Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x26 - Én nem vagyok olyan elkényeztetett picsa

2014. december 12. 13:25 - zaphodbb

Minden a munkahét körül forog, nyafizás van, hogy dolgozni kell, mégiscsak borzalmas élet ez, hogy a létfenntartásért nem csupán dögleni kell egy kanapén.

Macival kezdünk, aki a raktárban méri fel a terepet, bent pedig a szorgos kis méhek figyelik, hogy mit csinál, szerintük fensőbbséges, nagyképűen viselkedik és különben is azannyát, amiért neki van zsé, nekik meg nincs. Maci ünnepélyes boltnyitója gyilkos pillantásokba és gecizésbe torkollik ezek után, mert Laci megkondítja a harangot és kikéri a szuperpávörjét, átveszi a boltot nagyembertől. Maci arca elsötétül, áll leesik, hang bennakad, mikor Laci a trónfosztást bejelenti. A fejében valószínűleg az “eztígyhogy?” kérdés villog szüntelenül, olyan kifejezésekkel kísérve, mint a “szakadt volna bele a fejed az anyádba” - legalábbis amióta láttam a Lie to me összes évadát, profin ilyeneket olvasok le az arcokról. Kifelé persze mást kommunikál, de minket nem ver át, tudjuk mi forrong a lelke mélyén és hogy az egy hatalmas póz, kamu duma, hogy ő örül ennek, mert ő dolgozni akart, már szinte unatkozott. Az Ember, Aki Összenőtt A Kanapéval. Jót nevettünk.

macika.jpg

Egyébként tűnődtem ezen a Maci kérdéskörön egy sort, hogy régebben is volt ilyen - lehet, hogy a BB-ben, de tulajdonképp mindegy -, hogy nagydarab, mackós karaktert beküldtek, aki mindenki apukája volt, de ha most is ez lett volna a cél, akkor nagyon melléfogtak. Ebben a részben is remekül kiviláglott, hogy milyen egy rosszindulatú csóka ez a Maci, de már az arca is úgy van berendezve, hogy nem igazán szeretnék a közelébe kerülni sose.

Amint szétválik a két kis lemming csapat, rögtön elkezdődik az egymás háta mögötti fikázás, egyik sem jobb a másiknál. Fanni és Reni örül, mert így Lacinak nem marad pávörje, Robin-Dani-Zsuzsa meg Maci nagyképűségét szidja, Fanni szerint pedig húde megalázó volt, hogy Laci pénzt adott Macinak, amikor átvette tőle a boltot. Szerintem inkább überjófejség volt tőle, hogy nem hagyta zsé nélkül. Maci mindeközben dörzsöli a tenyerét - itt jöttem rá, hogy ő igazából Jabba és Gollam szerelemgyereke -, mert Laci nem tudja, amit ő tud, hogy a korlátlan fogyasztás, az biza nem azt jelenti, hogy nem kell fizetni a raktárban lévő cuccért. Ez a jelenet gyönyörűen megmutatta a jellemét, köszönjük.

Laci be is szopja, ingyenesnek hiszi a raktárkészletet, úgyhogy osztja Zsuzsáék csapatának a jobbnál jobb falatokat számolatlanul. Maci eközben kereseti lehetőség után néz, abban látja a megoldást, hogy ő a villamester, tehát mindenfélével megzsarolhatja a többieket. Lacitól például legombol 2000 pénzt, hogy ne kelljen most azonnal, pihenés helyett takarítania. Körbekérdez utána mindenkit, hogy kinek mennyit ér meg, hogy kivonuljon aludni a hálóból, mert olyan ordenáré módon horkol, hogy ember nem marad meg mellette. De a többiek még tartják magukat, a kevéske pénzüket nem adják erre a nemes célra.

lacimaci.jpg

És meg is érkezünk a mai adás balhéjához, amiért már-már hálás vagyok, mert kezdtem bóbiskolni, annyira történés nélküli volt eddig ez a rész. Jön a levél Macinak, hogy kenyeret és vizet kap, mint munkanélküli, meg kint kell aludnia a nappaliban, ami most neki a hajléktalan szállót jelenti ezen a héten. Ez utóbbin Zsuzsa és Laci felnyihog, tapsikol örömében, mint két ovis, épp csak azt várjuk, hogy szappanbuborékokat kezdjenek el fújni nagyon boldogságukban. Macinak azonban - mert neki lelke van, érzékeny, az - ez felháborító reakció, de annyira nem bátor, hogy Lacinak beszóljon, előveszi inkább Zsuzsát. Lehülyézi nemes egyszerűséggel - mondom én, hogy ovi -, és sunyin, sokat mondóan mondogatni kezdi egyre emeltebb hangon, hogy fordul még a helyzet, lesz itt revans.

Zsuzsa gúnyosan reagál, kineveti a fenyegetéseket, ami csak olaj a tűzre, Maci bekattan, elhordja Zsuzsát a világ leggonoszabb emberének. Vérzik ez a sztori már megint, mert Laci sehol sincs a történetben, pedig ugyanúgy vihorászott Maci nyomorán. De neki tetoválása van és izmai. Laci azért beleszól a vitába, hogy azért mégis nemár csak Zsuzsát ekézzék, ő is jelen volt, de Maci felmenti egy mozdulattal. Mikor a bété lemmingek kimennek a teraszra, akkor Maci és Dennis egymásra kontrázva kurvázzák Zsuzsát, ez a legnagyobb fegyverük, hogy kurváznak, ha valaki böki a csőrüket. Pedig van egy csomó jó szitokszó, amit a kurva helyett lehet használni, be kellene küldeni a villába egy szinoníma szótárt.

macigollam.jpg

gollam.jpg

A második munkanap tulajdonképp nézői szempontból eseménytelen, bénázás megy, egyedül a szappanfőzők lelkesednek és remekelnek, Dóri és Zsuzsa szarrá is keresi magát ezzel a melóval. Dennis belehúz a seprűkészítésbe, mert a nyugiszobából átkeresztelt nyugimotelbe vinné Fannikát aludni - haha - , ami bizony pénzbe kerül. Közben a csigatészta manufaktúra továbbra is csak a fejét vakarja, hogy mégis hogy nézhet ki egy csigatészta. Fannika kinyilatkoztatását azért érdemes itt idézni, egyetlenként ebből a részből:

Én nem vagyok olyan elkényeztetett picsa, és mindenhol megállom a helyem. Viszont még nem vagyok tisztában a csigatészta fogalmával.

Nem tudom hol éltek ezek az emberek eddig, huszonsokévesen itt tartani számomra azt jelenti, hogy még életükben nem kellett boltba menniük és fakanalat fogniuk. Már a tízéves lányom is tudja, mit kell hozni, ha leküldöm csigatésztáért.

A seprűkészítőknél ezzel párhuzamosan dráma van, Dani kiborul, mert neki ez nem megy, nem tudom milyen gyerekszobája volt, de hogy túl sokat nem kézműveskedett az biztos, atomjaira hullik szét a kezei között a seprű, közben Laci hoz nekik egy kis pezsgőt, mert hát a kétkezi melóhoz kell az alkohol, és még nem tudja, hogy nem ingyér van. Dennist ezzel egyidőben megkérdezi, melyik szolgáltatást szeretné a nyugimotelben igénybevenni, de Dennisnek hullára mindegy, csak bejusson Fannika bugyijába. Puncipávör van itt kéremszépen.

fannika.jpg

Érkezik a főnök, a tésztakészítők megszopják, mert még mindig pennét készítettek, de azért értékelhető pénzt már kapnak a fejlődésre való tekintettel. A seprűkészítők nagy vesztese Dani, ő egy kanyi vasat sem kap, mert szemtelenkedik, bevallja, hogy alkoholizált és még szarfosmoslék seprűket is csinált. Szappanosok pedig zsírosra keresik magukat, amin Zsuzsa beaggódik, hogy megint elkezdik majd ezért őt kiutálni, hogy ilyen jól keres, de Dóri csak spontán keresztbe leszarja, mit szólnak a többiek az ő pénzéhez, örül neki aztán kész.

seprus.jpg

Maci, Laci és a főnök megbeszélése már érdekesebb: a főnök rákérdez Macinál, hogy átadott-e minden infót Lacinak, amit tudnia kell a boltvezetéshez, különös tekintettel arra az infóra, amit ketten ők megbeszéltek - utalva itt az ingyenességre. Maci sunyizik, annyi a válasza, hogy ő minden papírt odaadott, kezdjen vele a delikvens, amit akar. Laci dob egy hátast, amikor a főnök négyszemközt megmondja neki, hogy amit elvesz a boltból, azért csengetni kell, a szemöldöke a tarkójáig szalad. Maci ezennel a gerincesség fogalmát új megvilágításba helyezte.

lacidobben.jpg

Az előzetesből még kiderül, hogy holnap számíthatunk egy cseppnyi kefélésre Dennis és Fannika között, ami pont úgy néz ki ebben a pár másodpercben, mintha Fannikát álmában dugná ájultra, de lássuk meg mi sül ki ebből.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézescsók 2014.12.12. 13:28:26

Egy hajszállal maradtam le, de azzal nagyon.

ganxtalovins 2014.12.12. 13:34:21

Nem szeretnék megsérteni senkit,de nem kellene a szerzőnek ennyire hangot adnia bizonyos játékosok ellenszenvének! :(
Mert ha már itt tartunk szerintem Zsu ugyanolyan rosszindulatú volt, ha nem rosszabb, de látszik, hogy te zsigerböl utálod Macit.
Ami még szerintem undorító volt az Laci a legvégén, ahogy szapulta Macit, hogy nem adta át az infókat. Ezzel mondjuk csak magáról állított ki véleményt: mennyire buta ember és igazából szarik bele mindenbe, neki csak a szívatás számít. Túl korán használta el a képességét!

Conchobar 2014.12.12. 13:43:30

"mintha Fannikát álmában dugná ájultra, de lássuk meg mi sül ki ebből." - Jómagam is zavarba estem az előzetesben látott kufirctól. Valóban olyan, mintha Fanni eszméletlen lenne. Hever, mint egy kő, se nem zihál, se nem sikoltozik, de még csak nem is mozdul, miközben Dennis ki-bejár benne. Edinán meg Zsuzsán hasonló helyzetben legalább látszott, hogy nagyonis élnek. Fanni talán úgy gondolja, hogyha nagyobb izgalom és orgazmus nélkül csak úgy passzívan tűri a zsákürítést, akkor őrá nem mondhatják, hogy szexelt (bár mintha felsóhajtott volna valaki, és az nem Dennis volt)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.12. 13:48:34

Na, csak balhézni kellett és máris itt van az új írás. .-)
Kircsi, de azért ha hazaérek visszanézem "videjón" is.
Ha a posztíró utálja Macit, hát ez van. Én Zsuzsát utálom ugyanennyire, igaz sose fogok HV cikket írni, de sebaj.:-)

Conchobar 2014.12.12. 13:49:31

@ganxtalovins: " Ezzel mondjuk csak magáról állított ki véleményt: mennyire buta ember és igazából szarik bele mindenbe, neki csak a szívatás számít." - Hát éppenséggel Maci is szart mindenbe, miközben már előre örült, hogy az információ visszatartásával Laci szívni fog. Mikor valaki a társaiért és úgy általában a közösség érdekében közbelép egy önkényeskedésre hajlamos személlyel szemben, azt nem szokás szívatásnak mondani

fofofo 2014.12.12. 13:51:39

Azért ez nem egy hírportál, hanem egy blog, ahova posztolnak azok, akiket a blog gazdája felkér erre. Nem hiszem, hogy semlegesnek kellene maradni a szerzőnek, ennyi nálam bőven belefér. Főleg így, hogy a többen írnak a vv-ről.

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2014.12.12. 13:55:16

nem kivételezek Macival, nem utálom jobban, mint bármelyiküket, egyik sem jobb a másiknál, mint az írtam volt :) egyébként egyiküket sem utálom, csak butának tartom őket maximum és ennek hangot is szoktam adni attól függően, hogy épp kire hegyezik ki a szerkesztők az adott adást. most épp Macit emelték ki, hát róla lehetett írni, így megy ez.

Conchobar 2014.12.12. 13:57:46

@ganxtalovins: "Mert ha már itt tartunk szerintem Zsu ugyanolyan rosszindulatú volt" - Nem rosszindulatú volt, hanem elégtételt érzett

Conchobar 2014.12.12. 14:04:28

@ganxtalovins: "Ami még szerintem undorító volt az Laci a legvégén" - Éppenséggel Laci és Zsuzsa az előnyösebb oldalukkal ismertetik a nézőket. Ők képesek és tesznek is a társaikért. Ráadásul Laci szépen feledteti azt a benyomást, amit VV7 elején tett Vikcsu lábborotválása és Dóri kapcsán. Laci egész más hangnemben beszél Edinával és Zsuzsával, mint annakidején Dórival és Vikcsuval (olykor)

Blobov 2014.12.12. 14:04:30

Most miért mindenki a játékbeli nevén szerepel? Pöcköt és Tizenkétkert követelek!

2014.12.12. 14:10:46

Jabbának azért elmondhatná valaki, hogy ez egy játék. Egy hétig koldust kell JÁTSZANIA, és akkor meg mi van??? Lehet, hogy én félnék tőle ott bent... Sérteget, fenyegetőzik, brrrrrrr..... Amikor mondta: "Nem tudja ő még, hogy kivel szórakozott...a játék mesterével...." na az nagyon szánalmas volt. Meg amit írtatok ti is már: ha nincs fegyver a kezükben, jön az "Ezegytetveskurvakicsináljukinnenafaszomba" monológ. Annyira tipikus reakciója ez a BUTA sértett embernek... Amúgy azt hiszik, ha sokszor mondogatják hangosan, hogy Zsu rosszindulatú, akkor azt a kedves nézők is így fogják majd látni?
Tényleg érdekes ez az emberkísérlet, ahogy egyre intenzívebben mutatkoznak meg a valódi jellemvonások.
Edina is nagyon hülyén viselkedett, nem kellett volna többször nyomatékosítania, hogy igaza van Jabbának....még ha így is volt.

2014.12.12. 14:14:13

@Conchobar: Illetve tényleg próbálnak összezárni (közös kaja, közös kassza, ha segítség kell stb.) A másik oldalnál ez kimerül a tetveskurvázásban. Szerintem is most sz előnyösebb oldalukat látjuk....(Laci, Zsu stb.)

Baresz83 2014.12.12. 14:22:19

Nekem tetszett a poszt, szerintem kihozta a nagy semmiből a maximumot! Még vigyorogni is tudtam egy-egy részen (na, ez az öfi esetében nem ment...).

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 14:29:58

Számomra az volt furcsa, hogy életerős huszonévesek rettegnek egy ESETLEGES pár napos nemevéstől illetve attól, hogy ESETLEG éhesek maradnak. Tökre pánikoltak többen is.

Lonka7 2014.12.12. 14:42:16

Nem tudom mit hisztizett Maci annyira, jó azt megértem hogy bosszantja, hogy elvették tőle a boltját, de ha jól láttam, akkor Laci egyből adott neki valamennyi pénzt, hogy ne legyen egy fitying nélkül, aztán adott még neki 2000-et, hogy pihenhessen, és úgy láttam, hogy Dennis is adott neki valamennyit, plusz kapott abban a ládában két böhöm kenyeret, gyakorlatilag ő lett a villában ezzel a leggazdagabb Laci után. Én két akkora kenyéren meg vizen napokig elélnék.

Az is érdekes, hogy Zsu milyen sülve-főve együtt van Lacival, mióta pénz állt a házhoz :-D

A tésztakészítés meg már az agyamra megy, mi a fenének nem lehet megmutatni nekik egy szem csigatésztát, hogy néz ki? még a betanított munkásoknak is megtanítanák, ha minőségi munkát várnának el. Így meg most elpocsékolnak több kiló lisztet meg egy rakás tojást, arra, hogy használhatatlan tésztát csináltassanak velük, aztán gondolom kidobják az egészet. Egy csomó szegény embernek meg nagyon jól jönne az a sok liszt meg tojás. Kész pocséklás!

fran7 2014.12.12. 14:44:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Mondjuk Macinál azért a kaja megvonás nem biztos, hogy nem járna egészségügyi problémákkal. Szerintem nála egy 3-4000 ezer kalória kell csupán a létfenntartáshoz. Ahhoz meg kenyérből elég sokat kellene megennie.
Mihez kezdenek a héten megtermelt szappannal, pennével, ágseprűvel. Mondjuk remélem túl sok hó nem lesz idén, ha Dani képességein múlik a söprögetés. Illetve esetleg a szentendrei skanzenen lenne jó szemléltető eszköznek.

ő-szinte 2014.12.12. 14:45:28

@ganxtalovins: én is zsigerből utálom macit és akkor mi van? :-O
majd ha te írod a posztot azt írsz bele amit gondolsz :-)
és most ő is azt teszi
ha szarnak találod a posztját, az jogodban áll, de azt ír bele amit csak akar ;-)
MERT Ő ÍRJA nem te :DDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.12. 14:47:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: van aki annyira mélyen alszik
majd beájul ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.12. 14:50:18

@Conchobar: viszont sajnos a legtöbbször negatív megítélés alá esik :////
pedig sztem is jogos volt, plusz a legjobbkor használta fel a jokert

kamilla123 2014.12.12. 14:55:10

@natalja: igen, ezt tegnap én is megjegyeztem, h Edinka sosem áll ki Zsu-ért nyilvánosan, míg hogyha őt szapulják, Zsu rögtön melléáll.

bobby.ewing 2014.12.12. 14:55:56

@ganxtalovins:
mintha tegnap este a kommentelő nézők között is elég nagy lett volna az összhang abban, hogy maci undorító egy fickó.
Nem néztem csak olvastam, de nekem úgy tűnt.

ő-szinte 2014.12.12. 14:58:02

@natalja: igen, én is így látom

kamilla123 2014.12.12. 14:59:35

@Lonka7: "Az is érdekes, hogy Zsu milyen sülve-főve együtt van Lacival, mióta pénz állt a házhoz :-D"

sztem Zsu nagyon jó fej most. Az éjszakaiban tegnapelőtt többször is vett dolgokat a fiúknak és azért van Lacival együtt sokat, mert Dani egész nap seprűzik, ezért nyilván most másvalakivel tölti a napját, plusz együtt csinálják a bizniszt. Sztem kifejezetten jó csapatjátékos Zsu és Laci is, nem a pénz miatt van, vele, hozsen ő is gennyesre keresi magát a szappanozással. Amit együtt ügyködnek, abból tudnak Daninak és Ádámnak, na meg Edinkának is pénzt adni.

ő-szinte 2014.12.12. 15:01:25

@kamilla123: nézd meg, hogy honnan jött ádina és honnan zsú...
mindenhol mások a szokások :///

verkli 2014.12.12. 15:01:53

a tegnapi onlányban Laci és Zsuzsa egymás mellett fekszenek, mindkettő külön-külön bebugyolálva az ágyneműbe, nehogy egymáshoz érjenek. És megy a "ezek mind hálátlanok, pedig mennyi mindent tettünk a munkásokért" lemez. Mint a falusi kocsmáros a frissen vásárolt gazdag parasztlánnyal. priceless.

ő-szinte 2014.12.12. 15:02:18

@bobby.ewing: mert az is
mondjuk én ezt az első perctől mondom :DDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.12. 15:04:19

@verkli: kiket hálátlanoztak és miért?

bobby.ewing 2014.12.12. 15:06:48

@Lonka7:
"Az is érdekes, hogy Zsu milyen sülve-főve együtt van Lacival, mióta pénz állt a házhoz :-D"
:)))
Én ugyan zsúra szavaznék, bármelyik lány ellenében, de van valami a "kurva" jelzőben. Még szinte be sem költözött, már rárabolt dénes/dávid/donát vagy ki, farkára.

De van annyi esze (meghozták neki) hogy nyílt színen azért ne menjen bele egy bukake partyba.

kamilla123 2014.12.12. 15:08:27

az előző poszthoz írta valaki, hogy az éjszakaiban Zsu-t beszélik ki Daniék, és Zsu meg LAci a többiekről dumál. Mi volt ez? és ki az a Daniék?

ganxtalovins 2014.12.12. 15:09:28

@ő-szinte: Jól van na!!! Tudom csak irigykedsz elsőbbségemért!!!!! :D :D :D :D :DDDDDD

verkli 2014.12.12. 15:12:47

@ő-szinte: valami ilyesmi: és ez az edina is, bazdmeg, összespórol 170 villakrajcárt piára, ahelyett hogy kenyeret venne! Meg a fanni is milyen hálátlan, pedig adtam neki kölcsön 30 krajcárt! :) de persze minden földönfutóról megvan a véleményük. e l k é p e s z t ő.
Grat a szerkiknek, ez a teljesen kiegyensúlyozatlan pénzelosztás garantálja a vicces helyzeteket.

aaasssddd 2014.12.12. 15:20:26

Azt meg tudná valaki mondani, hogy ha nem kaszinózni/társkeresni/viagrát rendelni szeretnék, hanem a VV-t megnézni, akkor mire kell klikkolni a tegnapi posztban linkelt stream oldalon?

ő-szinte 2014.12.12. 15:22:50

@ganxtalovins: neeeeeeeeem :-) nem igazán vagyok irigy típus :DDD
pusztán nagy az igazságérzetem :DDDDDDDDDDD :P

Baresz83 2014.12.12. 15:25:57

@kamilla123: Dani, Robin, Edina beszélgettek kint cigizés közben, hogy Zsu-nak mennyire más most a viselkedése, Danival is tök sokszor bunkón viselkedik. Ezt Dani is észrevette, és nem tudja hová tenni, ahogyan Edina sem. És még arról is beszélt Dani, hogy soknak érzi a létszámot a csapatban, erre Robin is elkezdett helyeselni, és hogy állítólag ő azért nem mert eddig erről szólni, mert azt hitte, hogy Daniéknak ez így jó. Illetve Zsu-val kapcsolatban még arról volt szó, hogy előadja itt magát, hogy milyen jófej, mert piát vesz nekik a pénzéből, közben meg csak jóvá akarja ezzel tenni a fura viselkedését, szerintük.
Mindeközben a nyugiban: Laci és Zsu ennek megtárgyalták a fordítottját, miszerint mindenki hülye, csak ők a jófejek, mert mindenkinek adnak pénzt mindenre, de Edina is inkább piát vesz a pénzből,miközben majd éhen hal, és hogy ez nem felnőtt gondolkodásra vall. Ennyi volt dióhéjban,

kamilla123 2014.12.12. 15:28:45

@Baresz83: köszönöm szépen:-)

remélem, hogy nem fog felborulni a Dani-Zsu szövetség, mert Edinka és Robin sem lenne tuti támasz Daninak. Mindketten elég betojik.

Lipton 2014.12.12. 15:32:56

Edina egyre érdekesebb. Igazából mindekihez húz, éppen annak ad igazat akivel beszélget.
Hosszú távon ez nem lesz szimpatikus a nézőknek se.

egyemakisszíved 2014.12.12. 15:35:05

@kamilla123: Miért kellene Edinának belepampogni minden vitába? Épp a haját szárítgatta, pont nem is láthatta, hogy Zsu épp nevetett vagy nem és hogy pont min, azt meg magyarázza meg, aki csinálta, annak, akit érdekel. Eleget állt Zsuzsa mellé korábban, meg is kapta érte a sárga szalagját, mert nem értett vele egyet, ahogy a többiek szapulják, amit többször is ki is nyilvánított a többséggel szemben. Amikor Maci behívta a beszélgetésbe, elmondta, amit kérdezett tőle, úgy, ahogy volt, még ha a hozzá közel állóknak nem feltétlenül ez az igazság jött volna jól. Ami megtörtént, az megtörtént, még ha számunkra egy másik variáció jobb lett volna, hogy még inkább fújhassunk az ellentáborra.

mézescsók 2014.12.12. 15:35:08

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: A bánat versenyzik. Tök véletlen volt. Meglepődtem. Ennyi.
@kamilla123: A két karitatív lélek - hatalmas önzetlenségtől áthatva - kebeltársaikat kutyázta főként a nyugiban (Ádámot, Edinát, Danit - talán őt még kevésbé), hogy felelőtlenek, hogy nem gondolnak a spórolásra, hogy természetesnek veszik, hogy ők - Zsuzsa és Laci - a bálanyák, hogy nem gondolnak bele, hogy mekkora felelősség az üzlet vitele és sikere, ha ők nem gazdálkodtak volna jól, akkor most mi lenne, bla,bla,bla. Arra már nem emlékszem, hogy melyikőjükre (emlékezetem szerint egyébként többes számot használtak) mondták, hogy piára és cigire bezzeg van pénze, de elvárja, hogy a kaját kapja (talán elsősorban Ádám volt a célzott). Edina is megkapta a magáét szívszerelmétől: éhes volt, felajánlotta neki, hogy álljon be a pult mögé, fizetést kap, ráadásul övé a jatt fele, de a hölgynek büdös volt a meló (na, jó, ezt így szószerint nem mondta, de ez volt az értelme), nem fogadta el az ajánlatot, hanem inkább tejet kért.
Szóval fals kicsit az a fene nagy segítőkészség..

egyemakisszíved 2014.12.12. 15:54:42

@Lipton: Ha valami megtörténik, és valaki el tudja mondani, mi volt az, úgy, ahogy történt, attól függetlenül, hogy a benne szereplők a szívéhez mennyire közel állnak, az szerintem hosszú távon rokonszenves kellene hogy legyen mindenkinek. Fölösleges acsarkodni úgy a másikra, hogy szóba sem állsz vele és meg sem hallod, amit mond vagy feltétlenül rossz szándékot keresel benne. A maga szempontjából mindenkinek van valami igazsága, azt meg nyugodtan el lehet ismerni. Talán ehhez nagyobb bátorság is kell, mint megbújni az akolmelegben és együtt bégetni a birkákkal, aszerint, hogy mikor-milyen fő szólam az ideális.

csincsilla72 2014.12.12. 15:57:40

Ebből a részből világosan lejött, ki milyen pénzügyi kultúrájú. Az egy dolog persze, hogy nagyon aránytalanul vannak megfizetve, de én is fel lennék háborodva, ha cigire-piára spórol a delikvens, de kajáért kilincsel.

Lipton 2014.12.12. 15:57:43

@kamilla123: Nekem már az is furcsa volt, hogy amikor Zsu visszajött a párbajról és a kanapén beszélgettek páran, akkor két szellemfúnak úgy magyarázott és okoskodott, mintha ő végig Zsu mellett állt volna a párbaj alatt. Hogy ő bezzeg eddig is itt volt, ő vállalta, a két szellem meg csak ment a többekkel és nem mertek átállni, stb.
Közben meg Edina mind a két lánytól úgy búcsúzott el, hogy azok azt hitték, hogy őket várja vissza. Amikor nevet kellett mondani, akkor a többség felé húzott és Vikcsut várta vissza.
Próbál úgy lavírozni, hogy könnyen be tudjon illeszkedni bárhová amit ígéretesnek gondol, de ha nem sikerül, akkor a másik csapat se küldje el.

ő-szinte 2014.12.12. 15:58:55

@aaasssddd: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
azt nem tudom, de rtl2most a goolebe és már dobja is az oldalt ott jobb fent vv7
és ott lesznek az öfik :-)

csincsilla72 2014.12.12. 16:01:17

@egyemakisszíved: Edina egyenes ember. Próbál nem megbántani másokat és igyekszik fenntartani a jó kapcsolatot mindenkivel, akkor is, ha éppen nem kifizetődő. A sunnyogás rá cseppet sem jellemző. És fáj neki, ha mások nem viszonozzák.
Abszolúte megértem, mert én is ilyen vagyok, leszámítva a bájos naivságát. Idősebb lévén pár dolgot már máshogy élek meg, messze nem vagyok ennyire idealista.

Baresz83 2014.12.12. 16:02:13

Én arra leszek kíváncsi, vajon Edina meg tudja-e állni, hogy ne ugorjon ezentúl, ha Laci egyet csettint.Mert erről is volt szó tegnap éjjel. Rosszul esett neki, hogy Dóri azt mondta, a kapcsolatuk az alkoholra épül (még ha van is igazságtartalma). Daniék próbálták meggyőzni, hogy ez hosszú távon nem lesz kifizetődő számára. Edina belátta, és úgy tippelem, ez ki is tart mondjuk a melóshetet lezáró bulikáig... :D

városi fiú 2014.12.12. 16:02:45

En se ertem miert kurvazzak folyton szegeny joravalo Zsut. Ez egyszeruen felfoghatatlan.

Lipton 2014.12.12. 16:05:04

@csincsilla72: Akkor ő tulajdonképpen mindenkit kedvele a villában. Ezt nem hiszem el neki.

csincsilla72 2014.12.12. 16:06:40

@Lipton: Edina nem konfliktuskereső ember. Nem támad a másikra alapból, hanem akkor nyilvánul meg, ha már kapja ő is a pofonokat. Nem arról van szó, hogy a párbaj előtt közvetlenül mindkét oldalhoz dörgölődzött, hanem arról, hogy mindkét lánnyal jó viszonyt tartott fenn. Nem hinném, hogy egy Reni-Zsuzsa párbajnál Renihez is ennyire húzott volna. Edina hajlamos pátyolgatni azokat, akiket kiközösítenek vagy bántanak, főleg, ha annak nyomós oka sincs. Vikcsunak is volt ilyen időszaka, Zsuzsáról nem is beszélve.
Itt sokkal inkább a "melyik ujjam harapjam" szituációról van szó. Szerintem.

csincsilla72 2014.12.12. 16:07:50

@Lipton: Nem biztos, hogy kedveli, csak nem akar nyílt konfliktust. Én is ilyen vagyok, abszolúte el tudom képzelni, mit érezhet.

Száz stadiont ezeret 2014.12.12. 16:13:14

Namost jómagam Hendikepmedvét egyáltalán nem kedvelem, Macsólacót illetőleg pedig várakozó álláspontra helyezkedtem, tehát amit hozzászólnék most, az nem személyekre, hanem adott szituációra vonatkozik.
Azt kell mondjam, hogy ha valaki az én kezemről csapja le a jó kis bóóótomat, hát bizony én sem pakolnám ki számára az én bennfentes információimat. Főleg úgy, hogy nem kérdezték. Ha kérdezték volna, az esetleg más, de nem kérdezték, nincs kérdés, nincs mire válaszolnom. Felnőtt emberek volnánk, mindenki a maga szerencséje pogácsa, megsatöbbi. A káröröm gyönyöre pedig még Hendikepmedve számára is engedélyezett, hiába nem kedvelem. (Illetőleg, utálom, mint a szart.)
A képet tovább árnyalja, hogy Macsólacó (úgy tűnik) merő jóarcból kifolyólag nem hagyta Hendikepmedvét full ruppótlanul, tehát innen tekintve az információ visszatartása ismét más árnyalatot kap.
A tanulság ismét az, hogy semmi sem fekete avagy fehér teljesen, de ez meg ordas közhely, bocsesz érte.

egyemakisszíved 2014.12.12. 16:18:59

@Lipton: Valami olyasmit is mondott még a játék elején, hogy szeretné jól érezni magát a villában, amibe valószínűleg nála a gyűlölködés és az árokásás nem tartozik bele. Nyilván vannak emberek, akikkel könnyebben tud azonosulni, jobban megértik egymást, de alapvetően jó kapcsolatteremtő képességű lánynak tűnik, aki szívesen beszélget másokkal.

ő-szinte 2014.12.12. 16:28:01

@egyemakisszíved: aztán meg betörik a fejedet mert mertél igazat mondani ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
de igazad van ;-))

ő-szinte 2014.12.12. 16:33:12

@csincsilla72: az mennyire egyenes, hogy titkolni kellett, hogy zsúval jóban van?
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
priceless amit mondasz :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 16:34:46

Még mindig nem értem, hogy a Macinak miért kellett volna felvilágosítania Lacit, mikor az a boltmegnyitás közepén szólt, hogy akkor ő most einstandolná a boltot a Joker képességével. Akárhogy is nézzük, Laci Dávid "örökségét" (pénzét) nyúlta le Macitól, a boltnyitás közben. Megtehette? Megtehette, joga volt hozzá. De mégis sunyi volt és egyébként szerintem ostoba, szűklátókörű, értelmetlen húzás így ellőni a jokert... azt neki tartalékolnia kellett volna későbbre... És akkor itt többen még elvárták volna Macitól, hogy részletesen felvilágosítsa a működtetésről. Miért lett volna a felvilágosítás Maci dolga azok után, hogy Laci lenyúlta tőle az örökséget? Ha Laci úgy döntött, hogy lenyúlja Maci örökségét, akkor világosítsa fel saját magát a bolt működtetésével kapcsolatban, ahogy ezt megtette Maci is. Laci jöhet hátulról, kitulajdoníthat, és ez egy megengedhető taktikai lépés? de Macinak kötelessége lenne aláfeküdni egy úthengernek? Nevetséges.

Azokat se értem, akik nem látják, hogy Fanny egy mekkora karakter, egy teljesen új nőtípust valósít. Eddig ha a fiúknak sikerült becsajozni az nekik jópont volt, de fordítva meg a lányoknak ugyanez lecsúszás és megbélyegződés. Fannyval először lép egy olyan karakter a színre, aki nem irul és pirul, hanem pont úgy tekint a szexre mint a fiúk, és pont úgy fontos neki és még fel is vállalja. Nagyon bírom a csajt. A legnagyobb karakter, de értetlenül olvasom itt a közönséget, hogy ezt nem látják. Fanny, szellemes, szép, és vállalja a szexuális éhségét és örömét. Hajrá Fanny! Gratula! Nagyon nagy karakter és egy nagy áttörés a lány fiú egyenlőtlenségek frontján.

ő-szinte 2014.12.12. 16:36:15

@csincsilla72: nem dörgölőzött mind két oldalhoz??? :-O
HAZUDSZ!
pont azt csinálta :DDDDDDDDDDDDDD
vagy nem ugyanazt a műsort nézzük...

egyemakisszíved 2014.12.12. 16:37:25

@ő-szinte: Szerencsére a villában ez nem komoly veszély, fejbetörésért azonnali kizárás járna. Legfeljebb megszórják kiválasztójelekkel Edinát, de akkor jövünk mi, és visszaküldjük! :)

Onereality 2014.12.12. 16:44:26

Sziasztok, elmondana valaki, hogy miben es hogy lett Zsu tarstulajdonos Lacival, nekem az kimaradt. Koszi.

Azert hasonlo szituban, mikor epp egy nagy levegot veszek, hogy atvegyem az uzletet, szepen fel is allt a banda az unnepelyes atvetelre :))) majd eloall valaki, hogy kivegye a kezembol a kulcsot, nekem is vegyesek lennenek az erzeseim :D
Mondjuk kivancsi lennek, forditott esetben ki hogy fogadta volna.

Lehet, reg volt, de nem ertem a medve zsigeri gyuloletet Zsu irant. Ok, Zsu antreja anno enyhen kurvas es eroszakos volt, ok, van gyereke is, amit adukent elo szokott huzni, de hogy Medve miert gyuloli osellensegkent, nem vagom.

Onereality 2014.12.12. 16:52:51

Edinarol jelenleg az a benyomasom, hogy nem egyenes. Pontosan meg nem tudom megmagyarazni, egy erzes.
Hogy mindenkivel joban lenni, peldaul tegnap gecimedvenek adott igazat zsuval szemben, holott zsu a szovetsegese...en azt mondtam volna, hogy ok medve, te igertel kenyeret vagy penzt nekunk, te is kaptal lacitol szepen, kvittek vagyunk. ha sertodott vagy, hogy lenyultak a boltod, reklamalj lacinal.
Szamomra ez lett volna Edina csodalatos igazsagossaga.

fran7 2014.12.12. 16:53:35

@FOGASFŰRÉSZ: BB Évi neve mond neked valamit? A legősibb karaktert hozza Fanni. Nem a legősibb szakmát, hanem a mindig kacér, mindig kikapós ás kívánós nőt. Jago egy ilyen nővel találkozott és ezért tette tönkre Othellót.

Száz stadiont ezeret 2014.12.12. 16:55:37

@FOGASFŰRÉSZ:

Mondandód első bekezdésével gyakorlatilag egyetértek, ezt fogalmaztam meg magam is néhány HSZ-el előbb.

Ami ezt a Fanninőszemélyt illeti, a baj nem az vele (szerintem) hogy közkinccsé teszi a nemi vágyait meg az ezzel kapcsolatos viselkedését - ez nálam a magánügy kategória, de ha valaki közügyet csinál belőle, hát az sem gond, számomra ez se nem plusz, se nem mínusz. A sztereotípiák rombolása (lásd még: polgárpukkasztás) csak erre fogékony személyek esetén működik. Nem mindenkit lehet ezen a madzagon rángatni oda vagy vissza.
Tehát a luvnyával (szvsz) nem ez a gond, ez semmi. A problem az, hogy indulatkezelési problémái vannak, adott esetben agresszorként lép fel, méghozzá fullextra bicskanyitogató módon. Ettől lesz péklapát-pozitív, nem a szélesre tárt pumájától, azt ki nem szarja le...

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 16:56:37

@Onereality:

Szimplán egy ellenszenves kiscsaj a törtetésével, és azzal, hogy mindenkinek mást és másképp mond, az egyiknek ezt, a másiknak azt... pl. az első este Daninak az együttalvást igért, majd Dávid ágyában kötött ki... ezt még valahogy ki tudta magyarázni, fából vaskarikát csinált, de Dani már kezdi érezni miről írt neki Vikcsu...

Azt hiszem maradok a Fannyi-Dennis-Dóri-Reni- Maci tengelyen, nekem ők a szimpatikusak ahogy Vikcsu is az volt, nagyon emberi karakterek. Laci rettenetesen durva ha rájön az ötperc, a többieket lenéző, lekezelő, megalázó kitöréseit rosszul tolerálom. Dani nagyon jóhiszemű és naiv, Robin szimpi, de egyelőre gyenge, és van még egy karakter, akinek elfelejtettem a nevét, hahaha, Edinának érdekes a beszéde, de nem hiszem, hogy van hosszú távon esélye, kicsit Ildikós, bár nála jóval intelligensebb...

csincsilla72 2014.12.12. 16:56:47

@ő-szinte: Hellóka, hátrébb a nagy pofával!:-) Ezt a stílust ITT ne, léccilécci.
Ugyanazt a műsort nézzük és emlékeim szerint nem titkolta, hogy szóba állt Zsuzsannával. Módja sem lett volna rá, elvégre ott élnek egymás fenekében. Az, hogy mind a kettővel összeborult, a legkevéssé sem volt zavaró. Tudta Vikcsu is, Zsuzsa is. Ha Vikcsu most itt kinn mást állít, akkor hülye.
De ez eddig sem volt titok.

verkli 2014.12.12. 16:56:55

@FOGASFŰRÉSZ: Sunyinak nem mondanám, hacsak nem nevezzük önmagában sunyinak az összes támadó jellegű képességet. De ostobaság volt, az biztos.

Ha nem lennének olyan nyitott csajok, mint Fanni, akkor savanyú lenne a férfiélet, ülnénk otthon, vagy ülnénk a kocsmában, és csak a mars-utazásról dumálnánk. A szellemes jelző viszont túlzás.

user friendly 2014.12.12. 16:56:59

@FOGASFŰRÉSZ: Fanni vonatkozásában a szellemességet ne keverjük a sötétséggel. mindkettőn lehet persze nevetni, de az utóbbin kicsit kínos.

Onereality 2014.12.12. 16:57:33

@Onereality: valahogy ugy szovetseges a kis draga, hogy ha holnap medvet kellene kinyalni, arra sem szolhasson senki rossz szot...
mindig eljon a pillanat, mikor allast kell foglalni, vagy beleallni valamibe, az a sarga kendo valahogy nagyon hozzatapadt.

mézescsók 2014.12.12. 16:57:42

@FOGASFŰRÉSZ: A boltos dolog eleve furcsán indult. Amikor az általam szintén nem kedvelt Maci megkapta a boltot, kapott egy tájékoztatót, ami ráadásul igencsak - nyilván szándékosan - félreérthetően megfogalmazott valami, de semmi értelmezést. Azóta sem tisztázott, hogy mire vonatkozik a korlátlan fogyasztás. A főnök úr is csak annyit csinált, hogy a kezébe nyomta a papírokat.
Fannival kapcsolatban egyetértek, nem egy unalmas karakter.

Száz stadiont ezeret 2014.12.12. 16:57:46

@Onereality:

"...Medve miert gyuloli osellensegkent, nem vagom."

Mert tolná, mint a lopott biciklit (persze melyik nőneműt nem...?), de a Tévéslotyó röhögi ki talán a leglátványosabban ilyen szempontból.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 16:58:18

@fran7:

nem BB Évi kifejezetten szélsőségesen önromboló karakter volt, Fannyinál egyáltalán nem érzem ezt, sőt pont fordítva, egy nagyon kedves és egészséges karaktere van, köze nincs ahhoz a rettenetes önromboláshoz, amit BB Évi hajtott végre magán...

ő-szinte 2014.12.12. 16:58:28

@FOGASFŰRÉSZ: sebaj, fejlődnöd sosem késő :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
bár nem tudom mennyi esélyed van rá :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
laci nem lenyúlta Coccolino boltját, hanem felhasználta az a képességet amit az rtl saját maga adott neki a játékhoz
tehát élt egy lehetőséggel
nem tudom mit nem értesz ezen???? :-OOOO
és mégis mikor kellett volna felhasználnia? :-OO
ha már kiesett? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD LOL
hát honnan tudod, hogy mikor tudja a legjobban hasznosítani???
nem hülye gyerek, nem várt a csodára, alkalom volt, felismerte, megragadta
ennyi:-)
pannifanni meg legyen a tied, és kívánok neked sok ilyen nőt az életedben ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
hátttt sííííííííííííírokkkkkkkk :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

csincsilla72 2014.12.12. 16:59:03

@FOGASFŰRÉSZ: Hát, szar ügy, ez lesz Fánika nagy buktája. Hogy mink itt nem látjuk őt akkora karakternek.

ő-szinte 2014.12.12. 17:00:49

@FOGASFŰRÉSZ: egészséges??? LOL LOL LOL
neked az egészségesnek tűnt mikor zsuzsával üvöltött a nappali közepén, hogy fogja be a pofáját és takarodjon be a szobába???
pfffffffffffffffffffffff :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 17:03:35

@mézescsók:

csak többen Maci szemére vetették, hogy neki kellett volna felvilágosítania Lacit, miután lecsapott rá a megnyitó közepén. Ha valaki egy boltnyitás közepén odajön, és azt mondja, itt minden az enyém, akkor milyen alapon vár felvilágosítást a tulajtól a működtetésre?

Ha az én kezemből tép ki valaki a bolt kulcsát, amit a megörökölt pénzemből vettem, nekem se jutott volna eszembe, hogy segítsem a einstandolási aktust...

Amúgy nem gondoltam volna, hogy ilyen ostobán fogja ellőni Laci a Joker kártyát, azt a végére kellett volna hagyni.

Hajrá Fanny! Imádom a kiscsajt, vicces, szellemes, szép. Igazi Almodóvár karakter. Furcsa nekem, hogy ezt itt milyen kevesen látják. Mintegy értetlenül állok.

2014.12.12. 17:03:42

@ganxtalovins: Én pont ezt bírom benne, ha valaki hülye, leírja. Ha Maci übercuki lesz (haha) akkor nem kap ennyit.
Mellesleg engem a víz kiver, ahogy ez a nagy test, csöpögő bő nyállal szuszogva, masszírozza a kisegítő iskolás, Fanni babát.
RTL helyében, beküldenék 19000 Krajcárt, tényleg leápolja ennyiért a Medve zacskóit ahogy ígérte?

Szuper poszt volt... megint!

Száz stadiont ezeret 2014.12.12. 17:04:13

@FOGASFŰRÉSZ:

"...nekem ők a szimpatikusak ahogy Vikcsu is az volt, nagyon emberi karakterek"

Ja, akkor most már mindent értek... PÍSZ. ;-)

csincsilla72 2014.12.12. 17:04:33

@ő-szinte: Mondjuk a VVk történetében egészséges és kedves, avagy kedvesen egészséges női karakter nem nagyon ugrik be nekem.:-) Hoznám ellenben Kingát vagy Baukót szép ellenpéldának.

fran7 2014.12.12. 17:05:46

@FOGASFŰRÉSZ: BB Éviről sem a showban derült ki, hogy önromboló. Mondjuk Fanniban az a jó, hogy a férfiember tudja milyen típusú nőt kell messziről kerülnie. Már ha komolyabb kapcsolatot keres. Illetve Fannit még a csajoknak kell kerülnie messziről. Veszélyes a pasijukra. Szóval egyáltalán nem olyan különleges karakter. Bár a Lena Dunham rajongók biztos kedvelik.;)

ő-szinte 2014.12.12. 17:05:57

@Onereality: irigy
látja, hogy esélyes a végjátékra
pl vv atti mosolygott volna maci helyében és mondta volna, hogy szép volt, gratulálok, ügyes húzás
és gyorsan tovább gondolta volna, hogy ő most hogyan tud pénzt csiholni, nem vesztegette volna az energiáit a gyűlöletre, magával foglalkozott volna nem mással :-)
de ez csak tipp

csincsilla72 2014.12.12. 17:06:23

@Száz stadiont ezeret: Uhh, Vikcsu, mint szimpatikus emberi karakter. Jujj.
Mondjuk van ilyen típusú ember is....

fran7 2014.12.12. 17:09:32

@FOGASFŰRÉSZ: Rájöttem, te PetiCsé vagy csak nem találtad meg a régi reged. Igazad lehet abban, hogy Macinak nem kellett volna minden információt átadni a kirablójának. De mivel itt nem Laci szimpátiájáért játszik, okosabb lett volna ha adja a kedves, jóindulatú kifosztottat. Nem egy széken ülve ordítozva és fenyegetőzve. Ráadásul ez az áldozat szerep felöltése nem áll messze az egyéniségétől. El is hittük volna.

Száz stadiont ezeret 2014.12.12. 17:10:52

@csincsilla72:

Hát van, mint látjuk de UGYE nem keversz most össze azzal a topktárssal, akinek azt címeztem?
Mondd, hogy nem, lécciléccilécci....

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 17:11:37

@fran7:

Nekem már a showban kiderült BB Éviről, rögtön az első este, hogy önromboló, önpusztító és már akkor nagyon sajnáltam.

Fannyt nem sajnálom, hanem épphogy imádom és nagyon jól szórakozok mindenen, amit mond és amit csinál. Szomorú vagyok, hogy ezek szerint mások nem kedvelik annyira, mert akkor nyilván nem fogják soká benntartani, és akkor elég uncsi, érdektelen lesz ez a show számomra. Bírom, hogy teljesen megadja magát az ösztöneinek, és ahogy művészi szinten foglalkozik a kinézetével, és minden, amit mond felvidámít.

Mirocska 2014.12.12. 17:12:29

@FOGASFŰRÉSZ: Milyen végére? Senki nem tudja, hogy kinek hol lesz a vége.

egyemakisszíved 2014.12.12. 17:13:31

@Onereality: Edina is ezt kérdezte Zsuzsától, hogy hogyan és miért, de sok információt nem kaptunk róla. Valószínűleg csak annyi, hogy Zsu megteheti, mert gazdag nő, a szappankészítők igen jól keresnek, félretett Lacinak 5000 krajcárt, ha csődközelbe vinné a boltot és nem telne a bérleti díjra, az meg hálából na meg hogy legyen kivel beszélgetni a boltról, bevette társnak. (Bírom az áhítatot Zsu arcán, ahogy a színes papírból kivágott villakrajcárokat nézte, mikor a Főnök kifizette őket.)
Azt kérdezte Maci Edinától, hogy mondta-e neki, hogy ad neki pénzt, hogy tudjon vásárolni, mitől lett volna egyenes, ha a válasz mellé még hozzáteszi azt a szövetségi rendszerről való hablatyolást is, meg odaáll igazságosztónak, kéretlenül?

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 17:13:53

@fran7:

Ki az a peticsé? nagyon vicces vagy, mondanám, de nem is értem az egészet, széttárom a kezem.

mark máj word: Nem, én Fogasfűrész vagyok, mint látod.

találgatni sem merek, miért akarod, hogy én legyek peticsé.

ő-szinte 2014.12.12. 17:14:06

@csincsilla72: miért ha nem csicskulok toporzékolva üvöltve kapálózva-mutogatva beküldesza hálóba mint pannifanni? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
szerintem rossz fára hugyoztál :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
pedig igen is titkolta, hogy beszéltek illetve azt is, hogy miről
le is baszta a kortes beszéd vagy a párbaj(nem emlékszem pontosan) után ádina, hogy azt nagyon nem kellett volna említeni, mert most már tudják, hogy velük (is ) kavar

Lonka7 2014.12.12. 17:14:13

@FOGASFŰRÉSZ: ha Fanni nem lenne szép, viszont mindenben ugyanúgy viselkedne mint most, akkor nem mondanád róla, hogy aranyos, és szellemes és egészséges. Mert ha Fanni nem lenne szép, akkor ő lenne Vikcsu. Ők ketten pont ugyanolyanok voltak, csak Fanni szép, ennyi. Ha meg már nem lesz az, és nem változtat a stílusán, akkor egy vacak trampli lesz.

pomac 2014.12.12. 17:14:20

@Baresz83: kronológiailag nem stimmel mert amit tegnap mutattak az 2 nappal ezelött volt, amit meg a végén irtál az meg tegnap ,kicsit bonyolult, de ha nem követed akkor nem objektiv amit irtál, mirrök kinn beszéltek daniék az elözetesben azt nem is láttuk még mi az oka csak feltételezzük az ma fog kidrülni ami meg tegnap volt azt meg reméljük majd holnap fog kiderülni vagy semmikor ahogy a müsort szerkesztik .Nem is olyan bonyolult ez csak kusza :DD

Onereality 2014.12.12. 17:15:11

@FOGASFŰRÉSZ:
engem meg felvidamit, hogy teged felvidamit minden, amit fanni mond :D
egyebkent a bizsergese es a kulseje rendben van :)

Száz stadiont ezeret 2014.12.12. 17:16:08

@FOGASFŰRÉSZ:

"Bírom, hogy teljesen megadja magát az ösztöneinek"

Éljenek a szimpatikus ösztönlények!

csincsilla72 2014.12.12. 17:16:25

@Száz stadiont ezeret: Persze, hogy nem. Egyetértek veled.:-)

pomac 2014.12.12. 17:18:27

@mézescsók: sött nem is tejet hanem végül a szoli zsetonnál maradt. ezért volt felháborodva

ő-szinte 2014.12.12. 17:18:51

@csincsilla72: nagy karakter csak inkább negatív mint pozitív ;-DDDDDDDDDDDDDD

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 17:19:35

@Lonka7:

akkor vitatkozzunk most ezen, mert ez olyan magasröptű beszélgetés: nem, nem lesz trampli, érdekes, jófej, és igen sajnáltam, hogy Vikcsu kiesett. Figyeltem, mit és hogyan mutatott a párbaj előtt a csatorna. Nos Zsu-t napokig premier planban, Vikcsut meg elhomályosítva, oldalról, ali, alig, szinte láthatatlan volt a párbaj előtt. Lényeg: zsuzsát benn akarták tartani, több konflikt lehetőséget és műsort láttak benne... szerintem azt is ők intézték el, hogy ne Renit vigye ki... valamit befolyásolták a riportban...

Onereality 2014.12.12. 17:21:15

@egyemakisszíved: kosz az infot.
az edinas dologrol azt gondolom, igen. nem szovetsegi rendszerrol kellett volna hablatyolnia, nem igazsagot kellett volna osztania.
csak vagta, hogy a szovetsegeset, aki most zsu, alazza maci, es ot mintegy igazolaskent kerdezi meg zsu ellen...

ő-szinte 2014.12.12. 17:22:17

@FOGASFŰRÉSZ: hát rajtad nem lehet segíteni :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
honnan tudod, hogy laci számára mikor van vége a játéknak????
és mikor használhatná fel jobban?
jövőbe látó vagy? :DDDDDDDDD
pannifanni meg...pfffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffff :DDDDDDDDDDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 17:25:18

@aaasssddd:
Én tegnap meg tudtam nézni a fb-on. Ott egy olyan stream van, ami kizárólag az öfi időtartamára működik (egyenesben), de állítólag az éjszakai onlányt is hozza. De mindig csak addig, amíg van adás.
valovilag7.postr.hu/valovilag-7-online-kozvetites-002/

csincsilla72 2014.12.12. 17:25:33

@ő-szinte: Az a baj, hogy semmi érdekeset nem találok Kazalban. Totálisan tucat plázanyúl iszonyat sötétséggel a fejében. Szimplán irritáló.

ő-szinte 2014.12.12. 17:25:43

@fran7: bazdmeg nekem is egyből peticsé ugrott be LOL ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Onereality 2014.12.12. 17:29:02

@egyemakisszíved: arra gondolok, hogyha valaki a szovetsegesemet eppen alazza, es az illeto engem megkerdez, hogy ugye, hogy igertem neked kenyeret, akkor nem csak annyit szolok, hogy igen, maci, igertel.
Hanem hozzabokom, hogy dejszen te is kaptal ketezer penzt, teged sem hagyott a Laci, es nem a Zsu!!! kisemmizve!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 17:29:38

@ő-szinte: "...nézd meg, hogy honnan jött ádina és honnan zsú..."

Ezt most nem vágom. Kiskun bár nagyon ésszerűen bánik a pénzzel, mégis magától értetően osztja meg a többiekkel, amije van. Minden felhajtás nélkül, egyszerűen. Ádina...hát nem is tudom mit mondjak, ő más. De úgy érted, az Alföld ilyen Székelyföld meg olyan, vagy hogy érted?

csincsilla72 2014.12.12. 17:30:25

@FOGASFŰRÉSZ: El nem tudom képzelni, hogy Vikcsuban mit láttak a castingon. Jó, ő volt dagi szépségbacilus, ebben tehát nyilván más, mint Plasztik vagy Kazal. De nem tudta magát megszerettetni a nézőkkel, mert az előnytelen külső még szörnyűbb belsőt takar. Minden megnyilvánulása irritáló volt, közönséges, trágár karakternek pedig ott van Kazal. Ki is esett gyorsan és nagyon nem hiányzik.

Baresz83 2014.12.12. 17:30:25

Akárki akármit mond, Fanni akkor is egy megosztó személyiség, csinálja a műsort, szóval ha mi nem is, a szerkik még bent fogják tartani egy darabig... :)

ő-szinte 2014.12.12. 17:30:33

@FOGASFŰRÉSZ: hát jó, kaphatsz fanniból, ha annyira szereted ;) :
SZERINTEM TE FIZETETT KOMMENTELŐ VAGY aki azért van itt, hogy borzolja a kedélyeket, fokozza az indulatokat
"nem értem, hogy ezt az emberek mért nem látják (nagyokat pislog)"
@Mirocska: olvasd amit írtam

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 17:32:18

@ő-szinte:

egyébként néztem tegnap a belevalót, és úgy alakult, hogy laci testvére (vagy barátja) számára is rettenetes csalódás volt a Joker képesség elhasználása, mintegy lelövése, erre a kártyára nyilván a középjátékban vagy inkább végjátékban lehet szükség, életveszélyben, vagy egyéb életmentő szituban...

fura, hogy egy ilyen semmilyen kis játékhétre ellőtte, ezek szerint nem jósol magának hosszú jövőt a villában, vagy épp ellenkezőleg, túl magabiztos, nem tud vagy akar hosszú távra tervezni, elvégre azért még csak a 3. héten tartunk, van aki komolyabb időkre tartogatta volna, ez olyan pitiáner ügyletecske volt, egy nem túl színes héten...

csincsilla72 2014.12.12. 17:33:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Hát, szerintem ennek nem sok köze van az Alföldhöz vagy Székelyföldhöz. Sokkal inkább ahhoz, hogy Zsuzsának már van gyereke, akinek mindig kell enni adni, és pontosan amiatt, hogy ő már anya, másként empatikus adott szituációkban. Zsu viselkedése inkább anyáskodó, próbál a szövetségesekről gondoskodni.

ő-szinte 2014.12.12. 17:34:13

@Lonka7: áhhháháháháháháháh, ez mekkora, szakadok ;-))))) :DDDDDDDDDDDDD
mondjuk sztem talán fanni rosszabb mint vikicsuháj, de tényleg alapvető különbség, hogy az egyik jól néz ki a másik meg egy szartaliga

2014.12.12. 17:34:34

@kamilla123: "Amit együtt ügyködnek, abból tudnak Daninak és Ádámnak, na meg Edinkának is pénzt adni." Igen, végre pozitív emberi tulajdonságok a villában.... :D

egyemakisszíved 2014.12.12. 17:35:23

@Onereality: Szerintem két dolog mosódik itt össze. Az egyik a vita szó szerinti témája, ami szó szerint a szegénységhez, a kevés pénzhez való viszonyulásról szólt, a másik meg hogy ki kivel van a játékban. A játékban jelenleg most Zsuzsáék csapata van előnyben, személy szerint Zsuzsa a nagyarányú párbajgyőzelem és a védettség biztonságában van, ráadásul meg tudja magát védeni egy vitában. Maci mellett most max. Dennis és Fanni van. Miért kellene egy játékban már megint egy főt, 11 ember közül lenyomni, szerinted Edina hathatós segítségével, mert az aztán igazán egyenes lenne?

ő-szinte 2014.12.12. 17:37:39

@FOGASFŰRÉSZ: minden évben mosolyt csal az arcomra, hogy van aki leírja miszerint esetleg az rtl irányítja a műsort
áááááááááá, dehogy! :DDDDDDDDDDDDDDDD
csak úgy 180%-ban ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Onereality 2014.12.12. 17:38:16

@FOGASFŰRÉSZ:
egyetertek, ennek a dontesnek olyan lesz ami lesz, nem biztos, hogy a vegeig kihuzom itt szaga volt...nem erzem, hogy egy megfontolt dontes volt, inkabb tunik hirtelen felindulasnak :)

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 17:39:59

@ő-szinte:

Fizetett kommentelő vagyok? na, ezt se kaptam még sohasem meg senkitől...

Ki fizetne és miért? Mi célból? Egyébként, ha valaki tudja, hol kaphatnék az ilyesmiért pénzt, kérem világosítson fel! Tényleg érdekel. Micsoda kényelmesen lehetne ilyesmivel pénzt keresni, kivéve, hogy csak a saját véleményemet vagyok hajlandó írni, és azért meg ki a fene fizetne.

Hajrá Fanny, imádlak!

ő-szinte 2014.12.12. 17:43:06

@csincsilla72: én csak remélem hogy ez nem tucat...merakkor nagy baj van :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :SSS

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: jól érted, de nem a pénz viszonylatában gondoltam
zsuzsi kiáll ádináért nyilvánosan is, fordítva meg...plusz ez a mindenhova odasimul egy picit hátha arra kell menni tovább pfffffffffff

pomac 2014.12.12. 17:43:17

@FOGASFŰRÉSZ: laci nem várhatta meg hogy maci megvegye a boltot mert a jokert scakakkor löheti el ha fel akarják használni nem mikor már használják azért ez nagy külömbség , magyarul ha már megvette a boltot nem löheti el a jokert ,meg maci feladata volt felolvasni mindenkinek a szabályzatot vagy mifenét és utánna jelenthette ki hogy megveszi az irányitást (más nem is tudta volna mert nem volt annyi pénzük még). Itt mindenki saját magának forditja le mi történést nem ugy ahogy tényleg volt mindig kihagytok részleteket és ebböl akkora kavarások leszenek ,de szinte senki sem veszi a fáradságot( tisztelet a kivétel ) hogy megnézze valójában hogy volt és mi is történt , nem csak ezzel a esettel kapcsolatban hanem ugy összességében

Onereality 2014.12.12. 17:44:20

@egyemakisszíved:
nem gondolom, hogy Maci az uj Vikcsu a villaban, es azzal sem valt volna azza, ha Edina tortenetesen egyszer hatarozottan allast foglal valaki mellett, akihez hetek ota probalt kozel kerulni, soooot eppe aton kinlodott hetekig, hogy Vikcsu "miatt" nem tud a szivenek megfelelni Zsu fele :DDDDDDDDDDD WTF!!!

ő-szinte 2014.12.12. 17:46:36

@FOGASFŰRÉSZ: vagy csak okosabb mint egy ötödikes, illetve te
(átlátok ám rajtad :-) mennyit fizetnek? ez a munka nekem is menne ;-DDDDDDDDDDDD a bérkommentelés faszaságos meló ;-) )

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 17:47:45

@pomac:

követhetetlen vagy, Maci már megkötötte a szerződést a felügyelővel, épp elkezdte megnyitni a boltot, ekkor csapott le rá Maci a Joker kártyával, szóval maci már befektetett a boltba, x összeget kellett befizetnie, hogy működtethesse. Ezt meg is tette, különben nem nyithatta volna meg a boltot. Akárhogy is baromság volt Lacitől ellőni a Joker kártyáját erre a kisajátításra. Később még kerülhet olyan súlyos szituba, ahol nagy szüksége lehetett volna rá... dehát ugye blown in the wind

Baresz83 2014.12.12. 17:49:15

@pomac: A lényeg, hogy te egyedül átlátod az egészet, és mindent pontosan értesz is! Így majd nekünk is tudod tolmácsolni. :)

ő-szinte 2014.12.12. 17:49:38

@Onereality: szerintem pedig jó lehetőségnek tartotta, kapott az alkalmon, mert mit lehet tudni mi lesz , ráadásul ezzel csírájában tudta elfojtani terrormacit

ő-szinte 2014.12.12. 17:50:49

@FOGASFŰRÉSZ: engem ezzel nem versz át ;-DDDDDDDDDDDDDDD

2014.12.12. 17:50:59

@FOGASFŰRÉSZ: "Fanny, szellemes, szép, és vállalja a szexuális éhségét és örömét. Hajrá Fanny! " ... Fanni nem szellemes. Fanni nagyon buta, és néha az ember kínjában elmosolyodik a viselkedésén vagy mély ostobaságából fakadó megnyilvánulásain. Fanni egy groteszk figura. A többi amúgy igaz. De ettől még nem lesz különleges karakter, hogy szép, alpári és gátlástalan. Ez elég lenne ahhoz, hogy megnyerjen egy ilyen játékot?

ő-szinte 2014.12.12. 17:53:01

@Onereality: maci rosszabb mint vikcsu, vikicsuháj csak hangosabb volt

Onereality 2014.12.12. 17:56:12

@ő-szinte: itt most nem ez volt a tema...arrol volt szo, hogy Maci ugyanolyan kikozositett aldozatta valt volna, mint Vikcsu, ha tegnap Adina kiallt volna Zsu mellett ...Maci elleneben

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 17:56:14

@ő-szinte:

elképzelhető, hogy testközelben tényleg félelmetes a Maci, a tévéképernyőn nézve egyáltalán nem, tehát a terrort se látom.

Viszont ülve alszik és ez fura. Túlsúlyos embereknek szokott légzésproblémája lenni éjszaka vízszintesen... lehet, hogy ezért látjuk ennyiszer ülve aludni? Tényleg kényelmetlen lehet egy ekkora súlyt cipelni, de a kenyértől, amit ezen a héten ehet garantáltan nem fog lefogyni.

Én annak örülnék, ha tényleg elkezdene fogyókúrázni és neki az volna a főnyeremény, ha leadni mondjuk 40-50 kilót míg benn van. De ehhez nagyon sokat kéne mozognia tudatosan. Ha az RTL ezt például meglépné, hogy küldene be neki személyi edzőt naponta, akkor sok kövér embernek segíthetne otthon, mert ez motiválóan hathatna! Indíthatnának egy ilyen mozgalmat.

Ha ezt a javaslatomat megveszik tőlem, mármint beépítik a műsorba, azért viszont tényleg kaphatnék valamit jutalmat!

perszepolisz 2014.12.12. 17:56:49

Azért nem volt olyan nagy butaság ellőni szuperképességet. Merthát nem sok jó szuoerképesség van ám a villában. Mindössze Robinnak, Ádámnak, Reninek és Daninak. Amikor meg már csak 4-6-an lesznek akkor már nem fog számítani semmi csak az hogy ki mit csinált az elmúlt 4-6 hónapban. Ha valaki népszerű, akkor úgyis nyeri a párbaját és viszont. Ezt a hetet pl Laci simán megnyerte, hiszen mi is róla beszélünk itt.
Ráadásul Laci szerintem simán számíthat még szuperképesség örökségre pl Ádámtól,,vagy Robintól. De mondom ez a szuperképesség nem nagy cucc. Más lenne a helyzet ha mondjuk komolyabb lenne ez a képesség.

pomac 2014.12.12. 17:57:07

@FOGASFŰRÉSZ: H jobban nézted volna az öfit akkor hallahttad meg láthattad is volna hogy laci azért lötte el a jokert mert félt hogy ö lesz a kiválasztott és azzal a feltétellel lötte el a jokert hogy renire rakják a jelet ő meg ezért etei titaja öket vagyis segit nekik a héten nem éhenhalni

Lonka7 2014.12.12. 17:59:02

@ő-szinte: mindig ezt mondod, hogy jó hogy Laci felhasználta, mert ki tudja meddig lesz még bent. Hát éppen ez az! hacsak nem megy ki önként, vagy utasítják ki egy balhé miatt, akkor éppenséggel védettséget is szerezhetne magának, ami további heteket jelenthet neki a villában, sőt még finálét is talán. Én nem szúrtam volna el egy heti evés-ivásra.

malevil2050 2014.12.12. 18:00:54

Nahh nem baj ha unalmas a vv,nincsen téma,megjött láncfűrész aki átállt a sötét oldalra mostan sztán lehet majd kit szapulni.Vegyél fel páncélt ecsém,mert itten a kuytaf@szát sem érdekli a szinészi teljesítmény a darabból,helyette te fogcc kapni a pufádra!

Lonka7 2014.12.12. 18:03:25

@pomac: szerintem teljesen valószínűtlen volt, hogy Laci kapná a legtöbb jelet, most viszont hogy ő lett a krőzus, és ha tovább folytatja a sutyorgást Zsuval, hogy a többiek milyen hálátlanok stb, és ez Daniék fülébe jut, akkor lehet hogy úgy felhúzza őket, hogy tényleg rárakják a jelet.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 18:03:32

@natalja:

Most nem rád mondom, de nekem általában gyanúsak a butázó emberek, hogy valami bajuk van magukkal, és ezért nem tudják a másikban meglátni a szellemességet és intelligenciát.

Elismerem, volt valóban buta ember is a VV sorozatban, vagy inkább azt mondanám szociálisan fura személy, pl. Ildikó, (talán a vv4-ből?) aki nem igazán látta át a helyzetét. Lehet ez nem pont ugyanaz az intelligencia mint amit az IQ teszt mér, hanem inkább valamilyen szociális korlát, hiányosság, egyfajta szociális autizmus. De Fannyt viszont kifejezetten intelligensnek látom, ami persze nem egyenlő a tárgyi tudással, ami láthatólag kevés van neki, viszont ezt bőven pótólja a kreativitása, humora, egyenessége, és szellemessége.

Remélem, azért lesz itt olyan, aki velem ért egyet, különben aggódni kezdek érte, hogy korán kiszavazzák, és nem élvezhetem sokáig a karakterét, maradnak az unalmas, érdektelen figurák.

pomac 2014.12.12. 18:05:42

@Baresz83: én láttam is az éjszakit nem csak olvastam .

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 18:08:25

@pomac:

de a joker képességet arra is használhatta volna, hogy megszerezze a védettséget, vagy levegye a zöldkendőt... tehát nem kellett volna a bolti ügyletekbe bonyolódnia. Mindegy, szerintem rosszul döntött. Valószínűleg szórakozni akart egy kicsit és élvezni a főnöki pozíciót. Viszont az hogy pont a zsut választotta szövetségesnek az egész társaságot még jobban ellene fordította, vagyis fordítva sült el ez a boltosdi. Most már Dani is Vikcsu levelét olvasgatja, hogy mit írt benne zsuról...

Mirocska 2014.12.12. 18:08:31

Maci örüljön, hogy nem a romantikus estéjét vette el Laci! Akkor talán még sírva is fakadt volna! :-D

pomac 2014.12.12. 18:09:05

@FOGASFŰRÉSZ: elözö szériában is volt egy egészséges hét vagy mi volt a neve tuti most is lesz ennyi elhizott ember láttán

egyemakisszíved 2014.12.12. 18:10:39

@Onereality: Zsuzsa volt az, akit korábban szinte az egész villa támadott, nem Vikcsu. Bár én a következő kiesőt Maci személyében remélem, ennyiből Vikcsu is lehetne. Edina lelkesen fogadta Zsuzsát már a beköltözéskor, mikor kint cigiztek, mondta, hogy örül neki, hogy bejött. A Dávid-üggyel kapcsolatban rendült meg a bizalma benne, ha jól értettem ezáltal észbeli képességeit kérdőjelezte meg, amit ő megelőlegezett neki, meg értékrendjében is közel állónak érezte magához, ami így szintén bukni látszott. Fontos volt neki, hogy az új beköltözők közül „barátokat” szerezzen, mert a régiek elzárkóztak tőle. Az új beköltözők is méltányolták, hogy egyből nyitott feléjük. Viszont a kezdeti időszak a periférián, amit ketten együtt vészeltek át Vikcsuval, a többiek elzárkózása közepette hozta magával azt, hogy Vikcsu és Edina szövetséget kötött, hogy soha nem támadják egymást, aminek mindenképp meg akart felelni, úgy is, hogy Vikcsu olyan embert hívott párbajozni, aki számára jóval előrébb volt a szimpátialistáján, mint egy rakás másik villalakó. Edina úgy fogalmazott, ha jól emlékszem, hogy a szíve Vikcsuhoz húzná, az igazságérzete (ill. hogy benne lát egy lehetséges hosszabb távú értelmesnek tűnő szövetségest) meg Zsuzsához. Edina volt az, aki nyilvánosan vállalta, hogy beszélget Zsuzsával, mikor mindenki kerülte, Danit kivéve, és azt is kimondta, hogy nem tud azonosulni a sok támadással, a hangnemmel szóhasználattal, az indulattal, amivel kezelik. Zsuzsa csak viszonozta és megköszönte ezt, amikor arra kérte a többieket, hogy ezért ne piszkálják. A taktika emlegetése, a tervezés, az összehangolt jelrakás általában „bűnnek” számít a villában, sőt a nézők szemében is az, ezért kérné Edina, hogy a többiek előtt Zsuzsa ne beszéljen olyanokról, hogy ha visszajön, véghezviszik, amiről beszéltek.

Lonka7 2014.12.12. 18:11:11

@Mirocska: ::-DD bizony, Macinak kellene gyorsan felhasználnia a képességét, mert kettejük közül Macinál aktuálisabb a "ki tudja meddig marad bent?" kérdés :-)

csiberibe 2014.12.12. 18:13:30

@FOGASFŰRÉSZ: ezt bőven pótólja a kreativitása, humora, egyenessége, és szellemessége.

oké, mondj valami kreatív és szellemes dolgot, amit FAnni tett vagy mondott. MErt attól, hogy nevetséges dolgot mond, az még butaság, nem szellemesség...

pomac 2014.12.12. 18:16:56

@Baresz83: akkor azt is láttad hogy leperkálta az 5000 mert én nem

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 18:17:45

@csiberibe:

Ezek szerint én mást gondolok szellemesnek, humorosnak, és másfajta emberek jönnek be mint neked, mert számomra az egész szereplése és karaktere új, friss és szórakoztató, viszont csodálkozva látom, hogy másoknak nem jön be, nyilván bennem van a hiba... viszont csalódott is vagyok, hogy ezek szerint nem lesz itt olyan, aki velem ért egyet.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 18:18:39

@FOGASFŰRÉSZ: "...Macinak miért kellett volna felvilágosítania Lacit..."

Nem azért világosítottam volna fel Basz..bát, mert kell vagy mert erkölcsös, hanem két egyéb okból. Elgondolkodtam volna azon, hogy mennyi időbe telik, míg ő is rájön a "korlátlan" valóságtartalmára. Arra jutottam volna, hogy igen hamar - hiszen Főnököt is bele kellett kalkulálni az info forrásokba. Tehát igen kicsi nyereségért, majdnem semmiért kiváltom az emberek utálatát, Ráadásul elfogadom viszonzás nélkül a pénzbeli, nagylelkűnek mondható segítséget - mely adomány igen okos volt, hiszen minimális befektetéssel, a jófejség látszatát lehetett kelteni. Jabba meg még utálatosabb színben tűnt fel
Az a baj, hogy a legtöbb ember igen kicsinyes. Próbál taktikázni, miközben a stratégiáról elfelejtkezik. Tagadhatatlan, hogy bentről ez nehezebb, mint a komment székben, de ha nem a tényeket próbálnák meg a vágyaikhoz igazítani, hanem tiszta logika mentén mérlegelnének, a másik szerepébe is megpróbálnának belehelyezkedni, jobb megoldásokra jutnának, sőt állítom, hogy még a villalétük is kellemesebb lenne.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.12. 18:19:27

Grat. a poszthoz!
Ez a Maci egyre inkább hasonlít egy perverz, kanos, bugyiszaglászó, sumák grizzly-hez.
-Nem jött be a papamaci figura amit szántak neki.
-Nem jött be az új séró, amit akkor csináltak neki sumákban (adáson kívül), amikor Patológgal akarták pároztatni - Másnak ilyen tatarozást kiváltságként adtak, nagy hírverés kíséretében.
-Egyszerűbb lenne a hasa álcázása ha Cézár v. Brutus tógáját adnák rá valamelyik színház keléktárából oszt' viselje nonstop, a különböző takarókba és plédekbe burkolózás már uncsi.
-A körszakállával és a szúrós szemeivel úgy néz ki mint anno egy nyóckeres strici.
Na, de nem a külsejével van itt a legnagyobb baj, pár hét után kezd megmutatkozni a infernális, számító énje.Eddig bírta...
Az az érzésem, hogy ezt a retekklub sötét világában már meghempergett bugyibucit sokáig játékban akarják tartani és mindenképpen öszehozni neki egy kufircot.(Kíváncsi vagyok, hogy Inga meddig hajlandó még süllyedni a cél érdekében:)
Szerencsétlen Basszájba elnyomta a boltjára a dzsókerét, de nekem nagyon megérte látni az egész napos jaszkarizása után medve fatal error fejét amikor harangoztak neki.
Most jön a "szegény koldus" szerepe, extrákkal...
Én nem leszek rá vevő.

ő-szinte 2014.12.12. 18:20:10

@Onereality: vikcsu rohadtul nem volt áldozat :-OOOOO

csiberibe 2014.12.12. 18:20:30

@FOGASFŰRÉSZ: mondom, mondd, hogy mi szellemes és kreatív abból, amit csinál. ÉS akkor készséggel felülvizsgálom a véleményem.

ő-szinte 2014.12.12. 18:22:13

@Lonka7: akkor idézném neked kommentelő társunkat :
POMAC 2014.12.12. 17:57:07

@FOGASFŰRÉSZ: H jobban nézted volna az öfit akkor hallahttad meg láthattad is volna hogy laci azért lötte el a jokert mert félt hogy ö lesz a kiválasztott és azzal a feltétellel lötte el a jokert hogy renire rakják a jelet ő meg ezért etei titaja öket vagyis segit nekik a héten nem éhenhalni

ő-szinte 2014.12.12. 18:24:37

@FOGASFŰRÉSZ: nyilván nem vagy annyira ostoba (ha már bérkommentelő vagy), hogy ne tudd, hogy maci nem a súlya miatt lett terrormacinak titulálva, hanem a személyisége miatt :-))

Lonka7 2014.12.12. 18:24:40

@ő-szinte: igen, láttam, sőt a következő utáni kommentben már ragáltam is rá:

Lonka7 2014.12.12. 18:03:25
@pomac: szerintem teljesen valószínűtlen volt, hogy Laci kapná a legtöbb jelet, most viszont hogy ő lett a krőzus, és ha tovább folytatja a sutyorgást Zsuval, hogy a többiek milyen hálátlanok stb, és ez Daniék fülébe jut, akkor lehet hogy úgy felhúzza őket, hogy tényleg rárakják a jelet.

ő-szinte 2014.12.12. 18:25:59

@malevil2050: ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 18:26:00

@FOGASFŰRÉSZ: "...hol kaphatnék az ilyesmiért pénzt,..."

Távol álljon tőlem, hogy kritizáljalak, de attól tartok EZÉRT sose fogsz pénzt kapni. :)

ő-szinte 2014.12.12. 18:29:26

@FOGASFŰRÉSZ: mondd már meg mennyit fizetnek neked ezért a bérkommentelésért?
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Onereality 2014.12.12. 18:30:10

@egyemakisszíved:
huhh, nekem ez mar nagyon szovevenyes es bonyolult es hosszu, vagom, hogy edina fun vagy es respect, nekem viszont ez a gondolatmenet, hogy ide a szivem huz, oda az eszem, amoda az igazsagerzetem stb. szoval itt valami nem koser...
es most, hogy mar nem kell kenyszerbol, elvei ellenere:) baratkoznia, mert nincs egyedul annyira, meg nyugodtabban mondhatna, ha Maci mellett all, hogy heee, ne bantsd Macit, ha meg Zsu mellett all, akkor heee, ne bantsd Zsut...ha mar ugyis be lett vonva a feszkoba, mint tegnap ugyebar...de hat o tegnap is csak targyilagos tudott maradni :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 18:30:13

@ő-szinte:"... mindenhova odasimul..."

Még pár nap, és kikristályosodik, hogy alamuszi vagy csak árnyalt és rendezetlen. Még nem foglaltam állást, kíváncsi vagyok.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 18:35:53

@fran7: Szerintem meg (majdnem) pont úgy és (majdnem) pont olyanokat ir, mint Mézescsók..... :)

ő-szinte 2014.12.12. 18:36:11

@Mirocska: áhhhháháháháhháháháháháhháháháháháhááááááááá, szakadok ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
nagyokat monccccccccc, teccessssz ;-))))))))))))))))))))))

verkli 2014.12.12. 18:36:36

@FOGASFŰRÉSZ: Ha nem tolnád túl a szellemesség dolgot, akkor nem lenne furcsa a rajongásod. Azzal, hogy a műsornak Fannikra van szüksége, egyetértek, nem is lenne jó Fanni-Iza-Kinga nélkül.

2014.12.12. 18:36:49

@FOGASFŰRÉSZ: "Most nem rád mondom, de nekem általában gyanúsak a butázó emberek, hogy valami bajuk van magukkal, és ezért nem tudják a másikban meglátni a szellemességet és intelligenciát."
Nana, itt nem szokás a személyeskedés... Másrészt azért ez elég súlyos, ha így gondolod: ha valakire mondok egy negatív jelzőt, (indoklással együtt) akkor magammal van bajom? WTF? :D
Amondó vagyok, maradjunk a villalakók analizálásánál. Fannikát intelligensnek tartod és kreatívnak? Milyen mozzanatokból vontad le ezt a következtetést? Komolyan érdekel. Mi mindig kifejtjük a tételmondatot, számtalan indokot soroltunk már arra, hogy buta (illetve korábban vita volt arról is, hogy rosszindulatú-e)....Te viszont csak ugyanazt hajtogatod: kreatív, intelligens, szellemes. DE MIÉRT? Mert csak??????? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 18:37:14

@Csókolom nagymama,bukta van?: "perverz, kanos, bugyiszaglászó, sumák grizzly"... :D:D:D tökéletes.

2014.12.12. 18:44:39

@Csókolom nagymama,bukta van?: "Nem jött be az új séró, amit akkor csináltak neki sumákban (adáson kívül), amikor Patológgal akarták pároztatni," :D

2014.12.12. 18:45:53

@Csókolom nagymama,bukta van?: "Nem jött be az új séró, amit akkor csináltak neki sumákban (adáson kívül), amikor Patológgal akarták pároztatni " :D

ő-szinte 2014.12.12. 18:50:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: sztem alamuszi, de majd eldöntöd te hogyan látod :-)

@Lonka7: akkor miért akarja renire rakatni a jeleket szerinted?
fosott, hogy dóri rápakoltat és előtte mindenki majdnem rá rakta zsuzsi helyett...

ő-szinte 2014.12.12. 18:54:06

@natalja: pénzért :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 18:57:33

@verkli:

nem érzem, hogy túl tolnám a szellemességet, viszont az Iza hasonlatoddal egyetértek, Izát is nagyon bírtam, bírom,

viszont a Kingával meg nem, a Kinga tényleg egy egészen másfajta karakter, ő hideg volt, mint egy jégcsap kinn az űrben a mínusz ezerben, szóval se Izához, se Fannyhoz nem hasonlítható... ha jól emlékszem szűz maradt a villában.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 18:59:49

@ő-szinte:

mondd meg te, hogy mennyit fizetnek a bérkommentelésért... tényleg érdekel, és az is hol lehet jelentkezni, persze továbbra is csak azt nyomatnám, amit gondolok, csak most már rendes lóvéért...

NOS?

mivel ezt a témát te vetetted fel, felteszem vannak tapasztalataid, és valójában te vagy a bérkommentelő, ezért mutogatsz rám.

ügyes!

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.12. 19:00:54

@natalja:
Nem taktikázom.Kiállok melleted!
+1 :)

beacska 2014.12.12. 19:01:07

nnna, az én véleményem a JOKER kártyáról (amúgy már írtam, de nem baj):
ez a legÖNveszélyesebb kártya: egyrészt, nem értem, miért nem őt akarják kint tudni a házból, hisz, nem lehet tudni, mikor kinek a szuperképességét teszi tönkre, és ezzel a leghaszontalanabb is, hisz csak a BEJELENTETT felhasználáskor veheti el a sz.képességet.
Ő valószínűleg mérlegelt, végig vette, h miket vehet el (szépségnap???telefon???vacsora???csupa haszontalan), miket szerezhet meg örökléssel (Ádámtól a lilát?) és KITŐL (másik csapat) veheti el. Már nem tudom, h Dani, Zsu és Ádina milyen képességet kapott...Ha vkinek van ideje, és ereje, nem írná be, h per pill kinek mije van?

...éééés hozzá jön Laccci állandó parája, h ő esik ki. Plusz, igen rövidlátó. Már amikor megkapta is azon filózott, h a HÉTEN hogyan tudná kamatoztatni.

KapitányG 2014.12.12. 19:10:06

@beacska: Most adom meg éppen harmadszor a linket :) Kicsit önállóbbak lehetnétek :)
vv7.vvilag.info/post/103537336312/vv7-kivaltsagok-szupererok

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 19:11:41

@beacska: "...Laccci...igen rövidlátó...."

Igen, sztm is. Kíváncsi vagyok, Dani vagy valaki (esetleg PVC bocsi Dóra) felfedezi-e, hogy rövid szárnyú héja, mindenre lehet röptetni, ami mozog. De nem hosszú szárnyú sólyom.

mézescsók 2014.12.12. 19:16:51

@FOGASFŰRÉSZ: Szerintem jókor használta fel Basszájba a jokert. A még felhasználható képességek közül talán Danié ér még valamit, de a többi... perces beszélgetés az otthoniakkal, szépségnap, egy óra találkozás (apropó: Dóra személyesen találkozott anyukájával? Mert én csak a telefonról tudok.), szavazategyenlőség esetén döntés (ritkán fordul elő). Az más kérdés, hogy az általam eddig látott 2 és fél Vv-ben több olyan játék nem volt, ahol a villapénz felhasználható lett volna. Tehát utána mit kezd vele?

Vikcsu az volt az érzésem, hogy nem találja a helyét. Lehet, hogy a súlya miatt a villa egyébként formás női között akadtak komplexusai, de ezt csak gyanítom. Nagyon keveset mutatták. Az nem indok, hogy mert nem csinált semmit. A játék elején a többi sem igen csinált semmit. A szép embereket általában jobban kedvelik az emberek: állásinterjúnál előnyben vannak, a boltban udvariasabbak velük, több hibájukat elnézik, kevesebb ekézést kapnak a szépeknél (olyan könnyű odavágni, hogy igénytelen, dagadt tehén), stb. Kellett lennie jó tulajdonságainak, azért nem tartottak fegyvert annak a 9 embernek, hogy álljon mellé. Igaz, Zsuzsát sem nagyon lehetett szeretni, de a kommtársak kezdik elfelejteni, hogyan is ment be a villába. Még szentté avatják.
Valamit szerettek a bent lakók Vikcsuban, amit nekünk nem mutattak.
És velem nem muszáj egyetérteni, de Kisbéka is szerette V ikcsut, hát higyjenek neki.

Zsuzsa - Laci önzetlensége: már leírtam a véleményem. Még annyit: ha adok, akkor azt pofázás nélkül adjam.

Fanni: megosztó személyiség. Tény, hogy jól néz ki. Az előbb írtam a szépség előnyeiről, hátránya is van: több az irigység, a kritika, mert több figyelem irányul rájuk. Hát még ha ez olyan természettel járul, mint Fannié. Csinált, illetve mondott néhány baromságot. Pl. hogy Macit leápolja. Sosem tette volna meg. Ennél igényesebb.
Ösztönösen csinál és mond mindent, ettől őszinte. Persze, hogy taktikusabb lenne, ha néha befogná a száját, de az már nem ő lenne. A szabvány viselkedés szabályai szerint persze, hogy nem üvölthetett vlna Zsuzsára, hogy takarodjon be a hálóba. De megtette. És lett belőle baja?
A szex: hiába húzzák itt is sokan a szájukat, a tegnap esti beharangozó után ez volt a hv-n is a legnagyobb téma. Hogy már megint a mocsatos kurvája, mert a pöcke, stb... És kigúvadt szemekkel fogják majd nézni az öfit, hogy hadd lássák a paplant. (Egyébként nem akciózhatnak minden éjszaka - arról is volt szó, hogy szétkefélik magukat, mert kisajátították maguknak a nyugit -, mert a pasas kétlem, hogy ennyit gályázott volna egy együtt töltött éjszakáért, ha minden éjjel megkapja. Szóval ezzel kapcsolatban is meglódult néhány ember fantáziája.)
Amíg nem feküdt le Dennisszel, addig ő volt a szűzkurva, aki csak felhúzza a férfiakat, de nem ad semmit. Ez Kisbékánál a neveltetése, az illő viselkedése, az emberi tartása,tisztasága, etc. bizonyítéka, mert ő tisztességes lány, de bezzeg a Pöcök. Amikor lefeküdt Dennisszel, egy fokkal előbbre lépett, már csak simán kurva. A fene sem érti ezt.
Rondán beszél, ez sajna igaz. A korosztálya sajátja. És bizony általános jelenség.
Szoliimádat - ki fogja nőni. Vannak ennél károsabb szenvedélyek is, de azért ezt most óvatosan mondom, mert mindjárt jön egy szakértő és bebizonyítja, hogy a csaj bőre pár év múlva olyan lesz, mint a pergamen és akkor a rákveszélyről még szót sem ejtettünk.Ez legyen az ő baja. Akkor.
Elhiszem, hogy nem akart szexelni, amikor bejött a villába. Elhiszem, hogy nem bírta megállni, egészséges nemi ösztönökkel megáldott embereknél ez nem példátlan. Jó érv, hogy bezzeg a többi meg tudja állni. Csak hát nem egyforma a vérmérsékletünk.
Dennis szerintem feljövőben van és tudja kezelni Fanni őrültségét (tudja, hogy nem lehet és nem szabad korlátozni, tudja, hogy mikor kell felbosszantani, tudja, hogy az érdeklődését úgy tudja fenntartani, ha még a látszatát is elkerüli annak, hogy igazából birtokolni akarná, pedig a pasiban talán lenne rá hajlandóság, stb., mert csak igy tudja megtartani. ) Szerelmespár sosem lesz belőlük szerintem, de jól kiegésztik egymást. Segíteni is tudnák később, de ez azért többesélyes dolog. Ha ez a nem kapcsolat, a kufirc, stb. a játékuk része, hát érezzék jól magukat és élvezzék az életet, meg a villalétet. Aztán búcsút is inthetnek egymásnak.
Hogy ezzel a mentalítással veszteni is lehet? Hát persze, ez a pakli része. És különben is csak egy nyerhet.

beacska 2014.12.12. 19:17:21

@KapitányG: :) minek? mindig van vki, aki megteszi...;)

ő-szinte 2014.12.12. 19:17:53

@FOGASFŰRÉSZ: nem, nincsenek ilyen tapasztalataim, de szeretnék, ezért kérdeztelek téged mint illetékest ;-))))))
és szerintem ha azt hiszed, hogy azzal, hogy rám akarod terelni a gyanút, eloszlatod a kételyeket veled kapcsolatban, akkor koppanni fogsz mint tyúkszara deszkán ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
engem ugyanis itt ismernek (ha nem is mindenki de régebbről ) és ismerik a "munkásságomat" is
de TE kivagy???? hm...? ;-)
ki áll jót érted???...
háttttt, ennyi ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 19:18:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

amúgy erre a legfőbb bizonyíték, hogy szerinte a földhöz legközelebb eső csillag a HOLD! sic! ezt a vallató szobában mondta, és dühös volt, hogy Vikcsura hallgatott, aki az Esthajnalcsillagra szavazott...

Vicces, hogy egyikük se tudta, hogy a NAP a hozzánk legközelebb eső csillag...

Sóval, valóban rövidlátó Laci, hogy csak a Holdig lát el, ami ugye a Földből egy állítólagos aszteroida ütközés során keletkezett kisbolygó.

verkli 2014.12.12. 19:19:13

Szolgálati közlemény:
Az ÁBK szívesen alkalmaz máshonnan kiutált bértollnokokat. Ez egy pénzügyileg korrekt klub, az összes bevételen egyenlően osztozunk!

pomac 2014.12.12. 19:19:51

Bár nincsenek hivatalos kategóriák, beköltözéskor így kategorizálják a VV7 szereplőit:

Hegylakó: VV Dani
Önpusztító: VV Dennis
Címlaplány: VV Dóra
Édibédi: VV Fanni
Csajok álma: VV Laci
Pasik álma: VV Vikcsu
Tűzrőlpattant: VV Edina
Zabálnivaló: VV Maci
Keménykezű: VV Reni
Igazságosztó: VV Dávid
VV Ádám
VV Zsuzsa
VV Robin

verkli 2014.12.12. 19:22:30

@FOGASFŰRÉSZ: egyébként Vikácsu a Sarkcsillagot emlegette, ráadásul, mint a legfényesebbet, holott az egy alig látható halovány kis csillagocska.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 19:22:39

@ő-szinte:

Ismétlem, az egész témát te vetetted fel, te kezdted a gyanúsítgatást, de milyen alapon?

És ugyan milyen kételyekről beszélsz? Nézem a VV7-et és hozzászólok. Van véleményem. Akárcsak neked. A kételkedés belőled fakad, nincs mit eloszlatnom, a kételkedés rólad szól és nem rólam. Oszlasd el magadban a ködöt, engedd el a kételyeidet és minden rendben jön.

Neked is további szép estét a tyúkokkal, meg a koppanó tyúk kakival gondolataidban.

Puszi!

ő-szinte 2014.12.12. 19:23:59

@beacska: nekem egy bérkommentelőm van, de ha neked van vmi hasznosabb elcserélem veled, mert kicsit peticsé fílingje van, hosszú távon meg...khm... ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2014.12.12. 19:24:42

@KapitányG: amúgy köszi!
szóval, mik azok, amik még szóba jöhetnek, és hasznosak:
5. védettségelvevő-Dani
7.döntés joga-Reni
10.lila kendő-Ádám
11.dupla jel-Robin

hááát, ez nem sok....ebből a védettségelvevő csak pozitív irányban használható, tehát VISSZAlehet vele adni (ebben a játékban minek??inkább örülni kéne, ha többnek van esélye kiesni velem együtt)
a döntés joga elvehető? mert szerintem nem....vagy igen? az állandó képesség
maradt a lila kendő meg a dupla jel....a lila hasznos lehet...mondjuk a dupla is

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 19:24:46

@verkli:

Igazad van, kevertem, azt hiszem a kintiek mondták az Esthajnalcsillagot, de lehet, hogy csak most így ugrott be. most nincs kedvem ezért újra megnézni a részt. Mindenesetre nagyon lejáratta magát szegény Laci azzal, hogy a Holdra "javította" az eredeti tévedésüket.

beacska 2014.12.12. 19:27:26

@KapitányG: de azért megköszöntem ám, de egy másik hsz-ben...a hatásosság kedvéért ;)

fran7 2014.12.12. 19:29:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Peticsé bármely véleménye z enyémmel ellenkező volt. Míg Mézescsókkal nem volt ilyen problémám.
Másrészt Laci abból a szempontból jól csinálja, hogy pénzzel lehet jóindulatot vásárolni. Róma óta tudjuk ezt. Kicsit úgy vagyok ezzel a héttel, hogy az RTL kicsit modellezni akarja a mai társadalmat. 9% munkanélküli, Egy boltos, aki mindenkit lenyúl. Néhány jól fizetett munkás. A szappangyártók. Néhány olyan átlagosan keresőfigura.Fanni, Reni, kik totál érdektelenek. Meg néhány lúzer. Dani, Ádám és Dennisz, aki kicsit ügyesebb. Illetve a munkanélküli,mindenkire haragszom koldus. Illetve a fölöttes én Főni.Aki kicsit Putyin, kicsit Obama, kicsit Hókuszpók. Csak vágni és szerkeszteni nem tud az RTL. Ebből egész jó, valósnak ható realityt lehetne komponálni. De ugye ők nem ebből élnek.;)

malevil2050 2014.12.12. 19:29:17

Nahh engem már nem érdekel a vv,sem ez a sok filozófiai eszmefutttatás én most már csak körfűrészt fogom figyelni,mert izgalmas dógok fognak következni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 19:31:09

@verkli: Konkrétan Vikcsu volt az, aki kapásból rávágta és kötötte az ebet a karóhoz, hogy az Esthajnalcsillag lesz az. És jól meg is magyarázta azzal, hogy éppen azért az EHCS a jó válasz, mert azért a legfényesebb, mert az van a Földhöz a legközelebb.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 19:31:59

@beacska:

ha az a neve a képességnek, hogy védettségelvevő, akkor ha ezt elveszi a Joker, akkor ő tud vele elvenni valakitől védettséget...

azért az nem rossz, plusz a lila kendő se rossz..

én azért Laci helyett spóroltam volna vele.

Mindegy eső után köpönyeg. Majd számba lehet venni, mennyi hasznot húzott ebből a bolti akcióval Laci. Olyan mintha egy kis alkalmi piálásért feladta volna a játszmát. Pedig csak az ellenségeskedő rohamait a csúnya megalázó mondataival, azt kellett volna feladnia. Szóval egy kis önuralom megtette volna, így viszont elvesztette, eltüzijátékozta a legnagyobb segítségét.

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.12. 19:33:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Azt hiszem megérkezett!!!!!! A négybetűs kedvenc!:)
Remélem érted:)
de csítt, nehogy elijesszük:)

ő-szinte 2014.12.12. 19:33:53

@FOGASFŰRÉSZ: nyilván én vetettem fel veled kapcsolatban, mert ez fogalmazódott meg bennem látva a kommentjeidet
láttunk már korábban is bérkommentelőket itt...
a kételkedés belőlem fakad de a kétely feléd irányul
további szép estét és puszi neked is

beacska 2014.12.12. 19:36:05

@FOGASFŰRÉSZ: igen, de ha elveszi vki képességét, akkor fel is kell használnia! akkor ez hogy van a védettséggel???

a lila kendő és a dupla szavazat ér vmit

paranyuszi (törölt) 2014.12.12. 19:36:35

@FOGASFŰRÉSZ: te véletlenül nem ELP nicken futottál régen? Csak kérdezem ... :)

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.12. 19:37:17

@foxwiththegloves: fenébe nem jól fogalmaztam, már nem emlékszem hány betű:) na még egyszer, akkor inkább így: akire vártunk, nem a peticsé, hanem a másik:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 19:38:47

@fran7: Eleddig én is igy voltam Mcs-kal, szerettem - és még mindig érdeklődéssel olvasom - az irásait, de mióta meggyanusitott azzal, hogy én meggyanusitottam őt azzal (Fanni pöcke kapcsán), hogy a villabeli szekszjeleneteken élvezkedik, azóta nem áll velem szóba. :D
És hát Edinával kapcsolatban sem egyezik a véleményünk, de hát nem vagyunk egyformák...

Igen, Laci szerintem is e tekintetben előre látó volt, még ha látszólag talán túl korán is lőtte el a szuperképességét. De a lehetséges "öröklések" vagy átadások miatt esetleg még jól jöhet neki ez a (nem csak) kapcsolati tőke.

paranyuszi (törölt) 2014.12.12. 19:43:05

@ő-szinte: pedig picit hasonlított, ez a túlfejlett analitikus hajlam ... :DDDDDDDD

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.12. 19:48:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): te olvasd el amit az előbb írtam:DD de most mennem kell:D
még egy kis hint: nagyon hideg van:DDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 19:49:09

@beacska:

Sztm. Pl.: kinéz az előrejelzések szerint egy Maci-Zsu. Odaadná Ádám a kiválasztás előtt Macinak a lila kendőt, de jön Dani, és elveszi a védettséget. Ha úgy van, fel is használja, odaadja Zsunak.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 19:52:32

@foxwiththegloves: ó, most nézem csak.... :D
Tényleg derrrmesztő ez az egész. :D

beacska 2014.12.12. 19:53:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem nem "ha úgy van", hanem "és oda kell adnia vkinek, vagy felhasználja saját magának".

ahogy Lacit ismerem, megtartotta volna...de kérdés, h per pill. ő is szükségét érzi-e a felhasználásnak...de ez már csak elmélet ;)

bááár, hogy van ez a lila kendővel? oda is adható, nem csak magának élhet a lehetőséggel? a leírásban ez van: "Ha a tulajdonosa nem köti fel magára a kendőt a kiválasztás pillanatáig"

párnaevő 2014.12.12. 19:54:04

@FOGASFŰRÉSZ: ugyan, a Joker a nevével ellentétben nem olyan nagy szám, ha egyből el is kell használni az elvett szuperképességet. Vagyis amikor valaki más van parában és elhasználja a lila kendőt, akkor el tudja venni és fel is kötheti magára, bár lehet, hogy épp minek. Ha nem lehet tartogatni az elvett szuperképességet, akkor nem sokat ér, márpedig a Joker szabályai pont erre utalnak - akkor vehet el szuperképességet, ha azt épp használni akarják. Sokkal többet ér, ha most boltosként jófejkedik és begyűjti a szimpátiát, így több esélye van, hogy megörökli valamelyik kieső szuperképességét, ami sokkal többet ér, mert ő dönt a felhasználás idejéről. Nem volt olyan rossz taktika ez. Jó ez a munkahét! :)

párnaevő 2014.12.12. 19:54:52

@párnaevő: lila kendő - ez Ádámé, szóval ha ő parában lesz, és felköti a kendőt, úgy értettem

beacska 2014.12.12. 19:54:59

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: bocs, rosszat idéztem: "hogy mikor akarja feltenni a kendőt,"

beacska 2014.12.12. 19:55:58

@párnaevő: igen, és is ide értem az okfejtésemmel ;)

verkli 2014.12.12. 19:58:46

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Rácsörögtem a Főnökre, tud VillaKrajcárt utalni, nem gond.

Lonka7 2014.12.12. 19:58:48

@párnaevő: hát igen, ezzel a rögtönfelhasználási feltétellel tényleg totál értéktelen a joker.... ááá, csalódtam, így béna :-)

párnaevő 2014.12.12. 20:00:34

@Lonka7: nincs így explicit leírva, de ez jön ki a feltételek alapján

mézescsók 2014.12.12. 20:01:11

@pomac: Tényleg a szolit választotta tej helyett. Nyilván az fontosabb, van ez így.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Na, ne máááááár! Peticséééééééé? Esetleg nem én vagyok Fogasfűrész is? Ennyire skizofrén lennék?
Anno Peticsé Baukó rajongó volt, én a Ráczokat favorizáltam (erre spec. emlékszem, mert ez volt az első Vv, amit láttam). Vagy már akkor is meghasadtam?
Magammal kommentelek itt merő szórakozásból? Gondolkodjon, Hölgyem!

@natalja: Nem én vagyok a címzett, de néhány példa ötletességre, kreativításra:
- Nézd a mai öfi beharangozóját: a sztrájk az ő ötlete és tuti hoz változatosságot az elmúlt napok dögunalmába, ráadásul bevonzza a többieket is.
- Ő rajzolta Vikcsu zászlóját és jól nézett ki, ügyes volt.
_ Ő adta Lacinak a Basszájba nevet, ami lehet közönséges, de talált.
- A szoli körüli nyafogása nekem nevetséges, mulattat (kis butám).
- Frappánsan verte vissza a kifehéredésével kapcsolatos cikizéseket (Pl. úgy fog kinézni, mint Jackson. A válasz: nem tud énekelni. Mintha ez lett volna az egyetlen és fontos különbség.)
- Az öfi-kben a legtöbbet idézett aranyköpések az övéi.
Ezt csak úgy kapásból. Nem egyforma a humorunk.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 20:01:35

@verkli: Mosmá' csak aszt monnyad, hogy a feladat komplex vagy az egyik csak ekézik, a másik csak tol vagy hogy megyez? Úkkell simáni, mintha nem lecke lenne, hanem lelkes beíró az ember?

egyemakisszíved 2014.12.12. 20:02:02

@Onereality: Hát ez lenne minden vita lényege, hogy tárgyilagosak bírjunk maradni. Ha megkérdezik tőled, hogy mennyi idő van, arra válaszolsz, és nem teszed hozzá, hogy egyébként meg rohadj meg. Annak mi értelme van, hogy beássuk magunkat a lövészárkokba, aztán lövünk a másikra, ha kell, ha nem, támadásból vagy védekezésként, ágyúval, géppisztollyal, mikor mi akad a kezünkbe.

verkli 2014.12.12. 20:04:56

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Habitusod szerint szabadon, de azért ne nyomd fullba a kretént, az visszatetsző.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 20:05:27

@mézescsók: ",,, legtöbbet idézett aranyköpések az övéi...."

Hát, csak az a baj, hogy az TE humorod, mert téged elszórakoztat. Ő NEM humoros, hanem nevetséges.

malevil2050 2014.12.12. 20:14:01

Huha van baj ölég,mert aszt sem tom kikicsoda, lehet h a mézescs. az elp,az elp peticsé,áhh nem az vasfűrész.Huha már kezdek parázni,mint a nyúl.

Mirocska 2014.12.12. 20:22:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Amikor Robin beköltözött, az éjjeli on-ban Dani nagyon jól elmagyarázta neki az összes képességet. Akinek van kedve, kikeresheti... :-)))

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.12. 20:28:12

@mézescsók:

Köszi, ezek szerint van itt most legalább egy ember, aki rajtam kívül aki bírja Fannyt, ennek örülök, de kíváncsi lennék, hogy ez az itteni tetszés index leképezi e a szavazókat. Én nem tudok szavazni, mert nincs okosom, és azt se tudom, hogy fennáll e még az az állítás, hogy az okos egy korosztályhoz kapcsolható, és annak is egy jobb körülményekkel rendelkező rétegéhez.

(Én anno nem favorizáltam a Ráczokat, de sajnáltam a lányt, ő tényleg le lett rántva a sárba, a bátyja viszont kedves volt az előző széria Belevalójában, bár neki is gondjai voltak a kerek mondatban való beszéléssel, és ez úgy látszik örökletes, mert ebben a szériában AU-nak és B.É.-nek is gondjai vannak ezzel, de hát ez a csatorna ugye a fapados rtl, itt elmegy. )

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 20:28:45

@mézescsók: :D:D nemnem Peticsével SSKK nem kevernélek v. hasonlitanálak össze!

verkli 2014.12.12. 20:35:55

@FOGASFŰRÉSZ: Nem képezi le, sőt. Viszont itt többeknek van komoly pszihohistóriai végzettsége, ami alapján meghatározzuk, hogy a szavazó tömeg merre megy.

ő-szinte 2014.12.12. 20:36:20

@malevil2050: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

malevil2050 2014.12.12. 20:39:35

@verkli: " pszihohistóriai végzettsége....." - ájjj ez az , ezt a szót kerestem.Tele vagyunk analitikus képességgel,a végén kiderül itt mindenki elp.

2014.12.12. 20:45:01

@mézescsók: Köszönöm az összegzést, és elfogadom, hogy téged szórakoztat Fanni. Nem vagyunk egyformák, kinek mi a humoros, ezzel nincs semmi gond.
DE! Aki sztrájkol, az nem kreatív, hanem lusta vagy elégedetlen, vagy mindkettő. Ha hülye vagyok ahhoz, amit a munkahelyemen rám bíztak, és kitalálom, hogy sztrájkolni kezdek, akkor én kreatív vagyok? Asszem ez lenne az utolsó jelző, amit rám aggatnának.
Ja, hogy van kézügyessége, és készített egy jó kis zászlót - igen, ez is kreativitás, de én egy ilyen játékban más szintű kreativitást várnék... :D
Nem a Fanni szájából kiömlő hülyeségek a szórakoztatóak, hanem az, ahogyan a hogyvoltok kifigurázzák mindezt. Legalábbis számomra azok a humorosak, és ezért regeltem magam ide is. Ha csak simán Fannit nézzük, akkor ő nekem nem vicces. De elfogadom, hogy neked az. Kinek mi...

verkli 2014.12.12. 20:46:10

@malevil2050: ez is egy könyvből való, ha nem is Merle-től:)

malevil2050 2014.12.12. 20:46:15

@ő-szinte: Remélem te bírod követni?

malevil2050 2014.12.12. 20:51:07

@verkli: Akkor jó,mert már asszittem,,de nem.De lényegtelen, mert nem wurlitzer a verkli,,,

malevil2050 2014.12.12. 20:56:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Ebben a mai bloggéliában,lehetsz valaki más ,csak akkor van baj ha az a más már valaki más lett

paranyuszi (törölt) 2014.12.12. 21:03:17

@malevil2050: nem vagyok parás, kis Malevil cafat darabkákat hagyok magam után LOL :)

malevil2050 2014.12.12. 21:18:16

@paranyuszi: Uhha ilyen vérmes vagy? akko sok mindent át kell értékelnem még,ameddig em késő

ő-szinte 2014.12.12. 21:23:00

@malevil2050: én képben vagyok ;-DDDDDDDDDDDDDDD
körfűrész meg csak berregjen :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.12. 21:24:07

@malevil2050: későőőőőő ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

malevil2050 2014.12.12. 21:28:51

@ő-szinte: Hátakkoooooo,utánnam a vízözön

ő-szinte 2014.12.12. 21:37:29

@malevil2050: vagy gyorsan értékeltél és késsssz ;-))))) :DDDD

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.12. 21:38:31

Megjegyzem, h a VV hivatalos oldalán van 1 csigatészta kvíz, hát azt elbuktam :)
Jó volt az éjjeli online is.
Főleg az eleje, a Dani, Edina, Robin trió rendesen kibeszélte Lacit és Zsut. Dani kissé csalódottan észleli, h Zsunak rendesen kinyílt a csipája, és már le se szarja. Laciba se bízik egyáltalán. Edina szintén csalódott Laciban, aki azt mondta, h az ő kapcsolatuk az alkoholon alapszik, és mit mondhat akkor a riportszobában, szal ha legközelebb részegen megint rágerjedne Laci, a többiek akadályozzák meg az aktust.

Krétagarbó 2014.12.12. 21:45:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: megint egyetértünk, mindenesetre konfliktuskerülő, és ez a tulajdonság nagyon meg tudja osztani az embereket, ki így, ki úgy látja.

csiberibe 2014.12.12. 21:46:05

@MolnarErik: ja hogy fel kell ismerni... én meg már kb anyagmennyiségekkel készültem megcsinálni :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 21:46:20

@mézescsók: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Peticsé semmi esetre sem, se meg kell hagyni, kisértetiesen emlékeztettek egymásra Láncfűrésszel.
Ó és igen, volt már olyan a történelemben, hogy önmagával beszélgetett valaki, ami nem meghasonlás, hanem egy kis önsegélyező támogatás. Érted.

Azt viszont nem vágom, hogy Ráczék hogy' jöttek most ide. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 21:49:44

@verkli: én aztán vissza nem nézem, de elfogadom, ezek szerint rosszul emlékeztem. De a magyarázat az biztos, hogy az volt, amit irtam. :D

mézescsók 2014.12.12. 21:51:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Sosem állítottam, hogy frenetikus a humorom.
A tiéd nyilván fejlettebb, de az is lehet, hogy csak máson nevetünk. A nevetséges és a humoros között olykor-olykor elmosódik a határ.

@natalja: Azt írtam, hogy "ötletességre, kreativításra". Talán nem volt jó a szóhasználatom: a sztrájkot tartottam jó ötletnek. Bár még sosem sztrájkoltam és szerintem nem is fogok, nem azonosítom a lustasággal. A konkrét esetben - a Vv - pedig több okból tartom jó ötletnek:
- piszok rosszul és igazságtalanul, egyenlőtlenül határozták meg a feladatokat (vö. szappanfőzés - seprűkészítés, vagy akár tésztázás),
- a bérezésnek köze nincs a munka nehézségéhez, bonyolultságához (vö.szappan-seprű),
- nem kaptak hasznos és valódi segítséget (én háziasszonyként felismerem a csigatésztát, de csinálni nem tudom, még akkor is béna lennék, ha leírnák, hogy kell csinálni, mert mert minden szakmának meg vannak a spéci fogásai, ugyanez vonatkozik a seprűre. Dani lehet helyből is kétbalkezes és ügyetlen, aki képtelen egy szög beverésére, de ha megmutatták volna, talán ügyesebb),
- dögunalomba fulladt az egész hét, valami legalább feldobja kicsit (tudom, hogy épeszű sztrájknak épeszű céljai vannak és az én szórakoztatásom nyilván nem fér bele, de selejtes vagyok és kész).
Még mielőtt bárki szóvá tenné: tudom, hogy ezt a szerkesztők tudatosan alakították így (mármint, hogy a feladat nehézsége és díjazása köszönőviszonyban nincsenek egymással).
Ja, amúgy a villalakók közül talán még Laci mutatott fel némi ötletességet, ügyességet, fineszességet, a többi néma csönd, még annyit sem, mint Fanni.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Merev hp vagyok. Egy blogba egy néven írok, akár éveken át. Máshol más néven.

ő-szinte 2014.12.12. 21:52:11

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a láncfűrészen már besírtam ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
lombfűrész, körfűrész, láncfűrész... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.12. 21:59:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hogy hívták tavaly azt a kommentelőt, aki majd mindenkit kiakasztott és csak nyomta, nyomta a rizsát? Valami V betűs volt asszem, de nekem gyorsan törli a memoriám a negatív dolgokat.

beacska 2014.12.12. 21:59:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: :D hát nem. éppen most akartam felhívást tenni itt...de tudod, mit, meg is teszem!

FIGYELEM, HIRDETEK!!!

Nagyon szépen kérem a kollégákat és kolleginákat, h az általános tolerancia jegyében próbáljuk meg élvezni a műsort és egymást társaságát! NE legyenek egymás minősítései, NE legyenek szándékos bántások és NE legyenek szándékos félre értelmezések és sértődések!

SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK! Gondoljuk azt, h mi vagyunk a VV nézők intelligens szegmense, és viselkedjünk is úgy!

Még van vagy 3 hónap, NE MARAKODJUNK!!!

ő-szinte 2014.12.12. 22:02:04

@Krétagarbó: peticsé volt, Brrr volt (bár egyik sem tavaly) nem tom kire gondolsz :-O

verkli 2014.12.12. 22:02:19

@beacska: egyetértek. és köszi ezt az "intelligens szegmens" izét, még sosem mondtak rám ilyet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 22:06:05

@mézescsók: oké, elfogadom, ide én se szoktam más néven irkálni.
Akkor viszont nincs mese, van egy lelkitársad itt.. mint Évának Alekosz... :D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.12. 22:07:01

Ja igen, ez a boltkirablás még az éjjeli online-ban is téma volt.
Meg vmi tűntetés v sztrájkot is szerveznek a főnök ellen.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 22:09:04

@ő-szinte: ne is mondd, miután rájöttem, hogy rossz nevet irtam, azon filóztam, hogy milyen fűrész. Aztán a nagy korrektségemben, majdnem elküldtem a javitást úgy, hogy Lombfűrész. :D:D
(De a Kör is esélyes volt)

ő-szinte 2014.12.12. 22:09:19

kirabolták a boltot? :-O

Krétagarbó 2014.12.12. 22:11:20

Dr. Lila van, ha lehalkítva nézitek, vicces, ahogy roggyaszt, mutogat, csapkod, verdes a kezeivel.
Dani maga alatt van, azon gondolkodik, hogy kirabolja a boltot. Nincs lovéja, dühöng, hogy nincs cigije, kajája, szarul esik neki, hogy Zsutől neki kell kérnie, és nem magától ad neki.
Robin is kiakad azoon, hogy Daninak nem tudott egy doboz cigit venni Zsu, csak felesbe, holott egy csomó lovéja van neki. Zsu szeretne business women lenni, meghúz egy határt, ameddig segít. Megy a számolgatás, ki mennyit adjon be a kajába.
Kicsit összezörren a Zsu féle banda, a gazdagék (Zsu Laci) és a csórók (Ádám, Edina, Robin) közé éket ver a pénz.
Maci megint hallgatózik, és megosztja a Fanni-Komisz-Reni-PVC tengellyel, mit hallott. Laci kiakad, hogy ezen nem kellene veszekedniük, Ádám is megszólalt, jé még él?
Jó ez a munkahét, sokminden kiderül a pénzhez való viszony mentén a kispajtásokról.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:12:14

@Mók_Ica: nem rá gondoltam, volt valami V-vel kezdődő, a vége felé sokszor volt, zsibbasztó volt nagyon.

fran7 2014.12.12. 22:13:33

Macihallgatózása nem gyenge. Szerintem az MI6 már kinézte kémnek. Bevisznek egy kanapét valahová és 2 nap után már senki nem veszi észre, hogy valaki mindig ott ül.

perszepolisz 2014.12.12. 22:13:34

Az a rohadt pénz :D A világ megrontója.

ő-szinte 2014.12.12. 22:13:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nagyon röhögök ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
szegény fémfűrész...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 22:13:57

@Krétagarbó: hát, már én se emlékszem... már akkor is azt mondtuk rá, hogy ő Oázis, vagy Brrrr. vagy valami ilyesmi, de gőzöm sincs már ki volt.

@ő-szinte: Peticsé csak vv4Éváért vállalt be mindent, az ő tigrismintás vadmacskájáért, de aztán már nem nagyon volt aktiv. (Ezen a néven legalábbis. )

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 22:16:46

@beacska: +1 de nem fog menni, szólok időben :)
-----------------------------------------
a vv7 csapi jóféle, tudom őket kedvelni és utálkozni is rajtuk, és még semlegeskedni is. :)

Kommentek 65%a viszont komolykodós, és túlgondolós. Sajnos-sajnos. Korábbi évadok alatt jobban lehetett marháskodni. Tök kár. (Ezt tanultam latinul is, csak közben elfelejtettem, guglizni meg már lusta vagyok ilyen késői órán)

ő-szinte 2014.12.12. 22:18:31

@fran7: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

perszepolisz 2014.12.12. 22:18:39

@aggyistenbrittudós: Pont az egyfajta távolságtartó elemzésektől jó ez a fórum.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:18:40

A csórók szerint kicsit komolyan veszik gazdagék a pénzkérdést, aztán az lesz a vége, hogy gazdagék adnak bele kicsit több pénzt a kajába. Még több pénzt, amit a csórók kiröhögnek, biztos én vok hülye, ezt nem értettem, ha vki elmagyarázná.
Na megkapjuk a tegnapelőtti bulikát, csavard fel a szőnyeget...
Komisz és csatolmányainka még a szar is keserű vagy hogy mondják, szotyizgatva kritizálnak mindent, Komisz megint valamelyik utánfutóját küldené majd Zsuval párbajozni.
Edinka féltékeny, mert Laci Fannival táncol, kimegy a cigizőre, Robin megy vigasztalni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 22:19:49

@fran7: :D:D:D ez jó.
A Csupaszpisztolyban volt az, ahol a rendőrfönök(?) fotelnek álcázta magát és a Leslie Nielsen meg várakozás közben beleült, majd jól belefingott? :D

ő-szinte 2014.12.12. 22:19:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): és VERAAAAAAAA??? :D az neke smafu? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.12. 22:22:28

@aggyistenbrittudós: latinul veni viidi vicsi természetesen cs-vel és remélem én a 65%-ban vagyok ? ;-DDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.12. 22:22:34

Remélem nem szállt el az előző k. hosszú hsz-em.
Robin és Edina már a csillagok alatt fexik a műfűvön, Laci is kimegy utánuk, Edina apukájához beszél, hogy segítsen neki, hogy ne engedje közel magához. Szegénykém hadakozik az érzései ellen, ő is érzi, hogy nem az igazi.
Laci szerint egy egészséges flört van köztük és ő csak áldozat, mert ha iszik Edina, folyton letámadja.

perszepolisz 2014.12.12. 22:22:40

Reni Fanni és Komisz tüntetőleg elvonultak. Ebből mondjuk Reni az érdekes, aki totál befordult a párbaj óta .Azóta nem beszélt senkivel egy szót sem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 22:22:52

@perszepolisz: igaza van aggyistenribinek, hogy kicsit túl sok a komolykodó mélyelemzés. Régebben többezer hsz-es posztokat produkáltunk, aminek jó része marhulás volt....

2014.12.12. 22:22:53

@mézescsók: Nem fogalmaztam érthetően, a sztrájkos lustaságot a villalakókra értettem, természetesen. Igen, amúgy van igazság abban, amit írsz a feladatokkal kapcsolatban....na de ez egy JÁTÉK! Az a baj, hogy szerintem a villalakók zöme ezt nem így éli meg. Tehát az szerintem ott simán belefér, hogy nem egyenlő nehézségűek a feladatok a munkahéten...
Ezt sem kellene ilyen dögunalmasan nyomniuk, lehetne valahogy lazábban felfogni, kis ÉLETET belevinni. De lehet, hogy csak az én elvárásaim túl nagyok. :D

fran7 2014.12.12. 22:23:06

Robin most korrekt volt Edinával. Mondjuk Maci ezen a bulin is ledolgozott vagy 200 kalóriát közben látom csápol összekenve a pult mögött. Olyan ez mint mikor Gebressilassie lefutja a napi 25 km-ét. Egy kicsit már megizzad.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:24:44

Edina és Alfa smaciznak, Komisz és Fanni is szekszuálnak. Komisz és Godzilla is kívánta, csak a takaró a zavaró. Most tényleg kimaxolják a takarót? Vagy az Komisz valaga?
Fanni miután elélvez: bocsi anyu...:))) Priceless.

ő-szinte 2014.12.12. 22:24:45

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD igeeeen ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 22:25:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ó a pcsába, hát ez nem az én estém. Szóval "aggyistenbrittudós"-ról van szó, de én MINDIG azt olvasom, amit leirtam, elnézést. :D
/Még a végén őt is magamra haragitom, fasza. :D/

fran7 2014.12.12. 22:25:20

Lilu igazat adott a kormánynak. Ez lesz sixx szalagcíme holnap.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:25:29

@aggyistenbrittudós: gyere már kommentelni, ne dumálj annyit:))))

ő-szinte 2014.12.12. 22:26:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem tehetek róla, hogy sokat kell dobozolni újabban ;-DDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 22:26:35

@ő-szinte: tényleg, Verát is imádta! Most vajon ki jönne be neki? :)

Ronla 2014.12.12. 22:27:14

Rókafarkfűrész nem véletlenül a négy nullás kolléga, akit sixx a vv6 alatt, kib@ccott, a 3,14csába?

ő-szinte 2014.12.12. 22:28:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ááá, ő nem sértődős
csak rám ;-DDDDDDDDDDDDDDDD
de ez olyan családi vonás ;-DDDDDDDDDDDDD

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.12. 22:28:29

@fran7: Sztem ez a MaNem szalagcíme lesz :)
Csak Lilu helyett RTL-lel.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:28:38

@perszepolisz: Reni totál nem egy ilyen műsorba való.

verkli 2014.12.12. 22:28:43

@aggyistenbrittudós: Tessék, lásd kivel van dolgod, lefordítottam neked, hogy mit tanultál annak idején.
Concidito vv7 bonum misce, scio eum, et quoque illi, sicut utálkozni illos, et quoque actus neuter habet. :)
LXV% of ineo, et tamen komolykodós túlgondolós. Infeliciter, metuo. Marháskodni in priore tempora meliora. Cucurbita damnum.

ő-szinte 2014.12.12. 22:29:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): pannifanni, ez nekem egyértelmű ;-DDDDDDDDD

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 22:30:31

@perszepolisz: dehát egyik elemzés sem távolságtartó (ez kár, mert akkor már nem hideg fejjel elkövetett elemzés, márpedig elemzéshez az szükkggséges), ahogyan az aktuális öfikról írt posztolóké sem azok (jóhogy!), de nem is ez a gondom, hanem ahogy a kommentelők betámadják egymást. :) na az időnként nem vicces.

fran7 2014.12.12. 22:30:31

Ha már volt kommentelők. Ki volt az az idősebb figura, aki mindig recepteket osztott meg, Meg valami szakállas figura volt az avatarja.

ő-szinte 2014.12.12. 22:30:52

@Ronla: mr. sok x-re gondolsz?

amúgy megtudtuk, hogy komisznak télleg nagy farka van, nem csak önhatalmúlag hívja godzillának :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.12. 22:32:06

@Ronla: nem tudom, ha szalagfűrész visszatér megkérdezetjük tőle ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.12. 22:32:45

@ő-szinte: Már mutatták is (azt már nem tom, h online v bonuszvideóban), szal eddig se kellett Fanni szavaira hagyatkoznunk.

ő-szinte 2014.12.12. 22:33:45

@Krétagarbó: leginkább a tecoba való, polcot tölteni
ott tudom elképzelni ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
a tesco júliája ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ronla 2014.12.12. 22:34:37

@ő-szinte: gondolod, hogy bevallaná? :D

Krétagarbó 2014.12.12. 22:35:17

A seprűkészítők dolgoznak, kicsit fáradtak, hja, aki éjjel nagylegény...
Ádám: mindgyá megyek segélyért a picsába...
Dani seprűje sztem madárijesztő. Annak viszont tökéletes. Dani megállapítja, hogy eltartott, Zsu tartja el, és azt is, hogy nem fejlődik a seprűkészítés művészetében. Dehogynem, visszafelé.
Mindegyik káromkodik, nagyon unják a melőt, igazi FOSSZERDA van, ha értitek mire gondolok:)
Komisz közben meglóg a melóból egy kis digidugira (szerinte dugdbepucu társasjátékra.)

Ronla 2014.12.12. 22:35:38

@aggyistenbrittudós: csókolom az összes fogicáját, Hölgyem. Örülök, hogy látom eme emelkedett órán. :D :D

Krétagarbó 2014.12.12. 22:36:19

Maci lopja a sóóóót!!!

Mók_Ica 2014.12.12. 22:36:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Krétagarbó: igen... próbáltam visszakeresni a régi Vv6os kommentek között az emlegetett v-s kollégát, de nem találtam..... viszont tök jók voltak a kommentek :))) azért jó néhányan hiányoznak :)))

viharvert, munkában leamortizálódott agyam nem képes a mélyelemző kommentek olvasására, nemhogy írására :)))

@ő-szinte: dobozolás, dobozolás.... na, az van ezerrel nálam is.....

fran7 2014.12.12. 22:37:01

Reninek meg van a 15 perc szereplése eddig a showban, a beköltözés nélkül? Kétlem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 22:37:56

@ő-szinte: nem, hugi, te maga a százalékjel vagy :))))) excelbe SZÁMként beírna valaki téged, még kilyukadna a rendszer, tiltakozásként :DDDDDDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 22:38:52

@ő-szinte:
Én nemtom min borult ki a társaság, de le lehet nyugodni?

Krétagarbó 2014.12.12. 22:39:10

Fanni ma a minőségre megy, na nem a férfiak terén:) A csigatészta készítésbe is el akar mélyülni végre.
A szappankészítés jó móka, szerintem is, PVC megtalálta élete értelmét az egyéb, ősi szakmák mellett.
Robin állandóan csóró, ebből elege van.

fran7 2014.12.12. 22:39:38

Zsu és a flow. Csíkszentmihályinak ő lesz a következő példája.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:41:19

Zsu és bandája kiakad Jabba sólopáson, nem támogatják Maci zúgbüféjét.
Jön Vida Ildikó! hatósága, 15ezer krajcárt kell befizessenek a lakók...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 22:42:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): akinek ilyen célkeresztes farháta van, az úgy szólít engem, ahogy csak nem átall :)

ő-szinte 2014.12.12. 22:42:17

@Ronla: majd mondjuk, hogy főőőőszerep ;-DDDDDDDDDDDDDDD

perszepolisz 2014.12.12. 22:42:31

@Krétagarbó: Mivel úgy tűnik összesen kell 15 rongyot befizetniük, kíváncsi vagyok eljutnak -e a sávos adózás fogalmáig. :DD

Mók_Ica 2014.12.12. 22:43:47

@Krétagarbó: plasztikot petifőnök is nagyon nyomja.... ööööö nyomná :)))) a múltkor a belevalóban is azt mondta, hogy plasztik fog győzni :))))

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mindenki nyugodjon le a picsába? :))))
memegenerator.net/Mindenki-Nyugodjon-Le-A-Picsba

perszepolisz 2014.12.12. 22:44:21

@perszepolisz: Szóval, hogy a lakóknak kell felállítaniuk egy adórendszert.

ő-szinte 2014.12.12. 22:44:59

@aggyistenbrittudós: jájjjj mámóóóóóóóóóóó :DDDDDDDDDDDD
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: esetleg olvassvissza ? :-))

Mók_Ica 2014.12.12. 22:45:39

fannika... nem virslit ettél, hát az egy NAGY kolbász... ööö ö ..... godzilla volt, ráadásul 3x :))))

Ronla 2014.12.12. 22:46:31

Megvan, 0XFFFF-re gondoltam, mármint, hogy keretes fűrész kolléga a négy f-es. Hogy miért emlékeztem négy nullára?

Soror Formoza 2014.12.12. 22:46:33

@fran7: Bombadil Toma
tomakonyha.blogspot.com

Mók_Ica 2014.12.12. 22:47:07

denisz vallomást tesz.... csak 3 seprű készült el, mert elb@szta az idejét :)))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 22:47:22

@verkli: köszi a korrepetálást! a "tanultam" kifejezésért külön is, erre mondjuk tényleg vettem a fáradtságot, és kigugliztam :))))))))

Ronla 2014.12.12. 22:48:02

@Mók_Ica: kösz, akkor most a kolbászt félre is teszem, és keresek valami mást.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:48:12

Robin sír, nagyon megalázó helyzetnek érzik azt, hogy a tésztások alig kapnak lóvét. Fannika vitatkozik a Főnivel.

ő-szinte 2014.12.12. 22:49:29

az okostojások miért nem uzletelnek a szuperképességekkel?????

verkli 2014.12.12. 22:49:31

@aggyistenbrittudós: egy ideje már Gtranslate a legjobb barátom:)

ő-szinte 2014.12.12. 22:50:14

@Krétagarbó: ezen elcsodálkoztam azért :DDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.12. 22:51:10

@perszepolisz: ez már kérem az egykulcsos világ...

Azért tavaly nem játszott a rtl ennyit a munkahéttel, ez most tisztára a való világ. A műfüvet lassan kinevezik Kossuth térnek, holnaputántól pedig tüntiznek majd 0-24-ben:)
Nekem teccik.

Mók_Ica 2014.12.12. 22:51:22

@Ronla: ha nem godzilla, akkor edd csak nyugodtan :)))

itt a szakszervezet és az adó.... sztrájkot akarunk, sztrájkot akarunk.... hurrá :)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 22:51:51

@mézescsók:

Bocsi, ha úgy lehetett értelmezni, hogy leszólom a humorodat, akkor rosszul fogalmaztam. Pont arra gondoltam, hogy a humoros vagy nevetséges dolgokat nem vékony sáv választja el, hanem két különböző dologról van szó. Lehet, ha másokról beszélünk, összemosódhat kicsit a humoros-nevetséges volta az illetőnek, ám ha mi magunkra gondolunk, hogy nem humorosnak, hanem nevetségesnek tartanak minket, annak nem örülünk, szerintem.

ő-szinte 2014.12.12. 22:51:56

@Ronla: ezt kérdeztem :DDDDDDDDDDDDDDD
nem véletlen volt a nickválasztása, csaxólok...

Mók_Ica 2014.12.12. 22:52:21

@Krétagarbó: félpályás útlezárás, forgalomlassítással :))))

Krétagarbó 2014.12.12. 22:52:32

@Ronla: tényleg, ő volt az...de ő ki lett hamar baccarintva

fran7 2014.12.12. 22:52:35

@Krétagarbó: Maci lesz Mesterházi ezzel a szakállal?

ő-szinte 2014.12.12. 22:53:27

@Ronla: én meg X-re :DDDDDDDDDDDDDDDDDD sokiksz

perszepolisz 2014.12.12. 22:54:45

Hát ez elég kurtán ért véget. Nem derült ki hogy fizetik be az adót.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:54:59

Ezen most nagyon röhögök, már a VV-ben is harcol az rtl:))) Hha így folytatják, ki lesznek tiltva az ilyen műsorok egy jó kis büntetőadóval.

Krétagarbó 2014.12.12. 22:55:39

@fran7: Simán. Dani meg Tompika, a kokós.

ő-szinte 2014.12.12. 22:55:56

@Krétagarbó: és ők az elsők, akik sztrájkolnak asszem

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.12. 22:56:58

@perszepolisz: Hát muszáj lesz, mert különben a tésztások nem tudnák befizetni az adót :)

ő-szinte 2014.12.12. 22:58:40

@Krétagarbó: ő is rossz fára hugyozott ;-DDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.12.12. 22:59:00

@Krétagarbó: még egy pár aktuál politikai dolgot behoznak és véget is fog érni a vv7 :))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 22:59:37

@Ronla: maga nem öregszik :) és továbbra is olyan udvarias a magamfajtákkal, ahogy eddig, szegény mi :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 23:00:13

@beacska:

Hahócsi. Esszép volt. Bemutatom Picit, bár a kép télleg pici.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 23:03:38

@verkli: több ilyen barátot mindenkinek!!!! :) (be is jelöltem)

ő-szinte 2014.12.12. 23:04:17

auríííííílió izgul? :-OOOOOOOOOOOOOO

Mók_Ica 2014.12.12. 23:05:10

au teljesen bolond :)))

Mók_Ica 2014.12.12. 23:06:39

vikit felkonferálja au: ő is ebben a szép, csodálatos csatornáBA dolgozik.... szakadok :))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.12. 23:07:01

@Mók_Ica:
Ja, Picit neked akartam, csak elcsúszott, meg úmmeghatóttam a beácska szövegétől :)

ő-szinte 2014.12.12. 23:07:14

au nem tudja fanni nevét :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 23:09:24

Jézusom, ez a ... ez a... KLIPP, ez valami ... nem is tudom mi volt. :D:D

Krétagarbó 2014.12.12. 23:10:18

Ez most komoly? MÉg most is Traktorost kell néznem?
AU hülye, Vikit alázza...:)

Mók_Ica 2014.12.12. 23:10:31

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: de észrevettem :)))

@ő-szinte: mer' a fülibe beszélnek!! :)))) és a hangok összezavarják a fejit..... :)))

ezt nem hiszem, vv6 és vv7 dugó-verseny..... miJez? pornó verseny???? :))))))))))))))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 23:10:53

@aggyistenbrittudós: :D:D:D:D:D asszem sose merném feléd forditani a püspökfalatom. Kénytelen leszek megtanulni a neved. :D

Mók_Ica 2014.12.12. 23:11:25

@Krétagarbó: csak bizonyos részeit ;))))))

Krétagarbó 2014.12.12. 23:11:52

Na én elkapcsolom, jó éjt.:)

ő-szinte 2014.12.12. 23:12:48

@sepörd: olo :-)
@Mók_Ica: mi ő , szent johanna ? :DDDDDD

ő-szinte 2014.12.12. 23:13:44

@Krétagarbó: olyanok voltak mint a nyulak ;-DDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 23:14:00

@Soror Formoza: én nem emlékszem, hogy ő kommentelt volna ide....

Mók_Ica 2014.12.12. 23:14:07

@ő-szinte: sztem csak simán bolond :) vagy ha cuccot tolt, akkor abból én is kérek :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 23:14:42

@Krétagarbó: szerintem simán szerkesztői utasitás most ez a sztrájk.

ő-szinte 2014.12.12. 23:15:47

és megjött a főni :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kis.herceg 2014.12.12. 23:15:52

nagyon kész van a fazon

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): tuti, táblákat is kaptak.

Mók_Ica 2014.12.12. 23:16:38

meggyütt petifőni.... most eljáCCa, hogy lealázza au munkáját....

Mók_Ica 2014.12.12. 23:18:10

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jól lefaszozta aut :))) ezek nyírfa vesszők és nem hímvesszők..... itt egy hímvessző van, egy méretes... mégpedig te :)) ...................... szakadok :)))

Mók_Ica 2014.12.12. 23:19:02

@ő-szinte: a seprű készítés, viki vagy a dugás, mint sóelem miatt??? :))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 23:19:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): tökre nem kell, a helló kroki pont megfelel :)

@sepörd: most még, de szerencsére hálistennek ezentúl lesz tesztelés. meg savanyább unalmas műsor is. (dehogyis, ez nem befolyásol semmit sem) :)

ő-szinte 2014.12.12. 23:20:18

@sepörd: ledumálja au-t a képernyőről :DDDDDDDDDDD

az öreg pöckölné fannikát ;-DDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.12. 23:21:21

@Mók_Ica: szerintem szimplán a beszéd miatt, mert az a legnehezebb ebből a választékból ;DDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 23:21:55

@Mók_Ica: csak nem tudom, hogy Au. valóban megértette-e... :D

Mók_Ica 2014.12.12. 23:22:13

petifőni próbálta behálózni fannikát..... a jelenet bejátszása után kissé elvörösödött fejjel röhögnek au-val :)))) nocsak, zsótinknak is teCCik fannika..... jobban bejön, mint kakkantós dorka??

ő-szinte 2014.12.12. 23:23:30

@Mók_Ica: kkkkiiiiiii a picccsa az a zsóóóóti? :-OOOOO

Mók_Ica 2014.12.12. 23:23:31

@ő-szinte: most be is vallotta, hogy főni barokk körmondataiból nem sokat értett meg :)))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): majd elmagyarázza neki viki :))))

Mók_Ica 2014.12.12. 23:24:14

@ő-szinte: vv6 - kakkantós dorka pasija volt :)

Mók_Ica 2014.12.12. 23:25:16

hááááát, ez egy elég eklektikus belevaló volt....

kis.herceg 2014.12.12. 23:26:36

@Mók_Ica: sose tudjuk meg hogy ez mi akart lenni

Mók_Ica 2014.12.12. 23:28:06

@sepörd: borítsa a feledés homálya.....jobb lesz mindenkinek.....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.12. 23:28:48

@aggyistenbrittudós: oké, de úgy érzem, mostantól gyakrabban pillantok a hátam mögé. :D

Morcz 2014.12.12. 23:28:55

Sziasztok!

Először is köszi a tegnapi éjjeli baglyoknak a kommenteket, délelőtt volt egy kis időm átfutni. :)

A mairól:
Laci azon picsogott, hogya neki csapvizet kell innia, ezen felhördültem. Én gyakorlatilag 95%-ban azt iszom még sem picsogok mint ez a műmacsó....:D

Amikor a buli volt, és a feleségemmel megláttuk, hogy táncol 12ker, elkezdtünk röhögni, életem párja szerint tánc közben úgy követte Miskk-t mint egy párzó pingvin...

Reni következő mondata szerintem eszméletlen volt: " Egyébként tudjátok mi az hogy sztrájk?" :)))

Az előzetes alapján pedig csoda, hogy az ajtón belépő főnök manót nem verték agyon a táblákkal. Amúgy nagy ripacs a kisöreg, és eléggé részrehajló.

kis.herceg 2014.12.12. 23:30:34

@Morcz: és elvileg Maci fogyni akar, most mégis nagyon kell neki a kaja, meg a cukros ital..

Soror Formoza 2014.12.12. 23:31:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): de, az Alekoszosban, néha. Arra, hogy recepteket osztott volna meg én sem emlékszem :)

ő-szinte 2014.12.12. 23:32:31

@Mók_Ica: eskü nehezen ugrott be ki az:DDDDDDDDD

Morcz 2014.12.12. 23:32:56

@sepörd: Laciról írtam, nem Maciról. :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 23:32:56

véleményem (tudom, sekkjuk) jó ez a vv7 merítés, van itt minden amit szeretünk (én) :):
-szeksz,
-ármány,
-patakokban folyó vérpatak
-intrika
-kommentelők közti feszkó (legjobb) NEM!

MARADOK!
NÉZEM!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 23:33:28

véleményem (tudom, sekkjuk) jó ez a vv7 merítés, van itt minden amit szeretünk (én) :):
-szeksz,
-ármány,
-patakokban folyó vérpatak
-intrika
-kommentelők közti feszkó (legjobb) NEM!

MARADOK!
NÉZEM!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 23:34:34

és DUPLÁZÁS, helló blogmocci, én is szeretlek :)

ő-szinte 2014.12.12. 23:35:24

@sepörd: beszélsz butaságokat, macinak a sóóóó kell ;-DDDDDDDD

Morcz 2014.12.12. 23:36:37

@ő-szinte: de csak azért mert munkanélküli lett, így minden alkalmat megragad, hogy csinálhassa a Sót! :)))))

ő-szinte 2014.12.12. 23:37:07

@aggyistenbrittudós: tudnám, hogy a faszba csinálod? :DDDDDDDDDDDDD

kis.herceg 2014.12.12. 23:40:18

@Morcz: ja tényleg :D de Maci ugyanez, Laci legalább nem rinyált hogy fogyni akar, meg nincs is neki mibõl :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.12. 23:40:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): áheh, fölösleges erőpazarlás, úgysem veszed észre, mikor támadok :) téged meg eleve sosem foglak, nyugika :)
(amúgy de)

Morcz 2014.12.12. 23:40:59

@sepörd: de most majd Maci fogyni fog.

kis.herceg 2014.12.12. 23:41:34

@ő-szinte: meg egy kanapé, meg pokróc az altestére :D

ő-szinte 2014.12.12. 23:45:34

@sepörd: mint láthattad már asszimilálódott és ő maga a kanapé, ezt remekül szemléltette ádina és laci mikor rajta csókolóztak :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.12. 23:46:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): megvan, kire gondoltam, csak nem V-vel kezdődik a neve: faszent. Bakker, feltúrtam a régi kommenteket...

egyemakisszíved 2014.12.12. 23:47:19

@Krétagarbó: Azt hiszem azon nevettek a szegények, hogy a gazdagok nem érezték természetesnek, hogy mivel nekik több pénzük van, többet is tegyenek be a közösbe, ha már közösen vesznek kaját, mivel a szegényeknek nem telik rá, anélkül, hogy kérni kéne, anélkül, hogy megjegyeznék vagy felhánytorgatnák a többieknek vagy hálát várnának érte. Az tisztán a szerencsén múlt, hogy ki milyen munkát végezhet és azzal mennyit kereshet.

ő-szinte 2014.12.12. 23:48:11

@Morcz: le vagy maradva, most épp nem csinálja, hanem dugdossa
mer szerite az lelemény :DDDDDD
@Mók_Ica: de az mindenkinek volt , nem? :DDDDDDDDDDDDD
@aggyistenbrittudós: hutyutyuhut-hutyutyu :DDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.12. 23:48:19

@egyemakisszíved: jó, de nem értettem benne a viccet. Vagy kínjukban nevették el magukat?

verkli 2014.12.12. 23:50:21

Ezt nem értem. Szappanosok nem sztrájkolnak. Vágás. Szappanosok az első sorban óbégatnak. Ki írta ezt a forgatókönyvet, Ed Wood?

kis.herceg 2014.12.12. 23:53:12

@verkli: az öreg meg eljátssza hogy meglepõdik.. lassan ez is forgatókönyves "reality" lesz, ha még nem az..

egyemakisszíved 2014.12.12. 23:54:25

@Krétagarbó: Ahogy mondod. Lehet, hogy a közmunkások ilyen jókat kacagnak, amikor azt hallják, hogy aki dolgozik, az meg is tud élni. :)
@verkli: Edina kiadta a jelszót, ha jól hallottam, hogy ha mindenki sztrájkol, akkor ők is. Sztrájk esetén ez a helyes hozzáállás. :)

ő-szinte 2014.12.12. 23:57:13

@sepörd: már több széria óta az...

Mók_Ica 2014.12.12. 23:59:08

@Krétagarbó: hát így beugrik, de v-vel nem.... :)))) és bele-beleolvastál :)))

@egyemakisszíved: szerencsén múlt??? ez direkt feszkósítás volt a retek részéről :))) nem véletlenül osztottak így sztem :)
egyébként a nevetést én sem értettem.... lehet, hogy volt vmi, amit kivágtak az anyagból....

@ő-szinte: nem mindenkinek kotonsapi volt a fején.... sok bézbólsapi is volt... :))))) zsóti volt az első kotontsapi-user, aztán többen lekövették :)))

Ay Mama, Que paso 2014.12.12. 23:59:31

Ó! Szent Luca! Okkultizmus okkal oktató ódácskám!! Neved a fény, amivel sütsz le ránk!! Néküled vakon vagyunk!!Széked én egy perc múlva már faragom!!Streamet nékünk á(l)dj!!

Luca napi bónusz Nostredamus Világok Könyvéből:
7. rész
"Mikor soklábú Philae leszáll a fényes és sebess csillagra, pár napra reá Transsylvaniából érkezik egy leány,aki villában él majd társaival, szeme fénysugár. lelke tiszta víz, együtt aluszék a farksokkal, ám a farkasok nem alusznak jól, a luxemburgi sem tud dönteni soráról és ő sem aluszék nyugton"

verkli 2014.12.12. 23:59:42

Nem az a bajom, hogy van forgatókönyv, az a bajom, hogy logikátlan. Miért nem lehet rendesen összevágni, három nap csúszással adják, van rá idő. Ekkora költségvetésből csak ki lehet gazdálkodni egy írástudó dramaturgot.

Morcz 2014.12.13. 00:01:47

Nálatok is nagy szürke képernyő van online helyett?

ő-szinte 2014.12.13. 00:03:22

@verkli: a forgatókönyv logikus csak a vágók elbaszták ;-DDDDDDDDDDDD

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 00:04:08

de az meg gyenge - beszélnek a cigiről Dóriék Zsuval
narancssárga pál mállal kezdete Zsu
Dóri ütött már le nőt hamutálal - de hát ki nem ez olyan mindennapos manapság

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 00:05:00

@Morcz: nem, itt nagy fekete és folytatjuk pontpontpont fehérrel

Morcz 2014.12.13. 00:06:24

Mire végre sikerült elkérnem, jött VV folytatjuk...

pomac 2014.12.13. 00:06:59

on reméljuk nem csak fél perc lesz megint

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 00:07:32

@egyemakisszíved: nem rtl_péterbácsi osztotta szét, hogy ki milyen munkát végezzen? mert ha így volt, akkor nem szerencsén múlt, hogy ki lesz szegény, és ki nem. az IRL világban is így működNE, de, ha akarsz, tehetsz róla, hogy ne olyan munkát végezz, amit nem szerizel. akarat, az mondjuk fonti. ahogy az is hogy rendelkezzünk önnön sorsunk felett.

(wuuuuhhh, remélem elég komoly voltam) :)

Morcz 2014.12.13. 00:07:53

Buli van a nyugiszobában: Zsu, Laci, Dani, és Ádám, valamint Edina. Robin inkább eloldalgott. aztán jött a folytatjuk.....

verkli 2014.12.13. 00:08:37

@ő-szinte: Lehet. Holnaptól tésztát készítenek. Nehogy már a felelőst hibáztassuk:)

Morcz 2014.12.13. 00:08:53

Eddig nagyon jó, kb fél perc adás utána 1-5 perc "folytatjuk....." :(

Morcz 2014.12.13. 00:10:55

Edina Dani vállát markolássza miközben beszél...
most vagy a kiválasztásról, vagy a munkahétről van szó, sajna nem lehetett kideríteni mert jött a ......

pomac 2014.12.13. 00:11:13

nagy a peace bulizik a nyugiban a fehér csapat

kis.herceg 2014.12.13. 00:11:28

@Morcz: mi a gond hajnali 1-re lesz jó 10 perc adásunk ha így folytatják :D

pomac 2014.12.13. 00:12:13

szerintem vége a munkás hétnek de mi csak majd vasárnap láthatjuk a mait :DD

Morcz 2014.12.13. 00:12:44

Egyébként csak itt van folytatjuk, vagy az egyéb stream helyeken is?

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 00:14:17

kert
ő nem gondolkozik, beszél és utána gondolkozik és utána kér elnézést - mondja Ádám
nyugihotelben van tömörülés, Zsu a házigazda, soha ilyen boldog nem volt a hangja
cipőket le - parancsolja
ablakba ne pakoljunk - folytatja
töményet nem iszunk bent, tömörülnek a nyugimotelben többen is
meghívásos buli van Éljen a VV7 cinkos és tettestárs bt
éljeneznek koccintanak
sosem az számít, hogy mi történik, az számít (nem tudom elgondolkodtam valamin, így sajnos nem tudjuk meg mi számít)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.13. 00:15:09

@Morcz: Ha lekapcsolták, akkor nyilván a kiválasztásrról.

kis.herceg 2014.12.13. 00:15:21

De ez kajak olyan mintha valami idióta szórakozna a stream-el, közben meg olvassa a kommenteken és örül magának a barom.

egyemakisszíved 2014.12.13. 00:19:40

@aggyistenbrittudós: A villalakók a munkát nem érdem vagy tudás alapján kapták, nem is választhattak. Robin próbálkozott egy nap után, hogy átkéri magát máshová, erre a Főnök azt mondta, hogy gondolja meg, mert ő már más munkafeltétekkel dolgozhatna a váltás után. Valószínűleg kevesebbet keresett volna.

verkli 2014.12.13. 00:20:07

Az egyik VV6 öfiben volt: Simon magyaráz a táblánál. Kameraváltás. A közönség elmélyülten figyel, köztük Simon is. Váltás. Simon magyaráz.

Morcz 2014.12.13. 00:20:34

@MolnarErik: Valóban arról. szerintük a másik csapat Edinára, Ádámra, vagy Robinra fog pakolni.

Esélyek: Fanni-Robin: Dani szerint nem tudni ki jönne vissza
Laci szerint Rovin meg tudná nyerni a lány szavazókat (szvsz aligha... :D )
Dani folytaná az okfejtést a Robin -Fanni párbajról, de elvették a képet.

Fanni Dani szerint régebb óta itt van, a Fanni Ádám párbaj necces lenne.
(kép el)

Ádám -Robin párbaj esetén nem tudni mi lenne, bár Dani szerint Ádám jobban állna mert beszólogatott párszor Fanninak, illetve neki lenn párbajon támadási felülete.
(kép és hang el)

LAci szerint úgy kellene játszani, hogy egy gyenge -egy erős.
Dani rájött hogy Zsu taktikai okból választotta Vikcsut, miután Attilával beszélt.
(kép és hang el)

ő-szinte 2014.12.13. 00:20:52

@verkli: ezen besírtam (vizuális típus vagyok ), ahogy kis staff feliratú macifelsőben duzzogva ülnek le tésztázni ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDd

kis.herceg 2014.12.13. 00:22:11

@verkli: lol, az igen. X faktorban is volt hogy egy zsûri reakciót több énekes alá bevágtak. minek ez..

ő-szinte 2014.12.13. 00:22:12

@Ay Mama, Que paso: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 00:23:24

féltik a Fannyt , Dennis nagyon Maci kevésbe Dór is nagyon
ezért olyan embert javasolnak, aki ellen vissza tud jönni - gondolkodik az ő fejükkel Dani
Edina, Ádám, Robin
többek szerint Edina nem, Dani szerint kostolgatják
Zsu közbevág de nem tudják megvárni míg kimonjda következő szót
végigveszik mi van ha Fannyra rakjuk, akkor kit hív ki
mindenki megosztó egy kicsit, de Fanny nagyon megosztó és nő a nőknek ez nem jön be és a nők nézik ezt a műsort
Laciank megmondták amikor bejött, hogy úgy játsszon, hogy ezt a műsort nők nézik
Dani szerint necces enne a Robin/Ádám vs Fanny párbaj
előbbi duó nem mutatta meg a foguk fehérjét (pedig de.én láttam őket fogat mosni)
Ádám Fannyt Dennsisel támadná (?)
egy gyenge egy erős menjen ki szól Laci
de ezt nem tudjuk felmérni mondják a többiek
Zsu okoskodik , deviszont, deviszont (hullanak az agysejteim)
taktikai értekezlet van
bocs csak volt ha élőben vagy

ő-szinte 2014.12.13. 00:23:35

@sepörd: hát, mert nagyjából úgy is van ;-DDDDDD :S

ő-szinte 2014.12.13. 00:24:27

@verkli: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.13. 00:29:25

@egyemakisszíved: ezt mondom, hogy még abban IS helyettük döntenek, hogy ki milyen szakmát választhat, nemcsak abban, kit mikor szavaznak ki.

kamilla123 2014.12.13. 00:30:18

@Lipton: én is így látom, ahogy Edináról írtad

malevil2050 2014.12.13. 00:30:21

Vót paplanyos ceksz vagy nem vót? Mert ez olyan jó , nem tuggyuk lehet h csak imitálják.

Morcz 2014.12.13. 00:30:35

Addig is amíg újra nincsen a szavazás jelenlegi állása (top3, azaz ön kire tenné a jelet):
Reni: 51,28%
Maci: 20,62 %
Fanni: 10,47%
Na Robin is ott van, kaptunk újabb 10 másodpercet....

Robin és Dani szerint fontos a szerelmi szál, a terv az, hogy szétszakítják a Fanni-Dennis párost, és Ádám rámegy Fannira.
Dani szerint a Dani show fontos támpont lehet.
Dani szerint az érzelmi fogás Fannin Dennis. Ja és el kellene venni tőle a szépségszalonos képességet.
on el...

malevil2050 2014.12.13. 00:32:04

Nahh minnyá békapcs az onylányt ,ott tötrénnek csak csudák,hoppá a zadás kicenzúrázva.

Morcz 2014.12.13. 00:33:04

Na a türelmem eddig terjedt, jó éjt mindenkinek....

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 00:33:04

deviszon, nincs deviszont - mondja Robin
közben gondolkodnak tovább, a jövőt szeretnék tudni (az igazság helyett, mindennapi probléma....)
a szerelmi szálak miatt
Ádám szerint rá kellett volna menni Fannyra
Laci szerint hagyjuk fannyt és Ádám menjen rá Fannyra
Zsu : tényleg veri más farkával a fannyt Zsu
Zsut jézus krisztusnak hiszik, hogy térítik az embereket (ó Uram boccsás meg nekik!!)
Zsu beszél be voltunk baszva, látom az izét a szemetekben, ő meg te
Eidna tudta már mi a helyzetet amikor bejött Zsu
Dninak jó löket volt, hogy bejött Zsu, a Zsu fontos láncszem volt, nem véletlenül jött be utoljára
Dani szerint a Dani só is jó támpont, Reni abban egyedüliként nem szerepelt
egyszer beszélnek, nem tudom sajnos mindet visszaadni, izgatottak, hogy ki legyen a kihívott, még nem tudják, hogy köztük van a következő búcsúzó
Fannyak el kel dugni a szépségbigyóit, Fanny nem vette lapot (gondolom nem volt rá krajcár)
Edina érzelmi terrort javasol (lsd. CIA Shakira)
el is kapcsolnak nehogy valaki kitiltsanak valahonnan

ő-szinte 2014.12.13. 00:34:04

@malevil2050: hát amíg nem mutatnak közelit paplan nélkül, addig tudod ki hiszi el, hogy ott történik bármi is :DDDDDDDDDDDDDD

kamilla123 2014.12.13. 00:34:15

@Onereality: igen, én is így látom Edinkát, sajnos valahogy egyre kevésbé szimpi. jó, még mindig nem rossz arc, szerethető figura, de már jócskán lemarad Dani mögött.

ő-szinte 2014.12.13. 00:35:37

@Morcz: hát hamar feladtad ;-DDDDDDDD

malevil2050 2014.12.13. 00:41:30

@ő-szinte: @aggyistenbrittudós: Hát nem volt elég hangos? Egen a paplany alá is be kéne tenni egy kamarát,ilyen kis bedughatósat,jáj lehet h az mégsem lenne jó,mert amilyen mohó ez a fáncsi lehet h még azt is.,.,.,.

kamilla123 2014.12.13. 00:42:35

@Onereality: igen, Edina sajnos nem olyan lojális, mint ahogy hozzá lojálisak Zsu-ék minden vitában. Sztem ahogy a fiúkat, őt sem kéne alaptagnak tekinteni a cinkostárs bt-ben. Sztem Zsu és Dani az, akik igazán megbízhatnak egymásban.

malevil2050 2014.12.13. 00:43:00

Nálam állóképes onylány van , lehet h ma dián kell nézni a dógokat?

verkli 2014.12.13. 00:45:48

@malevil2050: Ne ijesztgess minket VV Diával

ő-szinte 2014.12.13. 00:47:05

@verkli: tutttuk, hogy van egy ikertesssvíííre ;-DDDDDDDDDDDDDDDD
@malevil2050: :DDDDDD nem mondhatod, hogy a tévéből nem lehet tanulni, rögtön megmutatnák neked, milyen is egy nő belülről ;-DDDDDDDDDDDDDD

malevil2050 2014.12.13. 00:52:54

@ő-szinte: Van ilyen felvétel amely belülről mutaja az álló vendéget némi mozgás közben.

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 01:00:21

Robin történetén nevetnek, bár az még nem ért véget
du 3kor nyitott aztán ivott tovább ment dolgozni és nem aludt észre is vették a vendégek
aztkurvaéletbe mondja Laci
ráadásul monoklija is volt Robinnak, részegen világítás nélkül biciklizett (reni meg ne hallja)
a többiek szerint Robin nem az a bunyós fajta, 48 órát dolgozott tehát Robin egyszerre
Ádám munkatörténete: reggel 6ra megy az uszoda, 5ig bulizik és részegen megy be életet menteni, de nem kell állni elég ülni 4től nem iszik 6ra megy eszik egy jó zsíros lángos (kérlek bennetek, hogy ne menjetek oda strandolni, úszni ahol Ádám az úszómester kár lenne értetek)
nyugis meló az a többiek szerint fél 7kor Ádám megy fosni és nincs váltótársa
Dani meg fogja látogatni a strandon Ádámot egy cirokseprűt visz neki, Ádám szerint mindenki bolond a munkahelyén alkoholisták és úszni nemtudók a kollégai, fél 7kor miután kifosta magát
vége, ezt sem tudjuk meg
Daninak rengetegszer volt olyan hogy belecsapott rendesen a közepébe 12-12 órát nyomott (melót) utána buli majd másnap reggel 10re ismét meó, jól ment neki (halleluja!!)
Edinának is volt ilyen, de rászólnak, hogy sorba mennek
Laci részeg? mindegy mert tolt
Edina nekifogott táncolni X időben és kiküldték, hogy helló, neki munkában kétszer
mert ő pultoslány és imádják a vendégek és a főnöke is hiánya sosincs mindig plusz van
az a baj - meghallgatok csitítja a beleugatókat
van olyan hogy minden vendég úgy jön oda hozzá, hogy akarja igyon és nem bírja
akkor vizet tölts vodka helyett szól Robin, de hogy hülye vagy,
majd elveszik a stremet

verkli 2014.12.13. 01:01:01

@malevil2050: Olyan Fanni féle plázagirl volt az egyik korábbiban, de kraft nélkül. Brrr

kamilla123 2014.12.13. 01:03:09

@fran7: Reniben ennyi volt, h utálta Zsu-t, meg egyszer rágerjedt Robinra. Azért is tolta agyon ezt a Zsu őrületet, mert sztem ő is tudta, h ezzel tud szerepelni, azt slussz.

ő-szinte 2014.12.13. 01:03:35

@malevil2050: tájékozott vagy ;-DDDDDDDDDDDDDDDD

malevil2050 2014.12.13. 01:10:26

@ő-szinte: Hát ez tudományos,még az előkészületi fázisok is mag vannak örökítve amint összeállítják a szerelést,igaz a derót egy kicsit zavaró lehet,gondolom én barom.

malevil2050 2014.12.13. 01:12:11

@verkli: Ahha, hát fáncsika az bebugatja magát a döntőbe

ő-szinte 2014.12.13. 01:13:01

@Ay Mama, Que paso: uhhhhhhhhhh bazdmeg ádám nagyon durvus :-SSSSSSSSss
normális ez???? és nem csak azért amit csinál, hanem még el is mondja :-OOOO
SOHA többet nem fogják alkalmazni sehol úszómesterként :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD LOL

ő-szinte 2014.12.13. 01:13:47

@Ay Mama, Que paso: azon meg sírok, hogy azt is elmondja mikor megy fosni :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.13. 01:19:36

@kamilla123: de ennyire hogy lehet fantáziátlan????
annyira egyszerű bárkivel összeveszni :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
vagy megcsalhatja a nem létező vőlegényét akit becitálhatnak (statiszta) és könnyes szemek között ígéri meg, hogy ez csak egy botlás volt, ez csak a bezártság miatt van, nagyon szereti, soha többet ilyet és hogy bebizonyítsa mennyire szereti, kettejükért megnyeri a vv-t!!!!!!
aztán mielőtt kiesik a párbaj előtt még kamatyol egy jót, mert mit lehet tudni, hátha bent tartják a feszkó miatt :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
faszomatbazdmeg, hát mindent én találjak ki? ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

verkli 2014.12.13. 01:20:20

@malevil2050: Lehet. Nem is lenne bajom vele, az eddigi Fannik közül ő a legszórakoztatóbb.

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 01:22:05

@ő-szinte: Reniben ez ott van illetve volt de légy ő-szinte bent ráébred, hogy neki kint van a fontos szerelme 8D
egyébként Robinnal flörtölhetne, csak úgy letámadta szegény gyereket az elején, hogy az gondolom kerüli

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 01:25:48

Zsu- ordít Bocs
Kiskece lányom - kezd énekleni Dani
majd egy francia dalba kezd de nem ismerem mert Zsu leordítja, hogy NEM
és rákezd csavard fel a szőnyegét
most is éneklik gyerünk gyerünk
nekimennek a második versszaknak is
nyár van olvad a málna számban
borzalmas egy hangot sem találnak el el is veszik és szólnak nekik hogy ezt nem mert büntetés lesz, egyébként is bent van a szabályzatban, hogy nem szabad a stábtagokat sem bántani

ő-szinte 2014.12.13. 01:33:12

@Ay Mama, Que paso: ez most azt jelenti, hogy "sose halunk meg", ugye?
vagy a Hold ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.13. 01:34:14

@malevil2050: muti a linket, ezt látnom kell ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kamilla123 2014.12.13. 01:34:24

na, most néztem meg az összefoglalót. Edinka übergáz. Problémája van Zsu-val, de nem elmondja, hanem, amit a legjobban utálok, odabasz egy szót, és aztán kivonul, mert ahhoz már gyáva, hogy elmondja, mi a baja. Aztán megy a nyugiba, hogy Daninak ekézze Zsu-t, hogy ő "megmondta a véleményét" Dehogy mondtad meg, kislány, sajna nem megy ez neked. Én azért nem értem amúgy, miért támadják Zsu-t, mert magának sem vesz semmit az a szerencsétlen. Oké, lehet, hogy hülyeség spórolni (bár én úgy gondolom, azért spórol, hogyha bári adódik, mindenképp ki tudják fizetni Lacival a boltot. Ugyanis Laci a csapatért vette át a boltot, de a felelősség az övé, amiben Zsu segít neki), de ha a többiek szerint ez hülyeség, akkor ezt kell megbeszélni konkrétan. Hogy szerintük nem kell ennyire beszarni. De azt nem fogják fel, hogy mivel egyedül Zsu keres jól, ha bármi gáz van, csak őrá lehet számítani, és ő eteti magát, a csapatot és még kezességet is vállal a boltért.

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 01:35:41

nem lehet az ember fából
száz forintnak 50 a fele
nézd ott a hold szakítja meg az ingyenkoncertet Laci és ez eddig legjobb cselekedete ever
majd folytatják, hogy te vagy a lány aki tudja hogy mitőllennék boldog újra, pedig az úgy van hogy hol van, nem te vagy, mert ez egy kereső dal nem egy te vagyos
énekelnek tovább - borzalmas félrészeg ének
a jó fej stream kezelő megvágta és minden dalból csak az első taktus kell meghallgatni, nem ez ugyanaz
félrészegek, Laci teljesen, beszéde kásás, mozgása darabos - írná rá a mentő a kartonjára ha kijönne
kepfeltoltes.hu/view/141213/K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

Hallleujat éneklik de nem Nick Cave félét , amit most meg is hallgatok, mert elvették a streamet aminek soha nem örültem még ennyire

www.youtube.com/watch?v=CHkZtD1NL4A

ő-szinte 2014.12.13. 01:37:16

@Ay Mama, Que paso: igen :DDDDDDDDDDDDDDDD attól még én is megrémültem, hát még szegény Robina ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
sztem jelen pillanatban röné max macival flörtölhetne :DDDDDDDDDDDDD

kamilla123 2014.12.13. 01:39:07

a másik meg, hogy Maciék elmondják, hogy ők milyen jó barátok és nem veszekszenek a pénzen. Ja, Macinak nincs mit enni, Denisz meg 1000-sért kufircol Fannikával. A jó barát.

ő-szinte 2014.12.13. 01:45:15

@kamilla123: én azért értem :-))
fél doboz cigivel kiszúrni dani szemét, aki eddi maximálisan mindenben támogatta...khm...
alap lenne, hogy most, mikor Ő tud tenni vmit Daniért, kérés nélkül, magától kinyalja a seggét.
legalább is nálam ez alap
meg ahogy látom daninál is
lehet bemegyek hozzá :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
értem én, hogy spórol de ennyire mire, meg hova????
vasárnap vége lesz és max kitörölheti a seggét a villakrajcárokkal
és már nem azért de ha bármi van és zsuzsi nagyon összekapja magát a szappanozásnál (bár nem tudom mennyi alapanyag áll rendelkezésükre :O ) simán megkeres 15000 villadellát
szóval akkora nagy problem azért nem lehet
hogy fél doboz cigikkel szúrja ki dani szemét
ez nekem is baszná a csőrömet

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 01:48:31

8 óra
8 óra
8 óra
makákó bambuszkenéyrfa
Laci egyezzünk meg mi a legnagyobb magyar sláger amit mindig leadnak
Laci még mindig a Ganxta számot keresi ez az, de ó nem találja, most ennek örülni kell
www.youtube.com/watch?v=NwBSo_dBifU

kepfeltoltes.hu/view/141213/458373536K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

sokáig voltam távol
Edina szerint énekeljenek olyat amit mindenki ismer
nem sikerül
minden számból egy max két sor megy le, ha CIAnak meg lett volna ez a remix, sikeresebben tudtak volna vallatni

kepfeltoltes.hu/view/141213/458373536K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

van amit nem gyógyít meg az idő sem, rajtam pedig újabb sebet ejt
majd átváltanak ABBA
mennek lopni a pityinger meg a váradi és megegyeznek hogy visszamennek baszobába
vége
nem sajnos nem, ugyanez folytatódik és könnyű álmot hozzon a éjj
meg rétest kispatakot
mi volt a nyitó zenének az esküvőnkön - mert hogy Edinának és Lacinak az is volt (láttuk azt?, vagy nem emlékszem, végül is kevés esküvőre emlékszem)
ismét csend az isten csend, soha nem becsültem még ennyire VV Folytatjuk lágy és selymes és simogató hangját

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 01:49:32

@ő-szinte: az nagy kasszasiker lenne, vagy kaszasiker nem tudom hogy kell írni pontosan

pomac 2014.12.13. 01:50:58

jövöhétre küldeném a lakoknak akkor már ugyis 10 lesznek :D
www.youtube.com/watch?v=BWgCY0UX7LU

ő-szinte 2014.12.13. 01:51:07

@kamilla123: hát ja, komisz ki tesz magáért, csak épp máshol ;DDDDDDDDDDDD
amúgy dóri nagyon pozitív volt viszont, egyből mondta, hogy ő vesz kaját macinak
és nekem erős a gyanúm, hogy nagyobb összeggel fog beleszállni az adóba is
most úgy tűnik, hogy dóri egy nagyvonalú és jószívű lány amivel az én szememben nagyot nőtt

verkli 2014.12.13. 01:51:14

@kamilla123: Én ezt másként látom. Minek kiabálja Ádina az érveit egy feneketlen kútba, Zsuzsa teljesen vitaképtelen. Ezzel a típussal nem vitatkozni kell, hanem elkerülni. Azt meg tényleg nem értem, hogy mire spórolnak, "megvonom a számtól a vizet is", WTF. Többet tudnak mint mi? Hétfőn államcsőd, és a VK lesz az új hivatalos fizetőeszköz?

kamilla123 2014.12.13. 02:00:43

@verkli: az a baj, hogy nem tudjuk a szabályokat. Azt tudom, hogy ötezret eleve naponta ki kell fizetniük a bolt bérletéért, illetve valamennyit még pluszba fizetnek a nyugiszoba motelért. És ha nem tudják kitermelni, akkor oda kell adniuk a boltot. Mivel a csapat tagjai, meg Dórin kívül a többiek is szarul keresnek, nem nagyon jön bevétel a boltba, és meg ezen felül van, hogy támogatják kajában, cigiben a többieket. Sztem ezért ilyen smucigok. De mondom még egyszer, nem ismerem a többi szabályt, szóval lehet, h csak smucigok, de magukkal szemben is, nem csak a többiekkel. Mondjuk Dórinak ilyen szempontból könnyebb nagyvonalúnak lennie, mert ő neki nincs befizetni valója minden nap.

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 02:00:53

Dani sunyiba fingot
ajtó nyitva
van náluk egy mirelitt piza azt nézik, hogy kire hasonlít a képen a csávó Dennisre és Robinara is
Zsu utálja a fingszagot, le is bassza Dani és közli hogy Zsuéknál nincs fingás
többen berúgtak az előz énekléshez képest
Dani mosolygós részeg ,Zsu kioktattja hogy annak köszönheti az estét hogy ők itt vannak
Dennis Fanyy fürdőszobában van hozza villahírt Ádám
SOKÁIG voltam távol
majd Zsu megkérdezi, hogy van aa csavard fel a szőnyeget
a többiek válaszolnak csavard fel a szőnyeget
és tovább éneklik
Laci megkéri Edinát,hogy a király még nem veszíthetek c. opusát egydű l adja elő
Edinának nem megy egyedül
sírni szeretnék
dalból, dalba esnek, érkeznek utaznak a zene csodálatos szárnyain

kepfeltoltes.hu/view/141213/397376678K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 02:08:05

Ádám a győzelem a Ferencvárosé c. szurkolói népdalt énekli, de másképp tudja mint Dani
Edina magában beszél a tükörrel szemebe, hogy az vegye ki a szívét (nem!!istenhez beszél!!)
fent vagytok az égben ti hárman, négyen öten, segítsetek, itt vagyok de nem bírok játszania, légyszíves segítsetek má
Robin Edinának aki csak wcn volt bent, nem látsz még idebent engem mert nekem kell még egy kis idő
Dani szerint jó a házibuli Edina pedig csalódott Robinban hogy az már nem ért mikrohoz, pedig pár hete még olyan mikrohozértő volt, hogy csak NA

verkli 2014.12.13. 02:10:58

@kamilla123: Elég kusza ez a bolt dolog, de ha úgy van ahogy írtad, akkor az az érdekük, hogy a többiek is vásároljanak, tehát szórniuk kéne a lóvét a szegények között.
Az összes beáramló lóvé a Főnök brifkójából jön. Ha a többiek nem költenek el 5 ezret, mert nem keresnek annyit, akkor nem lesz napi 5K bevétele sem a boltnak, és a boltosnak ki kell pótolnia a saját lóvéjából. Tehát okosabb lenne azt a lét inkább a szövetségeseiknek adni, hadd költsék el a boltban. De inkább a zsíros paraszt style.

ő-szinte 2014.12.13. 02:13:16

@verkli: én sem értem :DDDDDDDDDDDDD :-O

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 02:17:12

kész a pizz
Zsu nem bánja hogy egyedül álló, mer senki ne mondja meg hogy ő mit csináljon a gyermek..
majd félbeszakítják quattro formaggi, tipikus részeg evés megy, amit én csak hírből ismerek természetesen
Zsu bemegy énekelni a pizza sül a sütőben
egy jó asszony mindent megbocsát..........
Dani és Ádám kint: bár ne énekelne és befelé röhögnek
rámentek a hűtőre
bocs hogy babot eszem egy hétig szól Laci, Edina Laci ölelkeznek, a többiek "apa kezdődik" Zsu rágyújt az i don't wanna love real love c. Willams szerzeményre
eszünk addig majonézes kenyeret addig, amíg nincs kész a pizza túl kell élni!!!
vége a résznek
közjáték

ő-szinte 2014.12.13. 02:18:44

@kamilla123: jó, ebben igazad van, hogy dórinak nincs napi költsége, és úgy könnyebb
hát laci azért nem keres szarul :-OOO :DDDDDDDD
12 v 13 ezret keresett
abból ha levonod az 2500-öt meg a motel nem tom mennyi, akkor is marad elég
úgyhogy nem értem

kamilla123 2014.12.13. 02:18:49

@verkli: persze, csak gondolom muszáj tartaléknak is lenni, mert látod, h adódhatnak olyan napok, amikor pl Dani és Robin nem keres semmit, vagyis nem jön bevétel a boltba, de a bérleti díjat mindig ki kell fizetni, szóval gondolom nem lehet mindig kicentizni a dolgot. De többet már ne is beszéljünk róla, mert ezek csak fikciók, mivel nem ismerjük a szabályokat sajna:-)

kamilla123 2014.12.13. 02:20:01

@ő-szinte: igen, igazból én sem értem :-) csak igyekszem magamnak is megmagyarázni, h mi ez a szitu. (ha már a műsor készítői nem teszik meg nekünk:-)

ő-szinte 2014.12.13. 02:22:13

@Ay Mama, Que paso: hírből, mi? ;-DDDDDDDDDD természetesen ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

verkli 2014.12.13. 02:25:38

@ő-szinte: kicsit sarkítva: A Főnök naponta kioszt 20 ezer fizetést, és elvisz 5 ezer bérleti díjat, tehát 15 ezer áramlik be naponta. Ebből kb 12 ezret kap a két boltos, a többiek 3 ezret. Ki fog akkor elkölteni 5 ezret a boltban?
a:) a többiek 3 ezret, és éheznek is közben, a boltos meg berak 2 ezret a sajátjából.
b:) a boltos ad 2 ezret a többieknek kedvesen, hogy legyen 5 ezer a kezükben, amit elkölthetnek.

A boltosoknak mindkét esetben 2 ezerbe kerül a dolog, csak a:) esetben ellenségeket, a b:) esetben barátokat gyűjtenek. Egyébként mindkét esetben marad még napi 10 ezrük háború vagy pestisjárvány esetére.

ő-szinte 2014.12.13. 02:29:59

ádina mi a faszt húzogatja basszájba bajszát????????????????
elmentek ennek otthonról????
folyton az arcára akarja kenni a majonézes pizzaszeletet :-OOOOOOOOOOOOO

ő-szinte 2014.12.13. 02:33:35

zsú lába büdös
a nyugiban alszanak laci zsú, ádám, dani, robin, ádina

kamilla123 2014.12.13. 02:35:55

@ő-szinte: szegényke, már olyan szerelmes, mint az állat és ezzel az ovis módszerrel próbálkozik.

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 02:36:16

álljunk össze mint két kicsi lego
mizu mizu mizu
szép nap volt, jó nap volt egyeznek meg Zsu Edina és Dani
majd megegyeznek hogy Robint és Ádámot fel kell spannolni
Zsu szerint előre kell küldeni őket katonaként, feladatokat kell nekik adni
Dani megkérdi hogy férfi -e, persze helyeselnek neki a lányok
Edina szerint Dani és Zsu bent azok amikben látja azt ami benne is megvan

hawaii pizza Laci megkérdi, hogy a férfiak esznek-e ananászt
Edina úgy hallotta, hogy attól -majd elhallgat
esznek, röhögnek egymáson

kepfeltoltes.hu/view/141213/1022971295K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

mirelit pizza ami úszik a majonézben, elosztják ez már húsos nem hawaii
Ádám a nélkülözős héten is tud hízni hihetetlen - jegyzi meg Ádám
mi van pöcsfej, mi van szöröskabát udvarol Laci e-dinának

kepfeltoltes.hu/view/141213/1022971295K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

Edina pizzát tolna Laci arcába, és kérdi mennyiért vállalod, Laci megfenyegeti, hogy a segglyuka is majonézes lesz ha megteszi, Edina köti majonézes pizzát Lacihoz és tovább udvarol amolyan baróti módra, a ruhájára akarja nyomi, de Laci sokat dolgozik a ruháiért

kepfeltoltes.hu/view/141213/K_pkiv_g_s3_www.kepfeltoltes.hu_.png

bemennek a baszobába, osztoznak a helyeken Zsu lába kibaszott büdös szól Ádám, pedig tudod milyen geci drágán vettem a csizmán válaszol Zs, hárman is elférnek az ágyon

kepfeltoltes.hu/view/141213/K_pkiv_g_s5_www.kepfeltoltes.hu_.png

osztoznak a helyeken Edina rászól Lacira hogy viselkedjen már hiszen huszonhárom éves már
Zsu megállapítja hogy idősebb Lacinál (i think this is a beginning a beautiful friendship)
énekelnek bagóznak
ki az aki tiltja hogy ránéz, hol az aki tiltja hogy megcsókolj
Zs egy férfi aki vékony az ott alhat a két lány mellett az ágyon
vége

ő-szinte 2014.12.13. 02:38:17

zsú láthatóan egyértelműen nem akar dani mellet aludni, aki viszont láthatóan mindent elkövet, hogy ez mégis megtörténjen :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
megint dugcsizósra itta magát dani (vagy csak bátorra :DDDD)
és már nincs messze a "hadd simogassalak úgy ahogy akarlak, mert eddig támogattalak mindenben" mondat sem meglátásom szerint :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.13. 02:39:47

@kamilla123: jahhhh
ádina meg adja alá a lovat

ő-szinte 2014.12.13. 02:41:32

@kamilla123: jahh, hogy ádina
hát sztem most kezdi elmarni magától lacit

ő-szinte 2014.12.13. 02:42:59

az nem tűnik fel nekik, hogy maci újabban elfelejtett alva járni? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kamilla123 2014.12.13. 02:45:38

@ő-szinte: Edina nagyon nagyon gáz. Lacit szívatja ezerrel, a fejére dobálja a kabátját, előtte meg össze akarta kenni majonézzel. Amikor Laci feldobja a tetőre a kabátot, még Edinának áll feljebb, és mindenkinek úgy adja elő, mintha LAci lenne paraszt.

A másik, hogy folyamatosan megpróbál éket verni Zsu és Dani közé. Nagyon kis sunyi.

ő-szinte 2014.12.13. 02:52:11

@kamilla123: igen én is úgy gondolom, hogy ádina kibaszott gáz
most vagy a baszatlanság ment az agyára vagy egyszerűen ilyen kígyó, amint poziban érzi magát azonnal mar
a danis dolgot meg úgy látom, hogy azzal meg zsút akarja marni, mert nem éket akar ő verni, hanem rá akarja masszírozni danit zsúra (aki meg lassan már irtózik dani közelségétől ) és szerintem zsú ellen ez azért van mert a héten összegyógyult lacival és ádina nem bírja elviselni, hogy nem vele foglalkozik

ő-szinte 2014.12.13. 02:54:12

@kamilla123: és igen, a sunyi nagyon jó kifejezés ádinára

Ay Mama, Que paso 2014.12.13. 02:55:13

Zs kérdezi, hogy mit mondott Edina, nem mondják el
Zsu megint egy vonalat húzott, ki is nevetik
Zsu átadja az ágyat Lacinak és Edinának
erre elmondják, hogy Edina Danival akar aludni, Zsu megnyugszik
Edina közli, hogy Dani áll hozzá a legközelebb
Edinát még nem látták nagyon részegen, mert akkor eldurvulnak a dolgok
aludni készülnek, Edina zsír új kabátját ne dobálják
erre feldobják a tetőre a kabátját (Laci)
jobb felső sarok képen

kepfeltoltes.hu/view/141213/K_pkiv_g_s10_www.kepfeltoltes.hu_.png

vitatkoznak a kabáton, Laci lekölföldezi Edinát, Edina na most - de magába folytja mert isten megsegítette, mint minket Szent Luca a streammel
részegek készülnek aludni, rendezkednek, csevegnek
Edina pszichológusnak készült, az pont látszik szól LAci
majd megengedi hogy lent aludjon és Zsu megint ledávidozza Danit (ez gyanús, ja nem Zsnek nincs agya, vagy kínai mint a cipője)
Zsu megmagyarázza a kabát feldobást, bár ott se volt, Laci a maga igazát hirdeti(másét nem ismeri) Edina kontrázik, Laci és Edina marják egymást, mint két tinédzser az osztálykiránduláson a bükkben
mindenki nyugodjon le a picsába - szól Ádám
Laci Edina -folytatódik, Dani is unja én is
Zebinát a Juve védőjét említik, hatan három beszélgetés tartanak fent
Zsu ordít, kb lányok Laci ellen de Zsut nem érdekli
Robin néma
szerencsére vége
nem,sajnos
elkomolyodott a viccelődés
Laci Edina egyszer beszélnek
káosz van
mi retkes fasz van - szól Laci
ne beszélj így velem - így Edina
miért mit csinálsz
ne beszélj így nőj fel kezeld a szituációt, nőjél fel

hogy volt?
elég volt!!

kamilla123 2014.12.13. 02:59:36

Remélem, Edinkának ezt az iszonyú ellenszenves énjét is beteszik majd az öfibe, nem csak amikor a sanyarú sorsáról mesél szempillát rebegtetve. Na, én mentem aludni.

ő-szinte 2014.12.13. 03:00:37

ádina kezd kibaszott idegesítővé válni

ő-szinte 2014.12.13. 03:07:24

huhhhha :DDDDDDDD dani és robin okítja lacit edinával kapcsolatban :DDDDDDDDDDDDDDD
ezt azért meghalgattam volna ha a kibaszott szerki nem veszi el az ont faszomatbazdmeg ://///////////////////

ő-szinte 2014.12.13. 03:15:44

zsú befingott a hálóba, konkrétan véletlenül robint fingotta le, és állítólag kibaszott büdöset fingott :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.13. 03:22:11

még mindig vitatkoznak ki hol aludjon, láthatólag zsu ádina nélkül nem akar az ágyon aludni danival

Lipton 2014.12.13. 03:24:30

@mézescsók: Komisz már most bele van esve Fanniba.

ő-szinte 2014.12.13. 03:26:55

@Lipton: komisz kezdettől fogva

ő-szinte 2014.12.13. 03:27:59

hát asszem a szerkik befejezték mára a munkát...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.13. 08:18:32

@kamilla123: Sztem is mutassák be azért, hogy ebből mindenki vonja le a saját következtetéseit vele kapcsolatban, de nekem pl. egyáltalán nem ellenszenves. Egyszerűen azt érzem benne, hogy nem érzi magát biztonságban, és két, illetve három fiú abszolút szövetségét keresi (Laci, Dani eddig is ismert volt és Robin felé most kezdett el tapogatózni), de mindenhol van nála zavaró tényező. Lacinál ugye a viszonosság illetve a kölcsönösség hiányzik, és ugye veszélyes is, mert állandóan fennáll annak a veszélye, hogy átlépi az otthonról is elvárt szűzpöcök szerepet, de a viszonzatlanság jobban zavarja (igaz, hogy az Laci esetében sztem ebből a szempontból túl nagy fába vágta a fejszéjét). Dani esetében továbbra is Zsu zavarja, mert bár egy pillanatra elhitte ő is a Cinkostárs BT életképességét, de a "nyerő" helyzetben nyomulós és önző, leszarós és már Lacival flörtölgető Zsuval hosszútávon nem lehet életképes szövetséget kötni. Robin meg bármennyire is sármos, de teljesen enervált jelenleg. Valaki említette korábban, hogy van Edinában egy Angi Verás szuperőszinteség, ami tényleg hiteles, azonban néha már-már önpusztító és "közveszélyes" de ezzel együtt engem nem zavar, mert az ösztönös meglátásai alapvetően helyesek.

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 08:27:55

Köcce az éjszakai kommentelőknek!Brutálra sikerült:))
Az onlajnok.com-on lethet a ilyen jellegű tudósításokat olvasni, de azok sportról szólnak és nem lehet rajtuk ennyit röhgni:D
Nagyok voltatok.

Mirocska 2014.12.13. 08:45:09

Sziasztok! Este elaludtam, most néztem meg az öfit, és olvastalak végig benneteket! :-))
Számomra hihetetlen, hogy egyik pasi sem veszi észre, hogy mi a baj Dani seprűjével? Én nő létemre, a monitoron keresztül levettem, hogy sokkal rövidebb az a rész, amit beszorít a rőzséből, naná, hogy széthullik... Dennisé kb. kétszer akkora... :-D

Skyline79 2014.12.13. 08:47:45

Köszönöm az éjszakai baglyoknak a közvetítèst! Nem csak a mai napra, hanem mindegyikre. Annyira jól sikerül, hogy amikor az öfit nézem, olyan mintha már láttam volna! Szuperek vagytok!

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 08:50:01

@VV Erőlegény:
Jó kis elemzést hoztál össze Edináról.Én is hasonlóan látom a helyzetét.
Robinról is úgy gondolom, hogy egy jó lelkű gyerek.
Persze a tévedés jogát fenn kell tartani!VV-be jelentkező egyéneknél sohase lehessen tudni, hogy mennyi az annyi :)

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.13. 09:03:52

@Mirocska:
"Számomra hihetetlen, hogy egyik pasi sem veszi észre, hogy mi a baj Dani seprűjével? Én nő létemre, a monitoron keresztül levettem, hogy sokkal rövidebb az a rész, amit beszorít a rőzséből, naná, hogy széthullik... Dennisé kb. kétszer akkora... :-D "

Szóval akkor méret a lényeg? :)
Lehet, hogy a pasik nem koncentrálnak anyira Dani és Denisz seprűjére mint a hölgyek.Nekem sem tűnt fel ez a méretes probléma :)
Azonban utólag belegondolva teljesen igazad van.
Daninak hosszabban fel kell dugni a rőzséjét!

Krétagarbó 2014.12.13. 09:18:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): biztosan, vagy legalábbis úgy alakították a történéseket, hogy ez legyen belőle. Teljesen torz fizetések--->bejön Petifőni, közli Renivel, hogy mától te vagy a szakszervezetis-----> és azt is, hogy mától adóztok, nem is keveset, hát mi jut az egyszei villalakó eszébe? Akkor sztrájkolunk:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.13. 09:32:04

@Krétagarbó: Az egyébként érdekes, hogy a főnök/munkaadó gondoskodik a szakszervezetisről, mert a szakszervezetet normális esetben a munkavállalói oldalról szokták szervezni, és annak vezetőjét, vagy bizalmiját a szakszervezeti tagok választják meg. A munkaadónak az érdeke általában az, hogy egyáltalán ne legyen, vagy gyenge legyen a szakszervezeti érdekérvényesítés, ennek érdekében adott esetben le is kenyerezi annak vezetőit, kíváncsi leszek, hogy erre a mai öfiben lesz-e valamilyen kísérlet Péter főnök részéről...? Pl. Reninek a többiek számára is indokolatlan és érthetetlen rendkívüli premizálása egy négyszemközti megállapodáshoz kötve, ellen teljesítmény reményében stb...
süti beállítások módosítása