Elővesszük ezt a hogyvoltot, hiszen amikor készült, még nem tudhattuk, hogy az AMC jön hozzánk is, és bemutatja majd, pedig de, így történt. A sorozat epizódjait szerda esténként tíztől lehet látni szinkronizált verzióban és választható angol hangsávval is. Előzetesek és minden egyéb itt.   

Párhuzamos univerzumokként láthatjuk Joe és Cameron reggeli készülődését, és üdítő változatosságként most a lány áll pucéran az ablakban. Joe-t jól helybenhagyták, komoly fájdalmai lehetnek a mozdulataiból ítélve, ettől függetlenül a baseballütőjével addig erőlködik, amíg sikeresen nem üt egy párat – kivételesen nem rombol vele semmit. A reggeli komor sötétségén fényes napként tűnik fel a Wall Street Quarterly cikke, MacMillan és Gordon arcából azt szűrőm le, hogy nagyon-nagyon jókat írtak róluk. Gordon két nap után hazamegy, de a nyugodt családi fészek helyett após-anyós várja, merthogy apusnak szülinapja van, amit ő alaposan elfelejtett. Jellemző. A lányai meg rá sem hederítnek, mert az ajándék tv-karórát bámulják bőszen. Após leszerződött a japán céggel, amelyik gyártja. Minek nekünk okosóra?

John prezentációt tart potenciális befektetőknek a Cardiff PC-hez, de ez nem az ő terepe – alaposan belesül. Joe dacos gyerekként, leszegett állal nézi az asztal másik végéről az iraki olajkutakhoz fogható égést, és mikor John számítana a segítségére, bele is rúg egyet, de végül beadja a derekát, nem tudja nézni, ahogy Bosworth papa elrontja a lehetőséget. Ezzel együtt komótosan odasétál John mellé, majd teljesen kiszorítja a képből. Tudom én, hogy eléggé arcunkba van nyomva a szimbolika, hogy ezt a kört Joe nyerte, de nekem tetszett. Cameron arra tér vissza a kis vakációjáról (kényszerpihenő a BIOS befejezése után, hiszen majdnem belekattant), hogy egy csomó embert felvettek, akik most az ő munkáját végzik, ráadásul a ranglétrán fölé emeltek valami Steve-t. Kérdőre is vonja Joe-t, aki persze hárít, mi mást is tenne – annyi embert vesz fel, amennyi csak belefér.

Ahogy folytatja körútját, benéz a Kill Roomba, az időzítés tökéletes, a fiúk épp elneveznék a BIOS-t, de Cameron leszögezi, hogy mivel ő csinálja, ezért esetleg had nevezze már el ő, és Lovelace-nek fogják hívni. Disznó röhögés a válasz, nem mindenki Ada Lovelace-re – az első programozóra – gondolt láthatóan. De a felvilágosítás után mindenki elfogadhatónak találja. Közben Gordon végez azzal, amit csinált, bármi is legyen az, úgyhogy be is kapcsolják. A gép egyelőre csak annyit tud, hogy ha sikerrel túljut a POST-on, akkor egy kis piros led helyett egy kis zöld led kezd világítani – lenyűgöző. Így is lesz – pezsgő, party, ami kell, amíg nem jön ünneprontó Joe, és közli, hogy épp most ígérte le a csillagokat az égről, ennek az izének meg még képernyője sincs, ő nem örülne annyira, ha ezt kapná karira. Gordon visszaszól, biztos jó lehet egy olyan munka, ahol bármit mondhatsz, és semmit sem kell tenned. MacMillan azzal védekezik, hogy meg lehet mutatni, ők hogyan tudnak eladni egy számítógépet.

Hunt megint rácsattan Donnára, most ok nélkül, de ez persze nem tartja vissza. Szegény Donna. Gordonék a súly belövésén ötletelnek, hiszen Joe egy 4 és fél kilóval könnyebb gépet rendelt. A megoldást az após-féle tv-óra adja, ami az akkoriban még elképesztő LCD kijelzőtől vékony és könnyű (még bőven-bőven a CRT korszakot éljük ugye). Tehát a Cardiff-PC is ilyet kap – egy a bibi, túl drága. Cameron leül a számára kijelölt gép elé, és rögtön játszani kezd. Steve, a rendfenntartó azonnal ott terem, és emlékezteti a számára kijelölt feladatra, aminek jobb, ha most rögtön hozzákezd. Új barátai Yo-Yo és Lev a leütések hangja alapján levágják, hogy az Adventure-el játszik (Colossal Cave Adventure), amire Yo-Yo úgy rákapott, mint mások a herkára, és bukott is miatta egy félévet. Cameron feltölt a szerverre egy saját változatot, had legyen mindenkinek öröme benne. Gordon közben az LCD-k nagyker áron való beszerzésébe kezd, amihez após kegyein keresztül vezet az út. A beszélgetésre a golfpályán kerül sor, ami a hosszú hétvégén üres – legalább Gordon nem lassítja le mások játékát. Ezt Donna apja mondta, nem én. Gordon elengedi a füle mellett a sértegetést, végül is ő az, aki segítséget akar itt kérni. Gary arca mikor rájön, hogy nem azért van ott Gordon, mert családilag akar vele golfozni a szülinapján:

Persze ő is fél, hogy az lesz, mint legutóbb, mikor segített, de végül beleegyezik, hogy kiközvetíti vejét a japókhoz. Gordon nagyon hálás, de még köszönömöt sem tud mondani anélkül, hogy az ne legyen zavaró a játékban. Így, hogy ezzel megvan, már csak Joe-t kell maga mögé állítani, ami ha nem is elsőre, de másodjára sikerül neki. MacMillan-t a lapos kijelzőn kívül olyan dolgok kötik le, mint az apja felbukkanása, akivel leszervez egy találkozót, azért, hogy aztán az ablakból megnézze, hogy eljött-e apuci, és lelépjen, valamint Cameron kiborulása amiatt, hogy főnöke van, aki ráadásul rosszul is teszi a dolgát, szóval Joe azonnal rúgja ki. MacMillan közli, hogy csak azért, mert szex, még nincs különleges elbánás, megszoksz, vagy megszöksz kicsi lány. A lány a főnöke mögé lép, karjait körbefonja a derekán. Vékony kezeivel mélyen belenyúl a férfi öltönynadrágjába, megragadja, amit talál, és… megszökik. Mert a kulcsokért nyúlt. Másra gondoltál? Joe is. Gordon az üzleti vacsora előtt Joe-t okítja a japán szokásokról, amíg az le nem inti, hogy kilencszer volt Tokióban, folytassa nyugodtan. A bemutatkozás kicsit kínosra sikerül, a sárgák először azt hiszik, hogy a magas-jóképű Gary rokona. Hát nem.

Cameron Joe lakására megy a cuccait elhozni, és ott találja Joe-t. Mármint az idősebbet – aki kulcs nélkül is bejutott, hiszen a fizika törvényei szerint a megfelelő hatalommal megkapsz bármit, amit akarsz. Cameron a cuccait szedi össze, idős MacMillan meg arról elmélkedik a baseballütőt tanulmányozva, hogy órákat töltött azzal, hogy a fiát megtanítsa helyesen ütni. Úgy tűnik megérte, ma reggel is gyakorolt. Addig csűri-csavarja a dolgot (és csontig benyal Cameronnak), amíg rá nem veszi a lányt némi közös iszogatásra, feltételezem Joe kibeszélésével megfűszerezve. A programozó srácok teljesen ráborultak az Adventure-re, Bosworth – aki láthatóan a Cardiffban lakik – mindet ott találja az éjszaka közepén, ezért berendeli őket az irodájába. Mert elakadt a barlangban. Mindenki nevet, épül a kommunizmus, szép munka John.

Gordon beszélgetése a japánokkal egész jól megy – leszámítva, hogy a vállukat taperolja, amit nem szívlelnek különösképp – ő tudja a technikai részleteket, Joe meg az üzletit, jó páros ez így. Csak Gordon nyolcadik viszkijével csúszik teljesen félre a dolog. A mosdóban összefut az egyikük sárgával, és azon túl, hogy megint vállon veri, miközben mind a ketten a piszoár előtt állnak, még szanaszét is oltja a saját apósát, akinek épp köszönheti ezt a megállapodást. Vagyis köszönhette, mert ezzel a húzással keresztet vethet rá. Joe borzasztóan dühös Gordonra, de azt gondolja, még helyre tudja hozni a dolgokat másnap reggel. Gordon a telefonban Donnának panaszolja el, hogy már megint hogyan rontotta el, de az a sütő berregőjét inkább csörgésre állítja, hogy ne kelljen hallgatnia, és legyen egy kifogása letenni a kagylót.

Cameron eleinte jót beszélget a tatával, de az alma nem esett messze a fájától, idős Joe sem a legfinomabb urak közül való. Mikor a papa véletlenül rátapint arra, hogy Cameron apja halott, a lány elvonul egy kicsit, közben a vén róka mosolyog magában, be akarja hálózni, hogy neki dolgozzon, az tuti. Clarkéknál megint csörög a telefon, Donna ingerülten veszi fel, de Hunt az, és elflörtölgetnek… az asszonyka még a tanácsot is megfogadja, hogy tegyen vodkát a sütibe, attól lesz finom, meg egészséges. Gordon feltűnik részegen apóséknál, hogy húzzák ki a csávából. Szegény Gary épp a meccset nézné a haverokkal, de hajlandó meghallgatni Gordont, megint. Good guy Gary.

Cameron átlát Joe n.1 ügyködésén, és alaposan megmondja neki a véleményét, mennyire undorítóak a fiával együtt, amire az úriember elviharzik, hagyva egy névjegykártyát arra az esetre, mikor a lány rájön, hogy Joe mindent csak tönkretesz, azt hiszi, övé a világ, beleértve Cameront is. Donna leporolja a Symbonic-ot, és megvillantja zongoratehetségét. Gordon távolról nézi egy ideig, de végül magára hagyja a feleségét. Másnap reggel Joe ígéretéhez híven megpróbálja meggyőzni a japánokat, és ezt sikeresen is teszi, nyélbeütik az üzletet. Ahogy elégedetten távozik, az apja épp kilép a szállodából, ahol a megbeszélés zajlott, így éppen elkerülik egymást. Még egy apróság: öreg Joe olvasta a fiáról szóló cikket, majd a szállodában hagyja, amit a boy utána is visz, de ő visszautasítja, mert „már végzett ezzel”.

Cameron a tegnap esti beszélgetésből egy dolgot tanult, hogy a Joe-k sosem vetettek meg semmilyen eszközt, hogy elérjék céljaikat. Az esti meséből okulva beveti magát, és kirúgatja Steve-t. És ha már ott van, akkor felfedi, hogy a játék egy teszt volt, és azok döntöttek helyesen, akik a játékot feltörve oldották meg a feladatokat – hiszen a többiek lehet, hogy jók logikázásban, de ezek jók programozásban, és az nem árt, ha kódmajom az ember. Szóval a fiúk fele is lapátra kerül, Cameron pedig az élre tör, egy kis csapat élén. Joe ettől le van nyűgözve.

A kollégák Gordont ünneplik, mikor Joe felbukkan, hogy elvigye ő a dicsőséget, és megalázza Gordont – köszönje meg szépen, amit tett. De az kipukkasztja a kis buborékját, és elmondja, hogy ő könyörögte ki Gary-nél, hogy mégis legyen üzlet, úgyhogy inkább Joe mondjon köszönetet Gary-nek. Joe persze nem teszi, amitől a szituáció extra kínos. Ráadásul mikor Joe visszakéri a lakásából hiányzó Wall Street Quarterly-t Camerontól, rá kell jönnie, hogy az apja vitte el. Végül az egész brancs egy dallasi falunapon végzi, ahol bikinis lányok, sör, amerikai zászlók között közösségileg lehet autót szétverni, némi pénz ellenében. Joe pusztít, Cameronnak pedig nagyon tetszik ez a vad férfiasság – kacsint, kacsint.

Wow. Ha az előző két rész volt a mélypont, akkor most új csúcsokra törünk. A váltás igazán üdítő. Bár kedvenceim, Donna és Bosworth most kevesebb időt kaptak, de az epizód összességében nagyon össze volt rakva. Végre kitörtek a zsánerek és a kiszámítható történetvezetés ketrecéből, és ismét azt tudom mondani, hogy alig várom a következő epizódot. Go Cardiff!