Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 1x107/2 – Szülők és szerelmek

2013. augusztus 30. 16:08 - marhapori

Szegény, érzelmileg hátrányos helyzetű Márcselló nem tudja, mit jelent a ’szeretlek’ kifejezés, azt pedig főleg nem, mit kellene rá reagálni. A villában Ritával vitatja meg a fejleményeket, aki meglepően értelmesen reagál. „Ne feszülj már rá megint, nem lesz vége a világnak, ha belépsz egy kapcsolatba” – mondja neki. Meg azt is, hogy „majd kialakul szépen, ha tetszetek egymásnak”. Ötven plusz pont a Karvaly háznak! A másfél perces, világmegváltó beszélgetés után Marci rájön, hogy szereti Diát.

1.jpg

Tovább
2 komment

Grimm 2x20 - A múzsa csókja

2013. augusztus 30. 13:00 - nyauuuuu

Az idézet rohadtul nem Grimm, tegye fel a kezét, aki nem ismerte fel, aztán battyogjon vissza a középiskolai irodalomórákra. Julissal kezdünk, aki már ki-bejár az emlékeiben, elég csak a végszót fennhangon kimondania, és rögtön 3D-ben mozizik is. Ezúttal arra réved vissza, amikor a macskakarmolást követő este Nick mindenáron orvoshoz akarta vinni, merthogy Adalind egy boszorkány. Monroe kora reggel már bevásárolt a piacon, a cuccokat pakolássza, és lezsírozzák Nickkel, hogy este nyolckor együtt vacsoráznak, a dúvad finom vegafasírtot csinál (bár a cucc nem fasírtnak, sokkal inkább steaknek néz ki). Közben Nick csörög, Hank visszatért a városba, úgyhogy randiznak egy kávézóban.

01.jpg

Épp megbeszélik, hogy Hank sikeresen elszakította az Achilles-ínát, és ezért mankózik, mikor pisztolylövés hallatszik. Míg Hank értesíti a rendőrséget, Nick beszalad a könyvesboltba, ahonnan ezerrel menekül kifelé a nép. A dedikáló író halott, az emeleten egy nő könyörög Antonnak, hogy eressze el, a pasi meg azon győzködi Chloét, hogy menjen vele. Nick látja a polcokon át, hogy Anton bizony valamilyen féllény, úgyhogy hősleg megmenti a nőt. Anton kiszalad a hátsó lépcsőn, majd a folyóba veti magát. Jó sokáig nem jön fel. Főcím.

Tovább
Címkék: grimm
44 komment

Csupasz túlélők 1x02 - Terror in Tanzania

2013. augusztus 30. 11:00 - Chat Géza

A múltkori dolgokat újfent szájba rágva, megint elmondja a narrátor, hogy embereinknek 21 napot kell kibekkelniük a vadonban, ráadásul tök pucéran. A kiválasztott helyszín Afrika, tudjuk ugye, hogy bambusznád, majomkenyérfa, makákó, szavannák és fekete nők. Snyder egy igazi veterán katona, 46 évesen még nincs összaszva a teste, volt már ő bevetésen minden felé, úgyhogy nem is parázik, bár a kocsiban már azt nézegeti, hogy merre van a víz. Na, ez szép lesz. A társ a bajban egy leharcolt 38 éves nő lesz, Kellie, aki lelkes túlélő (keresett szakma az ziher), mond is egy-két értéktelen infót aztán kihajítják a jeepből. Bear Grylls szelleme kísérjen utadon!

1.jpg

Tovább
2 komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 2x02 - Shape Shifted

2013. augusztus 30. 09:00 - Smiley93

Az epizódot a sírásó srácéknál kezdjük, Isaac az apjával vacsorázik éppen, aki a jegyeiről kérdezgeti. Akad közöttük egy kettes is, mire a családfőből előtör a szadista, ezért most megkapod a magadét. Dobálózik egy sort törékeny cuccokkal, ami épp a kezébe akad, hogy, hogy nem, a gyerekbe is jut egy szilánk, mit volt az útban. Kis karcolás csak, de az is csupán addig, amíg hirtelen be nem gyógyul, valakit itt megharapott egy farkas. Az apa les egy sort, ilyet még ő se látott, de az újdonsült vérfarkas már iszkol is, az apja utána. Egy sikátorban be is éri, de a fia a helyett egy négylábú szörnyet talál, ami elől nincs menekvés, egykettőre kinyiffantja a papát. Főcím.

Teljes képernyő rögzítése 2013.07.26. 223724.bmp.jpg

Tovább
4 komment

Éjjel-nappal Budapest - 1x107/1 - Sorsok, szerelmek, izomagyak

2013. augusztus 29. 17:00 - pabblo

Az a jó a magyar sorozatokban, hogy a készítők alapvetően nem foglalkoznak olyan apró-cseprő dolgokkal, mint a következetesség, a karakterek rövid időn belül olyan fejlődésen mennek keresztül, mintha csak Chuck Norris rúgott volna beléjük új jellemet. Mert az elképzelhetetlen, hogy ha valaki rossz, akkor az tényleg rossz marad, ha pedig valaki jó, akkor az tényleg jó. Nem tudom, szoktak-e külföldre kitekinteni, de tudom esetleg javasolni a Trónok Harca sorozatot, ahol ha valaki rossz, akkor az tényleg rossz, ha pedig jó, akkor tényleg jó. Vagy meghal. De könyörgöm, fejezzük már be az ide-oda ugrálást. Most épp Karesz lett a gumikarakter, aki szépreményű rosszarcú fiatal volt, ivott, füvezett és kórházba juttatta Hannát, ehhez képest belőle lett a sorozat jelenlegi legnagyobb rinyagépe. Mártonunk közben előszeretettel húzogatja Diát, akiről azt hiszi, csak luffantani akar, de közbe meg nem is. Persze Anikó pontosan tudja, mi a szitu, úgyhogy lesz még ebből bonyodalom. Csavar a köbön.

130829_bp01.jpg

Tovább
5 komment

Éjjel-Nappal Budapest 1x106/2 - A szemüveg se segít

2013. augusztus 29. 16:00 - szétcsapott kozákkucsma

Néha olyan érzésem van a sorozat nézése közben, hogy a szerkesztők átgondolják, hogy mi lenne az életszerű megoldás egy helyzetre, majd pedig annak az ellenkezőjét írják le szegény színészeinknek, most is, Kristóf ahelyett, hogy örülne, hogy egy délelőtt alatt összeszedtek tíz millát, inkább kihajítja a potenciális befektetőt és Zsófiaput akarná lehúzni. Összesen amúgy ennyit tartottak érdemesnek elmondani az előzetesben a tegnapi részből, ma mivel fognak minket kényeztetni? Kárlosz a sarokba vágja a telefont, mert valamiért nem akar kölcsön adni neki a bank. Zsófika indulna rábeszélni Tudjukkit, hogy mégiscsak jó ötlet lenne elfogadni az ingyenpénzt, de beletapos egy üvegszilánkba, Kárlosszal a helyzet gyorsan eszkalálódik, és a sebkötözél smárolásba csap át. Erre kell a hősszerelmes Kristófunknak bejönnie, elhajtja a kubait a vérbe és dühöng egyet a szobájában.

1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egyszer volt 2x02 - We Are Both

2013. augusztus 29. 15:00 - mysisterstheslayer

Storybrooke városhatár. A törpikék mint a királyi őrző-védő hadtest, bátran sorsot húznak. A tét az, hogy ki próbálhatja ki önként a város határának átlépését. Hiszen, ha az átok megszűnik, mindent szabad. Vagy nem? Hapci nyer, Roy-törp pedig bátran átlöki a határvonalon. Azonnal egyértelmű, hogy valami nem stimmel, tipikus Roy féle ötlet volt. A városka elég poszt-apokaliptikus látványt nyújt, mindenki keres valakit és pánikol felváltva, viszont Piroska egészen normálisan néz ki, sőt profi módon koordinálja a kavargó mesehősöket és eszement kérdéseiket. David, akitől a megmentő tervet várják, Regina házában tudakozódik a kalap titkai után. Kellemes kis verbális hatalmi harc zajlik, varázslatról, gyermeknevelésről, miegymásról. Tulajdonképpen senki sem nyer, de legalább mindenki veszít. Ezt az epizódot viszont tuti Lana Parilla viszi, lehet ma csak őt fényképeznem?

vlcsnap-2013-08-26-21h53m21s66.png

Tovább
3 komment

Haláli zsaruk 1x04 - Ex-Factor

2013. augusztus 29. 13:00 - Gabba

Kissé elhanyagoltuk egymással folyton csipkelődő nyomozóinkat, viszont úgy tűnik, nem sokat változott köztük a viszony, most is éppen azon vitatkoznak, hogy hol kajáljanak: salátabár vagy sushizó. Nem könnyű megegyezni, de végül kompromisszum születik, egy út menti hamburgeresnél nyomják be az aznapi kalóriaszegény tápot. Az ellentétek persze tovább fortyognak a mélyben és kaja közben elő is törnek, ketchup, mustár, saláta és egyéb köretek landolnak a zakókon, hajzatokon, én utoljára talán kiscsoportos óvodásként fejeztem ki ilyen módon a nemtetszésemet, de nem is lettem nyomozó Los Angelesben, az is igaz. Az afférról már a terápián értesülünk, ahová Wes és Travis mustárfoltosan érkezik és egymásnak háttal ülve meséli el az esetet. Dr. Ryan nem igazán hisz a szemének, nem sok ilyen alulfejlett pácienssel találkozhatott eddig, az egyik csoporttag meg is kérdezi tőle: Volt már olyan, hogy valamelyik párnak azt javasolta, inkább szakítsanak?

ExFactor01

Tovább
Címkék: haláli zsaruk
8 komment

Gyilkosság 1x07 - Bosszú

2013. augusztus 29. 11:00 - BundásRigó

Stan érkezik Bennettel valami nem túl lakott területre, eközben Linden körözést ad ki a kocsira, és addig dörömböl meg ordít Mrs. Bendzsó ajtaja előtt, míg az csak előbújik. Stan kiszáll, Bennet pedig hiába keresi a mobilját. Aztán megjelenik mellette Stan, amitől a szar is vigyázzba áll benne. A főcímet követően rá is zendít a „feleségem terhes" kezdetű balladára, de Stan biztatja, hogy szálljon ki. Mitch közben hiába koptatja a telefont. Holder megpendíti neki, hogy tudnak a maffiás múltról. Az asszony erre bepöccen, mégiscsak ma temettük el a gyereket, mi lenne, ha most elhúzna? Holder még bepróbálkozik Belkónál, de ő nem nagyon érdeklődik. Amber sem éri el Bennetet, nem vágja, miért történik ez. Sarah kéri, meséljen a férjéről. Áldott jó ember az, imádja a munkáját, a kölyköket, szeret mindenkinek segíteni. Stan az apa-lánya kapcsolatot vázolja a tanárnak, aki remeg, mint a kocsonya. Váltig állítja, hogy nem bántotta Rosie-t, majd újra megjátssza az „apa leszek" kártyát. Stan visszaül a kocsiba, indít, nézi maga előtt Bendzsót.

killing00.jpg

Tovább
3 komment

Egyszer volt 02x01 - Broken

2013. augusztus 28. 15:00 - mysisterstheslayer

Nyihaha! Itt az új évad, csapjunk a lovak közé! Business-boy is ezt teszi egy táskával, aztán a „take a walk on the wild side” ritmusára lemegy a Fifth Avenue egyik szokatlanul néptelen metrójához, hogy minden hülye egyből tudhassa, hogy dikmán, nyújork. Aztán nagy fáradtan hazaér, és bosszankodva látja, hogy odakünn eleredt az eső… mert… öö.. szeretett volna végre elázni hazajövet? Ezt a sorozatot idén sem a brilliáns logikáért és Oscar díjas alakításokért fogjuk kedvelni, sebaj. Hoppácska, kiejti a kezéből a telcsit, jujdeváratlan. Ám ekkor fehér galamb száll az ablakba, és egy Storybrooke üdvözlőlapot hoz egyetlen szóval: „Megtört”. Apu, kezdődik, kezdődik!

vlcsnap-2013-08-25-23h01m30s161.png

Tovább
15 komment
süti beállítások módosítása