A harmadik héten két nagyobb téma merül fel, amelyről érdemes szólni, ezek pedig a korábban már érintett terápiás keretek, és a terapeuta önfeltárásának kérdése. Vagyis mennyit mondhat el magáról a terapeuta a páciensnek? Nem egyértelmű a válasz, de azért vannak megszívlelendő szempontok.
András mesél magáról Virágnak
A terapeuta önfeltárásának egyik típusa, amikor a terapeuta kimutatja és kommunikálja a terápiás helyzetben a saját érzelmeit. Ezt eredetileg teljesen elfogadhatatlannak tartották az analitikusok: Freud szerint még az volt az ideális, ha a páciens semmit sem tudott a terapeutáról és utóbbi érzelmileg semleges maradt: klasszikus elrendezésben a terapeuta a páciens mögött ült, hogy még csak ne is lássa. (Más kérdés, hogy Freud azért egyes betegeit néha meghívta magukhoz vacsorára, plusz ő analizálta saját lányát, Annát is, de magán a terápiás ülésen attól még elvileg semleges volt). A modern analitikusok ezzel szemben úgy vélik, hogy a terápiás kapcsolat kétszemélyes kapcsolat, amelyben a terapeuta teljes személyiségével vesz részt, és hogy fontos, hogy kongruens, azaz hiteles legyen ebben a szerepkörben. Nagyon fontos, hogy mindenfajta érzelemkifejezés kontrolllt, tudatos legyen és ezek kapcsán mindig a páciens érdekeit kell szem előtt tartani. Vagyis a terapeuta nem fejezheti ki dühét csak úgy a maga kedve szerint (mint ahogy András tette az első évadban, amikor kicsit megrángatta Mátét). Ugyanakkor ha az érzések megosztásától valamilyen terápiás hatást, előnyt remélhetünk, akkor az rendben van. Virág esetében András remekül valósítja meg ezt: szemlátomást őszintén és egy kissé zaklatottan azt mondja, hogy ha az ő gyereke titkolná el előle súlyos betegségét, „azt a kalapácsütést sose heverné ki”. Hitelesen és komolyan beszél, és Virágra valóban hatással van ez a közlés, előrelendíti a terápiát és a helyzet megoldása felé visz.
András mesél magáról Ferencnek
Ferenc már az első ülésen megkérdezte Andrástól, honnan ismeri az őt referáló belgyógyász professzort, ő is ide jár? Dargay erre azt feleli: együtt teniszeztünk, a lánya a feleségemnél szült. Azaz rögtön elárulta, hogy 1. teniszezik/zett, 2. van felesége, 3. a felesége szülész-nőgyógyász. Ezeknek az információknak különösebb jelentősége nincs, ugyan felesleges volt őket megosztani, de nem káros - hacsak ki nem derül később, hogy Ferenc gyűlöli a teniszezőket, mert első szerelmét egy teniszező csábította el vagy effélék. Nem túl valószínű, csak azért vetem fel, mert elsőre teljesen semlegesnek ható információkról is kiderülhet egy pszichoterápia során, hogy valamiért mégis jelentőségük van.
Ferenc harmadik ülésén megkérdezi Dargaytól, hogy járt-e Koppenhágában, illetve mit szólna hozzá, ha az ő lánya meglátná a város hippinegyedét. András elmeséli, hogy nem elég, hogy járt ott, ráadásul a lányával, még direkt végig is sétáltak az említett városrészen, és András ezt nem találta problematikusnak. Itt a két férfi világnézete különbözik. Kinek van igaza? Általános szabály, hogy a terapeuta a világnézeti meggyőződéseit ne erőltesse rá a betegre, vagyis ha Ferenc nem akar Christianiában a tűz körül füvezni, akkor András se várja ezt tőle. Ugyanakkor a terapeuta morális meggyőződései ritkán maradnak rejtve a terápia során, nehéz őket eltitkolni, ezért nem is etikus. Számos olyan élethelyzet van, amikor a terapeuta nézetei nem fedik a pácienséit – például abortuszellenes terapeuta és ezen átesett páciens; váláspárti, feminista terapeuta és szigorúan hívő keresztény, önalávető és rossz házasságban élő páciens stb. (bár ha van választék, a betegek úgyis általában automatikusan olyan terapeutát választanak, akivel legalábbis hasonló nézeteket vallanak). Ha a terapeuta titkolja is nézeteit, működésmódjában, kommunikációjában azok megjelennek, ezért ilyen esetekben azt tartjuk követendőnek, hogy nyugodtan mondja meg, ha ő máshogy gondolkodik egy-egy kérdésről, hangsúlyozva, hogy ezek nem a tudomány vagy bármilyen megfellebezhetetlen erkölcsi rend által diktált értékek, hanem a terapeuta személyes elképzelései. Ebben az esetben András nagyjából ezt az utat követi: megmondja, hogy neki nincs baja a hellyel, de tiszteletben tartja, hogy Ferencnek viszont vannak fenntartásai.
Továbbra is káosz van a családterápián
Felmerült a múltkor a kommentekben családterápia és a titoktartás kérdése. Eleve tisztázatlanok Misi és szülei ülésein a keretek, ami rém bosszantó. A keretekre és a szabályokra ugyanis nem azért van szükség, mert ennyire merevek és szigorúak vagyunk, hanem mert ezek adnak biztonságot a páciensnek is. Az eddig üléseken Misinek volt saját ideje Andrással, amikor csak négyszemközt beszéltek, de már erről sem lehetett tudni, András ezeket később elmeséli-e a szülőknek vagy sem. A harmadik héten András egyszercsak úgy döntött, hogy egyszerre hívja be hármukat, amivel csak akkor lenne baj, ha Misi már számított volna rá, hogy majd lesz az a rész, amikor kettesben lesz a terapeutával. Lehet, hogy várta, vagy eltervezte, miről fognak majd beszélni stb. – vele szemben nem fair mégis behívni a szülőket, különösen, mivel azok jelenlétében Misi gyakorlatilag nem jut szóhoz. A szülők minősíthetetlen hangnemben vitatkoznak, ahogy azt már megszokhattuk tőlük, és anyu előadja az óra végén a menetrendszerű kiviharzást is. Ha egy páciens nem tartja be a szabályokat, akkor a terapeuta kötelessége erre figyelmeztetni őt, és ez talán még fontosabb, ha csoport-, pár-, vagy családterápiáról van szó. András ugyan igyekszik kordában tartani őket a maga módján, én a részemről jóval határozottabb fellépést tartanék helyesnek mindannyiuk érdekében.
A titoktartással kapcsolatban a családterápiában két fő iskola létezik: az egyikben a terapeuta külön is beszél a családtagokkal, ahol titkokat tud meg, és bár a terápia során végig arra törekszik, hogy egyre őszintébb légkörben ezek napvilágra kerülhessenek, ha az egyik tag kifejezetten kéri, hogy ezt vagy azt ne mondja el a többieknek, akkor azt tiszteletben tartja. A másik iskola abból indul ki, hogy a családtagokkal szemben nem köti titoktartás és bárki bármit mond, azt tudhatja a többi, de ennek az iskolának a hívei többnyire eleve kerülik a családtagokkal való külön üléseket. Bármelyikhez is tartozik a terapeuta, életbevágó, hogy ezeket a kérdéseket az első ülések valamelyikén pontosan tisztázzák, hiszen ennek fényében tudják eldönteni a családtagok, hogy mit és mikor mondanak el.
Lefeküdt azzal a Laurával?
Írtuk az első héten, hogy a pszichoterápiás etika nem engedi az úgynevezett „kettős kapcsolatot”, vagyis nem lehet a terapeuta páciense egyben az ügyvédje, szobafestője, titkárnője is. Ez ugyanis sokszor hatalmas plusz terhet ró a terápiás kapcsolatra, és nagy érzelmi terhet a páciensre. Orsolya ülésén láthatjuk is, hogy miért: mivel András ügyvédjének jogi tanácsadójaként valamelyest belelát András zajló ügyébe, kénytelen megtudni, hogy András az elmúlt évadban egy betegével kavart. Érdekes módon egyébként a pszichoterápia hajnalán ezt nem tekintették akkora problémának, Jung és Ferenczi Sándor is feküdt le betegével, míg aztán az évek során tisztázódott, hogy ez nem tesz igazán jót a terápiának. De Kovács József a témával foglalkozó könyvében számos példát ismertet, amiben a katasztrófát az okozta, hogy a páciens a terapeuta titkárnője volt, vagy együtt nyaraltak, vagy a páciens szobafestő apukája a gyerekterápiáért cserébe kifestette a terapeuta lakását, vagy az egyébként macskatenyésztő terapeuta macskákat adott el betegének. Ebből mind, mind baj lehet.
A „kettős kapcsolat” kérdése Ágnes óráján is felmerül, arról beszélnek, hogy András nem is járhatna hozzá, hiszen Ágnes a tanára volt és azóta is ugyanazokban a szakmai körökben mozognak. Ezt azért a valóságban, legalábbis Magyarországon többnyire lehetetlen elkerülni: a leendő terapeutáknak kiképző terapeutához kell járniuk önismereti célú pszichoterápiára, kiképző terapeutából pedig egyik terápiás módszerben sincs nagyon sok. Így a legjobb szándék mellett is előfodulhat, hogy az ember elmegy egy továbbképzésre, ahol a terapeutája ad elő, neadjisten kongresszusi vacsorán egy asztalnál találják magukat, vagy éppen pácienseket küldenek egymásnak (mint ahogy Virágot is Ágnes küldte Andráshoz). Megfelelő önismerettel rendelkező terapeuták esetén ez többnyire kezelhető. Ugyanakkor biztosan észrevettük, hogy András és Ágnes között mintha nem lenne meg az a támogató, együttérző, bizalmi terápiás kapcsolat, mint ami például most formálódik andrás és Virág között. Ennek az oka persze lehet Ágnes ridegsége is, de lehet az is, hogy nem tudtak túllépni a tanár-diák viszonyon, érzelmek megosztása helyett elméleteken vitatkoznak, Ágnes megmaradt az oktató (és gyakran kioktató) szerepben, míg András gyakran a tanár ellen lázadozó diák szerepébe kényszerül.
A sorozatról a comment:com-on és az Indexen is írtunk:
Facebook kommentek