Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

13-as raktár 4x11 - The Living and the Dead (Élők és holtak)

2014. április 02. 15:00 - Gabba

Van annak előnye is, hogy késéssel jutnak el hozzánk a sorozatok, mert így nekünk a félévadzáró áll-leejtő cliffhangere után nem kellett közel fél évig a hajunkat tépnünk, hogy mi lesz, hogy lesz, mint szerencsétlen amerikai sorozatrajongó társainknak. Leena panziójában kezdünk, Artie saját szerzeményeit pöntyögi a zongorán, amikor belép Leena és viccesen szemrehányást tesz, amiért valaki elcsórta az utolsó darab zabpelyhes sütit a tartóból, pedig az a valaki azt mondta, legalább öt kilót le akar fogyni. Na de hol marad az ártatlanság vélelme?, kérdez vissza mosolyogva Artie. De szép is lenne, ha ilyen kedélyesen zajlana az élet, gondoljuk, hiszen ez itt nyilván nem a valóság, mert ott Leena már halott és éppen Artie ölte meg. A való világban az ügynökök helikopterrel sietnek vissza Artie-val Németországból a raktárba, az eszméletlenül heverő főügynök mellkasából decensen kiáll a tőr, biztos nem szabad kihúzni, ahogy azt a Piszkos Fred, a kapitány c. kötelező olvasmányból mindenki tudja. A raktárban már Mrs. Frederic várja őket, Claudia pár szóval elmondja neki, hogy az igazi Artie egy pillanatra előbújt a gonosz mögül, miközben ő beszélt hozzá. Mrs. F szerint Artie stabilizálása után a legfontosabb a járvánnyal foglalkozni, mert jelen pillanatban a Föld minden lakója veszélyben forog. Főcím.

Living01


A betegség a téma az MSNBC hírcsatornán is, bár egyelőre még csak szórványos előfordulásról beszélnek, aminek kiváltó oka a szokatlanul meleg és párás időjárás lehet, a lakosság lehetőleg tartózkodjon otthon, szól a figyelmeztetés, ami nyilván annyit ér, mint anno a csernobili baleset után az „alaposan mossuk meg a salátát fogyasztás előtt” tartalmú felhívás. A raktárba megérkezik Jane Lattimer is a Régensek képviseletében és közli, hogy max. 24 órájuk van kitalálni valamit, mert a járvány a vártnál is gyorsabban terjed. 8 óra alatt érünk ide Németországból, akkor még van 16 óránk, végez gyors fejszámolást Myka a gyengébb matekos nézők kedvéért (jelen!). A tőrt végre eltávolítják Artie-ből, de a főügynök továbbra is kómában van, Mrs. Frederic szerint ahogy a tőr elválasztotta a rosszat (az orchideát) a jótól (a védőburkától), úgy Claudia a döféssel Artie-t is kiszabadította az asztrolábium hatása alól. Ezzel a tőrrel végezték amúgy az első ördögűzést is, teszi még hozzá a félelmetes arcberendezésű főnéni. De hogyan hozzuk vissza Artie-t magunk közé?, teszi fel a mindenkit érdeklő kérdést Claudia, amire Jane-nek van valami elmélete. De ahhoz szükségem van rátok, hívja magával Claudiát és Jinksyt.

Living02

Myka és Pete Mrs Frederic-kel nekilát átnézni a szakirodalmat, az angol izzadás 1485 – 1551 között több alkalommal is végigsöpört Európán, és mindig váratlanul ért véget. A kínai orchidea porrá omló virága indítja el a járványt, az viszont, hogy ők épségben találták meg a virágot azt mutatja, hogy létezik valami növény-helyreállító ereklye, de vajon mi lehet az? Myka sikeresen előtúr néhány utalást a XVIII. században élt Saint Germain grófról, aki a maga korában híres sarlatán és egyben Mária Antónia francia királyné kedvenc udvaronca volt, és többek közt azt híresztelte, hogy rendelkezik az elhalt növények felélesztésének képességével. Meglepetésre a legbiztatóbb nyomot a vastag könyvek barátjának semmiképpen nem tekinthető Pete találja meg egy történelmi tanulmányban. A szerző Bennett Sutton, a Columbia Egyetem professzora, aki részletes életrajzot írt Saint Germainről, beszélni kell vele, irány New York. Ezt vigyék magukkal, szükségük lehet rá, nyújtja át útravalóul Mrs Frederic Artie mindentrejtő táskáját.

Living03

Jane Artie betegágyához vezeti Claudiát és Steve-et, be kell jutnotok Artie tudatalattijába, mielőtt túl késő lenne, mondja nekik. Ehhez segítséget ad Sigmund Freud asztali órája, az ügynökök vegyék kézbe az órát, majd fogják meg Artie kezét és koncentráljanak. Így is lesz, és Jinksék hamarosan be is jutnak Artie elméjébe, ami úgy néz ki, mint a raktár virtuális mása. Artie nyilván az irodában lesz, az ügynökök el is indulnak oda, de ekkor Vanessa Calder dokinéni képmása állja útjukat és figyelmezeti őket, Artie nem akarja, hogy itt legyenek, tűnjenek el. Steve felmászik az egyik polcra kicsit körülnézni és azt látja, hogy a raktár részlegei apránként kezdenek leállni, ahogy Artie tudata lassacskán kihuny. Jó lesz tehát sietniük, ám ekkor Artie utazótáskája váratlanul megjelenik a polcok között és kígyók kezdenek előbújni belőle, ez ugyebár már Indiana Jonest is kiakasztotta annak idején.

Living04

Clauék gyorsan továbbmennek, közben a gonosz elleni örök harcról beszélgetnek, vörös kedvencünk úgy tűnik, mintha kezdené feladni a küzdelmet, mert a győzelem eléggé reménytelennek tűnik. Steve szerint viszont ez így természetes, a gonosz örök, mindig új formában jelenik meg, ezért nem is a győzelem a fontos, hanem a gonosz elleni folyamatos harc. Végszóra feltűnik Mrs Frederic képmása, aki az ügynökök felé dobja William Hornaday, a bronxi állatkert régi igazgatójának sapkáját, amiből hálószerű szálak pattannak elő és teljesen körbegubózzák a két ügynököt. Ebből lesz szép feladat kiszabadulni, mert természetesen minél jobban fészkelődnek, a gubó annál erősebben szorítja őket.

Living05

Pete és Myka megérkezik az egyetemre, a prof irodájában hatalmas felfordulás, a tapasztalt ügynökök egyből leveszik, hogy ide betörtek, tehát jó nyomon járnak! Dehogy is betörés, Sutton professzor irodája mindig így néz ki, nyugtatja meg őket a titkárnő, ezzel leborít az íróasztalról egy kupac könyvet, ami mögött alkoholos álomba merülve szunyókál a tanár úr. Kicsit nehezen tér magához, szerencsére Mykát megpillantva életfunkciói beindulnak és szexista megjegyzésekkel kezdi bombázni az ügynöknőt. Majd tesz pár megjegyzést Pete széles homlokára is, amire mérete alapján akár plakátot is lehetne ragasztani, innen gratulálunk az amerikai elit egyetemek oktatóinak színvonalához. Sutton azért lassacskán összeszedi magát és beszélni kezd Saint Germainről, aki az egyik ujján mindig egy feltűnő gyűrűt viselt, na ez már valami. A grófot az ékszereivel együtt temették el a Párizs alatti katakombákban, barátainkra tehát újabb repülőt vár, de előtte van még egy megoldandó feladatuk. Az egy dolog, hogy a királyné jóféle titkos zárral szerelte fel kedvenc udvaronca kriptájának bejáratát, azon majd csak átjutnak valahogy. Az viszont komolyabb gond, hogy a katakombákban nagyon könnyű eltévedni, mert csak egy részük van feltérképezve. Szerencsére az ügynököknek megvan Nicolas Baudin francia felfedező térképe, viszont a hozzá tartozó jelmagyarázat hiányzik. Sutton felajánlja, ha magukkal viszik Párizsba, segít megszerezni a jelmagyarázatot, mert ő tudja, kinél van.

Living06

Már csak 7 óra van hátra a 24-ből, amikor a trió megérkezik egy párizsi kertes házhoz. Sutton szerint itt lakik régi riválisa, az antikvitásgyűjtő Charlotte Dupres, akit ő időközben egy félrevezető üzenettel elcsalt Barcelonába, így a ház üres. A prof amúgy már összerakta magában a tévé híreit az ügynökök megjelenésével és rájött, hogy a kínai orchidea okozta járvány ügyében nyomoznak, hiába, okos ember ez, nem hiába lett professzor. Pete Artie egyik kütyüjével kikapcsolja a riasztót és már bent is vannak a házban. Keresgélni kezdik a jelmagyarázatot, ám ezt a kedélyes műveletet váratlanul megszakítja a ház tulajdonosának belépése. Kezében shotgun, arcán düh, hát te hogyhogy nem vagy Barcelonában?, érdeklődik Sutton. A járvány miatt leállították a repülőgép-forgalmat, jön a válasz. Myka mentegetőzik, nem vagyunk mi tolvajok, vagyunk titkos ügynökök Államokból, eközben Pete oldalvást motoszkálni kezd, elvonva ezzel Charlotte figyelmét. A fürge Myka csak erre vár, a Teslával lesokkolja a nőt, majd az elégedetten vigyorgó Suttonnak is bemos egyet csak úgy miheztartás végett, a Muhammad Alinak is becsületére váló ütéstől a prof percekre kifekszik.

Living07

A virtuális raktárban a polc lábazatához kötözött Jinksy észrevesz a felső polcon egy dárdát, és elkezdi előre-hátra himbálni magát. Rövid próbálkozás után sikerül is ezzel a módszerrel lerepítenie a dárdát, ami a földre esik és pont keresztülszúrja a kalapot. Új olimpia versenyszám született, gerelyhajítás kéz nélkül, király, a kalap hatása megszűnik, a szoros gubók leoldódnak az ügynökökről. Clauék indulnak tovább, de újabb akadályként feltűnik MacPherson és sokkolójával rájuk lő, fedezékbe! Ez nyilván GonoszArtie elméjének újabb kivetülése, ismét Steve-nél a megoldás, aki maga után csalja MacPhersont, így Claudia előtt szabad az út. Steve birkózni kezd MacPhersonnal és sikeresen lenyomja, de ezzel visszakerül a valóságba, és a meglepetten néző Mrs Frederic-kel közli, hogy kis baj van, mert Claudia magára maradt ott bent. Vörös kedvencünk eközben eljut az irodához, feszegetni kezdi a zárt ajtót és kiabál, majd váratlanul a panzióban találja magát, ahol Artie zongorázik. Menj innen, nem akarlak látni, közli Artie, Leena ismét belép és ismét lejátszódik a nyitó képsorokban látott jelenet a süti témában. Itt jó nekem, ha kimennék, akkor emlékeznem kellene mindenre, motyogja Artie, de közben egyre hamisabban kezd játszani a zongorán. Jól ismerlek, te sosem adod fel a küzdelmet, még ha most azt is mondod, veti oda Claudia Artie-nak. Leena képmása fokozatosan halványulni kezd, a falon feltűnik egy ajtó, Artie nem akar mozdulni, de Cladua megragadja és egy határozott mozdulattal átlöki az ajtón – ezzel mindketten visszakerülnek a valóságba, ahol Artie magához tér a panzióban.

Living08

Már csak egy óra van hátra, a hírek szerint a megbetegedések már tömegesek, Párizsban Myka azon agyal, hogy Sutton könyvében egyetlen képet sem láttak Saint Germainről, pedig nyilván számos festmény készülhetett a korszak egyik legismertebb szélhámosáról. A házban viszont találnak egy festményt róla és a rajta látható alak kiköpött Sutton! Akkor maga lenne Saint Germain gróf?, szegezi Myka a kérdést az éppen magához térő profnak. Nos, igen, mi tagadás, én vagyok, baj?, kérdez vissza az, Pete csak pislog: De akkor most maga ilyen vámpírféle?, hitetlenkedik, de Sutton fölényesen legyint: Ugyan már, vámpírok csak a tinilányoknak írt horrorkönyvekben szerepelnek. Én is szeretem a vámpíros történeteket, motyogja erre Pete maga elé. Megismerjük Saint Germain titkát: egy alkimista segítségével a bölcsek köve révén sikerült megállítania az öregedést, a Charlotte házában található holmik egy része az övé volt, azokat most visszaveszi, és közben zsebreteszi a keresett jelmagyarázatot is. Charlotte-ot megkötözve hátrahagyják és rohannak a katakombákhoz.

Living09

Sikeresen megtalálják a kripta ajtaját, közben a gróf elmondja, hogy mi tagadás, neki megvolt Mária Antónia, és titokban ráhajtott a királyné „ibolyaszín napfelkelte” nevű méretes ékkövére is, de azt végül nem tudta megszerezni. A sírba amúgy egy Sebastian nevű szerencsétlen szolgát temettek el helyette. Artie egy újabb kütyüjével Pete pillanatok alatt kinyitja a titkos zárat, a trió belép a kriptába és egyből észre is veszik a gróf keresett gyűrűjét egy faragott kőkéz ujján, a közelében ott van a királyné gyémántja is. Pete a gyűrűért nyúl, Saint Germain a gyémántért, ez azonban komoly hiba volt, mert mérgezett nyilak kezdenek előröppenni a falakból, újabb Indiana Jones utalás. Menekülnek a kijárat felé, a lovagias gróf az egyik Myka felé röppenő nyíl elé veti magát, így ő kapja a halálos sebet. Mentsék meg a világot, ezek az utolsó szavai, mielőtt meghal. Az ügynökök a magukkal hozott orchidea szárára ráhúzzák a gyűrűt, a virág szirma újra kinő és a járvány világszerte visszavonul. Az emberiség megmentése újból sikerült ügynökeinknek.

Living10

A valóságban is zongorázó Artie-hoz Mrs Frederic lép oda és igyekszik megnyugtatni: Arthur, tudjuk, hogy nem volt magánál, amikor Leenát megölte. De hogy hozom helyre?, néz rá kétségbeesetten Artie. Sehogy, de saját magát helyrehozhatja, és ha harcolni akar, abban mindenki segíteni fogja, válaszolja Mrs. F. Az utolsó jelenetben visszaváltunk a párizsi kriptára, ahonnan közben eltűnt Saint Germain holtteste, belép viszont Charlotte. A csaló férjem újból szabadon járkál a világban Mária Antónia gyémántjával, de nekem is vannak terveim, mondja sejtelmes mosollyal.

Living11

Címkék: warehouse 13
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kapitánylány 2014.04.02. 15:28:08

ez a rész számomra egy kicsit összecsapottnak tűnt, vagy legalább is unalmasnak az előző kettős ütős rész-zárókhoz képest, többet is ki tudtak volna hozni belőle, szerintem

W.Jack. 2014.04.02. 17:09:29

Köszönöm a hogyvoltot, megérte váni rá, jó lett :) Nekem tetszett ez a rész is, bár nem volt annyira arconvágós, mint az előzőek, de a humoros szóváltások Sutton / Saint German és Myka meg Pete között engem megmosolyogtattak.
Figyelembe véve, hogy a Suttont játszó James Masters szerepelt a Buffy, a Vámpírok réme soriban, ahol vámpírként jött-ment, jó volt egyrészt az átkötés, hogy itt is több százéves, valamint a " Ugyan már, vámpírok csak a tinilányoknak írt horrorkönyvekben szerepelnek. " kijelentés is külön humorral bírt számomra.

Szokásos hála a linkekért, a "spanyolul előételnyelven beszélő, talpig világfi" Fülig Jimmy és szállásmester késes afférjának említése pedig :) :)

Kíváncsi leszek, hogy Saint Germain és Charlotte milyen szerepet kapnak majd még a jövőben.

Gabba 2014.04.02. 17:40:34

@Kapitánylány:
@nughop:
kicsit kellett engedni a feszültségből a nézők egészségének megőrzése érdekében...

a Buffyt nem néztem, azért nem írtam bele, bár az epizódról szóló leírásokban olvastam erről az utalásról

Charlotte és SG tuti fogja még kavarni, mint Piszkos Fred :)

W.Jack. 2014.04.02. 17:52:05

@Gabba: Kevés sorozatot ismerek, így ha véletlen van ismerős szereplő máshonnan, akkor mindig felvillanyoz, és ez most kivételesen ilyen volt :)

Pedig Wilbour Theodor annyira profi a kavarásban, hogy azt sem lehet tudni, hogy kavarja vagy nem kavarja :) Mondjuk kinézem Charlotte-ból és SG-ből is ezt a szintű kavarást.

W.Jack. 2014.04.03. 22:57:10

Ennek a résznek az utolsó pár perce nagyon ott volt. Én ugye érzékeny típus vagyok, lehet amiatt: de bepárásodott a szemem.

Gabba 2014.04.04. 11:07:42

@nughop: ja kérem, aki ráér tévézni... én csak a hétvégén fogom tudni megnézni :(

amúgy te érzékeny vagy? ezt nem is tudtam :)

W.Jack. 2014.04.04. 13:00:01

@Gabba: Tanár úr kérem, én készültem... Minden csütörtök este... Ugyebár a prioritások... :)

Jajj, annyira ügyesen titkoltam az érzékenységemet hosszú időn át, erre egy pillanatra nem figyelek és elszólom magamat :)
Bár Rejtő szerint, "aki sokáig foglalkozott már tigrisekkel, kígyókkal és oroszlánokkal, az jól ismeri az asszonyok lelkivilágát is" , szóval lehetséges, hogy amúgy is lebuktam volna idővel :)

Gabba 2014.04.04. 15:54:53

@nughop: ha te nem is figyelsz, figyel más...

amúgy én a felsorolt állatok közül egyikkel se foglalkoztam, de nem is ismerem az asszonyok lelkivilágát, arra már többször rájöttem

Pácsó Ármándó 2014.04.04. 17:31:10

@nughop: @Gabba: Én sem ismerem a nők lelkivilágát, és már azt hiszem nem is fogom ...

Gabba 2014.04.04. 19:08:47

@holtlélek: ezzel a nickkel megértem...

W.Jack. 2014.04.04. 21:13:04

@Gabba: A mások figyelnek-ről az Első Emelet Nézelődünk c. száma jutott eszembe. Amúgy nem is hittem volna, hogy bármelyik állattal foglalatoskodtál volna, de valljuk be: Rejtőnek igaza van. A nők gondolatmenetét, lelkivilágát még maguk a nők sem értik szerintem :)

@holtlélek: Olvastad Rejtőtől A boszorkánymestert? Az abban szereplő Szofi a világ egyik legbonyásabb nőszemélye vélhetően, de legalább akaratos is: " Ne merészeljen ellentmondani! Mert akkor még maga sem lesz nekem! Ha azt akarja, hogy néha vigyázhasson rám, úgy kell lenni mindennek, ahogy én mondom."

Pácsó Ármándó 2014.04.05. 00:43:39

@Gabba: Minden változik csak a lényeg nem:-))

@nughop: Megértettem. Viszont az egyenlőség híve vagyok!

Pácsó Ármándó 2014.04.05. 01:11:00

@nughop: Ja, nekem Prücsök a kedvencen az Ellopott futárból :-)

W.Jack. 2014.04.05. 07:13:12

@Pácsó Ármándó: Érdekes, hogy Prücsök / Zöld Kacajtól a következő ugrott be nekem: "Csak egy szerelmes nő képes arra, hogy ilyen önzetlenül valami gödörbe lökjön egy férfit" :)

Pácsó Ármándó 2014.04.05. 10:16:35

@Gabba: Bocsi hogy kevésbé raktáros, de Rejtő utalásos és az én egyik kedvenc részem. Talán más is megszereti :-) (itt van lejjebb pár centivel az idézet)

@nughop: " - Mit bőgsz megint?!... Te állandóan bőgsz. Kis mafla. Miféle terved van... mi?
- Hogy én szólok egy rendőrnek az utcán és rád mutatok, miszerint rabló vagy és gyilkos. Erre elfog. Én mint panaszos a vizsgálóbíró elé kerülök, és akkor elmondom, hogy újrapert vegyen fel az apám ügyében.
- És akkor újrakirúgás lesz, míg engem szándékos hatóságvezetésért bezárnak.
- Igen... Baj?
Szivar a tarkóját vakarta. Ez a taknyos túlzásba viszi...
- De minek kellek én oda? Add meg a címemet.
- Az teneked nincs... De ha nem akarod...
- Hm... Majd beülök szembe a kocsmába. Mert ha lehet bezárás nélkül, akkor minek?
A leány bólintott.
- Úgy is jó lesz. A fő itten a te érdeked, Szivar.
A jassz majdnem mondott valamit."

W.Jack. 2014.04.05. 10:44:00

@Pácsó Ármándó: Elszabadult egy ereklye a raktárban, ami Rejtőidézetekre inspirálja a raktárban tartózkodókat :)

Pácsó Ármándó 2014.04.05. 10:53:23

@nughop: :-)))
Megmosolyogtattál.
Lehet, hogy lesz egy ilyen rész is. Az nem biztos, hogy Rejtő Jenővel, de vele mindenképp siker lenne :-)

W.Jack. 2014.04.05. 11:45:15

@Pácsó Ármándó: Örülök, hogy mosolyogtál, a jókedv az mindig :).
Lehetne hasonló mint a hogyvolt.blog.hu/2011/11/15/13_as_raktar_2x05_13_1_mesterseges_intelligencia#more3369788 - ben a bábel köves rész, csak ettől a nemlétező ereklyétől mindenki mondandója odaillő Rejtőidézetté transzformálódna :)

Pácsó Ármándó 2014.04.05. 14:51:42

@nughop: :-))
Valami ilyesmire gondoltam, csak te jobban tudod, nézve a raktárat. Nekem sajna nincs Viasat6-om, pedig nézném én is.

W.Jack. 2014.04.05. 14:56:58

@Pácsó Ármándó: Nézni és olvasni biztosan jobb, de Gabba nagyon jól adja vissza az eseményeket, akkor is, ha nincs módod nézni. Persze lehetne, ha akarnád :)

Pácsó Ármándó 2014.04.05. 19:18:37

@nughop: Ha ezzel azt akarod mondani hogy nálad megnézhetem ...? :-)

W.Jack. 2014.04.05. 20:00:26

@Pácsó Ármándó: Akarhatom azt is :) A cím csütörtökönként is ugyanaz, mint más napokon :)
Igaz én ma újrakezdtem nézni az első évadot (bár németül és az autóban DVD-n), de ha érdekel, abba is bekapcsolódhatsz.

Pácsó Ármándó 2014.04.05. 20:24:45

Németül még sohasem láttam 13-as raktárat. Jók a szinkronok? És az autód címe is ugyanaz?
Érdekelhet mindkettő!

W.Jack. 2014.04.09. 08:47:51

@Gabba: Hiányzik az új hogyvolt :(

Más: Jót derültem a moziban a Lego kalandon, hogy az engem Claudiára emlékeztető Vadóc nevű legolány ereklyéket keresett :) Nekem már bármi köthető a raktárhoz :)

Gabba 2014.04.09. 12:21:06

@nughop: kicsit szundikálsz ebéd után és 3 körül visszanézel :)
süti beállítások módosítása