Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Egyszer volt 02x22 - And Straight on 'til Morning

2014. január 30. 11:00 - mysisterstheslayer

A második évad utolsó epizódja a tengeren kezdődik, ahol Hook Kapitány a régi szerelméről készült rajzot nézegeti, lelki társa, a PirosSipkás pedig gyengéden támogatja. Például odamegy hozzá azzal hogy : „Szép csaj vót ez, ugyi?”A tengeri medvék érzékeny empata állatok, a taplófélék családjából. Érdekelne, hogy a rajzot maga Hook készítette-e.. az olyan titanikos lenne. Őket viszont a kihalászott fiúcska érdekli, aki láthatóan nem e világból való, és lehet, hogy a Valakihez tartozik, és az gáz. Hook szerint nem gáz, mert ő mindenben látja az üzleti potenciált, lehettek volna ezek haverok is Rumpival.

vlcsnap-2014-01-26-21h29m24s225.png

Első körben kikérdezik a fogást, hogy ki fia borja. Kis arckodás után („fúj, kalózok”) kiderül, hogy a srác anyja halott, az apja meg egy gyáva ember – itt Hook már mereszti a szemét, és amikor megtudja a fiú nevét, mosolyogva kalózzá fogadja.

Henri kötélhintázik Nagyi puskacsöve előtt. Elég komikus, meg az is, ahogy Gold delejezi a távolból és a botja végével sugarazva próbálja elmetszeni a kötelet, hogy a kisfiú a sziklára zuhanjon. Jaj de béna ez a dolog. Szerencsére befutnak a Hereceghék, és hírül adják, hogy fennforgás van. Emma Henrivel ül le megbeszélni, Hófehérke pedig Goldnak adja tudtára könnyes szemmel, hogy a fiát meglőtték, majd áthullott egy dimenzióportálon. Herecegh az önmegsemmisítő-kő miatt sürgeti az összefogást, de Gold vigasztalhatatlan, úgy érzi, hogy a fia gyilkosa önmaga, a varázslat miatt. A házaspár döbbenten hallgatja, hogy Gold megbékélt a halál gondolatával is.

vlcsnap-2014-01-26-22h22m53s49.png

A bányában a két nímand és a félkezű követik GPSen a kő helyét. Vagy nemtom. Hook nem szeretne véletlen bányaomlás áldozatává válni, és nem érti, hogyhogy nem érdekli a két szövetségest, hogy kitől kapják a parancsokat. Egy főállású kapitány számára ez érthetően érthetetlen, még akkor is, ha Naomi arra hivatkozik, hogy ők egyszerűen hisznek valamiben. Hetibeteg felkap egy csákányt és nekiindul szétcsapni a követ, amely az egész várost visszaváltoztatja erdővé és minden varázs-lényt elpusztít. Természetesen Rumpeltstiltskint is. Megkérdezik Hooktól, hogy hajlandó-e hozzájuk hasonlóan az életét is feláldozni nemes bosszú-célja érdekében. Hát persze, feleli a Kapitány, majd elgondolkodva néz körbe. Öhm, ha azt mondta volna, hogy nem, akkor Naomi biztos azt feleli: jaj de kár, pedig pont be akartuk indítani a követ, na akkor most mit csináljunk. De ne merengjünk. Hetibeteg lecsap, a kék kő pedig felragyog és lebegni kezd, naon szép.

vlcsnap-2014-01-26-22h43m10s164.png

Regina felkel és felhúzza szexi csizmáját, helyreállt a világ rendje. A családtagok beözönlenek a szobába, ekkor földrengés rázza meg a helyiséget és a toronyórát zöld indák növik be. Mindenki tudja, hogy ez már a vég kezdete, Henri meg is kérdezi, hogy mindenki meg fog-e halni. Igen, mondja Regina, csak te nem. Henri mégsem örül a jó hírnek, mert nem akar egyedül maradni. És azt is szeretné, ha nem egymást ölné a két mamája, mint mindig, hanem együtt kitalálnának valamit. Ekkor táncol be Hook Kapitány, és szembetalálkozik Herecegh öklével az orra. Hehe. Azért nem tudom utálni szegény Kampóst, mert ő az egyetlen, akinek tényleg mindenki mindig bever egyet. És sose üt vissza! Pedig mások néha sokkal jobban megérdemelnék. Mondjuk, ők tán vissza is ütnének. De gondolom nem pankrációs sorozatot terveztek az alkotók. Jó, ezt is megbeszéltem magammal, ugorjunk.

vlcsnap-2014-01-26-23h15m53s85.png

Kapitány azért jött, mert az ő bankjánál az életét adni a bosszúért nem üzleti opció, ezért kihátrált Naomi és Hetibeteg szövetsége mögül. Javasolja, hogy akkor most együtt állítsák le a pusztulódást, aztán minden mehet tovább. Regina kijelenti, hogy lehetetlen megállítani a gyémántot, legfeljebb lelassítani tudná a folyamatot. Herecegh szerint időt nyerni már elegendő, mert addig vissza lehet szerezni a paszulyokat és egérutat nyerni egy dimenziókapun át. A paszulyok megtalálásához pedig Hook kell, aki tudja, hol vannak Naomiék. Ha esetleg trükközni próbál, Herecegh spontán arcbalövi. Herecegh mindig is bátor volt és macsó. Regina meghitten elbúcsúzik Hernitől a kaland előtt, szeretik egymást, nagy ölelés. A két anyuka elvonul követ menteni, Hook pedig nagyon figyeli a jelenetet, aztán felsóhajt a Herecegh felé: „mi mindent megteszünk a gyermekeinkért”

vlcsnap-2014-01-26-23h16m21s92.png

E kulcsmondat után megint a Jolly Roger a helyszín, ahol a helyi ellenség, az Elveszett Skacok érkeznek kis csónakkal, átkutatni a hajót. PirosSipkás LelkiTárs a kapitány gondolatainak kihangosítása céljából totyog beszarva a fedélzeten: megtudjuk, hogy a Kapitány semmiképpen nem adná ki a karmai közül a Sötét Nagyúr fiacskáját. Egy roppant idegesítő lassított beszédű lófejű csávó nyomozgat a fiú után, és átkutatják a hajót is. Rumpifi a mennyezetre feszülve bújik meg, váratlan izomteljesítmény. Lassú Lófej még fenyegetőzik kicsit, mindenféle árnyék-letépésről, kb. óvodai hangfekvésben. Kapitány egyszer sem röhögi el magát, oszkárt neki! Rumpifivel viszont összemosolyognak, sikerült a menekülés, a fiúnak még sok a tanulnivalója.

vlcsnap-2014-01-26-23h21m43s255.png

„A végítélet biztos jele, ha fosztogatók lepnek el mindent” jegyzi meg Gold rezignáltan, mikor a város összes törpéjét a boltjában találja. Roytörp elmagyarázza, hogy csak emlékezet-vesztett kollégájuk bögréjét keresték, mivel abból elfogyasztott varázsitallal visszaadhatják neki mese-személyiségét. A gyógyító varázslat Kék Köcsög jóvoltából került feltalálásra így az utolsó epizód magasságában. Köszönjük Nagy Kékség. Gold sincs jó véleménnyel a kollega kutatói teljesítményéről, és a magyarázat, hogy Motorkió hajszála kellett a dologhoz, nem emel az impakt faktoron. Konkrétan Rumpi azt is ökörségnek tartja, hogy a halála előtt ébresztik öntudatára kedves pajtásukat, erre viszont Roytörp lesz morcos, és odaad egy másik kék üveget neki, amit speciálisan Barnabella részére készíttetett, mondván, ne keljen hülye ribancként meghalnia. Hát igen. Végszóra a leányzó is kitántorog a pulthoz, de Gold nem mond neki semmit. Nehéz a gengszterfeleségek élete.

vlcsnap-2014-01-28-23h45m24s89.png

Hook nyomravezeti Hereceghet – na vajon hol rejtőznek a galád gonosztevők? Höh, hát ugyanott, ahol eddig, a konzervgyárban. Hetibeteg valami iratokat éget, mi meg átváltunk a tengerre megint.

Rumpifi, a kis cicukifej már egész jól összekaparta magát, belőtte a sérót, Hook bátyó pedig berántja a kormányhoz és tanítgatni kezdi. Kissrác értelemszerűen egy őstehetség, és egész jól is mutatnak együtt. Hirtelen gondolatban feleségül megyek Hookhoz és megállapítom, hogy pompás engedelmes férj és megbízható apuka, kár hogy a szavatossága megkérdőjelezhető és fura a kiejtése néha. Rumpifi is családias viszonyt épít ki a kapitánnyal, bár nem tudhatja, hogy bizony majdnem tényleg ő lett az apukája. Hook se nagyon távolságtartó, elmeséli, hogy saját apukájával egykoron útra kelt, majd apuka -szökevény lévén- megpattant és magára hagyta. Ez akár igaz is lehet, végül is, és cserébe Rumpifi megosztja vele a nagy titkot, hogy ő bizony a Sötét Nagyúr gyermeke és hogy a gonoszt egyedül a varázslatos tőr tudja elpusztítani. Hook nem is számított ekkora titokra, egészen ellágyulva figyeli a fiút, mint egy Drei Wetter Taft reklámban.

vlcsnap-2014-01-27-00h07m23s181.pngvlcsnap-2014-01-27-00h07m37s165.png

A kikötőben Herecegh kérdésére megtudja a Kalóztól, hogy neki édes önmaga a legfontosabb a világon (ez mondjuk eddig se volt kérdéses). Hamar szembejönnek Hetibeteggel és követelik a paszulyokat. Naomi jóvoltából elég nyamvadt lövöldözős-üldözős bénázásba fordul az egész, végül Hetibeteggel együtt el is menekülnek, Hook zsákmányolt egy paszulyt és visszatartja az értelmetlen további üldözéstől Hereceghet. Hereceghnek nem tetszik, hogy a kalóz haverkodni akar vele, bár az még kevésbé, hogy megszervezi helyette az akciót. Pedig én bíznék a kampós tengeri medvében, nem először menekül sikeresen valszeg.  Nem mindenki alkalmas irányító szerepre, Herecegh pláne nem, az eddigi teljesítménye alapján. Hogy az irányítást újra magánál érezze, úgy tűnik, elveszi a paszulyt tartalmazó kis tasakot. Azért mondom, hogy úgy tűnik, mert innentől kb. egy itt-a-piros-hol-a-piros játék konzisztenciájával található meg a tasak a Kapitány és egyéb random szereplők kezében.

Regina és Emma a tárnában. Ha a kő nem ragyog tovább, itt a vég. Regina elárulja, hogy a gyémánt megtartása az összes energiát fel fogja emészteni, Emmanak pedig leesik, hogy a királynő véglegesen búcsúzott el Henritől az előbb. A nevelőanyuka azt szeretné, ha a fia tudná, végül mégis a helyes dolgot cselekedte, és nem mint gonosz királynő, hanem mint Regina halhat meg. Emma is meghatódik, de nincs visszaút.

vlcsnap-2014-01-27-00h20m29s224.pngvlcsnap-2014-01-27-00h19m47s48.png

Gold és Lacey isznak a világvégére. Azaz csak majdnem, mert a lány felborítja a viszkispoharat, sőt a bűvös sállal akarja feltörölni. Ettől már Gold is megkattan, előveszi és helyrevarázsolja a kis törött csészét és megitatja a nőjét a varázsitallal. Barnabella egyből a nyakába borul és szereti, Rumpi zokog.

vlcsnap-2014-01-27-22h41m22s234.png

A harcos férfiak befutnak a Nagyizóba a paszullyal. Itt az igazság pillanata következik, Henri, az egyetlen részrehajlástól mentes szereplő, aki még tényleg hisz a mesékben és a családban, követeli hogy senkit ne hagyjanak magára, főként nem az anyukáját. Hiszen a Rémtől is megmentették. Erről Hófehérkének eszébe jut, hogy ugyanúgy át lehetne küldeni a kis gyémántot is egy másik dimenzióba. Én azt gondoltam, hogy a város meg a gyémánt úgy kb összetartoznak, de jó, akkor nem. Az egész lakosság az ötlet mögé áll, Hófehérke vörösen meredező füllel szónokol, és Emma is beleegyezik a nagy közös túlélő tervbe. Már csak a családilag nem érdekelt segéderőt kellene meggyőzni arról, hogy ez az öngyilkos ötlet neki is jó –Hook elcsaklizza a paszulyostasakot. Emma, miután már öt másodperce hisz a csodás tervben, magából kiindulva győzködi a Kapitányt: eddig mindent magáért tett, lehet most van ideje része lenni valami nagyobb dolognak, és nem maradni egyedül. Kapitány szereti a szenvedélyt, átadja a paszulyostasakot a szőkének.

vlcsnap-2014-01-27-23h14m02s161.png

vlcsnap-2014-01-27-23h10m11s182.png

És mivel tényleg van közös hullámhossz, suttogva megkérdezi tőle, hogy mi a francért megy bele ilyen hülye ötletekbe. Emma bevallja, nem szeretné, ha a fia az apa után ma egy anyát is elvesztene. Hook számára itt derül ki, hogy Henri apja az ősellenség fia, a Kóbor Cicu.

Ezzel vissza is térünk a hajóra, ahol a Lelki Társ ismét vészhuhog a Kapitány nyakába, arról, hogy a Valaki nagyon keresi a kölyköt, és midőn már kész minden a bosszúra, meg kéne szabadulni tőle. Hook igazi kapitányos leordítással veszi védelmébe Kóbor Cicut, aki cserébe felbukkan és megpróbálja leszúrni. Nocsak. Kiderül, hogy megtalálta az anyukájáról készült rajzot a Kapitány asztalán (ezek a népek hogy laknak ott amúgy?) Ajaj. Hook igazán férfias egyenességgel felel meg minden kérdésre, ezt szeretem benne. Sajnos semmilyen mostohaapuka-jelölt nem lehet eléggé jó ilyen helyzetben. Elmeséli, hogy Milla mindig is vissza akart térni a fiúért, hogy családként élhessenek. És felajánlja a hajóját és védelmét, hogy megvalósítsa a közös terveket. Persze Rumpifi azt is átlátja, hogy ő információforrásként volt hasznos a vérbosszúhoz, de Hook még ettől is hajlandó lenne elállni. Mindegy mit mond, a hirtelen kamaszodás ellen semmi nem véd, és még az orrodat se tisztíccsa. A kis taknyos cicu inkább ki akar szállni az egész világból és egyedül akar lenni, nem holmi hitvány kalózzal, akit mindenért hibáztat.

vlcsnap-2014-01-28-23h50m07s55.png

Regina a mélységben a gyémánttal harcol, amikor a csapatnyi öngyilkosjelölt befut. Henri hősnek nevezi, a felnőttek pedig felvázolják a mentő ötletet. Mindenki felkészül, Emma előveszi a paszulytasakot és … kiderül, hogy üres. Hát igen, Hook mindig is jó volt ebben a játékban.

Bizony, Hook már a Jolly Roger kormányánál, zord tekintettel nézegeti a paszulyt. Persze tekintete valójában a múltba réved, arra az estére, amikor a kis Rumpifi megrakott batyuval mufurckodott a fedélzeten és kihisztizte, hogy rakja ki bárhol a parton. Hook tesz még egy próbát, családként ajánlja fel magát és a hajót és megígéri, hogy megváltozik. Kicsit fáj a fejem ép, ezért nem tudom pontosan hogy miben kéretik megváltozni, de valszeg mindegy, mert Rumpifi ma nagyon kamaszodik, nem tárgyal. Hook nyersre vált, örül, hogy nem fájó szívvel kell átadnia az Elveszett Skacoknak, hanem újra emlékeztette magát, hogy a bosszú a mindene. Rumpifi rossz néven veszi, hogy nem engedik szabadon, és azt kiabálja, hogy Hook pont olyan, mint az apja, mindig csak magára gondol. Esetleg legalább nem gyáva…-de ezt csak én teszem hozzá. Lassú Lófej csapata zsákot borít a vádlóan néző gyerekre, Hook pedig zorrósan összefirkálja az oktatófeliratot a kormánynál. A jelenben is arra néz, meg a paszulyra a markában, na, vajon…

vlcsnap-2014-01-28-00h03m18s50.png

Storybrooke-ot ütemesen benövik a fenyőfák és egyéb girlandok, a lakosok futkosnak. Regina a mélyben már nem sokáig tudja megtartani a követ. Emma és a család könnyes szemmel összeborul, majd Henri odamegy Reginához és átöleli. Ekkor Emmának ötlete támad: együtt talán meg tudják állítani a folyamatot. Nocsak, Emma és a varázslat új kapcsolódása, ez tetszetős fejlemény. Megértem a SwannQueen rajongókat is, bejövős ez a két nő varázslattal egyesülve. A közös varázs működik, a kő fénye kialszik és az erdő visszahúzódik Storybrooke épületeiről. Az örömben az üröm, hogy Henrinek nyoma veszett, csak a táskáját találják meg.

vlcsnap-2014-01-28-00h23m49s38.png

Naomi és Hetibeteg elvezetik a fiút, és elmondják, hogy noha a varázslatot elpusztítani érkeztek, valami sokkal fontosabbat találtak meg a srác személyében. A család éppen akkor bukkan nyomukra, amikor a kikötőben az utolsó paszullyal megnyitják a portált, és mindhárman beleugranak. Mihelyst bezárul a portál, megérkezik Gold is Barnabellával, de sajnos ő sem tud segíteni a dimenzióugrásban paszuly nélkül. Végszóra felcsillan a Jolly Roger a látóhatáron: Hook visszatér és hajlandó segíteni. Mert emlékeztetve lett arra, hogy tud mással is törődni, mint önmagával. És ekkor előveszi a paszulyostáskát (ami legutóbb a tárnában volt üresen?!) és odaadja Emmának, aki kiveszi belőle a paszulyszemet. Hook Kapitány valamit nagyon tud. Na de, kérdi Regina, ugyan hogy találjuk ki, hogy merre menjünk. Majd én, mondja Rumpi. Ezzel Hook, Emma, Hófehérke, Regina, Herecegh felvonulnak a hajóra, Rumpi pedig elbúcsúzik Barnabellától, aki nem jön. Én nem vagyok szomorú, amiért itt marad, de ő kicsit értetlenkedik. Rumpi ad neki egy varázslatot, amivel eltakarhatja a várost a külvilág elől, viszont a prófécia miatt, ami a fiúról szól, és a családi szerep miatt, számára ez az út lesz a végső. Barnabella megint bölcsnek bizonyul, leszögezi, hogy a jövő folyamatosan változik és ő újra látni fogja a férfit és kész. És hogy Macifej biztosan büszke lenne rá.

vlcsnap-2014-01-28-23h59m53s51.png

Végszóra Macifejet látjuk kinyúlva a tengerparton, és ki szedi össze, na ki? Gyöngykoszorú és a Yoghurtos Palija, a szokásos Mulya körítéssel.

A hajón Hook kijelenti, hogy már nem akarja megölni Rumpit, Rumpi pedig kijelenti, hogy akkor a Kapitány életben maradhat. Muhaha. És előveszi a varázs-földgömböt, megint összevérezi, és lokalizálja Henrit. Rumpi és Hook nem tűnnek vidámnak, amikor leolvassák, hogy az célállomás Neverland lesz. Emma átadja a tasakból a paszulyszemet Hooknak, aki megnyitja a portált és belevezeti a hajót. A többiek veszettül kapaszkodnak és Rumpi figyelmeztetését hallgatják az ellenfélről, akitől nagyon kell tartani.

Neverland a múltban, amikor Kóbor Cicut leszállítják a Szigetre. Nem őt keresték a Skacok, ezért életben maradhat. Lassú Lófej kijelenti, hogy Peter Pan sosem vall kudarcot, előbb-utóbb meg fogják találni a lerajzolt gyereket. A kis rajzon Henri arca látható…

vlcsnap-2014-01-28-22h09m10s209.png

Ezennel pusszantok mindenkit aki mostanáig bírta ;) Köszönöm, hogy olvastátok és még sőt persze kommenteltétek is, megtartotta bennem a reményt, hogy van aki még nézi a sorit. Bocs, kommentelni nem szokásom, mert nem tudok röviden írni, hehe, marad nekem a hogyvoltozás.

Sziasztok jövőre, ha a magyarTV megveszi (úgy tudom az Óperencián túl az elkaszálás néz ki leginkább.)  

És boldogan éljetek, míg meg nem haltok! :)

Mysisterstheslayer

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szunya 2014.01.30. 12:10:44

Köszönet hv-okért.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.30. 18:07:06

Annyira de annyira féltem ettől pillanattól, de sajnos mégiscsak elérkezett: évadzárás, elballagás. Brühühüüü

Nekem mindig is te voltál a leglegebb Leg, sosem titkoltam.

Az epizódot magát kommentelni sincs kedvem. Depresszióm van.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2014.01.30. 19:36:44

Azért elég tré megoldás volt hogy ugye az egész évados egyik alapkonfliktust (nincs ellenszer a határátlépős memóriavesztésre) így az utolsó részben deus ex kéktündér megoldják...blaaaaa
Csak nekem tűnik úgy hogy az írók baromira nem tudták már itt hogy hová akarják kifuttatni a sorozatot, mit akarnak vele, ezért ad hoc ötleteltek?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.30. 19:52:04

@Hüpna: Ó igen, hogy ez mekkora egy ordas nagy szemétség volt részükről!

Te is irtóra fogsz nekem hiányozni, Hüpna. :(

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.30. 20:36:52

@Mysisterstheslayer: mit írsz legközelebb? megszavazunk neked valamit.

foxglove (igazándiból) (törölt) 2014.01.30. 20:40:54

@foxglove (igazándiból): én pl az Orphan Blacket és az Orange is the new Blacket szeretném olvasni, naaaa

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2014.01.30. 21:06:32

@ExBiri Árnyékmacska: te is nekem!
De hátha lesz még olyan sorozat terítéken, amit én is nézek :D (Sherlock...)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.30. 21:23:29

@Hüpna: Most én a Sleepy Hollow-ra fenem és csattogtatom a fogsoromat.

Sherlockot nem szoktam kommentálni, de téged majd figyellek!

@foxglove (igazándiból): Nagyon bírnám, ha tudnál intézni valamit nála. Tőlem akár hogyvoltozhatja az időjárás-jelentést is, csak írjon!

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2014.01.30. 21:34:01

@ExBiri Árnyékmacska: tyűűű Sleepy Hollow is! Legyen abból is hogyvolt! Követ-elem :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.01.30. 21:48:24

@Hüpna: Lesz, higgadj le :D Már van gazdája. Ha jól tudom, Annaaaaaaaa fogja írni, jó kezekben van.
(az a-betűk mennyiségében bizonytalan vagyok)

Pácsó Ármándó 2014.01.30. 22:05:10

@ExBiri Árnyékmacska: (Tudom, a szám is. De már itt sem vagyok)

mocskosmacska 2014.01.30. 22:11:10

De Macifejet hogy szedhette össze a két csaj és a HERCEG??????????? Őt nem kapta el a lélekszívó mumus és most nem kómában van?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2014.01.30. 22:14:10

@mocskosmacska: szerintem ez direkt olyan aljas húzás hogy beetessék a sorozatnéző jónépet hogy "EZMEG?!" és persze, úgy van vele, hogy na már azt csak megvárja a kedves néző, amíg kiderül, hogy is támadott fel a hercegecske.

mocskosmacska 2014.01.31. 09:06:45

@Hüpna: Lehet. Mert nekem az az utolsó emlékem Mulanról meg a hercegi párról, hogy herceg kómában fekszik, Auróra meg kijelenti az amazonnak, hgoy Cora elmesélte, hogy ebből az átokból is meg lehet szabadulni (mondjuk már akkor furinak tartottam, hogy a csaj nem kérdezte meg Corától, hogy hogyan. Annyira nem utálhatja a nőt.) aztán a két csaj megegyezik, hogy ezentúl a herceg felébresztése lesz az életcéljuk és kézenfogva elszaladnak.
Bár azt sem tudtok meg még, hogy hova lett Hamupipőke hercege, amikor a kútra ment vízért.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2014.02.01. 11:14:23

@mocskosmacska: szerintem Hamupipőke eredetileg egy külön mellékszálacska lett volna, csak rájöttek, hogy senkit nem érdekel, és gyorsan befejezték. A hercije viszont ott volt Regefalván mint konzervgyári srác, szóval olyan messzire nem tűnhetett anno el.
süti beállítások módosítása