Menőcsajjal kezdünk, éppen fürdik, ebből semmi jó nem sülhet ki, csak hallucináció meg Pszichóalfa. Akad is mindkettőből, bár a zuhanyzós rész mint olyan csak álom volt, de aztán Pszichóalfa tiszteletét teszi Menőcsaj ágyában, csak hogy tisztázza dolgokat: szerdán lesz a telihold, ekkor lenne esedékes Lydia küldetése, ami egyébként a csaj szülinapja és hatalmas szülinapi bulija hagyományosan. Ha nem szeretne vérfürdőt,  jobb, ha követi Pszichóalfa minden szavát, mint a szentírást. Szegény Menőcsajnak nem igen jön be a Kiválasztott szerepkör, miért is övé a nyűg megtiszteltetés? Mert immunis a Pszichóalfaharapásra, azért, ehhez megkapjuk az említett farkasalakját motivációképpen. Főcím.

Az előző részben Brad bepánikolt a közelgő Mr. és Mrs. Candice reuniontól, ezért kiszavazta Johnt a neje mellé. Cukik amúgy a Redemptionön, csókolózás mondjuk nincs, fogkrém nélkül biztos nem akkora móka. Brad a tábortűznél osztja az észt, azt kell csinálni, hogy olyanokat benntartani, akinek loved one-ja van, legalábbis asszem, de most itt mitörténik, az előbb szavazta ki Johnt pont azért, mert neki van egy felesége. Brad, te nagyon hülye vagy. Caleb viszont megijed ettől, ő az egyetlen pártalan.

Candice az arénában lazán bemutat Bradnek és csúnyákat is mond, például hogy utálja, Monica nagyokat sóhajt közben, de csak magamat tudom ismételni, kit érdekel Monica. A challenge elég unalmas, egy kicsi akadálypályán kell végigvinni egy kötélre kötött zsákot, a végén meg puzzle. Marissa esik ki, sajnos ez sem érdekes semennyire, pedig tulajdonképpen sajnálom is, dehát meh. Ami viszont érdekes, hogy John megnyerte, és el kell passzolnia valakinek egy immunity idolt, Candice javaslatára/utasítására Monicának adja, hátha ettől jól kiszavazzák a többiek. Nem nagyon tartják viszont titokban az okot, úgyhogy Brad azonnal szól, hogy szívem leszel szíves a tűzbe dobni, köszipuszi. Az egész jelenet döbbenetesen kellemetlen, mert egyrészt Candice pofákat vág, hogy Monica azt teszi, amire utasították, mintha nem pontosan ezt csinálta volna ő a saját férjével; másrészt még így is Bradet akarom felpofozni, aki még akkoris ugat a feleségénel, amikor már rég megy és égeti.

Be kell valljam, hogy az előző hogyvolt végén tévedtem. Ráadásul duplán. Egyrészt az elnök asszony Foster és nem Frost; másrészt Milesnak mégsem okozott annyira nagy nehézséget hogy eldöntse, mihez kezdjen a két szép szeméért rábízott georgiai hadsereggel. Ez van, Billy Burke nagyszerű színészi játéka bizonyára elvette az eszemet, és lányos zavaromban nem láttam át a bonyolult történetvezetésen. Kezdünk is menten az előbb emlegetett Miles szomorú ábrázatjával. Rövid flashbackben megnézhetjük, hogyan harcol ő és a kis csapata a csúnya, gonosz Milícia ellen. Mert természetesen Miles újra parancsnok lett, csak ezúttal Georgia oldalán. Dixon kapitány, a déli állam spionja érkezik nyalizni egy sort: ez mekkora győzelem volt már! Miles nem osztja a lelkesedést, csak a whisky-t régi barátjának, Jim Hudsonnak, akinek arról panaszkodik, hogy túl sok embert vesztenek egy kétes kimenetelű harc érdekében.

Nos, a cím alapján a társaság várhatóan karácsonyi kalamajkákba keveredik, Lily pedig grincseskedik majd, akármit is jelentsen ez a szó, már amennyiben létezik ilyen, persze. Mindenesetre elöljáróban csak remélni tudom, hogy filmes utalások nem futnak nagyon vakvágányra, mert amióta a Skyfallban még a James Bond-brandet is képes volt bekebelezni a „Reszkessetek, betörők”-féle franchise, nem alszom többé nyugodtan, ha egyszer a karácsonyi ünnepek idején játszódó filmek beindítják a negatív asszociációk láncát. Node, lelkivilágunk páncélja az optimizmus, ráadásul még csak 2006 karácsonyánál tartunk, amikor John  McClain legendás szentestei kalandjait még nem becstelenítették meg a Die Hard félresikeredett későbbi részei, tehát joggal bízhatunk egy fasza ünnepi epizódban, lássuk.

Parkolóházban nyitunk véres csendélettel: szétlőtt kocsik, szétlőtt pénzesbőrönd, szétszóródott papírpénz, közte elszórtan négy hulla. Védőmellényes zsaruk érkeznek a helyszínre, vezetőjük Dan Noone, szakállas kemény zsaru, akit a Lostban még Frank Lapidusnak hívtak, de azóta nyilván pályát módosított. Az egyik kocsi alól rémült szemtanú mászik elő, a kocsijában szundikált és arra ébredt, hogy ismeretlenek spanyolul kiabálnak egymással majd heves lövöldözésbe kezdenek. Neki már az emléktől is felkavarodik a gyomra, gyorsan el is rohan a klotyóba hányni egy jót. Dan szolgálati laposüveget vesz elő a zsebéből és jól meghúzza, hát igen, elkél ide a védőital.

Az előző adásban Adri kihajította a szakállast, Tamara elment lőni egy rendőrrel, Alexa rájött, hogy a sötétben minden kecske fekete, Zsuzsit meg szopatták, mire meg kiszállt, de aztán visszajött. A szokásos kvaterkázással indítunk, Gábor körbekérdez, hogy kivel mi van, Alexa aszongya, hogy a vakrandis sráccal akkor sem dugna, ha nem lenne több hímnemű egyed a bolygón, Tamara meg elmeséli, hogy talált egy képet az expasijáról a Facebookon, amin valami luvnyát ölelget, és az milyen már.

Ma sodródunk vezér és vezérlés nélkül, és Sheppard csak bólogat, így kénytelenek vagyunk McKayre hagyatkozni. Sajnos kiderül, hogy McKaynek igaza van, pikkel rá az univerzum.

Elérkeztünk a Nagy Támadás Napjához, ami egyben a szezonfinálé is, emberek és űrlények készülhetnek. Délelőtt járunk, Weaver csapata úton van, mi pedig Tomékkal nyitunk, Scott bácsi bütyköli a rádiót, újra megpróbálják befogni a Fürgék jeleit. Tom Anne-nek aggódik ezerrel Benért, Halért, az egész küldetésért. A támadás nyolc óra múlva indul, vagyis az esti órákban lesz a leszámolás. Scott bácsinak kell egy új generátor, lemerült, amit eddig használt, Ben és Tom elmegy a gépért, Anne visszamegy az orvosiba, Scott bácsi egyedül marad. Egy fura, sötét árny vetül rá, lehet csak a fények változtak, de mikor az öreg visszafordul a padjához Ricket látja. A srác Pókemberesen a mennyezetről ugrik rá az öregre, nem bánthatja a fajtársait. Főcím.

Vidám pillanatokkal nyitunk, a túlélők a tesiteremben moziznak, Scott bácsi beüzemelt egy vetítőgépet és egy mókás rajzfilmet néznek. Mindenki nevet, kell egy kis vidámság néha. Egy másik teremben Anne megmondta Tomnak a béklyózott Fürge esetét, túl sok a kérdés a tanár fejében, de nem tud mit csinálni. Dokinénivel a tesiterembe mennek, Ben nevetgél a filmen, a két felnőtt elgondolkodva nézi őt. Tomnak mennie kell, Weawer megbeszélést tart, egy másik hadnaggyal a terveket beszélik át, hmmm, Tomnak konkurenciája akadt. Dai Porterhez ment korábban, még semmi hír róla, a civileknek másnap készülni kell. Tom még mindig gyanakszik a parancsnokra, a kiborulása nem is oly rég volt, ám Morcos szerint nem kell aggódni és folytatja a megbeszélést. Kint Dai végre megérkezett, ám meglőtték. Főcím.

Na, újra egy szép X-Faktor-hogyvolttól bearanyozódott reggelre virradtunk. Hózentróglit felkötni, mert a dráma már élőben ömlik a képünkbe, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mentorok és mentoráltjaik – de szép magyar szó ez – archív felvételeire ráhúztak valami delay effektet, meg a képre rátolták a fekete-fehér szűrőt, hogy a hátunk mögött hagyott 9 rész komor lelki teherként jöjjön át, és hogy érezzük a mentorok szelleme a fingszagnál is keményebben lengibe az étert. A legjobb ahogy a látens meleg affektálásra rányomó Szikora hipnózza a bárgyú tévénéző tömeget, hogy „jók ezek a zenekaros srácok.” De ez már mindegy is, kárpótolva vagyunk mindenért, mert agyon reflektorozott fejő Simon Cowell mondja dicső angol nyelven, hogy Péter mellé három új zsűritag érkezik, csak nekünk, csak az RTL klubon. Na, ne basszá már fel! Tééényleg? Ó anyám, már zuhan is az égből az X-jel, bele Budapest szívébe.