Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 3x05 - Razgovor

2014. augusztus 05. 15:00 - AaannnaaA

Gépjármű eltérítéssel nyitunk, átültetésre váró emberi szervet szállítana a kocsi, amikor hirtelen egy másik vág elé, fegyveres tag ugrik ki belőle, és arra kényszeríti a sofőrt, adja át a májat, merthogy a főnökének szüksége van rá. Mégha az említett boss Hannibal Lecter (lenne) is, akkor sem elegáns eljárás így májhoz jutni. Ezt Shaw is így gondolja, aki az anyósülésről már rég kimászott, és lazán térden durrantja a rabló társát. Az elkövető azonban nem adja könnyen magát, a sofőrt maga elé rántja élő pajzsnak, de még végig sem tudja mondani egysorosát, hogy Shaw dobja el a fegyvert, amikor a nő már a sofőr ijedten levegőbe tartott karja alatt átlőve iktatja ki a támadót, majd adja vissza a májat a ledermedt férfinak – húzz vele a kórházba. A tag hálálkodna, de Rico nem kíváncsi rá, már lép is tovább.

Főncsi az irodába invitálja, hogy teázzanak egyet, és beszélgessenek el a jó modorról, de a nő nem vevő a meghívásra. Harold kissé csalódottan veszi tudomásul, így marad a Medve társaságában teázás, viszont legalább a sütijét megosztja az ebbel. Cukikáim. (Sorry, azok kedvéért, akik nem olvasnak minden kommentet, jelen résztől a hogyvótban Shaw másik neve hivatalosan is Rico, a Madagaszkár Pingvinjei után szabadon.)

1.jpg

Bear1.jpg

Rosszfiúkra váltunk, Simmons, Terney és Yogorov találkoznak nyílt terepen – egy híd alatt, ahol nincsenek kamerák. Gondolják ők. De míg arról beszélnek, hogy a HR és a ruszkik szervezzenek közös találkozót, a közelben elrejtőzve Carter fotózza és hallgatja ki őket. Mikor dolga végeztével a kocsijához megy, ott legnagyobb döbbenetére John várja – egy sörrel. Elmondja, hogy Főncsivel tudják, hogy a HR-t figyeli, és felajánlja a segítségét. Exnyomozónk a szervezet fejét akarja, addig nem leplezi le őket. Ja, és nem kér John segítségéből, még nem. Oké, bólint a férfi, és koccintanak.

Másnap reggel az irodában Főncsi már az új számról beszél, tulajdonosa orosz bevándorló, Genrika Zhirova; alig van róla adat – se fénykép, se semmi, csak a legutóbbi ismert lakcíme, és annyi. John és Shaw megy megkeresni a nőt – előbbi odakint őrködik, utóbbi bekopogtat a lakásba. Egy lepukkant pasi nyit ajtót, Shaw pedig a Bevándorlási Hivatalban dolgozó ügynöknek adja ki magát. Amikor beljebb lép, a férfi jól láthatóan egy csomag kábítószert rejt el, a nő jelzi is ezt a fülesén a többieknek. Hát igen, nem épp a Rózsadomb helyi megfelelője a környék, inkább a nyócker legalja. Amikor Genrikáról kérdez, meglepetésére kisiskolás korú lány lép elő. Felvilágosítja exügynökünket, hogy őt mindenki Gennek hívja, a szülei nincsenek itt (anyja oroszhonban böriben, apja ismeretlen), a nagyapjával költözött ide, de ő pár hónapja meghalt; ez a drogos, Vadim meg a sokadunokatestvére. Elég brutál. Vadim közbeszól, hogy a kislány mindenkit fényképez, meg ilyesmi, mire Gen rávágja – csak a karrierjére készül, mert nemzetközi kém akar lenni. Aha. Shaw kérdi, hogy kér-e segítséget, de a kislány nemet int, azzal távozik.

2.jpg

3.jpg

John és Shaw távolról követik, közben Főncsivel beszélik meg az ügyet, ekkor azonban váratlan dolog történik: Gen kiszúrja, hogy Shaw követi! Így John marad a kislány nyomában, a nő pedig visszamegy az épülethez. Főncsi kiiktatja Shaw vonalát a beszélgetésükből, és közli Johnnal, hogy szerinte exügynökünk nem megfelelő a Gennel való munkára, mert megijesztette a lányt, ekkor Shaw közbeszól: nem gond, úgysem szeretem a gyerekeket. Főncsinek leesik az álla, mire a nő benyögi: persze, hogy hallak benneteket, bepoloskáztam az irodát. Na erre varrjatok gombot!

Az iskolába kutyagoló célszemélyünk mellett autó fékez, pár férfi ugrik ki, és megpróbálják elrabolni a kislányt – míg John a támadókkal verekszik, Gen elmenekül, két taggal a nyomában. Visszarohan az épületbe, ahol a lakásuk található, bár ahogy elnézem ez a hátsó bejárat az alagsor felé. Épp a lépcsőn trappol lefelé veszettül, amikor kivágódik az ajtó, Shaw lép elő, Gennek még annyi ideje van, hogy lebukjon, a nő pedig a két támadóra lő. Azok ugyan megússzák, de a menekülőknek lesz némi helyzeti előnye – immár az alagsorban vonulnak fel-alá, mint a patkányok.

4.jpg

Múltba ugrunk, irány vissza húsz év, 1993 van. Autóbaleset képeit láthatjuk, felborult és erősen lángol – a tűzoltók már itt vannak, a mentő úton. Az egyik tűzoltó poroltóval eloltja a tüzet, majd amikor a gépjárműbe pillant látja, hogy a sofőr halott, utasa, a kislánya azonban egészben megúszta az esetet. Kérdésre megmondja, hogy Sameen-nek hívják, a férfi pedig megígéri, kiszedi a roncsból. Mást most nem tudunk meg, irány a jelen.

5.jpg

Shaw és Gen az alagsorban pucolnak, és bár üldözőket épp nem látnak, gyaníthatóan a nyomukban vannak. John is elindul mögöttük lefelé, hogy hátulról csípje el a rosszfiúkat, már ha beléjük botlik. Shaw kérdi célszemélyünktől, hogy mégis miért üldözik, mire a kislány azt válaszolja, hogy talán azért, mert kém. A nő ezt úgy magyarítja, hogy a gyerek nem tud semmit. John hozzáteszi: látta, hogy a gyerekrablók vezetőjének remegett a keze, talán Parkinson-kóros; remélhetőleg kevés ilyen bűnöző van, és ez segíthet azonosítani a támadókat. Főncsi utasítására Shaw és Gen marad a valagán, míg John odaér hozzájuk. A kislány ekkor meglepő dolgot művel: egyik ujjával megböki a nőt, majd közli, hogy attól félt, talán egy robottal van dolga. Mehh.

Carterhez váltunk, csekkolta a rendőrségi adatbázist, Parkinsonos rosszfiút nem talált. Ez nem jó hír. Közben Mike meg róla jelent a HR-nek, hogy a fene enné meg. Aztán beül a járőrkocsiba, ahol társa rögtön kiszúrja, hogy új fegyvere van, a mafla meg el is dicsekszik vele. Carter rámorog, hogy be kellett volna vizsgáltatnia itt a városban is, mert így rohadtul szabálytalan ezzel szaladgálnia, pláne dolgoznia, azzal lenyúlja a stukit a morcos hülyegyerektől.

6.jpg

7.jpg

Shaw és Gen a helyükön várják John megérkezését, a kislány száz kérdéssel bombázza a nőt, aki kezdi unni, úgyhogy hősünket nyaggatja, mikor ér már hozzájuk? Még sokára, így Shaw kénytelen szóba állni kis védencével. Elpöttyinti, hogy ő nem ügynök valamelyik nagy szervezetnél, csak maguk vannak, különben is, ő csak a kutya miatt maradt a többiekkel (a kis rohadék). Ekkor megússza a kérdések áradatát, mert meghallja üldözőiket közeledni. Megpróbálnak olajra lépni, de ez nem olyan könnyű: észreveszik őket, úgyhogy pucolniuk kell. Szerencsére Gen ismer egy titkos járatot, és odabent Shawnak leesik az álla: a kislány tényleg mini kém, bedrótozta házat, illetve azokat, akiket veszélyesnek ítélt, idelent van a madzagok vége, és egy felvevőgép – de a kábelek el vannak vágva. Valaki tehát rájött, mit csinál, ezért keresik, illetve azért, amit esetleg felvehetett. Shaw kihúzza belőle a felvételek helyét, és kéri, Főncsi menjen el értük.

8.jpg

A rosszfiúk közül kettő (egyikük a Parkinsonos) egy kóbor lábnyomból kiszúrják, hova mehettek a menekülők, de bemenni nem tudnak utánuk, mert megérkezik John, és vele együtt egy jó kis tűzpárbaj. A Parkinsonos azonban elsétál (helyette az emberei állnak be lövöldözni), ő utasítja az odakint maradt társait, hogy hozzanak „anyagot" és gázmaszkot. Ajaj.

A rejtekhelyen Shaw egykedvűen tűri a lövöldözés hangját, de szegény Gen minden zajra remeg, mint a nyárfalevél. Hogy a figyelmét elterelje, exügynökünk kérdez, a lány pedig válaszol: a nagyapja KGB-s volt, tőle tanulta a bedrótozás művészetét, még egy Lenin-rendet is ráhagyott az öreg. Gen is visszakérdez, hogy Shaw miért ilyen kőszobor, mire a nő elmondja, hogy gyerekként jött rá, neki nincsenek érzelmei. Maximum néha dühös, és annyi (izé, a felét átadhatná). A beszélgetésnek gáz beömlése vet véget, ezek szerint ez volt az „anyag" amiért a rosszfiúk mentek. Mindketten rongyot szorítanak a szájuk elé (Shaw tépi le a blúza egy-egy ujját erre a célra) és menekülőre fogják – közben üldözőik közelednek, és lőnek is. Végül Gent elcsípik, Ricót pedig kiütik, basszus.

9.jpg

Ismét 1993-ba térünk vissza, a korábban már látott baleset helyszínére. Tűzoltónk megpróbálja szóval tartani a kis Sameent a kocsiban, aki elmondja, hogy apukája a seregben szolgál, sokat költöznek. Nemsokára felhívják anyukáját, hogy jöjjön érte, ígéri a férfi, aztán végre kiszedik a roncsból. Mozizásnak vége, irány a jelen.

Egy híd alatt autó fékez, a csomagtartójában hever Shaw, a sofőr hátramegy, hogy végezzen vele. Csakhogy Rico megtalált egy darab fémet a csomagtartóban, azzal kiüti támadóját, elveszi a stukkerét, majd a telóját, és hívja Főncsit. Sajnos egyikük sem tudja, hol van Gen, ez elég nagy gond, de Harold örül, hogy legalább Shaw él. Medve a célszemély elrablásának helyén vért talált – Rico megsebesült. A nő még így is Gen nyomába eredne, de Főncsi beint egy nagy lófaszt, átküldi egy ismerős orvos nevét és címét (igen azét, aki anno az első évadban kiszedte Johnból a golyót, csókoltatom innen is), Rico szíveskedjék hozzá elhúzni. Shaw kiakad, hogy félreállítják, de Főncsi kontráz: azt akarjuk, hogy meggyógyulj, baszod! Exügynökünk megadóan bólint, elveszi áldozata kocsikulcsát, de egy csomag drogot is talál nála, aminek láttán elég ádáz fejet vág. Főncsi eközben megtalálta Gen felvételeit, a kiscsaj egy utcai telefonfülke belsejébe rejtette el őket – mini Harold a drága, ha engem kérdeztek.

10.jpg

11.jpg

Carterékre váltunk, Mike értetlenkedik, hogy miért jöttek át a város másik felére – a nő nem ad magyarázatot, csak beállítja a kis genyát egy sorba hamiért, míg maga kommandózik kicsit. Hol is vagyunk? Terney nyomozó után jöttünk, Carter klónozta a mobilját, igáig követte, most pedig fényképezi, amint sumák ügyeit intézi. Hallgatózik is: Terney Simmonssal beszél arról, hogy az áru megérkezett, a közös biznisz jól halad. Carter hívja társát, hogy hagyják a hamit, vigye vissza a kocsit, ő még lóg egy kicsit – szíveskedjen fedezni. Zöldfülűnk bólint.

Az irodában Főncsi hallgat bele a felvételekbe, persze mind kazetta, azt meg némileg macerásabb kezelni. Az egyiken kefélés hangjai hallatszanak, döbbenten kapja ki a kazettát, amin ott virít a figyelmeztető felirat: „ocsmány". Erre félhangosan megjegyzi magának „előbb olvass feliratokat, Harold". Visítva felröhögök.

12.jpg

Főncsi konstatálja, hogy Shaw rohadtul nem a dokihoz ment, fel is hívná rá a figyelmét, de a nő oda sem hallgat. Hova jött akkor? Gen és Vadim lakására, persze csak az utóbbi van itt. Rárúgja az ajtót, és nekiszegezi a kérdést: miért van olyan kábszer a birtokában, mint Gen elrablóinak? (Már értem, amikor először jött ide, zacskós anyagot látott a férfinél, és ugyanazt találta meg a saját „majdnemgyilkos"-ánál nemrég.) Shaw előhúzza a saját támadójától elbitorolt adag kábszert, és meglóbálja Vadim előtt (plusz a stukkerét is, ugye), mire a férfi elismeri, hogy feldobta a kislányt, mert rájöttek a lehallgatásra, megtalálták őt, ő pedig inkább beleegyezett, hogy nem jelenti az eltűnését. Mégis ki akarta Gent, kérdi a nő? Hát az oroszok, jön a válasz. Shaw átadja a kábszert a válaszért cserébe, de mikor Vadim az anyag fölé hajol, Rico jókora lendülettel belevágja a tag fejét az üvegasztalba, aztán elsétál.

13.jpg

Eközben Főncsi az irodában tovább hallgatja a felvételeket, és hirtelen ismerős hangra lesz figyelmes... Az utcán John az emberrabló telefonjának jelét követi, már közeledik a forrásához. (Gondolom a számot Shaw szerezte támadója mobiljából, bár nem feltétlenül értem, hogy a mobilban lévő számok közül miből gondolták, hogy pont ezt kell követni? Úgy volt elmentve, hogy „Boss"? Vagy mi?) Ahogy hősünk az utcasarokra ér, ismerősbe botlik: Carter is egy mobil jelét követi, Terney-ét – így jönnek rá, hogy ugyanazt a rosszfiú csapatot keresik. A gyerekrablás ezek szerint a HR és az oroszok közös műve, ezt bizonyítandó végignézik, ahogy Terney a Parkinsonost fizeti ki éppen. Főncsi is ugyanerre a következtetésre jutott, ő Simmons hangját azonosítja a felvételen. John bepöccen, Terney távozása után az éppen a pénzét számláló Parkinsonos ruszkihoz lép, mosolyt villant, majd jobb egy jobb egyenest.

Simmonshoz ugrunk, tényleg náluk van Gen, szegénykém zsákkal a fején. Korrupt járőrünk a felvételek fellelhetőségéről faggatja, de azzal már nem sokra megy, még ha meg is tudja a helyüket, ugye.

14.jpg

Ismét irány 1993, még mindig az autóbaleset helyszíne. Tűzoltónk Sameen kérdésére végre elárulja, hogy a kislány édesapja meghalt. A gyerek bólint, majd közli, hogy éhes...

A jelenben Rico egy utcán halad, bár talán a „vonszolja magát előre" kifejezés találóbb, amikor Főncsi hívja azzal, hogy miért nincs a dokinál, de még a mondat végére sem ér, a telefon már a földön landol darabokban. Carter és John eközben elhagyott helyre hozta a Parkinsonost. Közlik Főncsivel, hogy rájöttek, a HR lefuttatta Gen ujjlenyomatát (amit nem volt nehéz megtalálni a rejtekhelyén), így jutottak el hozzá, hiszen a bevándorlóktól ujjlenyomatot vesz a hatóság. Oké, de mit hallhatott a kislány, hogy a HR fogva tartja? Főncsi nagyjából már rájött: a felvételeken hallani, ahogy a rosszfiúk „anyagról" beszélnek, Carter egyik fényképén pedig, amit Terney-ről készített egy figyelmeztető tábla látszik, rajta egy kémiai képlettel (KMno4 – kálium permanganát), ami egy újfajta drog (a "fürdősó") alapanyaga. A HR tehát ezzel bizniszel, illetve vszg gyártja is, mert ha valaki a szerrel közvetlenül érintkezik, hasonló tünetei lesznek, mint a Parkinson-kór. Ez durva, de nagyon!

16.jpg

John úgy dönt, ismeretei birtokában tovább faggatja az elcsípett rosszfiút. A kezére műanyag poharat helyez, benne két folyadékot önt össze azzal, hogy nitroglicerin, fiacskám, nagyon instabil, úgyhogy valljál szépen, mielőtt leremeged a poharat, és búcsúzol a lábadtól. A tag készségesen énekel: a HR gyártja a drogot, az oroszok meg terjesztik. Nemsokára találkoznak mindkét szervezet nagygóréi, és abban akarnak megállapodni, hogy ezentúl csak ezt a szert terjesszék, se kokain, se semmi. Oké, kérdi John, és hol a gyár? Azt a remegős nem tudja, mert az első adag készítésénél becsapott a szarbomba, az anyag a levegőbe került, ő is ettől lett beteg – utána elköltöztették a gyárat máshova. Egyebet nem tud elmondani, Johnék odébb sétálnak. Megbeszélik a hallottakat, és azt, hogy a felvételekkel komolyan be tudnak tartani a HR-nek, de azok alku tárgyát is képezhetik Gen életéért cserébe (akkor jó lesz gyorsan elkezdeni másolni őket, hogy mindkét célra fel lehessen használni, mondom én).

Carter még rákérdez, itthagyjuk ezt a szerencsétlen remegőst a nitroglicerinnel? Nyugi, vigyorog John, csak kukoricaszirup – majd még halljuk, amint a rosszarc elkeseredetten visít a leeső műanyag pohár után, de baja maximum a hangszálainak lesz.

15.jpg

Mentőautó fékez valahol a városban, bejelentést kaptak, infarktusa van valakinek az épületben. A biztonsági őrök szerint ez nem igaz, de a mentősök mindenáron be akarnak menni. A szájkaratét kihasználva Shaw ugrik a mentőbe, és szed össze néhány cuccot. Pontosan mi is az ábra? Nos, Yogorov birodalmához érkezett a mentő, de a főnök már nem tudja meg miért, mert Shaw kiiktatta a biztonsági őröket, aztán őt is.

Amikor a megkötözött Yogorov magához tér, először Genről kérdezi, de a férfi nem tudja a HR hol tartja. Mint ahogy azt sem, hol gyártják a fürdősót, ő csak terjeszti. Erre Shaw tovább kérdezget: drogozik, járt mostanában külföldön, szexelt védekezés nélkül? Yogorov mindre nemet int, de mégis mire kell mindezen információ? Hát exügynökünk némi vérpótlásra szorul, és ha már erre jár, meg eszközöket is összeszedett hozzá, jó lesz neki a ruszki vér is. Mehh. Amíg a vér csordogál, arra kényszeríti Yogorovot, hívja fel a HR-t. Mikor Simmons a túlvégen van, először Gent kéri a telefonhoz, megnyugtatja pár szóval, de hogy Simmonssal mit beszél, azt nem tudjuk meg.

Főncsi az irodában mondja Johnnak, hogy őrült tempóban másolja Gen kazettáit (gondolom, hogy mielőtt a lányért cserébe odaadják a HR-nek, legyen saját példányuk), de még így is sokáig fog tartani - ekkor lép be Shaw, hogy ő már megegyezett a gyerekrablókkal, azonnal vinné a felvételeket, hacsak Főncsinek nincs jobb ötlete.

17.jpg

John szól Carternek, hogy gáz van, mert Shaw elvitte a felvételeket, hogy találkozzon Simmonssal és elcserélje őket Genre. De ő is ott lesz, hogy ne menjen simán a dolog. Oké, bólint Carter, én kellek? Nem. Mike, a kis görény, hallgatja Carter beszélgetését, és szól Simmonsnak, hogy csapdába sétál, de a zsaru kontráz: nem én, hanem az öltönyös! Basszátok meg! Amint Carter leteszi a telefont, Mike kocog oda hozzá azzal, hogy beszélgessenek: komoly problémája van ugyanis egyik kollégájával, és azt most szeretné megbeszélni. Exnyomozónk morog kicsit, de aztán rááll a dologra - irány egy közeli bár.

Kora este Simmons megérkezik a találkozó helyszínére, de Shaw nincs itt, majd azt is konstatálnia kell, hogy a saját embereit is kiiktatta valaki. És igen, John volt a tettes. Tudja, hogy nincs itt Gen, de nem érte jött. Kiparancsolja Simmons kezéből a stukkert, elteszi a sajátját, aztán cefet bunyó kezdődik (jó-jó, de nem lehetett volna inkább térden lőni ezt a mocskot?). A kemény küzdelem végén a HR-es legyőzetik, de talpon marad. Akkor mire volt mindez jó? Nos, járőrkocsi érkezik, John pedig távozik - reméljük sittre kerül a rosszfiú (bár a továbbiakat most nem tudjuk meg.)

18.jpg

Shaw hatalmas mordályt cipelve tület be egy épületbe - igen oda, ahol Gen fogoly. Hogy talált ide? Főncsi ötletére Terney mobiljának GPS adatait követi végig (a nyomozó persze már nincs itt), és beletrafáltak, a kislányt a droglabor épületében tartják fogva. Shaw kiszabadítja, majd a fülesén azt kérdezi Haroldtól: mennyire ért a kémiához? Eléggé - jön a válasz. A végeredmény pedig az atomjaira robbantott több emeletes épület. Pacsi Riconak.

19.jpg

Carter és Mike bejöttek a bárba beszélgetni, meglehetősen kihalt hely - konkrétan rajtuk és a csaposon kívül senki nincs itt. A kis görény rákezd a mondandójára. Melyik kollégával van baja? Hát Carterrel. Miért is? Mert titkos telefonbeszélgetéseket folytat, suttyomban egy öltönyös figurával találkozik. Carter visszakérdez: tán csak nem azért érdekel mindez, mert a HR embere vagy - azzal egy fotót mutat, melyen Simmons pénzt ad át zöldfülűnknek.

Szóval exnyomozónk sem ma jött a falvédőről, hál' Istennek. Igen, első közös percük óta tudja, hogy a fiú sáros. Erre az mocskolódni kezd, aztán közli, hogy Simmons felhatalmazta, hogy bármikor lelőhesse a nőt. Carternek a szeme sem rebben, mert tudja, hogy Mike bármilyen nagyszájú is, tart tőle. Tudja azt is, hogy a csaposnál fegyver van erősítésként, de ő csak egy pitláker alvilági alak, amúgy meg Mike le van tartóztatva. A csapos ekkor stukkert ránt, de Carter gyorsabb – egy golyó a mellbe, és a tag holtan végzi. Mike makog, hogy társa ezzel elásta magát, ám téved – Carter azzal a fegyverrel lőtte le a rosszfiút, amit kicsivel korábban vett el társától, aki engedély nélkül hozta azt a városba (ahol vette, ott persze Mike nevén szerepel, még ha itt nincs is bejegyezve). Úgyhogy a kis rohadéknak nincs választása, ezentúl Carternek dolgozik, vagy mehet a sittre. Leteszem a hajam!!

20.jpg

Utoljára pillantunk vissza 1993-ba, az autóbaleset helyszínére. A Sameent kimentő tűzoltó a társainak mondja, hogy a kislánnyal valami komoly gond van: elmondta neki az apja halálát, de a szeme sem rebbent. Most már kétségeink sem lehetnek, Shaw múltjában videóztunk.

A jelenben reggel van, exügynökünk kíséri menő iskolába a szépen kiöltöztetett Gent. A kislány fél az új környezettől, de megnyugtató szavakat kap: minden rendben lesz, Főncsi fizeti a tarifát, és ha gond van, hívj fel. Gen félénken Ricónak adja a Lenin-rendet, mert szeretné, ha nála lenne. A nő kicsit értetlenkedik, és ha érzései nincsenek is, tudja mit szokás ilyenkor csinálni – megöleli a kislányt, aztán útjára bocsátja. Ekkor érkezik Főncsi – Shaw rögtön bűntudatos képet vág. Minden szabályt megszegtem, a kéréseit leszartam, ki vagyok rúgva? Ellenkezőleg, épp most véglegesítettünk, így a válasz. Khm, és a poloska az irodámban, folytatja Főncsi? Nem találta meg, ugye, kontráz Shaw? (Én az ért tippelnék hol lehet, de ez csak egy kósza gondolat.)

21.jpg

Zárásként Rico otthonába pillantunk – már bőszen dobja a szunyát, amikor hirtelen arra riad, hogy Forrás áll az ágya mellett. Hiányoztam? – kérdi, aztán sokkolóval kiüti.

 

... sajna jelen részben Medve inkább csak biodíszlet volt, így most nincs extra fotógaléria ...

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nautilus64 2013.11.21. 15:39:21

ez a rész már tetszett, még azt is megbocsátom, hogy egy kicsit sokat szerepelt Rico!

köszönöm a hogyvoltot, jó volt! :)

Lackapac 2013.11.21. 17:00:56

Na, innentől kezdve beindulnak a dolgok, és azok is megnyugodhatnak egy kicsit, akik szerint Shaw csak John béta-verziója volt, és nem tartották egyedi karakternek, vagy épp csak töltelékszereplőnek.

A hogyvoltra pedig nekem sem lehet panaszom, minden a helyén volt!

Neoprimitív 2013.11.21. 18:47:39

A készítők mostanra eljuttattak arra a pontra, hogy amikor olyan dolgok hangzanak el, mint hogy Gen nagyapja egy ex-KGB tábornok volt, meg hogy az anyja a szojuzban úl börtönben, akkor azonnal kezd járni az agyam, hogy ezek hol kapcsolódhatnak majd már korábban ismert szereplőkhöz vagy eseményekhez. Pl. a második évadból a szoftverguru orosz üzletéhez.

Tudom, hogy Shaw-t illik fikázni meg utálni, meg kijelenteni, hogy milyen egysíkú, bezzeg pl. Carter. Ilyenkor mindig meglepődök az emberi emlékezet megszépítő messzeségén. Shaw nem egészen egy fél évadnyit töltött eddig a képernyőn. Érdemes megnézni mondjuk az első évad elejét: Carter maga volt a jószándékú zsaru kliséje, csak mindehhez még mindig bánatosan biggyesztős képet is vágott. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán célja-e a készítőknek, hogy Shaw-t feltétel nélkül szeressék a nézők? Egy szó mint száz, szerintem jó ő ott és olyannak, amilyennek kitalálták, főleg így, hogy az első részek eltúlzott látványelemeiből visszavettek.

Neoprimitív 2013.11.21. 18:59:32

Bocs, még egy: a poloska helye szerintem teljesen egyértelmű. Már várom, hogy ez mikor kap majd szerepet.

AaannnaaA 2013.11.21. 19:57:15

@nautilus64: @Lackapac: @Neoprimitív: Köszi mindenkinek, aranyosak vagytok.
Igen, én is kezdek megbékélni Rico-val (a neve azért marad), tényleg visszavettek az évad eleji túlzásokból.
Élvezem, hogy Carter így a középpontban van, de azért Fuszkóból is igényelnék még, kedvelem az ő karakterét is :)

Neo, Te elmélet-gyártásban jó vagy, és elég sokszor beletrafálsz. Na, majd a sör fölött megvitatjuk őket. (Mindenki pillantson rá a naptárára, a jövő héten lőjünk időpontot, jó?).

Is 2013.11.21. 22:16:59

Hosszú és tartalmas HV volt, a leírás alapján a rész is igen jó lehetett.
És remélem, most tényleg összejön a sörözés. :)

AaannnaaA 2013.11.21. 22:19:59

@Is: Akkor idézem a következő hogyvót első mondatát (épp most írom) "Na kérem, előre jelezném, hogy az elkövetkező részekben annyi cselekmény sűrűsödik össze, hogy elnézést kell kérnem a hogyvótok várható hossza miatt."
Szóval a hosszúság marad, a cselekmény nagyon belelendül.

A sörözés rajtam nem múlik, maximum ha nincs jelentkező, egyedül megyek :P

Neoprimitív 2013.11.21. 22:29:30

@AaannnaaA: Szó sem lehet róla, lovagiasságom nem engedi, hogy egyedül lépjél a züllés útjára!

AaannnaaA 2013.11.21. 22:32:24

@Neoprimitív: Jajj, ez igazán kedves, köszönöm szépen!! Mondjuk ásványvízzel elég nehéz zülleni (a sört átengedem Nektek, én sajna nem ihatok), viszont a társaságotoknak már előre szívből örülök!

Is 2013.11.22. 08:38:38

Nekem kedd és csütörtök egy darabig alapból kiesik, de egyébként igyekszem megjelenni, ha kiderül, hogy hol és mikor.

Neoprimitív 2013.11.22. 09:19:06

Részemről még mindig teljes a nyitottság.

AaannnaaA 2013.11.22. 09:37:02

@Is: @Neoprimitív: Akkor marad a hétfő/szerda/péntek kombó valamelyike. A hétvégét nem merem megkockáztatni, mert gondolom a nép nagy része már karácsonyi ajándékokra vadászik :)
Tessék naptárt nézni, a jövő heti első hogyvót (reményeim szerint hétfő) alatt kommentben dobok fel javaslatokat, és várok viszontválaszokat.

Neoprimitív 2013.11.22. 19:56:27

Ismeretterjesztő rovat, mert hátha vannak olyan olvasók is, akik már nem tanultak kötelezően oroszt: a Razgovor beszélgetést jelent és egyszerre utalt magára a Gen által lehallgatott szövegekre és Coppola Magánbeszélgetésére. (Aki nem látta, annak sipirc valami videotékába.)

higeona 2013.11.22. 20:11:55

Csak nekem volt nagyon ismerős az a jelenet, amikor Carter lelőtt egy rosszfiút egy sáros zsaru fegyverével, hogy ezzel tartsa sakkban az illető sáros zsarut? Mintha kedvenc nyomozónőnk az utóbbi időben Johnhoz kezdene hasonulni. Enyhén...
@Neoprimitív: Mélységesen egyetértek Shawval kapcsolatban. lehet,, hogy illik őt nem szeretni, de én mindig is formabontó voltam. Remélem a poloskával kapcsolatban egyre gondolunk, mert akkor mindketten nyerünk és megajándékozhatjuk magunkat egy csokival.
@AaannnaaA: Köszi a hogyvolt, nagyon ízlett! Nem tudom, mikor érek rá, de találjátok ki, én meg majd igazodok.

AaannnaaA 2013.11.22. 20:57:12

@higeona: Én nem bánom, hogy Carter egyre Johnosabb lesz, jól áll neki :)
@Neoprimitív: Kivettem a videotékából, ha véget ér az írói őrület, amibe most pottyantam, hogy beérjem a kinti PoI vetítést, meg is nézem. Köszi a tippet!

higeona 2013.11.22. 21:59:29

@AaannnaaA: én se bánom, csak megállapítottam. mondjuk hiányozni fog a régi hozzáállása.

Flankerr 2013.11.25. 00:37:17

Ez nagyon jó rész volt, jó dumákkal, jó cselekményekkel. Nézem is a következő részt..:)

AaannnaaA 2013.11.25. 07:22:38

@Flankerr: Az jó, mert ma jön a hogyvótja, szerdán meg a hetediké :)

AaannnaaA 2013.12.03. 09:43:55

@nautilus64: Szia! Átnéznél az aktuális Célszemély rész hogyvótja alá, épp a közös sörözés részleteit tárgyaljuk! Várlak szeretettel!

Gabba 2017.03.31. 20:02:35

@AaannnaaA: felvevőgép... annyi idős lehet, mint az én első magnóm, amit '78 körül kaptam :)

az milyen poén már, hogy a kiscsaj robotnak vélte Shawt :D

"igáig követte" ezeket bírom, amikor egy elütésből freudi igazság lesz (akkoriban nyomattad nagyüzemben a hv-ket, azaz húztad az igát :))

Gabba 2017.04.04. 22:38:42

@Pácsó Ármándó: nincs...., viszont oroszul még tudok kicsit :)
süti beállítások módosítása