Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Da Vinci démonai 1x07 – A misztikus (18+)

2014. március 12. 09:00 - Smokey the bear

Na, emberek, a célegyenesbe fordultunk. Már csak két rész az évadzáróig. A mostani az, amelyikre a kolléganőm, aki egyben ledarálta az egészet azt mondta, hogy nézzem meg gyorsan, mert meg KELL beszélnünk! Igaza lett, ritka jó epizódnak nézünk elébe. (Köszi M.!) Szóval, akinek még mindig szól a Should I stay, or should I go a fejében, annak üzenem, hogy tartson ki, érdemes! Eleve jól indulunk: Riario tart határozott léptekkel és egy csokor virággal egy ismeretlen, Celia nevű nő sírjához. Leonardo és haverjai egy távcsövön keresztül lesik, és fogalmuk sincs, hogy ki lehet ez a titokzatos, a neve alapján zsidó teremtés. Azt meg aztán végképp nem értik, miért jött ide a gróf egyedül, ráadásul akkor, amikor egész Róma a húsvéti ünnepség lázában ég. Ez most nem is annyira érdekes igazán, mert előbb a kulcs másik felét kell megtalálni. Leo sejti, hogy az valami extra biztonságos helyen lehet. Mi persze tudjuk, hogy nincs azért az annyira hozzáférhetetlen helyen, feltéve, hogy senki nem kívánja Riariót megfosztani a ruháitól, bár, ha valaki mégis megtenné, az nem is lenne olyan nagy baj. Leónak sajnos csak a langyi modellfiúk jönnek be, úgyhogy erre még csak nem is gondol. Irány a vatikáni Titkos Levéltár!

at the grave.jpg

Hamvazószerda van a firenzei díszlet templomban. Orsini bíboros kenegeti hamuval a város elöljáróinak a homlokát. Amikor a húgához ér, váltanak egy pár keresetlen szót egymással, csak hogy mindenki tudja, hol a helye. A mise után az utcán folytatódnak a nagy találkozások. Giuliano előbb Vanessával flörtöl, majd az őrség egy tagjával beszél, aki megígéri, hogy még aznap leszállítja neki Dragonetti titkos kódjának megfejtését. Lorenzo a szeretője férjével vált néhány szót, és Lucrezia hollétéről érdeklődik. Vajon a férj sejti, hogy lyuksógorok? Majd megjelennek a Pazzik. Puszi-puszi. Látszólag nagy az öröm mindkét részről, pedig. Az áruló Pazzi eljegyzési ebédre invitálja a Medici családot, amibe Lorenzo őszinte örömmel beleegyezik. Te jó ég, hogy lehet ennyire naiv valaki! Esküszöm Giuliánónak több esze van, még úgy is, hogy annak elég nagy részét leginkább a gatyájában hordja.

cupp.jpg

Leonardo elvegyült a helyi zsidóság között, és egy bárban éppen a Vatikánról készült tervrajzokat tanulmányozza a gyors bejutás reményében. Nem vagyok sapkafetisiszta, de meg kell említsem, hogy a római zsidók jellegzetes sárga fejfedője nagyon viccesen néz ki hőseinken: Nico tatár, Leo egy cukrászinas, Zoróra meg szavak sincsenek, kb. olyan mint a hét törpe együttvéve. Leo gondolkodóba esik, és némi drog elfogyasztása, ideges kézremegés, Lucrezia-hallucináció és egy tál vízben való megmártózás után bevillan neki az isteni szikra. A Vatikán alatti csatornarendszert nem őrzi senki, ott fognak bejutni. Micsoda szerencse, hogy Leonardo vázlatfüzetében pont ott figyel egy búvárruha terve!

Lorenzo végre beavatja a terveibe Giulianót. Már épp ideje volt, jobb az ilyesmit nem az esküvő napjára hagyni. Az öcsi kicsit nehezményezi, hogy így feláldozzák az ő kis habtestét a családi viszályok oltárán. Lorenzo azzal vicceskedik, hogy csúnyább Pazzi lányt is választhatott volna neki, szóval örüljön. A tesójának a kutya és a szalonna közmondásos kapcsolatára alapozva vannak kétségei a nagy tervet illetően. Lorenzo szerint a házasság pont arra való, hogy az évszázados ellentéteket rendezzék. Tévedtem, ez nem naiv, hanem hülye.

itwillwork.jpg

Kicsivel később Giuliano a nagy lelki bánatát alkoholba fojtja a kocsmában, ahonnan Vanessa terelgeti kifelé a vendégeket. Éjfelet ütött már az óra térjen mindenki nyugovóra! A kissé lealjasodott úrfinak is ágynyugalmat ajánl. Giuliano kapva kap az alkalmon, és egy pillanat múlva már egymásnak is esnek. A Viasat3 felejthetetlen Aranypart szériája óta tudjuk, hogy az alkohol csak egy ideig fokozza a nemi vágyat, a döntő pillanatban azonban csúnya meglepetést okozhat az óvatlan férfiembernek. Szerencsére Vanessa ismer néhány trükköt, így csak lesz boldog befejezés.

vl1.jpg

vl2.jpg

Leo beöltözik, és indulhat a vízi csillagtúra. A ladikban Nico és Zoro felváltva őrködik, és pumpálja a levegőt. Minden jól megy, amíg meg nem érkezik az éjjeli őrség. Zoróék leállnak, és horgásznak tetteik magukat, Leo meg majd megfullad odalent. A katonák elvonulnak, még pont időben, hogy hősünk ne vegye fel a néhai nevet. Ismét oxigéntől duzzadva tovább folytatja útját, és elér a pápa hírhedt medencéjéhez, amit alulról szépen elkezd kifúrni. Hogy meglepődik majd, ha Őszentsége egy szál pöcsben az ölébe zuhan odafentről!

diving.jpg

Másnap reggel van, Giuliano és Vanessa turbékolnak. Az ifjabb Medici kicsit sajnálja, hogy egy nemesasszonyt kell elvennie parancsra, mikor ő szívesebb élne ezzel az egyszerű teremtéssel. Vanessa azonban nem bánja a dolgot. Bár nem sok jövője van ebben a kocsmában, de ha bekerülne a Medici családba, akkor minden lépését figyelemmel kísérnék, sosem lenne olyan szabad és független, mint most. Jaj, de szép is ez, az önzetlen, szerény csaposlány meg a nemesúr. Giulianót az is aggasztja, hogy a Pazzik kezét sejti Becchi halála mögött. Vanessa biztatja, hogy találja meg az árulót!

morning.jpg

 Leonardo feje felett néhány emelettel nagyban zajlik a cselszövés. Riario Urbino hercegét kíséri a pápa szentséges színe elé, ahol szembesítik árulásának tényével. A fickó csak hebeg-habog. Riario ötezer arany forintot ajánl a hercegnek, ha átáll az ő oldalukra. A főúr (becsületes nevén Federico da Montefeltro) azonban kikéri magának, ő nem megvehető. A pápa nyugalomra inti, és pihenést javasol neki, mielőtt az üzletről beszélnének. Sejti, hogy a szövetség már csak idő kérdése.

offer.jpg

Vanessánál kopogtatnak, az őr az, aki a kódokat hozta. Kiderül, hogy ki kicsoda a könyvecskében. A Mérleg Becchi volt, a Bak az orvos, így már csak egyetlen gyanús jel maradt, az Ikrek, aki pedig nem más, mint Lucrezia Donati. Az őr a nőt kihúzná a gyanúsítottak listájáról, elvégre mindketten tudják, miért jár tilosban éjnek évadján. Giulianónak azonban feltűnik, hogy elég szokatlan időpontban mászkált a nő a tilosban. Azon nyomban elutaznak Sienába, hogy ellenőrizzék a szerető alibijét.

Pazzi rezidencia. Az ifjabb Pazzi névsorolvasást tart, hogy mi, nézők is megismerhessük a Mediciek ellen összeesküvők kis csapatát. Köztük van Orsini bíboros, és az utolsó pillanatban meglepetésre Dragonetti kapitány is csatlakozik. Kiderül, hogy a Pazzik azért egyeztek bele a házasságba, hogy az eljegyzési ünnepségen jól meggyilkolják a Medicieket, Clarice included, hiába ő Orsini húga. A lényeg, hogy Lorenzo és Giuliano egyszerre haljon meg, mert ha ez egyik életben marad, akkor az emberek képesek, és a megmaradt testvér pártját fogják a Pazzikkal szemben. Orsini kicsit felhúzza magát azon, hogy Clarice-nak is vesznie kell, de Pazzi azzal vigasztalja, hogy szolgálataiért Őszentsége gazdagon meg fogja jutalmazni, őt és mindannyiukat. Az egyik összeesküvő erre felpattan: ha kiiktatják is a Medicieket nem lesz itt változás, lám Pazzi is ugyanúgy osztogatja a vagyont és pozíciókat, mint az ellenfele. Pazzi papa ezen kiakad, és utasítja a fiát, hogy öntsön egy kis bort a hangoskodónak, hogy lecsendesedjen. Azt persze nem teszi hozzá, hogy örökre, ugyanis, az italban természetesen méreg van. Az óvatlan összeesküvő gyorsan, de cseppet sem fájdalommentesen kiszenved, a Pazzi fiú pedig felhívja a jelenlevők figyelmét, hogy bizony így halnak a Mediciek barátai: gyorsan. Lehet választani.

pazzi.jpg

Leonardo addig fúr szorgosan, míg végül csak sikerül lecsapolni a pápa medencéjét, és elég színpadias belépőt eszközölni a gőzből való kiemelkedéssel. Van is nagy meglepetés odafent. A tisztaságmániás szentatya hál’ Istennek ijedtében magára kapkodja a ruháit, így nem kell csupasz testét ismét megcsodálnunk. Rövid bemutatkozás után Leonardo felszólítja Őszentségét, hogy legyen kedves önként és dalolva elvezetni őt a Titkos Levéltárba. Sixtus vonakodik, ám egy jól irányzott nyílvessző, és a titkos rejtekajtó lelepleződése után kénytelen-kelletlen engedelmeskedik.

up.jpg

Lorenzo Sienába érkezik, és Anna Donatinál érdeklődik a nővére hollétéről. A nő azt hazudja, hogy a tesója már visszaindult Firenzébe, természetesen a Poggibonsin, a biztonságosabb úton, még véletlenül sem a Chianti felé vezetőn, amerre csak a kétes alakok járnak. Giuliano elköszön, és kísérőjével természetesen Chianti felé veszik útjukat. Közben Lucrezia is feltűnik a húga házában. Egy gyors válságtanács után úgy dönt, hogy ő is hazaindul.

fear.jpg

A pápa elvezeti Leonardót a Titkos Levéltárba. Egy kicsit csevegnek az emberiség, és főleg a Leonardo ellen elkövetett bűnökről. Leo megmutatja feljelentő levelet, és közli, hogy tudja, hogy a pápa áll e mögött is. Sixtus undorodva nézi az írást: de hisz ezt egy nő írta, ő soha nem fanyalodna Éva lányának segítségére. Tudjuk, Szentatyám, tudjuk jól! Leo gyorsan a Mennyek Tárházának kulcsára tereli a szót, és figyelmezteti a pápát, hogy jobban teszi, ha hasznossá teszi magát, és nem addig húzza az időt, amíg az őröknek fel nem tűnik a hiánya. Sixtus erre taktikát vált, és Titkos Levéltár Top Secret részlegébe csábítja hősünket, jó mélyen a föld alá.

archive.jpg

A rejtett pincében aztán mindenféle kincsek tárulnak hősünk szeme elé: az Excalibur, a Végzet Lándzsája és megannyi szépség, amiért Dan Brown a fél karját odaadná, ha láthatná. A pápa állást ajánl Leónak, ha átáll hozzájuk ő ad neki elég pénz, és hajót, hogy megkereshesse a Levelek Könyvét. Eltökéltségét bizonyítandó mutat Leonardónak egy különleges írást, ami kapcsolatban lehet a könyvvel, és olyan titkosírással készült, ami megfejthetetlen, mert fény és hő hatására, mindig más ábrát mutat. Leo le van nyűgözve, de nem élvezheti a titkos részleg vendégszeretetét sokáig, mert közben Riario és Urbino hercege felfedezték a pápa eltűnését. Montefeltro be is tör a kamrába. A pápa még egyszer ajánlatot tesz Leónak, aki visszautasítja azt, így menekülnie kell. Sikeresen kereket is old.

treasure.jpg

A következő pillanatban azt látjuk, hogy egy búvárruhás alak emelkedik ki a vízből. Zoro boldog a viszontlátástól, de csak addig, amíg rá nem jön, hogy nem a haverja tért vissza, hanem a felfedező kedvében lévő Riario. A gróf gyorsan lefegyverzi Zorót, de hirtelen a háta mögött terem Nico, aki egy jól irányzott ütéssel ártalmatlanná teszi. Az izgalmak egyre csak fokozódnak. Leonardo a Lándzsával menekül, amikor egy udvaron sarokba szorítja egy katona. A szent tárgy jó szolgálatot tesz, Leo elmenekül.

alarm.jpg

Riario ébredezik. Nico rugdossa egy kicsit, csak a miheztartás végett, aztán meg egy késsel próbálja a kemény legényt játszani. Öldöklés nem lesz a dologból, de a régi szép idők emlékére azért ejt egy vágást a gróf arcán. Amikor az továbbra sem felel arra kérdésre, hogy hol van Leo, sőt még némi extra kínzást is kilátásba helyez nekik, fürtöske ismét lecsap a késsel, ezúttal Riario kezét szúrja át vele. Zorónak kell közbelépni, hogy a fiú nehogy olyat tegyen, amit maga is megbán később. Látszólag nem megy vele sokra, mert Riario addig idegeli Nicót, hogy az végül a férfi mellkasát veszi célba. Ám szív helyett csak fémes csengést és valami keményet talál az ing alatt. Nem, nincs még kőből neki, viszont egy szép ezüst feszület mellett bizony ott lóg a keresett kulcs. Ez egyszer Riario jobban tette volna, ha lapul, mint szar a fűben.

movie2.jpg

Pörögnek tovább az események. Leonardo a Rab cellája melletti termen át készül menekülni, amikor meghallja, hogy a férfi ugyanazt a dallamot dúdolja, ami korábban Lucrezia. Nocsak, ez érdekes- torpan meg egy pillanatra hősünk, és beszélgetésbe elegyedik a fogollyal. Kiderül, hogy a férfi Lucrezia apja, aki tudja ki áll előtte, még pedig onnan, hogy Riario sokat beszélt róla. Jaj, hogy ez sosem képes tartani a száját! Előkerül a gyűrű is, ami nemrégiben még az apa kezén volt. Leónak most esik csak le, hogy Lucrezia a kém, és kihasználta őt, hogy az apját mentse. Az őrök már közelednek, ezért Leo úgy dönt, kiszabadítja az öreget is. Ám hiába, a férfi inkább a rabságot választja, ki tudja miért. Nincs idő ezen töprengeni, Leo az új infókkal a birtokában kereket old.

reveal.jpg

„Nappal lett, indult a józan robot” –mondhatnánk, de csak az eleje lenne igaz. Nico és Zoro ugyan már fent van, de csak tétlenül várják a visszaérkező Leót. Zoro azért az esti hőstettéért verbálisan megsimogatja fiú szőke buksiját. A főnök meglehetősen viharverten tér vissza közéjük, és azon bánkódik, hogy nem lett meg a kulcs. A barátai erre megmutatják a meglepit: a fához kötözött, kockás hasat villantó Riariót. Ennek mi is nagyon örülünk, köszönjük! Leo is felderül a látványtól, bár gyanítom nem ugyanattól, amire én gondolok, és magához ragadja a kulcsot. Riario fenyegetőzik, hogy akár a világ végére is követni fogja, hogy visszavegye azt, ami az övé. Leo erre a gróf megölését helyezi kilátásba, amit nagylelkűen elhalaszt a nem túl távoli jövő egy meg nem nevezett pontjára, mert most megelégszik azzal, hogy elvette tőle a legdrágább kincsét. Riario még utána sziszeg, hogy ő is hasonlóképpen fog cselekedni, és azt fogja elvenni tőle, ami Leonardónak a legdrágább.

tiedup.jpg

Az epizód vége is tartogat még izgalmakat. Lucreziát a Firenzébe tartó úton lekapcsolják a pápa őrei, akiket Riario küldött azzal a feladattal, hogy végezzenek a nővel. Lucrezia menekülni próbál, de a támadók túlerőben vannak. Azonban elkövetik azt a jellemző hibát, hogy azonnali kivégzés helyett még erőszakoskodnának vele egy kicsikét. Erre belovagol a képbe Giuliano (fehér lovon, hogy máshogy) és a nő segítségére siet. Az orgyilkosok elmondják a Medici fiúnak, hogy mi az oka a jövetelüknek, ki ez a nő valójában, majd bunyó veszi kezdetét. Giuliano segítője meghal. Az ifjabb Medici leöldös mindenkit, és Lucrezia után ered. Kérdőre vonja, leginkább Becchi megölését fájlalja. Arra azonban nincs felkészülve, hogy a nőnél egy tőr van, amivel egy alkalmas pillanatban Lucrezia le is szúrja. A halott Giuliano a vízen lebegve elúszik a naplementében. Aztarohadt. Ez aztán a nem várt fordulat! És még egy rész hátra van, mi lesz még itt, kérem?

Minden, amit a sorozatról tudni lehet

A Da Vinci démonai a comment:com-on:

16 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.12. 19:36:10

Azt a mindenit! Ez de jó rész volt, végre újra izgalmasság és pörgés volt! Egy íj húrja voltam végig, ami bármikor elpattanhat.
Annak ellenére, hogy rajongásom határtalan az okos és genya intrikusok iránt, Göndörböngyör Pazzit utálom nagyon, igen.
Logaréciát is, mert kinyírta (?) a kisMedicit. Jó, önvédelem volt, meg is értem, de akkor is.

Smokey, marhára irigyellek, hogy van kivel kibeszélned a történéseket, a környezetemben senki nem nézi. <- emiatt kicsit szomorú vagyok, mindent nem lehet leírni kommentekben.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2014.03.12. 22:21:46

@aggyistenbiri: jaj Pazzi csak SZERETNE okos kis genya intrikus lenni, de a filmekben az ilyen alakok szoktak látványosan csúnyán pofára esni az első akadálynál - lehetőleg közben egy kupac tehénlepényt is lefejelve) :D
Ajh de én ittenbizony nem olvastam előre semmit előre a részből mégis úgy TUDTAM hogy Lukrécia ki fogja nyírni Gulianot (megint filmes alapszabály: ha éppen rátalálsz életed nőjére, és az összeesküvőt is épp lelepleznéd, de ha az összeesküvő a főhős nője - aki eddig mindent megúszott- és éppen drámai szerelemáltali személyiségváltást akarnak nála csinálni az írók, akkor neked meszeltek)
Én bizony rég nem csináltam már ilyet de ittenbiza kiabáltam a képernyőre hoyg "NE MENJ A KÖZELÉBE TE MAJOM LE FOG SZÚÚÚRNIIIII!"

Smokey the bear 2014.03.12. 22:39:34

@aggyistenbiri: Pedig már épp akartam írni, hogy oda se neki, itt kiírhatsz magadból mindent:)

Smokey the bear 2014.03.12. 22:44:05

Giuliano leszúrása miatt meg duplán kiakadtam, mert egyrészt eddig a sorozat elég jól követte a valós történelmi eseményeket, és a Giulianónakezt a lapot osztották; másrészt meg ez a Lucrezia olyan semmilyen, na már hogy pont ő nyírjon ki egy kvázi főszereplőt!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.12. 22:48:46

@Hüpna: :DDD Én is úgy akartam volna kiabálni, de az íj meg a pattanásig feszített húr nem engedte. Fasza rész volt!
@Smokey the bear: Imádlak, meg minden, de te is tudod, hogy vannak dolgok, amiket élő szóval kell, KELL kibeszélni, lelkesen, emótikonok nélkül.
(Riarió a szokásos feleselgetésével, a festett hasizmával :D Bírtam, nagyon)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.12. 22:50:47

@Smokey the bear: Ó! Logarécia semmilyen?! Köszönöm! Szerintem is.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2014.03.12. 22:54:36

@aggyistenbiri: Én se zártam a szívembe...szép szép, nem is rossz Angelina Jolie utánzat de akkor is engem fáraszt ez az "én mindenről előbb tudok mindenkinél, nekem mindenkinél jobb tervem van, én megúszok mindent, de olyan rossz nekem jujj, sajnáljatok!" attitűd :S

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.12. 23:04:52

@Hüpna: És érdekes módon mindig időben megmentik az ilyeneket. Én gonosz meg még arra is figyeljek, hogyan mentsem a halhatatlan seggem :DDDD

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.12. 23:06:53

@aggyistenbiri: Mármint a nagyon okos, nagyon összetett és szövevényes intrikáim után, persze.

Smokey the bear 2014.03.13. 09:17:50

@aggyistenbiri: festett hasizom:Đ Akkor X faktor kompatibilis a lelkem, megnyugodtam. Jól indult a reggel! :)

Pácsó Ármándó 2014.03.13. 10:21:47

@aggyistenbiri: @Smokey the bear: (Ha szabad közbeszólnom, akkor elmondanám, hogy az "íj húrját" idegnek is nevezik. Ez talán összecseng a Krokodilszemes akkori érzelmi állapotával)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.13. 17:50:05

@Pácsó Ármándó: Magát egyszer még nagyon megrágcsálom. Idegből.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2014.03.13. 18:42:09

Jut is eszembe, Leonardo ebben a részben is észkombájn volt...mert nem igazán láttam abban a logikát hogy a kezébe kaparintja az ultimate önvédelmi fegyvert (Végzet lándzsája) ami úgy megy át páncélon/testen/falon mint kés a vajon, erre mit csinál? Jól megnézi...és OTTHAGYJA miközben egy ellenségektől hemzsegő erődből próbál kimenekülni!!!!!!!
Az azért mondjuk meglepett hogy a pápánál van kriptonit meg Tutankhamon maszkja (ki tette vissza a sírba hogy századokkal később megtalálják????) Az excaliburon meg a világ első hűtőgépén (Fridzs-láda) meg se lepődtem, még egy UFO koponya kellett volna a dínó mellé hogy teljes legyen a kép.
Az meg azért meglepett hogy milyen tiszta is volt a középkori római kanális vize, ma egynémelyik közstrand medencéje kevésbé átlátható mint ez :D
Az meg külön tetszik, hogy Leonardo bármilyen -korát századokkal meghaladó- ötletekkel áll elő, az ahhoz szükséges hozzávalókat BÁRMELY középkori város BÁRMELY piacán össze lehet szedni egy laza délután alatt :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.13. 18:56:19

@Hüpna: Na látod, ezek miatt is bírlak téged oly nagyon, aranyvirágom.

nicu71 2014.03.17. 01:06:20

@aggyistenbiri: Nálunk ketten is nézik,úgyhogy holnap ki is beszéljük...irtó jó rész volt megint,és nagyon utálom most ezt a lukráciácskát...fene egye meg...annyira bírtam Dzsuliannát,f*szomért szúrta le már...:(

nicu71 2014.03.17. 01:11:51

Az írást pedig megint óriási dicséret illeti.
Hihetetlenül szellemes és pontos,élvezet olvasni,méltó a remek sorozathoz.
süti beállítások módosítása