Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Konyhafőnök 1x10 - Két dudás egy csárdában

2014. szeptember 15. 11:00 - oharozsabimbolehetnek

Ma végre kiderül, ki csatlakozik a Kányalánya-András-Péter trióhoz a középdöntőben. Egyelőre még öten vannak: Zsófi, Tamás, Attila, Lilla és Gergő, két utóbbi új hús, tegnap érkeztek.

Az első feladatban halat sütnek. Aszondja Józsi, ez egy pisztráng, pedig nem, ez kis jóindulattal is csak egy fél pisztráng. A ládában pedig egyéb hozzávalók vannak, abból kell hármat kiválasztaniuk, és valami merészet alkotni belőle. 

Screen Shot 2014-09-13 at 10.41.12 AM.png

Nagyon kreatívnak kell lenniük, de óvatosnak is, mert a ládából nem minden illik a halhoz. A Séfúr hozzáteszi, díjazni fogja a bátorságot. Kezdenek filézni a kiskukták. Gergőt rögtön letolják, mert rossz deszkát használ, a fehér ugyanis a tejtermékes, péksütis, ezért megkérik, cserélje le kékre. 

Screen Shot 2014-09-13 at 10.47.15 AM.png

Aztán Józsi még megy egy kicsit hergelni, mondván, Gergő első napja elég szarul sikerült, jó lenne most már összeszedni magát. Tamásnak meg kellene találnia az egyensúlyt a tányéron. Attila megint a grill serpenyőt használja, mert az otthon nincs. A Séfúr figyelmezteti, hogy ne legyen túl egyszerű a tányérja. Lilla magasra tette a lécet tegnap a második kajával, most azt kellene megugrania. Most az lesz az elbírálás alapja, hogy a versenyzők önmagukhoz képest, és a Józsi által kértekhez képest mit csinálnak.

A zsűriasztalnál a versenyzőkről beszélnek. Nincs védettség, mindenki úgy főz, hogy nem lehet a legrosszabb, mert ki fog esni. Józsi szerint, ha valaki nem úgy megy neki, hogy én leszek a legjobb, az már eleve rossz. Zé bíztatja a versenyzőket, hogy legyenek nagyon ügyesek. Túl van ez egy kicsit lihegve szerintem, itt is csak egy ízléses, különleges ételt kellene összerakni, szépen tálalva. Csak ahogy eddig. De persze mit értek én ehhez? Tamás szerint rajta kívül Attila, Zsófi és Lilla jut tovább. Nekem is ez a tippem. Zé is odamegy Gergőhöz (kicsit úgy érzem, most őt akarják halálba idegelni), és egy olyan mondattal nyit, hogy “ha bármit elszúrsz, kiesel a versenyből”. Nekem már remegne a kezem. Gergő viszont úgy néz ki, betolta a két Xanaxot kezdés előtt, mert jól tűri a baszogatást. 

Az idő lejárta után Lilla jön először kóstoltatni, ő mézes túrókrémmel töltött gombafejeket csinált a sült hal mellé. Na, ebbe most belegondoltam, nem kellett volna. Az édes túrókrém nekem nem megy a gombához és a halhoz. Nem vagyok ezzel egyedül, Józsi is ezt nehezményezi. Meg azt, hogy a hal is túl intenzíven van ízesítve. Zének se jön be a mézes gomba.

Screen Shot 2014-09-13 at 3.00.30 PM.png

Lilla a kamerába azt mondja, hogy nem bánta meg a mézet, de érti, hogy másnak ez nem tetszik. Tamás a következő, ő is megsütötte a halszeletet, édesköményt, sült gombát és babot tett hozzá köretnek hollandi mártással. Én egyből nekiülnék ennek a tányérnak. Terriernek tetszik a tányér, csak a bab nem kellene bele, úgyhogy nem teljesen hepi. Józsi előre örült az édesköménynek és a gombának, aztán nem annyira, amikor Tamás a babot is kivette a dobozból. A mártás viszont túlfőtt. Attila, aki még mindig azt gondolja, ő itt a fasza gyerek, pisztrángtekercset csinált. Zé, aki utálja a halat, maga alá csinál a gyönyörűségtől, de a gomba nagyon nem tetszik neki a tányéron, így azt megkóstolni sem hajlandó. Mondjuk ez elég béna kifogás szerintem. Mielőtt visszamegy a helyére, Attila franciául mond valamit, feltételezem, azt, hogy egészségükre, de csak a Séfúr veszi a lapot, és válaszol franciául, hogy merszíbokú. Egyébként ezért szimpatikusabb Tamás, mert nem ilyen nyíltan pedálgép. Jön Zsófi, aki már nem olyan magabiztos. Túrós-grillzöldséges pisztrángot hozott, de nem szálkázta ki a halat. Ezen kívül viszont a túró sehogy sem jó. Terrier szerint inkább csak túl sok, és hiányolja a roppanósságot is, a hal bőrét jobban meg kellett volna sütni. Gergő zárja a sort, ő cukkinirösztit és babot adott a hal mellé, ami szokatlan párosítás, de nem ez a legnagyobb baja az ételének, hanem hogy a hal szarrá égett. A cukkiniropogós viszont remek. Józsi azt mondja, hogy néha azt gondolja, jó helyen lenne Gergő a konyhában, de néha olyan hibákat csinál, hogy nem bánja, hogy csak felszolgál.

A zsűri elmegy tárgyalni, és megállapítják, hogy kevés volt a fantázia az első körben. Gergő nyomás alatt nem tud jól teljesíteni. Attiláéban volt ötlet legalább. Zé bírja a Tamás-Attila rivalizálást, mert mindkettő jobban teljesít így. Jönnek kihirdetni az eredményt. A legjobb Attila volt, bent maradnak még Tamás, Zsófi és Lilla. Gergő meg megy haza. 

Jön a séf, aki segítséget nyújt a második feladathoz, bár ebben az esetben szerintem inkább bonyolította a helyzetet.

Screen Shot 2014-09-13 at 4.49.27 PM.png

Baranyai Péter Cucu a Nobu Budapest főcukrásza, és most egy olyan desszertet fog elkészíteni, aminél ha nem jól osztják be az időt a kiskukták, akkor simán elvéreznek. Mikor belép a konyhába, többeknek leesik az álluk, Tamás és Attila láthatóan felismeri. A második fordulóban csapatban kell dolgozniuk, ehhez először Attila választhat magának csapattársat. Tamást választja, mert ő a Sancho Panzája, ha nagyon nem akadak össze, szerintem bent vannak a középdöntőben, de még lehet, hogy pofára fogok esni. Utána a kamerába azt mondja, igazából Zsófit akarta, csak azért nem őt mondta, hogy ha ők lesznek a rosszabbak, akkor Sanchoval párbajozhasson. Lilla Zsófival lesz így kizárásos alapon. Felveszik a köténykéjüket, a fiúk a kéket, a lányok a zöldet, én meg röhögök, mert mindkét fiún rózsaszín póló van.

Screen Shot 2014-09-13 at 4.29.47 PM.png

Sancho vékivágására pedig nincs mentség. A feladat bemutatására csak a csapatvezetők maradhatnak bent, így Sancho és Lilla kimennek. A desszert egy csoki gömb, amit megtöltenek passion fruitos créme brulée-vel, meg valami kakaós morzsával, és az egészet tálaláskor leöntik meleg karamell szósszal, amitől beszakad a teteje, és összekeverednek az ízek. Most annyi nyálam van, hogy ha akarnék, sem tudnék megszólaltatni egy trombitát.

Screen Shot 2014-09-13 at 4.36.34 PM.png

Ebben a feladatban van minden. Csokoládé temperálás, ami rohadt nehéz, krém készítés, aminél észnél kell lenni és morzsa sütés, amit jó kell időzíteni. Ja, és kihagytam a gőzben sütős technikát is, ami megint kicsit macerás. Szóval elég nehéz annak, aki mindegyik alkotóelemet most csinálja először. És ha jól látom, nem is jegyzetelhetnek. Bejönnek a kint várakozó csapattagok, és kóstolnak. Már a látványból tudják, hogy ez kemény menet lesz. Attila szerint ez csajozós desszert, mert még neki is orgazmusa lett, pedig ő nem szereti az édeset.

Elkezdenek dolgozni, és Attila azt mondja Sanchonak, hogy tegyen sót a vízbe, mert úgy könnyebben forr fel. Én úgy tudtam, úgy nehezebb felforralni. Teljesen sután mozognak, sem Attila, sem Zsófi nem irányít jól. Cucu próbál segíteni, mindkét csapathoz odamegy, elsimogatja az akadályokat. A csapatok még így is vekengenek. A crumble, a brulée, a karamellszósz többnyire működik, de a csokival nagyon megszenvednek. Attila és Sancho nem tudja jól kezelni az alá-fölérendeltségi viszonyt. És akkor jön a dráma: egyik csapat csokija sem dermedt meg elég roppanósra. Lillát kezdi idegesíteni Zsófi töketlenkedése. Sancho nem engedelmeskedik, próbálja menteni a menthetőt. Attila viszont úgy van ele, hogy vagy tökéletest csinálnak, vagy semmit. Rossz nézni, amit csinálnak a szilikon formákkal, minden csokikehely megtörik. Tálalnak, és Attila idő hiányában nem festi a félgömböket az aranyfestékkel, hanem befújja, amitől az egész feje arany lesz.

Screen Shot 2014-09-13 at 5.33.24 PM.png

A végén mindkét csapat iszonyú béna utánzatokat tesz le az asztalra. Kb az a kategória, mint az adidas és a kínai piacos, adios feliratos melegítők.

Screen Shot 2014-09-13 at 4.47.26 PM.png

Baranyi jól le is cseszi őket, hogy most így nem fogja tudni értékelni a csokoládé részt, csak a többit, bravó. De tudta ő előre, hogy ilyen kétbalkezes marhák közé kerül, ezért megcsinált két gömböt, azt tessenek elővenni, megtölteni. Ezek már szebbek lesznek a zöldeknél is, és a kékeknél is. A fiúk megint nem tudják beosztani, ki a csapatkapitány, Sancho folyton ki akar törni. Az ízek és a textúrák ennek ellenére a fiúknál lettek jobbak, úgyhogy bár három napja ki akarják egymást túrni, végül kézen fogva sétálnak a középdöntőbe Sancho és Goldenboy. A lányok párbajoznak. 

Párbajfeladatként cézár saláta dresszinget kell kikeverni. Felsorolják az alkotóelemeket, nekem meg fennakad a szemem, mert fogalmam sem volt, hogy a cézár öntetében van szardella. Ma sem keltem hiába. A lányoknak látszólag fogalmuk sincs a dologról, random keverik össze a hozzávalókat. Lilla úgy sejti, hogy valami nincs az asztalon, bele is bámul a hűtőbe, de aztán csak visszajön, és dolgozni kezd. Közben megtudjuk, hogy Sancho Zsófit szeretné harmadiknak, mert nagyon megkedvelte. Hűűű! Letelik az idő, a zsűri kóstol, és Lillát juttatják tovább. Az eredményhirdetésnél Goldenboy szomorúan horgasztja le a fejét. Ezek szerint ezek a fiúk nem csak a konyhában rivalizálnak?

Screen Shot 2014-09-13 at 4.58.13 PM.png

Zsófinak nem mondanak bíztató szavakat, mint anno Najának, csak megkérik, hogy vegye le a kötényt, és menjen. Mindenki lejön a gangról, és elbúcsúznak tőle. Tamás belecsókol Zsófi nyakába. Akkor ők most járnak, vagy csak dugnak?

Screen Shot 2014-09-13 at 5.33.56 PM.png

Kialakult tehát a második csapat, ők kékek lesznek: Goldenboy, Sancho és Lilla. Ők is tudják, mi fán terem a zsűripóz, meg is mutatják büszkén. Jövő héten megint hat új szakácsot ismerhetünk meg. 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tündérke21 2014.09.15. 11:58:41

A sós víz valóban lassabban forr fel, én is felkaptam rá a fejem.

A desszert bemutatásánál én is nagyokat nyeltem, úgyhogy mivel nem vagyok egy nagy cukrász (kicsi sem), megnéztem a Nobu honlapján, mennyiért is lehetne megkóstolni ezt a gömböt... Hát nem fogom.

kis.herceg 2014.09.15. 16:29:57

nekem rohadt kamu szaga van az egésznek. semmit nem látunk a főzés vagy a tálalás folyamatából. ez az Attila elvileg kasszában dolgozik egy étteremben, ha így tud főzni miért nem a konyhában. azt se nézem ki a gyerekből hogy egy rántottát összedob aztán most is megcsinálta ezt a látványos haltekercset. miért nem mutatták pl. ahogy feltekeri a halat? semmit nem látunk az egészből, csak viszik ki a profibbnál profibb kajákat, én nem hiszem el hogy ilyen étkeket elő tudnak állítani, ráadásul ők találják ki. a kieső meg mintha direkt szart csinált volna, elégett a hal, plusz köret se nagyon volt. a desszertnél legaláb úgy ahogy láttuk a főzést az szar is lett.
süti beállítások módosítása