Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Celeb vagyok, ments ki innen 4x16 - Annyira nem utálhatnak, ha itt vagyok!

2014. november 12. 07:24 - sixx

Screen Shot 2014-11-12 at 6.07.17.png

Ez az az adás, aminek semmi értelme nincsen, mert tulajdonképpen már vége az egész mókának - az esti bejelentkezés előtt lement a végső bátorságpróba, már csak az van hátra, hogy a nézők megszavazzák, ki nyerje meg ezt az évadot - ennek megfelelően a szórakoztató faktor meglehetősen alacsony volt, Jani és Balázs a szokásosnál is többet szerepelt, és idegesítőbb volt, a történésekből pedig olyan dolgokat is bevágtak, amiket szerintem egy “rendes” napon nem tennének. Jó, a vágóknak is kurvaszar lehet, egyre kevesebb a gyökér a műsorban és nincs már Pákó, akit adott esetben be lehet rúgatni vagy odaküldeni egy kecskéhez, hogy meglegyen egy ötperces szegmens.

Azzal kezdünk, hogy Balázsék majomhangokat és zajokat játszanak be hangszórókból a lakóknak éjjel, amire felkelnek és be vannak szarva, Éva szerintem az erényét félti, Miss Gyémánt viszont a kajakészletet, mert aszongya, hogy

Azt hittem, egy kíváncsiskodó bennszülött megtudta, hogy itt vagyunk és el akarja vinni a babunkat és a rizsünket.

Screen Shot 2014-11-12 at 6.12.35.png

Nem rossz, na. Azt mondjuk nem értem, hogy Cooky, aki tegnap kiesett, de csak élő adásban, ez meg nem az, mondom, hogy szar így a menetrend, na mindegy, szóval Cooky, aki fasztuggya mióta rádiós, nem tud megkülönböztetni egy dzsungelből származó, élő háttérhangot egy hangszóróban hallható bejátszott szartól, aminek teljesen más az akusztikája. Odagyűlnek a tűz köré, és ott szomorkodnak. Reggel ébredés, hullafáradt fejek, a szokásos kínlódás és depi, Andi feje szerintem hosszú percek gondos munkájával lett dizájnosan kócos.

Screen Shot 2014-11-12 at 6.19.20.png

Utolsó kincsvadászat jön, Éva és Andi megy, a lapockáján tigristetkót villant Cooky meg cigizik tovább. A kincsvadászatban egy struccágyúból kell teniszlabdákat kilőni egy tányérra, ha eltalálják, megmozdul és víz ömlik ki alóla egy kancsóba, ami meg a másik delikvens fején van.

Aki lőtt már struccal, az tudja milyen nehéz dolog struccal lőni (Éva).

Screen Shot 2014-11-12 at 6.23.24.png

Lassan megy a dolog, nem sok a találat, nem ömlik a víz a kancsóba, márpedig azzal kell két hengert megtölteni a kulcsért, ahogy elnézem, vagy három órát elkínlódtak vele. Közben a táborban Cooky aszongya Miss Gyémántnak, hogy ő nem nyerni jött ide, és úgy érzi, este hazamegy.

Kálond volt ez néköm.

Screen Shot 2014-11-12 at 6.31.08.png

A kincsvadászok visszatérnek, Éva vizes pólóban, meredt csöcsbimbókkal, meg is jegyzi, hogy ez Miss Gyémántnak testhezálló feladat lett volna. A ládában gyümölcs, magok, kóla, csoki, stb van, örülés. Kapnak később egy feladatot, rajzolni/festeni kell a tábor legemlékezetesebb pillanatait. Különösebb kommentárt nem fűznénk a naiv művészek alkotásaihoz, megteszi ezt Jani és Balázs helyettünk is, jöjjenek a képek!

Természetesen Jani is rajzolt, amin Andit egy segg, Miss Gyémántot egy pár csöcs, Bárdost egy kupac szar reprezentálja, és van rajta egy baszott nagy spangli is, ami őt és Balázst képvisel, szabadidős tevékenység közben. Na, lapozzunk.

jani.png

Jön az a bátorságpróba, amiből minden drámát kiöltek ugye, mert tegnap volt, és mivel kiesőre kellett szavazni a tegnapi műsorban, a próbát megnyerő, és így védettséget élvező személy, Andi, kilétét már megtudtuk. Ezek után a Survivorból szarul lenyúlt, egyre kisebb kerületű, cölöpök tetejére erősített korongon álló celebek órákig tartó kínlódását miért kellett megmutatni, nem tudjuk, mindenesetre ez a feladat tud kibaszott izgalmas lenni, a Survivorban legalábbis meg tudják úgy mutatni, hogy az legyen, itt bezzeg nem az, sőt, Jani be is aludt alatta. Andi nyert, mert ő tudott egyensúlyozni legjobban, és ezzel védett lett és döntős.

A végén Balázsék bemennek a táborba és kiosztanak pár díjat, amire lehetett szavazni az adás alatt, ennek alapján a legtörtetőbb és legnagypofájúbb Éva lett, a legnaivabb Miss Gyémánt, a legtermészetesebb szépség Andi, és ő kapta a legjobb dekoltázs díját is, amit színtiszta trollkodás, hiszen nem is volt rajta tán bikini az egész adásban, de mindegy már. Miss Gyémánt szemmel veri agyon először Balázsékat, utána Andit.

Screen_Shot_2014-11-12_at_6_51_44.png

Este döntő, élőzzük, itt legyél.

Címkék: celeb vagyok
57 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2014.11.12. 08:03:43

A bátorságpróbáról jut eszembe: annak idején az ős-TV2-n volt egy valóságsó, amiben civileket vetettek alá "katonai" kiképzésnek. A döntőben az volt a feladat hogy állni kellett egy emelvényen, és aki tovább bírta, az nyert. Emlékszik valaki erre? Mi volt a címe? Próbáltam infót lelni róla de nem sikerült, se letölteni.

Puncylla 2014.11.12. 08:24:42

Annyira le van rendezve, hogy Andi nyeri - ami egyébként jogos - hogy ez már ellenszenves lehet a nézőknek.

micsoda? 2014.11.12. 08:43:07

Lássátok feleim, kevesebb mocsokkal is lehet jó sztorit írni:) Szép Andinak az ugrása. Úgy tűnik, használt neki a beolvasás. Remélhetőleg Éva is tanult itt valamit. Kívánom!

Mu Deng 2014.11.12. 09:18:26

Szarból lettünk és szarrá leszünk...

Tapmancs 2014.11.12. 09:19:41

@sixx: na most megtaláltam.

Nem Bunker, hanem: "BÁZIS"

2001-ben ment.
www.origo.hu/teve/20011030bazis.html

2014.11.12. 09:47:26

Előző 2 adás ért valamit, a többi nyűglődés.
Ma este viszont, mindenki boldog lesz mert: 4 erős bennszülött a vállán cipeli körben Andit, Éva örül a 2. helynek Aleska a harmadiknak, Balázsék mehetnek haza, és a néző se lesz szomorú.

lobster thermidor 2014.11.12. 10:00:53

Ez a rész már nagyon fáradt volt!
Úgy tűnik, hogy az amúgy is alaphangon ötlethiányos kreatívok feladták, ugyanis a "végjátékra" képtelenek voltak még akár egy egyszerű feladatot is kitalálni a versenyzőknek. Balázsék a szokott síri mélységekben bukdácsolva hozták a saját magukat ezerszer ismétlő, rossz poénokkal operáló formájukat. A díszletek gagyiságát jellemzi, hogy az egyébként egyszerű, ácsolt építmények a műsor végére szép lassan összeomlanak. Ennél azért egy bennszülött puszta kézzel komolyabbat készít, legalábbis olyat, aminek a teteje nem roskad be az első komolyabb esőzéstől, ráadásul nem is kell hozzá 100 milliókra rúgó költségvetés, meg firlefrancos látványtervezés.
Baukó Éva hozta a szokásos tudatlan formáját, hiszen saját bevallása szerint sem ügyes, nem tud dobni, nem tud rajzolni, nem szeret segíteni, nem szeret dolgozni, mert más úgyis megcsinálja helyette azt, ami szükséges. Mi meg tudjuk, hogy konkrétan semmiben sem jó, éppen okos se, csak a rosszindulat, és a hatalmas, de teljesen alaptalan önbizalom munkál benne. Az viszont továbbra is nagyon. Már hallom a magyarázatát, amiben persze kizárólag a vetélytársnőit fogja savazni, hogy miként fogja mentegetni magát a csúnya bukta után.
Aleska szegény kénytelen elfogadni a töltelék szerepét, hiszen a nyerési esélye nulla. Szerencsétlenségére a műsormenetben az utolsó napra három szereplő van kiírva, ezért kénytelenek őt is ott táboroztatni erre az időre.
Andit dicsérni szinte közhelyes, bár nagyon megérdemli, és persze mérséklem is magam, nehogy azt mondják rám, hogy túlzottan elfogult vagyok. Csak annyit mondanék róla, hogy a szokásos szerénységgel hozta a jó külső, és belső formáját.
Ezen a helyen pedig érdemes megnézni, a hozzászólók szavazatait. Most, amikor ezt írom, 5.550 szavazat után Andrea nagyon magasan vezet.
www.origo.hu/teve/20141111-ki-nyerje-a-celeb-vagyok-ujabb-sorozatat.html

fofofo 2014.11.12. 10:45:57

Ha van egy feladat, és valaki ebben profi, akkor megpróbálom utánozni. Andi még meg is indokolta, hogy azért mozog, hogy később, amikor már nem lehet, ne merevedjen el. Mégsem kezdte el utána csinálni senki. Pedig az első cölöpön még biztosan nem lett volna nehéz. És azt sem hiszem, hogy a másik háromból mindegyiknek a jobb lába lenne a stabilabb. Viszont egyedül Andi fordult oldalra, hogy a bal lábára állhasson. Szóval táncos felkészültség ide vagy oda, szerintem most az esze is sokat nyomott a latban. És micsoda gyönyörű izomzata van! (És ezt nőként mondom.)

sweeney todd 2014.11.12. 11:12:58

a legjobb dekoltázsért Andit kinyírják.

lobster thermidor 2014.11.12. 11:24:26

@fofofo:

Osztom a véleményed.
Andrea megdolgozott ezért az izomzatért, valamelyik nap pont láthattuk is az összefoglalóban a gyakorlatait, míg a vetélytársai a plasztikai sebészeten érték el jól kihangsúlyozott méreteiket.

sweeney todd 2014.11.12. 11:34:13

@lobster thermidor: Andi még női szemmel is halál szimpatikus. nagyon szeretem a természetes nőket, akik nem a nagy szájukkal és a primitívségükkel akarnak érvényesülni. szerintem ő tök rendben van! nem értem az álszerény dumát sem, nem lehet valaki minden hátsó gondolat nélkül szerény?

egyemakisszíved 2014.11.12. 11:53:04

@sweeney todd: Az Origo kitett egy képet a versenyt megelőző pillanatokról, amint a négy versenyző Balázsékat hallgatja a parton állva, mikor a feladatot mondják el nekik. Mindannyiuk arca, testtartása jól megfigyelhető a kimerevített pillanatban. Én úgy tátom, Éva testtartása, ahogy vigyázzállásban, karját elöl keresztbe téve álldogál, aggodalmas arckifejezéssel figyel, teljesen összhangban van azzal, amit korábban mondott az esélylatolgatáskor, látszik, hogy aggodalmas, tart tőle. Andi viszont magabiztos mosollyal, lazán áll, a lába, keze nyitott testtartásban, szinte indulni kész. Ehhez képest, amit szavakban mondott, hogy nem bízik magában, pont ellentéte, mint amit gesztusaiban láthatunk. Úgy gondolom Éva is ezt vette észre rajta sokszor, és jelezte vissza, az álságos viselkedésére utalva. Magyarán: jól tudja, hogy mások számára, a külvilág felé, mely viselkedés a tetszetős, és azt mutatja, még ha gondolatai mást is mondanak. A szerénység szép erény, sőt ha a nőket értékelik, szinte az élen áll.

lobster thermidor 2014.11.12. 11:57:16

@sweeney todd:

Ezek a tipikus félremagyarázások.
Az életben is sokan alkalmazzák ezt a taktikát azokkal szemben, akiken nehéz fogást találni. Ha netán engedne a provokációnak, és a természetével ellentétesen harsányabban viselkedne, akkor azért indítanának támadást ellene. Mondván, hogy feltűnősködik, vagy játssza az agyát.
Egyébként valóban bosszantó lehet a magát sokra tartó fő vetélytársnak, hogy Andrea fegyelmezett, tudja kontrollálni magát, ráadásul sugárzik róla, hogy teljes harmóniában van önmagával, ami Éváról a legnagyobb jóindulattal sem mondható el.

trillárom 2014.11.12. 11:57:42

A tv-ből ömlő celebek nem a szerénységükről híresek, hanem a nagypofájúságról és magamutogatásról. Ezért nehéz elhinni, hogy létezik más fajta viselkedés is, főleg olyan, ami nem megjátszott és izzadságszagú.

Panam 2014.11.12. 11:58:21

Sziasztok!

Én reggel éhgyomorra néztem meg az összefoglalót, azt elsőt az egész műsorból...
Nos nekem két dolog szúrt szemet.
1. Baukó Éva profilja: Lehet Őt pocskondiázni, de Ő így van összerakva. Sokan lennének az Ő helyébe azok közül akik az IQ vagy EQ szintjét kritizálják.
Erre mondaná öregapám, hogy "Fotelból könnyű gólt lőni"
2. Andrea: Egy végtelenül kedves személyiség aki kőkeményen megdolgozott a sikerért, amit az életben elért. Aki meg Őt veszi a szájára az Hülye, vagy irígy. Hülyével meg nem érdemes vitatkozni. Az irígy meg kiröhögni való...

trillárom 2014.11.12. 12:04:46

@egyemakisszíved: Szerintem ez nem őszintétlen viselkedés. Andi a táncos múltja, a fellépések miatt megtanulta a szereplést, beleivódott a tartás stb..Ettől még lehet alapesetben szerényebb. Én is ilyen vagyok. Rengeteg versenyen, megmérettetésen voltam kiskoromtól kezdve. Nem okoz gondot sok ember előtt beszélnem, hivatalban kiállni magamért. De társaságban szerénynek tartanak, mert nem vagyok egy nagyszájú, pofázós. Az önbizalmam sincs a helyén, de nem tartom égőnek, ha sok ember előtt kell megnyilvánulnom.

lobster thermidor 2014.11.12. 12:08:05

@egyemakisszíved:

Most akkor vajon hogyan kellett volna ott állnia? Egy sportoló nem állhat oda a megmérettetés elé úgy, mint egy felmosórongy. Egy versenytáncos a gyakorlat megkezdése előtt felveszi a megfelelő tartást, ez jött le ebből a jelenetből is. Ettől még pont olyan feszültség lehetett benne, mint amit ott elmondott. Bár nem teljesen azonos a szituáció, de talán hallottál már akár olimpiai bajnok versenyzőket is bizonytalanul nyilatkozni a sorsdöntő versenyek előtt.
Ha Éva élete ezt megelőző részében nem a kemény alkoholizálást, és a cigarettát választja, hanem néha sportol valamit, akkor kevésbé lett volna tanácstalan az arckifejezése. Egyébként ezek a feladatok azért voltak jók, mert itt a nagy száj, a szilikoncici, és a kidumálás, Éva vitathatatlan erősségei, nem segítenek. Vagy működik a teste, és az önkontrollja, vagy a vízbe pottyan! :)

Nagy Endre 2014.11.12. 12:29:38

@Panam: Én nem lennék Éva helyében, irigy meg végképp nem vagyok rá nincs miért meg nem is szorul rá de sokan vannak ezzel így.Gáz hogy végig "kurválkodta" a bulvárt, a médiát és még itt tart.Nem hülye egyébként csak állandó kezelésre szorulna szerencsétlen.

Más.Aleska majd megőrült mikor megtudta nem ő nyerte a legjobb dekoltázs díját.Az a fej....:-)))

Nagy Endre 2014.11.12. 12:32:14

Aki sportoló volt vagy táncos egyébként is fegyelmezettebb.Ezt követelte az amit csinált korábban.És emberileg is van egyfajta normális viselkedése.Egy Évának nyílván ez nem fér a fejébe mi az hogy önfegyelem, hogyan kell egy közösségben viselkedni stb.Meg hogy ki az a Molnár Andi szerinte...No comment.

lac64 2014.11.12. 12:32:42

@lobster thermidor: "Andrea megdolgozott ezért az izomzatért, valamelyik nap pont láthattuk is az összefoglalóban a gyakorlatait, míg a vetélytársai a plasztikai sebészeten érték el jól kihangsúlyozott méreteiket."

Azért ne már: Évára igaz, de Aleska ugyanannyira kidolgozott izomzattal rendelkezik, ő is rendszeresen sportol, hosszú távokat fut. A melle valóban szilikon, Andi ott nem erős és úgy látom, hogy ez valamennyire zavarja is (volt erre vonatkozóan megjegyzése, illetve talán ezért hordhat teljesen zárt felsőt strandoláshoz is)

fofofo 2014.11.12. 12:50:59

@lobster thermidor: azért Aleska mint légtornász is elég jó. de Andi pont annyira izmos és arányos, ami nekem nagyon tetszik. persze lehet, hogy nekem is ilyen van, csak nem látszik ki a párnácskák alól :)

egyemakisszíved 2014.11.12. 12:52:22

@trillárom: @lobster thermidor: A lényeg az ellentétes kommunikáció: mást mondanak a szavak és mást a gesztus, az arckifejezés, a test. Ha a kettő ugyanazt sugallja, az a személy hitelességét támasztja alá, őszinteségnek is mondható.
Éva már korábban is látta ezt Andiban, nem tévedett, tehát a meglátásai jók. Ahogy édesapja mondta az üzenetében, hogy a mondandójában a tartalom valós, a forma az, ami tökéletesítésre vár gyakorta.

Ancilla 2014.11.12. 13:38:37

@egyemakisszíved: És Kuki arcát nem elemzed a testbeszéd szempontjából? Ő sem ment nagy önbizalommal erre játékra (sőt, megfogalmazta, hogy bepisil a félelemtől - majdnem meg is történt konkrétan is), az arca és az egész testtartása mégis nyugalmat áraszt.

Andi csupán annyit mondott, hogy aznap nincs a legjobb formájában. Ez miért álszerénység??? Nem azt mondta, hogy l fogja bukni (mint Éva, aki azért elég rendesen állta a sarat), hanem, hogy aznap kelt, esett egész nap. Szerinted ezt hazudta??

Ancilla 2014.11.12. 13:46:00

Nem tudom, csak nekem tűnt-e föl az a jelenet, amikor Éva meglehetősen bizalmaskodva mondta Balázsnak, vagy inkább kérdezte: "Holnap este bulizunk, Balázs?". Erre Balázs: "Velem nem..." majd hozzátette (kicsit enyhítendő a sértő élt?) "mi Janival máshol bulizunk." Szerintem kicsit megalázó volt a helyzet. (Balázs sem volt egy grál lovag, válaszolhatott volna tapintatosabban is, de Éva, mint már sokszor, megint nem érezte, hol a határ...) Nem történelem szakra kellett volna járnia, hanem kommunikáció szakra.

lobster thermidor 2014.11.12. 14:03:15

@egyemakisszíved:

Én, bár van némi tapasztalatom, és ebből eredő emberismeretem, de nem mernék ilyen mélyen szántó következtetéseket levonni ezekből a jól, rosszul fényképezett, néhány másodperces snittekből.
Nem inkább az lehet, hogy te eldöntötted magadban ezt a álszentségről szóló történetet, ami egyébként ebben az interpretációban nem is tölti ki teljesen a szó valódi értelmét, és az Andreával szemben érzett előítéleteid kifejezéseként ehhez ragaszkodsz is tűzön vízen át?

lutria 2014.11.12. 14:08:10

Azért érdekes hogy rendszeresen ilyeneket mondanak hogy-jönnek a bennszülöttek /majmok és megtámadnak/elveszik a kajánkat stb.,ezek tényleg nem tudják hogy pár tucat méterre lehet egy turistaparadicsom/szálloda/a stáb tábora és még az éjszaka közepén is tutira több stábtag figyeli őket pár méterről és megvédenék őket bármitől?
Ők meg úgy viselkednek mintha tényleg el lennének veszve valahol a dzsungelben...

lobster thermidor 2014.11.12. 14:12:34

@lac64:

Nem azt vettem le, hogy zavarja a dolog, egyszerűen csak megjegyezte, hogy nem rendelkezik olyan méretekkel, mint a másik két leányzó. Nem hiszem, hogy egy táncosnő számára a viselt melltartó kosármérete meghatározó szempont lenne az életben.
Az meg már csak hab a tortán, hogy egyedül neki nincs szilikon a melleiben, és nem plasztikai sebész formálta a bájait. Én speciel emlékszem Éva V.V. - beli szereplésére, ahol volt alkalma kitenni közszemlére a bájait, és bizony elég formátlannak tűnt mindaz, amit akkor láttam.

Lipton 2014.11.12. 14:24:02

Az RTL-től most az lenne a legnagyobb húzás ha nem Andi nyerné. Gyakolratilag csak Andi nyeheti, semmi izgalom, semmi meglepetés nem lesz a végére. Bemennek Balázsék és megmondják, hogy Andi nyerte.
A dekoltázs dolog csak azért volt fura, mert Andi dekoltázsát egyszer se mutatták szerintem.

Itt még jóban volt mindenki, Andi is sokkal jobb fejnek tűnik mint az adásban.
instagram.com/p/uf4_kvO1GZ/

egyemakisszíved 2014.11.12. 14:34:17

@Ancilla: Kuki többször elmondta, hogy nem nyerni jött, az utolsó szakaszban már csak a kiesését várta, még a hátizsákját is összepakolta és tűzhöz hozta, napokkal ezelőtt, mikor Balázsék a kieső személyét jöttek bejelenteni. Feladni nyilván nem fogja ő sem a játékot, de úgy mondta, a csajok erősek, a döntőben nekik van ott a helyük.

Lipton 2014.11.12. 14:43:12

Ezért kellett volna a teljesítményhez kötni a bérezést is. Akkor nem várta volna senki, hogy kiessen, mert annál sokkal mohóbbak. Így semmi motiváció nincs, hogy nyerjenek.
Most igazából az szív, aki sokáig bent van, mert ugyanazért a pénzért többet "dolgozik".

lac64 2014.11.12. 14:44:31

@lobster thermidor: Abban a hozzászólásodban, amire reagáltam, kb. olyasmit írtál, hogy Andi megdolgozott azért az izomzatért, a többiek pedig meg csak megműttették magukat. Főként erre reagáltam, hogy Aleska ugyanúgy megdolgozott az izomzatáért. A mell kérdés szerintem ebből a szempontból közömbös, bár szerintem Aleska azért is megdolgozott :)

Attól, hogy valaki táncos, azért még zavarhatja, ha kicsi a melle.

egyemakisszíved 2014.11.12. 14:49:28

@Ancilla: Ez lemaradt az előbb: Azt nem tudjuk, hogy Andi hányszor esett el aznap, mert nem mutatták. De miért hazudott volna? De szerintem ha nekem ezt az álldogálós feladatot meg kell csinálnom és mondjuk reggel megbotlom a küszöbben a konyha felé tartva, majd megcsúszom a sárban, mikor a kapuhoz sétálok, az nem befolyásolja, hogy mennyi ideig tudok majd egy cölöpön állni délután egy verseny során, amihez egyébként minden adottságom és képességem megvan, hogy megnyerjem.

lac64 2014.11.12. 14:50:16

@Ancilla: Andiban én is érzek egy kis disszonanciát - maximálisan uralkodik magán, de a mozdulatai és az arcjátéka sokszor elárulja. Ugyanakkor a cölöpös játék elején ő is izgult, rágta a szája szélét, visszanézegetett az oszlopra, ott szerintem valóban nem volt ellentét a két fajta kommunikáció között.

Puncylla 2014.11.12. 15:19:31

@fofofo: Nekem is ilyen volt, de aztán fogyóztam...

Ancilla 2014.11.12. 15:59:11

@lac64: Nem vagyok sem táncosnő, sem szakértő, de - szerintem - a táncosnőket inkább a nagy mell zavarná. Nem lehet könnyű egy gyors ritmusú táncot ugráló mellekkel táncolni. Ha felidézem a képzeletemben akár a versenytáncosokat, akár a balett-táncosokat, mindegyiknek inkább kis melle van. (Sőt, a tornászlányoknak és a műkorcsolyázóknak is.) Valószínűleg a sportos életmód így alakítja a testet. De - mint írtam - ebben egyáltalán nem vagyok szakértő.

sweeney todd 2014.11.12. 16:56:59

@Ancilla: ha kicsi a testzsírszázalékod és kockás a hasad, akkor kicsi a melled is, elenyésző kisebbségtől eltekintve.

nem véletlen, hogy az összes fitnessz csajnak szilikonja van.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.12. 17:11:38

@egyemakisszíved:
Egy EKG.... a tegnapival együtt. :D

ÁÁÁÁÁÁ..beszarás..pont olyan feladat volt, ahol Éva tutira nem nyerhet..szóval egyértelmű volt már rég, hogy Andit akarják a Dzsungel királynőjének, én meg nem..hihi
ÉVVAAAAAAAA ÉN NEKED SZURKOLOK, nekem te vagy a dzsungel királynője és szard le az egészet, mert úgy sincs külön zsé a címmel. :D

lobster thermidor 2014.11.12. 17:36:32

@lac64:

Mondjuk én nem látok olyan szálkás izmokat Aleskán, mint Andreá. Azt nem állítom, hog ynem foglalkozik a testével, ellentétben Évával, de melle, és még néhány alkatrésze biztosan műanyag.
Azt pedig soha nem értettem meg, hogy valaki, jelen esetben te kedves @lac64 kommentelőtárs, ekkora határozottsággal tudod kijelenteni azt, amiről alighanem fogalmad sincs. S mivel Andreától eddig nem hallottunk olyan irányú nyilatkozatot, hogy zavarják a méretei, ezért minden erre irányuló megjegyzés csak találgatás a részedről, és nem is a legízlésesebb.

egyemakisszíved 2014.11.12. 19:38:25

@lobster thermidor: De hallottunk. A lányok beszélgettek, talán valamihez készülődni, öltözni kellett. Úgy emlékszem, Andi dicsérte Éva mellét, talán, hogy jól mutat abban a ruhában. Erre ő: az csak szilikon. De legalább nagy, mondta Andi. Vagy valahogy így.

_most_ 2014.11.12. 20:04:33

azért tényleg szép trollkodás volt, hogy Andi kapta meg a legjobb dekoltázs díjat, hisz még a fürdőruhája is olyan, ne látszódjon benne a dekoltázsa. Bár az is lehet, hogy csak megsajnálták a nézők, mert láthatóan szégyenli a melleit. Azt mondjuk nem értem miért kell ennyire ajnározni Andit, hisz ha nem lenne média kurva, akkor nem vállalta volna el ezt a műsort, nem véletlen, hogy másik két döntős egy valóságshow szereplő meg egy pornós.

Chuck Νorris 2014.11.12. 20:19:28

a majomhangos azért volt jo, mert Andi bugyikában mászkált és mitnemondjak elég jo a hátsója :) (na meg az egész alakja)
a bátorságpróba meg ugy lett volna izgalmas, ha szerződtetett buvárok csinálnak ilyen burványokat a vizben elöttük, vagy minicápauszonnyal vonulnak :)

Gonosz törpe 2014.11.12. 20:30:13

@Chuck Νorris: Bezony. És talán ez volt az egyetlen bugyis jelenet, sajnos. Remélem, a vv7-ben több lesz.

Chuck Νorris 2014.11.12. 20:33:33

@Gonosz törpe: volt olyan bátorságpróba ahol aleskával szappanozták magukat, ott is inkább aleska bájain lovagolt a kamera, Andiét csak oldalrol mutatták, telibe sose. pedig nálam ég és föld a kettő látványba :)

Iszmat Ambipur 2014.11.12. 20:36:33

@_most_: Akkor Pars Krisztián is médiakurva?

Ancilla 2014.11.12. 20:53:21

@_most_: Szerintem azért szavazták meg a legjobb dekoltázst neki, mert a másik kettőnek szilikonból van a melle. Ha választani lehet a bolti süti és a házisüti közül, akkor a házit választom, ha a bolti mutatósabb.

lac64 2014.11.12. 20:55:19

@lobster thermidor: Boxmeccs előtt lehetett látni Aleskát, hát a hasa például igen kockás volt, úgyhogy igencsak szálkás Aleska is. A határozottságról: Andival kapcsolatban te igen határozottan állítasz - csak jó dolgokat. Közeli ismerősöd talán, vagy te is olyan dolgokat jelentesz, ki, amiről nincs fogalmad? Én nem voltam egyébként ennyire határozott, feltételes módot használtam (zavarhatja), ha nem tűnt volna fel.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.12. 20:56:29

@Chuck Νorris:
Hátha még a szombat esti lázat is nézted volna....ott... olyan... méhszájig belátszó terpesztései is voltak. :)
Érdekes, hogy ott nem figyeltek föl rá annyira, Iróngó bájos, vidám természete elnyomta őt, szerintem.
Szerintem Andit nem az idei nap sütötte meg, de mindegy, nem ez a lényeg.

lac64 2014.11.12. 20:59:05

@Ancilla: Házisütije válogatja ... vásárlás előtt csak vetnék rá egy pillantást :)

lac64 2014.11.12. 21:05:04

Na úgy néz ki, hogy Aleska lesz a nagy vesztes: Andi megnyeri, Éva meg kap egy levelet, hogy vezetheti a VV7 Belevalót:

lobster thermidor 2014.11.12. 23:29:51

@egyemakisszíved:

A dicséret, vagy jó szó az irigység?
Én nem ezt a magyart beszélni...:)

egyemakisszíved 2014.11.13. 10:13:44

@lobster thermidor: Látom, ismerni véled a női lélek rejtelmeit. :) Ha Andi irigyelné a szilikonmelleket, bármikor csináltathatna magának. De nem bolondult meg. Ettől függetlenül, minden nőnek van magáról elképzelése, hogy miből kéne még itt-ott egy kicsit több vagy kevesebb, hogy jobban nézzen ki. A szépségversenyem, mikor megkérdezték, hogy melyik testrészét tartja a legszebbek, a vádliját nevezte meg.

mézescsók 2014.11.13. 10:23:45

Így utólag hadd dünnyögjek bele ebbe a dekoltázs-vitába.
1./ A szilikoncsöcsök egy kaptafára mennek, általában egyik olyan, mint a másik, a lényeges különbség a méretben van. Tudom, hogy kérhető, hogy alma-, körte vagy - felőlem - ribizli alakú kebleket óhajt-e páciens, de nekem nagyon egyformának tűnnek.
2./ Néha a kevesebb több, egy alig villanó vagy éppen csak sejthető kebel lehet szexisebb, mint két kidobott szilikonlabda.
3./ Vannak férfiak, akik nagyon méltányolják a kézben elférő, rugalmas kicsi melleket. És tudom, miről beszélek.
4./ Minden olyan sporttevékenységnél - most ide sorolom a versenytáncot is -, ami sok és változatos testhelyzetet igénylő mozgással jár, kifejezetten hátrány a nagy csöcs.
süti beállítások módosítása