Ross Kemp olyan, mint a Pokoli történeteket jegyző Vujity Tvrutko és Frei Dosszié Tamás melegházasságának elit katonaiskolában nevelkedett szerelemgyereke. Sőt, még annál is trúbb figura.  A Veszett Világ című sorozatban szépen megmutatja, hogy mégis mekkora az a trágyadomb, amin mi éldegélünk, amit luxxy nevén, csak Földként ismerünk. Első megálló a meseszép Chicago, 50.000 heroinista hazája.  Lehet szívni, lőni, ahogy tetszik úgy tolhatja az ember, és rohadtul nem fancyzésből. A hernyózás teljesen elfogadott – agyam eldobom –  az emberek 5-10 dolcsis cumókkal lövik magukat naponta. Ettől még nem csúsznak szét, csak amolyan 30 perces orgazmusuk van – mondta az egyik hozzáértő személy, Greg, aki valamilyen rehab program legkúlfejebb, szénné tetovált aktivistája.

Hogy érezzük a helyzet súlyosságát, Greg elvezeti Rosst és egyúttal minket is a belváros egyik elhagyatott épületébe, a téglagyárba, ahol két csövi megmondja a frankót, hogy a hernyózás egész napos meló, amiből nem lehet szabira menni. És tény, egy kis nosztalgiázás után, hogy milyen volt a legelső löket, konkrétan szénné szúrják magukat az injekciós tűvel. És ezt senki nem értheti, aki nem függ a kábótól, mert hiába keresnek meg napi 50-120 dolcsit (simán megdolgoznak annyit a napi betevő kábsziért), annál jobban tapad hozzájuk a cucc. Ez más világ, lövik magukat még akkor is, ha fáj, ha 30 percig böködik magukat mire megtalálják a szénné abált vénájukat és végre beadhatják a cuccost. Ezt realtime leköveti a kamera, míg Ross Kemp csak áll és néz. Én már sugárba okádva rohantam volna kifelé a világból. (Lírai önvallomás: nem szoktam elfordulna, ha tévében azt látom, hogy valaki lövi magát, a szopóálarc.hu ezt ne nézd meg sorozatán is jót kacagtam anno, a Trainspottingot egy lazább vurstliként éltem meg, de ezeket a képsorokat nézve szörnyülködtem és nyígtam, könyörögtem a tévének, hogy ne már, toljátok már a herkát ennyire, drága cshicágói csövesek, plíz!)

Egy intermezzo erejéig a téglagyár egyik szegletében az egyik heroinista épp rohamot kap. ha meg van rendezve, ha nem én kajak elhiszem, hogy ott helyben megmurdelne az ipse az aranylövésbe. Szerencsére van Gregnél Naroxon. Ez egy antidrog a herkára. De most mégsem ezt adja be a kis, mert a rohamot kapott ember rendesen lélegzik, ami jó jel, nem kell a Noraxon és kész. De mitől ütötte ki magát a jóember? Speedballozott egyet. Hogy az mi a rák? Crack + hernyó = Speedball. Greg felvilágosítja a tudatlan kábszist, hogy nem szabad egyszerre tolni, mert abból ez lesz. Először nyomja be az egyiket ,sorrend nem számít, majd pár órára rá küldje utána kísérőnek a másikat. Na, akkor majd meglátja, hogy mekkora buli a Speedball. És ezt most minden túlzás nélkül, a beszélgetés lényege ez volt, ugyanis Chicagóban hétköznapi a heroinozást. 40 éve nem tudják kiirtani a városból a drogot. Greg sem akar személyes Jézus Krisztust játszani, nem akar leszoktatni senkit, mert tudja, hogy nem lehet, ő ha tehet azon ügyködik, hogy ne haljanak bele az emberek.

Következő állomásunk a belvárosból kifelé, a kertvárosba vezető Heroin sétány, ahol Freeway nevű úriember kalapozik némi pénzért, de ahogy azt Gregtől megtudjuk, ő amolyan heroinbróker vagy mi. Nehéz elmagyarázni, de maradjunk annyiban, hogy egy büdös kábós, aki lesápolja a nagyobb terjesztőktől kapott ingyen drogot, és szabadidejében pedig a városiakkal kontaktál, hogy kell-e még kábítószer-e.

Freeway haverjától megtudjuk, hogy milyen az elvonási tünet. Olyan, hogy sárgás cuccot hánysz és fosol, még ha napok óta nem ettél semmit, akkor is, fáj mindened, de nem úgy, hogy majd elmúlik, hanem úgy, hogy szétszakadsz. Na, azért, hogy ez elmúljon elég egy kis tasi herka, oszt kalap. És azért a kis tasiért ilyen szorult helyzetben bizony minden rendes függő egyből torokra menne. Szomorú hír de már a kertvárosban is terjed a kábó. Focistafeleségek és a középosztálybeli gyerekek is tolják a hernyót. Erről beszél az egyik szipus csaj is. Utálja a herkát, de csak-csak kívánja, bassza meg.

Jó, ez mind szörnyű, de miért pont Chicago tocsog nyakig a heroinszarban? Ross Kemp egy mukival cirkál egy városi terepjáróban a West Side-on, ahol elég nagy a szórás, sok a banda, de mindenki ismer mindenkit. Az embertől megtudjuk, hogy működik a chicagói heroinbiznisz. Jön a szállítmány, ebből egy díler lecsíp egy cirka 60 grammos zacskót, amit elvisz az elosztóházhoz, amit persze rendre váltogat, ott három behálózott rabszolgával kikeverteti a fasza arányú utcai terméket, mire másnap máris mehet az eldobható mobilról a kör-SMS, hogy reggel ingyen hernyó a 85. és a 47. utca sarkán. ha a cucc beválik, ha a keverék jó és senki nem murdel meg tőle, akkor aztán lehet pénzért adni.

Greg elmagyarázza a „behálózás” mikéntjeit. Városi lányok szerelembe esnek kertvárosi faszikba, akik szépen beléjük testálják az anyagot. Nyílván nem kell nekik kétszer mondani. majd két hét rózsaszín fátyolos, tutti-frutti illatú szerelem után a fickó közli, hogy a drog az amúgy nem volt ingyen és nem is lesz soha se, lehet szépen ledolgozni a tartozást. A lány innentől heroinfüggő kurvaként és zsebdílerként tengeti tovább hétköznapjait. Az elméleti gyorstalpaló után real life is megmutatnak nekünk két ilyen nőt. A kurvák kedélyesen beszélgetnek a kábózásról és arról, hogy milyen minden nap más pajszerját leápolni. Nos kábé telibe leszarják, hogy mennyire rottyra ment az életük, amíg van lóvéka heroinra. Ez sem egy happy end sztori.

Ross Kemp kikönyörgi Gregtől, hogy ugyan menjenek már el egy közeli elosztóházba megnézni, hogy mérik a kábót. 3 gramm adalékot, egy kis Dormot és egy csipetnyi Actifedet adnak 7,1 herkához, akit esetleg nagyon érdekel a chicagói kábszi szakkör sikerreceptje. A nők, akik kimérik a cuccot egy szál csöcsben ülnek az asztalnál és aprítják, keverik, higítják a heroint. És nem azért ülnek fedetlenül lógó kannákkal, hernyóra fókuszáló szemekkel, mert meleg van vagy mert ez a heppjük, nem, a főni így tudja ellenőrizni, hogy a dolgos asszonyok lopnak-e. Nem lopnak, mert minek, amikor a nagy keverés, kavarás végén szépen lesápolják maguknak a cuccot.

Ross Kemp a zárszóra még összefut egy kellemes beszélgetés erejéig a West Side egyik főmuftijával, akinek ugyan nem lehet felfedni kilétét, csak krokodilbőr cipőjét, amiből máris lerí, hogy ő azért nem a pórnéppel közösködik. Vannak is kapcsolatai a rendőrségen, mert a fakabátok is emberek, akik meg egyszeri halandókként imitt amott, csak-csak úgy botlanak meg, hogy álló fasszal előre esnek bele egy stabilan bejáratott utcalányba. De azért ezt a drogbárót is basztatják felülről, meg lehet nyugodni, neki sem fenékig tejfel az élet, de persze nem is a tizenkétórázás fogja kikészíteni az idegrendszerét.

A tanulság az, hogy a drog rossz, de az emberek mégis szeretik.