Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm S03E02 - PTZD - Holt volt, holt nem volt

2014. február 04. 11:00 - Kapitánylány

„Ha többször is megszületünk, az semmivel sem meglepőbb, mint az, ha csak egyszer. A természetben minden újjászületik." - Voltaire

Ott tartottunk, hogy Nick az erdőben bóklászva egy családi házhoz lyukadt ki, míg a felmentő sereg éppen utána szimatol. Renard érdeklődik a Grimm után, a mobilt letéve az egyik rendőrtiszt szólítja le, meg akarta nézni a videofelvételeket, de nem maradt semmi belőle. Apa, anya és a gyerekek épp bemennének a lakásba, amikor észreveszik, hogy valaki nagyon gyorsan közeledik feléjük, még sikerül időben bejutniuk. Nick-et azonban nem állítja meg az ajtó, simán betöri, követi a családot az emeletre. Monroe elveszti a szagot, szerencsére meghallják a sikoltozó gyerekeket, épp akkor érnek oda, amikor a Grimm bejut a szobába. Megpróbálják leküzdeni, de Nick elveri őket, végül elcsalják a család közeléből. Hank értesíti a századost hol vannak, majd befutnak a pajtába, fel a szénapadlásra, Nick persze követi őket, de a rozoga lécek eltörnek alatta, csapdába kerül. Megérkeznek a századosék is, az apa jön ki feldühödve, lelőné a támadót, visszazavarják a házba. Nick újra dühöng, a fiúk indulnak el hatástalanítani, a nagyobb siker kedvéért átváltoznak, Hank kicsit irigy.

01.jpg

A várt siker azonban elmarad, a srácokat Nick szépen elveri, Hank már ott tart, hogy lelövi, amikor is a lányok jönnek be, Juliette beleszúrja az oltótűt, cserébe kap egy nagy pofont (párszor visszapörgettem), Rosalee fejezi be a műveletet. Nick összeesik, vissza kell vinni a boltba, még mielőtt odaér az épp kiérkező erősítés. Az autóban a Grimm életjelei tovább romlanak, nem biztos, hogy időben kapta meg az ellenszert. Adalind érkezik vissza a leszedett virágokkal, Frau Pech testébe kell beletennie, majd összevarrni, ha késlekedik elmúlik a hatás. Stefania kiüti Adalind kezéből a virágokat, amelyek beleszállnak a halott testébe.

02.jpg

Rosalee adja be a második adagot, reméli ez már jobban fog hatni. Renard visszamegy az őrsre foglalkozni az üggyel. Nick megszorítja Juliette kezét, majd kapálózni kezd, Hank jobbnak látja lebilincselni a barátját. Adalind az utolsó öltésnél jár, el kell harapnia a szájával a cérnát, a szőkeség undorodva tesz eleget az utasításnak, majd látjuk a testet gőzölögni, megkedvelte a lányt. Sean üzenetet kap, elintézve az ügy, az interneten meg is nézheti. Az irodájába elvonulva a laptopján hallgatja meg a híreket, Eric herceg meghalt, az autója felrobbant a repülőtérről jövet.

03.jpg

A boltban vagyunk, Nick végre felébredt, de nem érti miért van megbilincselve, azt sem, hogy mit keres az üzletben, nem emlékszik semmire. Juliette világosítja fel, hogy Samedi báró átváltoztatta zombivá. Renard beszélget el virágnyelven Meisner-rel, hogy elindult-e a munka után nyaralni (gondolom, hogy a merénylet után elmenekült-e). Wu érkezik meg egy rossz hírrel, a kocsmai verekedés egyik résztvevője meghalt a kórházban, most már gyilkossági ügyben nyomoznak. Kiadták a körözést Tomas Schirach ellen, de eddig a tanúk vallomásán kívül nincs sok infójuk, a kocsma biztonsági rendszerét megrongálták, a fájlok eltűntek. Wu távozása után látjuk, hogy a százados valamit a gépére dug, majd a visszaemlékezéséből megtudjuk, hogy ő rongálta meg a gépet, és hozta el a fájlokat. Megnézi a felvételt, amin jól látszódik, ahogy Nick verekedett, biztonságba helyezi a kütyüt a fiókjában.

04.jpg

Nick szörnyen sajnálja azt amit tett, Juliette egy kiadós alvást ajánl mindenkinek, de főleg a párjának. Hank az őrsön tudja meg, hogy meghalt valaki, azonnal a századoshoz siet, kíváncsi, hogy mi legyen most. Renard szerint mindenkinek ugyanazt kell mondania, valószínűleg kikérdezik őt és a lányokat is. Juliette ébren őrzi Nick álmát, amikor is Hank hívja találkozóra a boltba. Renard tart előadást, amíg Schirach-ot keresik, addig Nick biztonságban van, egyeztetniük kell, hogy mit mondanak, ha kikérdezik őket. Közben láthatjuk, ahogy a Grimm álmában elfehéredik.

05.jpg

Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi, megismerjük Portland másik nyomozópárosát Bauer és Holtby személyében, Hank érdeklődik tőlük a nyomozás részleteiről. Hank bemegy a századoshoz, érdekesnek tartja, hogy eltűntek a fájlok, csak nehogy előkerüljenek. A nyomozóink jönnek Renard-hoz, elkérnék annak a két tanúnak a nevét, akik ott voltak a századossal. Juliette álmából felébredve Nick-et kezdi el simogatni, de a férfi teste jéghideg, a nő ijedten kezdi el pofozni, már a 911-et hívja, amikor Nick visszanyeri a színét és felébred, Juliette orvoshoz küldené.

06.jpg

Stefania Adalind-ot ébreszti fel, ideje a termést leszüretelni, ami annyit jelent, hogy Pech asszonyság testéből kifolyó cuccot össze kell szednie a lánynak. Monroe és Rosalee épp leltárt tart, Bauer és Holtby érkezik meg kihallgatni Rosalee-t. Újra a hotelben vagyunk, Adalind a hasára keni a boszorkánykivonatot, ami egy koponyát formálva felszívódik a bőrén keresztül. Rosalee szól Juliette-nek, hogy a nyomozópáros már volt nála, csengetnek is, a Grimm megy ajtót nyitni. Nick nem érti miért jöttek a srácok, kocsmai verekedés miatt akarják Juliette-t kihallgatni, ők kapták az ügyet, mert közben meghalt az egyik verekedő. Nick a konyhában hallgatja ki a beszélgetést, annyira felpörgeti magát, hogy eltöri a kezében lévő kávésbögrét. A nyomozók elvonulnak, Nick számon kéri, hogy miért nem árulták el, hogy meghalt valaki, majd elvonul feladni magát.

07-1.jpg

07-2.jpg

Juliette értesíti Hank-et a fejleményekről, a parkolóban várja Nick-et egy hegyi beszéddel, de a Grimm nem hallgat rá. Renard hívást kap az anyjától, megköszöni virágnyelven, hogy eltette láb alól Eric-et. Nick jelenik meg a százados irodájában, Renard megmutatja a felvételt, amin látszódik, hogy a zombi Grimm-et késsel támadták meg, szóval önvédelem volt, de ha most feladja magát, akkor azzal csak Eric győz, mert a testvére ha nem szerez meg egy Grimmet, akkor inkább tönkreteszi azt. Nick elgondolkozva megy a helyére, sikerül visszaemlékeznie a késes verekedésre, végül nem adja fel magát a belépő nyomozóknak, amit Sean elégedett arccal vesz tudomásul.

08-1.jpg

08-2.jpg

Érdekességek a résszel kapcsolatban:

  • Minden fórumon, honlapon a "Hol volt, hol nem volt" magyar cím szerepel, míg a szinkronban a "Holt volt, holt nem volt" címet mondják be, többször meghallgattam.
  • Az epizód címe a PTSD-re (Posttraumatic Stress Disorder) utal, ami magyarul a poszttraumatikus stressz szindróma. Ebből jött a PTZD rövidítés, ami angolul Post Traumatic Zombie Disorder, azaz poszttraumatikus zombi szindróma.
Címkék: grimm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.02.04. 11:26:37

Köszi szépen az írást!!
Pont azzal akartam kezdeni, hogy kissé mintha eltértek volna az eredeti címtől, erre itt a hogyvót végén a kitárgyalás, köszi érte.
Fényképek szempontjából kicsit éhes maradtam, de majd legközelebb... ugye? :))
Nagyon jó volt a rész, nekem legalábbis tetszett. Nem bántam, hogy Nick kijött a zombiságból, viszont jó, hogy nem egy rész alatt oldották meg.
Adalind jelenetei elég meredekek volta, ezek a belezések, meg a többi... vááá, be kellett hunynom a fél szememet, a másikat meg félig eltakarni :)

Kapitánylány 2014.02.04. 11:51:56

@Dogla: ebben a részben nem is volt semmi borzalmas Adalind rész :)

a képek tekintetében a mostani rész nekem kedvezett, szóval minden szentnek maga felé hajlik a keze :) a következő részben meglátjuk majd :D

viszont üdítő látvány volt már egy másik nyomozópáros, már azt hittem csak Nick és Hank van egyedül :D

2014.02.04. 11:57:55

@Kapitánylány: Ja, a múltkorihoz képest egy fokkal jobb volt, de a trancsírozott test látványa, meg a kezében a bödön izé (trutyi) sem volt épp szívderítő. Na jó, hagyjuk inkább.

Igen, Baueréknek én is örültem, de miután Nickék a főszereplők, egyértelmű, hogy a részek ügyeit ők kapják. Szóval sok Bauer/Holtby szereplésre nem számítok az évadban.

Szent kezedet üdvözlöm, légyszi hajoljon FR felé is, jó? :)

Kapitánylány 2014.02.04. 12:05:28

@Dogla: nem, nem, most úgy látom olyan rész jön, ahol kedves Pácsó barátomnak tudok kedvezni :) FR-t meghagyom majd ünnepnapokra :D

hát én se számítok még több szerepre a számukra, de a remény hal meg utoljára :)

Gabba 2014.02.04. 12:14:39

@Dogla: nem ezt a trutyit forgalmazza a l'Oreál? :P

2014.02.04. 12:16:04

@Kapitánylány: Szájszél megremeg és lebiggyed :(

@Gabba: Lehet, szerencsére én nem azt használok :)

Kapitánylány 2014.02.04. 12:28:03

@Dogla: volt FR ebben a részben is, ne legyél telhetetlen, a többieknek is hagyni kell teret! :D

@Gabba: ezt nem akarom tudni :D

Gabba 2014.02.04. 15:38:28

@Kapitánylány: figyu, azt nem írtad meg, hogy az a Voltaire melyik mesében volt? :)

Kapitánylány 2014.02.04. 16:33:01

@Gabba: az nughop feladatköre, nem akarom elvenni a heti betevőjét :)

Gabba 2014.02.04. 16:44:17

@Kapitánylány: nughop mára már kidolgozta magát, feldobta a napomat :)

Kapitánylány 2014.02.04. 16:59:36

@Gabba: hamarabb vállalt nálam melót, szóval csak úgy nem veheted el tőlem! :)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 17:59:19

Köszönöm szépen a nyúlfarknyi hogyvoltot! (Majdnem odaírtam, hogy a hátsóra gondoltam, de valószínűleg nem lehet olyan nagy hossz diferencia, úgyhogy ...)

Szóval nekem ennek a résznek a 80%-a nem jött át, egyszerűen nem tudtam magam beleélni. Ami tetszett: Hank irigykedős poénja, Adalinde sz!vatása és színészi játéka meg a hasa :-) (köszi a képeimet!)
Ami nem tetszett: Nicket ütik-vágják, meg sem kottyan neki, de leeseik 3 métert és elájul.
A megtámadott apa, ha már ellenkezett a rendőrökkel, legalább lőtt volna egyet Nick felé az izgalom kedvéért vagy valami.
Az a "roh@dt videó felvétel. Ha nem rágták a szerencsétlen néző szájába legalább 6x hogy FR intézte el, hogy ne találják meg, akkor egyszer sem! A másik meg Nick. Amerikai rendőrként már rengeteg bűnözőt lelőtt. Miért lelkizik az olyanon aki késsel támad rá miközben ő be van zombizva és nem tudja mit csinál. Ettől nem lelkiismeretes vagy emberséges volt, hanem nagyon idegesítő szerintem.
Hol vannak már a féllények, sehol egy új?

Végére egy elgondolkodás: Biztos hogy a Telivér Hercig meghalt?

Kapitánylány 2014.02.04. 19:07:21

@St. Pácsó Ármándó: nem sok minden történt ebben a részben, szóval így nem lett hosszú hogyvolt, és tényleg, maga a rész sem volt valami fergeteges...

mindenben egyetértek, amit mondasz, de emlékeim szerint az elején még nem tudta, hogy késsel támadtak rá, szóval akkor még jogosan érezhette azt, hogy megölt egy "ártatlant"

azt, hogy a szánkba rágták, hogy FR vette el a felvételt tippem szerint még felhasználja Nick ellen, de ezt én csak gondolom, nem tudom

a féllény vonalt most elhanyagolták erre a 2 részre, de szerintem jönnek majd vissza szépen lassan :)

ugye? én is arra gondolok, hogy nem is halt meg a Telivér! :)

@Dogla: szerintem gyorsan lezárták ezt a zombi témát, nekem jobban tetszett volna, ha Bécsben köt ki Nick, és onnan kellene visszahozni

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 19:17:07

@Kapitánylány: Nekem is jobban tetszett volna, ha Bécsben köt ki, esetleg majdnem "összefut" Adalinddal :-)

Nick visszazombulása pár percre amíg Julis ébresztgeti tetszett, később is lehetne vele néha ilyet csinálni.

Arra én is gondoltam, hogy FR majd felhasználhatja ellene a felvételeket, de egyenlőre nagyon jófiú lett ő is.

Megértem, hogy sz@rból nem lehet várat építeni, várom a féllényeket!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 19:40:44

@Kapitánylány: @St. Pácsó Ármándó: Sajnos egyelőre csalódás az új évad (az évad, nem a HV, mert az hibátlan).
Minden ellenérzésemet megfogalmazta már előttem a Kalapos Kolléga, nincs is mit hozzáfűznöm.
Ja, de! Van. Intrika??? Nulla! Sehol semmi.

(Nick viszont továbbra is gyönyörű, nem bánom, hogy arra hajlik a kezed, amerre) A "szent" dolgot gondold át, kérlek, mert minden vagy, csak az nem :DDDD - és ez dicséret volt.

W.Jack. 2014.02.04. 20:01:46

@Kapitánylány: A heti betevőt megpróbálom szó nélkül hagyni :)

Jó lett a hv, köszönöm, nehezen jött el ez a kedd :)

Elnézést a késésért, de olyan jeles események történtek egy poszttal arrébb, hogy nem volt érkezésem Voltair-ezni:)

@Gabba: Álljon itt franciául is ha már: " La résurrection est une idée toute naturelle ; il n’est pas plus étonnant de naître deux fois qu’une" Ahol biztosan szerepelt az a Dictionnaire philosophique egyik kötete, François-Marie Arouet kritikus hozzáállásáról a katolikus egyházzal (és sok minden mással) szemben nyilván nem sok újat tudnék mondani :)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 20:11:41

@ExBiri Árnyékmacska: Tényleg, nincs intarzia szál/fonál se.

@nughop: Ja, hogy naitre deux fois qu'! Akkor azért volt olyan ismerős!

Gabba 2014.02.04. 20:24:31

szerintem is elmehettek volna mindannyian Bécsbe skandinávlottózni

Gabba 2014.02.04. 20:43:59

Még azt akartam hozzátenni, hogy megnézhették volna Bécsben, hogy ott volt R, vagy nem

W.Jack. 2014.02.04. 20:49:59

@Pácsó Ármándó: Jól van na már, ennyi tellett ma tőlem, komoly jellemrajzot kellett még készítenem, edzésről félholtan érkezve :) Nem tudok egyszerre több helyen értelmeset írni :)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 20:51:54

@nughop: Ülj le mielőtt elolvasod Gabba utolsó kommentjét! :-)

W.Jack. 2014.02.04. 20:55:18

@Pácsó Ármándó: Melyikre gondolol? Amúgy fekszem. Felüljek? :)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 21:17:47

@nughop: 20:43:59 Maradj VÍZszintesbe :-)

W.Jack. 2014.02.04. 21:22:15

@Pácsó Ármándó: Jahh, hogy az itteni utolsót, és a félholtság miatt üljek le :) Szellemileg is letoprongyultam :)
De megszűnök, mert megint kezded a VÍZ-ezést, és vehetem elő megint az ellenőrzőmet, pedig ma annyi szép jegy került bele :)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 21:32:03

@nughop: Oopsz, azt hittem ez a raktár! Nem tehetek róla, olyan nehéz felgörgetni a tetejére és a "Termékeny Mester" mindenütt ott van :-)
Most egy kicsit elmegyek olvasni, hogy utolérjem magam.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 21:33:51

@nughop: Ne már, bébi. Tudod, hogy imádlak. Vizezz tovább nyugodtan. Vizes pólós kép hogyhogy nincs még? Pedig kéne! :) Feldobná a lapos Grimmet.
(a sztorit, nem a HV-t, mert az továbbra is fasza)

W.Jack. 2014.02.04. 21:37:41

@ExBiri Árnyékmacska: :) Adalind pocisra inspirált :)
Bízzunk benne, hogy majd még felível maga a sztori, és nem marad konstans ezen a szinten, mert az brrrrrr........ lenne.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 21:45:38

@nughop: Felível, én már a 9. évad 659-ik részénél tartok, jó lesz ez majd, hidd el, kiforrja magát a sztori. Lesz majd intrika is, csak kapaszkodj! :D

W.Jack. 2014.02.04. 21:49:58

@ExBiri Árnyékmacska: Uhhh, ezek szerint két résszel jársz előttem, tehát a 9.évad 658. epizódban jön az intrika és izgalom:)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 22:21:34

@ExBiri Árnyékmacska: Ezt ne tessék már írni Piri néne! Hogy hol tart előre! Mert karmolok! Meg a Kékbugyis is! Szét lesztek ültetve! A melegágyba!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 22:30:53

@Pácsó Ármándó: Én írtam a forgatókönyvet. Jó, ez hazugság. De ha azt mondom, a passzátszelet én fújjolom? Az már csak hihető, nem?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 22:42:19

@Pácsó Ármándó: Szörnyen sajnálom, hogy ennyit nézel ki belőlem. Eleve a 9. évadot említettem meg 2-3 hozzászólással korábban.
Kár érted.

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 22:50:50

@ExBiri Árnyékmacska: (Milyen jól ki tetszett vágnia magát)
Ma 3 fekete macska is átment előttem. Figyeltet engem, kedves Árnyék?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 22:59:22

@Pácsó Ármándó: Nem. Az a három valaki másé lehetett, mert nem én küldtem oda őket. (az enyéim máshol vannak bevetésen)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 23:04:53

@nughop: Nem mindegy melyik kettő :-) Én is megszédültem a kövi másodpercben, hogy leírtam! Asszem megvan az életcélom februárra :-)

@ExBiri Árnyékmacska: Túl könnyen lebuktak. Örülök, hogy ön nem ilyen ámátör!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 23:18:55

@Pácsó Ármándó: Málőr lenne.
És ki az a kettő? mert kíváncsi azért az nagyon vagyok :)

W.Jack. 2014.02.04. 23:22:43

@ExBiri Árnyékmacska: Megkérdezted helyettem, ügyes :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 23:24:31

@nughop: Ügyes a franc. Kíváncsi. :D Macskatulajdonság :)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 23:26:33

@ExBiri Árnyékmacska: Természetesen nem árulhatom el. Diszkréció. Hiba lenne azt hinni, azért mert nem kell tudniuk a különböző pároknak egymásról. Meg még megártana önnek a váratlan öröm.

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 23:27:24

@nughop: Ez önnek is szól, csak azt hittem elszenderedett.

W.Jack. 2014.02.04. 23:28:00

@ExBiri Árnyékmacska: Én sokáig azt hittem, hogy tipikusan női, de akkor inkább macsekos :)

W.Jack. 2014.02.04. 23:29:29

@Pácsó Ármándó: Éber vagyok, mint.... Szóval nagyon :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 23:31:19

@Pácsó Ármándó: Tudom kezelni a váratlan örömök váratlan érkezését, bízd csak rám. És ne kígyózz el a kérdés elől, pláne, hogy te hoztad fel a témát. Halljuk!

W.Jack. 2014.02.04. 23:33:13

@Pácsó Ármándó: Zárójelben, nem, nem ott, hanem abszolút kiemelve idéznék egy nagyon fontos szót Árnyéktól: "Halljuk!"

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 23:34:51

@ExBiri Árnyékmacska: Természetesen kettejükre gondoltam kezdetnek, hiszen az alkímiai szempontok ezt indokolják. A Tűz az egyik oldalon, a Víz a másikon.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 23:36:11

@nughop: Egyrészt. (köszi) Másrészt viszont ha már feldobta a témát, akkor ne hagyja levegőben lebegtetni.

W.Jack. 2014.02.04. 23:38:06

@ExBiri Árnyékmacska: Jó, hogy. A végén még leesik :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 23:40:41

@nughop: Én a Föld vagyok. Már megint minden jóból kimaradtam.

W.Jack. 2014.02.04. 23:43:23

@ExBiri Árnyékmacska: Ja, hogy jó volt közben valami, bocsánat, lehet, hogy akkor éppen nem figyeltem :)

De jó volt, na :)Tűz, Víz, Föld.... Hol a levegő? Tudom, olvassak József Attilát :)

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 23:43:39

@ExBiri Árnyékmacska: Csak szeretne Föld lenni és rámomlani. Tudom. Ön Tűz a javából. Makrancos és folyton változó, de hevít!

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 23:45:05

@nughop: @ExBiri Árnyékmacska: Azért szóljanak nyugodtan, ha zavarok :-)

W.Jack. 2014.02.04. 23:48:30

@Pácsó Ármándó: Engem keineswegs, de amikor az omlás meg hevülés olyan szintre ér, akkor ha nem gond én sem zavarnék :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 23:48:56

@nughop: A jegyem az föld.
@Pácsó Ármándó: Nem is tűz, villám.
Mondom én, hogy már megint kimaradtam.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.04. 23:54:36

@nughop: De nem rólam beszél, én csak fontoskodtam. "csak szeretnék omlani stb" egyelőre annyit tudunk továbbra is, hogy tűz meg víz.

Pácsó Ármándó 2014.02.04. 23:54:54

@nughop: @ExBiri Árnyékmacska: Látom még szokatlan önöknek ez a helyzet, bár egymással már barátkoznak.
Kedves Víz! Az ön jelenléte is szükségszerű, hiszen a hevülő tűzzel találkozó víz éppen gőzt fejleszt, ami segíti finoman hangolt mozdulataim energikus kivitelezését!

W.Jack. 2014.02.04. 23:57:00

@Pácsó Ármándó: Értem :) Ha feltaláltuk a gőzhajót, akkor én átmegyek majd az egyik Onedin posztba :)

Pácsó Ármándó 2014.02.05. 00:00:12

@nughop: Ne kacsingasson kérem a huttok felé, bár a hírek szerint az egész lény egy nagy farok. Állítólag.

W.Jack. 2014.02.05. 00:01:48

@Pácsó Ármándó: Eszem ágában sincs kacsintgatni, odamegyek oszt kész :)

Pácsó Ármándó 2014.02.05. 00:05:02

@nughop: @ExBiri Árnyékmacska: Úgy látom a konstelláció mégsem ideális a mai estére. A Szaturnusz quadránsának hatása lehet, hogy nem érzik át a helyzet nagyszerűségét. Csodálkozom, de önök tudják.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.05. 00:05:12

@nughop: Okés, de én meg mit kezdjek belőle? Talán vasat/acélt. Azt meg megedzik, Osztrovszkij szerint.

W.Jack. 2014.02.05. 00:07:20

@ExBiri Árnyékmacska: Talán jobb lesz a konstelláció, ha én elvonulok :)Lehet könnyebben ráérzel majd a helyzet nagyszerűségére úgy :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.05. 00:08:53

@Pácsó Ármándó: Mindig hozzá húz Nughop szeme-szíve, róla is lecsúsztál.
A magázódást pedig annyira imádom.

W.Jack. 2014.02.05. 00:10:44

@Pácsó Ármándó: Érdekelne azért majd egy definíció arról, hogy este :) így 00:10:45-kor

W.Jack. 2014.02.05. 00:12:15

@ExBiri Árnyékmacska: Ahhoz rajtam kellett volna lennie, hogy lecsússzon, nem? :o

Pácsó Ármándó 2014.02.05. 00:13:27

Micsoda kisigényű széthúzó társaság. És még én akartam nagylelkű lenni. Piha!
Nem érdemlik meg, de tájékoztatom önöket, hogy már bejelentkezett egy bizonyos Rosalie és Adalinde a forró ágyamba. Önöknek meg további jó maszatolást. Ágyő!

W.Jack. 2014.02.05. 00:15:39

@Pácsó Ármándó: Biztos, ami biztos készüljél egy poroltóval a forró ágy mellé :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.05. 00:16:11

@nughop: Szavakon, kifejezéseken lovagolni nem menő :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.02.05. 00:20:37

@nughop: Például én? De az is vagyok, nem kérdéses :D

W.Jack. 2014.02.05. 00:24:00

@ExBiri Árnyékmacska: Ez valóban nem az :) Pihenj is azért majd az éjjel, jó éjt ! Egy élmény volt újfent :)

Pácsó Ármándó 2014.02.05. 00:24:44

(Alig hogy a Tigris kitette a lábát a két nő között megjelentek a feszültség első jelei. Sandán méregették egymást és csalódottságuk mardosó keserűségének hatására meddő szócsatába bonyolódtak, miközben szemük villámlott egymás felé. - Miattad ment el! - vádaskodott Árnyék
- A te értetlenséged az oka - vágott vissza Kékbugyis)

Gabba 2014.02.05. 11:46:09

@ExBiri Árnyékmacska: @nughop: @Pácsó Ármándó: ej, de lecsúsztam erről a frivol csevejről, de az ünnepeltetésem miatt nem voltam netközelben

W.Jack. 2014.02.05. 11:50:55

@Pácsó Ármándó: Ezt komolyan firtatni kéne most, hogy melyikünk miatt mentél el? Khmmm..... :)

@Gabba: Nekem hiányoztál a csevejből, és igyekeztem is volna át az Onedinhez, raktárhoz :) Nehezen, de azért megértjük, hogy az ünnepeltetésed távol tartott innen, de többet ne forduljon elő (most nagyon szigorúan nézek :)) Tessék itt ünnepelni :)

Gabba 2014.02.05. 13:22:15

@nughop: az egyik olvasómtól kaptam ajándékba egy hogyvolt patchworköt, egész este azt nézegettem :)

W.Jack. 2014.02.05. 13:30:22

@Gabba: Ügyes válasz :) lh3.googleusercontent.com/-qNXAWhL_osg/UvIuY_BCE4I/AAAAAAAAArI/AUo1M7Q6--k/w640-h400-no/offens..jpg nem került neki annyi munkájába, mint amennyit Te fektetsz abba, hogy örömet szerezz nekünk, de biztosan kedveskedni próbált :)

Gabba 2014.02.05. 14:54:53

@nughop: ez volt az első kézzelfogható ajándék, amit a hvkért kaptam, úgyhogy abba ne menjünk bele, ki szerzett nagyobb örömöt. :)

a viszonzás természetesen nem marad el, a módján még merengek :)

W.Jack. 2014.02.05. 14:59:13

@Gabba: Most nem tudom hirtelen mivel mérik az örömöt, talán rugós erőmérővel, azaz örömmérővel? :) Nehéz lesz így igazságot tenni :)
Nem viszonzásért készült, hanem mert "L'oreal" (m=d) :)

Pácsó Ármándó 2014.02.05. 17:05:03

@nughop: Megfejtenéd nekem ezt a piros nyilas képet. Borzasztó fáradt vagyok a csajok után :-)

Pácsó Ármándó 2014.02.05. 19:02:21

@Gabba: Ó, hát ez nyilván való lehetett volna :-)

W.Jack. 2014.02.05. 19:40:43

@Pácsó Ármándó: Két lánytól ennyire fáradt? :)

@Gabba: Köszönöm, hogy válaszoltál helyettem :) Egy kód csak egy kód, amelynek segítségével akármilyen mondanivaló kódolható, csak legyen, aki dekódolja :)

Pácsó Ármándó 2014.02.07. 17:23:21

@nughop: Ügyesek voltak :-)

Tessék mondani CaptainGirl, ez a olvasottságmérő nem működik itt fönt a jobb sarokban?

Pácsó Ármándó 2014.02.08. 11:40:29

@Kapitánylány: Nem kaptál róla tájékoztatást? Elvileg méri, hogy hányan nézték meg ezt az oldalt. Te le tudod tiltani, ha nem akarod. Aktiválni is lehet valahogy, de én nem vagyok hv. író, elvileg ti tudjátok majd kezelni.

Kapitánylány 2014.02.08. 17:55:44

@Pácsó Ármándó: nem én, láttam valami számlálót, sejtettem, hogy az is, de nem nagyon érdekelt

Kapitánylány 2014.02.08. 17:57:17

@Pácsó Ármándó: tényleg, nem írtam még meg, az avataromon Star Trek és Doctor Who szereplők vannak, csak nagyon kicsi, így nem jól kivehető

Pácsó Ármándó 2014.02.08. 18:15:53

@Kapitánylány: Ha szükségét érzed, belinkelheted nagyobba is! :-)

Pácsó Ármándó 2014.02.08. 19:16:18

@Kapitánylány: Köszi! Hogy kerültek így össze?

Kapitánylány 2014.02.10. 18:11:48

@Pácsó Ármándó: valaki mókás kedvében volt és megrajzolta, annyira nem rossz :)
süti beállítások módosítása