Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x02 - The Day of the Józsi

2014. január 13. 21:20 - sixx

Az idei mezőny erősségéhez kétség nem férhet ugye, ehhez párosul egy nagyszerű főcím is, amiben a kamera a versenyzőket alulról is megmutatja, tangás pina villan 3x már az első 23 másodpercben, ez kell a magyarnak. Istenesre egy rettentő pulóvert adtak, és feltöltötték az SSD-re a Balázs2.0-t, végig úgy vezette a műsort, olyan gesztusokkal, hanglejtéssel és arccal, mint a nagy előd. Nem baj, csak mondom. A műsort, ami egyfajta öszvér ugyi, nincs közönség, de van beköltözés + van összefoglaló is, ez lesz szombatig, onnantól meg nem tudom mi, mert ha ez így folytatódik versenyzőileg, akkor a villán belül előbb-utóbb vér fog folyni.

Screen Shot 2014-01-14 at 5.57.06.png

Az első összefoglaló a beköltözés utáni órákkal foglalkozik, és tulajdonképpen három dologról szólt: Simon vs Zsóti, kurvák vs Izaura, kurvák vs faszik. Simon, aki vagy fullba nyomja a kretént, vagy valóban egy beteg ember, nagyon jó érzékkel rájött, hogy ha eszement baromságokat csinál, akkor az összefoglalók egyharmada róla fog szólni, így tök random feldobálja kis plüssvombatját vagy miafaszomat a tetőre, a csíkos Kurt Cobain pulcsi alá léggömböket dug, Zsóti kabalának behozott keresztlányzokniját ráhúzza egy almára illetve eljátssza, hogy kihajították a villából, hogy kiderüljön, kinek fog hiányozni. Senkinek, mint kiderül, de ezt a vallatószobában még magának sem vallja be, csak azt hajtogatja, hogy Zsótiról lehullott az álarc. Hosszú távon ezt a fajta nihilista, öncélú játékot nem lehet vinni, egyedül nem bírja ki odabent, bármit is mondjon.

Screen Shot 2014-01-14 at 5.59.32.png

Az összefoglaló legszebb pillanatait a bohócnak sminkelt Sárlik és Óverdóz hozta, a két nő igen hamar baszosra itta magát, és tulajdonképpen felfeküdtek az éltkezőasztalra, hogy itt a pinám, pocsíkoljátok, de sem Zsóti, sem Debilió nem volt hajlandó a mutatványra, előbbi végig azon puffogott, hogy ő a férfi, hadd hódítson már, amikor pedig az alsóneműs Sárlik ott vergődött az orra előtt, akkor elzavarta, hogy ne rondítson már bele az aurájába. Debilió és Óverdóz kettőse eljutott egy lazább csókig, ill. Óverdóz megnyalogatta az olaszsvejcimagyarnemfutballista karját, majd szopást imitált colstokba hajolva, de Debilióban van tartás, és vélhetően jobb nőre vár, mint a lepukkant cowboykalapos, aki fasz híján egy szál bugyira vetkőzve dzsakuzott egy sort, bár valamiért a csöcseit takargatta közben.

Izaura az úrilányt hozza, aki húszévesen is tudja, hol a határ, és van tartása (értsd: az első félórában még nem akart leszopni senkit) intelligensre vágott beszélgetésbe bonyolódik Zsótival, akinek ez jön be, nem a BAD feliratos nyaklánc Sárlikon. Miközben Iza adja az "én nem baszok csak úgy" figurát, Sárlik és Óverdóz pillanatok alatt leveszi hogy manír ez is, hamis a csaj, Zsóti, mondja Sárlik egy óvatlan pillanatban a macsónak, tudod milyen az? Kamuzik, érted? Zsóti nem érti, mert neki Iza begyön, ezt Debiliónak is elmondja, az meg bólogat, ja, finom úrinő az, a faszt is csak csipkés kesztyűben veri ki. Azt is megbeszélik, hogy Sárlottot és Óverdózt már aznap este meg lehetne csinálni, de ebből a projektből az összefoglaló végéig nem lesz semmi, és nem a faszik miatt, hadd tegyem hozzá kurva gyorsan.

Screen Shot 2014-01-14 at 6.02.44.png

A tegnapi nap utolsó fontosabb eseménye Józsi megjövetele volt, GyúrósJóska békéscsabai testépítőnem hazudott telepi fiú, aki nagyon gyökérnek akar látszani, de a kisfilmje 70 százalékát tuti, hogy az RTL adta a szájába. Azt, hogy a ráraboltatom a harcsára dumát honnan szedte nem tudom, de rengeteg rokon vonása van az Éden hotel 1 Pittájávalm, azaz Mr. Nyíregyházával (második helyezett), aki pont ilyen gyökér stílusban tolta, aztán kiderült, hogy jólelkű gyerek alapvetően, és ez a bunkóskodás csak egy felvett máz. Meglátjuk.

Screen Shot 2014-01-14 at 5.57.39.png

A következő poszt a napi faszság lesz valamikor délután, aztán este nyílik az új poszt az esti móka alatt, reggel meg megy bele az összefoglaló, mint ez itt.

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nosce 2014.01.14. 02:27:46

@ő-szinte:
igen negyon szarul adja

nosce 2014.01.14. 02:28:56

joshibarát ledagizta simont

nosce 2014.01.14. 02:30:38

joshibarát mondja a 2 luvnyának h menjenek be a dagadthoz az majd rárabol a harcsára

zaphodbeeb 2014.01.14. 02:31:01

azzal, hogy a nők nem értik ezt a pacákot oyan helyre kerül náluk, ami miatt a többi pacák elsőként akarja majd kitenni

ő-szinte 2014.01.14. 02:31:17

@c.miller: én bennem már felvetődött, hogy miért nem ott castingolnak ? :-OOOOOO

c.miller 2014.01.14. 02:32:10

sarlott nem is olyan ostobenkö, majd még kiderül.:D

vallatas 2014.01.14. 02:32:26

Jozsi nem rossz gyerek, csak egyszerű mint egy szög. :)))

c.miller 2014.01.14. 02:34:14

iza hogy zabál, ez fel fog szedni 12 kilót három hét alatt, az tutker.:D

SzilajSzilard 2014.01.14. 02:36:01

Azt hittem egyedül írtam média történelmet, de örülök hogy nem, más is látta az Iza agyvihart.

Megpróbálom sorrendben és rendesen, mert az előttem szólók félvállról kezelték!
Iza egy komoly ismerőse meghalt, nagyon hiányzik neki. Nem érted, olyan volt a 7-es BMW-jében a hely hátul, hogy Iza teljesen úgy érezte hogy otthon van! De Iza fél hogy többen is meg fognak halni az ismerősei közül, mert olyan körökben pörög.
Zsolttal közös ismerősük van (Péter?), aki gigászi gyíkkal bír. Iza hosszan bizonygatja ezt, Zsolt bólogat, hogy valóban legendás Péter szerszáma. A Hölgy bár nem emlékszik, de azt mondták hogy másfél órán át kúrtak, és nagyon élvezte a beszámolók szerint. Mármint Péterrel, persze. Iza nem szeretne több piercinget (vagy tetkót?), de édesanyjának van. Piercingje volt, de elhagyta a hasában lévő felső felét, kúrás közben.
Leszögezi hogy soha nem volt kurva! Iza nagyon sokszor szólítja dzsaku-társait testvérének és tesójának.
Modellkedett külföldön, és magyar lányként keresett 300e forintnyi eurót 1hónap alatt, illetve ha úgy számolja akkor 280ezernyi volt. Zsolt és Aurélió húú és háá. Iza megjegyzi hogy a Vodka Bar azóta tartozik neki 6 ezer forinttal. Ekkor kapunk egy elsötétitést. Visszatérünk, Izát elkapja a hév és kokót kér, ekkor kapunk még egy elsötétítést. (lehet volt még egy ezeken kivül?)
Iza el, Zs és Au megbeszélik hogy ha itatják ezt a Nemes Dámát, bizony mondja a magáét. Zsolt sokat mondóan hozzáteszi hogy ismerősei korábban csodálkoztak Iza viselkedésén.

Valaki rögzíti ezt? Kéne! Aztán fellőni egy kevésbé youtubera, hogy az RTL ne vehesse el ezt a csodát.

Mondanám hogy nem iszok többé kávét este 11-kor, de hazudnék, nagyon élveztem.

ő-szinte 2014.01.14. 02:36:13

na minnnyá jön a hol a kisollóm? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

c.miller 2014.01.14. 02:36:27

ez valami szopatós feladat lesz...

c.miller 2014.01.14. 02:37:00

@ő-szinte: :DdDDD az de hiányozna még!

nosce 2014.01.14. 02:37:07

józsi kérdése h gáz volt-e a filmje, fényt gyujtott a creatív agyában, legyen belőle feladat

nosce 2014.01.14. 02:38:10

az első luvnya simán lesimonozta józsit

ő-szinte 2014.01.14. 02:38:16

@c.miller: az hagyján de majd még csodálkozik is :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vallatas 2014.01.14. 02:41:24

Zsolt te beszari,...
előbb osztottad még a srácot, most meg már szimpatikus.... :D
gyáva alak

c.miller 2014.01.14. 02:41:39

@nosce: :D vajon most le fog esni neki, hogy ki a simon?

ő-szinte 2014.01.14. 02:42:49

@SzilajSzilard: persze ELP MMKK rögzíti és elemzéseket is készít :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

zaphodbeeb 2014.01.14. 02:43:01

ez kész ez a faszi...

c.miller 2014.01.14. 02:43:23

simon szétesett. kell neki a gyógyszere.

vallatas 2014.01.14. 02:43:56

nem mondom, hogy a kulcsemebere, hanem a slusszkulcs embere :D

Veder1 2014.01.14. 02:44:04

ez most kínzása egy beteg embernek, vagy most mit nézünk?

nosce 2014.01.14. 02:49:22

@vallatas:
imbusz kulcsot nem bízna rá az más lesz

bubilino 2014.01.14. 02:49:48

Aurelio (nem gondoltam, hogy egyszer leírom ezt a nevet), nem szarozott a döntéssel, sietett fésülködni.

c.miller 2014.01.14. 02:49:52

@Vödör: ugye, hogy olyan?... beteg, "pihennem kell" ez simán lehet az ő jelzése arra, hogy gyógyszerre van szüksége vagy orvosra. az elmebeteg emberek nem azt mondják, hogy segítséget kérek, hanem fogalmazhatnak például így is. egyik barátnőm ilyen intézetben dolgozott, ő mesélte.

zaphodbeeb 2014.01.14. 02:51:29

amikor az észkombájnok összeteszik amijük van...

B.Betyár 2014.01.14. 02:52:15

Izához még: bár írtam, de még egyszer, hogy ne tűnjék el.
Szóval viszaérkezésekor így huppant a jacuzziba:
"Két nap alatt nem hugyoztam ennyit."

Szilard: köszi, pár dologról lemaradtam, KŐKEMÉNY :D!

Simont még a héten kivihetik, ez tényleg nem játék!

zaphodbeeb 2014.01.14. 02:53:23

túl hamar variálnak ezek a luvnyák

nosce 2014.01.14. 02:54:34

a 2 luvnya rájött h zsolt és iza a seri-gergő műsort tolja

nosce 2014.01.14. 02:56:59

@nosce:
csak kár h Zsolt farkát át tudja majd iza fogni, így soha nem lehet belőle igazi szerelem

zaphodbeeb 2014.01.14. 02:57:36

@nosce: azt, hogy egy bunkó olt egy buta nőt?

zaphodbeeb 2014.01.14. 02:58:39

@nosce: asszem ez alap szöveg lesz. anyukája most tuti boldog.

nosce 2014.01.14. 02:58:46

@zaphodbeeb:
kb. de a háromba be lehetett vele jutni :)

zaphodbeeb 2014.01.14. 03:00:08

én bebxtam bammeg! nem semmi antré

c.miller 2014.01.14. 03:01:40

lefekszik sminkben aludni...az igényes nő.

zaphodbeeb 2014.01.14. 03:02:09

ótvar kocsis szája vann ennek a izének

zaphodbeeb 2014.01.14. 03:03:16

nem tuggya, de a sötétség má megvan neki...

c.miller 2014.01.14. 03:06:03

na pá, én megyek aludni. jó éjt! :-)

zaphodbeeb 2014.01.14. 03:06:49

holnap éjjel kukkolunk megest

Veder1 2014.01.14. 03:15:23

Kolosy Menyus és Sekrestyés Balázs hehe

vallatas 2014.01.14. 03:17:25

@Vödör:
a cenzor lekapcsolta :D

zaphodbeeb 2014.01.14. 03:18:55

simon kezdett elfajulni, erre bezárták a boltot

ő-szinte 2014.01.14. 03:24:53

@nosce: áhhháháháháháhá dehüllllye :-D :-D :-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.14. 04:47:25

@Meridian74: a vv honlapján a debreceni egyetem ttkra jár, csak halkan megsúgom.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.14. 05:28:59

Ezekről a külsőségekről leakadhatnánk. Mindenki úgy néz ki, ahogy. Nem kell mániákusan kövérezni, etc. mindenkit. A maga módján mindenki szép, jól néz ki, stb. Csak tápláljátok az alultápláltság reklámját, meg h senki ne legyen soha megelégedve magával. Ez butaság.

Iza meg biztosan kitett magáért éjszaka :-)
Inkább a viselkedésükkel van baj, nem a kinézetükkel.

Mai bölcsességem is megvolt.

prakp 2014.01.14. 07:48:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: egyetértek.

Belenéztem az online összefoglalóba és rájöttem, hogy iszonyú kicsi a szókincsem.

medvebáró (törölt) 2014.01.14. 08:44:09

Örök hála az online adásról beszámoló kommentelőknek. :)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
Egyetértek. Eléggé furcsának találtam már az előző szériánál is, hogy a telt jogásznőn csámcsognak, miközben két eléggé "nagyobb" úriember is jelen volt a villában-ha már külsőségekről van szó.

Ez a két csaj nem kövér, csak tunya, puha.
Azt is megfigyeltem, általában az olyan emberek szidják vehemensen mások külsejét, akiknek maguknak is vaj van a füle mögött (alkat szempontjából).

medvebáró (törölt) 2014.01.14. 08:48:15

Amúgy ennél az eresztésnél már eléggé kiábrándítóan túl vannak játszva az adott szerepek,karakterek. :/

FGSuperman 2014.01.14. 08:52:11

senki nem szólt ennek a Józsi-gyereknek, hogy mellre is kéne gyúrnia, mert így vicces a tyúkmellével

Alejandro Puzante Kakante 2014.01.14. 08:54:12

Jó reggelt! Elhangzott már éjszaka a következő párbeszéd?
-Zsolt(miközben észreveszi a kenyérmorzsákat az ágyán): Itt ti haraptatok?
-Józsi (miközben kibújik Zsolt takarója alól, és közben látszik Aurélió feje): Nem, itt én haraptatok.
:-)

garrett27 2014.01.14. 08:56:05

Kreténvilág Magyarországon! Kurvák, idióták, parasztok gyülekező!!! Nem hiszem el ezt a műsort! Az eddigi szériák sem voltak IQ bemutatók, de ez a mostani gárda felér egy becsületsértéssel. Most nagyon őszintén, ki az az elvetemült, aki ezt az igénytelen debil Simon gyereket 30 másodpercnél tovább tudja elviselni anélkül, hogy a pisztolya felé nyúlna? A nőkről nincs mit mondani az egyik elég ha felröhög és már szaladok is inkább kínomban a melegfelvonulásra, a másiknál (az 500 pasis) meg önként jelentkezik az ember kasztrálásra, nehogy rá kelljen feküdni, a harmadik pedig abszolút lényegtelen. Na és persze itt van nekünk a tegnapi desszert, űberparaszt Józsi. Ő már a no comment kategória.
A lényeg, hogy szerintem tv csatorna nem kapott annyi elsötétítést, mint az RTL II fog. Szerintem verejtékeznek rendesen a szerkesztők, hogy legalább nyomokban sikerüljön a médiahatóságnak valami értelmeset és fogyaszthatót előállítani. Részvétem!

monyon le 2014.01.14. 09:03:56

Á ilyen nincs! Az RTL tényleg belogisztikázta a legdebileb jelölteket a villába. Mi lesz itt még? Se beszavazás se semmi. Ugye a néző kiszavazta az értelmetlen, neki nem tetsző szörnyeket, de itt még az sincs. RTL betolja. Olyan érzésem támad, mintha a Gergelyiugornyai Nádas diszkóban össze szedték reggel 4-kor a megmarad, még talpon álló szemetet és afterezni beküldik őket 6 hónapra.
Félek, hogy a következőnapokban, megjelenik a bugyiárus Pongó is a színen.
coub.com/view/ec55

Alejandro Puzante Kakante 2014.01.14. 09:05:26

Egyébként amíg nem láttam Istenverte Bencét vv-t vezetni a tegnapi adásban, addig nem gondoltam volna, hogy Balázs ekkora sztár hozzá képest. A poénok szófordulatok, erőltetettnek tűnnek, nem természetesnek, és a mozdulatok és arckifejezések is nagyon Balázsosak, de míg neki természetesnek tűnnek ezek, addig Bencét látva, rájön az ember, hogy basszus ennek a Balázsnak volt saját stílusa, és Bence csak gyenge utánzat. Olyan érzésem volt, mintha a Kölyökidőket nézném, ahogy ott állt a képernyőn és viccesen mutáló tinédzseres hangjával hadarta a szöveget.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.01.14. 09:19:57

@monyon le: Ugyan már. Hányan írogatták, hogy ők csak olyan műsort néznek, ami értéket képvisel? Most megkapták, itt konkrét értékek vannak, Alexa-Sári duóban 20 euro, Bella 25.

Lasombra 2014.01.14. 09:29:19

@B.Betyár: ezek vagy olvassák a Hogyvoltot, vagy ennyire nyilvánvaló a név. (ld. én itt korábban @Lasombra: )

ha szerepet játszanak a fiatal tehetségek, az pár hét után ki fog pukkadni. ha az RTL-nek jók a kaszting munkatársai (és pszichiáterei), akkor ezek mélyen legbelül tényleg ilyenek.
még ha bele is számolom az első napok mámorát, amikor kötelező túltolni a biciglit.

mivel online-t nem nézek, bízom benne, hogy vmelyik összefoglalóban lesz egy Iza "kuncogás". kíváncsivá tett. pusztán pulmonológiai szempontból.

Peetee 2014.01.14. 09:36:12

Nagyon sajnálom, hogy erre van szüksége az átlagembernek.
Közel sem láttam még ilyen prosztó, közönséges műsort, a korábbi valóságsók' meg közelítették azt a szellemi zérust, amelyet most felvonultattak.
Élen azzal a két elképesztő f@szszopó kurvával, akik 1-2perc után egy hajléktalant is torokra vennének gond nélkül...
A gyúrós józsi is érdekes gyerek, a bemutatkozója erős lett, de benne még bízom, hogy csak túljátszatták vele a szerepét...
Az autista csávót végképp nem értem, az az ember szellemi fogyatékos, szellemileg sérült, gyógykezelésre és orvosi felügyeletre lenne szüksége, mert NEM TISZTA AZ ELMÉJE!
Nem is értem, miként engedhették be, ön- és közveszélyes lehet saját magára és a környezetére.
Ha valaki megbántja úgy rendesen, ha valamelyik másik lakó teljesen véletlenül beletalál valami gyermekkori sérelmébe, ez az ember képes 1-2mp alatt véglegesen meghozni a döntést, hogy éjjel 3:45kor kisétál a két legnagyobb konyhakésért, és az alvó sértegetőt azonnal 299 késszúrással kivégzi.
Ez az ember elmeháborodott, akinek segítségre, orvosokra, gyógyszerekre van szüksége!
Remélem nem várják meg, amíg elevenen felgyújt valakit, vagy magukra az egész villát...

A fenti HV jó, mint mindig, imádom, cincáljátok szét őket, megérdemlik!!!!

A Nemzetek Aranya c. Nicholas Cage-féle film elején "A titok őre Charlotte" alapján indul a nyomozás, ami mint kiderül egy régi tengerjáró vitorláshajó.

Tehát ha a villában lévő Charlotte bekapja valakinek a lompost (ha még nem vett senkit torokra), akkor ő lesz a titok őre. Lenyelte-e vagy nem... :)

Gyevi bíró 2014.01.14. 09:45:50

Láttam, hogy sixx írta a HV-t, hát elolvastam. Bár követni így sem tudom (nem is áll szándékomban, inkább az írás stílusa szórakoztat), csak elgondolkodtam, hogy mekkorát fordult a világ. Anno az első valóságsóknál mindenki azt leste, ki fog előbb dugni, mert hát a szereplők is úgy voltak: egy ország előtt mégsem, és csak ha nagyon muszáj. Most meg már a bemutatkozó filmekből is az jön le: naná, hogy bemegyek, mert akkor baszhatok (bocs). Anno még külön pornós verziót készítettek az ilyen műsorokból, manapság ezt a szereplők önként és dalolva, sőt: erre építve adják.
Ez már inkább Tahó Világ, TV a TV-ben. Egy emberi állatkert. És ha azt nézem, hogy az ember elmegy, pénzt fizet azért, hogy állatokat nézzen... Itt a tévében láthatja a csordát és vonzza az, hogy "ilyen nincs és mégis van"... Akkor megértem a nézőszámot.

Gyevi bíró 2014.01.14. 09:52:55

És még annyit (és sorry a csúnyaságokért, de ha már VV, illőn tálaljam): a közönség meg azért szurkol, hogy "basszál már!" vagy "vajon ki kit szop le és hogyan?", ráadásul mindehhez egy kertévé asszisztál, ami nem pornócsatorna...
Végül is a ketrecharcot sokan szeretik, hogyan veri egyik ember szét a másikat, vagy mondjuk lehetne kutyaviadalokat is nyomni az RTL2-őn ezzel az erővel...
Ha van célközönség, akkor miért is ne? Manapság úgyis az a hír, ha
- robbantanak, megöltek, erőszakoltak, vertek
- ki kit szopott le, feküdt le
- politika
Mondanám, hogy a (nem HIV) pozitív hír nem hír a mai ingerküszöbnek, de ha meg ilyet akarnék, rám fognák, hogy agyat akarok mosni. :-) Bár tény: inkább megnézem, hogyan szopnak le valakit, mint hogyan beleztek ki egy embert, mert az előbbi még tán humánusabb bánásmód.

Lasombra 2014.01.14. 09:55:55

@Gyevi bíró: talán itt még nem írtam, számomra ez Animal Planet + Comedy Central kettő az egyben.

engem egy összefoglaló erejéig még szórakoztat. az onlányra már nem pazarolnám az időm vagy a sávszélességem.

profilo 2014.01.14. 09:57:07

Bakker Sixx!
Ez kurva jó volt!

Ha nem tudnám,hogy egy önelégült,egoista állat vagy,akkor istenként tisztelnélek!
Így csak gratula!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.14. 09:57:54

Az éjszakairól nincs fenn valami, valahol?
11-ig bírtam idegekkel a 2-3 másodperces foszlányokat, aztán már nem szaroztam vele többet.
Vagy legalább összefoglalhatná valaki, pls.

Gyevi bíró 2014.01.14. 10:00:53

@Lasombra: Elég lenne egy pornó válogatás a napról, a többit felesleges megnézni. :-)

Lasombra 2014.01.14. 10:21:23

@Gyevi bíró: á, ha poreszt akarnék nézni, akkor egészen biztosan nem a Szirénamalacra vagy Még500lövésre kapcsolnék.
vannak náluk felkészültebb "szakemberek" is.

nosce 2014.01.14. 10:26:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
olvasd vissza a kommenteket jól adja a müscsit, időt spórolsz vele :)

egyemakisszíved 2014.01.14. 11:22:24

Remélem küldenek be Simonnak társaságot, hogy ne csak a mókusával tudjon beszélgetni vagy magában. Ha egy Zsolt-féle középszerű macsó fogja uralni ezt a játékot, annyira nem fog érdekelni.

Mindfield 2014.01.14. 11:39:42

Ezekkel az "emberekkel" már garantált a börtönhangulat, szóval akár oktatófilmnek is elmehetne. "Kisfiam, ha bebűnözöl, ilyen fazonok fognak bent fogadni, csak a csajok nem lesznek meg luxus körülmények és ezért te fogod őket orálisan kényeztetni nem a VV Izaura."

sogeking 2014.01.14. 12:41:42

mi a helyzet a kulipintyóban?

Szelid sunmalac 2014.01.14. 14:08:27

@Lasombra: Nono! Az Animal Planeten tobb humor van, a Comedy-n meg tobb intellektualitas, mint ezekben egyuttveve!

ő-szinte 2014.01.14. 14:24:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): később már nem szaggatott úgy :-)

@sogeking: hát lett volna mit kommentálnod ... uhhhhhhhhhh :-DDDDD

Schlomo Goldberg 2014.01.14. 15:28:54

Józsi gyerek milyen büszke rá hogy csicskul neki a 65 éves öreganyja. Tud élni, az egyszer biztos. Kár hogy nem a Balázs vezeti ezeket az állatkerti közvetítéseket, ő legalább alázná őket élőben ahogy kell. Persze elégedett is vagyok vagyok mert a RTL-nek tervszerűen ismét sikerült bizonyítani hogy mindig van lejjebb. Remélem sikerül még 6 igazi, keményvonalas parasztot felvonultatni.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.01.14. 15:41:18

@Schlomo Goldberg: ne vegyél mindent "kézpénznek" amit a TV-ben látol! :)
Keresd vissza a hsz.-em! :D

mézescsók 2014.01.14. 16:10:37

n@Peetee: Ne aggódj.
A Simon gyereknek semmi baja, csak ezt a karaktert találta ki magának, vagy neki a csatorna.Csak kicsit túllőttek a célon. A cél talán az volt, hogy kell egy még az előző Vv Attilájánál is extrémebb figura. Ott is mennyi hsz. volt, hogy elmebeteg, hogy Vv Verát már ne is említsem...
Józsi dettó: olyan még nem volt, hogy a bemutatkozó filmben valaki flegmán alázza magát: bunkó, élősködő vagyok, nagy a pofám, nagyanyám (remélem, kisnyugdíjas) tart el, stb.
A két luvnya meg az álmodozó szerepet kapta, összesen nem láttak annyi faszt, amennyi pasi bent van. Mellesleg elég rondák is, és tehetnek erről!
Izánál ugyancsak kilógott a lóláb: küld el a francba a tv-seket, hozd a hisztis picsát. A bemutatkozóban meg egymásnak ellentmondó dolgokat mond. Ügyelhettek volna kicsit jobban. Amúgy lehet, hogy nem jó nő, de a másik kettőhöz képest bombázó.
Zsótiról nem tudom, miért de Tommyboy jut eszembe. Na, Ő sem maradt bent sokáig.
Szóval egyelőre nem érdemes - szerintem - messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy ki milyen és mennyire debil, mert még nincs bent mindenki, aki meg igen, az rövid ideje. Előbb-utóbb mindegyik kiesik a szerepéből, akkor lesz érdekesebb.
Az RTL tudja, hogy miért hegyezte ki a szériát a szexre, de szerintem elszámították magukat. Szexből főműsoridőben 12-es karikával (ld. egy időben Vér és homok az m1-en) annyit kap a gyanútlan néző, hogy ihaj.Aki meg a Vv-ben látható maszatolásra gerjed ahelyett, hogy művelné, annak sose legyen jobb szexben része

@Gyevi bíró: Ha nem láttad volna, felhívnám a figyelmedet a C:c-n sixx írására "Gyülölethullám fogadta a Vv6-ot" címmel. Nem vagyok feltétlen rajongója, de most egyetértek vele.
Ez egy műsor. Kár többet látni benne/vagy kevesebbet.

Mindfield 2014.01.14. 16:41:22

Vajon hány VV-nek kell lemennie ahhoz, hogy igazi börtönhangulat legyen és a fiúk egymással is "szóba álljanak"?

genevieve 2014.01.14. 16:49:44

@mézescsók: szia:-)

még mindig szeretem az írásaidat:-)

genevieve 2014.01.14. 16:50:52

@Mindfield:
Vajon hány VV-nek kell lemennie ahhoz, hogy szó szerint gyilkolják egymást, vagy valaki a VV-ben szüljön?

DnP 2014.01.14. 18:31:35

Simont elnevezhetnénk Hobbitnak. Kis gnóm, nagy igenytelen szőrös lábakkal... és ugye van egy kisz drágaszága is, a holdra kilőtt Árcsi :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.14. 19:19:30

@genevieve: te jó ég! Ott is csinálnák fel? 9 hónap VV? :-):-):-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.01.14. 19:33:26

Most mondták, h január 21től mindenhol lesz vv. Mert megegyeztek az antenna hungáriával, és a mindig extraban lesz. Bármit jelentsen ez.

beacska 2014.01.14. 19:40:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: ettől még nekem vmiért külföldi az IP címem :(...nincs fent vhol az éjszakai????

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.01.14. 19:46:00

Vajon az a soknickű xxx, oázis vagy ki megjelenik idén is, hogy ha verbálisan is, de megvédje a manipulatív, erőszakos gazemberektől a villa védtelen nőit?

ő-szinte 2014.01.14. 21:04:07

ma nincs öfi? :-O
meg új poszt...

D1AMOND (törölt) 2014.01.14. 21:57:05

Csak nekem tűnik úgy, hogy Zsóti VV Gergőre hasonlít viselkedésben? :D

ő-szinte 2014.01.14. 22:06:22

@D1AMOND: nem, nekem is, de új poszt van ;-DDDDDDDDD
süti beállítások módosítása