Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Celeb vagyok, ments ki innen! 4x12 - Andi dugás közben csak fekszik

2014. november 08. 07:55 - sixx

Screen Shot 2014-11-08 at 6.45.37.png

Balázsék azzal kezdik, hogy sírós epizód jön, aminek nem örülünk, ki a tököm akarná sírni látni Miss Gyémántot és Bunyós Pityut? Bárdos tegnapi kiesése után egy szarós poén azért még belefér a műsor elején, közben az albínó sün, akit én ezennel elnevezek Jánosnak a Big Brother legendás macskája után, mindenképpen le akar ugrani az asztalról, biztos érti a lapos poénokat és unja már ő is. Tessék csak elképzelni, milyen lehetett Charlie papagájnak.

Ami a lényegi részt illeti, a mai kincsvadászat tétje videóüzenet otthonról (ezt a Survivor éveken át elsütötte), és perszehogy ez fogja majd előidézni a könnyeket, de ne szaladjunk ennyire előre, mert mi van, ha megint egy logikai feladvány lesz? De nem az lesz, hanem egy primitívség: Puskást be kell ásni a földbe négy órára, csak a feje lehet kint, és ennyi. Ha bírja, van üzenet. Ha nem, nincs. A reggeli ébredés alatt Bárdos atyai jótanácsokkal látja el Andit, aki a műsor befejezése után egy légtérben sem lesz hajlandó Miss Gyémánttal és Boglyasfejű Évával tartózkodni, bár ezt nem mondja ki, de a viselkedéséből egyértelmű. Azt mondtam már, hogy ő fogja megnyerni az egészet? Nem? Na, akkor mondom.

Screen Shot 2014-11-08 at 6.49.07.png

Puskást beássák, és homokból egy álló faszt is applikálnak rá deréktájon, csak az ízlésesség kedvéért. Ki fogja bírni, Balázs lelőtte a poént a felkonfban, így ez a szegmens meg van baszva, mármint a drámát illetően, biztos örülnek a szerkesztők. Az azért poén, hogy Miss Gyémánt a kincsvadászatról szóló levelet “ez túl hosszú” felkiáltással átadja Évának, írása tuti van, folyó, bár a nagybetűket nem mind ismeri. Lehet, egy szállásmestertől tanult írni-olvasni. A beásott Puskást most hagyjuk, a Bunyós-család, azaz Pityu, Éva meg Pákó elmegy bátorságpróbára, egy domboldalban felállított csúszdán kell lecsúszni, és menet közben egy műanyag dárdával le kell szedni egy-egy vörös lufit, és megvan a csillag. A csúszda végén víz, ami Pákó esküdt ellensége, hiszen nem tud úszni.

Screen Shot 2014-11-07 at 21.46.06.png

Emeld fel a fejed, és oké lesz. Ha nem emeled, megfulladsz (Balázs)

A feladathoz, márminthogy jobban csússzanak, bekenik egymást vazelinnel, ami befolyik Éva pinájába, és ezt meg is tudjuk, mert elmondja. Annyi baj legyen, mondja Jani. Aztán elindulnak. Csúsznak, dobálnak, kis híján megfulladnak, a vége 5 csillag, meg pár animgif.

A táborban Bárdos kap egy feladatot, dzsungelhíradót kell gründolnia, amit persze becsukott szemmel is össze tud rakni. Kell egy műsorvezető neki, akinek - természetesen - Andit szánja, de a csaj teljesen ki van bukva érzelmileg, így a castingot (tudósítás Puskás Péter kálváriájáról) feladja, és Bárdos kénytelen Baukó Évát kinevezi, aki legalább két összefüggő mondatot el tud mondani, nem úgy, mint Miss Gyémánt. A casting után Andi sír, Bárdos vigasztal, mi leszarjuk. Puskást végre ki lehet szedni a homokból, jöhetnek majd az üzenetek, mindenki meghatódik, micsoda meglepetés. Utána kiesik Bárdos, és mindenki sajnálja, Andi és Cooky konkrétan sír, a híradóból nem látunk semmit egyelőre, azt sem tudjuk, elkészült-e.

Nem hagyják őket sírni, két törzsre oszolnak, az egyikbe jutnak a futóbolondok (Pákó, Miss Gyémánt, Baukó), a másikba a többiek (Cooky, Andi, Puskás), Pityu meg a békebíró lesz. Lesz dolga, az kurvaisten. A két törzs tagjai egymást beszélik ki, Pákó szerint Andi szar az ágyban, csak fekszik. Ez kispályás baszakodás, lapozzunk. Este bejönnek Balázsék, Pákó be van baszva, pompás. A mai kieső Pityu - ezért lett ő a békebíró, hoppá. Kap egy besztofot, oszt szevasz.

Címkék: celeb vagyok
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.08. 22:56:50

Az még külön cuki, hogy Nyertes ZSuzsa, Bárdos András most Peti is véletlenül pont akkor esik ki amikor a Bátorságpróbát leadják róluk. Csak azért írtam mert mindhárman szinte a maximálisat hozták és nagyon szimpatikusak voltak , de valahogy pont akkor nem kaptak szavazatot.

brokeness 2014.11.08. 23:00:03

@MZ/X hip hip hurrá: Igazad van. Így még nagyobb az RTL bűne. Egy szociopatát rászabadítani normális emberekre... Nem így gondolták, elfajult a dolog. A vacsorázós jelenet a magyar televíziózás mélypontja volt.
Nem volt itt semmi megjátszás, megdöbbentő volt az arcokat nézni.

Ancilla 2014.11.08. 23:06:04

@MZ/X hip hip hurrá: Ez nekem is feltűnt.

@rábaszhespics Koncsíta: A parasztemberek mindig tudtak viselkedni. Nem csicskáztattak senkit, az asztalnál nem beszéltek - különösen így . Bigélnek van igaza: Éváék a csőcselék fogalmának minden ismérvét kimerítik.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.08. 23:11:33

@brokeness: Szerintem meg meg van rendezve, az egész, addig tartják benn a balhézókat amíg szükség van rájuk, most majd elkezdenek kipotyogni és remélem Andí vagy Kuki nyer.
Én már belefáradtam a sok cirkuszba és nézni se nagyon szeretem..Ki kíváncsi arra, hogy Pákó le "kocsogoz"-ön nőket.

Ancilla 2014.11.08. 23:21:27

@MZ/X hip hip hurrá: Pákót nagyon nagy tévedés volt bevinni. Kizárólag hátramozdító szerepe van. Nevetni nem lehet rajta, csak minden második szavát lehet érteni, a próbáktól rinyál, most már rosszindulatú is.

Valaki magyarázza már el nekem, mit szeret rajta ennyire a csatorna (már a múltkor is ő volt a meglepetésvendég).

brokeness 2014.11.08. 23:23:24

@MZ/X hip hip hurrá: Én is azt mondtam. De a mai adásban elgaloppírozták magokat. Elfajultak a dolgok. Nagy a felháborodás.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.08. 23:23:50

@Ancilla: Arra gondolni sem merek, hogy azt hiszik, hogy ennek a stílusnak nagy a tábora.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.08. 23:26:53

@Ancilla:
Én nem így gondolom. De ezt már nem akarom kifejteni.
A műsor pszichológiailag van felépítve végig, szerintem. Megvoltak azok a feladatok, ahol mesterségesen gerjesztett indulatokat indítottak el, mind a játékosokban és bennünk nézőkben is. Állandóan manipulálnak bennünket, ami a magyar nézők mentalitásának nem biztos, hogy jót tesz, szerintem.
1. celeb műsorban Benkő gerjesztette az indulatokat..asszem.
2. Gjoni + Pákó borzolta idegeinket
3. Laci és Au.
4. Éva a fő gonosz
De itt mindegyik adásban eddig a jó győzött, úgyhogy nyugodjon le mindenki szerintem is, mert amint sixx is írta, Andi fog nyerni. :)

brokeness 2014.11.08. 23:35:38

@rábaszhespics Koncsíta: Azért nem mindegy, hogy ki gerjeszt indulatokat:-) Az általad felsoroltak közül az első három vállalható. A 4. nagy hiba volt.

Ancilla 2014.11.08. 23:39:49

@MZ/X hip hip hurrá: Gondolom, azért követik a szerkesztők is (és remélem, a műsorvezetők is) a műsorra adott reakciókat. Bárdos blogján is ki vannak kelve magukból az emberek (+fb, hv).

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.08. 23:40:48

@brokeness:
Majd meglátjuk. :)
A mostani reakciók miatt a műsor szerkesztőinek változtatni kell, mert Évát meglincselik, ha hazajön.
A műsor folyamán többször manipulálták Évát is (szerkesztők), mert ismerik a gyenge pontjait, szerintem.

Ancilla 2014.11.08. 23:44:22

@rábaszhespics Koncsíta: Szerintem most már nem tudnak annyit változtatni Éván, hogy meg ne lincseljék. Szavakkal legalábbis.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.08. 23:51:37

@rábaszhespics Koncsíta: :) ha majd nem kell megosztanod a figyelmed, nézd vissza ezeket.

rtl.hu/rtlklub/celebvagyok/eva-szerint-andi-egy-droid
rtl.hu/rtlklub/celebvagyok/cooky-t-teljesen-megtorte-a-pincerkedes

Van azokban minden... gyűlölet (nem értem, hát gyűlölöm), irigység, tapintatlanság, a vesztesek megalázása, amit akarsz. Pákó egy idióta, Aleska egy csatlós, Évára meg tényleg nem találok már szavakat....
De az rtl-re se. Jót fog tenni nekik egy kis reklámadó. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.09. 00:01:58

@rábaszhespics Koncsíta: persze, biztosan manipulálnak, instruálnak, stb.
De az, ahogy Éva viselkedett, az már az ő akciója volt. Az ő kivitelezése. Az ő indulatai. Ő volt.
Nem hiszem, hogy bármelyik kreativ szerkesztő azt sugdosta volna a fülébe, hogy énekelj csicskadalt nekik, meg fröcsögj az arcába, nevesd ki, gúnyolódj ezen vagy azon, stb.

Azért nézte ezt be az rtl, mert azt hitték, hogy majd vicces lesz. Éva beszél majd össze-vissza, önmagát fényezve közben, Pákó mulatságosan elhadarja néhányszor, hogy ő a dzsungel- és farokkirály, stb.
Ez akkor (se) lett volna vicces, ha a másik csapatot, hasonlóan ellenszenves társaság alkotja és akkor lett volna ordibálós csetepaté, köpködés oda-vissza, anyázások, stb.
De itt most "normális" emberek voltak, akik nem tudták, de nem is akarták felvenni az arcukba dobott kesztyűt.
Az meg van, hogy Pákó pl. nyakelvágást mutogatott Andinak, miközben lazán leköcsögözte?

egyemakisszíved 2014.11.09. 00:12:37

Furcsa volt látni, hogy Bárdos mennyire tolja Andit, bármikor legyen szó, talán kárpótolni akarta, hogy a Szombat esti lázban nem tudtak nyerni. Többek szerint ő volt a tábor szellemi vezére, a tekintélyével egy csomó embert a befolyása alá volt, így amikor a csajokat ragsorba kellett állítani, mindig Andi nyert: ő lett a legpimaszul szexibb, ő lett Miss Afrika, ő lett a szépségkirálynő. Szerkesztőnek is őt választotta volna, szerintem Andi is érezte, és a maga módján ösztönből kihátrált a nyerés lehetőségéből, a nagy bőgés is ezért lehetett utána. Pedig valószínűleg neki is ez a szerep jelentett volna a legtöbbet. Úgy tűnik, felállították a dzsungelben is a középosztály által itthon és bárhol a világban már álló versenypályát, akinek az életútja nem szabályos, aki már megpörkölődött, az már soha nem tud kikapaszkodni a szarból, hiába igyekszik, nem nyerhet semmit. Aleska már soha nem lehet jó kislány, Éva meg bár tudja, hogyan kéne csinálni, mint az apukájának üzente, tovább játssza a szerepet, amit rá osztottak, ő lesz a gonosz boszorkány. Hogy direkt csinálják, vagy csak az élet helyezi az embereket újra és újra ugyanabban a szerepbe, ki tudja. De ha nem szándékos, mindig nagyobb felelőssége van annak, aki jó körülmények között készülhetett fel az élet versenyére. Ilyen szempontból nekem Bárdos nagy csalódás.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.09. 00:12:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Megnéztem a kukisat újból....nagyon szégyellem magam, de nekem a kukiék tábora volt most az ellenszenvesebb, evvan. Olyan savanyú ábrázattal ültek a hintában, hogy csak na...nem könnyű a szolgaélet. :) Akkor most meglincseltek?
Ez felvételről ment, az rtl semmit sem csinál alapos mérlegelés nélkül, tudták, hogy miért adták ezt le, CÉL ELÉRVE..szerintem.

egyemakisszíved 2014.11.09. 00:23:28

@rábaszhespics Koncsíta: Hajrá Éva! A punnyadtak és akik mindent komolyan vesznek meg mihamarabb költözzenek át a szállodába! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.09. 00:23:33

@rábaszhespics Koncsíta: a délutáni beolvasós előzmények után, ill. hallgatva Éva (szerintem bepálinkázva) rögtönzött kortárs zenei produkcióját az ő csicskaságukról és a többiek vaskos röhögését, hát szerintem az lett volna a furcsa, ha nem ilyen ábrázattal ülnek ott. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.09. 00:25:31

@rábaszhespics Koncsíta: "Ez felvételről ment, az rtl semmit sem csinál alapos mérlegelés nélkül, tudták, hogy miért adták ezt le, CÉL ELÉRVE..szerintem."
És? Ettől még nem lesz szerethetőbb Baukó Éva vagy fekete Pákó.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.09. 00:36:13

@egyemakisszíved: nahát! Hogy Éva szerepet játszik? Aaaaaz kizárt. Mert hát ő mindig őszinte (ezért nem kedvelik őt sokan, mert nem tudják elviselni hogy ő mindig saját magát adja és mindig kimondja a véleményét), nem tudtad? És ezt ő mondta, úgyhogy ez biztos igy is van!!

Tegnapig Aleska volt az egyik kedvencem és egyáltalán nem zavart, hogy ő honnan jött, mit csinált, stb. abból "itélkeztem", amit láttam. Ezzel szerintem még sok ember lehetett igy, tehát a pornós múltból való "kitöréshez" a legjobb úton haladt azzal a visszafogottsággal, hozzáállással, amit láthattunk tőle. Amint Évával cimborálni kezdett, saját magát tolta vissza a dehonesztáló "voltpornós" skatulyába.

egyemakisszíved 2014.11.09. 00:50:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Mind szerepet játszunk: a szüleim házában gyerek vagyok, ha repülőre szállok utas lesz belőlem, egy valóságshow-ban valóságshow-hős leszek. Nem magától került abba a pozícióba, ahol van Aleska, hanem a társaság nem engedte, hogy megélje, hogy sikeres, mikor sorozatosan alulértékelték, Évával együtt. Ő sem tudott nyerni egy szavazásos csajos választást sem. A patkányos láda bátorságpróba után már rögtön a dzsungelkirálynői címet is megszavazták volna Andinak, pedig Éva és Aleska is hibátlan teljesítményt nyújtott, és ők nem egy passzív próbán nyertek, hanem egy aktívon, amikor csinálni kellett valamit, nem elszenvedni.

micsoda? 2014.11.09. 07:54:14

Ez a müsor erre lett kitalálva, Talán a feladat készitőiki is generálták a konfliktust. Különben is ez egy játék, nem kevés pénzért. Felháborodni ezen ennyire, "Éva " tipus:)

Az előző részben Szabó Zsófi, hozzá méltatlanul viselkedett, tőle igazán nem volt elvárható, a megalázó beszólás.

Ancilla 2014.11.09. 08:02:53

@egyemakisszíved: A végén még mártírt csinálsz Évából. Szegény! Nem tud kitörni a rossz kislány szerepéből, mert a gaz jók nem engedik! "aki már megpörkölődött, az már soha nem tud kikapaszkodni a szarból" - írod.
Éva nem megpörkölődött, hanem hempergett a sz...-ban az elmúlt években. És nem 15 éves kislányként, hanem önmagáért felelős, felnőtt emberként. Most lett volna lehetősége ország-világ előtt, egy nagy nézettségű műsorban hogy bizonyítsa: megváltozott. Fékezni tudja az indulatait, nem mocskos szájú, s tud úgy viselkedni, mint egy civilizált ember - még dzsungelkörülmények között is. De ő nem használta ki ezt a lehetőséget most sem. Kezdettől fogva a rosszindulat, az irigység fűti (először Aleskával szemben, majd Andival). Az önkontrollnak semmi nyoma.
Remélem, nem gondolod komolyan, hogy azért nem sikerült neki az erkölcsi megtisztulás, mert nem ő lett a szépségkirálynő, illetve nem őt kiáltották ki lelkesedésükben a dzsungel királynőjének!!! A szépségkirálynői címet egyáltalán nem is érdemelte volna meg egyébként.

A riporterversenyt viszonyt ő nyerte. S mi változott? Semmi. A vacsorán kiszabadult belőle az a gonoszság, az az irigység, ami az olyan emberek ellen fűti, akiknek van erejük, tehetségük normálisan, értékesen élni az életüket, amire ő soha nem lesz képes.

Ha hazajön, jobban tenné, ha befeküdne pár hónapra egy pszichiátriára, kezeltetné magát, mert beteg. Ugyanis itthon sem fog tudni másképp kimászni a sz...-ból.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.09. 09:01:55

@egyemakisszíved:

Egyetértek minden szavaddal. ugyanezt gondoltam a bátorság próbákról/alatt....Andit felmagasztalták az egekig..Éva meg szopott, dehát.. ő.... Éva. És tényleg számtalan szerepet játszunk el éltünkben. :)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Szerintem Éva most nem iszik, de mint tudjuk, ha valaki egyszer alkesz vót..az az is marad (én nem így gondolom).
Az rtl/műsor/szerkesztők célja nem az volt a műsorral, hogy megszeressük Évát vagy Pákót.
Lehet, hogy rosszul tudom, de ennek a műsornak az egyik célja valamilyen szinten a szívatás...most kapják az ívet rendesen. Továbbra is azt mondom, hogy megfizették ezért őket rendesen..és ebbe belefér az Éva által prezentált vacsorai viselkedés és a Kuki, Andi, Peti citromba harapott ábrázata is, szerintem. Lesz ez még fordítva is. :)

@Ancilla:
Szerintem ne vedd ennyire komolyan a műsort..talán jobb lenne, ha az rtl-t ki is törölnéd a kínálatból. :)
Nem is vártam pld. Évától, hogy ő ott majd hozza az angyalt..sőt..semmit nem vártam tőle.

Nagy Endre 2014.11.09. 09:10:16

@egyemakisszíved: Nem hiszem hogy kárpótlás lett volna abban hogy rá szavazott többször.Bárdos ennyire nem az érzelmeire hallgat.A táncversenyt nem nyerhették meg eleve mert ők majd mindig hátul végeztek.Ő is tudta vannak jobbak náluk.Nem is nyerni akart.Egyébként rajta kívül mág más is szavazott Andira ezekben a játékokban de ennyi erővel Pákó vagy Bunyós Pityu meg eleve Évára meg Aleskára szintén odatette a maga voksát.Ami meg a szerepeket illeti Andira a szerkesztők osztották a mártír szerepét látva hogy megnyert versenyeket Éváék eleve nem kedvelik, így borítékolható volt hogy belerúgnak ha megint nyer.Kiváncsiak a szerkesztők hogy a némberek irigysége Éva vezetésével meddig terjed és Andi hogy bírja.Vannak nők akik azt hiszik ha nem nyerhetnek akkor összesesküvés áldozatai.Bárdosnál egy dolgot kifogásolok és azt nagyon.Azzal a feltétellel vállalta el a műsort hogy blogot írhat, de mikor kiesett közölte pár napja már nem írja mert nem akar befolyásolni senkit.Akkor elötte meg igen?Minek kellett az egész?Ez nem túl fair dolog.

Nagy Endre 2014.11.09. 09:28:18

@csincsilla72: Tüncikét el tudom képzelni mennyire lenne házias ott a dzsungelkben mert ő is inkább a tükröt választja mint Aleska:-) De balhé lenne az tuti nyílván pár fokkal normálisabb hangnemben mint a Baukó.

bigél 2014.11.09. 09:34:11

@egyemakisszíved:
Szerintem túl sokat gondolsz Bárdosról és keveset a többiekről. Miért ne gondolhatták volna úgy, hogy nekik Andi tetszik a legjobban? Ráadásul a szépségversenynél pontoztak Pityuék is.

A bátorságpróba: igen, lehet túl lelkesek voltak, a többi csajnál pedig nem. Nem tudom miért, talán amiatt, hogy jobban féltették. Vagy csak simán jobban kedvelték. Vagy csak éppen olyan volt a közhangulat, lelkesebb állapotukban voltak.
De azért pl. azt mondani (korábban valaki írta, nem emlékszem, hogy ki), hogy ott nem is kellett csinálni semmit, ezért jóval egyszerűbb volt, nem tartom fairnek. Próbálj magatehetetlenül feküdni, amikor patkányok mászkálnak rajtad. Ok, hogy valszeg szelídebb fajták, de azért egy állatnál ezt sosem venném 100%-ra, emellett itt is a psziché dönt, mennyire tudsz elvonatkoztatni. Én nem vagyok benne biztos, hogy bírtam volna.

lobster thermidor 2014.11.09. 09:46:52

A tegnapi történések kritikán aluliak voltak!
Döbbenten néztem a képernyőt, és ha nem a saját szememmel látom, talán el sem hiszem, hogy egy úgynevezett "játék", ami egyébként lehetne humoros, és szórakoztató is, mivé fajulhat. Ez a megmondósdi egyenesen a V.V., és a Mónika-show legalja részeire hajaz, leginkább azért, mert Baukó Évának a minimális intelligencia hiánya, és a súlyos személyiségzavara okán fogalma nincs arról, hogy mi a különbség a kritika, az irónia, a humor, és az alpári mocskolódás között. Azt talán nem kellett volna megengedni, bár tudható a szerkesztési elvekből, hogy az ellenséges érzelmek felszítása volt a cél, hogy ilyen gyűlölködő hangnemet engedjen meg a többszörösen negatív IQ - val rendelkező csapat a többi szereplővel szemben. Bár a szerződésükben nyilván sok kitétel szerepel, amiben meghatározzák, hogy meddig kell elviselniük amit rájuk rónak, és persze rendesen meg is fizetik a szereplőket, de az nem jó tréfa, ahogy egyébként Éva gondolja, hogy emberi mivoltukban alázzák meg a vetélytársaikat. Különösen a vacsoránál előadott csicskáztatás csak arról szólt, hogy képtelenek kezelni a kisebbségi érzésüket. Azt mindannyian tudjuk, hogy bár ez itt játék, de a kiszolgáltatott embertársainkat megalázni nem normális emberhez méltó viselkedés, és még egy tévéműsorban, félreértelmezett viccként sem megengedhető! Ráadásul a szolidaritás, mint viselkedési forma ismeretlen a boglyafejű fúria számára. És ez nyilván Afrikán kívül is így van.
Láthatóan a moderátorokat némileg zavarja is ez a dolog, hiszen Balázs folyamatosan próbálja menteni a helyzetet az "ilyen az élet...", és a "különben szórakoztató, és ezért szeretjük Évát..." megjegyzéseivel, de innen tudatom vele, hogy súlyos tévedésben van. Nem ilyen az élet, és nem szórakoztató, hanem végtelenül szánalmas amit itt produkálnak. Az ilyen emberek általában a süllyesztőben végzik, Éva is csak azért maradt eddig a felszínen, mert az RTL számára mindig előhúzható, és ő valóban hitelesen jeleníti meg az idegbeteg roncskarakter. Ha pedig ahogy Balázs, korábbi saját beszámolói szerint buddhista tanokat követ, akkor ebben a műsorban részt sem venne, de az biztos, hogy nem ragadtathatná magát olyan beszólásokra, amiből esténkét olykor húsz is kijön a száján. Vagy marad a másik verzió, hazug ember, ez a fiú, és csak az általános divatnak megfelelően elképzeli magáról, hogy a keleti tanításokat követi, de amúgy gőze nincs arról, hogy azok milyen magatartásformákat kívánnak meg egy tanítványtól.
Ez kérem már nem szórakoztatás, hanem mint már korábban írtam, egy kor, és esettanulmány, tanulmány, ami arról szól, hogy mit gondolnak, és engednek meg maguknak egyes súlyosan alulintonált egyének másokkal szemben, ha helyzetbe hozzák őket.
A beszélni sem tudó Pákóról pedig szót sem érdemes ejteni, mert ő szellemileg megmaradt valamilyen csíra állapotban, ezért viselkedése az értelmi képességeit szem előtt tartva könnyen kezelhető. Aleska szegény továbbra is megfelel Andrea találó megjegyzésének, miszerint a fejében a legvilágosabb folt a szénceruza, amivel a szemét húzza ki.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 09:47:08

@Nagy Endre: Szerintem pedig pont fair volt tőle. Volt egy koncepciója amikor elindult és tudta, ahogy ő is mondta, hogy olyan emberekkel lesz összezárva akikkel nem nagyon találkozik a való életben. Kíváncsi volt, hogy tud megbirkózni a körülményekkel és ezzel a szituációval. Az, hogy közben rájött, hogy ez nem fair a többiekkel szemben az épp pozitívum számomra. Inkább az volt a hiba, hogy engedték neki a műsor elejétől , nyilván az ő kérésére, hogy blogot írjon. Belátta ő is, hogy ez hiba volt..

penna 2014.11.09. 09:49:10

az rtl láthatóan egy amerikai szociálpszichológus több, mint 40 éve kiadott kiváló könyvéből - Aronson: A társas lény - dolgoznak. az abban megírt kutatások is azon alapulnak, hogy különböző összetételű csoportokat hoznak egy előre megkonstruált helyzetbe, majd tanulmányozzák az emberek viselkedését. vannak benne nagyon durva jelenetek, pl. börtön: rabok és börtönőrök, ahol jól szituált egyetemistákat osztottak két csoportra, és 2-3 napon belül szinte minden őrből kegyetlen állat lett. meg vannak viccesek, pl. a liftes kísérlet. és mindegyikből meg lehet állapítani, hogy az emberek csoporttudata mennyire erős és befolyásoló tényező, és hogy mekkora szerepe van a hangadóknak.

ebben a műsorban sem véletlenül választották 2 csoportra az embereket, és hozták őket egy nagyon győztes és nagyon vesztes szituációba (vacsora). és nem véletlenül esett ki a kísérlet előtt Bárdos, akivel nem hiszem, hogy Éváék ugyanezt merték és tudták volna tenni, mint a sokkal védtelenebb Peti-Kuki-Andi hármassal.

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.09. 09:54:27

@penna: hát izé, minden bezárós valóságsó erre épül, már évtizedek óta, és nem csak az rtlnél...

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 09:55:26

@lobster thermidor: Teljesen egyetértek veled amit Balázzsal kapcsolatban írtál. Ő a legnagyobb csalódás számomra, de van az a pénz amiért le lehet alacsonyra hajolni. A helyzet az, hogy úgy néz ki mind aki élvezi is ezt az egészet.

sixx · http://comment.blog.hu 2014.11.09. 09:55:37

@penna: köszönjük, emese, az összes beköltözős/szigetes reality az Aronson-kísérletre épül, ez nem rtl-es sajátosság, a műfajjal jár.

bigél 2014.11.09. 09:57:59

@micsoda?:
Igen, ez egy játék, aminek az ízét eléggé elrontották.
Persze sok pénzért (nem tudom mennyit kapnak, gondolom, nem két fillért). Gondolom számítottak arraa játékosok, hogy ezért oda kell tenniük magukat, nyilván a konfliktusokra is, hiszen akár még az ismerősök/barátok is okozhatnak meglepetést, ha össze vannak zárva, ráadásul nem is egyszerű körülmények között, az ismeretelenekről nem is beszélve. Ha van egy kialakult polgári karriered (pl. Bárdos és H. Kriszta tanítanak), akkor állandóan benned lehet a frász, hogy mi jön le rólad a munkatársaidnak/diákjaidnak, stb. Vagy egy élsportoló esetén szintén számít a megítélése szempontjából, hogy hogyan viselkedik. Nem beszélve a családtagokról, mert a játékosok azon is aggódnak sokszor, hogy az otthoniak hogy viselik a megpróbáltatásaikat. Állandó vívódás.
Ehhez igazán nem hiányzik még egy született rosszindulatú és egy született hülye (vagy magát annak tettető), akiknek egyik fő célja, hogy megkeserítsék a többiek életét. Ez biztos nem volt benne a szerződésben.
És azt még nem is tudják a többiek, hogy milyen ócska módon viselkednek a hátuk mögött, amit "csak" a nézők hallanak. Pl. Andi szexuális szokásainak taglalása.

özv. Baldóver Béláné 2014.11.09. 10:04:59

Kedveskéjim!

Emmá most tulzás, ami vót tennap, amit ez a vvÉva csinyál. Máma má be se kapcsulom a TV-t, asztán baszhassa a nézeccséget a Retek.
Csak az a bajj, hogy az onokám, a Zalánka meg mindig akkor nyúkál be a nadrág gyába, mikor ez az Évike gyün. Mit eszik rajta, nemtom. Igaz, 27 éves, és még nem vót lyánnyal...

Mindenkinek üdvözlettyit kűdi: Manci néni

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 10:09:05

@özv. Baldóver Béláné: Jó. De hülye vagy:-) Legalább ez vicces.

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.09. 10:10:02

@penna: viszont azt sajnálom h a celebes marhulás helyett nem egy jó kis Survivort csináltak amatőr színész, izé szereplőkkel

lobster thermidor 2014.11.09. 10:14:28

@penna:

Az teljesen egyértelmű amit írsz, hiszen ismerünk többféle hasonló tanulmányt, de a ilyen irányú szociológiai kísérleteket, még ha egy szórakoztató műsor formájában is történik, azokon kell elvégezni, aki ehhez az előzetes belegyezésüket adják. Ha pedig ez a mozgatórugója a műsorfolyamnak, akkor nem egy korhatár nélküli szórakoztató műsorként kellene sugározni főműsoridőben, hanem a késő esti sávban, tudományos ismeretterjesztő műsorként.
Ami még szomorú ebben, hogy ezek az enyhén szólva is alantasan negatív viselkedésformák elég komolyan megtapadnak, és ráadásul pontosan azokban a nézőcsoportokban, akiknek amúgy is inkább segítségre volna szükségük abban, hogy eligazodjanak a 21. század meglehetősen bonyolult társadalmi viszonyaiban.

egyemakisszíved 2014.11.09. 10:17:21

@Ancilla: Ez csak egy játék. Az, hogy egymást kritizálják, feladatba kapták a szerkesztőktől, nem Éva találmánya volt: hogy Éváék kezdtek, csak sorrend volt. Nem látom az erkölcsi felháborodást rajtad, hogy Andi simán lehülyézte az ellenoldal játékosait, válogatott szavakkal, a felsőbbrendű pozíciójából. Egy valóságshow-ba kell a dinamika, Éva pedig tudja magáról, hogy tud mozgalmasságot csinálni, hiszen már a harmadik valóságshow-t gyúrja. Amit ő visz, nehéz szerep, és kockázatosabb, mint úgy viselkedni, hogy másoknak mindig tetsszen. A szerkesztős feladatot csak azért nyerte ő, mert Andi feladta. De Andi már a szépségkirálynő választáson is motiválatlan volt, látszott, nem nagyon érdekli, semmi problémát nem okozna neki, ha nem ő lenne az első. Hol van olyan igazi verseny, ahol a rendező kéréseit tessék-lássék teljesíti a versenyző is mégis nyer? De mivel nem tartott egy nagy táblát a kezében azzal, hogy „Ne rám szavazz, mert már én érzem kínosnak”, Bárdos tovább építgette a játékban a szerinte ideális erkölcsi világrend győzelmét. Mondjuk a szerkesztős játéknál sem bírta kimondani, lehet, attól félt, összedűlt volna világrend Bárdos András fejében. De egy másik olvasatban az uram-bátyám világ kiépülését láthattuk, nem az ideális erkölcsi világrend győzelmét, ahol az számít elsősorban, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak, a pozíciót úgyis a kedvenc fogja megkapni, függetlenül attól, hogy miről van szó és hiába van már számos első helyezése. Nem tudom, Bárdos András ezt is látja-e. És bizony, ha valakik előtt bezárják az érvényesülés útjait, soha-semmilyen versenyben nem tudnak legelöl végezni, dühösek lesznek, és még azt sem lehet mondani, hogy te másként éreznél a helyükben. Vajon az ilyen világ igazságos? Éva szerintem tudja, hogy nem nyerhet, Celeb vagyok-ot soha nem nyert még megosztó szereplő, mert akik utálják a döntőben az ellenfelére szavaznak, bárki is marad állva a végére mellette. Pedig hogy imádná!
@bigél: Az, hogy egyénileg kinek mi a gyenge pontja, változó. Azt tudtuk, hogy Andi nem fél az állatoktól. Sokaknak talán azért ijesztő ez a feladat, mert felidézi egy krimi képeit, ahol valakit élve eltemetnek. De itt a bentlévő biztosan ki tud jutni a ládából, nem fog megfulladni. Amúgy meg szerintem súlyos fóbiával élő ember nem jelentkezik ilyen valóságshow-ba. Objektív szemmel nézve a bátorságpróbákat, a vízicsúzdásat volt a legnehezebb teljesíteni, mert többszörösen összetett ügyességi feladat volt. Nem véletlen, hogy három ember indulhatott rajta, hogy összesen 15 próbálkozásból hét csillagot gyűjthessen. Egyrészt nem maguk vettek lendületet, hanem csúzlival kilőtték őket, aztán irányban lecsúszni, koncentrálni, rudat lendíteni, dobni, majd potty a vízbe, bónusz Pákónak: kiúszni. Teljesíthetetlen.

bigél 2014.11.09. 10:20:59

@egyemakisszíved: Gáspár Laci sem tudta megtenni. Emellett hiába tudod, hogy biztos nem maradsz ott, amikor el kell kezdeni, a pszichéd pánikért felelős részét nem biztos, hogy ki tudod kapcsolni. Nekem egyébként a pánikfaktor szempontjából még a Puskás Petié lett volna nagyon nehéz. A csúszdásnál nem tudtam vona teljesíteni, mert valószínűleg nem lettem volna elég ügyes, de nem féltem volna.

bigél 2014.11.09. 10:23:33

@bigél: Egyébként - a nézők szempontjából - Andi jobban tette volna, ha kicsit rinyál és akkor mindenki elismerné, hogy milyen ügyes volt, mennyire erőt vett magán. Így meg csak annyi sok ember részéről, hogy "ez is valami"?

Mirocska 2014.11.09. 10:24:23

@lobster thermidor: Ez az, igen, korhatár nélküli! És a legdurvább részt leadják hét órakor, amikor óhatatlanul is a tv elé keveredhet néhány gyerek, mert anyu meg apu nem tud leszakadni az RTL-ről...

lobster thermidor 2014.11.09. 10:25:56

@egyemakisszíved:

Ne tévedj! Éva nem szerepet játszik, ő maga a szerep.
Csak esetleg rá írnak különböző játéknak nevezett feladatokat, amikben vagy visszafogottabban, vagy erőteljesebben megmutathatja a benne lakozó énjeit.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 10:29:28

@egyemakisszíved: Az fel sem merült benned, hogy smink nélkül, ha a természetes szépséget nézzük valóban Andi a legszebb? Nem kell ahhoz Bárdos András segítsége. Vagy a táncverseny. Igaz hogy egy táncos nagy előnyben van de ő mozgott a legjobban. Az RTL hülyesége, hogy ilyen feladatot ad amikor egy táncos van a műsorban.

Nagy Endre 2014.11.09. 10:29:37

@egyemakisszíved: Andi Aleskáról mondta el a véleményét a játékban és teljesen jól beletalált ahogy Peti is.Mindenki úgy hozta ezt a dolgot ahogy elvártuk tőle.Ráadásul Pityu sem igazán pártatlan valljuk be.A vacsorán még beszólogatott Andiéknak hogy miért rontják el az estjüket.Egyébként meg Éváék ugyanolyan viselkedést vágtak volna le vagy nem rosszabbat ha nem ők nyernek.Ez tuti.Hogy ki mitől fél az peti magaslati bátorságpróbáján láthattuk...Andi sem tudhatta mi lesz pontosan a ládában.Szerintem toronymagasan az övé a legjobb teljesítés eddig 2X10 pont aztán Petié a magasban és Éva a bogarakkal.

bigél 2014.11.09. 10:36:02

@Nagy Endre: Ha Éváéknak kell felszolgálni, akkor jóval rosszabb lett volna a helyzet. Pont azon gondolkodtam, hogy képesek lettek volna beleköpni az ételbe, vagy ha nem is, de úgy tenni, mintha.

Nagy Endre 2014.11.09. 10:37:14

A másik meg mióta kell egy szépségversenyen a csupasz mellét mutogatnia valakinek?Elég nívótlan feladat volt és ehhez mindenki úgy állt hozzá.Lehet nekem se lenne kedvem olyat csinálni ami nem én vagyok ennyi ott töltött idő után.

egyemakisszíved 2014.11.09. 10:39:32

@bigél: @Nagy Endre: Miért olyan hihetetlen, hogy Andi nem félt bemászni abba a ládába? Tegyél hozzá más asszociációs kört, már mindjárt nem tűnik olyan teljesíthetetlennek. Gyerekkorodban soha nem bújtál el az ágyneműtartóban vagy a szekrényben? A patkányok meg cukik, amelyik emberhez van szokva, nagyon szelíd és barátságos állat. A fülébe csörgedező víz ellen mag kapott füldugót. A Celeb vagyok-os adatlapja szerint Andinak nincsenek fóbiái. Gáspár Laci meg mindentől fosik. Szép, hogy Andi megcsinálta, de miért kell a többiek szintén 10 pontos bátorságpróbái elé helyezni és megelőlegezni neki a dzsungelkirálynő címet?

bigél 2014.11.09. 10:41:32

@MZ/X hip hip hurrá: Valamiért nem merül fel vagy ha igen, akkor is sokak szerint Aleskát és/vagy Évát kellett volna előre helyezni, hogy lássa ki lehet törni a negatív negítélésből vagy mi.

A táncversenyt nem láttam. Ott mondjuk hülyeség volt, hogy Andi részt vehetett rajta, ez az RTL szerkesztők hibája. Vagy inkább nagyon is tudatos döntése: ha ő nyer, akkor fúj, hát előnyből indul, ha nem ő nyer, akkor neki rosszul esik, ill. várhatóan lesznek olyan hangok, hogy "ni már, a nagy táncos, hogy elbukott".

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 10:43:44

@Mirocska: Szerintem úgy megvágják csilliókkal az RTL ezért a műsorért, hogy örülnének annak ha csak reklám adót fizetnének.

lobster thermidor 2014.11.09. 10:44:22

@egyemakisszíved:

Ez a csúszdázás egy egyszerű ügyességi feladat volt, míg jó néhány másik alaposan próbára tette a benne résztvevők pszichikai tűrőképességét. Elbotlani, rosszul dobni, vízbe esni csak ügyesség kérdése, míg nyers állati szemet, húscafatokat, élő hernyót bedarálva meginni, vagy egy sötét gödörben patkányok, kígyók között feküdni sokkal komolyabb emberi erőpróba.
Ezek a feladatok ugyanis sokkal távolabb állnak az emberi természettől, mint az ugrabugrálás, felébresztik az ismeretlentől való ősi félelmeket, és még a legügyesebb sportolón is kifognak, ha "fejben " nem elég összeszedettek, és elszántak.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 10:45:35

@bigél: Igen de ez a műsor úgy néz ki, hogy nem a lelkek ápolgatásáról szól:-)

Mirocska 2014.11.09. 10:49:55

@MZ/X hip hip hurrá: Már a Pákó puszta jelenléte miatt büntetést érdemelnének! :-DDD Azzal rombolják legjobban a közizlést... :-D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.11.09. 10:52:32

Fene sokat íírtatok, valaki foglalja össze kérem jól súlyozva, semmit nem kihagyva. A blogkirályi címet elnyeri, aki megteszi.
@Nagy Endre: magyarázd már meg Éva komplexusát.
@MZ/X hip hip hurrá: nyugodtan elhiheted, hoyg egy ilyen lelakott összszar a nép. Ne ess abba a hibába, hogy ferdíted a valóságot, csak mert nehéz befogadni azt.

bigél 2014.11.09. 10:54:38

@egyemakisszíved:
Nem mondtam, hogy hihetetlen, csak azt, hogy nem is annyira egyszerű az a próba, mint ahogy te beállítod. Embertől függ és az ő félelmeitől. Lehet Andinak tényleg nem volt nehéz, nekem viszont az lenne. Kb. ennyit írtam a kommentemben, se többet, se kevesebbet. (És nem másztam ágyneműtartóba sosem, mert utálom a szűk helyeket.) A többiek is csak a saját félelmeiket vetíthették ki, amiatt aggódhattak annyira (pl. Nyertes Zsuzsa, aki nem küldené ilyenre a lányát), hogy mennyire bírja, hogy jön vissza. És lehet, hogy emiatt voltak annyira lelkesek (ld. alább).
Nyilván Évának nem lett volna nehéz és Aleskának sem, hiszen ők is leszólták a teljesítményt. (Pákó már más tészta.) Persze ezt már nem tudjuk meg.
Deha már Éva: amilyen lelkesen eszegette a. bogarakat, egyéb ínyencségeket, lehet, hogy számára meg az volt a testhez álló feladat? Nekem az sem menn valószínúleg, de ő nagyon ott volt a szeren, felmerül bennem, hogy abszolúte nem undorodó típus.

Korábban amúgy ezt írtam Andi bátorságpróbás fogadtatásával kapcsolatban:
" igen, lehet túl lelkesek voltak, a többi csajnál pedig nem. Nem tudom miért, talán amiatt, hogy jobban féltették. Vagy csak simán jobban kedvelték. Vagy csak éppen olyan volt a közhangulat, lelkesebb állapotukban voltak." Ehhez kapcsolódnék azzal, hogy talán a saját félelmeiket vetítették ki, ezért aggódtak jobban.

Ancilla 2014.11.09. 10:56:10

@egyemakisszíved: Azt, hogy ő a dzsungel királynője, csupán a társak lelkesedése mondatta. Főleg azért, mert Balázs eléggé hatásosan ecsetelte, milyen nehéz feladat - a legnehezebbnek nevezte!! Elmondta azt is, hogy Laci 1 percig bírta. (És ezt Andin kívül a többiek is látták a tévében.) Tehát érthető, hogy aki a legnehezebb feladat teljesítéséért 10 csillagot kap, az a legjobb. Egyébként miért vette azt annyira zokon Éva? Nem a dzsungellakók fognak szavazni, pontosabban: nem ők fogják eldönteni, ki lesz a dzsungel királynője. Ilyesmiért utoljára óvodában sértődik meg egy gyerek.

Andi minden tekintetben különb Évánál: külsőleg, belsőleg egyaránt. Ezért érdemelné meg a címet - és remélem, meg is fogja kapni. Éva erre irigy. Arra, hogy az életben nem lesz olyan sikeres, mint Andi. S azért dühös, mert Andit nem tudja berángatni egy veszekedésbe, pedig már a végsőkig feszít a húrt. Ugyanez volt Aleskával kapcsolatban is, ő is higgadtan tűrte a piszkálódását, gúnyolódását. Remélem, idejében észreveszi, kinek a bűvkörébe került - Peti utalt rá tegnap, hogy Aleska nagy változáson ment át -, és nem úgy kell majd hazajönnie, hogy őt is utálja majd a közvélemény. Biztosan meg fog rendülni, ha visszanézi ezeket a részeket, mert egyébként érzékeny (ám nagyon befolyásolható) lánynak gondolom.

egyemakisszíved 2014.11.09. 10:59:13

@lobster thermidor: Az ügyesség próbája szerinted nem emberi erőpróba? Mindenki fél az ismeretlen helyzetektől, és ha valaki tart az állatoktól, a magasságtól,keresve sem találna magának olyan jó lehetőséget, hogy kipróbálja magát egy olyan helyzetben, amibe magától nem szívesen menne, viszont egy tévéstáb jelenlétében, ellenőrzött és biztonságos körülmények között megteszi, hogy önmagát bátornak mondhassa és az legyen az emberek véleménye róla, hogy jól helytállt egy nehéz körülmények között, ráadásul a társainak és magának élelem ját érte. Igencsak megéri. Nagy nyereség, nagy motivációs erő. Az ügyességi feladatok megoldásához viszont az elhatározás, az akarat nem feltétlenül elég, sokszor idő is kellene a kigyakorlásához, hogy jól menjen, ami itt nincs meg.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 11:00:27

@Kellemes Zérókomponista: Azért azt hagyd meg nekem, hogy ne ezt gondoljam amit Te a népről. Nyilván vannak ilyen és olyan emberek, hogy milyen arányban azt Te sem tudod én sem pontosan,de azért én úgy gondolom, hogy ebből a blogból is kiindulva talán többen vannak azok akik ezt a stílust elutasítják.

egyemakisszíved 2014.11.09. 11:12:48

@Ancilla: @bigél: Nem szólták le a teljesítményt Éváék, hangsúlyozták, hogy azt elismerik. Csak azt tették hozzá, maguk közt, hogy ha ők kapják ezt a feladatot, lehet, ők is megcsinálják. Bár még Éva sem mert biztosra mondani saját magát illetően. A túlzó ünnepléstől sokalltak be, amit Andi kapott a többiektől.

bigél 2014.11.09. 11:19:35

@egyemakisszíved: Azért azt ugyanúgy emlegették, ahogy te is korábban, hogy "nem kellett csinálni semmit".

bigél 2014.11.09. 11:32:42

@egyemakisszíved:
"De egy másik olvasatban az uram-bátyám világ kiépülését láthattuk, nem az ideális erkölcsi világrend győzelmét, ahol az számít elsősorban, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak, a pozíciót úgyis a kedvenc fogja megkapni, függetlenül attól, hogy miről van szó és hiába van már számos első helyezése. Nem tudom, Bárdos András ezt is látja-e. És bizony, ha valakik előtt bezárják az érvényesülés útjait, soha-semmilyen versenyben nem tudnak legelöl végezni, dühösek lesznek, és még azt sem lehet mondani, hogy te másként éreznél a helyükben. Vajon az ilyen világ igazságos? "

Soha, semmilyen versenyben? Aleska számtalan díjat nyert a pályafutása során, ha jól tudom (és ezt most nem gúnyosan írom). Most itt a dzsungelben nem sikerült neki néhány versenyben az első helyen végeznie. So what? Egyáltalán nem jelentős dolgokról van szó. Nyilván rosszul esett neki (az okokat korábban már kiveséztük: önigazolás kényszer, stb.), de ez önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy lemenjen kutyába, kellettek ehhez Éva jókor elhelyezett megjegyzései is, amivel a csalódottság érzését szinten tartotta, sőt jóval jelentősebbé tette, mint volt.
Sokan szembesülünk nap, mint nap azzal, hogy vannak nálunk jobbak, akár sorozatban is, de azért ha van tartásunk, ezen túltesszük magunkat.

Az uram-bátyám világ behozatala pedig elég abszurd. Nem itt dől el senki sorsa, nem kasztingról volt szó, semmi ilyen. Ez egy közösség, ahol természetes, hogy akik kedvelik egymást, összetartanak.
De ha már ott tartunk, hogy bezárják valaki előtt az ajtókat: Aleska az ismertsége és az ezzel szerzett kapcsolatai alapján számos területen épp, hogy előnyt élvez egy átlag, mezei lánnyal szemben. Nyilván nem az egyetemi felvételin, de pl. már az is eleve egy előny izonyos szempontból, hogy bekerül ebbe a műsorba, amiért valszeg jó pénzt kap és tovább erősítheti az ismertségét. Nem lennék meglepve, ha később pl. valamiféle sorozatszerep is jutna neki.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.11.09. 12:01:05

@MZ/X hip hip hurrá: valóban nem tudjuk az arányokat, csak reménykedhetünk. Az itteni arány véleményem szerint távolról sem reprezentatív.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 12:32:10

@Kellemes Zérókomponista: Nézd az is iránymutató, hogy kik nyerték eddig ezt a műsort és ez nekem azt bizonyítja, hogy az emberek, / a nép:-) / a voksukat még mindig nagyobb arányban, kedvesebb, emberibb , nem gyűlölködő arcok mellett teszik le. Remélem a döntőben már nem az RTL dönt.
Egyébként én a vacsorajelenetet sem láttam, mert előtte már betelt a pohár és inkább a Real meccsét néztem, de így fogok tenni ma is és holnap is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.11.09. 12:48:16

@MZ/X hip hip hurrá: úgy legyen. A poharad meg nem telhet be, akkor nem lesznek közös élményeid az ide írogatókkal.:)

mosca.della.frutta 2014.11.09. 12:53:31

@brokeness: ahogy mondod.... csak most láttam, de percekig nem jutottam szóhoz a döbbenettől - míg az előző etapban mondtam a magamét dühösen az elviselhetetlen, ostoba Sz. Zs., és a kifordulós, jellemgyenge B. Sy. ámokfutása láttán, itt csak néztem ki a fejemből letaglózva -, itt valóban az emberiség söpredékének tobzódásából láthattuk (de biztos, hogy ezt látnunk kellett?), és ahogy Cooky is - akit Balázsék állításával ellentétesen NEM a játék "tört meg", hanem csak ahogy mi, nézők is, nem értette, nem tudott hová tenni ilyen mértékű emberi aljasságot - én sem értettem, ilyen van..?

és tényleg ezt tartotta érdemesnek a szerkesztői-produceri gárda arra, hogy a szombat esténket kitöltse vele? (mert kitölti, hiszen még most is erről beszélünk) és létezik, hogy Balázs ennyire silány és felszínes ember lenne, hogy ezt tényleg "szórakoztatónak" tartsa? ha pedig nem, adódik a kérdés, ennyire nincs gerince, hogy odaáll e mellé a silányság mellé, és nem határolódik el?

valaki írta fentebb, hogy ezt nem lehetett szerkesztői utasításra eljátszani, igaza volt; ilyen szintű lealjasodást nem lehet utasításra eljátszani, ennek zsigeri szinten kell jelen lennie egy ember jellemében... igen, ez a jelenet mindent elmondott róluk, teljesen őszinte jelenet volt, és igen, ezek génhulladékok, a társadalom szemete, amit a társadalomnak ki kell vetnie magából - de ehhez látnunk kell, hogy egyáltalán van ilyen, és talán ez az egyetlen pozitív hozadéka ennek a rettenetes epizód bemutatásának, hogy legalább szembesít, tudatosítja a társadalom értelmes, intelligens részében, hogy ilyen is van, hogy nem lehet elmenni mellettük félrenézve, és főleg nem szabad hatalomhoz jutni ezeket.... mert annak nagyon rossz vége lesz.

/jó kis társadalomkritika volt azért ez: ilyen az, amikor a söpredék tombol, a jóérzésű, intelligens réteg pedig tehetetlenül hagyja (szembeötlő analógia napjaink aktuálpolitikájával).../

lobster thermidor 2014.11.09. 13:04:00

@egyemakisszíved:

Elég érthetően le, és körül írtam neked, hogy mire gondolok. Attól tartok, hogy jól érted te, hogy mi a különbség a fizikális, és a mentális erőpróbák között, csak éppen a szavakon lovagolsz. Jelzem az élet egyéb területein a hasonló tudatra nyomást gyakorló, nem hétköznapi kihívások leküzdését nevezik emberi tényezőnek, - ha hallottad már ezt a kifejezést.
Nekem a fizikális, ügyességi próbák nem jelentenek különösebb problémát, némi gyakorlással általában az emberek nagyobbik része meg tud oldani ilyen feladatokat. Persze természetesen a kombinált feladatokat nehezebb leküzdeni, de ott is inkább a mentális próbatétel a nagyobb kihívás, mert egy tériszonyos ember ha elég ügyes még felmászik a fára, de nem biztos, hogy le is jön onnan, csak ha legyőzi saját magát.

lobster thermidor 2014.11.09. 13:08:51

@mosca.della.frutta:

Egyetértek!
Korábban, (lobster thermidor 2014.11.09. 09:46:52 ) szinte a tieddel mindenben egyező hozzászólást írtam.

mosca.della.frutta 2014.11.09. 13:13:17

csak most néztem meg a tegnapi adást, és azon nyomban írtam egy hosszabb kifakadást az adás kapcsán, de valahogy elveszett, nem tudom hogyan, elküldtem, de nincs itt.... mindegy, most már nem írom le még egyszer, ahogy elnézem, lényegében a többségi állásponttal megegyező tartalmú volt, gyakorlatilag mindent leírtatok itt előttem már - pedig még minden kommentet nem is olvastam vissza, majd most... addig is csak annyit még, hogy egyetlen pozitív hozadéka volt ennek a minősíthetetlenül ocsmány, és lehúzó tartalmú adásnak, hogy szembesít.
hogy egészen jól leképezi napjaink aktuálpolitikáját, amikor a társadalom gátlástalan rétege mindenféle külső-belső (belső..? eh!)) nélkül tombol, a jóérzésű, tisztességes, intelligens réteg pedig némán tűri, ahelyett, hogy elzavarná őket a bús ......... oda.

így, kívülről nézve ijesztő, az ember fogja a fejét és automatikusan viszketni kezd a tenyere, de amikor egy nagyjából teljesen analóg helyzetben éljük a mindennapjainkat, már annak is örülni kell, ha legalább az internetadó kiveri a biztosítékot néhánytízezer embernél, amúgy meg ugyanúgy állunk értetlenül, hitetlenkedve ingatjuk a fejünket, de tenni nem sokat teszünk érdemben, hogy valami gyökeresen megváltozzon, jobb irányba induljon el, satöbbi.... pedig EZ a bőrünkre megy közvetlenül, míg előbbi csak egy tv-show;

nah, szumma, amit tegnap láttunk az a mai televíziózás legalja, konkrétan a szégyene volt, és valahol a mi szégyenünk is, amiért van/lehet egy szerkesztői-produceri gárda, amely EZT találja számunkra könnyed hétvégi szórakoztatásként tálalni, mert azt gondolja, erre - a társadalom söpredékének gátlástalan tombolására - van igényünk... WTF!?!

mosca.della.frutta 2014.11.09. 13:15:42

@lobster thermidor: na basszus.... hogy miért nem voltam türelmesebb? xDD végül csak megjelent akkor a komment, mindenkitől elnézést, hogy lényegében még egyszer leírtam, szinte ugyanezt, sorry de tényleg (viszont most már legalább tényleg kiadtam minden dühömet;)

mosca.della.frutta 2014.11.09. 13:31:31

@lobster thermidor: igen, megtaláltam, és minden szavadra csak bólogatni tudok, minden részletében igazad van, pontosan így látom én a három - sőt, négy - szereplőt, hiszen a nemzet bunyósa sem sokban különbözik szellemi képességek és intelligencia szintjén az afrikai kriplikirálytól, nagyjából azonos szinten vannak, és egyformán képesek megtévesztően kedvesnek, alkalmazkodónak, spanoskodónak látszani, de amint helyzetbe hozzák őket, azonnal kifordulnak, és megmutatkozik a valós attitűdjük - egyáltalán nem lojálisak, és gát nélküli kegyetlenséggel és a jóindulat szikrája nélkül fordulnak azok felé, akikhez eddig dörgölőztek - és milyen érdekes, hogy Bárdos, a maga szelíd intelligenciájával volt a fék, a visszatartó, kiegyensúlyozó erő eddig, aki tartotta a kerítést közöttük, és amint elment, máris borult minden.... árulkodó volt a két lány kijelentése, miután Bandi elment, hogy "felszabadultak", mert amíg bent volt, "tartaniuk" kellett tőle... a két hím balfácán ugyancsak felszabadult innen, egyiknek sem volt kérdés, hogy melyik oldalra álljon (hát jah, a rossz oldalon mindig könnyebb, és szórakoztatóbb is - már akinek EZ jelenti a szórakozást, mert nekem például nem, és jó látni/olvasni, hogy másoknak sem).

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 13:33:22

@mosca.della.frutta: Ezek az emberek pszichológus segítségére szorulnak, bár Pákon az sem segítene ,mert fogalma sincs mi folyik körülötte. Én ezt az Évát nem ismertem, mert nem néztem azt a műsort amiben szerepelt, most is csak azért láttam mert érdekelt az hogy egy két ismert ember, hogy birkózik meg a nehéz körülményekkel szituációkkal., de Évát nem vetem meg, inkább nagyon sajnálom, mert hidd el ők szenvednek legjobban saját maguktól. Ha tanácsot adhatnék neki akkor azt mondanám hogy a milliókat amit kap költse pszichológusra és semmiképpen ne italra.

Ancilla 2014.11.09. 13:34:31

@mosca.della.frutta: Az előző részeknél sokat vitatkoztam veled B. S. és Sz. Zs. megítélése miatt. Most 100%-ig egyetértek minden szavaddal.Sok-sok lájk!

lobster thermidor 2014.11.09. 13:39:35

@mosca.della.frutta:

Sokszor van ez így, ha az embernek van véleménye, és az nagyon kikívánkozik. :)
Abszolút jó dolog visszaigazolást kapnunk arról, hogy ebben a cseppet sem egyszerű világban sokan hasonlóan látják a körülöttünk zajló eseményeket.

mosca.della.frutta 2014.11.09. 14:04:38

@Ancilla: most veled is egy platformon vagyok, minden szavaddal egyetértek, talán egyetlen gondolatot árnyalnék: Baukó É. nem az Andi "sikerességére" irigy, hanem az emberi kvalitásaira, a múltjára, a jelenére... mert egy olyan minőséget képviselő ember számára, mint amilyen Éva, nincs annál irritálóbb tudat, hogy a másik embernek nincsen takargatni való múltja, szégyellni való emlékei, és a jelene is olyan, amiért tevőleg megdolgozott, hogy megvan neki az a tudata - ami Évának soha nem lesz - hogy nem méltatlanul van ott, ahol van, hogy nem vállalhatatlan botrányokhoz kapcsolják a nevét; és hogy azért még tk tennie se kell a világon semmit, hogy a tábor férfijainak intelligensebb fele automatikusan a védelmére keljen ha kell, és pusztán csak az emberi tulajdonságai miatt megtegyék mindenféle "szépségverseny-szerű" feladat győztesének, mert azon felül, hogy természetesen szép (még szilikon-tuningra sincs szüksége az elismeréshez), kedves is, és türelmes, toleráns és megengedő - vagyis birtokában van mindazon tulajdonságoknak, amiket Éva maximum hírből ismer, és az életben esélye nincs, hogy ezeket magáévá tegye, mert annál önzőbb és - nincs ezen mit szépíteni - aljasabb is; hát persze, hogy irigy, hogy támadja, ahol csak éri azt, aki fölébe ő soha nem kerekedhet, ha megfeszül, akkor sem...

mosca.della.frutta 2014.11.09. 14:06:41

@Ancilla: na megelőztél ;) de csak azért,. mert közben elhívtak, amúgy már rég elkezdtem megírni a válaszom, mielőtt olvastalak, szal ne nézz hülyének, és megalájk oda is! (Y)

mosca.della.frutta 2014.11.09. 14:16:03

@MZ/X hip hip hurrá: ebben igazad lehet, sőt, nagyon is igazad van abban, hogy ő szenved leginkább maga magától, azért is küzd, viaskodik folyton, csak egy a baj, hogy az energiáját olyasmire fecsérli, amivel az életben soha nem fog segíteni magán, soha nem fog belső nyugalomra lelni, valóban terapeutára lenne szüksége -- de látod, korábban sem terapeutához fordult, hanem pszichiáterhez, aki gyógyszeres segítséget képes nyújtani, na vajon miért? mert az a könnyebb út - viszont sehová sem vezet...

mosca.della.frutta 2014.11.09. 14:21:29

@lobster thermidor: igenigen, főként akkor, amikor nagyon úgy tűnik, hogy már csak ez maradt... (;)

@lobster thermidor: és ebben is csak egyetérteni tudok veled, minden tekintetben! :)

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 14:41:41

@mosca.della.frutta: Nézd az Éva egy beteg személyiségzavaros ember, Az RTL ezt tudta és kihasználja maximálisan, szerintem gusztustalanul rájátszik a feladatokkal is. Lehet azt mondani, hogy mért ment oda, de ki az a hülye a mai világban, aki ha milliókat ígérnek neki nem vállalja el. Nézd meg mi történt BB Évával mi lett belőle. Elhitte, hogy ő egy sztár és a műsor után nem tudott a földre visszatérni és amikor szembesült a valósággal összeomlott. Valahogy ezzel a lánnyal is úgy lehet. Ugyanúgy az alkohollal próbálta elkenni a problémáit és ha nem kap segítséget ugyanúgy végzi. Nagyon szomorú ez mind amellett, hogy rendkívül irritáló és felháborító egy műsorban látni, de amikor azt írod, hogy söpredékek akkor rajtad is az indulataid hatalmasodnak el. A harag a gyűlölet minden emberben benne van. Bennem is benned is . Rossz energiák ,felmegy a pulzus, a vérnyomás ideges lesz az ember nehéz egy egészséges embernek is kordába tartani. Van aki könnyebben van aki nehezebben kezeli. Éva most úgy néz ki mint aki nem tudja kezelni ezért mindenképp szüksége van, hogy valaki segítsen neki.

Ancilla 2014.11.09. 14:43:21

@mosca.della.frutta: Igen, én is ezt gondolom Éva motivációiról.
Őt egyébként nem csupán azok az emberek irritálják nagyon, akik különbek mint ő, hanem azok is akikkel szemben bármilyen pitiáner dologban háttérbe szorul. Emlékszem, már az is feldühítette, hogy Aleskát szavazták meg a nézők az első bátorságpróbára. Hogyhogy? Ő sokkal ismertebb - mondta. És az sem járta meg az eszét, hogy a bátorságpróbára nem szimpátiából szavazzák meg az embert, hanem szívatásból. Utána az idegesítette Aleskában, hogy ő lett a táborparancsnok. Az is bosszantotta, hogy sokat beszél, és ezzel a figyelem középpontjába kerül. S emlékszem, mennyire örült, amikor ő lett a parancsnok! Az egyetlen célkitűzése az volt, hogy jól megszívatja a többieket. Jó, lehet, hogy ezt instrukcióban kapta, de egy jobb érzésű ember nem vállalná a főutálatos szerepét pénzért sem. Mert más színészként alakítani a gonoszt, és más ebben a szituációban, melyben mégis csak az egyébként is meglévő tulajdonságokra építenek a szerkesztők.

Én ezekből azt szűröm le, hogy nagyon komoly önértékelési zavarokkal küzd, s azt csinálja már évek óta, amit az elhanyagolt, szeretethiányos gyerekek, akik azért rosszalkodnak, hogy figyeljenek rájuk.

mézescsók 2014.11.09. 14:48:34

@MZ/X hip hip hurrá: @mosca.della.frutta: Biztosak vagytok abban, hogy Éva szenved önmagától? Hogy tudatában van Andi különbségének, hogy nem csak érzi a maga hátrányát és nem érti? Bár érthetné, mert annyira nem hülye, de gondolkodni nehezebb, mint az ösztönöknek engedve vagdalkozni, bántani a másikat. Emlékezzetek az apja videoüzenete utáni reakciójára. Nem szószerint, de valami olyasmit mondott a faterja intő szavai után, hogy tudja, hogy másként is viselkedhetne, de úgy unalmasabb.
Szerintem különben nem beteg, viszont genetikailag rosszindulatú és gátlástalan. A célja már a Vv idején is az volt, hogy megvesse a lábát a médiában - abban a médiában, amelyiknek semmi komolyabb feladatra nem kell - és ehhez minden eszközt felhasznál. Tegnap többen értekeztetek arról is, hogy ezt a borzadályt, amit a kendős csapat nyakába zúdítottak, nem maguk találták ki, hanem a szerkesztők így instruálták őket. Azt elhiszem, hogy megbeszélték, keményen b....anak oda (bár fel nem foghatom, hogy van ehhez joguk bármilyen kreatívoknak is), de azt egyszerűen nem hiszem el, hogy Pákóék szájába adták volna a mondanivalót. Az bizony saját kútfő volt, és erre az egészre egyáltalán így nem került volna sor, ha Bárdos még ott lenne. Bárdos nagyon jó volt arra, hogy Petiék támasza legyen. Hogy miért volt szükségük rá? Mert nem tudnak mit kezdeni az arroganciával, az alpárisággal.

Aleska - bevallom, bizonyos dolgokban előitéleteskedem. Ez nem szép dolog, igyekszem is leküzdeni, de sajna - ha nem is látványosan, de magamban biztosan - elhúzom a számat, ha azt hallom, hogy egy pornószinésznő megváltozott. Az első napon szimpatikusan viselkedett, már-már revideáltam a véleményemet. Akkor tettem le róla - szinte már a második napon -, amikor elkezdett nyígni Puskás Peti után. Hogy a gyerek hülyén viselkedett, az tény, mert így kapcsolatot befejezni nem illik, bár ki tudja, lehet, hogy csak a madame gondolta, hogy ez kapcsolat, hogy ők járnak, a pasas meg nem gondolta. Mindenesetre minden P.P.-vel való megnyilvánulását a sértett büszkeség diktálta, amin simán túllléphetett volna, különös tekintettel arra, hogy barátja van. Akinek nyilván nagyon jól esett, hogy Aleska majd megvész még mindig Peti után. Ha nem így lenne, ha nem számítana neki még mindig a srác, akkor nem fröcsögött volna mindent rá. És ezzel szépen meg is indult a lejtmenetbe. A többi viselt dolga már csak bónusz volt. Tehet bármit, innen vissza nem kapaszkodik.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 15:00:08

@mézescsók: Olyan nincs, hogy genetikailag gátlástalan, vagy rosszindulatú. Ha bele gondolok én is voltam már rossz indulatú, amit később megbántam vagy épp gátlástalan. Nem angyaloknak vagy ördögöknek születünk, mindenkiben megvannak ezek a tulajdonságok és a jók is, csak az a kérdés melyikből van több és mi okozza, hogy a rossz dominál felettünk.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 15:05:19

@mézescsók: Nézz rá, falja a cigiket, szinte vibrál körülötte a levegő. Nézd meg amikor kimondják, hogy továbbjutott. Szinte ragyog a boldogságban, hogy őt szeretik, pedig nem így van. Komoly önértékelési problémái vannak. Biztos, hogy ezt az állapotot én senkinek sem kívánnám.

mézescsók 2014.11.09. 15:48:40

@MZ/X hip hip hurrá: Rosszul fogalmaztam, arra gondoltam, hogy fő jellemvonása a rosszindulatúság és a gátlástalanság.
Önértékelési problémával számos ember küzd, ez nem biztos, hogy eléri a betegség szintet. Szerintem Éva legfőbb vágya, hogy kitűnjön, ragyogjon, hogy emberek egyék körül, akik imádják, hogy ő legyen a sztárvilág királynője. És ez nála alkalmatlanabb embereknek is összejött.
Neki nem. Többre vihette volna, ha szimpatikusabbak a jellemvonásai és ha nem lenne ennyire törtető, bár sokra talán nem.
És nem védem. Vannak itt régi kommentelők, akik talán emlékeznek arra, hogy a Vv idején sem kedveltem. Többek között ezért sem mondom, hogy beteg, mert akkor az felmentést adna a szemétkedéseire. Tehát: szerintem tudatosan dög. Viszont tény: nem értek hozzá.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 15:51:57

@mézescsók: Ezért hoztam fel BB Éva esetét. Tipikusan az a helyzet.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 15:59:20

@mézescsók: Akkor most nem nagyon értünk egyet:-)) Én is csak hallottam, hogy vannak pszichológiai betegségek, de tény nem értek hozzá:-)

mézescsók 2014.11.09. 16:29:20

@MZ/X hip hip hurrá: BB Évi nem vágyott mániákusan a médiába. Egy alapból egyszerű, nem túl okos, viszont jóindulatú, kedves, éppen ezért befolyásolható, gyenge emberke volt, akinek leghőbb vágya legfeljebb a kaposvári kocsma pultjáig terjedt.
Szóval talán azért mégsem ugyanaz az eset.
Az meg nem baj, hogy nem értünk egyet.

MZ/X hip hip hurrá 2014.11.09. 16:47:06

@mézescsók: Dehogynem vágyott. Jóindulatú volt az biztos, ki is használták. Nem hiszem, hogy a műsor előtt ivott volna, az hogy odajutott ahova annak is köszönhető, hogy utána nem tudott ugyanaz lenni mint előtte, ő sem tudta hova helyezni magát.
Éva is tehet róla, nagyon is hogy ide jutott én nem csak betegséggel magyaráznám, de most szakember segítségére lenne szüksége., hogy kijöjjön a gödörből. Egyébként tőlem köpködhetitek én csak leírtam a véleményem.

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.09. 17:15:07

@mézescsók: BB Évi azzal nyitott annak idején, h az ő álma, hogy pornószínésznő lehessen. A BB-be is azért jelentkezett asszem, hátha felfedezi Kovi. Nincs több hozzáfűznivalóm.:)
VV Évában meg szerintem azért IS van ennyi gyűlölet, saját maga meg mások felé, mert tudja h rá "normálisan" nincs igény. Ahhoz nem elég szép, nem elég okos, nem elég érdekes.
A Bárban még "normálisként" indult, bulizós, vidám egyetemistalány, aztán persze néha előjött be az éNNYe (és emiatt lett direktkasztingolva a VV-be, gondolom, azóta meg ez a védjegye, tőle tényleg ezt várják el)

mézescsók 2014.11.09. 17:40:11

@MZ/X hip hip hurrá: Valamilyen kocsmában dolgozott. Ettől persze nem biztos, hogy ivott. Viszont milliós adósságai voltak valamiért.
Baukó Évának a rokonszenvemből nem jut, BB Évinek igen.
Nem köpködtem, olvasd vissza a többieket, akkor fogsz igazán kamillázni!!!

mézescsók 2014.11.09. 17:46:21

@foxwiththegloves: A pornószinésznős álmokról nem tudtam. Na, szép, mi lett volna szerencsétlennel, ha sikerül...
Honnan veszitek, hogy gyűlöli saját magát? Hogy mindenki mást, az látható. Saját tetteivel viszont szinkronban van. Egyáltalán nem láttam rajta, hogy bármilyen szempontból is elégedetlen lenne magával.
Egyébként inkább nem akarom tudni.

brokeness 2014.11.09. 18:36:39

@penna: Nekem is ez a kísérlet jutott az eszembe. De azt a kísérletet félbe kellett hagyni, mert a tegnap látott eredményre vezetett.Ez a helyzet azért súlyosabb:
1. a szereplők nem efféle megpróbáltatásra írtak alá szerződést
2. ott szellemileg hasonló szintű karakterek voltak a kísérlet részesei, itt pedig nagy IQ különbségek voltak.
Tanítani kéne a médiaiskolákban mint elrettentő példát a tegnapi adást.
Megjegyzem, amit Pákó előadott az kimeríti a bűncselekmény fogalmát (Andit megfenyegette, hogy a nyakát elmetszi stb..) Erre nem mentség a butaság és az alkohol.
Nagyon rossz érzéssel nézetem, rossz asszociációkat keltett a műsor:
elrettentő példa volt a keretlegények hatalmáról. Ld M.o. 1944-45. Amikor hasonló csőcselék hatalmat kapva mit művelhetett egy Radnóti Miklóssal, megrugdoshatta, lezsidózhatta, fejét kopaszra borotválhatta.
Az viszont biztató, hogy a nézők 99 %-ának sértette erkölcsi érzékét ez a minősíthetetlen viselkedés, elenyésző számmal vannak azok, akik Balázs szájbarágását szajkózzák, hogy ez a "műsor". Nem ez a műsor, csak ezt tálalják elénk (pedig nyilván más érdekes és szórakoztató dolog is történt a táborban.)
Ezt nézőként kikérem magamnak. Az RTL bűnösebb, mint az a beteg nő és retardált férfi.

lobster thermidor 2014.11.09. 18:40:41

@brokeness:

Hasonlókat írtam kora délelőtt, teljes mértékben egyetértek veled.

Nagy Endre 2014.11.09. 19:31:45

@MZ/X hip hip hurrá: Viszont tudta hogy a blogját sokan olvassák majd és befolyásolja majd a nézőket.Van ugye amit az RTL lead és van a egy ember aki a benntről látja az eseményeket jó esetben azt írja le ami a valóság. Ez nagy különbség.Erre az elején rájöhetett volna.

Nagy Endre 2014.11.10. 11:22:12

@Kellemes Zérókomponista: az max a kezelőorvosa tudja leginkább, de ahogy hallhattuk tegnap. szar gyerekkora volt.

fofofo 2014.11.10. 12:41:19

Aleskával csak az baj, hogy rettenetesen befolyásolható. ez részbe abból is adódhat, hogy Sylvy hozzá képest atomfizikus :)
Évának meg igaza van abban, hogy ha az embert (komolyan - ezt már én teszem hozzá) zavarja valami, mondja ki, próbáljon meg tenni ellene. Az a gáz, hogy ennyire zavarja Andi (korábban Aleska) jelenléte, miért nem tudja elviselni, hogy nem nyer versenyt stb. Az az ijesztő, hogy ilyen apróságokon mennyire nem tud túllépni. Akkor is az lenne, ha azt látnánk, hogy amúgy normálisan viselkedik, csak magában stresszel ezeken. Ennyire nem tud elengedni semmit? Nem vagyok pszichológus, de ez tényleg valamilyen személyiségzavar lehet.

evva.ka 2014.11.10. 13:47:59

Andi sajnos nekem sem szimpatikus. Kedves, aranyos, jószívű, csinos lány (ez tény, és Éváéknak sem ezzel van baja!) de nincs egy szívből jövő, felszabadult nevetése. Olyan semmilyen, nincs reakciója szinte semmire. A többiek egészen addig fogja piszkálni, amíg hagyja. Régen én is ilyen gátlásos voltam, szerencsére sikerült megváltoznom. Neki is változnia kellene, hátha ez a műsor ad neki egy kis lökést. :)
Nem szurkolok senkinek a játékosok közül. Nyertes Zsuzsa nagyon szimpatikus volt, ő megérdemelte volna a nyerést, kár hogy olyan korán kiesett.
süti beállítások módosítása