Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 248. - Csalódtam benned Gofri!

2014. március 31. 14:00 - Zirowe

Mi mással kezdenénk ezt az unalmas napot, mint egy jól irányzott halloddal, illetve Laller szomorkodásával, mert tegnap csúnyán besült Gofrival. Ugye megint jön az „életem szerelme” duma, ám pár percnyi önsajnálat után csörög a telefonja, Gofri az, tegnap óta átértékelődött bennem minden, mégis bejössz, találkozzunk. Ám Gabennek ez a hirtelen pálfordulás azonnal gyanús lesz, hiszen tegnap még semmibe vette a göndörkét, ma meg már randi, itt a görényeken kívül valami nagyon bűzlik! El is kíséri Pumit a randira, ahová a csajszi stílusosan két darab gofrival érkezik. Laller gyorsan lerázza Gabent, hogy végre kettesben tudjon maradni álmai nőjével, majd a második énbp favorit kikapcsolódást választja közös programként: lovaskocsis városnézés, jaj de romantikus.

01.jpg

Egy kis önajnározás után máris viszi fel a háciendára az új leendő trófeáját, aki kezd kicsit gyanús lenni azzal, hogy állandóan fotóz mindent, ami Pumival kapcsolatos. Gaben detektív ösztöne már hangosan visít, hogy itt valami nagyon nem kóser, majd amikor az ágyból is kidumálja magát a csaj és lépne le, borul a bili: azért fotózott annyit, hogy eladja a képeket, sose akart semmit ettől a félszerzet Lallertől. A mélységes csalódottságból egzisztenciális dráma kerekedik: tényleg már csak Csóró Lali lennék? Többet nem néz rám senki úgy, mint régen, amikor csak egy bohó parasztgyerek voltam?

02.jpg

Nem akarom elkeseríteni, hogy továbbra is csak egy vidéki tapló, mert pörög a sztori, és a srác is hamar túllép ezen. Közben ismét röviden az álomhajón történtekről: Shrekkék boldogak, megjelenik intézetis, aki Shrekmama láttán üvöltözni kezd, de azért ingyenkajálni szívesen marad, jóllakottan a veszekedés is jobban megy, ismét előkerül Shrek triszexualitása, mint az ivásra okot adó betegség, további veszekedés, mindenkit lebasznak a katamaránról, Shrek szomorú, Tudjukki vigasztal. Ha ez a gyorsfelsorolás nem lett volna eléggé kiborító, akkor közlöm, hogy ma a fiatalok is szerepeltek egyet, méghozzá megint vidékre kirándultak, hiszen másra alkalmatlanok, Hűségespapa nyaralójába, ahová eredetileg takarítani ment a brigád, de kb 2 perccel az érkezés után máris átjött a rém szimpatikus szomszéd, hogy itt aztán nem lesz ricsaj meg dorbézolás, ez nem olyan környék, ez nem Pest! Szarni rá, főleg, mert átjön Szomszéd bevállalós lánya+megtalálják Hűségespapa terepjáróját is, szóval lehet tovább huligánkodni.

03.jpg

A kocsiban Johnny Gold és Karesz2 nagyon nyomul Szomszéd lányára, aki büszkén állítja magáról, hogy ő egy mindenre kapható ribanc. Nosza akkor mutasd mennyire vagy legény, vedd le a melltartód, mert az nagyon poén. Kiscsaj örömtelien teljesíti az egyszerű feladatot, bárcsak a suli lenne ilyen könnyű. Még kapunk egy kis kakaskodást a két kanos féleszűtől, ami abban torkollik, hogy véletlenül elszakítják a csaj melltartóját, amire azt kapják válaszul, hogy jól beköpi őket a faterjánál. Jön is át mérgesen Szomszéd, ki vette le a lányomról a melltartót? Eleve abszurd a helyzet, és kiscsaj próbálja váltig állítani, hogy kényszerítették, Kanna meg próbálja elmagyarázni, hogy nem így volt, hanem a pici lánya akkora egy K, hogy magától vette le dalolva.

04.jpg

Szomszéd látván, hogy ezzel nem megy semmire, átkapcsol tini fokozatba, és jön a következő komoly fenyegetéssel: jól van Hűséges, majd beköplek apádnál, hogy használtad az autóját. Kit érdekel? Vén farok, ha másképp nem érzed jól magad, akkor tedd nyugodtan, de hogy engem ez mennyire nem érdekel, és ezzel ki is dobja a házból. A többiek, Kannával az élükön meg ámulnak, hogy hirtelen mennyire tökös lett Hűséges, biztos a vidéki levegő teszi ezt a züllöttséget.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.31. 17:39:43

Ez már az utolsó ámokfutásod volt, barátocskám, vagy lesz még egy? :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.31. 18:56:21

Hannuli a melltartós kiscsajnak: "Legalább az apádnak ne hazudjál!!!" Pont ő mondja :D
Ó, de megcsavartam volna a fenyegetően lengetett kis ropi mutatóujját. Pffff.

naezjó... 2014.04.01. 02:12:03

Regi anyja nem Debrecenben él? Vidékiként ez nehéz? Köszönjük Emese. A Shrek-Tudjukki páros pedig meglepő, de vicces.

Zirowe 2014.04.01. 02:15:31

@naezjó?: nem mindenki egri?
Nevetséges volt, amikor Kócossal bújt ágyba, de ha most Tudjukki is majdnem megdugja, akkor eldobom a maradék agyam.
Pedig az előzetesben van vmi erre való utalás, sajnos..

karev 2014.04.01. 12:52:37

@Zirowe: sztem de. Kristóf úgy látszik lukra játszik, mindegy kiére, bárkiére :)

naezjó... 2014.04.01. 15:56:55

@Zirowe: Mi van veletek, nem is nézitek, mi? :) Pont az volt vicces, h szívatta. Ja, Eger tényleg, csak ez a "tudod nekem Leszboszt nehéz megérteni VIDÉKIKÉNT" megért volna 1 hét szobafogságot Ritával.

Zirowe 2014.04.01. 16:02:10

@naezjó?: lemaradásban vagyok, a tegnapit még nem is láttam.
Ebből ma már nem lesz írás, max holnap délelőtt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.04.01. 19:42:10

@naezjó?: "1 hét szobafogságot Ritával" ezt büntetésnek szánod? Mert akkor meg leszel rágva.

És igen, Kristóf persze hogy csak poénkodott, @Zirowe: is látja majd, ha veszi a fáradtságot és megnézi :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.04.01. 21:01:32

@Zirowe: Lemaradásban vagy? A mait sem nézed még?
Történés van! Boltból lopás eltereléses hadművelettel.
Kiborultam ezen, de tényleg. Azt hittem, a mai résszel az lesz majd a legnagyobb problémám, hogy Barb megint felrakta a lemezjátszóra a 'gyereket akarok, most' korongot, de nem.

Zirowe 2014.04.01. 21:02:41

@aggyistenbiri: tegnapit közben már megnéztem, majd holnap reggel megírom.
A napit meg azóta nem nézem live, hogy 3 reklámos lett a drágám.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.04.01. 21:08:45

@Zirowe: Én is csak azért nézem most, mert unom magam (nagyon ritkán, de előfordul), hát itt füttyögök és pattogok és szikrázok a történéseken, tisztára R2D2 vagyok. (Izgalmi állapotomat illetően, ez a hasonlat sem a magasságomra, sem a szélességemre nem vonatkozik.)

Zirowe 2014.04.01. 21:10:14

@aggyistenbiri: részemről meg már kezd erős szenvedéssé és tényleges fizikai fájdalommá válni ennek a nézése. :D

Zirowe 2014.04.01. 21:13:28

@aggyistenbiri: eléggé.
Nagy levegő és valahogy kibírom még ezt a két részt, de utána lehet már nézni se fogom.
Így is kb egy részt nem hagytam ki eddig.
Sok is volt, nagyon sok. :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.04.01. 21:21:04

@Zirowe: Na ja, érthető. Mi simán kihagyhattunk részeket, akár azért, mert unalmas volt, akár csak pihenésképpen, de neked kötelező volt nézni. Ráadásul írni is róluk.
De ha már hv se lesz róla?! Brühühühü. (most azért nagyon sajnálom magunkat, olvasókat)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.04.01. 23:16:02

@naezjó?: Nem szeretem a fehér macskákat, az ízük sem finom.
És tényleg, írsz hv-t? Mi nagyon jól kijönnénk egymással :D
@Zirowe: Jó ötlet!

naezjó... 2014.04.02. 00:20:24

:) nézni gyerekek, nézni. Egy kommentre nem futotta, nemhogy 1 HV-ra.
süti beállítások módosítása