Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Vikingek 1x05 - A rajtaütés

2014. április 20. 10:00 - sebimatt

Múlt héten ott hagytuk abba, hogy kezd kiéleződni a viszály Rangar és Haraldson Jarl között, most pedig meg is lesz ennek a következménye. Ezúttal a Jarl házánál kezdünk, aki éppen újszülötteket áld meg, de látszik rajta, hogy nincs nagyon ott lelkileg, mert a halott fiaira gondol. Közben Ragnar és Ati épp hazatérnek a halászatból, majd míg utóbbi a zsákmányt pucolja, érdeklődik a vikingnél, hogy ő rabszolga-e még. Elmondásából kiderül, hogy Ragnar hazájában szabadon megölhetsz vagy meghághatsz akárhány rabszolgát, mert csak a szabadokat védi törvény, de a viking csak leoltja annyival, hogy ez már az ő hazája is és nem igen látta, hogy szökni próbált volna. A pap ezután afelől érdeklődik, mihez gyűjtött erőt, de Ragnar tagad mindent, aztán mikor az istenekre terelődik a szó, a viking felkapja a vizet és visszaküldi Atit dolgozni.

vlcsnap-2014-04-19-19h43m13s50.png

Haraldson és emberei harchoz készülődnek, közben a faluban mindenki tesz-vesz. Bjorn a halászoknak segít, Gyda fon, Lagertha főzőcskézik, Ati tüzet rak, Ragnar pedig épp vadászni van, egyszóval folyik az élet. Hirtelen lenyilazzák az egyik öreget, majd a Jarl emberei lovas rohamot indítanak, amaz pedig megjegyzi csicskásnak, hogy most majd megtanulja Ragnar, hogy aki az istenek leszármazottjának tartja magát, az sem több holmi halandónál.  Miközben a falusiak gyorsan fogyatkoznak Lagertha fegyvert oszt a házbelieknek. Bjorn menekülne, de az asszony kijelenti, hogy férjura nélkül nem lépnek egy tapodtat sem. Ragnar eközben még mindig egy szarvast próbál becserkészni, de amint meghallja a távoli zajokat, rohan vissza a faluba. Érkezésekor belebotlik pár rosszarcba, akiket gyorsan fel is küld a Valhallába, egyedül mikor kettő az egy ellen a felállás, szerez egy vágást és épp, mikor eléri otthonát, csicskás beleereszt egy nyílvesszőt a vállába, hogy még jobban fájjon neki. Ragnar gyorsan indulásra szólítja fel családját, mondván majd követi őket és azok már indulnak is egy alagútón keresztül a csónakjukhoz, ő viszont marad és szembenéz Haraldsonnal.

A nagyfőnök egyre csak azt hajtogatja, hogy ismerje már el vereségét, és hogy ő a numero uno a környéken, de Ragnar csak annyit nyög ki, hogy elfogadja sorsát. Közben a csapatnak sikerül a szökés és elérnek a csónakhoz, amivel rögvest ki is hajóznak. Ragnar aztán Odinhoz imádkozik, majd szélsebesen levág két martalócot és elvágtat az egyik lóval, a Jarl pedig utána küldi embereit azzal a kikötéssel, hogy élve kapják el. Menekülés közben hősünk cselhez próbál folyamodni, és lovát egyedül hajtja tovább, ő maga pedig gyalog menekülne, de üldözői nem dőlnek be neki és a hajsza gyalogszerrel folytatódik. Végül elérnek egy szirthez, ahonnan jobb lehetőséget nem látván, Ragnar leveti magát a vízbe. A többiek kétségbeesetten kezdik keresni a vízben, de nem találják, végül Athelstan veti magát utána és menti meg. A többiek besegítik őket a csónakba, miközben Bjorn egyre csak azt mondogatja, hogy apja tuti meghalt. Van itt optimizmus dögivel!

A család partot ér és Bjorn rögtön Flokit keresi kunyhójában, de előbb annak barátnőjét, Helgát találja meg. Pár pillanat múlva Floki is előkerül, nem kicsit meglepődve Bjorn látogatásán, amikor pedig tudomást szerez Ragnar állapotáról csak néz, de úgy, mint én kínai szövegre. Gyorsan összeüt valami kenceficét a sebre, de előtte Lagertha kitisztítja azt egy hevített késsel. A vikingek Freya, a gyógyítás istenéhez, Athelstan pedig az egy Istenhez imdákozik, hogy ne hagyják Ragnart eltávozni.

Haraldson közben egy másik Jarlt, névszerin Bjarnit látja vendégül. Gyors bemutatkozás, és mikor  Thyrire kerül a sor, a vendégnek akkorára tágul a szeme, hogy olyat mangákban nem látni. A nagyfőnök lánya mellé ülteti Bjarnit, hogy jobban megismerjék egymást, és Siggy kérdezősködésére végül kiböki, hogy megszervezett egy esküvőt nekik. A két nőn látszik, hogy egyik sem ilyen férjjelöltre számított és mikor a gyermekáldásra terelődik a szó Siggy nem bírja tovább elviharzik. Este aztán férje szemére hányja, hogy ugyan mondja már el neki hogyan gondolta ezt az egész esküvő dolgot. Haraldson szerint Bjarni jó férj lesz, mert tekintélyes és befolyásos, de Siggy ezekre magasról tesz, ha az ember éppenséggel hót öreg és úgy néz ki, mint aki hetente csődbe iszik egy kocsmát. Végül a Jarl még azt is elárulja, hogy kerek húsz ezüstöt kapnak érte cserébe, mire Siggy végleg kiakad. Hatalmas veszekedés veszi kezdetét, minek a végén már azt is hallani, hogy a nagyfőnök a fiai halála óta nem törődik semmivel és senkivel, mert addig nem nyugszik, míg gyermekei gyilkosára nem talál, aki nem mellesleg meg is alázták őket halálukban (Fejüket levágta és hátsó felükre tette).

Kicsit ugrunk az időben. Már tél van, mikor Torstein ékezik látogatóba Ragnarhoz, de csak kéz alatt, mert Haraldson emberei mindenkit figyelnek, aki vele hajózott. Floki ezalatt elkészül az ennivalóval és rászól a jövevényre, aki közben asszonyával szemez, hogy tartsa féken farkát, mert Helga az övé. Lagertha rosszul érzi magát, amiért kénytelenek barátjuk tartalékait felélni, de az csak annyit jegyez meg, hogy az istenek gonndjukat viselik. Este aztán Torstein elmeséli Ragnarnak a Kattegati eseményeket, de Floki félbeszakítja és egy kis hancúrra invitálja Helgával.

vlcsnap-2014-04-19-19h50m44s216.png

Másnap sor kerül a lakodalomra amire Rollo nem hivatalos és ezt a Jarl meg is jegyzi neki, de ő csak annyit tud felelni, hogy nyílván elfelejtette. A nagyfőnök odaveti a férfinek, hogy ez az ő lagzija is lehetne, mire az elárulja, hogy sokat töprengett rajta, de most már tudja, a sors nem neki tartogatta a lányt. Mikor aztán Haraldson érdeklődik, miért jött Rollo igazából, amaz kijelenti, hogy mondandója van számára. Nem sokkal később az újdonsült pár félrevonul, hogy elhálják a nászt, de alighogy elérnek az ágyhoz és az öregember már húzza is a lóbőrt. A mulatságon Rollo elmondja a Jarlnak, hogy fölöslegesen követik őt éjjel-nappal, mert Ragnar meghalt. Ugyan a holttestét nem látta, de hírét se hallotta jó ideje annak ellenére, hogy testvérek és a család többi tagjáról is az a hír járja, Haraldson emberei megölték őket. A nagyfőnök odavágja Rollo fejéhez, hogy egyszer már elárulta, így miért bízna meg benne most, de a férfi kontrázza azzal, hogy ő csak az igazat mondta akkor is és megkéri, engedje már portyázni menni. A Jarl nagy nehezen beleegyezik, de megjegyzi, hogy nehéz lesz visszaszereznie bizalmát.  A jelenet végén a nagyfőnök elvonul, Rollo és Siggy pedig ÚGY néznek egymásra. Mi lesz még itt, kérem szépen?

vlcsnap-2014-04-19-19h51m04s153.png

Flokiéknál a vikingek Athelstannak mesélnek az északi vallásról, Odinról, a Valhalláról, de mikor a pap rákérdez mi az a Ragnarök, kínos csend támad. A feszültséget oldandó aztán inkább a Föld teremtéséről kezd érdeklődni. Ezt már Helga mondja el Atinak. Egy déróriás, Ymir húsából keletkezett a Föld, véréből a tengerek, mikor fiai megölték, csontjaiból az istenek emeltek hegyeket, hajából erdők keletkeztek, koponyája lett az égbolt, agyveleje pedig az esőt hozó felhők. Floki eztán megkérdezi a papot szerinte hogyan teremtetett a világ, de már nem hallhatjuk, mert a készítők itt vágtak egyet. (Nyílván arra gondoltak, a keresztény teremtéstörténetet minden néző ismeri, pedig szívesen megnéztem volna, mit reagálnak rá a Vikingek.)

Kattegatban Rollo settenkedik az utcákon, mígnem elér egy kisebb raktár-féleséghez, ahol már Siggy várja. Gyorsan egymásnak is esnének, de a nő leállítja Rollót és figyelmezteti, hogy meneküljön, mert férje gyűlöli, aztán a nő le is lép. A következő képkockákon már azt látjuk, ahogy pár rőtszakállú elkapja Rollót az utcán és bucira verik, majd újabb snittet követően, már kikötözve találjuk egy asztalon. Nemsokára befut a Jarl, így szegény férfit egy vödör vízzel ébresztik. A nagyfőnök Ragnar holléte felől érdeklődik, de Rolló csak önmagát ismétli, és azt mondja halott, majd a Jarl képébe röhög. Az szóvá teszi, hogy mintha foglyának nehezére esne beszélni, így hogy segítsen neki, egy késsel kicsit kínozza szerencsétlent.

Flokiéknál Lagertha ellenőrzi Ragnar sebeit, és megtudjuk, néhány hét és végleg begyógyulnak, már ha addig a viking meg tud ülni nyugton a popsiján. Hirtelen Floki érkezik Torsteinnel, aki elmondja, hogy Haraldson megkínozta Rollót, hogy az elárulja Ragnar búvóhelyét. Erre a Viking nem akar hinni a fülének, így inkább odasétál az ajtóhoz és kér még egy szívességet Flokitól. Megkéri, menjen el a Jarlhoz és hívja ki párbajra a nevében. Jövő héten jó kis leszámolás lesz itt!

Címkék: vikingek vikings
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása