Serenának van egy majdnem férje, aki Poppy barátnője expasija. Na, lányok, ez az első számú szabály a csajvilágban: a barátnő pasija még 1 év múlva is tabu, nemhogy 1 nap múlva, kivéve persze ha a barátnő engedi, vagy ha 100%, hogy ő lesz 6 gyereked apja, akinek még a sírban is a kezét fogod. Blair most Nate-tel jár, ami sem Chucknak nem tetszik, sem nekem, de szerintem ez ügyben hamarosan változások várhatók. Innen folytatjuk.

Nézzük, mit csinált Richard Armitage, mielőtt elment Új-Zélandra Hobbitot forgatni Peter Jacksonnal. A John Porter kalandjairól készülő hogyvót megírását úgy vállaltam el, hogy nem olvastam a sorozat alapjául szolgáló, azonos című Chris Ryan könyvet (köveket ide), így viszont nem tudok abba a hibába esni, hogy folyton összehasonlítom a könyvet és a sorozatot (amiről úgy tudom, jelen részben dolgozták fel, az évad többi része már forgatókönyvírói fantázia). Mert bizony nálam is – amivel nyilván nem vagyok egyedül – két csoport létezik a feldolgozásokból, egyiknél dicsérem a filmet a kiváló megvalósításért (nem sorolok példákat), másiknál pedig a hajam szaggatom (pláne nem sorolok példákat). Szóval.

2003. március 18-án nyitunk, egy, a Perzsa-öbölben tartózkodó hadihajón, 24 órával az iraki invázió előtt. A főszereplők közül többet megismerhetünk. Főhősünk John Porter őrmester az SAS katonája, valamint társa Hugh Collinson százados, aki a főnök, Pemberton őrnagy parancsára arab nyelvtudása miatt csatlakozik a bevetési egységhez. És hogy mi a feladatuk? Kenneth Brattont, egy fegyvergyártó cég vezetőjét elrabolták bagdadi hotelszobájából, most fülest kaptak a feltételezett tartózkodási helyéről, ki kell őt hozni onnan. A bevetés előtt mindenki kis kártyákat kap a helyi rosszfiúk – élén ugye Szaddam – képével, hátha összefutnak eggyel, akkor megkínálhatják némi ólommal. A küldetést Porter vezeti, összesen öten alkotják az egységet, irány a helikopter, bevetés indul.

Ott kaparjuk össze Márcsellóval együtt a fonalat, hogy Hannácska ágyában megébredve hirtelen helyére ugrik a memóriakártya, ami két üveg sörtől pattant ki az agyából. Fogalma sincs, hogyan történhetett meg, nekem pedig fogalmam sincs, miért etetnek ilyen baromsággal a szerkesztők, hacsak nem azt akarják sugallni, hogy Budapesten mindenki ilyen tápos. A kis szív- és liliomtiprónak (tudom, hogy hivatalosan nem az) Rita és Dzsó miatt fáj a feje, viszont Karesz miatt kellene paráznia, aki ismét teljesen indokolatlanul állít be. Ráadásul a szokottnál is vaddisznószaggatóbb a nézése. Bunyó persze nem lesz, Hanna azonban darabokra törik, amikor Marcit menekülni látja.

Tengeri viharral nyitunk, a Charlotte Rhodes küzd az elemekkel, zuhog az eső, ordít az orkán, a fedélzeten vízálló orkánban James és Baines ordít egymással, ahogy kifér a torkán. (Mivel a szomszéd is átordít, kicsit lejjebb veszem a hangerőt.) Baines szerint a rakomány egy részét ki kell dobni, mert különben a nagy hullámverésben el fog süllyedni a hajó, de Onedin erről hallani sem akar. Még csak az kéne, hogy az ő profitja csökkenjen, hogyisne, a rakomány marad, különben is már csak pár mérföld és elérik Liverpoolt. A vitát erős rándulás szakítja félbe, az orkánkabátosok elterülnek a fedélzeten, a szkúner jókora léket kapott, de végül nagy üggyel-bajjal sikerül eljutniuk a kikötőbe. Szusszanhatunk.

Tessék készülődni, mert a múltkoriak és a heti beharangozó alapján most aztán istenesen belendül a szarparittya. A mostani részhez utólag lesznek csatolva a képek, de talán az élvezeti értékéből mit sem fog veszíteni a dolog. Amennyibe lenne igény képi illusztrációra, akkor tessék komment formájában jelezni és gyorsan pingálok pár buta figurát paintben. 21:25-től a Viasat3-on lehet audióvizulis formában fogyasztani a mérhetetlen emberi ostobaságot, amit némi buffereléssel nyakon öntött fáziskésés után nálunk is lehet majd olvasni.

Egy film akkor lesz igazán emlékezetes számunkra, ha találunk benne olyan szerepeket, eseményeket, helyzeteket, amikkel könnyedén tudunk azonosulni nézőként. Legyen ez a karakter jó vagy gonosz, gyenge vagy erős, jellegzetes vagy jellemtelen, valós vagy kitalált, a lényeg, hogy találjunk valami közöset magunkban és a „vásznon” lévő emberben. Véleményem szerint ez az azonosulás történhet akár Zsákos Bilbóval, akár Pityke őrmesterrel, elengedhetetlen szerepet kap a folyamat során a vágyak és remények találkozása. A filmbéli karakter próbál kitörni megszokott párkapcsolatának unalmas, poshadt kis pocsolyájából, lecsekkolom mit tesz, hogy dönt, hátha én is alkalmazni tudom, és HOPP, máris itt egy csatlakozási pont, egy csatorna, ami kialakult néző és szereplő között. És talán ezeknél még fontosabb is, hogy milyen eszközöket használ fel karakterünk a cél eléréséért. Tegyük fel: nem működik jól a kommunikáció Hose Armando és Esmeralda kapcsolatában.

Megoldás 1: Beszélgetésre bírom a páromat, megnyílok felé, hogy utána ő is könnyebben fogadjon be engem lénye legmélyebb valójába.

Megoldás 2: Odabaszok neki egy vak pulival, és a probléma varázslatos módon magától megoldódik majd!

Ugye, hogy nem mindegy…? Ezek után kérdezem én a Tisztelt Sorozatgyártó Bizottságot, hogy mi a picsáért nem tudnak normális konfliktusokhoz normális, ÉRTÉKKÖZVETÍTŐ feloldást találni?

Ez itt a nekem való rész, sütik-sütik-sütik a pultban, az meg, hogy hátul a csokoládéskondérba egy hulla fejelt bele, kit zavar, ha egyszer vannak sütik a pultban. Castle nem kap reggeli puszit, mert egész éjjel a Jordan nevet ismételgette, ráadásul nem hajlandó elárulni, hogy ki az a Jordan. Nem baj, majd ha elalszol, kiszedem belőled, a nők nem riadnak vissza a mocskos eszközöktől. Jimmy a cukrász az áldozat, de nem munkahelyi baleset, mivel a golyó általi halál nem számít annak. Mármint normál esetben. Castle befal egy két muffint a halott ember sütijeiből, a többiek furán néznek, én meg mélységesen megértem, a süti attól még süti marad. Todd, a cukrászsegéd találta meg, aki fél 12-kor kivitt egy szállítmányt, mire délre visszaért, Jimmy nem sütött többé. Kedves fickó volt, ám enyhén idegesítette, hogy valaki kitartóan körözgetett egy fekete 68-as Charger-rel a bolt körül. Az irodában egy aktatáska, benne ötvenezer dollárral, amit Jimmy féltve őrzött és hetente kétszer megsétáltatott Staten Islandra, vajh miért? Mit művelt még azon kívül, hogy cuki muffinokat sütött?

Eközben Ryan és Jenny mindjárt elindul egy dokihoz, aki majd megmondja nekik, hogy miért nem jön össze a kölök, Ryan izgul, ki ne tenné. Jimmy elköltött hetvenezret konyhafelszerelésre, többek között egy akkora kurva nagy hűtőre, amiben lakni lehetne (pingvineknek), de hova tette, mert a boltban ugyan nincs. Remélem abban tárolja Staten Islanden a feldarabolt áldozatait. A Charger tulajdonosa Bobby S, az ír maffia főnöke, nem mellesleg Staten Islandon van a székhelye. Az, hogy arra járt a kocsijával, viszont még kevés a boldogsághoz, de Espo talált egy lehetséges kapcsot. A kapocs Siobhan, aki az elmúlt napokban sűrűn szerepelt Jimmy híváslistáján. A nő egy bárt vezet Staten Islanden, egy olyan bárt, ahol Bobby S sűrűn előfordul. Emiatt aztán egy szót sem lehet belőle kihúzni, bár nyel egy nagyot, amikor meghallja, hogy Jimmy belefulladt a csokiba. Épp távozna, amikor meglátja Ryant, aki szerinte Fenton, és annyira megörül neki, hogy egyből lesmárolja, a többiek meg csak lesnek, Jenny-vel az élen.

Kérem szépen, ritkán van az úgy, hogy mi, magyarok járunk jobban egy sorozatot tekintve, és nem az amerikaiak - nos, ez most pont az a helyzet, mert a Hannibal negyedik részét az amerikaiak csak egy webes, csonkított verzióban kapták meg a bostoni merénylet miatt. Hogy miért, azt talán a hogyvolt végére megtudjuk.

A reggeli hitgyülis nyíljunk meg egymásnak mialófaszon egy jól táplált figura köpködi verbálisan a hülye anyósát, amiért folyton az evési szokásaival nyaggatja, mert nem is szívrohama volt neki a két kiló pörkűttes nokedlitól, hanem pánikrohammal egybekötött agyfasz szindrómája a mutter sipákoló fejhangjától. Másnak is van nyűge, de most csak a kamu groupie nyálverését halljuk, amiért megkapja méltó jutalmát: egy nap kimenő, szava. Faith elmehet a rocksztár temetésére és Hank lehet a gardedámja, viszont visszafelé be kell ugraniuk a szívbeteg túlsúlyos evésfetisiszta pacáknak egy raklap bonbonért, meg két hot dogért, mert különben kurvavilágot rendez.

Kezdésként Ted-apu narrációjában azonnal megkapjuk a heti instant életbölcsességet: Egy kapcsolat gyakran nagyon simán működik hosszú ideig, így azt hiszed, ennek az állapotnak sosem lesz vége, aztán karvalyként sújt le rád a keserű felismerés, hogy mekkorát tévedtél. Nahát, döbbenet, mik vannak, ha valamit, akkor ezt nem gondoltuk volna. Még a végén az is kiderül, hogy egyes sportolónők szexszel és bulizással vezetik le a felgyülemlett energiáikat. Elképesztő, megáll az ész, könyvet kellene írni az ilyen sztorikról, ami minden fiatal okulására szolgál, amikor felolvassák az államilag támogatott párkereső EMMI-bulikon, Bergendy-féle zenei aláfestéssel. Robin a fodrásznál Lily-nek ecseteli az első veszekedésüket, Ted ezalatt a bárban a srácokat fárasztja ugyanezzel. Lily izgalommal vegyes kíváncsisággal kiveszi a fülhallgatóját, Barney meg beteszi a zenét a fejébe. Előbbi a csaj személyiségéhez, utóbbi cselekedet a helyzet komolyságához passzol tökéletesen. Csapjunk bele, halljuk a részleteket az érintettektől.