Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A törvény nevében - 1x01 Pilot (18+)

2014. február 10. 11:00 - sajó d.

Előre szólunk, egy ideig ettől a sorozattól lesz hangos a szaksajtó. Woody Harrelson és Matthew McConaughey két nyomozót játszanak, akiknek egy brutális gyilkosságot kell felderíteni. Azonban ez nem a szokásos "felveszem a napszemcsit, a háttérben pedig megszólal a Who"-kategóriás nyomozós sorozat. Rust és Marty visszaemlékezésekben mesélnek egy gyilkosság nyomozásáról, hogy aztán a múlt szép lassan összekapcsolódjon a jelennel.

0113.jpg

Két férfi sötét sziluettjét látjuk, az egyik cipeli a másikat, aki minden bizonnyal megsérült valamiben. Majd meggyújtanak valamit és szép lassan lángolni kezd a környék. Ezzel a nyit a sorozat, hogy aztán a következő képen már a kopasz Woody Harrelsont vegye a kamera.

0101.jpg

Ő Martin Hart nyomozó, aki a társáról kezd el mesélni. Nem lehet egyszerű eset, három hónapig tartott, mire sikerült meghívnia őt egy családi vacsorára. Martyt két férfi kérdezgeti Rustin Cohle nyomozótársáról. Közben a képen már egy tántorgó férfit látunk egy csokor virággal a kezében. Kamera megint visszaugrik, azonban Marty helyett egy klasszikus redneck fejű figura beszél a kamerába. Ő lenne Rust Cohle nyomozó, aki leginkább egy kisvárosi crackfüggő gyerekmolesztálóra hasonlít. Rust szépen kiemel a zsebéből egy doboz Camelt, szájába veszi a cigit, mire két férfi azonnal szóvá teszi, hogy itt bizony nem lehet dohányozni. Hát, ő ezt pont leszarja.

0102.jpg

Ugyanis, ha a rendőrök hallani akarják a Dora Lange-sztorit, akkor hagyják őt nyugodtan bagózni és belehamuzni a kávés bögrébe. Nagyon röviden elmondja, hogy egy gyilkossághoz küldték ki, aminek a dátumát a lánya születésnapja miatt tudja beazonosítani, és kezdődik is a flashback. Rust és Marty megérkeznek a helyszínre, ahol az őket üdvözlő rendőr nagyon zord fejet vág. Nem véletlenül, ugyanis az áldozat egy meztelen nő, akinek hátrakötözték a kezét, letérdepeltették egy fához és agancsokat szögeltek a fejére. A szakadt redneck énjéhez képest sokkal konszolidaltabb külsejű Rust az első, aki hajlandó odamenni a hullához.

0103.jpg

Amíg Rust közelről is megvizsgálja az áldozatot, a helyszínelő rendőr sátánista gyilkosságról beszél Martynak, ami az eddig látottak alapján nem tűnik hülyeségnek. Marty elküldi a zsarut a dolgára, Rust pedig megállapítja hányféleképpen kínozták meg szerencsétlen nőt. Megint kopasz Marty a narrátor, majd redneck Rust veszi át a szót pár pillanatra, hogy aztán kopasz Marty elmondja, hányféle nyomozótípus létezik illetve ő és Rust melyikbe tartozik. Ő csak egy átlagos csávó hatalmas dákóval, Rust viszont különleges eset, aki csak nagyon ritkán szólal meg, cserébe viszont állati okos.

0104.jpg

Mindenesetre az egyértelmű, hogy Rust nem éppen egy átlagos figura, elég ránézni a lakására. Legjobban kopasz Marty fogalmazza meg: "Egy bizonyos kor után, ha a nincs családod, az nem jelent jót." A még mindig szótlan Rust a gyilkosság helyszínén található furcsa faépítményeket vizsgálja. Lenyűgöző látni, hogy szótlan Rust és redneck Rust mennyire más karaktereket képviselnek. Szótlan Rust aztán megállapítja, hogy az áldozat egy prostituált és minden bizonnyal szexuális indíttatású bűntényről van szó. Marty köszöni az infót és elhívja a Rustot családi vacsira. Rust atom szétcsúszva, egy csokor virággal a kezében érkezik, Marty ettől nincs túlságosan elragadtatva. Megint ugranak egyet az időben és a kocsiban beszélgetnek. Marty megkérdezi Rusttól, hogy keresztény-e, aki nemmel válaszol. A kereszt a lakásában nem a vallásosságára utal, csak egy formája a meditációnak. Rust pár mondattal a frászt hozza Martyra, aki nagyon barátkozni szeretne. Rust pillanatokon belül az egész emberi lét értelmét kezdi el megkérdőjelezni, amivel kezdi felkúrni Marty agyát a kocsiban. Három hónap után először beszéltek személyes dolgokról, a végén azonban Marty szépen megkéri Rustot, hogy fogja be a kibaszott pofáját inkább.

0105.jpg

A kapitányságon Marty vázolja a helyzetet a rendőrfőnöknek és kiáll Rust mellett. Késő estig bent maradnak dolgozni, majd Rust saját nyomozásba kezd. Elnéz egy útszéli kamionos krimóba, ahol erősen prosti külsejű nőkkel áll le beszélgetni. A két nő két nagy Long Island Ice Tea-t kér az információkért. Természetesen a halott prosti személyazonosságát próbálja kideríteni. A nők kezdetben kicsit szkeptikusak, de Rust korán leszögezi, hogy nem fog senkit bekasznizni kurválkodásért vagy drogokért. Ez egy igen szép dolog tőle. Egyiküket elküldi még egy kör piáért, majd gyorsan témát vált. Drogot akar venni magának, a szőke lány speedet ajánl, Rustnak viszont Qualuude vagy valami barbituát kell. Megvan? Az a cucc, amit Leonardo DiCaprióék toltak a Wall Street farkasában. Rust elmondja, hogy azért kell neki orvosi cucc, mert nem alszik.

0106.jpg

Marty viszont igen, a nappali foteljében ébred az előző napi ruhában. Mire beér az irodába, Rust már az áldozat nevével várja: Dora Kelly Lang. A patológus elmondja nekik, hogy metamfetamint és LSD-t találtak a nő szervezetében és minden bizonnyal megerőszakolták. A rendőrkapitány egy újságcímlapot mutogat a nyomozóknak, miszerint a sajtó egy gyilkos szektára gyanakszik. Rust és Marty kocsiba huppannak, előbbi pedig egy szőke kislányt hallucinál a járda szélére. Nem tudni, hogy ez most a drogoktól vagy a kialvatlanságtól van, de egész jól viseli. Elkezdik kérdezgetni a helyieket, de érdekes módon mindegyik egy korábbi esetre kérdez vissza, amikor egy szőke kislány veszett el a környékről.

0107.jpg

A helyi lelkész azt meséli, hogy két alkalommal is kibelezett macskát szögeltek a templom ajtajára. Rust rajzokat mutat a helyszínen talált fatákolmányokról, amiket a lelkész felismer. Még a nagynénje mesélt neki ezekről, amiket madárcsapdának hívnak, mások ördöghálónak, amivel még idő előtt el lehet kapni az ördögöt. A helyi seriff aztán elmagyarázza, hogy azért nem nyomoztak tovább az eltűnt 10 éves kislány miatt, mert feltételezték, hogy a drogfüggő anyjától megszökött az édesapjához. Aztán visszatérünk redneck Rusthoz, aki egy kis szünetet kér a kihallgatóktól, hogy elmehessen sörért. A két kérdező nem igazán érti miért lett ilyen sürgős sört szerezni, de redneck Rust elég konkrétan válaszol. Csütörtök van,  és már elmúlt dél. Márpedig neki a csütörtök a szabadnapja és ilyenkor már délben elkezd piálni.

0108.jpg

A gyilkosság miatt tartott, meglehetősen szűkszavú sajtótájékoztató után a két nyomozó Dora Lang férjéhez megy, aki épp börtönben csücsül és Dalcsináló Ákos Úr-séróval nyomul a rabok között. A férfi már elvált az áldozattól, aki az elmondása szerint keményen nyomta a metamfetamint, a szteroidot és a füvet. Charlie szerint a volt nője folyamatosan be volt állva és apáca lett belőle, vagy legalábbis valami hasonló. Kissé zavaros dolgokat motyog, de Rust arcát nézve kezd összeállni a kép. Redneck Rust közben megkapta a hatos csomag Lone Star-márkájú sörét és a kérdezőktől kiderül, hogy az egész kihallgatás az üggyel kapcsolatban azért történik, mert a Rita hurrikán elpusztított rengeteg nyomozati dokumentumot. Aztán ráveszik, hogy meséljen a már legalább háromszor belengetett vacsoráról Martyék házában.

0109.jpg

Az elég leharcolt Rusttól annyit kér Marty, hogy igyon meg egy kávét, 10 percig próbáljon meg nem totál részegnek tűnni, aztán menjen haza szépen. Rust meglepően jól kezeli a helyzetet, vacsora közben lazán igennel válaszol az egyik gyerek kérdésére, miszerint lőtt-e már le embert. Beszélgetés közben kiderül, hogy volt felesége, de elvált tőle, miután meghalt a kétéves kislányuk. Marty próbál egy kamu telefonhívással terelni és hazazavarni Rustot, aki azonban szándékosan nem veszi a lapot és marad vacsorázni. A kissé morcos Martyról visszatérünk kopasz Martyra, aki elmondja, hogy hét évig dolgoztak együtt Rusttal, de ma már nem tud róla semmit. Meg egyébként is, nem a nyomozásról kéne kérdezgetniük?

0110.jpg

Az irodában Rust nagyon elegánsan megkérdezi a kollégáktól, hogy milyen volt a piálás munkaidőben? A bajszos nyomozó spicli patkánynak nevezi, amire az eddig halál nyugodt Rust úgy reagál, hogy érzelemmentes fejjel lekever egy laza bitchslapet, ahogyan csak a profi stricik tudják. A balhé után közvetlenül megjön egy nagyon fontos valakinek tűnő valaki, hogy jelezze, ez az egész csak a keresztényellenes harc része. Rust és Marty persze kiakadnak már csak a gondolattól is, de utóbbi figyelmeztet, hogy a férfi egy fontos ember testvére, szóval érdemes óvatosnak lenni.

0111.jpg

Az eltűnt kislány ügyén haladnak tovább, a nagynénjéhez utaznak pár kérdést feltenni. Igazán érdemi információval nem tud szolgálni, viszont van egy sérült, valaha tehetséges baseballjátékos fia, akinek a funkcióját a sokkhatáson kívül nem igazán tudom értelmezni. Miközben Marty felteszi a kötelező kérdéseket, Rust valami földöntúli érzéstől vezérelve körülnéz az udvaron, majd bekukkant a sufiniba. Ott megtalálja az egyik fatákolmányt, ami még a rész legelején vizsgált meg a gyilkosság helyszínén, majd ugye a lelkész mesélt róla. Itt visszaugrunk redneck Rusthoz, akinél a kérdezők végre a lényegre térnek és mutatnak neki egy fotót egy friss áldozatról. A gyilkosság helyszínén készült kép nagyon hasonlít arra az ügyre, amit a visszaemlékezésben próbálnak megoldani. Redneck Rust végül kimondja a kérdést a két nyomozó helyett: "Szóval tudni akarjátok, hogyan gyilkolhatott valaki ugyanazzal a módszerrel, mint akit mi annak idején elkaptunk? Akkor ideje lenne rendes kérdéseket feltenni nekem, srácok."

0112.jpg

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

g-ko 2014.02.10. 14:17:40

Szuper, már azt hittem, hogy nem is lesz. A basballjátékos fiás részt mondjuk én se értettem.

Johnny336 2014.02.27. 13:13:40

@g-ko: ő volt a nevelő apja az eltűnt szőke kislánynak (Fontenot a családneve a lánynak).
süti beállítások módosítása