Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Bridge 2x12 – Quetzalcoatl

2014. november 19. 13:00 - Zenóbia

Már abban elfáradtam, hogy leírtam a címet, nézzük, mi jöhet még. Monte-nak vér ment a csizmája varrásába, ja, abból a hatszáz literből, amit az előző részben szétlocsoltak, mindenhova jutott bőven. De ez egy drága csizma, meg különben is ebben szeret legjobban vérben tapicskolni, úgyhogy elvitte a cipészéhez rendbetetetni. Eleanor meg követte, úgy bukkan fel az ajtóban, mintha most mászott volna elő a kútból. Kb. pont úgy is mozog, mintha víz alatt lenne, végigsimogatja az összes hegyesvégű szerszámot (höhö), míg odaér Monte-hoz, csak úgy jelzésértékűen, de nem arra vonatkozóan, hogy az övét is megsimogatná, hanem hogy az egyikkel leszúrlak bazmeg, ha nem szerzed meg az apámat. Bízni sem bízik benne, mondjuk most komolyan, miért is kéne? A főkönyv a nő szerint már szart sem ér, mert mindent elrendezett, ami benne van, immáron csak és kizárólag Faustohoz, a démonhoz köthető.

2x12_bridge1.jpg

Buckley betört Sonyához, keresi a könyvet, nem találja, pedig még a párnát is áttapogatja, alap. Jobb híján a végén kivesz egy szerencsétlen halat az akváriumból, és jelzésértékűen lerakja tátogni az asztalra, hát ez ritka szánalmas, már nem azért. Sonya eközben a könyvvel a kocsijában rejtvényfejt, és jól teljesített anno a kódfejtés szakon, mert meg is van, hogy mit takarnak a számok. Címeket. Hanket ez nem annyira izgatja most, mint inkább az, hogy tudják, hogy Sonyánál van a könyv, úgyhogy a legközelebbi sivatagban-elásást már tuti nem fogja megúszni. Így aztán lekapja magáról az infúziót, és együtt nézik meg azokat a címeket, vagy esetleg vonszolhatná magával az egész állványt, azzal is fejbe lehet kúrni valakit, ha úgy alakul. Marco már Fausto lába előtt térdel, nem túl sok választja el a fejbelövéstől, ezt szép menet lesz kidumálni. Nem annyira sikerül, csak mondom előre.

2x12_bridge2.jpg

Fausto izzad mint egy ló, a hónaljfolt terjedelméből ítélve, de hát meleg van arrafelé, meg amúgy is le akarják lőni, valahol érthető. Marco azzal a csoda érvvel jön elő, hogy ha ideérnek a katonák, ők nem élve akarják majd bevinni, hanem kis szeletekbe aprítva, ő viszont most be tudná vinni épségben, és nem kéne meghalni még vagy százhuszonöt embernek. De hát Fausto mindig is harcos típus volt, úgyhogy egy gonddal kevesebb alapon a Pohossal fejbelöveti az egy szem Haditengerészetis fickót, Marco kap az arcába egy kicsit az agyvelejéből, meg egy akkora pofont Pohostól, amitől beájul. A CIA egyfolytában zabál, most éppen pitét, miközben megtárgyalják az aktuális helyzetet, hogy mit is intézett Alex, hogy eltüntesse a nyomokat, és lebonyolítsa az új kartell főnököt, anélkül, hogy kinyírnának még egy városnyi embert. Szart sem, amúgy. Bár kihozta Eleanort, és megnyuvasztott egy halat. Szép munka, egyél inkább pitét, mondja a főnök. Hank jó szarul néz ki, de azért nyomják tovább az etapot, főleg, hogy az első címen már nem találnak semmit, Eleanor és Cesar gyorsabb volt.

2x12_bridge3.jpg

Ha hihetünk Eleanornak, akkor a többin sem lesz már semmi, úgyhogy tökmindegy, inkább Marco-t kéne megmenteni, aki helyet kapott egy csodás lóistállóban. De legalább van társasága, a szerencsétlen Romina, aki gondolom már majd megdöglik bármiért, amitől elszállhat. Mondjuk a mostani helyzetében, én is pont beszednék bármit, amitől elfelejtem, hol vagyok. Steven Linder mégsem lett kimondottan szebb így szakáll nélkül, de azért valamivel, na, adjuk meg neki. Bevonul a kapitányságra kezében egy papírnehezékkel, roppant fenyegető, majd hagy egy üzenetet Roblesnek, hogy nem menekülhet a múltja elől, üzeni a múltja. Robles össze fogja szarni magát, már látom. Eva viszont maga a tökély, ahogy cigarettázva ücsörög a motorháztetőn, és várja az ő hősét, miközben arról álmodozik, hogy egy bugyirózsaszín házban laknak együtt, és ültethet muskátlit a virágládákba. Vagy kaktuszt. De aztán Steve elrontja az idillt, mert neki muszáj kinyírnia Roblest, mert különben eljön a világégés, ha hagyjuk, hogy a gonoszok uralják a földet, töttörö, Eva meg egyszerűen csak már lelépne a picsába.

2x12_bridge4.jpg

Szóval Eva nem biztos, hogy megvárja, míg visszajön hozzá, ennyit a rózsaszín házról. Romina és Marco továbbra is együtt aggódnak az istállóban, az is jobb, mint egyedül aggódni, Sonyáék meg már megint elkéstek egy címről, de ezt nem is olyan rég gyújtották csak fel, úgyhogy forró a nyom, juhú. Megjöttek Frye és Mendez is, mert ők meg a DEA-s Joe aktái alapján találtak ide, úgyhogy Frank nincs is olyan szarul, ha egy laza karmozdulattal rá tudja nyomni Frye-t a motorháztetőre. Kénytelenek összedolgozni, hogy megmentsék Marco-t, egész szórakoztató, hogy míg a lányok keresgélnek a papírhalomban, addig ők froclizzák egymást. Ezt már alaposan a szánkba rágták, de azért elmondják még egyszer, hogy a DEA el akarta kapni Faustot, viszont a CIA rohadtul nem akarta, hogy elkapják, mert ők direkte segítették a drogcsempészetet, mert abban van a lóvé. Frank végül kiszúr egy képet a halomban, ami benne van rajz formájában Eleanor naplójában is, és a nő ügyesen odaírta a GPS koordinátákat is, úgyhogy irány a terep. Lófasz sincs ott. De legalább fúj a szél.

2x12_bridge5.jpg

Aztán Élesszemű Mendez kiszúr a földön egy vámjelzést, ami nincs elszakadva. Odavagyok. Nem messze van egy mezőgazdasági határátkelő, erről, vagy a tücskök zenéjéről, a tököm se tudja, Sonyának bevillan valamit, és otthagyja őket a picsába. Hanket közben várja az irodájában egy faszi, akiről ha megöltök sem mondom meg, hogy kicsoda, de jól elbeszélgetnek arról, hogy Hank szerint ő is benne van, szerinte meg finom a cukorka, és a lovak sunyik. Fausto szokás szerint Pohossal elmélkedik arról, hogy egyrészt Pohos mekkora dagadt állat, másrészt hogy mikor érnek már ide a katonák, hogy szétlőjék őket, lehet el kéne inkább menni Oprah-hoz, ha már a Fjordok nem jöttek össze. Buckley ügynök megnyugtatja Sebastiant, hogy nem fogják megölni a lányát, mert majd ő elintézi, hogy minden rendben legyen. Ahogy ez a pasi intézi a dolgokat, én nem lennék különösebben nyugodt. Marco és Romina egy szinttel feljebb jutott, de a Fausto lába előtt térdelés még mindig adott. Galvan felhívja a katonaságot, hogy ha félreállnak, míg lelép, akkor nem öli meg Rominát.

2x12_bridge6.jpg

Marco szerint kurvamindegy, mert ez már túlnőtt Sebastianon, de addig is, míg várják a telefont, lehet filozofálni arról, hogy egy gazdag csini lány miért drogozik. Pohos szerint a génekben van, hállóóó, minden drogosnak, ennél jobb indok nem kellhet. Most, hogy megtudtuk az örök igazságot, jöhet is a telefon, Fausto elvonulhat. Vannak kétségeim, hogy nem lövik szét őket rakétával út közben, de hát mit lehet tudni. Robles megkapja az újabb államügyésztől az ukázt, hogy ennek a sztorinak itt most vége, mert megvádolják nemi erőszakkal, korrupcióval, kismókusok megkínzásával, szevasz. Most akkor Sonyának vagy azt csiripelték az előbb a tücskök, hogy fogy a benzin, vagy akar valamit a kúton. A kutas fiú elárulja neki, hogy már járt itt egy nagy benga rendőr, aki szintén Buckley fényképét mutogatta neki, és mellesleg a kamionokról dumáltak, amik éjjel járnak arra.

2x12_bridge7.jpg

Mendez az összes pénzét rááldozza, hogy kiszedjék Frye vámos haverjából a cégek listáját, akik kaphatnak olyan határátlépőt, aminél nem kell megmutatni, mi van a kamionban, és amilyet találtak abban a bizonyos kereszteződésben. Faustoék útnak indulnak Oprah-hoz, vagy a Fjordokhoz, ez még nem derült ki, és persze szétlövik a kocsit, csak pont nem ők voltak benne, mert ők valami másik úton settenkednek tova. Ebből gyaloglás lesz. Romina a végén még leszokik, mire kijutnak. Robles még azért lecsekkolja az utsó kamionpakolást, Linder meg követi, ó, és a faszom ebbe a bénába, a hülye kövével, Robles simán hasbalövi, Steve-nek annyi, mégsem kellett volna levágni a védelmező szakállát. Áh. Hank és Sonya várják a kamiont az éjszakában, ezek is filozofálnak, hogy most kinek a hibája is, hogy ide fajult ez a mocsok világ, ez egy filozofálós rész. Egy furgon, egy kamion, még jó, hogy két kocsival jöttek. A következő már az évadzáró, abban vajon ki hal meg?

2x12_bridge8.jpg

Címkék: bridge
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása