Az Északi Fény létének napvilágra kerülése, majd annak kormányzati letagadása nem jelenti azt, hogy a média leszállt a témáról – TV, újság stb, még a csapból is ez folyik. John és Shaw kajáldában ülnek, a nyilvános TV készüléket ők sem kerülhetik ki, így a beszélgetésük is e körül forog. Hősünk kicsit aggódik, hogy mi lesz most, de Rico vállat rándít: örül, hogy Irányítás szarban van, hiszen anno meg akarta őt öletni, a számok meg jönnek, szóval a gép működik – a többi nem számít. John kiszúrja, hogy megérkezett a célszemély, így nincs több beszéd, melóra fel.
Két drogdílerhez (!) jöttek bizniszelni, a rosszarcok hozták a kábszert, exügynökeink pedig egy milliót, dollárban. Mielőtt nagyon meglepődnénk, gyorsan kiderül, hogy ők a célszemélyek, a két tagról ugyanis Johnék már tudják, hogy egymás háta mögött milyen lépéseket tettek azért, hogy a millert egymaguk költhessék el a másik tudta nélkül – ezt sorolják is rendesen. A két bűnöző egymásnak esik, Johnék pedig ezt kihasználva kiütik őket, majd szétszórnak némi anyagot, üzennek Fuszkónak és távoznak. Közben Shaw megismétli, hogy szerinte minden rendben a géppel, jönnek a számok, de aztán eszébe jut a logikus kérdés: mégis ki foglalkozik a relevánsokkal? A válasz motoron érkezik Forrás képében, aki magával vinné Ricot egy releváns szám ügyintézésre, de John nyugodjon meg, Főncsi nemsokára hívja Washingtonból, ott lesz rá szükség. Exügynökeink nem túl lelkesek, de ráállnak a dologra, a csajok balra el, Johnnak pedig jön a beígért hívás Haroldtól, irány a főváros.
Washingtonba váltunk, John betrappol Főncsi szállodai szobájába, aki örül, hogy jókora táskával jött, mert hosszabb itt tartózkodásra kell felkészülni, és reméli, hogy társa nem csak fegyvereket hozott. Pedig de. Harold közli, hogy helybeli számot kaptak, John kontráz: a releváns számokat most Forrás kapja meg - szóval van meló rendesen, miközben az Éberség aktív a Decima pedig be akarja üzemelni a Szamaritánust. Hősünk közbekérdez: honnan tudni, hogy a Szamaritánus még nem üzemel? Onnan, jön a lakonikus válasz, hogy akkor már halottak lennénk.
Bővebben: a gépet Főncsi úgy tervezte, hogy mindenképpen életeket mentsen, ám a Szamaritánus nem ilyen; használója kezében a korlátlan információmennyiséggel elképzelhetetlen pusztítást vihet véghez, és a Decima nyilván ezt is akarja – levadászni vele azt, akit nem kamáznak, jelen esetben hőseinket. De törpölni nincs idő, Harold kiderítette kié az új szám, az infótól pedig hangosan koppan az álla a földön: mai célszemélyünk Roger McCourt egy kongresszusi képviselő, baszki! Vad találgatásba kezdenek, hogy mégis ki jelenthet rá veszély: az Éberség, a Decima, egyéb? Megoldást persze úgyis a gyakorlat hoz, irány a képviselő melóhelye.
John és Főncsi kocsiban ülve távolról figyelik és fotózzák a képviselőt, közben civakodnak egy kellemeset, mert Harold Verdit hallgat megfigyeléshez, amit társa simán macskazenének titulál, mire az közli, hogy legközelebb lehet John a DJ. Oké, de akkor énekelni fogok, felesel faarccal John, én meg kétszer visszatekerem, mert még nem röhögtem eleget. Mindenesetre nem lesz könnyű a képviselő közelébe jutni, mert egyrészről az asszisztense intézi a hívásait, másrészről saját testőr védi. Hősünk felveti, hogy akár a titkosszolgálatot is kirendelhetik mellé, de Harold ellenkezik: az csak közvetlen veszély esetén lehetséges, olyan pedig most nincs. Erre John leengedi a kocsi ablakát, és küld McCourt irányába pár golyót, majd utasítja Főncsit, hogy induljanak. Azta!
Nem sokkal később hősünket már mint a titkosszolgálat emberét látjuk a képviselőre várva, közben megbeszéli Főncsivel, hogy mivel az nem tudta őt benyomni a szervezethez, John vette el egyikük (Jeffrey Abbott) személyazonosságát. Harold persze azon pörög, hogy mégis hol az eredeti titkosszolga, de társa megnyugtatja: egy motelben pihenget. Mielőtt ezt részleteznie kellene, megjelenik McCourt, így megmenekül a magyarázkodástól, hogy mégis mit művelt ideiglenes névadójával.
Képviselőnk bemutatkozik Johnnak, és kedélyesen eltársalognak: a pasas pont Verdi előadásra készül este, amit macskazenének nevez hősünk bősz vigyorgásától kísérve, aki rögtön felajánlja, hogy lábon lövi, azzal megúszhatja az előadást. McCourt értékeli a fahumort, vigyorog egy kiadósat, aztán dologra. (Az autóba csüccsenés közben John sunyiban klónozza a képviselő testőrének telóját, jó lesz az még valamire címszóval.)
Melóba érve a célszemély rögtön tengelyt akaszt egy szakszervezeti vezetővel, de ez csupán félreértés, a tag feleslegesen szívja fel a vizet, így őt nyugodtan ki lehet húzni a lehetséges ellenlábasok listájáról. Nem mellesleg McCourt gálánsan neki ajándékozza opera jegyeit, így kímélve meg magát az esti nyivákoláshallgatástól.
Helyszínt váltunk, az előző részben megismert Garrison szenátor érkezik egy kiállításra, na nem képeket nézegetni, hanem Greerrel találkozni, baszki! Az öreg rögtön a lényegre tér, az Északi Fény miatt van itt, mire a szenátor védekezik: az én nevem csak egy a listán. Greernek azonban ennél bővebb ismeretei vannak, szembesíti is vele beszélgetőpartnerét, miszerint Garrison a program vezetője volt, nem csak egy ember a sokból. Szenátorunk itt kezdi komolyan venni a férfit, és kérdi mégis mit óhajt tőle?
Nos, először is átadja Collier fényképét azzal, hogy egy magát Éberségnek nevező csoportnak dolgozik, de persze nem csak ezért jött, hanem hogy felajánlja a szolgálatait, miszerint a Decima egy új, az Északi Fény tudásával felérő rendszert fejlesztett ki, ami bárkit bárhol megtalál, szóval ha kérik szívesen beüzemeli. A szenátornak azonban nyomós ellenérve van, miszerint az Északi Fény buktája után nehéz lesz a politikustársakon átverni egy hasonló program elindítását, de Greer legyint: lógassa be az ajánlatokat, az ellenkezőket meg majd én lesöpröm a színről.
McCourt épp ebédel, John és a másik testőr pedig egy távolabbi asztalnál ül, kényszeredetten társalog és figyel. Főncsi jelentkezik, miszerint a szenátornak nincs ellensége, de hősünk azért kiszúr egyet: lepukkant alak lépdel nagy lendülettel feléjük, de mielőtt leállítaná, a szenátor közbelép. Az érkező ugyanis csak egy helyi hajlesz (százszor jobban néz ki mint a hazaiak, csak mondom), aki tudja, hogy a képviselő némi extra népszerűségért megvendégeli őket egy tál ételre.
John megnyugszik, kemény egy másodpercre, míg ki nem szúrja, hogy az étterem ajtajában egy, a hajlesznál jóval fenyegetőbb kinézetű fazon figyel befelé. Azonnal utána trappol, de már csak a távozó tag rendszámát tudja Főncsinek bediktálni. McCourt ezután távozik az étteremből, barátságosan hátba vágja az odakint ácsorgó Johnt, aki benyögi, hogy már bánja, Forrással kellett volna mennie.
Ha már a nő így szóba került, nézzük meg mit csinálnak Ricoval ők ketten. A helyszín Miami, egy kellemes bárban koktélt szürcsölgetve cseverésznek: Shaw egyrészt örül, hogy egy halom rosszarcot hidegre tehetett, másrészt viszont kérdi, hogy Forrás ezentúl rosszfiúk üldözésével fog foglalkozni? Kitérő választ kap, amitől én nem feltétlenül vagyok nyugodt, de megijedni ráértünk később is. Ezután utasítást kap a géptől további küldetésre, Shaw azonban oda már nem tart vele, de azt még nem közli, hova kell mennie. A kamera pedig ekkor mutatja amit ezek ketten ügyködtek: a koktélt az elvégzett meló után kortyolták el, ami a kocsma összes (férfi) vendégének elgyepálása volt; mind eszméletlenül hever szanaszét...
A fővárosban kora este John már nagyon unja a túlórázást, mikor hirtelen furcsa zajt hall a képviselő szobájából. Nincs mese, ajtó betör, fegyverrel beront, aztán vérvörös fejjel hebegve kihátrál – a képviselő ugyanis nemhogy bajban nincs, de extrán jól érzi magát, íróasztala tetején döngeti épp az asszisztensét… Hehh, John feje mindent visz!
Később az utcán állva beszéli meg Főncsivel, hogy talán McCourt felesége jelent veszélyt a viszony miatt, de ő lehűti, erről szó sincs, az asszony tud a dologról, és elfogadja. Sokkal komolyabb gond viszont, hogy Harold időközben lenyomozta a korábban az étteremnél látott tag rendszámát, és az egyértelműen a Decimahoz köthető. Ekkor lép ki McCourt az irodájából, John pedig kiszúrja a Decima emberének autóját a közelben. A benne ülők egyike hívja a képviselő testőrét, hősünk pedig az egészet a klónozott telefonon hallgatja: a rosszfiú közli a testőrrel, hogy John nem a titkosszolgálat tagja, ezt bizonyítandó fényképet is küld az igazi Abbott ügynökről. A testőr persze azonnal fegyvert ránt, így Reese kiüti, a Decima közeledő zsoldosait pedig kilövi, majd a képviselő kocsijába pattan és közli Főncsivel, hogy jobb ötlete nem lévén elrabolta a célszemélyt.
Kicsivel később felveszi Haroldot, hogy és mivel a rendőrség és a többi bűnüldöző szerv már javában a nyomukban van, ideje autót váltani és elbújni, amire szerencsére Főncsinek van konkrét ötlete. Hamarosan leparkolnak az említett épület elé, amin az „American Beef Consultants, Inc.” felirat virít. Ezen John eléggé kiakad, de semmi gáz, nem kajálni jöttek, hanem egy rejtekhelyre, amit Harold múlt hónapban alakíttatott ki rosszfiúbiztosra. McCourt szájáról leszedik a tapaszt, aki rögtön kérdi, hogy mégis kik ők és mit akarnak, és hiába győzködik, hogy jó szándékkal rabolták el, képviselőnk segítségért kiabál.
Haroldnak itt lesz elege, és rápirít, hogy bárhogy is néz ki a szitu, ők itt most segíteni próbálnak, úgyhogy szíveskedjék együttműködni. Első kérdésére, miszerint ismeri-e a Decima Technologies-t, határozott „nem” a válasz, és amúgy is kizárt dolognak tartja, hogy a nevezett társaság az életére törne, lévén az emberek kedvelik őt. Aha. A beszélgetést fegyveresek érkezése szakítja félbe, még jó, hogy John kiszúrja őket, és hogy a helyiség ablaka golyóálló.
Mikor hatástalanította őket, felmerül a logikus kérdés: hogy találtak ilyen gyorsan ide, főleg, hogy a képviselőnél nincs mobil? Harold gyors motozást tart, melynek eredménye egy kitűző, ami nyomkövető is egyben – McCourt állítja nem tudja kitől kapta. Rejtekhelyük azonban lelepleződött, indulni kell, ám alig lépnek ki a hátsó ajtón, érkezik az utánpótlás a gyilokokból, akik cefetül lőnek, Főncsit és a képviselőt egy autó mögé kényszerítve, Johnt pedig arra, hogy nekiálljon az egyszem talpon maradt rosszfiú felé menni és közben vadul tüzelni.
Mielőtt rossz vége lenne a lövésváltásnak, száguldó autó érkezik kinyitott ajtóval, ami elcsapja a fazont, így már van kiút a szorult helyzetből. És hogy ki a hirtelen jött megmentő? Rico, naná! Ugrás a kocsiba, aztán nyomás, ami egészen jól működik addig, míg egy útlezáráshoz nem érkeznek, amin John javaslatára inkább nem próbálnak meg átmenni, hanem kiszállnak az autóból, és a közeli kertes házas utca felé indulnak – egy db elfogott rosszfiúval kiegészítve (azt akit Shaw elütött, belapátolták a csomagtartóba, jó lesz még valamire, ugye).
Találnak egy házat, ami láthatóan napok óta üresen áll, betörnek, és erősen remélik, egy ideig nem is akad társaságuk sem a lakók, sem egyebek képében. Melóra fel, nem árt kideríteni, mégis ki és miért akarja képviselőnket holtan látni. Főncsi munkához lát, laptopot üzemel, túsz SIM kártyát olvas stb, az eredmények megérkezéséig pedig pergő szópárbajt folytat McCourttal, aki vadul köti a vaut a karóhoz, miszerint senki nem akar az életére törni, nem tud semmit a Decimáról sem annak programjáról.
John megunja a szócséplést, irány a túsz, hátha őt megpiszkálva okosabbak lesznek. Kínzásra azonban nem kerül sor, mert Főncsi feltörte a tag SIM kártyáját, és rájött, hogy a Decima nem eltenni akarja láb alól a célszemélyt, hanem megvédeni. Mégis kitől, teszik fel a kérdést a rosszarcnak, de ő csak annyit tud, hogy egy hete, mióta figyelik, egyetlen ember volt rá veszélyes, méghozzá John a lövéseivel.
John és Harold visszabattyog McCourt szobájába, a faggatózás újraindul, új információk fényében, ugyanis Főncsi utánanézett a képviselő pénzügyeinek, és eszerint az utóbbi két hétben feltűnően jól megy a sora, ami nagy valószínűséggel belsős információknak köszönhető. A sarokba szorított McCourt elárulja, hogy ismeri a Decima Technologies-t, egyezséget kötöttek, amelyben támogatja az általuk létrehozott megfigyelőrendszer kormányzati elfogadását (igen ő, aki ilyesmi ellen a legjobban harcolt); cserébe kap némi belsős tőzsdei tippet, és mindenki boldog. Mielőtt a parttalan eszmecsere folytatódhatna, rendőrségi szirénák hangja jut a fülükbe, szorul a hurok, ezért Harold, John és Shaw félrevonul egy alapos megbeszélésre, eldönteni mégis mi legyen.
Röviden áttárgyalják a helyzetet, és arra jutnak, hogy pozíciója révén McCourt átsegítheti a Szamaritánust a politika berkein, így adva szabad kezet Greernek – ezért kapták hát a számát; és hogy mégis ki jelent rá veszélyt? Hát hőseink! John szerint a gép azt akarja, hogy öljék meg a képviselőt, de nem érti, hogy a gép, amit Finch életek megmentésére programozott, miért akarhatna ilyet? Elképzelhető ez egyáltalán? Harold szerint igen, ha nagyon rossz a helyzet (ha rengetegen vannak veszélyben egy ember miatt), de sosem gondolta, hogy eljutnak idáig. John szerint ha a gép előre lát valami nagyon rosszat, hát meg kell tenniük amit kér. Főncsi bizonytalan, társa azonban bár a gépben nem bízik, Főncsiben igen (és végülis ő építette a gépet). Harold ezen a ponton félbehagyja a törpölést és a képviselőhöz lép.
Kéri, hogy szakítsa meg a kapcsolatát a Decimával, mert ha a rendszerük működésbe lép, bármilyen információt képes lesz begyűjteni, a működtetői pedig eladják azt a legtöbbet fizetőnek – ami McCourt szerint a kormány lesz (hahh, kis naiv). Főncsi is velem ért egyet, szerinte ennek beláthatatlan következményei lehetnek, ám a képviselő ezt a programot csupán egy szükséges rossznak látja – éljen a süketek párbeszéde, teszem hozzá én. Szerinte az emberek igenis biztonságot akarnak, csak nem akarják tudni, hogyan történik.
Érdekes, hogy pont Főncsi pilot-ban elhangzott szavait használja Harold meggyőzésére – akinek végleg elege lesz a reménytelen szóváltásból, és inkább megkérdezi, mennyi az ára a képviselő véleményváltozásának. Sajnálatos módon azonban a tag szemberöhögi, nincs üzlet. Finch abbahagyja a tárgyalást, visszaballag exügynökeinkhez, akik közül Shaw jelenti, hogy menekülniük kell, John pedig hangtompítót szerel egy fegyverre…
Főncsi valóságos szócsatát vív Johnnal, mert nem akarja, hogy a gép miatt akár egy ártatlan ember is meghaljon, de a férfi hajthatatlan, sőt még Rico is mellé áll. Reese szerint ha most nem cselekszenek, annak hosszútávon lesznek következményei, úgy mint Simmons vagy Carter esetében – ezzel elindul a képviselő felé. Főncsi épp hogy a küszöbön nem fekszik keresztbe, és emlékezteti Johnt, hogy az idők során bármennyit változtak is ők maguk, a céljuk ugyanaz: életeket menteni. Ha a gép gyilkolásra kéri őket, ő abban nem vesz rész, mondja szinte könnyes szemmel, és azt hiszem ez az a momentum, ami végül cselekvésre bírja Johnt.
Fegyverrel a szobába lép, de azt, hogy mit tett végül, még nem tudjuk meg, inkább zseniális zenei aláfestés mellett nézhetjük ahogy menekülnek ők hárman üldözőik elől (vannak jónéhányan) – erdőn át, golyózáporban. Rico be is gyűjt egyet, s miközben felborul azért rimánkodom, hogy ne maradjon ott (na jó, ez csak a második gondolatom), de John felsegíti és együtt sántikálnak tovább. Aztán már autóban ülnek, hősünk vezet, Főncsi pedig a hátsó ülésen kötözi a sérültet (nem tudom melyik része likadt)…
Másnap reggel Garrison szenátor és Greer ugyanazon képtárban találkoznak, aholis a szenátor először nemet mond a Decimás ajánlatra, tárgyalópartnere viszont meggyőzi, hogy arra adjon engedélyt, hogy csak 24 óráig üzemeltethessék a rendszerüket, csak egyetlen városban (New Yorkban, naná, hogy rohadnál meg!) és egyben hozzáférjenek a new yorki teljes megfigyelő rendszerhez – ennyi idő alatt be fogja bizonyítani a rendszer életképességét, és talál egy terroristát. Garrisonnak csörög a telefonja, Greer utasítja hogy vegye fel: a túloldalon McCourt (!) szól bele, és biztosítja, hogy mindenben támogatja az elképzeléseit (virágnyelven többet nem mond), erre a szenátor bólint: csináljuk! Mire leteszi a telefont, Greer köddé válik.
Mindeközben John és Shaw immár New York utcáin botorkál, illetve inkább a férfi támogatja a nőt, miközben Főncsi sántikál utánuk, aztán egy sarkon belenéz egy kamerába, a következő pillanatban pedig felszívódik, hátraforduló beosztottjai már csak hűlt helyét látják (mi pedig a csontüres irodát is) – magukra maradtak. Lekáromkodom az eget, válogatottan, cifrán!
Zárásként két nappal később Greert látjuk, amint egy lepukkant helyiségbe érkezik, ahol mindössze egyetlen ember várja az utasításait, ami rövid és tömör: Szamaritánus indul, egy személy keresése rendel. Mégis kit keresnek? Harold Finchet…
Basszon meg egy talicskára való majom! Mindenkit, testületileg!!!
Facebook kommentek