Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x18 - A "szexi" "uborka" "majszolás" lehet Vikácsu veszte (18+)

2014. december 04. 08:21 - Chat Géza

vv716_1.gif

Na, lement a nagy tetemre hívás, ami szokás szerint, már ami az eddigi VV-s struktúrát illeti újfent dögunalomba fulladt. Persze könnyen beszélek, mint egy féllábú foci drukker a tévé előtt üvöltve, hogy bezzeg ha én ott lennék, akkor az összes labdaérintésem a jobb felső pipában kötne ki báááááázmeg, amikor valami túlfizetett Figo vagy bánom is én ki öt méterről kihagy egy helyzetet. Értem én, hogy ennek a napnak a párbaj előtti pillanatokról, a nagy taktikai gép bekurblizásáról, tehát arról kell szólnia, hogy mindenkiben vigyázban áll még a szar is, ha a delikvens kiválasztott végigsasszézik a villán. Tehát ma egy ilyen felemás hogyvolt következik, benne némi irodalmi aknával, egy kis seggel, 18+-os videóval, na meg Maci kényszeres szereplésével, a már most túltolt alvajárásával.

Napirendi pontjaink:

1, Jabba alvajár

2, Miss Kiskun taktikázik

3, Miss Kiskun kikéri a rá kiszabott különleges képességet

4, Az okosok vs ostobák deathmatch győztesei nézői üzeneteket kapnak

5, Miss Kiskun tetemre hív

Ebből az ötből leginkább csak az utolsó kettőről írnék, de a hiánypótlás istenének áldozva a többiről is tolok valami bullshitet.

1, Jabba alvajár

vv716_3.gif

Igen, van még aki ezt beszepja, pedig nem egy Oscar-díjas alakítás az amit Jabba letol, elhihetitek. Cammog, kalimpál, hörög, az udvaron kettes szintű szuper csullagharcossá alakul, bemegy a nyugiba, rádől Robinra, forgolódik, majd azt hörgi, hogy HALÁL. A tetovált Laci itt foltozza barnára a kamu Kelvin Clein alsógatyáját, mert ez már nem vicces. Nos, tényleg nem az, de nem is ijesztő, ugye, hanem szar. De lehet, hogy jabbát nem a Garage store, hanem a szánalom.hu szponzorálja. Plasztik Dóri, aki még mindig nem Plasztik „Magyarország Első Bloggere” Józsi rokona azt mondja, hogy ilyenkor nem lehet felkelteni az embereket, mert hiába van csukva a szeme, alatta van egy fátyol, egy másik réteg, ami az alvás pillanatában húzódik a szemére, amit nem lehet csak úgy felnyitni – itt közbeékelt egy nyomatékosító bazmeg szócskát, majd zárja az érvelést – én tanultam ezt, geci.

2, Miss Kiskun taktikázik

Szokás szerint a szaunát rendeltetésétől eltérően használják és ott privizik 12kerrel. Az indokolatlanul hosszúra nyújtott szegmens lényege annyi, hogy majd nagy meglepetéseket fog ő még okozni, direkt nem azt viszi ki, akit kőne, hanem mást, mert az sokkal nagyobb faszkorbács lesz a többieknek, hogy ő visszajött. Tyűha. Sose hallottunk még ilyet.

3, Miss Kiskun kikéri a segítséget

Megkongatja a harangot, kéri a párbajra felkészítő starter pakkot. Kap is egy videó üzenetet VV Attilától aminek a lényege annyi, hogy ne döntsön dühből, haragból, felindulásból, csakis higgadtan, mert az úgy jó, higgyen neki, ő már megnyert egy VV-t. Ennyike. Miss Kiskun ettől lenyugszik a picsába és esküszik, hogy olyat fog kivinni a hóra párbajra, aki ellen tuti visszatér. Hát hajrá! Épp, hogy nem adja a szájába, hogy Vikácsut vigye, aki legalább akkora neve nincs szellemlakó, mint Dávid volt anno.

4, Az okosok vs ostobák deatmatch végkimenetele

vv716_2.png

Ezt a képet, most csak így indokolatlanul ide berakom.

Erről sajnos lemaradtam, mármint  a szellemi vetélkedőről, amit a hülyébbnek beállított csapat nyert. Mindegy, ettől még nem lesznek álmatlan éjszakáim, vagy ha de, akkor alvajárva betérek a Villa Videotékába és kikölcsönzöm az ominózus részt. A győztesek, tehát az ostobák megkapják a nézűi kommenteket, amiket nagy kár, hogy nem a hogyvoltosoktól idéztek, de mindegy. Kazal úgy néz ki, mint egy ázott kutya, derül ki egy velős nézői kommentből, majd erre ráfedezve Komisz foghegyről szerelmet vall neki. *Party Baby playing in the distance* A Komisznak inkább kerülnie kellene Jabbát, mert az egy álnok kígyó, egy fíreg. Köszöni Komisz az isteni gondviselést, de ő rakosgatja kifelé a RUBIN kockét, nem kell parázni. Oké testvér, ha így, akkor így. Plasztik Dórinak nem kellett volna hülyítenie Basszájbát, de ez már késő bánat, ugye. A többiekről (Vikácsu, Miss Erdély) egy kurva hang nincs. A többiekét még felolvassák, azok közül is az érdekesebbeket: Maci egy fasz – igen ezt tudtuk – Kiss Kiskun csak kihasználja 12kert… – hogy mik vannak? Az okosok nem kapják meg a kommenteket, ettől csak egy valaki kap agyérgörcsöt és temetkezik hirtelen valami pótcselekvésbe, igen, Röné. Kérdőre is vonja Kazalt, hogy ezt meg hogy a faszba, de Kazal csak testileg van jelen a beszélgetésnél, lélekben már a szoliban barnul, mint a gép, így ez a párbeszéd elég fádul blazírt, klisés, egysíkú és persze mi a fasznak volt egyáltalán.

5, Miss Kiskun tetemre hív

vv716_4.jpg

A váratlan fordulat nem az, hogy végül Vikácsu lesz a nagy ellen a párbajon, hanem az, hogy a hangmérnökök még most is rátenyereltek a delay effektre, mintha kibaszott indie zenekarban tolnák a háttérgitárt. Miss Kiskun monológjából látszik, hogy Lilutól próbál lopni némi tévés fogást, de a bemondónői manírosság nem fog egyhamar kiégni azokból a bőszen prezentált kiskunhalasi gesztusokból. Végül Vikácsu nevét mondja, meert nem tud vele együtt élni, mert olyan a szexuális kisugárzása, hogy játszik az uborkával, gusztustalan. Amint kikapcsolják Bencét a villából Vikácsú egyből lemegy alpárba és szünet nélkül tolja a faszombazmeg kezdetű és végű tőmondatokat. Én már szavaztam is Miss Kiskunra, mert ezerszer inkább ő, mint ez a türhő paraszt.

És a végére egy jó videó:

 

Címkék: 18+ vv7
381 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conchobar 2014.12.04. 08:37:58

"Kap is egy videó üzenetet VV Attilától aminek a lényege annyi, hogy ne döntsön dühből, haragból, felindulásból...Épp, hogy nem adja a szájába, hogy Vikácsut vigye, aki legalább akkora neve nincs szellemlakó, mint Dávid volt anno." - Attila idején a VV5-ben az ilyen meggondolás tényleg nyerő volt. Viszont a VV6-ban volt eset, ami éppenséggel ellentmond ennek. Nevezetesen mikor Sarlot elmulasztotta az akkor még meglehetősen népszerűtlen rikácsoló Izát kivinni, helyette Dorkát vitte és legközelebb alkalommal már Iza volt az erősebb a nézők körében. Kint is hagyta Iza a profiribi Sarlotot. Reniben lehet annyi tartalék, mint Izában volt, ergo Zsuzsa a rá veszélyesebb egyént hagyta benn. Ráadásként Sarlothoz hasonlóan Zsuzsa is taktikáról rizsázik (bár Sarlothoz hasonlóan ő is villa eszének tartott személyhez csapódott, de a profi Sarlottól eltérően ő nem tárta szét a lábait)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.04. 08:51:26

Nyilván a műsor szempontjából jobb, ha Zsuzsa marad bent, de azért én Vikcsura szavaztam. Amúgy tegnap megjelent valami állás, akkor még fantomképpel Vikcsu helyén, hogy Miss Kiskun vezet 51-49-re. Nem vagyok naív, tudom, hogy mint mindíg, most is trükközik a TV a szavazatokkal. Vikcsu helyében Edinára hagynám a döntési jogot, mint szuperképességet.
Mondjuk ezek között a lakók között nemigen lesz senki olyan taktikus erős játékos, hogy magára rakassa a jeleket aztán kint hagyja a kavarógép Zs-t. (Már, ha visszajön, de mint az előbb említettem erre sajna van esély.)
Nyilván a szerkesztők félresöprik dolgot, de azért nem véletlen, hogy 8 jelet kapott az anyuka. Első kiválasztásnál ritkán ilyen egységes a csapat.

2014.12.04. 09:23:21

Az a helyzet, hogy a hogyvoltok miatt regisztráltam, mert már szerettem volna elismerésemnek hangot adni. Néha meg is nézek egy-egy részt ebből a szutyok műsorból, mert olykor csak így leszek teljesen képben.
Valaki szólhatna a szerkesztőknek, hogy a műsor egyáltalán nem vicces, nem szórakoztató, és ugyanez elmondható a villabeliekre is. Zéró eredetiség, a Komisz-féle Aurélió-majmolás például már határozottan idegesítő. Teljesen úgy hangsúlyoz, de ha még a mássalhangzókat is elfelejtené kiejteni a szavai végéről, akkor lenne igazán tökéletes... (Ezt mondjuk kiskun így csinálja....hogy lehetett ő bárhol bemondó ilyen beszédkészséggel? HOGY?) A Maci nevű meg félelmetes, na nem a szánalmas alvajárás, hanem mert perverz és rosszindulatú, szerepe szerint legalábbis. Ami viszont a legnagyobb probléma, hogy a lányok ribanckodása negatív példa a tiniknek. Nem azoknak, akik rendezett, normál háttérrel rendelkeznek, hanem azoknak a fiataloknak, akik nem. Hiába van a műsor 22 órától, netről bármikor bárki újranézheti. Ne sugalljuk már azt, hogy a dididugi partner az teljesen természetes dolog... Fannika neve lehetne Nimfománika is, mert teljesen beteges, hogy mennyire nem tud magának parancsolni. Ja, és ez nem természetes, erre azért valahogy fel lehetne hívni a figyelmet. Mert az, hogy Bence meg Lilu ezen elnevetgélnek, még semmit nem jelent, sőt...az ingerszegény környezetben élő tinilányok ezt megerősítésnek veszik.
Az RTL-nek ezek szerint már romokban az értékrendje, ennél lejjebb már nem nagyon tud süllyedni.

Conchobar 2014.12.04. 09:46:07

@natalja: "Ami viszont a legnagyobb probléma, hogy a lányok ribanckodása negatív példa a tiniknek." - Csakhogy az ember igazából nem majomként viselkedik ám. Kevesek jellemzője a szimpla utánzás, a döntő többség valami egész mást csinál. Gondolkodik és dönt. Van aki arra jut, hogy mások ostobák, prüdek, gyávák és nem merik fölvállalni magukat, ő maga viszont különb, ezért ő megmutatja, hogy ő maga nem ilyen (ergo azt csinálja, amit a villabeliek). Van aki meg arra jut, hogy mások ostobák, ribancok és jellemtelenek (legfőképpen a villalakók), ő maga viszont különb, ezért ő megmutatja, hogy ő maga nem ilyen (ergo teljesen elutasítja a villabeliek magatartását). Már ami az utánzás, nem-utánzás kérdését illet

Conchobar 2014.12.04. 09:49:55

@Majom1Parádé: "Nyilván a szerkesztők félresöprik dolgot, de azért nem véletlen, hogy 8 jelet kapott az anyuka." - Netán a szerkesztők rakatták azt a 8 jelet Zsuzsára, hogy érdekesebb legyen a műsor? A játékosok meg igazából nem is rakták volna rá annyian a jelet? Vagy véletlenszerű az, hogy mikor melyik történésben, vagy körülményben kellene meglátnunk a szerkesztők szőrös kezét?

Fuchsia 2014.12.04. 09:51:01

Szerintem a kiválasztásnál többen is azért választották a Zsuzsána-útvonalat, mert még mindig megy a tapogatózás (hogy ki milyen erős, kivel lenne jó bratyizni) meg hát fosnak, mint az állat, hogy hamar véget ér a Villa-daluk. A kiválasztott általában (de javítsatok ki, ha rosszul emlékeznék) azok közül választ kihívottat, akik megpakolják jellel. És valljuk be, kisebb a sansz, ha 8 ember közül választódik ki az az egy, mintha háromból. Ennyit arra, hogy Zsuzsána mennyire népszerűtlen odabent. (Azt csak remélem, hogy valaki mást is idegesít, esetleg odabent, a hölgyemény affektálása - bár ha Kíváncsi Fáncsikát annyira csipázzák, és csak én tudnám fejbe toszni egy péklapáttal, akkor valszeg ez is csak egy hiú ábránd...)
Vikácsú érveit és vernyákolását legalább olyan száninak tartom, mint a smúzolást meg nyalinkázást a "menő arcoknak". Mondom, Zsuzsána megjelenései sem töltenek el határtalan dologgal, de még mindig inkább ő, mint a Vikácsu. (Appot viszont továbbra sem használok. Majd akkor, ha a Lazlot tett valami szépet Ádiná felé. Akkor majd nagyon szívesen.Ezt üzenem a szerkesztő kollégáknak.)
Ez a Jabba meg komolyan megnevettetett. :D Na, nem azért, mert vicces volt az attrakció, hanem azért, mert akkor nagy taktikusnak érzi magát ő is, aztán csak arra futja, hogy újra meg újra a lejárt lemezzel próbálja szórakoztatni a népet. :D Apukám, a kreativitásról hallottál már? Megsúgom: a jó showműsor ismérve. Többek között.
A sherwoodi eyecandyt meg igazán megsajnáltam. Ha jól hozza továbbra is ezt a szerencsétlen fószer figurát, a végén még megpendít itten nekem valami érzelmi húrokat... Már a beléptekor kicsit megsajnáltam amúgy, hogy olyan nagyon szenvedő képpel vánszorgott be a vellába, dehát édesistenkém, kemény biznisz ez a szakítósdi. Most mindenesetre azt sajnálom, hogy így elő kellett venni. (Ezt egyébként sosem értettem, hogy miért lesz örihari, sosebocsi az ilyen ki ki mellé áll-esetekből a vellán belül... Játék, emberek. Ez egy játék. Nem lesznek itt öribarik meg igazi nagy lámúrok, legfeljebb csak nagyon különleges, ritka esetekben.) Mr Handsome Sherwooddal szerintem csak egyetlen gond van: hogy meglátásom szerint olyan kis konszolidált, konfliktuskerülő emberke, és ezért tűnik úgy, hogy maga sem tudja, hova álljon. Lesz még kétszínűzés feléje is, ha ugyan még nem volt. Már csak azért is, mert szerintem Ádinával is ugyanez a helyzet, aztán az ő színegységeit sem győzi szájára venni a nagy ingatudós Fáncsika.

2014.12.04. 09:55:24

@natalja: Nem olyan rossz ez a széria, bár a sötétség mértéke, tényleg rémisztő.
A kontraszt szépen kiütközött mikor VVAttila megjelent.

Shörluck Homles 2014.12.04. 09:56:12

A szolcsiban Plasztik testnyílásaiban gyönyörködhetünk, vagy tévednék? Eh, mekkora kínzó kérdés.

2014.12.04. 09:58:19

@Conchobar: Igen-igen, de sajnos sok tini még nem tudja, hogy mi a menő/ciki... Ráadásul a tinik kicsit igenis majomként viselkednek, majmolnak olyan embereket, akiket sikeresnek, trendinek gondolnak. Főleg azok, akik totál ingerszegény környezetben élnek, és valóvilágon szocializálódnak. Nagyon sok ilyen van. (Pl. ők egy paródiát sem értenek, ezt tapasztalatból írom)...Ne abból induljunk ki, hogy MI vagy a mi környezetünkben élők hogy reagálnak egy vv-adásra. Amiket leírtál, azoknak felismeréséhez kell megfelelő szintű intelligencia, érzelmi érettség stb.

2014.12.04. 10:01:07

@SmittyB: :-))) Ez nekem is feltűnt. Szerintem a hosszabb mondatait meg sem értették.

hannamontanna 2014.12.04. 10:01:55

Poszt szuper volt! Kösz!
1. Bence nem volt a helyzet magaslatán, összevissza hebegett, habogott. Gondolom az előző estéje nem sikerült..:-))
2. Nem lehetne hogy mindkét csaj kint maradjon?
3. Maci hízott..
4. ..ezzel arányban alakul ki bennem egy zsigeri iszonyodás vele kapcsolatban. A viselkedése, "alvajárása", és egyéb dolgaival kapcsolatban. Arra tippeltem, őt viszi ki Zsu. Jobb is lett volna, mert Macival szemben időnként még Zsu is jobban elmegy.
5. Nem lehet hogy Fanni pasi, csak jó a sminkje? A viselkedése teljesen olyan .. mármint a többiek között. Egyedül a riportban kis cukiskodó...
6. Ádám hol vagy....?
7. Röné egy ritka idegesítő csaj.
8. Laci olyan mintha ő lenne inkább alvajáró.
9. Plasztik a legszórakoztatóbb. Főleg a tudományos-ismeretterjesztő előadásai..:-DDD
10. Edina puhatolódzik, ezért nem nagyon sikerül labdába rúgnia. Óvatoskodik.
11. Robin, Komisz, Dani elvannak, így akár a végéig is ellavírozhatnak.

hannamontanna 2014.12.04. 10:04:23

@natalja: Szerintem meg semmit nem értettek abból amit mond.. :-DDDDD

Conchobar 2014.12.04. 10:10:14

@natalja: ".Ne abból induljunk ki, hogy MI vagy a mi környezetünkben élők hogy reagálnak egy vv-adásra." - Ti hogyan reagáltok rá? Merthogy azt képtelenek vagytok megérteni, hogy nem a VV-től (és más hasonló műsortól) olyanok a fiatalok, amilyenek, hanem fordítva áll a helyzet. Olyan a VV, amilyenek a fiatalok (nagy része). A fiatalok meg olyanok, amilyenek a szüleik, amilyenné a szüleik nevelik

Copfos Gizi 2014.12.04. 10:19:40

Hehehe :D PVC jány monológján jót röhögtem, mikor előadta a hártyás sztorit. Ezzel egy defekt van, hogy macskáknál valóban van egy ilyen fehér hártya, ami alvásnál előjön, meg ha a cicus elég álmos, akkor pislogásnál is ( van macsekom, láttam :) ), de embernél? :D LOL
Azért én kíváncsi lennék a "tankönyveire", "tanáraira", ahol ezeket tanulta.

Vikácsut nem szeretem, mert ömlik a szenny a szájából. Anyukája ezért nem haragszik? :O
Egyébként meg mindegyik beszél csúnyán, de tán Edinánk az aki a legkevesebbet. Mondjuk amikor leostobázták ( szipp-hüpp ), akkor morgott, de azt hiszem ez érthető, még lehet én is szidalmaztam volna... :)

karev 2014.12.04. 10:27:26

na, én meg az előzőbe írogatok... :)

karev 2014.12.04. 10:33:02

"A tetovált Laci itt foltozza barnára a kamu Kelvin Clein alsógatyáját" :D

Copfos Gizi 2014.12.04. 10:34:13

Kérdés: Lehetne hastagelni? mert nem jelenik meg a bejegyzés a vv7 tag alatt! Csak, hogy minden egyben legyen ;-)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 10:34:34

A poszt jó lett :)

Jabba titokban nem zombi (már az alvajáró helyett, amit imitálni próbál)? Nemtom melyik filmben látott alvajárást, de ált nem hörgik a halált a delikvensek. Lehet, hogy zombiként agyevő, és a többiek azért mondanak ekkora baromságokat, mert már rég kitunkolta a fejüket...

Plasztik: bazmeg, az alvajárók gyíkemberek?! Tiszta Men in Black, amikor páros szemhéjjal pislogott az első rész elején a WS által üldözött lény :))) Nekem kapásból ez villant be..

Ilyenkor elgondolkodom, h a választási tv-t inkább úgy kellett volna átvariálni (a körzetek tologatása helyett), hogy bevezetik a választójogi cenzust.....

Costanza 2014.12.04. 10:36:16

@Fuchsia: "Majd akkor, ha a Lazlot tett valami szépet Ádiná felé. Akkor majd nagyon szívesen.Ezt üzenem a szerkesztő kollégáknak.)"

Ezt nem tudom mikor hallucinaltad, hogy az a szuper pasi, aki mindenkit megkaphat ( o mondta), majd egy ilyen bajuszos kisbeka lannyal fog barmire is leallni.
Az ilyen bekepzeld macho pasiknak nem tetszenek az ilyen egyszeru lanyok, mint az Edina.
A kepzeleteben o egy igazi gangsta, de legalabbis egy veszelyes kemeny csavo, aki szerint bilincsbe lenni egy cool dolog, es ocsem faszom, csicska vagy, lenyomlak, stb stb., melle minimum egy Beyonce illik.

Kizartnak tartom, hogy egy ilyen felszines agyatlan ferfikepzodmeny meglatja a szepet Edinaban ugy, hogy meg is mozgassa mivel ez a sajat szemeben, es a vilag szemeben is, nala egy visszalepes lenne (a szuperdogos nok utan, ami neki alanyi jogon jar), es amugy Edina amellett hogy itt kint szimpatikus, a mai vilagpiacon sajna kulsosegek miatt nem tul eladhato.

A Sherwoody Eyecandy, vagy ahogy hivod pedig egy lany, minden mozdulatabol latszik, ha mas nem, akkor pedig nagyon lanyos fiu. Nem akar senki labara ralepni, es nem is az a tipus, mindenben mas mint a tobbi. A mozdulatai szinten beszedesek, ahogy csimpaszkodott bele Dori, mindig elhuzodik Dori kilengesei elol, hogy nehogy hirtelen lekapja a csaj, aki amugy tenyleg csak ugy varatlanul szokott rarontani mindenkire, ami tenyleg scary szerintem is, foleg hogy ha reszeg, eleg ferfiasan gesztikulal, es oblos hangja is van hozza... Jaaaj. Kicsit finomithatna...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 10:36:39

@karev: há figyejjé!
ne fürgyé...., izé, ne oda írjá! :)

karev 2014.12.04. 10:37:15

"nagy kár, hogy nem a hogyvoltosoktól idéztek" vagy a hv íróktól :), de tényleg kár.

karev 2014.12.04. 10:38:01

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: senkin nem jött, hogy szóljon, hüpp... engem itt senki nem vesz semmibe...brühühü. :)

karev 2014.12.04. 10:40:51

@Conchobar: há' de de, csak nem Daninak :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 10:42:08

@karev: ez nagyon magas labda....
Inkább nem is ütném le :D

Azé mi figyelünk rád :*

Conchobar 2014.12.04. 10:43:27

@Copfos Gizi: "Mondjuk amikor leostobázták ( szipp-hüpp ), akkor morgott, de azt hiszem ez érthető, még lehet én is szidalmaztam volna..." - Innen kívülről, a tettei alapján nem tűnik ostobának Edina, legalábbis nem ő tűnik a legostobábbnak. A műsor nem adott választ arra a kérdésre, hogy Edina megválasztásánál mennyire befolyásolta a tájszólása a többieket. A többiek tudatalattijában mennyire működik a tájszólás -> vidéki/falusi -> tahó -> ostoba automatizmus

karev 2014.12.04. 10:44:23

@natalja: "Ne sugalljuk már azt, hogy a dididugi partner az teljesen természetes dolog" sztem ilyen mindig is volt, és lesz. régen voltam már ennyi idős, de nekem is voltak ismerőseim, akik csak digidugi partnerek voltak, nem ettől lesznek a tinik ordas nagy krvák. :)

karev 2014.12.04. 10:45:16

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: ölelj meg, ugy az én nevemet mondod mmkk :)

Conchobar 2014.12.04. 10:46:23

@karev: "há' de de, csak nem Daninak" - Ha ez arra akar vonatkozni, hogy a Dávidnak viszont szétrakta a lábait, akkor a te képzeleted időben jóval a valóság előtt jár

karev 2014.12.04. 10:51:07

@natalja: elég a "celebvilágot" nézniük, nem kell hozzá vv7.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 10:53:33

@karev: :D
oszt az ember majd mit szól ehhez?! :D

... nem akarom bántani, ha felkapja a bézbólütőt jogos felháborodásában :)

karev 2014.12.04. 10:55:45

@Costanza: te nem láttad a Csaj nem jár egyedül című filmet???? :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 10:56:19

@Conchobar: sztem éppen eléggé működik ez náluk :(

nekem pl kifejezetten tetszik az ízes beszéd, ott van az a szerencsétlen vezetéknevű időjós a nógrádi (palóc??) tájszólással, tőle tök jó volt hallgatni, milyen időjárást jósol :)
De ugyanígy a napi beszédben is kedvelem, ha ritkán szembetalálkozok ilyennel.

karev 2014.12.04. 10:57:15

@Costanza: lehet, hogy Dóri is pasi, így viszont simán összejöhetne Robinnal, probléma megoldva.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 10:59:18

@karev: ezen most nagyon röhögök :)))

De akkor nem értem, a csajoknak mi baja a smárolásával, ha Plasztik pasi (akkor ő most Ken?! :O )

karev 2014.12.04. 10:59:50

@Conchobar: az előzőben Krisztyánnak is volt kis tájszaúlása.

karev 2014.12.04. 11:00:40

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: mer' ők a nőt látják benne, és nővel smárolni fúájj. :)

Costanza 2014.12.04. 11:01:08

@karev: Nem lattam... Az a pasi fel a Dori pasitol, de ugy megretten, hogy az mar gyanus. Es kulonben is, olyan csajosan maszik a kanapen. hmm..... :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 11:02:26

@karev: az övé meg hajdúsági volt, emlékeim szerint.

Viszont nem azért sötét vki, mert tájszólása van, és ez az automatizmus működik ennek ellenére, sajna. Jól látszik, tökmindegy honnan jött, nem a bentiek lesznek a fény az éjszakában. Semmilyen értelemben....

karev 2014.12.04. 11:02:57

@Costanza: jó, ne is nézd meg, nyáltenger. :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 11:05:44

@karev: mondjuk ha már első nap nem meztelenül zuhanyozott volna Plasztik Ken (meg most szolizott), még lehetne találgatni, van-e neki pöcke....

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 11:08:55

@karev: én kutatok az emlékeimben a film momentumai után, de annyi ilyen és hasonló című filmet adtak, h meg nem tudnám mondani, ez melyik volt :))
Pedig még az is lehet, h véletlenül láttam....

karev 2014.12.04. 11:14:18

@Costanza: Dóritól speciel én is félnék :)

Costanza 2014.12.04. 11:18:01

@karev: Dori kozelit a nagy szajaval, es leszorit a foldre. lol

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 11:20:03

@karev: köszke :)
Sztem én ezt láttam....

A műtét most mire is ment? Elvesztem a szavak közt....

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 11:21:01

@Costanza: tuti vmi idegen lény :)
Húsevő virág(?) műanyaggal konzerválva...

Ancilla 2014.12.04. 11:46:07

@natalja: Egyetértek azzal, amit leírtál. Igenis, nagyon sok tinédzsernek követendő viselkedésmintát adnak ezek a műsorok.Felmérések igazolják, hogy nagyon sok fiatalnak az a vágya, hogy híres (=celeb) legyen, s azt látja, hogy ezt különösebb képzettség és munka nélkül is el lehet érni. Hiszen az érvényesülés másik lehetőségéből , nem is kap mintát. Megközelítően sem kap akkor nyilvánosságot pl. egy matematikai diákolimpián elért eredmény, mint az, hogy X celeb plasztikáztatta a mellét. Kíváncsi lennék rá, hogy ha megállítanák az utca emberét (főleg fiatalokat), hogy ki az a Berki Krisztián, hányan mondanák az olimpiai bajnokot... (Nem beszélve arról, hogy társadalmi szinten is milyen anyagi megbecsülésben részesülnek azok, akik hosszú éveken át tanultak s keményen dolgoznak.)

Warlimont 2014.12.04. 11:48:00

Nem lehetne uzenni a lakoknak, hogy Maci következö alvajaros amokfutasakor nyissak ki elötte a villaajtot, es terelgessek ki a szabad levegöre? :) Volt mar ennek a diszno medvenek barmilyen szimpatikus huzasa?

Szerkesztök! Kene adni egy-egy hetes feladatot a ket csapatfelnek felvaltva. Het elejen megmazsaljak a disznot, majd egy heten at kell motivalni, mozgatni, örizni elöle a hutöt, stb, es amelyik csapatfel a sajat hete vegen nagyobb fogyast tud a macin felmutatni, az mondjuk jutalmul resztvehet kulsö programkent egy igazi disznovagason! :)

Az appotokba meg fejlesszetek bele egy mindket parbajozot kikuldö funkciot is, mekkora megdöbbenes lenne a studioban, amikor a szokasos parbaj-szarsagok vegen mindket parbajozot felszolitjatok a tavozasra. Ha elöre nem tudnak erröl a lehetösegröl, a döbbent arcuk az ev fotoja lehetne!! Es mondjuk ezutan bekuldhettek egy uj, es remelhetöleg ertelmesebb jatekost.

Kecses 2014.12.04. 11:55:40

Azt üzenném Dórinak a villába, hogy kérjen védőszemüveget szoláriumozáshoz, mert tönkre fog menni a szeme, de ha más nem, esetleg maszturbálhatna barnulás közben!

Lonka7 2014.12.04. 11:57:31

hártya az alvás pillanatában :-DD
egyébként az alvajáróknak nem szokott nyitva lenni a szemük? én úgy tudom, hogy sokszor nekiállnak különböző tennivalóknak is akár, vagy beszélnek, de közben nyitva van a szemük csak egy kicsit üveges a tekintetük, és nem mennek neki a tereptárgyaknak.

Ancilla 2014.12.04. 12:09:40

@Conchobar: "Kevesek jellemzője a szimpla utánzás, a döntő többség valami egész mást csinál. Gondolkodik és dönt."

Egy egyetemi dolgozat (alább belinkeltem) idézi Kapitány Ágnes (szociológus, kutató) tanulmányának egy részletét, mely szintén Natalja véleményét támasztja alá:

"Felmerült, és egyáltalán nem bagatellizálható mozzanat a műsorok gyerekekre gyakorolt hatása. A lélektelen szexualitás, a trágárság, a gyakran sugallt erkölcsi nihilizmus ártalmait nem csökkentik azok a formális megoldások, hogy kiírják a korhatárt, vagy, hogy bizonyos jeleneteket késő esti adásba helyeznek. (…) A valóságshow-kkal nem az a legfőbb baj, hogy alacsony színvonalúak, hanem hogy részt vesznek egy olyan értékrend terjesztésében, amely csökkenti az egyén autonómiáját, gyengíti belső tartásának erkölcsi-szellemi tartalékait."
Egyébként érdemes elolvasni ezt az egész dolgozatot:
igyk.pte.hu/files/tiny_mce/File/kari_projektek/ut/paldominika_szabokittizsuzsanna_valosagshowk.pdf

Costanza 2014.12.04. 12:13:07

@Lonka7: en ilyen alvajarot lattam amirol beszelsz, magyarazott hulyesegeket erthetetlenul, a felenek volt ertelme a felenek nem, de nyitva volt a szeme, es sokkal lenduletesebben maszkalt. De kommunikalt kozben. Ez a macilaci ugy maszkal mint egy gagyi zombi, de kozben vigyaz az image-re, mert amikor kilatszik a hasika, akkor huzigalja rajta a polot, ugy latom nem tanulmanyozta elegge behatoan ezt a temat (sem).

karev 2014.12.04. 12:15:54

@Lonka7: nem üveges, hártyás!! :)

karev 2014.12.04. 12:17:52

@Ancilla: és a barátok közt, meg a jóban rosszban?

Warlimont 2014.12.04. 12:18:54

@Ancilla: "Egy egyetemi dolgozat (alább belinkeltem) idézi Kapitány Ágnes (szociológus, kutató) tanulmányának egy részletét"

A valosagshowkkal egy baj van, hogy a nevukböl ki kene venni a valosag szot. Utanna viszont siman nezhetök, mint barmi szappanopera, vagy egyeb tv musor, se jobb, se rosszabb. A gyerekeket meg mar a tv feltalalasa ota feltik, az akciofilmek agressziot okoznak, a scifik nemletezö vilagba zarjak öket, a horror szivinfarctus okozhat, stb, stb., az erkölccsöszök folyamatos celtablajan van a tv.
De amugy a klasszikus mesek is mit tanitanak a gyerekeknek? Jancsi es Juliska elve elegeti a vasorru nenit, Hofeherket megmergezik almaval, es hasonlok. :) Andersen "mesei" (?) pedig mind valosagos pszicho horror egyebkent.

Nem kell tulpörgetni ezt az egeszet, annyi a lenyeg, hogy tisztan kell latni, mit nezunk, es elfelejteni a cimböl a "valosag" szot.

karev 2014.12.04. 12:19:11

@Costanza: kisebbik baj, ha a hasika, a nagyobbik, hogy a popika is.

karev 2014.12.04. 12:21:19

@Warlimont: a magyar népmesékben is vannak meredek dolgok. levágják a legkisebb fiú fejét, a sárkány nyomja a királykisasszonyt...sz'al.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.04. 12:25:33

@karev: Az ugyanolyan kártékony, főleg, ha feltesszük, hogy a nézők egy része nem képes megkülönböztetni a filmet a valóságtól. Mondjuk 1 kezemen meg tudom számolni hány részt láttam a fent említett sorozatokból, szóval nemigen van összehasonlítási alapom, de lehetnek bőven egyezések.

Lonka7 2014.12.04. 12:30:34

@karev: ja, igen, hártyás, én kérek elnézést, rosszul írtam :-) sőt van, akinek a hártyán kívül még egy második szemhéj is lecsukódik az alvás pillanatában, onnan lehet felimserni, hogy ki a gyíkember, és ki az aki kamus :-D

Lonka7 2014.12.04. 12:31:58

@Costanza: csodálkoztam is, hogy a pólóhuzigálást egyikük sem tette szóvá. Azt hittem hogy akkor azért lesz, akinek leesik a tantusz.

Ancilla 2014.12.04. 12:45:53

@Warlimont:
A párhuzam nem jó, de azért válaszolok erre a problémára is.

Ha alaposabban utánanézel, akkor olvasni fogsz arról is, hogy az OLVASOTT mesék erőszakos jeleneteit egészen másképpen dolgozza föl a gyermek (mert a saját képzeletében építi föl a jelenetet), mint a LÁTOTT agresszió. Soha nem félnek a gyerekek (én sem féltem annak idején) az ilyen meséktől. Ám annál inkább attól, amit látnak, mert azt - főleg a kisebbek - valóságosnak érzékelik. (Pszichológusok foglalkoznak ezzel a jelenséggel, nem akarok mélyebben belemenni.)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 12:56:26

@Costanza: ahogy rácuppan vmelyik tágra zárt ajkával a Plasztik...
Tényleg, miért csak a fején lévőt botoxoltatta?! :)

@karev: Makulátlan :)
Bár Kazal óta tudjuk, hogy a nők is pöckösek :))

Először a hártyás helyett hányást olvastam :)
Próbálom utolérni magam az ebéd után az olvasásban...

@Lonka7: muhaha, ugyanerre asszociáltam :)

Aharon 2014.12.04. 13:04:04

@Costanza:

"Edina amellett hogy itt kint szimpatikus, a mai vilagpiacon sajna kulsosegek miatt nem tul eladhato. "

Már korábban írtam, hogy nem is sok munkával nagyon ki lehetne tatarozni a csajt. Nem vagyok tetkós, bilincs sem volt rajtam még, ganxta sem vagyok/leszek, de én látom benne a szépséget. Basszájba önteltsége és korlátoltsága okán erre természetesen képtelen.

Krétagarbó 2014.12.04. 13:04:45

@Ancilla: Én tudod hogy mennyire féltem a Mikulástól? Csak hallomásból ismertem, de kész voltam minden decemberben attól, hogy a csukott ablakon keresztül bevarázsolja az ajándékokat a szobámba. Rettegtem tőle:)

Aharon 2014.12.04. 13:09:25

@Conchobar: Szerintem a legtöbbet simán zsebreteszi. Fannit, Rönét, Jabbát, Lacit, Vikácsut, Ádámot garantáltan, a többieknél rezeg a léc, bár én Zsu-t sem tartom sokra. Dennisben látok valamit, amit nem tudok megmagyarázni, de nem hülye a gyerek, csak tanulatlan, Dóri dettó. Dani és Sherwood okés, a maga módján, ebben e közegben pedig királyok.

mézescsók 2014.12.04. 13:17:47

Ne, már a Vv miatt kurvuljanak el a tinik vagy kezdjék el borotválni a koronaékszereiket a pasik!
Elég, ha az ember gyereke véletlenül megtorpan egy újságos előtt: mindegyik címlapjáról ordít, mi a trend a divatban, a szexben, mi a menő foglalkozás és hogy milyen szupcsi, ha rólad szól a bulvár. A Vv nyilván része a közizlést formáló eszközöknek, de ahhoz képest, hogy hányan nézik (rtl2 nem mindenhol van, nézhetik persze okostelón is, de oda éppen a legújabb pucér képüket töltik fel vagy a reggeli csipás fejüket, esetleg szelfiznek valaki full király celebbel), a bulvár összemennyiségét tekintve a hatása szóra sem érdemes.
Azt meg főleg nem értem, hogy miért Fanni az erkölcsi közellenség. Azt csinálja, amit a kint lévő kortársai tömegével. Szereti hülyíteni a fiúkat. Na, és? Melyik csaj nem szeret hódítani, ez fényezi az önbizalmukat. Lefeküdt egy pasival. Nahát, mintha naponta nem esnének meg véletlenül egyéjszakás kalandok, mit éjszakások??? Fülledt, olcsó és szánalmas kis kétpercesek egy WC fülkében vagy egy kocsma falának döntve.
A való világ önerőből is sokkal mocskosabb. Nem becsülöm le a tömegtájékoztatási eszközök, a művészetek, a sajtó, stb. hatását a gyerekek, fiatalkorúak személyiségfejlődésére. De a környezet ezek nélkül is megteszi, amit meg tehet. Nem kell azt a médiából tanulni.
És még mielőtt valaki leüvöltené a hajamat, hogy nem tudom, mit beszélek, akkor közlöm, hogy volt szerencsém foglalkozni a témával.

kamilla123 2014.12.04. 13:38:55

én nem értem, Zsu miért üvölti be állandóan szívecskével, h szeretlek Levente. Azt gondolja,h a négyéves gyereke este fél 11-kor a tv előtt ül?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 13:42:50

@kamilla123: az alighanem nekünk, nézőknek szól...
Ha meg mégiscsak nézheti a gyereke a műsort, az már inkább a gyámügyre tartozik. :D

kamilla123 2014.12.04. 13:44:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen, ez a gáz, hogy lehetne ennyi esze, hogy pont emiatt ezt nem nyögi be. Én tegnap néztem először éjszakai adást, és meglepett, hogy Zsu mennyire buta. Komolyan nem hittem, az öfikből azért nem jött le. Dani beszélt végig helyette a taktikai megbeszélésen. Zsu egy büdös szót sem tudott hozzászólni a saját párbajához.

Conchobar 2014.12.04. 13:46:40

@Ancilla: "A valóságshow-kkal nem az a legfőbb baj, hogy alacsony színvonalúak, hanem hogy részt vesznek egy olyan értékrend terjesztésében" - Dehát igazából itt az van, hogy az a bizonyos értékrend terjed a VV nélkül is. Igazából a VV, meg az összes tv-műsor csak jó kibúvó a felelősség szempontjából a szülők (tulajdonképpen az egész felnőtt társadalom) számára: lehet kire mutogatni amiatt, hogy kissé defektes a fiatalság (nevelése)

Conchobar 2014.12.04. 14:01:39

@Warlimont: "Nem kell tulpörgetni ezt az egeszet, annyi a lenyeg, hogy tisztan kell latni, mit nezunk, es elfelejteni a cimböl a 'valosag' szot." - Az rendben van, hogy nem kell túlpörgetni, de a valóság szót azért meg kellene hagyni. Még akkor is, ha a (tényleges) valóságban nagyon kicsi az esély arra, hogy ennyi negatív figura összejöjjön (hiszen a VV-ben szántszándékkal összeválogatott csapat van) , és több hónapon át összezárva kavics-módra egymást csiszolgassák, alakítsák. Meg kell hagyni a való jelzőt, hiszen önmaguk valóját adják (még akkor is mikor a legmagasabb fokú képmutatást tolják bele a kamerákba, a nézők felé. Van több ilyen film, amely az összezártság következményeit boncolgatja (az egyikben az agresszívitás gyilkossággá fejlődik, ha jól emlékszem a címe: A kísérlet), azokkal a filmekkel szemben itt mégiscsak a valóság zajlik

Costanza 2014.12.04. 14:40:17

@Warlimont: Albert Einstein azt mondta, es szerintem igaza volt, If u want your children to be intelligent, read them fairy tales. Amikor en gyerek voltam, en szerencsere meg attol feltem hogy az agy alol megtamadnak a farkasok, szerintem ez egeszsegesen irrealis meg.

@Aharon: En is szepnek latom, de a Laci piacon sajna nem az..

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Amugy neki egy egesz paplan bele van huzva, az nem botox :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 14:49:11

@Costanza: ne sértsük meg a paplanokat, nekik is van normális lelkiviláguk :)

Most gondolkodtam a gyerekkor és mesék témakör kapcsán. Még most is szeretem a meséket, képregényeket, stb...
De vhogy nem emlékszem vissza arra, hogy féltem volna gyerekkoromban mesétől, bár nem kizárt, hogy így volt.
A mese igenis fontos, és itt is érhető tetten leginkább a szülők felelőssége: rohanó, idegeskedő nap után egyszerűbb az esti fürdetés előtt a gyereket leültetni a tv elé mesét (vagy ki tudja mi mást, ha már elsajátította a távirányító használatát) nézni, mint rászánni időt és energiát, és mesélni nekik könyvből (esetleg kiegészíteni saját fantáziából, h ne legyen mindig uaz...)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 14:50:13

@Costanza: @Blájen, a vörös tengerészgyalogos: még a plasztikszájhoz: maradjunk inkább annál, hogy darázsfészket szopott, nem paplanozott :))

Costanza 2014.12.04. 15:12:46

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: amugy az azert tortent, hogy a ferfiaknak tessen, ertekeljuk az erofesziteseit!

A mese, vagy gyereknek olvasas szerintem azert fontos, mert a gyerekeknek elenk a fantaziaja, almodozo maradhat, jo lesz a kepzeloereje, es ez mint kreativ tevekenyseg kesobb gyakorlatba ultetve eleve messzire viheti. Mivel a felnottek nagy resze kiegett, vagy pedig valami masik agymosott vilagnezeteit szajkozza, es fogadja el igazsagnak, mert mar kioltek belole a gyereket.
Ha mindenfele szellemi szemettel tomik a gyerek agyat, akkor elveszik az artatlansaga eleg hamar. Jo ha megtanulja kulonboztetni a jot a rossztol, es jo peldakepeket valaszthat, nem pedig pl. Maci-heret. En a fantasyket imadom a mai napig, de persze kit mi erdekel.

filina 2014.12.04. 15:16:22

Edinából bomba nőt lehet varázsolni.Sokkalta tisztább lelkületű mint az összes bent lévő lány. A beszéde nem tájszólás ,hanem ízes ,valódi erdélyi magyar. Külön jól áll neki. Az meg,hogy tudásban ott van ahol van,hát üsse kő ,majd bepótolja.( Nem mintha a többi akkora ész lenne.)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 15:28:40

@Costanza: pacsi!

Ugyanígy gondolkodom... Néha teljesen elképedek embertársaim értékrendjén... vagyis azon, amit őt ennek címén gondolnak a világról. És ettől néha tök furán érzem magam, mert a "mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" szindrómát érzem, hogy nem igaz egynémely társaságban, hogy elgondolkodom azon, egyedül vagyok ott helikopter, ezekszerint velem van gond?

mai napig gyűjtöm a gyerekkorom képregényeinek mostani adaptációit, plusz könyvben/filmben/képregényben a mostani jóféléket. Asszem a szüleim vmit jól csinálhattak, mert maradt bennem egy páréves gyerek :D

Warlimont 2014.12.04. 15:36:26

@Costanza: "Albert Einstein azt mondta, es szerintem igaza volt, If u want your children to be intelligent, read them fairy tales"

Igazad van, igaz a mondas, de masreszt pont Einstein minden volt, csak jo apa nem. Az örult es a zseni között keskeny a mezsgye, erröl szegeny masodik felesege, Mileva is sokat meselhetne. Einstein Eduard nevu fia peldaul elmegyogyintezetben halt meg, ahol a jo apa egyaltalan nem latogatta. Azutan a jo Albert felesegul vette unokatestveret Elsat, aki egyebkent az idegösszeomlasa alatt apolonöje is volt.
Nem eppen egy tundermese...

kamilla123 2014.12.04. 15:36:49

egyetértek, h Edina jó csaj is lehetne kevés átalakítással, erről már beszélgettünk is, de azért az, hogy valaki bomba nő, vagy akár bomba nő is lehet belőle, az nem ugyanaz. Én nem kövezném meg Lacit, h nem látja Edinában a bomba nőt, ha Edina sem látja saját magában. Végül is Edinka sem a 200 kilós Maciba szeretett bele, akiből akár még jó pasi is lehet, ha lead 100 kilót, hanem a macsó kinézetű Laciba.

MmeChauchat 2014.12.04. 15:44:56

Benn vagyunk a csőben. Mert mit is csinál az RTL? A VV ugye egy performansz, azaz valós időben önmagukat alakító embereket látunk. A csavar azonban, hogy mindegyikük szerepet alakít és senki sem az "akkor" és "ott"-ban (pl. a villában) él, hanem vagy kifelé tekintget (kintlét, a játék utáni időszak) vagy visszafelé (visszajövök, kint ilyen vagy olyan voltam), tehát nincs "most", igazán nincs villalétük, sőt tagadják (időnként ki is jelentik, "nem lesz itten (!) párkapcsolat meg csicskáztatás). Valós díszletek között egy alternatív valóságban élnek. Kész agyrém. És még egy csavar: Kazal voltaképpen fiú, ahogy Dóri is, Robin inkább lány mint sem, a Farkasok Lánya szelíd nézelődőnek tűnik, miközben nagy teljesítményű - bár lyukkártyás - adatfeldolgozó, aki szorgalmasan log-ol, hogy jókor jó helyen lehessen... Jabba egyedül holdkórosságakor önmaga - a többi időben valakit alakít.... és folytathatnánk a sort. Nem nézem ki az RTL-ből ezt a komoly manipulatív észjárást - de a mögöttes szakértői gárdából igen... ami azért szomorú, mert a szaktudásukat a megkeverésünkre használják.

MmeChauchat 2014.12.04. 15:45:43

Benn vagyunk a csőben. Mert mit is csinál az RTL? A VV ugye egy performansz, azaz valós időben önmagukat alakító embereket látunk. A csavar azonban, hogy mindegyikük szerepet alakít és senki sem az "akkor" és "ott"-ban (pl. a villában) él, hanem vagy kifelé tekintget (kintlét, a játék utáni időszak) vagy visszafelé (visszajövök, kint ilyen vagy olyan voltam), tehát nincs "most", igazán nincs villalétük, sőt tagadják (időnként ki is jelentik, "nem lesz itten (!) párkapcsolat meg csicskáztatás). Valós díszletek között egy alternatív valóságban élnek. Kész agyrém. És még egy csavar: Kazal voltaképpen fiú, ahogy Dóri is, Robin inkább lány mint sem, a Farkasok Lánya szelíd nézelődőnek tűnik, miközben nagy teljesítményű - bár lyukkártyás - adatfeldolgozó, aki szorgalmasan log-ol, hogy jókor jó helyen lehessen... Jabba egyedül holdkórosságakor önmaga - a többi időben valakit alakít.... és folytathatnánk a sort. Nem nézem ki az RTL-ből ezt a komoly manipulatív észjárást - de a mögöttes szakértői gárdából igen... ami azért szomorú, mert a szaktudásukat a megkeverésünkre használják.

Aharon 2014.12.04. 15:47:35

@Costanza: @KAMILLA123:

"En is szepnek latom, de a Laci piacon sajna nem az.. "

Meglehet, de az az ő bajuk :)

Viszont pontosan erre gyanakodva írtam, hogy féltem a kiscsajt, mert ritka tágra nyílt szemekkel tudja nézni azt a wannabe börtöntölteléket.... és ez a dolog a játékára is kihathat.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.04. 15:50:14

@kamilla123: Én meg azt nem értem, hogy miért kell mindenkit megpróbálni összeboronálni, még akkor is, ha itt most hónapokig is együtt élnek? Idejön 12 vadidegen karakterű és műveltségű, ízlésvilágú ember (ha feltételezzük, hogy mind heteroszexuális akkor 6-6, ami még tovább szűkíti a lehetőségeket), akik ráadásul folyamatosan versenyhelyzetben is állnak egymással, és egy ország-világ figyeli minden mozdulatukat, még a WC is be van kamerázva... Sztem Edina nem is szeretett bele Laciba, csak tetszik neki, szimpatizál vele, és szövetségeseket keres. Ez pedig nem ugyanaz, mint szerelembe esni....

kamilla123 2014.12.04. 15:53:00

@VV Erőlegény: persze, hogy nem. Nem is ez volt a mondandóm lényege. :-)

Láttad amúgy a tegnap éjszakait? Gondoltam Rád, Dani nagyon jókat mondott, mint kampánystábos. Annyira tetszik, hogy olyan összeszedetten tud fogalmazni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.04. 15:53:33

@MmeChauchat: Huhh 100% egyetértek veled! Erről van szó!

verkli 2014.12.04. 15:54:08

@Aharon: Ádina azt mondta, hogy még szeretne tanulni, a társaság gyengébbik fele ezt úgy értelmezte, hogy akkor ő ostoba. Az ostobák tanulni akarnak, az okosaknak már nem kell :)

Aharon 2014.12.04. 15:57:53

@verkli: Kevés rosszabb van annál, mint amikor egy igen gyenge képességekkel bíró személy meg van győződve arról, hogy ő tanult, okos, és intelligens (Pöcök, Röné, és Vikácsu), és kevés tiszteletreméltóbbat tudok találni, mint amikor valaki, aki tudatában van önnön határainak, ezt felismerve képes a változásra, és igénye lesz a tanulásra. Ez Edina, és valahol itt kezdődik az intelligencia.

verkli 2014.12.04. 16:06:36

@Aharon: Egyetértek. De Pöcköt nem nevezném gyenge képességűnek, csak annyi vele a baj, hogy a facebook nevelte. Inkább Zsuzsára és Vikácsura jellemző amit írtál. Komisz meg egyre több meglepetést (?) okoz. Ha elolvasna ötven könyvet, már lenne értelme elmenni sörözni vele.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.04. 16:07:48

@Aharon: Egyetértek veled, de hosszú még ez a játék és még nagyon az elején vagyunk. Lesznek itt még nagy fordulatok (meglepetés kiesőkkel), és az nevet, aki a végén nevet. Egyelőre túl kell élni a játék prológját, aztán valahogy bele kell erősíteni a középjátékban, és a végén még egy jót kell hajrázni. Aki erre a leginkább képes (és még szerencséje is van), az fogja megnyerni a játékot. Edina mögött áll még a többiekhez képest ráadásul jó egymillió öntudatos székely szavazó VV-t néző célcsoportja.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 16:08:10

@verkli: asztadurva mindenit.....

Szembesültem énis már olyannal, amikor az egyébként elég gyenge értelmi/érzelmi világgal rendelkező emberek meg vannak győződve arról, hogy náluk van a bölcsek köve, mert ők azt tudják, mert valaki olyan mondta, aki okosan nézett, és hisz neki, ezért a vele ellenvéleményen (vagy akár csak más véleményen) levő ember csakis buta, ostoba stb lehet. És ennyi, itt vita lezárva.

Párszor belementem a logikai meggyőzésbe, érveléssel és következtetéssel próbáltam hatást elérni, de egy ilyen helyzet elég energiaelszívó, miközben a másik alanyon semennyit sem mozdít (az egyetlen cáfolat lehet ez az energiamegmaradás törvényére....), és a végső érv gyakran az : "ennyi, én megmondtam, csak" kifejezések voltak...

verkli 2014.12.04. 16:21:02

@VV Erőlegény: Mondjuk ennek a 'székely szavazó' vonalnak nem örülök. Ádina ne azért nyerjen (nem fog) mert székely. Persze a szépsége onnan ered, de ezt a szépséget a nem-székelyeknek kell meglátniuk.
@Brian:
Az 'ennyi, én megmondtam' kifejezés az 'írva vagyon' manapság népszerű formája. Olyannyira mély kulturális gyökerű érv ez, hogy nem lehet vele mit kezdeni

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.04. 16:21:50

@verkli: Ezzel is egyetértek, és csak emlékeztetni szeretnélek, hogy ezt te úgy és akkor mondod, amikor alig telt el több, mint két hét azóta, hogy Komisz az élőadásban alázta meg az addigi barátnőjét és annak édesanyját ország-világ előtt. Sztem ez tahóság Kiskun néhány óra utáni belépő kamuszex akcióját is egy nagyságrenddel felülírta, és mégis, már az első párbaj előtt te (és még valószínűleg sokan mások is) szimpatizálsz vele. Magyarán, ha túlélik, tök mindegy, hogy mit csinálnak a játékosok a játék elején. A nagyérdemű a kedvező változásokat is szavazatokkal honorálja.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 16:23:54

Teljesen más, de ha már a celebvilág, a fiatalok elrontott értékrendje, és hasonlók mentén mozog a kommentfolyam, itt egy "érdekes" kis cikk (benne pár linkkel és az azok alatt található videókkal).

Csak saját felelősségre!!!

comment.blog.hu/2014/12/04/pataky_attila_esze_vegervenyesen_elment?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2014_12_04&utm_campaign=index

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.04. 16:25:39

@verkli: Én sem örülök, de ez tény, mint ahogy az is, hogy a székely vonalnál még sokkal erősebb az RTL szerkesztői vonala, pedig az maximum 2 tucat ember lehet! :-)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 16:26:11

@verkli: azé tudom kezelni :))

Elmegyek, és megiszok a traumára 2-3 sört :) vagy felest. Vagy felest és sört :D

Inkább, mint hogy megüssem, és én kerüljek egy csekély mozgásterű albérletbe :))

verkli 2014.12.04. 16:27:43

@VV Erőlegény: Nem alapítom meg a KBK-t (Komisz Bérkommentelői Klub), mindössze annyit akartam mondani, hogy Komisz fejlődőképes, és ez pozitív dolog. Semmi ilyesmit nem látok Zsuzsában, vagy Vikácsu-ban.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 16:29:19

@verkli: de nem is fog hiányozni a műsorból sem Zs sem V.
Komisz tesz ezt-azt, meg dugványoz, meg nagyon májer....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.04. 16:36:12

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Lehet, hogy te nem, de akkor pl. ezt a statisztikát mivel magyarázod? Jó a Patológot nem kell magyaráznod, az egyértelmű. www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/zsu-a-legdogosebb-villalako-2309823

verkli 2014.12.04. 16:37:05

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Nem olyan csekély mozgástér az, ott az udvar, mehetsz sétálni. Ráadásul azt mondják, hogy ott garantált a rendszeres sex is.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 16:42:11

@VV Erőlegény: azért ne a blikkre alapozzuk a véleményünket, ha lehet ilyet kérni :)
Szavazott 2500 ember (én pl nem is tudtam ilyen szavazásról, mert nem járatok, nézek, keresek online blikket). És ha jól látom, itt szimplán a külcsínre kérdeztek rá. nem a játékbeli viselkedésre vagy emberi hozzáállásra.
Azért odabent egyrészt nem szupermodellek vannak, másrészt ízlésről felesleges vitatkozni: a 2500-ból 1250-nek ő jött be....

ezalapján nem mondhatnám azt, hogy erős, vagy érdekes játékos, vagy ne akarnám kibaszni a villából... Mondjuk az én szavam e tekintetben nem sokat ér, mert csak hv-t olvasok, és nagynéha belenézek egy videóba (nemcsak a zuhanyozósokba vagy nyugiszobában kefélősekbe...)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.04. 16:43:53

@verkli: :)))

Háttöööööö...
Inkább a trollkodás egy ilyen vitában egy idő után, aztán a sör-feles kombó. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.04. 16:59:30

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Nem értek veled egyet. Általában az összes statisztika egy reprezentatív mintával készül. Sztem a Blikk olvasók egészen közel állnak összetételben a rendszeres VV nézőkhöz, hiszen a legismertebb bulvárlap MO.-n, a VV célja pedig a bulvárnak való márkahordozó CELEB kreálás. Nem véletlenül kísérő promózzák a műsort napi átlag két-három cikkel leginkább pont a Blikkben. Ha a statisztika nem kamu, és kitalált, akkor egy 2500 fős minta eléggé reprezentatívnak mondható a statisztika végeredménye meg szignifikánsnak tekinthető a Blikk olvasótábor véleményével, ami viszont alsó hangon több százezer ember lehet. Ha megnézed néha a skypos betelefonálókat a Belevalóban, hát ott bizony néha siralmas és megdöbbentő példákat láthatsz arról, hogy kik is nézik a műsort és kik szavaznak. A Hogyvolt blog kommentelői IQ átlaga egyáltalán nem az átlag nézőket reprezentálja, bár tény, hogy ez is egy célcsoport, és A Hogyvoltnak pont az a feladata Sixx-el az élen, hogy ezeket/minket is még inkább VV függővé tegye/n.

2014.12.04. 17:28:39

@Conchobar: Szerintem félreértetted soraimat. :-) A MI alatt nem magamat és az én környezetemet értettem, hanem az itteni hozzászólókat, akik ÉRTIK A VV7 -ben történteket, és kialakult értékrenddel különbséget tudnak tenni helyes/helytelen, követendő/elutasítandó, bámulatos/szánalmas stb. között.
Mindegy, nem akarom offolni a témát ezzel. De az jó lenne, ha a csatorna kihozna valami pozitívat ebből az évadból...
Edina egyelőre még üde színfoltja ennek a brigádnak, aztán kérdés, hogy ez meddig tart majd...

verkli 2014.12.04. 17:45:35

@VV Erőlegény: Azért vigyázz ezzel, a cikkben klikket említenek, tehát online szavazás volt, vagyis a nézőket nem reprezentálja a felmérés (jogosan megjegyzed, hogy az itt kommentelők sem reprezentálják az átlagot). A következtetésed ettől még helyes lehet, hiszen a szavazás is online folyik.

beacska 2014.12.04. 18:20:15

@Conchobar: Ádinából úgy lett "ostoba", h működött a csordaszellem: Maci őt mondta kb. másodiknak, és onnantól nem kellett senkinek gondolkodni....

mézescsók 2014.12.04. 18:21:11

És az elő sem fordulhat, hogy azért látjátok Edinát szépnek, mert szeretitek. Mint az anya, aki a sajátját talán mindenkinél szebbnek látja. Tudom, hogy nem az az élethelyzet, de magyarázaatnak megfelel.
Én nem kedvelem, nem is látom szépnek. Megpróbálom tárgyilagosan nézni, általában nem sikerül. Nem azért nem kedvelem, mert nem szép, hanem nem kedvelem, ezért szép. Tudom, hogy a dolog fordítva is múködhet. Tina Turner nem szép. Tina Turnert fantasztikus énekesnőnek tartom és kora ellenére szépnek.
Az okosság: azért nagyon relatív dolog. A lakók a saját értékitéletük alapját onnan hozták, ahol felnőttek. Edina úgy téblábol a villában, mint egy csámpás kiskacsa. Keresi a helyét, szöveségeket köt, kicsit árulkodik, vagy megpróbálja, látott már néhány Vv t -, ha azt mondja, hogy nem, akkor hazudik, mert hogy a francba került ide, más nevezte be? -, tudja, hogy kell valaki mellé (szerencsés-e Laci vagy sem, azt nem tudom, de inkább nem, mert a szitu kellemetlen: húgocskának megfelelne, szeretőnek, kavarótársnak nem feltétlenül, ráadásul, ha a biológia nem működik, akkor nem működik). Én nem láttam semmiféle olyan megnyilvánulását, ami miatt különösen okos lenne, de lehet, nem figyeltem.
Tanulás: valahol volt róla szó, hogy jó anyagi körülmények között nőtt fel, amit az apja teremtett meg, majd hirtelen meghalt, a család ott maradt minden nélkül. Mivel anyja sosem dolgozott, Edina vállalta, hogy tanulás helyett inkább a családot tartja el. Na, ezért látjátok minden szinten respect ezért. De a tovább tanulás esetében nem biztos, hogy belső inger, kényszer, hanem annak felismerése, hogy ez az az út, ahonnan előbbre juthat. És ezért még tisztelem is. Egyébként nem vele akarom prezentálni az egész állatvilágot, ez is tévedés.
Nekem ő a villában egy idegen elem. Fogalmam nincs, mit keres ott.
Székelység- nem mondta, hogy székely, azt mondta, hogy erdélyi magyar, de nekem tökmindegy (tudom, hogy nekik nem, tanultam - jó sokáig - történelmet, tudom, hogy nem moshatók egybe és aki akar, nyugodtan értsen félre). Ettől függetlenül ebben az országban érzek némi hamis pátoszt, amitől rögtön rohadtul nagy hazafiak leszünk és könnybe lábad a szemünk, ha Erdélyről van szó. Politikáról ennyit. Sokkal kevesebb felhajtást érzek a délvidéki magyarság körül, pedig nekik is kijutott rendesen.

beacska 2014.12.04. 18:22:23

@Lonka7: igen. nyitva van. az ezelőtti posztban vki nagyon szépen leírta (én meg láttam már, az öcsém által elégszer)

mézescsók 2014.12.04. 18:25:16

Húúúú: tehát némileg korrigálva:
első mondat végén kérdőjel,
- az anya gyerekére gondoltam,
. nem ugyanaz az élethelyzet,
- nem kedvelem, ezért nem szép,
Több hiba is van, de elmegy.

beacska 2014.12.04. 18:33:12

nos, elolvasva az éjszakai jelentést, meg végiggondolva: nem értem, miért gondolják bent, h Zsu egy rafkós szarkeverő, aki Danit rángatja, amikor DANIT szavazták meg a legokosabbnak...mi ugyan TUDJUK, h kettőjük közt ki az agy (gyakorlatilag csak Dani beszél, és elég jól rá tudja erőltetni a véleményét gyakorlatilag bárkire (pl. Robin)-számomra ez a manipulálás, nem az, h vki kér egy pohár vizet)...szóval, Dani az okos, és mégis Zsu irányítja???????????hoooogy???

ez a dolog csúnya bukta...szerintem

beacska 2014.12.04. 18:34:57

Ő-szinte: vhol félre csúsztunk tegnap. miből gondolod, h csak te látod jó döntésnek Zsu döntését? szerintem is az. De kiderülni csak vasárnap éjszaka fog a valóság

verkli 2014.12.04. 18:55:15

@mézescsók: érthető amit írtál, javítás nélkül is.
- Az ÁBK a szépséget tágan értelmezi, nem csak a külsőről beszélünk. Ha csak az számítana, akkor Fanni Klub lennénk.
- Ádina téblábol össze-vissza, igen, mert nem illik ide. Én úgy gondolom, hogy azért, mert jobb, de persze tévedhetek is.
- Székelység. Nekem sem számít, sőt, remélem, hogy egy szavazatot sem kap csak emiatt.

Post Modern Prometheus 2014.12.04. 19:07:40

Hello,

A 'Kit fog kihívni Zsu?' c. szavazás vége (az appon valami rejtélyes ok miatt még nincs lezárva és a tegnapi adásban sem hallottam a párbajon kívül más szavazásról, de szerintem mi már lezárhatjuk, tekintve, hogy megvolt a kihívás :D)
kepfeltoltes.hu/view/141204/2014.12.04._www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Párbaj szavazás:
www.poll-maker.com/poll186710x6c1F4Df0-7

mézescsók 2014.12.04. 19:17:44

@verkli: Én sem csak a külső szépségről beszéltem. Egyelőre nem látok olyan belső értéket, ami miatt rajonghatnék érte. Viszont még sokáig tart a széria.
Szerintem ott bent két értelmes nő van Zsuzsa és Dóra. Nem kell beugrani Kiskun hebegés-habogásának. Nagyon ügyesen rábízta magát a legértelmesebb pasira (istenem, néha el kell viselni a zsarnokoskodását, de barterba megéri) és viteti vele magát, kikapartatja a gesztenyét.
Egyébként honnan is tudna beszélni, hiszen a helyi tv-ben felolvas, ahhoz meg elég, ha a betűket ismeri. Nem okosnak tartom, félreértés ne essék, csak ügyesnek, és ez nyerő lehet. Nem tudom, miért, de időnként Vv Vera jut róla eszembe. Talán, mert azt vizionálom, hogy lesz egy halom párbaja és mindenhonnan vissszajön, majd a vége felé kiesik.Vera persze okosabb és jóval karakteresebb volt, nem is bízott senkiben, és ha nem adja elő az erkölcscsőszt, miközben nem volt az, talán nem is bukik ekkorát. Fogalmam nincs, miért az áthallás.
Dóra - a pasik kivételével jók a meglátásai és józanok a megszólalásai. Lacinál időben rájött, hogy tévút. Nem biztos, hogy másként is le lehetett volna szerelni a srácot. Robin sem sokkal jobb választás, a pasas talán kultúráltabban tud viselkedni. Pincérként sokat tudhat az udvarias viselkedésről még akkor is, ha a háta közepére sem kívánja a kedves vendéget. Szóval szerintem Robin is rossz választás, de akár t évedhetek is.

verkli 2014.12.04. 19:27:28

@mézescsók: Ezek szerint csak ízlésbeli különbség van köztünk, az meg még jó is, mert van miről vitatkozni. Viszont Zsuzsában én semmi olyat nem látok, ami az agyával összefüggésben lenne...egy beszélő véletlengenerátort nem tudok értékelni. PVC-t nem akarom bántani, de mellette sem szól semmi.

dr. sziszi 2014.12.04. 19:58:27

@mézescsók: mindenesetre , gyönyörűen megfogalmaztad! Teljesen egyetértek veled, tényleg egy idegen elem,sehogy sem illik a csapatba. nem bántani akarom de annyira szűrke, hogy hihetetlen.

bukszindeksz 2014.12.04. 20:07:49

@Fuchsia: Atyaég... A villából is kommentel valaki!

mézescsók 2014.12.04. 20:21:22

@verkli: Nem baj, ha nem értünk egyet. Tisztelem az ellenvéleményt is, A gy
űlölködést nem.
@dr. sziszi: DDDD

verkli 2014.12.04. 20:47:17

@bukszindeksz: hahaha, ez nagyon gonosz volt

Costanza 2014.12.04. 21:01:50

@Warlimont: igen, es ezert emelnem itt ki kulon hogy ezt is mondta : “Unthinking respect for authority is the greatest enemy of truth” engem nagyon erdekelt hogy mit ertett ez alatt, es tulajdonkeppen azt, hogy pl. mi ot is piedesztralra helyezzuk, csak mert o egy zseni, mikozben o is csak egy ember.. De amiket mondott azt jol mondta.

Cimili 2014.12.04. 21:15:15

@mézescsók: Edinával kapcsolatos véleményeddel nagyon egyet értek.

Costanza 2014.12.04. 21:21:47

@Warlimont: bocsanat, leirom magyarul, mert jobban ertheto, tehat " meggondolatlan (nem vizsgaljuk meg mas igazsagat csak vakon kovetjuk) tisztelet a hatalom irant, a szabadsag legnagyobb ellensege".

nem villogni akartam angolul, csak ossze-vissza vagyok szorodva.. illetve en forditottam most kut fejbol, de lehet mar megvolt valakinek magyarul jobb megfogalmazasban.

Sorry az off-ert

verkli 2014.12.04. 21:32:32

@Costanza: ööö, tolmácsot szeretnék kérni :) hatalom helyett inkább tekintély

Majd én villogok a VV-hez jobban illő angol szöveggel:
Jon Lajoie: Show Me Your Genitals

Women are stupid and I don't respect them
That's right, I just have sex with them
Show me your genitals, your genitals
Show me your genitals, genitalia

You're talking to me about stuff
Why? I'd rather see your titties
Now you're talking about other stuff
Why? I'd much rather see your titties

I can't have sex with your personality
And I can't put my penis in your college degree
And I can't shove my fist in your childhood dreams
So why you're sharing all this information with me?

It's not sexist, 'cause I'm saying it in a song
That's right bitch, now take off your thong...

Gia 2014.12.04. 21:44:02

Gyerekek remélem mi még írhatunk magyarul.. :-)

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.04. 21:52:43

@mézescsók: "Szerintem ott bent két értelmes nő van Zsuzsa és Dóra."
Innentől nem mérvadó a bentiekről alkotott bármilyen véleményed! :P
Már megbocsáss...:D

fran7 2014.12.04. 22:02:54

@verkli: Hadd bonyolítsam tovább tiszteletnek fordítanám ebben az esetben a respectet. Bár az angol eléggé a két szó közötti jelentéssávot használja. S ez ennél sokkal bonyolultabb. Nem támadásnak szántam.

Commodore 2014.12.04. 22:08:06

egyéni stílus , több oldal, seggből szájba?

fran7 2014.12.04. 22:12:13

Ma megint nyűglődést nézünk? Már megint konzervvér, ahogy a Macskafogóban hallhattuk.

Gia 2014.12.04. 22:15:59

Nagyon ugrok rá,ha valaki ásításkor nem teszi a szája elé a kezét...

nicu71 2014.12.04. 22:21:49

de unalmas ez a szófosás komisz meg kócos között.. nem is lehet követni annyira értelmetlen.

Gia 2014.12.04. 22:23:17

Fannika,eső után köpönyeg...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 22:24:16

Kurvaszót se értettem abból, amit ezek itt közel 20 percben előadtak.

VO 2014.12.04. 22:25:00

Nem irigylem a holnapi hogyvoltírót.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 22:25:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Biztos azért nem értettem, mert a Zsuzsa-Dani társalgás már felért egy agyleszivással.

Mellesleg ez alatt hol voltak a többiek?

süncilla 2014.12.04. 22:26:03

életemben először örültem a reklámnak

Nem Penny hajója 2014.12.04. 22:26:23

Ennyire nem volt tegnap történés, vagy mi? Ez az egész 1 percet ért volna, nem húszat.

kamilla123 2014.12.04. 22:26:54

bakker, nem hiszem el, hogy tényleg ez volt a legérdekesebb a tegnapi napból. kivételesen néztem az éjszakait, és annyi minden történt. A párbaj megbeszélésen, a teraszon, ahogy egymást oltogatták, Vikcsu idegbeteg volt stb.. miért ezt a nyekegést kell nézni??

kamilla123 2014.12.04. 22:27:30

@VO: én is erre gondoltam közben:-))))

fran7 2014.12.04. 22:27:57

Műsoridő 20 perc. Ebből 1 perc Lila, 18 perc nyűglődés. Hallgattam, de nem értettem. Nem mert ne tudnám követni őket, hanem az agyam tiltakozik ellen. 1 perc zenés montázs az ébredésről. Biztos ez a XXI. sz. televíziózásának útja?

verkli 2014.12.04. 22:30:39

@fran7: Az én értelmezésemben a fordítás:
A tekintély feltétel nélküli tisztelete a (gondolati) szabadság legnagyobb ellensége. Ennek igazolásául Einstein egy másik mondása: "To punish me for my contempt of authority, Fate has made me an authority myself" , vagyis A Sors belőlem is tekintélyt csinált, hogy megbüntessen a tekintély megvetéséért.

malevil2050 2014.12.04. 22:30:40

Nagyon érdekes kis vv,komolyan.Mondjuk ez látszik a kommenteken is,angol nyelvlecke,25 tonna elméleti eszmefuttatás, sok hűhó semmiéret.Boritékolok bő 3 hét nyüglődést a hősszerelmesek között és ezt csak zsu visszatérése fogja megzavarni, ha egyáltalán,,,,,,

perszepolisz 2014.12.04. 22:32:04

engem ez a reni látványa fizikailag bánt.

Krétagarbó 2014.12.04. 22:33:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): áramszünet volt, 22.02-22.18-ig. Ahogy elnézem, nem maradtam le semmiről..

fran7 2014.12.04. 22:36:04

Ez lehet Vikcsu fő félelme, hogy körönkívülinek nézik.

perszepolisz 2014.12.04. 22:36:52

Tök viccesek ezek a cigizőkanapéhoz történő odasunnyogások. Pl. most is amint Vikcsu bement Edinam meg Robin odasunnyogott. Amgy Robin feltűnően sokat sunnyog mostanában.

Gia 2014.12.04. 22:37:33

Fanny megmagyarázza a melléingázást.. :-D

mézescsók 2014.12.04. 22:38:07

@Cimili: Ennek örülök.
@CsigaBiga: Ez meg letaglóz.

tjunior 2014.12.04. 22:39:22

Fanni mélyrepülésben

fran7 2014.12.04. 22:39:38

Nem indulhatok ki a hogyvoltlakók véleményéből, de Vikcsu a leggyengébb figura. Meglepődnének a lakók, ha ezt tudnák. Miből van elképzelésük ezeknek az erősorrendről?

malevil2050 2014.12.04. 22:39:56

Hagyjuk már ezt a kib@szott ingát, hol vagyunk? ezzel az agyalágyult baromsággal fárasztani a nagyérdeműt. Annyi agyuk nincsen h lássák őt tartja a leggyengébbnek és kíhívta.

Admiral_General_Aladeen 2014.12.04. 22:41:21

Vikaccsu,mekkora patkány! Reninél,nem semmi az a szemforgatás...kis pukkancs :-)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 22:41:54

Hát ezt jól megvágták, Dani is teljesen ki volt bukva Zsu döntésén, Edina meg közölte Danival, h megint nem tud eztán bízni Zsuba, persze neki azt mondta, h a bizalom töretlen :)
@perszepolisz: Robin egyébként megígérte Vikcsunak, h melléáll (lehet, h Zsunak is, de azt nem mutatta az online).

fran7 2014.12.04. 22:42:08

Ez már megint egy fölösleges műsorelem. Kit érdekel, hogy kit támogatnak a felkészülésben?

Commodore 2014.12.04. 22:42:22

óóó Vikcsu, somat!

Mirocska 2014.12.04. 22:42:26

Nem értem ezeket... Zsu 8 jelet kapott, szíve joga volt a 8-ból bárkire jelet rakni. Akkor most mit pattognak??? :-D

Mirocska 2014.12.04. 22:44:05

Mi ez a cucc Edinán?

Akármi Áron 2014.12.04. 22:44:37

@malevil2050: Egyetértek:)

@Admiral_General_Aladeen: Szva, így párossával mehetnének ki a vellából, demán:)
És hajrá Ádiná, még szép!:D

Gia 2014.12.04. 22:45:09

@Mirocska: Biztos valami feladat..

Commodore 2014.12.04. 22:45:21

Kötelező félmeztelenkedés, Van tetkóm BAZMEG!

fran7 2014.12.04. 22:45:49

Mi ez az arcon köpés? Első és egyetlen, valószínűleg utolsó helyes döntése Zsunak ez a kihívása.

Gia 2014.12.04. 22:46:01

"olyat tettél,ami nem erről volt szó" by Laccci..

perszepolisz 2014.12.04. 22:46:11

@MolnarErik: Mondom én hogy Robin sunnyog. Laci most Vikcsut választotta, de még át fog állni Zsuhoz most mondom. És akkor Ádám is.

Gia 2014.12.04. 22:46:49

Vikcsukám,nem melletted állnak,hanem Zsu ellen vannak.Ég és föld..

Krétagarbó 2014.12.04. 22:46:59

Ezek Vikcsu napjai, vasárnapig kiélvezheti, aztán utcaajtó...

Mirocska 2014.12.04. 22:47:09

Én most már komolyan nem értem ezt a lelki terrort, amit Zsuval szemben alkalmaznak. Nekem sem szimpi, de ez már túlzás, nem?
Vikcsu egyre undorítóbb, nyomok Zsura egy appot, hogy lássam a majmok fejét, ha visszajön!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 22:47:11

Vikcsu, tudhatnád, h ez a sok támogató lesz a végzete.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 22:49:17

@fran7: minden szériának meg van a maga szállóigéje.
A 4-ben volt a "lelkitárs" majd, jött a "taktikázás", aztán az "úgymond", most meg lesz majd az "arcon köpés" (saját vagy másé, tsz.vál.). :D

Admiral_General_Aladeen 2014.12.04. 22:49:20

Kb ennyi az össz támogatója kereszttetkós-undorpirszinges miss tokának.

Onereality 2014.12.04. 22:51:03

@verkli: haha,ha Einstein szerint igy mukszik a sors, elobb-utobb minden itt kommentelo hulye lesz, mert megvetik az ostobakat :)
itt kommentelnek a jovo pockei :DDD

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 22:51:16

@perszepolisz: Edina és Laci rühelli Zsut, Laci megmondta még a kihívás előtt Edinának, aki kontrázott. Ádám meg velük megy. Edina csinált 1 külön titkos kis blokkot hármukkal. Ő Danival akar boltolni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 22:51:48

"szattyánkurva" :D:D

Hát, nagyot fog zakózni Viktória a párbajon...

Mók_Ica 2014.12.04. 22:51:56

hali :)

tudjátok mit nem értek ebben a "támogatásban"??? mit jelent az a támogatók szájából, hogy mindent megteszek, hogy te jöjj vissza??? már láttak 1-2 vv-t.... mit tudnak tenni a támogatók???? asszem ehhez én túl szőke vagyok....

fran7 2014.12.04. 22:52:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): De ez eredetileg nem szembeköpés volt. Bár lehet ezt is csak a középlatin előtt használták és nem kell ismerni..

mervinjminky (törölt) 2014.12.04. 22:52:44

edina bajszára azt hittem hirtelen, hogy koszos a monitorom :DD

Admiral_General_Aladeen 2014.12.04. 22:53:28

Vikaccsu szépen megnyilvánult: " pusztuljon innen,hülye kurvája!"
Ekkora fiirget. Nem mintha nagyon szeretném Zsut,de Vikaccsu,20%- kal fog kint maradni,a gusztustalan pofája miatt

Onereality 2014.12.04. 22:53:49

@Costanza: nagy koponya volt az oreg, en az idezetbol arra kovetkeztetek, hogy jol kirohogte azokat, akik ot feltetel nelkul tisztelik a zsenije miatt :D

nicu71 2014.12.04. 22:54:07

na most minden csajt meg3d műszempilláztak? :) jó kis hely ez a vella!
Vikcsu...mekkorát fogsz te koppanni,ez a nagy "támogatottség" lesz a végzeted.Nyomtam is egyet Zsu-ra.

Mirocska 2014.12.04. 22:54:07

@Mók_Ica: Fanni azt mondta az on-ban, hogy show-t fog csinálni, helyzetbe hozza Vikcsut, ezzel támogatja! Gondolom, ez azt jelenti, hogy alázza Zsut non-stop.

Gia 2014.12.04. 22:54:17

Jajj,Robin ezt nem kellett volna..

Mók_Ica 2014.12.04. 22:54:20

@MolnarErik: hehe, te már láttál vmit az onlányban :))) átáll robin :))))

Krétagarbó 2014.12.04. 22:55:36

Na, Robin is amortizálja magát rendesen...

fran7 2014.12.04. 22:56:45

A Sátántangó 20 perces snittjei mozgalmasabbak lehetnek mint a mai műsor. A hogyvoltíró helyében csak annyit írnék. Pataky Atis után a VV szerkesztőit kellene valami képzeletgyorsító kiképzésre elküldeni.

Mók_Ica 2014.12.04. 22:57:03

@Mirocska: és attól vikcsura fognak szavazni szerinte az app-olók???

Admiral_General_Aladeen 2014.12.04. 22:58:20

Belegondoltam,mennyire fog majd neki hiányozni a Vikaccsu mocskos pofája. Eret vág magán,mind.
Szegény Edina,csapódik ide-oda,ez lehet a veszte.
De akkor is HAJRÁ EDINA!

Fuchsia 2014.12.04. 22:58:53

@Costanza: Nos, hiába Való Világ a történet címe, ez mégiscsak egy ingyen cirkusz, ahol a szereplőket a remélt lovetta hajtja, és ezért tolják a showt. Simán el tudom képzelni, hogy Fáncsi nem is annyira sötét, mint amilyennek mutatja magát, csak hoz egy olyan karaktert, ami reakciót vált ki a nézőkből, és mondjuk elég sokáig tartják bent azért, hogy legyen kin röhögni. Mire meg elérkezik a finálé, addigra meg esetleg csinál valamit, amivel megszeretteti magát, és hopsz, megvan a 12 milla meg kocsi meg a kecó. Ha jó szándékú vagyok, és feltételezem, hogy azért van legalább egynéhány szereplőnek valami kis sütnivalója, és tényleges stratégiával csapott bele a lecsóba, akkor nem elképzelhetetlen az sem, hogy szövődik egy Lazlo-Ádiná románc, még akkor sem, ha ja, amúgy totál életidegen a szitu, mert az ilyen típusú pasik nem buknak az ilyen típusú csajokra. De ha hitelesen tolná, pont ettől válhatna szimpatikussá Csókosszájú Lazlo. Mert hogy így megmutatná, hogy neki a belső számít, és mégiscsak több van benne egy keményfaszú gangsztánál. És hogy mi a valóság és mi történet a show után? Ki a szart érdekel? Amíg képernyőn vannak, addig érdekesek - feltéve, hogy azzá teszik magukat. Ez csak egy opció.
Sherwoodi emberünk kapcsán: az tény, hogy nem az a macsó-típus, és inkább az a finom lelkű fiúka, vagy legalábbis ezt a benyomást kelti. De nem gondolom, hogy rögtön nemváltásra utalna az, hogy nem akarja akárhova bevágni a lompost. Nekem kifejezetten szimpatikus, hogy ő a jógyerek figurát hozzá. És ettől még azért nem lesz töketlen. Szerintem.

kamilla123 2014.12.04. 22:59:00

nem értem ezt a szembeköpést. Azokból választott, akik rátették a jelet. Fura, hogy ezt Zsu nem hozza fel érvként.
Fannika mondta anno Lacinak, hogy tudjon méltósággal veszteni. Hát ez nem az a részükről: kicsinállak, ha visszajössz!!
Ezek a nagypofájú csajok = Reni, Vikcsu, Fanni törnek össze a legkönnyebben

Mirocska 2014.12.04. 22:59:48

@Mók_Ica: Ezt az okosságot bírta kitalálni... És ezzel Plasztik maximálisan egyetértett vele, sőt segíteni fog neki helyzeteket teremteni! :-D Na, ebből ma még nem lett semmi! :-D

tjunior 2014.12.04. 22:59:59

Bőven lehet, hogy Zsu egy szarkavaró, de Vikcsu-Reni páros akkor is a legalja,

fran7 2014.12.04. 23:00:06

@Onereality: Azért van abban valami pozitívum is, hogy bármekkora baromságot mondasz, az emberek még sem merik azt mondani rögtön, hogy tévedsz.

Nem Penny hajója 2014.12.04. 23:02:29

Ezek még nem láttak korábbi Való Világ szériát? Akit ennyire alja módon fúrt a többség, az mindig visszajött. Remélem így lesz most is.

Mirocska 2014.12.04. 23:03:26

Belevalóban Mónika, Robin LAKÓTÁRSA! :-D

perszepolisz 2014.12.04. 23:03:34

Most amúgy azt kéne megfejteni, hogy mi a jó az RTL-nek? Elvileg jó lehet, hogy Zsu marad benn, mert még lehet benne akár egy hosszú ideig benn lévő játékos és folyamatos feszkót tart fenn. Azonban ilyen ellenszélben úgysem húzza sokáig, sok értelme nincs benntartani. Viszont mi történne, ha Zsu kiesne? Tulajdonképpen semmi, mert akkor majd beindíthatják esetleg az Edina, LAci, Ádám csoportot nyilván Dani csatlakozásával és folytatódhat a hatalmi harc. Dani így például most elégé kiesett a játékból őt mág be lehetne vonni. Szóval Zsu kiesése egyáltalán nem elképzelhetetlen.
Vikcsu viszont elviselhetetlen ordenáré és unalmas.

Gia 2014.12.04. 23:03:56

Aurelio is előszeretettel csapkodja a adásmenetes kártyáját. :-)

Fuchsia 2014.12.04. 23:04:55

@Mók_Ica: A támogatós kérdésre válaszolva: szerintem azt hiszik, hogy ha valakit visszavárnak a párbajról, akkor majd minden támogatójuk, családtagjuk, spanjuk, stb., vagyis mindenki, akik nekik szurkol, azt fogja támogatni, akit ők szeretnének viszont látni a párbaj után. Addig valahogy nem jutnak el a logikában, hogy attól, hogy Julika csípi Ágikát, még nem kell feltétlenül szimpatizálnia Tomikával is, attól függetlenül, hogy mondjuk Tomika és Ágika között nagyon nagy szeri van. (A nevek csak illusztrációk, nyilván.)

fran7 2014.12.04. 23:06:25

@Onereality: Például, hogy kimondhatsz olyan dolgokat, amit csak sejtesz, vagy megéreztél, amire semmi bizonyítékod nincs. Még se nevetnek ki sőt esetleg komolyan vesznek. Azért az ad egy bátorságot. Már ha tudod kezelni, és tudod hogy nem vagy tévedhetetlen- És ezzel nincs semmi bajod. Illetve nem kell az első reakciókra hagynod az önértékelésed.

Száz stadiont ezeret 2014.12.04. 23:08:51

Üdvözletem.
Éppúgy a Tévéslotyó, mint a Rikácstehén számomra az ütlegelni való katagória, igaz, más-más okokból.
Jelen esetben azonban egyértelműen Rikácstehén kipenderülését szeretném széles mosollyal megszemlélni, valamint Tévéslotyó visszatérte után az idegtől előbb orr- majd agyvérzést kapó Renyógenyót.
Tévéslotyó meg úgyis kihullik majd idejében.

Cuppantom az egybegyűlteket.

Nem Penny hajója 2014.12.04. 23:09:06

@perszepolisz: "Azonban ilyen ellenszélben úgysem húzza sokáig, sok értelme nincs benntartani."

Ó ugyan már, ha Zsu visszajön, akkor elkezdenek fosni, hogy erős játékos, akivel nem érdemes konfrontálódni és hirtelen sok barátja lesz.
Öröm lesz nézni, ahogy az első döbbenet után enyhül a vele szembeni ellenszenv.

Amúgy meg a csatornának egyértelműen jobb Zsu. A Vikcsu-szerű karakter az előző szériában már a szimpátiaszavazáson kiesett.

Mók_Ica 2014.12.04. 23:09:08

@Mirocska: vagy csak nem került be az öfibe :)))) :PP

@Fuchsia: idáig eljutottam én is.... de mivel lát(hat)tak már néhány vv-t, tud(hat)nák, hogy ez nem így műkszik....

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 23:12:31

@perszepolisz: Az RTL mindig csak 1 párbajjal előre gondolkozik. Vikcsu körül nincs semmi történés, Reni körül van 1 kicsi, ezért Finom sugallásokkal rávették Zsut, h Vikcsut válassza, és meg is adják neki a vágási segítséget. Azt majd ha úgy látják, h Zsu is kifújt, majd uígy ráuszítanak 1 párbajozót (v ha szerencséjük van ki is lesz választva).

verkli 2014.12.04. 23:13:00

@Onereality: Ez a gondolatsor azon alapszik, hogy a fizikában (és más tudományos területeken is) egy elmélet mindaddig új követőkre talál, amíg az azt valló legnagyobb szaktekintély meg nem hal; még akkor is, ha azt a bizonyos elméletet már cáfolták, vagy jobbat állítottak a helyére. Lásd Dóri konteója a piramisokról, meg ez a gyíkember-szemhártya vagy mi.

Schlomo Goldberg 2014.12.04. 23:15:23

Ma délelőtt kiingáztam a szombati lottószámokat. Minden el van intézve, örök hála Fanninak, tudtam hogy egyszer egy szép napon kifizetődik hogy nézem a VV-t az első széria óta.
Már csak azt nem tudom hogy mélykék alcantara vagy beige legyen a domináns beltéri borítás az új Bentley GT Continentalomban. Most mi a faszt csináljak.

Száz stadiont ezeret 2014.12.04. 23:16:14

Ja, meg az előzetes alapján ez a Robinegér egy ritka nagy puhapöcsnek tűnek. Eddig úgy gondoltam hogy csendes, kultúrált valaki, kedtem megkedvelni. De nem.

Gia 2014.12.04. 23:16:30

@Schlomo Goldberg: A színt is ingázd ki. :-)

fran7 2014.12.04. 23:16:54

@Schlomo Goldberg: Arra való az ingád, nem a lottó ötös kitalálására.. Még ezt sem tudtad?;)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 23:17:18

@Mók_Ica: Tudják is, azt is megígérték neki, h történéseket generálnak körülötte (erre azért kíváncsi vok, h mennyire sikerül, mert Dóri továbbra is csak Lacival tud foglalkozni, Fanni csak Denisszel és Ádámmal, Denisz csak Fannival stb.. csak Reni tűnt a tettek szintjén is lelkesnek). Meg arra próbálják felkészíteni, h konkrétan hogy viselkedjen magán a párbajon.
Viszont kimaradt a talkshow, amiben Fanni részletesen kifejtette, h milyen Denisz az ágyban, meg amikor kiingázta, h mekkora a Robin farka.

Fuchsia 2014.12.04. 23:17:29

@Mók_Ica: Nekem most még az is eszembe jutott, hogy azért egy ilyen párbaj-szitu lehetőséget ad arra is, hogy valaki kicsit belopja magát a nézők szívébe. Pl. azzal tegye szimpatikussá magát, hogy mennyire jó, mennyire hűséges barát. Egy párbajnak nem feltétlenül kell a két "mérkőzőről" szólnia - ebben a játékban számít, hogy ki mennyit szerepel, mennyire van előtérben. Még ezt mondanám lehetséges magyarázatnak, de abban már nem vagyok biztos, hogy az IQ-fighterek is eljutottak eddig a gondolatban.

mr sleepy 2014.12.04. 23:19:04

@Schlomo Goldberg: Beige szerintem hogy kitüny belöle ..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 23:20:31

@mr sleepy: a konkrété, igen. Meg Baukó is köpködött a 4.-ben. De mint kifejezés, ez a mostaniban kezd szállóigévé válni, igy értettem. :)

Mók_Ica 2014.12.04. 23:20:39

@MolnarErik: akkor megint csak oda lyukadunk ki, hogy mivel a retek "dönt", úgy vágja az öfiket össze, hogy a reteknek "fontos" lakó menjen vissza....

Mók_Ica 2014.12.04. 23:22:07

@Fuchsia: igen, lehetne, ha a retek hagyná... mint az előzőben is írtam Eriknek.... a retek úgy vág-szab-irányít, ahogy akar

fran7 2014.12.04. 23:23:54

Már csak egy kérdésem lenne. Mikor lehetett észre venni, hogy Vikcsu viszonyleg jóban van Zsuval, mait a szemére hánytak?

kamilla123 2014.12.04. 23:24:13

Aurélio teljesen leblokkolt Mónikától :-DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 23:24:45

Mi történt, Robin átállt a Sötét Oldalra?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 23:24:50

Ja igen, az inga. Gimis koromban, meg kb addig míg annyi idős voltam mint Fanni, én is csináltam, de aztán rájöttem, h h működik: Te forgatod az ingát, de ahhoz elég olyan 1 kis tudatalatti rándítás, h észre sem veszed, de amikor ettől elmozdul az inga, az olyan erővel hat rád vissza, h tisztára úgy érzed, mintha az inga rángatná a kezed/ujjad, és ettől olyan érzés, mintha nem te irányítanád, hanem magától mozogna. Szal az inga egyszerűen csak azt mutatja, amit gondolsz.

Onereality 2014.12.04. 23:25:10

@verkli: ezt a piramis gyikembert nem vagom :)
ilyen esetben a tekintelyelvuseg miatt "nem hiszik el" az uj elmeletet? mert az azt jelentene, hogy a zseni tekintelye erosebb, mint az uj generacio kritikai gondolkodasa.
ha belegondolok, ez nemcsak a fizikaban fordult elo, sot, tagan ertelmezve igy elunk mi emberek...

Granca 2014.12.04. 23:25:37

Uhh, hát ez érdekes lesz...
Nem nagyon értem ezt, már leírtátok többen előttem, de sosem néztek előző szériákat? Aki ellen ekkora az ellenszenv, mindig visszajön. Mondjuk Zsu helyében én simán azt mondtam volna, hogy szeretném látni az arcotokat, ahogy visszajövök mert hát ez a lényeg.
Ezt már korábban sem értettem, de miért olyan fontos bent, hogy "őszinteség", meg hogy azt hívja ki, akivel konfliktusa van? Hát bakker, azt kell kihívni, akit gyengébbnek gondolok, aki ellen visszajövök! Nem biztos, hogy ez ugyanaz, akivel konfliktusom van, pláne, az elején! Mégis az a lényeg, hogy megnyerje a végén, tehát aki itt jön az "őszinteséggel", meg ki kinek a barátja (muhaha), pont nem őszinte, . Hát nem a nyereményért megy be? ha igen, akkor a láéyeg, hogy bent maradjon, ha meg nem, akkor mi másért?
Szóval szerintem Zsu nagyon is jól döntött, bár abszolút nem bírom a csajt, de alig várom, hogy lássam a többiek arcát, ahogy visszamegy, az mekkora lesz... ! :-D
(Jah, kiváncsi vagyok, hányan értették Attilát ...)

kamilla123 2014.12.04. 23:26:02

@MolnarErik: igen, ezért is nem értem, hogy miért kellett 20 percen keresztül ezt a nyökögést hallgatni. sokkal érdekesebb dolgok meg kimaradtak. Ez így béna.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 23:27:16

@fran7: sztem ez még mindig az a sztori, amikor Maci észrevette, hogy Zsuzsa tüzet ad Vikcsunak (vagy forditva) és mindeközben vagy 3 mp-ig egymás szemébe néztek és rögtön be is mószerolta a többieknél V-t, hogy bandázik Zs-vel. Vagy valami ilyesmi.

kamilla123 2014.12.04. 23:27:34

@Granca: meg hát mondhatná, h de igen, van indokom: az, hogy nem volt konfliktusunk, mégis rám tetted a jelet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.04. 23:28:34

@MolnarErik: és ha valakinek pl. alapból remeg a keze? Vagy csak mert izgul? Akkor az inga is megbolondul, nem?

Costanza 2014.12.04. 23:28:36

@verkli: nagyon szep szam, ez lesz az uj himnuszom. :)

Igen, es en szabadsagot irtam a truth helyett is, de szandekkal, mivel a szellemi szabadsag maga az igazsag (szamomra az enyem. )

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 23:28:54

@fran7: Volt az a híres összenézésük.
@Mók_Ica: Igen, teljes mértékben. A játékosnak annyi a mozgástere, h olyan dolgokat generáljon, amit az RTL érdekesnek tart, és akkor őt segítik majd a vágásokkal.

verkli 2014.12.04. 23:29:03

@Mók_Ica: Ott bukik meg az elmélet, hogy a Pöcök-inga egy lépéssel mindig a retek előtt jár. Ha az inga azt mondta volna, hogy végül nem ő nyer, akkor nem jelentkezett volna a játékba, hanem olvassa tovább a facebookot.

perszepolisz 2014.12.04. 23:29:42

@Granca: Az egész ott kezdődött, hogy eredetileg még tényleg azt választották, akit utáltak és az RTL is azt sugallja hogy azt kell választani akivel nem akarunk együtt élni. De valóban hivatalossá kellene tenni azt hogy azt választasz akit akarsz és akkor nem lenne feszkó most sem.

Costanza 2014.12.04. 23:31:26

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos:

Ez a mindenki hulye csak en vagyok helicopter priceless.. :D

kamilla123 2014.12.04. 23:35:16

marad vki éjszakait nézni?

Granca 2014.12.04. 23:35:59

@perszepolisz:
A kiválasztásnál, nem? Mármint ott kellene azt, akivel nem akar együtt élni.
A kihívás viszont egészen más, gondolom ...

Mók_Ica 2014.12.04. 23:36:59

@MolnarErik: szóval legyen a delikvens érdekes és egyedi, lehetőleg olyan karakter, aki tud újat mutatni az előző szériákhoz képest is, hisz akkor kerül az öfibe, minket pedig "szórakoztat" ...... és akkor megint oda lyukadok ki, a támogatók hogyan is támogatnak? :)))

@verkli: igaz, az ingát kihagytam a számításból :)))) így már MINDEN világos és egyértelmű :)))

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 23:39:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Igen, az ilyenek nem is fognak hinni benne. Azért hisz benne az ember, mert megerősíti a gondolatait, de mégis teljesen olyan érzés, mintha 1 rajtad kívül álló erő mozgatná. Ha az egyik hibádzik, már nincs benne semmi jó :)
@kamilla123: Hát, mint finom céloztam rá, sztem nem nagyon fog menni ez a cselekménygenerálás.

Granca 2014.12.04. 23:39:49

@kamilla123:
Jah, mondjuk azt is. :-)
Bár én kicsit azt vártam, azt mondja, hogy "Reni, szeretném látni az arcod, ahogy visszajövök azon az ajtón" :-D

verkli 2014.12.04. 23:39:59

@Onereality: Nesze, de ne engem hibáztass, ha megsérül az agyad. Szemhártya ügyben keresgélj TévéMaci második ámokfutása körül, vagy úgymond ostoba maradsz, ennyi.

rtl.hu/rtl2/valovilag/a-tortenelem-kamu-a-piramisokat-a-foldonkivuliek-epitettek

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 23:42:44

@Mók_Ica: Mondjuk úgy, h Denisz megdugja Vikcsut és utána Fanni kikaparja a szemét. Így a személye akkor is érdekes a körülötte konfliktusok miatt, hha egyébként nem tesz hozzá a játékhoz.

mr sleepy 2014.12.04. 23:43:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én csak a távolba köpés világcsűcsára gondoltam csak nem tudom hogy Traki vagy Iza a csúcs tartó :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.04. 23:44:40

@Admiral_General_Aladeen: Még be is mutatott neki, amúgy olaszosan, a középső ujjával felfele!

Granca 2014.12.04. 23:44:41

Jah, ez persze korábban volt, de én nagyon kiakadtam, hogy Edinát választották legostobábbnak! Bakker, pont az egyik legeszesebb!
És miért nem mondták meg nekik a helyes válaszokat a kvízre? Úgy megnéztem volna, hogy milyen fejet vágnak a "melyik a legközelebbi csillag" helyes válaszára, azt, ha jól láttam, még Dani sem tudta ... de ettől függetlenül érdekes lett volna, hát nem?

verkli 2014.12.04. 23:45:33

@Mók_Ica: Majd lesz a Fókuszban(?) mikor a Kolosi csapat elleningázik.

www.youtube.com/watch?v=22Tj_l4PcPs

kamilla123 2014.12.04. 23:46:16

nem hittem volna, h pont azt kihagyják az öfiből, amikor Dóri kiingáztatja Fannival, h mekkora van Robinnak.

Mók_Ica 2014.12.04. 23:54:40

@MolnarErik: érdekes forgatókönyv :)))) ettől szted vikcsunak nagyobb esélye maradna a bent maradásra? :)))

@Onereality: plasztik következetesen hártyának nevezte a szemhéjat.... ezt maci alvajárása kapcsán... :))) szóval sokat lehet tanulni plasztiktól és nem csak a piramisokról :)))
a tegnapi öfiben volt a hártya :)

Onereality 2014.12.04. 23:55:43

@kamilla123:
szerintem az ingerelarasztasos technikanak is vannak hatarai, valszeg az rtl-nel itt huzodnak:)

most olvastam origon, hogy edina nem szokott maszturbalni :DDD
ez meg hogy, mikor, minek?

egyemakisszíved 2014.12.04. 23:56:53

Ez a Robin nekem már a kiválasztásnál is gyanús volt, tisztára úgy nézett ki, mint egy vámpír, ahogy alulról felfelé nézett, gondolom a táblát leste a jelekkel, a háromszög fejével. Olyan fura kicsi hegyes fogai vannak. Na, gondoltam, remélem, sok ilyen képet mutatnak még róla, nehogy veszélyeztesse Edina győzelmét. De lehet, hogy nem lesz szükség rá, ha ideáll meg odaáll még egy párszor. Napraforgó fiúnk még úgyse volt a VV-ben. :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 23:59:09

@Mók_Ica: A mostaninál mindenképp.
Persze nyilván még mást is lehetne csinálni, de nekem hirtelenjében ez jutott eszembe mint konkrét "segítség" :)

Costanza 2014.12.04. 23:59:27

@Fuchsia:

En imadom Fannit, en neki adnam mar most hogy o nyerje meg, es engem nem hoz zavarba semmilyen hulyesege. :)
Elfogultan partolom, hiaba vannak meg mas makulatlanabbnak tunoek, pl. szepfiu, stb.

Fuchsia 2014.12.04. 23:59:29

Közben kissé lemaradva belemakognék még itt, mert most kezdem normálisan abszolválni a történések dokumentációit. És fel is merült bennem egy kérdés: ez a V tényleg ennyire gyökér, hogy nem látja, hogy a népek nem mellette/mögötte, hanem Zsuzsána ellen vannak?
Biztos elfogult vagyok, de szerintem elég gáz az is, hogy a sherwoodi hőst így számon kérik azért, mert nem ment a csorda után. Na, meg az is, hogy Ádinára is megy az oltogatás. Mindenesetre a fröcsögéssel meg a számonkéréssel maximum csak ők lesznek szimpatikusabbak. Ja, és Robinhood átállása (ha valóban megtörtént, de ugye ez egyelőre még csak egy promó volt) az előadott monológja fényében ezen nálam nem változtatott. Bent viszont jön majd a savazás ezért is, a spiclizés, vagy csak szimplán rohadt befolyásolhatónak tartják majd, és megpróbálják marionettként rángatni. Kíváncsi vagyok, összejön-e valakinek. Na, meg az is érdekelne, hogy van-e igazán nagy taktikus/stratéga odabent. Jó lenne már egy ilyennel is találkozni, ha egyszer adottak a lehetőségek.

kamilla123 2014.12.05. 00:00:25

Zsu és Dani az on-ban épp

Onereality 2014.12.05. 00:00:39

@Mók_Ica:
kosssz :)
mar nem nezek osszefoglalot, de itt elolvasom, ami szamit :)

Fuchsia 2014.12.05. 00:08:01

@egyemakisszíved: Hehe, mondasz valamit. :) Ettől mondjuk az én szememben éppen hogy szimpatikusabb lett Robinhood. :D

@Fuchsia: Na, hát én meg kezdek (vállaltan elfogultan) sherwoodi irányba hajlani. :D Nincs ezzel semmi gond. Az más kérdés, hogy én Fáncsitól a falnak megyek, és tarkón illetném egy péklapáttal - de ez egyéni szocprobléma, és szerintem még jó is, hogy nincs egy tipikus közönség kedvenc karakter. Amúgy szerintem ez most jó eresztés a szereplőválogatás tekintetében, arányait nézve sok az olyan karakter, akivel lehet sztorit és showt generálni. (Természetesen nem a legutóbbi öfire gondoltam, ez elég gyengus volt.) Fanni is érdekes ilyen szempontból, szóval megértelek, csak hogy is mondjam... Az én "ízlésem" mást diktál. :)

Fuchsia 2014.12.05. 00:08:38

@Costanza: Bocsi, fentebb neked akartam válaszolni, nem tudom, mikor lettem skizó...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.05. 00:16:00

@Fuchsia: Tényleg annyira gyökér.
Robin viszont megígérte Vikcsunak, h hozzá áll.

kamilla123 2014.12.05. 00:16:15

Vikcsu arról beszél, h a villa előtt statiszták vagy vv fanok álltak-e, amikor beköltöztek. rögtön elvették a képet :-)

Fuchsia 2014.12.05. 00:20:37

@MolnarErik: Meg is válaszoltad a kérdésedet akkor. Bennem meg felmerült a kérdés, hogy a szponzorsapi a pálfordulás velejárója volt-é.

Ámulattal tölt el egyébként, hogy amikor minden indulattól mentesen, totál semleges témáról beszélgetnek, Vikácsuból még akkor is áramlik a "bmeg" és a hasonló költői kifejezések.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 00:20:47

@kamilla123: Vok én is, sajnos folytatjuk... van nálam is. Ilyenkor mi van, amikor folytatjuk... van technikai a probléma, vagy tudatos altatás?

Costanza 2014.12.05. 00:24:26

@Fuchsia:

Oh az nem tudtam, hogy kivagy tole, elnezest hogy felzaklattalak. :)

En sem orokbefogadni gondoltam, csak annyi hogy szerintem az o egyenisege a legszinesebb, es tetszik hogy felvallalja magat. Tetszik hogy van onbizalma. (nekem sem a fetisem a nyavogas amugy) :)
meg nem tudom mi volt a maiban sajna :/

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 00:24:51

@MolnarErik: Tehát akkor Kiskun kampány csapata VV Dani és VV Ati, Patológé meg az összes többi villalakó? Azért ez remélem, hogy elég lesz Kiskunnak...

verkli 2014.12.05. 00:26:29

Azon töprengek, hogy ez az ingázás milyen jól bejött már Eötvösnek. Mennyi kitűnő bölcsészt fog adni hazánknak a VVFTE (VV Fanni Tudományegyetem)

kamilla123 2014.12.05. 00:32:56

@VV Erőlegény: hát ez most sztem nagyon egyértelmű volt, h a villa előtti statisztákról dumáltak.

az előbb meg azért vették el, mert levél jött. és lehet,h vmi titkos dolog, amit mi még nem tudhatunk, csak majd az öfiből. amúgy nemtom mi alapján..

Fuchsia 2014.12.05. 00:34:14

@Costanza: Azért a lelki békém háborgatásához ennél kicsit több kell. :D Elismerem, hogy Fáncsi jó show-elem, csak mondom, engem irritál. Szerintem sokáig játékban tartják amúgy, mert kavarja a dolgokat rendesen, olykor meg röhögni is lehet rajta, ez tény. Az önbizalmát viszont én személy szerint irigylem, mert a széptől elég messze áll. Meg van ugyan csinálva - de szvsz ennyire jól a sokat oltott Erdélyke is kinézne, ha megkapná az eszközöket és élne is velük.
A maival amúgy nem maradtál le semmiről, sem a szerkesztők, sem a vella népe nem tette oda magát ezúttal. Az egyetlen érdemleges történés sherwoodi emberem savazása volt a korábbi döntése miatt, aminek eredménye is lesz majd a jelek szerint. (Hupsz, spoiler.)

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 00:35:24

Ó Uram!
be kell vallom. hogy megálltam a helyi Wellnes and Spa Ránctalanító Komplexumban hazafelé és legurítottam pár legurítandót. DE! csakis a te nevedben. Egyébként ők herevasalást is vállalnak!bár (én ráncosan szeretem hordani). Tudom hogy éjfél után felesleges az ima, mert nem dolgozol és nem is válasz éjjeli műszakot a 20% plusz remény ellenére sem.

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 00:36:23

Vikcsu cserébe borotválna mert megbundásodott kapcsolódunk be a közvetítésebe
Fanny szerint le kel tesztelni a csávót, mert ha kis fasszal nem jó, akkor nem jó

kamilla123 2014.12.05. 00:36:33

Fannika beszólt a kis dákó témában Robinnak

Fuchsia 2014.12.05. 00:37:29

@kamilla123: ...és hallomásból meg is ismerhettük Vikácsú lábszőrzetét. Ezúton köszönöm, hogy képpel nem illusztrálták.

Robinhoodot kvázi tetemre hívják. Kicsit vicces, ahogy így körbeveszik a csajok...

Fáncsi megint a méretről meg a szexről dumál. Oké, fontos téma. De minek ennyit beszélni róla? Neki ráadásul nem is kellene éhes disznó-szindrómától szenvednie...

kamilla123 2014.12.05. 00:39:30

@Fuchsia: sztem direkt odaszúrt Robinnak, mert kiingázták Dórival, h neki kicsi van. Sztem látni akarta az arcát.

Ez a hülye Robin beül ennyi szipirtyóval egy szaunába. Megeszik reggelire.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 00:41:17

@Fuchsia: Pöcök folyamatosan fossa a szót. A lényeg, hogy nála legyen a szó!

Fuchsia 2014.12.05. 00:42:32

@kamilla123: Fáncsinak elmondhatná valaki, hogy nem a méret a lényeg, hanem a kompatibilitás, vagyis minden relatív. :)
Robinhood szerintem egészen jól állja a sarat. A helyében inkább Dönizéktől tartanék, lesz még itt konflikt, ha túlságosan népszerű lesz a csajok körében.

kamilla123 2014.12.05. 00:44:40

@Fuchsia: Fannika dugni járt valahova, ahol megismerkedett az exével. Utána jött egy pár gazdag csávó, aki sportkocsival vitte ide oda, de már nem ezt keresi. Komolyan, ez a "már nem ezt keresem", ez olyan, mintha 35 éves lenne. Baszzus ezeknek 20 évesen ekkora múltjuk van??

szandhokan 2014.12.05. 00:45:19

kisfarkú Robin :-) Fanni azért nem semmi, azért nekünk férfiaknak ez nem szokott jól esni, mire játszik a lány?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 00:46:19

@Fuchsia: Sztem a csajok most úgy beszélnek Robinnal, mint egy lánnyal. Fannika már megint azzal villog, hogy valakinek a spanjához járt dugni. Remélem a szülei nem nézik az on line adást... Bár sztem Pöcök már régen KO-zta a szüleit otthon!

szandhokan 2014.12.05. 00:47:35

@VV Erőlegény:
Fanni szerintem sokszor nem tudja, hogy mit beszél, csak nyomja amit épp gondol :)
a tipikus meggondolatlan ember, de amíg ő beszél addig is mindenki ráfigyel.

Fuchsia 2014.12.05. 00:49:56

@VV Erőlegény: Inkább beszéljen, mint énekeljen... Az előbb sajnos azt is hallhattuk.

@kamilla123: A mai tiniket látva simán el tudom képzelni. Mondjuk én mindig is későn érő típus voltam... De az is egy reális magyarázat, hogy a kamerák előtt szeretne minél nagyobbat mondani Fáncsi is. :)

Na, szegény Robinhood... Döniz megtörte az egyeduralmát.

Ez a szappanoperás értekezés most nagyon fáj... Remélem, valami értelmes sorozat is szóba kerül, bár nem nézem ki belőlük a True Detective-et...

ő-szinte 2014.12.05. 00:50:19

Azt olvastam, hogy Miss Kiskun kikéri a rá KIBASZOTT különleges képességeket :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kamilla123 2014.12.05. 00:53:15

megint lekapcsolták :-( megyek aludni, jó éjt! :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 00:53:59

Vajon ezt a fix szauna kamera optikát, amelyik folyamatosan a csaknem szótlan Rönére fókuszál hova rejtették, talán valamelyik fenyő lambéria deszka göcsörtbe? :-)

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 00:55:00

Vikcsu szerint a sex is fontos
Fanny helyesel a szaunában vagyunk (én persze nem)
és a szerelem is fontos hallhatjuk egyik fiad egyik legfőbb tanításának továbbélését
Robin, Fanny, Vikcsku
majd VV Folytatjuk jön, ismét és terjesti nekünk a reményt, amit neve magában hordoz
énekelnek, Fanny most fürdőtt Vikcsu imádja azt a számot amit énekelnek.szerencséd hogy te nem hallod Ó Uram!
Vikcsu szerint a lovestory a legjobb, remélem te is egyetértesz vele, Robin cigit lejmol, mint a punkok a szigeten, amikor még punkok bemehettek a szigetre
Fanny magánélébe kapunk bepillantás a TE nagy kegyedből köszönhetően
Fanny faszija span(m)jához járt, egy egy vacsorára Fannyit levitték a balcsira, de már nem ez kell neki, hogy bárki kiperkáljon bármennyi pénzt a zsebből, mert Fanny azt keresi amit mindenki az önzetlen szertetet
VV Folytatjuk ismét, de lehet hogy ő VV folyt és a tatjuk csak egy hajónak a hátsó eleme, ki tudja TE mindig próbák elé állítasz amiken mi rendre elbukunk
Fanny eleget kapott, hogy itt(Dennistől?) lehet és megismerhetett ilyen embereket és felerősödött benne a HIT, szeretne nyerni de soha nem bántana senkit hogy nyerjen,
Csókkirálynő és Reni is ott vannak - helyes!!
Fanny énekel de nem egy zsoltár az jobb hogy nem hallod
Fanny ha visszamehetne az időben ÉS.Kleopátrához menne vissza, hogy a szolgálója legyen
Dennis is ótt van, fanny szerint Brad Pitt is ott van
filmekről dumcsiznak
a Szulejmánról beszélnek!!!, jobb ha nem halljátok szerintem mit
a szökést nézted? pedig nem tetszenek a kopasz pasik , de Csókkirálynőnek és Vikcsuak egy bejeön, vajon ki (Scófíld? , ha tudnák hogy meleg...)
drogot ültettek a mellébe és még fertőzést is kapott az igen szól Dennis - bár csak egy filmről van szó, műmájeresen öltöztették őket fel olyan furán szól Fanny
majd a Jersey Shoret említi, Fanny növeszti a bajszát és a nuniszőrt is, dennis beszólogatott, de nem Fanny felé irányult, Fanny szerint ez nem fair, hanem play, a masztit mindenki kéne csinálni, mert tök jó, Fanny szerint minden nő maszitzik
Reni nem masztizik- Fanny szerint, Fanny segge fáj az üléstől,(hát kié nem?????) ha annyi ész nyomja lefelé mint Fannyét én nehezen viselném az bizonyos, boldog is vagyok hogy nem Fanny agyát hordom a koponyám alatt
találjátok ki ki jön,
igen
Ő

Lipton 2014.12.05. 00:55:29

AurÉliÓ részeg volt?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.05. 01:00:05

@Fuchsia:"... Simán el tudom képzelni, hogy Fáncsi nem is annyira sötét, ..."

Én elképzelhetetlennek tartom, hogy, ne legyen sötét. Ez a típus, amit ő testesít meg, már azért is csak sötét lehet, mert önmagát tartja mindenek etalonjának, csak saját maga érdekli. Másfelől meg ez a tipikus inkvizíciós, tömeghisztériás, csordaszellemű agyhalott. Semmiféle tény nem zavarja őt a dolgok megítélésében. Úgy képzeli, hogy ha rá mint jó nőre figyelnek, abból következik, hogy amit ő mond, az csak okos dolog lehet. A külsejét, illetve a női sikereit átvetíti a gondolataira, ami ugye ...kész.

ő-szinte 2014.12.05. 01:01:43

@Ay Mama, Que paso: ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
cukin közvetííícccc ;-))))))

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 01:02:32

frissítek, nem úgy hanem a gombon
.
.
de most már úgy is.........

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 01:05:05

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: +1 Pöcök nagy baja, hogy csak és kizárólag magával van elfoglalva, amúgy nyilván ő is egy komplexusos csaj, mivel már többször láttuk nála, hogy abban a pillanatban, ha kiesik a komfort zónájából, akkor elkezd rinyálni! Most persze benn a falkájában nagyon jól elvan!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 01:11:21

@ő-szinte: Ne hari, de muszáj ez a sorminta D minden hozzászólásodban, vagy tényleg hangosan átneveted a fél életedet? Jártál már hahota klubban? :-)

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 01:15:33

Ó Uram én imádom a VVt és másik nagy találmányod a Malom fűszercsalád tarka és rózsaborsát! ha ezek nem lennének fűszertelen lenne az élet. Ó Uram! csak ennek VV folytatjuk ne lenne ekkora kedvenced. persze én megértem. első szülött fiad is kivételezett volt, neki járt a feltámadás. meg is fogjuk ünnepelni, pár disznótestrész elfogyasztásával. A TE örömödre...... tormával......... és főzve.....
köszi!
tömegjelenet a fürdőben
Fanny legkínosabb dolgozik, de jó be volt rúgva, az pedig vis major még a mennyben is!
Fanny csak holnap moss hajt, vagy ma kéne bizonytalankodik Fannyka
hogy van Vikcsu híres mondása, sajnos nem halljuk, hülyén halok meg, sajnos
furcsa dolgok vannak a hajukban és TE neved kiabálják Úristen, pedig TE nem hallod, mert neked is pihenni kell, de hát kinek nem , egy biztos nekem nem
Vikcsu tengernagy egyenruhában van, de csak te tiszteletedre, vélhetőleg tojást dobáltak, a te fiad feltámadása és a termékenység ünnepe végett, vagy véged
olcsó poén , de TE sem adod magad túl drágán
Fannyka hintalovazik, de ezt már nem bírjuk el és VV folytatjuk hozza a feloldozást bűneink alól
vagy alá
ahogy neked tetszik

bobby.ewing 2014.12.05. 01:15:36

Valami feladat volt, harc, amitől az összes lány haja mocskos lett. A vikácsu csapat a kék.

ő-szinte 2014.12.05. 01:18:07

@VV Erőlegény: 1.nem jártam,
2. bocs, hogy nem vagyok savanyú ubi,
3. jó éjt :-)
;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
most akkor megversz v(v)erőlegény ? ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :P

bobby.ewing 2014.12.05. 01:18:20

Nem hiszem el, kb 10 másodperc élő, utána folytatjuk...

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 01:24:22

Fanny vágtat Vikcsuhoz a hintalovon - priceless, minden másra ott a mastercard, a TE nagy találmányod!!
Zsuzsa a algériai tengerészet felvonulási egyenruhájában van, és ki is van festve
valószinű, hogy a párbajozók egyenruhában vannak, a TE nagy és Végtelen tiszteledre, én is hamarosan menetelek majd Szent Mikós ünnepén
Zsuzsa szemébe nem mehet festék a szempilla festék miatt
közösen vacsoráznak de a nappali különböző pontjain
Deni a séróbáró próbál rappelni Maci és skreccsel a mikrportján, de lehet az kontakt hiba
Fanny szerint Dennis baszakodik vele a szolival, pofája leszakad, nem a szoli van a barátság, Fanny erre várt hogy jöjjön egy ki-be-ba-szott szoli
Jacko is fehér volt és imádták vigasztalja Maci Fannyt

malevil2050 2014.12.05. 01:28:39

ahjjjajjj,nagyon nyögvenyelős ez,sehol sámli,ez egy nagy lopikula cintányér.Ez a vv is kap még egy hónapot amennyiben ilyen szar marad,akkor részemről béke poraira.

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 01:29:25

VV Folyt tat-lyuk ismét Johnny Cage 4 perc 22 másodperc számát játssza, én szeretem , de nem ennyire, mert napjában 24 óra per 4 perc 22 másodpercen hallom, játszom és hallgatom
akkor is ha alszom, és jobb ha tudod te is az hallgatod éppen, igen te, igen épp most
ez a Johnny is zseni volt, hiába nomen est omen

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 01:32:32

@ő-szinte: Jól van OK, nincs harag, csak nem értem mitől jobb az 10 D az 1 D-nél, illetve a 6 :) az 1 :)-nél, de érezd magad ő-szintén és szabadon, nincs terror, a nevemmel ellentétben az életben humánus vok! :)

bobby.ewing 2014.12.05. 01:34:55

Fanni és vikácsú szépen beszél. Teljesen céltalanul káromkodnak: fasz, mutasd a picsád, stb.
A földön heverő tojásokból, a feladat egymás tojással dobálása lehetett.
Denisz szerint holnap nem lesz szoli.
Fanni: baszakodsz velem, tudod csak erre a kibebaszott szolira vágytam, faszom tudod mennyit jelent nekem
Folytatjuk
Dórinak fáj a feje, maci gyógyszert keres. Csak rubofen(?) van.
Reni öltözik, megy ki cigizni. Maci szuszog. Reni grizlikémnek szólítja macit.
Szeretnék a vasárnapot nézni. Azon tanakodnak, nézhetik e. Egyértelmű, hogy vikcsu jön vissza, 60:40 lesz az eredmény. Maci szerint.
Reni szerint maci ne mondja vikcsunak hogy reméli visszajön. Visszajön és kész.
Maci: olyan vagyok mint egy szilaj vad paripa. Ezt kétszer is elmondja.
Folytatjuk

malevil2050 2014.12.05. 01:36:49

Ebben szóke ládyben van egy adag gonoszság,engem a jégkirálynőre emlékeztet,főleg így peremier planban szépen előjön.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 01:36:59

@bobby.ewing: Ma úgy látszik ilyen mozaik kockás 1-2 perces élőadás részletekből áll össze az éjszakai online, közte negyedórás szünetekkel, ezért jó éjt mindenkinek!

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 01:37:19

Maci Dórinak kell gyógyszer, Dóri van
nincs ott fent fejfájás gyógyszer, Rubofen van, az lázcsillapító az nem kell Dórinak, vége már a diszkóláznak
Jaj ISTENem szólít újra meg Maci, de te nem reagálsz amióta ellőtted az égő bokros számod a sivatagban................
Reni szerint eltűnt a hold, Maci szerint ellopták Reni szerint az oroszok, viccelődnek a tankos orosz népénekkel
Maci már várja a vasárnapot, én nem mert pokoli másnapos leszek, megállapítják, hogy nem fogják nézni a párbajt, mert annyira nem jó fejek az rtlnél , Reni haja csupa tojás, Reni szerint Vikcsu jön vissza Maci szerint is 60-40 ben tehát 6040 ben adja Maci és azt mondja ÁMEN
Maci olyan mint egy szilaj vad paripa, de elhízott vad paripa,- Maci szerint majd megegyeznek hogy ismerik a mesét, Maci metaforizál és lovasítja magát a mesében szereplő lóhoz,
Reninek le kell tisztítani a cipőjét, valószínű tojásos
a 4 perc 22 csendül fel újra

bobby.ewing 2014.12.05. 01:44:03

Maci kesereg, a súlya miatt, reni vigasztalja. Fekete Laci is férfias, pedig olyan mint egy hodály.
Ne pszichozza Maci őt.
Folytatjuk

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 01:45:43

Reninek szaval Maci szerintem ismerem, még akkor is ha improvizatív a szavalat, tehát Maci összelopta valahonnan
Reni szerint a férfiasság azon múlik, hogy érezd magadban az erőt, hogy azt a nő is érezze
Maci visszakérdez és Reni lepszihológiaterroristázza Macit, Maci megkérdezi: észrevetted?
Reni észrevette, Maci szerint nem tudják még a többiek hogy mi vár rájuk
(én tudom de nem mondom meg)

bobby.ewing 2014.12.05. 01:54:03

Reni megy hajat mosni. A nyugiba.
Denisz megy fogat mosni, közben a farkának énekel: "Hej Jancsika Jancsika, mért nem nőttél nagyobbra..."
Macin lassan rajta marad a grizzli
Erdély és maci esélyeket latolgat. Ádina szerint kint biztosan nem azt látják ami bent történik, ezért nem tudja
Folytatjuk

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 01:54:07

Denns beszél Renihez, aki elmegy hajat mosni, mert már undorodik magától, közben Fanny megy nyugiba
Edina rágyújt Dennis is rágyújt a hejj jancsika jancsika nép által költött dalocskára
Maci ha visszapörgethetné z időt nem aludna el , mert akkor nem ébredne fel a kopogásra (kin vannak)
Maci Edinának szerinted ki jön vissza, Edina nem tudom mit látnak kint, általában nem az megy kint ami bent(!) Edina kettőt nézet (VVt) és bent soha nem arra számítottak.

bobby.ewing 2014.12.05. 02:18:19

Újabb feladat bent a nappaliban. Vikcsu és kiskun a fém táskát tartják a többiek bíztatják.
Vikcsut
Folytatjuk

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 02:21:27

mi nem vagyunk szemetek szól Fanny Daninek
Fanny szerint Daniék aljasabbak, de Fanny Dani kérésére sem fejti ki
feladat szerű utóhangok vannak most jelen
a két párbajozó - továbbra is az algériai hadsereg egyenruhákban - egy egy VV táskát tart mellmagaságban és versenyeznek ki tudja tovább tartani, csapataik biztatják őket Fanny szerint Vikcsu bármire képes csak akarni kell(ezzel vitatkoznék, de nem vagyok ott hála neked Isten, mert Fannyval vitatkozni parttalan és part nékül elsodor az ár)
VV folytatjuk ismét reményt ád nékünk

Ay Mama, Que paso 2014.12.05. 02:40:25

most kaptam a hírt, hogy az rtl élő streamje elhunyt. Emlékét retinánkon őrizzük.
most felkapcsolom a lámpát, nehogy sötétek legyenek az álmain.
Have yourself a merry jó éjszakát!

muscas01 2014.12.05. 02:58:39

Dani (remélem) szándékosan csinálja ezt. Ha így van, ügyes srác. A visszajövő mellé áll, aki tutira erős lesz és nem hívja ki. Kockázatos, de ha bejön, nyerő stratégia. Attila vv5 is ezt csinálta. Ha viszont Vikcsu jön vissza, akkor is jól jön ki, mivel elvesztette a támaszát, nota bene még el is sírja majd magát, mindenki megsajnálja, stb, stb...Win-win helyzetben van!

malevil2050 2014.12.05. 03:16:16

@muscas01: Ez csak később fog kiderülni,mennyi a tudatos a játékában,a lényegen persze ez most nem változtat.Igen ebből még jól is ki lehet jönni.

muscas01 2014.12.05. 03:27:20

@malevil2050: Igen, később, de ez - ha véletlen is- a legjobb húzás volt. Amellé álllt, akit utálnak. Első körben ez a legjobb stratégia...

culture club (törölt) 2014.12.05. 06:55:04

@Fuchsia: jól látod, Vikcsu ezt nem látja... tegnap én is ezen nevettem magamban h mennyire látható h nem mellette állnak a többiek csak utálják Zsu-t, a nagy utálatot még most sem értem egyébként

Nálam ebben az évadban az összes szereplő ismét egy kaptafára készült, de ez már csak az én véleményem. Túl egyformák, a butaságtól unalmasak, nem lesz itt stratéga köztük.

culture club (törölt) 2014.12.05. 06:59:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: nálam az évad már unalomba fulladt, de szintén csak elfogult vagyok, vártam volna egy lángelmét..

Schlomo Goldberg 2014.12.05. 07:27:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: te bármikor, a hölgyek úgyis jobb ízléssel bírnak. Este órákat szenvedtem az autó beltér konfigurátorral és nem voltam elégedett a végeredménnyel.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.05. 08:55:21

@culture club:

Vikácsu a VV történelem legnagyarányúbb vereségét fogja elszenvedni, max 10%-ot kap a dömper.
És a néző kíváncsi lesz az arcokra amikor Zsu cicca vissza topog a villába, Fannika agyfaszt kap pillanat tört része alatt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.05. 09:41:17

Nem hiszek a 10%-os verziódban, szerintem viszonylag szoros lesz a mutatott adatok manipulálása miatt (is?)

egyemakisszíved 2014.12.05. 09:43:47

@muscas01: Nem a kirekesztettség motiválta Danit a „párválasztásban”, akkor Edinára kellett volna rácuppannia, aki nyitott is feléje, próbált barátkozni, beszélgetni. De Dani először Fannit nézte ki magának, utána jött Zsu. A közös nevező inkább az, hogy dekoratív nő legyen. De hogy aztán mit akar velük kezdeni, rejtély. Attila egész mást játszott a maga idejében szerintem, Csaba is, Eszter is szívesen barátkozott volna vele a kezdetektől, ő húzódott el előlük.

karev 2014.12.05. 09:55:33

@Fuchsia: mert Fanni agyilag egy 15 éves szintjén van, akkor vicces, röhögős, hogy Józsinak és Bélának kukija van, és vajh mekkora... eddig terjed az érdeklődése.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 09:57:23

@egyemakisszíved: A "párválasztási" motivációban valószínűleg igazad van, de azóta már biztos, hogy elsősorban taktikai alapon maradt mellette, mert mutatni szeretné, hogy ő nem áll be a falkába szürke tagnak. Edina sztem biztos benne van Dani tarsolyában a játék későbbi szakaszára, egyrészt, ha végleg ellehetetlenül a kapcsolatuk Kiskunnal, vagy (kisebb esélyként) ha rövidtávon az utcaajtót szavazzák meg nekik a nézők a mostani párbajon. Az első hét végén kötött titkos szövetség még mindig fennáll közöttük (erre néha majd négyszemközt rá is fog erősíteni 12Ker), csak Edina Zsu-t szeretné kipöckölni Dani mellől, mert nem bízik benne (mondjuk hosszú távon én sem bíznék, de hátha lesznek még nem várt fordulatok). :-)

karev 2014.12.05. 09:57:54

@szandhokan: kinek a frka, kinek az agya kicsi, melyik jobb? :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 09:59:55

@Costanza: köszi :))

Régi mondás, de még mindig találó....

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 10:00:42

Volt vmi izgi tegnap?
nem olvastam vissza ezt a közel 200 kommentet, amit tegnap délután óta generáltatok :)

Fuchsia 2014.12.05. 10:09:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Bennem azért élne a remény, hogy van itt olyan szereplő, aki nem is annyira hülye, csak adja a hülyét, hogy érdekesebb legyen a nézőknek. :D Aztán lehet, hogy naiv vagyok, de elképzelhető taktikának tartom.

egyemakisszíved 2014.12.05. 10:09:37

@VV Erőlegény: Viszont szívesen fogadtak volna bárkit, aki odaáll még Zsu mellé, tehát a saját falkájuk növekedésében érdekeltek. A Robinnak felrajzolt ábra alapján Dani nagyon fontosnak tartja a csoport többi tagjaihoz nyúló szálakat. Nem szép tőle, hogy lecövekelt Zsuzsa mellé, ezzel elszigetelte magát a többiektől, viszont tudni szeretné, miről beszélgetnek, gondolkodnak a társaság másik felében, és erre Edinát akarná felhasználni, hogy információkat szerezzen. Olyan, mintha őt akarná kiküldeni harcosnak a veszélyzónába, ő meg kényelmesen magarázgat, elemezget Zsuzsa mellett.

karev 2014.12.05. 10:33:10

@bobby.ewing: ebben a bandában is mindenki bagózik?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 10:46:13

@karev: miért, ez szinte eddig is igaz volt mindegyik vv-re :))

Mint ahogy arról is ötleteltünk, hogy az értelmetlen feladatokhoz lehetne tétet is sorolni, pl a vesztes csapat nem kap cigit egy hétig.
vagy kajaként csak kenyeret, parizert és vizet 3 napig.

Anno a BB-ben azt hiszem ilyenféle rendszer is volt, heti keret, abból kellett "vásárolniuk", és a feladatoktól függően kaptak ehhez még pénzt, vagy vontak le a keretükből....

karev 2014.12.05. 10:46:41

köszönjük az éjszakai műszaknak a közvetítést :)

karev 2014.12.05. 10:48:51

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: talán Maci nem dohányzik, de hívjuk inkább Jabbának, mert a maci tök aranyos név, ő meg nem az.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 10:53:50

@karev: :D

Lehetne vérmaci, jabbamaci, zombimaci, pervimaci :)
Lehet, hogy kiskorában Jabba is aranyos volt... De akkor neki is lesz aranybikinis rabnője, láncon?!
Attól nyalogatná csak igazán az ajkait....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.05. 10:59:36

@Fuchsia: Ha jól értelmezem Te Kazalba képzeled be ezt a valós énjét elfedő taktikai álarcot. Szted még a hanghordozását is tetteti Pöcök a beköltözése óta? Mert, ha azt nem, akkor tényleg az a személyiség ő, amit mutat magából. Sztem alapvetően ostoba, és ellentmondásos személyiség viszonylag dekoratív külsővel, de egyben talán a legtehetségesebb manipulátor is a mostani garnitúrában (legalább is a mai napig), aki ösztönösen egyszerre játssza a naívát és a dominát, a gátlásost és a szuper egojut, a szüzet és a digi-dugi kurvát, az édibédit és a legdurvábban kirekesztőt stb...

mézescsók 2014.12.05. 11:07:08

@karev: Fanni biztosan nem dohányzik, talán Ádám sem. Maciban nem vagyok biztos. Tegnap éjjel Renivel kifejezetten rágyújtani ment ki az udvarra (mondta), persze ettől még lehet, hogy csak alkalmi kisérő és kísértő volt.
Fanni tuti nem.

mézescsók 2014.12.05. 11:11:05

@karev: A méret nem számít. Kivéve, ha kicsi. Mindkettő vonatkozásában.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 11:13:55

@karev: :DD

Elképzeltem, ahogy felvilágosító órát tart a kiégett kabaláknak a villában :))

@mézescsók: naugye, hogy ugye... Süket duma, h nem számít ;)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 11:17:00

@karev: ezen mégjobban röhögök most :))

Behorpadt-e már Kazal homloka a nagyszívástól?! :D
Ma sziporkázol...

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 11:22:47

@karev: nem tudhatom :))
Nem vagyok mindig itt... ott... :D

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 11:24:12

@karev: hülye blogmoci, még volt folytatása...

De elhiszem, ha mondod! :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.05. 11:28:14

Azér' jöhetne már a tegnapi napról is egy HV poszt.

karev 2014.12.05. 11:30:47

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: én sem vagyok mindig itt, meg kellenek a magas labdák is :)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.05. 11:35:01

@karev: feldobálom itt neked, ha csak ez kell :D

Hátha ebéd után, a kv mellé márt hv-t is lehet olvasni!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.05. 11:37:06

@egyemakisszíved: Dani azért nem Edinát választotta, mert ő akart lenni a szövetségben az ész. Először Fannit akarta volna, de őt Denisz elmarta mellőle.

egyemakisszíved 2014.12.05. 11:43:44

@MolnarErik: Csak azt hagyja akkor figyelmen kívül, hogy az ész nem mutat jól a képernyőn. :)

mézescsók 2014.12.05. 11:46:49

@karev: Bele se merek gondolni, mire gondolsz.
@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: Ebben egy nő mindig biztos.

karev 2014.12.05. 11:49:30

@Blájen, a vörös tengerészgyalogos: én ma csak meló után eszem, de kv lesz :) talán hv is, háhá. :)

mézescsók 2014.12.05. 11:50:05

@MolnarErik: Dani addigra már régen kiválasztotta Zsuzsát, szinte a belépése pillanatától kezdve, mire Edina a nyugiszobában csatlakozott hozzájuk.
Abból kiindulva, hogy Dani eddig a két hálótársát választotta szövetségesnek, esetleg cserélhetnék egymást a hölgyek az ágyában. Talán megtalálja az igazit.

mézescsók 2014.12.05. 11:51:42

@egyemakisszíved: A férfiaknak élesebb a szeme, mint az esze (copyright by fogalmam sincs, hogy kicsoda, de nem saját kútfő, viszont tény).

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.05. 12:00:52

@mézescsók: Ezt mondom, azért Zsut választotta Dani, mert tudta, h Edina okos.

mézescsók 2014.12.05. 12:09:55

@MolnarErik: Daniiválaszthatta volna Edinát, ha akarja, mert előbb bent volt, mint Zsuzsa, de nem tette. Szerinted azért, mert sütött belőle az értelem. Én ennek ugyan jelét, nem láttam, de ezt most hagyjuk, ám gyanítom, nem a konkurrenciától félt, hanem fontos volt neki az is, hogy a nő nézzen ki valahogy. Ja, tudom, Edina dekoratív jelenség.. Akkor nincs más, Zsuzsát karakteresebbnek, erősebbnek és eltökéltebbnek, ebből következően megbízhatóbb szövetségesnek látta.. És az is. Annak ellenére, hogy nagyon nem bírom Zsuzsát, már a kiválasztásakor írtam, hogy a villa szinte minden tagjával szemben visszajönne. És ügyesen választott ellenfelet, mert Vikcsu senki ellen sem menne vissza a villába.. Biztonsági játék, az eszére hallgatott és jól.. Mondom én, hogy nem hülye a csaj, de nem hiszik itt el nekem.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.05. 12:24:25

@mézescsók: Hidd el, az online alapján Edina bent a legnagyobb ész. És ezt Dani egyértelműen így is látja.
Dani irányítható szövetségest keres, nem erőset. Ez baja is Zsuval, h nem tudja kellőképp irányítani. Le is baszta érte a kihívás után.
És azért nem jó az okos szövetséges, mert nem irányítható, ergo nem megbízható.
Edinának egyébként már megvan a kis csapata: Laci és Ádám.

mézescsók 2014.12.05. 13:14:11

@karev: Szerinted ezt valaki meg akarja nézni? Perverz. Nem te.
@MolnarErik: Időnként nézem az online-t, nem láttam semmi különösebb szellemi teljesítményt, pedig abból a társaságból nem nehéz kiragyogni.
Az irányítható szövetségessel kapcsolatban igazad lehet, de a dolog másik oldala, hogy az okosabb könnyebben megérti a logikámat, jobban átlátja a benti viszonyokat, a lehetséges lépéseket. Kényelmes persze, ha a szövetséges hülye, de az sem megvetendő, ha esetleg a meglátásaival, ötleteivel segít a sakkban. Ezek szerint Dani a küllem alapján választott bajtársat és megszívta.
Edinának egyelőre szerintem semmilyen csapata nincs, csapódik ide-oda, ahol éppen van, ott helyesel. Laciba belezúgott, vakon fogja követni bárhova, Ádám ugyancsak nem egy észkombájn, és szintén kiskutyaként követi Lacit. Szóval, ha ott van egyáltalán falka, akkor annak Laci a vezére, illetve lehetne, ha az akarna lenni, de eddig nem sok affinitást véltem felfedezni nála. Tartom a tegnapi véleményem: csámpás kiskacsaként téblábol. Vagy kisbékaként ugrándozik ide-oda. Lehet, hogy talál stabil (már amennyire stabil lehet egy szövetség, ahol mindenki egyéni győzelmet akar aratni) csapatot, de vezetője sosem lesz. Szerintem nem irányító alkat.

culture club (törölt) 2014.12.05. 14:13:14

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: pontosan... másrészt primitíven reagálta le a kihívást, semmi tartás, most meg már Macival "álmodik", h játékban maradjon... ha még valamit csinálni is fog még kisebb arányú lesz az a szavazat :D
süti beállítások módosítása