Kedves Olvasók! Vadonatúj sorozatot szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani, melyben van minden, mi szem-szájnak ingere: izgalom, nyomozás, némi romantika és öröklét – a főszerepben pedig Ioan Gruffudd. Hárman írjuk majd felváltva, minden résznél szeretettel várunk benneteket: PuffCinq, tinipuma és jómagam.

Sorozatunk főszereplője, Dr. Henry Morgan a new yorki metró egyik vonalán indítja szokásosnak tűnő reggelét: csodaszép szőke nő mellé csüccsen, akivel beszélgetni kezd. Hősünk megfigyelőképessége Sherlock Holmest idézi: pár jelentéktelen apróságból kiszúrja, hogy a szőkeség orosz, zenész és ma este fellépése lesz. A kedves szavak nem maradnak hatástalanok, a nő elhívja a koncertjére. Az idillnek ebben a pillanatban szörnyű vége szakad: a szerelvény kisiklik, az utasok nagy része azonnal meghal, és a többiek is a halálukon vannak, akárcsak Henry. A férfi hangja nekünk nézőknek mesél: hozzászokott ő már a halálhoz, sokat meg is ért…

Története 200 éve kezdődött, mikor hajóorvosként ténykedett. Egy néger páciense beteg lett, a kapitány pedig úgy döntött, a vízbe veti a potenciális fertőzéshordozót, doktorunk hiába bizonygatta, hogy rendbe fog jönni. Tiltakozása jeléül a beteg elé állt, de ezzel csak egy fenyegetés lett a jutalma: ha tovább védi a rabszolgát, hát őt is lelövik. Így is történt, testét pedig a tengerbe dobták. Ekkor számára is váratlan dolog történt, ami azóta sokszor megismétlődött: hiába hal meg, újra és újra feltámad.

Visszatérünk hát a metró padlójára, ahol valóban kileheli lelkét, majd egy pillanat múlva feltámad, ám egy másik helyszínen. Különlegessége ugyanis, hogy mindig vízben tér magához (esetünkben épp a Brooklyn híd alatt), mindig ruhátlanul. Ez gyakran vicces helyzetet eredményez – a rend megjelenő őrei most sincsenek feltétlenül mókás kedvükben, sittre is vágják a közszeméremsértőt menten. Nem sokkal később szabadul – meg kell hagyni a rendőrségi egyenmelegítő is jól áll neki – az őrs előtt egyetlen barátja várja, aki tudja a titkát: Abe, egy idős halandó, akivel a sors hozta össze még jó régen.

Másik főszereplőnk Jo Martinez nyomozó, akinek a reggele szintén döcögősen indul, akárcsak hősünké. Egyéjszakás kaland után lépne le suttyomban, ám véletlenül a férfi mobilját hozta el a sajátja helyett, így lőttek az angolos távozásnak. Némi kínos szóváltás után hősnőnk sürgősen olajra lép, várja a meló. Igen, a kisiklott szerelvény roncsai közé érkezik, ki kell vizsgálni, hogyan történt a baleset. Kicsit bóklászik, és egy ügyes mozdulattal pont arra a régi zsebórára talál rá, amit halála előtt Henry ejtett el. Hm. Kollégái már dolgoznak, és felvilágosítják: úgy néz ki, a metróvezető az ütközés pillanata előtt halott volt, szívroham miatt. Azért ezt nem ártana megerősíttetni egy hivatásos halottkémmel, szóval irány a hullaház, és reménykedjen, hogy a halál oka tényleg szívroham, ellenkező esetben gyilkosság ügyében kell nyomozniuk. Oké.

Henry és Abe közben célhoz érnek, egy régiségbolthoz jöttek, mely úgy nézem az otthonuk is egyben. Halhatatlanunk azonnal a padló alatt elrejtett titkos terembe siet, ahol jegyzeteit tartja – most épp azt írja fel, mely okból halt meg, és az milyen fájdalommal járt. De akármennyit kutatott és törtpölt saját magán, a halhatatlanság „ellenszerét” még nem találta meg, úgyhogy irány a munka.

Halottkémként dolgozik, mai első ügye – ne lepődjön meg senki – a metróbaleset okozója, a szerelvény vezetője. Kollégája (a némileg infantilisnak beállított) Lucas felvilágosítja: a rendőrség nagyon szeretné tudni a halál okát, jó lenne sietni. Hősünk alig lát hozzá, belép Jo Martinez, hogy személyesen érdeklődjön a vizsgálat állásáról. Lucas a csinos nő láttán menekülőre fogja, Henry azonban nyugodtan folytatja tovább a boncolást, miközben újra előjön belőle Sherlock: részvétet nyilvánít nyomozónknak a férje halála miatt. A nőnek leesik az álla, mégis honnan tudta?? Nos, a kézről egy nyakláncra áthelyezett jegygyűrű elég beszédes, ahogy a nő enyhe alkoholizmusa (ciki ha valaki kiszúrja!) és annak látható nyomai is.

Mielőtt Jonak lenne ideje felocsúdni, már meg is van a diagnózis: a metróvezető tüdeje habos, szóval megmérgezték. Persze ez csak Henry véleménye, a hivatalosat majd a laborvizsgálat állapítja meg. Lucas visszaér, és pár jó szót szól az elkenődött nyomozónőhöz, mikor váratlanul megszólal a helyiségben lévő készülék: egy ismeretlen Dr. Morgant keresi. Henry beleszól, a túlvégen egy ijesztő férfihang lényegretörő kérdést tesz fel: hogy sikerült túlélnie a metróbalesetet? A férfi megrendül, az ismeretlen pedig közli: igazán régóta keres már olyasvalakit, mint ő – azzal bontja a vonalat.

Hősünk Abe boltjába rohant az eset után, és már pakolja is össze a cuccait: mindenekelőtt útleveleket a világ számos országából, lóvét, és ugyanerre szólítja fel öreg barátját is. Beszélgetésükből kiderül, nem először kell menekülniük a lelepleződés elől, ám az öreg ezúttal nem akar rohanva távozni és új életet kezdeni. Henry köti az ebet a karóhoz: akasztották már fel boszorkányságért (igaz 172 évvel ezelőtt), és az emberek ma sem dolgoznak sokkal kifinomultabb módszerekkel, még ha a nyilvános kivégzés alatt ma mást is értünk.

Barátja a lelkére beszél: ha elbújsz a világ elől, és csak holtakkal foglalkozol, attól bizony nem fogsz élni, legalábbis nem úgy, mint bárki más. Márpedig mióta Abigail, egykori kedvese meghalt, hősünk elég sok mindent csinált, csak nem élt igazán. Henry megrendülten veszi kézbe a nő fényképét, de döntését majd később tudjuk meg.

Nyomozónk az irodájában egyik kollégájával a baleset előtti biztonsági kamerás felvételeket nézi, hátha észrevesznek valakit, aki furcsán viselkedett, miközben a szerelvényre szállt. Jo kiszúr egy férfit, aki a zsebórával a kezében közlekedik (igen azzal, amit ő megtalált), követi a kamera képén, míg végül egy tükröződésben meglátja az arcát: Dr. Morgan az.

Időközben este lett, hősünk pedig közli társával a döntését: oké, marad a városban, lesz ami lesz. Másnap reggel a melóban feladó nélküli boríték várja, amire csak a neve van ráírva, és az, hogy „a rajongódtól”. Lucas már itt van, tőle kérdi, hogy a borítékot személyesen hozták, látott-e valaki idegent ma reggel? Nos, csak a tegnapi csini nyomozónőt, aki felőled érdeklődött, mást nem. Henry az irodájába rongyol, kibontja a borítékot, melyen ő és Abigail látható, alatta a felirat: Dr. és Mrs. Henry Morgan, 1955.03.18. Nos, bárki is a feladó, valóban tud halhatatlanunk múltjáról. Mi pedig visszatekintünk arra az időpontra, amikor a kép készült. Az ifjú pár egy klubban táncol, és közben beszélgetnek: a férj szerelmet vall, felesége azonban kissé feszült – kapcsolatukban az örök élet csak egyiküknek adatott meg. Abigail szerint ura okkal lett halhatatlan, már csak rá kell jönnie, miért.

A múlton mélázgatást Lucas betrappolása zavarja meg, a kollégára most jön rá a lelkizhetnék, miszerint hiába dolgoznak három éve együtt, alig ismerik egymást, talán csinálhatnának közös programot a közelebbi ismeretség érdekében. Henry válasza tömör: kösz, de kösz nem. Khm, kicsit bumbi, de az adott helyzetben érthető. Kollégája épp letörten távozni készül, mikor meglát az asztalon egy újságkivágást. Hősünk kitépné a kezéből, de Lucas gyorsabb: a metróbaleset és a 15 áldozatról szóló cikk van a címlapon, és egy rátűzött fecni, melynek lényege nagyjából ennyi „Henry Morgan – az eset bizonyítva”. Lucas értetlenül pislog, társa azonban érteni véli: ez is a „zsarolójától” kapott üzenet, miszerint a gyilkossággal bizonyította, hogy halhatatlan. Szóval az egész metróbaleset újdonsült ellenségének a műve! Ki is akad rendesen a felismeréstől, rögtön a metróvezető holttestéhez siet, vért vesz tőle, aztán elrohan.

Következtetését már otthon az öreggel beszéli meg: ellenfele azért okozta a balesetet, hogy bizonyítsa az ő halhatatlanságát. Megmérgezte a metróvezetőt, ő azonban vett vért a halottól, szóval már csak annyi a dolguk, hogy a vért beadja magának, így rögtön tudni fogja mi ölte meg a vezetőt – bár ezzel saját magát is meg fogja ölni. Viszont egy laboratóriumi vizsgálatnál is gyorsabban kideríthetik mi a gyilkos szer, remélhetőleg közelebb jutva az elkövetőhöz.

Abe beadja a vért, hősünk pedig másodpercek múlva kiszenved, hogy aztán a folyóban térjen újra magához. Az öreg felszedi - ez most tervezett halál volt, nem kellett eljátszania a „meztelenül jövök a folyóból” jelenetet, bár késő este vélhetőleg kevésbé keltett volna feltűnést. Henry megismerte a mérget (gondolom tapasztalt a saját bőrén elég sokfélét 200 év alatt), akonit lesz az, vagyis sisakvirág, mely gyorsan és biztosan öl. Ám mielőtt lenne ideje tovább agyalni az ügyön a ismét hazaérnek, a bolt előtt viszont több rendőrautó várja őket, plusz Martinez nyomozó – hősünkből gyanúsított lett.

Az őrsön a kihallgatása első momentumaként Jo a zsebóráját teszi elé, nincs értelme tagadni, hogy az övé, és hogy ott volt a metróbalesetnél. Oké, és mégis miért nem említette, hiszen túlélte? Mert nincs relevanciája az esettel kapcsolatban - jön a válasz. A nő tovább üti a vasat: megtalálták a régiségbolt alatt a laboratóriumot meglehetősen furcsa dolgokkal, úgymint emberi szervek, kínzóeszközök, mire hősünk visszavág – azok szexkellékek. És kibírja röhögés nélkül, pedig a nő zavart arca a válasz hallatán minimum egy lenyelt kacagást érdemelne. Ezután már Henry ül a magas lovon, ahonnan biztosan vezényel: a méreg szerinte akonit, amivel ő évek óta nem foglalkozik; és mivel a szer nagyon gyorsan hat, a gyilkosnak a szerelvényen kellett lennie. Ahol ugye ő is ott volt, tehát simán lehetne a gyilkos. Mikor erre rájön, ennyit mond: én tettem. Jonak leesik az álla.

Nem, nem tanúvallomást hallottunk, csupán egy közös törpölés első mondatát. Gondolkodjunk el, és tegyük fel, hogy én tettem, mondja Dr. Morgan, mégis hogyan? A nő szerint bement a vezetőhöz, megmérgezte (az indokot majd később kitalálja), aztán hátra ment az utolsó kocsiba, jól megkapaszkodott, és amikor megtörtént a baleset, elszelelt a tömegben, majd bement melózni, mintha mi sem történt volna. Na persze! Oké, veti közbe Henry, ám a melóban magával találkoztam, és én vetettem fel a mérgezés lehetőségét. Jo igazat ad – ez esetben hősünk vagy pszichopata (aki saját magára tereli a gyanút), vagy mégsem ő a gyilkos. Mindenesetre míg ez kiderül a férfi bizonyíték hiányában szabadlábon eltrappolhat.

Így is tesz, egyenesen a munkahelyéig, ahol újra előveszi a metróvezetőt, és Lucas segítségével megpróbálja megtalálni hol szúrhatták bele a mérget: meg is lesz a lik a füle mögött. De ahhoz, hogy valaki ott megszúrja és ne legyen erőszaknak nyoma, a metrós beleegyezése is kellhetett - jut eszébe hősünknek, úgyhogy karistol még kicsit a testen és voilá: a seb mellett ott egy ujjlenyomat.

Az őrsön Martinez csapata megvitatja az esetet. Kollégái szerint tutira Dr. Morgan a gyilkos, de a nő védi: lehet, hogy ő a legfurább fazon, akit mostanában látott, de szerinte nem ártana másik gyanúsított után nézniük. Nos, ezt Henry is helyesli, méghozzá fennhangon Martinez háta mögött – ebben a pillanatban lépett be ugyanis. A nő mentegetőzne a szavaiért, de nem kell, fontosabb az ügy, ami miatt dokink érkezett, merthogy elhozta a metróvezető füle mögött talált ujjlenyomatot.

Mikor az a rendszeren átfut és megjön az eredmény, Jo már Henry társaságában megy ki a gyanúsított lakásához, akit Hans Koehlernek hívnak. Nem feltétlenül értem hősünk mégis milyen alapon van itt, de ne kukacoskodjunk. A doki azonnal a ház háta mögé indul (gondolom jobbak a megérzése az átlagembernél), a nő csak lohol utána, és meg is találják a sisakvirágot, méghozzá ipari mennyiségben. Ez már alapos ok a gyanúra, szóval irány átvizsgálni a mellette lévő szerszámos kamrát, hátha lesz itt egyéb bizonyíték. Lesz is, a helyiség ugyanis nemcsak szerszámok tárolására, hanem méregfőzésre szolgál.

Mielőtt jobban körülnézhetnének, megérkezik a tulajdonos, így hőseink kénytelenek elbújni. Amint Hans belép és hátat ordít, Jo fegyverrel a kezében előlép, ám a gyilok sem rest, megfog egy méreggel teli poharat és a nőhöz vágja, akinek a kezére ömlik a lötty, Koehler pedig elmenekül. Dr. Morgan azonnal odaugrik, mert tudja, hogy a méreg a bőrön át is felszívódik és nagyon gyorsan öl, ezért körülnéz a helyiségben, talál ethanolt, amivel leönti a nő kezét, aztán meggyújtja (!) végül vízbe mártja. Gondolom ez volt a leggyorsabb módja a hatástalanításnak, bár meglehetősen brutál. Azzal nyugtatja a nőt, hogy így járt a legjobban, cudar érzés akonit mérgezésben meghalni. Na ja, ő már csak tudja.

Megérkeztek a rendőrök, Jo kollégája mondja el amit eddig megtudtak: Hans vegyészként dolgozott három évvel ezelőttig, mikoris a felesége meghalt, mert a metró elé esett – annak a szerelvénynek a vezetője is a most megölt metróvezető volt. Henry beismeri, hogy ő valami komolyabb motivációt várt, bár azt nem mondhatja el, hogy arra számított, hogy a metróvezető gyilkosa miatta idézte elő a balesetet. (Ezek szerint mégsem a vegyész az ismeretlen aki hívogatja, Hans nem azért ölt meg számtalan embert, hogy az ő halhatatlanságát bebizonyítsa. Már csak az a kérdés, hogy zaklatója akkor mégis honnan tud a metróbalesetről és annak túléléséről?) Hősünk később nekiállhat majd ezen agyalni, de most felajánlja rendőrünknek, hogy elviszi egy italra. A nőnek leesik az álla, ezért a férfi siet kijelenteni: nem randira hívja, csak megállapít egy tényt, miszerint az eset után szüksége van egy italra (hát, azért én nem nevezném diplomatikusnak).

Elegáns étterembe ülnek be egy pohárka mellé, Jo azonban nehezen hagyja a háta mögött a szakmáját, mert a férfit a múltjáról faggatja, de erőteljesen kitérő választ kap. Henry a zsebóráról mesél, ami az övé: állítólag egy orvosé volt, aki az apjától kapta azt. Egy hajón utazott, mikor az óra eltűnt a tengerben, ám később kincskeresők megtalálták, ő pedig ajándékba kapta attól, aki megvette tőlük. Ez egy kicsit hézagos, úgy tippelek később majd megtudjuk a valódi történetet. Aztán a férfi témát vált, és egyenesen rákérdez a nő férjére, de olyan ártatlan arccal, hogy választ is kap a kérdésre (gyanítom nem kevés ember érte el ezt mostanában): ügyvéd volt, egyik ügyében Washingtonba utazott és a hotelben edzés közben infarktust kapott. Mielőtt tovább merengenének, nyomozónk hívást kap, irány vissza Hans „laboratóriumába”.

A rendőrök kiderítették, hogy egy tartályban nemrég akonit volt, méghozzá több liternyi, de már nincs itt, szóval valami nagy dologra készülhet, jó lesz résen lenni. Szerencsére Henry is itt van, és szuper megfigyelő képessége most sem hagyja cserben, észreveszi ugyanis, hogy az asztalon heverő tervrajzok a Grand Central pályaudvaréi, szóval gyaníthatóan ott tervez valamit a vegyész, főleg mivel a felesége az ott lévő metróállomáson halt meg.

Hőseink lóhalálában érkeznek meg a helyszínre: a csarnok hatalmas, nehéz lesz megtalálni a gyilokot. Igen, de nem dokinknak, mert neki ismét támad egy jó megérzése: a pályaudvar szellőztető rendszere lehet az eset megoldása – ha oda bejut a méreganyag gáz halmazállapotban, pillanatok alatt rengeteg emberrel végezhet, szóval nem ártana felmenni a tetőre, ahonnan a szellőztető elérhető, ott lehet a rosszfiú is.

Így is történik, Jo és Henry felmegy, de Hans előbb talál rájuk, és rejtekhelyéről előlépve ledurrantja a nyomozót, baszki. A nő nem murdel meg, bár elég ratyi állapotban van. Halhatatlanunknak meglepődni sincs ideje, mert Koehler fegyverrel kényszeríti, hogy segítsen a terve végrehajtásában. A férfi megpróbál a lelkére beszélni, hogy ne öljön ártatlanokat, és míg beszél, egy-egy lépéssel közelebb megy a gyilkoshoz. Hirtelen mozdulattal felkap egyet annak szerszámai közül, és képen vágja, majd dulakodni kezdenek. Elsül Hans fegyvere, hősünk pedig gazdagabb lesz egy likkal, és kiterül. A vegyész újra munkához lát, miközben a sérült halhatatlan összeszedi utolsó erejét, feláll, és váratlanul a gyilkosra ugrik, lerántva mindkettejüket a tetőről az utcára.

Másnap (?) Jo kórházban tér magához, Henry is itt van. Tőle hallja a történteket, illetve amit arról tudnia kell: Hans Koehler  meglőtte, majd öngyilkos lett terve végrehajtása előtt. A lóláb mondjuk kissé kilóg a sztoriból, és ezt a nyomozó is érzi, szerinte ugyanis miután ő lövést kapott, a férfiak valahogy lezuhantak a tetőről. És akkor hogy lennék itt? - jön a logikus kérdés a dokitól, mire a nő visszavág: valamit nem mond el nekem. A férfi vigyorog egy kedélyeset, de felelni már nem tud, mert megszólal a szobában lévő vezetékes telefonkészülék, amit ugyan a beteg vesz fel, ám nem őt keresik. Mikor Henry átveszi a vonalat, zaklatója szólal meg a túlvégen, a hogyléte felől érdeklődik, aztán olyat mond, amitől hősünknek földig koppan az álla: ő maga is halhatatlan, rég keresett már egy magához hasonlót, talán csinálhatnának némi közös mókát. Ajaj.

Henry megrendülten elköszön a betegtől, majd távozik, és közben a múltjára emlékezik. Háborúba pillantunk vissza (a II. vh-ba), ahol vöröskeresztesként dolgozik, és ahol egy csata után gyönyörű fiatal ápolónőt (?) pillant meg csecsemővel a karján – Abigail az, eszerint így ismerkedtek meg. A nő elrebegi, hogy a gyermeket egészségesen találták, karján tetoválással, majd visszatérünk a jelenbe, hogy lássuk: ugyanez a tetoválás van Abe felkarján. Adjuk össze a kettőt meg a kettőt, menten négy lesz belőle: öreg barátja az, akit egykoron a háborúban csecsemőként megtalált ő és későbbi felesége, aztán gyanítom adoptálták. A családból azonban már csak ketten élnek; a gyermek megöregedett, nevelőapja viszont egyáltalán nem. Remélem hamarosan felesége történetét is megtudjuk.

Abe és Henry kedélyes reggelt indítanak a boltban, mikor váratlanul Jo kopogtat – immár lábon, egészségesen. Visszahozta a férfi zsebóráját. Az öreg bentről kiabál „nevelőapjának”, hogy hívja be, de a nő szolgálatban van, pont ezért is jött: új esetet kapott, és Henryt kérte halottkémnek. Jön? A férfi még gondolkodna, Abe azonban már a felöltőjét hozza, szóval irány a közös munka.

Zárásként a főbb szereplők láthatók az alábbi galériában (a képeket a sorozat hivatalos oldaláról nyúltam)...