Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

24 9x01 - 11:06 - 12:00

2014. május 27. 09:00 - sixx

Itt van Jack megint, hogy rettentő dolgoktól megmentse a világot, bár az első jelenetekből ez nem derül ki, csak az, hogy valakik nagyon konspirálnak és keresnek valakit Londonban, pontosabban a keleti részén, ami így ránézésre elég lepukkant hely lehet. Aztán megkapjuk a szokásos osztott képernyőt, és egy kormányszerv titkos bunkerét is a számítógép mögött ülő alkalmazottakkal meg a szakzsargonnal, CTU helyett viszont CIA-t dobott a betűtészta-szerencsekerék. A főnökember valós idejű nyomkövetést meg hasonlókat követel, ehhez természetesen meghekkelnek egy műholdat, yeee, 24 is back.

Screen Shot 2014-05-26 at 8.58.11.png

Közben egy irodában megjelenik Chuck és Dexter csaja, aki itt CIA-ügynököt alakít, és éppen kifelé áll a szekere rúdja, mert csak, majd kiderül. Pakolja össze a cuccát, és Kate-nek hívják, de mi nem így fogjuk. Kiderül, hogy valami Nagyon Fontos Célpontot igyekeznek elfogni, és ezzel visszaugrunk a terepre, ahol indul a bevetés, a célpont egy raktárépületben alszik, a CIA-kommandó betör, kiabál, fut, célpontnak hűlt helye, amatőr bagázs. Rohannak utána, közben a CIA-központban a műholdon keresztül követik az eseményeket és persze Chuckné és beleszól, a tetőre fog menni, mondja, mert ő nagyon ért mindenhez.

Screen Shot 2014-05-26 at 8.59.20.png

A célpont lófaszt megy a tetőre, kirohan egy hátsó ajtón, mire mindenki úgy tesz, mintha nem röhögné ki Chucknét, pedig de, mit okoskodsz, menjél mán innét, de gyorsan. A célpont menekülés közben felfedi magát, mert össze-vissza veri a CIA-ügynököket, é hát Jack Bauer az, kicsivel öregebben és megviseltebben, mint legutóbb láttuk, de csak a jó ismert pocokfej az. És rosszul választott menekülési útvonalat, mert elfogják, addig üvöltenek neki, hogy kezeket fel / le a földre (ezt egyszerre hogy a faszomba’ lehet abszolválni, nem tudom), hogy teátrális mozdulattal a földre rogy, a kezét a feje mögött összekulcsolja, de egy kis félmosoly játszik a szája sarkában, mert TERVE VAN.

Screen Shot 2014-05-26 at 9.43.57.png

Nincs 24-évad elnök nélkül, tartja az ősi albán közmondás, így megmutatják nekünk Heller elnököt, akivel Jack a 4., az 5. és a 6. évadban is összetalálkozott, sőt, a lányát is dugta egy ideig, szóval családtag valahol. Most Heller azért van Londonban, hogy valami drónos megállapodást hozzon tető alá, és éppen megbeszélést tart, amin összekeveri Teddy meg Franklin Delano Rooseveltet, nahát. A kabinetfőnöke, aki egyben a lánya férje is (ezért még Jack alaposan pofán veri szerintem) emiatt aggódik kissé, tán csak nem az Elnök embereiből ismert beteg elnök figurát húzzák elő?

Screen Shot 2014-05-26 at 9.55.43.png

A kabinetfőnök nem szimpatikus ember, most mondom, de a samesza, aki leginkább úgy néz ki, mint a szegény ember Joaquim de Almeidája, az még kevésbé az. A CIA telefonoz a Mark nevű kabinetfőnöknek, hogy elfogták Bauert. Nahát, mondja Mark, akkor őtet mostantól az én fennhatóságom alá helyezzük, és azonnal tessen levinni a Különleges Kihallgató Egységhez, mert majd azok a start is kikínozzák belőle. A CIA főnök Steve Navarro ennek nem örül, de tudomásul veszi. Bemegy Chucknéhoz, aki megint előjön a tetőn át Jack elmenekülhetett volna sztorival, de Steve csak legyint rá, ugyan már. Egy újabb helyszínt is megismerünk, amerikai katonai bázis, ahonnan drónokat irányítanak Afganisztán felett. Egy hadnagy átveszi az irányítást, majd telefonoz az afgán terepen kint tartózkodó századosnak, akivel összebalhézik, így oda a hétvégi kimenője.

Screen Shot 2014-05-26 at 10.01.31.png

Steve aszongya az egyik CIA-tisztnek, hogy leszarja a kabinetfőnököt, majd ő kihallgatja Jacket első körben. Muhaha, sok sikert, ezt az embert már savval is vegzálták, megölték vagy hatszor, oszt nem mondott semmit senkinek. Chuckné nem bír magával, és hiába zavarták haza, ameddig az épületben van, addig baszogatja a többieket, most éppen azt a feka faszit, aki elfogta Jacket. Mert neki valami gyanús. A közeliekben egyébként nagyon látszik, mennyire nem szép a bőre a nőnek, vagyis inkább mennyi sminket pakolnak rá, de ezt csak mellékesen.

Screen Shot 2014-05-26 at 10.15.05.png

Steve Navarro nekilátna kihallgatni Jacket, de Erik ügynök, akit Chuckné baszlatott, megy bemószerolni a nőt, látni akarja, honnan tudtuk, hol van Jack, mondja Navarrónak, az meg olyan fejet vág, mint akinek a seggébe most tolták fel a Vona Gábor-összest, és mondja, hogy majd foglalkozik vele, Erik meg menjen a faszba, mert csak Chuckné állására pályázik, akiről kiderül, hogy a férje Kínának kémkedett. Ezért zavarják haza. Van neki viszont egy haverja a geekek között, akik a CIA adatait rögzítik, vagy miafaszomat csinálnak, egyfajta Chloe O’Brien, ugye, csak pinaszakállal. És segít Chucknénak: odaviszi neki az elfogott Prágai infót, amiről kiderül, hogy csak úgy bekerült a rendszerbe.

Screen Shot 2014-05-26 at 10.15.17.png

Navarro nekilát Jacket kihallgatni, kevés sikerrel, sőt semmilyennel, a végén sóhajt, jóvanakkor, majd a kínzás segít, és otthagyja - erre Chuckné nem ott sündörög pont az ajtó előtt, és nem bemegy Jackhez, hogy szembesítse a gyanújával? Hogy direkt fogatta el magát? Dehogynem. És amikor megkérdezi Jacktől, hogy kiért jött be ide, kileng a félmeztelen Baurre kötött hazugságvizsgáló, mint egy Gyurcsány monológ alatt oly sokszor, Chuckné mondja is Navarrónak, hogy heló, valami nem kóser. Az meg ideges lesz, ne szólj bele, menjél haza, adjad csak a jelvényedet meg a stage passt, kösz. Chuckné összetörve áll, a biztonságiak fogják kihajítani a melóhelyről, micsoda ciki már. Jacket meg viszik a Különlegesen Titkos Kínzórészleghez, ahol meg a gót tinilánynak sminkelt Chloe O’Brient tartják fogva - ezért jött be ide Jack, nahát.

Screen Shot 2014-05-26 at 11.04.49.png

Közben Heller lánya is megjelenik a katalógus hatodik oldaláról vásárolt, “késői Michael Jackson” fantázianevű orrával, megy a faterrel meg a kabinetfőnök férjjel közösen valami fogadásra. Mark samesza kissé hangosan emlegeti Bauert, mire Mark hülyét kap, nemár bazdmeg, a nejem egy olyan idegösszeroppanás után lett összekaparva, amibe hatszor belegárgyulnál, ha meghallja, hogy Jack és Bauer, kiugrik az ablakon, óvatosan a szavakkal. ÉRTHETŐ? A faszi nyel egyet, jóvanna. Heller és a lánya a kocsiban megbeszélik, hogy a fater egyre szarabbul van, Alzheimer lesz ez, bárki meglássa.

Screen Shot 2014-05-26 at 10.54.20.png

Miközben Jacket már viszik is el oda, ahol nagyon bántani akarják, Chuckné csak nem nyugszik, és miközben a biztonsági ember kíséri, kikapja az övéből a sokkolót és megküldi vele, csak a miheztartás végett, ugye. Aztán felhívja a Geekhavert, hogy nézzen utána: kinek van az épületben tartózkodók közül köze Jackhez. Mindeközben új szálat nyitunk, egy rosszarcú csávó valami kapcsolószekrényben matat odakünn, és ennek tutira köze lesz Jackhez, akit meg éppen mostanra kísérnek oda a Titkos Szervezet Ajtajához, ahol persze két perc alatt lever mindenkit, mert ő Jack Bauer. de ehhez az is kellett, hogy odafent a rosszarcú kikapcsolja a világítást, mert van Jack testében egy jeladó, és az világít neki egy térképen.

Screen Shot 2014-05-26 at 10.45.25.png

A kínzóember kinyitja az ajtót, ott áll Jack, rábasztál, mondja, vigyél csak Chloéhoz, de hirtelen. Viszi. Jack ideges lesz Chloe láttán, akit telenyomtak drogokkal és látszólag halott, de belekúr egy adrenalin injekciót, amitől felül, mint egy Marylin Mansonnek sminkelt keljfeljancsi, és Jack már viszi is kifelé a helyiségből. Közben Geekhaver kideríti Chucknénak, hogy Chloe ott van az épületben, így Chuckné máris robog lefelé, hogy megakadályozza a szöktetést, de hiába fog fegyvert a menekülő Jackre meg Chloéra, mert Jack megnyom valami baszt a testin, és a rosszarcú odafentről berobbantja a tetőt, leereszt egy létrát, és szevasztok gyerekek, Jack bácsi meglógott.

Screen Shot 2014-05-26 at 10.53.33.png

A menekülés közben Jack egy gázcsövet is berobbant, ami szépen szétkúrja a CIA-központ egyik részét, és ebből rohangálás meg szakzsargon lesz, hogy nyissak így protokollt, kérdezi valamelyik, nahát. Navarro meg belátja, hogy Chuckné badass, és visszaadja neki a jelvényét, mert csak szüksége van rá hogy Jacket elfoghassa. Hiszen ez mekkora égés már, ugye. Jack és Chloe a rosszarcúvel menekülnek, Jack ad egy telefont Chloénak, majd kiteszi a kocsiból, eridj lányom, majd hívlak. Persze nem véletlenül adta neki a telefont, mert nyomkövető van benne, és majd ezen keresztül ér a nyomára, meg a hackerbarátaiéra is, akiket eleve keres. És Chloét csak kihasználja. Mert Jack ilyen geci lett.

Screen Shot 2014-05-26 at 10.59.38.png

Az utolsó jelenetben a drónt irányító hadnagy egyszer csak nagy szarban lesz, mert az irányítást valaki átveszi tőle, és szépen lerakétázza az afgán terepen mocorgó alakulatot, amiben brit katonák is szolgálnak. Szegény gyerek köpni-nyelni nem tud.

Screen Shot 2014-05-26 at 10.59.44.png

 

Címkék: 24
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AaannnaaA 2014.05.27. 09:25:22

24 hogyvót újra!! Köszi szépen! Hatalmasakat röhögtem (még jó, hogy melóban ülök).
Királyság, hogy visszatért a sorozat, amivel sorozatfüggő lettem (gondolom vagyunk ezzel így még páran). Nem csalódtam, hozza a szokásos formát, azt amiért szeretjük. Logikai faszságok letojva, Jack is Back!

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.05.27. 12:57:07

Még nem tudom, fogom-e bírni végig, de jól esett újra látni őket.

sélli_ 2014.05.27. 13:26:31

Kosz sixx. Jack is back, hell yeah! Chloe valami felelmetesen szarul nez ki... mint valami masnapos goth vampir. Remes!

Yeto 2014.05.27. 16:21:10

Jó vót a hogyvót!

Egy apróság:

"Egy hadnagy átveszi az irányítást, majd telefonoz az afgán terepen kint tartózkodó századosnak, akivel összebalhézik, így oda a hétvégi kimenője."

Az a százados őrnagy.

mojoking77 2014.05.28. 14:07:07

Ooooo..... hmmm......., ize.......
Tronokharcahogyvolt?

sixx · http://comment.blog.hu 2014.05.28. 14:17:42

@mojoking77: hát, majd ha lesz epizód. a héten kimaradt.

mojoking77 2014.05.28. 14:29:02

@sixx: Fenebe.....
Memorial day volt hetfon, vagy mi a locs?
süti beállítások módosítása