Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x05 - Csöves Simon Világa

2014. január 16. 21:00 - Chat Géza

Továbbra is a szín tiszta Ökörhuggyozás Simon viszi a show felét azzal, hogy hülyét csinál magából és másokból. A magánzárka alatt rájött, hogy egyedül nem tudja végig tolni ezt a búcsús kocsit. Ezért, hogy a kis háreme érezze a törődést, úgy döntött, megmasszírozza a nyesteket, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy lucsogtatva az olajat, tokától bokáig bekente a delikvenseket, majd masszázsasztalostul kihúzta őket a nappaliba, mert miért is ne. A kiváló eseményt megkoronázva felállt az asztalra, - de minek? - ami összenyeklett alatta. Rongálás dölux: Simon a gyári utasításokat leszarva kicsit máshogy hajtogatta össze a munkapadot. Lesz még ebből baj.

vv6.4.2.jpg

Kanyarjunk rá a lányok pizsi partijára, ami, mint minden ilyen esemény úgy néz ki, hogy jól kinéző lányok francia bugyira vetkőzve párnacsatáznak. A valóságban persze felvették a villa-köntöst és Zsótiról pofáztak. Emberünk szerszámáért többen is kikaparnák egymás szemét az már fix. A felállás eddig annyi, hogy Zsóti, bár nem duplafaszú, mégis két pálcát tart a tűzbe, az egyiket Dorka felé irányozza, a másikat meg Iza felé. Utóbbi picsamód féltékeny már most. Már érezni a negédes konflikt szagát a villa légkörében.

vv6.4.3.jpgCsipeszelés after

Kis időparadoxonba csöppenve valamikor Gyurma és Sárlik elmentek szaunni - értsd: szaunázni - , ahol a hegyomlás kiadta magából a nagy igazságot. Ő nem is ostoba. A Villa szegény Maderijesztőnek van ám esze, csak tetteti, hogy buta mint a főd. Ellenbe Zsótiról sikít, hogy agyilag zokni, mondják ők ezt egy hangyafasznyival cizelláltabban megfogalmazva. Ezen túllendülve máris egy csipeszelős versenybe csöppenünk, ahol párokba rendeződve kellett minél több csipeszt csiptetni a másik arcára. Faszpörgettyű Debilió üvöltve örül, hogy ekkora az arca, hogy 60 + valamennyi ruhacsipesz is elfér rajta, és hálát ad a kedves mamájának, hogy ezért most nem kell főznie. Az élet apró örömei, ugye. Őt és Izát már várja a gőzölgő tanyasi tyúkhúgy meg a leakciózott törley pezsi a nyugiszobában. Itt is Zsóti a beszédtéma, hogy a leány maga alá gyűrné, amint módja lenne rá, de oszt taktikázni se ártana már. Ketten koalícióra is lépnek menten és megállapodnak, hogy még valakit felvesznek a listára az elsőkként beköltözöttek közül, segítek: nem Simit, és mindenki más fel is adhatja a játékot.

vv6.4.4.jpg

Kapunk még 2,5 percet Laciból meg egy kis intermezzót a 2014-es Villa rapből, amiből egy betűt nem lehet érteni, de talán mindegy is. Negyvenes Lacit egyből körbe lihegi Mégötszáz és Overdóz. Előbbi szeméből bré írásban is ki lehet olvasni, hogy irgalmatlanul megtestülné ezt a palit. És sanszos, hogy erre lesz is mód a sanyarú villalét alatt. Egy kicsit azért megy a picsogás a budoárban, hogy hogyan tudja meghódítani a faszingert, eközben ’muffled Overdóz lágyan csorgó pössente playing in the distance.’

Címkék: vv6
317 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.17. 01:07:37

Ha ebből sem lesz leszbi-jelenet, akkor hiába ment be Teó.

Illetve nem Teó - kereszteljük el: "Műszempilla"!

tena_lady 2014.01.17. 01:07:45

@ミラ: Az előbb visszajött az online és Józsi megint elmondta, hogy van kint barátnője. Ez már nem lehet nyelvbotlás. :/ Latinul biztos nem tud, csak az orvosi szakszavakat...ha egészségügyibe jár.

Auréliót meg az akasztotta ki, hogy Teo kisfilmjében ismeri az egyik statisztát. Pfffff

Haynau (Sons of Monarchy) 2014.01.17. 01:17:12

"A műsor csak magyarországi IP-címekről elérhető" - megéri a VV6 idejére hazaköltözni? ;)

malevil2050 2014.01.17. 01:35:21

Ez az éccakai közvetités egy lópikulát sem ér.Szinte soha semmit nem lehet megérteni belőle,vagy szaggat,állandóan elveszik,csak tudnám akkor mi francnak hírdetik orba szájba,h van??
Kolosi monnyon le!!!

malevil2050 2014.01.17. 01:36:55

Ez az egész vv6 egy kalap szalámi ha így marad meg is érdemli h megbukjon!!

Schlomo Goldberg 2014.01.17. 01:59:14

Jól gondolom hogy ezidáig több faszt láttunk mint csöcsöt? Ha jól emlékszem csak a Overdose vette le eddig a melltartót de akkor is takarta magát. Ennyit a sok "bevállalós" puncimókusról. Nem mintha erre recskáznék de ez akkor is tréfa.

Reményt csak az nyújthat hogy Teo azonban klasszikus úrinőhöz méltóan bugyi nélkül költözött be. Már csak egy cigányt és egy buzit kell betenni hogy meglegyen a diverzitás kvóta is. Faszomért veszik le az online-t ezek a trógerek.

zaphodbeeb 2014.01.17. 02:04:17

kicsit gáz, hogy ez a 3. éjjel az 5-ből amikor lényegében nincs közvetítés. sixx, erről is írhatnál pár mondatot.

zaphodbeeb 2014.01.17. 02:08:45

az informatikával tuti gond van, mert a 25mbit-es netemen a sima videok is megakadnak, 30-80kbit-et hoz csak.

Schlomo Goldberg 2014.01.17. 02:09:58

@zaphodbeeb: gondolom azért mert a sötétagyú barmoknak többszöri nekifutásra sem sikerült érthetően elmagyarázni hogy mi az amiről kussolni kell este amikor elő adás lenne, lelövik előre a poénokat meg egyértelművé teszik hogy mindenki mindenkinek a spanja keresztbe hosszába és már a nyertes is megvan előre.

Piamegvonás is azért van szerintem hogy a barmok nehogy elpofázzák ki kivel kokózot/baszott az rtl vezérei közül.

zaphodbeeb 2014.01.17. 02:21:32

@Schlomo Goldberg: nagy sansz van arra amit mondasz, de ez egyértelművé válik előbb-utóbb amúgy is.

beacska 2014.01.17. 07:06:47

@Schlomo Goldberg: biztos vagy benne, hogy még nincs bent?

Schlomo Goldberg 2014.01.17. 07:40:25

@beacska: biztos csak a halál :) de hogy előre le van zsírozva minden az tuti.

garrett27 2014.01.17. 08:44:40

Azt hittem Alekosznál nincs fárasztóbb egyén, de Simon a király. Nem csak debil, de undorító is. Szerintem koszos, büdös, igénytelen és ráadásul a környezetét sem kíméli. Valószínűleg a külvilágban sem díjazzák a stílusát, nem sok haverja lehet. Ezt igyekszik kompenzálni a baromságaival. Pulóvert húz fel gatyának, összekeni magát, minden szart a hajába aggat, stb. Egyszerűen szeretné, ha valaki figyelne rá, mert az undoron kívül elsőre más nem jut az eszébe róla az embernek. Már a hanghordozása is dögunalom. Kántál tompa hangon mint egy szerzetes. Semmi hangsúlyozás, ráadásul a mondanivaló is totál mellékes. Szóval ismerve a VV történelmet, akár meg is nyerheti. Jelenleg ez a szint ebben az országban.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.01.17. 09:20:09

@garrett27: remélem csak trollkodsz.

Simonnak leküldtek egy memót az autista/assburgeres viselkedésről és hóttunalmas sablonokkal operálva tolja a műsort.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.17. 10:03:04

@Schlomo Goldberg: izé, szerintem van bent mindkettőből. egyik csapatból nagyobb mennyiségben.

@tena_lady: alapból úgy kezdte, hogy azt állította, abbahagyta az iskolát, hogy magát imádhassa, most meg nemhogy suliba jár, de beszél olaszul, angolul meg valamit latinul. ja és hajtja a csajokat, most meg barátnője van, ami ráadásul sárlott szerint visszatartó tényező, tehát az ingyen suncira se ugrik rá. ugyan már, üres lózungok ezek is. az stimmel, hogy önimádó meg nagymama tesz alá mindent, de ennyi. ez viszont sok diákra igaz.

Zwekedly 2014.01.17. 10:38:57

@garrett27:
Abból is ez látszik, hogy ő a legnépszerűbb a nézők számára.

átlátó 2014.01.17. 10:39:52

Régen még azt gondoltam, hogy ezekről az Alekosz Kiszelekről nem írni bátorság, meg akarat kérdése, de amióta Rákay Pralipe beszél nekem is, pont nekem is, a rendszerváltásról és az azt megelőző időkről, meg arról is, hogy az Intervizió című esztrád műsorban mennyire fontos a megjelenésünk, - hát elmondom nektek forradalmárok, meg polgártársnők és polgártársak, meg véreim és választópolgárság... régen minden más volt, régen a Som se tette le a poharat, de a Komár is táncolt még... szóval, írjatok többet ezekről a nagyszerű emberekről, írjatok, ki tudja meddig írhattok...mikor lesz a nyűtt tollatokból bot... majd elnézitek nekem ezt a smitpalizást basszátok meg.
Hogy egy kereskedelmi tévé mivel kereskedik, hát elmondom... azzal, amiről nem keveset írtok. Tehát írjatok...

Warlimont 2014.01.17. 10:59:24

@Morcz: Nyugalom... :) Simon olyan, mint a rossz sportolo, aki azt hiszi, a maratoni futast az elsö 200 meteren kell megnyerni. De ez egy hosszu musor, szoval vagy abbahagyja ezt a mostani szinhazi turbokretenkedest, vagy menthetetlenul unalmassa valik.

Zsolt "odakint" valoszinuleg mar kiosztott volna neki par pofont. :)

Egyebkent abbol is latszik, hogy kamu az egesz, hogyha ez tenyleg olyan full bolond lenne, ahogy mutatja, egy lany se merne levetközni neki es massziroztatni magat oda nem nezve.

malevil2050 2014.01.17. 11:23:54

@átlátó: Nem akarok politikát vinni a a "rendszarba" mert eccerűen nem illik ide,de egy megjegyzés egedtesség meg nekem ezen a területen is.Jelenleg ez van. ez is a szórakozás egyik sajátos formája.Kicsit debil egy kicsit baromság.Ez azonban még nem jelenti azt h aki erről ír az mind hűlye.

Warlimont 2014.01.17. 11:26:09

"Chat Gezanak": nem rossz a poszt, meg erezhetö rajta, hogy nagyon akar a posztolo vicces lenni, de talan a kevesebb több lenne. Pl nem kene ennyire eröltetni, hogy a jatekosok viccesnek gondolt neveket kapjanak, ez elsöre jo volt, de mostanra nagyon izzadtsagszagu erölködesbe ment at.

malevil2050 2014.01.17. 11:26:43

@garrett27: Kézcsókom vagy jónapot kivánok.El teccet tévedni.

Warlimont 2014.01.17. 11:41:09

@psmithc: "Apropó....Stockholmban hogy mondják azt hogy urna?"

Nem fogod elhinni, de pont ugyanigy: urna (többesben urnor), ha meg konkretan a halotti urna a kerdes, az askfat svedul.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.01.17. 11:41:42

@Warlimont: köszi. Sixx nevezi el őket. Ez az Éden Hotel óta hagyomány.

famella 2014.01.17. 11:45:22

Nekem csak az lenne a kérdésem,hogy valaki nem ír az online adásról?Emlékszem valamelyik korábbi vv-nél olvastam,de már nem emlékszem hol.Most van ilyen?

malevil2050 2014.01.17. 11:48:53

@famella: Arról nincsen mit írni,mert színte láthatatlan:)

garrett27 2014.01.17. 11:53:38

@malevil2050: Még jó hogy el teccettem tévedni, mert remélem nem ez a helyes irány! Ja és messze még a nyugdíj! Ettől nem tartom igényesebbnek az egészet. Vagy ez olyan fiatalos és menő és zsírkirály meg űberfasza? Mondjuk a monoklival bohóckodó, zsidókkal viccelő és saját köcsögséget szegény kutyára kenő (vak komondor), stb. parlamentereink után úgy sincs lejjebb. Tudod mit: Simon 4 President, aztán haladjunk!

famella 2014.01.17. 11:54:16

@malevil2050: Kár,most nem tudom mi lesz velem! :) Most kapcsolódtam be ebbe a fantasztikus műsorba,gondoltam akkor mindent vagy semmit! :)

malevil2050 2014.01.17. 11:56:57

@garrett27:Hogy jó fenébe jön ide az h mi a helyes irány?Nah ezért teccet eltévedni. Kolosi monnyon le!!!

malevil2050 2014.01.17. 11:59:16

@famella: Ne légy ilyen telhetetlen!

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.01.17. 12:12:06

@famella: én tervezem, hogy a hétvégén belepislantok és ha olyan, akkor írok is róla természetrajz.

psmithc 2014.01.17. 12:17:24

@Warlimont: Köszönöm a reagálást, én a pár nappal ezelőtti "Mi Svédország fővárosa?" című párbeszédre utaltam viccesen, reméltem hogy érthető.

famella 2014.01.17. 12:30:33

@Chat Géza: Az szuper lenne!Előre is köszi! :)

ő-szinte 2014.01.17. 12:41:58

@Warlimont: majd mikor ezt huszadszor írod le, vissza térünk arra, hogy mi az izzadság szagú ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

átlátó 2014.01.17. 12:48:27

@malevil2050: ...a hülyézést visszautasítom...ettől még tartom, hogy aki erről ír, az olyan, mint aki támogatja ezt a "kicsit debil egy kicsit baromság" - te írtad - műsorfolyamot...és, hogy én erről írok, az okozat, tehát továbbra is az okról beszélnék...olyan ez, mint a kérdés: mi legyen előbb? Az integrálás erőszakosan, ha már a légyszíves nem segít évszázadok óta, vagy az integrálódásra vágyók önkéntes változása? Szóval hagyjuk már csicsikálni Arankát...egy Sixx nevű is annyira felsőbbrendű, hogy megmagyarázza, miért ír erről kitartó rendszerességgel...:D ...persze úgy, hogy a seggét törli velük... én még azt se tenném...ez van, mindenki mással törli. Ma van a seggmosó, régen meg a kukorica csutkája... :D

ő-szinte 2014.01.17. 12:51:08

Tudom, hogy ez nem a mártírok útja, de mindenkinek nagyon köszönöm, hogy tegnap baszott válaszolni, arra a kérdésemre, hogy: mi történt idáig?
Illetve egy valakinek igen, de ő meg igyon svepsz-t (by Cristofel) vagy egyen cukor-t (by Debilio)
köszi, köszi, számítok rátok ma is mert ma sem tudom nézni :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

átlátó 2014.01.17. 12:57:12

...jut eszembe... lassan mondom, a számról is leolvashatjátok írástudók... a Gáspár művészcsaládot, meg a hasonlókat is ti, jómédijaszakmunkások emeltétek a vállatokra, tettétek istenkirállyá... ez is a ti felelősségetek... :D magyarázkodhattok nekem, hogy így, meg úgy, a piac, meg az igények, ettől még a szarban turkáltok. Ti, az ízlésnek a formálói, ti kulturálisan képzettek. :D
Elméletileg pedig a hozzászólok internetet használnak, megelőző csapásként kijelentem... könyvtárban már régen nem voltam, múzeumban is fingok...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.17. 13:17:56

@átlátó: lehet ésszel nézni valamit, amit amúgy sose tennénk meg, lásd a majmokat bámuló embereket az állatkertekben.

még jó, hogy nincs megszabva, mit tehet az ember a szabadidejében meg mit nem. örülök, hogy 5 óra netto nyelvtanulás után szerinted derogáló nekem ezt nézni.

sokkal házhoz jönni a pofonért és olyanért sírnod, amit utálsz. bár visszaolvasva az írásaidat máshol is, csak ez megy.

mit vársz? jaj, megvilágosodtam, nem nézzük tovább, jajjaj, mert az nem kulturális érték. ellenben a TVtől azt várni igencsak nagy marhaság.

mézescsók 2014.01.17. 13:19:52

@genevieve: Nem minden kesztyűt muszáj felvenni. Csak úgy mondom.

Warlimont 2014.01.17. 13:21:22

@ő-szinte: "majd mikor ezt huszadszor írod le, vissza térünk arra, hogy mi az izzadság szagu"

A nevekkel valo szarakodas mindenkeppen az, egytöl huszig, ha ugy tetszik. Ezt tekintsd egy ö-szinte velemenynek, nem fikazas, velemeny. Lattam mas poszt kapcsan is, hogy mas is irta mar, es neked akkor se tetszett, de attol meg lehet igaz. Söt ha a blog szerzöi köze tartozol, akar el is gondolkodhatnatok rajta, hogy ettöl vicces-e egy poszt. :)

malevil2050 2014.01.17. 13:30:19

@átlátó: ajjajjjaaajjj :) Én csak középsulit végeztem,ez nekem magas:)Most eldobom a már eccer felvett kesztyűt.De azt változatlanul tartom h kolosi monnyon le!

nnnnnnnn 2014.01.17. 13:36:27

remélem simon nyer, vagy a gyúrósjózsi.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.01.17. 14:07:35

@ő-szinte: Szívesen válaszolok a kérdésedre, ha újra felteszed (hadd ne keressek vissza). :) Tegnap is válaszoltam volna, csak nem voltam itt. :|

zaphodbeeb 2014.01.17. 14:16:32

@Chat Géza: nem tudsz róla írni csak azt, hogy lényegében nincs

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.17. 14:21:47

Tegnap elaludtam a műsort, sajnos Gézu, nem sikerült várat építeni :-D:-D:-D:-D:-D:-D:-D

beacska 2014.01.17. 14:37:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: remélem "csak" egy kis megfázás, semmi komoly :(

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.17. 14:45:25

@beacska: a sok ügyfél :-)

De túlélem.

Fészen rádírok, jó?

Bunny Munro 2014.01.17. 14:54:44

@Warlimont: Ja hol a Hajnalaka a Baltás Démon, ő sokkal jobbakat nyomott tavaly, vagy mikor

beacska 2014.01.17. 15:00:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: most elugrok körmöshöz, meg stb. szépségápolásra, de este leszek ;)...várlak

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.17. 15:48:54

@beacska: okeeee, igyekszem életben marardni.

@Bunny Munro: már nem ingyen nyomja :-P

dejoci 2014.01.17. 16:56:33

@Bunny Munro: Hír 24-en megtalálod Hódos Haynyt, a Baltás Rémet.....

Istenes Bence 2014.01.17. 17:14:34

www.valovilag.hu/video/234899

Elég gyenguszka ez a test. Inkább maradtak volna végig derékmagasság fölött. :(

átlátó 2014.01.17. 17:43:21

@genevieve: ...ha magadra veszed, akkor te is. :D
@ミラ: Neked annyit, hogy a faszomat se érdekli, hogy 5 óra nyelvtanulás után kiktől lesel még el dolgokat, meg mivel lazulsz...
@malevil2050: ...ugyan már... nem magas ez neked, ne affektálj, ne hisztizz...amúgy meg a Kolosi csak egy alkalmazott, közel nem olyan szabadon él... azt se tudom, milyen nap van... azt hiszed viccelek. :D A Kolosinak van előjegyzési naptára, meg minden ilyesmi...és nem feledni, hogy csak egy alkalmazott.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.17. 17:46:04

@átlátó: nos, úgy fest, téged mégis érdekel, ha itt sipákolsz emiatt :) de nem gáz, örülök, hogy fontos neked mások lelki épülése.

átlátó 2014.01.17. 17:46:06

@ミラ: ...jut még eszembe... nem szabtam meg én neked semmit... tőlem igyad-egyed... összenő mi össze is tartozik, ne magyarázkodj a szórakozási, meg a kikapcsolódási szokásaidat illetően.

átlátó 2014.01.17. 17:53:04

Akkor örüljél. Mivel a válaszodra reagáltam, innentől vedd megtiszteltetésnek, tőlem, neked...
Azzal a tudattal éljél kispajtás, hogy nekem mindegy a te lelki épülésed, - viszont a véleményem van olyan egyenrangú, mint a tiéd... próbálkozol itt velem ezzel az érvrendszereddel.... hogy én minek örülök. Sipákol a pudvás anyád...most vagyok azon a szinten, amit te nézel...és kispajtás, ezen a szinten nem szeretek disztingválni tovább, pedig ha akarok tudok. Innentől nincs egymással dolgunk, azzal pihened ki magadat a tanulás után, amivel akarod... és útravalóul... ha reagálok akkor sipákolok, ha nem reagálok, akkor meg leszarlak..

átlátó 2014.01.17. 17:54:07

@ミラ: Akkor örüljél. Mivel a válaszodra reagáltam, innentől vedd megtiszteltetésnek, tőlem, neked...
Azzal a tudattal éljél kispajtás, hogy nekem mindegy a te lelki épülésed, - viszont a véleményem van olyan egyenrangú, mint a tiéd... próbálkozol itt velem ezzel az érvrendszereddel.... hogy én minek örülök. Sipákol a pudvás anyád...most vagyok azon a szinten, amit te nézel...és kispajtás, ezen a szinten nem szeretek disztingválni tovább, pedig ha akarok tudok. Innentől nincs egymással dolgunk, azzal pihened ki magadat a tanulás után, amivel akarod... és útravalóul... ha reagálok akkor sipákolok, ha nem reagálok, akkor meg leszarlak..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.17. 17:57:30

@átlátó: sokat elárul arról, milyen belbeccsel rendelkezel a beszélgetőtársaidról az, ahogy nevezed őket, pedig te nem is nézed ezt a szenny műsort :) minthogy elértél a személyeskedésig, nincs is miről beszélgetnünk. remélem, nem nagyon zavar téged, hogy életed során annyi figyelemben részesülsz csak, amennyit a troll írásaid miatt kapsz :)

ps: a sipákolás a legelső írásodra vonatkozott. nem miattam, az egész jelenség miatt. ezt pedig megtetted, mint valami ovis. én meg hülye vagyok, hogy etetlek, de éppen most így kapcsolódok ki. mulattatsz, na. nincs mit szépíteni.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.01.17. 18:02:43

@ミラ: ezt picit összekuszáltam, egészen összezavartál. szóval, sokat elárul a belbecsedről az, ahogy a beszélgetőtársaiddal kommunikálsz. mea culpa. ennyi belefér :)

dejoci 2014.01.17. 18:04:28

@átlátó: lécci, ne anyázz, ez itt nem volt divat!

ő-szinte 2014.01.17. 18:14:07

@Warlimont: lehetne igaz, DE NEM!
Attól meg főleg nem, hogy te és mások (akár milliós nagysagrendu tömeg ) azt mondjátok :) Attol még, hogy sokan vagytok max hangosak vagytok de nincs feltétlen igazatok :)
Az a baj, hogy nem látod a kecsketol a kaposztat... Persze a humor megértéséhez kell humorerzek. Ez utóbbihoz meg bizonyos színtű intelligencia. (Ne vedd magadra, nem tehetsz rola ;) )De rendben, jó leszek hozzad és elmagyarazom ;) ha mar végre beengedett kommentelni ez a fasz rendszer :D
Szóval... ezek tekinthetjük ugy, hogy ezek egy fajta muvesz nevek :DDD
És nem, nem tartozom a hv blogirok közé de köszönöm a bokot, kedves tőled ;)))

@King of Shadows: Oks, koccci ;)
A kérdésem csak annyi volt, hogy : miii történt idaaig az időben? :D
Ez a kérdés ma is aktuális lesz mert ma sem tudom nézni (fecoskodas minositett esettttye miatt ) úgyhogy megkoszonnem ha tudositanal majd ma nekem :))) -o-

ő-szinte 2014.01.17. 18:18:06

@King of Shadows: tehát az ofi-ben csak ez az áldott jó prediktiv bevitel... Pffffffffff :D
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ha ma nézed, azért vallhatnal a műsorról ;DDDDDDDDD

ő-szinte 2014.01.17. 18:24:02

@St. Pácsó Ármándó: @genevieve: értem én , hogy hianyzom :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.01.17. 18:28:40

@ő-szinte: Röviden: Csipeszelés (Ribillió, és Izé nyert, kaptak egy vacsorát.), leadták a Sarló-Jocó beszélgetés egy részét (Úgy beállítva, hogy a két hülye okoskodik. Sárlott bevallotta, hogy rárabolna a harcsára, csak Józsinak van barátnője.)), Simon masszírozta a nőket, aztán kettétörte a masszázsasztalt (meg a karrierjét is), Laci beköltözött, Sári rárepült. Röviden ennyi.

De itt meg is nézheted a videókat. www.valovilag.hu/ .

Zwekedly 2014.01.17. 18:50:36

@ő-szinte:
A fecóskodás azt jelenti, hogy Ferenccel keféltek? A kedves Ferenccel?

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.01.17. 19:04:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: elszomorítasz, pedig azt hittem, hogy az utolsó mondat odabasz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.17. 19:19:42

@Chat Géza: egyet se búsulj, úgyis ez a mondat visz mindent. :)
"Előbbi szeméből bré írásban is ki lehet olvasni, hogy irgalmatlanul megtestülné ezt a palit."

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.17. 19:32:33

@Chat Géza: én bré nyelven beszélek (hö), mindenféle inglis nen az én számba való.

Panda érti a csíziót. Az a mondat über. Egy kis érzéked van már a lelkemhez, remélem, holnap is közeledsz.

beacska 2014.01.17. 19:47:35

@ミラ: drága, itt van egy "szabály" trollokat nem etetünk ;)

beacska 2014.01.17. 19:48:15

@beacska: csúnyán kimaradt egy : jel

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.01.17. 19:57:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Sajnos nem. Holnap sixx simogatja a hogyvoltolvasók lelkivilágát. De lehet, hogy valamilyen formában becsatlakozok egy éjszakai beszámolóval.

genevieve 2014.01.17. 20:37:09

@átlátó: én ugyan SSKK:-)

de Te is a Ti része vagy:-P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.17. 20:39:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): áhá, szóval így... Máskor sem dicsérlek meg, csak delfin leszel. :-) :-) :-) :-)

@Chat Géza: igen, ő mindig is képes volt kelkivilágot simizni :-D

@beacska: szociális érzékenység :-)

Blackwitch Willow 2014.01.17. 20:45:08

@Lasombra: ráhibáztál. ugyanis csak képet láttam róluk az index oldalon (lehet hogy a velveten), ott meg tök egyformának tűntek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.17. 21:15:16

@Chat Géza: Csak hajrá, én kedvelem az írásaidat.
Pl. ezért az ominózus, az összefoglaló vége felé szerényen megbúvó, finom áthallásokat sejttető mondatért. :)

beacska 2014.01.17. 21:29:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): aki piros lábbelit hord, azt nem lehülyézni!!! ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.17. 22:05:49

@beacska: Piros tűsarkakba bolond lennék belekötni :D

ő-szinte 2014.01.17. 22:13:35

@King of Shadows: köszönöm :))) <3
Ribillio es Íze... Ez nagyon jo, ezen siiiirok a rohogestol ;DDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.01.17. 22:55:03

@Chat Géza: ööö... szzem nem jó mércét választottál :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(ezért lehet,hogy Dorothy beköltözik a mártírok útjára :-D )
üt az , nyugi ;-)))

ő-szinte 2014.01.17. 22:58:04

@Zwekedly: nem irigykedj :-P :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és ha tájékozottabb lennél vv ügyekben akkor tudnád, hogy a fecóskodás azt jelenti, edzeni voltam.
Kezdd el szégyellni magadat MOST!
Ha befejezheted szólok, gong az eleje, gong a vége.
Goooooaaaanggggggg

ő-szinte 2014.01.17. 23:00:54

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: nem bazdmeg, @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azért értett mert intelligens :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2014.01.17. 23:03:47

@ő-szinte: én sem tudtam, de nem mertem megkérdezni :((

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.17. 23:18:13

@beacska: amikor így szólítasz, mindig valami fűszeres, indiai húsételnek érzem magam.

beacska 2014.01.17. 23:33:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :D hát delfinnek nem szólíthatlak ;)..."minek nevezzelek?"

átlátó 2014.01.17. 23:54:42

@ミラ: Akkor innentől a helyedre kerültél. Teccik ahogyan harcolsz.
@dejoci: Óh, pardon...az önkéntes rendőröknek, munkásőröknek, pedig sosem álltam meg és nem azért, mert ha hárman ültünk a motoron, már nem fért föl.:D Érezd érintve magad.
@genevieve: Ha ettől megnyugszol, legyen. Ahogyan magamat ismerem, a személyes véleményem alapján, hát úgy veszem, hogy eltévedtem...vakrandi. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.18. 00:10:12

@beacska: hát talán ...
"Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság" :D:D:D

Na?

ő-szinte 2014.01.18. 00:27:13

@beacska: de mért nem ? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2014.01.18. 00:57:08

@ő-szinte: Szívesen. :) Majd a mait is leírom neked, ha kell. Valamikor nappal... :)

HUNlac · http://www.boorze.com/hu/felhasznalo_hirdetesei/2fcab/ 2014.01.28. 16:25:12

@ő-szinte: kitépem a D-betűt a billentyűzetedből!:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
süti beállítások módosítása