Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Terápia 2x17 - Kedd 11 óra, Orsolya (4)

2014. november 19. 14:00 - Zsoofka

Orsolya előző keddi ülése itt

Kedd reggel Andrásunk ismét edz. Előbb megelőz egy ifjú párt, amit elégedett mosollyal nyugtáz, majd perceken belül enyhe infarktussal vizet vesz egy unott utcai árustól. A párocska persze elfut mellette, hiába, az 54 év az 54 év.

11-kor már Orsolya ül vele szemben a kanapén. Nagyon jó a csaj frizurája, eddig ez a legelőnyösebb. Mintha kicsit belsőleg is oldottabb lenne a szép ügyvédnő, Zoli nevű alkalmi szexpartneréről mesél, aki nagy ritkán jól megdöngeti. Jó az ágyban, mondja, de semmi komoly. Most erősen nyomulhat a pasi, ma már hatodszorra hívja Orsolyát. Most panaszkodik, vagy dicsekszik?

Zoli is épp gyerekcsinálási lázban ég a csajával. Mármint a hivatalossal. Orsolyának ez mókás: szerinte a férfi nem épp apuka-típus („egy 40 éves óvodás”, akit a drága anyja jól elkényeztetett), a csaja meg szintén nem „mai csirke” már. Lehet, hogy nekik sem fog összejönni a vágyuk? Lehet, hogy Orsolya ennek örül?

Azért ez a Zoli mókásan van összerakva: előző nap este beállított Orsolyához: hozott bort meg kürtöskalácsot, kapott szexet – és utána megkérte az ügyvédnőt, ugyan gyártson már neki egy házassági szerződést, mert épp nősülni készül. Nem vagyok prűd, de én Orsolya helyében ütöttem volna, míg mozog… Érdekes módon az ügyvédnőnek nem a közelgő házasság, meg a férfi eljárási módja fájt igazán, hanem az, hogy még gyereket is akar attól a nőtől. Bezzeg tőle meg nem. Miért gondolja mindenki, hogy ő nem való anyának? „Én szóba sem jöttem, mint anya – csak arra vagyok jó, hogy megdugjon.” Orsolya azt mondja, félig meddig viccesen felrótta ezt a férfinak, de az nem vette komolyan: „Te, mint anya?”. Persze, hogy rosszul esik egy ilyen kérdés egy nőnek… Ennél konkrétabban nem mert rákérdezni, nem akart még kínosabb szitut. Ez az egész így is elég megalázó volt, undorodott magától. Még a testétől is, amire amúgy büszke, de most meg hányadéknak érezte magát.

4.png

Nem akar az a nő lenni, aki mellé kiszöknek a férfiak, amikor lefektették otthon anyukával a gyereküket. Az a nő akar lenni, aki lefekteti azt a gyereket. Dargay a jó öreg gyerekkor témát feszegeti a nőnél, gondolom úgy véli, Orsolyának is ott ment félre az élete… Mondjuk, ha csak a Terápia eseteit nézzük, nagyot nem tévedhet. De a nő nem akar a gyerekkoráról vallani, ő erre nem ér rá. Látleletért jött: Drága Doktor Úr! Tessen megmondani, jó anya lesz Orsikából? Mit lehet erre a kérdésre válaszolni? Én magamról azt hittem jó anya leszek, aztán lett két gyerekem, és….

De vissza Orsolyához. Dargay, mint jó politikus, kicsúszik az előző kérdés alól és visszadobja a labdát: Mit gondol erről a nő? Nagyon akar gyereket, de kételkedik abban, hogy jól tudná-e felnevelni. Miért e kételkedés? Az ügyvédnő szerint a gyerekvállalás nagyon nagy felelősség, egy életre szól. Kivéve, ha valakinek „nem jön be a dolog” és leadja a gyereket egy vidéki nagymamához… Na témánál vagyunk, Orsika gyerekkoránál… 

Gyerek=teher. Különösen igaz ez, ha Orsolya édesanyjáról és Orsolyáról van szó. (Érdekes párhuzamként a nő pont ugyanúgy nem akar anyukáról beszélni, mint ahogy András nem akar Ágnesnél apukáról… Vajon a terapeutánknak is leesik ez az összecsengés, vagy annál is vaksibb, mint gondolom.) De vissza Orsolya anyjához: a nő már csak nem is haragszik a anyukára („elég szánalmas lenne 40 évesen az anyánkat hibáztatni”- ott a pont!). Anyuka egyébként „egy szemét picsa”, aki saját bevallása szerint (!) kétszer hibázott Orsolyával kapcsolatban: egyszer amikor összehozta, egyszer amikor eldöntötte, hogy megtartja… Na fasza. Remélem azért ezt ki fogják részletesen fejteni, mert ez még Orsitól is túl erős. A fogantatása körülményei elég átlagosnak mondhatóak: egy egyetemi záróbulin, a szépreményű tanársegéd-jelölt anyuka és a mattrészeg apuka összeborultak és véletlenül megfogant egy szöszke lány. Aki persze rögtön anyuka karrierjének gátja lett és cipelhette ezt a keresztet.

3.png

Ha Orsolya ezt a sztorit majd egy tiszta pillanatában átülteti a saját életére és a 24 évesen elvégeztetett abortuszára, rá fog jönni, hogy ez az a nehéz örökség, amit nem adott tovább a meg nem született gyermekének. Nemsokára ezek ketten is, ott a kanapé körül, rájönnek a két élet hasonló sorsfordulóira, „génhiba”, mondja a nő száraz humorral… Háááát, így is lehet mondani. Ráadásul anyuka épp a lánya abortuszos dilemmájakor mesélte el saját sztoriját… „Ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit én!” Na szép kis család. És ezek után Orsolya még Andrásra dühös a döntés miatt? Dargay azonban árnyalja a képet: nem a gyerek (Orsolya) volt a hiba, hanem a gyerekvállalás miatt feladni a karriert…

Merthogy anyuka végül le sem diplomázott a baba miatt. Amikor Orsika 3 éves volt fogta Anyuka dédelgetett diplomamunkájának mesterpéldányát, cafatokra tépte és még talán meg is ette(!). (Hagyja a dagadt ruhát másra- effektus 2.0) Persze Anyuka hisztirohamot kapott e „tragédia” láttán. Nekem ez egy kicsit szürreális, de a lényeg, hogy Anyuka szerint Orsika mindezt direkt csinálta. Vajon képes erre egy 3 éves gyerek, mármint arra, hogy ilyen módon akarja felhívni magára a figyelmet? A mai Orsolyát elnézve, igen. És ezt nem bántásiból írom, egyszerűen el tudom képzelni a már óvodásan is öntudatos kislányt, akit a sok papír miatt hanyagol anyuka  és a gyereknek egyszer csak támad egy jó ötlete és cselekszik – tönkreteszi anya „játékát”, az ő „riválisát”. Anyuka úgy kiakadt az eseten, hogy otthon hagyta vérmes kislányát és elrohant otthonról, nehogy kárt tegyen benne. Magára hagyta a 3 éves kislányát. És ez nem ekkor fordul elő először. Anyuka sokszor tartott ilyen „szünetet” az anyaságban, néha fél órára lepasszolta a nyugdíjas szomszéd házaspárnak, máskor meg fél évre a nagyinak. És ha meg vele volt, akkor folyton azt érzékeltette a kislánnyal, hogy az a terhére van és puszta létezése tönkretette az életét.

2.png

Dargay most már csak azt nem érti, mi páciensünk valódi véleménye a drága mamiról: ÉDESanyának nem nevezheti, azt megtiltja Orsolya, de ha kritizálni meri, akkor lehurrogja. Akkor most mi van? A nő hosszú másodpercekig gondolkodik a válaszon… Folyton igyekszik az anyja helyzetébe gondolni magát, azonosul vele. Mintegy kegyelem-döfésként Dargay felteszi az egymillió forintos kérdést: mitől fél a nő valójában? Attól, hogy nem lesz gyereke, vagy attól, hogy lesz és nem fogja eléggé szeretni? Mi lesz, ha neki is kell majd olykor-olykor egy kis szünet? Mi lesz, ha ő is magára hagyja a gyerekét? „Hogy hibának érzem majd, és egész életében ezért fog fizetni.”- mondja Orsolya.

Dargay anyuka védelmére kel, talán a nő magára maradt a problémáival, nem segített neki senki anyának lenni. Vajon anyuka direkt hagyta egy 3 éves gyerek számára elérhető helyen azt a dolgozatot, hogy az széttépje és végre jogosan haragudhasson rá? (Jáj de erőltetett ez így nekem, aki ezt írta, annak nem volt sose 3 évese. Én gyakran a fejemet is elhagytam volna egy-egy káoszos napon, ha nincs a nyakamra nőve, nemhogy egy kupac papírt, csak mondom.)

Orsolya felháborodik ezen a lehetőségen: Anyuka nem ennyire gonosz... És akkor kibukik belőle: "MEGSZÜLTEM AZT A GYEREKET ÉS OTTHAGYTAM A KÓRHÁZBAN." ..... Na ez odabasz, nem csak nekem, Dargaynak is. Akkor most akár elölről is kezdhetjük Orsolya kezelését. Tehát van egy 16 éves lánya/fia most valahol a világban. OMG. És ez bennem fel sem merült? Pedig logikus.

Tud erről valaki? Apuka? Anyuka? Orsolya szerint a szaranyaság öröklődik, lám ő is magára hagyta a gyerekét. Csak nem egy szőnyegen, a szomszédban, hanem egy kórházban.

5.png

Orsolya sír és egy kicsin múlik, hogy a vele szemben ülő terapeuta nem pattan fel és öleli át. Megtenném én is, ha lehetne. Kiderül, hogy Orsolya gyermeke egy lány és a létezéséről anyuka és apuka is tud, meg az azóta már elhunyt nagymama, de más nem.

Dargay jön a mindig előkapható jolly joker kérdéssel: és mit érez most? Nos, bűntudatot (mert elhagyta) és megkönnyebbülést (mert nem ölte meg) – mondja a teljesen összetört nő. (Most már végképp nem értem a „Maga tartozik nekem egy gyerekkel” kezdetű múlt heti mantrát. Az odáig oké, hogy András felbukkanása az életében feltépte a régi sebeket a nőben, de ….. számomra ez rejtély.) A dolog egész eddig mélyen el volt temetve a nőben, a családban sem beszéltek azóta róla. Orsolya néha arra gondolt, hogy ez az egész meg sem történt, csak egy rossz betépés rémálma volt.

Közben Orsolya készül, menne. Elég volt mára a vallomásokból, inkább megy megírni a házassági szerződést Zolinak. Abban jobban otthon van, mint a kitárulkozásban. Dargay egy kicsit marasztalja, fél ilyen zaklatottan útjára engedni. Végül Orsolya még mindig szipogva, de elindul.

7.png

Dargay elégedett félmosollyal nyugtázza mai munkájának eredményét. Nagy lépést tettek ma előre Orsolyával.

Címkék: terápia
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézescsók 2014.11.19. 15:36:16

Húúúúú, de jó, hogy ezt a részt nem láttam!
Orsolya története kezd egy szappanoperára hasonlítani, már túl sok. Önmagában az is elég lett volna, hogy volt egy meg nem született gyereke, ketyeg a biológiai órára, pasi sehol, gyerek kéne, családot ne is említsük. És akkor még ez....A forgatókönyvírók nem tudom, mire gondolhattak.
Orsolya miért nem keresi meg a gyerekét és vállalja fel, amit tett?
Orsolya, aki csinos és értelmes nő, miért ilyen Zoli félékre fecsérli idejét, energiáját, akiktől nem kap cserébe semmit? Szexuális nyomora nem lehet akkora, hogy ennyire megalázza magát?
Nem értem és nem szeretem. Most löktetek rajta még egyet. Bravó.

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.19. 15:43:09

Ez nagyon odabaszós rész volt.
Először is jó volt látni a "nyugodt" Orsit.
Másodszor néha legszívesebben átöleltem volna...
Zolikát úgy el kellett volna küldeni a picsába, hogy soha többet vissza ne merjen jönni.
A gyerek meg... WTF
Erre nem emlékeztem az eredetiből, utána kell néznem h ez benne volt-e, nagyon meglepődtem (először fel sem fogtam, miről beszél)

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.19. 15:50:36

Ha viszont a gyerek magyar újítás, nekem is túl szappanoperás és következetlen. Egyetértek az előttem szólóval, a gyermektelenség és az abortusz elég dráma lett volna.

Zsoofka 2014.11.19. 18:12:07

@foxwiththegloves:
Én úgy gondolom, hogy azzal, hogy nem abortusz történt, "csak" örökbeadás, az enyhít a dolgokon, Orsolya kínján. Egy abortuszt nehezebben bocsát meg magának (Dargaynak, anyukának, szentPéternek), mint egy örökbeadást. Az nem olyan "végleges", nem olyan tragikus. Volt egy élethelyzete, amibe nem fért el egy gyerek, hát örökbe adta egy olyan párnak, akinek minden vágya egy gyerek volt. A gyereknek is jobb (tudom, nem biztos, hogy az így fogja megélni), hogy szeretett lényként nőtt fel, nem pedig egy koloncként, mint Orsolya.

Zsoozsy 2014.11.19. 18:41:15

@mézescsók: maximális egyetértésem, avagy bevezethetnének ide is, a kommentekhez lájkolási lehetőséget, vagy +1 vagy akármit - én is full kiakadtam most rajta: hogy a jó büdös fr*ncba jön ez ki, hogy eddig az volt a sztori, hogy 24 évesen az elvetni/megtartani volt a kérdés, amiatt járt Andráshoz vagy egy évig (vagy nem tudom, meddig, de vszeg nem egy-két alkalommal), de mondjuk max három hónapig, nem?, hiszen addig kell kb. eldönteni, hogy megtartandó-e a gyerek vagy sem, HOGY FÉR EZ ÖSSZE AZZAL, hogy vs megszülte...???!!! Az minimum +fél év... Erről Dargay hogy nem tudott...? Vagy megbeszélték, hogy oké, abortusz, lezsírozták, elbúcsúztak egymástól és azóta nem találkoztak? Ő meg abortusz helyett inkább még is kihordta...?! Nonszensz...

Meg azt sem értettem ebben a részben, hogy vajon miről beszéltek 16 éve, ha most beszélnek először a kedves mamáról? - ez reális...?! Egyre kaotikusabb tényleg ez a sorozat... :S Pedig közben meg tényleg az alaptéma is több mint érdekesen elég lett volna...

Amúgy én meg a "már túl öreg vagyok a haraghoz" mondatra kaptam fel a fejem egy hűhával... Amúgy aki olvasta Csernus A nő c. könyvét, az ott láthatta, hogy a szerző szerint éppen az különbözteti meg a kamaszkort a felnőttkortól, hogy már nem kritizáljuk, nem haragszunk a szüleinkre. No, persze ő sem félisten és ez is csak egy vélemény...

Köszi a hogyvoltot! :)

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.19. 19:00:16

Próbáltam rákeresni a neten és ahogy látom, valóban szó sem volt eredetileg arról, hogy a gyereket megszülte volna, tehát ott végig az abortusz változat maradt meg.
Értem amit @mokamini: írt, DE ez dramaturgiailag abszolút következetlen ahhoz amit idáig felépített a sorozat. Nem tartom jónak ezt az írói megoldást. Szépen végig kellett volna vinni azt, amit elkezdtek Orsolyával, és nem bekavarni ezzel. Nem örülök.

Zsoofka 2014.11.19. 19:09:28

@foxwiththegloves:
Igen, én is értelek: így végképp értelmetlen a "magatartoziknekemegygyerekkel" frázis. Hisz van gyerek. Ezért írtam, hogy kezdhetik elölről a kezelést, teljesen új alapokról....
Vagy: Orsolya olyannyira eltemette magában az egészet - egyszer mondta is, néha az az érzése, mintha meg sem történt volna ez az egész... - hogy tényleg elhitette magával, hogy nincs gyerek. Tudom, ez így erős.

Zsoofka 2014.11.19. 19:10:41

@mokamini:
Nem mellesleg még van 3 jelenése Orsinak, nemtom hová lehet ezt még fokozni... Teherbe esik a Zoli nevű őstuloktól, és majd megint nem akarja a gyereket?
süti beállítások módosítása