A száguldó munkagép és vezetője pihenőt tart a Balaton északi partján egy útmenti fogadóban, a pultot két törzsvendég támasztja: egy csíkos pólós, bajszos izompacsirta, aki szakasztott úgy néz ki, mint Borus Demeter, és középkorú haverja, az meg kiköpött Csákányi László. Józsi belép és a csapostól rég nem látott földije, H. Kubala András iránt érdeklődik, aki rendőrként itt szolgál valahol a környéken. A csapos sajnos nem ismeri, sőt a többiek sem, a csíkos pólós viszont nagy mókamester lehet, mert egyszer csak tettetett haraggal ráförmed a csaposra: Miért adja ezt nekem, tudja, hogy én nem iszom tömény szeszt! A csapos meglepődve néz, mire a pólós: Mert én töménytelen szeszt iszom! Majd vigyorogva Józsi vállára üt és meghívja egy stampedlire, de hősünk elhárítja, csak málnaszörpöt iszik, mert kocsival van.

Váltunk az egyik mellékútra, ahol betyárnak öltözött nyugdíjas ácsorog a bokrok között, ez meg tiszta Matula bácsi, hát mi van itt ma? Nyugatnémet turistákat szállító busz érkezik, a betyár előlép és pisztolyát durrogtatva feltartóztatja a járművet. Meine Damen und Herren, der Betyár ist da, közli a sofőr a vidám izgatottsággal nézelődő utasokkal. Az öreg felszáll a buszra és pisztolyt szegezve fenyegetően közli: Kezeket fel, mert lüvök! Hände hoch, er schießt!, fordít készségesen a sofőr. A nagy durrogásra felfigyel az arra haladó Józsi és indul az utasok segítségére, de a sofőr elhajtja: Ne csinálja már, ez itt szervezett program, nem valódi rablás, tűnjön már el! Józsi távozik, ezalatt a betyár begyűjti a turisták kisebb értékű cuccait. Csak a fülbevalóját veszem el, szép kisasszony, az erényét meghagyom, kedélyeskedik az egyik idősebb matrónával. Ein Geschenk von Ibusz, mondja a sofőr, az utasok nagy integetéssel búcsúznak a rablótól. Akkor este találkozunk a csárdában, Sobri,köszön el a sofőr is a betyártól és elhajt a dajcsokkal.

Józsi továbbindul az úthengerrel, de a beszélgetni vágyó betyár hamarosan utoléri. Józsit lenyúlja egy cigire, de a mezítlábas Munkás (angolos kiejtéssel „mankesz”) túl erős neki, köhögni kezd. Ej, de kapa ez, én amióta az Ibusznak dolgozok, rászoktam a Chesterfieldre, ingyen van, közli dicsekedve. Hát ez se került sokba magának, reagál gúnyosan Józsi. Majd tőle is megkérdezi, ismeri-e H. Kubalát, mire a válasz: Rendőrt nem ismerek, abból csak baj lehet. Amúgy az öreg neve tényleg Sobri, de nem Jóska, hanem Lajos, nyugdíj mellett csinálja ezt napi 200 forintért. Este a csárdában visszaadom a cuccot, cserdítek a karikással, aztán táncolok valami csűrdöngölőt, mert benne van a szerződésben, de azt már nem nagyon bírom, mert akkora isiám van, hogy néha a sámedlire is alig tudok felmászni, nemhogy a lóra, ad bepillantást a mellékállás hátrányaiba. A lovát amúgy Dollárnak hívják, na tessék, méghogy az öntudatos szocialista dolgozó nem hajol meg a kapitalisták aranyborjúja előtt.

Józsi leparkol, hogy szétnézzen kicsit a strandon, a bikinis csajokat stírölve elismerő somolygással simítja végig a bajuszát. Szerkója egyébként epic: négyszögre csomózott zsebkendő a fején, izmos testén ujjatlan zakó, klottgatya, szájában pipa, lábán fapapucs (!). Ez az egyik német bányarémnek nagyon bejön és mindenáron fényképet akar róla csinálni, Józsi daliásan pózol neki az úthenger előtt. Később a nő újra becserkészi a jósvádájú magyart, aki hordozható főzőeszcájgján éppen a vacsorát melegíti kis lábaskában. Gulasch?, kérdezi a rém barátkozó hangon, nem, konzervsólet, feleli Józsi, de látszik rajta, hogy nem lelkesedik a társaságért. Meine Name ist Mathilde, próbálkozik tovább a nő, az udvarias Józsi hiába nem vevő a bájaira, erre azért reagálnia kell: Engem meg úgy hívnak: Jóska, Józsi. A nő szeme felcsillan: Á, Josef! Du bist so sexy! Na ez a bizalmaskodás már túl sok hősünknek, és a sóletet magához ragadva beszáll a kocsiba. Exportra nem dolgozom, az én szocialista lakókocsimban nem lesz borgia!, jelenti ki és becsapja maga után az ajtót.

Másnap reggel a helyi utazási irodára váltunk, előtte 3 nyelvű tábla hirdeti a programot: „Betyárrablás a pusztában. Szórakozás. Kaland. Izgalom. Gyülekezés kedden, szerdán és vasárnap 4 órakor. Vacsora a Malom csárdában. Személyenként 150 Forint.” Az irodában Sobri panaszkodik az isiászára, orvoshoz kéne mennie vele, de az irodavezető Tófalvit ez a legkevésbé sem érdekli, a kiírt program nem maradhat el és kész! (Hogy Tófalvi pont úgy néz ki, mint a Tenkes kapitánya álruhában, azt nyilván mondanom se kell.) Titkárnőjének, Ibikének panaszkodik: Három betyárral kezdtem, de ebből a központ kettőt lespórolt és itt hagyta nekem ezt. Ibike együttérzően rebegteti félméteres műszempilláit. Végül Sobri vállalja, hogy keres maga helyett valakit és majd betanítja.

Éppen kapóra jön neki Józsi, aki ivókutat keres a közelben, Sobri elkapja és minden ékesszólását bevetve győzködni kezdi: Könnyű pénz ez, na és ott van még a borravaló! Józsit nem kell sokáig kapacitálni, elvállalja az újabb feladatot, és együtt visszamennek Tófalvihoz. Az irodavezető kicsit aggódik, de Józsi megnyugtatja: Odahaza tagja vagyok a színjátszó csoportnak, már játsztam egyetemi tanárt is. És a karikással tud bánni?, kérdezi Tófalvi, miközben cigire gyújt. Józsi elkéri az ostort és nagyot cserdít vele, kicsapva a staubot Tófalvi szájából. Maga pont olyan, mint abban a filmben az a Buga Jakab, mondja elismerően Tófalvi, a hogyvoltíró meg ettől a beszólástól teljesen összevigyorogja magát.

Váltunk az izompólós izomagyúra, aki időközben átöltözött betyárruhába és Trabantja tükrében éppen hatalmas álbajuszt ragaszt a sajátja fölé. Társa idegesen toporog mellette, tőle tudjuk meg, hogy ezt a szép embert Mellingernek hívják, bár hogy a melle kit ingerel, azt nem tudom. Mellinger még kesztyűt is húz, mert ugyan a betyárok olyat nem hordtak, de mostanra már szükségessé vált, mert így nem hagy ujjlenyomatot. Társa amúgy már bánja, hogy beleegyezett a dologba, de Mellinger nyugtatja: Ne majrézz, minden renden lesz, várj rám a megbeszélt helyen.

Sobri eligazítja Józsit: innen 6 km Nádasterebes, a táblánál kiköti a lovát és várakozik a buszra, de ne feledje, ha valutában kapja a borravalót, azt azonnal be kell váltani forintra! Közben az iroda előtt buszra száll az újabb csapat nyugatnémet turista, a sofőr barátságosan tessékeli őket: Bitte, bitte, ein Abenteuer in der Puszta! Tófalvi pár szót vált vele és elmondja, új ember lesz ma a betyár, de ő mindent elmagyarázott neki, a sofőr csak hagyja nyugodtan dolgozni. Miután a csoport távozik, Tófalviban új idegenforgalmi célok fogalmazódnak meg és Ibikének levelet kezd diktálni a központ részére, amelynek témája: új tervek a sikeres betyárakciók nyomán és a felújított nagyvázsonyi vár kínzókamrájának ehhez kapcsolódó felhasználása.

Mellinger leszáll a lováról és a fák között oson, a magával hozott öntapadós lappal átragasztja a Tihanyküküllő táblát Nádasterebesre. Feltűnik a busz, Mellinger marcona arccal felszáll és mindjárt kezdetnek beszól egyet a sofőrnek, hát ez még hülyébb, mint az elődje, morog magában a sofőr. A dajcsok, akik közt ott van az előző nap látott Mathilde is, ebből persze mit sem vesznek észre, magukon kívül vannak az örömtől és sorra kínálgatják értékeiket a betyárnak. Mellinger persze nem a csecsebecsékre hajt, hanem a komolyabb nyakláncokat, karkötőket, órákat gyűjti be a magával hozott szütyőbe. Az akció végén köszönés nélkül távozik, a turisták vidáman integetnek, a sofőr elégedetlen fejcsóválással indít. Mellinger siet a megbeszélt helyre és diadalmasan mutatja társának a táskát: Ez a cucc megér legalább százezret.

A mit sem sejtő utasok vígan dalolnak, amikor a valódi Nádasterebes tábla mellett feltűnik Józsi. Noch ein Betyár!, sikongatnak örömükben a turisták. Hé, erről nem volt szó, tiltakozik a sofőr, de Józsi leinti: Coki! Ide a kincset, hitvány kapitalisták! Wir haben keine Schmuck, mutatják üres zsebüket vigyorogva a németek, a sofőrben gyanú ébred, halkan pár szót vált Józsival és megvilágosodik: höjj, de hát akkor az a másik igazi rabló volt, azért vitt el minden komolyabb értéket! Gyorsan álverekedést rendeznek, amelynek végeztével a sofőr menekülésre készteti a betyárt, Józsi így futhat jelenteni az esetet Tófalvinak. Auf wiedersehen, búcsúzik a jólnevelt Józsi a turistáktól, miközben a sofőr hősiesen lelöki a busz lépcsőjén.

Józsi lóháton átvág a susnyásban az iroda felé, amikor az egyik dűlőúton Trabantot szerelő alakot vesz észre, akinek az egyik bajsza sokkal hosszabb, mint a másik. Nyugodtan megmondhatja, mi baja van a kocsijának, mert segíteni úgysem tudok, kedélyeskedik Józsi a magas lóról. Mellinger azonban nincs beszédes hangulatban, így Józsi továbbüget. Trabantja az van, de modora nincs, morogja. Pár lépés után azonban beugrik neki, hogy ő már látta ezt az alakot valahol, rákiált, de Mellinger addigra már beugrik a kocsiba (bocs, Trabantba) és erőteljes lófaszt mutatva hősünknek, elhajt. Józsinak se kell több, utánavágtat, majd valami követhetetlen dramaturgia fordulat nyomán már robogón látjuk viszont, azon üldözi Mellingert betyárancúgban.

A csárdában cigányzenére (zigeuner Musik) mulatnak a németek, a sofőr kétségbeesetten telefonál, de Tófalvit nem tudja elérni, nincs senki az irodában. Itassa őket, főnök úr, hátha estére kidőlnek, kéri a csárda tulaját a sofőr. Tófalvi amúgy újabb terveken agyal, nyugágyban heverészik a strandon és Ibikének magyaráz egy balatoni kalózhajó tuti sikeréről.

Az üldözés eközben ezerrel folyik, a résztvevők új járgányra váltanak: motorcsónakra, vazze! Autóra éveket kellett várni ezidőtájt, de motorosból itt egyszerre kettő is van, az egyikbe Mellinger pattan, a kissé később érkező Józsi a másikba. Sőt a Józsiéhoz még egy kezdő vízisíelő is tartozik, aki kétségbeesve kapaszkodik a kötélbe, de egy idő után feladja a küzdelmet és elengedi a kötelet. Józsi pipával a szájában ezerrel dönget a rabló után, de a kormánykerék váratlanul beragad és hősünk csak körbe-körbe száguld a vízen. Már tisztára tengeribeteg, amikor egy segítőkész rendőrmotoros érkezik mellé és hangszórón tanácsot ad, hogyan állítsa le a motort. Ez sikerül is, Józsi örömmel ismeri fel megmentőjében régi komáját, H. Kubala Andrást. Kubala kissé csodálkozik Józsi betyárgúnyáján, ám ekkor megszólal a CB rádió: körözést adnak ki minden egységnek, a gyanúsított egy középkorú bajuszos férfi, betyárruhában. Kubala hátrafordul magyarázatért, de Józsi addigra már jobbnak látta lelépni, és hamarosan fel is bukkan a víz alól a közeli strandon.

A csárdában fokozódik a hangulat, de a vendégek már kezdenek kicsit aggódni, wo ist der Betyár?, de a betyár sehol, a szerencsétlen sofőr egyre kétségbeesettebben próbálja őket nyugtatni. A leszálló est leple alatt Mellinger oson végig a parton, menekülésre alkalmas járművet keres és meg is találja az ideális járgányt: az úthengert! Ez gyors, zajtalan, könnyen kormányozható, hiába, az éles elméjű magyar bűnözők mellett Arséne Lupin elbújhat. Mellinger beindítja a gépet és már látja magát, mint Monte Carlo királyát. (Mondd, te Carlo, ki itt a király!?) A zajra felfigyel a lakókocsiban még mindig betyárgúnyában ücsörgő Józsi és előremászik. Pisztollyal fenyegeti Mellingert, aki hajlandó lenne megfelezni vele a szajrét, csak hagyja futni. És itt egy egészen szürreális párbeszéd következik, idézem: Józsi: Vigyázz, te szocialista brigádtaggal beszélsz! Mellinger: Én is szakszervezeti tag vagyok! Így érvelnek egy darabig, végül Józsi bezárja a rablót a lakókocsiba.

A buszsofőrnek végre sikerül elérnie telefonon Tófalvit, beszámol a rablásról meg a németek megváltozott hangulatáról, Tófalvi máris intézkedik a hatóságok felé. A sofőr idegesen ki-be rohangál az utcára, amikor megérkezik Józsi a megmentett értékekkel. A sofőr megörül és legszívesebben átkarolná, de Józsi önérzetesen leinti: Nem csókolózunk, maga goromba volt velem. A sofőr kieszeli, hogy lehetne legjobban megmenteni az estét: a zenekar tust húz, mire Józsi belép és diadalmasan odavágja a szütyőt az asztalra, csak úgy zúdul majd a hálapénz, akárki meglássa. A sofőr siet vissza és diadalmasan bejelenti: Meine Damen und Herren, der Betyár….! A zenekar tust húz, aztán újra, és újra, de nem lép be senki. Az ördögbe, mi történt? Zum Teufel, was ist passiert?

Hát az, hogy Tófalvi megérkezett a rendőrökkel, akik már meg is bilincselték a betyárruhás gyanúsítottat. A sofőr kirohan és bizonygatni kezdi, hogy rossz embert kaptak el, Józsi is bólogat: Így van, az igazi rablót én zártam be a lakókocsiba. Átvonulnak az úthengerhez, Józsi kinyitja az ajtót, Mellinger kilép: Mindent tagadok, itt valami félreértés van, csak az ügyvédem jelenlétében tárgyalok. (Nagyon ki vagy kupálódva, öcsém, biztos túl sok Kojakot néztél.) A csárdában ismét az egekig szárnyal a hangulat, táncolnak a népek, Józsi is ott cifrázza középen, harsány hejrerutyutyu rikkantásokkal. Mathilde ismét mellékeveredik, de Józsi továbbra is tudja, mivel tartozik a szocialista népgazdaságnak, na meg saját ízlésének, ezért inkább lovagias kézcsókkal elbúcsúzik és lelép.

Másnap reggel Józsi arra ébred, hogy Tófalvinak még újabb ötlete támadt: a szezon végéig kibérelné az úthengert, amin a zsíros kapitalista vendégek körbefurikázhatnának a szálloda parkolójában. Egy menet két dollár, Európa legöregebb gőzhengere, tessék, tessék, bitte, please, kántálja az érdeklődő arccal ácsorgó turistáknak. Józsi azonban nem vállalja ezt a mellékest, mert vár rá az ő rezedaszagú faluja. Beindítja a gépet és indul új kalandok felé, Tófalvi azonban nem keseredik el, mert fejében új pénzkereseti forrás kezd körvonalazódni: taxis céget kellene alapítani Gazdagréten.