Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 3x23 - Deus ex Machina (ÉVADZÁRÓ)

2014. szeptember 01. 13:00 - AaannnaaA

Az eseményekhez ott kapcsolódunk vissza, ahol az előző rész végén abbahagytuk – Collier bejelenti a tárgyalás kezdetét. Eszelős tekintettel sétál fel-alá az öt vádlott előtt, jókora mordállyal a kezében, az üres raktárhelyiségben pedig John, Shaw és Hersh bámulja a jelenetet a monitoron meglehetősen dühösen. John telójával csinál róla egy képet, az áramszünet miatt úgyis ezrek vannak az utcán, valaki csak felismeri az épület belsejét. Mielőtt indulnának, megjelennek a Decima emberei, exügynökeink azonnal térdet likasztanak, ellenben Hersh nem szarozik, mindegyikbe beleereszt még pár extra skulót. Mikor Shaw megjegyzi, hogy így nehéz lesz őket kikérdezni, ő lazán visszafelesel: a Decimások nem beszélnek, kár a gőzért. Johnék elkínzottan néznek össze (elszoktak a céltalan erőszaktól, na), inkább indítványozzák, hogy induljanak Főncsi után.

A tárgyaláson eközben Collier a bűnöket sorolja - orwelli rémálmot hoztak az országra - de a törvényesség látszatához is ragaszkodik: védőügyvéd, esküdtszék, bíró és a média képviselői. Mindez azonban csak „látszat”: az ügyvédet, a médiásokat és az esküdteket is fegyveresek kísérik, a bíró pedig (bocs az előzetes poénlelövésért) az Éberség tagja.

1.jpg

Mindezt élőben adják, a világ bármely pontjáról bárki nézheti – Collier ez ügyben leszól az alagsorba a társainak, ahonnan jelentik: már most 12 millió (!) nézőjük van és a szám folyamatosan nő. Collier ezután beszélni kezd, meg sem lepődünk, hogy mézesmadzaggal indít: a vádlottak halállal büntetendőek (pl. hazaárulásért), aki tehát feldobja a többieket, szabadon távozhat. Az első, akit szólít Manuel Rivera, az elnök tanácsadója, ugye. Greer halkan biztosítja Főncsit arról, hogy sosem árulná el a titkait, Riverában azonban nem bízna a helyében.

Johnék az utcán kutyagolnak (a tárgyalóterem képének mutogatása nem járt sikerrel), mikoris megszólal Shaw műholdas telója: Forrás utasítja, hogy hova menjenek. Rico nem indul szó nélkül oda, hanem visszakérdez – megvan a Szamaritánus? Aha. És ti megtaláltátok Főncsit, mert aggódunk érte? Nem. Eme magvas eszmecsere után elindulnak a megadott címre, Shaw azonban megtorpan – Forrás öngyi küldetést hajt végre a Decima ellen, ezért ő inkább neki segít, a fiúk majd megkeresik Haroldot. Mielőtt szétválnak, Hersh kerít egy „járművet” exkolléganőjének: kettőt a levegőbe lő, mire egy arra bicikliző ijedtében elvágódik, ő meg rekvirálja a cangát, majd a nő segge alá tolja. Felvinnyogok. (Csak egy zárójeles kérdés: Shaw mégis honnan tudja, hova kell mennie?)

2.1.jpg

2.2.jpg

A tárgyalóteremben Collier Riverát kérdezi az Északi Fényről, az azonban adja a hülyét, mire vádlója hivatalos iratokat lóbál, rajta Rivera aláírásával. Az elnöki tanácsadónak itt lesz elege, felháborodottan kiabálni kezd, hogy mégis milyen jogon bíráskodnak felette – Collier pedig egy lövéssel hallgattatja el. Ez ám a korrekt ügyészi viselkedés. Irányítás arcán némi döbbenet látszik, Harold konkrétan tátott szájjal les, Greer fejéről azonban üvölt, hogy kifejezetten élvezi az egész mizériát – büdös ez így, én mondom.

2010-be ugrunk vissza, nem sokkal későbbre, mikor Collier az előző részben taglalt névtelen sms-eket kapta, melyben a bátyja ügyéről ígért felvilágosítást egy ismeretlen. Ahogy este az utcán sétál, hirtelen furgon áll meg mellette, pár tag a kocsiba lapátolja, és tűz. Ezután egy raktárban látjuk viszont székhez bilincselve zsákkal a fején, amiktől viszonylag könnyen megszabadul, majd fennhangon kérdi, mégis hol van? Az előtte lévő monitoron írás jelenik meg, válaszul a kérdésére (tehát nyilvánvalóan hallják, és így válaszolnak neki). Gyorsan kiderül, hogy sok mindent tudnak róla, de elrablói nem a kormányzathoz tartoznak, hanem ők az Éberség. És hogy mégis mit akarnak tőle? Nos az asztal fiókjában hagytak számára némi kápét, egy boblit plusz egy maszkot – a monitoron pedig megjelenik az utasítás: ha velünk vagy a neved ezentúl Peter Collier. Ekkor beront három tag hasonló maszkban, és kérdik: ő Peter Collier? Némi habozás után „igen” a válasza.

3.jpg

3.2.jpg

A jelenben az Éberség emberei lepedőbe csavarva viszik ki Rivera holttestét a teremből, miközben Collier a megmaradt négy vádlottat vegzálja, hogy mégis ki a felelős az Északi Fényért? Haroldnak szegezi a kérdést, ám Irányítás talpra ugrik és vív egy rövid csörtét vádlójukkal a tárgyalás jogosságáról, a férfinak azonban a szeme sem rebben, Garrison szenátort szólítja tanúnak

John és Hersh ideért a Forrás által megadott célállomásra, amikor hirtelen rendőr-dzsip érkezik, amiből Fuszkó és Medve ugrik ki (cukikáim!!!). És hogyan találtak ide? Nos, Medve trappolt be az őrsre, és rá volt kötve egy üzenet Forrástól, hogy ide kell jönnie (behalok). John elrebegi, hogy az Éberség kamu-tárgyaláson ítél el mindenkit, akinek köze van a géphez, mire Fuszkó visszakérdez: milyen gép? Hősünk egyszerűsít: meg kell találnunk Haroldot. Nyomozónk megjegyzi, hogy a közelben álarcos banda randalírozik, John rögtön kapcsol: az Éberség elterelő hadművelete lesz az. Oké, akkor Fuszkó legyen szíves kerülni egyet a környéken az atom járgányával, míg ő és Hersh feltörik a közeli sportszerboltot némi felszerelésért (gondolom nem suhogós melegítőt zsákmányolnak).

Forrás ezalatt már a Decima bejáratánál jár – megérkezett a hét szerverrel, érzésteleníti az őrt, míg a társa segítségére siető másikat Rico intézi el. Forrás tudja, hogy az épületbe belépőket egy chippel azonosítják, úgyhogy pengét ragad és nekiáll a két őrből kibányászni a szerkentyűt a bejutáshoz.

4.1.jpg

4.2.jpg

A tárgyalóteremben Collier a szenátort vegzálja, azonban a politikus rutinos szócsavaró, lényegében lepattannak róla vádak. A vádlottak padján eközben Főncsi halkan megköszöni Irányításnak, hogy megvédi őt, de a nő lerázza a köszönetet, mondván a hazájáért teszi, Harold pedig holtan nem lehet a segítségére. Na ja. Tovább nem tudnak beszélni, mert Collier és Garrison vitája túl hangosan zeng: szenátorunk épp azt üvölti, hogy nem ő hozta létre a gépet, az már működött mire ő képbe került. Mikor vádlója rákényszerítené, hogy bökje ki, mégis ki a góré és egyben a felelős az Északi Fényért, nem mond ugyan semmit, ám árulkodó tekintete lebuktatja Irányítást, így Collier a nőt invitálja kihallgatni – Greer pedig láthatóan egyre jobban szórakozik, hogy rúgna rajta egyet az ördög, vagy legalább a lumbágó.

A folytatás előtt 2012-be térünk vissza, amikoris az Éberség tagjai egy esti akciózás után a rejtekhelyükön boldogan ugrálnak körül egy térfigyelő kamerát, amit meglovasítottak. Collier eközben sms-t kap a górétól, miszerint tudnak ők ennél többet is – ez hat, mert rögtönzött kiselőadást tart társainak: ideje nagyobb célpont után nézni, és lekapcsolni azokat, akik a megfigyelésükért felelősek.

5.1.jpg

5.2.jpg

A jelenben Collier a gép létezését akarja kiszedni Irányításból, a nő azonban visszadobja a labdát azzal, hogy semmilyen kérdésre nem hajlandó érdemi választ adni, mert kormányalkalmazottként nem teheti, még ha le is durrantják. Mielőtt vádlója fejszerkezetét megvizsgálnánk e kijelentés hallatán, Forrásékra váltunk, a két nő épp a szervereket trógereli be a Decimához, az őrökből kiszedett chipeket használva a bejutáshoz, de Shawé nem működik. Persze pont ekkor jár arra egy másik alkalmazott, de Rico kicsit megütögeti a karját, így pofozva helyre a chipet, ezzel úszva meg a lebukást.

Az utcán egy randalírozó Éberség tagot Medve hatástalanít, majd érkezik két maszkos társa, akik ügyesen ráveszik, hogy mutassa meg a térképen a bíróság helyét, majd egy jobbegyenessel megszédítik – igen, John és Hersh az. Így végre megvan Főncsi fogvatartásának helyszíne. Fuszkó már jön is, elviszi a még kómás tagot, míg Johnék elindulnak hogy mentsék amit lehet.

6.1.jpg

6.2.jpg

Collier az esküdteknek fejtegeti Irányítás bűnösségét, a „bírónő” pedig szavazásra bocsátja a kérdést: ki találja közülük bűnösnek? Egy riadt esküdt feltartja a mancsát, a többiek pedig követik a vezérünüt. Az ítélet halál mely azonnal végrehajtandó, ám Irányítás ekkor beszélni kezd: ő igenis a hazáját védte 911 után, márpedig ezért nem érdemel halált, mert lehet, hogy telefonokat hallgatott le stb, de megakadályozta, hogy a terrortámadás újra megtörténjen. Collier szerint azonban mindezzel átestek a ló másik oldalára, aminek véget kell vetni, szóval árulja el ki építette a gépet és az hogyan működik? A nő Főncsire néz (erősen összeugrik a gyomrom), majd ennyit mond: „nem tudom”. Hát jó, akkor meghal, azzal fegyveresek lépnek hozzá, ekkor azonban Harold talpra ugrik és leállítja az egész cirkuszt: én építettem a gépet, minden kérdésükre felelek!

7.jpg

A sorozat írói nem hagynak gyors infarktusban kimúlni, mielőtt tovább moziznánk, irány vissza 2013-ba. Az Éberség tagjai egy raktárban találkoznak (szokás szerint), vezetőjük azonban kijelenti, hogy ez nem biztonságos többé, szóval ezentúl a raktárak csak információátadó helyek lesznek. Egyikük tiltakozik: Adams nevű társuk ugyanis az eddigieknél keményebb fellépést javasol, nemcsak hekkelést meg kamerakinyiffantást, inkább robbantást, vagy ellenségkiiktatást. Collier felesel: nem vagyunk terroristák, csak bűnösöket veszünk célba. Mikor Adams erősködik, ő bólint: oké, van egy konkrét ötlete kit iktassanak ki, azzal előhúz egy aktát.

Adams érte nyúl, ám főnöke elkapja a karját, és előrántja társa zsebéből a mobilját, ami felvételre van állítva. Hát ez kőkemény bukta. Collier most már kinyitja az aktát, amiben Adams valódi kiléte rejtőzik: társuk az FBI tagja. Az hiába tiltakozik, miszerint nem így van, főnöke szaval egy szépet (szerintem eszelős, mondtam már?) stukkert ránt és lazán beledurrant. A többiek csak döbbenten lesnek, majd némán távoznak a raktárból.

8.jpg

Ott tartottunk tehát, hogy Harold hajlandó az Éberség kérdéseire válaszolni, amennyiben azok mindenkit életben hagynak. Oké, halljuk a vallomásod, mielőtt elmehettek – jön a válasz – és Főncsi már az emelvényen is ül. Elkezdi mesélni a gép történetének általunk is ismert részleteit, miközben mi a csajokra váltunk.

Forrás bekötötte az általa hozott szervert a Szamaritánus „agyába”, bár Shaw nem igazán érti, hogy ezzel mi a célja, főleg, hogy a cucc ránézésre különbözik a többitől, annyiban legalábbis, hogy nem világít minden kijelzője. A nő bólint: pont ez a lényeg. Ha a Szamaritánus megkapja a kormányzati adatokat, a rendszer üzembe lép majd, ők pedig meghalnak (??). Mindenesetre jobb, ha most pucolnak.

9.1.jpg

9.2.jpg

Az utcán John és Hersh már a „bíróság” közelében jár – találnak egy furgont, benne az Éberség pár tagjával, akik a tárgyalást figyelték. Azért a múlt idő, mert mindannyian halottak (jaja!), bár nem tudni mégis ki és miért végzett velük. A kocsiban lévő monitoron épp Főncsi vallomása megy, mi pedig visszaváltunk a terembe: Harold már elmondta hogyan működik a gép, Collier magából kikelve pattog a megfigyeltek jogai miatt. Parttalan vita ez, én mondom.

Főncsi elmondja, hogy a gép első napjától fogva aggódott, hogy ezzel akár embereknek is árthat, de attól még jobban félt, ha nem építi meg, hát megteszi más, akinek nincsenek ilyen aggályai, sőt ettől máig fél – azzal jelentőségteljesen Greerre néz, ám az öregnek szeme sem rebben. A tárgyalás ezen a ponton félbeszakad, Collier jelentés kap a távrecsegőjén, miszerint egyik megfigyelőpontjukat kiiktatták, társaik halottak. Utasítást ad, hogy a vádlottakat vigyék tartalék helyszínre, mert a cirkuszt rohadtul nem óhajtja befejezni.

10.1.jpg

10.2.jpg

Johnék megérkeznek végre a bíróságra, és az épület gyorsabb átvizsgálása érdekében kettéválnak. John ad egy műholdas telót Hershnek, aki köszönet helyett azzal búcsúzik, hogyha legközelebb találkoznak, vszg megöli hősünket. Annak szeme sem rebben, lehet próbálkozni. Eközben Collier és még pár fegyveres a vádlottakat felsorakoztatja egy közeli épület tetején, és fegyvert szegez rájuk (nesze neked tárgyalás). Főncsi előlép és figyelmezteti megállapodásukra – ő már bevallotta, hogy bűnös, ha Collier vért akar, hát ölje meg őt, de a többieket hagyja futni.

Ellenfelének válaszra már nem marad ideje, ellenség érkezik cefet tűzerővel, ügyészünk szerint a Decima képében. Mindenki fedezékbe ugrik, miközben tűzpárbaj kezdődik, ami nem tart sokáig; az Éberség emberei egyesével hullanak el, végül Collier kezéből is kilövik a stukit. Greer nagy mellénnyel lép elő, ezek szerint tényleg a Decimások érkeztek meg. Emberei elvezetik Irányítást és Garrisont, visszaviszik őket Washingtonba, Collier és Főncsi azonban nem mehet sehova, ők hullajelöltek. Harold könyörög Greernek, miszerint Colliert ártalmatlanították, legyen szíves nem megölni, ám az öreg elengedi a kérést a füle mellett.

11.1.jpg

11.2.jpg

Az épületben John is liggatja az ellent, Hersh pedig egy szobába ér, ahol egy újabb adag halott Éberség tagra lel. Ahogy jobban körülnéz, az egyik ajtó mögött hatalmas bombát talál, így azonnal hívja Johnt: szarban vagyunk, az áram visszakapcsolása után a szerkentyű működésbe lép. Hősünk golyózáporban lapít egy fal mellett (Medve a szájában egy stukival szalad hozzá, iszonyú cuki!!!), így nem tud a segítségére sietni, ezért Hersh maga lát a bomba hatástalanításához.

Visszaváltunk a túszokhoz, ahol Greer levág egy nagymonológot a gépek szükségességéről és jövőbeni mindent uraló szerepéről, aztán a lényegre tér: ahhoz, hogy az ő gépe életre keljen, egy ellenségre volt szükség, ez pedig az Éberség. Hiába felesel Collier, hogy kár a gőzért, mert a tárgyalást milliónyian látták, az öreg vigyorogva dobja vissza a labdát – csak úgy tűnt, valójában a kutya nem látta (Medve sem). Az Éberség ugyanis az ő találmánya, ő szervezte be és irányította minden tagját, hogy a kormány szemében elég félelmetes ellenség legyen ahhoz, hogy szóba álljanak vele a Szamaritánusról. Mégis milyen ellenség, kérdi Collier, ők nem öltek ártatlanokat (??). Eddig, mondja Greer…

12.1.jpg

12.2.jpg

Ezalatt hősünk odalenn végzett a támadóival, így Hersh segítségére sietne, de az nem kér belőle, inkább arra utasítja, hogy szedje össze Főncsit, és lépjenek le. A magányos bombaszétszerelő azonban nem tudja véghezvinni a tervét, mert kap egy likat a vállába, és bár jópár támadót elintéz, végül alul marad. Greer ezalatt elszavalja, hogy az Éberség tagjai utolsó elkeseredésükben felrobbantják a bíróságot az éppen megérkező rendőrökkel együtt – legalábbis a világ ezt fogja hinni. Hersh ugyan odalent van, és több golyóval a testében is küzd, végül a visszakapcsolt fényekkel együtt az épület valóban a levegőbe repül! (Ha John vagy Medve odaveszett, Nolanék kezdhetik felkötni a gatyájukat, csak mondom!!)

Főncsi és Collier döbbenten nézik fentről a robbanást, és hiába mondja utóbbi, hogy az igazság úgyis kiderül, Greer nem így gondolja: alkalmazottja szellőzőnyílást rak Collierre. Esze ágában sincs tanút hagyni, beosztottja ezért Haroldra fog fegyvert.

13.1.jpg

13.2.jpg

A következő lövés azonban a gyilok vállát likasztja, John és Medve érkezik aprítani az ellent. (Ezek szerint megvannak.) Huhh, ez meleg volt! Főncsi beszed egy váll-lövést, de egészben elmenekülnek. Greer nem aggódik különösebben, biztos benne, hogy nemsokára újra a kezében lesznek: hívja szenátorunkat, és elrebegi, hogy a kormányzati adatokkal "megokosított" Szamaritánus megakadályozhatta volna az Éberség eme szörnyű tettét. Garrison bólint, egy órán belül átadják az adatokat.

A Decima épületében eközben Forrásék végeztek a szerverek beüzemelésével; Rico még egy bombát is elhelyezne arra az esetre, ha a kakukktojás nem működik, de Forrás leállítja: összesen száz (!) ilyen épület van, felesleges robbantani. Nem a kiiktatás a céljuk mindezzel, de hogy mi, azt még mindig nem tudjuk, mert a gép utasítja a nőt, hogy lépjenek le a helyszínről. Greer visszatért az „irodájába”, a Szamaritánus épp indul immár a kormányzati adatokkal felturbózva.

14.1.jpg

14.2.jpg

Kora reggel van, az irodában John ellátja Főncsi meglőtt vállát, mikoris megszólal a teló: Forrás közli a túlvégen, hogy azonnal le kell lépniük, mert a könyvtár többé nem biztonságos. Elpötyögi hol vannak az eltűnésükhöz szükséges hamis iratok, lépjenek olajra és semmisítsenek meg mindent. Nem sikerült leállítania a Szamaritánust, kérdi Harold? Az a képviselő megölésével lett volna lehetséges, most már csak a túlélésre lehet játszani.

Látjuk, amint Greer utasítja beosztottját, hogy keressék meg a célpontokat és iktassanak ki mindenkit. És hogy ki van a listáján? Harold, John, Shaw, Forrás, valamint a nő három kismajma: Daizo, Jason és Daniel. Forrás narrálásából pedig megtudjuk, hogy mivel a gép és ő nem tudta megállítani az ellent, nem maradt más hátra, mint megmenteni hőseinket azért, hogy egyszer majd folytathassák a küzdelmet. De ahhoz szét kell válniuk és teljesen el kell tűnniük. A Decima szervertermében beállított hét gép gondoskodik róluk, hogy a Szamaritánus ne láthassa őket, ezt tudta "csupán" kivitelezni.

15.1.jpg

15.2.jpg

Főncsi törli az iroda gépeit, John előkapja a tartalék fegyvert, magukhoz szólítják Medvét aztán irány az utca – szinte csak pillanatokkal azelőtt, hogy a kommandósok betörnek az épületbe, felforgatják a berendezést és tönkretesznek mindent.

Végignézzük, amint a Decima emberei levadásszák az Éberség megmaradt tagjait, nyílt utcán, vagy éppen Fuszkó őrsén likvidálva őket. (Irányítást is látjuk egy pillanatra, mikor megkapja Hersh halotti jelentését). Párosaink szétválnak: Forrás és Shaw búcsúpillantást vált, majd tovabaktat, Főncsi és Harold ennél nehezebben, de ugyanígy engedik el egymást – Medve utóbbival távozik. Nem marad más, csak a remény, hogy egyszer jobbra fordulnak a dolgok (A Szamaritánus látóköréből mindenesetre kikerülnek...) A galériában itt lent végignézhetjük a búcsú pillanatait.

Greerrel zárunk, amint a gépe működésbe lép, megkérdi létrehozójától, hogy mik az utasításai? Az öreg visszakérdez: Neked mi az utasításod Nekünk, Szamaritánus? Nos, válaszok a következő évadban.

17.jpg

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

higeona 2014.05.27. 13:27:28

Hú, már nagyon vártam a hogyvoltot! Jó lett, köszi!
Én csak azt nem értettem, hogy Hersh miért nem húzta ki a kapcsolószekrényből a vezetéket, ami a bombához vezetett. Mármint pont az volt a lényeg, hogy a bomba egyenlőre nem kap áramot, ezért nem robban fel. Ha kihúzza, akkor ez így is maradt volna, nem?

AaannnaaA 2014.05.27. 13:46:12

@higeona: Szerintem ez csak a mi buksinkban ilyen egyszerű, de majd az okosok megmondják...

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2014.05.27. 14:20:19

Gratulagratula, jó lett újfent!!! :)) Ááá, Nolan-ék már nem mertek több főhőst kiírni, Carter miatt már így is megkapták a magukét... Viszont Greer-t már igazán leradírozhatná valaki a felszínről... Pedig bíztam Collier-ben...!!!
Lehet, hogy hülye kérdés, de van már valami infó az új évad indulási időpontjáról?

AaannnaaA 2014.05.27. 14:24:02

@lorelai21: Sajna semmi konkrét, de remélhetőleg szeptemberben elkezdik. Ennél pontosabbat nem tudok.

Flankerr 2014.05.27. 14:42:25

@higeona: Ha csak félprofi a bomba (Greeréktől ez a minimum) , akkor az biztosítva van kábelkihúzás ellen.
Az évad tuti szeptemberben indul, várhatóan szeptember 16, 23, vagy 30, én a 23-ra tippelnék. A nagy csatornák, mint a CBS, augusztus eleje/közepe fel szokták hivatalosan bejelenteni a kezdési időpontokat.
Jó kis évadzáró volt, hozzá méltó HV-val.:) Az biztos, hogy szinte új, tiszta lappal indulhatnak Nolanék, és ez nem baj. Az pedig rövid időn belül többedjére bizonyosodik be, hogy rosszul tudok tippelni, ellentétben Neo-val..:D

higeona 2014.05.27. 15:40:56

@Flankerr: Igen, de én eddig azt gondoltam, hogy az átlag bombák azért robban ak fel, ha kihúzzák a kábelt, mert megszűnik az áramellátás, itt viszont eleve nem volt áram, nem lett volna minek a hiányát érzékelni. Mondjuk tényleg nem vagyok egy bomba szakértő...

Arkhia 2014.05.27. 16:41:58

Irányítás ebben a részben végig briliáns volt, de a többiek is. De ha Collier eszelős, én Greerre már nem tudok jó szót... Az a görög istenes monológja súlyosan elszállt volt, csak rajta nem látszik. Tipikusan az a karakter, akit imádok utálni. :D Mindenkit szimpatikussá tesz maga körül, annyira szemét.

A végén meg csak arra tudtam gondolni, hogy tessék, Skynet. Meg hogy ezt az utolsó pár percet újra meg kell nézni. Meg újra.

Arkhia 2014.05.27. 18:13:29

Egyébként, egy kis kukacoskodás: Főncsi és Harold?? :)

higeona 2014.05.27. 18:17:25

@Arkhia: Hehe, tényleg. Nekem fel sem tűnt :)

Neoprimitív 2014.05.27. 19:19:19

Picit más lett az évadzáró, mint amire számítottam, viszont számítottam arra, hogy nem az lesz, amire számítok. :)

Igazság szerint a tárgyalótermi rész nekem annyira nem jött be. A karakterizáció igen, az emberi fordulatok igen, de maga az egész nekem egy kicsit túl "brossúra" volt, túlságosan pro és kontra kortesbeszéd érzésem volt. Nem állítom, hogy nem volt szükséges, csak nem igazán kötött le.

Ezen túllépve viszont minden volt, amiért szeretni lehet a sorozatot. A Fusco-John-Hersh jelenet szépségdíjas volt, egyáltalán Hersh összes megmozdulása ebben a részben. A fordulat, hogy nem, a hét törpe nem fogja tudni csak úgy legyakni a gonosz királyt és összes seregeit az utolsó öt percben megint az a "tök logikus, de eszembe sem jutott" kategória volt, amiért a kedvencem lett a PoI. A végére pedig megint kaptunk egy nagyon ütős zenei montázst. Sokan szidták a zenei szerkesztőt az évad során, én ebben igénytelen vagyok, nekem a "Hurt", a Death Benefit vége és ez bőven elég ahhoz, hogy kapjon tőlem egy képzeletbeli nagy vállveregetést.

Ja, a Shaw honnan tudta kérdéshez: esetleg visszahívta?

AaannnaaA 2014.05.27. 22:41:21

@Arkhia: Tényleg, nekem sem tűnt fel. Ami viszont gáz :D Már nagyon fáradt voltam, mikor lektoráltam, ekkora baki régen maradt benne. Sorry :(
@Neoprimitív: Nem gondoltam volna, hogy Hersh valaha szimpi lesz, de ebben a részben kifejezetten az volt, és sajnáltam a halálát. Szerintem lett volna a karakterében még lehetőség, de ott és akkor érthető volt a sorsa. A zene nekem akkor tűnt fel, mikor meghallgattam az első évad filmzenéjét, ami tele van jobbnál jobb számokkal (mindről kívülről fújom melyik rész melyik jelenete alatt szóltak), míg a másodiké csupán a "theme song" egy óra hosszúságú variálása. Szerintem a harmadiké sem lesz ütősebb, pár jó számtól eltekintve (amiket Te is említettél) nem nagyon erőltették meg magukat.
Amúgy nem bánom az évad ilyen irányú befejezését, ahogy @Flankerr: írja, Nolanék innen szépen tudnak majd építkezni.
Medve jeleneteiért meg extrán odavoltam, főleg ahogy a fegyverrel a szájában szalad. Ja, milyen mellény volt rajta, csak nem golyóálló? :)

Arkhia 2014.05.27. 23:19:59

Zenéből nekem is ez az egy-két montázs maradt meg, de azon youtube kedvenc-listán, újranézve háromszázszor. :)

Valaki valahol (konkrét vagyok, tudom) mondta/írta, hogy Fuszkó vsz azt fogja hinni, hogy mind meghaltak... Látta a robbanást vagy legalábbis tud róla, hallani fogja a "hivatalos" verziót, és várni fogja, hogy kapcsolatba lépjenek vele, de ugye azt így nem lehet.

(Most a hv hatására megint megnéztem a végét, és még mindig libabőrös leszek tőle. "You're not a free man anymore, Harold. You're just a number." Zseniális.)

AaannnaaA 2014.05.27. 23:36:29

@Arkhia: Ezt a Fuszkó dolgot még nem hallottam, de végülis... Többiek?
Amúgy kár, hogy nem tudok már berakni videót, a végét jobb lett volna bevágni, mint leírni/fényképezni - úgysem lehet visszaadni azt a fílinget. Nagyon üt, nem csodálom, hogy többször visszanézed.

Is 2014.05.28. 08:56:13

Köszönet a hv-ért. Jó kis lezárás volt, végül nem jöttek be az előzetes tippek :)

AaannnaaA 2014.05.28. 09:10:20

@Is: Egy része azért mégis, amiket Neo mondott: az Éberség Greer kreálmánya és mindenki ép bőrrel megúszta (szerencsére).

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2014.05.28. 11:45:43

@AaannnaaA: egyszer már hittük azt (legalábbis én), hogy Hersh-nek annyi (akkor is az Éberség röpítette az égbe, vagy mindenesetre megpróbálta, némi gránát segítségével), aztán mégis egy darabban került elő... Bár ezt talán kétszer nem játsszák el.

AaannnaaA 2014.05.28. 12:06:09

@Is: Ööö, hát most azért elég sok fémet kapott a testébe + Irányításnak kezébe adták a boncolási jegyzőkönyvét (asszem), szóval szerintem max. flesbekkekben látjuk viszont.

AaannnaaA 2014.05.28. 12:19:55

@lorelai21: A fenti válaszom természetesen a Tiéd :)

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2014.05.28. 13:11:46

@AaannnaaA: lehet, hogy már sokszor kapott ilyen jegyzőkönyvet a kezébe... :)) Jack Bauer-t is hányszor temettük... :))

AaannnaaA 2014.05.28. 13:20:38

@lorelai21: Ott a pont. Mondjuk Jack egyszerre mindig egy golyót kapott be. Na jó, viszont ő az atomot is túlélte...
Jövő évadban kiderül :)

Neoprimitív 2014.05.28. 15:06:53

@AaannnaaA: @lorelai21: Nem hiszem. Hersh nem főszereplő, mint Jack Bauer és kinek milyen érdeke fűződne ahhoz, hogy a saját főnökei felé elhitesse a halálát? Ráadásul egyedül a Decima lett volna abban a helyzetben, hogy megmentse, de nekik meg minek? Vele nem lehetne eljátszani, amit Kara-val, hogy a saját főnökei akarták kinyírni. Bocsi, rád robbantottuk a házat, de ugye azért jó haverok leszünk és beállsz hozzánk?

(Nem beszélve arról, hogy ekkora földindulásban kötelező a "jóknál" is a veszteség. Hersh-sel ezt ügyesen és fájdalom mentesen letudták a készítők.)

Flankerr 2014.05.28. 15:44:17

@Neoprimitív: Pontosan, szerintem se fog visszatérni.
El is felejtettem említeni múlt szombaton nektek, hogy mennyire erős a sorozat a mellékszereplők/gonoszok castingolásában is. Hersh, Kara, Controll, Greer, Elias, a HR-s Simmons, a HR főnök.. Ezt is nagyon jól csinálják.

AaannnaaA 2014.05.28. 15:49:39

@Flankerr: Jaja, néha egy-egy célszemély színészi játéka kissé gyatra, de a fő- és mellékszereplők nagyon ott vannak.

Stiel 2014.05.28. 16:40:47

Hát igen, Hersh kőarcú gyiloknak indult, hős lett a végére. Kíváncsi vagyok, amcsi nézők ezt hogy élik meg, lehet, hogy másképp ('több pontot ér'-e, hogy végig a hazájáért harcolt, ilyesmi).

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2014.05.28. 18:41:23

@Flankerr: @Neoprimitív: jó, jó, csak poénkodtam... :)) Ezek szerint nem voltam egyértelmű...

higeona 2014.05.28. 19:36:54

@Stiel: Hát, nem tudom, az amerikaiak hogy élték meg, de én Hersht és az Irányítást is nagyon nagyon nem szerettem mostanáig. Mármint tudom, hogy jó ügyért tették amit tettek, de nem voltak szimaptikusak. Most viszont, hogy bejött a képbe valaki, aki még náluk is rosszabb, mert a céljai is piszkosak... hát ebből is látszik, hogy minden csak inerciarendszer kérdése. :)

AaannnaaA 2014.05.30. 17:31:01

@Neoprimitív: Kívánságlistát nem lehet nekik küldeni? :D

2014.05.31. 05:49:30

Jó kis sorozat de sajnos ennyi. Semmi több :)

Flankerr 2014.06.25. 16:47:48

Na, megvan a kezdési időpont: szeptember 23. Lehet vágni a centit :)

AaannnaaA 2014.06.25. 17:10:38

@Flankerr: Nézőként vágom, hogyvótíróként földhöz vágom :P

Neoprimitív 2014.09.01. 21:30:39

Csak szólok, hogy egyrészt kijött egy öt perces "gyorstalpaló" az előző évadról azoknak, akik feledékenyek:

www.youtube.com/watch?v=lUw8IAKnEac#t=65

másrészt itt az évadnyitó első előzetese is:

www.spoilertv.com/2014/09/person-of-interest-episode-401.html

AaannnaaA 2014.09.04. 12:32:50

@Neoprimitív: Nagyon szépen köszi, hogy linkelted!!
Már többször is megnéztem - nagyon jó. Persze a vau a legjobb, de Caviezelnek az a sátáni röhögése... Meg a szerencsétlenkedés a csomagtartóban....
Ehh, már nincs három hét a kezdésig :)

Ja, és a hozzám hasonló sorozatfüggőknek egy kis őszi naptár:
www.sorozatjunkie.hu/2014/09/03/oszi-teli-premierdatumok/

Neoprimitív 2014.09.05. 08:08:41

@AaannnaaA: Én a csomagtartóson röhögtem a legjobban :)

Flankerr 2014.09.08. 19:23:13

Úgy látom, nem csak nekünk tetszett ennyire az évad :)
www.sorozatguru.info/?p=104082

AaannnaaA 2014.09.08. 20:19:23

@Neoprimitív: Köszi szépen a linket.
Hát ezen most teljesen ledöbbentem! Leforgatták Fuszkó halálát is a 3x09 végére? Vaj'h mi lehet ennek a magyarázata???
@Flankerr: Neked is köszönöm szépen!

Neoprimitív 2014.09.12. 13:31:29

4. évados stáb fotók - mit mondjak, nem nagyon buzgott a kreativitás :((
www.spoilertv.com/2014/09/person-of-interest-season-4-cast.html

AaannnaaA 2014.09.16. 22:46:54

@Neoprimitív: Köszi szépen!! Már csak egy hét kezdésig :)
Nem akarok butaságot mondani, de mintha valahol azt olvastam volna, hogy az új évadban Forrással nem lesz felhőtlen a viszony....
Plusz még mindig kíváncsi vagyok a véleményetekre, vaj'h miért forgatták le a 3x09 ledurrantós jelenetét Fuszkóval is????

Kapitánylány 2014.09.17. 11:35:42

index.hu/tech/2014/09/17/itt_lehallgathatatlan_zseb_paranoiasoknak/
nesze nektek hekkerek :)

@AaannnaaA: miért? miért? mert sok idejük volt! :D egyébként még az évad elején úgy emlékszem, hogy azt rebesgették, hogy Fuscot írják ki, erre nem. lehet, hogy Fusco volt a cél, le is forgatták, utána szólt Carter, hogy ő kiszállna, így neki jutott lelövés... meg egyébként is, hogy nézne már ki, hogy John Fusco-nak vall érzelmeket, meg megcsókolja... gondolkozz már XD (uhh, gonosz bogyó befigyel)

AaannnaaA 2014.09.17. 21:13:00

@Kapitánylány: Nekem is az volt az első gondolatom, hogy nesze neked mobil klónozás, Főncsinek fájhat a feje :P
A komment második részét betudom a gonosz bogyónak. Kérek én is egy adaggal! :)

Neoprimitív 2014.09.17. 21:21:24

@AaannnaaA: Ha konteókat akarok gyártani, akkor azért, hogy véletlenül se szivároghasson ki, melyikük marad életben. Ez persze hülyeség, hiszen a forgatás és az adásba kerülés között eltelik jó három-négy hét, ami alatt már a következő részeket forgatják, tehát a büfés is tudja, hogy ki nincs többé a díszletben, de jobb ötletem nincs.

Forrás - nem tudom. Szerintem vele eddig sem volt felhőtlen a viszony. Nem is értettem soha azokat a panaszokat, hogy hogy lehet "jót" csinálni belőle, amikor ő egy gyilkos, hogy lehet ezt elfelejteni? Szerintem meg soha nem volt jó, soha nem állt Finch-ék "mellett" - a Gépnek szüksége volt rájuk és ezért segítette őket.

Tavaly egy kicsit arra számítottam, hogy lesz egy fajta féltékenység a részéről Finch-csel szemben "Anyu" kegyeiért, ez nem jött be. Idén el tudom képzelni, hogy akár az boríthat ki néhány bilit, ha Finch nagyon nem akar a Gépnek dolgozni, akár az, ha esetleg csinál valamit, ami veszélybe sodorhatja (pusztuljon mindkettő, a Szamaritánus is).

A kezdést már nagyon várom! A CBS tegnap óta minden nap kirak egy rövid videót (az elején egy "már csak X nap" visszaszámlálóval) egy-egy szereplővel, hogy egy szóban jellemezzék az évadot (tegnap Sarah Shahi volt, ma Amy Acker), tegnap kijött egy hosszabb promó is.

OFF: a TGW évadnyitóról írsz a junkie-ra? Ha nem, akkor bejelentkezem rá.

AaannnaaA 2014.09.17. 21:33:37

@Neoprimitív: Kár, azt reméltem, hogy van egy jó kis elméleted arra, miért forgatták ezt le Fuszkóval is, vagy akár olvastál erről valahol valamit :( Csodálkozom, hogy a kinti fanok nem ugrottak rá, és nem préselték ki a készítőkből az okát. Baromira érdekelne.

Off: Lemegyek óvodásba: A múltkori Parade's End-es cikkem gusztustalan mértékű, olvashatatlanná vágása megakadt a torkomon, úgyhogy többet egy sort sem írok junkie-ra, kommentet is csak száz évben egyszer. Visszaálltam olvasói státuszba. Ma mondjuk pont írtam a PoI-s videóhoz, de nem is bánom, hogy megette a kommentemet a blogmotor, mert kicsit felhúztam az orrom, hogy képes egy lapon említeni a PoI-t és a Scandalt. Azt a hótt unalmas picsogós vekengést ezzel összehasonlítani... Mindegy, ízlések és pofonok. Elnézést, már kimorogtam magam :) Szóval írj nyugodtan TGW-ről, várom nagyon az évadkezdést és az írásodat is! Szerintem én írok sixx-nek és elkérek pár évadnyitót a CC-n.
Off2: Szerinted érdekelne bárkit is egy hogyvótíró nyűglődése az írással és egyéb vekengések twitteren?

Neoprimitív 2014.09.17. 21:51:21

@AaannnaaA: Igyekszem magam távol tartani a twittertől, mert olyan mérhetetlen mennyiségű promóciós szar ömlik az emberre (szavazz erre, oszd meg azt, stb.), hogy az a számomra emészthetetlen. Amit onnan idézek, vagy hivatkozok, az általában csak visszafejtés - valahol említik és megkeresem az eredetit.

Fusco: valahol mint ha azt olvastam volna, hogy megint lehet majd kérdéseket küldeni a készítőknek a premier előtt, megpróbálom visszakeresni és rákérdezni.

Neoprimitív 2014.09.18. 14:38:11

aki nem látta még, kijött az első SP, benne Fusco új partnerével (vagy mégsem?) :))

AaannnaaA 2014.09.18. 14:41:54

@Neoprimitív: Linket kérhetnénk? Köszi!!!!

Neoprimitív 2014.09.18. 22:09:10

Két újabb SP. Úgy látszik Shaw-t visszarakták ősember státuszba :(

www.spoilertv.com/2014/09/person-of-interest-episode-401_99.html

AaannnaaA 2014.09.18. 22:18:11

@Neoprimitív: Én ezzel vitatkoznék, szerintem egy hangyalábnyival sem nagyobb vadkan itt, mint általában. A nyers húst zabálóhoz képest ez még úrinő státusz :)

Neoprimitív 2014.09.18. 23:19:02

@AaannnaaA: Az steak volt, nem nyers hús, micsoda háziasszony vagy te?!

Arra gondoltam, hogy egyrészt az előző évadban egy kicsit azért fejlődött (ez mondjuk negálható a frusztrációjával), de ennél fontosabbnak érzem, hogy mint ha a készítők elfeledkeztek volna arról, hogy a saját legendájuk szerint Shaw érzelmi kapcsolatokra volt képtelen - nem pedig egy csizmaszárból szalajtott suttyó. Ahogy durva túlzásnak éreztem a bicskáról csámcsogást az előző évadban, úgy itt is sok volt a taplósága.

Ő egy képzett titkos ügynök, akinek a feladata végrehajtásához ugyan úgy tudnia kellett az egyszerű szomszédlányt alakítania, mint kisestélyiben megjelenni valahol. Nem kellett szeretnie azokat a szerepeket sem, de meggyőzőnek kellett lennie bennük.

Most a mérleg egyik serpenyőjében ott van, hogy fogalma sincs, mennyi ideig kell nyuszómuszót játszania (frusztráció az n-dik hatványon). A másikban viszont az, hogy pontosan tudja, milyen fenyegetéstől próbálják ezzel megóvni. Ennek az eredőjeként a számomra kevesebb több lett volna, vagy inkább más hangsúlyokkal - több műmosoly a statisztáknak és "noirabb", szarok bele, egyszer már úgy is meghaltam reakció Root felé.

AaannnaaA 2014.09.19. 09:13:15

@Neoprimitív: Oké, ilyen alaposan nem gondoltam bele, igazat adok Neked. Mondjuk Rico annyira nem a szívem csücske, hogy ez zavarjon. Azt bezzeg rögtön kiszúrtam, hogy Fuszkó hajfestését nagyon eltolták, nagyon mű lett ez a szín :) Tudom, tudom: NŐK! :P

AaannnaaA 2014.09.22. 09:09:09

@Neoprimitív: Már csak órák kérdése és folytatódik... :)
Aztán behunyom a fél szemem vasárnapig, hogy elkerüljek minden hírt és hitelesen csodálkozhassak rá a hogyvótban. Ha nagyon nem bírom, akkor előre veszem és ezt írom meg szombaton, úgy már péntek este látom (az aktuális Ray részt meg átteszem vasárnapra). Nektek, akik ríl tájmban nézitek jó szórakozást.

Neoprimitív 2014.09.22. 22:43:46

Várom már, bár a mostani menetrend alapján elég nyüzsi lesz a hét eleje: Gotham, Sleepy Hollow hétfőn, MAoS, Forever (egyelőre), PoI kedden, és akkor kábelesekről még szó sincs. (Na jó, a Castle évadnyitót is meg fogom nézni, bár a két előzetes alapján inkább csak fogni fogom a fejem...)

AaannnaaA 2014.09.22. 22:47:41

@Neoprimitív: Jó szórakozást!! Igyekszem minél előbb itt is lehetőséget adni a kibeszélésre. Ja, és Forever hogyvót holnap reggel 9-kor, plusz írás a CC-n (az még csak most készül).

Flankerr 2014.09.22. 23:51:11

Jó szórakozást mindenkinek a szezonhoz :) Nálam a terv most az, hogy a PoI-t tudjam követni, minden más már extra. Hiába, ez a fránya munka+utazás negatívan korrelál a sorozatokra jutó idővel. Cserébe van egy csomó praktikus előnye :)

AaannnaaA 2014.09.23. 06:23:44

@Flankerr: Csak a PoI-t? Hát az sovánka, de örvendetes :D Látom eszerint is szavaztál odaát a junkie-n, nem mint Stiel kolléga :)

Neoprimitív 2014.09.23. 13:24:48

Akkor egy utolsó SP a mai évadnyitó elé, ráadásul magyar vonatkozással :O

www.spoilertv.com/2014/09/person-of-interest-episode-401_23.html

AaannnaaA 2014.09.23. 13:48:29

@Neoprimitív: Arrggghhh ne kínozzatok, hétvégéig ki kell bírnom úgy, hogy persze ezeket megnéztem, mert nem bírtam ki :D
Köszi szépen!!!

Neoprimitív 2014.09.24. 06:58:40

@AaannnaaA: MARS TÉVÉT NÉZNI!!!! Nem kíméllek, mert jót akarok neked: budapesti kezdés, első évados hommage és hangulat, 3. évados sztori. Meg egy két másodperces egymásra nézés a végén, amihez készíts be zsepit.

AaannnaaA 2014.09.24. 07:15:59

@Neoprimitív: Ne tedd ezt velem, plííííííííz! :) Köszönöm az előzetes jelzést, amint tudom megnézem. Az általam ismert filmszínházakban még nem látható.

Neoprimitív 2014.09.24. 07:27:50

@AaannnaaA: De teszem! Drop the eyeliner and get your gun - hogy egy öltönyös ismerősünket idézzem :)

Flankerr 2014.09.24. 09:04:53

@Neoprimitív: Ne kínozz Neo, péntek éjjelnél előbb én se tudom megnézni :D

Neoprimitív 2014.09.24. 13:51:10

@Flankerr: Akkor a junkie-n csak óvatosan, este meg akarom írni az évadnyitó cikket, remélem csütörtökön ki is kerülhet.

Neoprimitív 2014.09.25. 09:24:47

Találtam egy interjút a két showrunnerrel a hét elejéről, egy - gondolom a legfontosabb ;) - részletet megosztok, a potenciális új szereplőkről, elhalálozásokról kérdezték őket:

Greg Plageman: Nobody is safe. Nobody, but the dog.

Neoprimitív 2014.09.25. 12:20:12

Este lesz évadnyitó poszt a junkie-n, mindenkit szeretettel várok! (10 körül)
süti beállítások módosítása