Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Ray Donovan 1x04 - Black Cadillac

2013. december 27. 13:00 - AaannnaaA

Meglehetősen szürreális képpel nyitunk – még szerencse, hogy hamar kiderül Ray álmodik. Mert ha ez valóság lenne, na annak egy kicsit brutál: közös hálószobában van az apjával, s miközben egykedvűen bámul ki az ablakon, az öreg két lovat is megül – először egy ismeretlen fekete csajszik, aztán Abbyt. Szerencsére hősünk erre a jelenetre felriad, de szerintem azért így is az agyába égett. Reggel van, a felesége még szunyál mellette, a szomszédba átpillantva pedig az előző részben megismert zizzent rapper gyereket, Marvint látja idétlenkedni. Megcsörren a mobilja, az embere hívja Bostonból: a tag, akit lefizettél, most jött ki a helyi rendőrségről, azonosította Mickeyt mint a pap gyilkosát, még ma kiadják apád ellen a letartóztatási parancsot. A férfi ígéri, amint megtörténik, átküldi a papírokat Los Angelesbe, hogy Mickey ma már rácsok mögött hajtsa le a buksiját. Ray ezután Avit hívja, és kéri, egész nap figyelje az apját – meglesz, jön a válasz.

Mickey erről mit sem tud, épp Bunchyt ébreszti, mert ma family day van: Daryllal hármasban meglátogatják annak anyját, erősítendő a családi kötelékeket, vagy mi.

1.jpg

Tovább
Címkék: Ray Donovan
komment

Egyszer volt 02x16 - The Miller's Daughter

2013. december 27. 10:00 - mysisterstheslayer

Szelíden pörgő szélmalom-kerekekkel nyitjuk ezt az ellentmondásos és nem vidám epizódot. Az ifjú molnárlány a kocsma-jóga egyik kiesett versenyzőjét ébresztgeti, az apukáját. A címszereplő molnárlány arcán fiatal kora ellenére sok plasztikai sebészeti félsiker látható, de nem ettől lesz szomorú a helyzete, hanem hogy egymaga kell betalicskázza a palotába a liszteszsákokat. Már az első percekben felfigyelhetünk rá, hogy az összes eddig látott nehéz sorsú fiatal leánnyal ellentétben, ez a hölgy egyetlen percet sem tölt szenvelgéssel, apuci cumisüvegét falhoz baxa, és egymaga elintézi a talicskázást is. Eddig nekem tetszik.

vlcsnap-2013-12-24-21h05m25s162.png

Tovább
komment

Szépség és a szörnyeteg 1x03 - Nem vagyok én Batman

2013. december 26. 10:00 - Alice Page

A szokottnál rövidebb intró után egy mélygarázsban az egyik kollégájától éppen elbúcsúzó Brian Hanson bíró halálra gázolásával indulunk. Az autóban ülő nem viccel, mert oda-vissza áthajt szegény mókuson, akiről később kiderül, hogy Joe, a Vezír kedves barátja, együtt squasholnak ugyanis. Az ügy tehát top prioritású.

1.JPG

Tovább
komment

Revolution 2x04 - Patriot Games

2013. december 25. 10:00 - Smokey the bear

Texasban folytatjuk, ahol egy csendes nyári estén Charlie iszogat magányosan egy kocsmában. Egy nagydarab fickó telepedik mellé a pultnál, mondván, „szereti, ha egy nő bírja a piát”. Meghívná hősnőnket is egy italra, és Charlie-nak csak most esik le, hogy tök egyedül van, az isten háta mögött, egy elhagyatott helyen, egy tucat idegen férfi társaságában. Talán jó ötlet lett volna Monroe-val tartani, hm? Charlie menekülőre fogná, de az ajtó zárva. A férfiak rátámadnak, amit egy ideig Wonderwomanként hárít is, de kezd előtte elhomályosulni minden. A csapos tett valamit az italába. Eleddig bőkezűen osztogatott erényén azonban nem esik folt, ugyanis betoppan Monroe, legyakja a támadókat, és begyűjti az önfejű lánykát. Bass barátunk jó úton halad a pozitív karakterré válás rögös útján, bár a megmentettek személyét azért megválogathatná.

Monroe.jpg

Tovább
Címkék: Revolution
komment

Társas játék 2x13 - Minden kezdődik előröl

2013. december 24. 11:54 - sixx

Az előző rész végén felvázolták nekünk a készítők az alapkonfliktusok lezárását, így ebben a 33 percben tulajdonképpen csak a masnit kellett megkötni rájuk. Igazság szerint sikerült is úgy megoldani a dolgokat, hogy ha lesz is harmadik évad, azt tök új karakterekkel lehessen elkezdeni, és a régiek csak meglepetésvendég szerepben kerüljenek elő, ami azért annyira nem is nagy baj. A nyitó képen Léna és Milán taxizik, Milán komor, Léna meg részegen tépelődő. Ez elég sokáig tart, és ugyan én azt hittem, hogy a reptérre tartanak, de nem, a népligeti buszállomásra. Milán elmondaná, hogyan ismerkedett meg Udvarossal, de Léna nem akarja hallani.

Screen Shot 2013-12-23 at 23.04.39.png

Tovább
Címkék: társas játék
komment

Defiance 1x10 - If I Ever Leave This World Alive

2013. december 24. 10:00 - Szencsike

Az előző epizód végén beharangozott járvány már teljes erővel fertőz. Mindenki bezárkózik, az utcákon csak a bátor kereskedők vannak, akik különféle gyógyszereket, eszközöket adnak el, amivel megkönnyíthetik a rémült vásárlóik életét. Rómeó a rádióban szolgálati közleményként a járványról mesél: Irathiak a fertőzés terjesztői, rajtuk kívül a betegség csak az emberekre veszélyes, érintés útján terjed, arcmaszkot felesleges venni. Amanda, Doki, Nolan az orvosi központba mennek, tábori kórházra hasonlít a hely, a betegek folyamatosan érkeznek, sajnos a halottak egyre sűrűbben távoznak. Lenne orvosság, Doki felveszi a kapcsolatot egy San Francisco-i kollégájával, náluk is volt járvány, van ellenszerük. Ha Defiance-nek mázlija van, egy rádióközpont továbbíthatja az üzenetüket. A betegség első tüneteként az izzadás jelenik meg, Nolan a sajátját ráfogja a melegre. Főcím.

1.png

Tovább
komment

Éjjel-nappal Budapest 182-186. - A lángoló fák vidéke..

2013. december 23. 17:00 - Zirowe

Következzen az idei év utolsó énbp hv-ja, mert szerencsére mindenki kedvenc félkegyelmű társasága csak január másodikán tér vissza agysejtromboló hadjáratához, hogy tovább fokozhassa az elhúzódó szilveszteri másnap okozta szenvedésünket.. Laller nagyon boldog, mert cucu miatt malaca van és úgy látszik Berényi is megkegyelmezett neki. Ám az idill nem tart sokáig, mert cucuka nem bírta tovább a szoba bűzét, ezért inkább megpattant onnan és jó nagy disznóólat csinált a közös térből, érted disznóól, haha. Sajnos nem sikerül Laller álcázása, és kibukik a többiek előtt, hogy van a lakásban egy náluk értelmesebb lény, cucuka, ami nagyon nem tetszik senkinek.

01.jpg

Tovább
komment

A Búra alatt - 1x07 - Tökéletlen körök

2013. december 23. 15:00 - Rimi

Folytatódik Hőseink története a káosz, a gyász, a halálesetek és a bűnök városában. Ők még mindig Chester’s Mill lakói, még mindig a Búra alatt rekedve. Ezúttal Joe mellett ébredünk, ami nem kis lelki trauma és máris tudatosíthatjuk, hogy nem normális ez a hely. Ugyanis bekúszik a képbe a maszkos Norrie is. Ezzel a frászt hozza a fiúra és felébreszti. Jól indul a nap azt hiszem. Megdumálják, hogy nyomoznak már egy kicsit a Búra után, de előbb Joe felveszi a gatyáját.

1.jpg

Tovább
Címkék: alatt Búra
komment

The Big Bang Theory 2x22 - The Classified Materials Turbulence

2013. december 23. 11:00 - Szakee

A srácok a képregényboltban vannak, Howard pedig bejelenti, hogy ma mindenki a vendége egy képregényre, ugyanis az ISS-en az általa tervezet nullgravitációs ürülék eltávolító rendszer (avagy űrWC) működésbe lépett. A többiek viccelődnek egy sort azon, hogy Howard nagy dolognak tartja egy WC tervezését az űrben, de végül rávilágít, hogy eddig ő az egyetlen ember, aki valami kézzelfoghatót tett le a tudomány oltárára. A jelenetben mégsem az űrWC a legabszurdabb dolog, hanem az, ahogy Sheldon nevet. Így:

vlckép00001.png

Tovább
komment
süti beállítások módosítása