Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Shameless - Szégyentelenek 2x04

2013. február 17. 11:00 - nyinanyeznajova

A konyhában káosz uralkodik, Debbie és Ethel próbálják tartani a frontot a bőgő, ordító és kajával dobálózó gyerekek között. Napközit üzemeltetnek a nyáron, névlegesen Fiona felügyeletével, aki viszont éjszakai munkája miatt az emeleten alszik, míg a lányok vigyáznak a gyerekekre. Debbie igyekszik lecsillapítani az ázott gabonapehelydarabokkal dobálózó gyerekeket, de elszakad a cérna és ki kell mennie a mosdóba, hogy egy barbibaba fejét a WC-nek csapkodhassa feszültséglevezetésképp. Okos kislány, mintha magamat látnám kora gyermekségemben. Kopognak, ezért Debs nyugalmat erőltet magára és angyali mosollyal nyit ajtót a csapzott szőkének, ki kenguruban hordozza gyermekét és Fionát keresi. Debbie gyorsan felébreszti a lányt, aki magára kapkod valami ruhát, hogy ne úgy nézzen ki, mint aki most kel fel és bemutatkozni készül a nőnek, ám kézfogás helyett egy ribancozással egybekötött bitangpusztulatos pofont kap, de akkorát, hogy a konyhakőről kell feltápászkodnia. Ezt azért, mert a férjemmel kamatyoltál - visítja Lucy Joe Heisner, azaz Jómunkásember asszonya, majd gyerekestül Fiona után veti magát, és halálos fenyegetéseket ordít vérben forgó szemekkel, miközben terhe ellenére meglepő fürgeséggel egy útközben szerzett bézbózütővel kergeti a lányt.

sh1.jpg

Tovább
Címkék: szégyentelenek
komment

A dzsungel aranya 1x04 - Broken Man

2013. február 16. 18:00 - Chat Géza

Scott valahonnan kukázott magának egy másik markolót, amit most elvisznek a bányához, de hogy arra menet megint csak hídpénzt kell fizetni, aztán meg az eső is megered, hogy igazán jó legyen. A sofőr úr sem hajlandó tovább menni. Éjjelre az út mellett kell hagyni a markolót, ami ugye azért is szopó, mert nem egy zacskó szotyiról van szó, hanem egy behemót munkagépről, amit a helyiek puszta szórakozásból szoktak szétkapni. Arrafele így megy a vasazás.

1.jpg

George hazament a családhoz, hogy megoldja a pénzügyi galibát. Az uzsorások már az előszobában vannak – mondja az asszony.  George most nem is pénzzel teli aktatáskával akarja lekenyerezni a bíróságot, csupán egy kis haladékot kér, amit - láss csodát - meg is kap.

Tovább
komment

Survivor 26x01 - She Annoys Me Greatly

2013. február 16. 12:00 - kardigan

Van megint nekünk Survivor, vivát-vivát, másfélszeres hosszúságú résszel, úgyhogy valószínűleg én sem leszek rövid. A fél csapat visszatérő játékos, a másik fele rajongó, a korábbi minimálposztban a régieket bemutattuk. Ja, és a helyszín megint a Fülöp-szigetek, annak is Caramoan tartománya (?). Először az újak jönnek csónakkal, méghozzá Vincent nevűvel, de cuki. Van vicces szakállú tetkós csávó (Matt), iraki veterán tengerészgyalogos (Shamar), és elképesztő mennyiségű szőke csaj. Matt szerint szürreális élmény lesz, nekem Matt szakálla szürreális élmény. A favoritok nyilván menőbbek, nekik helikopter jár, Jeff gyors összefoglalót tart mindenkiről, Brandon és Erik is átadta az immunitását, muhhaha, Andrea és Brenda pedig csak a külsejüknek köszönhetik, hogy előrejutottak - én igazán nagyon kedvelem Probstot, de nem kell nagyon keresni nála a szexizmust. Viszont nagyon menő, ahogy a hatalmas sziklán áll és berepülnek a feje fölött a helikopterek.

01.png

A bevonulás kicsit awkward, főleg, mikor a hipszterszemüveges Michael seggreesik a tengerben, az éljenzés is picit furán sikerül, aztán jönnek a favoritok. Egy magas, negyvenes szőkét nagyon szeretnék megölni már most, mindenkihez muszáj valami megjegyzést fűznie, ómájgád ő Russel Hantz unokaöccse!!!. Nem mintha én nem ezt csinálnám a helyében. Cochran nerd alert, Dawnra majdnem sírva fakad, aztán Corinne-ra és Andreára néma csend. A fanok ronda narancssárgák és Gota a nevük, a favok szép lilák, Bikal, és nyomunk rögtön egy challenge-et is. Térdig érő vízben kettesével kifutnak egy úszógumiért, amit el kell vinni a pálya közepén lévő oszlopig (két külön oszlop a két csapatnak), a többiek meg próbáljá megakadályozni. Tüzet lehet nyerni, meg némi babot. A megbeszélésből annyit hallunk, hogy Brandon azt kérdezi: can I tackle someone?

Tovább
Címkék: survivor
komment

Az Onedin család 1x14 - Blockade (Blokád)

2013. február 16. 09:00 - Gabba

Volt már rabszolgaság centrikus téma pár epizóddal ezelőtt, a mostani is ilyen, az amerikai polgárháború mozgatja a szálakat és készteti a nosztalgikus hogyvoltírót arra, hogy újból elolvassa a témában írt diplomamunkáját, zárójel bezárva. Szokásos módon a liverpooli kikötőben nyitunk, bámész tömeg előtt cilinderes úr szórja átkait a déli rabszolgatartó államokra és hív fel minden tisztes állampolgárt, hogy ne csak erkölcsileg ítélje el ezt a szégyenletes intézményt, hanem gyakorlatilag is azzal, hogy nem vásárol onnan származó gyapotot. Élő illusztrációként az oldalán álldogáló feketét mutogatja, akinek úgymond sikerült megszöknie a déliektől, bár a nyakában még mindig ott lóg a lánc. Nincs egy jó lakatos az egész városban, vagy ez csak valami szónoki fogás?, fut át rajtunk a kaján gondolat.

Blockade01

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Gossip girl - A pletykafészek 2x13 - O Brother, Where Bart Thou?

2013. február 15. 13:00 - Agent "V"

Ha még emlékeztek, akkor az előző rész végén minden más történést elhomályosított Barom Bart autóbalesete. Természetesen a mai rész is róla fog szólni. Azt még nem sikerült eldöntenem, hogy a magyar szinkron annyira szar, hogy semmi köze az eredeti szövegkönyvhöz, vagy tényleg senki nem veszi észre, hogy az egyik pillanatban a narrátor a halott Bartról beszél, 1 perccel később meg az eltűnése miatti bizonytalanságról.

1.png

Tovább
komment

Bűnök és szerelmek - 1x29

2013. február 15. 12:00 - Bella Tangolita

Már kerek két napja tudom... Negyvennyolc órája mardos az önvád, hogy talán én (is) tehetek róla...ugye nem? Az nem lehet, hogy azért pihentetik márciusban a kedvenc sorozatom, mert néha, de tényleg csak néha gonosz megjegyzésekkel illettem! Nem is gondoltam komolyan! Az meg egyenesen egy rossz vicc lehet csak, hogy Rákóczi Ferenc, meg a negyven milliója majd kárpótol engem és a többi 799 999 nézőt...mert nem kárpótol! Tessék tudomásul venni, hogy fanyalgó, kötekedő kívülállónak lenni a világ legegyszerűbb munkája, és ha ezt tőlem elveszik, kénytelen leszek áhítattal megnézni valami túlságosan is normális sorozatot, amikor már úgy hozzászoktam a feneketlen kúthoz erősen hasonlító Bűnök és szerelmekhez...(Különben azért tudom én, hogy kevés lennék én én egy efféle szünet kieszközöléséhez. Még csak porszem sem vagyok a gépezetben. Hajdú Pí meg biztos nem olvas...nemhogy hogyvoltot, semmit sem...) Megbolydult szívemnek egy reménysége akad: ha Gödöllőn lehetett Tamás atya utca, akkor talán nincs messze a Bodzás Lorenzo sugárút, esetleg Kékesi Kevin köz sem!

1x23.1 (Custom).JPG

Tovább
komment

Barátok közt 6383-6384. rész

2013. február 15. 09:00 - nyuszi01

Na hát eléggé lemaradtunk a hogyvoltokkal, de igyekszem bepótolni. Igazából túl sok említésre méltó esemény nem nagyon történt. Továbbra is zajlik Novák Laci ámokfutása a gyíkká reinkarnálódott Andrással, és már konkrétan belépőt akar szedni a vevőktől, hogy megnézhessék a jóst(!!!). Gizike rajongása Novák irányába már látható méreteket öltött, de persze tagad a gaz, csak épp odaköltözött a Novák-lakba, ingyen cselédnek. Ezalatt egy másik románc kiderülése is folyamatban van, történetesen a hányásra erősen ingerlő Juli-Atikám kufirc: Balázs ugyanis meglátta őket összefonódva, és ebből mindent összerakott, vagy legalábbis azt hiszi. Aliz pedig továbbra is a hisztis picsa szerepkörét alakítja Oscar-gyanúsan, még mindig Olíviát akarja kiutálni, aminek hatására KicsiSzabi ki akarja költöztetni Alizt a lakásukból. Ha az engedné. Na innen folytatjuk.

bk365.jpg

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Bűnök és szerelmek - 1x28

2013. február 14. 19:00 - Alice Page

A kis Blanka pár részen belül a második szabadulóművészi előadására készül, tehetsége kibontakoztatásának nem jelenthetnek akadályt holmi erkélyek és zsinórok. Előbb az örök szüzesség, most meg a prostitúció gondolata teszi halaszthatatlanná a helyváltoztatást. Ennél már csak Brigi magánakciójának kimenetele képes jobban felzavarni amúgy békés lelkem nyugalmát.

26.1.PNG

Tovább
komment

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x08

2013. február 14. 18:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van. 

A tragédia másnapján vagyunk, Dani távozása Ádámban űrt hagyott, nem olyat, nyugi, a kis lelke esett darabokra, de ez csak átmeneti állapot, amennyire ismerem a brókert. A hogyvolt végére Pinokkina jelentkezik be a szokásoknak megfelelően, nyári ruhája kékben pompázik, bal mellét nem fedi teljesen, ijesztő műanyag félgömböket húztak a fémvázra, mondjuk neki legalább nem a hónalja felé néznek a műcsöcsei, mint Nikinek. Ma este megint párválasztás lesz, Korleóne Ádám úgyis kigolyózza Halálfej Tündét, szóval nagy meglepetésre nem számítok.

Tovább
Címkék: éden hotel
komment

Bosszú 2x01 - Végzet

2013. február 14. 17:00 - fuszulykavirág

Íme a sorozatfüggők kánaánja: szünet nélkül folytatjuk Emily bosszújának történetét, nincs is szükség ismétlésre, élénkek még az emlékek. De a nyitójelenet már megint legalább egy fél évadra elegendő bonyodalmat vetít előre, ugyanis éppen búvárok derítik fel az elsüllyedt Amandát (Jack hajóját), és találnak rajta egy holttestet is. Viszont a történetet nem innen kezdjük, hanem három hónappal korábbról, amikor is Emily tréningezik a tengerben Japán partjainál egy oszlophoz kötözve. Ketten meg a partról figyelik, de ők a kiképzők. Nem vagyok benne biztos, hogy ki fogják menteni, ha magától nem boldogul.

1.JPG

A Grayson kúrián ismét nyár van, Daniel visszatért az új nőjével, aki nem más, mint Ashley, és igyekeznek megbirkózni Victoria hiányával. Közben Jack és Igazi Emily személyes kis paradicsomában mintha bajok lennének, Jack ugyanis nem alszik otthon, hanem a hajón, és iszik is, és Declan is aggódik érte. De majd mindjárt megszületik a baba, és akkor minden rendben lesz. Tudjuk, ez így szokott lenni. Charlotte egy bentlakásos klinikán múlatta eddig az időt, a gyógyszerfüggőségéből kezelték ki, úgy tűnik nagy sikerrel. Mondjuk az a rajongás, amivel az orvosára néz, némi aggodalomra ad okot.

Tovább
Címkék: bosszú revenge
komment
süti beállítások módosítása