélt danival.... danika pedig sztem már nem volt szomjas és ettől bátorodott fel ennyire, hogy kimondja......

Gia 2014.12.13. 23:03:48

@perszepolisz: Ádám is ott asszisztált...

perszepolisz 2014.12.13. 23:04:25

@fran7: Ehhez a metaforához, már túl sokat ittam ma. Kifejtenéd?

Aharon 2014.12.13. 23:05:22

@Falusi Liba: Igen, én is csak azt srácot sajnálom. Ha még nem olvasztotta le a gyűrűjét, akkor lesz pár problémája az életben evvel a gonosz, frusztrált, akarnok picsával.

Gia 2014.12.13. 23:08:12

Milyen elégedett volt Röné,hogy közös nevezőre jutott a főnökkel..Közben meg csak a szerkik alakították a dolgokat..

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 23:10:44

már megint elpofáztam az időt, most kezdem el nézni. faszom, az vót már? szpojlerezzetek!@Gia: lö betűkre kakilunk rá.

mr sleepy 2014.12.13. 23:11:53

@Mók_Ica: tegnap este volt az ösznépi alvás, mindenki a hotelben a földön aludt csak 12 ker volt az ágyban de seg részeg volt mindegyik itt kinoztak orákon átt az éneklésükel, Ádina tüntetöleg nem akart a gruppenbent tolni az alvást mert Zsu szerint gyengitené őket...

perszepolisz 2014.12.13. 23:17:08

Kösz. Ezek a Shudrasék ha kitennék az énekest többre vihetnék. Úgyis olyan sok világhírű banda kezdett így.

Mók_Ica 2014.12.13. 23:18:21

@mr sleepy: akkor rosszul emlékeztem :))) köszi :) igen, az éneklést is és a ki-alszik-az-ágyon-ki-alszik-a-földön-ki-alszik-a-ki-mellett tudósítást viszont olvastam :))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 23:20:36

röni pasiját miért is kell sajnálni? neki nem jutott az önálló akaratból és döntéskészségből vagy mi? lehet, hogy rosszabb, mint röni, nincs mihez viszonyítanunk.

csincsilla72 2014.12.13. 23:24:11

Ádinát most azért megsajnáltam. Mert igen, nem tudta méltósággal kezelni a helyzetet, de asszem én is utálnám, ha a fickó, aki után nem is olyan titokban epekedem, ország-világ előtt közli, hogy
1. nem nézek ki jól
2. van az az alkoholmennyiség, ahol már számításba vesz, mint biológiai szükségleteinek kielégítésére alkalmas nőstényállatot
3. de akkor is én mászom rá, ő csak eltűri.

Meg a te anyád, azt.

verkli 2014.12.13. 23:25:38

Elég fura volt Dani kiborulása, ide a bökőt, hogy lemaradt a kamera, és ez már az újravett jelenet volt.
Egyébként meg, Főnök! Mikroport!

Krétagarbó 2014.12.13. 23:29:23

@csincsilla72: én is sajnáltam, de azt hiszem, ez tipikusan a "házhoz ment a lófaszért" esete. Nem hiszem, hogy nem látta előre, hogy ebben a történetben nincs és nem is lehet több.
Lacinak meg valóban nem kellett volna ennyire őszintének lennie, van az úgy, ha jobb, ha inkább hallgat az ember...

Jemi 2014.12.13. 23:30:26

Aztán a jelenléti ívet vezetik e rendesen?:))))))

fran7 2014.12.13. 23:33:42

@perszepolisz: jim volt az a karakter, aki éveken át epekedett Pam után. Egy szót sem szólva az érzéseiről.

csincsilla72 2014.12.13. 23:36:44

@Krétagarbó: Igen, ezt ő nézte be. Csak hát egész más az, amikor mindössze három hülye barátnőd tud erről a megalázástatásról és egészen más az, amikor a fél ország.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 23:37:02

@fran7: a bolt nem lacié, nem? akit meg lehetne bakkantani az péterfőni, ő a tulaj :) petifőni meg az ertéelé :)
az ertéel meg okosgenya, mármár imádom :)))))))

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 23:58:35

Ó! Szent! Luca! Lucus!Luci! Neved napján Isten éltessen!Nekünk meg streamet éltessen!!!Ámen!!

Mók_Ica 2014.12.14. 00:04:55

au is sztrájkol..... szakadok :)

Mók_Ica 2014.12.14. 00:05:32

@Ay Mama, Que paso: au szerint lucíííííííííía nap van :))))

Mók_Ica 2014.12.14. 00:07:45

au vendége pinki.... boszorkány tesztet csináltat vele.... ha kiderül, hogy pinki nem boszi, akkor életük végéig együtt maradnak....
már az első kérdésen "megbukik" pinki :))))

Cimili 2014.12.14. 00:08:59

@Mók_Ica: Halihóóóóó! Nagyon jó Au a belevalóban.

Ay Mama, Que paso 2014.12.14. 00:09:45

@Mók_Ica: Aurélió Lucifer szolgája, dezinformál és hátráltatja a streamet ami az egy és igaz Isten ajándéka

Cimili 2014.12.14. 00:10:42

@Ay Mama, Que paso: Jaja, addig nem lesz onlány, amíg vége nem lesz a BV-nek.

Mók_Ica 2014.12.14. 00:12:19

ez elég szürreális belevaló ismét..... most már az együttes boszorkány-űzésnél tartanak..... úgy láCCik még nem múlt el a tegnapi szer hatása au-ból....... ja, és pinkinek sem lett több esze.... , bocsi péter :))))

pomac 2014.12.14. 00:13:54

mi van most össznépi sz...ás :S

Mók_Ica 2014.12.14. 00:14:03

@Cimili: sztem bolond :))))

@Ay Mama, Que paso: ördögűzés? hmm??? recepted van? küldjünk szentelt vizet?

Mók_Ica 2014.12.14. 00:15:07

@Krétagarbó: aut beparáztatja a betelefonáló :)))) ez egy szürreális bv ismét.... :)))

Krétagarbó 2014.12.14. 00:16:11

@Mók_Ica: AU show? Szabad kezet adtak neki, látva, hogy amúgy is mindig saját magát ajnározta eddig is? :)

pomac 2014.12.14. 00:16:27

ez beszélt a telefonban nem olyan a hangja :D

Ay Mama, Que paso 2014.12.14. 00:16:58

@Mók_Ica: akik hisznek azok hisznek
"És ne áldozzák többé véres áldozataikat az ördögöknek, a kikkel ők paráználkodnak. Örökkévaló rendtartás legyen ez nékik nemzetségről nemzetségre. " Leviták könyve 17.7

Cimili 2014.12.14. 00:17:20

Tudtamtudtamtudtam, h be fog sétálni egy boszi. :DDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.12.14. 00:18:08

tényleg reklámot csinál a retek a délelőtti betelefonálós jós műsorainak :)))))

au kész van..... miért nem éva van ma, ha ez a téma és ő ennyire parázik?? így elég idegesítő az adás......

Cimili 2014.12.14. 00:18:35

Jó, h nem söprűn lovagolt be. :DDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.14. 00:20:49

Azt hiszem, hiszek még a mesékben. Jó lenne, ha most sikerülne összehozni a boszival Edinát és Lacit. Olyan arik együtt.

(És tavaly szurkoltam AU-nak és Pinkinek is:)

Mók_Ica 2014.12.14. 00:21:49

pinki rohadtul nem érti mifaszvan, furán néz au-ra :)))

Cimili 2014.12.14. 00:23:14

Au előbb-utóbb télleg meg fogja koronázni saját magát. :DDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.14. 00:24:49

Ez nem noooormális:DDDDDD

Cimili 2014.12.14. 00:25:07

Persze Au, te nyered meg a VV7-et is. :DDDDDDDDDDDD

Cimili 2014.12.14. 00:25:41

Nem, de épp ezért szórakoztató.

Krétagarbó 2014.12.14. 00:26:10

@Cimili: ezek szerint csak Edinán múlik. És AU is hogyan szurkol Edinának:)

Mók_Ica 2014.12.14. 00:26:47

most ennyi??? ezmiez??? vége??? ilyen bv-t ne csináljanak má', ez foscsi volt.....

Krétagarbó 2014.12.14. 00:27:26

@Cimili: Ó, én szeretem, tavaly nagy szurkolója voltam. Csak csodálkozom, hogy mennyi mindent megengednek neki:)))

pomac 2014.12.14. 00:27:26

biztos azért hozott kártyát mert az inga nem midig jön be :D

Mók_Ica 2014.12.14. 00:30:11

@Krétagarbó: tegnap is ilyen bolond volt.... eCCer elég volt.....

mr sleepy 2014.12.14. 00:36:46

szerintem tutira fogadtak a szerkeztök hogy elsírja-e magát Au

Ay Mama, Que paso 2014.12.14. 01:25:28

fail és öngól
szórakozni kellett volna menni............ most kezdődik kb a VIP 8(
eső után köpönyeg, és megmaradt elköltetlen villakrajcárok

kamilla123 2014.12.14. 02:15:35

Hát Edinka folyamatosan gurul lefelé a népszerűségi lejtőn nálam. Tegnap éjszaka is kritikán aluli volt Lacival, Zsu-t meg ekézte Daninak, meg most is az öfiben összemossa a dolgokat.
Zsu megvédi, támogatja, erre ő meg jól hátba szúrja, hogy Zsu is azt csinálja Danival, amit vele tesz Laci. Hát rohadtul nem, mert Zsu az első nap megmondta Daniank,h nem az esete,másrészt Zsu nem húzza Dani agyát, nem smárolnak, nem tapizzák egymást. Edinkának is kijött a gonosz énje. Ő lesz nálam lassan az új Reni.

kamilla123 2014.12.14. 02:16:54

@kamilla123: ráadásul Zsu folyamatosan hármasról beszél, Edinát mindig beleveszi a közösbe, Edina pedig Danit igyekszik kisajátítani Zsu-val szemben.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.14. 02:40:45

@Csókolom nagymama,bukta van?: "..csattong a pina, mint a falepke, mikor tolják ..."

Na, ezen besírtam. :D:D:D:D:D:D Nekem ugyan csak doboló fanyuszim volt, de nagyon vizuális típus vagyok.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.14. 02:53:10

@berber oroszlán: "...itt le vagyon modellezve a való világ..."

De az is, hogy 12ker - aki képtelen akár csak egy seprűt is elkészíteni - ordít leghangosabban a béremelésért. Nem mindegy neki, hogy 500 VK-t vagy 700 VK-t NEM kap meg darabjáért?:D
Nameg asse hinném, hogy PVC a valóéletben szolidaritási tüntetést tartana.

ő-szinte 2014.12.14. 03:11:02

óóóóóóbazzzzzzzzzz, maci elment fürdeni és elvették a képet :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
picccccccccccccccsssáááááááááááááááááábaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
pedig úgy megnéztem volna ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
jó, igen tudom, hogy perverz vagyok, de na
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.14. 03:22:25

ülnek a kanapén a nappaliban (laci alsógatyánan) beszélgetnek, eközben laci félrehúzza az alsónacit és kurkássza a fasszőrét
zsu meg nézi
hátttttttt, nem tom... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.14. 03:32:07

pannifannira és komiszra igazán rászólhatnának, hogy mikroport...

ő-szinte 2014.12.14. 03:36:54

háló : masszívan alszanak
nappali: masszívan beszélgetnek
vajon melyiket mutatja a kamera????????????????????????????!
faszomatbazdmeg :-//////////

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.14. 09:22:17

@kamilla123: Ne már... eddig annyira egyezett a véleményünk... Zsu lehet, hogy a hármasról beszél, de az egyes önző tettei (pl, hogy erőltetetten pozícionálni szeretné magát egy domináns helyre a Bt-ben, meg ez a mindenekfeletti értelmetlen takarékossága) és a metakommunikációja folyamatosan mást sugallnak, ez nagyon zavaró lehet mind Dani, mind Edina részére. Edina ezt ki is mondja és próbálja nyomatékosítani Danival is. Edina őszinte, őrlődik, és a tiszta szerelmet, vagy tiszta barátságot keresi a villakörülmények között. Én nem hibáztatom a mostani konfliktusukban Lacit sem, de Edinát sem. Ilyen van, sakknyelven szólva a jelenlegi játszmájuk patt, de lehet, hogy holnap újra asztalhoz ülnek és egy új partiba kezdenek.

Berborosz 2014.12.14. 09:31:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
- Dani azért megfelel egy valódi típusnak az ordításával,
- Dóri nem, a valódi "elit" nem tüntet, itt torzít a modell.
(Nem vagyok hajlandó használni a gúnyneveket.)

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.14. 09:48:00

annak idején néztem ez első német big bratyót, és a nem is szép de nem is csúnya csaj pont azzal nyerte meg a játékot h reménytelenül, de aranyosan "szerelmes" (nagyon idézőjelben) volt az egyik finoman szólva is átlagos külsejű, képességű fiúba. A játék utolsó 1-2 hónapjában vmelyik este szépen kirittyentette magát (tényleg csinos lett) és bevallotta a fiúnak h érez iránta valamit (a fiú meg lepattintotta) naná, h ellopta a csaj a sót mások elől:) Annyira emlékezetes lett ez a jelenet, h a mai napig emlékszem rá. Ez kb úgy 1500-2000 évvel ezelőtt volt.
A fiú kiesett, a csaj megnyerte a játékot.
Szal nem rossz ez a taktika, csak tényleg nem szabad túltolni.

Tanya Jóska 2014.12.14. 10:24:16

Ide a rozsdás bökőt, hogy zsu meg laci kavarni fognak még. érdekes lenne, már a többiek reakciója szempontjából.

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.14. 10:56:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: hátt, attól tartok ez nagyon el lett sietve Edinánál
Elég lett volna még 1-2 hónapig a barátkozás fázis
A játék szempontjából nézve persze

Costanza 2014.12.14. 11:02:41

@FOGASFŰRÉSZ: En osztom a velemenyed, vegre valaki, aki ugyanugy gondolja mint en.
Pussy power van es kesz. :)
En imadom a Fannit, es engem sem erdekel, hogy hiszteriazik neha, egy huszevesnel totaltokmindegy. Amit leirtal rola, pontosan amiatt vonzo. Es ez tokeletesen elvehetetlen lesz tole az eletben remelem, forever.

Sargabogre 2014.12.14. 11:03:04

én csak annyit kérdeznék, hogy a hivatalos naplót ki írja, mert tele van hibával, rossz szóhasználattal. 'Laci és Edina között kitört a háborúság'. mi az hogy háborúság? a háború alapból főnév. talán háborúskodás.

Schlomo Goldberg 2014.12.14. 11:12:22

@Sargabogre: valószínűleg kakkantósdorka, a villapostás

Mók_Ica 2014.12.14. 11:21:28

@Sargabogre: sztem csak próbálja hogyvolt stílusban nyomni, lazán és viccesen, de nem megy neki :)))

KapitányG 2014.12.14. 11:31:27

@Sargabogre:
"Háborúság, házi patvar
Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varju mondja: kár!
Hess, madár! "

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.14. 11:34:39

Rönének egy pillanatra volt esélye valamennyire visszajönni a játékba szakszervezeti bizalmiként, de annak ellenére, hogy eléggé összeszedett volt és jól tárgyalt, rögtön utána a titokszobában kőműves kelemeni módon döntötte újra romokba aznapi teljesítményét. Röné sztem menthetetlen...

Sargabogre 2014.12.14. 11:36:52

@KapitányG: gondolom az író is ezekből a versekből vette ezt. ettől független rossz.

KapitányG 2014.12.14. 11:44:46

@Sargabogre: Miért lenne rossz?
A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint:
Háborúság, főnév
1. (népies) Veszekedés, marakodás
2. (választékos) Hadakozás, háború
De te azért nyugodtan tartsd rossznak :)

Rémület 2014.12.14. 12:15:30

@Sargabogre: ettől függetlenül Ha már nyelvészkedünk.

csincsilla72 2014.12.14. 12:33:42

@foxwiththegloves: Egyetértünk!
Ebből a játszmából még jól is ki lehet jönni, ha Edina nem szúrja el. Egyenlőre ő a kis naiv, akinek az érzéseit Laci kihasználta. Ha nem megy át sárkányba, hanem szépen, finoman visszafogja a dolgot, akkor övé a nézők szimpátiája. Sokat szerepel, ébren tartja az érdeklődést a saját személye iránt és ez jó.:-)

spinks 2014.12.14. 12:40:33

Costanza:Én is Fanni "FANNItikus" vagyok. Ez a nő igy van rendben ahogy van. Szórakoztató, könnyed. Az egyetlen igazi energiaforrás a villában. Nélküle egy siralomház lenne ez a show. Go Fanni. A nyereményt az vigye el aki generálja a showt. Lásd Alekosz, s Aurélio. Pénz csak a " munkáért " jár. Most 2014 decemberében ezt érzem. Persze ez változhat. Ámen.

ő-szinte 2014.12.14. 12:53:04

@berber oroszlán: ne is, inkább cipeld azt a kúúúúrva létrát ;DDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.14. 12:53:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: hát igazán kiírhatnák :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Schlomo Goldberg 2014.12.14. 13:06:24

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: amikor az ember másra is használhatná a nyelvét, főleg így a szeretet ünnepének közeledtével

Costanza 2014.12.14. 13:10:16

@spinks: Tok jol latod es csak a lenyeget, Fanni az eletben is sokra fogja vinni by the way (nem mint ugyved-orvos-urhajos nyilvanvaloan), akarmennyire is igy picsa meg ugy picsa. Sokan nem birjak kiheverni, hogy milyen szep, es milyen konnyu dolga van, meg karomkodhat is juj.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.14. 13:19:19

@Schlomo Goldberg: remélem, jól dolgozol a mekiben, mert így h lesz meg szilveszterre a bentley?:))))

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.14. 14:48:10

@Costanza:

ok akkor Te, Én, Brittudós, és még egy valaki, akinek a hozzászólását most nem találom, szóval eleddig négyen vagyunk itt Fanni-kedvelők... Én is örülnék, ha megőrizné az üde, egészséges hozzáállását a szexhez, a humorát, szellemességét és a könnyedségét,

de még sok hét áll előtte, azért ez egy hegynek felfele menő küzdelem, szembe széllel, kívánok neki acélidegeket hosszútávra...

Öribari Szerivan 2014.12.22. 10:32:46

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~ * ~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~ *** ~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~ ***** ~~~~~~~~~
~~~~~~~~ ******* ~~~~~~~~
~~~~~~~~ ********* ~~~~~~~~
~~~~~~~~ ********* ~~~~~~~
~~~~~~~~~~~ | ~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Öribari Szerivan 2014.12.22. 10:36:24

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~ * ~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~ *** ~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~ ***** ~~~~~~~~~
~~~~~~~~ ******* ~~~~~~~~
~~~~~~~~ ********* ~~~~~~~~
~~~~~~~~ ********* ~~~~~~~
~~~~~~~~~~~ | ~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Öribari Szerivan 2014.12.22. 10:39:17

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~ * ~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~ *** ~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~ ***** ~~~~~~~~~
~~~~~~~~ ******* ~~~~~~~~
~~~~~~~~ ********* ~~~~~~~~
~~~~~~~~ ********* ~~~~~~~
~~~~~~~~~~~ | ~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Öribari Szerivan 2014.12.22. 10:40:40

*
***
*****
*******
*********
*********
|

Öribari Szerivan 2014.12.22. 10:48:27

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~..*..~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~...*** ...~~~~~~~~~
~~~~~~~~~...*****...~~~~~~~~~
~~~~~~~~....*******....~~~~~~~~
~~~~~~~~...*********...~~~~~~~~
~~~~~~~...***********...~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~|~~~~~~~~~~~~
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
süti beállítások módosítása