Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Forever 1x02 - Look before you leap

2014. szeptember 30. 13:00 - Pácsó Ármándó

Az éjszakai New York utcáin egy taxi siet ismeretlen célja felé. Utasa egy síró fiatal lány, aki kétségbeesetten próbál valakit elérni telefonon, sikertelenül. A Queenboro Bridge közepén hirtelen megállítatja az autót, kiugrik belőle, a forgalmon keresztül a korláthoz szalad, majd a taxis visszatartó kiáltozása ellenére átmászik rajta. A következő percben velőtrázó sikoly hallatszik és egy csobbanó test fölött záródnak össze a hullámok. Dr. Henry Morgan narrálása közben láthatjuk is a lány holttestét partra sodródva. A doktor elmeséli, hogy egy pallérozott elme számos dolgot megállapíthat egy hulláról, csak az a gyilkosság indítékát nem.

1.jpg

A hullaházban vagyunk, szerencsére csak megfigyelőként. A tepsiben egy halott New York Jets szurkoló fekszik, homlokába lógó hajtincsei szépen elválasztva. Látogatók érkeznek, JLO (Jo Martinez) és Hanson nyomozó személyében, a hazaiakat Dr. HM és asszisztense Lucas képviseli. Sima baltás gyilkosság sommázzák a vendégek, még gyanúsított is van, a veszekedős szomszéd. Sima baltás baleset, mond ellent a doktor. A vízszintes delikvens bemeccsezve felmászott a tetőre baltával a fogai között, fent megcsúszott, leesett és homlokkal tompította az őt követő szerszám esését. Triviális. Hanson elégedett a magyarázattal, a meló mára letudva, fájront. Hohó! Még 38perc van hátra az aktuális epizódból, úgyhogy Henry folytatja egy asztallal arrébb, egy gyanús (és nekünk ismerős) női hullánál. Ismét nézetkülönbség a felek között, JLO szerint sima öngyilkosság, szemtanúkkal. Nem, mond ellent a Fantasztikus Négyesből átigazolt Nyúlós Doktor. Vessünk csak egy pillantást a körmök alá, (ide benyomunk egy körömgomba reklámot Sopánka!), ahol régi festék maradványait találhatóak és ehhez az áldozatnak mélyen kellett karmolni a hidat. Ráadásul a híd felé fordulva csobbant és ez nem divat öngyilkos körökben. Nincs mese, nyomozni kell az ügyben.

2.jpg

A rendőrségen Joanna Reece hadnagy kér tájékoztatást az eset körülményeiről. Jo megemlíti neki Dr. HM-et az éles eszű halottkémet, aki már sokszor segítette a nyomozást remek megfigyelőképességével. Rendben, de még bizonytalanok a körülmények és vannak ennél egyértelműbb ügyek is, inkább azokkal foglalkozzon. És ne igyon annyit a volt férje után bánkódva, és akkor jóban lesznek, adja ki az utasításait az új főnök.

3.jpg

Tudtátok, hogy egy átlagos élő ember szempillái között 25db átlagos atka éli átlagos életét, úgy átlagban? Nos, a dokival ellentétben Lucas sem tudta, viszont a remekül képes átadni a rendőrség kérését, ugyan legyen már ez öngyilkosság. Vagy én, vagy az öngyilkosság, hajthatatlankodik Henrynk. Mellesleg lány hozzátartozói megérkeztek és beszélnie kellene velük. Kis ellenkezés után megtörténik a részvétnyilvánítás és a szülők elmesélik, a lányuk most utazott volna a Sorbonne Egyetemre, kizárt hogy öngyilkos lett. Flashbackkelünk 1945-be. A kis Abe sorsáról tanakodik éppen hősünk és eljövendő felesége Abigail. Kinéz neki egy árvaház, hacsak nem fogadja valaki örökbe. Vissza a jelenbe az öreg Abehez, aki a Foreverig M-zárolva pihent a Függetlenség Napja című film kelléktárában, ugyanebben az ingben. Dr. Morgant otthon is a vízbe fulladt lány, Vicky Hulquist ügye foglalkoztatja, míg fogadott fia főzőcskézik. Az öreg héber arra biztatja őt, járjon jobban utána a dolgoknak és ha már jár, húzzon is el otthonról, mert neki randija lesz.

4.jpg

Ismét a Queensboro hídon vagyunk, a kíváncsi halottkémünk kerékpárral érkezik éjszakai felderítésre. Az út szűk, kerékpársáv nincs, így sokan emlegetik Morgan Mamát az autósok közül. Miközben Henry átmászik a korláton, egészen le a tartószerkezetre, rögtönzött fizikalecke keretében megtudjuk, hogy Vicky 110km/h sebességgel csapódott a vízbe, csontjai széttrancsírozták a belső szerveit, nem csoda ha inkább meghalt. A kutatásnak meg is van az eredménye, a doktor nyomokat talál a vasgerendákon, ráadásnak pedig zsákmányol egy hegymászó karabinert. Az izgalmak fokozódnak, kis légtornászmutatvány után visszakapaszkodik a hídra az ott hagyott biciklijéhez és balszerencsés bénázás után sikeresen lefejel egy gyorsan közeledő teherautó fényszórót. Nem meglepő, hogy halál és a szokásos pancsi következik a folyóban, viszont meg van a bizonyíték a gyilkosságra.

5.jpg

Másnap a munkahelyen Lucas elújságolja, hogy apró bőrdarabkákat talált Vicky körmei alatt a festéken kívül (csak lesz ott még körömgomba is, csak várjuk ki a végét!), és ha kapaszkodás közben nem magát karmolászta, akkor a hámszövet mástól származhat. Az Ismeretlen Telefonáló ismét a hullaházban járt és egy ajándékcsomagot hagyott Dr. Morgan asztalán. (Ki kellene rúgni az éjjeliőrt, csak szólok!) A csomagban levél, a levélben sajnálkozás az újabb fájdalmas halál miatt. Az következő meglepi a csinos Jo Martinez nyomozónő személyében érkezik, aki érdeklődik a fejlemények iránt. A két személytől származó lábnyomok meg lettek említve, a karabiner nem. Henry köszöni a látogatást, de mennie kell. A levél miatt gyorsan felkeresi Abet, aki szemfülesen felfedezi, hogy különleges régi fajta merített papírra íródott az üzenet. JLO ide is követi és beszámol arról, amit a doki már úgy is tudott, a lány a héten Párizsba akart repülni. Arra kéri, kísérje el őt Vicky iskolájába, hogy körülszimatoljanak egy kicsit. A kollégiumi szobában találkoznak a szülőkkel és megtudják, hogy a lány mostanában nagyon elfoglalt volt, mert egy ősi egyiptomi kódex fordításán dolgozott a professzorával és pár diákkal. Kint Jo rápirít a doktorra, nem szokás megígérni a szülőknek, hogy biztosan elkapják a gyilkost, mert mi van, ha évekig kell keresni? Én ráérek, hangzik a válasz.

6.jpg

A 18. percben már illő egy pillantást vetnünk a szóba jöhető gyilkos jelöltekre, így a páros felkeresi az Ókortörténeti Tanszék kutatólaboratóriumát, ahol a régi iratot tanulmányozni szokták. Egy szőke tanársegéd körbekalauzolja őket és kesztyűt kell húzniuk a szennyeződések elkerülése miatt. Éppen óra van, de a rendőrjelvény felmutatása egyenértékű a kicsengetéssel. Browning professzor készséggel áll rendelkezésükre és elárulja nekik, épp kiadni készültek egy kettejük által írt tanulmányt az egyiptomi kódex megfejtéséről. Egyébként a lánnyal csak kollégák voltak és gyilkosság idején a feleségével operában volt. Henry ezt nehezen hiszi, hiszen a lány számítógépén a professzor sáljában volt lefényképezve és a kollégiumi lepedőn is ciginyomokat talált, miközben Vicky nem dohányzott, a professzor pedig igen. A doktor ezért vette a bátorságot és DNS mintavétel miatt ellopott egy tollat a laborból, aminek a végét Browning előszeretettel rágcsálta.

7.jpg

Lucas összevetette azt a köröm alatt talált bőrminták DNS-ével. Tökéletes egyezés, meg van a gyanúsított, következik a prof feleségének kikérdezése. A nő igazolja az alibit, Dr. HM azonban borítja a bilit, ne falazzon a csaló férjének, mert letartóztathatják. A feleség a rábeszélés hatására megtörik és bevallja az igazat, egyedül volt az operában. Browning professzort beviszik a rendőrségre, de mindent tagad. Ő szerette a lányt, de szakított vele, mert később közéjük állt volna a korkülönbség. Dr. Morgan magában mélységesen megérti ezt és felfedezi, hogy a férfinek ritka bőrbetegsége van, minden meglátszik rajta, az arca viszont nem karmolt, ezért szeretné, ha levenné az ingét. Meg akarja nézni, hogy Vicky Hulquist szex közben nem-e marta meg a férfi hátát. Váratlanul megérkezik a professzor ügyvédje és véget vet a kihallgatásnak, a vetkőzésből nem lesz semmi.

8.jpg

Henry hazafelé tart fogadott fiával. Nem hagyja nyugodni a dolog, hogy talán ő juttat egy ártatlan ember a börtönbe és nem tartja kielégítőnek a feltételezett indítékot. Valaki mást sejt a háttérben, aki előre kitervelten igyekezett balesetnek feltüntetni az egészet. Abe hírekkel szolgál a levél papírosáról, a hajdani Montoliogne Hotelben használták Olaszországban és már nem gyártják. A doki visszaemlékszik, ismét 1945-ben vagyunk. A szálló papírjára búcsúüzenetet ír Abigailnak, miközben az alszik a szobájukban. Angolos távozása azonban nem sikerül, a szőkeség utána rohan és nem engedi elmenni. Ezek a szemek sokunkat maradásra tudnának bírni!

9.jpg

Vissza a mába, Dr. HM lendületbe jött az emlékektől, szerinte Vicky nem akart szakítani a professzorral, küzdött a szerelmükért. És mással is, megharapta támadóját, aki őt a hídra csalta azzal, hogy a szerelme öngyilkos akar lenni. Lucas feladata ismét a DNS vizsgálat, de az várhat. JLO érkezik a hírrel, Browningot holtan találták az irodájában, öngyilkosság történt. Gyilkosság, javítja ki őket a doktor. Hiszen túl sok a vér és szaglásra is megállapítható, hogy a prof italába Ibuprofén difenhidramint kevertek, ugye. Ráadásul az öngyilkosok kívülről befelé szokták felvágni az ereiket, mert úgy esik kézre, itt azonban pont fordított a helyzet. A búcsúlevelet is balkezes írta, rossz latinsággal. Most tippelhetünk: milyen kezes volt az áldozat és mennyire volt profi nyelvész?! Naugye!

10.jpg

Következő lépésként Joék a biztonságiakkal együtt átnézik a térfigyelő kamerák felvételeit, azt keresve ki járhatott a labor területén az elmúlt 2 órában. Nahát! Miranda Browning ott járt. Szorul a hurok? Henry közben újabb bizonyítékra talál a tett helyszínén. Átmegy a kódextároló helységbe és meglepi az odaérkező szőke tanársegédet. Bal kezes létére jobb kézzel gépel, a másik kezét kíméli, ami sérülésre utal a Dr. Morgan szerint. Talán megharapta valaki? Szakmai féltékenységből csinálta az egészet, mielőtt Vicky felbukkant volna fél évvel ezelőtt, a srác volt Browning jobb keze és az ő neve szerepelt volna a megjelenő tanulmányon, szól a megfejtés. A tanársegéd hirtelen felkap egy szikét és Henry nyakához szorítva menekülni kezd. Jo nagy nehezen felfedezi a túszejtést az orruk előtt lévő monitorokon és feltartóztatja őket, Hanson pedig lelövi a gyilkost.

11.jpg

A rendőrőrsön Reece hadnagy megdicséri Jot, hogy hallgatott az ösztöneire és arra biztatja, hogy a hatodik érzékkel megáldott halottkémmel karöltve oldjanak meg bátran minél több bűnügyet. Henry a hullaházban a lány papírjait tölti ki, mikor befutnak a szülők az itt maradt holmikért, a személyiségfejlődés jegyében hősünk találkozik velük. A végére kapunk egyet a Dr. Morgan féle bölcsességekből: az idő mindent fájdalomra gyógyír, bár a sebhelyeink megmaradnak. Kicsit még elbeszélget Abe-bel a kalandos múltról és Abigailről és mielőtt nyugovóra térnének, még befut egy hívás a Titokzatos Másiktól, aki beleegyezik, hogy Henry nevet adjon neki. Legyen mondjuk Ádám, az úgyis passzol egy kétezer éves halhatatlanhoz …

Címkék: Forever
20 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AaannnaaA 2014.09.30. 13:19:06

Ha megengedsz egy kis beleokoskodást, egy nagyon fontos monentum kiderült, mikor a hídon elcsapták a bicikliző Henryt - megvan a kínzó kérdés válasza, miszerint hova lesz a holttest? Nos eltűnik, méghozzá pillanatok alatt. Ezért is nem talált semmit a kocsija előtt az őt elgázoló furgonos.
A JLO név tetszik, lehet kölcsönkérem :)
Ja, amikor mondta az egyik diákja az idős profról, hogy milyen jól beszél pár holt nyelvet, rögtön az ugrott be, hogy ő lesz a Henryt zargató halhatatlan. Örülök, hogy ez nem így van, túl egyszerű lett volna.
És végül köszi szépen a hogyvótot, nagyon jól szórakoztam az olvasása közben. A beszúrt linkeken besírtam :)

tinipuma 2014.09.30. 14:05:36

@AaannnaaA: Igen, gondolom ezért nézett a doki olyan rémülten a végén, hogy a biztonsági kamerák előtt lőhetik le.

Egyébként én pont megkönnyebbültem, mikor felkecmergett a hídról, hogy ezúttal nem hal meg feleslegesen, erre nem elütik?

AaannnaaA 2014.09.30. 14:19:18

@tinipuma: Jah, azzal a gázolással kapcsolatban én is így éreztem. Szépen felmászik, menne tovább... erre nem bekólintja a buksiját egy száguldó furgon hűtőrácsába :(

mijazaki 2014.09.30. 16:12:38

Köszi a hv-t, én is jól szórakoztam!
Hegylakó-feelingem már nincs, csak az egyre erősebb Sherlock-os (olyan Elementary-féle, nem az angol Sherlock).
Abe-t bírom, és nagyon-nagyon kiváncsi vagyok Ádámra.
Reece hadnagynál meg nem tudtam elvonatkoztatni az Orange in the new black 2. évadában játszott - elég manipulatív - szerepétől, és folyamatosan azt vártam, hogy mikor kezdi el kavarni a dolgokat, de itt csak egy "sima" rendőrhadnagy.

Pácsó Ármándó 2014.09.30. 17:51:45

Az nem derül ki, hogy hova lesz a Corpus Corporis, csak az hogy eltűnik :-)
Jó, hogy írjátok ezeket az észrevételeket, mert én máshogy vettem le a dolgokat. Nekem evidens volt az első rész után, hogy a doki friss hullája eltűnik, hiszen nem mutatták, hogy a rendőröknek két dokija lenne egy élő és egy holt. Ez amúgy is olyan furcsán jönne ki, hogy ha Henry meghal, akkor "termel" egy holttestet is maga után. A modern korokban egy veszélyes időszak után, (pl. többször meghal egy-két napon belül) az illetékes hullaháznak lenne 2-3 Henrymaradványa? Meg én az első részben látott sebhelyet is a Metróbaleset sebének tartom.
Amikor a biztonsági kamerákat nézte, én annak tudtam be, hogy arra gondol, hogy Ádám figyeli őt, de ez a "nem akarom, hogy felvegyék az eltűnésem" szerintem is jobb magyarázat.
Réce hadnagynőt biztosan láttam már valamelyik filmben. Érdekes, hogy az első részben a metróbalesetnél még másik színes bőrű női hadnagy volt. Sherlock érzésem nekem is van, de csak Sherlok-light. Számomra kicsit gyenge leleplezéssel bírta rá Browning prof feleségét a férje elárulására.

tinipuma 2014.09.30. 18:41:35

@Pácsó Ármándó: Lehet, hogy rosszul emlékszem, meg írták már előttem, de az első halálakor nem mellkason lőtték? Akkor a sebhely lehet annak a nyoma, az meg valamiért nem múlik el.

Pácsó Ármándó 2014.09.30. 18:54:49

@tinipuma: Lehet hogy az, lehet hogy nem az. Én még nem tudom :-)

Neoprimitív 2014.09.30. 20:21:49

Az első részben látott sebhely szerintem is az aktuális - különben tényleg olyan kellene már legyen mint egy állatorvosi ló. (igen, az eredeti halál ok pisztolygolyó volt, az nem igazán ilyen sebhelyet hagyna.)

Sajnos nekem már a CM-ben sem jöttek be, ezek a végére biggyesztett filozófiai vörös farkak, úgy látszik, ha nézni fogom, akkor ki kell majd béküljek velük, vagy kihagyni az utolsó snittet. (A harmadikban is volt.)

Kár, JLO és HM között változatlanul nulla kémiát érzek. Nem akarom őket összeboronálni, de mivel a vége úgy is ez lesz (ez ABC), nem ártana egy kis többlet ezen a fronton.

Pácsó Ármándó 2014.09.30. 20:33:47

@Neoprimitív: Én azt látom, hogy JLO szerepe egyelőre kimerül abban, hogy meglepett fejet vág, részenként legalább hármat. Talán az a fázis van, hogy elkezdi csodálni DrHM éles eszét, mert még mindig a volt férje emléke tölti ki érzelmi életét? Vagy csak simán gyenge ez a része a sorozatnak.
Ezt a "filozófiai vörös farok" kifejezés miből ered? Elég tájékozatlan vagyok és nem tudom :-(

Neoprimitív 2014.09.30. 21:11:41

@Pácsó Ármándó: JLO: nem tudom, én már annak is örülnék, ha néha becsukná a száját és kapnánk valami viszonylag kidolgozott magyarázatot arra, mi a túrónak cipeli egy nyomozó a halottkémet magával a nyomozáshoz - már azon túl, hogy különben nem lehetne ott a halottkém a nyomozásnál.

Vörös farok: az átkosban ha valaki bármilyen témába valami kritikát akart megfogalmazni (legyen az egy újságcikk a nem működő közvilágításról a Kiskoszos utcában, vagy egy tanulmány a tervgazdaság működési hibáiról), legalább a végére illett valami elismerőt írni a szocializmus töretlen fejlődéséről és arról, hogy természetesen a korábban elmondottak a párt irányításával és a dolgozó nép segítségével kiküszöbölhető egyedi problémák. E nélkül reakciós/ellenzéki/retrográd/stb. lett az illető azonnal. Ezt a kvázi kötelező hitvallást nevezték vörös faroknak, mert jó farokhoz illően a szöveg végét díszítette.

Az amerikai sorozatok egy részében úgy látom, hogy ilyen Coelho szintű filozófiai "vörös farokkal" akarnak mélyebbnek látszani. Semmi értelmük, de olyan emelkedettnek tűnik tőle a dolog, mint ha valami intellektuális művet nézett volna éppen az ember. Szerintem ha a tanulságokat külön el kell mondani a végén, akkor ott már baj van.

AaannnaaA 2014.09.30. 21:34:10

@Neoprimitív: Én sem hallottam még ezt a kifejezést, külön köszönet a magyarázatért. Feljegyzem, aztán majd mutogatom, mintha cefet okos lennék :)
Jól értem a szavaidat (vagy csak szeretném belebeszélni a saját gondolataimat), hogy terveiddel ellentétben mégis nézni fogod a sorozatot??
A "nincs kémia" kitételeddel részben értek egyet, szerintem Gruffudd van olyan jó színész, hogy legalább ő hihetően adja elő majd a maga részét, ha eljutnak odáig.

Pácsó Ármándó 2014.10.01. 00:47:45

@Neoprimitív: Köszi a felvilágosítást. Ez a vele megy a doki olyan, mintha beismernék, hogy az ottani rendőrőrsön kevésbé kvalifikált munkaerők dolgoznak és segítség kell nekik. Ennyi erővel a sarki rendőrt (nem az eszkimót) is odarakhatnák DrHM mellé, úgyis a főhős oldja meg az eseteket. Úgy látom itt a VörösFaroknak van egy másik funkciója is, kicsit elaltat a sorozatvégi csattanó előtt.

@AaannnaaA: Valami még nem tiszta ezzel a résszel kapcsolatban. a fordítás valami olyasmit ír, hogy a baltás-balesetes férfi azért mászik baltával a tetőre, mert részegségében azt hitte, hogy az esti áramszünetet a parabola antennája okozta. Ez nekem nagyon sántít. Ha egy férfi ennyire hülyére issza magát, az már nem mászik csak vízszintesen. A filmben meg az látom, hogy azért megy fel a tetőre mert egy ág belóg az antenna elé és azt akarja lecsapkodni, ami azért sokkal logikusabb. Mondjuk egy ágvágó vagy egy fűrész még inkább. Szóval nekem a doki magyarázatai néha nem életszerűek.

Neoprimitív 2014.10.01. 07:02:59

@AaannnaaA: Egyelőre nézős, ráadásul úgy néz ki, a kanadaiaknál maradt hétfőn, legalább is a harmadik részt már tegnap meg lehetett nézni. Nem szerettem bele, de Gruffudd jó, kellemes levezető program.

AaannnaaA 2014.10.01. 07:14:37

@Pácsó Ármándó: Igen, ebben teljesen egyetértünk, kicsit valóban sántít a doki jelenléte a nyomozásoknál. A baltás rész ennyire nincs előttem, ha időm engedi utánanézek.
@Neoprimitív: Örülök :)

tinipuma 2014.10.01. 08:01:40

@Pácsó Ármándó: Nem akarok okoskodni, de a baltás pasi szerintem nem azt hiszi, hogy az áramszünetet az antennája okozta, hanem ittasság miatt nem veszi észre az áramszünetet, csak azt hiszi, hogy a parabolával van valami gáz.

Pácsó Ármándó 2014.10.01. 13:44:39

@tinipuma: Így logikus ahogy írod, én csak azt mondtam ami abban a fordításban van amit használtam és az nem volt tiszta. Sajnos nem tudok annyira angolul, hogy le tudjam ellenőrizni az eredetivel összevetve.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2014.10.02. 22:19:06

Én az első részben még azt éreztem, hogy van szikra, "kémia" a két főszereplő között, de azóta ez eltűnt. Kár, mert ha sorozat nem halálozik el, úgyis tényleg összejönnek, ahogy kell. :))

Pácsó Ármándó 2014.10.12. 00:47:58

@PuffCinq: Talán majd a harmadikban megint lesz! :-)

W.Jack. 2014.10.22. 15:52:10

@Pácsó Ármándó: Köszönöm a hv-ot, jókat mosolyogtam az olvasása közben :) Nekem tetszett a második rész is, szerintem nézem majd még tovább.
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy honnan ismerős számomra a vörös farok kifejezés, aztán beugrott: ajánlom figyelmedbe Mérő László "Maga itt a tánctanár?" című könyvét (meg az összes többit is :)), én nála találkoztam ezzel a fogalommal először, jó stílusban ír valamint érdekes témákról, és nálam ott figyel a könyvespolcok egyikén. (nem Mérő László, hanem ez a könyve is)

Pácsó Ármándó 2014.10.22. 18:13:22

@nughop: Köszönöm, hogy elolvastál! Ha ilyen jó szívvel ajánlod Mérő László könyvét, akkor majd kölcsönkérem, mert a Te jó ízlésedben még sohasem csalódtam Kedvesem.
süti beállítások módosítása