Jack Bauer végleg átment Steven Segalba: arcizma sem rándul, a pólójára sem freccsen egyetlen vércsepp, és tényleg úgy viszi végig a pályát, hogy egy életerő pontot sem veszít. Sőt, ha lenne nála egy Venti Flat-White Latte, tuti, hogy egyetlen csepp sem löttyenne ki, miközben sorra ver mindenkit. Most éppen a londoni amerikai követségen, mert ugye a tüntetőkkel együtt ő is betört az épületbe, de ő nem azért, hogy antikapitalista jelszavakat skandáljon, majd gyorsan vegyen egy új Nike-melegítőt, mert a régiből sehogy sem jön ki a könnygáz szaga.
Ő a drónpilótáért jött, meg a repülési naplóért, és nagyon gyorsan, még a stáblista alatt teljesíti ezt a feladatot: leüti a megszeppent pilótát kisérő tisztet, kicsit előadja, hogy ő aztán tud határozott, de emberi is lenni, Tanner pedig gyorsan elmond neki mindent. Azt is, hogy a napló a leütött tiszt zsebében van.
Chloet távolból vezérli Jacket, mintha csak egy Counter Strike karakter lenne, így egy ideig elkerüli a tengerészgyalogosokat, akik a CIA fülese után már keresik. A követséget azonban lezárják, ezért még Jack Bauer sem tud kijutni. Mondjuk Steven Segalnak menne, de ugye ő általában nem csak producer, de egy ideje már maga is írja a filmjeit, úgy meg elég könnyű nagymenőnek tűnni. Jack inkább a kommunikációs szoba felé menekül, ott van védett vonal, így anélkül elküldheti a titkos repülési adatokat, hogy elhagyná a követséget.
Eközben a terrorista szappanopera is tovább bonyolódik: Simone férjéről kiderül, hogy ugyan nagyon szerelmes, de annyira azért nem, hogy az anyósa kedvéért lebombázza fél Londont. Szökni akar, és vinné Simone-t is. Mindezt persze az ágyban, szaténágyneműk közt henteregve beszélik meg, mert hiába veti meg a nyugat bűnös életformáját minden terrorista, azért a pushup melltartó és a selyemlepedő mégiscsak kivétel ezek szerint.
Jack megszívja: hiába van széles sávú internete az amerikai kormány figyelmességéből, az adatok titkosítva vannak, ezért nagyon lassan mennek át a bitek. És van még a sztoriban telnet konzol, meg ip-cím, vagyis biztos nem csak hollywoodi halandzsa az egész. És akkor már arról ne is beszéljünk, hogy egymagos a követségi gép processzora, ezért lassú a kódfejtés, amiből egyenesen következik, hogy megszeppent titkárnőket kell maga elé tolnia, nehogy idejekorán betörjenek a tengerészgyalogosok a kommunikációs szobába. Amikor ez mégis megtörténik, Jack csak a katonák golyóállómellényére céloz, hiszen nemcsak kiváló céllövő, de csupaszív ember is.
De térjünk vissza az előző rész végén elvágott jelenetre: az amerikai elnök a brit parlament előtt szólal fel, hogy megmagyarázza, miért is bombázott le pár angol katonát egy amerikai drón Afganisztánban. Az elnök az előző rész végével némiképp ellentétesen nagyon is jól teljesít, a brit politikusok megértően bólogatnak, mintha ő lenne Steve Jobs reinkarnációja, és éppen most jelentené be, hogy egy töltéssel három hétig fogja bírni az Iphone 6 aksija. De az öröm nem tart sokáig: Mark elmondja az elnöknek, hogy Jack Bauer túszokat szedett a követségen, és talán ideje lenne, ha tengerészgyalogság általi halálra ítélnék. Az elnök lánya a szempilláit rebegteti, és mi tudjuk, hogy a nap végéig itt még lesz egy nagy egymásra találás, némi érzelgősség, meg seggfogdosás. De ne szaladjunk ennyire előre: az elnök beszélni akar Jackkel.
De vissza a terroristákhoz: Simone az ötórai teázgatás közben csak elmondja az anyjának, hogya férje szökni akar a szíriai kiképzőtáborra nem nagyon hasonlító kúriából, ezért Margot kicsit bepöccen, pár verőember beront Naveedhoz, és megfenyegeti. A nagy fenyegetés közben levágatja a saját lánya egyik ujját, tényleg nagyon eltökélt terroristanő ő, csak a szolíd smink és a visszafogottan elegáns kiskosztüm zavarja össze némileg a képet.
Közben a CIA elkezd hinni Jack Bauernek: legalábbis a feszes seggű Morgan ügynökben felmerül, hogy talán tényleg nem hazudik Tanner, és nem bombázta le csak úgy, passzióból a saját parancsnokát, meg pár brit katonát ráadásként. Morgan szeretne beszélni Jackkel, de várnia kell a sorára, először ugyanis az Egyesült Államok elnöke csörgeti meg az egykori szuperügynököt, jelenlegi terroristát, és főállású Chuck Norrist.
Jack Bauer őszintében és jól neveltben nyomja, már csak pár Yes, sir, Yes hiányzik ahhoz, hogy tényleg úgy érezzük, nem csak az életét kockáztatná az elnökért, de ha kell úgy szeretné, mint Orbán Viktor Vlagyimír Putyint abban a bizonyos lengyel közmondásban. De mindez mit sem segít: Mark meggyőzi az elnököt, hogy Bauer a hacker hippikkel van, nincs is terrortámadás, csak adatokat akarnak kilopni, hogy aztán feltegyék a különbejáratú Wikileaksükre. Ezért az elnök megparancsolja, hogy a tengerészgyalogosok rohamozzák meg a kommunikációs szobát. A katonák vezetője, Cordero százados pedig az eligazításon nem hagyja kétségek közt az embereit, hogy most akkor pontosan mit is jelent, hogy ártalmatlanná tenni.
Jacknek nem lenne sok esélye, egy apró szobában egy tucat feldühödött tengerészgyalogost kicsinálni, na ehhez már Van Damme kéne, duplaíves fejrúgásokkal, meg automata fegyverekkel. De szerencsére itt van Morgan ügynök, aki a kihallgatta az elnök és Bauer beszélgetését, ezért tudja, hogy gáz van, a szellőzőn keresztül bekúszik a kommunikációs szobába, és ráveszi Jacket, hogy adja meg magát a CIA legjobb fenekének.
Mire a tengerészgyalogosok berobbantják az ajtót, Jack már Morgan ügynök lábainál hever. Margot meg kiválasztja a Londonhoz legközelebbi tíz. felfegyverzett drónt. Egyre vészjóslóbban dübörög a 24 órájának másodpercmutatója.
Facebook kommentek