Előző pénteki ülés itt

Péntek van, Ágnes új rendelője helyett egy kávézóba látogatunk el. Dargay az egyik, egy Pöcsfej a másik szereplője az intro előtti bevezetésnek. Pöcsfej tanárurazza Dargayt, sűrűn bocsánatot kér, amiért él, illetve amiért beválogatták a pszichológusunkat baszogató Etikai Bizottságba. Vagyis Pöcsfej is egy pszichomókus és rögtön az elején kinyilatkoztat: ő soha, semmilyen körülmények között nem hisz a Dargay ellen felhozott vádaknak. Mármint a vádak azon részének, ami a hozzánemértésből fakadó emberhalált illeti. DE: Mi a helyzet Laurával? Már megint itt tartunk.

Amikor Dargay „Bálint”-nak nevezi a vele szembenülő férfit, valami derengeni kezd… Ez a jóember az a férfi, aki Laura hivatalos pasija volt azokban az időkben, amikor volt szerencsénk megismerni a hölgyet. És az is kiderül ám, hogy Pöcsfej nem annyira Dargay sorsa miatt aggódik, hanem egyszerűen csak tudni akarja, megcsalta-e Laura Andrással…. Jaj. Megtudjuk azt is, hogy Laura túllépett az előző évek kínjain, új pasija van akitől ráadásul babát vár. Gratulálunk.

A következő pillanatban András már Ágnesnél gyón. Hazudott. Mármint Bálintnak. Kikérte magának a laurás vádakat. Mi mást is tehetett volna? Teccet volna ellenállni anno a Puma bűvöletének…. Ágnes szerint nem tehet semmit, hiába fél attól, hogy Bálintka tovább nyomoz: az lenne az igazi gebasz, ha felhívná Laurát és esetleg meginterjúvolná az egy évvel ezelőtti kínlódásról…. 3 hét múlva lesz a gittegylet ülése, addig nincs mit tenni, ki kell bírni.

Mivel Dargay itt van, bölcsen levonom a következtetést: Annamarinak kell másik agykurkászt keresni. Kár, hogy az erről folyó beszélgetésbe nem láthattunk bele, kíváncsi lettem volna rá, hogyan jutnak el idáig…

András egyébként valahogy nagyon rezignáltnak tűnik ma: önként idegesítő páciensnek nevezik magát majd egy álmáról kezd el mesélni, de nem tudja, folytassa-e, mert fél, hogy Ágnes ebbe is belemagyaráz valamit. Aztán mégis végigmondja: Juditról álmodott, egész véletlenül veszekedtek. De nem a szokásos módon, nem a szokásos témákon: a férfi álmában lecseszte a vótfeleségét, hogy amiért az hagyta, hogy így legyen…. Mármint amiért hagyta, hogy szétmenjen a házasságuk és idáig jussanak. Sírtak közben, mindketten. Eddig, vallja be Dargay, egyszerű volt neki a képlet: a felesége megcsalta, elárulta – ezért elváltak. De ez az álom egész más érzéseket keltett benne. Nem mondja ki, hogy talán rájött, ő is felelős az elhidegülés miatt, de érezteti. Sőt, a mai ülés alatt Ágnes sem jön elméletekkel és kinyilatkoztatásokkal, csak próbál okosan hallgatni.

Ágnes arc-kifejezésén látszik: tudja, hogy nem kell itt most neki semmit mondani, mert az reflex-szerű tiltakozást váltana ki Dargayból, egyszerűen időt kell neki hagynia, hogy magától levonja a megfelelő tanulságokat.

Inkább Annamariról kérdez. Dargay benne is csalódott és most ki van akadva szeretőjére. Az előző nap, ott fenn a Normafánál kiderült ugyanis, hogy Annamari egy valóságos kém, aki, miután Dargay-papa lelépett, folyamatosan jelentett az elhagyott családról apukának… Persze titokban. Ez az egész Andrást „mélyen elbizonytalanította”. „Fogalmam sincs róla, ki ez a nő.”

Egy dolog azonban biztos: ebben a mesében Apukának a nyuszika szerepe jutott. Ha van rajta sapka (érdeklődik a gyereke után) - akkor azért, ha nincs rajta sapka (a múltkori otthonos látogatáskor meg sem kérdezte, hogy van a fia), akkor meg azért lesz szarapának minősítve… András azért mond  egy ebbe a logikába nem illő mondatot is: „Ha nem olyan készséges Annamari, akkor Apám kénytelen kapcsolatba lépni velem.” Dargay-apuka még látogatta is akkoriban Annamariékat, arra használta a lányt, hogy információt szerezzen az elhagyott feleségéről és fiáról. Dargay emiatt egyszerre mérges Annamarira (mert az segített Apukának) és Apukára (mert az tudta nélkül figyelt rá). Apuka megeskette az akkor még ifjú nőt, hogy nem beszél az ő kis összeesküvésükről, titokban tartja érdeklődését. Annamari pedig betartotta ezt, egészen mostanáig. Dargay szerint ez az egész alapjaiban rengette meg a nőbe vetett bizalmát.

Ágnes nem a nyuszikás viccel jellemzi András és az apja kapcsolatát, hanem inkább egy lövöldözős, háborús játékkal. Egy olyannal, amiben a frontvonal két oldalán sorakoznak fel a felek: aki nincs Andrással, az Apukával van, a másik oldalon, ahová lőni kell. Ágnes, Judit, de most már Annamari is átkerült a sötét oldalra. Miért használ háborús nyelvezetet („árulás”, „kémkedés”) András, amikor az apjáról beszél? Miért kell folyamatosan harcolnia az apjával? Ez egyelőre nem derül ki, de a férfi egyértelműen ráhagyja Ágnesre ezt a háborús-elméletet, sőt még rá is tesz egy lapáttal. Rékát, a lányát említi, aki sok-sok idő után végre meglátogatta őt. Pont akkor, amikor András hírt kapott az egyre betegebb Apukáról. A lány, aki vele alig áll szóba (= nem meséli el, hogy hogy van; nem kérdezi meg, hogy András hogy van; persze András sem kérdi meg, hogy Réka hogy van, nehogy esetleg valamiféle normális kommunikáció kisikeredjék az alig 1,5 órás randijukból), a Nagypapához bezzeg hanyatt-homlok rohant a kórházba. Hát gyermek az ilyen?

András azért csakcsak megkérdezte egyszem lánygyermekét, van e pasija. Az meg csak a száját húzta… Ekkor a férfi felteszi a nap kérdését: NYOMOZZAK UTÁNA? Öööööö… Esetleg egy barátnőjénél érdeklődhetne. Vagy megbízhatná Annamarit, neki már van az ilyesmiben tapasztalata. Ez a mára jutott párhuzam fájdalmasan ordít. Hát tényleg nem látja András, hogy pont olyan helyzetet kreál Rékával, ami neki jutott a faterral? „Én tiszteletben tartom a lányom magánéletét!” „Én próbálok jó apa lenni. ”

Bezzeg az ő apja, az aljas volt. Bezzeg Misi anyja, apja „ottfelejtették” nála a gyereket (Tamás fél órát, 20 percet késett, de jött….). Bezzeg Virág anyja, észre sem veszi, hogy haldoklik a gyereke, neki kellett elvinni a csajt az onkológiára…. „Azért mert nem ajnározom apámat, még nem vagyok rosszember.”

Apuka nem mellesleg nagybeteg, tüdőgyulladása van, altatják. Végül András is bement hozzá a kórházba, várta, hogy a múltkori terápiás kibeszélés hatására változnak az apjával kapcsolatos érzelmei, de nem így történt. Még mindig haragszik rá, nem tud közel kerülni hozzá érzelmileg. Hiába szeretne megbocsátani, nem megy. Tudja, ő is tudja, hogy terapeutaként ő lenne az első, aki azt mondaná egy hasonló helyzetben lévő embernek, hogy bocsásson meg az apjának – „mielőtt még túl késő lesz.” De neki ez nem megy.

Mit a legnehezebb megbocsátani? – kérdi Ágnes. A válaszból az derül ki, hogy András nem maga miatt haragszik Apukára leginkább, hanem, hogy mert az „elhagyott egy bajban lévő nőt.” Azaz Dargay anyját. Erre Ágnes is felkapja a fejét: de hát Anyuka azután lett „bajban”, esett depresszióba, hogy Apuka elment, a férfi nem tudhatta, hogy a nő így fog reagálni és még az öngyilok kísérlettől sem riad vissza… De András cáfol: Anyuka már akkor mélyen depressziós („csak ült a konyhaasztalnál”, „később már föl sem kelt”) volt, amikor Apuka lelépett. Vagyis elmenekült. ŐT MEG OTT HAGYTA. Azzal a labilis nővel és a vele együtt való élet minden terhével (Anyuka depressziója olykor agresszióba csapott át, egyszer még a fia kórházba is került miatta) - és ekkor Andriska még csak 14 éves volt. Ez hát Apuka bűne. Anyuka arról „fantáziált”, hogy Apuka megcsalja. Folyamatosak voltak a féltékenységi drámák. És mindennek a fiú szem és fültanúja volt. Az édesapa mindezt szó nélkül tűrte egy darabig („nem volt hajlandó szembeszállni vele”) – majd egyszer csak elege lett – és lelépett. A fiú meg ott maradt a családi házban, „ami maga volt a pokol”. „Apámnak tudnia kellett és mégis otthagyott minket.”

Ágnes - a fentieket hallgatva - végig zavarodottan viselkedik: ő egész eddig azt hitte (=eddig András úgy árnyalta a képet, hogy azt higgye), hogy Anyuka attól lett depis, hogy Apuka lelépett. „Fontos lehetett, hogy így meséld a történetet.” Most meg egy egész más esetleírás van kialakulóban. A pszichológusnő már abban is kételkedik, hogy tényleg Apuka lépett-e le, vagy? András mindenesetre elismeri, valószínűleg ő az aki hárít és emel ki dolgokat, másokat áthelyez az időrendben. De így, vagy úgy, mégis Apukának kellett volna segítenie Anyán és nem elmenekülni, főleg nem otthagyni mellette egy ártatlan gyereket. Ágnes szerint ez a terhet (Anyuka elviselését, sőt Anyukáról való gondoskodást) András csak úgy tudta cipelni, ha kialakította magában azt a világot, ahol Anyuka szent, Apuka gonosz. Andrásnak könnyebb volt Apukára haragudni, mint Anyukára. „Nagyon nehéz arra haragudni, akiről gondoskodunk.”

Értem én, amit Ágnes mond, de ez akkor sem menti fel Apukát az alól a bűn alól, hogy Anyuka „karmai között” hagyta kamasz fiát. Persze tudom: ha elszakítja a már akkor depressziós anyától egyszem gyermekét és az amiatt lesz öngyilkos, akkor most e trauma miatt ülnének itt kezelésen….. Nincs jó megoldás.

András nehezen emészti a hallottakat, hebeg egy sort, majd az órájára néz és indul, még fizetni is elfelejt. Látszik rajta, hogy mélyen érintik a hallottak és ezegyszer nem is ordít a nemtetsző diagnózis hallatán. Lesz egy-két álmatlan éjszakája e miatt. Nem lehet könnyű 40 év gyűlöletét lesöpörni az asztalról.