Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x09 - VV Zsuzsa magára húzta a ribancskatulyát (18+)

2014. november 25. 07:21 - sixx

Screen Shot 2014-11-25 at 4.54.29.png

Mára Bencus jutott nekünk, ott áll a virtuális, pasztell színű térben, amit vagy Haribo gumicukorkára hajazva, vagy egy rémes bélyegezés legvadabb pillanatait felidézően rajzolt meg a grafikus kolléga. Van oldalt egy szakadék is, de nyugi, nem fog lezuhanni. A szimpátialista utolsó három helyezettje a három legkevesebbet mutatott versenyző, nem csodálkozom Dávid utolsó helyén, bár ha Sínésznő jackbaueres suttogó hörgését soha többé nem hallanám, annyira nem lennék elkeseredve. Van egy olyan érzésem, hogy ha a mai adásban Dávid megpiszkálja Miss Kiskunt, akkor Sínésznő csak akkor úszná meg a kiesést, ha körbeszopja a vellát, az meg egy menyasszonytól váratlan, de legalábbis meglepő lenne. Üvegezés, kiközösítés, vitatkozás, kurválkodás, féltékenykedés, alvajárás. Dráma van a vellában, fukkyeah.

Dávid úriember, így csak Jabának mondja el, hogy a hegyit betolta Miss Kiskunba, de csak éppenhogy a végét, az ízéért, mert igazi kúrás nem lett a dologból. A beszélgetéshez csodálatos hátteret biztosít a túlmozgásos és Szilárd kolléga szerint farkasok nevelte Ádiná, aki tornásztehetségét csillogtatja a falovon üldögélő (pöckét stimuláló?) Plasztik Dóri és Szűpöcök Fanni előtt, utóbbi egy spárgát bevállal, idáig hallatszott a lágyékreccsenés. Jaba megjegyzi, hogy Miss Kiskun nagy ribanc, és hozzáteszi, hogy ennyi, ezzel lezárva a kérdést.

Nem lett vége a sztorinak, de éreztem, hogy a zsák pattanásig van, tudod. (Dávid)

Plasztik szerint Dávid verje ki, hiszen ez természetes dolog, remélem Dávid ezt úgy érti, hogy “csendes magányomban” és nem úgy, hogy “beterítve a nappali falait itt és most”. Jaba a riportszobában aszongya, hogy csalódott a ribancot fullba toló Miss Kiskunban, és ezt Ádám úszómesternek is elmondja, utóbbit nem fogom Lilamajomnak hívni, pedig megérdemelné. A dzsakuban tárgyalják ki Miss Kiskunt, érthetően, hiszen Jabának azt mondta Dávid, hogy ne pofázza el a kvázibaszást.

Este üvegeznek, klasszikus mered vagy mondod stílben, Pöcök arra a kérdésre, hogy kivel dugna, aszongya, hogy mindenki nyalhatná. 12ker menten felpattan és hoz még egy üveg pezsgőt, sose lehessen tudni alapon. Patológ fület nyal, Miss Kiskunnak a csöcsei közé kell vennie Jaba fejét, 12ker megkúrja a szőnyeget, Komisz sztriptízel Ádinának, pöcsmutatással együtt, amitől a csaj kis híján elájul, de a végén megköszöni, hogy látott végre egy faszt.

A számba se tedd be, jó?

Untitled.jpg

A bulit végül az öli meg, amikor Basszájba felszólítja 12kert, hogy írjon le egy romantikus éjszakát Miss Kiskunnal, de 12ker, akit odabent Tüskevárnak hívnak (Ádinát meg Maricsunak), besértődik, és nem mond semmit. Miss Kiskun ribancsága a suttogásával engem a végső kétségbeesés szélére kergető Sínésznőnek fáj a legjobban, és szépen mindenkinek elhörgi, hogy baszki, ezt a büdös faszcibáló kurvát bazdmeg, kivel akarja elhitetni, hogy érdekli 12kerület? Pöcök ennek lelkesen végszavazik, hiszen ez egyik kis padavanját látja veszni 12kerben, Plasztik meg csak simán nem örül annak, hogy a vellában van egy másik pár műcsöcs is, így beszáll a kutyázásba.

Screen Shot 2014-11-25 at 5.59.32.png

A Miss Kiskun - 12ker történet egyébként végighúzódik az epizódon, sokat beszélgetnek a cigiskanapén, Miss Kiskun szerintem szépen húzogatja a csúnyját 12ker szája előtt, mint egyfajta mézesmadzagot, a faszi meg Pöcök után egy másik nőbe lesz hirtelen szerelmes, de feleslegesen, mert Miss Kiskun csak szórakozik vele, ezt el is mondja a riportszobában - 12kernek az a nagy tragédiája, hogy olyan feje és személyisége van, ami a nőket szexuálisan nem vonzza, viszont lelki szemetesládának nagyon is. (Közben Dávid meg majd úgy megdugja Miss Kiskunt, hogy a szeme kifordul.)

Screen Shot 2014-11-25 at 6.06.19.png

Sínésznő viszont az ilyet nem állja, mármint 12ker szopatását, így beleszól a buliba, és alaposan kiosztja a szponzorsapkás Miss Kiskunt, aki úgy tesz, mint akit ez nem zavar, de később még sírdogál is emiatt. Este bezzeg megint jön a száraz(?)baszás Dáviddal, amin 12ker kicsit felkúrja magát, és tetemre hív, de Miss Kiskun nem hiába dugott össze hitelmentes házat, kocsit 24 éves korára, nem fogja hagyni, hogy a kis pincsije csak úgy kóboroljon a villában.

A tegnapi összefoglalóban a VillaRibanc vándordíj mellett a VV Gigi Vígszínház-serleget is kiosztottuk, mégpedig Jaba Macinak, aki azzal szopatta meg a teljes villát, sőt, a készítőket is (legalábbis Istenest), hogy eljátszotta az alvajárót. De kurvajól. Felkelt a 200 kilós pali, és az éjszaka közepén megindult, amitől mindegyik frászt kapott, és igyekeztek megállítani, meg amikor elesett, felsegíteni, de ez nem annyira könnyű, ugye, komoly súlyról van szó. Van aki leszarja, és csak nézi, mág akkor is, amikor kicsoszog a nappaliba (mögötte a lakókkal), és átesik a kanapén, fejjel előre, úgy, hogy a kezét nem teszi ki maga elé - ha Bencus nem mondja el, hogy szopatás, én is bekajáltam volna. Jaba Macit másnap reggel Plasztik vigasztalja, ő meg szépen Dávidnak elmondja, hogy kurva nehéz volt megjátszania magát, és azért csinálta az egészet mert kíváncsi volt, ki az, akiben bízhat.

Screen Shot 2014-11-25 at 6.37.41.png

Miss Kiskun tovább fonja a hálót 12ker köré, olyanokat mond, hogy nem tudta, hogy ilyen baj lesz abból, ha odapucsít Dávidnak, ami csak 3 perc ugye, de 12kerrel sokkal több 3 perc lesz, blablabla, klasszikus beetetés, komolyan, a drogdílerek dolgoznak így. Minden megint a régiben, ha van esze a szerkesztőknek, ma este betolnak egy vödör piát, Miss Kiskun meg úgy megdugatja magát Dáviddal, mint a pinty, és 12ker kiborulása garantált, bármit is mond a riportszobában a taktikáról, meg Miss Kiskun szerepéről benne.

  • Ami még volt:
    Pöcök büntetést kapott, mert baszik hordani a mikroportot, amit elhagy, bazdmeg, egy 100 négyzetméteres zárt térben.
  • Úszósapkát húznak a fejire, ami alól a haja nem lóghat ki.
  • Ettől sír.
  • Lilu tegnapi bejelentése (valaki hamarost kihull) után Basszájba teljesen beparázik.
  • És drámázik.
  • Mint egy szaros kisgyerek.

Lehet örülni, vetkőzik más is, nemcsak Plasztik, ezúttal Miss Kiskun mutatja meg a bóti csöcsöket. A pinát kiblőrözték, teljesen érthetetlenül, Komisz viszont végignézte a parádét.

Címkék: 18+ vv7
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☺ágica (törölt) 2014.11.25. 07:36:24

ismét jó lett:) és képregény is van:DDD köszi

Gia 2014.11.25. 08:00:30

Dikk,második. :-)

Gia 2014.11.25. 08:12:23

A lakók sokkal ügyesebbek,mint mi,a Máricsuj nevet találták Edinának .:-D
Mondjuk 12-nél a Tüskevárat nem értem.

Gia 2014.11.25. 08:20:54

Fanninak mindenki Alon Dalon. :-D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 08:29:19

A képregény nagyon jó lett :)
Tegnap este nem piálás volt, hanem taktikázás, és kiderült, h ki az ész a villában: Edina.
sajna nem tudtam teljesen odafigyelni rá, mert Zsu mindig megszólalt, és nekem akkor el kellett kapcsolnom.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 08:31:14

@Gia: Igen, A Maricsui nagyon jó becenév. Bár nem igazán értem miért kapta, brazil szappanoperákban nem vok jártas (ő volt a vadangyal?).

Morcz 2014.11.25. 08:34:01

Nagyon jó volt a HV, a képregényes szétröhögtem magam.
@MolnarErik: Mi volt tegnap, folytatódott a maszás Fanny és Komisz között? :D
MissKkun egy ordas nagy K.... jó lenne ha szerdán repülne a villából.

hannamontanna 2014.11.25. 08:39:19

:-DDD A képregény mindent visz.... köszi.
Lehet hogy igaz, hogy most hat nap alatt több dolog történik mint eddig bármikor, de úgy nézem ezek a lakók is agyhalottak. Néha egészen fáj.Egyetlen-egyet nem tudok mondani, ki nyerhetné meg. Hihetetlen. Most ezt nem annyira élvezem, remélem kiszóródik az elején a ....... hát most nem is tudom. Az összes?? Időnként még a Nagyhajún szórakozom a leginkább.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 08:40:37

@Morcz: Hát pedig sajna úgy fest, h kedvencünk, Reni repül, de Zsu semmiképp sem.
Laci főzöcskézett Fanninak.
Taktikázás: Edina megmondta a frankót (de halál komolyan) Daninak és Zsunak. Zsu egyre irritálóbb, csak fossa a dumát (átlátszó hazugságok értelmetlen rizsával keverve, és most már teljesen egyértelmű, h mellé még sík hülye is, így sajna mindig el kellett kapcsolnom, mikor megszólalt.
A lányok szőrtelenítettek. Erről már teljesen lemaradtam.

hannamontanna 2014.11.25. 08:44:04

@MolnarErik: Igen, Zsu szövege leginkább egy értelmetlen, összefüggéstelen szófűzér. Nem is kell tovább keresni a fekete lyukat, mert ő az..

Morcz 2014.11.25. 08:46:54

@MolnarErik: köszi! Mit értesz azon, hogy megmondta a frankót? Egyébként én Dávid vagy Zsu távozásában reménykedem...Reni még maradhatna.

karev 2014.11.25. 08:46:55

@MolnarErik: nem, a vadangyal vadangyal volt, maricsui meg maricsui :)
hogy ennek a Dávidnak mennyire ostoba feje van, vagy csak nekem tűnik annak? MissKiskun meg, 24 évesen 50-60 pasi, nem is vártam mást. csak ne lenne tégla feje (fenti sapkás kép) :) abszolút közönséges. és miért néz ki minden 25 év alatti 33 felettinek?

Krétagarbó 2014.11.25. 08:49:07

@Morcz: Ordasnak ordas, de én még nem tenném ki. Jól meg tudja kavarni a dolgokat.

karev 2014.11.25. 08:49:37

@hannamontanna: bemondó, persze hogy szófosik a semmiről.

Krétagarbó 2014.11.25. 08:52:29

@karev: Ostobenko szegény Dávid, osztom azt a véleményt, hogy kicsit retard.
Zsu pedig egy kimosakodott parasztlány, akinek már nem volt jó a saját közege, azonban oda, ahova kapaszkodni próbál, sokkal több kell, mint ami neki valaha is lesz észben, szépérzékben stb...

hannamontanna 2014.11.25. 08:52:40

@karev: 'Szerintem' nem bemondó, hanem riporter... tudod aki folyton tartja a mikrofont... marokra fogja rendesen és interjút ad. :-DDD
Igen, Dávid is ostoba. Elképzelni nem tudom mit láttak a szerkesztők benne...

Krétagarbó 2014.11.25. 08:53:17

@karev: nem feltétlenül, tipikus példája annak, amikor valaki okosnak képzeli magát a semmire.

Morcz 2014.11.25. 08:56:27

@Krétagarbó: osztom a véleményed mindkettőről. (Dávid, Misskk)

@hannamontanna: belebeszél a zacskós mikrofonba, ezt akartad mondani? :DDDD

karev 2014.11.25. 08:57:17

@Krétagarbó: @hannamontanna: aza durva, amikor valakinek az arcára van írva. és ha meg is szólal hozzá... felőlem lehet riporter is :) furcsa, hogy 10 évvel fiatalabb nálam...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 09:00:46

@Morcz: Elmagyarázta nekik, h kell taktikázni: Nem mindenkivel összebalhézni, nyitva hagyni a lehetőségeket, h h kell konspirálni, nem állandóan egymás nyakán lógni, hanem feltűnésmentesen összeülni, pl éjjel kimenni vizet inni (meg mondott még 1 csomó mindent, amit sajna nem hallottam, mert Zsu dumája miatt elkapcsoltam). és a jelszó: "Szem kinyit, szív becsuk"

Krétagarbó 2014.11.25. 09:01:21

@karev: hihi, nálam 15-tel és az is furcsa. (mondjuk a gyerekeink egyidősek...)

kenguru30 2014.11.25. 09:01:48

Nem keveset röhögtem, pedig dolgoznom kellett volna ezen a reggeli órán :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 09:02:01

@karev: Hát asszem az egyértelmű, h minek köszönheti a karrierjét :)

Krétagarbó 2014.11.25. 09:02:43

@MolnarErik: okos lány ez az Edina! Hajrá:)
remélem azért vágnak be a beszélgetésből a főműsorba is.

hannamontanna 2014.11.25. 09:08:18

@Morcz: Pontosan ezt..:-DDD Én ezt a típust egyszerűen riporternek hívom. Mindössze ehhez ért a látottak alapján. És még megmagyarázni sem tudja. :-)))) Dáviddal jól el tudnának beszélgetni. Is.

hannamontanna 2014.11.25. 09:10:00

@MolnarErik: Azt mondtad "karrierjét"? :-DDDD

karev 2014.11.25. 09:10:58

@Krétagarbó: kár, hogy én tegnap is 10-kor már aludtam, meg előtte is a tv előtt kb. fél órát. :) tök gáz. mint egy csecsemő.

Morcz 2014.11.25. 09:12:00

@karev: nekem is fura, hogy ilyen fiatalon - nálam 11 évvel - hogy lehet valakinek ilyen leélt feje, és sajna a smink sem segít rajta.

@MolnarErik: köszi. Ádina eléggé sunyi, észre lehet venni pl az on-ban hogy mindenütt ott van, meg hallgatózik, de nyíltan eddig senkivel nem mert konfrontálódni, csak a háta mögött beszélt ki, tisztára VV5 Fecó-2....

karev 2014.11.25. 09:12:13

@hannamontanna: ha van hitelmentes házad, az itt már karriernek számít...

Morcz 2014.11.25. 09:12:52

@hannamontanna: :))))) én még ide sorolom Nórikát és Lilut is... :))))))

Morcz 2014.11.25. 09:15:28

@karev: ne törődj vele, velem is megesett, még az öfit is kihagytam. :)

karev 2014.11.25. 09:21:46

@Morcz: sztem én kb. felét látom majd az öfiknek. :)

Morcz 2014.11.25. 09:25:19

@karev: :) Próbálj doppingolni! :D

karev 2014.11.25. 09:29:48

@Morcz: még ötkor is kávét iszom, van, hogy hétkor. tök mindegy. kis vacsi, bólintás. :) tisztára leszívják az agyam napközben.

Morcz 2014.11.25. 09:45:29

@karev: néha nekem is, főleg ha váratlanul beesik valaki....

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.25. 09:58:54

@Morcz: szerintem sskk nem lehet se nórát, se lilut egy lapon említeni zsuval
(Esetleg a vivás Zsuval)
De ez a zsu sokkal közönségesebb, a közelükben sincs.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.11.25. 10:01:16

Mekkora rinya ez a Lacika :))
Nem elég hogy puha, még le is pippantaná Denist annyira húz hozzá mindig :)

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.25. 10:03:32

Dávid csak ne essen ki mert beflegmulok.
Mikor lesz az eredményhirdetés?

mézescsók 2014.11.25. 10:03:50

@MolnarErik: Azért az a főzöcskézés nem volt semmi! Így kell ezt csinálni hölgyeim! Ahhoz tehetség kell, hogy valaki addig sertepertéljen segítés címén (holott előtte azt mondta Komisznak, hogy ő már nem eszik), amiíg a szakács meg nem kéri, hogy "Fannika, te ülj szépen le, ne segíts"! Priceless!!!
Ha a nyugiszobában való beszélgetésről elkapcsoltál, akkor azt nem is hallottad, amikor Zsuzsa elmondta, hogy ő okos, ez tény. Bizony ám!
@karev: Az a hitelmentes ház egy albérlet.

karev 2014.11.25. 10:15:14

@mézescsók: azt én nem tudtam, itt írta valaki. :)

Krétagarbó 2014.11.25. 10:17:11

@karev: bent meg már azt mondta, hogy azért jött be, hogy az albérletből el tudjon költözni sajátba a gyerekével. Nincs neki "nagy" karrierje kint, kicsit rájátszott - gondolom rtl instrukciók hatására - arra, ami amúg yis a lényege, előadta, hgy márm mennyi mindent sikerült "megszerezni" oszt közben a fele sem igaz. A rá osztott szerepet pedig folytatja a villában is.

fran7 2014.11.25. 10:19:43

@mézescsók: Nem arról volt szó, hogy vett házat csak annyira romos, hogy nem lehet beköltözni oda? Azért kiskunborzasztón nem lehet olyan drága egy ilyen ház, hogy ne lehessen kifizetni.

Krétagarbó 2014.11.25. 10:20:03

@karev: a kisfilmben előadta, hogy megvan mindene 24 évesen, ami az álma volt: hitelmentes ház (vagy lakás?), cabrio, nem tudom mi. Aztán bent az első volt, hogy azon picsogott, hogy az albérletből szeretne elcuccolni, azért "dolgozik" a villában.

Morcz 2014.11.25. 10:20:55

@foxwiththegloves: szerdán élő adásban.

@Krétagarbó: nagyon gáz a csaj.....

Krétagarbó 2014.11.25. 10:21:20

@fran7: jó, de azt nem úgy kellene előadni, hogy megvan álmai háza:))) Vagyis, hát értem én, hogy a rtl adta a szájába, persze...

karev 2014.11.25. 10:21:38

@Krétagarbó: most már munkája sincs, mert bement a villába...

Krétagarbó 2014.11.25. 10:22:45

@Morcz: nagyon. engem régen irritált vki ennyire, de ez az otthon hagyott kisfia miatt van leginkább.

karev 2014.11.25. 10:29:35

@Krétagarbó: igen, az tényleg gáz (otthon hagyott kisfiú).

hannamontanna 2014.11.25. 10:40:41

@Morcz: No.... azért ez kicsit túlzás. Nem egy napon, de azért egy évben sem említeném Zsuval őket. Lilu mikor osztja őket, egész jó fej :-))))

Morcz 2014.11.25. 10:44:06

@karev: @Krétagarbó: nem is az otthon hagyott gyerek, inkább az, hogy:
-24 évesen elvált és úgy hagyja otthon, mert pl a kisfilmje alapján azt hinné az ember hogy apuci elengedte, aztán meg hoppá, kiderül hogy elvált. (19 évesen szült, ha jól számoltam)
-bemegy a villába, és előadja a diktátort, majd még aznap este rápusztul az első közelébe tévedt bránerre....
-egyfolytában magyarázkodik , meg rinyál, hogy ő jaj, ő a szerencsétlen egyedülálló anyuka....
-bele se merek gondolni, hogy esetleg ebből mit lát szegény gyerek, ha véletlenül megnéz egy adást,
-mit szól ehhez a munkáltatója?

Morcz 2014.11.25. 10:44:46

@hannamontanna: nekem az osztásai nagyon nem jönnek be, főleg az ominózus videója ismeretében....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 10:48:23

@Krétagarbó: Az a helyzet, hogy Zsu olyan egyáltalán nem leplezett öngyilkos és a kommunikációjában ellentmondásos taktikával rontott be a villa első napjaiban, hogy az már-már szürreális. Ezzel a kockázatosan bevállalós taktikával tovább lehet jutni néhány kört, mert teljesen kiszámíthatatlan és az emberek szeretik az Aghata Christie szerű fordulatokat, de az áhított végső győzelmet elérni szinte lehetetlen! Vagy pedig nagyon jó taktikusnak és színésznek kell lennie, hogy a hátralevő hónapokban feltörje magát a szimpátialista élmezőnyébe.

Nem Penny hajója 2014.11.25. 10:50:27

A posztban lévő első gif, az év gifje. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 10:50:35

@VV Erőlegény: Mindenesetre ebben az összevetésben a nagyon hatásos antréja miatt, vagy ellenére nagy hátránnyal indul, hasonlóan Deniszhez a fiúk mezőnyében.

karev 2014.11.25. 10:55:00

Jaba olyan fent, mintha egy oroszlánfóka hömbölödne bele a jeges vízbe, bake.

karev 2014.11.25. 10:56:32

@karev: azért jófejek, hogy próbálnak segíteni, csak hát... :)

mézescsók 2014.11.25. 11:02:37

@karev: Úgy volt, ahogy@Krétagarbó: írta.
@fran7: Romos házra nem emlékszem, de nem kizárt. Mostanában nincs nagy ára az ingatlanoknak, pláne nem a világ végén.

mézescsók 2014.11.25. 11:07:10

@Krétagarbó: Reméljük, a gyerek nem nézi a műsort. Talán néha megmutatják neki, hogy ott van anyu, de gondolom, nem sokat érthet belőle. Engem nem az taszít, hogy mit lát a gyerek, mert sokat valszeg nem, hanem az, hogy otthon hagyta.És mindezt a hős, önfeláldozó anya mázával leöntve. Brrrrr.... Az én lányom nagyobb, de nincs az a Vv, amiért otthagynám, pláne úgy, hogy nem hallok felőle hírt, nem telefonálhatok, stb.

karev 2014.11.25. 11:11:57

@mézescsók: és vv után mi lesz? tuti járnia kell haknizni, nyilván oda sem viheti magával. bár ha most kiesik hamar..

Krétagarbó 2014.11.25. 11:16:06

@mézescsók: hát ez az, én sem tudnám otthon hagyni, még úgy sem, hogy a férjem vigyáz rá stb... Ilyen kicsi korban az anyuka, az még csak az anyuka... Nekem az is fura volt, hogy azt mondta, hogy attól fél, hogy neki mennyire fog hiányozni a fia. Én meg pont attól félnék, hogy én mennyire hiányoznék a gyerekemnek. Egy 4 éves gyerek még nem fogja fel az "anyu elment, de a te érdekedben dolgozik kicsit, aztán ripsz-ropsz fél év (úristen, mennyire sok az egy ilyen kisgyerek életében!) és hazajön" magyarázatokat...

mézescsók 2014.11.25. 11:18:18

@VV Erőlegény: Ha elég sokáig tovább jut, hasznos lehet Dani szerzeménye, nevezetesen, hogy leveheti a védettséget valakiről. Akit kb. annyira lesz könnyű rávennie, hogy csinálja azt, amit Ő mond, mint Vikinek, amikor Teót dumálta rá, hogy mondjon le róla a javára.
Sajnálom valamilyen szinten ezt a Dani gyereket, nagyon nincs szerencséje a nőkkel. Értelmes, gipszes fazon, ha nem mattrészeg, akkor a viselkedésével sincs baj, a hozzá csapódó csajoknak meg puncsol rendesen, de valahogy mégis... Azt viszont a javukra kell írni, hogy az elsők, akik valamilyenféle taktikázásba kezdtek. Más tészta, hogy a taktikák olykor romba dőlnek.
Tudja valaki, hogy Maci kivel alakította meg a Troll Bt-t? Tudom, hogy Dáviddal, de még???
Ez főleg azért érdekel, mert Zsu számít arra, hogy Dávidot befolyásolni tudja, volt is róla szó az online-ban, hogy tartja folytatja vele a kapcsolatot (ismét: Dani, te ló!), a Dagiban viszont nem bíznak igazán. Namármost Dávidot - ha bent marad addig - vajon a farka, vagy az esze fogja vezérelni, ha úgy adódik. Mivel pasiból van, gyanítom, hogy az első.

kacagó görlice 2014.11.25. 11:19:53

VELLASZERELEM

Dráma 3 felvonásban

Helyszín: a vella dohányzósarka. Jobbra Edina, balra Maci, mindkettő hosszú, méla lesben.
Szereplők: Kiskun Zsú és XII. Dani

1. felvonás.

...Zsú: Danikám, adnál kölcsön 2000 vellakrajcárt? Kifogytam a pénzből. Elsején megadom.
...Dani: ad.
...Zsú: távozik. A vellakocsmában rántottát rendel 10 tojásból Dávidnak, majd ágyba bújik vele.

2. felvonás
...Dani: vártalak este, de te Dáviddal...
...Zsú: ugyan, Danikám, tudod, hogy csak téged szeretlek, te vagy a szövetségesem! Dávidba csak egy kis erőt akartam önteni, mert nagyon le van lombozódva.
...Dani: értem.
...Zsú: tudod mit, adj még 1000 krajcárt.
...Dani: ad.
...Zsú: óvszert vásárol Ádámnak, és ágyba bújik vele.

3. felvonás

...Dani: tulajdonképpen mellettem a helyed, de te Ádámmal...
...Zsú: ugyan, Danikám, csak nem képzeled! Szövetségesek vagyunk, együtt hasítunk a döntőig!
...Dani: és mikor adod mag a 3000 krajcáromat?
...Zsú: minek az neked? Holnap úgyis kiesel, te kis lüke!

Függöny.

Morcz 2014.11.25. 11:19:56

@Krétagarbó: igen....elég nagy felelőtlenség, aztán mellé meg játssza a mártírt....Nem baj letöltöttem az appot, küldjük minél előbb haza a gyerekhez...

mézescsók 2014.11.25. 11:30:49

@karev: Erre én is gondoltam. A Vv után egy ideig a haknik hoznak pénzt, az pedig időigényes tevékenység. Még akkor is, ha csak Kiskun akármerre táján jár. Bár amilyen megosztó személy, el tudom képzelni, hogy sok helyre hívják.
Illetve nem tudom elképzelni: van annyi pénz, amennyiért egy volt Vv játékos haknijára elmennék, de piszkosul sok! Hogy épeszű ember ilyesmire pénzt ad ki.....

@Krétagarbó: Amikor a csemetém kisebb volt, előfordult, hogy el kellett mennem egy-egy napra hivatalos ügyben (most is, de már nem pici, sőt, múltkor megkérdezte, hogy nem akarok inkább elmenni valahova? Az agyára mentem, mert irdatlan kupi volt a szobájában.), de megérkezés után mindig telefonáltam és másnap visszatértem. Nemcsak azért voltam nyugodt felőle, mert tudtam, hogy az apja és a mamáék vigyáznak rá, hanem azért is, mert tudtam, nem maradok el sokáig. Több hónap??? Normális ez a nő?
Az nem érv, hogy a gyerek meg sem érzi, mert dehogynem, sőt. Azt pedig csak egészen halkan teszem hozzá, hogy addig kell kihasználni minden pillanatot és szeretgetni őket, amikor még ilyen kicsik, mert ahogy nőnek és önállósodnak, egyre jobban hajtják el az embert maguk mellől. Örülök, ha sátoros ünnepekkor lenyomhatok neki egy puszit, nem ám dögönyözni kicsit!!! Jön a nyivák: anya, neeeeeee...

Krétagarbó 2014.11.25. 11:33:38

@Morcz: letöltöttem én, ment egy szimpátiaszavazat, na nem rá:))

mézescsók 2014.11.25. 11:39:09

Amúgy, ki mit tippel? Holnap ki távozik?
Tippem: Ádám.
Tegnap a főzöcskénél aranyos volt (nem sokat lendített előre a dolgon, viszont tesztelte, hogy mennyire kemény Fanni feneke), de nagyon keveset lehet látni belőle, pedig lassan egy hete van bent.
A másik: ki emléikszik, hogy volt tavaly: ha férfi ment ki, férfi jött a helyére, vagy nem volt benne rendszer?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 11:46:17

@kacagó görlice: Azért másképpen is meg lehet írni ezt a drámát sztem, sőt rengeteg féle képpen, sőt lehet, hogy van olyan verzió is, amire most senki sem gondol! Amúgy az miért jó a Zsunak, ha kiejti a Danit (idejekorán)? Egyébként meg miért kell benyalni Daniról, hogy ennyire befolyásolható? Én a tegnapi on-lineban nem láttam rajta, hogy annyira szomorú lenne, a harmadik gifből sem a féltékenység sugárzik belőle, amikor mosolyogva szemléli a Maci fejének Zsu cicije közé dugását. Egyébként meg sokan együtt érezhetnek most vele, és sajnálják... Talán ő is egy szerepet játszik.... Egy fölöttébb furcsa szerepet, de eddig még nem karaktergyilkosat, hosszú még ez a VV....

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.25. 11:54:30

@VV Erőlegény: tegyük fel, h mégis naiv. dani megszereti ezt a csajt, mert mással úgy extrán nincs jóban. neki adja a kendőlevételt, onnantól kisisten a csaj, egyből imádni fogják. nem lenne az rossz neki, főleg annak fényében, hogy most hogy utálja mindenki.

megjegyzem, dávidot nem tartottam sokra, szerintem is kicsit úgy khm nem gyors felfogású, de fel nem foghatom, hogy nyúlhat ehhez a nőhöz. sok ideje nincs is még bent. mi ez, hogy feszül a zacsi? egy hét alatt? hát akkor tessék megoldani, nagyfiú már tényleg.

bobby.ewing 2014.11.25. 12:02:11

Eszeteknél legyetek már emberek!
Mi az hogy zsú-ribit szavaznátok ki, mikor a hozzászólások 90%-a róla szól?!

Lesz itt még balhé miatta, akár egy catfight is lehetséges közte és sinésznő között, és vagy vele, vagy a kanok -akiknek odatolja a kis seggét- egymással fognak veszekedni.

Kérdés, hogy 12ker meddig bírja a húzd meg - ereszd meg játékot, esetleg hagyja magát zsú-ribi megpocsíkolni?

Látványra ugyan nem nagy durranás, hozza az elbaszott fél pöttyös labda csecseket, a csípeje felett meg már most olyan zsírpárnák vannak, hajaj mi lesz ott 30 felett. Ráadásként pohos, mintha a múlt hónapban szült volna, azt hittem ezt azért 4 és fél év alatt le lehet dolgozni. (le lehet)
Szóval szegény elég szerencsétlen alkat... De 12kernek pont jó lenne. És ilyen taktikusra, aki több kant is talonban tart egyszerre, nem nagyon emlékszem VV-ben. A való világban persze vannak bőven.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.25. 12:06:59

@bobby.ewing: nem mindegy, hogy azért írunk valakiről, mert hányunk tőle, vagy mert kedveljük. az lehet, hogy róla írunk, de nem mindegy, hogy mit.

Morcz 2014.11.25. 12:07:01

@kacagó görlice: ez nagyon jó, és találó! :))))))

Morcz 2014.11.25. 12:13:32

@mézescsók: engem is elhajt a nagyobbik ha a kupit firtatom a szobájában, pedig még csak négy éves...:))))) De nem hagyom annyiban...:D
Ja, A tippem a kiesőre: Dávid

@Krétagarbó: én se rá voksoltam, hanem egy másik lyányra.....

bobby.ewing 2014.11.25. 12:16:32

@ミラ:
És, nem azért nézed? Komolyan, volt egyetlen VV szereplő akiért lelkesedtél? A sok IQ negatív között? Akit szívesen fogadnál fiadnak, lányodnak, testvérednek?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.25. 12:17:57

@bobby.ewing: olyan volt, akit megismertem volna. nem örülök, hogy a mostani szériában senki sincs, akinek szívből lehet szurkolni. talánok vannak, igen egy se. zsu viszont az egyik legnagyobb NEM.

Harci hörcsög 2014.11.25. 12:19:35

@mézescsók: Emlékeim szerint a delfin hangon röhögő csaj ment ki és Zsófi meg Krisztián ment be helyette. De javítsatok ki, ha tévedek.

Mercel 2014.11.25. 12:26:53

Hehe a képregényen felröhögtem de krvára:D

Mercel 2014.11.25. 12:28:14

Ja, a másik, alapból rühellem a műcsöcsöket (Kb. hervasztóbb mint egy gyárilag rossz és lehasznásznált értsd ahogy akarod) Szóval, hogy a picsába van az, hogy a buta muffnak olyan mellei vannak mint egy szobornak - nem olyan szépek hanem olyan merevek - ehhez képest annyi esze már nem volt, hogy a teste többi részét legalább átlagosan karbantartsa?
Olyan segge van mint egy vidéki háziasszonynak 3 gyerek és 20 év elhanyagoltság után..

mézescsók 2014.11.25. 12:28:46

@Morcz: Egy négy évesnek meg se kottyan, hogy villámgyorsan megteremtse a káoszt. Az enyém egyszer belépti díjat kért a szobájába való belépéshez. Csak a mama és a kutya mehetett be ingyen! Ezeket az időket kihagyni!!!!

@Harci hörcsög: Tényleg. Alexa volt az a rettenetesen kacagó nő, aki a szimpátiaszavazáson esett ki, de miért ment be helyette kettő?
A legutolsó bemenő Dávid volt, de Ő Simont váltotta, ha jól emlékszem.

Krétagarbó 2014.11.25. 12:28:59

@Harci hörcsög: én is így emlékszem, Alexa helyett Krisz és Zsófika ment be. Simon helyett meg Dávid.

Mercel 2014.11.25. 12:29:02

Vagy pont ez a helyzet?:D

Krétagarbó 2014.11.25. 12:34:08

@mézescsók: én is azon filóztam, hogy akkor alapból kevesebben voltak ás azért ment két ember az egy kieső helyére, vagy esetleg most is számíthatunk egy ilyen csavarra?
Jó fej lehet a gyermeked...:)

fran7 2014.11.25. 12:35:21

@Harci hörcsög: Nem emlékesztek Bandira, őt is lecserélték. VV6-ban két csere volt Melinda, szétcigizett hangú csaj helyett valaki és VV Bandi helyett, aki szemüveges lúzerként volt bemutatva. Ők lettek lecserélve. Illetve Simon kirűgása után is jött valaki.

Morcz 2014.11.25. 12:35:37

@mézescsók: ez nagyon jó! :))))) szerencsére a beléptidíjnál nem tartunk.....de legtöbbször a mamák mehetnek be. :D

Krétagarbó 2014.11.25. 12:43:08

@fran7: Bandi meg Melinda valamelyik korábbiban volt sztem.

KnitKat 2014.11.25. 12:49:41

@fran7: Bandi és Melinda a VV5-ben voltak.

karev 2014.11.25. 13:07:12

@bobby.ewing: Izáért és Kriszért sokan odáig voltak :)

karev 2014.11.25. 13:08:27

@Harci hörcsög: ezt írtam én is, csak elveszett az éterben...

karev 2014.11.25. 13:11:08

@Krétagarbó: az mekkore lenne, ha az egész bandát lecserélnék :)

fran7 2014.11.25. 13:12:03

@Krétagarbó: @KnitKat: Lehetséges. A VV6 elején még nem volt RTLII-őm.

Mercel 2014.11.25. 13:14:51

@fran7:

A kiskunborzasztó jellegű helyeken egy normális állapotban lévő ház átlagos kis telekkel állapottól és mérettől 3-8 milla között elérhető. Efelett már komoly alapterületű és telekméretű ingatlanokat kapni.

kamilla123 2014.11.25. 13:20:38

pár észrevétel a tegnapi öfi kapcsán:

1. érdekes, hogy Plasztik ment oda puncsolni másnap Macinak, hogy jaj szegényke, puszit is adott neki, holott ő volt az, aki teljesen leszarta, mi van az alvajáróval. Folyamatosan azt óbégatta hátulról, hogy kapcsolják már le a villanyt és aludjanak és ki sem ment a nappaliba. Laci javára legyen mondva, h akármilyen sötét is, ő megpróbált segíteni, le is bucskázott Macival együtt, át a kanapén.

2. Zsu-ra lehet fújolni, de jelenleg ő tartja mozgásban az eseményeket. Sínésznőnek az fáj, hogy neki kellett volna elvileg ezt a karakter hoznia többé kevésbé. Hiszen ő ígérte a diktátort, meg a szarkavarót, ehhez képest rögtön becsicskult Dóriéknak és azóta sem csinál semmit, csak a tömeggel hörög (szó szerint).

3. Kíváncsi vagyok, hogy ha Maci ekkora színész, van-e bármi, amit őszintén el lehet-e neki hinni. Például, amikor azon sírdogál, hogy milyen magányos, Lehet, hogy az is csak egy műsor volt a nézőknek?

nicu71 2014.11.25. 13:21:53

na most nyomtam a színésznőre egyet,nem kéne még kiesnie.Szerintem aki elég nulla az a Vikacsu.Na nem is hiányozna,meg ez a hányinger Dávid sem.

Conchobar 2014.11.25. 13:33:30

@fran7: "Simon kirűgása után is jött valaki." - Simon kirúgása után jött Dávid, aki avval próbált megragadni, hogy hadjáratot hirdetett és megpróbálta Vikit kinyírni. Ő rajtavesztett, viszont ennek a Zsuzsának jobb ötlete támadt. DAnit és a mostani Dávidot eszközként használva Zsuzsa ügyesen ledolgozza azt a hátrányt, ami a korábban beköltözőkkel szemben létezett. Bedolgozta magát a nézők tudatába

Gia 2014.11.25. 13:35:45

Én is Vikacsut küldeném haza.Többet vártam tőle.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.25. 13:38:49

@nicu71: melyik hiányozna? :D ez a gond sajnos.

Conchobar 2014.11.25. 13:41:00

@kamilla123: " érdekes, hogy Plasztik ment oda puncsolni másnap Macinak, hogy jaj szegényke, puszit is adott neki, holott ő volt az, aki teljesen leszarta" - Nyilván érezte utóbb, hogy valahogy kompenzálnia kellene ( a nézők felé) a Maci irányában tanusított részvétlenségét

mervinjminky (törölt) 2014.11.25. 13:42:29

@mézescsók: a tavalyi szériát rövidebbre szabták. mondjuk ott egy viki-au-simon döntőt tippeltem, csak hát ott viki-simon lemeccselték idő előtt és az utóbbi nem bírta cérnával sajnos, pedig kíváncsi lettem volna rá a tematikus hetek során, pl. iskola hét, torna hét :))) persze a sáris bekutyázás nélkül, ebből a szériából nem tudnék rögtön kiragadni senkit, akit a döntőbe várnék, az utóbbi vv-k során a győztesek az első fogatból kerültek ki, de még így sem. a bentiek sem tartanak úgy kifejezetten senkitől, nem érzik még ki mennyire lehet erős kint. mondjuk a riport szobás beszélgetésekből következtethetnének, hogy kb. mik kerülnek a nyúlfarknyi összefoglalókba, na mindegy.

nicu71 2014.11.25. 13:42:56

@ミラ: vannak azért kedveltjeim. :) Aki viszont soha nem hiányozna,mert idegbeteg leszek tőle az az istenverte Bence..

Conchobar 2014.11.25. 13:44:27

@Gia: "Én is Vikacsut küldeném haza" - És jót is tennének vele a nézők. Ő még annyira se bírta a 'VV-s klímát', mint az előző szériában Sírós Józsi, hiszen alig telt el egy hét, és már Vikcsu a padlón van

kamilla123 2014.11.25. 13:52:14

@Conchobar: igen, persze, csak Maci azt mondta, h ebből majd leszűri, kik voltak jófejek vele, holott ezt pont nem is láthatta :-))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.25. 13:55:51

a tegnapi összefoglaló jobban sikerült.

mervinjminky (törölt) 2014.11.25. 13:58:02

talán Fannit, Edinát és Danit favorizálják a szerkesztők, Lacit megtartják "főgonosznak", Denisz cristofel-aurelio ötvözet, akit szintén egész sokáig megtartanak majd, persze kizárt hogy megnyerje végül, Maci elvtárs beépített lehet, ő is asszonta, mint Viki anno, hogy ő tudja, hogy nem nyerheti meg :)), mondjuk kicsit fura, hogy anno survivor Peti Attilával ugyanígy alapított valami fszságot, mint ez a troll bt., szóval Dávidot nem tudom hova tenni, sanszos, hogy megtartják és akkor Reni vagy Ádám repül. Ádám ha valamelyik stábtag fiúja, akkor marad Reni. Az új lakó lesz az a bizonyos "transzvesztita", akit Dóri úgy várt. :)

szoknyás fejvadász 2014.11.25. 14:01:02

Ez a műanyag barbie baba mell akciós lehetett szerencsétlen Zsunak. Hervasztó látvány. Ennél még Dóráé is jobb, pedig az se egy műremek. Nincs ezeknek szép érzékük, bemennek a boltba kérik azt, ami éppen le van árazva és villany leo. Az önértékelési problémájuk meg ugyanúgy megmarad.
Dani meg igaz, hogy tud összefüggően beszélni, de kb ennyi. Nincs neki semmi taktikája, ugyan már. Azon kívül, hogy valamelyik lányra piócaként rátapadjon és tulajdonának tekintse. Agyilag megrekedt a pubertás körül. Nyafog állandóan, menjen haza.
Maci meg legközelebb epilepsziást játszik majd? Olyan, mint egy pszichopata. Nem szimpatikus. Nincs egy karakter, akire azt mondanám, hogy hiányozna. Örülnék, ha hetente cserélődnének az arcok.

Conchobar 2014.11.25. 14:02:30

@kamilla123: "igen, persze, csak Maci azt mondta, h ebből majd leszűri, kik voltak jófejek vele, holott ezt pont nem is láthatta" - Én nem hiszem, hogy Dóri különösebben el akarná nyerni Maci jóindulatát, és másvalakik jóindulatának elnyerésének célzatát látom: 'valahogy kompenzálnia kellene ( a nézők felé) a Maci irányában tanusított részvétlenségét'

Conchobar 2014.11.25. 14:03:21

@Conchobar: jav: én másvalakik jóindulatának elnyerésének célzatát látom

kamilla123 2014.11.25. 14:04:09

tényleg, ha már így felmerült a dolog: mit kell csinálni az alvajárókkal?

mézescsók 2014.11.25. 14:13:52

@Krétagarbó: @Morcz: Jó fej. Apja lánya. Én is nagyon élveztem, hogy rendet rakok és még fizetek is érte!
A Vv6-nál lehet, hogy Simont azért váltotta kettő, mert egy ember még hiányzott, a másik Simonságot váltotta, hogy teljes legyen a létszám.
Az utolsó beköltöző Ádám volt, aki a világ legszebb embörét, Gyúrós Józsit váltotta, aki feladta.

@kamilla123: Az tartja mozgásban az eseményeket, akit a csatorna úri kedve erre kinéz. Gőzünk nincs, hogy mit csinál a többi, szervezkednek-e, stb., mert a napi egy órába, aminek a jó része reklám, ennyi fér bele, ráadásul van, amit hatszor is elragoznak, nehogy elfelejtsük.
Mivel bagoly vagyok, éjjelente be-benézek az online-ra. Néhány emberről csak onnan tudok, hogy valahol a sziluettje feltűnik, én meg filózok, hogy ki is volt ez.
A tegnapi öfi egy részét - kb. 0.30-1.30 között - láttam. Ennek háromnegyed része az volt, hogy Dani és Zsu tolják a semmit. Az elején velük volt Edina, valami terv félét kovácsoltak, Edina el, majd ketten ugyanazt ismételgették, amit kb. két napja egyfolytában. Ez sok minden, de nem valami izgalmas eseménysor. A fennmaradó egynegyedben ment Fanni Dennis általi kenegetése a fürdőben (valaki kérdezte, hogy volt-e éjszaka is masszázs, mert ebben állapodtak meg, de bealudtam), Laci főzése Vikcsu, Fanni és Ádám asszisztálásával (közben jókat lehetett röhögni). Szóval a szerkik Zsu szófosását tartják a legizgalmasabbnak, nekünk meg úgy adják be, hogy a drága lény az események egyszemélyes mozgatórugója. Nem kéne nekik bedőlni.

karev 2014.11.25. 14:13:54

@kamilla123: felébreszteni nem szabad, sztem vissza kell vezetni az ágyba, aztán fejbe verni, hogy aludjon :)

kamilla123 2014.11.25. 14:21:46

@mézescsók: ez igaz, én csak egyszer néztem éjszakait, de meglepődtem, mennyire más aspektusba helyeződtek a szereplők. tényleg sok mindent kihagynak, vagy saját ízlésüknek megfelelően tálalnak.

mézescsók 2014.11.25. 14:41:36

@mervinjminky: Mindenki vizionálta Simont a döntőbe, annyira rendhagyó alak volt. Egyébként tévedés volt szerintem a játékból való kizárása.
Nem láttam valamennyi Vv-t, a negyedikből elég sokat, az 5-6-ot igen. Eddigi tapasztalataim alapján az első beköltözők jó eséllyel maradnak a végéig, vagy majdnem addig. A vv4-ben Alekosz, Éva az elsők között ment be, Jerzy később. A vv5-ben Attila-Seri szintén, Csaba később jött. A 6-ban Au elsőként ment be, Viki, Zsófi utóbb. Szóval aki elsőnek megy be, az jó eséllyel sokáig játszhat. A később beköltözők valahogy erősnek tartják őket, ki tudja, miért, pedig nem az erőviszonyok döntik el, ki mikor lesz lakó. Az később alakul ki.
Ezen az alapon Dani, Fanni és Dóra lenne az esélyes, de Dórát esélytelennek tartom, hogy sokáig bent maradjon. Jól indult, de beszürkült, eltünt, semmilyen lett.. Fanni cuki, minden idiótasága ellenére szerethető, jóindulatú, és műsort is mindig szolgáltat, de milyen lenne már, hogy egy nyafi 21 éves győzzön? Arról már nem is beszélve, hogy vele még minden megtörténhet, amilyen kelekótya.. Dani értelmes és taktikai érzéke is van, de nem tudom, mennyire szerethető. Szerintem semennyire, pedig ez is fontos. Alekosz a baromságaival szerzett rajongókat, Attilának agya volt és úgy váltogatta a pszichopata énjét a kedves, barátságos, néha szinte sebezhető férfiéval, mint én a bugyimat, pedig van, hogy naponta többször is!
Au hangos volt, érzelgős, pokolian idegesítő, de humoros, szerethető - szóval sokszínű. Hozzájuk képest Dani unalmas figura.
Amúgy egyetértek azzal, hogy jelenleg kb. kit favorizál a csatorna. Edina feljövőben van, de szerintem Laci még versenyben van vele.
Nő meg nem győzhet. Attila fejtegette - tegnap a belevalóban Zsófi utalt rá -, hogy a Vv-t általában nők nézik és ők azok is, akik szavaznak. Nő pedig női győztesre nem szavaz. Ez a politikán kívül az élet minden más területén nem fordul elő.

mézescsók 2014.11.25. 14:47:51

@kamilla123: Tegnap éjjel pl. meglepődtem. Én azt hittem, hogy Vikcsut teljesen negligálják a többiek. A főzésnél kiderült, hogy egyáltalán nem. Viszont az egész hétvégén nem volt 2 perce a Vv-ben. Félre ne érts, nem szimpi a csaj, de nem is ellenszenves, nem is hiányzik. Mégis: az esélyegyenlőség érdekében úgy lenne korrekt. Az meg, hogy nem csinálnak semmit, egyrészt szerintem nem igaz, de ha mégis, akkor vagy tessék olyan helyzetbe hozni őket, hogy csinálhassanak valamit (mi a francért kapják a kreatívok a fizetésüket?), vagy ha ez nehezükre esik, akkor üljenek le szépen és keresgéljenek. Egész nap nézik őket nem? Olyan nincs, hogy nem találnak. Akkor vágják össze és kész.
Mert a jelenlegi felállásban nagyon úgy látszik, hogy kb. 3-4 ember van a villában!!!

Post Modern Prometheus 2014.11.25. 14:59:03

@kamilla123: Leginkább visszaterelni az ágyba, ha elkóborolnak :D ha nem megy fel lehet őket kelteni, semmi bajuk nem lesz - én is szoktam sétálgatni, felkelteni ugyan nem tudnak, mert még a légvédelmi próbára sem ébredtem fel annak ellenére, hogy az ablak alatt szólt :D de egyébként az hatásos tud lenni, ha felkapcsolod a villanyt, én arra szoktam felkelni ha sétálok, hogy felkapcsolódik a villany és hirtelen világos lesz :D

Amúgy sorry, hogy nem csináltam meg a szavazást, de tegnap délutántól ma reggelig aludtam :D az öfit is most néztem csak meg ^^

Kacsaszájú Dzsenifer a Szkreccselő Szűzkurva 2014.11.25. 15:02:27

Kösz sixx-nek a posztokat, kb. ennyire érdekel a mostani felhozatal. Rábírni nem bírtam magam, hogy akár egy fél részt is megnézzek, szerintem ezután sem fogom. A posztokon viszont jókat tudok így is röhögni - bár ez a posztíró érdeme és nem a VV-marhaságé.

Warlimont 2014.11.25. 15:21:26

Macit, aki lathatoan kamuzta az alvajarast, ki kellett volna a villaajtohoz kiserni diagnosztikus celbol, azutan vagy mehet a dolgara kifele, vagy abbahagyja a bohockodast, a közösseg csak nyert volna a proban.

Warlimont 2014.11.25. 15:23:21

@mézescsók: "Mert a jelenlegi felállásban nagyon úgy látszik, hogy kb. 3-4 ember van a villában!!!"

Minden szavaddal egyetertek, pont igy gondolom en is. Igazsagtalan, es manipulativ, ahogy csak 3-4 ember jelenti az összefoglalot, a többiek meg max idönkent belesetalnak a kepbe.

Krétagarbó 2014.11.25. 15:23:51

@mézescsók: Simon helyett csak Dávid jött be. Ketten (Krisz és Zsófi) Alexa helyett jöttek. Igaz, ádámot már el is felejtettem, Gyúrós Józsi helyett...

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.11.25. 15:23:52

@sixx:
El is olvasod amit írsz?
Egy fárasztó irkálás után, ha leülsz a fotelba egy pohár jóféle borral a kezedben.....mire gondolsz?
- Ez jó mulatság, férfi munka volt?
- Íme az ágytál amire vágytál?
-..............
- Most letiltom ezt a faszit, mert útálom a kényelmetlen kérdéseket!

karev 2014.11.25. 15:25:20

@Warlimont: ez minden vv-ben így volt (legalábbis, amit követtem).

karev 2014.11.25. 15:26:57

@Krétagarbó: Ádámot én is elfelejtettem, azt sem tudom, hogy nézett ki :)

sixx · http://comment.blog.hu 2014.11.25. 15:39:08

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: olvasom és nem iszom alkoholt. ha bajod van az írással, írd le, hogy mi az, ne rébuszokban beszélj nekem, baszod.

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.25. 15:43:47

jajj, most nagyon röhögök, az előbb kiderült h plasztikékat ismernem kéne akár. Anyum legalábbis ismeri az ő anyuját, már kiadtam feladatba h derítse ki, mi a faszért néz ki úgy, mint egy hörcsög.

karev 2014.11.25. 15:48:17

@foxwiththegloves: erre mi is kíváncsiak vagyunk :)

Puncylla 2014.11.25. 15:51:08

@Warlimont: Ha legalább minden nap másik 3-4 ember jönne, hogy azokat is megismerhessük...

kamilla123 2014.11.25. 16:01:16

Edina nagyon hatásos bevezető videót kapott, úgyh el tudom képzelni, hogy őt most ki akarják hozni női győztesnek. Persze nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, csak arra reagálva mondom, hogy nem nyerhet nő..

mézescsók 2014.11.25. 16:06:44

@Warlimont: @Puncylla: -nak van megoldása!
@Krétagarbó: Miért, nem így írtam? Akkor bocs, valóban ez volt a sorrend..
@karev: És ez nagyon sajnálatos.
Ádám? Meggyújtotta a pukiját. Ez volt a legnevezetesebb tette. Így gondolom már rémlik.
@frissen hullott fehér bárány: Persze, és a másik klasszikus, Attila is mondott valami hasonlót.

karev 2014.11.25. 16:15:58

@mézescsók: tényleg, nagyon hülye feje volt. :)

kis.herceg 2014.11.25. 16:22:44

maci és dávid azért ezt még továbbvihetné kurvajól. pl. este beszólna a többieknek dávid hogy gyerekek maci megint alvajár, maci meg állna lehajtott fejjel a jakuzziban, mozdulatlanul. tiszta horror.

Aharon 2014.11.25. 16:24:53

@kamilla123: Nem bánnám, ha így lenne, egy picit sem, de félek, nincs ilyen konteó, és ezt is valamelyik szerencsétlen faszi fogja elvinni.... és hevesen remélem, hogy nem Basszájba lesz az.

Aharon 2014.11.25. 16:25:57

A képregény pedig bearanyozta a munkanapomat, köszi Sixx!

Krétagarbó 2014.11.25. 16:33:16

@foxwiththegloves: hát ezt el ne felejtsd megosztani itt is velünk:))

kacagó görlice 2014.11.25. 16:52:18

@VV Erőlegény: Persze. A MŰVÉSZ (én) nem a nyers valóságot ábrázolja, csupán annak égi mását. Csak a lényeget kell kifejezze: Zsu egy ügyes kis kurva, Dani pedig egy szerencsétlen fasz.
(Igen, elismerem, értelmes, sőt értelmiségi, még a jogra is járt. De akkor is.)

Post Modern Prometheus 2014.11.25. 17:11:50

Amúgy nem tudom, hogy vagytok vele, de engem a Dávid (kinézetre) folyton rá emlékeztet: upload.wikimedia.org/wikipedia/en/5/5d/Rudy_Wade.jpg :D

miciur 2014.11.25. 17:23:27

@Krétagarbó: a bérelt lakás is hitelmentes:D

miciur 2014.11.25. 17:24:42

egyébként sokkal jobb az idei casting, mint a tavalyi, ami nem nehéz... van ebben a csapatban potenciál, azt mondom:)

SzilajSzilard 2014.11.25. 17:55:37

@sixx: Semmi baj az írással. Ja de, egy hiba van. Nem Maricsu, hanem Maricsui, ami valami sorozatszereplő lehet, rákerestem. És Marichuynak írják.

Gia 2014.11.25. 17:58:47

@SzilajSzilard: Én már két helyen rontottam el azt a nevet.Sixx meg biztos fonetikusan írta.

Krétagarbó 2014.11.25. 18:19:15

@miciur: nem feltétlenül, igaz az nem a bérlőt terheli:) De saját lakásról beszélt.

SzilajSzilard 2014.11.25. 18:20:48

@miciur: Remek pont a telepi suttyó fejlesztése! A múltkori szótlan Zsóti után Basszájba az Only God can judge me tetkóval kimaxolta a tipust.

Warlimont 2014.11.25. 19:31:17

@kacagó görlice: "Dani pedig egy szerencsétlen fasz."

Jópár olyan VV jut most eszembe, ahol végül a szerencsétlen fasznak tűnő faszi nyert. Sőt többnyire ez volt a leosztás! Sokan épp most lövik el az összes puskaport, okos ember beosztja.

Gia 2014.11.25. 19:39:54

Re@Warlimont: Én is remélem,hogy Dani még feltornázza magát.Nem tűnik rossz embernek.

Nátán Apfelbaum 2014.11.25. 21:30:17

Osz'mék véleményem is legyen, e!

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.11.25. 21:42:36

@sixx:
1. Nekem nincs bajom az írásoddal, hiszen a tied!
2. A jóféle bor cserélve: maci fröccsre.
3. A nem válasz is válasz.

csiberibe 2014.11.25. 21:57:54

@Post Modern Prometheus: a 70 éves anyum szt meg Kazal pont olyan, mint Elke a Klinikában :)

Gia 2014.11.25. 22:02:28

Mintha Bencusnak ki lenne húzva a szeme.. :-))

fran7 2014.11.25. 22:06:10

Reninek igaza van. Zsu ne rebegtesse a szempilláját, hogy anyuka vagyok. Szegény kisfia. Sok küzdelme lesz az életben.

Commodore 2014.11.25. 22:06:11

Katalin locsog karácsony

fran7 2014.11.25. 22:07:59

Dávid meg a háttérben kamillázik.

nicu71 2014.11.25. 22:09:41

parasztháború ,behalok :D

szmoti 2014.11.25. 22:11:44

Haló :) Ez a Laci gyerek most egész jól beszélt, nem? :D

fran7 2014.11.25. 22:11:46

Lacinak igaza van. Fáj ezt mondanom, de így van. Csak a hölgyek érzelmibbek, mint a férfiak.

fran7 2014.11.25. 22:13:16

@nicu71: Szerintem a történelemtanára még a kommunizmusból maradt és hatodikban még elkapott egy mondatfoszlányt Budai Nagy Antalról. Kolumbuszról már nem tud.

Gia 2014.11.25. 22:14:01

"Kitartok,mint Zrínyi"... :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.11.25. 22:14:15

@Gia: csúcs a sapecod :)) látszik, hogy nem szponzor, hanem saját :)

mosca.della.frutta 2014.11.25. 22:18:23

hmmm, B@sszájba barátunk nem is olyan ostoba, mint gondoltuk... egész jól levette a szitut, meg talán arra az alapvetésre is emlékszik a korábbi szériákból, hogy falkában sosem támadunk be senkit, mert a mellé azonnal odaáll az empatikus néző ugye ;)

fran7 2014.11.25. 22:18:41

Én Macit vagy Dórit tenném ki a csapatból.

Gia 2014.11.25. 22:25:24

Én még mindig Vikcsut ereszteném szélnek.De Dávid is egy jó nagy szürke ló.

Ejoy 2014.11.25. 22:26:12

Valaki beveszi ezt a kamu dumát zsutól???

mosca.della.frutta 2014.11.25. 22:27:03

@fran7: én meg szívem szerint a Sintérnőt, mert ritka irritáló jelenség, csak úgy süt belőle az irigység, a rosszindulat, és Kazalt meg viszi magával az önsorsrontó értelmetlen fájtokba, mert hát... nem túl okos a lelkem, vagyis egyáltalán nem az, de őt ezért szeressük :P Sintért viszont nem fogják hagyni kimenni a szerkik,, mert amíg konfliktust gerjeszt, addig hasznos a show számára.

nem úgy Pocokfej, aki viszont teljesen kifújt mára, ő elmondhatatlanul unalmas már az örökös nyavalygásával, ahogy dagasztja a B@sszájba-témát a végtelenségig.... olyankor kapcsolnék el szívesen (de nem teszem, tűrök;) szóval, részemrők Pocok felejtős, vagy Vikácsu, aki mintha ott se lenne - az úszómesternek még adnék esélyt, kevés ideje van bent, de Vikács már esélytelen, hogy játékba hozza valaki, szerintem.

fran7 2014.11.25. 22:30:56

@mosca.della.frutta: Jaj, mindig igazat adok nektek. Vikacsuban nincs sztori. Ezért még kitenni is elfelejtik a szerkesztők. Maciban és Dóriban nem látok semmit ami esetleg érdekelne. Sínésznő érdkelne két hét múlva mikor már nem tud játszani. Ádámban hátha van valami és Dávid is még megfejtésre vár. Miért is jött ide. Dóriról nagyjából sejtjük és Maciról is. Nincs miért szerepelniük a szememben. Vikacsu még ennyire sem érdekel, érdekes.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.25. 22:32:30

Nekem az a kiskun Oprah Winfrey nagyon ellenszenves...
És egy ideje Dóri is.

mosca.della.frutta 2014.11.25. 22:32:53

@Ejoy: én igen; meglehet,, naív vagyok, de számomra meggyőző volt a nyugiszobában - mert krokodilkönnyeket bárki produkálhat, ha van némi színészi képessége, de azokat a vérvörösben úszó szemeket... azokat nem. én elhittem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.25. 22:33:22

Vikcsu meg nem hogy nem szerepel, de nem is mutatják. Mintha ott se lenne. Fura.

fran7 2014.11.25. 22:37:37

@mosca.della.frutta: Az én kérdésem, hogy miért sírt. Mert volt egy standard válasza mindenre. A lányok féltékenyek a szépségére. Ez nem teljesen igaz ebben a helyzetben. Viszont a gyerekemért mindent megteszek attitűd is elég hazug. Ilyen korban sok gyerek még két napot sem visel Anyutól távol. Tehát az előre elkészített blőd válaszai nem működnek. Ezért jön a sírás, mint végső menedék. Bár lehet őszinte.

Gia 2014.11.25. 22:39:49

Fanni hajszárítása borzasztóóó.. :-)))

Schlomo Goldberg 2014.11.25. 22:41:45

Szűzpöcök fél hogy benedvesedik Kumisztól és hirtelen felindulásból lemélytorkozza

nohug 2014.11.25. 22:43:32

A srácok nagyon egyformák. Leszámítva azt a puncit, akit minden nő átbasz. Meg van ez a összetetovált tucatfaszi, asszem az a Laci, meg a Maci.
A nők közül azt a tájszólásost ismerem fel, aki rettentő irritáló. Én bírom a szőke műcsöcst, nincs parázás, teljesen egyszerű, búcsújárást rendeznek a farkak benne, tiszta üzemszerű működés. Meg még van az a feketehajú picsondár, aki úgy néz ki, mint akivel felrobbant a kémiaszertár. Meg a Macinő, akinek egy fél MÉH-telep van a mindenhol.
Ebből a felhozatalból nagyon nehéz lesz összehoznom őszinte fikázkodós kommenteket. Nehéz ügy.

nicu71 2014.11.25. 22:45:06

de idétlen dani ezzel a béna szakállkezdeménnyel...rohadt előnytelen.
Vikácsut rakják ki,nagy test nulla élvezet számomra.

fran7 2014.11.25. 22:45:11

@nohug: Mission complete. Ne küszködj, sikerült.

fran7 2014.11.25. 22:46:21

VV Pityipalkó. Ez jó volt.

Ejoy 2014.11.25. 22:46:44

Komisz szerint ő az alfahím. Édes istenem! Ekkora kókler huszadrangú szarházit...

nicu71 2014.11.25. 22:48:42

@nohug: fél méh-telep a macinőn,ez nagyon betalált .RÁadásul csodálkozósra csinált ceruza szemöldök a szétfolyó arcon,hozzá ordenáré stilus.De nagyon idegesit!

Krétagarbó 2014.11.25. 22:50:25

@csiberibe: Ééééss tényleg, csak Elke kordában tartotta a séróját.

Gia 2014.11.25. 22:55:07

Hú,az előzetes forró vót..Asszem Fanni szülei hirtelen disszidálnak.. :-)))

Schlomo Goldberg 2014.11.25. 22:55:13

Na, szűzpöckot megdugta a kumisz. Anyu apu tapsol otthon biztos

szmoti 2014.11.25. 22:55:13

ott a nyugiban, az fanni volt meg Dennis? :D sokáig tudta a szexualitását kordában tartani, vagy hogyan is fogalmazott :D

Gia 2014.11.25. 22:56:30

Komisz és Komiszné..De gáz.........

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.25. 22:57:15

szűztelenítettek, mi? :D
szegény szülei

Zsoofka 2014.11.25. 22:57:38

Szerintem nemcsak a Bencus fülire beszélnek rá, hanem most, hogy megtalálta a mikroportját, végre Fanninak is meg tudták mondani, hogy dugsz vagy húzol a vérbe holnap... Ennyike.

Gia 2014.11.25. 22:57:55

Laci máris két fogadást veszített el..

Krétagarbó 2014.11.25. 22:58:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Sztem Komisz és Szűzpöcök. Ez a szűzpöcök valódi jelentése? Azért én nem szeretném soha látni a TV-ben a lányomat egy ilyen szituban, azt most is megállapítottam...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.25. 22:58:36

Nahát.
Szerintem ebben a szériában (az előzőből okulva) mindenki azt hiszi, hogy dugással lehet bennmaradni.

Zsoofka 2014.11.25. 22:59:11

@mokamini: Pedig már épp azon gondolkodtam, hogy letöltöm az app-ot és küldök rá +1-et. De így már nem kell megtennem. Nem a szex miatt, Komisz miatt. Főleg.

Gia 2014.11.25. 22:59:53

Szüzet szüntess..Végül is "már jó régóta" vannak bent.Edina hogy fog örülni... :-)

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.25. 23:00:44

@Gia: az utolsó mondaton nagyon röhögök:)

Gia 2014.11.25. 23:01:20

@Gia: Hosszú ű,de mindegy.. :-)

mosca.della.frutta 2014.11.25. 23:01:33

nahát, eddig tartott akkor a szűzpöckösködés? szűzpöcök-anyuci büszke lesz a kislányára, és akkor... nem kéne felülvizsgálnunk a prekoncepciónkat, hogy kis is itt a vellaribi? / most nem azér', de mintha nem a vidéki bemondócsajszi lett volna az első, akit 'behatóan' megtanulmányozgattak odabenn... :PP

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.25. 23:02:28

@Krétagarbó: igen... az a pöcök már nem szűz. De már akkor se lenne az, ha Maci ujja véletlenül odacsusszant volna a hóna alól a sok olaj miatt.
Én sem, bár én a szülők helyében én már azt a látványt se birtam volna/birnám elviselni...

Uuuutáááááááááloooom Baukóévááááát!!!!!!!!!

Gia 2014.11.25. 23:02:28

@foxwiththegloves: Nem tudom nálad melyik volt az utolsó.Hirtelen felindulásból írtam párat.. :-D

mosca.della.frutta 2014.11.25. 23:04:43

jaaj ne, már megint a Baukó!!!!! nézhetetlen, ahogy modoroskodik, de a kedvencem az, amikor fennakadt szemekkel figyel a fülesére, hogy mit mondanak neki a vezérlőből, képtelen kétfelé figyelni, ááá de szerencsétlen már! xDDD

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 23:05:03

@fran7: pár online után egyöntetű volt a vélemény (pedig az ritka itt, mint a fehér holló), h Zsuban semmi őszinte nincs.
@ミラ: @Schlomo Goldberg: @Gia: Majd behívják őket a belevalóba elemezni.

nicu71 2014.11.25. 23:08:56

Nahát..Éva naggyon dögös,és laza is ma . hoppá beszólt egy troll telefonon,Éva kontra.Reni faszija milyen halvérű... :)

mosca.della.frutta 2014.11.25. 23:09:59

Bencusról jut eszembe, hogy most, hogy egyedül vezeti az öfit, meglepően jó, és mintha kevesebb tipikus Balázs-manírt is használna - aminek felettébb "örvendezem" :P xDD de ugyanez érvényes Lilura, ő is teljesen elviselhető, ha egyedül van - ezek szerint csak párosban olyan szánalmasak, külön-külön tényleg működőképesek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.25. 23:13:18

@nicu71: le van nyugtatózva.
A trolltelefonra alapesetben azt mondta volna, hogy szopjálletenyomorultköcsöggeci.
Plusz beleült valamibe, amitől ilyen tarkómerev-függőleges helyzetbe szorult.

Gia 2014.11.25. 23:16:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Talán Bencus Évának is becsempészett 1-2 gombostűt.

szmoti 2014.11.25. 23:22:03

őőő, amit mot látunk a belevalóban az mi? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.25. 23:23:31

Az a két irdatlan test mit művel ott a kanapén?

kis.herceg 2014.11.25. 23:27:07

István jöhetne már a belevalóba :D tudjátok "a viki az egy undorittó"

mosca.della.frutta 2014.11.25. 23:40:57

@Warlimont: a helyzet az, hogy kevés a hasznos műsoridő, az érdekesebb tartalmakat igyekszenek belepréselni a szerkik, így a tengésre-lengésre értelemszerűen nem pocsékolják ez azt; ugyanakkor ez már a 7. széria, volt épp elegendő ideje minden játékosnak tanulmányozni a korábbiakat, hogy nagyjából mik azok a show-elemek, amikkel képernyőre lehet kerülni, lehetőleg minél többször... ha erre nem veszi a fáradságot valaki, vagy nincs indíttatása "játszani" a nézőknek, akkor így járt, és akkor a szavazataira se számítson.

egyfelől valóban igazságtalan ez a rendszer, de gondold el, mennyire igazságtalan ezen logika mentén haladva az is, amikor mondjuk, az F1-ben többnyire csak az akciózó, ill. a mezőny elején autózó versenyzőket mutatják a közvetítésekben, holott a teljes mezőny 22-24 autóból áll.... a sereghajtókra ki kíváncsi..?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.25. 23:41:03

@sepörd: ó tényleg... :D Most lenne jócskán anyaga a terepmunkához.

mosca.della.frutta 2014.11.25. 23:49:36

@mosca.della.frutta: "ez" helyett "el", bocsi, és azt még kifelejtettem, hogy meglehet, a vidéki bemondónő egy ordas ribanc, 12ker pedig egy valódi balf@sz, de mi van akkor, ha mindketten csak a saját játékukat játsszák, amit előre elterveztek? a maga egyszerű, közönséges módján Zsu is, Dani pedig fifikásabban, amiben simán benne van annak lehetősége is, hogy pontosan tudja, látja Zsu játékának lényegét, de "hagyja" játszani, mert valóban hasznot tervez húzni belőle, ahogyan anno Alekosz is.

/a látszat ott is az volt, hogy Éva hülyét csinált belőle, de végül szépen kirajzolódott a lényeg, miszerint épp Alek volt az, aki felhasználta Évát, hogy általa-vele folyamatosan képernyőn legyen - ha ennek az volt a módja, hogy a balek balfácánt alakítsa, akkor azt játszotta - és milyen jól, hiszen meg is nyerte vele a játékot! ;)/

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 23:59:49

Ó Uram!Égő, lángoló csipkebokrom!Te ki a mennyekbe lakozol állítólag! Tégy ma is csodát, hadd emelhessünk szemünk az álom helyett a meleg és szeretetet árasztó monitorokra! Az Atya a fiúk és a szentlékek nevében!ÁMMen!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 00:03:04

@Ay Mama, Que paso: A kommentátor már megérkezett a kommentátorállásba! :-)

kamilla123 2014.11.26. 00:03:42

@mosca.della.frutta: engem is a Színésznő irritál a legjobban, örülnék, ha kiesne Kifejezetten rosszindulatú nőci. Ráadásul őt is elő lehetne venni, hogy ha annyira szereted a vőlegényed, nem hagyod el négy hónapra, mert ő is kijátszotta a "kettőnkért csinálom" lapot, holott valószínűleg csak nagyon szeretne szerepelni valahol, ha már igazi színészi feladatokat nem kap. Ő ugyanúgy magamutogatásból csinálja, mint Zsu. Azt meg nem szeretem, amikor Fanni féle 20 éves csitrik veszik elő az IGAZI ÉDESANYA ilyet nem csinál lapot. Mintha ő tudná... Egyébként úgy védik Danit, mintha olyan sokat számítana nekik a srác boldogsága, holott Fanni egy nap után úgy hagyta cserben Dennisz miatt, h az teljesen megzuhant, aztán meg Macival taperoltatta magát. Szóval róla is el lehetne mondani, h végigment a bagázson. Sintérke csak szerepelni akar, Fanninak meg piszkálja a csőrét, h van még egy jó nő a villában, aki lenyúlta a pincsijét.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.26. 00:06:12

Hú, Dóri már kinőtte a ruháját.

szmoti 2014.11.26. 00:10:03

fannikán ez a cucc, mint valami lyukas gumibelső :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 00:11:12

@mosca.della.frutta: Amúgy egy kicsit sajnálom, hogy ennyire felturbózódtak az események a VV7-re, mivel hogy kvázi az előző szériákhoz képest mindenki egy taktikai profinak nevezhető. Kimarad a játék kezdeti tapogatózósabb, puhatolózósabb része, és rögtön hard coreba kezd mindenki. Ez egyébként abszolút nem életszerű sztem... Még az első szimpátiaszavazás sem történt meg és már olyan dolgokat láthatunk, mint máskor a második-harmadik hónapban, vagy még akkor sem. Félő, hogy erre a tempóra már nem sokat fognak tudni rátenni a játékosok a jövőben és így hamarosan megtörik a játék íve. Pedig tényleg jók az alanyok ebben a szériában, csak túlságosan egymásra lettek uszítva a szereplők!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.26. 00:17:22

Ezek a ruhák bűntetések? Kék koton Renin, Otthonka Lacin.

mézescsók 2014.11.26. 00:19:28

@mosca.della.frutta: Ez az akció Komisszal egy orbitális baromság volt, bár kiváncsii lennék rá, hogy kerültek a nyugiba. Mert a történtekre a magyarázat valahol arra (is) leledzik.Ettől függetlenül Komisz nem annyira ostoba, mint gondoljuk, legfeljebb nem jellembajnok. Viszont időnként nagyon életszerű megállapításai voltak, pl. Laci és Dóra kapcsolatáról.Azonkívül tudja, hogy kell kezelni azt a nőt, akit meg akart szerezni. az eredmény őt igazolja.
Szex két független egészséges fiatal között, végül is nem példátlan esemény. sokan úgy hördültek fel,mintha még sosem nem történt volna ilyen.
és még mielőtt a villaribi megtisztelő cím odaítélésén töprengenénk, azért ne felejtsük el, hogy zsuzsa egy gyakorlatilag ismeretlen pasira mászott rá, 6 órája ismerte. és nem a fazon kezdeményezett. Fanniék között viszont tényleg érezhető volt valami, még ha nem is örültünk neki. Szóval nem előzmény nélküli a dolog és nem is annyira váratlan
Amúgy a petting (sőt, Dávid szerint annál valamivel több), mennyivel "erkölcsösebb", tisztább, kevésbé intim, mint a szex?
Nem neked írom, hanem minden háborgónak, ne legyünk prűdek és szemforgatóak. Ilyen bizony a világon előfordul.
Mindenesetre nylván nem kellemes a szülőknek ilyen szituban látni a gyereküket, de azért sejthették, hogy mi történik, ha a hormonok elszabadulnak, továbbá, hogy a villában ez a műsor, a nyereménynek pedig ára van. Nem, nem helyeslem, de nem is ítélem el.

kamilla123 2014.11.26. 00:23:00

@MolnarErik: ráadásul nem olyan vékonykák ezek a csajok ezekben a nagyon-nagyon tapadós szűk rucikban. lehet,h már egy hét alatt is híztak? én úgy emlékszem, hogy mindenkinek lapos volt a hasa 10 napja, most meg csak Edináé.

szmoti 2014.11.26. 00:23:07

ez valami tematikus buli lehet most, Laci wc-s néni, otthonkában, mindenkin fura ruha van, elvileg van pultos meg pincér is...és Punnany szól :)

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 00:31:28

A következő események - mas o menos - Jézus kétezertizennegyedik. születésnapján, Szent Kolozsy havában, közel az éj feléhez és az egy órához az északi féltekepályán zajlanak egy Budapest nevű városban kőhajításnyira a Barátok Köz-töl, a félgömb keleti hosszúságának mondott vonalak mentén, azok közül is a 19.nek nevezett görbén. Amíg ezt leírtam ez elég idő volt ahhoz, hogy Maci is bemenjen a villába és Dani is lehiggadjon.Danit bántja hogy Edina nem tud szórakozni. Feladat volt és szól a zene. A környéken lakók nagy örömére halkan. Dávid és Dani beszélnek kint. A konfliktusról tart Dani székfoglalót, Laci lekurvázta Dórit"te több faszt szoptál le, mint én" Hidegtálak hütik a levegőt, Dávid a pincér, Fanny jól érzi magát megvan a hetedik faszi is neki. Márpedig a hetedik te magad légy!Edina egy rúdnál táncol egyedül. Fanny úgy rázza a seggét, mintha megpakolták volna valamivel mostanában és ki akarja rázni. Fanny szerint Fanny részeg.Egyetértek vele.Maci Fanny mikroportjába kér számot, de csak azért hogy megfoghassa Fanny seggét. Fanny nem néz a kamerába ordítja Fanny.Fanny szól, megint bebasztam, mutiple részegsége van. Edina úgy táncol, mint Amszterdamban a lányok a kirakatban továbbra is rúd előtt, lehet hogy ez feladat mert kb úgy csinálja. Az a rúd tegnap még függönykarnis volt a villa szomszédságában lévő házban. Vikcsu odamegy Dinához és el is takarja ezzel. Hangtompított is táncol kék kapucnisban, Mű is be be száll. Edina nem ihatott? talán? Úszómester megkörnyékezi Edinát. de Dina amitó körülállják nem találja a ritmust.Edina győzike mintás melltartója szexi, a tartalomtól ami benne van. Dina kiszolgáltatva érzi magát. Fanny harmadszor is berugott, amióta megy a stream. Dóri rózsaszín egybe ruháját a teco angol tervezője tervezte, de Kínában készítették el. Füvekpapjaláncoskutya is táncol. megint a sapkájával. ez valami budai rituálé lehet. Dóritól valaki bocsánatot kért és át is ölelte töri meg a zenei ritmust Dóri, szerintem Laci volt. ez a ti dolgokot nem szólók bele szól bele Dani a láncoskutya. Laci XX. század közepi takarítónőnek van öltözve. Laci volt a fasz szól Laci (szerintem még ez nem múlt el) nem tettem oda magam a feladatba. Hol a pincér keresik Dávidot, akinek még nincs gúnyneve, vagy lehet, hogy ez a legdegradálóbb ami mondani lehet rá hogy Dávid. Fanny berúgott erősít meg a társaságot és a nézőket most már sokadszor a Tampon.Én vagyok a wc picsa szajkózza Fanny és egy guriga wc papírt tart oda a sorban állóknak. a bevitt táncosrúd nagyon hiányozhatott, óriási szerepet kap. mindenki rámegy, kivéve Fannyt, aki úgy rámenne, de nem megy. Láncokutya söröskorsóból issza a whiskeycolát, de hát ki nem egy biztos én igen. Megjön anyakredence pincérkedik egy kicsit. Laci a rúdtánc vbre készül, épp edz. Fanny is a rúdhoz megy. de hamar elhagyja más rúdra vágyik és ő nem is alkalmazott. Laci elfáradt, nem lesz magyar arany így.

Onereality 2014.11.26. 00:35:38

Probaltam megfejteni, hogy Zsu hogy rendezte le fejben, hogy egy gyermeke szebb jovojeert harcolo anyukakent belibben a villaba, par oran belul meg a legnagyobb ribancot jatssza, ami szeriafelszopasnak talan jo lenne, ha nem o jatszana...Teljesen kozombos, hiteltelen karakter a konnyeivel egyutt.

@mosca.della.frutta: en remelem, hogy Daninal csak arrol van szo, amit leirsz, mert ilyen zsu szintu vonalvezetessel nem fog erdekelni ez a szeria sem...

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 00:39:42

Latin zene represent Cuba. Helyikudlikjuli is megmozdul, Danival ropják. Láncoskutyi a fekete leggingsben van. fura látvány. és énekel is. Cuba, Cuba. Mennjasszony pont úgy ül , mint a gimiscsajok a buliban akik várnak valamire, de nem tudják mire.újabb latin zene Tengo, tengo la camisa negra - azaz van, van egy fekete ingem. ott egyébként ez státuszszimbólum. a villában ez Dani bulizós leggingse, talán neki küldik a fal mögötti djk ezt a számot

malevil2050 2014.11.26. 00:45:14

@VV Erőlegény: Nahh végre,már azt hittem kihaltunk :) Pontosan ez ennek a sava , játék és a kombinálás.Nem 26 tonna hegyi beszéd :)

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 00:52:09

Döntnökasszony és megnyugtatja Rajzfilmfigurát, hogy nyugi nem hugyos kezem, immár a wcben, úgy néz ki innen folytatjuk
és így is van
Fanny teleportált Vikcsu mellé, azt mondja be van bassza, a vodkától, én már nem hiszem el ez túl gyanús .Fanny diétázik, közepesen gyenge házibuli hangulat van, ahol csupa másnapos van, Fanny ismét ez mondja részeg vagyok, szeletel és horgászik a levegőben. ÚRISTEN imádkozik Fanny, de tovább nem jut vagy magában folytatja.
folytatjuk
?
lehet hogy hazudik az rtlkettő

szmoti 2014.11.26. 00:52:27

Nálatok nem szaggat az on?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 00:54:31

@malevil2050: Én elhiszem, hogy az élet is felgyorsult, és nincs már idő a hegyibeszédekre, de ez a játék, amennyiben végig megy 12 szereplővel legalább 3 hónapig fog tartani, sztem egy kicsit töményen jöttek az események az első 7-10 napban. Ezt az iramot nem lehet fokozni három hónapon keresztül...

malevil2050 2014.11.26. 00:54:46

@szmoti: fríssítds a flash playert

szandhokan 2014.11.26. 00:58:02

Fanni letudva, most már az online is sokszor átmegy offline üzemmódba.
hiányzott.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 00:58:05

@VV Erőlegény: És nem vagyok benne biztos, hogy ez a kezdeti túlzott töménység használ a műsor nézettségének. Ha fokozatosan jönnének a dolgok az kevésbé riaszthatná a célcsoport egy részét.

malevil2050 2014.11.26. 00:58:23

@VV Erőlegény: Konkrétan nem a játékben elhangzó beszédekre gondoltam (az ott még jó is egy kis alttásra ),hanem a hozzá fűzött megnyilvánulásokra.

malevil2050 2014.11.26. 01:01:41

@szandhokan: Ezzel a momentummal veszített a népszerűsűgéből az tuti.De én azt mondom egészségére :)

szandhokan 2014.11.26. 01:02:34

@VV Erőlegény:
egy hónap és jöhet a győztes hirdetése :-)
Komisznak megvolt Fanni, a többiek kapcsolatából kiindulva nem lesz semmi, Zsu Dani és Dávid között bohóckodik majd, továbbra is, szóval mi lehet itt még?
gruppen?

szandhokan 2014.11.26. 01:04:54

@malevil2050:
persze, egészségére, de így vége a szappanoperának, hogy kit választ, esetleg valami lánnyal jön össze.. :-) nem gond, 2 új csaj kéne igazából, Laci, Ádám rárabolhatna .

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 01:06:43

@szandhokan: Erről van szó! Ebben a tempóban 1 hónap alatt eredményt lehetne hirdetni! Nálad a pont, erről beszéltem! Valóvilág Race! Tie break ! :-)

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 01:06:47

nem, csak én voltam kishitű
Dóri cigányzenét kér és én teljes billentyűzettel támogatom
Szájnyaló alig várja hogy odabasszák elé a dj pultot
ismét folytatjuk
én bizakodom, mert történés van
szerintem Apaszomrító és Láncoskutya valahol beszélgetnek és hamarosan be fogják vágni nekünk harmadik nap is
másodperceket kapunk a való életből
Feketlacihasonmásverseny és Focista beszélgetnek
Szuszógó verbálisan mutogatásra szólít fel valakit és megnyalja a száját
Ámen zárja a beszélgetést Maci, aki nem azért jött be hogy átadja ezt a lehetőséget 12 év várakozás után, belepörgettek a zenébe,( tényleg ) Szuszógó a rutinos djis észreveszi, nemhiába....
Maci a wanaabe olimpiai bajnokkal tárgyal
sok ember mosolyog, de még több ember nem látja, hogy belül sírok - sír Feketealaci, aki számolja az idő múlását és hogy hányszor néz rá de nemtudomki
neked miket mond rólam kérdezi Dávidot Maci, semmit válaszol Dávid
Fany senkivel nem fog dugni közli Dennssel, aki ha nem mondod észre sem vesszemmel válaszol Fanny:egyser megtörtént és kéesz, mert nagyon izgattál - hamrosan dugnak tehát, nagyon ostoba vagy udvarol Fanny, nem érdekelsz fejeli meg a végét Szájnyalónak, majd együtt ürítik poharuk a pinákra és a faszokra, Fannynak levegőt kell szívni, én ezt támogatom, mert különben meghal(nem az agya, ami nics az nem tud) hanem a teste
úgy néz ki vége a bulinak, de Fanny most jött bele
Fanny egész nap került Dennist, nem érdekelsz, leszarlak folytatja az udvarlást, majd megbeszélnek egy közös hátmosást, nagyon szánalmas közli Fanny, aki kielégítette a testi vágyai nem értitek!!!!!!!!!!!!!!!

szmoti 2014.11.26. 01:14:37

Fanni most nagyon gáz... szerintem és nem azért, mert lefeküdt Komisszal, hanem mert most nagyon nyomja magát neki, legalábbis a testbeszéde ezt árulja el, bár a szája ordítja, hogy fogd fel, hogy csak egy éjszakára kellettél :D

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 01:17:31

Dóri kortesbeszédet tarta rúdtáncról"ami el van ismerve az el van ismerve" érvel és megköszöni a bulit a többieknek, lehet Dórinap volt a villában
a többség az asztálnál ül, de az nem kerek és ők em lovagok
Fanny tovább basztatja Rajzfilmfigurát, akinek esélye sincs Fannyra, Fanny szerint szánalmas mondja Fanny de senki nem szólt hozzá, bár ilyesmi nem zavarja
azon gondolkodik, hogy min gondolkodjon ez más sci-fi
Dóri meg szeretné tartani a tescos ruhát
Fannynál megakadt a nagyon gáz lemez, mi a faszt képzelsz magadról ordít Dennisnek, majd így folyatja nem tudja elfogadni, hogy esélyed sincs és egyetlenegy éjszakára kellettél
Dennis szerint Fanny árulta el a többieknek az aktust
férfi kibeszélő van, ne mott van Fanny is aki most már ordít, hogy "NEM VAGY AZ ESETEM, NEM ÉRTED MEG", Szájnyaló serint FAnny kivánta a farkát, Fanny szerint ÚRISTEN SZÁALOMPONTCOM, Fanny szerint egy részeg nem hazudik, és Dennis ne szóljon hozzá, Dennis"strigula voltál, betoltam a patront a helyére" Fannyról már nem írok mert önmagát ismétlő robotgép lett

szandhokan 2014.11.26. 01:19:03

Komisz:"csak egy strigula voltál." "szerinted én jegyben akarok veled járni?"
:-D azért Komisz ma kapott pár pontot.

malevil2050 2014.11.26. 01:23:28

@szandhokan: Én azt hiszem ő így játszik,de nagyon korán ellövi a töltényeit,hiszen ha nem marad monitoron,akkor nem fog nyerni.Ezt az utat próbálja követni a fekete lány is ,cak ő még megtűzdeli érzelmi szálakkal is,sőt ebben duplázik is.

szandhokan 2014.11.26. 01:27:10

@malevil2050:
najó, de Komisz még az új lakokkal is simán ellőheti ugyanezt, lesz még itt strigula :)
Pöcök viszont, adta az ártatlanságot ezerrel, ma ez megdőlt, inkább ő bukott ezzel.
szerintem.

szmoti 2014.11.26. 01:27:28

@szandhokan: Komisz nálam is szintet lépett :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 01:29:19

@szandhokan: Azt gondolom, hogy a csajozás és lányrablás egy központi eleme ennek a játéknak, de nem az egyetlen és nem ilyen húspiaci módon! Ez így pornónak krva gyenge, egy long time realitynek viszont nagyon riasztó!

Zsol02 2014.11.26. 01:33:32

@szandhokan: Új lakók? nem csak egy új lakó lesz ?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 01:35:53

@szandhokan: Persze, Komisz nyugodtan megpróbálhatja megszerezni a női Grand Slamet, és ha a nők már mind megvoltak, akkor a músor hátralevő részében még rárabolhat az addig még ki nem esett fiúkra, és az RTL.-nek egyből összejönne egy főesélyes a ffi pornóoszkárra, aki egyben a VV7 nyertese is lesz.

szandhokan 2014.11.26. 01:36:05

@Zsol02:
lehet rosszul tudom, remélem kettő :)
@VV Erőlegény: ja, pornónak gyenge volt, a takarókat el kell venni tőlük.

szandhokan 2014.11.26. 01:39:32

@VV Erőlegény:
Komisz Lacinak: "most eljött az ideje, hogy seggbeebasszalak"
:-D látod a jövőt?

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 01:42:20

ez mondtam neked is töri meg a steram csendjét Dennis
valószínű Hangtalannal lelkiznek
stream el
Mű, KoromPista, Hangtompító és Szajányló a fürdőben
Dennis rappel, bejön Zsuzsa aki véletlen Dóri szájbaveri egy törülközővel
a háttérben ismét a villa kórus ad jótékonysági koncertet Dani a vezérszólam
poénkodnak az orrbaveréssel
Dóri Laciról beszél, Maci invitálja a nyugiba, Dennis is úgy néz ki duett lesz a baszobába ma is de Dóri szerint kérdéses hogy , Mű a menedzserével bejárta Afrikát, Ázsiát(sejkek hadurak, gondolom én.........) Laci vizespohárból issza whiskyt, Laci részeg, Dóri fogmosás közben beszél helyzetkomikum
Laci egy számot keres Ganxsta és egy lány énekli, innen üeznem a "jött egy felhő mi leszállt közénk " az
Fanny Dennis lsd feljebb.......
stream el
ebből összefoglaló lesz, érzem, tudom

szmoti 2014.11.26. 01:51:10

rtl.hu/rtl2/valovilag/robin na srácok ő ki? ő a holnapi beköltöző? fura hogy más a háttér a képnél :)

szmoti 2014.11.26. 01:52:41

@VO: hopp gyorsabb voltál, csak még nem láttam mikor én is kiraktam :) engem zavar, hogy más a háttér :)

kis.herceg 2014.11.26. 02:09:10

"4 kibaszott óráig néztem ezt a kibaszott filmet"

Basszájba

szandhokan 2014.11.26. 02:13:32

Dori megirigyelte Fannit, nagyon közeledik Komiszhoz. :)

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 02:16:40

a streamisten megkínál minket még egy kis extrával, mint Gyűrűk Ura dvdn a marketing osztály

Anykedvence és Szájnyaló beszélnek, igen Fannyról és Dennisről
Fanny elmondta Reninek, majd Dórinak
Dávid az első párbajkiesők mimikájával hallgatja a villa Alfáját, aki dicsekszik a teljesítményével, pedig nem volt nyalás és szopás
breaking!! Fanny kikészült és valamikor ráöntötte a piát Rajzfilfigurára
Levelet kapnak
Reni becsukja az kertajtót, jogosan, róla is szól a levél a poharakat ne használjátok Reni után, vigyázatok, nem fertőző, Reni aludjon a szaunában/baszobában, stb, stb
Dóri, Reni, Ádám, Dennis vagy Dávid együtt fognak aludni - Laci egyből megy az infoért
Fanny nem alszik senkivel
Vikcsu tripla whiskeyt tölt Rajzfilmhősnek
Dóri lebutusozza Dávidot
Reni megkéri őket, hogy ne aludjanak vele a csapat a szaunát választja
Dóri a fö pakoló hordja ki a dunnyát, annak ellenére hogy már most fázik noha félrészeg
beszélgetni készülnek
Dávid Fannyiról Dennisnek "van valami a lelkivilágában"
Dennis"ezért nem vertem én ki"
DennisDóriDávid kezdőbetűjük alapján klubba tömörülnek, Dóri részeg"ezt a Zsut úgy kiűzöm" - mondja szándékosan orosz akcentussal és fenyegetőzik, hogy kiviszi
újabb levél, leszarják Dori hat szavas orosz tudást fitogtatja Dennis adja alá az aláadni valót Dóri cigányra vált, és cigányul közli, hogy nem cigány
Fanny Dóri egyetértenek hogy Zsuzsa kétszínű, mint a zebra -utóbbit én tettem hozzá
vélhetőleg arról szólt a levél, hogy nem aludhatnak Renivel

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 02:27:20

Maci "miért vársz olyat amit magadtól sem vársz"
Jelrakás van , ha jól veszem ki Vikcsu Edinára rak
Maci megnyugtatja Vikcsut, hogy nem rak rá jelet
jelen van még Reni, Vikcsu ídeges az új lakóra Anyszomorúszeműösszenőttszemöldűkedvencére
Maci észt oszt "vágesz?"
Vikcsu bármikor számíthat F. Pistára, Maci szerint Vikcsu nála a következő három kiválasztáson nem szerepel a nevek közt "vágod"
el kéne kapcsolni Vikcsuról, mert rosszat fogok álmodni, Reni lefekszik és én is
"jó éjszakát villalakók" búcsúzik Reni a nevemben is
Maci és Vikcsu tovább taktikáznak
na talán még annyi hogy Maci szerint ne féltsétek Macit!

Gia 2014.11.26. 05:07:05

Én csalódtam Pfanniban.A Gyöngyhajú lány a villa küszöbén hagyta az erkölcsi korlátait.(Már ha volt neki olyan egyáltalán..)

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.26. 08:42:13

@mosca.della.frutta: nekem az egész Fannika valahogy disszonáns (pardon my French), ez a cuki királylányos vonal meg a mindenki megdughatja vonal nálam üti egymást (bár a ribi királylány imidzset lassan önálló kategóriaként kell kezelni)
meg ugye az is csak véletlen, h a szimpátiaszavazás előtt lettek egymásé hirtelenjében:)
A másik dologban is lehet vmi, h Dani erre a lúzerségre építi esetleg a játékát... mert a mártírok útja működhet is akár, kérdés az, hogy Dani van-e ilyen tudatos (mondhatnám, okos)

Más: na jó, kieshet Dávid, mert az új lakóra jobban kíváncsi vagyok. (most gondolkodtam egy Batmanes poénon, de semmi nem jutott eszembe)

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.11.26. 08:58:32

Jóreggelit!

Még nincs új poszt - tudom, nemsokára lesz - így itt kérdem: akkor megvolt az első cekc?
Szűzpöcök már csak Pöcök, vagy Pöci lett?! :D
Oszt legalább jó volt neki?
Vagy csak Komisznak?

karev 2014.11.26. 09:05:04

@mézescsók: jó reggelt.
én csak azt nem értem, hogy nem lehet x napot szex nélkül kibírni? vagy akkor én most frigó vagyok?

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.11.26. 09:16:14

@karev: nyilván ki lehet.
Igaz, az emberek igényei ezen a téren is különbözőek, de a korábbi vv-k megmutatták, hogy ki lehet bírni, ha akarják.
van, aki egész egyszerűen ezt használja, hogy több figyelem irányuljon rá, és így bent maradhasson.
Kinél hosszabb, kinél rövidebb ideig működik ez.

Sztem kevesen csinálják csak élvezetből, vagy mert annyira bejönne nekik a másik.

miciur 2014.11.26. 09:28:33

@karev: simán ki lehet bírni, de Fanni annyira szellemi nyomorék, infantilis kis pronyó, hogy nem nézem ki belőle ezt a képességet

Gia 2014.11.26. 09:31:12

Nyilván pasi kimenetel lesz,ha fiú az új lakó..

Gia 2014.11.26. 09:31:49

@miciur: Már mindegy mit nézünk ki belőle,ez eldőlt.

Krétagarbó 2014.11.26. 09:41:24

@karev: senki nem egyforma, valaki kibírja, valaki nem. Mindenkinél más a tűréshatár, és ha mondjuk az ember lányát egy olyan fiú kezébe sodorja az élet, lehet hogy egy percet sem tud várni. Mondjuk Kazaléknál nem ez volt a szitu, egyetértek @foxwiththegloves: -val, hogy Fannika elvesztette ezzel a lépéssel a rózsaszín hercegnős szerepét. A VV6-ban pl. Pinki tökre dögös volt, a ffiak legalábbis szerették volna meg...csodálni, de még a melleit sem láthattuk, és így meg i maradt a Pinki hercegnős bája. Hosszú távon Fanni szerintem is vesztett ezzel a kamattyal.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 09:46:20

@mézescsók: hát, én nem tartom magam prűdnek vagy firgónak (by Karev), viszont kurvára kiakadnék, mitöbb, fel is hördülnék!! bizony, ha a saját gyerekem látnám viszont a képernyőn, majd az összes bulvárújság címlapján széttett lábakkal/széttett lábak között pucér seggel (tsz.behelyettesíthető, kinek milyen utódja van)... és valszeg az érintett szülők se úgy engedték el legtöbbjüket, hogy ügyes légy kislányom, tudod, ha nyerni akarsz, akkor vess be mindent, nem számít.
De örvendetes, hogy te valamelyest nyitottabb vagy e téren. :D

"Mindenesetre nylván nem kellemes a szülőknek ilyen szituban látni a gyereküket, de azért sejthették, hogy mi történik, ha a hormonok elszabadulnak, továbbá, hogy a villában ez a műsor, a nyereménynek pedig ára van."
Ez a 7. széria és azért ez a tömény, csak a szexre kihegyezett "forgatókönyv" nem volt eddig jellemző. Jól emlékszem, hogy eddig egy olyan se nyert, aki szexelt a villában? (csak BB Évi, így ő a kivétel). Szóval ennyit az "árról" és hogy mi mennyit ér... ha ezt nem mérik fel ésszel, akkor túl sokat fizetnek a semmiért, max. csak az rtl-nek hoznak a nézettséget...meg is érdemlik.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 09:51:37

@foxwiththegloves: Sztem az Ádám még kevesebbet mutatott eddig, mint Dávid, ha rajtam múlna ma ő menne haza. Dávid különc, és ezt próbálja érzékeltetni, Ádám az adottságai ellenére nagyon nagy alibiző!

karev 2014.11.26. 09:59:34

@Ay Mama, Que paso: még ha nem is így volt, én akkor isls elhiszem ezeket neked. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 10:00:21

@Ay Mama, Que paso: Köszi a részletes éjszakai kommentárt! Egy kérdésem lenne hozzád, te egyedül vagy képes gyakorlatilag szinkron kommentálni, vagy van valaki, aki segít neked. Mondjuk te figyeled az eseményeket és diktálsz, és a társad ír, vagy fordítva? Ha egyedüli teljesítmény, akkor nem csak tartalmi, hanem technikai szempontból is le a kalappal! :-)

karev 2014.11.26. 10:01:06

@Ay Mama, Que paso: bár el kell gondolkodnom, hogy kiről van szó :)

mézescsók 2014.11.26. 10:09:14

@karev: Nem tudom, miért tőlem kérded, nyilván a tegnap esti hsz-m miatt. Változó, hogy ki meddig bírja nélküle, mint ahogy kedves kommtársaim közül többen írták.
Én csak azt próbáltam fejtegetni, hogy attól, hogy valaki szexel egy pasassal, akivel ráadásul - akárhogy is nézzük, így van - már majdnem a kezdtek óta kerülgetik, húzzák egymást, és valamiféle kémia működik közöttük, még nem k...va. Volt már ilyen, lesz is még ilyen.
A prűdéria az, ami bosszant.
Szó volt róla többektől, hogy Fanni egy szűzkurva, az a tipikus, aki csak szórakozik a férfiakkal, felhúzza őket, aztán ott hagyja.
Dugott egy pasival: ettől kurva. Na, most akkor legyen sapkája vagy ne?

Ami a történteket illeti: kár volt. A játékban maradás szempontjából egyelőre lehet hasznos, de hosszú távon mindenképpen szívás az egész, de már mindegy. És még nincs vége. Az esti online elejét láttam. Dennis nem nagyon vette le a szemét a lányról, és cukkolta, ahogy tudta. A másik: így azok veszekszenek, akik vágynak egymásra. Vagdalkoznak (főleg Fanni), hogy mentse a menthetőt és védje magát a fizikai kívánság, vágy ellen, bedumálja magának, hogy ő sokkal f...bb ennél és majd tud nemet mondani, de nem tud..
Hölgyeim és Uraim! Egy végtelenített szappanopera kezdeti képkockáit láthattuk.

@Krétagarbó: Pinki erényeire legfeljebb Au tört, ő sem túl vehemensen, ráadásul többeket izzított egyszerre. Dávid és Ádám gyenge próbálkozásai? Abban sem voltunk biztosan, hogy melyik nemet erősítik igazán....

karev 2014.11.26. 10:11:44

@VO: őőő... érettsiginél magasabb végzettségű nem jelentkezett a játékba? nem baj, csak fura, vagy...végül is nem is az.

hannamontanna 2014.11.26. 10:12:52

Helló..... hát vannak fejlemények. Nem nagyon tudom, hogy most akkor ez eredmény, vagy leértünk az aljára? Miközben minden lakó marha nagyra tartja magát. De kb. erre számítottam, csak Zsutól. Fanni vagy nagyon buta, vagy nagyon okos. Jó vicceltem.... , az első. :-DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 10:18:37

"Dóri cigányzenét kér és én teljes billentyűzettel támogatom" Ay Mama, Que paso :D:D

Most jutottam el odáig, hogy végig tudtam olvasni az éjjeli közvetítést... kurvajó, gratula és köszönet. :D

karev 2014.11.26. 10:18:49

@foxwiththegloves: "mindig légy önmagad,de ha lehetsz Batman, akkor inkább légy Batman."

Dirty Dettiy 2014.11.26. 10:19:33

Szia @Gia: !
Tényleg ritkán jövök, nincs időm.
Pedig érdekes. Nem az, mikor mozog a paplan, hanem például Edina "fejlődése"
Meg például kíváncsi vagyok, hogy Dani zseniálisan játszik-e, vagy tökhülye.

karev 2014.11.26. 10:23:32

@VV Erőlegény: az is durva, hogy mindenkinek kb. 3 neve van. :)

mézescsók 2014.11.26. 10:23:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ha az én gyerekemről lenne szó, nyilván a szívemhez kapnék, de aztán nyelnék egy hatalmasat, nagyon sokáig és nem tízig számolnék ,és ott védeném a kölykömet, ahol tudom és ahol bántják emiatt, még akkor is, ha pokolian haragszom rá. Mert tudom, hogy amit csinált, az nem bűn, nem helytelen, nem szégyen, én is megtettem a magam idején, de nem a nagyközönségre tartozik. És mivel nem tudok beszélni vele, először tartogatnám a mérgemet, aztán egyre inkább lecsillapodnék, és végül odáig lennék a boldogságtól, amikor kijön bármilyen eredménnyel is, mert az enyém, mert gyönyörű, mert végre megint vele lehetek és akkor már higgadtan meg tudnám vele beszélni a történteket, nem haraggal.
Egyébként meg: az ember gyereke követ el idiótaságot gyakorta, de ezzel szerzi a tapasztalatokat, nem a szülői, tanári, stb. mantrákból. A mantrák legfeljebb annyit érnek, mintha odatennénk a kezünket, hogy ne nagyon üsse meg magát, amikor éppen a falnak készül menni. Attól még belekékül persze, sebeket is szerez, de nem koppan akkorát. Talán.
Szóval én így éreznék, ennyit a nyitottságomról.
Tegnap írtam: Fanni kelekótya, bármi megtörténhet vele. Egy idő után tudni fogja, hogy baromság és felesleges volt, sejti talán most is, de hogy vesztett a dologgal, arra később ébred rá.
Szexre kihegyezett forgatókönyv már volt, pl. Gigi és Jerzy románcára gondolok, ahol aztán mindent kitaláltak, amit csak lehetett, hogy összejöjjenek. Győztes tényleg nem volt a szexelők között, de sokáig eljutottak! (Néha már arra gondolok, hogy pluszpénzt kapnak érte, de ez dögség részemről, merő rosszindulat.)
És egyetértek azzal, amit írtál.

karev 2014.11.26. 10:26:52

@mézescsók: igen, csak a hsz miatt :) nem mondtam, hogy krva lenne, ha neki jólesik, ám legyen. én nem tudnám magam elengedni. persze azt sem tudom megérteni, hogy mi tetszhet neki Komiszon, de hát ízlések és pofonok. sztem egy sapkás hülyegyerek :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 10:27:18

Egyet azért tisztázzunk. Attól, hogy egy nő egy ilyen műsorban az első(második) héten szekszel egy vadidegennel, az nem kurva. (A pasikra mit mondanak ilyenkor?)
Csak idióta.

edics 2014.11.26. 10:30:02

@mézescsók: Biztos vagyok a pénzben... Valahogy érzem...

karev 2014.11.26. 10:31:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): végül nem is vadidegen, 0-24-ben együtt vannak, ennél rövidebb kapcsolatokban is lefekszenek egymással, csak a körlümények mások, én nem tudnék elvonatkoztatni a kamerától.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 10:34:12

@mézescsók: kár ezt ragozni, mert azt hiszem, ha az alapokat nézzük, eleve be se engedném egy ilyen műsorba a gyerekem. Bár egészséges esetben (remélhetőleg) eszébe se jutna jelentkezni. Nem hiszem, hogy bármit (mégis mit??) is egy ilyenben kellene bizonyítania.
Csak veszíthet rajta, akár szekszelne, akár nem, akár nyerne, akár nem...

Gia 2014.11.26. 10:34:56

Persze,csinál a gyerek (már akinek van) hülyeségeket,de azért csak nem mindegy,hogy mekkora nyilvánosság előtt..Fanni fejében a hajhagymák az összes észnek fenntartott területet elfoglalták..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 10:35:30

azt nem értem egyébként, hogy tegnap szabin volt a sípolóember?
úgy repkedtek a nem is gyenge káromkodások, hogy csak kapkodtam a fejem.

fanni amúgy priceless, az adatlapjáról a kedvenc idézetem:

"Mi az, amit biztosan megtennél a fődíjért?
A szexen kívül bármit."

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.11.26. 10:40:28

@karev: kivéve az új beköltözőt, mert ő robin.

karev 2014.11.26. 10:41:05

@ミラ: jó...hát hazudott :)

karev 2014.11.26. 10:42:48

@ミラ: Dennis, Robin, sehol egy Jenő vagy Ernő...

karev 2014.11.26. 10:43:18

@ミラ: nem, ki is kéne zárni. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 10:44:28

@karev: nem így értettem, ismerjük mind a hirtelen felindulásból elkövetett dugások, majd továbblépések esetét. Első sorban a körülményekre gondoltam, t.i., hogy a nézők számára ez hogy jön le.
Fanniék 10 nap zizegés után bújtak össze, de Zsuzsa pl. uszkve 6 óra után tolta oda Dávidnak.. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.26. 10:45:40

@Gia: :D:D
Vagy az úszósapka tényleg túl szoros volt és a vérkeringés az alsó fertályába préselődött.

Schlomo Goldberg 2014.11.26. 10:48:38

@ミラ: gondolom Fanni ezt most nem a fődíjért tette, hanem csak úgy.

hannamontanna 2014.11.26. 10:55:12

@ミラ: Robin...? Aztán meg jön Batman is?
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :-DDDDDD ez igaz lehet.
@Ay Mama, Que paso: Nem rossz ez, de hogy ki kicsoda....? Ennyi ember nincs is bent... :-)

Gia 2014.11.26. 10:55:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Az uszósapi előtt sem volt ott azért túl sok sütnivaló. :-)
Fannika ha ennél sötétebb lenne,akkor hetente kétszer meg kellene öntözni. :-D Lehet,hogy öntözik is,és ettől ilyen a hajszerkezete.. :-)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 11:16:41

@hannamontanna: Megpróbáltam néhány névről kideríteni ki lehet mögötte.... Lehet velem vitatkozni nyugodtan, mert én is csak találgatok, és valakiről fogalmam sincsen. Amiben többé-kevésbé biztos vagyok, hogy: Rajzfilmfigura = Denisz, Mű= Plasztik, Hangtompító = Reni, Wannabe olimpiai bajnok = Dávid, Feketelacihasonmásverseny és Szuszogó= Laci. Amiben kevésbé vagyok biztos: Anyaszomorító és Korom Pista= Fanny, Apaszomorító= Zsu, Láncoskutya = Dani, Focista az vagy Dávid, vagy Ádám. A Szájnyaló esetében is Macira gondolok. Szájnyaló meg Szajányló ugyanaz a személy azaz typing mistake.

mézescsók 2014.11.26. 11:29:51

@karev: Az hát! De szépen csöndesen el lehet sokáig a villában. Sajnos.
@edics: Már anno Gigiéknél is volt egy ilyen sejtésem. (Egyszer behallatszott a falak mögül a szerkesztő hangja. A lány ment Jerzy felé, langyosan üdvözölte, majd tovább ment. Megszólalt egy sztentori hang: Gigi! A csaj visszapattant és lelkesen átölelte a srácot. Szóval nem vagyok benne biztos, hogy mindent önként csinálnak. Ennek ellenére tény: rajtam múlik, mit vállalok be.)
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pontosan! DDDDDD

hannamontanna 2014.11.26. 11:30:54

@VV Erőlegény: Köszi a segítséget... :-) Leginkább a Korom Pista zavart össze... A Szájnyaló találó. Maci amúgy ezzel az egésszel már nyert, mert lehet hogy tényleg egy légtérbe sem került volna ennyi csajjal ennyi idő alatt.... A tapizásról nem beszélve. Hát kinek mi a motiváció..

ő-szinte 2014.11.26. 11:36:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): kivel zizegett pannika? le vagyok maradva :-/////

ő-szinte 2014.11.26. 11:38:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a megoldás az lehet, hogy zsuzsinak gyorsabban jár az agya, neki elég volt 6 óra is, hogy felfogja itt keményen meg kell zizegni a nyereményért ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.11.26. 11:41:16

@VV Erőlegény: nagyjából én is erre jutottam, mondjuk én a Feketelacihasonmásversenyre és a Szuszogóra Macit gondoltam. meg a Szájnyalósra is, de azt látom, te is hasonlóan. Láncoskutya tuti Dani.

Nagyon tutik ezek az éjszakai onleány öfik, isten tartsa meg Ay Mama és a szerkik jó szokását is:)

Krétagarbó 2014.11.26. 11:41:53

@ő-szinte: Dennis a Komisz húzta meg a nyugiban.

Morcz 2014.11.26. 11:44:49

@ő-szinte: :))))) Denniss-el zizegtek egyet. :)

Sajna a tegnapi öfit kihagytam, úgyhogy köszi a kommentelőknek és az éjjeli baglyoknak.

Amúgy Fannit én nem ítélem el, legalább kikacsolódott egy kicsit... :))) E tekintetben Pushpangnak adok igazat, nagy különbség, ha valaki 10 nap ismeretség után vonul el a nyugiba valakivel, vagy a között, miután mindent ledisznóólazott, bent van hat órája aztán hopp rányomul az első mellé kerülő nyomira....

Amúgy: Hajrá Fanni!!!!!! :))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 12:24:24

@Krétagarbó: Elnézést elírtam természetesen a Feketelacihasonmásversenyre és a Szuszogóra és is Macit értettem, ha véletlenül Lacit írtam az a másik rajzfilmfigura miatt volt! :-)

Ay Mama, Que paso 2014.11.26. 12:42:07

Korom Pista Maci magam sem értem mire gondlhattam
Szájnyaló Dennis LSD beszavazóshow
Focista Dávid
Mennjasszony Reni
Apaszomorító Zsuzsa
Döntnökasszony Vikcsu
Fannyka Tampon Indánnevénnapimádó vagy indiánnevénboglyahaj is elő előfordulhat ha westernes kedvemben leszek, egyedül tolom, nyilván társaságban mást csinálnék

Macival vigyázni kell, sunyi, azt mondja amit hallani akarnak a hallgatók
engemcsakistenítélhetmeg féltékeny
Dennis tette lavinát indított el a villában, amit a cserélőshow csak felerősített
félnek, hogy elvesztik az ingyenfűtést és utcára kerülnek

miciur 2014.11.26. 12:46:07

Fannival nem az a probléma, hogy dugott ország-világ előtt, ezzel semmi bajom. Sajnos a csaj egy infantilis, buta, unodrító hajú seggfej

hannamontanna 2014.11.26. 12:47:55

@Ay Mama, Que paso: Némelyik nevet jól benéztük :-DD

hannamontanna 2014.11.26. 12:53:14

Ez az új beköltöző Robin első ránézésre nem (sem) egy túl szimpi lakó, és valójában nem is tudom összeegyeztetni, hogy a kedvenc zenéje az Angyalok városa főcim zenéje. Most tudathasadásom van....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.26. 12:58:56

@hannamontanna: Azzal. hogy Robin megy be, már tudják előre az RTL-ben, hogy ma fiú jön ki, vagy már itt a legelején borulnak a nemek közötti arányok ?

onleány 2014.11.26. 13:00:27

@Krétagarbó: Én segítek nekik, azér...

mézescsók 2014.11.26. 13:18:22

@VV Erőlegény: A Vv6-ban is borultak az arányok az elején. Eggyel több nő volt (Izának nem jutott pasi - egyik sem választotta, de nem is volt maradék - és egy gumipasival nyerte meg a játékot, aztán jutalom gyanánt a nyugiban vacsoráztak békében).

hannamontanna 2014.11.26. 13:39:00

@VV Erőlegény: Az csak egy dolog, hogy azt tudják-e, hogy fiú jön ki... vagy azt is, hogy ki nyeri..? :-DDD
Ez a grafika, amin Bence áll, olyan VVatis.

Nem Penny hajója 2014.11.26. 13:51:02

Remélem a kis Maricsunak engedték, hogy nézze, ahogy Komisz levarrja Kazalt.

Nem Penny hajója 2014.11.26. 13:53:17

Az új beköltözőnek lesz egy nagy előnye: a szimpátiaszavazás alapján nagyjából képben lehet a valós erőviszonyokkal. Az ilyen későn jövőket ugyanis már nem tárolják szállodában a beköltözésig.

Krétagarbó 2014.11.26. 14:17:21

@onleány: és ezért nem is tudok eléggé hálás lenni:))

Krétagarbó 2014.11.26. 14:22:48

@Ay Mama, Que paso: Maci nem csodálom, hogy féltékeny, nekem is sunyinak tűnik.
Azzal is egyetértek, hogy Komisz most elindította a lavinát, erre a szériára nem lehet azt mondani, hogy nem lőnék el korán a puskagolyóikat...:)))
süti beállítások módosítása