Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

13-as raktár 4x05 - No Pain, No Gain (Mindennek megvan az ára)

2014. február 17. 11:00 - Gabba

No woman, no cry, gondolhatjuk tovább az epizód eredeti címét, de jelen esetben pont az ellenkezője igaz, lesz itt asszony és sírás is. Ezen kívül kicsit tovább tisztul a homály az ereklyék és a raktár gondnoka, Mrs. Frederic körül is, haladjunk tehát. Kyotoban kezdünk, gyanús japán és gyanús arab üzletel éppen, valami nagyhatású ereklye adásvétele ügyében. Az üzlet tárgya egy varjútoll, Toró és Rá népéről Fekete István is sokat írt anno, hogy ehhez mit szólt volna, nem tudom. A háttérben erősen kifestett arcú gésák pengetnek húros hangszeren, a két rosszarcú megköti az üzletet, a pénzt és a tollat tartalmazó táskák gazdát cserélnek. Ennek örömére az egyik gésa feláll és egy színes papírforgót kezd pörgetni, mire a maffiózók és sameszeik sorra elájulnak, aki meg nem, azt a másik gésa intézi el pár jólirányzott csapással. Höjj, de hát ez Myka és Claudia! (Ezért utálom nőkön az erős sminket, mert nem ismerem fel, kit rejt a vakolat. Csak a természeteset szeretem, már ha ez érdekel valakit.) Myka mobilja csörög, a húga az, Tracy, örömhírrel: babát vár! Myka a leendő nagynéni büszkeségével eltelve felrúgja az utolsó testőrt, majd csevegő hangon megkérdezi a hugit: És mi lenne, ha japánmintásra festenénk a gyerekszobát? Főcím.

NoPain01


A raktárban Artie jéghokit néz, a belépő Pete meg is lepődik, Artemisz és a sport? Megérkeznek a csajok Japánból, ajándékot is hoztak Artie-nak, egy nagy szőrös macit, tessék, ez a tied, Rilakkuma. Pete, bár képtelen kiejteni a japán szót, megörül, hogy Artie új becenevet kapott, de a főügynök őrzi szokásos komorságát, a világért el nem mosolyodna. Jelzés jött Torontóból, a helyi csapat egyik játékosa hatalmasat zakózott a jégen, ez tuti kartörés, a sportriporter is már a hokis karrierjének végét jósolja, de ekkor a játékos feláll, vidáman kiinteget a közönségnek és játszik tovább, mintha mi sem történt volna. Sőt, az egyik ellenfelet pár perccel később úgy fellöki, hogy az a plexiüveget kitörve kirepül a pályáról, na itt valami ereklye a ludas, az tuti. Pete-ék máris mehetnek Kanadába, de előtte Myka még elújságolja a többieknek a húga terhességének hírét. Miután a páros távozik, Artie levelet ad át Claudiának, Mrs Frederic hívja ebédre Minneapolisba, kedvencünk alaposan meg is lepődik a meghívástól. Majd beszél Artie-nak az utóbbi időben tapasztalt furcsa tüneteiről, amiktől időnként úgy érzi, mintha nem is lenne önmaga. Artie elgondolkodva hallgatja, közben felidézi magában a rémálmot, amiben Cluadia magából kifordult arccal leszúrja egy tőrrel.

NoPain02

Toronto, ügynökeink a Hershey Centre sportcsarnokban zajló délelőtti edzésre akarnak bejutni a kívül ácsorgó rajongókon és drukkereken át. Az egyik nő átad Pete-nek egy adag saját készítésű melaszos sütit és kéri, vigye be kedvencének, Mike Maddennek. (He-he, ha jól tudom, kommentelőink között is van a gyengébb nemhez tartozó hokirajongó.) A zabagép Pete persze már a csarnokba belépés után nekiesik a sütinek, bár a fogadásukra érkező csapatfőnök, Larry Kemp szerint sosem szabad enni a rajongók készítette kajákból, mert nem tudni, mit tesznek bele, és akár egy-két végtag is leeshet tőle. Ezt hallva Pete megrettent arccal a háta mögé dobja a sütit. Az ügynökök a jéghokiligától érkező szakértőknek mondva magukat beszélgetésbe kezdenek a játékosokkal, Myka egyből a jóképű Maddent kezdi faggatni. A csávó azonban eléggé lekezelő, Myka fel is húzza magát ezen, ráadásul az egyetlen gyanús tárgy, a hokis nyaklánca sem bizonyul a kérdéses leletnek. Kemp megmutatja a baleset után Madden csuklójáról készült röntgenképet, ami Myka szerint, aki annak idején nemcsak jogi, hanem orvosi előkészítőre is járt, tuti hamisítvány. Pete-tel beosonnak Kemp irodájába, ahol meg is találják az eredeti felvételeket, a képek szerint a hokisnak már szinte minden csontja eltört korábban, és a töréseket mintha valami védőréteg nőtte volna körbe. Myka szerint nemhogy játszani nem tudna ennyi törés után, de még csak járni sem. Na tessék.

NoPain03

Amíg Mike zuhanyozik, az ügynökök átnézik és lefújják az öltözőben hagyott cuccait, sisak, állvédő, sípcsontvédő, herevédő, de egyik sem reagál a semlegesítőre. Pete vált pár szót Maddennel a zuhanyzóban, majd elmondja Mykának, hogy szerinte a csávónak komoly fájdalmai vannak és lehet, hogy a teljesítményfokozás érdekében Kemp pumpálja valami szerrel. Kemp tiltakozik, bár a hamisított röntgenképet beismeri, viszont szerinte Madden csak a hazai meccseken pörög így, ha idegenben játszanak, olyan, mint egy rozoga nyugdíjas. Az ügynökök átvizsgálják a pályát de nem találnak semmit, akkor lehet, hogy valamelyik fanatikus drukkernél van a titokzatos ereklye. Ez jó, akkor a gyanúsítottak számát lecsökkentettük 15 000-re, néz körbe Pete a hatalmas lelátón.

NoPain04

Ezalatt odahaza a raktár irodájában Artie fel-alá mászkál, Jinksy rá is kérdez, miért ilyen feldúlt? Á, csak leltározni megyek, terel a szakállas, persze Jinksnél, aki felismeri a hazugságot, ezzel nem jut messzire. Követni kezdi Artie-t a polcok között és látja is, amint a főügynök Primo Levi sáljának hűlt helyét nézegeti feldúltan. A sál hatása, hogy hordozóját különleges intelligenciával és éleslátással ruházza fel, fokozza a gondolatok áramlását és ezzel íráskényszert okoz. (Hogyvoltíróknak tehát elengedhetetlen kellék.) Steve odalép és magyarázatot kér, Artie egyelőre csak annyit mond el, hogy valaki betört a raktár biztonsági rendszerébe és olyan ereklyéket vitt el, amiket Artie maga szerzett be és ezért különösen fontosak a számára. A sálat pl. 1987-ben gyűjtötte be Torinóban, de ott van például az 1x07-ből megismert katana… Pontosabban nincs ott a helyén, mert azt is ellopták. Erre Artie száguldani kezd a polcsorok között, mi tűnt még el, de ő elektromos robogón közlekedik, Steve meg gyalogosan lohol, ennyit az egyenlő esélyekről. Ha azt hiszed, ezzel megölsz, akkor jelzem, hogy azzal már elkéstél, rohan elszántan Artie után.

NoPain05

Artie gyanúja beigazolódik, tényleg több lelet is eltűnt, köztük a McCoy puska is. Várjunk csak, a Hatfield puskát viszont nem én szereztem be, annak meg kell lennie, kap a fejéhez és tényleg, a másik fegyver a helyén van. A kicsit értetlenül pislogó Steve-nek pár szóban elmagyarázza, hogy a két klán közti gyűlölet táplálta különleges vonzás miatt az egyik puska segítségével meg lehet találni a másikat. (A nemzedékeken át elhúzódó Hatfield – McCoy viszálykodásról 2012-ben készült minisorozat megvan?) Na, nézz csak bele az irányzékba, neked jó a szemed, mit látsz, utasítja Steve-et. Rúzsos szájú tehenet, jön a válasz és tényleg, a célkeresztben valami kajálda plakátja látszik, a tehén körül a szimpatikus „steaks, burgers, beer” felirat. Artie felismeri, ez egy jóhírű kajálda plakátja Featherheadben, gyerünk oda!

NoPain06

Claudia megérkezik Minneapolisba, kissé ideges a félelmetes arcberendezésű főnénivel történő találkozástól, főleg amikor kiderül, hogy ebéd helyett sétálni mennek. A maffia is így szokta eltenni a tanúkat láb alól, motyogja kedvencünk, de Mrs. Frederic megnyugtatja, semmi ilyesmiről nincs szó, sokkal inkább arról, amiről már beszéltek a 2x11-es überkirály részben: nevezetesen, hogy Mrs. F Claudiát jelölné ki utódjául. Nézzen körül és koncentráljon, biztatja most is a gondnok, Clau nem tudja, mire, de aztán ösztönösen egy közeli ékszerbolt kirakatához lép. Bent valami random nő nézegeti az ékszereket, majd egy ifjú apa lép be, karján kis csemetéjével. Amíg ő is szétnéz, a gyerekhordozót leteszi egy székre, persze ez hiba, mert beront egy fegyveres rabló és pisztollyal kezd hadonászni. Majd célzásra emeli a fegyvert, a random nő kétségbeesve veti magát előre a gyerek védelmében. A lövés vállon találja, a rabló elmenekül, és a nő segítségére siető Clau észreveszi, hogy a nő csuklóján lévő karkötő különös fényben villózik. Később az utcán Mrs Frederic elmondja, hogy éppen most voltak tanúi egy ereklye születésének, amikor egy teljesen hétköznapi ember valami rendkívülit tesz. Az ereklyék ugyanis a tárgy, az adott ember és a megfelelő pillanat együttes kombinációjából alakulnak ki. A karkötő egyelőre marad a nőnél, mert az ereklyéket csak akkor kell begyűjteni, ha valami kárt okoznak. Majd a kissé szédülten ácsorgó Claudiának felajánl egy tuti fuvart, üljön csak be a limuzinba.

NoPain07

A hokis vonalon Pete és Myka tervet kovácsol: az összes Mike Madden rajongót egy szektorba ültetik az esti meccsen, és Mike majd megint essen nagyot a jégen, erre az elvakult rajongó tutira előkapja majd a titokzatos ereklyét, ami Pete szerint akár egy sodrófa is lehet. Mi, hogy, sodrófa?, értetlenkedik a hokis, de Myka csak legyint: Ne is törődjön a társammal. Majd egymás keresztnevén kezdenek viccelődni, milyen érdekes, maga Myka én meg Mike, pont olyan, mint Papageno és Papagena, jegyzi meg a hokis. Myka teljesen elolvad, hogy rajta kívül más is ismeri A varázsfuvolát, de lelkendezését a túlműveltnek semmiképpen nem nevezhető Pete hamar lelohasztja: Menjünk már, majd később foglalkozol Mr. Madden varázsfuvolájával! Elnézést Mike, de megyek, meg kell ölnöm a társamat, búcsúzik Myka szende mosollyal a hokistól.

NoPain08

A meccs előtt az ügynökök azt találják ki, hogy minden drukker dobja be egy kalapba a nevét és a széke számát, és egyikük romantikus vacsorát nyerhet Mike Maddennel. A pálya szélén Myka sok sikert kíván Mike-nak, aki cserébe szerencsepuszit kér tőle, a rajongó szektor egy emberként örvend a kivetítőn látható csóknak. Az epizód elején sütit beküldő nő viszont dühös és mérgesen bevágja a kezében szorongatott kulcstartót a táskájába. Kezdődik a meccs, ezt kihasználva Pete sorra vizsgálja a szektorban lerakott ruhákat, táskákat. Éppen a kulcstartót fogja meg, amikor feltűnik egy vagány kissrác drukkermezben, Pete kedvesen mond neki pár szót. Ebben a pillanatban Mike elesik a jégen, Pete figyelni kezdi a rajongókat, de senki kezében sem lát gyanús tárgyat. Myka viszont becsörög és sürgősen a női mosdóba hívja Pete-et, aki rohanva érkezik és megdöbbenve látja, hogy társa hirtelen legalább nyolc hónapos terhes lett. WTF???

NoPain09

Valószínűleg kívánságteljesítő ereklye lesz itt a háttérben, a gond csak az, hogy Myka nem kívánta, hogy gyereke legyen. Pete-nek beugrik a kulcstartó, visszamennek a szektorba, de a nő már nincs ott, viszont a széke alapján sikerül megtalálniuk a nevét és címét a drukkerek listáján. Judy Giltoynak hívják, induljunk a lakására, csak előbb még elmegyek pisilni, mondja Myka, aki hozza a terhességgel járó összes tünetet is: kívánós egyes kajákra, érzékeny a szagokra és mindentől sírva fakad. Felhívják Artie-t is, aki gyorsan lerázza őket, mert ugye mással van elfoglalva. El sem köszönt a beszélgetés végén, mondja Myka sírásra görbülő szájjal, ugyan már, sose szokott, emlékezteti Pete. Majd bevallja, hogy valószínűleg ő okozta a terhességet, mert amikor meglátta a kissrácot, arra gondolt, milyen jó lenne valami nyugis munka és egy család, de ezt a vágyát csak egy valaki értené meg az ismerősei közül - és az Myka.

NoPain10

Artie-ék megérkeznek a featherheadi kajáldához, a Hatfield puska a szomszédos raktárépülethez vezeti őket. Artie felnyitja a garázsajtót, mire bentről a McCoy puska tüzelni kezd rájuk. Sikerül kitérniük a lövések útjából, Steve közben azon aggódik, hogy bár neki nem árthat, de ha mégis eltalálná őt egy golyó, az Claudiának okozna halálos sérülést. Ez így nem mehet tovább, ha ennek vége, kitalálunk valamit, hogy lekapcsoljunk téged a metronómról, jelenti ki Artie. Ez lehetséges lenne?, kérdezi Jinksy, a 13-as raktában minden lehetséges – néha, válaszolja Artie. A Hatfield puskát beteszik a kocsi csomagtartójába, így már veszély nélkül léphetnek be és nézhetnek szét a raktárban. Tényleg itt van egy csomó, Artie által beszerzett ereklye: a katana, a McCoy puska, a Van Gogh festmény, Mata Hari harisnyája, Primo Levi sálja, na és persze egy doboz fekete gyémánt, a Barbosa rend jelképe, amit Artie gyorsan eldug Steve elől. Jinksy észrevesz a sarokban egy nagy doboz csomagolópapírt és ragasztószalagot, ezek szerint még sincs itt az összes cucc, egy részüket nyilván már továbbküldték valahová. A többieknek majd csak később mondjuk el ezt az egészet, határozza el Artie.

NoPain11

Pete és Myka behatol Judy lakásába, senki sincs otthon, a falak és a vitrinek viszont tele vannak Mike Madden képeivel, mezével és egyéb hokis emléktárgyakkal. Pete talál egy emléklapot, ami szerint Judy nagyapja a II. világháború során japán hadifogolyként részt vett a bataani halálmenetben és menetelés közben folyamatosan igyekezett erőt önteni a társaiba. Pete ekkor rádöbben, hogy a kulcstartóra fűzve nem sima fémlemezek voltak, hanem katonai azonosítólapok („dögcédulák”), és a nagyapa heroikus viselkedésének köszönhető az ereklye kívánságteljesítő hatása. Közben a csapattulaj Kemp telefonál, Mike eltűnt, a sportcsarnok biztonsági felvételén látható, amint egy ismeretlen nő valamilyen eszközzel a kocsijába kényszeríti. De vajon hová mehettek, nyilván abba a kis vidéki házba, amit Judy a nagyapjától örökölt és aminek a képe szintén ott lóg a falon. Gyorsan induljunk, pattan fel Pete, oké, de előtte még elmegyek pisilni, jelenti ki a mindenórás Myka.

NoPain12

A vidéki faházban Judy romantikus estére készül kedvenc sportolójával és szerelmével, de a vonzalom nyilvánvalóan egyoldalú. Pedig a páros izzadásban reménykedő nő még forralt almabort is készített előzetes izzadási célzattal, közben elmeséli, hogy a coming outtal meg akarta várni a szezon végét, de amikor meglátta Mike-ot azzal az ismeretlen nővel csókolózni, azonnal cselekvésre szánta el magát. Ej, de nehéz dolog a ponttyal csókolózni! / Nemcsak, mert a pontynak túl kicsi a szája, / hanem mert a ponty az nyálkás, undorító – / kihányja a belét, aki megpróbálja, idézi fel Laár András alanyi költő témába vágó versét. Egész végig én segítettelek és gyógyítottalak ezzel a kulcstartóval, most kérem a jutalmamat, nyújtja csókra a száját. Mike látszólag benne van a dologban, de aztán váratlanul Judy arcába löttyenti a forralt bort és kirohan. Persze nem jut messzire, mert a nő gyorsan kéz- és lábtörést kíván neki, szó szerint, és Mike fájdalmas ordítással a földre zuhan.

NoPain13

Eközben az ügynökök is megérkeznek, a fáradt kismama ugyan útközben elaludt, de a bátor Pete egyedül is nekivág a feladatnak. Persze Judy bentről észreveszi, kioson hátul, és Pete hiába talál rá Mike-ra, Judy közben kirángatja Mykát a kocsiból és egy baltával fenyegeti. Az előrohanó Pete-re tüdőleállást kíván ez a kedves hölgy, az ügynök összeesik és Judy közelebb lép hozzá, hogy végképp eltegye láb alól. A kemény Pete azonban még nincs legyőzve, megragadja a nőt és messzire hajítja, közben Mykának is sikerül hatalmas hasa ellenére felkapni a korábban földre ejtett Tesláját és lesokkolja Judyt. A kulcstartó mehet a semlegesítő tasakba, Myka visszakapja korábbi csinos alakját, amit hosszantartó örömködéssel és komoly ügynökhöz méltatlan sikongatásokkal ünnepel. Az egészet legjobban persze Mike szívja meg, mert ezek után az ő lábtörését már csak hagyományos módon lehet gyógyítani.

NoPain14

Pete párhuzamot von a jelenlegi szitu és Stephen King Tortúra c. műve között, majd elemezni kezdi a kulcstartó hatását és oda lyukad ki, hogy csak azokon működik, akiket a használója szeret. Myka persze egyből lecsap erre és húzni kezdi: Ohó, Lattimer ügynök, pont most vallottad be, hogy szeretsz engem! Pete zavarba jön és olyasmiket kezd motyorászni, hogy ő a kopasz nőket szereti, mint pl. Sinéad O’Connort, de aztán azt is hozzáteszi, hogy Myka biztosan remek anya lesz majd. Az utolsó képeken pedig megtudjuk azt is, hová kocsikáztatta Mrs Frederic Claudiát: egy öregek otthonába, ahol egy ősz hajú bácsi festeget és nagy örömmel köszönti a főnénit. Látja Miss Donovan, nem minden csoda végtelen, ő itt az én unokám, mondja a döbbenten álló Claudiának és a döbbenten néző hogyvoltírónak… WTF, hát hány éves ez a nő???

NoPain15

Címkék: warehouse 13
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W.Jack. 2014.02.17. 11:34:32

Kösziiiiiiiiiiii:) Nagyon vártam már, és igen remek lett, szokás szerint imádom, hogy van benne egy csomó link :)

"(Ezért utálom nőkön az erős sminket, mert nem ismerem fel, kit rejt a vakolat. Csak a természeteset szeretem, már ha ez érdekel valakit.) " Ez nagyon hasznos információ, be is került a "Jó tudni" mappába a memóriámba :)

"(He-he, ha jól tudom, kommentelőink között is van a gyengébb nemhez tartozó hokirajongó.)" :) Van, de én süti nélkül, csak és kizárólag autogrammért csíptem el Ilya Kovalchukot 3 éve Pozsonyban a VB-n :)

"A sál hatása, hogy hordozóját különleges intelligenciával és éleslátással ruházza fel, fokozza a gondolatok áramlását és ezzel íráskényszert okoz. (Hogyvoltíróknak tehát elengedhetetlen kellék.)" Neked nem is kell, megy Neked nélküle is :)

"Pete hamar lelohasztja: Menjünk már, majd később foglalkozol Mr. Madden varázsfuvolájával!" Khmm.... :) Érdekes volt, hogy milyen szinten kakaskodtak egymással előtte Mykaval, amíg ki nem derült, hogy van hasonló érdeklődési körük. Azután egyből belefért a szerencsehozó csók is :)

Magyarul nem láttam ezt a részt, így csak németül van meg, hogy amikor a mosdóban tanácstalankodik Pete, hogy de hát hogyan lehet Myka terhes, egy női hang kikiabált az egyik fülkéből, hogy "Ich vermute mal, sie hatte sex" ezen felnevettem :D

Majd két németóra között még visszanézek mazsolázni, és kommentelni :)

Gabba 2014.02.17. 11:54:19

@nughop: a szinkronban is benne volt, szerintem szexelt!, kiabálja egy fültanú

Kovalcsuk biztos nem is szereti a sütit, mondjuk én igen:)

W.Jack. 2014.02.17. 12:03:46

@Gabba: Pillanat, jegyzetelek: smink áthúzva, süti jöhet :)

Gabba 2014.02.17. 12:11:01

@nughop: smink: enyhe
süti: mákos

W.Jack. 2014.02.17. 12:16:57

@Gabba: Majd igyekszem nem összekeverni a két jelzőt :)

Utánaolvastam közben a mák szimbólumrendszerének :)

Gabba 2014.02.17. 13:42:48

@nughop: na, ha így ráérsz, adok házit is:

kifejtős esszé: a vitorlás kormányától a jéghokidrukkerek táboráig, avagy lehet-e vastag sminkben rajongói sütit sütni

Kapitánylány 2014.02.17. 13:59:48

@Gabba: hát én simán felismertem a csajokat :)

jó kis rész volt, de ugye Pete nem szerelmes Myka-ba? :D

Gabba 2014.02.17. 14:05:58

@Kapitánylány: mert te is mindig vastagon sminkeled magad :)

szerintem titokban szerelmes, és valszeg Myka is belé, csak ezt még korai lenne kijátszani, talán majd a sorozatzáróban

teardrops 2014.02.17. 14:07:01

Jó kis rész volt ez!
Bírtam, hogy sok mindent belesűrítettek a szokásos poénos-keresős-évődős alapok mellett, mégsem volt túl sok: Myka-ék (számomra először felismerhetetlen:-)) álcája, ereklye-születés, Mrs F. kora, Artie és Steve titka, visszautalások a korábbi részekre, kikacsintások. Sőt, nekem még a feliratokba tolt poénok is bejöttek.
Szóóóval, jó volt.
A hogyvolt is.
Köszi.:-)

Kapitánylány 2014.02.17. 14:21:06

@Gabba: ööö, egy kezemen össze tudom számolni hányszor sminkeltem magam, összetévesztesz valakivel :D

ne már, pont az a jó, hogy nem kezdenek ki egymással, nem hiányzik ez a szál, esetleg a sorozatzáróban, de ott se hiányozna (nem mintha a sorozat elkaszálását szeretném, legyen még sokáig :) )

Gabba 2014.02.17. 14:29:45

@teardrops: én már akkor röhögtem, amikor a Kyoto, Japan feliratot a 3. másodpercben erőteljes suhintással kettévágták :)

nekem pont azért jön be a sori, mert nem veszi görcsösen komolyan magát, a saját univerzumát viszont nagyon következetesen kezeli

(amúgy szabad ám gyakrabban is kommentelni :)

Gabba 2014.02.17. 14:34:11

@Kapitánylány: azt olvastam, hogy az 5. lesz az utolsó, addig még van hova fejlődni :)

amúgy a nyílt szerelmes vonal tényleg nem hiányzik, ez a csipkelődő-beszólogató sokkal viccesebb

Kapitánylány 2014.02.17. 14:46:34

@Gabba: ne már, tényleg az utolsó? hát most szomoró vagyok, az Eureka után ezt is elkaszálták? pedig lenne még benne erő

teardrops 2014.02.17. 14:53:03

A feliratokkal eddig nem variáltak, ugye? Pedig ez tök jó kis plusz. A golfos is ötletes volt és ... hát igen, a japános: hallottam a jellegzetes hangot és el is csodálkoztam, hogy mit "szinkronizál", hiszen nem történik semmi... aztán, mikor lefittyedt a felirat fele, hangosan felröhögtem.

(tudom, tudom, főleg, hogy jól is esik a szerzőnek; de az a helyzet, hogy nyomós ok kell ahhoz, hogy írjak, és ez olyan volt.:-) Persze, minden változik, lehet, hogy ez a szokásom is fog;-), hisz' végülis szeretem a hogyvoltokat, van pár kedvencem, azokat mindig elolvasom. Including You/yours.
Apropó minden változik: nekem is fel kellene vennem az "írói-fonalat" ismét... *koooncentrálni, kooooncentrálni*!:-))

[azért egy (fél)órán belül két komment is... tőlem... nem semmi;-D]

W.Jack. 2014.02.17. 14:57:37

@Gabba: Köszi a házit:) Értelemszerűen lesznek benne részek, amikhez lövésem sem lesz, annál majd improvizálok :)
Bizonyos okoknál fogva pár napra kiköltözök majd innen, de idővel elkészül majd :)

Gabba 2014.02.17. 15:12:04

@teardrops: variáltak már korábban is a feliratokkal, talán a 3. évadtól kezdve

akkor a kommentjeid ritka kincsek, vettem, és örülök, hogy mégis sikerült előcsalogatni :)

W.Jack. 2014.02.19. 15:00:32

@Gabba: Navigare necesse est
A vitorlázás gyakorlati részét megközelítve, megemlítem, hogy vannak dolgok, amik jellemzőek ránk: gyakorta vagyunk vizesek, előfordul, hogy fázunk, mókásan barnulunk le, bizonyos helyzetekben pedig a deckcipőből is kiugrunk meglepetésünkben.
Maga a vitorlázás hatalmas élményt is nyújt azonban, ami megfizethetetlen érték.
Az az érzés, hogy az ember otthon van a vízen, sokat segít abban, hogy összhangba kerülhessünk a természettel, elfogadva és tisztelve annak törvényeit. A víz pedig örökké változó arcát mutatja nekünk, soha nem pont ugyanolyan, mint előtte volt. Milliónyi szint vonultat fel még a Balaton is, a tavaszi fakóbb kéktől kezdve, az algák jelenléte által okozott szürkészöldesig, egészen a Balaton-felvidék felől lecsapó, hirtelen érkező vihart kísérő haragoszöldig. Forró nyári napokat követő napnyugtakor olyan látvány tárul elénk, mintha egy óriás a halvány rózsaszíntől a sötét bordóig terjedő színeket mind felvette volna az ecsetjére, és azzal maszatolta volna össze nemcsak a horizontot, hanem a vizet is.
Sokan vallják azt, hogy a nagy vízfelület látványa megnyugtatóan hat az idegekre (értelemszerűen nem éppen akkor, amikor az ember fia/lánya hajótöröttként ücsörög egy mentőcsónakban, valamely óceán közepén, jó távol a hajózási útvonalaktól:))

Itt tartottam, amikor beköszöntött a jégkorszak (Fin-Rus), és ezzel át is kanyarodnék arra, hogyan kerülnek a nők a jégkorongba, azon belül is az NHL-be. Bizonyos férfiak úgy nyilatkoznak, hogy „Manon Rhéaume csak kabalababa volt, a reklámot csinálták vele, mindenki számára világos volt, hogy nem érheti el az NHL színvonalát.”
Én azonban máshogyan gondolom: Nem sok esélye volt arra, hogy kipróbálják, ne adja ég szerződése legyen, de a Lightning olyan reménytelen helyzetben volt akkor, hogy abban bíztak, ez a radikális váltás szerencsét vagy legrosszabb esetben némi publicitást hoz nekik. Amúgy egyetlen harmadot töltött a kapuban, ezalatt hét lövésből ötöt beengedett. Nem igazán volt ügyes, valljuk be, de megnyitotta az utat a nők előtt. Egy évvel később Erin Whitten már egy teljes mérkőzést végigjátszhatott az alapszakaszban a Toledo Storm csapatában.
Nem szoktam leszólni a nőket, de ez éppen az a sport ahol a gyorsaság, a technika és az erő dominál, valamint nagyon fontos, hogy a kapitány ténylegesen leader legyen. Számomra ez az egyik legsokoldalúbb sport, és olyan gyors reakciót és energiamennyiséget, valamint gyorsaságot (mind helyzetfelismerésben, döntéshozásban, mind fizikálisan) követel, mint egyetlen más sportág sem. Ezen tulajdonságok pedig ritkán adottak egy és ugyanazon nőben, de rajongani, lelátóról mérkőzést nézni igen jól tudnak (hozzáteszem, egyetlen női jégkorongos eredményeit sem szeretném ezzel kisebbíteni) Egy fontos dolog azonban: „A hoki a 21. század sportja. Nem csak hokiból áll a világ, de annak egy kellemes darabja” (by Spiller István)

Megérkeztünk a legneccesebb részhez……. Gondolkodtam rajta, és rájöttem: Tart még a farsangi időszak, és vastag sminkkel lehet az ember akár bohócin is. Abban meg valójában nincsen semmi különös, ha az ember bohócruhában áll neki a kedves posztírónak mákos sütit sütni :)
(Közben 3:1-re vezetnek a finnek….. Mégsem sírok, mert még elkenődik a bohócsminkem.
De most összekötöttem a hajózást és a jégkorongot: Remélem kijönnek az oroszok a hullámvölgyből:))

Ugyanez képekben: lh6.googleusercontent.com/-k4qXTPuesKY/UwS32q1WMzI/AAAAAAAAAvo/FA7b2veI7hs/w904-h678-no/Essz%25C3%25A9.jpg

Gabba 2014.02.19. 17:34:28

@nughop: köszi a hogyvoltot :)

pardon, a házit
lényegretörő, asszociatív, és igazán jól áll rajtad a vancouveres mez

érdemjegy: jeles

W.Jack. 2014.02.19. 17:38:17

@Gabba: Köszönöm, rohanok az ellenőrzőmért :) Különben ráhibáztál: Canucks mezem (is) éppen van :)

W.Jack. 2014.02.20. 22:07:19

Geográfiai elkötelezettség? :)

W.Jack. 2014.02.20. 22:31:05

@Gabba: Behasaltam ide megnézni a mai részt, és Artie-tól hallottam ezt a kifejezést. Ha jól értettem, akkor az együttélésre használta :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.20. 23:00:05

@Gabba: @nughop: Pista, maguknak már össze kéne házasodni, meddig nézze még Margit ezt a násztáncot? :)
.
Apuka

Gabba 2014.02.21. 00:12:08

@nughop: nem láttam még a részt, majd csak valamikor a hétvégén lesz rá időm, a hv is csúszni fog

@Biri a KrokodilCápa: a foghajmás kolbászom még mindig Margitért remeg, apuka

W.Jack. 2014.02.21. 09:33:28

@Biri a KrokodilCápa: Jaj Apuka, hát tetszik látni, hogy Margitnak semmi félnivalója :)

@Gabba: Kivételesen türelmes leszek és megértő (miközben türelmetlenül várom majd a hogyvoltot:))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.21. 18:49:59

@Gabba: @nughop: Pistám! Apuka pár napja vega lett, biztos ez mehetett az agyára, egyfolytában szét akart csapni köztetek, én meg nem bírtam visszatartani. Tudod, hogy a szeme fénye vagyok!
.
Üdv, Margit.

W.Jack. 2014.02.25. 08:09:31

@Gabba: Megpróbálom áthallásmentesen megfogalmazni a kérdésemet :)
Mennyire fog csúszni? Mármint, hogy izé.... már kedd reggel van :(

Türelemből mindig is mínusz kettes értékelést kaptam:)

Gabba 2014.02.25. 11:34:50

@nughop: nem kell köntörfalazni, nekem is mindig egy srófra jár az agyam :)

csütörtök 11:00, úgy néz ki per pill

W.Jack. 2014.02.25. 13:08:39

@Gabba: Mekkora mázli, hogy pont ugyanarra az egyre :)

Ez eléggé elszomorító hír volt, büntetésből jól le is képeltem a véleményemet :) lh5.googleusercontent.com/-y4JPNgPjStY/UwyHATKWN0I/AAAAAAAAAxY/QBXpw11xYw4/w904-h678-no/nowarehouse.jpg

Gabba 2014.02.25. 16:00:18

@nughop: beletelt fél órába, amíg megfejtettem...

de hogy ne legyél túl lehangolt, kezdhetsz agyalni "a tükör szerepe az interperszonális kapcsolatokban, avagy mit rejt a ridikül" c. házidolgozaton :)

W.Jack. 2014.02.25. 16:26:37

@Gabba: Ügyes vagy! Ha valakinek gyorsabban ment volna, annak az lenne a magyarázata, hogy a körülöttem élők napi szinten ilyenekkel vannak edzésben tartva (igaz nehezítve, mert zömmel rajzolok:))De majd kitalálom hogyan tehetem jóvá ezt a fél órát :)

Tessék, mindjárt nem is vagyok vig/asztal hatat/lan:)

W.Jack. 2014.02.25. 16:27:49

@nughop: Mielőtt felmerülne: a zöm nem egy rajzeszköz, gyakoriságot volt hivatott jelezni :)

Gabba 2014.02.25. 17:06:36

@nughop: de azt az eszközt, amivel zömmel kört rajzolsz úgy hívod, hogy körzöm? :)

W.Jack. 2014.02.25. 17:22:53

@Gabba: :D:D :D Próbáltam diszkréten elolvasni, de persze csak hangos nevetéssel kísérve sikerült. Szerencse, hogy jó kedve van ma az edzőnek :)

Gabba 2014.02.25. 19:19:01

@nughop: miért, nem te vagy az edző? helytelen

W.Jack. 2014.02.25. 19:24:17

@Gabba: Hihi :) Lassan már egyesületi tagnak sem kell érezni magamat, az edző ma sem látta rajtam az igyekezetet.
De csak mert nincsen arról fogalma,hogy mennyire nehéz a jobb kézzel fogott egyik telefonba beszélni, miközben a ballal betűket simogatok a másik fullfonba :)
Szerintem tök jó teljesítmény volt tőlem :)
Na ilyen jellegű edzést tudnék tartani, meg hogy hogyan rajzoljuk le a véleményünket :)

W.Jack. 2014.02.25. 19:43:35

@Gabba: Különben rájöttem, hogy már teljesen jól idomítva sündörgök itt kedden, hogy mikor lesz már új poszt, és erről beugrott egy évekkel ezelőtt olvasott történet:
"A nagybátyám barátja pszichológiát tanult valami híres külföldi egyetemen. Volt egy kedvenc története, amit minden adandó alkalommal elmesélt. Még viszonylag tanulmányaik elején történt, hogy egy vendégprofesszor tartotta nekik az előadást a behaviorizmusról. Nagyon kedves, okos, öreg professzor volt, és a téma megihlette a hallgatókat. A második előadás után a diákok összesúgtak-búgtak, és elhatározták, hogy beidomítják a tanárukat. A teremben volt egy nagy, régimódi, fából készült szemetesláda, ami remek dobogóul szolgált. Kísérletük célja az volt, hogy a félév végére a professzor csak ezen állva legyen hajlandó órát tartani. Első lépésben sikerült őt a szemetes mellé szoktatni. Ez úgy történt, hogy valahányszor a professzor, aki óra közben fel s alá sétálgatott, a szemetes mellé ért, ők mint a kisangyalok figyeltek, jegyzeteltek, nagyokat bólogattak. Amikor a professzor elsétált onnan, viselkedésük hirtelen megváltozott. Ásítoztak, nevetgéltek, még papírgalacsinokat is dobáltak. Hamarosan tanáruk el sem mozdult a láda mellől. A második lépés az volt, hogy valahányszor az ily módon helyhez kötött professzor feltette az egyik lábát a ládára, ők a kívánt viselkedés megerősítéseként feltűnő figyelemmel követték szavait, amikor viszont levette a lábát, újból rosszalkodni kezdtek. Hamarosan meglett ennek is az eredménye, és tanáruk egyre gyakrabban nyugtatta egyik vagy másik lábát a ládán. Végre egyszer ráállt. Szinte egyszerre tört ki a diákokból a hirtelen érdeklődés a téma iránt, ami furcsamód alábbhagyott, amikor szegény öreg lelépett (nem a teremből, hanem a szemetesről) A félév végén a professzor már úgy tartotta minden előadását, hogy amikor belépett a terembe, fogta a nehéz szemetesládát, középre vitte, ráállt és úgy kezdett beszélni."

Gabba 2014.02.25. 19:46:41

@nughop: gondolom a lábaddal meg Paintben rajzoltál közben valamit :)

W.Jack. 2014.02.25. 19:48:34

@Gabba: Ha lehet voksot leadni, akkor én corelt választanék :)

Gabba 2014.02.25. 20:04:30

@nughop: ezt a hosszú szöveget meg biztos úgy írtad be, hogy kötögettél közben

amúgy a sztori nagyon jó

W.Jack. 2014.02.25. 20:06:40

@Gabba: Ehh, csajos dolgokhoz (lásd kötögetés) nem értek :) Csomózni, na azt tudok :)

Gabba 2014.02.25. 20:12:31

@nughop: ha-ha, az idegeket!

bocs, ezt nem lehetett kihagyni

W.Jack. 2014.02.25. 20:23:25

@Gabba: Igen, akár azokat is :) A Tieidre mit is csomóztam? Igen már emlékszem: kötélbilincs-csomót :)

Gabba 2014.02.26. 08:02:38

@nughop: igen, amiatt nem haladok a hogyvoltjaimmal :)

W.Jack. 2014.02.26. 08:37:22

@Gabba: Pedig ez nem is oldhatatlan csomó :) Ha gondolod, akkor leveszem Rólad :)

Gabba 2014.02.26. 12:24:47

@nughop: igen, kérem. köszönöm :)

Gabba 2014.02.26. 15:42:16

@nughop: azt már láttam a kék topból is :)

W.Jack. 2014.02.26. 15:58:32

@Gabba: Miket észre nem veszel :)

W.Jack. 2014.02.26. 20:09:38

@Gabba: :) Ne már! Mid (van ilyen szó? nyilván van, mert leírtam, de most komolyan létezik?) nem jó?

Gabba 2014.02.26. 20:43:17

@nughop: javítom: a szemem is

a mid helyett írhattál volna micsodádat is, bár annak van más jekentése is :)

W.Jack. 2014.02.26. 20:56:35

@Gabba: Ez mindjárt más megfogalmazás, hogy az "is" :)

Khmm..., arra azért érdekes lett volna rákérdezni, hogy a micsodád az jó-e avagy nem :)

Gabba 2014.02.26. 21:15:49

@nughop: érdekes lett volna, igen, aztán megjelenik Margit és szétcsap köztünk a csülkös bablevessel :)

W.Jack. 2014.02.26. 21:18:48

@Gabba: Csodálom is, hogy még eddig nem tette :) Persze lehet, hogy egyszer csak kitámad a vízből a krokodilcápa, és leharapja a lábamat :)

Gabba 2014.02.26. 21:27:23

@Gabba: he-he, a kérdést persze nem válaszoltam meg, rutinos bölcsész módjára, de hagyjunk a fantáziának is valamit

W.Jack. 2014.02.26. 21:44:47

@Gabba: Meg se kérdezzem gondolom, hogy mire vonatkozik az "is", azaz a fantázián kívül még minek is?
Rutinos bölcsész úgysem válaszol :)

Gabba 2014.02.26. 22:00:52

@nughop: dehogynem válaszol, csak nem a kérdésre :)

W.Jack. 2014.02.26. 22:36:26

@Gabba: Gondolom Neked az ilyesmi nem kihívás :)
süti beállítások módosítása